Bűnök csarnoka

A férfi mosolyogva figyeli az árnyat aki a másikhoz beszél. Aztán amikor felé fordul csak nézi.
- Azt hiszem nem értem mire gondolsz? Azt sem tudom ki az aki szolgálatomat kérte. Azt sem tudom ki az a Mephisto, vagy te ki vagy. Visszaküldtetek és semmi mást nem ajánlotok mint kis időt a szenvedés előtt. Talán csak azért, hogy amikor már biztonságban érzem magam végül elküldhess szenvedni. Elárultalak? Nem tudok róla. Elvittek valahova akaratom ellenére és azt akarták szolgáljak új urat aki más erőt ajánl és ami a legfontosabb szabadságot. Ti mit ajánlottatok? Semmit. Még a szabályokat sem ismerem. Mégis elvárod, hogy jó katonád legyek. Miközben minden percben arra figyeljek, hogy mikor akarsz lerángatni a pokol mélyére. Talán tévedek? A küldetésemmel kapcsolatban nem tudok mit mondani. Megvolt a tervem. Az hogy nem volt időm és megfelelő eszkozöm végrehajtani nem az én hibám. - fejezi be a férfi. A teste a régi furcsa érzés már úgy megszokta az újat. Nem tudja ki ez az árny, de még eddig semmit nem tett amivel tiszteletet érdemelt volna ki. Ezek a démonok mind tiszteletet és hűséget várnak viszont nem mutatják, hogy méltók rá. Ő nem az erőt, hanem az észt tiszteli.

Pillanatokkal ezelőtt egy ismeretlen helyen voltam eg csapat másik emberrel. Aztán az egésznek vége lett. Az emlékeim tompák, de abban biztos vagyok, hogy meghaltam. Egy teljesen másik helyen jelenek meg. Nem hasonlít semmire amit eddig láttam. Nincs nap se csillagok mégis van fény. Az egész egy sivatagra emlékeztet. Nemigazán tudom, hogy hol vagyok, de ha abból a feltételezésből indulok ki, hogy meghaltam, akkor valószínűleg a túlvilágon vagyok. Mellettem egy másik férfi állt. Előttem pedig valami fura lény lebeg. Áh a pokol. Nagyon király. Ezek szerint tényleg halott vagyok. Látom, hogy másik férfi fele fordul és neki kezd el beszélni. Végül pedig a férfi próbálja magát kihúzni a bajból, de ezek szerint túl késő volt már neki. Kellemetlen. Egy szót sem szólok egészen addig amíg a férfi el nem tűnik és a különös lény újra hozzám nem szól.
- Arra már rájöttem, hogy ez itt a pokol, de azt nem tudom, hogy ki vagy te vagy az a Mephisto akiről te beszéltél. Illetve még valami. Engem is oda fogsz küldeni ahová azt a másikat? Én is a pokol legmélyebb bugyraiban szenvedhetek az örökkévalóságig? - kérdem tőle határozottan. Van bennem egy cseppnyi kis félelem, de úgy vélem ez természetes egy ilyen helyen.

A lény bemutatkozik és elmondja, hogy mi is ez a helyzet. Szóval feladatokat kell teljesítenem nekik. Ez érdekesnek hangzik. Viszont megéri. Nem hiszem, hogy lehetetlen feladatokat adna, így nem is lesz vele semmi problémám. Árny hirtelen elkezd körülöttem menni és nyomában fehér csík húzódott, amiből valamiféle írás jött ki amit én egyáltalán nem értettem.
- Hát lenne több kérdésem is. Először, hogy mit kéne csinálnom? Mi lesz a feladatom a földön. Aztán az is érdekelne, hogy miféle képességet fogok kapni ehhez a feladathoz. Szeretnék mindent tudni az egészről mielőtt visszaküldesz - mondtam neki és türelmesen várom a válaszát. Minél többet tudok a feladatról és a képességről már az elején annál könnyebb lesz és annál nehezebben jutok arra a sorsra amire az a másik jutott.

Árny elkezdte magyarázni, hogy tulajdonképp mi is lesz a küldetésem. Érdekesnek ígérkezik. Bár ritkán volt szükség arra, hogy meggyőzzek más embereket, mégis úgy érzem, hogy van hozzá tehetségem. Ekkor a kör teljessé vált és Árny áttért a képességeimre. Villámlás és ugrás. Ez hasznos, bár a régi képességem jobb volt valamivel, de úgy érzem, hogy hamar megszokom és hasznos lesz majd. Főleg, hogy eddig nem volt olyan képességem amit tudtam volna közvetlen támadásra alkalmazni.
- Igen lenne még kérdésem. Egész pontosan hol találom ezt a személyt? Illetve miféle ajánlatra gondol? Pénz? Erő? Hatalom? Csak, hogy tudjam mit ajánlhatok fel neki. Illetve van-e valami segítség a földön? Például olyan emberek akik a szolgálatodba állnak és tudnak valamiféle segítséget nyújtani nekem, hogy minél gördülékenyebben menjen a küldetés. Úgy vélem ez mindkettőnk számára fontos lenne. - Remélhetőleg fogok tudni valamiféle plusz segítséget szerezni. Ez főleg akkor fontos, hogy ha a meggyőzés nem lenne sikeres. Főleg, hogy nem tudom mire képes ez az ember és jobb úgy harcolni ha van valaki aki tud egy kis segítséget nyújtani.

