Japán - Tokió

Tokió nyüzsgő, zsúfolt városa.

Esik. Zaj van és fények törik meg álmát, igy felkel a helyéről.Autók hangját hozza be a szél és teljessen elázott szinte mindene.  Egy nő sétált el a helye mellett és rá nézett, de  nem tőrődött vele különösebben. Kicsit zavarta a dolog és egy chh kiséretében ált fel, karjával lesöpörte a vizet az arcáról és ridegen meredt a lányra majd utánna kiáltott.
- Áh! Szóval  csak egy kiskölyköt látsz, hogy igy elsétálsz mellettem nőszemély! Milyen illetlen! Nem elég, hogy az eső fel keltett, de te még el is haladsz itt és még csak egy BAU- t se nyögsz ki! Ugye tudod, mi jár ezért?!
A nő mögé sétáll 2 méterre és végigméri, majd megnyalja a szája szélét, megroppantja újait és előveszi a konyhakését a poloja alól, majd megforgatja újai közt és megvakarja vele a fejét. Majd démoniasan elmosolyodott.
- Azt hiszem rosz sikátort választottál! Tudni akarod mért? Mert meghalsz, mindjárt! Hamarosan caffatokban fogsz heverni a mocsokban és a kivájt sziveden fogok táncolni!!

A csaj elrohant ki a sikátorból, majd rendőrségért kiabált, majd egy Segitség is elhagyja a száját. A fiú megragadta a karjánál fogva és a falnak nyomta, elcsapva kezéből a mobilt. Közel hajol hozzá  és kicsit megfejelte, figyelve hogy nem e jár arra valaki az autókon kivül, hisz sokan mozognak majd errefelé.
- Ne csapj zajt édes! Kérsz egy kis öntözést? Az esőn kivűl? - majd szorosabban megmarkolta a lány kezét, végül visszaráncigálta a sikátorba, rálépett a mobilra, ami egy reccsenéssel eltört, olyannyira szoritotta a lány csuklóját, hogy nem keringett a vére rendesen és el lilult.
- A rendőrség nem sokat tud segiteni rajtad, max ha hivnak hozzád egy hullaszállitót, vagy valami hasónlót. Csak tudnám, mért kell ennyit sikitoznod, még nem is bántottalak! De ha továbbra is ellenkezel, a falra foglak felkenni! Ne vedd fenyegetésnek, ez egy igéret. És az igéreteimet, mindig betartom!

Suzuya Kutsuki


- Jelen! - kiáltom kifelé, miközben az ágyamon ülök, kezemben a noteszemmel. A Jóslatokkal, a Próféciáimmal, az Ostobán Összehordott Zagyvaságaimmal. Mindig leírom őket, a mostanit is leírtam, majdnem teleírtam.
- Jelvényesek jönnek...ketten jönnek...akarnak valamit...akarnak valamit...jelvényesek, kettő is...engem akarnak...futniuk kell majd...hegyes fogak...nem, nem, nem, nem az kell...kudarc...kudarcot vallanak...menekülniük kell...futniuk...valaki jön...ismerik, nem ismerik, de futnak...Benny, talán ő az....a WL-ből hiányzik valami...Benny...jelvényesek... - suttogom magam elé folytatólagosan, nyugodtan, hol elakadva. Mindig ezt teszem, muszáj elmondanom, hiszen én LÁTTAM ezt. Tudom, hogy el fognak jönni. Tudom és el kell mondanom. Hangosan nem lehet, az őrök nem szeretik a szörnyeteg hablatyolását. A régi lakótársam se szerette, de ő már a múlt. Én most egy új helyen vagyok, de az ágyam melletti fal pont olyan, mint korábban. Tele a jóslataimmal.
- Kísérlet....drog...adj be magadnak...eljönnek majd....akkor se hiszik el...én látom...tudom...hallom...hallom a hangokat...látom a képeket...láthatják, mégse hiszik... - suttogom tovább, és tovább - Tazaki...Ta..za..Ki...Ki?... - tekintetem ekkor a kiismerhetetlen szobatársamra vetül. A maszkomat viselve nem láthatja a fogaimat, egy egyszerű orvosi maszk pedig nem rémisztő. Nem az.
- Tazaki, aki most is ír; nem beszél, üvölt vagy sír. Ki lop, ki gyilkol sírdogálva; Tazaki vahj' miért jött az őrültek házába? - kérdezem tőle versben, hangosabban, de elég halkan, hogy csak ő hallhassa.

