Avian

Valahol egy másik síkon, Avian egyik védelmezője csak áll, s figyeli a levegőben megjelenő képeket Avian világáról, s arról ami feléje közeledik. Néma merengését egy lány hangja töri meg, aki lassan közeledik felé.
- Valami zavar, de nem az egyezség és nem is az, hogy jönnek, igaz? Te többet tudsz, mint amit elmondtál eddig. - lassan megáll a lány a srác mellett, aki rá se néz, s úgy válaszol neki.
- Valamiben lehet tudok többet is, de nem lennél picit pontosabb, hogy mire gondolsz? - hangjába nincs sok érzelem, ahogy az eseményeket szemléli.
- Ne játszad ezt! Tudod, hogy kik ők – bök a flottára – tudod, hogy ki vagy kik vezetik őket! Ne hazudj tovább! - a lány hangja egyre ingerültebb – Mond el! - némileg parancsolónak is tűnhet a lány hangja, miközben a srác lassan felé fordítja lélektükreit, majd elfordítja a fejét.
- Mikor minden elkezdődött számunkra. Mikor kiválasztottak minket véletlen szerűen. Akkor... azon a napon kezdődött el ez a háború.
- Mi? Hogyan? Miért? - teszi fel a lány a kérdéseket.
- Engem választottak ki, de öcsémet, aki az ikertestvérem nem. Én elkerültem otthonról, de ő nem. Hatalmat kaptam, míg ő csak apámtól a pofonokat, hogy miért nem olyan, mint én, hogy kiválaszthatták volna őt is.
- Nem értem, hogy miért indított ez háborút.
- Mert az öcsém vágyott a hatalomra, arra amit én is uralok, s apánk pofonjai, csak még megszállottabbá tették, hogy elérje azt a hatalmat amire vágyik, s ehhez semmi se volt nagy ár.. Háború... Apokalipszis egyik lovasa után vette fel eme nevet, s azóta otthona a harcmező, élete mások halála, a vak hit a fegyvere, s akik követik, azok az élete. Elérte amit akart, Istenné vált, de többre vágyik, s nem veszi észre, s nem is érti meg, hogy én sohase kértem ezt a hatalmat... Ez nekem átok, csapás, s nem áldás.


Valahol Avian közeli űrben. (Eyjolf Miller)

Eyjolf lassan közeledik a bolygó felé. Még indulás előtt fogadta néhány üzenet, amikből érezhette, hogy nem lesz egyszerű dolga. Az Uralkodói Tanácsot nem sikerült teljesen összehívni, ráadásul akik el is jönnek azok közül a többség a közelgő veszély ellenére legszívesebben egymás torkának esnének. Egyenlőre úgy fest, hogy akik nem így állnak hozzá, azok közül az egyik Alastor, Limboban uralkodójának férje, démon kísérettel, és Havasmezei Riak a Vadon Gyermekeinek hajdani vezetője, s talán legidősebb tagja, akinek oldalán ott lesz Vadszív az egyik nagyobb Harci törzs alfa hímje, és Ezüsthold egy fiatal gyógyító, akinek anyja az egyik sámán falú alfája.
A többi jelenlévő öntelt mágusok és katonai vezetők, vagy küldöttek a városokból, de talán féltucatnyi összesen. Kereskedői házak jó ideje nem jöttek el az ilyen találkozókra. Egyenlőre csak ők azok akik hivatalosan lesznek ott, de jó eséllyel jóval többen is lesznek az oszlopok árnyékában, mint ahogy máskor is.
Annyi teljesen biztos, hogy bár tudnak a veszélyről szóló hírekről, a többség átverésnek is tartja, amit valamelyik vetélytársa talált ki, hogy ezzel terelje el a figyelmét és legyen sebezhető. Lehet az ő szava se fog sokat érni, de talán mégis valamennyivel többet, hiszen az Új Föld népe eddig soha se próbálta meg átverni Avian népeit, hogy ezzel szerezzen befolyást, hatalmat eme világban.
Egyszer csak a fejében megszólalt egy hang, ahogy még a sötét űrben volt.
- Eyjolf Miller tábornok. Az Uralkodói tanács várja, a hajója fogadására felkészültünk. - A hang egy nőé, majd a szükséges adatok is megérkeznek Eyjolf gépére, hogy a megfelelő helyre érkezzen meg, ami nem volt már, mint egy hatalmas csarnok, minden bizonnyal nem messze a tanács teremtől.

Avian – Sparten katonai város állam (Kaia Niemand-dottir)

Kaia egy ideje már a város vendégszeretetét élvezi, miután megtudta az asgard mágiákat tanító városok egyikében, hogy bár faja miatt képesnek kéne lennie lehívni a Bifrost-ot, de jó eséllyel egy vérvonalat sújtó átok miatt nem képes erre. Hogy megfelelő mágiát tanuljon hozzá, arra akár az élete is rámehet, főleg, hogy erre nagyon kevesen képesek. Így számára az a járható út, ha bizonyítja, hogy érdemes arra, hogy visszatérhessen a Bifroston át Asgardra, majd a világába. Azonban ez se veszélytelen, de mégis több esélye van rá, mint mágiával feljutni csak azért, hogy aztán jó eséllyel az átok miatt úgy is kidobják onnét.
Sparten, egy katonai kiképző város, melyben magas szinten képzik a katonákat, főleg szárazföldi harcokra, túlélésre. A kiképzés nehéz és sokszor kegyetlen. Itt nincs külön elbánás. Mindenki ugyan abban részesül, legyen az illető, nő, férfi, városi, vagy vadon gyermeke. Ezt mindenki egyénileg vállalta, nem kényszer. Aki elég elszánt és kitartó, az végig tudja csinálni, azonban aki nem annak ott az esélye, hogy a város főterére elmenjen és egy harangot megkongasson jelezve mindenkinek, hogy feladta és távozhat. Minden egyes nap sokan adják fel, de akik bent maradnak azok napról napra egyre erősebbek és keményebb harcosok.
Ahogy a minden harcosnak úgy Kaia testét is sebek, zúzódások borítják minden este, mikor ágyba zuhan kimerülten, s az a kérdés, hogy meddig bírja. Vajon ő is kongat a következő napon, vagy kitart? Annyi biztos, hogy a barakk ahol lakik kezdetben teli volt, most jó ha a negyedében vannak, azaz százból talán huszonöten.
A képzés fő részei a fegyvertelen és fegyveres közelharc, terepgyakorlatok, tájékozódás, lőfegyveres harcok. Mindenkinek a teljesítményét figyelik, értékelik. Így aki kiemelkedő teljesítményt nyújt, azt korábban küldik át máshova, esetleg speciálisabb kiképzésre, vagy már egy harcban is bevethető alakulathoz.
Éjszakánként Kaianak visszatérő álmai vannak, de még nem tiszták. Elmosódott alakok ahogy egymásnak rontanak. Rossz érzések kavarognak benne, főleg, hogy ő csak áll és nézi az eseményeket. Mellette áll egy férfi, vagy fiatal srác, ezt nem tudja kivenni mert elmosódott az arca, de a teste arra utal, hogy hím, s mikor esetleg magára néz, akkor is a bőre más, ahogy a ruhája is, mintha nem is ő lenne... mintha más szemével látná az eseményeket. Majd hangot hall, de nem érti, s mire arra fordulna felébred az ágyában a barakkban..

Avian – Krion (Forrestal)

Forrestal nem maradt sokáig egy helyen, s így akadt rá egy újabb megbízásra. A feladatról annyit sikerült megtudnia, hogy ha vállalja, akkor az ősi kikötő város romjaihoz kellene elutaznia, Avianba, hogy ott megkeressen néhány régi ereklyét, amik még a város pusztulása előtt kerültek oda. Ráadásul ezek a tárgyak nagyon régiek, s értékesek, hiszen egy már eléggé elfeledett korból származnak. Az egyik ilyen tárgy egy kristály tojás, a másik pedig egy tartály valamilyen régi lelettel a belsejében, de arról nincs pontos információ, hogy mi is van benne. Természetesen a megbízó hajlandó annyit fizetni amennyit Forrestal kér, tekintve, hogy a küldetés nem egyszerű, s sokan nem mertnek a város romjainak közelébe se menni, mert félnek, hogy szembe találkoznak Avian Védelmezőjével, azaz ahogy sokan nevezik a kiválasztott fiút, Halálhozóval. Hiába nem látták már majd 500 éve, de félnek tőle. A legendák és mesék, amiket suttognak néhányan, ugyan akkor nem egy törzs él a város közelében a Vadon Gyermekei közül. Bár az is igaz, hogy ők se merészkednek a halott város romjai közé, csak nagyon ritkán.
A megbízója hajlandó eljuttatni a város közelébe is, azonban be a városba már nem. Ez a legtöbb amit le tud szervezni a számára, mert még a pilóták se mernek a város fölé repülni, így jó egy-két kilométeres sétára is számítania kell, már ha tényleg vállalja a dolgot.
- Nem kényszer Mr Doren – mondja a nő aki vele szemben ülő férfi mellett ücsörög. Csinos, fiatal teremtés, akinek külső jegyei arra utalnak, ha ő nem is, de a vérvonalában biztosan volt démoni vér is, legalábbis a vöröses bőr és a kis szarv kezdemények, amik kikandikálnak a hajából erre utalnak, azonban mellette a férfin nem látszik ilyesmi, aki viszont a bemutatkozás alapján az édesapja. Szóval minden bizonnyal anyai ágon örökölt genetikai vonásokról van szó.
- Bár tudom, hogy ez nem egy egyszerű kérés, de apám eléggé gazdag ember és tényleg megtudja fizetni a fáradozásait ha sikerrel jár. Természetesen, hogy ne csak a szavunkat tudjuk adni, hajlandóak vagyunk mondjuk az ön által kért összeg negyedét biztosítani az oda szállításon és felszerelésen felül, aminek költségét természetesen mi finanszírozzuk. - mondja a lány kedvesen mosolyogva. Ahogy az eddigi beszélgetések alapján látszott, hogy a lány a szervező, az apja meg aki állja mindezt.

