Avian

Go down

Avian Empty Avian

Témanyitás by Nyko on Szer. 20 Nov. 2013, 17:48

Egyszer, valamikor nagyon régen, egy személy valami olyasmit mondott, hogy csak akkor lesz béke, ha már nem lesz ki megkösse. Nem tudom, hogy mennyire gondolta komolyan, de abban teljesen biztos vagyok, hogy sokan csak nevettek rajta, hogy ilyen hülyeségeket összehord, hiszen az emberi faj képes a békére, s úgy se lesz igaza. Tévedtek. Egyik csapást a másik után sikerült megfékezni, elkerülni, olyanokat, amik más világokból, síkokból érkeztek, vagy épp már szinte elfeledett időkből. Azonban a sok a győzelem ellenére, valahogy elkerülte a figyelmet, az, aminek nem szabadott volna. A bolygó haldoklott, s mire azok is figyelmet fordítottak erre, akik tenni is tudtak volna ellene már késő volt. Főleg, hogy a megoldás keresése helyett, az egymás hibáztatása indult meg, s a háború a megmaradt élhető részekért. A hosszú évekig tartó háború végül egy gombnyomással ért véget... s teljes pusztulással. Beköszöntött a béke, a felperzselt világban, míg a megmaradt túlélők odakint, egyre távolabb és távolabb vívták a végtelenbe nyúló háborújukat, téren és időn át, hosszú évezredekig, egyre jobban megfeledkezve a hátrahagyott felperzselt világról.
A bolygó közben lassan újra életre kelt... a kopár pusztaságokat, romos város maradványokat növények kezdték beborítani, s olyan élővilág jelent meg, ami jól tűrte a megmaradt sugárzást. A megújuló élővilág fejlődése azonban jóval gyorsabb volt, mint az természetesen lehetséges lett volna, vagy legalábbis bárki is annak hitte volna. Talán a sugárzás mellék hatása, talán másé, nem tudni, de mégis a tények magukért beszéltek, hiszen egy igen összetett vadvilág uralta a bolygót, mint egy nagy édenkertben. Azonban, ez nem maradt így.
Talán három évezred is eltelt, mikor a békés újjá születő világra visszatévedt az emberi faj egy csapata, akik az ős világot keresték... Az elfeledett Földet. Az új telepesek kezdetben csak a hajójukban laktak, de egyre jobban megfogalmazódott bennük a vágy arra, hogy egy új várost alapítsanak, s ezzel együtt újra benépesítsék a bolygót azzal, hogy utat nyitnak a bevándorolni vágyóknak. Egy erőtér alatt végül megalapították Avian városát, mely főváros és kikötő város is lett az ideérkezők számára. Azonban, ahova sok lény, sok rétegből érkezik, ott előbb vagy utóbb kitör az ellentét, még ha nem is azonnal, de akkor is idővel bekövetkezik, hiszen bár az idő látszólag sokat változtat, a körülményeken, de egyes dolgok látszólag sohasem változnak. Így a bolygóra visszatért a pusztulás, s a háború, mely most mást is felébresztett.
A döntő ütközetben, a csatatér közepén, egy fiatal kölyök felbukkanásával kezdődött az események változása. Egy látszólag tizenéves kölyökkel, aki mintha csak rosszkor lenne rossz helyen a két felfegyverzett tábor közt, mikor kitört a harc, ami azonban nem tartott sokáig. Talán másodpercekig, s utána nem maradt más, mint megcsonkított tetemek, a vér, mely folyóként hömpölygött a zöld fűben. Még egy ideig nyöszörgést lehetett hallani azon szerencsétlenektől, akik voltak olyan balszerencsések, hogy nem haltak meg rögtön, de ők se maradtak életben addig, hogy elmondhassák a történetet másoknak, hogy hogyan haltak meg tízezrek alig pár perc alatt. Avian városára is rátelepedett a némaság, majd ahogy telt az idő, a természet elkezdte elfoglalni azt ami az övé volt. Évszázadokig nem érkezett új hajó a bolygóra.
Azonban más úton érkeztek látogatók, akik elhintették az élet magvait a világban, hogy azok új fajokként népesítsék be a bolygót. De ezzel a döntéssel nem értett mindenki egyet, mivel a bolygó védelmét előrébb helyezte, mint a rajta előkét. Azonban egyenlőre azok akarata érvényesült, akik azt akarták, hogy a bolygón új civilizációk vessék meg a lábukat. Ennek hála, lassan kisebb települések jöttek létre mindenfelé, amik némileg gyorsabban fejlődtek a szorosabb szövetségeknek hála egy-egy nagyobb hatalommal. Ahogy teltek az évtizedek úgy épültek fel az elfeledett bolygón az újabb és újabb városok, melyek kisebb ellentéteket leszámítva békében éltek egymás szomszédságában, az Isteneik vigyázó tekintete mellett...

Avian – A Kiválasztottak

Egy fiatal lány lépked lassan a növényekkel benőtt romok közt, s tekintetével jól láthatóan keres valakit, ahogy lágy mozgással lépked át a köveken, gyökereken, jármű maradványokon. Vékonyka fehér hosszú hajú teremtés, kinek hajából kikandikálnak a macska fülecskéi, amik mintha hangokat keresnének, s kékes-zöld lélektükrei is a környezetet pásztázzák. Fel-alá jár az egykorik kikötő város romjai közt, míg nem megáll és egy épületre pillant, ami hajdan egy régi stílusú városháza lehetett. Vesz egy mély levegőt, s megindul az épület felé, hogy a félig-meddig kidőlt ajtók közt bemászva bemehessen az épületbe.
- Valahogy sejtettem, hogy itt talállak – szólal meg nyugodt hangon, ahogy a romos terem túl felére szegezi a tekintetét. - Hiányoltalak a találkozóról. - teszi hozzá, s lassan halad tovább a pont felé amit figyel. Másodpercek telnek el válasz nélkül, majd valami megmozdul az árnyak közt, s némi morgással megérkezik egy mély hangú válasz is:
- Ahogy látom ezzel az érzéssel teljesen egyedül vagy. - a morgás megszűnik a mély hangban, s folytatja - Vagy talán Thorhalla őőőőfelsége küldött ide? - a mély hangban nincsenek érzelmek, s az árnyak közt megcsillan egy pár szem is, mielőtt a hang és a szemek tulaja feláll, s kisétál a sötétből a lány elé. Látszólag egy fiatal srác, talán egy idős a lánnyal, aki erre megtorpan és bár nyugalmat erőltet az arcára, de láthatóan a fülei hátra lapulnak a fejéhez.
- Nem ő küldött, magamtól jöttem, hogy... - próbál a lány a srác szemébe nézni, de aztán elfordítja a tekintetét.
- Miben sántikálsz már megint? - a srác lassan a lányhoz ér és kezét az álla alá helyezi, majd felemeli a lány fejét. - Nem csak azért vagy itt mert hiányoztam. Valamit akarsz... vagy nem is te, hanem csak te mertél elém jönni? - a srác hangja nem lágyul egy csöppet se, miközben a lány nyakán lévő pánthoz érinti ujjait, mire a lány meg remeg, s ahogy elkapja a fejét, majd teljes testtel el is fordul a fiútól látszik az arcára kiülő félelem. Próbálna szabadulni a fiú érintésétől anélkül, hogy nagyon eltávolodna tőle, azonban a srác keze hátulról a nyakára szorul, mitől nyüsszen egyet csendesen. A fiú a lány egyik füléhez hajol, majd megszólal csendesen.
- Ha önként jössz, akkor nem félsz a közelemben lenni... - lassan elengedi a lány nyakát, mire a lány sóhajt egyet, s lehajtja a fejét.
- Azt akarják, hogy adj esélyt Föld népeinek, s ne irtsad ki őket újra. - a lány szavaira a srác megcsóválja a fejét, majd átöleli a lányt hátulról.
- Nem szeretem, mikor veled üzengetnek, de ezt majd nyomatékosítom bennük.
- Félek most a közeledben, mert feladatom kell, hogy teljesítsem, de képtelen vagyok, s ennek következményei lehetnek. De ha önként jövök, akkor csak azért vagyok itt, mert jól esik veled lenni. - suttogja a lány reszkető hangon. - Sajnos ehhez a hatalomhoz nem kaptam meg azt a bölcsességet, amivel érzelmeim félre söpörhetem, így kérlek ne nehezítsed a dolgom – ezzel kibújik a srác karjaiból, majd szembe néz vele.
- Nem tehetsz sokkal többet, ezt te is tudod... addig esélyt kaphatnak, míg újra veszélybe nem kerül a bolygó az ő harcaik miatt... ezt megmondhatod az uralkodóknak is, ha addig nem közölném velük.- mélyen a lány szemébe néz.
- Ahogy akarod... - sóhajt a lány, majd megvakarja a fülét - …miért vagyok ennyire gyenge előtted? - kérdi csendesen
- Talán, amiért idejössz hozzám, akkor is, mikor nem küldenek. - mondja a fiú, majd lassan ellép a lány elől, s visszasétál az árnyak közé. A lány először megindul a kijárat felé, majd megtorpan, s utána megy.

Avian – Az uralkodók tanácsa.

A tanács terem, mely olyan helyen van, hova halandó nem juthat el csak úgy mindenféle meghívás nélkül, most hangos az uralkodói csalódok küldötteitől. Bár a világban béke van, legalábbis látszólag nem készül semmilyen komolyabb konfliktus, ez már közel se igaz erre a helyre. A családok képviselői egymást marják, s ez előbb vagy utóbb háborút robbant majd ki a világban. Egyedül akkor hallgatnak el, mikor Thorhalla egy villanással megérkezik a terembe.
- Mindenek anyja. Öröm újra látni téged – kezd bele az egyik küldött, mire Halla egyszerűen csendre inti.
- Drágáim, bár oly szívesen hallgatnám dicséreteitek, ma nem azért vagyok itt, hogy a hízelgéseteket hallgassam. Egyetlen oka, hogy emlékeztesselek benneteket az egyességre, mely a békét, s egyben az életet hivatott védeni a világotokban.
- Egyezség?! - horkan fel az egyik küldött – Ezt annak meri nevezni? - csap az asztalra – Ez kényszerítés, és a szabad akaratunk elvétele! - Folytatná, s látszik, hogy Thorhalla készül csendre inteni, mikor egy mély hang megszólal.
- Nem kényszer... a béke... ahogy más se... - Lassan az árnyak közül elősétál a fiatal srác, mire az előző hangoskodóba beleszorul a szó, s fal fehér lesz ahogy a többiek is. - Thorhalla őfelsége, csak kér, és csak emlékeztet arra, hogy mi jó nektek. - néz végig hideg tekintettel a jelenlévőkön.
- Meglepő, hogy megtiszteltél jelenléteddel minket drágám. - Szólal meg Thorhalla nyugodt hangon.
- Nem magamtól jöttem most se... fogalmazzunk úgy, hogy elfogadtam a meghívást... - a srác hangján jól érezhető, hogy a háta közepére se kívánja, hogy itt legyen, de mégis itt van.
- Én hívattam – szólal meg egy női hang az egyik oszlop mellől, s mikor odanéznek Anya áll ott. - Ahogy a többi oszlop mögött rejtőző kiválasztottat is, akik nem akarnak elétek állni, de figyelnek. A béke.. egyre jobban látszólagos... egyszer véget ér... Ideje dönteni, hogy mi legyen utána.
- Hát ezt nem nehéz kitalálni. - morogja a srác.
- Tudom, hogy mit akarsz, de van egy ajánlatom számodra. - vág közben Anya – Egy évezredet kérek, míg azt tehetnek amit akarnak...
- Nem.... - szólal meg a srác - ...nem kapnak annyit... talán ötszáz belefér, de többet nem, már ha fel tudsz valamit ajánlani azért cserébe, hogy ne lépjek közbe.
Anya arca meg se rezdül, csak a srácot méregeti, majd tekintete az egyik oszlophoz siklik az árnyakra, azaz csak az egyikre.
- Áll az alku – szólal meg a srác – ahogy a világban mondják... ötszáz év... egy perccel se több. - Ezzel elhagyja a tanács termet a többiekkel nem törődve.
- Ennyi időtök van, az óra ketyeg... használjátok ki az időt...

Avian – 8013

Majdnem ötszáz év telt el, az a megegyezés óta, ami után a két világban élő Kiválasztott elhagyta a bolygót, s egy másik síkon folytatták életüket. Eme idő alatt sok minden történt, s volt ami talán nem kellett volna. A városok gyorsan fejlődtek, és sokszor kerültek összeütközésbe a vadon gyermekeivel, amik nem egyszer háborúban végződtek. Azonban sok helyen uralkodott béke továbbra is, s zajlott a kereskedelem is. Egyes városok elszigetelődtek a többiektől, s volt ahol egy-egy mágia ágra szakosodott Mágus iskolák jöttek létre. Azonban a vadonban is voltak falvak, ahol a mágia jobban előkerült. Eme sámán falvak gyermekei gyakran vándoroltak, mint gyógyítók. Természetesen most is voltak keveredések, így a Vadon gyermekei közül is kerültek városokba jó páran és Városiak is mentek ki a természetbe tanulni.
Ahogy az idő telt és a háborúk szaporodtak, egyre jobban látszódott, hogy a növekvő ellentétek végül pusztulással is fenyegethet. A hatalmak egymás torkának estek egyre jobban, s végezetül kirobban egy világháború, ahol a mágia és a technika egyaránt a csatatéren volt. Azonban a harcokat nem csak a népek szenvedték el, hanem az ezzel együtt járó kizsákmányolást a természet is, a bolygó is. Bár az ipar fejlődött, a harcok a nyersanyag készletekért elkezdték felperzselni a vadont is. S volt még valaki, aki szenvedett, számtalan sebből, számtalan kíntól. Anya. Majd 500 év háborúzás kegyetlen szenvedéssel teli időszakott hozott a számára, mely alól semmilyen mágia, vagy gyógyítás nem tudta kigyógyítani. De a megváltó halál se akart érte jönni. Ráadásul olyan híreket kapott, hogy a messzi sötét űrből is fenyegetés érkezik az amúgy is szenvedő világra.
Újra összehívták a tanácsot, hogy a közös ellenségért összefogjanak, mint hajdanán, de akit Anya nagyon várt nem jött el. Pontosabban a megállapodás óta se róla, se a vele tartó másik kiválasztottról nem hallott senki, még a többi kiválasztott se. Teltek a hetek, hónapok, s a fenyegetés is csak közeledett, míg a világ pusztult.
Az év utolsó negyede kezdődött, mikor végre Anya megkapta azt a hírt amit már egy ideje hallani akart: Meglett a srác. Thorhalla segítségével sikerült eljutni abba a síkba egyedül. A meggyötört harcos lány ott állt a kiválasztott előtt, aki maga előtt összefont karokkal csak állt.
- Mit akarsz szenvedő lélek... Anya? Talán másra számítottál, mikor tetted a felelőtlen felajánlásodat?
- Megkaptad őt, miért teszed ezt?
- Azt hiszed egy ekkora kérést ennyivel elintézhetsz? - közel lép a srác a lányhoz, s az álla alá nyúl, majd felemeli a fejét – Hol az a büszke tartásod? Csak nem a szenvedés, mely egyre nagyobb és nagyobb megfosztott tőle? Elviselhetetlen, ugye? A sebek még nem is... talán már egy lélek halála se, de mikor egyszerre százak vesznek oda, főleg ha ártatlanok, az kegyetlen... s látod az arcukat. Látod ahogy meghalnak. Csak azért nem őrülsz meg, mert nem hagyom, csak azért nem ölnek meg a sebek, mert nem akarom. Ez a büntetésed...
- Legyen – sziszegi összeszorított fogakkal Anya, ahogy újabb fájdalom gyötri – De a világnak szüksége van rád! Ezért va...
- Nem... - válaszolja a srác hidegen érzelmek nélkül.
- A te feladatod a bolygó védelme, és az haldoklik! Akik jönnek mindent kiakarnak irtani!
- Nem érdekel... megállapodtunk... és addig még hónapok vannak, hogy leteljen... - hangzik a válasz, s nem úgy fest, hogy tényleg akár csak kicsit is érdekelné. Anya tekintet elfordul, s másik kiválasztottat látja meg a szeme sarkából. A fiatal macska vonásokkal rendelkező lány áll ott, s mielőtt Anya kinyithatná a száját megszólal.
- Nem... anyám... Gondoltál volna erre, mikor megállapodást kötöttél. Hála neked, köt a megállapodásotok engem is.
Miután Anya belátja, hogy nem tud mit mondani elhagyja a síkot, s ekkor a macska lány oda lép a srác mellé.
- Miért nem segítesz? És ne... ne gyere a megállapodással, mert tudom, hogy van más is... - mondja a lány.
- Igen.. ezt jól látod.. van más is – ezzel int egyet a srác, mire gömbök jelennek meg arcokkal, s végig néz rajtuk. - Ő még nem tudja, de nem csak egyedül néznek szembe ezzel a vésszel – ezzel elfordul és megindul az egyik irányba, miközben hátra szól még a lánynak.
- Különben is... nekem teljesen mindegy, hogy mikor halnak ki... Nekem ez az idő nem jelent többet, mint nekik a percek, de ezzel te is tisztában vagy teljesen – hátra se néz a lányra, akinek ökölbe szorulnak a kezei a tehetetlenségtől.

