Fagyos Sötétség Kora

Sikerül megtalálnom a kellő adatokat, amiket gyorsan fel is töltök a mobilomra, mármint a telefonszámokat és a hozzájuk tartozó neveket. Mikor mindenkinek a száma akinek kell egy új mappába helyezem azokat, majd elhatároztam, hogy miután beszéltem a tudósbarátnőmmel mindnek küldök egy sms-t (ugyanazt) mert ha egyenként hívnám fel őket, akkor hajnali 5kor végezné és többen anyázva küldenének el.
A nő elsőre nem veszi fel, de nem adom fel és újra hívom.
~ Gyerünk, gyerünk, gyerünk.
Végül végre felveszi mire megkönnyebbülök kissé és gyorsan a tárgyra is térek. A nő pedig kiszúrja a nyugtalanságom, pedig a hangomban ez nem igen hallatszott, mondjuk elég jól ismer az is biztos.
- Ma pont ugyanabban az étteremben vacsoráztam, mint a Drox tanácsának tagjai. Nyugtalanító dolgokat mondtak, rá akarnak kényszeríteni minket arra, hogy segítsünk nekik valamiben. Nem tudom, hogy pontosan miről van szó, de idézem az egyik szavait.
"Miből gondoltad, hogy önszántukból fognak együttműködni? Nem kapnak csak egy lehetőséget, és hidd el, ha elég nagy tétek forognak kockán megteszik amire utasítjuk őket. Már mindegyikük a városban van, kijutni nem tudnak, nem sejtenek semmit, világos, hogy minden terv szerint fog történni, csak egy csapat zseni, nem katonák. Váltsunk témát... ezt majd máskor."
- Mondjuk úgy, hogy el kell mennünk a városból, ha még van rá mód, akkor az még ma este van. Mert én tudod ellen tudok állni, de titeket sajnos nem tudlak energiává változtatni, hogy elvigyelek onnan.
Mondom a lánynak komoly hangon, bár kissé idegesen.

A férfi megnyugtatott, hogy jól fognak fizetni – ezt jó jelnek tekintettem.
- A jó fizetség jó motivációs erő is egyben. Ezt tartsa észben, ha velem üzletel. – mondtam, ahogy még mindig a fegyverekkel szemeztem. Volt néhány igazi ritkaság – például az a nukleáris pusztító lövedék, aminek a segítségével egy fél várost irthatnék ki könnyedén – de ezek mellett „egyszerű” gyorsítós fegyverek is feküdtek. Régóta akartam egy ilyet a gyűjteményembe, kár, hogy MR pont most ment tönkre. Ettől függetlenül elhatároztam, hogy amint helyrehoztam bővítem a készletemet – csak nem sértődnek meg. Ha jó fejek, akkor lehet, hogy a fizetségem helyett fogok fegyverzetet kérni – ha nem, akkor csak elveszem.
A páncélzatok között is szinte nullától tízig a ritkasági skála minden fokozatán állt valami – mondanom sem kell, csillogott a szemem, mint napközisnek a játékboltban. A napközis egy archaikus kifejezés, amit a zuhanás előtt használtak a gyerekekre – nem tudom miért.
Időközben visszakaptam egyik pisztolyom, egy jótét drón szállította le őket, és a milíciabeli páncélzatom is. Szinte éreztem a jelenlétüket, annyira megszoktam ezeket az eszközöket – de mellettük ott volt a pénzem, a drogom, és pár doboz cigaretta.
- Maniac-et könnyű kijátszani? Erre meg kell tanítson egyszer. – közöltem, s direkt nem mentem bele abba, hogy milyen kapcsolat fűzte a sereghez - már a páncélja láttán éreztem, hogy a sereghez tartozott.
- A különleges egységünk? Nem különböztünk sokban a többiektől. Viszont mi nem féltünk semmitől, és talán k-rva nagy mázlink volt. Ha gyorsan kellett csatát nyerni, vagy vesztett helyzetből fordítani, minket küldtek, mert tudták, hogy meg fogjuk oldani. Nem volt különleges taktikánk, hacsak nem a rendíthetetlenségünk. Ha más fedezékbe húzódott volna, mi mentünk tovább, és bár bekaptunk pár lövedéket, tudtuk, hogy túl fogjuk élni. A legtöbbször ennyi elég is volt ahhoz, hogy megtörjük az ellenfelet – onnantól pedig nyert helyzetben voltunk. A legtöbb ellenfél annyit látott, hogy lőnek minket mint drogos az anyagot, de mi ugyan úgy megyünk, szinte legyőzhetetlenekként. Persze, hogy fostak mint a tűztől.

~Karakter: Ralf Shaw ; Helyszín: Az Új Ellenállás titkos bázisa~

Dunn egy félmosolyt vet Shaw-ra a Maniac-os megjegyzése után.
- Mindent idejével, egyszerűnek egyszerű, de nehéz megtanulni. Türelem és hibátlan logika kell hozzá. Fejben dől el elsősorban. Ahhoz nem elég a magabiztosság és a lendület, az mindenképp halálhoz vezet, akár egy átgondolatlan lépés is elég... Nekünk nem szabad hibáznunk.
Bár nem mondja ki érezni hangjából, hogy Ralf-ra is gondol, az ő viselkedésére, de egyben az ellenállók szabályait is ismerteti. A taktikák gyors átugrása láthatólag nem éri el azt a szintet amit vár, enyhén csalódottnak tűnik. Megrázza a fejét, oldalra, ezután elvesz egy pisztolyt az egyik állványról, darabokra szedi és miközben újra összerakja és megigazítja a darabokat beszél Shaw-hoz, anélkül hogy ránézne.
- Meg sem fordult a fejében, hogy ez nem lehet véletlen? Akik az első sorban menetelnek, mint az UP2, azok nem egyszerű emberek, vagy katonák, különböző implantátumokkal. Biológiai kísérletek. Érzett valaha halálfélelmet? Nem. Fájdalmat? Nem fizikait soha. Undort, pánikot, tehetetlenséget, kiszolgáltatottságot, megaláztatást? Egyiket sem. Mindegyikre tisztán emlékszik, ebben biztos vagyok, de jelenleg egyiket sem lenne képes érezni. Egyszerű módosítása az idegrendszerének, a nem szükséges elemek eltávolítás és a hasznosak, mint az öröm, a felsőbbrendűség, megállíthatatlanság érzetének kiemelése. Zsarnok egyszerű kísérleti alanya, Hamarosan nem lesznek szükségesek az emberi érzések, és el lesznek távolítva egy újabb genomfrissítésnél. Maga az első lépcső, egyelőre a tökéletes sorkatona felé.
Hangja ezúttal komoly és némileg komor is. Ha Ralf végiggondolja, amit a férfi mond, lehet hogy félelmetes, de igaza van, olyan mintha nem lenne teljes, mintha valami hiányozna belőle, és ez a negatív oldala.


~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller ; Helyszín: Rocksolid ~

Ragal bólint a kérésre és elégedett hangon ad választ.
< - A szállása már készen áll, ha vissza akar vonulni oda. -ad választ majd a folytatásra is reagál- Ahogy óhajtja, akkor én és a tanácsom tagjai is visszavonulunk majd, hogy éjszaka még egyszer átgondoljuk a döntést. >
Kezével az egyik korsó felé nyúl, majd végül a kupája felé, de nem önt, meggondolja magát, helyette csak arrébb teszi a fém edényt.
< - Rá még szükségem lesz az este, de most elviheti, nincs rá szükség még, majd csak később. >
Ha Ingrid feláll az asztaltól, akkor Tyr is így tesz, a többiek viszont még maradnak, oldalról két magas, fémpáncélzatú Végtelen egység lép a nőhöz, és ők vezetik tovább, a szállására, ahová az osztagosok is követik, kivéve ha más parancsot kapnak. Újabb hosszú séta következik, aminek a végén egy nagy kapuhoz vezeti Millert a két robot, az egyik kinyitja azt, hő és hideg fúj be kintről, egy lépcső van előttük. Maga a szállás nem a város összefüggő épületkomplexumainak egyikében van, hanem külön, kint a havas tetők, sziklán egyikén. Fa és kő építmény, rendkívül vastag falakkal és a látszat ellenére nagy méretekkel. Mintha külön ki lenne emelve.

