A Flotta elsőszámú hajója

A Flotta elsőszámú hajója, aminek Ratenus a kapitánya. A legerősebb, legnagyobb, legkiválóbb darab, a Szigetek hajóinak ékköve. Három árbócos, korszerű fegyverzettel, természetesen jelöletlen, egyszerű fehér vitorlák jellemzik.
A kapitánynak van saját szobája, a többiek a legénységnek kialakított közös helységben alszanak.

~Ratenus Agamemnon Chromixen~

Ahogy arra számítottam, Hope ismerte a hajózási szokásokat és a területet annyira, hogy tudja, mikor érdemes érkeznie. Számítottam rá, és a hajó fedélzetén álltam, a karzatnak könyökölve, így figyelemmel tudtam követni, ahogy megérkezett a hintóval, és méltóságteljesen kiszállt belőle. A holmija már nálunk volt, a saját szobámba vitettem, hiszen nem hagytam volna, hogy a személyzettel aludjon. Nem hiszem, hogy gondja lenne azzal, hogy velem aludjon, amennyiben mégis kellemetlenül érezné magát, akkor is én aludnék a legénységgel. Egyszerű bőrpáncél volt rajtam, amit az északi hideg miatt szőrmével béleltek, és a külsejére is jutott. A nadrágom is hasonló volt, egyszóval készen álltam az indulásra, méltóságteljesen öltözve. A nőnek így nem kell szólnia, hiszen láthatta, hogy figyelemmel kísértem érkeztét, illetve egy emberem lesietett, hogy ha elfogadja, akkor felsegítse a rámpán a hajóra, miközben én is odalépkedtem, hogy a hajóra érkezvén már illően köszönthessem.
- Lady Hope. - szólítottam meg, és meghajoltam az etikettnek megfelelően. - Örömmel vettem, hogy fogadtad meghívásomat. A hajót próbáltuk minél kényelmesebbé tenni, de ettől függetlenül a tengeri utazás nehéz lehet. A felszerelésed utólagos engedélyeddel a kabinomba vitettem. - köszöntöm, és bár kitérhetnék arra, hogy nézze el a megjelenésem, meg hogy nem az etiketthez megfelelően öltöztem, mégsem teszem. Tudja, hogy a népem többet ad a praktikusságra, mint a megjelenésre, és ha igazán ismer, akkor elnézi nekem ezt a hibát.

~Ratenus Agamemnon Chromixen~

A nő szintén illően köszöntött, majd biztosított, hogy nem fogják meglepni a hajózási körülmények, és hogy nem egy kényelemhez szokott úrhölgy, ami mosolyt csalt az arcomnak, hiszen ennek őszintén örültem. Nem is tudnék elviselni hosszútávon egy kényes kis menyecskét. A kérdésére bólintottam, és kinyújtottam a karomat, hogy belekarolhasson ha kíván, nem csak az etikett miatt, de biztonságosabb is volt így. Én már hozzászoktam a hajó mozgásához, ahogy a hullámok nyaldossák az oldalát, és néha meg-meg billen, de nem hittem, hogy ő ezt már annyira természetesnek venné, hogy ne veszítse el könnyedén egyensúlyát - ha pedig mégis, akkor is jobb félni, mint megijedni.
Noha hajóhoz képest nagy volt, azért mégis csak egy hajón voltunk, így nem volt sok látnivaló, sem túl nagy terep, amit bejárhatnánk. Persze nem feledkeztem meg arról sem, hogy elsősorban kapitány voltam, és csak utána udvarló.
- Fred! A terv szerint indulunk, készítsd fel a legénységet, és legyünk indulásra készek minél előbb! Amint kedvezőek a körülmények, induljon a hajó, akár parancsba adom, akár nem. Ne kelljen a kezeteket fognom, nagyok vagytok már az önállósághoz. - adtam parancsba, és visszafordultam a nő felé.
- Akkor javaslom, hogy a fedélzetet hagyjuk a végére. - mosolyogtam, és a rácsra néztem, ami a hajó testébe vezetett. - Bár nem hiszem, hogy a legénység szállása különösen érdekelne, illetve étkezni is a kabinomban fogunk, de ha kívánod, odalent is körbevezethetlek. - mondom, bár tényleg nem tartom valószínűnek, hogy szívesen lemászna a létrán, hogy a vizeletszagú, patkányokkal teli hajótestben tegyen látogatást. Ha mégis lekívánkozik, akkor felnyitom a vasat, és leereszkedhetünk odalentre, ahol az említett szagokon kívül nincs nagy látnivaló. Függőágyak fogadnak minket, hiszen a legnagyobb helység található egyből alattunk, a lakrész. Itt alszik a legénység, legközelebb a fedélzethez, hogy a lehető legkevesebb idő alatt felérjenek, ha szükséges. Ezen kívül van még itt lent egy raktár, ahol leginkább a zsákmányt, élelmiszert tartjuk, illetve az ágyúkhoz szükséges felszerelést. Idelent van még a konyha is, és egy elhanyagolt étkező, amit szinte senki sem használ, illetve a cellák a foglyoknak.
Odafent főleg a kabinom érdekes, a személyes holmijaim, illetve a nő felszerelése található itt, egy kényelmes ágy és egy asztal térképekkel, illetve néhány vödör, ha könnyítenem kell magamon. A falakon ablakok, illetve a mennyezetről a világításért felelős lámpások lógnak, gyertyát személyes okokból nem szeretek használni, a hajó egyik legnagyobb ellensége a tűz. Díszítésként fegyverek voltak felszögelve illetve láncokkal rögzítve a kabin oldalaira, főleg kardok, de találhatott itt csatabárdot is, hasonlót mint amit népe használ. A személyes fegyvertáram, amiket eddig kaptam, illetve szereztem. A páncélzat amit amúgy használni szoktam egy embert formázó bábún volt fent, illetve több szekrény is helyet foglalt idebent, a ruhatárammal.
A körbevezetést nem próbálom nyújtani, de nem is siettetem, mindenhol hagyom, hogy körbenézzen a nő, illetve annyit időzünk, amennyit szeretne.