Suzuya Kutsuki


Tazaki válaszol, érthetetlenül, de válaszol. Itt senkiből se lehet egyenes választ kisajtolni, történetből meg mindig több van. Ő tette, nem ő tette, rákenték, nem kenték, tényleg őrült, vagy nem őrült. Nem számít egy másodpercre sem, igazat szólott Tazaki. Itt mindenki más az őrült, nem az őrült az őrült.
- Hibás kérdés, ugyanazt csinálom, amit kint csináltam. Látok, hallok, rajzolok, írok. Olyan képeket látok, amik meg fognak történni. Olyan szavakat hallok, amiket mondani fognak. Olyan dolgokat rajzolok, amiket sose láttam, de látva lesznek. Olyan eseményeket írok le, amik még meg se történtek. De mind meg fog történni. Talán nem itt, talán nem velünk, de én sose tévedek, mindig igazak a jóslataim. - ezzel az ágyam melletti falra felrakott rajzokra, és a kezemben tartott füzetre mutatok - Hogy miért itt csinálom? Mert megosztottam a tudásom másokkal. - ezzel leveszem a maszkomat, megmutatva a borotvaéles fogaimat - De ők csak egy szörnyet látnak.

Suzuya Kutsuki


Tazaki reakciója...érdekes, mit mondhatnék. Hisz nekem, ténylegesen elhiszi amit mondok, nem úgy mint az őrök, az orvosok, meg a többi őrült. Az őrök csak kiröhögtek, "Jósold meg a nyerőszámokat." mondták; az orvosok csak bólogattak, firkáltak; az őrültek meg csak vigyorogtak. Tazaki azonban hisz, reagál, és kérdez is, ami roppant meglepő, érdekes...és kissé hátborzongató.
- Las..sabb..an. Ne. Olyan. Sebtiben. Egyszerre egy kérdést, ha mindre egyszerre válaszolnék, válaszom érthetetlen lenne. - mondom teljesen rezzenéstelen arccal, majd ha engedi, elveszem a rajzot - Menjünk szépen, nyugodtan sorban. - megnézem a rajzot, majd pár másodperc után megszólalok.
- Nos, akkor az elejétől...Nem, ezt az ajtót én nem láttam, hanem amolyan transzban rajzoltam. Ilyenkor nem vagyok magamnál, jóslataim pedig rajz vagy leírt szöveg formájában keletkeznek. Hol és mikor? A leghalványabb fogalmam sincs róla. Talán van a hátoldalán egy szöveg, vagy tartozik hozzá egy másik lap, ami erre választ adhat, de bárhol lehet. Én megyek át rajta? Nem, a saját jövőmet eddig sose láttam, jóslataim mindig másról szólnak. Miért lyukas? Kettőt és könnyebbet, nem tudom. - ezzel veszek egy mély lélegzetet, felkészülve az utolsó magyarázatra - Az attól függ, hogyan jósolok. Ha transzban, akkor csak annyit tudok, amennyit lerajzoltam vagy leírtam. Ha látomásom van, akkor gyakran a képek vagy hangok homályosak, de ha meglátok vagy meghallok valamit, ami a látomásommal kapcsolatos, akkor kiegészül a dolog, kitisztul...nem tudom. - ezzel elnyúlok az ágyamon - Bár ez sokat nem számít, drága barátom. Te elmész innen, értem meg eljönnek a jelvényesek, akik utat fognak nyitni a szabadságom felé....de ki az a Benny? WL...a Zéró páciens...valami hiányzik az anyagból, talán a válasz a Zéró pácienben rejlik....ki lehet a Zéró páciens....WL....jelvény, de SHIELD, HYDRA, FBI, CIA, vagy netán DEA, esetleg szimplán zsaru...Benny...Ő lehet a kulcs... - a végén ismét halkan elkezdem a legutóbbi látomásaimat összerakni. Ez fontosabb mindennél, mert ez velem kapcsolatos.