Belülről az épület sokkal nagyobb, mint kívülről, magas fa gerendák, szépen faragott motívumokkal, kő falrészek, alap, ehhez mind modern kiegészítők, felszerelések, amelyek a megfelelő funkciókat szolgálják. Van egy előcsarnok, egy központi csarnok, oldalra két szárny, szállásokkal a katonáknak és kísérőknek, a második szinten vannak az elit szobák, nagy és kényelmes berendezésekkel, multifunkciós gépekkel, hálózati eléréssel. Egy ilyen már elő van készítve Ingrid számára. A két Végtelen megáll kint az ajtók előtt és ott várakozik, bent két ember szerű android várja a parancsokat.

Ha Ingrid és Tyr négyszemközt marad az egyik helyiségben, akkor az öreg megnyugtató bizalommal néz rá, mint egy barátra, nem szól semmit, csak áll és várakozik.


~Karakter: Anthony Calm / Eno ; Helyszín: Drox~

A nő hangja is kissé idegessé, feszültté válik, de érezni rajta az önkénytelen hitetlenkedést is.
- Tessék? Biztos vagy abban, hogy ők voltak, és hogy ezt mondták? Nem lehet, hogy csak félreértetted? Különben is mit akarnának tőlünk, egyszerű tudósok vagyunk, nem olyasmi amiből közvetlen hasznot hajthatnának. Nem értem. Miért kényszerítenének, ha már egyszer önként jöttünk el? A többi tudóssal már beszéltél erről?
Ahogy Calm ismeri a kolléganőjét, tudja, ha nem szól közbe akkor akár órákon át is hallgathatja a felmerülő újabb és újabb kérdéseket, amikre egyenként is nehéz válaszolni. Ha viszont tovább győzködi őt akkor hamarosan megadja magát.
- Rendben, rendben, akkor nagyon szorult helyzetben vagyunk. Fenébe. Hol találkozzunk?
Eközben a rövid szöveges üzenet minden címzettnek sikeresen el lett küldve, sajnos a különböző hálózatok, kódolások és készülékek miatt lassan, de sikerült. Egyelőre nem érkezik válasz sehonnan, miközben a tudósnő türelmetlenül vár a válaszra a vonal végén. Anthony igazán egy helyet sem ismer a Drox-ban kivéve azokat, ahol ma már járt, de itt sem emlékszik tisztán minden névre, címre, most azt tudja, hogy hol is van ő és hol van a szállása.

//Majd kérlek, ha nem nagy gond akkor az üzenet pontos szövegét is írd le, nyilván minél részletesebb vagy jobb annál többet segít a kalandban is. Jobb mintha én döntöm el mi legyen, legalábbis szerintem.//

//A nő nevét kérlek írd le, mert habarát akkor nem nőnek nevezném.//

Nem akar hinni nekem, ismerem ezt a szitut, ha nem válaszolok neki hamar újabb kérdésekkel fog bombázni egész éjjel.
- Biztosan ezt mondták, tudod te is milyen jó a memóriám. A tudásunkra van szükségük, nem ez erőnkre, mint te is sejtheted. nem mellesleg előtte pedig pont a fosszilis energiahordozókról beszélgettek és arról miként lehetne azokból hasznot húzni a szegényebb területeken. És tudod, hogy mindkettőnk ért hozzájuk, méghozzá elég jól. És nem csak mi, veszélyben van mindenki aki kicsit is ért hozzá. Nekik majd SMS-t fogok küldeni a beszélgetésünk után.
A győzködésem végül csak eredményt hoz és már arról érdeklődik, hogy hol találkozzunk. Bár jelenleg nem jut eszembe se a hotel neve ahol megszálltam, se az internetkávézóé amiben ülök.
- Várj egy pillanatot és mondom, hogy hol.
Mondom, kifizetem a számlát, majd kimegyek az ajtó elé, hogy megnézzem a hely nevét.
- Találkozzunk Max Internetkávézó-jában, gyere amilyen gyorsan csak tudsz.
Mondom, majd visszamegyek az épületbe és elküldöm a kör sms-t minden tudósnak a listámról.
"Kedves tudóstársaim! Ma pont ugyanabban az étteremben vacsoráztam, mint a Drox tanácsának tagjai. Nyugtalanító dolgokat mondtak, rá akarnak kényszeríteni minket arra, hogy segítsünk nekik valamiben. Nem tudom, hogy pontosan miről van szó, de idézem az egyik szavait.
"Miből gondoltad, hogy önszántukból fognak együttműködni? Nem kapnak csak egy lehetőséget, és hidd el, ha elég nagy tétek forognak kockán megteszik amire utasítjuk őket. Már mindegyikük a városban van, kijutni nem tudnak, nem sejtenek semmit, világos, hogy minden terv szerint fog történni, csak egy csapat zseni, nem katonák. Váltsunk témát... ezt majd máskor."
Előtte pedig a fosszilis energiahordozókról beszéltek, így mindenki aki egy kicsit is ért hozzájuk veszélyben van.
Mondjuk úgy, hogy el kell mennünk a városból, ha még van rá mód, akkor az még ma este van. Üdv egy kolléga."
Ezzel el is küldöm az sms-t, majd leülök és várom a válaszokat és a tudósbarátnőm érkeztét.

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller ; Helyszín: Rocksolid ~

Ragal is enyhén meghajtja fejét elköszönésnél, még elkapja az ajtón kilépő Ingrid mosolyát és úgy kacsint egyet, hogy nem lehet eldönteni, hogy direkt csinálta vagy csak véletlenül tett így. Menet közben Tyr tempója nem túl lassú de nem is, gyors, így ha mindenki ehhez igazodik, akkor valamivel lassabban érkeznek csak meg. Odabent az osztag parancsnoka újrarendezi embereit.
- Igenis asszonyom! -válaszol a páncélja torzított hangján- Értesítem amint teljes a jelzavarók lefedettsége.
Ezután elfordul és már a belső kommunikációs csatornán, nem hallható módon adja ki a parancsokat, aminek hatására a katonák azonnal munkának látnak, egy részük pedig elindul a szállások felé. A zavaró berendezések egy alkari tárolóban található, szabad szemmel alig látható, miniatűr gépek összességéből álló por/gáz szerű anyag, amit csak szabadon kell engedni. A kis droidok mint a gáz részecskéi kitöltik a teljes teret, majd a megfelelő mágneses és elektromágneses frekvenciákon zavaró jelet bocsátanak ki, miközben a Flotta által használt kommunikációs berendezéseknek új csatornákat nyitnak. Mikor a két android távozik, akkor hallja Ingrid ismét belülről a parancsnok hangját.
- A lefedettség teljes, az őrök a helyükön vannak, parancs szerint.
Ha nem kap választ megszakítja a vonalat. Mikor már csak ketten maradnak az egész lakrészen Tyr elmosolyodik a nő lelkesedésén. Ahogy Ingrid térdre ereszkedik előtte, nagyon meglepődik, kell néhány másodperc, hogy feleszméljen, elhúzza a kezét és hátrébb lép, az ősi szavak és az ilyen mértékű tisztelet teljesen megzavarta, valószínűleg igen hosszú idő óta senki nem szólt így hozzá.
< - Felállhatsz leány. -szól ő is ősi északi nyelvén, hangja megnyugtató, megjelenése már inkább olyan mintha egy megértő nagyapa lenne- Tudtam, hogy megismertél, de én már nem vagyok az a személy, aki egykor voltam, már halandó vagyok. Én is megismertelek, anyád vére folyik az ereidben, olyan mintha őt látnám. >
Az egyik nagyobb fa, farkas fejet formáló karfás székben ül le és dől hátra, miután Ingrid helyet ajánl neki, néhány másodpercre behunyja a szemeit és így válaszol.
< - Valójában hosszú idő óta, te vagy az első aki úgy akar kérdezni, hogy az igazat válaszolhatom. Mit szeretnél tudni? >


~Karakter: Anthony Calm / Eno ; Helyszín: Drox~

Anthony megnézi a hely nevét, ahol éppen van, majd további információkat oszt meg Elenával.
- Fosszilis tüzelőanyagok, nem tudom mit akarhatnak, annyira kevés van belőlük, hogy nem tudom, hogyan lehetne nagy méretben alkalmazni. Ha lenne belőle több tízezer-milliárd tonna, akkor az tényleg elláthatná a szegényebb világokat is, de ennyi, egyszerűen nincs a felszínen. Max Kávézója? Rendben. Gondolom van egy pár internetkávézó a városban, de rákeresek majd a pontos címre, attól függ milyen messze vagyok de húsz perc és ott vagyok mindenképp. Viszek magammal, amit csak tudok és fontos lehet. Vigyázz magadra. Leteszem.
Ezzel megszakad a vonal és Calm ismét egyedül marad a kávézóban. A várakozás hosszú, főleg, hogy az amit hallott egyszerűen újra és újra ugyanazokat a gondolatokat indítja el benne. Az első szöveges válasz nagyjából tíz perc múlva érkezik, rövid, de lényegre törő "Mit tehetünk?" ezután még ezt követi gyorsan három ehhez hasonló szövegű. Végül tényleg nagyjából húsz perc múlva megjelenik Elena a bejáratnál, a magas, vékony nő, fekete ruhában, egy tavaszi vékony kabátban érkezik meg, oldalán egy nagy válltáskával. Belép a kávézóba, körülnéz, majd mikor meglátja Enot oda megy hozzá és leül az asztalhoz.
- Huh. Szia. Alaposan rám ijesztettél. Szóval mit tudunk? És mit akarsz tenni?