Avian – A bukott angyalok.

Valahonnét az űrből egy üzenetet lehet fogni, mely már a sokadik, s mind tartalmilag igen egyforma. Segélykérés, majd síri csend. Egyik világ a másik után esik el, s ráadásul úgy fest, hogy fejlettségi szinttől függetlenül. Csak annyi volt a biztos, hogy egy olyan ellenség halad előre bolygóról bolygóra, aki nem ismer könyörületet, s utána nem marad általában más, mint halál, s néma csend. Legalábbis az esetek azon részében ahol ellenállásba ütköztek a túlélők közt is.
Egy űrhajó folyosóján egy látszólag fiatal lány sétál végig, majd lép be a rakodó térbe, ahol nagy a sürgés forgás, s a katonák a fegyvereket pakolják, a technikusok készítik elő és ha kell javítják az eszközöket is. Mindenki teszi a dolgot, úgy ahogy kell. Közben egy tiszt sétál oda a lányhoz, s beszámol neki mindenről, amiről szükséges szót említenie. A lány elégedetten bólint, s hangosan megszólal.
- Egy kis figyelmet kérek! Hamarosan elérjük a következő bolygót, így mindenki készüljön fel a térítésre.. vagy épp a bűnös lelkek elpusztítására! Istenünk nevében, tisztítsuk meg és szabadítsuk fel ezt a világot is a gonosztól! - hangjában nincs érzelem, s mindenki éljenez, s elkezd felkészülni, miközben a lány elhagyja a rakteret, hogy a szobájába menjen.
- Istenünk nevében. Nem tudom, hogy ettől fordul e fel jobban a gyomrom, vagy az álszent viselkedésedtől. - szólal meg egy férfi hang az egyik fotelből.
- Ők azt hiszik, hogy egy nemes célért harcolnak és halnak, ha épp arra van szükség – mondja a lány hűvösen – S feltétel nélkül követik Isten hírnökeit, angyalait.
- Vagy épp démonait. Mivel te se vagy több, ahogy a többi álszent se, s ne feledd... Ha elbuksz, démon, az enyém vagy, és te se kerülöd el a szenvedést. - ezzel a férfi eltűnik és a lány teljesen nyugodt arccal a hajó ablakához sétál amin kinéz, pont mikor kilépnek a hiper űrből a bolygó fölött, majd ezt a hajót több ezer követi és mindenféle előjel nélkül lőni kezdik a bolygót, miközben már indulnak is a megszálló egységek a bolygó felszíne felé, ami a következő volt a sorban.
- Az Isteneik bocsássanak meg nekik, mert a fényhozó nem fog. - mondja a lány, s megérinti a hajó falát, mire energia gyűlik a hajó körül, mire a hajó körül pajzs jelenik meg, s megindul a légkör felé, ahogy több másik hajó is követi a példáját.



Avian – Az elfeledett bolygó Történelme.

Idő: Teremtés 773 éve (i.u. 8013 körül)
Hely: Az elfeledett bolygó, Avian (Föld)
Népesség: 100-150millió

1-125 A Födre érkezik egy csoport utazó, akiket többen is követnek, s megalapítják a Földön Avian városát. Eme város lesz az ide érkezők első megállója, mint hajdan a kikötő városok az új kontinensre betelepülőknek. Gazdaságilag és népességileg is robbanás szerűen növekedett és bár több város is épült, ez volt a legnagyobb, és a legnépesebb mind közül. Azonban nőtt az ellentét a fajok és társadalmi szintek, kasztok közt, aminek a vége egy újabb „világháború” lett volna, azonban a csata kezdést követően a bolygó teljesen kihalt.
126-273 A bolygón egy ideig nem élt intelligensnek számító faj, legalábbis a felszínén. Az embertelenek nagy része pedig nem volt kíváncsi a bolygóra, s így Attilan védelmét élvezve élték mindennapjaikat, lent a tengerek mélyén. Azonben a bolygó felszínén is ismét megjelentek az intelligens fajok, hála az Isteneknek, Uralkodóknak, Démonoknak, akik saját elképzeléseik alapján hoztak létre lényeket, s engedték elszaporodni a világban, majd figyelték hogyan is fejlődnek robbanásszerűen. Új uralkodói házak emelkedtek, s békébe éltek egymás mellett, amit egy Egyezségbe foglaltak. Bár voltak akik ezt nem érezték másnak, mint kényszernek, amit rájuk erőltettek, hiszen a kialakult Katonai városállamok nem tudtak sok mindent kezdeni, mert féltek a kihalástól. Ugyan akkor egyes törzsek vezetői örültek ennek a helyzetnek, hiszen így nyugodtan foglalkozhattak a természettel és élvezhették a békét, amit Avian védelmezője hozott a világukra.
274 A világ békés időszakát éli, legalábbis a nagy többség így látja, s így éli minden napjait. Azonban az uralkodói családok között már érezhető a feszültség, s bár van visszatartó erő, érezhető, hogy a háború, elkerülhetetlen. Azonban egyenlőre mindenki fél kezdeni, mert érzik, hogy az egyik Kiválasztott Avian elpusztítója éberen figyeli őket, várva az alkalomra, hogy ismét lakatlanná tegye a bolygót, ha épp háború törne ki, ami a bolygó létét fenyegetné.
Anya Thorhalla ellenzését figyelmen kívül hagyva a saját feje után megy, bízva lánya segítségében, hogy megakadályozza a teljes népesség kiirtását, így megállapodik az uralkodói házak képviselői előtt a Kiválasztottal, hogy 500 évig ne tegyen semmit, remélve, hogy így enyhül a nyomás az Uralkodói házakon.
Azonban terve visszafelé sül fel, mikor lényegében saját lányát ajánlja fel ezért cserébe, s nem csak lánya haragját nyeri el, de egyúttal olyan árat is fizet amire nem is gond: A világ szenvedő lelkévé válik.
773 Az utóbbi években a bolygó jó része harcmező, s nem igazán lehet látni, hogy lesz e olyan vége ennek a háborúskodásnak, amit bármelyik fél is túlélhet, ha letelik az 500 év. Azonban közben egy új veszély is leselkedik a világra, amiről a lakosai nem is tudnak. Csak az uralkodói családok egy része, akik azonban ezzel nem törődnek, vagy nem akarnak törődni, mintha örülnének, ha a többieket elsöpri egy erő, csupán azt nem érzik, hogy senki sincs biztonságban a világon.

Fajok:
Jó részt humanoidok, de vannak más intelligens fajok is. A külső beavatkozásnak köszönhetően a lények sokszínűsége figyelhető meg, míg a tisztán embernek nevezhető faj tagjai az űrből származhatnak. A fajok közt némi megosztás figyelhető meg, bár kivételek mindig vannak, azonban a humanoid fajok inkább a városokban élnek, míg az állatiasabb vonásokkal rendelkezők az erdős, dzsungelesebb területeken, falvakban, táborokban élnek. A Városiak és a Vadon gyermekei közt gyakori a kereskedés. Főleg mert a Vadon gyermekei vadászó, gyűjtögető életmódot folytatnak, egyes esetekben mezőgazdasággal kombinálva, de ez nem jelenti azt, hogy technikailag fejletlenek lennének.

Faji jellemzők:
- Városiak:
- Testi felépítésükön jól látszik, hogy nem kell nekik megküzdeni az elemekkel.
- A többség vonásai emberibbek, mint a Vadon gyermekeinek.
- Erejük átlagosan fél tonna körül mozog, de ennél lehetnek erősebbek is.
- Átlagosan 175-190 évig élnek, de aki csak megteheti technológia vagy mágia segítségével kitolja akár évszázadokra is.
- Technológiailag fejlettek, és emellett mágia téren is. Minden mágia ágnak van néhány városa, de e mellett rengeteg katonai város állam és kereskedő város is található a világban. (A többség egy mágia ágat tanul meg használni, azonban egyes helyzetekben egy második mágia ágat is megtanulnak, de akkor már nem képesek teljesen használni egyik ágat se. (Egyik általában támadó a másik inkább védekező)
- Betegségek nem jellemzők.

- Vadon gyermekei:
- Robosztus erős testalkat jelemzi a többséget, bár ennek ellenére se lomhák.
- Vonásaik állatiasak, de mégis jó részük felegyenesedve jár, vagy legalábbis két lábon, ha nem is mindig.
- Erejük már kis korukban elérheti a tonnát, de felnőttként egyedektől függően ennek akár többszöröse is lehetséges.
- Testük ellenállóbb, csontozatuk is erősebb, mint a hajdan élt embereké.
- Az átlag életkor fajonként eltérő, de az átlag 150-200 évig él, bár egyes esetekben ez lehet akár ennek duplája is természetes körülmények közt.
- Technológiailag fejlettek, kibernetikus beültetésekkel is rendelkezhetnek, amivel az életük is sokkal hosszabb lehet, mégis a többség nem rendelkezik olyan beültetéssel ami az életének hosszát befolyásolná.
- Mágia ágak bár jelen vannak, elsődlegesen a természet mágia jellemzi őket, azonban ettől függetlenül minden mágia ág megtalálható.
- Betegségek nagyon ritkák és még ritkábban követelnek halálos áldozatokat

- Az űr népei:
- A jelenleg az oldalon lévő fajok (az örökkévalókat leszámítva)

- Angyalok serege
- Közös jellemzőjük, hogy eredeti fajuktól függetlenül a harcosok erőben és ellenállásban is jobbak, mint az átlag.
- Életük hossza 500-750 év is lehet természetes körülmények közt, legalábbis ezt hitették el velük. Valójában a többség a 200 évet se éli meg.
- Közös bennük a vak hit, amiből igen nehéz őket kirángatni, annyira átmosták az agyukat.
- Csapatban gyorsan regenerálódnak, erősebbek és a hírnökök vagy épp az Angyalok közelében fel is támadhatnak.
- Hátránya, hogy a többség teste nem alkalmas olyan erőkifejtésre, amire a képességek alkalmassá teszik, így egy idő után már nincs választásuk, csak a csapattal maradni, különben fájdalmas kínhalál vár rájuk, ahogy a szervezetük a regeneráció nélkül feladja a harcot.
- Akik kivételes teljesítményt mutatnak azokból előbb-utóbb Isten hírnöke lesz, s bepillantást nyernek az igazságba. Azonban nem tudják ezt tovább adni a többieknek, akárhogy is próbálták.
- Technológiájuk igen fejlett, és több faj technológiáját is átvették, módosították. Azonban igazi erejük a hatalmas számuk, mely folyamatosan az űrben van. Ebből kifolyólag a flottában több nagy méretű város hajó is található, melyek a harcok után szoktak megérkezni az adott bolygóhoz, de az esetek többségében a bolygóktól távolabb az űrben vannak igen erős védelemmel.
Nyko
Nyko
Kalandmester

Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 528
Korábbi szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Aktuális szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Feb. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Avian Empty Re: Avian

Témanyitás by Thorhalla on Szer. 20 Nov. 2013, 17:49

Nah akkor a legkisebb Miller jön Smile

Név: Eyjolf Miller
Egyéb név(i): Eyjolf Ragnar Miller, Miller tábornok, Lord Eyjolf
Faj: ember, zseni
Nem: férfi
Jellem: semleges
Személyazonosság: a saját bolygóján, kozmikus felsőbb körökben, és az Aviani uralkodói tanácsban közismert
Születési helye és idő: 7965. november 7., Új Föld
Kor: 48 év
Család: egyedülálló
- Ingrid Miller – anya, él
- ??? – apa, ismeretlen
- Jonathan Miller – nagyapa, él
- Stephanie Miller – nagymama, él
Foglalkozás: katona (tábornok), tanácsadó, oktató
Testmagassága: 185 cm
Testsúlya: 75 kg
Szeme színe: szürkéskék
Haja színe: szőke
Bőre színe: kaukázusi
Különleges ismertetőjel: úgy a húszas éveinek elején járó fiatal férfinak néz ki
Egészségi állapot/ betegségek: teljesen egészséges

Előtörténet:
Egy meglehetősen steril fémes szobában egy hosszabb szőke hajú és szürkéskék szemű fiatalember ült. Egy széken hintázott, a lábait pedig feltette a maga előtt levő asztalra az üveg sörébe belekortyolt és nagyokat kortyolt a hideg italból. A jelenleg éppen nem a megszokott katonás viselkedését mutató fiúban leginkább Thorhalla szeretett gyönyörködni, a tökéletességen, amit a genetika és talán a mágia alkotott. Ha ránézett a fiatal férfira egyszerre látta benne szeretetett férjét Einar Thorson-t, és az egykori halandó énjét Jonathan Miller-t. Kinézve az ablakon a vöröslő, némileg lilás ég látszott és egy hatalmas város terült el. A bolygó négy holdjából három már látszott, a negyedik éppen a bolygó másik felén helyezkedett el, így azt nem láthatta. A város épületei magasak, rengeteg épület magasodott szinte az égig, az épületek között hatalmas zöld területek húzódtak, az épületek között pedig repülőjárművek repkedtek. A bolygón semmilyen környezetszennyező technológia nem volt, az emberiség fellegvára, talán az egyetlen bolygó, ahol csak emberek éltek, az egykori Föld utolsó leszármazottai. A fiatal férfi felkelt a székből és padlótól a plafonig tartó energiafalnak dőlt a kezeivel, ami az egykori üveget helyettesítette. Ahogyan végignézett a városon, ahol több millióan, milliárdnyian életek és elpillantott a szemeivel a távolba, Eyjolf Ragnar Miller úgy érezhette, hogy ő maga a világ ura.
- Vízió kezd a történetet ott, ahol minden elkezdődött – szólalt meg.
Nem mintha nem ismerte volna a világ történelmét, de az android pontosabb volt, mint a nagyanyja, az anyja pedig már nem ott nőtt fel, hanem ezen a világon, csak a gyerekkorát töltötte a Régi Földön, ott, amit manapság Aviannak hívtak.
- A Kormányzó hamarosan fogadja nagyúr – válaszolta az android.
- Tudom, hogy a nagyapám hamarosan itt lesz, akkor maradjunk a rövid verziónál.