Suzuya Kutsuki


Tazaki örül, Tazaki őrült. A lelkesedése már már túlhalad az érdekes kategórián, át egyenest a rémisztőbe. Itt mindenki őrült, ő azonban túltesz mindenkin. Vagy nem? Lehet, hogy csak én vagyok túlzottan paranoiás, Tazaki pedig csak egészséges mértékben, őrülten, de csak érdeklődik az erőm iránt? Kiderül, egyszer minden kiderül.
Tazaki hangos, az őr dühös, jómagam pedig nem szívesen látogatnák el a süllyesztőbe. Nem jó hely az, saját bőrömön tapasztaltam.
- A jövő kiszámíthatatlan, drága barátom, ezért is veled tartok. Ha itt várnék a jelvényesekre, akkor az ellenségükre is várok, aki talán nem akar jót nekem. Ha veled megyek, talán pont ezért találkozom a jelvényesekkel, és nagyon talán lehet te, vagy a barátaid azok, akik miatt futniuk kell. De az is előfordulhat, hogy mindketten ugyanarra a fuvarra várunk, de akkor viszont mindkettőnknek futni kell majd. - mondom halkan Tazakinak, miközben a plafont bámulom. Túlzottan sok a változó ahhoz, hogy pontosan meg tudjam mondani az eseteket, valamint mostanában túl sok jóslat függ össze. A WL, Benny, a Zéró Páciens, a jelvényesek, mind kapcsolatban állhatnak. A lyukas ajtó, és Tazaki barátai, talán ezeknek is köze lehet a dolgokhoz. Ilyen még nem volt, most valami nagy dolog fog történni. Vagy esetleg csak felfújom az egészet, és csak elmélet az egész?
- Aki néz, az nem lát....nem látja az erdőtől a fát....Mindenki csak rab, amit ők józan észnek neveznek....a fejükben lévő börtönben nevetnek....Mindenki rab, fogaskerék....légy szabad, ebből elég... - mormolom halkan magamnak, vagy aki hallja, nem számít. A legkevésbé se.

Suzuya Kutsuki


Gondolkodom...tehát vagyok. Gondolkodom...hogy vajon mi történhetett, történik, és fog történni. Gondolkodom...a pengés lányon...a karós lyukon...a bűnözők háborúján...a gyanús alakokon...a WL-en...a Zéró Páciensen...mindenen. Minden egyes látomásomra emlékszem, minden egyes alkotásomat memorizáltam, minden egyes apró részletet tudok. De a kép csak most kezd lassan összeállni. Tazaki, és az ő menekülése valóban felkeltette az érdeklődésemet, nem is kicsit. Esély a szökésre, talán pont ez az az esély, amire én is várok. Talán ugyanarra a fuvarra várunk, talán nem. Nem tudhatom biztosra, de talán ez a legjobb része a dolognak. Várni, amíg az apró részletek a helyükre kerülnek, ezzel értelmet nyerve.
Dörrenés. Egy hangos dörrenés, ami megrázza a helyet. Felkelteni nem kelt fel, nem úgy az érdeklődésemet. Az érdeklődésemet, ami rögtön választ is nyer, mikor benyitnak hozzánk...méghozzá a jelvényesek.
Tazakit akarják, el akarják vinni, ahogy ő mondta. Eljöttek, ahogy megjósoltam. Eljöttek...tehát itt az idő.
- Valaki. Jönni. Fog. - mondom annak, aki engem bámul - Ő. Jönni. FoOoOog. És nem fogtok neki örülni.
Nyugodtan kijelenthetem, hogy élvezem a helyzetet. Nagyon is élvezem, miért ne élvezném? Hiszen megint igazam volt. Megint, ahogy mindig.