~Ratenus Achilleus Agamemnon Chromixen~

A nő elfogadta a karom, és elindultunk felfedezni a hajót. Nem érdekelte őt az alsó rész, főleg mert nem volt túlságosan takarítva, nem lett volna értelme, hiszen a legénység úgyse tud tisztaságot tartani, és felesleges is. A hajókon sajnos mindig is probléma volt a rágcsálókkal, ezek a kiírthatatlannak tűnő rágcsálók mindig ott voltak, és piszkítottak, rendetlenkedtek. Persze hallottam nem egy történetet, ahol a patkányhús mentette meg a legénység életét...
- Sajnos ezt nem garantálhatom. - mosolyogtam végül Hopera, és elindultunk a személyes lakosztályom felé. Odabent hagytam hogy körbenézzen, ezt meg is tette, és feltett egy kérdést, amire azt hittem, egyértelmű a válasz.
- Általában úton vagyunk, kevés időt töltünk kikötve, és olyankor is leginkább más országokban, mint otthon. Ritkán járok haza, akkor is népem ünnepeire leginkább, és olyankor sem időzök sokáig. Már előre rettegek a naptól, mikor át kell vegyem apám helyét, és le leszek láncolva a trónhoz, a Szigetek fogságában fogom élni az életem, miközben a tenger csak álmaimban fog előjönni. Ezért is próbálok minél több időt tölteni a hajón. - magyaráztam jegyesemnek, majd mosolyra húztam én is a számat.
- Természetesen nem. A raktár egy részét alakítottuk át, parancsomra mérget is szórtunk a hevenyészett szoba köré, hogy patkányok ne merészkedjenek embereid közelébe, és így nyugodtan pihenhessenek. Odabent függőágyak, és rendes ágyak is találhatóak, próbáltunk a megfelelő kényelemre törekedni. A nyitott ablakoknak hála a szag is kellemesebb, mint a hajótest többi részében. Feltételeztem a friss levegőt többre értékelik, mint a meleget, viszont ennek köszönhetően vastag dunyhákat is bekészítettünk. Remélem ez megfelel majd. - néztem kérdően a nőre, tudom, hogy nem a legmegfelelőbb szállás, viszont jobbat nem tudtunk felajánlani, hacsak nem a saját kabinomat, ám ott viszont helyszűkében lennének. Mikor a Szigetekről kérdez, kissé összeráncolom a homlokom, ahogy elgondolkodom a válasz előtt.
- Mint mondtam, én keveset leszek otthon, viszont te is szabad lehetsz. A nőket tiszteljük, hiszen szinte mind anyák, vagy majd egyszer azok lesznek. Szabadon hajózhatsz majd, akár velem, akár egyedül, bármikor hazalátogathatsz, vagy bejárhatod területeinket. Jóval melegebb van, mint nálatok, a kisebb szigeteken szinte mindig kellemes az idő, számunkra legalábbis, hiszen melegebb van mint fűtött csarnokaitokban. otthon pedig a vulkán áraszt magából kellemes időt, bár ott a leghűvösebb országunkon belül. Nyitott ablaknál, ha nem fűtesz, bőven kellemes lehet számodra is az idő, mintha otthon lennél csarnokaitokban. Gyakrabban látogatom majd a palotát, mint előtted, de huzamosabb ideig sosem maradhatok, viszont gyakran jöhetsz majd velem, amennyiben kedved lesz, más országokat bejárni. Apám kedves, bár már idősebb, anyám pedig maga a jóindulat, és szeretet. Érdeklődve várják érkezésed mindketten. - magyaráztam a nőnek, amennyi hirtelen eszembe jutott. Nem tudtam hirtelen, hogy mit mondjak, mire kíváncsi pontosan.