”2030 körül lehetett a történelmi óra, amikor a dolgok megváltoztak a Földön. Addig a pontig a SHIELD képes volt arra, hogy a visszafogja a hatalmakat, amik a hidegháborús időszakban csak megerősödtek. Mígnem elpattant a képzeletbeli húr és kitört a negyedik világháború. Ez sokkalta komolyabb volt, mint előtte a harmadik, aminek lényegében Jonathan Miller egymaga képes volt véget vetni és kikényszeríteni a világbékét. Ez most más volt a háborúval a SHIELD minden energiáját arra fordította, hogy űrhajókat építsen, hogy az emberek egy része képes legyen elhagyni a bolygót és elmenekülni. A háború elején a Bosszú és Árny angyalok egy utolsó csapásra készültek, Apokalipszis ellen. Sikerrel győzték le és szerezték meg tőle a celestial technológiával készült Hajót is, ahogyan az élet és a halál magot is. Nem mindenki ment a csapatból velük, akit az otthona és népe idekötött a bolygóra itt maradtak, de a többség így is távozott a menekülő emberekkel együtt. Az első állomás nem volt más, mint a Titán, a celestial hajóval megtalálták a Titánon levő egykori örökkévaló várost, ahonnan Thanos maga is származott, de a hely már romokban hevert. Minden felhasználható technológiát elhoztak onnan, ami még menthető volt, de letelepedni nem lehetett ott. Így a menekülő flotta kénytelen volt tovább haladni Miller vezetésével. Évekig utaztak a világűrben, mígnem végül találtak egy bolygót, amin letelepedhettek. Időközben távoli szövetségesek is nyújtottak volna menedéket, főleg a shi’arokat vezető Gladiátor, meg a kree-k egy része, de nem fogadták el ezt. Nem akarták a Tejútrendszert elhagyni. Végül úgy huszonöt parszek távolságra, azaz 80 fényévnyire találtak egy bolygót, négy holddal, ami megfelelt annak, hogy itt alakítsanak ki a menekülők kolóniát.
Alig egy millióan voltak az elején, a hajókból épültek az első épületek, gyárak, mindezt megtoldva némi Celestial technológiával, tudták, hogy a Celestialok bosszúját és csapását kockáztatják, de az emberiség túl akarta élni a dolgokat, így drasztikus lépésekhez folyamodtak. Megannyi tudós tanulmányozta az új technológiát és hamarosan képesek voltak megérteni, felhasználni. Az első évek roppant kemények voltak, sokan haltak meg, járványokban, új betegségekben, amiket az ismeretlen bolygó rejtett. Úgy tíz éve lehettek itt, amikor már egy nagyváros felépült itt, eddigre már jócskán a technológia használatával, ekkor tartották az első választásokat is, megtartva a demokráciát. Talán nem is volt olyan meglepő, hogy a bolygó lakói Jonathan Miller-t választották meg a vezetőjüknek, az addigi katona és korábbi SHIELD vezető egyszeriben lett politikus és bolygókormányzó. A technológiai fejlődésnek hála a bolygó lakói is egyre tovább kezdtek élni és a fizikai tulajdonságaik is egyre jobbak lettek generációról, generációra. Meglepő módon a Miller családnál is változás állt be, talán amiatt, hogy távol kerültek a Kilenc Világtól, de ők mégis a részei voltak, Stephanie és Jon lényegében átalakultak, először nem tűnt fel nekik sem, csak az évek során, hogy sem ők, sem a lányuk nem lett soha sem beteg, még egy megfázás sem, illetve nem öregedtek. A legtöbb társuk Víziót leszámítva már öregnek volt tekinthető külsőre is, de ők még mindig úgy néztek ki, mint amikor elindultak a Földről erre a helyre. Tudósok, genetikusok és még asgardi mágusok is vizsgálták őket és jöttek rá végül, hogy a DNS-ük lényegében olyasmi lett, mintha asgardiak lennének, mindannyiukat áthatotta a mágia és az így manifesztálódott. A világnak és a bolygónak, ahogyan a Kilenc Világnak szüksége volt rájuk, így ez történt, hogy olyanná váltak, mint az istenek. Nem egyik napról a másikra, hanem minél öregebbek lettek, annál több és több képesség jelentkezett náluk, a legelső az örök fiatalság és kortalanság volt, aztán következett nekik az immunitás a betegségekre és mérgekre és így tovább. Ötezer év elteltével mind a hárman már olyanok voltak képességek terén, mint az istenek és nem különböztek tőlük.
Visszatérve a világra, a technológia fejlődött – vagyis inkább egyre jobban képesek voltak kihasználni azt a megértéssel együtt – , időközben megtudták azt is, hogy mi történt a Földön, hogy milyen szerencsések voltak a távozással. A hatalmas technológiai ugrásoknak hála megannyi másik világ figyelmét felkeltett az Új Földnek keresztelt világ, így megannyi támadás érte, egyetlen egyszer sem sikerült bevenni a bolygót, de még a földig eljutnia egyetlen támadó seregnek sem. Egy idő után Jonathan Miller belátta, hogy mivel odakint csak militarista államok vannak nem mehet úgy tovább, hogy ők maguk gyengének tűnnek. Bevezette, hogy a bolygón mindenkinek kötelessége elvégezni a katonai akadémiát a nagykorúsága után. Úgy hatszáz év „uralkodás” után Miller-t állandó kormányzóvá választották, a bolygó virágzott, tekintélyes helyet foglalt el a birodalmak között és tiszteletre méltó tagok lettek a Galaktikus Tanácsban is. A régi Földdel, később Aviannal és az Uralkodói Tanáccsal folyamatos kapcsolatot tartottak fent, noha pár száz év múlva mindezt már titokban tette, mert senki sem emlékezett a világra. A planéta az évezredek alatt benépesítette a négy holdat is, ami a bolygóhoz tartozott, terraformálta őket, mindegyiken más-más gazdasági tevékenység folyik. Az első holdon bányászati telepek vannak, a másodikon és harmadikon mezőgazdasági termelés folyik – halászat, növénytermesztés és állattenyésztés – és onnan szállítják a bolygóra az élelmiszert minden nap hajókkal. A negyediken a katonai képzés zajlik és az Akadémia is ott található, illetve a főbb védelmi pontok.
A bolygó kulturális fellegvár volt, hihetetlen fontosak voltak a művészetek a katonaságon felül és a tudósok is messze a legjobbak voltak az univerzumban. Egy fontos szabály volt, nem költözhetett a bolygóra semmilyen idegen faj, csak olyan személy, aki egy itt élő családba beházasodott. Az emberek eddigre, hála a celestial technológia jótékony hatásainak jó nyolcszáz-ezer éves korukig éltek, de kibenertikus beültetésekkel, a szervek lecserélésével ezt is ki lehetett tolni tovább is. A legtöbben a hosszú élet miatt zsenik voltak, a fizikai tulajdonságok pedig kitolódtak a régi emberi maximumra, manapság ez volt az átlagos mindenkinek. Az itt élők remekül tudták kontrollálni az érzéseiket, kiveszett belőlük a kapzsiság, hataloméhség, így már nem ismerték a belháborúkat sem, révén mindenkinek megvolt mindene, mintha egy utópiát látott volna az ember. Voltak itt sima egyszerű emberek is, de olyanok is, akiknek képességeik voltak, mutánsok, vagy egyéb lények. A gyárak önműködőek, így a népesség tulajdonképpen három ágra szakadt, katonákra, tudósokra és művészekre – mindezt úgy, hogy a Katonai Akadémia elvégzése mindenkinek kötelező – , a kormány tagjai jellemzően csak katonák közül kerültek, akik csapódtak másik „kasztba”. A három évezred alatt a bolygó lakosainak száma 10 milliárdra növekedett és az Új Föld az aranykorát élte már hosszú-hosszú ideje.
Mivel Miller kormányzót örökös mandátummal ruházták fel ő volt az, aki elfogadta a kormányokat, akiket a nép választott meg, mindenre vétó joga volt, és noha lényegében teljesen teljhatalmat kapott a néptől, mint egy uralkodó soha sem élt ezzel a jogával. Az elmúlt évezredek után, amit végig élt is jobban szeretett katona és katonai vezető lenni, mintsem az, akinek a bolygó sorsáról kell döntenie, noha már ebben is tökéletesen járatos volt. A kormányzói palota az első város feletti hegyre épült, ott élt ő és a családja is, ami meglehetősen szűkös maradt. Az ember azt hinné, hogy ennyi élet után nagy családja lesz valakinek, de ez nem volt jellemző még a bolygó lakói között sem. Egyetlen gyermeke volt a Miller házaspárnak, Ingrid, aki még a régi Földön született és jellemzően az űrben volt Gunnhild Morsussal, akivel szinte testvérként éltek és fejvadászattal foglalkozott annak ellenére, hogy idehaza is meglett volna a feladata, de túlságosan is olyan volt, mint az anya és az apja, így nem tudta hibáztatni. Így az egyetlen igazi reménye a manapság alig ötven éves unokája Eyjolf Ragnar Miller volt. A fiú…”


- Elég lesz köszönöm – mondta Eyjolf.
A saját maga történetét már remekül ismerte, Eyjolf mintegy 48 évvel korábban született itt a bolygón a Kormányzói palotában. Az anyja első gyermekeként, hogy ki lehet az apja, arra soha sem derült fény, Ingrid soha sem beszélt róla, sem a fiúnak, sem pedig a nagyszülőknek. A fiú képzése már meglehetősen kis korában elkezdődött Ingrid ragaszkodott hozzá, így már amint elkezdett járni a gyerek egyből fegyvereket adtak a kezébe és magántanárok kezdték oktatni. Noha az anyja korábban nem sokat volt otthon, évente ha egyszer beugrott köszönni, akkor már az nagy szó volt, de most itthon maradt, hogy a fiát nevelje. Ő maga is tanította, már neki is feltűnt, hogy a gyerek mennyire ügyes és tehetséges. Igazából Ingrid úgy volt vele, hogy mindent átad a fiának, mert ha egyszer úgy alakul, hogy át kellene vennie a bolygó feletti irányítást nem akar élni a lehetőséggel. Ezt Eyjolf már egészen pici korától kezdve tudta, így a nagyapja is őt jelölte meg az utódának a hivatalos bejelentések és egyéb procedúrák után. Kicsit talán a családot is meglepte, hogy a fiú nem örökölt mágikus tulajdonságokat, révén Steph a főmágus volt és Ingrid is úgy született, hogy rendelkezett mágikus adottságokkal, de a kisfiú nem. Már egészen picinek látszott az elhivatottsága, alig három-négy évesen már katonai egyenruhában rohangászott és rangjának megfelelő titulusok is ott voltak rajta. Egyszerűen nem akart más ruhát felvenni, csak ezeket, kihisztizte, vagy épp karizmatikusságával vette rá az anyját erre.
Alig volt öt éves, amikor felvették az Akadémiára, így az egyik, ha nem a legfiatalabb tanonc volt ott. Igaz a származása miatt nem is igen lehetett volna másképp. Kapott volt emiatt megannyi kiváltságot és kedvezményt, de a családból senki sem akarta, hogy így legyen, már csak azért sem, mert nem illett volna a Miller névhez mindez. Az Akadémián ő maga nem csak katonai dolgokat tanult, hanem mindent, amire szüksége lehet az élete során. Hosszú sok éves képzés következett, történelem, etika, etikett, diplomácia, közgazdaságtan, politológia, matematika, fizika többek között, amikből magas szinten oktatták. Ezeken felül idegen nyelveket is tanult, többet is. A fiú örökölte a család megszokott magas intelligenciáját, így könnyedén vette az akadályokat. A harci tanítás könnyedén ment neki, hála annak, hogy p maga is ösztönösen jól bánt bármivel, amit a kezébe adtak fegyverek közül. Megtanulta földi, vízi, légi és űrjárművek vezetését is, noha annyira nem lett jó pilóta soha, mint a nagyapja, vagy az anyja, bár a közelükben volt. Sokat foglalkoztak vele, hogy a technológiát is használni tudja és ismerje is, javítás, építés és efféle dolgok terén. A családtagja is tanították, ők sokkalta szigorúbban fogták Eyjolf-ot, mint a rendes tanárai, mert ők jobban tudták, hogy mire is lehet képes valójában.
Nem sok ideje volt, de voltak barátai is, főleg magasabb körökből, katonai vezetők, vagy vezető tudósok gyerekei. Meglehetősen könnyedén tudta kezelni, hogy a legtöbben pusztán érdekből barátkoznak vele és nem egyéb ok miatt, meg emiatt kezdenek ki vele. Ahogyan idősödött mindezt rendszerint ki is használta a kötelező partikon, ahol meg kellett jelennie. Nem csakhogy ritka jóképű fiatal férfi cseperedett belőle, de mindezzel tökéletesen tisztában is volt, ahogyan a karizmatikusságával is. A partik szíve és lelke volt, mindig a középpontban volt, hajszolta az élvezeteket és szinte mindig újabb és újabb szépségkirálynők, modellek és híres, gyönyörű nők fordultak meg nála, hogy szórakoztassák őt. Ő pedig élvezte, hogy bármelyiket megkaphatja és meg is kapta. Az Odin vérvonal ezen vonása rajta különösen előtűnt. Arra persze mindig kínosan ügyelt, hogy botrányokba ne keveredjen, mert az ártott volna mind neki, mind pedig a család hírnevének, ha valamelyik barátja került ilyenbe, még attól is elhatárolódott. Mindez mindig remek politikai fogásnak bizonyult. Soha sem állapodott le, még most sem, fiatalnak vélte magát, tartós kapcsolata egyáltalán nem volt, lényegében csak folyamatos egy éjszakás kalandok, élvezte az életet.
Húsz éves volt, amikor az iskolát befejezte, ebben már az Akadémia is benne volt, amit általában huszonöt-huszonhat évesen fejezett be szinte mindenki. Neki könnyen ment és meglehetősen hamar került igencsak magas katonai rangba és beosztásba. Nem húzta ki magát a kötelező gyakorlatok alól, hogy a bolygó körül vadászgépekkel kelljen járőrözni, imádott repülni, így minden alkalmat megragadott, hogy ott legyen a fentiek között. Több csatában is részt vett, leginkább űrkalózokkal kellett harcolni, illetve akik időnként úgy vélték, hogy képesek lennének az Új Földet bevenni, mindenkit felőröltek és mindig győztesen kerültek ki onnan. Ekkoriban élesben is megmutatkozott, hogy mennyire jó vezető, az emberei követték bárhova, ő pedig remek taktikai érzékkel vitte mindig győzelemre őket. Évről évre azonban egyre kevésbé engedték ki az űrbe, magas katonai rangba került és áthelyezték a nagyapja kérésére katonai tanácsadónak mellé. Jonathan úgy vélte, hogy mellette tanulhat a legtöbbet a fiú, így láthatja a bürokrácia útvesztőit és a politikai életbe is belekóstolhat. Persze engedte, hogy harcoljon is, amikor szükséges volt, de nem ez volt már Eyjolf fő feladata. Hogy harcedzett maradjon időnként előadásokat tartott az Akadémián is az újoncoknak.
Természetesen mindenki tolongott az előadásaira és főleg a női hallgatók voltak odáig a legkisebb Miller-ért, reménykedve, hogy felkelthetik a figyelmét és a szerencsések között lehetnek, akik eltölthetnek vele egy éjszakát. Roppant sajnálatos módon nem volt szerencséjük, itt az Akadémián pontosan olyan volt, mint máskor, ha a katonaságnál kell lennie, rideg és merev és átkozottul szigorú. Mintha csak a nagyapját látták volna, főleg, hogy Jonathan is nagyon sokáig tanított az Akadémián és még ekkor is tette. A legnehezebb náluk volt átmenni az általuk tanított tantárgyból, de a legjobb eredménnyel záró lányok Eyjolf-nál még jól is jártak, ahogyan már nem volt a tanáruk az okosabbakkal természetesen el is ment szórakozni. Itt amikor a húszas éveinek végén volt ekkor volt először családi találkozón, ahol megismerte a rokonság többi részét, akik természetesen nem emberek voltak, vagy Miller-ek, hanem asgardiak. Különösen Thorhalla volt elámulva tőle, hogy mennyire olyan volt, amilyen, hogy külsőre tökéletes egyvelege Einar-nak és Jon-nak. Ezen kirándulás után utazott el először a többi nagy birodalomba követként, amik odakint voltak, Avianra egyelőre még soha sem tette be a lábát. A többi fajnál is tanult, leginkább harcászatot, ahogyan figyelte a többi fajt, illetve művészeteket, és természetesen nem tagadta meg magától azt sem, hogy kiélvezze a többi faj hölgyeinek társaságát sem. Úgy tíz-tizenkét évig volt távol az Új Földtől, ezalatt legalább egy tucat galaxisban megfordult és nagyon sokat tanult az ottani szokásokról is. Igaz hozzájuk és a bolygójukhoz képest mind barbárnak tűntek neki, és fejletlennek, hiszen a celestial technológiának még mindig nem volt párja sehol sem.
Negyvenöt évesen tért haza, immáron némileg megkomolyodva, a külsején az elmúlt időszak semmit sem változtatott, pontosan ugyanúgy nézett ki, mint korábban, az élvezeteket is ugyanúgy hajszolta, csak éppen már megfontoltabb, türelmesebb és komolyabb lett, mint korábban volt. Lényegében kamaszként és fiatal férfiként távozott és majdnem teljesen érett felnőttként tért vissza. Noha még mindig szívesen bonyolódott egy éjszakás kalandokba ennyi idősen már vágyott arra is, hogy komolyabb kapcsolata legyen, csak az emberek értékrendje mit sem változik és őt hol a külseje, hol a rangja és befolyása miatt akarták, nem pedig saját maga miatt. Az utóbbi három évben már ténylegesen teljes állásban a nagyapja katonai tanácsadója lett és gyakorolta ott, amit kellett, illetve rendszeresen oktatott az Akadémián is. Mígnem végül életében először hivatalos körülmények között hivatta a Kormányzó, a nagyapja…