Suzuya Kutsuki


Már késő. Ezt mondja Tazaki, és igaza is van. Késő, túl késő, de hát ezek a ceruzanyakúak nem többek, mint bábok. Bábok, amiket zsinóron mozgatnak, hogy az idő folyamatának kimeneteleit egyengessék. Hogy általuk elérhető legyen azon kimenetel, amiről csak én tudok. És ez így is lesz, most is így van.
Tazaki fejel, rengés, lámpa le, és rengeteg akció. Lövések, kiabálások, meg a többi, de ezek csak mellékesek. Én csak békésen hallgatom, ahogy az ágyam mellett Tazaki nagy valószínűséggel kinyírja az egyik ceruzanyakút. Csak hallgatom, ahogy lassan meghal..halott is. Nem vagyok pszichopata, vagy szadista, vagy szociopata, de még gyilkos se. A látomásaimban azonban már rengeteg halált láttam, rengeteg halottat, rengeteg hullát. Rosszakat, jókat, ártatlanokat, ahogy a szemük üresen néz, számukra pedig véget ért a játék. Csak az elején sirattam meg őket, az őrületbe is kergettek...de első kézből tapasztalni, valósan látni egy halottat, az...más. Annyira nem is érdekel, de nem is közömbös. Nem lehangoló, nem vidító, nem üres...csak más.
- Lyukacsos ajtó...jelvényesek, kiknek futniuk kellett volna...nekik késő, nekünk pont időben van. Ideje menni. - magyarázom egyhangúan, majd az ajtó közelébe megyek. Biztos nincs zárva, szóval ha Tazaki megtalálja a kulcsokat, akkor mehetünk is. Ha nem, akkor kénytelen leszek segíteni neki, de ez se olyan nagy tragédia.
Ma ki fogok jutni. A jelvényesek megjelenése utat nyitott, de két kérdés még nyitott. Ki a Zéró Páciens? Itt van? Egyikünk az? Benny is itt van? Ha Ő a kijutás kulcsa, akkor bizony a Zéróka is itt lesz. Ha nem...akkor ezek egy másik időpontban nyernek értelmet.
- Karok nélkül mutatok, lábak nélkül járok, mindig pontos vagyok. Mi vagyok én? -

Suzuya Kutsuki


Tazaki keresgél, én pedig csak várok. Várok a válaszomra, de Tazaki barátom nemigen válaszolja meg a kérdésemet. Pedig nem is olyan nehéz az a fejtörő, valamint a jelen helyzetre se lehet fogni a dolgot. Elvégre...ez az ŐRÜLTEK háza, nem? Pont azért vagyunk itt mind, mert mások vagyunk. Mert másképp gondolkodunk, másképp viselkedünk, mert mi másképp látjuk a dolgokat. A jelenlegi öldöklés nem ok arra, hogy ne szúrjak be egy fejtörőt, vagy egy poént. Vagy igen? Esetleg...midegy.
Tazaki megtalálja a kulcsot, így nyugodtan kinyithatom az ajtót, ami tényleg nincs zárva. Miért is lenne, mégis mikor zárták volna be? Max akkor lehetne zárva, ha ez egy magátólzáródóspeckóajtó lenne. De nem az, nem? Kilépés előtt persze gyorsan felkapom a füzetemet, elvégre az eddigi jóslataimra szükség lesz a jövőben.
- Hmm...vajon hány golyót lőhettél ki ezekre a bábokra? - kérdezem kíváncsian a nagydarabtól - Úgy értem, valamikor tárat kellett cserélni, nem? Vagy már cseréltél? Vagy...- a kérdések folyama elhal, mikor Tazaki elmondja a becenevét. Benny.
Egy másodpercre lefagy az arcom, majd mikor elindulnak, gyorsan visszatérek a valóságba.
- Ha te vagy az a Benny, sok kérdést fel kell tenni. Válaszokat vagy tudod, vagy sem; a jövőben megtudjuk majd, nem? - verselem Benny-nek, majd mint a sír, csendben követem. A válasza helyes, de még rengeteg kérdés maradt megválaszolatlan.