~Avian – Sparten katonai város állam (Kaia Niemand-dottir)~

Megint zúzódásokkal kelek, nagyszerű! Hogy pontosan mi a veszély, ami ellen önként jelentkeztem kiképzésre, azt persze nem tudom, de életemben először félek úgy igazán, hiszen látom, hogy bármi is volt eddig az emberiséggel, és az Új Földdel, meg a hozzá tartozó bolygókkal, ha szenvedősen is, de irányítás alatt volt a helyzet, és ez az irányítás, ez a kontroll az, amit most egyáltalán nem érzek, hogy jelen lenne a légkörben. A csapat nagyrésze már kihullott az eddzésről, és bennem is bennem van a kétkedés, hogy végig tudom-e csinálni, de a szokásos mantrámat sütöm el: "Csak még egy napot kibírsz Kaia, és vége az egésznek, csak mégegy nap..."... már vagy egy hete ezzel kelek. Gyorsan befoglalom a női zuhanyzóban a legkevésbé koszos fülkét, mielőtt a többiek felébrednek, és hagyom, hogy a természetes regenerációm eltűntesse az előző nap sérüléseit, helyet adva azoknak, amiket ma fogok szerezni. De ha már aludni nem tudtam fájós ízületek nélkül, a reggelimet szeretném még viszonylagos kényelemben elfogyasztani.
Közben Asgardon, a Svartalfokon, a Bifroston, és álmaimon gondolkodom. Vérvonalat sújtó átok, ezt mondták, el van átkozva a vérvonalam, és ha nem szerzem vissza a ki tudja hogyan elvesztett becsületemet, akkor csak lehajítanak a Bifrostról, és egyébként is. Az álom meg... igen, ezek a baljós próféciák mindig ilyenek. Arra figyelmeztetnek, hog y baj lesz, de a veszély természetét sohase állapítják meg, így hogy pontosan mi ellen kéne védekeznem, arról a leghalványabb elképzelésem sincsen, és persze tehetetlenség érzése is benne van az álomban, csakhogy igazán jó legyen. Zuhanyzás, kicsit lejjebb csavarom a víz hőmérsékletét, hogy egy adrenalinlökettel érjen fel, kapjak egy biológiai rúgást az ébrenléthez, majd felöltözöm az egyenruhámba.
Ha minden igaz, akkor egy gyors reggeli után megint négy óra szenvedés, aztán ebéd, aztán még hat óra szenvedés, aztán vacsora, és kezdődik előről az egész.

- Csak mégegy nap, Kaia, és vége lesz az egésznek, csak mégegy nap... - suttogom magam elé, és elindulok az étkezde felé. Vajon ma mit kapunk reggelire?

Uralkodói Tanács (Eyjolf Miller)

Ahogy Miller megérkezik és kiszáll ár látja is az elé küldötteket. Egy démon lány aki a Limboi uralkodó család címerét viselte ruháján, egy nagyobb robusztusabb bika szerű lény, aki a Vadon Gyermekeinek egyik tagja és egy vékonyabb sápadt bőrű hosszú fülű és hajú elfre emlékeztető férfi, minden bizonnyal az egyik Asgard városból. Mindhármukon látszott, hogy fiatalok még.
- Üdvözöljük az Uralkodói Tanácsnál Eyjolf Miller tábornok – szólal meg a lány és rögtön feltűnik, hogy az ő hangját hallotta Miller a fejében, és látszik, hogy folytatná, de Miller szavai után lehet jobbnak látta, ha nem teszi.
- Kérem kövessen minket. - hajol meg és mutat a folyosó felé, majd meg is indul. A két fiú is fejet hajt, majd megindulnak ők is.
Ahogy halad a kis csapat és elérik a folyosót már ott hallható a bent folyó veszekedés, üvöltözés, s ahogy közelebb érnek már kivehető is néhány hang.
- Nekem ne magyarázzon egy kis korcs öleb! - hangzik fel egy férfi hangja
- Ő csak azt szeretné ha összefognánk, semmi mást, s semmi szükség, hogy egymást sértegessük – csendül egy fiatal női hang, mire a válasz kemény az előző férfi hang tulajdonosától.
- Elhallgass te is kutya és inkább foglalkozz azzal ami a dolgod...
- Ha befejezed a mondatot te öntelt féreg, akkor az lesz az utolsó amit teszel mielőtt széttéplek! - vad morgás kísértében hangzik a válasz egy férfitől.
Jól láthatóan félelem ül a hármas arcára, akik Miller elé jöttek és kicsit szaporázzák a lépteiket a terem felé. Az aggodalmuk szinte kézzel tapintható. Ahogy a négyes beér a terem ajtajában, a látvány lenyűgöző lenne ha a terem üresen állna, hiszen egy hatalmas méretekkel rendelkező oszlopos teremről van szó, melynél közepén ott az uralkodók asztala, s oszlopok minden oldalon. A terem különlegessége, hogy az oszlopok közt félhomály van, míg az asztalnál és közvetlen környékén az oszlopok vonaláig mindenhol világos van, de nem annyira, hogy bántsa a szemeket.
Az oszlopok környékén és azon túl mozgolódás látható, a formákból ítélve több faj képviselői is jelen vannak, s figyelnek, összesúgnak, legalábbis a mozgásaikból amire lehet következtetni, de látható egy-két árny alak akik csak az oszlop sötétebb oldalának dőlve hallgatják az eseményeket. Középen a nagy asztal körül, hol az uralkodói tanácsok tagjai vannak a helyzet eléggé pattanásig feszült. Az egyik oldalon Ezüsthold minden erejével azon van, hogy visszatartsa Vadszívet, aki igen csak vicsorogva és gyilkos szemekkel néz a vele szemben álló férfira, aki az egyik katona város vezetője, s aki alá a többi katona és mágus város vezetője látszólagos támogatással adja a lovat. Talán még élvezik a műsort is, azonban az asztal két oldalán egymással szemben ott ül teljes nyugalommal Havasmezei Riak és Alastor a kis kíséretével.
Alastort három kísérője védelmezően áll uralkodójuk mellett. Minden bizonnyal Shywa rendelte őket férje mellé, ha már ő nem tudott, vagy lehet inkább csak nem akart eljönni ide. Rég nem lehetett látni Limbo Királynőjét itt. A túloldalon Riak jól láthatóan Alastrorra pillant, aki visszanéz rá, s mindkettőjükön látszik, hogy nagyon unják a veszekedést, ami tovább folytatódik.
- Ohh és mit akarsz tenni? Rám rontani? Itt? Gyere csak! Egy farkas szőrme szőnyeg szép lesz és ne félj a kis szukáddal is eljátszadozunk! - mondja egy enyhe vigyorral az arcán.
- Meghalsz! - üvölt fel Vadszív és Ezüstholdat félre tolva maga elől ránt fegyvert mire egyszerre a két oldalon Alastor és Riak az asztalra csap, s felállnak. A veszekedők hirtelen hallgatnak el, mint a gyerekek akik rosszat tettek és most szüleik előtt állnak. Riak vesz egy mély levegőt.
- Még meddig.... még meddig akarjátok folytatni ezt a gyerekes vitatkozást? Azt hiszitek, hogy ettől lesztek nagy, és hatalmas uralkodók? Egy uralkodó bölcs, megfontolt, s nem olyanok mint egy kis kölyök aki fakarddal azt hiszi, hogy ő a világon a legerősebb... - végig néz az asztal két oldalán lévőkön. - Elfeleditek a múltat, és eme helyet is bemocskolnátok a gyerekes csatározásotokkal.
- Riaknak igaza van – szólal meg Alastor és nyugalomra inti kísérőit, akik fejet hajtanak és hátrébb lépkednek az asztaltól. - És ne feledjétek, hogy ez nem Avian.

Avian – Sparten katonai város állam (Kaia Niemand-dottir)

Ahogy végez Kaia a zuhannyal és az evéssel is nagyjából, ami kivételesen sokkal jobb ételt jelentett, mint eddig, már a többiek is ott vannak és próbálnak gyorsan elkészülni, hogy aztán a csapat egyszerre vonuljon ki a gyakorló térre, azonban útközben átterelik őket a főtérre, s úgy tűnik, hogy a többi barakk tagjait is, azaz most újra többen lesznek egy helyen, bár jól látható, hogy minden csapatból igen sokan feladták már a harcot. Ahogy felsorakoztak csapatok szerint szépen alakzatban, ahogy kellett a kiképzőik is felsorakoztak velük szemben és a levegőben megjelenő kijelzőkön is lehetett látni őket, hogy mindenki jól láthassa őket függetlenül attól, hogy mennyire voltak távol tőlük, s minden bizonnyal így tisztán is fogják hallani őket. Azonban nem szólaltak meg, hanem a csapatok elé sétált a város egyik vezető kiképzője, s végig nézett rajtuk. Egy nagy macska, kinek arcán egy hosszú seb húzódott és minden bizonnyal szeme is bánta ezt, de jó eséllyel azt meggyógyították, de a sebhez ragaszkodott, hogy megmaradjon. Talán emlékeztetőként. Járása katonás volt, kihúzta magát, s úgy sétálgatott a sorok között végig nézve mindenkit akik eddig kibírták, akik eddig nem adták fel, majd miután végzett a csapatok és a kiképzők közé sétált vissza.
- Gratulálok Hölgyeim és Uraim, hogy eddig kitartottak. Mostanra csak azok állnak itt, akikben volt annyi kitartás, hogy eddig végig csinálják a kiképzést. Gratulálok, szép volt. - hangja hűvös nyugalommal teli, majd vár egy pár pillanatot miközben végig néz az itt lévőkön.
- Azonban ez eddig csak játék volt. Semmi, ahhoz képest ami magukra vár ezután! Remélem ízlett a reggeli, mert mostantól nincs se ebéd, se vacsora, se újabb reggeli, amit csak úgy megkapnak! Mostantól maguknak kell megszerezni az ételt, a vizet és túlélni. Azonban... – végig néz újra a jelen lévőkön – ...nem csak az éhezést... a nehezen megszerezhető ételt. Nézzenek a maguk mellett lévőre, akik eddig a társaik voltak, szinte már testvéreik. Mostantól ellenségek és az egyetlen szabály a túlélés lesz. - jól látható, ahogy egymásra néznek a jelenlévők eléggé vegyes érzelmekkel.
- Éles fegyvereket kapnak, és felszerelést, némi alap élelmiszerrel. - közben kihordják az egyik oldalra a fegyvereket és a felszereléseket a kiképzők.
- A legerősebbek túlélik, a gyengék meghalnak, vagy... – emeli fel a hangját és a harangra mutat - ...még most kongathat és elmehet. Ez az utolsó lehetőség, hogy aki távozni akar az élve megtehesse, a többik menjenek és vegyenek magukhoz fegyvert. - ahogy befejezte elhallgat és figyeli a jelen lévőket. Úgy háromszázan lehetnek itt, s senki se mozdul pillanatokig, majd megindulnak. Néhányan a fegyverek felé, míg nagyobb többség a harang felé. Kongatást kongatás követ, s a harang hangja visszhangot ver a szívekben, ahogy látszólag erősek is feladják itt, míg a túloldalon alig néhányan veszik fel a felszerelést és a fegyvert, de az ő arcukon is vegyesek az érzelmek. Néhányan hűvös nyugalommal teszik, vannak akik csak azért, hogy bizonyítsanak, vannak akik arcán viszont szomorúság ül, ahogy végig néz azokon akik csatlakoznak hozzájuk felvenni a felszerelést, s nem rég, még barátokként beszélgettek. Kong a harang, olyan ütemben, hogy szinte minden lépésre jut egy, s visszhangot ver a főtért övező épületeken, de talán még nagyobbat az ott lévő katonák szívében és lelkében, ahogy haladnak. Talán ha minden tizedik jelenlévő dönt úgy, hogy marad és harcol, de lehet rosszabb az arány. Itt és most dönteni kell, és egyik út se tűnik jónak, csak rossznak és kevésbé rossznak.