~Ratenus Achilleus Agamemnon Chromixen~

A nő egy kezdő szigetlakó tudásával válaszol, ami meglep, mert az máshol igen komoly ismerettségnek számít, főleg egy nemesi család lányánál. Láthat egy elismerő mosolyt, de mást nem mondok, felesleges lenne. Felőlem annyi épülő hajót láthat, amennyit akar, sőt, ha szeretne, építtethet is egyet magának, ha kell, legénységet is szerzek hozzá. A Flottaparancsnok asszonyaként megérdemel egy hajót, még ha nem is a kapitánya lesz, csupán a tulajdonosa.
- Sajnos ez nem így megy... - sóhajtok a nő szavait hallva. A törvények változtatása elméletben mindig lehetséges, a gyakorlat viszont általában más kérdés. - Mint uralkodó, kötelességem lesz biztonságban, nyugalomban élnem, ezzel biztosítva az uralkodói szerep fennmaradását.  És elképzelhető, hogy erre hamarabb sor kerül, mint szeretném, viszont innentől veled, és születendő gyermekeinkkel tölhetem az időmet. - mosolyogtam a lányra. Úgy tűnt, hogy szolgálói szállásával meg van elégedve, persze ez csak ideiglenes, ha sikerül hazajussunk, a palotában méltó luxusban részesülhetnek majd. Ha valamihez igazán értünk a hajózás mellett, az a kényelem. Ezt azért nem tartottam feleslegesnek szóvátenni.
- Természetesen, a dolog csak átmeneti. Otthon biztosíthatlak, hogy kellő kényelemben és ellátásban részesültök, te is, és szolgálóid is. Érkezésünkre számítanak, és biztosra veszem, hogy anyám nem átallott a fél kastélyt felbuzdítani, hogy minden a lehető legnagyobb rendben legyen, és méltó fogadtatásban részesülj. - mosolyogtam. A kérdésére ismét mosoly jelent meg arcomon, nem lenéző, vagy lesajnáló, hanem jóindulatú, láthatta, hogy tényleg jó kedvem van a közelségében.
- Felteszem ismered a jelmondatunkat, a gyengéknek nálunk nincs helye. Ez sokszorosan igaz az utódlás kérdésében. Az, hogy apám az uralkodó, nem jelent sokat, hiszen nálunk nem a vérvonal alapján öröklődik a trón, hanem ki kell érdemelni azt. Persze, utódként volt valamennyi előnyöm, hiszen kellő taníttatásban részesültem, és a legjobbak mellett tanulhattam, de ettől függetlenül, mikor megkaptam a saját hajómat, bizonyítanom kellett, hogy jobb vagyok mint Fred, és méltó a Flottakapitány tisztségére. Nálunk ő a trónörökös, a Flottakapitány, a legnagyobb rang az Uralkodó után. Más szóval a hadseregparancsnok örökli a trónt, és ha idő előtt meghalok, az csak annyit jelent, hogy nem voltam méltó az Uralkodó szerepére, és így a szigetek lakói jobban is jártak halálommal. - magyarázom a dolgot. Valóban fura lehet olyanoknak, akik megszokták a vér szerinti öröklődést, de én jobbnak tartottam a mi rendszerünket. A tenger egy óriási rostély, ami kiválogatja az erőseket, a méltókat, és elhullajtja a selejtet. Ezért is volt fontos az utódnemzés szerepe, hogy ne haljunk ki, és ezért vállaltak fel az emberek fattyak és törvényes gyerekeket egyaránt. Mármint, a jelentősebb rangúakon kívül.