Suzuya Kutsuki


Szépen, nyugodtan, futva haladunk a folyosón, és nem kell jövendőmondónak lenni ahhoz, hogy tudjam, nagy változások lesznek a jövőben. Már maga Benny jelenléte is rengeteg dolgon változtat, a tetovált férfi kísérete pedig csak újabb rejtelmeket hoz. Mi lesz, ha kijutunk? Mármint velem, mert most már nincs esély arra, hogy csak úgy elsétáljak. Benne vagyok a sűrűjébe, ezen pedig a látásom se segít. Talán a jakuza hasznosnak talál majd emiatt, megvéd, szállást ad, meg a többi cuccos. Talán akaratomon kívül fogva tartanak, arra kényszerítve, hogy belelássak a jövőjükbe, mint valami csodalámpa. Az is lehet, hogy csak kiröhögnek, majd puff, lelőnek. Ki tudja?
A riasztó hangja nem igazán kellemes, de látszólag Benny minden percét élvezi a kis szökésnek. Tipikus őrült, habár én se vagyok mentálisan épp. Vagy igen? Benny-nél azért éppebb, hiszen engem csak a rengeteg látomás, és a cselekvőképességem hiánya tett ilyen...őrültté. Azt hiszem, legalább is.
- Hmm. A barátodnak géppuska, neked pisztoly, nekem meg...egy bot. Köszi, majd fejbecsapom vele az állig felfegyverzett őröket. Vagy hozzájuk vágom. Vagy ilyesmi, úgyse értek a lőfegyverekhez. - jegyzem meg szokásos, összezavarodott hangnemben.
A liftet nem várjuk meg, hanem a lépcsőn megyünk le...oda. Oda, ahova nem szívesen tenném be a lábam. A Nagyon Erős és Veszélyesen Őrült Elítéltek Csarnokába, ahol csupa jó arc van. Régebben gondoltam rá, hogy talán azokat az amcsi szuperhősöket is oda kellene bedugni. Valami csapat vagy mi, a látomásomra nem emlékszem tisztán, de ott jó helyük lenne.
- Minek nézel engem? Holmi jövendőmondó ketyerének, ami megmondja, mi fog törté...jaa, várj, ez így van. De nem. Nem emlékszem ilyesmire. Csak Te, meg a lyukas ajtó, ennyit köthetek ehhez a helyhez.

Suzuya Kutsuki


Nincs sokmindennek értelme, mármint időt pocsékolni rá. Nincs értelme egy rossz fizetés, egy betegség, vagy egy gumibot miatt pazarolni a levegőt, ha nem lehet ellene tenni semmit se. Igaz, így valóban én vagyok a legrosszabbul felszerelve, de ha úgy adódnak a dolgok, ez nem is lesz fontos. Géppista meg Benny majd lődöznek, én meg nyugodtan sétálok a hullahalmon át utánnuk. Jó terv, gondolom.
Gyorsan leérünk a Szuperveszélyes és Szupererőkkel Rendelkező Mentálisan Sérült Pszichopata Állatok szintjére, ahol egy számomra nagyon egyértelmű dolog fogad minket. Minden egyes cella nyitva, de hát erre számítani lehetett, gondolom. Generátor, meg a történtek után ez nem meglepő, de remélem a helyieket azért nem csak egy vasajtó tartott távol tőlünk. Kábítás, láncok, vagy valami csak van, nem?
Hát nincs. Kapásból két, azaz kettő szupermutáns ront ránk, az egyik Bennyre, a másik meg géppuska-sanra. Az utóbbiról eszembe is jut valaki az egyik látomásomból, valami B-betűs ipse, azt hiszem legalább is. Gondolkodhatnák rajta, de mivel Benny látszólag nincs a helyzet magaslatán, kénytelen vagyok segíteni. A kijutásomhoz szükséges aranyjegyet csak nem hagyom elpatkolni, plusz kellenek a válaszai is. Szóóóval...
Elsőnek a gumibot jut az eszembe, de azzal kétlem, hogy sokra mennék. A géppuskát kockázatos lenne elszedni, meg nagy eséllyel Bennyt lőném le véletlenül. Szóval marad a B terv, azaz Ennyit-az-egészséges-étkezésről terv.
Gyorsan odalibegnék a fojtogatóhoz, és csak úgy lazán beleharapnák a fojtogató karjába. Sőt, bele is marnék, leginkább egy darabot próbálnék kiharapni belőle, hátha akkor enyhít a szorításon a drága. Gondolom, hogy ha valakibe beleharap ez őrült, akinek a szája tele van borotvaéles tépőfogakkal, csak megérzi.
A melákkal nem foglalkozom, nincs sok értelme. Viszlát hústorony.