Niteris hangos rikácsolással pottyant be a csarnokba. A zuhanás mérete alapján azt hitte, hogy biztosan bele fog halni az érkezésbe, de nem így történt. A darabjai nem töltötték be a falakat, ő pedig életben volt. Vagyis... nem. Tisztán emlékezett rá, hogy a darabjai már betöltöttek egy falat egy távoli kocsmában, és igazából nincs is életben.
Ejj, a csudába!~bosszankodott~ Ez... új. Pedig a mélyen tisztelt doktor úr biztosított róla, hogy nincs túlvilág. Reméljük... remélem hamarosan összerak~
Ekkor azonban a szimbionta megzavarodott. Nem kellett volna itt lennie... függetlenül nem is szabadna léteznie... és hibátlan élete után semmiképpen sem kellett volna pokolra jutnia. Sikeres küldetések, az emberiség védelmezése és a tudomány. Csak erről szólt az élete. Egy halott részeg miatt csak nem romolhatott el minden... Vagy mégis?
A démon is csak értetlenkedett, ő meg nem mert hozzászólni a dolgokhoz. Mégiscsak ismeretlen helyen volt, ismeretlen lényekkel körülvéve. Pont mint egy rémálomban...
Alaposan felmérte a környezetét. A megfigyelte a könyveket, amennyiben lehetséges a címüket is megpróbálta kivenni. Egy közös olvasmány jó beszélgetőalap lehet...
A derengés is feltűnt neki, de nem egészen tudta mire vélni.
~Talán medúzagének~gondolta. Dr Malburg előállt  már furcsább ötletekkel is. A démon azonban bezsákolást is emlegetett, ami már nem hangzott olyan jól. Megpróbált emberi, vagy legalább kevésbé tócsaszerű alakot ölteni, hogy értelmesen kommunikálhasson. Már épp megszólalt volna, amikor újabb rengés következett, és újabb izgalmas könyvek potyogtak le. Ezt megint ordibálás követte a démon részéről, de a végére már Niteris is összeszedte magát.
- Aaaa....  pokolban sok a vulkáni aktivitás... nem igaz? - kérdezte, hogy elkerülje a bezsákolását - Nem a szakterületem, de a két dolog összefügghet.
Még nem mert értelmes dolgokat mondani. Remélte, hogy ezzel a kis támogatással lenyugtathatja a forrófejű démont.

Ha mégis el akarták hurcolni, tiltakozásba kezdett:
- Hé, nem! Engem nem vihettek el! Én vagyok a világító szimbionta. Ez csak jelent valamit, nem?! Vannak kapcsolataim. Ismerem a trónoló-kacagó démont!

A démont nem nyűgözte le Niteris páratlan földrajzismerete, és gyorsan leállította a mondanivalót. Helyette a világításról akart beszélni.
~Mégsem medúzagének~vonta le nagy bölcsen a következtetést a szimbionta. Eddig még reménykedett benne, hogy igazából nem halt meg, csak már megint Rémálom szórakozik, de ez egyre valószínűtlenebbnek tűnt. Az újabb rengések miatt nem tudott értelmes válasszal előállni.
Aztán megjelent a lebegő köpeny, aminek erősen nazgûl hangulata volt (Dr Malburg szörnyet halna, ha tudná, Niteris mennyi tévét nézett, amíg ő aludt). A szellem és a démon egy furcsa beszélgetést folytattak le. A sok információt nehéz volt feldolgozni. Egyszerre volt ijesztő és biztató. Első halott (tehát olyat többször is lehet), világítás, támadás a pokolban és kopogás (ami valamiért rosszabb, mint az ostrom). Nem éppen a megszokott témák... A démon ebből vélhetőleg csak a fenyegető elemeket vette ki, és kérdésekkel ostromolta a szimbiontát.
- Volt ott egy kocsma, ahol verekedtünk - hadarta rögtön Niteris - aztán jött ő, a Szellemlovas. És bántott minket. A nem-égető-de-fájdalmas láncaival. De mi visszavágtunk, igen ám! Elkaptam, és majdnem elfoglaltam, amikor valaki ott a fejében kinevetett, és most itt vagyok. Azt hiszem, hogy felrobbanthatott... Nem az első alkalom, de általában a mélyen tisztelt doktor úr összerak. Csak idő kérdése... most is ez lesz.
Niteris már nem hitte ezt teljesen, de még ragaszkodott hozzá. Nem állt még készen arra, hogy beletörődjön a saját halálába. És kopogó személlyel sem szívesen találkozott volna.