~Ratenus Achilleus Agamemnon Chromixen~

- Köszönöm, és én is ebben bízok, bár választás a tenger, és közted nem is olyan egyszerű, mint gondoltam. - mosolygok a nőre, és bár tudom, hogy túlzás, az illem valahogy mégis megkívánja az udvarlást, és hirtelen nem tudom másképp kifejezni magam. - De persze én is bízok benne, hogy atyám még sokáig tölti be az uralkodó szerepét. - sóhajtok, hiszen tényleg ezt kívánom. Amíg szabad vagyok, addig az élet csupa kaland, móka, és megannyi fehérnép, különféle országok hölgyei várnak szenvedélyes ölelésekkel, de ha egyszer a palotába kerülök, akkor főleg feleségem, a szolgálók, és nagy ritkán hozott új rabszolgák keserű egyhangúságában fogok élni. De erre egyelőre nem akarok gondolni, főleg nem a leendőbelim előtt.
- Ezt mondd anyámnak. - nevetem el magam. - Neki mindegy, hogy kik a kísérőid, fejedelmi kényelemben fogja őket részesíteni, és mindent megtesz majd a lehető legnagyobb kényelemért. Az utódlás kérdésénél elismeri, hogy kiment a fejéből a dolog, majd további magyarázatot kér, én pedig a válaszadás előtt az egyik szekrényhez sétálok, és kinyitom. A nő láthatja, hogy megannyi különböző palack pihen odabent, illetve előveszek két kristálypoharat.
- Tölthetek neked valamit, kedvesem? - kérdezem, és ha mond valamit, amit szívesen fogyasztana, akkor töltök, ha nem kér, akkor csak magamnak öntök ki egy pohár bort. A töltés után hellyel kínálom, hiszen még van időnk az indulásig, majd magyarázni kezdek.
- Fred volt a Flottaparancsnok előttem, jelenleg ő az elsőtisztem. Alatta kezdtem tanulmányaim, mikor először hajón szolgáltam, és mindent megtett, hogy a lehető legjobban kitanítson - ugyan ez igaz volt a kapitányra, akinek utána elsőtisztje lettem. Végül saját hajóm kapitányaként bizonyítottam, és ezt Fred is elismerte, így lemondott a javamra a posztról. Egyébként ez elég érdekes, hogy mi alapján lehet átvenni egy Flottaparancsnok pozícióját. A leggyakoribb, a parancsnok halála, ilyenkor a kapitányok összegyűlnek, és választanak egy új vezetőt, ebben a szavazatban az uralkodó is részt vesz, és övé a legerősebb szavazat. A másik, ami nálunk is történt, hogy a Flottaparancsnok elismeri a másikat, és lemond a javára. A harmadik lehetőség, hogy a legénység választ magának új kapitányt, a legénység tagjai közül, de ez általában csak akkor történik meg, ha a Flottaparancsnok nem hajlandó lemondani a nálánál érdemesebb javára. Persze ilyenkor az újonnan választott általában egyből lemond, és az eredetileg akart parancsnokot kapják, viszont az előző Flottaparancsnok megszégyenülve tér haza a bányákba. - vázolom a parancsnoki rang öröklődésének módját. Ebben én is látok hibákat, nem tökéletes a rendszerünk, de jelenleg működik, és ez a lényeg. - Majd elfelejtettem, az utolsó módszer, amikor a kapitányt kihívják párbajra. A vérre menő küzdelemben is el lehet ragadni a rangot, de ezzel ritkán élnek, hiszen a legénység bármikor lemondathatja a számára alkalmatlannak tűnő kapitányt, ha viszont valaki alkalmas, azt úgyis elismerik. A párbaj inkább egyszerűbb hajók kapitányi rangjának megszerzésénél szokott bekövetkezni, de ettől függetlenül ez is egy lehetőség.