Karakter: Forrestal (jelenleg: Keith Doren) Helyszín: Avian, Krion

Lataves nem szolgált egyelőre sem igazi kihívással, sem szórakozással, így igen hamar továbbálltam, mert mindek is töltsem az időmet olyan helyen, ahol nem találok semmi kedvemre valót. Ráadásul több napos megfigyelés után sem találtam olyan utat, ami elvezetne az általam vágyott festményhez, kivéve a nyers erőszakot, ami meg nem igazán az én műfajom. Így megelégedtem a tudattal, hogy még bármikor visszatérhetek ide, de egyelőre máshol, nagyobb kihívást tartogat az élet.
Továbbra is Keith Doren álcájában haladtam hát tovább, kevés látható és annál több láthatatlan felszerelésem társaságában, amikor majdnem hasra estem a kihívásban, amit annyira kerestem. Szokásom, hogy ahol csak megállok, azonnal csatlakozom a Hálóra, hogy tájékozódjak a helyi dolgok felől, megnézzem, hátha van valami, amiért érdemes tovább maradnom, mint amennyit szükséges.
Nos errefele éppen egy kalandort kerestek, és mivel más nem nagyon volt a terítéken hát elhatároztam, hogy ha más nem, hát meghallgatom az ajánlatukat, majd udvariasan visszautasítom. Végül máshogy döntöttem. Az információ ugyan soványka volt, bár Krion városának a neve elég ismertnek számított, és félúton állt a kalandor mennyország és a biztos halál között. Az ott lévő kristály tojásról természetesen már hallottam, de ezért még nem érte volna meg az istenek háta mögé két lépéssel elutazni. Megbízóim szerint egy másik dolog pedig egy meghatározhatatlan, de minimum ötszáz éves dolog egy tartályban. A városról majd annyi mendemonda keringett, mint a Teremtésről, vagy Cindia Mollen szerelmi életéről (akiről véletlenül tudtam, hogy nem igazi, és csak a menedzsere tartja fent a látszatot, mivel a nő már két éve meghalt. Na most ezek után képzeljék el a szerelmi életét…vagy inkább ne.) Az egyik ilyen szóbeszéd szerint azonban Krionban élt vagy kísértett, ha úgy jobban tetszik, a Halálhozó, akit Avian Védelmezőjének, illetve a Kiválasztottnak is szoktak hívni.
A fiú múltbéli tettei elégnek bizonyultak még ahhoz is, épeszű ember messziről elkerülje a helyet, még a levegőben is. Viszont néhány Vad törzs megtelepült a környéken, ők hátha tudnak további információkkal szolgálni. Végül igent mondtam, bár egy napot még kértem, hogy felszerelést vásároljak magamnak, mint kötél, csáklya, tartalék energiaforrások lámpához, rádióhoz, feltöltöttem élelem és vízkészletemet, hisz ki tudja mennyi ideig kell ott lennem, gyógyszerek, serkentők, koncentrálást elősegítő szerek, ilyenekkel éltem már korábban. Közben igyekeztem minde kis morzsát, szóbeszédet összeszedni a helyről, ki tudja, melyik menti meg az életemet.
Az előleget visszautasítottam, tekintve, hogy ha megszerzem, és aztán átadom a cuccot, akkor sem lesznek olyan helyzetben, hogy ne fizessenek érte. Ha meg úgy döntök, hogy megtartom, akkor mégiscsak illetlenség volna pénzt elfogadni.
- Semmi szükség az előlegre, kisasszony – mondtam az enyhén démoni kinézetű lánynak – meggyőződésem szerint csak az elvégzett munkáért fogadjon el az ember honoráriumot. Az összegben megalkudtunk, csak legyen készen, mire visszatérek – mondtam bizakodva.
Utunk nagy részét egy HFSZ-szel tettük meg, a pilótán kívül csak mi hárman voltunk a gépen. A nő apja inkább a csendesebb, pénzes pasasnak tűnt, a lánya pedig a szószólónak. Kinézetével együtt is vonzó teremtés volt, de ez nem a flört ideje volt, így megtartóztattam magam, és igyekeztem minél többet kihúzni belőlük Krionnal kapcsolatban.
- Én vagyok az egyetlen akit megbíztak? – a kérdés természetesen adja magát. – Voltak már mások is? – ha a válasz igen – Visszatért valamelyikük?
Persze nagyon figyelem nem csak a válaszukat, hanem a reakcióikat is. Egy oldalpillantás, vagy pislogás is sokat elárulhat. Végül, ha megérkeztünk, felkapom a táskám, kezembe veszem kedvenc “sétapálcám”, emlékeztetem őket az összegre, amiben megegyeztünk (melyik kalandor nem tesz ilyet?), gyors rádiópróba, majd gyors búcsúzás…

Uralkodói Tanács (Eyjolf Miller)

A démon lány lehajtja a fejét.
- Sajnálom Miller tábornok, engem nem tanítottak ilyen technikákra, de az én dolgom felvenni a kapcsolatot a személyekkel – mondja csendesen aztán átveszi a szót a bika.
- Az én feladatom a technológiát használó kultúráknak elküldeni a szükséges adatokat Miller tábornok. - ezután ahogy beérnek a terembe és Miller egyszerűen középre sétál, a három kísérő nem mer elé állni vagy akadályozni ebben, s egész addig észre se veszik míg meg nem szólal, s középre ér. Undor, ez az ami a Városiak arcára ül azonnal a szavai hallatán és felháborodottság, majd az eddigi aki beszélt átnéz az asztal túloldalára a két farkasra.
- Hallottátok ölebek, nektek mostantól nincs itt keresni valótok, míg az uralkodók tárgyalnak. - hangjában ott az önteltség. Vadszív reakciója egy vicsor lett, de most Riak az aki nyugalomra inti, de nem ő szólal meg.
- Szerintem ez ugyan úgy vonatkozik rád is – Alastor egyenesen a Városiak szájhős vezetőjére néz rezzenéstelen arccal. Vadszív felemli jobbját ökölbe szorítva, majd egy mozdulattal az ajtó felé bök, s az oszlopok közti mozgolódásból látható, hogy többen is megindulnak a kijáratok felé. Vadszív talán ha annyi idős, mint Eyjolf, azonban őt a természet nevelte főleg, s nem képezték arra, hogy vezető lesz, majd ezután vár állva. Ezüsthold az aki elsőre megindul Miller felé.
- Sajnálom, hogy erre kellett megérkeznie Miller tábornok. A nevem Ezüsthold. Édesanyám fontosabbnak ítélte a sebesültek ellátását és a falvaink vezetését eme nehéz időkben, mint eljönni. Így kénytelen beérni velem, vagy ha nem felelek meg, akkor szeretném, ha Havasmezei Riak képviselhetné a gyógyítókat. - ezzel elhallgat és várja, hogy maradhat e vagy sem.
- A nevem Vadszív havas-földek Harcosainak vezére – mutatkozik be, majd leül az asztalhoz. Riak és Alastor is helyet foglalnak.
- Szóval te lennél a Miller unoka. - szólal meg Alastor teljes nyugalommal – Mintha csak a felmenőidet látnám benned. Alastor vagyok Shywa, Limbo királynőjének férje, és gondolom nem lenne szükséges bemutatnom, de megteszem. Velem szemben Havasmezei Riak – mutat az idős farkasra – a Vadon Gyermeinek hajdani vezetője és jelenlegi követe. - ezután a Városiakra mutat és bemutatja őket. Úgy fest, hogy egyenlőre senki se mozdul, ráadásul a kezdeti hirtelen elhallgatás után az eddig szószóló megköszörüli a torkát.
- Már megbocsásson fiatal úrfi, de ha majd legalább fele annyit élt, mint az itteniek többsége, talán majd akkor megszabhatja a dolgokat. Addig is vagy elmondja amiért jött, vagy távozhat is, mert itt senkit se tud zsarolni ezzel. És... - alig hallhatóan mintha egy pengét húzna ki valaki a tokjából, s a két fém súrlódna egymáson, de jó eséllyel nem fognak sokan felfigyelni erre, mert más köti le a figyelmüket.
- Azt teszik amit mond, és akkor amikor mondja – vág közbe egy női hang, majd botra támaszkodva bebotorkál a fénybe egy nő. Testén kötések, és igen csak rossz állapotban van. Ezüsthold az asztalt átugorva rohan oda hozzá, hogy segítse közelebb. Anya az, a nő akinek az egyezséget köszönhetik, ami miatt élnek a háborúskodás ellenére is, bár lehet a nő már bánja az egészet, s lehet azt kívánja bárcsak csendben maradt volna. Minden esetre a teremben csend áll be.
- És most minden viselkedni nem képes kölyöknek kifelé! - szólal meg parancsolóan – ne kelljen se nekem se neki megismételnie ezt! - eközben Ezüsthold segítségével az asztalig eljut, mialatt Riak is felkel ahogy Alastor is és az egyik székbe segítik. Úgy fest, hogy ennek volt annyi hatása, hogy kaffogva duzzogva, de az eddigi beszélő és három másik, két mágus és egy harcos elhagyja a termet, így lényegében a farkasokat leszámítva még két mágus és egy harcos maradt a városiak közül. Miután Anya helyet foglalt Riak, Ezüsthold és Alastor is visszatér a helyére és leülnek.
- Hallgatunk ifjú Miller, kérlek mond el nekünk amiért itt vagy – szólal meg Anya és ahogy beszél körbe mutat az asztalon és az oszlopoknál lévőkön – Akik nem jönnek ide és nem távoztak, jó részt kiválasztottak.