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller ; Helyszín: Rocksolid ~

Jó pár kényelmes szék, található a teremben, nagy részük a padló elemeinek elmozdulása, vagy valamilyen mágneses rendszer segítségével egy mozdulattal áthelyezhető, annak ellenére, hogy nagyméretű és fából készült mindegyik. Leülve kényelmesek, párnázatuk meleg, annyira puha, hogy csak pár centit ugyan de enged és így el lehet benne helyezkedni. Tyr megvárja amíg a nő helyet foglal, az első kérdésnél arca kissé elkomorodik, alig észrevehetően, nem is rögtön válaszol a kérdésre, előbb visszatér a másik témához.
< - Tudom mire gondolsz, de minden isten halandó, csak másképp. Ez okozta a vesztüket, a többi panteon, azt hitték halhatatlanok, elpusztíthatatlanok, hogy őket egy halandó képtelen elérni. Tévedtek. Nekünk még kegyes sorsunk volt, akik Midgardon jártak akkor, életben maradtak, másoknak csak egy villanás volt, semmi több a vég. A többi istennek ennél sokkal borzalmasabb volt ez. Loki próbálta őket figyelmeztetni, kígyónyelvét használva. Ő mondta, mielőtt elvitték őt is, hogy látta a valódi isteneket. Azt mondta borzalmasak, szörnyetegek, akik mellett a babiloni, maja vagy inka rémek, a titánok nevetséges acsargó patkányoknak tűnnek csak. Olyanok mint Zsarnok, úgy mozognak, úgy tesznek, önmagukból kifordult rémek. Elmesélte, hogy mészárolták le a különböző vallások isteneit, hogy ragadták meg a sors szálait és pusztították el a logosszal együtt, hogyan rendezték a kavargó sötét káoszt egy rácsszerkezetbe, amit kedvükre formáltak. De nem ezért vagy itt, bocsásd meg nekem, régen nem beszélhettem erről senkinek. >
Itt tart egy kis szünetet, hogy elterelhesse gondolatait, hangjából eddig is érezte Ingrid, hogy amiről beszél az tényleg olyan félelmetes és borzalmas, mint amilyennek leírja. Mikor összeszedte magát ismét Millerre néz.
< - Sajnos nem segíthetek neked. Én sem tudom, hogy hol van anyád, rég nem láttam, rég nem beszéltem vele, talán egy évszázada is már, hogy el ment innen, nem tudom hová, bujkál, menekül. Szeretett volna téged látni, legalább az egyik lányát, de nem tehette. Sokáig, nagyon sokáig szenvedett emiatt. A húgod, nem volt vele, én sem láttam soha, elvették tőle, elvitték, már az első napokban, nem tudta megvédeni. Nem értettem meg tisztán, de Stephanie azt mondta, hogy Gunnhild különleges, mint ahogy te is az vagy, de ő másképp, és ezért kell Zsarnoknak. Nagyon sajnálom. >
Hangjában őszinte részvét hallatszik, mintha ő is egy családtagját veszítette volna el és ezt kellene felidéznie. Miközben kezén lévő tompa fémbeültetés ellenőrzi, lassan hangjából eltűnik a komorság.
< - Nem hiszem, hogy elárulnád a Rocksolidot, őseidet, családod és így saját magadat is elárulnád, ha esküt akarsz tenni, magadnak tedd. Ragal határozott, makacs, és már nem csatára szomjazó gyermek, hanem egy győztes vezér. A családjának nagy része meghalt a régi viszályok alatt, a későbbi, béke utáni orvgyilkosságok felemésztették a rokonai megmaradt részének felét. Ez kovácsolta keménnyé és hideggé, mint az acél. Megszokta, hogy minden úgy van, ahogy akarja, mind a saját országán belül, mint kívül a háborúban. Ha rá akarod venni valamire, mondj ellent neki, ne engedj túl sokat. Akkor ha egyenesen szembe mész vele, akkor tisztelni fog és enged, ha akarata szerint cselekszel, csak egy vagy a sok közül számára. >
Válaszolja Tyr, úgy, hogy minden értelemben utal ezzel Ragal személyére.

- Hát, a türelem sose tartozott az erényeim közé. – jegyeztem meg a férfi mondatára, de azért nem tettem le a dologról – kijátszani Maniacot? Ez bármit megér. Persze nem hagyom figyelem kívül, hogy olyan, mintha ezzel rám célozna – egy gyerekre, akire nem mer túl nagy felelősséget bízni. Oké, fiatal vagyok, de megbízható is – egy bizonyos szintig. Na jó, nem szokásom túl sokat gondolkodni… és vakmerő vagyok… hangulatember, és gyakran vezérelnek az indulataim… Hát, talán tényleg jobb az óvatosság.
Ezek után egy fegyvert vesz elő, és rutinos mozdulatokkal szedi szét – mire én is kiválasztok egy hasonló darabot, és szinte ugyan azt a mozgássort alkalmazva, oda se nézve pakolom le az asztalra a darabjait. A seregben minden, a fegyverekkel kapcsolatos információt belénk tápláltak, és mindenki képes az ujjaival felismerni bármelyik alkatrészt, és a helyére tenni, a lehető leggyorsabban. Napi szinten gyakoroltatták velünk ezt a mozdulatsort, és most, ahogy felidéztem, valahogy mintha hálásak lettek volna az ujjaim, hogy ismét tornázhatnak. Lehet, hogy Dunn is ezért csinálta.
- Szóval maga szerint kísérleti alany vagyok? Egy patkány, amit betettek a labirintusba, hogy lássák meddig jut? – már megint ez az archaikus kép. Nem voltam biztos benne, hogy Dunn érti ezeket a Zuhanás előtti hasonlatokat.
- És úgy gondolja, hogy mindenki ilyen lesz? A különleges egységnél azért sokban különböztünk… volt saját személyiségünk, gondolkodásmódunk. Ízlésünk. Különbözőek voltunk, nem pedig agymosott droidok, mint amilyennek ön fest le bennünket. Például nem sokan állták volna meg, hogy egy ilyen sértés után ezt a fegyvert a homlokának nyomják, és meghúzzák a ravaszt. – intettem szememmel az összerakott pisztoly felé, amit szorongattam. Időközben – reflexszerűen – lőszer is került bele, tehát a fenyegetésem nem volt üres. És tényleg éreztem a késztetést, hogy megtegyem.

~Karakter: Ralf Shaw ; Helyszín: Az Új Ellenállás titkos bázisa~

Ralf kezében egy T032-es könnyű oldalfegyver van, a felépítése nem túl bonyolult, lényegében nyomáskülönbségen alapuló lövedékvető, bármit ki tud lőni aminek van elég hely a csőben és megfelelő sebességre gyorsítva a lövedéket, bármiből halálos töltény képes alkotni. Főleg olyan helyzetekben használják amikor a lőszerellátás nem megfelelő. Ennek ellenére rengeteg muníciós ládát lát Ralf, végig a raktárban, nagyrészt a falak mentén végigpakolva. Dunn csak hanyagul megbillenti fejét, Shaw megjegyzésére, majd oldalra fordul, nem törődve a fegyverrel. Sajátját visszacsúsztatja az egyik tárolóba, ahonnan elvette.
- Hiába, nem tud lelőni, nem azzal a fegyverrel. -válaszol a fenyegetésre- Nem csak magára gondoltam, csak végig kellene gondolkodnia. Az egész emberiség egy kísérleti alany csupán. A seregnél, főleg a Flottánál láthatta, hogy milyen sok automatizált hajót használ a Birodalom, hogy minden romboló képes magát működtetni, a legénység nélkül is. Gyakorlatilag Maniac mindent irányíthatna, nem csak a parancsokat hajthatná végre, nyilvánvaló, nem lenne egy katonára se szükség, az idegen bolygók ugyanúgy elpusztulnának, minden ugyanúgy működne tovább. A Magokk, mennyi idő alatt veszett oda az Ezüst Háborúk végén? Három egész tizenhét, vagy húsz ezredmásodperc? Ennyi ideje lenne az emberiségnek is. Mit gondol Ralf, mennyi ideig van még ránk szükség? Mennyi ideig lehet még érdekes a Föld ő számára?
Ismét megvárja az őrmester a férfi reakcióját, legyen az akármi, majd ennek fényében, ha Shaw hagyja és nem tesz közben olyat ami akadályozná ebben arrébb séták, vissza ismét az ajtóhoz.
- Ha hajlandó komolyan venni a helyzete, megmutathatom a folyamatban lévő fejlesztéseket is. Haditechnológiáról van szó.


