Bűnök csarnoka
3 / 4 oldal • Megosztás
3 / 4 oldal • 1, 2, 3, 4
Re: Bűnök csarnoka
A Bűnök Csarnokának végtelen falain egy ajtó nyílik a kietlen pusztaságba, a vörös sivatagba, ami addig terül el, amíg a szem ellát. A vörös homok és a skarlát ég összeér a horizonton, sem nap, sem csillagok nem világítanak, még sincs igazán sötét, a szenvedés és pusztulás tüze világítja meg a élettelen világot.
Valahol a sivatag közepén mégis egy árny vetül, ami lassan formálódni kezd, és kiemelkedik a földből, mélységet kap, és végül Árny lép elő a semmiből.
A megfoghatatlan alak kezével rét vág a valóság szöveteibe, és ahogy megnyílik egy kapu, ketten kerülnek még a sivatagba. Adam Taylor, a bukott démon, akit Árny küldött vissza, de feladatát nem sikerült végrehajtania, és megölték, valamint Rayn Henro, Apokalipszis volt lovasa. Mindketten sértetlenek, egyszerű hétköznapi ruhákban vannak, épp olyanokban, ami elsőre eszükbe jut, és nincs náluk semmilyen felszerelés.
Árny egy ideig morfondírozva nézi a két jövevényt, aztán Rayn felé fordul.
-Üdvözöllek a pokolban, Mephisto birodalmában - a hangja egyszerre a suttogó szél, és a dörgő ég, arcát nem látod, még egész közelről is csak távoli csillagként fénylő szemei törik meg a feketeséget, ami egész testét alkotja. - Megadatott a lehetőség számodra, hogy kapj egy második esélyt, démonként térhetsz vissza az élők sorába, hogy a mi ügyünket szolgáld. De előtte el kell beszélgetnem ezzel a démonnal, aki elbukott, elárulta urát és meghalt - újra. Ez jó lecke lesz számodra, figyelj, és kérdezz bátran!
Ezután Adam felé fordul és elé suhan, mintha csak lebegne a föld felett. Adam ismét régi testében van, nem a négykarú, fekete férfi, hanem a valódi Adam Taylor.
-A vádpontokat hallhattad. Nem jártál sikerrel a célodat illetően, sőt, az angyal most már Dormammu szolgálatában áll. Elárultad Mephistot, hogy te magad is Dormammu seregében légy katona. És annyira szánalmas módon tékozoltad el a démoni hatalmat, amit kaptál, hogy ismét meghaltál. Mit mondasz az utolsó szó jogán, mielőtt megfosztalak erődtől, és végtelen szenvedésre és kárhozatra ítéllek?

Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Bűnök csarnoka
A férfi mosolyogva figyeli az árnyat aki a másikhoz beszél. Aztán amikor felé fordul csak nézi.
- Azt hiszem nem értem mire gondolsz? Azt sem tudom ki az aki szolgálatomat kérte. Azt sem tudom ki az a Mephisto, vagy te ki vagy. Visszaküldtetek és semmi mást nem ajánlotok mint kis időt a szenvedés előtt. Talán csak azért, hogy amikor már biztonságban érzem magam végül elküldhess szenvedni. Elárultalak? Nem tudok róla. Elvittek valahova akaratom ellenére és azt akarták szolgáljak új urat aki más erőt ajánl és ami a legfontosabb szabadságot. Ti mit ajánlottatok? Semmit. Még a szabályokat sem ismerem. Mégis elvárod, hogy jó katonád legyek. Miközben minden percben arra figyeljek, hogy mikor akarsz lerángatni a pokol mélyére. Talán tévedek? A küldetésemmel kapcsolatban nem tudok mit mondani. Megvolt a tervem. Az hogy nem volt időm és megfelelő eszkozöm végrehajtani nem az én hibám. - fejezi be a férfi. A teste a régi furcsa érzés már úgy megszokta az újat. Nem tudja ki ez az árny, de még eddig semmit nem tett amivel tiszteletet érdemelt volna ki. Ezek a démonok mind tiszteletet és hűséget várnak viszont nem mutatják, hogy méltók rá. Ő nem az erőt, hanem az észt tiszteli.