~Ratenus Achilleus Agamemnon Chromixen~

- Köszönöm, kedvesem. - mosolyogtam, úgy éreztem nem kell többet mondjak, felesleges lenne minden szó. Ez egy politikai házasság, nem kell szeressük egymást, ha utálnám, akkor is hozzámennék, mert ez a jó a népemnek. Valószínűleg ő se dacolna ősei akaratával. De ez szerencsére nem így volt, kedveltem a nőt, és úgy tűnt hogy neki sincs problémája velem, ami sokat segített abban, hogy kedvelni tudjam. Az utódnemzéssel se hiszem, hogy probléma lesz, szép nő, tetszetős a szemnek, így nem csak kötelességből fogom ágyba vinni.
- Igaz is - nevettem el magam, mikor anyámról beszéltünk. - jobb ráhagyni az ilyet, amúgy se árt vele senkinek. - mosolyogtam, a kérdésre pedig elgondolkodtam. Talán volt egy üveggel, de nem voltam benne biztos, és most nem akartam nekiállni keresgélni, főleg azért, mert féltem, hogy hülyét csinálok vele magamból. Mézsöröm természetesen volt, ezért inkább egyből ahhoz nyúltam, és töltöttem jövendőbelimnek.
- Legközelebb gondoskodom róla, hogy fel legyen töltve Glöggel a készletem. - mosolyogtam, mikor átnyújtottam az italt. Ezek után az északiakra jellemző módon koccintottunk egymással, helyet foglalva. A mi népünkre nem volt jellemző a koccintás, de még bőven nem voltunk otthon, így a hely szokásaihoz alkalmazkodtam. Mikor az aggodalmairól beszél, bólintok.
- Valóban, egy-egy hajó olyan, mint egy-egy szűkös klán, vagy törzs. Az ott élők hűségesek egymáshoz, szinte családtagok, és követik a kapitányukat, amíg az alkalmas a vezetésre. Viszont ne feledd, hogy jelenleg óriási szabadsága van egy-egy kapitánynak. Az adóink nem nagyok, a zsákmányból épp eleget megtarthatnak, és ez elég, hogy higgadtak maradjanak. Ezen kívül a vízen nem egyszerű terveket szőni, és szövetségeseket találni. Ráadásul a Flottaparancsnok alatt szolgál a legjobb legénység. A mozsárokkal nehéz eltalálni egy másik hajót, főleg ha az tudja, hogy mire számítson, ha harcban edződött. Mindenképp közelharc lenne belőle, és egy hajón kevés a hely, a túlerő nem ér annyit, mint szárazföldi harcoknál. És még ha minket el is tüntetnének, mi a garancia arra, hogy pont őket választja a tanács? Hogy nem lázadnak fel ellenük ugyan úgy, ahogy ők tették? A kiérdemelt pozíció a legstabilabb, a választott ingatagabb. Szerencsére eddig nem próbálkozott senki, de ha kíván, akkor jöjjön csak. A saját kardommal vágom át az áruló torkát. - mosolygok higgadtan, magabiztosan. Nem féltem a rangom, tudom, hogy meg tudnám védeni ha kell, és Poszeidónban is bízok. Az Istenek szeretik a családom, most valószínűleg képességet is kaptam, innentől miért akarnának megölni?

~Ratenus Achilleus Agamemnon Chromixen~

A gondoltaktól eltérően úgy tűnt, hogy én is szimpatikus vagyok a nőnek, a szimpátia kölcsönös volt, még ha nem is szerelem. Az pedig, hogy az ágyban is nyújtotta amit elvártam, csak hab a tortán. Jól nézett ki, szívesen összebújtam vele, és igazából csak ez számított számomra. Mondjuk ha egy rút valakihez adott volna apám, lehet, hogy a fogantatás után többször rá se nézek, Hope viszont vonzott, és még megvolt az újdonság varázsa is.
- Ha nem szándékosan csináljuk, akkor biztos nem fogjuk. - mosolygok. - Kedves, aranyos asszony, gyakran elgondolkodom rajta, hogy mégis hogyan kötött ki apám mellett. Szerencsére én nem örököltem a lágy szívét. - mondom ki a csúf igazságot, úgy érzem őszinte lehetek a nővel, és felvállalhatom aki vagyok. Nem egy gyengéd, lágyszívű senki, akire elég szépen nézni és elérhet bármit amit szeretne. De szerintem ő is tudta, hogy akaratos vagyok, elszánt, és határozott. A népemben a legtöbben ilyenek vagyunk, és ez így van rendben. A víz hiába gyengéd és kedves, a tenger megszilárdítja a legpuhább szívű férfit is. A mézsört megköszönte, és az időjárásról beszélt. Lehet, hogy ezért esett volna jól neki a forró ital, mert fázna? Tény, hogy nem volt meleg, de a kabinban kétségkívül jobb idő volt, mint odakint. A lámpások adtak egyfajta meleget, amit bent tartott a fa, bár elkélt a ruházat, de felöltözve igencsak kellemes volt idebent az idő.
Azonban nem volt időnk további beszélgetésre, hiszen Hope rátapintott arra, amiről majdnem megfeledkeztem. Lassan kifut a hajónk, és szerette volna megfigyelni, minket pedig nem fognak külön értesíteni, hiszen egyrészt nem kértem, másrészt parancsuk volt rá, hogy ahogy lehet, induljanak. Nem fognak ilyenekre pazarolni időt. Éppen ezért bólintottam a nő szavaira, és felálltam a székemről.
- Időérzéked páratlan, valóban, lassan készülődhet a legénység az indulásra. Természetes, hogy még meg szeretnéd nézni otthonod partjait, illetve mint említetted, a kihajózást magát is érdekesnek tartod. Kérlek, engedd. - fejeztem be a mondatot már kedvesemnél állva, a palástjával, azzal a céllal, hogy felsegíthessem rá. Ha megengedi, akkor ezt gyengéden meg is teszem, illetve a sajátomat is visszaveszem, mielőtt kinyitnám neki az ajtót. Engedem, hogy előre menjen, ezzel is kimutatva tiszteletem a nő iránt.