~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller ; Helyszín: Rocksolid ~

Mikor Ingrid sírni kezd az a volt istent is elszomorítja, nem is folytatja tovább egy ideig. Később vigasztaló hangon szól csak ismét hozzá, de nem a családdal kapcsolatos dolgokkal, hanem visszatér a saját tragédiájához.
< - Nem tudták az istenek sem, a Zuhanás nekik is olyan váratlan csapás volt, mint a halandóknak. A legtöbb panteont akkor már nem tisztelte az emberiség, az akkoriak nagy része egyetlen felsőbb erőben hitt akkor, ezt te is tudod, a Föld önmagában az égiek nagy része számára érdektelenné vált. Akik foglalkoztak a halandókkal, azok nem látták ezt az egészet előre, minden az egyik pillanatról a másikra történt. A világ órák alatt változott meg Ingrid... Ahogy a te életed is órák alatt változott meg. Nehéz, de el kell fogadnod. A családod különleges, te is az vagy, anyád részletesen beszélt erről, tőlem tudom, amit most el fogok mondani. A jelek az arcodon, mind a benned lévő változás nyomai, külső jelei egy mutációnak, génfejlődésnek, te magad tökéletes kombinációja vagy szüleidnek, ahogy húgod is az. Nincs tökéletes kombináció Ingrid, nem sok tudományt tanultam a hosszú évek alatt, de ebben biztos vagyok, lehetetlen olyan kapcsolódási sorrend. Lehet nem véletlen az sem, hogy látsz dolgokat, lehet ennek a hatása, lehet más, ezt nem tudom, sok mindent nem tudok. A Te mintádra akart még egy kísérletet, de nem apád, hanem Zsarnok, akarta látni, hogy létre jön-e még egyszer a megfelelő kombináció, létrejött. Gunnhild sokkal látványosabb változásokat kapott mint te, és ezért kellett neki, Zsarnoknak személyesen. Anyád nem akarta őt odaadni, hogy kísérletezzen rajta, inkább mindent feladva elmenekült, ellenálló lett, az Új Ellenállás tagja lett, róluk senki se tudja, hogy hol vannak. Apád nem tehet semmiről, parancsot kapott, kénytelen teljesíteni, nem képes szembeszegülni ezzel. Így történt minden, ami előtted eddig titok volt. Sajnálom, hogy nekem kell ezeket elmondanom. Nem segíthetek, tényleg nem tudom, hol lehetnek a szeretteid, azt sem, hogy még élnek-e. De tartoztam annyival, hogy ezt elmondjam. És még tartozom neked is, hogy átadjam az üzenetet Steph-nek. >
Már látszik Tyr-en is, hogy kezd nagyon kellemetlenné válnia számára ez az egész, segíteni akar, nem mindent elrontani, ezért örömmel látja, hogy a tanácsa segít Ingridnek.
< - Egyáltalán nem az történt, mint amire számított Tubrok, ennek örült nagyon, ebben biztos vagyok. Ritka az olyan alkalom, amikor két hasonló személyiség ilyen helyzetben tud találkozni, amikor össze is mérhetik erejüket. De vigyázz vele, Ragal veszélyes, nem neked, de mindenki másnak igen. Ha ennek a háborúnak vége, később még komoly következménye lehet. >

- Nem arra célzok, hogy mivel, és hogyan lehet megölni magát. Arról beszélek, hogy igenis máshogy gondolkodunk – ők és én. Nem vagyunk egyformák. – közöltem, és letettem az asztalra a fegyvert.
- Egyébként igaza van, a T032-esre ráférne egy pucolás. A zárszerkezetnél korrózió lépett fel, akár már az első elsütés esetén besülhet. Ki tartja karban ezeket a darabokat? Kirúgnám. – mondtam, és kérdő tekintettel néztem a férfira, a válaszát várva. Nem hazudtam, a fegyver tényleg hibás volt, éreztem az ujjammal az érdességet a felületen, aminek nem kellett volna ott lennie. Felesleges, hátráltató jelenség… mint az ember? Dunn legalábbis mintha erről beszélne.
- Mégis mire lenne jó, ha Maniac-nek nem lenne mi fölött uralkodnia? Ő egy zsarnok, egy elnyomó – az ilyeneknek mindig kell valaki, vagy valami, amin élősködhet. Nélkülünk nem lenne ki felett uralkodjon. A katonaság is talán ezért kell, hogy ne érezzük magunkat túlságosan fenyegetve, hogy ne lázadjunk fel ellene, és ezért ne kelljen kiirtson minket. Ugyanis ha tényleg meg akarna semmisíteni minket, bármikor megtehetné, ebben igaza van. De mégis mit tehetnénk ellene? Már késő, már túl erős ahhoz, hogy legyőzhető legyen. – gyújtottam rá egy cigarettára. Időközben továbbsétáltunk, és egy ajtó előtt állt meg vezetőm.
- Nos, nem ígérhetek semmit, de nem fogom hátráltatni az ügyüket, ha erre céloz.

// Bocsi hogy ilyen sokáig húztam. //

Az elkerülés működik, nagyrészt, nem vettem számításba, hogy van olyan egység köztünk, aki nem olyan mozgékony mint a többi, talán túlzottan hasonlóként kezelem a rendelkezésre álló "nyersanyagot", de nem számít, a rakéták így vagy úgy de eltűnnek a képből, a csapat maradéka, avagy két egység, beleértve magamat is, probléma nélkül képes megközelíteni a célterületet, ami váratlan az eddigi ellenálláshoz képest, már-már túl egyszerű. Nagyjából négyszáz sikerül újabb mozgó életjeleket befogni, amiket egyértelműen meg kell vizsgálni. Egy barlangból lépnek elő és nyitnak tüzet, de maga a tűzerő és a lövedék mivolta nem elég erős ahhoz, hogy kárt tegyen egyáltalán a burkolatban, a testben amit isteneink ajándékoztak nekünk annak ellenére, hogy akkor még hűek sem voltunk, már akkor adtak nekünk, mi pedig meg fogunk hálálni nekik mindent, vagy így, vagy úgy... Most viszont itt van a lehetőség az információszerzésre, így egynek mindenképpen életben kell maradnia, avagy kettő lemészárlását adom parancsba, lehetőleg géppuskával, s magam is így teszek, a bal karomat alakítom egy nagyobb kaliberű puskává, s azzal nyitok tüzet a magam kiszemelt célpontjára, egészen pontosan annak a fejére, aminek valószínűleg nyoma sem lesz a lövedék erejének hála, majd pedig a megmaradt egyet, a még mindig csápokból álló kezemmel próbálok elkapni és meggátolni abban, hogy esetleg menekülni tudjon. Amint ez megvan, a fülein és az orrán keresztül erőszakolva a csápokat kapcsolódok rá az agyára s kutatok benne a szükséges tudásért, hogy kik ők, honnan van a felszerelés, mi a céljuk, mit keresnek itt, honnan tudták, hogy jövünk, kinek dolgoznak, s hogy mi van a barlangban, mekkora ellenállásra számíthatunk, vannak-e csapdák amiről tudnak.