Még mindig a várost figyelte a Kormányzói palota egyik legmagasabban levő szobájából, belekortyolt a sörébe és igen, határozottan most úgy érezte, hogy ő maga a világ ura. Innen fentről belátta az egészet, minden a lábai előtt hevert, ahogyan a nők is szoktak. Belekortyolt a sörébe és kisöpörte a rakoncátlan tincseit a hajából.
 - Nagyúr, a Kormányzó már várja magát – mondta Vízió.
Az egyetlen Bosszú Angyal, Einar-on, Gunnhild-en és Lyronon és a lányán kívül, aki még életben volt és csak Vízió maradt itt és mostanra ennyi idő után Eyjolf nagyapjának legjobb barátja lett, családot alapított és szinte teljesen emberi volt. A fiú letette a sörös üveget az asztalra, és megigazította a katonai egyenruháját. Merev háttal indult a másik szobába, ahol amint belépett a helységbe kihúzta magát és szalutált, amit a nagyapja is viszonzott.
- Uram! – mondta ridegen.
- Pihenjen tábornok – felelte Jonathan. – Üljön le!
Mutatott a székre, már megszokta a nagyapjától ezt a stílust, bár vele csak akkor volt ilyen, amikor gyerekkén tanította. Már tudta ebből, hogy tényleg nem az unokáját akarta látni a férfi, hanem a tanácsadóját. A nagyapjára nézett, aki csak pár évvel tűnt idősebbnek nála, a szőke haját még mindig ugyanúgy hordta, mint évezredekkel ezelőtt, annak ellenére, hogy lényegében isten lett belőle a testalkata nem változott meg, tényleg ugyanúgy nézett ki, mint régen, még a két-három napos szőke borostát is hordta az arcán azért, mert a felesége ezt szerette a legjobban.
- Miért óhajtott látni uram? – kérdezte.
- Amíg az űrben volt bizonyára ön is hallotta, hogy világok esnek el és senki sem képes egy ismeretlen támadó flottának ellenállni – mondta teljesen tárgyilagosan a megszokott hangon Jonathan.
Eyjolf csak bólintott, természetesen hallott már erről, ez nem Galactus volt, őt már régóta nyomon követték és kiürítették az érintett bolygót a megérkezése előtt. Ez valami más volt, valami halálos, ami nem követett semmilyen rendszert, sem pedig taktikát, csak haladtak és mászároltak.
- Tudjuk a következő célpontjukat. Az Avian az. Az ön feladata tábornok az, hogy oda menjen és figyelmeztesse az Uralkodói Tanácsot és amennyiben szükséges segítsen nekik bármilyen eszközzel. Információkat akarok erről az ismeretlen támadóról, az ön képesítése pedig alkalmassá teszi arra, hogy ezeket megszerezze.
- Tehát az anyám és Valkűr ismét elérhetetlenek egy feladat miatt – nézett a nagyapjára, a hangjában némi keserű éllel, hogy csak emiatt kellett ő.
- Nem fiam – mondta Miller, az övében büszkeség volt. – Felnőttél és felnőtt férfi lett belőled. Az elmúlt három évben bebizonyítottad. A képesítésed és tapasztaltságod miatt küldelek téged, és azért, mert megbízom benned, és tudom hogy képes vagy arra, hogy mindezt végrehajtsd.
Eyjolf tudta, hogy a nagyapja mennyire egyenes ember és nem hazudna, ha ezt mondta, akkor tényleg úgy volt és nem azért mondta, hogy erőt öntsön bele.
- Köszönöm nagyapa – válaszolta. – Reggel az első dolgom az indulás lesz.
- Köszönj el nagyanyádtól, a kedvencedet főzi vacsorára.
A fiatal férfi bólintott és felkelt a helyéről, még szalutálással köszönt el a nagyapjától, majd a Kormányzói palota lakrészei felé vette az irányt, hogy összekészülődjön. Másnap reggel a saját vadászgépével hagyta el a bolygót, hogy az Avian felé vegye az irányt és figyelmeztesse az Uralkodói tanácsot a közelgő veszélyről.

Szakértelmek/Képességek:
Képességekkel nem rendelkezik ember révén, a vérvonalának és annak köszönhetően, hogy milyenek már az emberek a bolygón minden fizikai tulajdonsága emberi maximumon van. A vérvonalának hála nagyon-nagyon lassan öregszik, több ezer évig is képes lesz elélni, mint a családja többi tagja, fiatal kora miatt egyelőre más tulajdonsággal nem rendelkezik még jó pár száz év kell a jelentkezésükig, már ha megéli. Ahogyan az anyja és a nagyapja is, ő maga is rendelkezik azzal, hogy roppant jól ért a fegyverekhez, remek célzó és közelharcos. Bármilyen fegyvert vesz a kezébe, ösztönösen tudja mesteri fokon használni azokat.
Beszéli az angol, svéd, asgardi és főbb kozmikus fajok (kree, shi’ar, skrull és badoon) nyelveket. Roppant tanult művelt, a nagyanyja tanította, így tisztában van a történelemmel, nem csak a régi Földet illetően, de a Kilenc világ többi világának történelmét is átfogóan ismeri, ahogyan a saját bolygójáét és a kozmikus fajokét is.
A rangja miatt jártas az etikettben, filozófiában, kiképezték és kitanították diplomáciára, politológiára, közgazdaságtanra is. Ahogyan a bolygó többi lakóján a katonák ő maga is elvégezte a katonai akadémiát, örökségének hála remekül bánik minden fegyverrel, képzett közel- és távolsági harcos. Lényegében minden földi-, légi-, vízi- és űrjárművet képes elvezetni, stratégiai és hadvezetési érzéke és tehetsége páratlan, legalább annyira jó benne, mint a nagyapja és az anyja.
Ismeri a nagyobb fajok harci stílusait, taktikáit, nem egyet maga is tanult az évek során, illetve nagyvonalakban tisztában van a nagyobb fajok és bolygók kulturális szokásaival és művészeteivel. Saját maga nem igen foglalkozott tudományokkal a fizikán és matematikán felül, maximum a harcászati és katonai fejlesztéseket ismeri, illetve azt, amit a katonai iskolában tanult (elektronika, programozás, harcászati rendszerek és gépek, fegyverek javítása, szerelése, tervezése/építése), és ezek mind-mind celestial technológia szinten vannak.
Odahaza a bolygóján magas rangú katonai tisztként dolgozik jelenleg és taktikai tanácsadóként, illetve időnként előadást tart az Akadémián a fiatal növendékeknek a nagyapja kérésére.

Felszerelés:
2 fegyver (kozmikus energián alapuló, celestial technológia, azaz lényegében nem fogynak ki, ezek a használó akaratától függően azzá alakulnak, amivé ő karja (lásd kree fegyvereknél))
Könnyű testpáncél, hasonló, mint a nova páncélok, képes a rá ható energiaalapú támadást elnyelni, amit utána mindezt támadás formájában kilőni magából (EM-ként, vagy simán energiatámadásként). A lövések ellen golyóálló és akár 1-2 rakétát is képes levédeni, a ruha anyaga rugalmas, azaz lehet hajtogatni is, ha szükséges. A ruha képes bizonyos fokig saját magát javítani és extrém körülményeket is képes a viselő kibírni, oxigén ellátást biztosít, így 12 órát az űrben is el lehet vele tölteni.
Energiapajzs (ez is celestial tech-el működik, az alapelve olyan, mint Amerika Kapitány pajzsa, a pszionikus erőkön kívül mindent elvezet és a hordozó nem érzi a rá ható erőket, amit ezzel fog fel, mert a pajzs elvezeti őket és így nem terhelődik a tulajdonos)
Vadászgép (celestial tech persze, ezzel érkezik Avianra, ha nagyon muszáj dimenzió váltásra is képes, hogy asgardra juthasson)
Orvosi felszerelés, regenerációs oltással (1x hatású, de akkor Logan szintű regent biztosít), kötszerek, fájdalomcsillapítók, bőrregeneráló kenőcs
1 heti élelem és víz

Külső:
Avian 2d66
A páncélja:
Avian 112610


A hozzászólást Thorhalla összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. 22 Nov. 2013, 10:48-kor.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Avian Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14945
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 56
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Avian Empty Re: Avian

Témanyitás by Michail Capistran on Szer. 20 Nov. 2013, 20:41

Az "űr népei"be a nordista kozmosz (9 világ) tagjai is beleférnek?
Michail Capistran
Michail Capistran
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 13
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Michail Capistran
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Avian Empty Re: Avian

Témanyitás by Nyko on Szer. 20 Nov. 2013, 21:37

Thorhalla:
Gyere, elfogadom.

Michail:
Igen beleférnek
Nyko
Nyko
Kalandmester

Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 528
Korábbi szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Aktuális szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Feb. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Avian Empty Re: Avian

Témanyitás by Michail Capistran on Csüt. 21 Nov. 2013, 18:26

Kissé rövid és sablonos, de remélem megfelelő

Név:  Kaia Niemand-dottir
Egyéb név(i): "Százados asszony", senkiházi
Faj: Svartalf
Nem: nő
Jellem: ambíciózus
Személyazonosság:  nyílt
Születési helye és idő: 7871. augusztus 2. Új Föld
Kor: 142 év
Család: egyedülálló
Foglalkozás: katona (kiegészítő hadtest - utász, katasztrófaelhárítási felelős)
Testmagassága: 193 cm
Testsúlya: 73 kg
Szeme színe: vörös (egyszínű, világít)
Haja színe: fehér, raszta
Bőre színe: feketés-kék (inkább fekete)
Különleges ismertetőjel: úgy a húszas éveinek elején járó fiatal nőnek néz ki
Egészségi állapot/ betegségek: teljesen egészséges

Előtörténet:

Kaia az Új-Földön született idegen fajok egyike, teljesen árva, egy város közepén hagyták szülei. Születése kissebb felbolydulást okozott környezetében, mivel hogy az Új Földön regisztrált Svartalf nem volt, és a ravaszságáról hírhedt faj volt a Sötét elfek népe, ami egyet jelentett: kémeket. Az ügyet kivizsgáló vezetőség arra a következtetésre jutott, hogy magasan képzett illúziómágus pár lehetett a dolog mögött, akik számára a gyerek kész lebukás, hiszen munkahelyre (ami akár a hadsereg is lehetett) csecsemőt nem lehet vinni, viszont folyamatosan emberi csecsemőnek álcázni a kis Kaia-t szinte lehetetlen lett volna mágikus tárgy nélkül ami szintén gyanút szült volna, feltételezhetően el voltak vágva a többi Svartalftól, hogy biztonságba küldjék gyermeküket, viszont saját vérüket ontani becstelenség, így a gyermeket otthagyták egy feltűnő helyen, és továbbáltak, talán most is munkájukat végzik. Arról, hogy a szülők később meglettek-e, vagy volt-e bármilyen további sorsuk, Kaia nem tud, hiszen az információ mind a mai napig titkosított a számára, Árva gyermekként állami gondozásba került, ahonnan későbbi élete során a kézenfekvő katonai pályát választotta. Saját kultúrájáról igyekezett többet megtudni, de mivel színtisztán emberi neveltetést kapott, tudja, hogy nem úgy viselkedik, mint a történelemben, krónikákban szereplő Svartalfok, de múltja, eredete, és történelmi öröksége után csillapíthatatlan szomjat érez, titokban reméli, hogy békés módon találkozhat majd fajtársaival.

A katonaságnál az emberekét jóval meghaladó faji adottságainak köszönhetően megfelelő eredménnyel végzett harcászati képzésben, illetve kiváló eredményeket ért el a reáltudományok, különösen a geofizika, és biológia területén, valamint szinte már-már ösztönösen jól ért az ezek üzemeltetéséhez szükséges technológián. Megállapították nála, hogy rendelkezik egyfajta mágikus meg- illetve beleérzéssel, amivel meg tudja érezni egy-egy személy szándékát, amolyan nem tudatos alacsony szintű telepátia avagy hiperempátiaként működik nála, de ez ritkább esetben kiterjedhet gépekre (különösen az olyan egzotikumoknál, mint a Celestial technológia, ami már-már inkább vehető jól szisztemált mágiaként is), illetve néha bevillanásszerű víziói vannak veszélyhelyzetekről is. Eme képességét megpróbálta fejleszteni, így már nem okoz sokkot nála az ilyen bevillanások, nem vonják el annyira a figyelmét, de a tudatos használati szintig nem jutott el.

Szakértelmének, és erőszakot ha lehet, inkább kerülő magatartásának köszönhetően (nem igazán fűlött a foga a kalózok elleni harchoz) a kiegészítő hadtesthez került a katasztrófaelhárítókhoz, ahol vulkánkitörések, természeti katasztrófák, elszabadult betegségek elleni terveket kellett készítenie, és abban a szerencsétlen helyzetben, ha egyik-másik katasztrófa valóban bekövetkezett, a kárelhárítást, evakuálást koordinálnia, a helyreállításban segédkeznie. Innen a ranglétrán szép komótosan, de a századosi rangig jutott. Századosként kérte áthelyezését Avianra, a Régi Földre, hiszen az új felfedezések koordinálása közben sok nem várt esemény következett, illetve következhet be, és ez olyan képzett katasztrófaelhárítók közreműködését is kívánja, mint például amilyen Kaia.

A Földön eltelt békés években a felfedezésben segédkezett, illetve a munkáját végezte, amikoris két új hobbinak "kezdte szentelni életét", az egyik a hegymászás, ami amellett hogy egy fantasztikus kikapcsolódás, roppant alkalmas extrém helyeken mérőműszerek elhelyezésére, valamint mágikus jegyzeteket olvas, ha van lehetősége mágiaoktatást keres magának, hogy megtanuljon dimenziót váltani, hogy egy nap majd Svartalfheimbe utazhasson, és megtudja, hogy népe sora hogy megy. Már Avianon érte a rémhír, hogy valami ismeretlen erő pusztítja a világokat odakinn, és jelenleg kicsit félve, de a veszély valódi súlyát még nem igazán feldolgozva várja a rá vonatkozó parancsokat.
Avianon már sikerült kialakítania egy baráti kört, de saját maga is tudja, hogy jobb szeret egyedül lenni, ha munkája engedi, akkor szabadidős tevékenységének hódol, illetve az első "csillag kihúnyása" ,azaz az első világ eleste után újra visszairatkozott fegyveres képzésre, hogy nem aktívan használt tudását felfrissítse, és adott esetben ő is teljesen alkalmas legyen harcra.

Szakértelmek/Képességek:
Korának megfelelő, rendszeres testi eddzést végző Svartalf fizikai kondícióival rendelkezik, aki sosem tanult mágiát.
Kiterjedt tudományos ismeretek terén. Fegyveres kiképzést kapott, nem kiemelkedő benne.
Amilyen mérőműszerhez, és kommunikációs eszközzel találkozott, annak használatát, javítását, és üzemszerű kezelését igyekezett elsajátítani. Képes rövid idő alatt összerakni katasztrófahelyzetek kezelésére irányuló terveket.

Erő: 4 - 10 tonna felemelése
Ellenállás: 3 -  komolyabb fegyverek (puskák, géppisztolyok, Asgardi fegyverek) eltörése.
Gyógyulás: 3 -  akár csontokat érő sérülések regenerálása, és a mérgekre immúnis.

Felszerelés:
A katonaságban rangjának és beosztásának megfelelő rendszeresített eszközökön túl:
Hálózsák, sátor, két heti élelemkapszula, két palack víz, lámpa, iránytű
Amilyen egyéb mérőműszerhez hozzáférése van, lehető legtöbb frekvenciát üzenni képes, lehető legnagyobb hatótávolsáú hordozható rádió, tartalékakkumulátorok, hordozható antenna a műholdas kapcsolathoz

Speedster (lebegő motor)


A hozzászólást Michail Capistran összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. 22 Nov. 2013, 09:26-kor.
Michail Capistran
Michail Capistran
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 13
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Michail Capistran
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Avian Empty Re: Avian

Témanyitás by Nyko on Pént. 22 Nov. 2013, 03:13

Szia Michail

Többször is átolvastam az előtörténetedet, aztán Thorhalla előtörténetét is, hiszen az "Új Föld"-et jelölted meg szülőbolygódnak.

Azonban vannak vele problémáim, ami miatt kérlek, hogy olvasd át ismét Thorhalla által írt előtörténetét, és annak megfelelően javítsad az előtörténeted.

Az első, hogy Új Föld emberi bolygó és ha sikerült is szüleidnek letelepülni ott, azaz egyikük ezekszerint onnét származik, akkor is ha magadra hagynak nagyon hamar meg is találják őket.

Másik, hogy a bolygót szabadon elhagyhatja bárki és így magad is utána járhattál a származásodnak, s ebben senki se akadályozna meg.

Egy másik pont, hogy teljes béke uralkodik a Új Földön, azaz nincsenek ellentétek, fajiak meg főleg.

Másik, hogy ilyen nézetekkel teljesen biztos, hogy nem engedtek volna vissza katonai pályára.