Mephisto... Jobb nem is lehetne. A Doktor Faust főgonosza személyesen jött el, hogy elpusztítsa Niterist. Nem a doktort, hanem az őt segítő szimbiontát. Alaposan melléfoghatott.
Szerencsére ezt többen kifogásolhatták. Hirtelen berobbant egy világító óriás, hogy kifejezze nemtetszését.
Niteris csak pislogott (legalábbis biztosan ezt tette volna, ha lehetősége nyílik rá). Nem mindennapi dolog meghalni, aztán végighallgatni, hogy ez mennyi kellemetlenséget okozott. A Törvényt meg az ezt megszegő Mephistot még nem egészen értette, de egy valamit biztosan tudott: "Ez a lélek nem ezt a világot illeti!"
~Így már minden világos~nyugtatta magát~Persze, hogy nem juthatok pokolra. Vár az Elízium, a Valhalla, a Mennyország, vagy esetleg megint a Föld. Semmi okom nincs itt elégni a rossz lelkekkel. Jó életet éltem.~
Ettől viszonylag meg is nyugodott, már amennyire ezt megtehette egy öt méteres repülő angyal-démon társaságában. Fenyegetőnek találta, de pillanatnyilag ő volt a szimbionta legnagyobb reménye a szökésre. Egy kicsit feszengett csak. Nem kedvelte a nevetgélő entitásokat. Nehéz megítélni, hogy mi tetszik nekik. Annyi biztos, hogy a kézfogás nem tartozik ebbe a kategóriába. Egy üzletre talán ez még nyitott lehet. Elvégre "Eladó az egész világ!", meg ilyesmi.

Hé! - szólt Niteris sértetten, amikor a démon bűnösnek nevezte - Én jó életet éltem, mindent csak az emberiség érdekében tettem...
A beszélgetés nagy része magas volt neki, csak azt tudta biztosan, hogy ő semmi rosszat nem tett. Az is egyértelmű volt, hogy az angyal nem kedveli a démont és a lebegő köpenyt, és hogy Mephisto mégsem jön el egyhamar. Mégsem lehet olyan fontos az a Törvény, ha csak így figyelmen kívül lehet hagyni...
Amikor a könyvet mutatták neki, csak nagy szemekkel nézett rá.
- Hoppá! - tette hozzá ő is a véleményét a jajgatáshoz. Mégsem maradhatott csöndben, miközben éppen róla vitáznak. Így legalább úgy tűnhetett, mintha ő is ismerné a könyvecskék összes funkcióját.
A démon viszont okosabbnak bizonyult, mint Niteris először gondolta volna. Talált valami kiskaput a rendszerben, ami nagyon felbosszantotta Ethanielt. Valamiért nagyon fontos lehetett neki, hogy személyesen szállítsa el a szimbiontát.
- Igazából pontosan mi a különbség? - kérdezte Niteris, amikor az angyal rámutatott - Nem mindegy, hogy ki küld vissza, ha a végén visszamegyek?
Már szívesen elhagyta volna a termet. Amíg ő éli az életét (remélhetőleg örökké), a furcsa természetfeletti lények nyugodtan megvitathatják a részleteket.

Rengeteg dolgot kellett megfontolni. A biztos feltámadás jól hangzott, de Niteris nem tudta, hogy mit kéne választania, ha mégis rá maradna ez a feladat. A hatalom jól hangzott... a szellemlovas is kemény fickó, pedig előtte valószínűleg semmi hatalma nem volt. Viszont a cél már bajos lett volna... Mi van, ha Mephisto rossz feladatokat ad? Gyerekeket megrontani, ártatlanokat ölni, tudósokat megkísérteni? Az már nem olyan fényes.  Egyáltalán Mephisto miért ölne meg bárkit is, ha ennyi probléma keletkezik belőle? Talán végig csak egy szimbionta hírnököt akart (ki ne akarna magának egy szimbiontát?). Abban sem volt biztos, hogy ez hogyan befolyásolná a jelenlegi átkait. Az avaloni tudósember korábbi szavai nem voltak biztatóak. "Rémálom egy istenség, akinek a hatalma a legtöbb istenét felülmúlja… röviden, megszívta". A kérdés csak az, hogy az angyalnak vagy Mephistonak van-e elég hatalma, hogy ezt levegye.
A szimbionták lelke is nagyon érdekelte Niterist. Miért rendhagyó arról vitázni? Csak a szimbionták lelkéről nem szoktak, vagy úgy általánosságban a lelkekről? Sajnos mindent nem lehetett megkérdezni egyszerre.
- Hogy szól ez a törvény, amire mindenki hivatkozik? - kérdezte - Biztos akad itt valaki... az ördög ügyvédje vagy mi, aki tudja mi mit jelent.
Niteris nem szeretett volna anélkül döntést hozni, hogy mindent megért, de ez pillanatról pillanatra valószínűtlenebbnek tűnt.