Avian – Krion (Forrestal)

A démon lány bólint, de túl sok mindent már nem tudhat meg tőle.
- Természetesen, ha sikerrel jár akkor azonnal átadjuk önnek amikor ön is átadja nekünk a két leletet. - mondja a nő.
- Avian régi kikötő város volt, legalábbis ezt mondják róla, s aztán egy háború robbant ki ott, aminek kitörését követően mindenki meghalt. Avian védelmezője volt az aki megtette és nincs ennek ellenkezőjére bizonyíték ahogy erre sincs sok, amit összetudtunk szedni. Annyi biztos, hogy utána kapta meg a bolygó a hajdani város nevét, s hogy sokáig ott élt a bolygó két védelmezője, a fiú és egy lány. Állítólag a lány jóban volt a vadon gyermekeivel, de erről se tudtunk sok mindent összeszedni, ugyanis aki ismerne erről történetet az Havasmezei Riak, az egykori vezetője a vadon gyermekeinek, de ő szinte állandóan tárgyal a többi uralkodó családdal, akik a bolygón uralkodnak. - magyarázza a lány, majd megjelenik a hajón egy térkép a hajdani városról. - Annyi biztos, hogy hatalmas város és amit keresünk valahol az egykori városháza környékén lehet egy földalatti raktárban, aminek sajnos a helyét nem jegyezték le rendesen, vagy csak nem nyilvánosan. - ezután Forrestal kérdéseinél elmosolyodik.
- Természetesen nem. Voltak mások is, akiket megbíztunk ezzel, de egyenlőre úgy fest, hogy ön az első aki nem futamodik meg a feladat elől és el is megy a város romjai közé. A többieknek inukba szállt a bátorságuk még az oda út alatt, de ahogy látom ön eléggé elszánt ahhoz, hogy megtegye amit elvállalt, s természetesen ezért meg is kapja a jutalmát amint végez – mosolyog a lány a férfira, majd megfogja és nyom egy puszit az arcára, s a fülébe súgja – Talán ha végzet, akkor kaphat egy kis ráadást is a honoráriuma mellé – ezután elengedi Dorent és amint a gép leszállt és a férfi kiszállt, akkor integet neki, még sok szerencsét kíván neki, s a gép már távozik is a helyszínről magára hagyva Dorent egy tisztáson.
Csupán pár kilométernyi dzsungel választja el a várostól vagy épp a falvaktól. Annyi azonban biztos, hogy innét nem igazán látni bármit is a városból a fák miatt, s kitudja, hogy mi is vár rá odabent, hiszen jó ideje nem járt ott senki, így ha más nem is a vadállatok már biztosan belakták a helyet többé kevésbé, vagy lehet azok is kerülik a helyet? Erre talán majd ott kap némi választ, ha eljut addig. Minden esetre még korán van, így jó ideig még biztosan világos is lesz. Így pedig biztosan jól fog majd haladni.

Uralkodói Tanács (Eyjolf Miller)

Alastor egy kicsit elmosolyodik ahogy némileg Riak is, majd miután kicsit nyugodtabb a helyzet akkor mindenki Millert hallgatja. Anya sóhajt egyet, majd lehunyja a szemeit.
- Köszönjük, hogy eljöttél elénk, és elmondtad ezt nekünk. Sajnos jól tudjuk, hogy azokra nem számíthatunk eme nehéz időszakban akik segíthetnének és ez az én hibám is. - ezután Alastorra és Riakra néz, majd a fiatalabbakra.
- Hallottátok, amit mondott, azt is amit ajánlott. A kérdés mégse az, hogy elfogadjátok ezt vagy sem, hanem, hogy mit tudtok felajánlani, hogy eme látszólag lehetetlen küldetésben segítsük. - Anya tekintete végig siklik a jelenlévőkön, aztán megállapodik talán az itt lévők között a legfiatalabbon aki fel is áll.
- Többet nem ajánlhatok fel, mint máskor, a falvaink nevében, de havas-földek gyógyítói ellátják a sebesülteket, amennyiben szükséges. - Ezüsthold nyugalmat erőltet az arcára miközben beszél, majd azután várakozik ahogy Anya is, hogy ki lesz a következő.
- Havas-földek harcosai is készen állnak harcolni Avianért! - jelenti ki Vadszív, s feláll – Ha kell életünket adjuk a világért. - jól látható a mozgolódás az oszlopok közt, miközben a két fiatal felállt. Köztudott, hogy Limbo nem küld harcosokat, Riak meg már túl idős, hogy harcolhasson, de ha kell talán képes még hatni néhány fiatalabb alfára, hogy harcoljon az ügyért.
- Sparten harcosai is készek harcolni, ha kell – szólal meg a katona város vezetője.
- Ez szép és nemes, meghalni a bolygóért. - szólal fel az egyik mágus – azonban nem fogjuk fiaink és lányaink feláldozni a harcban. Védekezni fogunk és keresni a diplomáciai megoldásokat. - jól hallható a hang ahogy egy kard visszacsúszik a tokjába és szándékosan elég hangosan kattanva, hogy mindenki az oszlop felé nézzen ahonnét a hang jött. Két árny alak látható ott akiktől a többi elhúzódik. Az egyik oszlopnak támaszkodik, a másik pedig mellette áll. Anya szemeiben remény csillan, ahogy a két árnyat nézi.
- A halállal több esélyetek van tárgyalni, mint velük... ők nem tárgyalnak, nem hallgatnak érvekre. Istenük nevében harcolnak, érte élnek, halnak... - hallható a kiválasztott srác hűvös hangja, mire a mágus arca teljesen elfehéredik, ahogy a másiké is. A harcos nagyot nyel, s a két fiatal vadon gyermeke is reszket. Anya, Alasztor és Riak azok akik képesek uralkodni magukon. A hang tulajdonosa ellöki magát az oszloptól, madj lassú léptekkel megindul a sötétebb részek felé.
- ...de egy próbát megér... minden bizonnyal a többi világ erre nem gondolt, de ne feledjétek...tikk...takk...tikk...takkk... az óra ketyeg... - a másik árny láthatóan tétovázik egy kicsit, hogy kövesse, vagy nem, mire megáll a srác, mintha a társát várná csak.

Uralkodói Tanács (Eyjolf Miller)

A mágus összefonja a karjait maga előtt.
- A pajzsaink kitartanak, ameddig csak kell, és ott kivárhatjuk míg elmúlik a vész, de aki harcolni akar azt nem fogjuk visszatartani, ahogy kizárni azt se aki védelmet keres nálunk a harcok elől. Azonban nem fogom parancsba adni, hogy harcoljon mindenki. - fejezi be a rövid monológját.
Miller szavaira minden fiatal csak pislog, azonban Alastor és Riak elégedetten bólint Eyjolf felé.
- Épp olyan idegesítő vagy, mint a Nagyanyád... – a hangját egyre közelebbről lehet hallani ahogy végére a igen fiatalnak látszó kölyök a fénybe sétál. Közben eléggé megindul a mozgolódás az oszlopok közt, s Miller hangokat is kezd hallani,a hogy felzúgnak, elég ingerülten.
- Hogy merészeli..
- Mit képzel magáról...
- Csupán egy ember...
- Nem ítélkezhet felettünk...
- Örülnie kéne, hogy ide jöhetett...
- Meg kéne tanítani a tiszteltre...
- Túl magason hordja az orrát...
- Végezzünk vele...
Sok hang sok felől és még több hang hasonlókat mondva, mire a srác arcára mosoly ül, ahogy körbe pillant, majd Millerre néz.
- Azt hiszem jó döntés volt beengedni ide... Ennyire egységesen még senki ellen nem voltak a Kiválasztottak... - ezzel Miller mellé lép, majd végig mutat az oszlopok közt megvillanó szemeken.
- Ők azok akik tényleg gyávák, még ahhoz is, hogy megmutassák magukat, és nem harcolnak sohase. Én lehet félek... de főleg attól, hogy ennek a rémálomnak sohase lesz vége, ami azóta tart, hogy kiválasztottak. Azonban, ha most elmegyek ahogy kéred, akkor széttépnek, s nem véd meg se a kiképzésed, se a Celestial technológiád. - ezzel megindul kifelé.
- Várj – szólal meg Anya – Te másabb vagy... elég időm volt gondolkozni, az egyezségen is, hogy miért mentél bele úgy, hogy hidegen hagy, hogy élünk vagy sem. - a srác nem áll meg, hanem tovább ballag az ajtó felé - Elsőre tényleg elhittem, hogy talán mégis megesett rajtunk a szíved, de aztán rájöttem az igazságra. Nem értünk és nem is magadért tetted! A szenvedésemnek célja volt és van is. Ugyan úgy szenvedek, mint a lányom, a másik Védelmező, igaz? - hirtelen megtorpan a srác, miközben Anya folytatja - Ez a terhe, ami így könnyebb számára is. Ezért tetted, hogy őt védd. Ezért nem öltél meg mindenkit, mert akkor elvesztenéd, ahogy elsőre is majdnem elvesztetted!
- Nem tudom miről beszélsz – hátra se néz a srác, miközben beszél – Ahogy mondtad, engem senki nem érdekel - majd újra megindul az ajtó felé.
- Dormammu fia, Neferus! - Kiált utána Anya mire a srác szó szerint megmerevedik, s jól láthatóan ökölbe szorulnak a kezei.
- Így hívnak, és volt egy ikertestvéred is. - folytatja Anya, miközben a fiatal lány is a fénybe lép, s csendesen megszólal.
- Ő az aki közeledik... Háború. - a lány a fiúra néz – Miatta jön ide, hogy bizonyítsa, hogy Isten lett, s erősebb, mint az ami nem lett, egy kiválasztott...