Szóval kérlek olvasd át Thorhalla előtörténetét még egyszer, vagy egy másik megoldás, hogy egy másik bolygót jelölsz meg szülőbolygónak.

Esetleg kicsit bővítheted is, gyerekkori eseményekkel, mondjuk milyen víziói, látomásai, megérzései voltak. Vagy esetleg egy-egy fontosabb esemény kicsit részletesebb leírása.

A javításod után újra megnézem
Nyko
Nyko
Kalandmester

Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 528
Korábbi szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Aktuális szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Feb. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Avian Empty Re: Avian

Témanyitás by Michail Capistran on Pént. 22 Nov. 2013, 09:27

Szerkesztve.
Michail Capistran
Michail Capistran
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 13
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Michail Capistran
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Avian Empty Re: Avian

Témanyitás by Kyle Phoenix on Pént. 22 Nov. 2013, 19:32

Razz

Név: Forrestal
Egyéb név(i): mindenki más néven ismeri
Faj: ember/zseni
Nem: férfi
Jellem: haszonleső, eltökélt, vakmerő, taktikus,
Személyazonosság: nagyon titkos
Születési helye és idő: 732 február 29. Avian, Kantonberg városa
Kor: 35 év
Család: ismeretlenek
Foglalkozás: tolvaj, elintéző, kalandor
Testmagassága: 180 cm
Testsúlya: 80 kg
Szeme színe: szürke
Haja színe: sötétbarna
Bőre színe: kaukázusi
Különleges ismertetőjel:
Repülési sebesség:
Egészségiállapot/ betegségek: egészséges,

Ha egyszóban kéne megfogalmaznom, akkor egyszerűen tolvajnak mondanám magam. Persze nem az a fajta vagyok, akik a piactéren vadásznak könnyen elemelhető értékek után, vagy leütik az öreg nénikét, hogy elvehessék a személyes motyójukat.
Ha valakivel valaha hosszabban elbeszélgetnék erről, akkor gyűjtőként és művészként utalnék saját magamra. A velem szemben ül őharmincas lányt azonban nyílván nemérdekli a múltam, ő csak vissza akar jutni a családjához, és én leszek az, aki ehhez a céljához hozzásegíti.  Nemsokára indulhatunk is, csak még néhány percet kell várnunk. A nyomunkban loholt néhány bájgúnár, akik vissza akarták vinni, hogy aztán belekényszerítsék egy kedvezőtlen házasságba. A férjjelöltet ugyan csak hallomásból ismertem, de a lány az elmúlt órák hatása alatt akár még hozzám is jött volna, ráadásul a létrejött ceremónia az én dolgomat is megnehezítette volna, így viszonylag jutányos árban egyeztem meg a Cillian család fejével, hogy lehetetlenné teszem a frigy létrejöttét. Mielőtt azonban elindulhattunk volna, szükségünk volt egy elterelésre, és a Korhal izomfiúk már nem sokáig fogják bírni, hogy ne hatoljanak be az épületbe, ahol elvileg dekkoltunk. Elvileg, de nem gyakorlatilag.

Egy tenyérjós egyszer percekig hümmögött a kinyújtott kezem fölött, majd nem tudva, hogy mennyit is beszélhet arról amit látott, inkább a bölcs hallgatás, és az olyan semmitmondó szövegek mellett döntött, mint “az előjelek kedvezőek” és “szerencsés csillagzat alatt született”. Aztán igyekezett minél távolabb kerülni tőlem, és az este további részében egyetlen turiani nemeshez sem szólt. Miután a gróf sem tudott egyetlen szót sem kihúzni belőle,  így mindenki egy nevetéssel lezárta az esetet, és folytattuk az ivászatot.
A kedvezőelő jelekévekig nem jelentkeztek, sőt első emlékeim mind egy árvaházról szóltak valahol Kantonberg egyik nyomornegyedében.Fogalmam sincs, hogy ki lehettem, aki letett az ajtó elé, nem hagyott sem cédulát, sem írást, sem semmit. Első néhány évben mégreménykedtem, hogy a szüleim hercegek, akik ki tudja milyen indokkal, de nyílván a saját biztonságom érdekében egy árvaházban rekkentettek el. Néhány évvel később, már biztosabb voltam abban, hogy az anyám valami útszéli prosti lehetett, aki apámat mindössze arra az öt – tízpercre ismerte csak, aztán jobbnak látta, ha megszabadul egy bömbölő ki séhenkórásztól, aki nyílván csak rontotta volna az üzletet. Persze választhatott volna sokkal végzetesebb módot arra, hogy megszabaduljon tőlem, de akkor egy lábjegyzetet sem kaptam volna a korabeli krónikákban. Az hogy most sem szereplek, az annak köszönhető, hogy a legtöbben nem verik nagy dobra, ha valaha összeakadtak velem.
Persze egy katonaállam árvaházában felnőni nem éppen leányálom, és az innen kikerülteknek egyenes útja volt valamelyi kállami vagy zsoldosseregbe, amelyeket folyamatosan használtak az elmúlt évtizedekben, és azállandó háborúk miatt igen magas volt a halálozási arány. Mire elértem azt a kort, amikor a gyerekek azon gondolkodnak, hogy űrhajósok, felfedezők, vagy kamion sofőrök lesznek, én elhatároztam, hogy bármi, de nem megyek egyetlen koszos államocska seregébe sem. Egy viharos éjszakán, amikor a legtöbben fedezékben voltak, és csak arra vártak, hogy mikor is vonul el a vihar, egy villám vágott az árvaházba. Normális esetben a hárítók elvezették volna az elektromosságot, de ezúttal a becsapódó istennyila kiütötte az áramellátást, és mire a világítás visszajött, már egy ágy üresen állt.
Ha az árvaház nem volt könnyű, akkor tizenkét évesen az utcán élni még annyira sem volt az. Egyrészt mivel ennivalót szerezni sokkal nehezebb volt és csak kevesen szántak meg egy szutykos utcakölyköt néhány falattal, vagy egy marék apróval, másrészt folyton kerülgetnem kellett a Felvigyázókat, hogy nehogy egy alapos verés után visszadugjanak az árvaházba. Így hát más kölykökkel vagy kóbor kutyákkal verekedtem a betevő falatért, koszos sarkokban húztam meg magma éjszakára, miközben minden apróságra úgy fonódtak rá az ujjaim, mintha az életem múlna rajta. Valószínűleg nem éltem volna túl az első telet, vagy végül önként és átfagyva jelentkeztem volna, csak hogy ismét tető legyen a fejem fölött, de akkor megláttam azt a férfit.
Akkor már két napja nem ettem eleget, és a szemeim kopogásához állandó gyomorkorgás adta az aláfestőzenét. Láttam már tolvajokat, akik hamarabb tették zsebre más pénztárcáját, mint a pincér a Chcockinnben a borravalót. Időnként nekem is sikerült valamiapróságot elcsennem, ami éppen arra volt elég, hogy éhen ne halljak, de ahogy a kinézetem romlott, úgy vontam egyre több nem kívánatos figyelmet magamra. Hiába gyakoroltam esténként, hogy minél gyorsabb legyek, saját kabátom zsebeit használva gyakorlóterepként, mindez hiábavalónak bizonyult, mivel a bolttulajdonosok már a küszöbről kirúgtak, és a járókelők inkább kitértek azutamból, mert nem akartak hozzám ragadni.
A középkorú éveinek végén járó férfiban látszólag semi különleges nem volt, szinte láthatatlanul tartott a többi emberrel, senkinek sem ütközött neki, senkivel sem beszélt. Egy olyan aura vette körül, amely távol tartott minden rosszakarót, mintha ő lenne az uralkodó álruhában, aki jött, hogy megbizonyosodjon hívei jólétéről. Persze tudtam, hogy ez nem igaz, mégis ez a párhuzam jutott eszembe. Na nem mintha, én rosszat akartam volna neki, de az egész pasasról sütött, hogy van, mit a tejbe aprítania, miközben én már hónapokóta nem is láttam tejet. Nem is okoskodtam sokáig, mivel a kedvező pillanat bármikor elillanhat, és kiszemelt áldozatomnak elég let volna befordulnia egy mellékutcába, és akkor már nem tudnám sikeresen kizsebelni.
A lehető legártatlanabb tekintettel kezdtem hát sodródni a tömeggel, mint akinek határozott célja nincs. Lófrálásom vitt közelebb, ahogy lépkedtem előre a felnőtt lábak tengerében. Belül tiszta feszültség voltam, de már nem akartam visszafordulni, így beleütköztem a férfiba, és egy pillanatra összeakadt a tekintetünk. Így közelről már jóval idősebbnek tűnt, talán nyolcvan felé járhatott, de a mai időkben, amikoraz ember akár kétszer ennyit is megélhet, még nem számított öregnek. A fizikumára sem lehetett oka panaszkodni, úgy éreztem, mintha egy molekulárisan kezelt vasbeton falnak sétáltam volna neki. Valahonnan ismerősnek tűnt, de nem tudtam hova tenni.Első pillanatban összehúzta a szemét – szürke szeme volt, mint nekem – jókedv és nemtörődömség csillogott benne, kicsi szikrák, ugrásra kész erő és önbizalom…
A legfontosabb azonban már a kezemben volt, és gyorsan meghajolva próbáltam elkerülni a lebukást, miközben a tárcát már el is süllyesztettem az egyik zsebembe.
- Vigyázz hova lépsz, kölyök – a férfinak olyan hangja volt, amit nem lehetett figyelmen kívül hagyni.
- Elnézést, uram – nem kellett megjátszanom hangom remegését. – Nem fog többet előfordulni.
- Remélem is – mintha egy pillanatra szánalom csillant volna azokban a szürke szemekben – na iszkiri.
- Igenis!
Egyszerre indultunk el egymás mellett, egy pillanatra megálltam, hogy visszanézzek rá, valahogy rosszul éreztem magam attól, hogy megloptam, de aztán sülő hús sütemények szagát éreztem, és ez könnyített a lelkiismeretemen. Rohantam néhány utcányit, átszaladtam egy nyíló kocsma ajtón, majd egy rakodó lábai között kislisszoltam a hátsón. Végül néhány szeméttömörítő árnyékában mertem megállni lihegve, megnézni, hogy mit is zsákmányoltam.
- A közelítés nem volt rossz – akárki is volt, csendesebben érkezett, mint egy homokpuma a sivatagban – de pont az ártatlan tekinteted árult el.
- Azt a jó...
Pont azért választottam ezt a helyet, hogy ne legyek szem előtt, és ezzel sikeresen beszorítottam magam a szemetesek közé. A következő pillanatakoban nem sokban különbözhettem a kantonbergi patkányoktól, ahogy vicsorogtam, majd minden fürgeségemet bevetve próbáltam elmenekülni az idegen mellett, akinek a kezében nem volt lőfegyver, de még egy rugósbicska, vagy egy teáskanál sem. Amikor láttam a kezet megmozdulni, összehúztam magam, és leszegtem a fejem, de az idegen a kabátomat ragadta meg a gallérjánál. Villámgyorsan fordultam, hogy a dzsekimtől megszabaduljak, de a karomat nem bírtam kihúzni belőle, így kétségbesetten ütni próbáltam. Persze ugyanennyi erővel akár a napot is megpróbálhattam volna arrébb tolni az égen, és az ismeretlen visszalökött a kukák közé.
- Nyugalom, hé – meglett kora ellenére hihetetlenül gyorsan mozgott az öreg. – Ha azt akartam volna, hogy bajod essen, akkor már rég bajod esett volna.
- Maga amolyan...?
- Úgy nézek ki?
- Hát ööö nem.
- Akkor ne vesztegesd az időt felesleges kérdésekre – intett a férfi. – Nem vagyok perverz, bár téged kereslek már napok óta ebben a koszfészekben.
- Miért? – jött a számra a kérdés azonnal.
- A miért nem számít – hunyorított az öreg. – Elégedj meg annyival, hogy mindennek oka van. Elmondom, hogy mit ajánlok neked, és te eldöntöd érdekel vagy sem. Nem kérek sem viszonzást sem fizettséget, semmilyen formában – úgy mondta, mint akinek keserű nyál gyűlik a szájában. – Ha nem érdekel, akkor megtartod a tárcát, és soha többé nem látsz.
- Van választásom?
- Mindig van választásod – állt kicsit félre a férfi, hogy ha akarok, akkor mehetek.
Még egyszer belenéztem a szemeibe, és nem láttam semmit, ami hamisságra utalna. Tényleg képes lett volna elengedni, anélkül, hogy meghallgatnám, és talán éppen ezért meghallgattam. Aztán igent mondtam.

A másodpercek lomhán teltek, a karomban pedig még mindig tompán lüktetett a fájdalom, ahol egy kósza lövedék megsértette. Valószínűleg marad ott egy seb, de majd eltűntetem, ha már nem bírok többet rá nézni. Rosszabbul nézett ki, mint amilyen volt, csak a húsból tépett ki egy darabot. A fájdalomcsillapítók tették a hatásukat, szerencsére az agyamat nem homályosították el.
- Sokáig kell még itt rostokolnunk?
Védencem nyűgösen törte meg a hallgatást. Persze megértettem, hogy Edith Cillian nem szokott lepusztult raktárakhoz, ahol több éves rétegben áll a por, és akármikor fémszilánk állhat az ember ujjába.
- Legyen türelemmel, kisasszony – mondtam mosolyogva. – Ha nem vigyázunk, akkor feleslegesek voltak az eddigiek, ön mehet vissza a Korhalokhoz, én meg fizettség nélkül maradok.
- Azt hittem, hogy maga apám valamelyik vazallusa, nem gondoltam, hogy zsoldos.
- Számít az?
- Gondolom nem – vont vállat a nő. – Apám emberei mind tökkelütött...
- Nézze kisasszony – szakítottam félbe. – Az apja szereti magát, és jót akart, amikor összehozta a Korhal kölyökkel. Azonban rájött, hogy a családnak maga csak azért kell, hogy egy etleges konfliktus esetén erősebbek legyenek, mint bármlyik ellenlábasuk a kerületben, ennek viszont már nem akarta magát feláldozni. Viszont nyíltan nem léphet fel, hisz egyszer már áldását adta a frigyre.
- Ezért küldte magát, és nem valamelyik emberét Mr...
- Knox, Jamie Knox – mondtam egy vállvonás kíséretében. – Az apja kénytelen óvatosan lépni, és én viszonylag ismeretlen vagyok a városban.
- Pedig elég jól kiismeri magát, Mr Knox.
- Kérem, kisasszony, Jamie. Igen, ismerem a várost, de az itt lakók nem ismernek engem. Nagy különbség. Tehát az apja egyféleképpen teheti semmissé a házasságot, ha maga önmagától talál vissza a házába, ahol kijelenti, hogy mégsem hajlandó beházasodni a Korhal családba, így ők hoppon maradnak, a maguk reputációja érintetlen marad, és ön esetleg kap pár nap szobafogságot, mert engedetlen kislány volt, én pedig megkapom a tiszteletdíjamat.
- Tehát csak a pénzért csinálja?
Felálltam, hogy kinézzek az ablakon, le az utcára. Utáltam volna a felesleges emberveszteséget, azért is választottam ezt a helyet, ahol többemeletes raktárak szegélyezték az utcát, és így estefelé már senki sem volt bennük. A Korhal emberekhez csatlakozott a ház varázslója is, ami ugyan nem volt jó hír, de reméltem, hogy nem elementalista az illető, különben rögtön kiszúrja a Cillian lány kisugárzását. Azonban az előzetes információk inkább egy elemekkel manipulálót említettek, így meg volt minden esélyünk, hogy a jelenlétünk rejtve marad. A lentiek klasszikus behatoló formációt vettek fel, bőven hagyva embert, hogy fedezzék az ablakokat is. Felkészültek, így nekünk is fel kellett készülnünk.
Figyelmen kívül hagytam a nő kérdését
A gondolati parancsra megjelent a materializációs ikonrendszer a helyiségben. A nő szemei tágra nyíltak, ahogy belenyúltam egy számára láthatalan valamibe, majd egy kisebb üvegcsét húztam elő. Sok mindenhez értettem, de ez meghaladta a felfogásomat. Ez a technika valószínűleg egyedülálló volt a bolygón, és aki véletlenül hallott róla, az sem tudta, hogy honnan került Avianra, és a készítője vajon zseni volt vagy őrült. Szerintem egy őrült zseni készítette, és nem voltam meggyőződve, hogy ember volt az illető. A szerkezet hivatalosan megsemmisítette önmagát, amikor öt évvel ezelőtt sokszorosítani próbálták a bolygó legnagyobb tudományos intézetében, az Egyesült Aviani Tudományos Akadémián. Azóta azt hiszem helyreállították az épületet, az elveszett találmányokat, és tudományos koponyákat viszont még mindenki siratja. A robbanáshoz semmi közöm se volt. A beültetés ugyan fájdalmas volt, de a szerkezet elfogadta a testemet hordozójaként, a bioáramaimat használva működése fenntartásához.
A fegyverek menüből pedig előhúztam a Silencert.
- Készen áll?
- Maga varázsló is?
Nos egy kicsit ahhoz is értettem, de ezt most nem kötöttem az orrára.
- Csak bűvész – mondtam mosolyogva.
Kinyitottam az üveget, és a tartalmával befújtam a kezeimet, a lábaimat, a tarkóm majd átnyújtottam a nőnek.
- Kérem, fújjon ebből a hátamra kisasszony!
- Ez mire való – kérdezte a nő, miközben megrázta a flakont, és úgy tett, ahogy kértem.
- Simábbá teszi majd az utunkat.
- Nekem nem lesz szükségem rá?
- Ön velem utazik, kisasszony...
- Kérem, Jamie, a nevem Edith.
- Ön velem utazik Miss Edith, semmi baja nem eshet.
A nő végiggondolta, hogy hogyan is jutottunk ide, óvatosan megérintette a szakadt Korhal testőrségi egyenruhát, és eltávolított egy darabka fekete műbőrt a homlokomról.
- Az Istenek legyenek velünk – mormolta halkan.
- Engedelmével, az Isteneket nem emlegetném – mondtam nem kevés szarkazmussal a hangomban – még az egyikük letekint ránk és úgy dönt beleavatkozik az ügyeinkbe.
Edith Cillian szeme először elkerekedett az istenkáromlás hallatán, majd felnevetett. Nem tehetett mást, most mit lehet erre mondani.
- Mire készüljek?
- Először is, át kell majd ölelnem – mondtam semleges hangon, mire a nő arcán megjelent egy „egy zsoldos engem ne ölelgessen” kifejezés.
- Na nem...nem élhet vissza helyzettel.
- Akkor inkább maga karolna át engem?
- Ha úgy bármikor elengedhetem, akkor igen.
- Ahogy kívánja!
Edith a vállamra tette a kezét, azonban úgy siklott le róla, mintha jégből lett volna, és a meglepett nő tenyere egészen a derekamig csúszott.
- Most akkor ki él vissza a helyzettel?
- Maga sikamlós.
- Ennek semmi köze a mostani helyzetünkhöz, és ezért kérem, engedje meg, hogy átkaroljam!
- Rendben – mondta a nő beletörődően, enyhén elpirulva. – Még valami?
- Amikor azt mondom ugorjon, akkor próbálja meg élete legnagyobb szökkenését produkálni.
A nő végül engedte, hogy átöleljem, és befészkelte magát a hónom alá. Én lehúnyt szemmel koncentrálva vártam a megfelelő pillanatot. Hirtelen egy kis kéz érintését éreztem az arcomon, és ki kellett nyitnom a szememet. Edith Cillian izgatottságtól csillogó tekintetébe bámultam, majd a nő puha ajkait éreztem a számon.
- Ha ez az őrültség nem sikerül, vagy rossz helyre tévedne a keze, akkor elmondom apámnak, hogy még meg is csókolt egy nemest – mondta a készülő adrenalin lökettől remegve. – Akkor nemcsak a Korhal gyilkosai, hanem a mi vadászaink is a nyomában lesznek majd...
- Ha mindezt elmondhatja, akkor az azt jelenti, hogy túléltük az elkövetkező néhány percet.
Az utcán kurta vezényszó harsant, a Korhal emberei pedig elszánták magukat a végső lépésre, valószínűleg a ház fejének parancsára. Aztán elszabadult a pokol...