~Karakter: Ralf Shaw ; Helyszín: Az Új Ellenállás titkos bázisa~

- Akkor jöjjön. Vannak ezeknél sokkal érdekesebb dolgok. A fegyvert hagyja, a rendszer nem adhat engedély nélkül használható darabot, mi csak úgy elvettük, valószínűleg javításra váró darabok voltak.
Az ajtót kinyitja, majd egy magától részenként, panelenként lassan felépülő folyosóra lép be. Maga a folyosó, a tiszta fém falak, a sarkoknál és illesztéseknél lévő rések, a fény, a megvilágítás a Flotta hajóinak belsejére emlékeztet, és a technológiai megoldás is, ott is minden képes igénynek megfelelően dinamikusan változni, nanotechnológia által, nagy valószínűséggel itt is ezt használják. A padlózat magától lejt vagy emelkedik, nem kellenek lépcsők, vagy más eszközök, hogy lejjebb jussanak.
- Én másképp látom, még van remény, még visszafordítható minden. Egységesek vagyunk, erősek vagyunk, kiterjedt a hálózatunk és ami igen nagy előnyt jelent, vannak erős szövetségeseink és rendelkezünk fejlett technológiával. Maniac csak egy eszköz, mindenki tudja ki mozgatja a szálakat a háttérből. De vele is fel lehet venni a harcot. Mindjárt az aktív kutató laborokhoz érünk.
Néhány tíz méter után egy ajtó formálódott a folyosó végén, amin áthaladva Ralf megpillanthatja a tudományos részleget, egy több szintes komplexum rész, áttetsző válaszfalakkal, három egybe nyíló szinttel, emelettel. Több teremben valamilyen speciális exovázat tesztelnek, hőre, kémiai anyagokra, mozgásra, alapvető gyakorlatok, a fejlesztési fázis eleje. Egy másik blokkban furcsán kinéző fegyvereket vetnek be, lőnek célba, mellette különböző védőmezőket használnak. Egyik sem tűnik különlegesnek, maguk a tesztek nem, de a használt fegyverek, tárgyak, meglepő módon de teljesen idegenek Shaw számára, minden technológiát, emberit ismernie kellene, de ez mégis ismeretlen számára. A távolban egy repülő panelen, két szárnnyal rendelkező deszka szerű siklón száll le egy idegennek tűnő alak. Lassan felsétál Dunn és Shaw szintjére. Egész testét egy vörös és fekete, testéhez illeszkedő páncél takarja, ami valamilyen folyékony anyag, folyékony fémnek tűnik, áramlik és formálódik körülötte, de mindig megtartja az alakját, olyan mintha élne. A férfi arcát maszk takarja, ez is az arcához illeszkedik, de takarja azt, az orránál előre nyúlik maszkszerűen, az állkapcsát viszont szabadon hagyja, a szemeinél két vöröses lencse formál elnyújtott hüllő szerű szemeket és ezzel agresszív megjelenést. Az alak körül valamilyen aura is van, körülötte lévő folyamatos védőpajzs, ami hologram szerűen fel-fel villan, ilyennel sem találkozott korábban Shaw, ez mind idegen számára, az egész technológia. Mivel a részleg nyílt terei szinte üresek, minden tudós dolgozik, ezért a rejtélyes személy feléjük veszi az irányt. Kezet fog Dunn-al, majd kezét nyújtja Shaw-nak is. Ez a bemutatkozási forma teljesen eltűnt már a világból, csak azért ismeri Ralf mert sokat kutatott a régi világ iránt. Ha elfogadja a kezet, a vörös alak erősen megszorítja.
- Ő az egyik legerősebb szövetségesünk, a Sivary egyik Lovasa, Őrület, nagyúr. - mutatja be Dunn az ismeretlen alakot, nagyon tisztelettudó hangon
- Örülök, hogy egy újabb személyt hozott, akinek egyeznek az elvei a mieinkkel.
A Lovas hangja olyan mintha ezer halk, messzeségből hallatszó zúgás állna össze eggyé. Érezni a hangján, hogy tudja, hogy Ralf elvei nem egyeznek az övéivel, de jobban teszi a férfi, ha most mégis így viselkedik, mintha ez így lenne.


~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller ; Helyszín: Rocksolid ~

Ingrid utolsó kérdésére a volt isten a messzeségbe tekint egy pillanatra, de ebben a pillantásban minden gondolata benne van, mintha tudná a választ, de nem mondhatná el, mert ő maga sem biztos abban, és nem akar olyat állítani, ami nem valós, még akkor sem, ha a valóság többféle lehet. Mint egy komplex kérdés, amire egyszerűen nincs válasz, mert minden válasz hamis.
< - Akikről beszélsz sohasem léteztek, nem olyan formában, ahogy te tudsz róluk. Legyen ennyi elég. Anyád történeteinek valaha volt alapja, de valójában még sincs. Bonyolult ez, nem érthetem meg én se, nem akarlak még jobban összezavarni. Az istenek világa néha átláthatatlan. >
Hallatszik, hogy jót akar és ezért hallgat el dolgokat és nem azért mert nem akarja, hogy Ingrid tudja, vagy megvonja tőle ezt a jogot. Valami más az oka ennek. Még mielőtt a nő válaszolhatna, gyorsan közbevág, hogy ezzel lezárja a témát.
< - Igen, én is hiszem, hogy anyád életben van valahol és, hogy figyel téged. Tudok valamit biztosan róluk, az ellenállásról, van egy új szövetségesük, aki nagyon erős. Nem tudom kikről van szó, annyi biztos, hogy egyenlőséget akarnak a világon, az egész világon, utáltak és rettegettek. Nem hiszek az ilyen nagy és kétes szavaknak, de jobb ha tudsz erről. A szándékaid nemesek, ha valóban megteszel mindent, hogy védd a sajátjaid, még akkor is ha veszélyes akkor hálával tartozik neked ez a hely és minden lakója. Tekinthetsz rá otthonodként, amit védelmezel, és ezzel máris sokkal többet tettél, mint amiket felsoroltál. Elég ha ez vezet.>
Hamarosan az egyik őr jelenti Ingrid-nek, hogy az egyik Végtelen egység jelentette, hogy Ragal visszahívja a bölcset, mert már szükség lenne a tanácsaira. Ha Miller engedi távozni Tyr-t, akkor az elbúcsúzás után a férfi távozik a két robottal együtt. Ingrid egyedül lehet, tehet amit eltervezett, vagy amit akar, de mikor visszaér a terembe, ahol Tyr-el beszélt érez valamit, azt amit akkor is, ha apját vagy mást régi alakban látja. Az ajtón kopog valaki, benyit és belép, egy fekete köpenyes alak, a nő azt érzi, hogy maga a halál az, ahogy belép a nő felé fordul. Egy pillanat múlva a kép szertefoszlik, az ajtó csukva van.


~Karakter: Prototype ; Helyszín: Ausztrália, fejletlen területek~

Prototype és a mellette lévő egység egyszerre teremt egyik karjából egy nagy kaliberű golyószórót, akár több tűznyílással és igen nagy gyorsasággal és erővel lövi ki a lövedékeket. Az első találat a célkövető rendszer segítségével is pontos és halálos, az ellenséges egység fejrésze egy gyors erő hatássásal darabjaira szakad és minden irányban szétrepül, egy kisebb pukkanás kíséretében. A Feltámadottak töltény alapú fegyverei, főleg a nagy kaliberűek képesek épületeket is lerombolni, emberi célpont esetén nem kell elérnie a tölténynek az élőlényt, a nyomáskülönbség már előbb eléri a célját. Ez a kisebb lökéshullám a mellette álló katonát is eltalálja, akinek minden belső szerve darabokra szakad még a konkrét becsapódás előtt, a másik kiborg csak túlbiztosítás miatt lő egy robbanó lövedéket a testbe. A véres homokon átgázolva Prototype közel menetelhet az egyetlen túlélőhöz, aki sérülten, saját társainak véres maradékától mocskosan, hangosan üvöltve próbál hátrafelé kúszni, mozogni, mikor a csápok felé nyúlnak. A kapcsolódás sikeres, minden kérdésre van válasz a neuronhálózat központi részében.
A csapat, az egész konvoj helyi őslakosok, akik próbálnak a kemény körülmények között megélni, jelenleg egy szervezett hatalom emberei, zsoldosai. A felszerelést ettől a hatalomtól kapták, a férfi nem tudja pontosan, hogy kik lehetnek, de az biztos, hogy nagyon erősek, idegen technológiát használnak és a szegény, elnyomott, fejletlen részeket szabadítják fel, majd hajtják saját hatalmuk alá, mindenkinek egyenlő esélyeket adva. A csapat célja az volt, hogy magára vonják a Feltámadottak figyelmét, kicsalják az egységeket a földalatti komplexumból és eltereljék a figyelmüket, amíg egy másik erősebb osztag végrehajt egy másik küldetést. Igen, tudtak mindvégig a komplexumról és a Feltámadottakról is, majdnem mindent. A barlang üres, csak ők voltak benne, néhány szenzoros aknát helyeztek el a környéken, csapdaként, ami a kiborgok közeledésére aktiválódik és nagy területi sebzést okoz.