~Sparten katonai város - Kaia Niemand-dottir~

Totálisan meg vagyok döbbenve, amikor rájövök, hogy a kiképzés végső fázisában tulajdonképpen egymás ellen fognak uszítani minket, és együtt tudok érezni azokkal a tömegekkel, akik kapkodnak, sietnek azért, hogy megkongathassák a harangot. Akik maradnak, azokon is a hezitálás jelei látszanak, mintha fel sem dolgoznák a helyzet súlyát, mintha arra várnának, hogy valami tábornok előbújjon a sarokból, rákiáltson mindenkire, hogy "Meglepetés!" és kiderüljön, hogy az egész csak kamu, szimuláció.
Ámde a megváltó meglepetés felkitáltás késik, a harangzúgás folytonos, szinte egybefolyó, néhányan pedig zavarodottan fegyverrel várják a folytatást, amiről még ők sem tudják, hogy pontosan mi lesz. Egymásra kell lőnünk, túl kell élnünk? Tudunk parancsra fegyvert fogni olyanra, aki eleddig a szövetségesünk volt? Úgy néz ki, vannak akik igen, és én is ilyennek tartom magam. Nem habozhatok örökké, különben ott fogok állni mozdulatlanul, kukán, miközben már mindenki vagy fegyverben áll, vagy a harangszavak által nyújtott oltalmat élvezi. Hirtelen jött döntéstől fogva határozott léptekkel elindulok a fegyverek felé, és én is felveszem a részemet, bármit is jelentsen ez, de rögtön utána azonnal meg is bánom, de már hiába, cselekedetemmel döntöttem. Képes lennék lelőni hidegvérrel a társaimat? Mostmár belekényszerítettem magam ebbe a helyzetbe, innentől már a klasszikus emberi irodalom mondata van hátra nekem is: "Lenni, vagy nem lenni, ez itt a kérdés!". Ez, és mégegy mondat hangzik a fejemben. Csak mégegy nap Kaia, csak mégegy napot bírj ki, és vége lesz az egésznek.
Mégis miféle jutalmat adnak az esetleges győztesnek, vagy túlélőnek? Előléptetés, pszichiátriai intézet, halálos ítélet? Ők mit remélnek ettől a harctól? És én mit? Katasztrófaelhárító vagyok, és ezek szerint már képzelt gyilkos is, fantasztikus. De a láthatatlan ellenség, ami felzabálja világainkat, nem lesz ilyen kegyes. Meg kell tanulnom lőni és harcolni, ők legalább olyan ellenségek, akiket ismerek. Igyekszem faarcot vágni, és közben végignézni leendő riválisaimon, számba venni, hogy ki ellen milyen esélyem van közelharcban, távolharcban, fizikai erőben... szerencsére a Svartalf lét öngyógyítással, hatalmas fizikai erővel, nomeg ellenállással adományozott meg, nem mintha a Celestial technológia ellen ez számítana, de hátha... aró különbségek, amiket az előnyömre fordíthatok. Nincs étel, fenyegetés, fenyegetés. Ez egy kibaszott stressztesszt, a legjobb fajtából. Nem gondolják komolyan, nem gondolhatják komolyan!

Karakter: Forrestal (jelenleg: Keith Doren) Helyszín: Avian, Krion

A térkép megjelenésével egyidőben megállítom a démonszerű lányt, és az egészet lementem egy adathordozóra. Nagyjából azt kaptam, amire számítottam, feltéve, hogy mindenben igazat mondtak. Számukra elsősorban a tárgyak lehettek az értékesek, mindegy hogy egy vagy egy csapat kalandor hozza el nekik. Ezek szerint valóban nem futnak még mások a két leletért, legalábbis nem ennek a családnak a megbízásából.
A nő szemlátomást nem csak a kinézetében, hanem a vérmérsékletében is hasonlít egy démonra, tekintve a felajánlkozását, miközben az apja mellette ült. Na mindegy, a családot megítélni aztán tényleg nem az én feladatom. Viszont, hogy az ösztökélés sikeresnek tűnjön, ezért elpirultam, és megengedtem egy halvány, vágyakozó mosolyt, mint aki sokkal jobban várja a beígért bónuszt, mint magát a fizetséget. Sok újat már nem sikerült megtudni, így csak kiugrottam a cuccommal HFSZből, és üdvözült arccal integettem a démonszerű tüneménynek, amíg el nem tűntek a fák koronája fölött. Amint már nem hallottam a gép hangját, kibővítem a felszerelésemet. Érzékelőkkel psztázom a környezetemet, Silencer a hónom alá kerül egy tokba. Gyorsan ellenőrzöm a nap állását, de szerencsére még rengeteg időm van.
A várost még eltakarja az erdő, de néhány óra múlva már meg kell látnom. Egyelőre nincs értelme a kerülőknek, így elindulok a város irányába. Ügyelek a környezetemre, nehogy valaki meglepjen, hisz egy HFSZ azért nem kémrepülő, és ha valaki kíváncsi, az biztos elmerészkedik idáig. Ha a vadon gyermekeinek nyomára bukkanok, akkor megpróbálom követni őket, hátha elvezetnek egy faluhoz, ahol talán többet is megtudhatok a titokzatos városról.
Egyelőre fő az óvatosság, így bekapcsolva hagyom a mozgásérzékelőt, bár a keresést leszűkítem a másfél méteres, illetve nagyobb élőlényekre, hiszen a dzsungelben nincs értelme, annak, hogy minden mozgásra jelezzen. A terep nehézségétől függően, ha van lehetőségem, akkor tanulmányozom a térképet, hogy kitaláljam, merre is lehet a városháza. Tapasztalataim szerint általában valahol a település közepén találhatóak az ilyen épületek, általában egy térrel körülvéve. Persze mivel kikötőről beszélünk, amelyben a fő élet a pont a parton játszódik, ezért valószínű, hogy a keresett épület valahol a tengerhez közelebb található. Mégis szeretéék az ilyeneket elég hivalkodóra építeni, ezért biztos, hogy egy tér vagy szoborpark keretezi, illetve ha a térképen nevek is vannak, akkor az is segíthet az azonosításban. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok keringtek a fejemben, miközben haladtam célom felé. Kíváncsi voltam, hogy jelenlétem milyen tekinteteket von majd magára, vajon előjön –e valaki, hogy megkérdezze a városit, mit is keres ilyen mélyen az őserdőben…

Avian – Sparten katonai város állam (Kaia Niemand-dottir)

A harangzúgások nem akarnak csendesedni egy jó ideig, s látható, hogy igen kevesen vették magukhoz a felszerelést és a fegyvereket. Mikor végre csend ül a térre, akkor az egésznek olyan a hatása, mintha megemlékezés lenne az elhunytakról. Talán ha húszan maradtak a fegyvereknél, de percekig senki se szólal meg, majd a nagymacska végig néz az ott maradtakon, s bólint.
- Gratulálok. Önök azok akik képesek lesznek félretenni minden érzelmet és követni a parancsokat, legyen az akár egy társuk megölése is. - kezd bele mondandójában. - A többiek ezen elbuktak, így feladták a harcot. Azonban maguk, azon mag, melyre építhetünk. Lehet az ellenség nagy erőkkel támad, azonban mi jobbak és elszántabbak vagyunk. Ráadásul van még egy előnyünk velük szemben: MI... - végig néz az ott maradottakon - ...vállt vállnak vetve... Harcolunk, a világunkért! - fejezi be, majd a kiképzők felé néz – Mindenkinek igazítsák méretre a felszerelését, lássák el őket mindennel. Ők is készen állnak, hogy egy külső táborban várják a harcok kezdetét. - ezzel lassan elsétál, mire a kiképzők és technikusok mennek oda a kis csapathoz felmérve, hogy kinek mit kell módosítani, hogy a felszerelése tökéletes legyen a számára, hiszen ez lesz az, ami talán megóvhatja az életüket is.