Hónapokig tartott, amíg megtanultam bízni az idős férfiban. Láttam, és hallottam, ahogy időnként másokkal tárgyalt, és tudtam, hogy többször hazudik, mint egy városi képviselő az újraválasztás évében.
Miután összeszedett az utcáról, hazavitt, majd beküldött a fürdőszobába, tiszta ruhákat, és finom ételeket szerzett. Akinek van igazi apja, az talán nem lepődik meg ezeken a megnyílvánulásokon, de én sohasem ismertem a szüleimet, úgyhogy nekem inkább gyanús volt az egész. Annál is inkább, mert a nevemet még egyszer sem kérdezte meg, mintha nem is lenne fontos, vagy mintha már tudná. Egy hétig csak „kölyök” voltam, és igazából semmi különös nem történt, csak annyi, hogy a koszos, kórosan sovány és örökké éhes utcakölyökből átalakultam, és kezdtem úgy kinézni, mint a többi korombeli. Az öreget óvatosan faggatni próbáltam ez alatt az idő alatt, de a legtöbbször kitért a válasz elől, mintha várna valamire. Egyik nap aztán elébe álltam, hogy és rákérdeztem, hogy mikor is kezdjük, amiért végül vele jöttem.
- Bírni fogod? – kérdezte az öreg. – Nagy célok eléréséhez kemény munka szükségeltetik.
- Az elmúlt egy hétben többet ettem és aludtam, mint előtte tíz hónap alatt összesen, ennél már nem állhatok jobban készen – tettem hozzá egy vállrándítással.
- Rendben van, kölyök – örültem, hogy nem kellett sokáig győzködnöm.
- És ne hívjon, kölyöknek, van nevem.
- Mi lenne az?
- Forrestal.
- Milyen Forrestal?
A kérdés szíven ütött, eddig nem is tudatosult bennem, hogy csak ez az egy nevem van, ami legalább annyira lehetett családnév, mint keresztnév.
- Csak...Forrestal.
- Értem – bólintott az öreg.
- És önnek, mi a neve?
- Hogy akarsz szólítani?
- Talán nincs neve?
- Rengeteg nevem van – most rajta volt a vállrándítás sora. – Mit szólsz az Eric Murphyhez?
Nem mondom, hogy tetszett, de egyelőre megteszi.
- Rendben Mr. Murphy – fogadtam el végül. – Lenne azonban még valami...
- Mi lenne az, Forrestal? – kérdezte ő összehúzott szemmel.
- Szerintem eléggé szemet szúrna az embereknek, ha minket együtt látnának – tudtam, hogy ez így elég illetlenül hangoztt - így ki kéne találnunk valami fedősztorit.
Eric őszintén felnevetett, hangjából egy csepp gúnyt sem tudtam kihallani.
- Szóval vigyáznál a jóhírünkre, nem akarsz kitűnni a többi ember közül.
- Ez segített az utcán is.
- Rendben – az öreg furcsamód elégedettnek tűnt. – És milyen szerepet javasolsz?
- Nyílván valami olyasmit, ami nem kelt visszatetszést így – mondtam, miközben végigmértem az öreget – ne sértődjön meg, de a szemeink is hasonlóvá tesznek minket, ráadásul valahogy olyan érzésem van, mintha már régebb óta ismerném magát, amennyiben kicsit többet beszélgetünk majd, akkor az apa és fia lenne a legmegfelelőbb.
- Biztos vagy benne? Ahogy tudom neked sohasem volt apád, mint ahogy nekem sem gyerekem, elég hitelesen fogjuk tudni ezt eljátszani?
- Majd gyakorolonunk kell.
Eric Murphy elgondolkodott, majd bólintott, lassan felállt a székéből.
- Ez esetben irány az ágy fiam – mondta, és a hangja annyira őszintén apásnak tűnt, hogy mosolyt csalt az arcomra. – Holnap kezdünk, és meglátjuk, hogy kitart –e benned a kurázsi.
- Igen apám – indultam meg az ajtó felé, majd egy pillanatra még megálltam – Még egy kérdést, de nem mint az apámhoz, hanem egy tájékozott emberhez.
- Ki vele!
- Ismerte a szüleimet? Tud valamit róluk?
- Semmivel sem tudok többet róluk, mint te magad – és tudtam, hogy őszinte volt.
Másnap reggel Eric valóban megkezdte a tanításomat, amit egy hete ígért meg egy kocsma mögötti sikátorban, és valóban nem viccelt a kemény munkával kapcsolatban. Viszont olyan energiákat szabadított fel bennem, amikről álmodni sem mertem volna. Bár a kinézetén meglátszódott, Eric Murphyt mintha nem fogta volna az idő. Erejét sok, évtizedekkel fiatalabb megirigyelhette volna, elméje éles és tiszta. Mivel egyikünk sem igazán ismerte, hogy milyen is egy családban lenni, így egy ideig eltrtott, amíg összeszoktunk, főleg, amíg az én bizalmatlanságom elmúlt. Ő sokkal türelmesebben és megértőbben állt a dologhoz, és tényleg mindent megtett, hogy úgy érezzem, mintha az apám lenne.
Ismeretei sokrétűek, és mélyek voltak, érződött rajtuk az egész életen át tartó tanulás, és önfejlesztés. Kiderült, hogy igazából nyolcvanöt volt, amikor találkoztunk, bár egy tizest simán letagadhatott volna. Egyetlen dolog mutatta fiatalságán valószínűleg viharos éveit, egy halvány, fehér forradás, ami a jobb szeme alól indult, és a szája vonalában ért véget.
Bár tudtuk, hogy mindent képtelen lesz átadni, mégis mindketten mindent megtettünk, hogy kihozzuk a helyzetből a maximumot, ő folyamatosan adta át a tudását, én pedig csak szívtam magamba, mint szomjazó keth a csillámvizet.
Tizenkét éves koromra természetesen tudtam írni, olvasni, számolni, de egyébként műveltségem eléggé hiányos volt, így ezekkel kezdtünk. Sohasem jártam iskolába, így Eric volt a tanárom is, és egy egész tanári kar sem vehette fel vele a versenyt, annyi mindent tudott. Irodalom, történelem, matematika, földrajz, nyelvjárások. Bár egész Avianon ugyanazt a nyelvet beszélte mind a százötven millió ember, mégis néhány szó, vagy kiejtés alapján meg lehetett tudni, hogy ki honnan származik, milyen hátterű a családja, jelleme stb. Természetesen nem adott osztályzatokat, de mindig tudtam, mikor teljesítettem megfelelően, és mikor átlagon alul. Időnként az éjszaka közepén rázott fel, hogy kikérdezzen valamiről, és jobb volt, ha készen álltam a  válasszal.
Tizenhárom éves koromban elköltöztünk Kantonbergből, és az új helyen nekikezdtünk a fizikai képzésemnek. Apám – eddigre már nyugodtan szólíthattam így – jó egészségnek örvendett, és a pusztakezes harctól kezdve, a legtöbb kézifegyvert és lőfegyvert ismerte, és a használatukban is járatos volt. Nem volt ugyan kenyere az erőszak, egyrészt mivel feleslegesen sok figyelmet von az emberre, másrészt hajlamos tovább gyűrűzni egyre nagyobb és nagyobb hullámokban. Ő maga inkább vékony volt, mint nagydarab, viszont gyors, pontos és ügyes. Ismerte az emberei test pontjait, tudta hol okozhat fájdalmat, zsibbadást vagy bénulást. Én talán kicsit könnyedebben vettem ezt a meggyőződést, de az értelmetlen harcot én is kerülni igyekeztem. Tizennégy éves koromra eléggé megnőttem, és megerősödtem, bár vele nem vehettem fel a versenyt, mégis igyekeztem mindenben követni az utasításait.
Az évek során jópárszor költöztünk, de az új helyen mindig sikerült igen hamar beilleszkednünk, köszönhetően választott szerepünknek, és a sima modorának. Azonban minden új helyen új név, és új történetünk volt, ráadásul egy dolgot nem láttam tőle soha és ez a munka volt. Anyagilag azonban biztosítva voltunk, így mivel féltem, hogy a túlzott kíváncsiságnak rossz vége lesz, csak sokára mertem rákérdezni, hogy mivel is foglalkozik, és honnan a vagyonunk.
Eric Murphy vagy Sannis Locke vagy Timothy Keller vagy Apa tolvaj volt. Amikor rákérdeztem kereken megmondta, hogy micsoda.
- Miért? – kérdeztem.
- Mert sohasem akartam beállni egyetlen hadseregbe sem, az átlagos élet pedig mindig untatott – mondta egy vállvonás kíséretében.
- És miket?
- Ritkaságokat – vágta rá – amikkel kiegészíthetem a gyűjteményemet. Tudod fiam, rengeteg érték van ebben a világban, és a tulajdonosaik nem is értékelik amilyük van. Nem mondom, hogy jó ember vagyok, mert önkényesen döntöm el, hogy ki érdemli meg azt amije van, és mikor vannak azok a dolgok jobb helyen nálam.
Nemo mondom, hogy nem rökönyödtem meg, bár nem tudom, hogy mire számítottam. Nyílván nem házalt háztartási robotokkal, és nem is egy irodában rostokolt éjt napallá téve. Nem volt nemes sem, nem voltak földjei, munkásai, mégis bejáratos volt a felsőbb körökbe, és úgy tudott viselkedni, mintha odaszületett volna. Megvolt mindene, amire csak gyerekkoromban vágyhattam, és hajlandó is volt dolgozni érte, még ha nem is becsületesen.
- Tönkre teszel embereket – mondtam mégis vádlón.
- Nem, fiam – rázta meg a fejét – sohasem lopok szegényektől, vagy olyantól akiről tudom, hogy földönfutóvá tenné. Minden munkát kutatások előzik meg, tisztában kell lennem azzal, hogy mibe is sétálok bele, tudnom kell, hogy mi vár rám, ha ott vagyok, és hogyan juthatok ki.
- Mutasd meg!
Először láttam életében habozni, mint aki máris megbánta, amit mondott. Végül mekért, hogy hunyjam be a szemem, és csak akkor nyissam ki, amikor ismét szól. Egy múzeumban álltam. Zsúfolt kiállítás volt, szinte szédült bele az ember. Fogalmam sem volt, hogy kerültünk ide, hiszen alig harminc másodpercig nem voltak nyitva  a szemeim. A falakon festmények, vitrinekben könyvek, vagy tekercsek, helyenként szobrok, kézi, vagy lőfegyverek. Egy szekrényben kizárólag ékszerek voltak takaros sorokban elhelyezve. Volt köztük korona, lánc egy olyan gyönyörűen vésett medalionnal, hogy órákig tudtam volna megkövülten bámulni. Amikor apámra néztem egy gyüjtő tekintetével szembesültem, és nem volt benne kapzsiság.
- Ezek mind valódiak?
- Mind.
- De hiszen...
- Nem mindig tudják, hogy elvittem – vont vállat a férfi. – Egyeseken évek óta nem végeztek eredetiség vizsgálatot.
- Mennyit érnek?
- Nagyrészt megfizethetetlen – mondta apám végignézve a termen. – Egész Avianon nincs annyi arany vagy drágakő, amiért megválnék ezektől.
- Értem – de nem értettem.
- Majd megérted, idővel – éreztem ahogy a vállamra teszi a kezét – és most felejts el mindent, és nyomás vissza Turánia történelméhez.
Soha többé nem láttam azt a helyet...

A Korhal támadásával egyidőben felrobbantak a mozgásérzékelős töltetek, és az utca túloldalán lévő épület elkezdett dőlni, mint egy rosszul kivágott trópusi tölgy a Tarda meleltti őserdőben. A karomba kapaszkodó lány érezhetően megremegett, amikor szembesült a pusztítással, és lehunyta a szemét. Kicsit megráztam a karját.
- Készüljön, indulunk!
Válaszolni nem, csak bólintani tudott, viszont velem együtt indult meg, és nem kérdezte, hogy miért az ablak felé. A Silencer halkan felszisszent, és az üvegtáblák szilánkokká esve repültek ki az utcára.
- Most ugrás – suttogtam a lány fülébe.
Nem akadékoskodott, csak ugrott. Szerencsére nem volt túl nagy a a távolság, és a szemben lévő, éppen összerogyó épület tetején landoltunk. Kicsit előretoltam a talpamat, és hátradőltem, magammal húzva a félig alélt Edith Cilliant, pár másodperc múlva már a műanyag lapon siklottunk, mint gyerekek a télen a behavazott domboldalon. A hátamra permetezett folyadék tette a dolgát, mind a bőróm, mind a ruhám nagyjából épen maradt, miközben aladtunk rengett és remegett az épület, ahogy a falak és oszlopok egymás után adták meg magukat a ránehezedő nyomásnak. Edith szerencsére nem sikoltott, de csak félig volt magánál, ahogy a teste tulajdonképp az enyémen volt, és félig csukott szemhéján keresztül nem láthatott mást, csak a közeledő szélét a tetőnek, ami után aztán szétkenődünk a betonon, és eltemet minket a leomló épület. Rémülete azonban megakadályozta a megszólalásban, és mire összeszedte magát, hogy még elátkozzon, már zuhantunk is lefelé, amikor magam alá tartottam a jobb kezemet. Ölemben a lánnyal, nem a legpuhábban, de mintha egy keményebb gumiszőnyegre érkeztünk volna, ami láthatatlanul húzódott a talpunk alatt. Majd egy pillanattal később a beton talajra huppantunk. Megkönnyebbülten elvigyorodtam, de azért még a karomban tartottam a lányt, hogy védjem az esetleges törmelékdaraboktól, és portól.
- Bármilyen felemelő élmény is volt, nem csinálhatjuk meg még egyszer!
- Maga átkozott, eszement, Istenátka – majd a nyakamba borult, és felzokogott. – Még sohasem féltem ennyire.
- Viszont most már megnyugodhat, túl vagyunk rajta – érintettem meg finoman a hátát, kicsit eltoltam magamtól, és megfordítottam. – Azt az épüleet pedig már nyílván megismeri.
- Gyerünk haza!
A nő, mint egy salgai őz iramodott el, de én még egyszer visszanéztem. Szó se róla,  jó kis felfordulást csináltam, de a leomló épület, és az alá szorult emberek elég ideig lefoglalják majd a Korhal családot, hogy ne követhessenek minket. Leráztam magamról a port, majd a fiatal Cillian nő után rohantam...