Niteris a szíve(?) mélyén tudta, hogy legjobban akkor járna, ha azonnal az angyal nyakába ugrana, és repülne vissza a doktorhoz, de... Örök élet, nagy hatalom... Mind nagyon jól hangzott. És Mephisto sem lehetett annyira rossz (leszámítva az öldöklésre való hajlamát). Végül is Dr Faust is csak jól járt a végén. De ezek a démonok akkor is trükkösek. Biztosan van valami az apróbetűs részben, ami mindent megváltoztat.
A szimbionta sokáig nem válaszolt Ethaniel kérdésére, komor arccal meredt előre. Aztán hol ide nézett, hol oda, de nem tudott mit mondani. De végül csak felszólalt
- Ha Ethaniellel megyek, akkor minden a régi lesz, azt értem. De mi a helyzet a hírnökséggel? Tényleg úgy tűnik, hogy sok előnye van... de mivel jár? Alá kell írnom valami szerződést? Eladni a lelkemet? Égni a Purgatóriumban? - itt egy kis szünetet tartott, de aztán folytatta - És ebben az esetben visszamehetnék a doktorhoz? Képes lennék még a szimbiózisra, vagy én is lebegő köpennyé válnék? És egyáltalán számít most a választásom, vagy csak simán össze fogtok verekedni?

Niteris látta hogy ezúttal értelmesebb kérdéseket tett fel. Miután befejezte a mondanivalóját, önelégült vigyorgásba kezdett.
De ezután csodálkozva tapasztalta, hogy a vitázók tényleg egymásnak estek. A részben már elképedt mosoly az arcára fagyott, amikor az angyal eltűnt az árnyékokban.
-Eh... Sosem kedveltem - mondta abban reménykedve, hogy ezzel elnyerheti a győztesek jóindulatát - Akkor a részletekről...
Mephisto hű szolgái azonban látszólag megfeledkeztek a hírnökség megtárgalásáról. Konkurencia hiányában már nem fordítottak annyi időt a reklámozásra.
-Á, ugyan - vágott közbe gyorsan a szimbionta, amikor azok már visszaküldték volna - Nem kell semmit sem elsietni. Várjuk csak meg a szakértőket, majd ők feltámasztanak. Addig megtárgyalhatjuk a hírnökség részleteit. Tehát... akkor van itt valami szerződés, nem igaz? Pontosan mi lenne a feladatom?

Ha nem halgattak rá, és továbbra is vissza akarták küldeni (nem szimbiontaként) kétségbeesetten magyarázni kezdett:
-Ezt nem tehetitek! Nekem szimbiontának KELL maradnom. Beszéljetek Mephistoval! Biztos nem szegné meg a nagybetűs Törvényt csak úgy ok nélkül. Nekem befolyásos barátaim vannak. Ismerem a kacagó-trónoló sötét istent... ismerem Rémálmot!

Értelmesebb hozzászólás, önelégült vigyorgás, katasztrófa... Általában ebben a sorrendben jönnek a dolgok. Niteris örült, hogy Rémálommal felhívta magára a figyelmet (még ha nem is okozott akkora pánikot, mint szerette volna), aztán szomorkodott, amikor elkenődött a varázsszélvédőn. Végül az átoktól nem szabadult meg, és jobb alkupozícióba sem került.
-A szimbionták, aszexuálisak, de próbálkozni azért lehet- szólt vissza Niteris, miután a démon már csak káromkodni tudott. A mélyen tisztelt doktor úr nem értékelte az efféle beszólogatást, ő azonban nem volt ott, a szimbionta meg kezdte elveszíteni a démonokba vetett hitét. Az mégsem járja, hogy valakit csak úgy megölnek, elrabolnak, ellopják a lelkét és nyilvánosan megtervezik, hogy mégegyszer megölik!
A Törvény betartása sem volt egyértelmű. Mephisto látszólag bárki lelkét megszerezheti, ha megöli, aztán a saját embereként támasztja fel. Persze az, hogy ez hátrányos-e, még nem egyértelmű...
-Akkor most mi lesz? - kérdezte Niteris - Megyek vissza? Tárgyalunk még? Tudjátok ma este találkám lesz...