Az ajtó olyan volt, mint egy dimenziókapu a Flotta egyik hajójára. Szinte a múltba léptem be, ahogy felépült körülöttem egy folyosó, és egy pillanatra úgy is éreztem magam, mintha a felettesemmel sétálnék. Hirtelen reflexszerűen dobtam el a cigarettám, és húztam ki magam – aztán rájöttem, hogy milyen nevetséges lehet a viselkedésem. Megcsóváltam a fejem, és testtartásom is visszaereszkedett a hanyag, megszokott tartásba. Dunn közben haladt tovább, én pedig követtem.
- Tehát úgy gondolja, van esélyünk? Maga szerint nyerhetünk? Legyőzhetjük Zsarnokot is? – kérdeztem, miközben a szavain gondolkodtam. Persze, előbb nem fogalmaztam világosan – sajnos hajlamos voltam Maniac-re úgy gondolni, mint Zsarnok meghosszabbított akarata – de hát a kettő szinte egy és ugyan az. Maniacet legyőzni, vagy Zsarnokot – mindkettő lehetetlenség. Képtelenség. Ez a férfi elvesztette a józan eszét.
Ekkor érkeztünk meg a célpontunkhoz, ami maga volt a csoda. Férfiak és nők dolgoztak és teszteltek különféle fegyverekkel, és találmányokkal. A legfurcsább, hogy nem tudtam mik ezek – azt hittem, MR után nem érhet meglepetés, de tévedtem – fogalmam sem volt arról, hogy miket használnak, milyen elven működnek, és mire képesek. Ettől izgalom, és kíváncsiság lett úrrá rajtam – tudni akartam ezekről mindent, de mindenekelőtt – ki akartam próbálni a fegyvereket! Nem tudtam, hogy mire lennék képes ezekkel, de mielőbb tudnom kell.
- Mit kell csinálnom, hogy a kezemben tarthassak egy olyat? – böktem az egyik mordály felé.
A férfi, aki felénk közeledett, már a lélegzetvételével is tiszteletet parancsolt. Körüllengte egy olyan átható aura, ami szinte tapinthatóan vonta körbe, a karomon szinte felállt a szőr, ahogy beléptem a belőle áradó erő terébe. A testét körbeölelő anyag olyan, mintha nanotechnológia lenne, de abból is a legfurcsább, amit valaha láttam – a páncél nem áll meg, nem keményedik meg, hanem folyékony marad, folyamatosan változó. Hihetetlen. Egy archaikus jelenségnek is a szemtanúja lehetek, ahogy kezet ráz Dunnal, majd felém is kinyújtja a karját – valamiért ösztönösen előrelendül a jobb karom, és megszorítom.
- Én pedig Ralf Shaw. Még nem tudom, hogy mi lesz a szerepem, de ha kapok ilyen páncélt, akkor bármire kész vagyok. – próbálom oldani a fesztültséget. A férfi szavaira csak biccentek – úgy érzem, jobb, ha nem fűzök hozzá semmit. Mert hogy helyeselni nem tudnék jelen esetben, az biztos, viszont néha még egy magamfajta is inkább befogja a száját, és meghúzza magát. Tényleg, nagyon akartam ilyen technológiát mint amit ezek használnak, nem akartam kirúgatni magam.

Az adatok csak úgy özönlenek és nem túl biztatóak. Nem lesz a legkönnyebb küldetés az biztos. Már van mindkét eshetőségre tervem, de egyik sem bombabiztos. legalábbis addig amíg nem áll rendelkezésemre elég adat.
A szórakozóhelyek ahova jár elég betegnek tűnnek. De ha tudom ma este melyikbe megy, akkor szűkíthető a kör és némi információt meg tudok szerezni a a tagokról, akkor felvehetném az egyik alakját, akiről megbizonyosodtunk, hogy aznap éjjel nem lesz ott. Lehetőleg egy nőt, hogy el lehessen csalni az őröktől. Brrr, ez a variáció persze legyen csak b terv.
A másik ötlet, hogy pontosabb adatokat szerezzünk meg a testőrségről és a biztonsági rendszerekről, hogy mikor a célpont alszik, bejussak az egyik őr alakjában, lehetőleg azéban aki a legközelebb őrzi a célpont szobáját. Azt a személyt persze távol kell tartani a helyszíntől, valami ügyes húzással. Hogy aztán bejuthassak, és végrehajthassam a merényletet. Az akció eddig jónak tűnik, de aztán hogy fogok kijutni? Nem hinném, hogy fél óra elég ahhoz, hogy kijussak és aztán el onnan elég messzire.
Az egyik katona odalép hozzám és feltesz egy kérdést, amire legalább már tudok válaszolni.
- Férfi társsal, nem tereli el a figyelmet.
Mondom röviden, de határozottan.
- Pontosabb adatokra lenne szükségem a testőrségről és a biztonsági rendszerekről, hogy mikor a célpont alszik, bejussak az egyik őr alakjában, lehetőleg azéban aki a legközelebb őrzi a célpont szobáját. Azt a személyt persze távol kell tartani a helyszíntől, valami ügyes húzással. Hogy aztán bejuthassak, és végrehajthassam a merényletet. Ha kell mágneskártya, akkor azt is meg kellene szerezni. Meg nekem egy fényképet a tagról, hogy felvehessem az alakját. A többi őr általános mozgási útvonaltervére is szükség lesz, hogy sikeresen kijuthassak az épületből. Ezért kell majd a kamerás szakember is, hogy a megfelelő kamerákon a képeket kimerevítse, és hogy figyelje azt, ha egy őr irányt változtat hirtelen.
Mondom a tervet.

A Vezír terve természetesen sikeres. A férgek menekülni próbálnak, de a gyorsan feléjük közeledő halál elől nem menekülhetnek. Szakad a hús, törik a csont, eltávozik az élet.
- Értitek már, alantasok? Bármitek van nem fogható egy Vezír hatalmához!
Egy pillanatra a kezeire pillantott. Utálta a vér látványát. A Hármak azért ajándékozták neki ezt az energia fegyvert, hogy ne kelljen a patkányok vérével bemocskolnia magát. E helyett a hitetleneknek is megadja a tisztító tüzet. Ám elsősorban katona volt. Amíg az ellenség el nem pusztult, addig nem volt vége a feladatának. Ha ostoba módon eldobták maguktól a tisztító tüzet, akkor hát brutálisan halnak meg. Az ő döntésük.
Ekkor lövések kezdenek pattogni. Ezúttal hangosabbak, nagyobbak. Baku odafordul és egy nagyobb puskát lát. Nem nagyon zavarja, úgy is hamarosan halottak. Megpróbálja megragadni a földön fekvő két embert a nyakuknál fogva. Ha kell akár utánuk is megy. Megindul a nagyobb puskát forgatók felé, a bajtársaikat maga előtt tartva. Persze nem bízott mindent a véletlenre. Nem számított a férgek becsületére. A Vezír teste körül egy védőpajzs is feszült magába foglalva a két testet is és íves is volt. Egy Nagy kúpra emlékeztetett. Nem próbálta meg felfogni a golyókat, ahhoz vastagabb kellett volna. Helyette eltéríteni kívánta őket apró energia hullámokkal. Ezt a pajzsot megpróbálta vékonyra teremteni, elégre ahhoz, hogy eltérítse a lövedéket, de alig látszódjon. Repülés közben megpróbálja megfojtani a foglyait. Mikor a lent maradottak felé ér, hirtelen zuhanó repülésbe vált. Mikor pár méter van már csak felettük, az irányukba dobja a barátaikat. 2 túlélőt meghagy, a többit a túlvilágra kívánja segíteni. Ha már két féreg maradt, megint feléjük nyúl, hogy ugyanezt a taktikát alkalmazza, mint előbb. Ha így sikerül eljutnia a gépágyúhoz, akkor a puska kezelőjére dobja a testeket, a pajzs feloldásával. Maradék energiáját kiengedi, remélve, hogy mindet a tisztító tűz emészti fel.