Tíz évvel később, a tanításom még mindig nem ért véget, és nem úgy tűnt, hogy hamarosan a végére érnénk. Eddigre több helyen jártam, és több dolgot láttam Avianon, mint a legtöbb ember, és a legfontosabb feladatom az volt, hogy mindenhol beilleszkedjek, megszerezzem, amit kellett, és tovább álljak, mielőtt valakinek feltűnt volna, hogy bármi is hiányzik, és utánam küldhették volna a fogdmegeket. Voltam turániai nemes, kirgishi filozófus, az oktáriai hadsereg kapitánya, és még sok minden. Megtanultam, hogy hogyan változtassam meg a külsőm, a gondolkodásom és a beszédem, anélkül, hogy bármely lélekbúvár azonnal ápolókért kiáltson, és bezárjanak, mint gyógyíthatatlan skizofrént.
Apám mindig a közelemben volt, sokszor láthatalanul, volt, hogy apródként, tanácsadóként, konyhai kisegítőként, vagy ami a helyzet megkívánt. A feszült helyzet éppen elég lehetőséget teremtett. Az államok annyira ferde szemmel néztek egymásra, hogy az egyes emberek ellenőrzése szinte lehetetlenné vált, és sokan kutattak lehetséges szövetségesek után az ellenség berkein belül, amit a megfelelő pillanatban kihasználhattak. Elég volt megpendíteni, hogy fontolgatom "hazám" elhagyását, és szívesen fizetnék a segítségért, vagy csak családi bosszúról volt szó, vagy kereskedelmi koncessziókról, a lehetőségek tárháza végtelen.
Álneveimet sokszor illették illetlen jelzőkkel, különösen ahol fény derült, hogy az ígért segítség helyett, egyszerűen megléptem a család vagyonának egy részével, máshol pedig áldották, ahol a zsákmányból jutott a rászorulóknak is. Mire ezek a szóbeszédek elterjedtek, mi már általában egy másik helyen voltunk, és ha valaha vissza is tértünk, akkor új arccal, új történettel tettük. Ilyenkor mindig csodálkoztunk, vagy pironkodva bevallottuk, hogy bizony minket is megloptak, és általábana többiekkel szidtuk saját magunkat.
Fizika, kémia, elektronikus, mechanikuss és számítógépes ismeretek mind, mind szükségesek voltak, amikor az ajtók nem maguktól tárultak ki, és szükséges volt, hogy más módon bírjuk működésre őket, vagy ellenőrizhető nyomokkal akartuk alátámasztani az aktuális álcánkat. Szerencsésnek mondhattam magam, hogy álltam az információ és tudás vihart, mert Eric nem tartott pihenőket, mintha egyre fogyna az ideje. Ezen csodálkoztam, mert ahogy láttam, még legalább száz évig kellett volna élnie, de mindig kitért a kérdések elől.
Huszonkét éves koromra, világlátott, és iskolázott fiatalember vált belőlem, bár sohasem láttam egyetlen oktatási intézményt sem belülről, de bármikor doktorálhattam volna tulajdonképpen bármiből. Ekkor érkeztem el az egyik legnagyobb kihíváshoz, amit egyszerre vártam, és féltem is tőle. Nők...
Mesteremnek, kiképzőmnek és akit apámként tisztelhettem olyan kisugárzása volt, ami vonzotta a szebbik nemet. Hiába volt túl élete delelőjén, mégis éltes dámák, fiatal egyedülálló, vagy éppen házas asszonyok fordultak utána az utcán. Míg én egyelőre csak a szemeimet forgathattam, ha egy csinos fehérszemély az utunkba akadt. Egy tavaszi délutánon, éppen szállásunk erkélyének korlátját támasztottuk, és az alant kavargó forgalmat figyeltük, és semmiségekről beszélgettünk. Apám nyílván másképpen figyelte az embereket, én egyre rohamozó hormonokkal csak a csinosabbakkal törődtem.
- Hozd a kabátot, bedobunk egy sört!
- Benne vagyok – mondtam mosolyogva.
A vigyorom azonban lehervadt, amikor megemeltem az eddig karomon pihenő ruhadarabot, és a nap sugarai megcsillantak, az elktronikus bilincsen. Mentorom alkarját a korláton nyugtatta, és szemlátomást élvezte zavaromat, mivel nem tudtam volna megmondani, hogy mikor is került az rám, hogy a korláthoz szögezzen.
- Ez történik, ha túl sokat jár az agyad a nők körül.
- Levennéd?
- Nincs nálam kulcs – mondta egy vállrándítással, bár tudtam, hogy valószínűleg nem mond igazat.
- Leckéztetni fogsz?
- Csak tanácsot adok, rajtad áll, hogy hasznát veszed –e vagy sem.
- Hallgatlak – visszanyeltem kamaszos felháborodottságomat, letakartam kezemet a kabáttal, nehogy valakinek szemet szúrjon az utcáról.
Apám egy hosszú pillanatig fürkészően vizsgálta arcomat. Ebben a városban is apa fiú szerepet játszottuk, így öltözködésünk hasonló volt, hajunkat ugyanúgy vágtuk, csak amíg az övé immáron kezdett őszbe fordulni, az enyém még mindig hosszú és sötétbarna volt. Magasságunk is kis híján megegyezett, tovább növelve az eddig megteremtett hasonlóságot.
- Tudod, fiam – kezdte végül egy sóhajjal – talán a legnagyobb veszély ami ránk les, az egy nő. Bármit tehetsz, bármilyen ügyes is légy, mégis kikerülhetetlenek. Máshogy nézik a világot, egyesek szerint jobban érzékelik, és hihetetlen érzékekkel szúrják ki, amikor valami nem stimmel. Ezenkívül kiszámíthatatlanok, és igen gyakran tesznek olyan dolgokat, amihez egy férfi nem érhet fel épp ésszel.
- Tehát tartsam magam távol tőlük – kérdeztem, miközben egy kézzel próbáltam megbontani a bilincs áramköreit.
- Ó nem. Veszélyességük ellenére ők képviselik az egyik legjobb dolgot az életükben. Nem kerülheted el őket, csak vigyázz velük! Épp úgy meg van a nőkkel való bánásnak a fondorlatja, mint amikor turiáni nemesnek, vagy bárki másnak adod ki magad.
- Mégis bonyolultabbnak hangzik, mint bármi, amit eddig gyakoroltunk.
- Mert az is, és a legrosszabb – mondta mosolyogva – hogy nincs hozzájuk sem kézi-, sem tankönyv, sem szótár sem útmutató. Nőkkel kapcsolatba kerülni mindig kihívás, veszélyes, és izgató.
- Ugye tudod, hogy most kicsit kiestél az apai szerepkörből.
- Ezért is jó, hogy nem hall bennünket senki – mondta az öreg mosolyogva. – Van azonban néhány dolog, amivel meg lehet őket fogni, amivel közel kerülhetsz hozzájuk, és elfogadnak téged. Ezek nem könnyű dolgok, és színészkedésen és csalódásokon vezet át az út, amit sűrűn kísérnek asszonyi pofonok is.
A nevetéstől majd leszédültem az erkélyről, szerencse, hogy a bilincs így is úgy is megtartott volna. Tanítóm megvárta, hogy kiderüljem magam, aztán folytatta.
- A legnagyob titok a legnyílvánvalóbb is.
- Mi lenne az? – kérdeztem zsibbadó rekeszizommal.
- Kevés nő kivételével – súgta, mintha valóban titkot árulna el – mindegyikük vágyik a férfira, éppúgy ahogy mi vágyunk rájuk. Namost az mindegy, hogy az Istenek teremtettek így minket, vagy az evolúció a ludas, ettől ez még tény marad. Azonban amíg mi megmaradunk a külső utáni döntésnél, addig ők a bensőnket is szemügyre veszik, és ezen a kettős szűrőn át döntik el, hogy van –e bármi esélyünk, vagy örökre leírnak minket. Egy nőnél kevés, a jólfésültség, vagy a szemkápráztató mosoly, meg kell tudnod mutatni, hogy belül – bökött a mellkasomra – is olyan vagy, amire ők vágynak – majd elnézett a távolba. – A legtöbben az erőt keresik, amihez vonzódhatnak, mások éppen a gyengeséget, érzékenységet, szép szavakat, vagy éppen ha tudod, hogy mikor hallgass, segítséget vagy éppen azt a bizalmat, hogy meg tudják oldani a saját problémáikat.
- Honnan tudom, hogy mikor mit?
- Ezt hívjuk kockázatnak – zárta le a témát. – Végeztél?
Átadtam a bilincset.
- Még két dolog – mondta felém fordulva. – Bármilyen furán is hangzik, de az ágyban épp úgy lebukhatsz, mint ha felkészületlenül lépsz be egy hercegi udvarba, és egy gatyában elég kényelmetlen menekülőre fogni a dolgot. Meg kell tanulnod ezt is. Tudnod kell vadul, mint a turániaiak, finoman, mint oleni, vagy lustán mint egy kirgishi önkényúr, és még számos más náció.
Soha kellemesebb leckéket, gondoltam magamban.
- Itt is használnod kell hát a fejedet – rángatott vissza a rengeteg ledér hölgyről szóló fantáziálásomból, a homlokomra koppintva – és a fantáziádat. Meg kell tenned mindent, hogy akár még egy istennő is sírjon utánad, amikor véget ér az este.
Időnként nagyon profán is tudoptt lenni.
- Mi lenne a második tanács?
- Ha átversz egy asszonyt, akkor a lehető leghamarabb hagyd el a várost, vagy az államot, változtass nevet, és jó ideig ne térj vissza.
- Miért?
- Mert amilyen erős lehet egy nő bizalma és szeretete, ugyanolyan szörnyű a bosszújuk – a drámai hatás kedvéért még jól hátba is vágott. – Meghivhatod öregapádat egy sörre.
Ez a sajátos filozófia aztán sokáig megragadott, és be keleltt látnom, hogy a gyakorlás bizony nem könnyű, és valóban női pofonoktól hangos...

- És ennyi történt, kegyelmes uram.
Cieron Cillian szobájában álltam miután visszaértünk, és a felmerült kérdésekre válaszolgattam türelmesen. A beszélgetés tanúk nélkül zajlott le, mint ahogy nem egyszerre léptünk be az ajtón Edithtel sem, hanem én két órával később, az alkonyattal érkeztem. A család feje már várt, nekem pedig nem okozott gondot, hogy észrevétlenül közlekedjek.
- Áldozatok - kérdezte a középkorú férfi.
- Néhány sérült a Korhal családban, semmi komoly.
- Anyagi kár?
- Egy összedőlt, üres raktár - mondtam egy vállvonás kíséretében. - Ha van is tulajdonosa, a biztosító kártalanítja majd.
Néhány másodperces csend következett, majd a férfi előhúzott egy erszényt a fiókjából, és átadta nekem. A súlyából éreztem hogy benne van, amiben megállapodtunk, de nem néztem bele, hogy az anyagát is ellenőrizzem.
- Remek munkát végzett, Mr. Knox. A Korhalok máris jelentkeztek, és persze meggyanusítottak, hogy megszöktettem a saját lányomat, de persze semmilyen konkrét bizonyítékot nem találtak.
- Hogy van a lánya? - érdeklődtem udvarisan.
- Elmsélte az egész történetet - húzódott össze a férfi szeme - belevitte egy-két nagyon veszélyes helyzetbe.
- Történt vele valami?
- Az ijedtségen kívül semmi.
- Akkor minden rendben. Rajtam kívül egyedül ön tudta, hogy mi fog történni - emlékeztettem jelenlegi munkaadómat - és ön mindenre áldását adta.
- És ön mindent be is tartott, úgy ahogy ígérte. Mi lett volna, ha nem érik el azt a raktárat?
- A lánya mindenképp hazaért volna vacsorára.
Cieron Cillian nem bírta tovább, és kitört belőle a megkönnyebbült nevetés.
- Maga a legtitokzatosabb alak, akivel valaha találkoztam Mr. Jamie Knox. Nem gondolot még arra, hogy...
Felemelt kézzel jeleztem, hogy ne is folytassa. Ezt elnézték ebben a városban, még a nemesekkel szemben is.
- Tudja, hogy visszautasítanám, és azt is tudja, hogy maga miért nem akarhatja, hogy a szolgálatába álljak- a szemem sem rebbent - a titokzatos figuráknak az a legjobb, ha sehol sem állnak meg sokáig.
- Mi lesz, ha ismét szükségünk lesz a szolgálataira? - majd megrázta a fejét. - Ne is válaszoljon!
- Az Istenek legyenek önnel, kegyelmes uram!
- Magával is, Mr. Knox.
Három szempillantással később, már nem voltam a szobában. Izgatottan dobogó szívvel haladtam a Cillian hátsó ajtaja felé, úgy haladva át a szolgák és inasok között, mintha ott se lettem volna. Ez is egy adottság. Egy óra múlva ezek az emberek már nem is fognak emlékezni rám. Hirtelen dobogó lépteket hallottam magam mögül, és Edith egyik társalkodónője ért utol.
- A Lady szeretne személyesen is köszönetet mondani a neki tett hősies szolgálatért.
- Nem vagy...
- Attól félek ragaszkodik hozzá.
Hiába, még egy társalkodónő szeme is úgy tud rebbenni, hogy rögtön az egész világot magam ellen érzem. Hangja súlyos büntetést ígért, ha nem követem, így követtem.
- Mr Knox, Jamie - köszöntött a Cillian lány, amikor elértük a szobáját. - Ennyi lesz Celi, köszönöm.
- Úgy hallottam, elhagyni készül a házat.
- Így van kisasszony, Miss Edith - tettem hozzá mosolyogva.
- Ezek szerint elutasítja az ajánlatunkat?
- Ha az apja befogad, akkor elismeri, hogy köze volt a történtekhez.
- Mégsem gondolhatta, hogy csak köszönés nélkül kisurranhat - lépett közelebb a lány.
- Valóban el keleltt volna jönnöm - tettem én is egy óvatos lépést - hogy köszönetet mondjak az életemrért - mosolyodok el halványan?
- Miért is?
- Tudtommal nem árulta el az apjának, hogy mi történt a raktárban.
Edtih gyöngyöző hangon felnevetett, és kezet nyújtott.
- Azok után amin keresztül mentünk, hálátlanság is lett volna.
Gyengéd csókot leheltem az apró, finom bőrű kézre.
- Ön igazán nagylelkű.
- Viszont...
- Viszont?
- Ön nagyon felbosszantott, amikor nem avatott be a terveibe, és kockára tette az életemet, azzal a halálugrással a két tető között.
Kicsit ugyan túldramatizálta a helyzetet, de ő volt otthon, ráadásul nemesen született is volt, én meg éppen egy külhoni kalandor.
- És hogyan nyerhetném el a bocsánatát - kérdeztem elengedve a kezét.
- Először is - fogta a tekintetemet bilincsbe - öleljen át!
Megtettem, bár ezúttal szemtől szemben álltunk.
- És kérem, hogy ezúttal engedje kalandozni a kezeit...
Nos nem tudom, hogy Edith sírt -e, mert az éjszakának véget kellett érnie, de biztos, hogy nem hoztam szégyent mesterem őszülő fejére. A hajnali nap sugarai egy félig üres ágyra, és benne egy álmában is mosolygó lányra estek. Nem maradhattam egy helyben, mert akkor túl sok kérdést vetne fel  a jelenlétem, az asszonyi kíváncsiságnak pedig nincs határa. Az életem pedig a titkokra épült, olyanokra, mint az a kámzsás, torzarcú alak, aki fél éve még a Korhal család patriarkájának a fülébe suttogta, hogy mennyire jövedelmező lenne, ha a fiát hozzáadná Cieron Cillian lányához…