~Ratenus Achilleus Agamemnon Chromixen~

Megjegyzi, hogy még szerencse, hogy jól nevelt, és ismeri az illemet, mire elmosolyodok. Egy szóval sem feltételeztem, hogy ne lenne az, sőt, az északiak neveltetéséről én is tudom, hogy milyen, hiszen részben engem is ők neveltek. Arra, hogy nem vagyok lágyszívű, pozitívan reagál, ami el is várható egy olyan büszke, és harcias nép gyermekétől, mint az övék. Bár velünk ellentétben ők többet adnak a nyers erőre, ha harcra kerül a sor, vezetőinket tekintve hasonlóan határozott, erős jellemű férfiak állnak mindkét nép élén. Valószínűleg nem is viszonyulna hozzám így, ha nyálas, anyja szoknyája mögé bújó férfi lennék. Bár, akkor nem is tartanék ott, ahol. Amikor a nőkről kérdez, elgondolkodom.
- Népünk szabályai nem tiltják, hogy nő legyen hajóskapitány, vagy rang birtokosa, azonban erre nem igen volt még példa, és nem is hinném, hogy lenne. Megbecsüljük a nőket, hiszen anyák lesznek, és mint olyanok, életet adók. Azonban fizikumukat tekintve elmaradnak egy férfi mögött, és nem hiszem, hogy találna magának legénységet, ami követné. Amennyiben ez mégis megtörténne, és volt is rá már példa a történelmünk során, úgy ugyan olyan teljes rangú kapitánynak minősül, mint bárki más, és a hajója méretétől, és zsákmányának átlagától függ megbecsülése, mint bárki másnál. - magyarázom a dolgot, és elmosolyodom. - Nem hiszünk olyan babonákban, hogy a nő balszerencsét hoz, és nem is ítélünk meg senkit a születése alapján, nem az ember választja a nemét. Ha valaki méltó egy rangra, akkor azt megszerezheti, és az a rang megilleti. Azonban beláthatod, hogy a nők óriási hátrányból indulnak. Gyermeki képzésük nem tér ki a harcra, illetve nem tanulnak hajózást a későbbiek során. Éppen ezért szinte lehetetlen a dolog. - mondom, és belegondolok, hogy milyen lehetne női kalózkapitánynak lenni. Persze, ha tényleg méltó rá, akkor megkapná azt a rangot, amit felvázoltam, viszont a többi kapitány nem tartaná magukon egy szinten állónak. Bár már megesett, hogy női kalózkapitány csatlakozott a népemhez meglévő hajóval és legénységgel, de neki sem volt könnyű dolga.
Az ajtó feltárását megköszöni, és előre megy, majd a hajó korlátjához sétál integetni a búcsúztatóinak. Természetesen mellé lépek, a legénység úgyis teszi a dolgát, és nem kell pátyolgassam őket mint az újszülött csecsemőt.
- Remélhetőleg hamarabb odaérünk, mint hinnéd, azonban a tenger képes a legváratlanabb meglepetésekre is. Éppen ezért nem szeretek becslésekbe bocsátkozni, még a végén elszólnám magam. Azonban ha szerencsénk van, akár egy-másfél hét alatt is megtehetjük az utat. - mondom, remélve hogy ezzel az elszólással nem haragítottam magamra Poszeidónt és átkozott hitvesét, a tengert.