Pontos és gyors munka, egyetlen túlélő marad, a kiszemelt célpont a négy fős ellenálló csapatból, akinek probléma nélkül tudok rácsatlakozni a tudatára, hogy megszerezhessem a megfelelő információkat, amik aggasztóak... Lehetséges, hogy valakik képesek voltak kijátszani az isteneket? Képtelenség, csupán szerencsés módon információhoz jutott hitetlen férgek lehetnek akik rendelkeznek idegen technológiával, idő kérdése és elsöprésre kerülnek erről a földről, ahogyan az összes többi hitetlen is. Még azt az információt megpróbálom megszerezni a tudatából, hogy hol lehet az a másik erősebb csapat, majd pedig amint megvan hozzácsatolom a meglévőkhöz, s elküldöm a rendszernek egy magas szintű riasztással egyben. Mivel nincs itt már semmi más a csapdákat leszámítva, ezért nemes egyszerűséggel szétszaggatom az információ forrásom fejét, ahogyan kitépem belőle a csápokat, majd pedig repülési parancsot kiadva jómagam is a levegőbe emelkedem, amennyiben megvan a másik csapat koordinációja, abba az irányba adom a haladási parancsot, ezúttal sokkalta fokozottabb figyelemmel, mint ahogyan ide tettem, így is ketten elbuktak közülünk s ezek még elvileg a gyengébbek voltak, nos, majd kiderül, amennyiben viszont nincs meg az információ ami szükséges, úgy jobb híján a komplexum felé adom ugyan ezt a parancsot, s arra indulok meg jómagam is, ügyelve a magasságra mindegyik esetben, hogy az aknák véletlenül se okozhassanak gondot egyikünknek sem, nem lenne jó még egy igaz hívőt elveszíteni, bár ha elbukik sem különösebb probléma, isteneink bármit képesek pótolni, mi pedig csak értük élünk.

~Karakter: Ralf Shaw ; Helyszín: Az Új Ellenállás titkos bázisa~

Ahogy Ralf eldobja a félig elszívott szálat, a padló egyszerűen magába olvasztja, legalábbis látszatra, valójában csak a kis alkotóegységek mozgása teszi ezt lehetővé, de egy szempillantással később, a csikk már nincs a padlón, ami ugyanolyan tökéletesen fénylik tovább.
- Esély helyett inkább a remény szót használnám. -felel az őrmester- A koncepció nem hangzik reálisnak, mert az egész ismert világot megváltoztatná. Elég sok régi, tiltott szót használ. Képzelje el, hogy vissza tudna menni akkorra, a Zuhanás előtti időszakra, pár napra, ha bárkit figyelmeztetni próbálna, senki nem hinne magának... azt mondanák lehetetlen. Ha egy kísérleti fegyverrel akar lőni, jelentkezhet tesztelőnek, de igen veszélyes munka. Ezek a fegyverek nem egyszerű tárgyak, megváltoztatják a használóikat. Éppen ennek vizsgálatára vannak a kísérletek, ha jól tudom.
Válaszol még Dunn Shaw kérdésére a találkozás előtt. Őrület aurája hatással van a férfira, nem csak fizikálisan, de mentálisan is érezni a hatását, mint egy folyamatosan változó, bizarr mező. Ennek hatására úgy láthatja Ralf, hogy a maszk szemlencséin egy-egy villanás szerű sugár fut végig, amikor a Lovas széles, frusztráló vigyora jelenik meg az arcán.
- Ilyen "páncélt" csak úgy szerezhet, hogy megöli az egyikünket.
Hangja enyhén sejteti, hogy nagyon jól szórakozik Ralf tudatlanságán és játszik vele, próbálgatja. Sarkon fordul, majd az egyik korlát nélküli terasz felé kezd el teljesen nyugodtan sétálni.
- Őrmester ismertette már a pontos feladatát a... közlegénynek?
- Nem uram, egyelőre csak a megbízhatóságát mértem fel.
- Megbízható. Az első feladata egy beszivárgó, felderítő, információ szerző feladat lenne a Spear területén. Ha elég elkötelezettnek érzi magát a feladathoz, megbeszélhetjük a részleteket.
Eközben a hármas, ha Raten is megy a másik kettővel, lassan eléri a szint végét, a következő lépésnél látszólag a Sivary katonája le fog zuhanni, Dunn talán egy másodperccel később éri majd el a szint szélét, de ezzel nem is törődnek.


~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller ; Helyszín: Rocksolid ~

Tyr az elbúcsúzás után még megnyugtatja a nőt, hogy felkészült mindenre, akármit kérdeznek tőle, majd eltűnik a lépcső alján, a másik épület belsejében. A kopogás és Ingrid szavai után hosszú másodpercek telnek el néma, mozdulatlan csendben. Az őrség parancsnoka valóban nem jelzett korábban, elvileg senki nem lehetne itt a tudta nélkül. Végül az ajtó lassan kinyílik és kimért léptekkel egy egyenruhás férfi sétál be rajta. Átlagos magasságú, testarányú, felépítésű, enyhén sovány birodalmi, az első ami feltűnő rajta az a sötétkék színű haja, amelyet oldalra fésül, szemei is ilyen színűek, rezzenéstelen, hideg, nincsenek rajta érzelmek, mozgása, megjelenése tekintete olyan mint egy hidegvérű ragadozóé. Kimért, precíz és nagyon elegáns. A magasabb rangú katonai vezetőkhöz hasonló egyenruhát visel, de az övé zöldes helyett természetes adottságaihoz igazodva kékes árnyalatú. Ingrid azonnal megismeri, még ha korábban soha nem is találkozott vele. Hue Lerontis, a Flotta belsőtisztje. Feladata, az olyan személyek ellenőrzése, akikre Maniac hatásköre nem terjed ki, közvetlenül ő dönti el, hogy valaki, akár még a legmagasabb rangban lévő politikai, katonai vezetők alkalmasak-e a posztjuk betöltésére, illetve minden tekintetben makulátlanok-e, megfelelnek-e a szigorú szabályoknak. Ő az akitől mindenki retteg a HPI-ben, aki valaha is tett olyat ami tiltott, mert gyakorlatilag ő bármit megtehet ezekkel a személyekkel. A belső titkosszolgálat egyetlen ügynöke. Hue ezen kívül, ha ezek az információk hihetőek, sorozatgyilkos volt fiatalkorában, aki igen rövid idő alatt, igen sok embert mészárolt le különös kegyetlenséggel, mielőtt elfogták volna. De rejtély, hogy ezután, hogy került a mostani rangjába. Nyugodtan beljebb sétál és megáll az egyik asztal szélénél.
- Nem akarok, csak beszélgetni. Egyszerű válaszokat, magával kapcsolatban. Ezeket a legjobb egy nyugodt társalgás során megszerezni, sokkal emberibb, mint más módszerek.
Szemeit Ingriden tartja és figyeli minden rezdülését. Egyik zsebéből elővesz egy fémkártyát, majd leteszi maga elé az asztalra. Miller felismeri az eszközt, a hozzá hasonló emberek mind rendelkeznek egy rendkívül erős mentális védelemmel, ami megvédi őket minden agyhullámokat befolyásoló hatásról. Az ilyen Maniac által használt lapok viszont képesek az agyról részecske szintű feltérképezést és másolatot létrehozni, amit utána szabadon lehet vizsgálni. Ahogy letette a lapot a férfi Ingrid szemeibe néz és látszik rajta, hogy mindent tud már a nőről.
- Maga különleges Lady Ingrid. Külső mutációs jegyek, megmagyarázhatatlan látomások, egy elvesztett anya és testvér, láthatatlanság Maniac előtt, Zuhanás előtti tudás. Ezek közül bármelyik veszélyes lehet. Nem lehet évszázadokon át pengeélen táncolni. Bár azt hiszem ezzel már tisztában van.


~Karakter: Baku Albani ; Helyszín: Pride, külső régiók~

A véres tetemekkel a kezében indul tovább Baku a maradék fegyveresek felé, most már valóban igen megfélemlítő megjelenése, gyakorlatilag senki nem mer vele szembe menni, csak a gépágyú tüzel rá. A két még élő embert a magasba viszi magával majd onnan hajítja a többi harcos közé. A testek nagy reccsenéssel és undorító véres, fröccsenéssel érnek földet, valamelyik még két másik katonát is agyonnyom, ha a Vezír elég magasról ejti rá a célpontokra. Viszont a testek egyáltalán nem védik meg a lövedékektől, a szöveteken és a könnyű páncélzaton a nagyobb kaliberű lövedékek egyszerűen átsiklanak, csak az ívelt energiamező téríti el a lövedékeket Baku elől. De nem mindegyiket, az egyik nagyobb sebességű lövedék pályája nem módosul eléggé és így eltalálja a Vezír testét. A külső vázának egy nagyobb része egyszerűen kiszakad a helyéről, a mikrorobbanás megremegteti a belső vázát is. Az egész csak egy nagyon erős és fájdalmas ütésnek tűnik elsőre, de komolyabb sérüléseket okoz. Ettől függetlenül ha koncentrál akkor kiképzésének és speciális felépítésének köszönhetően még közelebb kerülhet a célpontjához, ennyi még képtelen megállítani. Amikor nagyjából egy saroknyi távolságra ér a három katona az állás mellett betölti a fegyvere oldalán lévő vetőcsöveket. Négy sötét, kis hatókörű de nagy energiájú robbanás történik közvetlenül Albani előtt a levegőben. Még nem találkozott ilyennel, valamilyen légvédelmi gránát lehet. Minden irányban igen sok törmeléket szór szét, de ami ennél nagyobb gondot okozhat a Vezír számára, az a generált lökéshullám, ami méterekre taszítja vissza. Eközben még mindig veszélyesen közel repülnek el mellette a gépágyú golyói.