Manapság nem ritka, amikor valaki bűvös tulajdonságokat birtokol, vagy ahogy apám oly szűkszavúan megfogalmazta annak idején:
- Ha varázstudóval találkozol, annak kiiktatása legyen az első feladatod, fiam!
Nem szerette a mágusokat, mindegy volt, hogy milyen ágba is ártották bele magukat. Egy magus mindig váratlan tényező, és bonyodalom. Szerintem ha tehette volna, akkor ellopja egész Avianból a mágikus energiákat, csak hogy ne jelentsen többet veszélyt rank. Még akkor is, ha mindeketten szintén konyítottunk a varázsláshoz.
Persze ne gondoljanak holtakat életre keltő – ezeket hagyjuk meg a holomoziknak – vagy sárkányt idéző – ezt a gyerekmeséknek – emberi akaratot leigázó hatalmas mágikus hatalomra. Egyikünk sem tudott volna egy ujjpattintással tüzet csiholni, földrengést vagy tornádót idézni, vagy megárasztani a folyókat,mi a kevesek által ismert elemi erőt, avagy naturális erőt – nem összetévesztendő a vadonbéliek természetmágiájával. Első hallásra nekem is megfájdult a fejem, és még a másodikra sem értettem, a harmadiknál, még rákérdeztem, hogy mire is használható.
- Nem sokra, úgyhogy ne is támaszkodj rá túlságosan – vont vállat apám.
- Valamire gondolom mégis . mondtam akkor már huszonnégy éves fejjel - különben most visszatérnénk a késharchoz, és nem erről beszélnél.
- Azt hittem azt mondtad, hogy mindent tudsz a késharcról.
- Mire te ékesen bizonyítottad – emeltem fel bekötözött job karom – hogy nem így van. Tehát, mágia.
- Rendben, maradjunk hát annál, hogy mire is jó. Miután ezen hatalmunk elég korlátozott, így leginkább zavarásra.
- Például?
- Kiüthetsz vele fényforrásokat – miután immáron nyolc éve gyakoroltam a fülemre hagyatkozva a harcot, ennek előnyeit nem kellett ecsetelni. – Elvonhatod őrök figyelmét, kitörhetsz ablaküveget, összezúzhatod az elektronikus bilincs áramköreit – tette hozzá vigyorogva.
A két évvel ezelőtti eset még mindig fájdalmasan érintett.
- Mik a határai?
- Állj fel!
Úgy tettem, mentorom felém nyújtotta a kezét.
- Fogd meg!
Megpróbáltam, de ujjaim egy láthatatlan akadályba ütköztek nem messze a céljuktól.
- Erősebben!
Minden erőmet beleadtam, de nem ment, már vállal feszültem neki, de így sem jutottam egy miliméterrel sem túl a láthatatlan határon. Végül hátraléptem, és teljes erővel nekiugrottam…hogy lepattanjak, mint egy gumilabda. Elesésemet azonban valami meggátolta, és mágiatanárom változtatott a kéztartásán, mire kb negyvenöt fokos szögben a talajhoz képest függve maradtam a levegőben.
- Nem fog megállítani lövedéket, vagy egy lézert, és koncentrálni kell a fenntartásához, de meg van a maga hasznossága.
- Jól jön majd, ha magasról kell leesni.
Hunyorított, mint akinek kellemes emlék jut az eszébe.
- Igen, olyankor is jól jön.
Eric Murphy, Sannis Locke, Timothy Keller, még legalább egy tucat név birtokosa, az apám, tanárom és kiképzőm még hat évig volt velem, és napra pontosan a találkozásunk után tizennyolc évvel eltűnt. Hiába kerestem a házban, illetve éppen kúriában, a városban, de még a kontinensen is, egy pillanatra sem találtam nyomát sem. Egyesek emlékeztek rá, mások azt is letagadták, hogy valaha látták. Egy év után be kellett látnom, hogy ha volt is valami nyom akkor az kihűlt, és csak akkor találhatom meg újra, ha ő is úgy akarja. Irdatlan mennyiségű tudás, ismeret, és gyakorlat zsongott a fejemben, és nem esett volna nehezemre akárkit megtalálni a bolygón, de nem véletlenül tanított ő engem, és nem fordítva, nyílván volt olyan trükk a tarsolyában, amit nem adott át, vagy amire majd magamnak kell szert tennem az elkövetkező évek során.
Bár fájt a búcsú nélküli távozás, gondoaltban minden jó kívántam az akkor már százat túlhaladó alaknak, aki a semmiből tánt elém, és ugyanoda is tért vissza. Tudtam, hogy felesleges bánkódnom, így inkább a jövőre koncentráltam. Egyébként is egy új kísérletről suttogtak Tiaranisban, az Egyetemvárosban. Állítólag egy elveszett, vagy teljesen idegen eszközt próbálnak meg majd mágiával, és technológiával sokszorosítani. Meglátjuk, hogy mit szólnak majd, ha Ivan Terniov, a gyakorlati térfizika professzora a Nearfig iskolából tiszteletét teszi, és felajánlja a segítségét…

Két nappal később már Keith Doren voltam, kilométerek százaira a Cillian csaldától és a várostól, és ugyanilyen messze az asszonyi bosszútól. Az ellopott páros függő járt az eszemben, talán ideje lenne, hogy én is találjak egy helyet azoknak az értékeknek, amik immáron az én gyűjteményemet gazdagították. Apám “múzeuma” nem tánt rossz ötletnek, és bár jó volt az emlékező tehetségem, mégis huszonhárom év távlatából, ha megfeszítenek, akkor sem tudnék felidézni egyetlen ott látott darabot sem. Nyolc hónapja ez a pár olyan ismerősnek tűnt, mégsem ezért, hanem a története miatt döntöttem a megszerzése mellett, és mostanáig a Cillian család ékszereinek megbecsült, de nem értékelt darabja volt. Még mindig meg volt az az érzésem, hogy már láttam valamikor annakelőtte, de az elmúlt hónapok alatt sem sikerült közelebb jutnom a megfejtéshez. De jól fog kinézni az Olokok kardja, vagy a Tseyvar korona mellett. Persze lehet, hogy rendszereznem kéne, az egészet, különösen ha igaznak bizonyul a hír, miszerint a Vad vihar tényaleg az Iksalu család otthonában függ a kandalló fölött.
Gondolatban félre is toltam az ügyet, mivel a felszolgáló meghozta a vérbogyólében ázó húsfalatokat, én pedig jóízűen nekiláthattam. Latavesben igazi férfi nem használt evőeszközt a húsevéshez, mást pedig igazi férfi nem eszik, de a helyieknek van egy kősós oldatuk, ami eltávolítja a kézről az étkezés minden látható jelét…


Szakértelmek/Képességek/Adottságok:
Ereje a bolygón általános emberek erejének felel meg, gyorsasága, koordinációs készsége és ügyessége magasan az átlag felett van. Talán a legokosabb ember Avian világán, ismeretei rendkívül szerteágazóak, a biológiától kezdve, a kémián, fizikán, mechanikán, elektronikán, etikán, filozófián, történelmen keresztül, a zenén, irodalmon, nyelvészeten, vallás, számítógépes, fegyveres és fegyvertelen harcig bezárólag képes bármilyen ismeretet felidézni és használni. Behatóan ismeri Avian földrajzát, állat és növényvilágát, jóllehet nagyon ritkán hagyta el a városokat, így ismeretei meglehetősen korlátozottak a Vadon gyermekeivel kapcsolatban.
Nagyon alapszintű mágiahasználó, kizárólag egy elemet képes megidézni, és csak falként, vagy akadályként, illetve a talajjal párhuzamosan maga alá fektetni. A vastagsága nem haladhatja meg a tíz centimétert, és folyamatosan koncetrálnia kell, hogy fenntartsa, ezalatt nem harcolhat, végezhet különösen megterhelő fizikai munkát, és könnyű kocogásnál nem haladhat gyorsabban.
Ismeri a legtöbb, a bolygón használatos fegyvert, és jártas a kezelésükben.
Taktikus alkat, mindig számba vesz minden lehetőséget, többfajta megközelítést, és mindig nyitva hagy egy utat, amennyiben a tervei dugába dőlnek. Sohasem érkezik felkészületlenül, és pontosan ismeri saját határait.  
Elimert művészeket meghazudtolóan jó színész, az emberi psziché és lélek nagy ismerője. Arcait, neveit, és személyiségeit csak addig használja, amíg feltétlenül szükséges. Jó hamisító, bár, hogy elkerülje az esetleges ismétléseket, így sokszor az aktuális város vagy állam alvilágában keres magának megfelelő papírokat.
Egyformán jól mozog nemesi és utcai környezetben, némi odafigyelés után bárkiről megmondja származását, életkorát, családi hátterét, jellemének fő alkotóelemeit. Kitalált alteregói olyan mélységekig kidolgozottak, hogy egy hazugságvizsgálattal nem lehet megingatni, többet tud kitalált személyiségeiről, mint sok ember a valódi énjéről. Alapvetően magányosan dolgozik, bár a csapatmunka sem idegen tőle, ilyenkor esküszik, hogy így sokkal job, mint egyedül lenni, aztán egyszer csak eltűnik és a többiek bottal üthetik a nyomát.

Jelleme:
Személyiségeivel együtt változik. A lelke mélyén azonban eltökélt, maximalista, a magánéletet nem tiszteli, ahol tud titkokat les ki és fed fel, családokat és házakat uszít egymás ellen, hogy aztán a zűrzavarban halásszon. Ezek mellett a nélkülözés és a szenvedés megindítja, sokat jótékonykodik. Csapodár, életében nem tartott még egyetlen kapcsolata sem egy éjszakánál tovább. Bár nem adrenalinfüggő, szereti a kihívásokat, szeret vakmerően és veszélyesen cselekdni, jóllehet a részleteket mind az utolsó szálig kidolgozza. Ha a szükség úgy hozza türelmes, máskor pillanatok alatt hoz meg döntéseket, és csak nagyon ritkán változtatja meg őket. Ezek mellett jókedvű, érdeklődő, optimista.

Felszerelés:
Materializációs ikonrendszer: az Avianon egyedülálló félig mágikus, félig technológia alapú szerkezet. Működését Forrestal sem érti, így ha valaha valami baja esne nem tudná megjavítani. Készítője ismeretlen, és amikor a bolygó legnagyobb tudású emberei sokszorosítani próbálták, a megnyíló feketelyuk majdnem magába szippantotta az Avioni Tudományos Akadémia campuszát. Az egész rendszer a férfi testébe van építve, illetve a felszívódva a helyénvalóbb kifejezés, kivenni lehetetlen, és a próbálkozás katasztrófával, illetve Forrestal haláláva végződne. Az emberi bioáramból nyeri az energiát, eleddig ismeretlen mértékben. Gondolati parancsra működik, és egy huszadik századi számítógép böngészőjére hasonlít a megjelenése, ilyenkor a férfi ujjai vad táncot járnak a levegőben, majd a megtalált tárgynál a keze eltánik a semmiben, majd markában megjelenik a kiválasztott dolog. Tárolókapacitása mindeddig ismeretlen, de az egyes tárgyak mérete nem haladhatja meg a 200x100x100 centimétert, a súlya pedig az ötszáz kilót. Élőlényeket nem tárolhat, csak egy marék remegő véres húscsomóként kerülnének elő. Ellenben hordozójának DNS –ét folyamatosan felcseréli, kivülről nem látható változásokat okozva annak testében, mégsem veszélyeztetve annak stabilitását, szilárdáságát. Nem mutatja ki a szkenner, sem az energiaérzékelő, bár bekapcsolt állapotban a férfi meglehetősen gyanúsan viselkedik.

A Silencer: egykezes lőfegyver, kinézete egy átlagos pisztolynak felel meg. Gondolati úton is elsüthető, csakúgy, mint a hagyományos módon. Csak és kizárólag Forrestalnak engedelmeskedik, oka egyelőre ismeretlen. Százötven tonnás nyomóerő vagy  egy nap hómérséklete alatt nem érdemes az elpusztításának még csak a gondolatával sem vesződni. Parancs szerint változtatható szilárd és energia (színtelen lézer) alapú lövedéket ereszt ki, valamint hang- és vibrációs, és hősugarakat.  Alig hallható. Képes egyes, hármas, és sorozatlövést leadni. Nevét onnan kapta, hogy ahol megszólal, ott hamar igen nagy lesz a csend.

A Pálca: Sugárkezelt kerámiából készült sétapálca, körülbelül kilncven centi hosszú. Gyakorlatilag törhetetlen, ipari présbe téve az acélban ott maradna a nyoma. Nem mutatja ki a fémérzékelő. Nyomásra egyik, vagy mindkét végén kerámia pengék ugranak elő, amikkel egyaránt lehet szúrni vagy vágni.

Egyéb:
Védőmellény: felsőtestet és vállakat védi az energia és szilárd lövedékektől és a közelharci fegyverektől.
Élelem és italok.
Zárfeltörő, és behatoló eszközök, a hajcsattól kezdve a kódtörőkig, amit az utóbbi huszonhárom évben kitaláltak.
Rengeteg ruha.
Iratok, a nemesi oklevelektől kezdve a céhes és iparos engedélyekig. Igazolványok, belépők, minden, amit huszonhárom év alatt használt (természetesen ezek azóta változhattak)
Gyógy és kábítószerek, igazságszérum.
Három flakon, amiből olyan permetet fújhat magára, ami csúszóssá megfoghatatlanná teszi a testét.
Robbanószerek, kezdve a hagyományos C4-gyel bezárva a mozgásra robbanó mikrotöltetekig.
Lopott tárgyak.
Pénz.

Kacatok…

Kinézet:


Avian P2v3

Keith Doren
Kyle Phoenix
Kyle Phoenix
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 111
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Damien Knight
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Avian Empty Re: Avian

Témanyitás by Nyko on Pént. 22 Nov. 2013, 23:30

Akkor lássuk csak, hogy állunk eddig.

Új Föld:
Eyjolf Ragnar Miller tábornok. elfogadva.
Kaia Niemand-dottir százados. elfogadva

Avian:
Forestal. elfogadva

Aki szeretne, még jöhet. Hétvégés kezdést nem ígérek, azaz inkább kövi héten valamikor, attól is függ, hogy még hányan jelentkeznek addig.
Nyko
Nyko
Kalandmester

Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 528
Korábbi szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Aktuális szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Feb. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Avian Empty Re: Avian

Témanyitás by Nyko on Szer. 27 Nov. 2013, 01:40

Mindenek előtt köszönöm azoknak akik eddig jelentkeztek és még várom azokat akik szeretnének csatlakozni.

A kalandot megindítom, és ezzel együtt szeretnék pár dolgot elmondani.
1,a) A kalandok egy ideig külön esemény szálakon mennek, azaz nem fogok várogatni, hogy mindeki írjon, így lesz akinek több köre is lemegy, míg másnak nem.
 b) Miután már többen vagytok egy helyen próbálom bevárni az embereket, de azért szeretnék egy 3-4 naponkénti körváltást ott is, vagy gyakrabban, de ezt még úgy is megbeszéljük közben és én is látom ki mennyi időnként tud írni.
 c) Ha valaki nem tud írni, azt megértem, csak kérlek jelezzétek nekem valamilyen módon, mert akkor max várok, vagy kihagyom az illetőt.

2, Akik már játszottak nálam tudják mire számítsanak, akik nem azoknak elmondom, hogy nálam nem csak meghalni lehet, de "baráti tűz" lehetősége is fent áll, azaz egyik játékos is végezhet egy másikkal. ugyan úgy, ahogy egy elhibázott lövés vagy gránát dobás vagy bármi más is okozhat sérülést vagy halált.

3, Ha valamiben bizonytalan vagy akkor kérdezz nyugodtan. Skype-on vagy Privát üziben elérhető vagyok.


Ezt a kalandot ti formáljátok, ti vagytok a hősei, és rólatok szól, hát mi mást mondhatnék még?
Avian vár rátok! Kalandra fel!
Nyko
Nyko
Kalandmester

Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 528
Korábbi szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Aktuális szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Feb. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Avian Empty Re: Avian

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.