~Ratenus Achilleus Agamemnon Chromixen~

Úgy tűnt, mintha megkönnyebbült volna a válaszomtól. Egyébként ebben a népeink valamelyest megegyeztek, mindkettőnknél a tudás számított, nemtől és kortól függetlenül. Az, hogy mindez megnyugtatta nem volt titok, főleg miután ki is mondta, majd a gyermekre terelte a szót. Hát persze, főleg lányok.
- Attól, hogy lányunk vagy fiúnk születik, még ugyan úgy fogok rád gondolni, és nem foglak téged okolni. Gyermekünket is ugyan úgy fogom szeretni, és természetesen tiszteletben tartom anyja kérését. Ha úgy véled, hogy esetlegesen egy lány születése esetén taníttatni szeretnéd, és harcosnak nevelni, természetesen úgy lesz, és biztosítalak, hogy végigjárja ugyan azt az ösvényt, mint én. Ettől függetlenül, gondolod megérted, hogy nem csak egy gyermeket szeretnék, főleg, ha az lány lenne. Nem csupán az öröklés kérdése ez, de fontos, hogy nevem továbbvigye a gyermek, és így ne haljon ki a családfa. - magyarázom a nőnek a dolgot. Emellett tudhatja azt is, hogy nálunk nem számított a születési sorrend, egy utolsónak született fiú is előbb lehet örökös, vagy juthat magasabbra, mint elsőszülött bátyja.
- Tehát akár lányunk, akár fiúink lesznek, támogatni fogom, hogy ne csak tőlünk, de a családodtól is tanuljon, ugyan úgy a palotában, ahogy én tettem egykor. - nyugtatom leendő páromat, és közben hallom, ahogy a legénység kiabál, és lassan elindul a hajó, távolodni kezdünk a kikötőtől. Hope integet testvérének, és én is feltartom kezem elköszönésem jeléül. Ahogy mozogni kezdünk, hirtelen hidegebbnek érződik a levegő, és tudom, hogy ez csak rosszabb lesz, minél távolabb érünk a várostól.
- Igen, a hó legalább olyan alattomos. - mosolygok, és elgondolkodok. - Igazából meglepően sok a közös bennük. A hóviharban is könnyen odavész az ember, és a csillagtalan égbolt alatt hajózni legalább olyan veszélyes lehet, mint a hóvihar közepén próbálni eljutni valahova. - mondom, ahogy párhuzamot vonok a kettő között. Közben feltesz egy kérdést, mire a mosolyom szélesebbé válik.
- Ha nem félnél, sajnálnálak. Három dolog van, amitől minden bölcs ember fél: a viharzó tenger, a holdtalan éjszaka, és a szelíd ember dühe. Ráadásul az otthon egyre távolodik, ahol eddig éltél és biztonságban voltál. Ha nem félnél, akkor megijednék. - nézek mélyen a szemébe.

~Ratenus Achilleus Agamemnon Chromixen~

Amikor az istenekről beszél, bólintok. Való igaz, hogy Poszeidón vagy Zeusz könnyedén megtagadhatja tőlem az utódot, vagy nyomorékkal is megajándékozhat, bár nem hiszem, hogy ezekre rászolgáltam volna. Főleg most, hogy még külön hatalommal is kitüntettek. Amikor a felvilágosultságomról beszél, megcsóválom a fejemet, így is kifejezve, hogy nem értek egyet vele.
- Ennek a felvilágosultságomhoz semmi köze, csupán egy anya kérésének a tiszteletben tartása. Mint mondtam, ezzel törvényt és hasonlókat sem szegünk. - mondom, és azt már csak gondolatban teszem hozzá, hogy ha ő lesz az első női trónörökös, az pedig csak nekem dicséret és elismerés, mint az apja és tanítója, aki idáig juttatta. Inkább a távolodó kikötőt nézem, miközben jegyesem ismét mosolyogni kezd.
- Bárhogy is, szerencsés vagyok, hogy ilyen gyönyörű és kedves, ráadásul nem csak testiekben, de szellemiségében is vonzó jegyest választottak számomra. - próbálkozom egy nem túl sikeres bókkal, mire zavartan elfordulok. Még én is érzem, hogy ez kissé kellemetlen, és félresikerült lett. Ehelyett már érkezik is a nő következő kérdése, mire elmosolyodom.
- Főleg előre elkészített, és kiszárított ételeket szoktunk bekészíteni, de természetesen a halászat megszokott dolog, főleg mert sosem tudhatjuk mennyi ideig tart igazán egy utazás. Ha rossz időt fogunk ki, akkor akár két, háromszorosára is megnyúlhat , vagy többre. Előfordulhat, hogy egy idő után elfogyna az élelmiszer, éppen ezért próbálunk mindig friss halhoz jutni, hogy a bekészített ételekből a lehető legkevesebb fogyjon. Ezen kívül a hajózás egyhangúságát is feldobja, amikor a legénység csapatokra bomlik, és egymással verseng, hogy kik szereznek több zsákmányt. Ezek a fogadások mondjuk nem csak a halakra érvényesek. - mosolygok, hiszen a nő valószínűleg teljes mértékben tisztában van vele, hogy miben is utazunk valójában.
- Megértelek, kedvesem. Nekem is nehéz volt, mikor gyermekként ide kerültem. Még mindig emlékszem arra a napra, és szerintem fogok is örökké. - mondom, és ha engedi, akkor megölelem, egyfajta bátorító és vigasztaló ölelésképpen.