Uralkodói Tanács (Eyjolf Miller)

A srác nem néz hátra, csak úgy válaszol.
- És a vendég tudja meddig mehet el és nem akarja az urat játszani. - ezután elhallgat. Jól láthatóan mindenki várja, hogy mi lesz ebből, hiszen úgy fest, hogy talán Eyjolfnak sikerül megtennie azt amit másnak jó ideje nem és felrázni a kiválasztottakat.
- Vicces, hogy ilyen mesékben még hisznek. Mit gondolsz, ha ez valóban így lenne, akkor Thorhalla őfelsége már nem tett volna ellene? Vagy az elképzelés szerint neki is halálvágya van? - hátra pillant. - Vagy csak többet tud az itteni dolgokról, mint egy Új Földról érkezett, s nagyon jól tudja, hogy ha én, vagy más, látszólag ki is írtjuk a bolygót, akkor is maradnak elegen, hogy eme bizonyos mesebeli körök ne sérüljenek. - ezzel megindul kifelé – És Aviannak van védőpajzsa... nagyjából olyan erős, minta maguké, csak azok kellenek hozzá, akiket magára haragított éppen – ezzel egy villanással eltűnik, de nem csak ő hanem a kiválasztottak többsége is. A lány lehajtott fejjel áll, miközben Anya Eyjolfra néz.
- Örülök, hogy lát benned valamit Neferus, ifjú Miller., vagy már nem beszélgethetnénk itt. - ezután a Mágusok felé fordul a tekintet ahogy azok is felállnak.
- Ahogy látjuk eme tanácskozásnak nincs sok értelme. Úgy látjuk, hogy az ifjú már lassan abban a hitben él, hogy ő ennek a bolygónak az ura, s minden úgy van, ahogy ő mondja és gondolja. Sajnálom, Miller tábornok, de itt ön csak vendég, ahogy Új Föld bármely másik lakója. Mi most távozunk, de az ajánlatunk áll. Aki védelmet szeretne, azt szívesen várjuk. - ezzel elindulnak kifelé, miközben Riak és Alastor a fejüket csóválják csak.
- És te Élők védelmezője. Te hogy látod a dolgokat? - pillant Riak a lányra, aki nem ment el Neferussal. S aki most a kérdésre besétál középre Eyjolf mellé.
- A bolygó ereje a természet és a rajta élők együttes ereje. S bár Lady Stephanie szavai bölcsek, de Neferusnak van igaza. Mindenek anyja nem engedné ezt,.és ő most se avatkozott közbe, s most sincs itt. Jobban ismeri Neferust, mint bárki más rajtam kívül.. - ezzel Millerre néz. - És higgyen nekem tábornok, ha a világ tényleg veszélyben lesz, akkor képtelen lesz csak ülni és végig nézni a pusztulását. Nem olyan. Halál vágya van, de akkor is Avian az élete. - végig néz azokon akik még maradtak, majd lágy hangon folytatja – És jöjjön bármilyen vész is. Avian fent marad.

Avian – Avian kikötőváros romjai (Forrestal)

A dzsungel nyugodt volt, és nagyobb élőlényeket se jelzett a műszer egyenlőre ahogy haladt előre. Avian kikötő város térképe kicsit hiányos volt, de jól látszott rajta a két kikötő, az egyik egy vízi a másik pedig űrhajóknak. A kettő közt lehetett valahol a városháza, bár az jó kérdés volt, hogy milyen állapotban lehet az a rész, vagy az addig vezető. Annyi biztos, hogy a talaj egyre keményebb, s inkább emlékeztet vékony földdel és mohával benőtt betonra, mint rendes talajra, s jobban megnézve a fák és bozótos között már régi ház romok is láthatók... akár egy kertvárosi részen, s ahogy ritkulnak a fák már látható is a nagy völgyes részen elterülő hatalmas romváros, Avian. Méreteit tekintve a mostani város államok ötször, hatszor is elférnének benne, s bár mindenhol látványosan a természet átvette az uralmat, még így is mesés látvány volt a hatalmas romos város, melynek nagy üres terei és romos irányító tornya jól mutatja, hogy hol is volt a hajdani űrkikötő, amin még néhány hajó felé is áll. Hátborzongató a hely valahol, hiszen olyan az egész, mintha itt megállt volna az idő, mintha semmi se történt volna. Mégis senki sincs itt és egyenlőre a műszerek se jeleznek semmi mást. Azaz vagy kisebb lények vannak csak itt, vagy esetleg hatókörön kívül vannak jelenleg. Annyi azonban biztos, hogy az utakon kényelmes lehet a haladás egyenlőre.

Karakter: Forrestal (jelenleg: Keith Doren) Helyszín: Avian, Avian kikötőváros romjai

El kell ismernem a régiek valóban tudtak építkezni. Avianból, még így romosan is sugárzott valami réges régi méltóság, a város méretei pedig egyenesen lenyűgözőek voltak. Valahogy olyan érzésem támadt, mintha egy job és boldogabb idő meggyalázott mementója terülne el a szemem előtt egy barátságos völgyben. Egy fejrázással űzöm tova a haszontalan gondolatot, gondolatban a keresés idejét kitolva körülbelül öt napra, hacsak nem találom meg a keresett épületet első blikkre, itt bizony sokáig keresgélhetek a romok között. Aztán feltéve, hogy a tárgyak is még a városházában vannak, mert ha nem, akkor sokkal tovább is elhúzódhat ez az egész. Az ismeretlen város rögtön fenyegetővé vált, könnyen el tudtam képzelni, hogy a többiek miért is mondtak nemet a felkérésre, hiába volt kecsegtető a fizetés.
Néhány gombnyomással nagyítottam a térképen, és bejelöltem a szabad szemmel is látható űrkikötőt, mint az elsőnek meglátogatandó, és a legegyértelműbb tájékozódási pontot. Saját magam megnyugtatására is megkapargattam a talajt, ahol néhány centivel a természet által felhalmozódott homok, föld és egyéb dolgok rétege alatt megláttam a dúrbeton szürke csíkját. Mégis a várost szemmel láthatóan fáradhatatlanul hódította vissza a természet, és ez óvatosságra intett, hiszen nem tudhattam, hogy milyen lények tanyázhatnak a falak között. Ki tudja milyen változásokat okozott a századokkal ezelőtti katasztrófa, akár a Védelmezők okozták, akár valami más, de könnyen el tudtam képzelni olyan lényeket is, amelyeket csak a rémálmaiban láthatnak a városiak. Jómagam gyorsan egyoldalú álláspontra helyezkedtem: ha ártani akar nekem, akkor harc lesz…
Mégis igyekeznem kell, hogy elkerüljem a felesleges konfliktust, na nem mintha nem bírnám a vér látványát, hanem mert nem tudom, hogy hogyan is reagálnának az itt lévők, ha valami megzavarja a nyugalmukat. Bármilyen hívogatónak tűntek hát a széles utak, én mégis a járdára húzódtam, tiszteséges távolságot tartva a sötéten ásító ablakoktól és ajtóktól. Közben igyekszem viszonylag egyenes vonalban haladni a korábban kitűzött cél, az űrkikötő felé. Nem mintha komolyan hinném, hogy működőképes járműre bukkanhatok, de azért nyitva tartom a szememet, és ha igazán nagy szerencsém van, akkor találok egy információs terminált is. A városban valószínűleg nincs áram, de a terminálok nem is fogyasztottak annyit, hogy a nálam lévő energiaforrások egyikével ne lehessen beindítani, ha más nem arra a pár percre, amíg lekérem a városháza címét. Persze lehet, hogy az egész felesleges okoskodás, ha a régiek elektronikája olyan sokban különbözött a miénktől, de mindent meg akartam próbálni, hogy keveset kelljen bolyonganom ebben a kísértett városban…

Uralkodói Tanács (Eyjolf Miller)

A mágusok nem méltatják válaszra se Eyjolfot, csak kivonulnak a teremből egy-egy meghajlást követően, ahogy úgy látszott, hogy a hozzájuk tartózok is hasonlóan tettek az oszlopok közül. A lány figyel Miller szavaira, majd elmosolyodik.
- A nevem Astrid, s én se vagyok se Isten, se uralkodó. Sohase tartottam magam egyiknek se. Sajnos aminek tartanám, az már nem vagyok, pedig jobban örülnék egy egyszerű asgard lány életnek, de a kiválasztás után elvesztettem mindent ami asgardivá tenne a nevemen kívül. S bár sokkal többet éltünk mint Ön Miller tábornok, azonban mindannyian inkább gyermekek vagyunk, ha azt nézzük, hogy mennyit élhetünk. - teszi hozzá, majd az asztalok felé lép és végig néz az oszlopok közt állókon.
- Thorhalla őfelsége akkor ezért szereti ennyire Neferust és nem száll vele szembe. - szólal meg csendesebben, majd elhallgat és Eyjolf felé fordul.
- Talán pont egy emberre van szüksége a kiválasztottaknak, hogy egy néppé kovácsolódjon. Jelenleg csak Neferus és én élünk együtt, figyeljük a világot közösen. A többiek elvannak a saját síkjaikon és nem kommunikálnak még velünk se. Pedig most az egység az amire szükségünk lenne.
- Azért számoljunk azzal, hogy Neferus nem fog a bolygón harcolni – szólal meg Alastor – Idejön a sereg, akkor az öccse is itt lesz. Nem tudhatjuk, hogy mennyire kötik le egymás figyelmét és meddig.
- Kevés az időnk egyesével meggyőzni minden kiválasztottat, törzset és várost. Egy harcban a veszteségek elkerülhetetlenek, de mégis minimalizálnunk kéne Tábornok Szóval, hallgatunk. – Riak hangja csendes és nyugodt.

Avian – Avian kikötőváros romjai (Forrestal)

A romok csendesek, s nem úgy fest, hogy a járművek használhatók lennének, bár áram furcsa mód van. Úgy fest, hogy a városnak az erőművei állnak, de hogy nincs nagy terhelés így a másodlagos energia termelő rendszerek, mint a megmaradt napfény, szél és vízgenerátorok adnak némi áramot. A nyelv vagy több másik keveréke, vagy csak a rendszer sérült meg és képtelen rendesen külön választani a dolgokat, azonban a villogó, vibráló holo megjelenítőn a város térképe látszik, úgy ahogy. Úgy fest, hogy az utolsó lekért információn áll azóta is: Egy útvonalon az űrkikötőbe. Bárkinek is kellett biztos sietve akart távozni.
Minden csendes, s nincs semmi olyan mozgás, ami beindítaná az érzékelőt, bár lehet látni árnyakat amik átsuhannak a házak közt, meg rohangászó kis állatokat is, amik minden bizonnyal a romos épületek közt élnek, de egyenlőre úgy fest, hogy nincs más itt Forrestalt leszámítva. Csupán elképzelni lehet, hogy hogyan is nézhetet ki ez a hely korábban, amikor még jó eséllyel családok éltek itt, gyerekek játszottak kint az udvarokban, az utakon. Szinte vége láthatatlannak tűnik a kis város utcái, s még ott a tömbházas rész is, mielőtt átlehetne jutni a szabad füves területre, ami hajdan az űrkikötő volt.