~Karakter: Zack Blue ; Helyszín: Drox titkos laboratórium~

- Ez esetben egy férfi technikus nemsokára megérkezik. Ő lesz majd a segítségére az akcióban.
Feleli még a tiszt aki a kérdést feltette, a kommunikátorán hívja a megfelelő személyt, majd távolabb lép és az ajtót figyeli, hogy mikor érkezik az említett személy. Néhány operatív bólint Zack tervére és nekilátnak megszerezni a megfelelő információkat. Ez már több időt vesz igénybe, rengeteg személyt kell azonnal felkeresniük, felhívniuk annak érdekében, hogy észrevétlenül megszerezhessék a férfi számára a kért adatokat. A keresések eredményei, fényképek, térképek, számok, linkek látványosan megjelennek a nagyobb kivetítőkön is, szisztematikusan elrendezve, a keresés, a véletlen találatok, futó kódok azonban csak egy-egy monitoron vagy megjelenítőn vannak kint, hiába van nagyon erősen modern benyomásuk, egyiknek sincs hasznos információtartalma. Most, hogy a teljes monitorozó és hírszerző rendszer működésbe lép Blue körül tapasztalhatja meg a világ egyik leggazdagabb államának erejét. Nincs olyan információ amit kellő idő vagy pénz fejében ne tudnának megszerezni neki. Végül egy részletes ismertetés érkezik meg az adattárolóra, de az egyik ember szóban is prezentálja az átküldött adatokat.
- Az épület biztonsági rendszere lehetővé teszi megfelelő riasztás esetén az egyes folyosók, termek, titkos ajtók lezárását a palotában. Szinte minden szinten vannak lezárt, érzékelőkkel ellátott részek, légnyomás és rezgésváltozást érzékelnek, nehéz kijátszani az ilyen technológiát, mivel szinte minden mozgást, változást érzékel, vagy annak közvetett következményét. Az őrök csak ott járőröznek, ahol a riasztók nem aktívak, így nem lehet őket megkerülni. Mindegyik őrnek megvan a részletes útvonala, váltása és váltási ideje. Úgy mozognak és egészítik ki egymást, hogy rálássanak a társaikra, a szolgálati idő nagy részében. Viszont vannak holt időszakok, az aktuális terület és a pihenő között. Mivel egy őr maximum csak a saját szektorában mozoghat, ha nincs készültségi szint, így egy személy lemásolása nem elegendő. Mindegyik őr képét átküldtük a kártyájára, képes azokat holografikusan kivetíteni, de materializálni nem, annyira nem fejlett. Ezen kívül az útvonalak is meg vannak, ahol járőröznek, a váltási idő változó, azt nem tudtuk megszerezni. Mindezen felül a kártyáján van egy generált univerzális kód, ezzel az első és másodszintű ajtókon könnyen bejuthat, a hármas és négyes szinten azonban nem működik, ez általában rendszerirányító-terem, fegyverterem, vagy ennél fontosabb.
Az egyik két szárnyas ajtó oldalra húzódik és egy középkorú alacsony, kicsit zömök férfi, fekete teljes testes ruházatban lépbe. Miután egyeztet az egyik katonával máris Zack-hez lép.
- Üdvözlöm uram, én vagyok a technikus, Reen Qwa Morpus. Minden lehetőségre fel kell készülnöm, ha bármilyen különleges esetben szüksége van a technikai segítségre, előre szóljon, ha lehet.


~Karakter: Prototype ; Helyszín: Ausztrália, fejletlen területek~

Az ember elméjében nincs konkrét információ a másik csapat elhelyezkedéséről, szándékosan nem mondták ezt el nekik, mert tudták, hogy csak elterelésnek kell lenniük. A gép sokkal jobban átlátja a humán gondolatait, mint ő maga tette korábban, a taktikai ismeretei szerint világos, hogy a konvoj tagjait egyszerűen a halálba küldték, hogy nyerjenek valamennyi időt és mindezt úgy tették, hogy konkrétan erre nem jöttek rá a csapat tagjai. Prototype ennek ellenére egy riasztási parancsot küld vissza a földalatti létesítménynek, hogy azt ne érje váratlanul a feltételezhető támadás. Ezután ő maga is az alárendeltjével együtt az irányt a komplexum lejárata felé veszi. A horizontról már látni, hogy a belépő kapuk nyitva vannak, valószínűleg az ellenséges egységek már behatolnak. Ekkor Prototype kap egy jelzést, hogy maradjon távol. A bázis belső védelmi rendszere ki lett iktatva, de a bent lévő aktív egységek ettől függetlenül képesek a reakcióra és a rendszereket fenntartó mesterséges intelligencia bevet egy új prototípus egységet, amely majd támogathatja Prototype-ot. A sivatag homokjából egy nagy méretű acél háromszög emelkedik ki, ami lassan szétnyílik és egy több mint tíz méteres, látszólag félkész lépegető robot emelkedik ki.

A másik lejáratot egyszerűen darabokra robbantja az ágyúival, így valószínűleg terminálva a bent lévő ellenséget is, ezután megindul a közeli település irányába. Nehéz egység, képtelen repülni, de viszonylag gyorsan halad a földön is. A lépegető folyamatosan zavaró jeleket bocsát ki magából, hogy ne lehessen idő előtt bemérni.

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller ; Helyszín: Rocksolid ~

A férfi lassan körbejárja az asztalt úgy tűnik nem is nagyon figyel a nőre, a berendezési tárgyat vizsgálja meg, minden apró részletét, még végig is simít az egyik élén, megkocogtatja a fedőlapot. Úgy tűnik, hogy figyel, de közben gondolkodik valamin és emiatt, egyszerűen elenged mindent a füle mellett. Az elhangzó kérdésekre vagy burkolt felszólításra sem reagál, csak visszanéz ilyenkor a nőre, de kivárja azt, amíg végez. Az ő hangja ugyanolyan mint belépéskor, alapvetően szürke, csak a hangsúlyokkal játszik, és valahogy közben végig sejteti, hogy tudása messze Ingridé felett van, hogy ő van hatalmi helyzetben.
- Igen, a konzultáció valóban fontos, feltételezem az anyjáról szerzett információkat akarja prioritásként közölni. De nem kell sietni, a kapkodás csak további problémákat okoz, nem szeretem a felesleges problémákat. A titkos nyomozása az anyja után jobban érdekel, mint amiket előbb felsorolt. Ha akar beszélhet arról is, érdekel a véleménye.
Ha Ingrid erről is az előbbihez hasonlóan beszél, azt is szó nélkül végighallgatja, nagyobb odafigyeléssel, szemkontaktust is tart a nővel. Végül egy önelégült, gyilkos félmosoly húzódik az arcára.
- Szokatlan, általában a hírem megelőz, nem szokták megkérdőjelezni a módszereim, érthető okokból, a logikus bizonyítás sem népszerű a legtöbb személy körében. Mindenesetre bátor lépés, értékelem. -itt megáll és végignéz a nőn- Túl sokat hisz magáról, valószínűleg ez az egyik legnagyobb hibája. Tudja ki maga valójában? Egy egyszerű hiba egy rendszerben, valami látszólag különleges módosulás, egy ideig érdemes figyelni, de csak addig amíg biztossá nem válik, hogy csupán csak egy rossz módosulat. Amit el kell távolítani. Nincs tisztában azzal, hogy miért veszélyes és pont ezért a legnagyobb figyelmet igénylő eset. Csak, hogy tisztán lásson. Az U7-es egységnek már nincs családja, a lánya már nem létezik, ahogy a volt felesége vagy a másik lánya sem, nyilván nem fogja aggasztani ha egy nem létező személy nem lép vele kapcsolatba. Cal Osborn nem vett el feleségül senkit, a gyereke sem létezik. Ahogy a Rocksolid-al sem egyezne meg senki, valószínűleg a Tyr-nek tett ígéret is teljesítetlen maradna. Egy gondolat lenne csak jóváhagyatni ezt a parancsot.
Most már kegyetlenebb és hidegebb az egész megjelenése. Leül az egyik székre, mind két karját az asztalra támasztja könyéknél, ujjait pontosan összeilleszti.
- De nem kell így lennie. Üljön le.