~Ratenus Achilleus Agamemnon Chromixen~

- Életmódunkhoz és szigorúságunkhoz képest, azt hiszem bizonyos dolgokban mindig is felvilágosultak voltunk. És az északi törzsek szokásai se ismeretlenek számunkra, köszönhetően a szoros viszonynak, és mint mondtam, tiszteljük és elismerjük a nőinket. Az pedig, hogy a gyermekem nem csak a saját vallásunkat ismeri meg, hanem az anyjáét is, az nem hiszem, hogy az Istenek akarata ellen szólna. - evezek veszélyesebb vizekre. Nem tudom, hogy Hope hogyan tervezte a gyermekünk vallási taníttatását. Természetesen én a saját hitünkre nevelném, de mellette megismerhet más vallásokat is, például én is ismerem az északi törzsekét. A lényeg, hogy a gyermek tudja, kihez kell imádkozni esténként.
- Nos, én nem kételkedem abban, hogy talpraesett és igencsak ügyes vagy e téren is, de azért be kell vallanom, valamelyest féltelek, ami szerintem természetes. Ettől függetlenül, nem célom, hogy unalomban éld mellettem az életed, és ha valóban szeretnéd, akkor velem is tarthatsz néhány hajóút alkalmával. - mosolyodtam el, mert ez nem csak azt jelentette, hogy engedek a nőnek, de ezen utak alkalmával, mint most, velem fog aludni, és még több alkalmam lesz kiélvezni fejedelmi zsákmányom. Emellett ki tudja, az én étvágyam mindig megnő a portyáktól, lehet, hogy az övé is, sőt, akár elfogott nőket is bevonhatunk a játszadozásba. Akárhogy is lesz, egy próbát mindenképp megér, és hajlamos vagyok adni neki egy esélyt. Amíg mellettem marad, addig úgyse sebesül meg.
[colof=aquamarine]- Viszont otthon ne újságold. [/color] - kacsintok a jövendőbelimre, hiszen nem hiszem, hogy örömmel fogadnák ha megtudnák, hogy feleségem ilyen kockázatoknak teszem ki. , főleg, ha szülőföldén nem engedték. Bár, onnantól hogy elvettem, az én feleségem, és nem az apja lánya.
- Ebben teljesen igazad van, kedvesem, és ezért is próbálom a lehető legkellemesebbé tenni ezt az élményt, és támaszt nyújtani ezen nehéz időkben. - mondom végül.

~ Karakter: Hope Miller; Helyszín: A Flotta első számú hajója ~
- Bízom benne, hogy így lesz – felelte Hope.
Tényleg remélte, hogy valóban nem haragítja magára az isteneket azzal, hogy mindkét istencsaládot fogja ismerni majd a gyermeke, gyermekei a jövőben. S az, hogy melyiket kívánja tisztelni majd eldől, hisz az istenek szabad akaratot adtak minden egyes embernek. Így egyikőjük sem tudhatta, hogy a másik fél teljesen máshogy gondolta azt, hogy az esetleges gyermekeik miként vélekedjenek a vallásról. Persze ehhez az is kellett, hogy Hope ne haljon bele a szülésbe, vagy az utána következő lázba, ami gyakorta előfordult a világban. Mindezek után hozta fel, hogy ő maga korábban is járt volt portyázni a sajátjaival, de soha sem engedték. Nem azért, mert nőként nem vehetett volna részt ilyenben, hanem mert a kiházasítására számítottak és nem kellett volna, hogy baja essék. Elmosolyodott boldogan, ahogyan Ratenus kimondta, hogy magával vinné őt is, hogyha úgy adódik.
- Roppant hálás lennék érte, ha láthatnám a világot az oldaladon – felelte.
A következő mondatra kislányosan mosolyodott el és rázta meg a fejét.
- Nem fogom, nem szeretném drága édesanyád lelkivilágának ártani – mosolygott. – Majd azt mondjuk, hogy hazautazom az ilyen alkalmakkor. Az ellen senkinek se lehet kifogása.
Kinézett a tengerre és úgy mondta el, hogy mit gondol arról, hogy szerinte gyermekként egyszerűbb az efféle út, költözés, máshol való megszokás, mint az ő korában. noha ő sem volt olyan öreg, de jó ideje felnőttként kezelték.
- Nem lehetek elég hálás sem neked, sem az isteneknek, hogy ilyen jegyessel ajándékoztak meg – mosolyodott el. – Tudom, hogy mást nem igen érdekeltek volna mindezek.
Ismételte meg, amit korábban mondott.
- Fáradt vagyok, ha nem bánod visszavonulnék s lepihennék egy kicsit – hozta fel.
Amennyiben Ratenusnak nincs kifogása, akkor elindul lefelé a kabinba.

//Folytatás: Központi sziget//

//Most kezd egy kicsit sok lenni, hogy mennyi helyen vagyok, ha nem gond, akkor szerintem itt befejezhetnénk. //