Akárhogy is néztem a város valahogy furcsa volt.Egy ilyen elhagyatott helyen azt várnám, hogy semmi sem működik, mégis néhány áramfejlesztő még járhatott, hiszen találtam egy működő holovetítőt. Sok mindent nem tudtam kihámozni, bár eléggé ismerem a nyelveket, nyelvjárásokat – szakmai ártalom. Ettől függetlenül úgy tűnt, hogy valaki az űrkikötőbe vezető legrövidebb útvonalat kérdezte le legutóbb, nyílván, hogy minél előbb elhagyhassa a várost. Csak elképzelni tudtam, hogy milyen lehetett, amikor minden menekülő ugyanazt a helyet célozza meg. Láttam már ehhez hasonló káoszt, és nem volt igazán kedvem, hogy ilyen gondolatokkal zaklassam magam ezen a kísérteties helyen.
Nem mintha nem lettem volna képes rá, de nem vonzott a jókora séta lehetősége, át a kertvároson, ami csak magában nagyobb volt, mint egyik másik állam, amelyben az elmúlt években megfordultam. Egyelőre ugyan követem a legrövidebb utat a kikötőbe, de próbálok egy ezúttal működő holót találni, szükség szerint megbontani az oldalát, vagy egy kábelt csatlakoztatni a saját adatolvasómhoz. Amennyiben sikerül egy működő, és érthető kapcsolatot létrehozni, akkor igyekszem némi információt találni, hogy hogyan is rövidíthetném le az utazási időt, bármilyen nyílvános és működő közlekedéssel, mozgójárdával, robottaxival, ki tudja, hogy mit is használhattak régen. Ha semmilyen módszer nem működik, még szánok egy rövid időt, hátha van egy használhatóbb jármű a környéken, akár egy garázsban, vagy feljárón. Ha elektromos alapon működnek, talán beindíthatom, valamelyik működő terminálról. Ha biztonsági zárakat fel tudok törni, akkor ez sem okozhat különösebb gondot, még ha el is kell mozdítani a járművet.
Viszont, ha semmi sem működik, nem akarok több mint másfél órát ezzel tölteni, úgyhogy amrad a hosszú és fárasztó kutyagolás, keresztül a kihalt városon, az örökké mozgó árnyaival, abban a félhalott állapotban, amiben már ötszáz éve rekedt meg...

Uralkodói Tanács (Eyjolf Miller)

Egymásra néznek a jelen lévők Astrid kivételével, aki csak áll, majd minden tekintet Eyjolfra irányul.
- Sajnos mi nem szolgálhatunk ilyesmivel, mert mindent nem ismerünk mi se – Szólal meg Anya – azonban... -ezzel nem csak ő, hanem mindenki Astridra néz. - …a kiválasztottak többet látnak, mint amennyit mi, s többet is tudnak, igazam van? - kérdezi nyugodt hangon, bár némileg reménykedve Anya, mire a lány a padlóra néz, s vesz egy mély levegőt.
- Sokmindent látunk és sok mindent tudunk – lehunyja a szemeit, majd felemeli a kezét, mire megjelenik Avian képe előtte, s előbb a városok, majd területek jelölései. Az azonban igen hamar szemet szúrhat, hogy Avian romvárosa többszöröse a többi város méretének.
- Több mágiaágnak külön városa van, s nem egy a felszín alá épült, bár ezek főleg démonok által lakott települések, vagy épp a mágia azon irányzataival foglalkoznak, melyek a halálhoz köthetők. Eme területek igen erősek, de elvannak magukban egyenlőre. Az egyik ilyen kisebb város Limbo fennhatósága alá tartozik. Ezzel biztosítva azt, hogy aki akar átköltözhessen ebbe a világba, itt tanulhasson, bár ezzel nagyon kevésen éltek Limboról. - Kezd bele Astrid mutogatva a területeket.
- Több mágikus pajzzsal rendelkező mágus település is van, azonban míg a bolygón lévő támadásokkal szemben ellenállók, hosszú ideje semmit se erősödtek. Továbbá hírek szerint Sparten városának is van egy pajzsa – erre a város vezetője kihúzza magát – és többször is ennek hála visszaverték a támadásokat. - folytatja Astrid – Azonban azt kevesen tudják, hogy a pajzs több mint egy évszázada üzemképtelen... - erre a vezető félre húzza a száját, míg a lány tovább beszél - ...sajnos ezt a pajzsot eredetileg egy olyan hajó roncsaiból szerezték, aminek a feladata egy erős erőtér fenntartása volt, míg a közelében lévő hajókat után töltötték, vagy épp javították, s mivel űri használatra tervezték ezt a gömbre emlékeztető erőteret, így egy ennyire meleg helyen a hűtése lehetetlen hosszútávon. Sajnos a generátor javíthatatlanul besült, de a korábbi eredmények elegek voltak ahhoz, hogy ezt a várost ne támadják meg ismét. - közben a holotérképen fekete területek jelennek meg.
- Ezek a területek az Árnyakhoz tartoznak... – Jól látható ahogy Avian romváros területén több folt is megjelenik a külvárosi részeken, a belvárosban, de főleg az űrkikötőben. - Szellemek, árnyak... kísértetek... nem tudom mi is lenne az ami illik rájuk.
- Olyan lények, akiket hajdan Neferus ölt meg. - szólal meg Alastor – Egy ideig vizsgáltuk a jelenséget, és arra jutottunk, hogy egy ösztönösen használt visszamaradt képesség eredményei. De az esetek többségében csak ijesztő megjelenések, semmi több.
- Ezzel nem értek egyet Alastor Nagyúr – szól közbe Vadszív – Az egyik szemem vesztettem el Avian városában mikor ott jártam fiatalon, s rám támadtak.
- Ezért mondtam, hogy az esetek többségében. Sajnos néhány képes hatni az élőkre, s jó eséllyel Neferus démoni erejének forrását képeznék, ha meg lenne. - mondja nyugodt hangon Alastor, majd torok köszörülés hallható Astrid felől.
- A lényeg, hogy ezek a területek főleg a régi romvárosra korlátozódnak. A természetben több rejtőzködő város is van, melyekben a Vadon Gyermekei laknak. Fejlettebb álcázás van a pajzsok helyett, de azért azok is vannak. - közben felbukkan több veszélyt jelző pont romváros területén.
- Szerencsére és szerencsétlenségre Avian volt a bolygó egyetlen városa, ami nem csak természetes forrásból kapta az energiát. Több erőmű is lapul a város alatt, amik jelenleg állnak, hála az automatikának ami kikapcsolta őket, mikor még működött rendesen, azonban a város nem állt le teljesen, s napfény, szél, víz és hőenergiából a mai napig is üzemel minimális szinten. A városnak erős pajzsa is volt, ami lehet mára már nem üzemképes, azonban, ha veszélyt érez a rendszer és sikerül felkapcsolnia a várost, s az találatot kap, akkor a robbanás sugarában minden és mindenki elpusztul, s a sugárzás, és egyéb környezeti hatások miatt az egész bolygó lakossága kevesebb mint két nap alatt. - a bolygó mellett megjelenik a romváros képe is részletesen és a még mindig űrkikötőben veszteglő hatalmas űranyahajó. Lassan ahogy a városról is több adat megjelenik úgy a hajóról is. Emberi tervezés, de több idegen technológiát is tartalmaz, köztük celestialt is. A hajó neve is megjelenik: Hope.
- Ezen kívül még a bolygó védőpajzsa van, amit egyedül is képes vagyok felhúzni, de fenntartani sajnos nem tudom sokáig. Ráadásul elég gyorsan se megy egyedül. - mondja csendesen Astrid miközben sorban jelennek meg a levegőben az adatok, a városokról, népekről, fegyverekről, pajzsokról, személyekről.

Avian – Avian kikötőváros romjai (Forrestal)

Forrestalnak sikerül találnia egy másik terminált is, ami némileg jobb állapotban van, s igen sok nyelvből válogathat, amik közül ért is néhányat. Azonban minél jobban keresgél lehetőséget, hogy hogyan is tudna gyorsabban eljutni az űrkikötőbe járművel, egyre több és több falba ütközik csak. Úgy fest, hogy a város csak minimális szinten hajlandó üzemeltetni magát, ráadásul minden automata közlekedési rendszert zárol. Így nem jár se a metró se felszíni tömegközlekedési eszközök. Azonban így is talál egy egyenes útvonalat a céljáig, azonban az a föld alatt vezet a metró alagutakban, vagy a föld alatt kialakított sétáló utcákon keresztül. Ezen kívül viszont csak a felszín van, s az idő azért telik, s nem biztos, hogy a közvilágítás is működni fog az éjjel.
A járművek amit talál úgy fest, hogy energiával mennek, de olyan régóta állnak, hogy ha áramot is ad rá, akkor se áll fel a rendszer. A komputer vezérlés halott teljesen, még azoknál is amiket töltőn hagytak. Minden jel szerint a városnak eme rendszerei nem tartoznak bele azon rendszerek közé, amik ilyenkor energiát kapnak.
Ahogy Forrestal nézelődik azonban észre vehet olyan dolgokat, amiket nem keresgélt, mint például lábnyomok. Nagyobb és kisebb mancs nyomok. A méretek alapján nem ragadozótól származnak, inkább a vadon gyermekeinek tagjaitól, hiszen az látszik, hogy két lábon jártak, de az is, hogy fiatalok főleg. Azonban a nyomok nem annyira frissek, azaz lehetnek már egy pár naposak is. Jó kérdés, hogy mit is kerestek itt bent, bár ez még eléggé a romváros széle, azaz lehet csak pár betévedt kölyök akiket aztán az idősebbek begyűjtöttek.
A térkép alapján csupán pár száz méterre van a metró lejáró, amitől egyenes az út az űrkikötőig, vagy a kicsit hosszabb, nem annyira egyenes felszíni út. Csak rajta áll a döntés, hogy merre is megy tovább és ott a lehetőség is, hogy visszafordul.

Karakter: Forrestal (jelenleg: Keith Doren) Helyszín: Avian, Avian kikötőváros romjai

A szerencsém addig tartott csak ki, amíg találtam egy információs terminált, ami ezúttal hajlandó volt működni, és néhány kihalt nyelv mellett tartalmazott olyan idiómát is, amit megértettem. A város térképének letöltése ezek után már nem telt sok időbe, mint a városházához vezető út sem. A jelek szerint még választhattam is. A járművekkel viszont már nem volt szerencsém, és egyiket sem tudtam beindítani sem. Valószínűleg a városi rendszerek annyira azért nem működtek, hogy az autók feltöltését is el tudják látni.
Kicsit meglepődtem, hogy lábnyomokra is bukkantam. Valószínűleg többször is átgyalogoltam rajtuk, nem véve észre őket. Aztán egy pillanatra megakadt rajtuk a szemem. Hiába értek pár dologhoz, de a nyomolvasás sajnos nem tartozik közéjük. Úgy tűnt, hogy nem ragadozóké, és néhol össze voltak keveredve nagyobbakkal is, mintha egy csapat gyerek, majd felnőtt járt volna erre. Talán néhány vadon gyermeke játszott bátorság próbát azzal, hogy belépett a szellemvárosba, persze csak addig, amíg a szüleik fülön nem csípték őket.Viszont ha idáig bemerészkedtek, akkor valószínűleg a táboruk, vagy egy falujuk sem lehet túlságosan messze.
Ugyan nem voltam időhöz kötve, de nem is akartam, olyan nyomokat követni, amelyekről azt sem tudom, hogy hova illetve milyen messze vezetnek. Viszont kiegészíthetem szegényes tudásomat a helyről, ha a vadon gyermekeinek barátságát elnyerem. Vagy szert tehetek ellenségekre is, ha a tyúkszemükre lépek, vagy ha a várost szentnek tekintik, én meg egy betolakodó lennék, aki ráadásul ki akarja fosztani a helyet. Na pontosan ez a bajom, ha másnak kezdek dolgozni, túl kevés információt kapok, és túl sok hirtelen változó bukkan fel.
Még az is megfordul a fejemben, hogy hagyom a francba az egészet, vigye valamelyik ördög az egész lóvét, meg a démonlánykát a bónusszal, de végül csak elűzöm magamtól a gondolatot. Először is kéne egy pont ahonnan többet láthatok. Igyekszek hát találni egy magas épületet, vagy egy fát, mindegy csak messzire lehessen látni, majd igyekszem megsaccolni, hogy melyik irányba is vezetnek a nemrég látott nyomok, és elkezdek vizsgálódni egy távcsővel, hátha látok valamit, ami táborra, vagy településre utalna. Persze a vadon gyermekei akár rejthetik is a táborukat, bár amennyien járnak erre, lehet, hogy nem fordítanak rá, akkora figyelmet. Ha a legendáknak hinni lehet, akkor az egyik védelemző jóban volt velük, rajtuk kívül pedig csak az olyan bolondok járnak erre, mint én. Biztos ami biztos az érzékelőket végigjáratom elektromos jelek után kutatva, mivel ez bizonyult általában az alapvető jelnek, ha civilizációról van szó. De körbenézek hőforrások után is...

Avian – Sparten katonai város állam (Kaia Niemand-dottir)

Szóval az egész csak egy teszt volt! Kegyetlen, de adóznom kell a katonai kiképzők elméssége előtt, egy ilyen pszichológiai stressz valóban vízválasztó lehet sok katonánál, és a fronton nem engedheti meg magának semmilyen hadsereg, hogy hezitáló katonák tartsák a vonalat. Egy megkönnyebbült sóhajjal nyugtázom akkor is, hogy nem a társaimra kell fegyvert emelnem. Ha így válogatják meg a kommandósokat, nem is tudom, hogy hogyan válogathatják a főtiszteket itt Avianon, és kétségtelen, hogy egy ilyen sereggel egész egyszerűen képtelenség, hogy veszítsünk.
Hagyom, hogy a technikusok rám igazítsák a felszerelést, és időnként föltekintek az égre, mintha az ismeretlen ellenség bármelyik pillanatban megérkezhetne. Itt vívjuk meg a csatát, vagy esetleg elébe megyünk az ellenségnek? Ezt sajnos nem tudhatom. Ruhaigazítás közben elöljáróim tekintetét keresem, és ha esetleg sikerül elkapnom, igyekszem elszántságot sugározni feléjük, azt sugallni, hogy én ízig-vérig az a katona vagyok, amit ők megkívánnak tőlem.

//bocsi mindenkitől beütött egy kisebb ihlet hiány, de remélhetően már kihevertem//

Avian – Avian kikötőváros romjai (Forrestal)

A lábnyomok legalábbis amik látszanak, azok kifelé és befelé is vezetnek, így nem tudni, hogy pontosan merre is mehettek végül. Elektromos jelekre van találat a város belsejéből, de igen gyenge, azonban kívülről is néhány, de az meg messzebbről. Jó eséllyel az egyik település lehet, de nincs látótávolságban. Minden csendes egyenlőre a környéken, ami lehet jó is és rossz is, azonban úgy fest, hogy egyenlőre nincs Forrestal közvetlen közelében senki se. Lágy szellő támad a városközpont irányából, s hagyja el a város területét. Minden olyan idilli és szép is lehetne, de ez most sajnos nincs meg teljesen. Az idő azonban szépen telik, s lehet a pár rendszerbe ami még megy a közvilágítás már nem tartozik bele, s kitudja, hogy este nem e élénkül fel az élet.
Kis idő elteltével azonban a műszerek energiaszint ugrásokat érzékelnek a város irányából, mintha történne ott valami. Annyi biztos, hogy gyűlik némi energiai, de egyenlőre még lassan.

Uralkodói Tanács (Eyjolf Miller)

Sparten vezetője Millerre néz, majd bólint.
- Azt hiszem a város egyik alapítójának nagyapjára gondol, aki után kapta a város a nevét némi változtatással. És a technikán a legjobb tudósok dolgoztak, de nem mentek vele sokra. Azonban, ha úgy gondolja, hogy önnek sikerülhet, nem állok az útjába és elhárítok mindent akadályt is. Egyúttal már a próbálkozást is megköszönöm. Jelenleg több kisebb csapatunk rejtőzik a városon kívül, s ezzel együtt az újak képzése is zajlik, ahogy a frissen végzettek felszerelése és kiküldése menedékekbe, vagy épp felderítésekre. - mondja nyugodt hangon majd elhallgat.
- Avian város erőműveihez akik értenek azok az Árnyak, mert ők csinálták, mikor még éltek, de nem hiszem, hogy ők segítenének. - Szólal meg Riak – De szerintem találhatunk tudósokat, akik megpróbálják kellő védelem mellett. Sajnos nem sokat tudunk, hogy milyen állapotban lehet. - fejezi be majd Astridra néz az idős farkas.
- Ezt én se tudom. Neferus sokat barangolt a városban, sokáig élt ott. Talán ő tudja, de ebben se vagyok biztos – mondja a lány. - Ahogy azt se tudom, hogy mit tennének. Lehet a sereget ez érdekli, de Háborút biztosan nem. Felforgatja a bolygót, hogy megtalálja akit keres. Legalábbis ez az én véleményem – hangja nyugodt, majd Alastorra néz.
- Ez is lehetséges, de ha én vezetnék egy ekkora sereget annak biztos lenne egy utánpótlása is, ami jó eséllyel egy harc nélkül elfoglalt bolygónál megállna készleteket feltölteni, így jó kérdés meddig kéne rejtőzködni is... - folytatná Alasztor, de ekkor egy ifjú ront be a terembe. Külsőre vadon gyermeke ez egyértelműen látszik, s vonásaiból látszik, hogy farkas kölyök.. fiatal is. Ahogy közelebb ér próbál meghajolva letérdelni, azonban a lendület nagyúr és szó szerint kiterül a padlón. Ezüsthold ugrik fel és felsegíti a fiút aki oda súg neki valamit, mire a lány rögtön ijedt képpel néz Vadszívre.
- Mi történt? Mond hangosan, ők mind hallhatják bármiről is legyen szó – szólal meg az alfa hím és a fiú bólint.
- Elnézésüket kérem, hogy berontok, de a vadászok hozták a friss híreket. Avian gátjai megnyíltak, a hűtő medencék és tartályok telnek. A város ébredezik.
- Az lehetetlen nincs ott senki – szólal meg Vadszív.
- Lehet a veszélyt észleli – szólal meg Riak. - Azonban ez semmiképp se jó hír. Se az, hogy beindul a város, se az, hogy akkor közel jár a sereg.

Avian – Sparten katonai város állam (Kaia Niemand-dottir)

A technikusok precízen dolgoznak mindenkin, majd átadják az élelmet, fegyvereket letesztelik újra és újra, majd lószertáskákat is plusz tárakkal. Mindenki kap váll veregetést is, így Kaia is, ahogy sok szerencsét is kívánnak. Érezhető rajtuk, hogy jól tudják, hogy ha harc lesz, akkor a nagy többséggel akiket most útnak indítanak, nem fognak újra találkozni. Ez egy olyan háború lesz, ahol nem lesznek szabályok. A kiképzők figyelik a csapatot, majd mikor mindenkivel elkészülnek, akkor tisztelegnek nekik.
- Hozzatok dicsőséget a városunknak és magatoknak – mondja az egyik kiképző hangosan, majd egy magasabb rangú katona érkezik.
- Rendben fiúk lányok! Most jön egy kis túra... mindenki alakzatban marad szorosan és előre. Nem kell aggódni... ahova megyünk még lesz utánpótlás, azaz akinek valami útközben jut az eszébe az pótolhatja nyugodtan, de most előre! - ezzel kezével is jelzi, hogy mindenki utána és a kis csapat megindul előre kifelé a városból, hogy utána a hegyes vidék felé vegye az irányt gyalogosan teljes felszereléssel.