_________________
Adam Taylor
Arisawa Mugurama
Adam Taylor- 7. szint - 16 kredit
- Hozzászólások száma : 561
Hozzászólások régi : 47
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Tartózkodási hely : New York
Karakteradatok
Főkarakter: Adam Taylor
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Bűnök csarnoka
Árnyon semmiféle érzelmet vagy reakciót nem lehet felfedezni, ahogy Adamet hallgatja, mikor a férfi végzett, sóhajszerű hangot hallat.
-Valóban nem érted. Azt mondod nem árultál el, aztán meg azt, hogy olyan mellé álltál volna, aki szabadságot ad. Én ezt nevezem árulásnak. Én adtam az erőt, ami életre keltette a lelkedet, és te mégis egy másik démonnak adtad volna azt, ami az enyém. Egyáltalán nem várom tőled, hogy jó katonám légy. Túlságosan sokat gondolsz magadról, ha azt hiszed, katona vagy, aki tájékoztatást érdemel a hadszíntér minden mozzanatáról. Egy szolga vagy csupán, aki feladatot kapott, és ha azt gondolod, hogy nem volt időd vagy eszközöd elvégezni a feladatot, az csakis és kizárólag a te hibád. Erőket kaptál, és még egy esélyt az életre. Egy "kis időt a szenvedés előtt". Azt mondtad, vágysz a bosszúra, és szolgálni fogsz, hogy tovább élhess. Mégsem ezt bizonyítják a tetteid. Ezennel megfosztalak démoni hatalmadtól, megfosztalak földi testedtől, és megfosztalak az élet jogától, Adam Taylor. Szenvedésed nem lesz különb, mint bármely emberé, aki hasonló bűnöket követett el. Ezennel száműzlek a pokol bugyraiba!
Az utolsó mondatnál árny hangja még mélyebbé, még robajszerűbbé válik, aztán kezét ismét végighúzza a levegőben, és egy újabb repedést vág a valóság szövetére. A résből sötét fény árad, és anélkül, hogy különösebb fájdalmat okozna, beszippantja Adamet, aki immáron a pokolban szenvedő lelkek egyike csupán.
Árny egy mozdulattal bezárja a rést, és Rayn felé fordul.
-Van kérdésed?
-Valóban nem érted. Azt mondod nem árultál el, aztán meg azt, hogy olyan mellé álltál volna, aki szabadságot ad. Én ezt nevezem árulásnak. Én adtam az erőt, ami életre keltette a lelkedet, és te mégis egy másik démonnak adtad volna azt, ami az enyém. Egyáltalán nem várom tőled, hogy jó katonám légy. Túlságosan sokat gondolsz magadról, ha azt hiszed, katona vagy, aki tájékoztatást érdemel a hadszíntér minden mozzanatáról. Egy szolga vagy csupán, aki feladatot kapott, és ha azt gondolod, hogy nem volt időd vagy eszközöd elvégezni a feladatot, az csakis és kizárólag a te hibád. Erőket kaptál, és még egy esélyt az életre. Egy "kis időt a szenvedés előtt". Azt mondtad, vágysz a bosszúra, és szolgálni fogsz, hogy tovább élhess. Mégsem ezt bizonyítják a tetteid. Ezennel megfosztalak démoni hatalmadtól, megfosztalak földi testedtől, és megfosztalak az élet jogától, Adam Taylor. Szenvedésed nem lesz különb, mint bármely emberé, aki hasonló bűnöket követett el. Ezennel száműzlek a pokol bugyraiba!
Az utolsó mondatnál árny hangja még mélyebbé, még robajszerűbbé válik, aztán kezét ismét végighúzza a levegőben, és egy újabb repedést vág a valóság szövetére. A résből sötét fény árad, és anélkül, hogy különösebb fájdalmat okozna, beszippantja Adamet, aki immáron a pokolban szenvedő lelkek egyike csupán.
Árny egy mozdulattal bezárja a rést, és Rayn felé fordul.
-Van kérdésed?
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Bűnök csarnoka
Pillanatokkal ezelőtt egy ismeretlen helyen voltam eg csapat másik emberrel. Aztán az egésznek vége lett. Az emlékeim tompák, de abban biztos vagyok, hogy meghaltam. Egy teljesen másik helyen jelenek meg. Nem hasonlít semmire amit eddig láttam. Nincs nap se csillagok mégis van fény. Az egész egy sivatagra emlékeztet. Nemigazán tudom, hogy hol vagyok, de ha abból a feltételezésből indulok ki, hogy meghaltam, akkor valószínűleg a túlvilágon vagyok. Mellettem egy másik férfi állt. Előttem pedig valami fura lény lebeg. Áh a pokol. Nagyon király. Ezek szerint tényleg halott vagyok. Látom, hogy másik férfi fele fordul és neki kezd el beszélni. Végül pedig a férfi próbálja magát kihúzni a bajból, de ezek szerint túl késő volt már neki. Kellemetlen. Egy szót sem szólok egészen addig amíg a férfi el nem tűnik és a különös lény újra hozzám nem szól.
- Arra már rájöttem, hogy ez itt a pokol, de azt nem tudom, hogy ki vagy te vagy az a Mephisto akiről te beszéltél. Illetve még valami. Engem is oda fogsz küldeni ahová azt a másikat? Én is a pokol legmélyebb bugyraiban szenvedhetek az örökkévalóságig? - kérdem tőle határozottan. Van bennem egy cseppnyi kis félelem, de úgy vélem ez természetes egy ilyen helyen.

Rayn- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 172
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 15.
Karakteradatok
Főkarakter: Rayn
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Bűnök csarnoka
-Szólíthatsz Árnynak, az a dolgom, hogy olyan embereket keressek, akik haláluk után jó szolgálatot tehetnek Mephisto számára. Én vagyok az összeköttetőd élet és halál közt, én ruházlak fel démoni erővel, és veszem azt el tőled, ha elbuksz, ahogy az előbb láthattad. Mephisto pedig mindannyiunk ura, ezen pokol legfelsőbb vezetője, akinek örökkön hűséggel tartozol, máskülönben... Igen, máskülönben te is a pokol legmélyebb bugyraiban szenvedhetsz az örökkévalóságig. De ha hűen szolgálod, teljesíted a feladatodat, és hasznosnak bizonyulsz, nem csak az életre kaphatsz több időt, de az idelent eltöltött örökkévalóságod is sokkal kényelmesebben fog telni.
Ezzel Árny odébb suhan, aztán körben kezd haladni körülötted, és maga után fehér csík marad, ami mintha életre kelne, burjánzik, feliratok alakulnak ki belőle, amit nem értesz.
-Ahogy hallhattad, az elődöd úgy érezte, nem rendelkezik kellő információval, idővel és erővel. Erővel én foglak felruházni, ha elégtelennek érzed, az a te elégtelenséged. Az időt magadnak kell megszerezned, ezért kapod az erődet. Ami az információt illeti... Tedd fel az összes kérdésedet, amit érdemesnek gondolsz, talán úgy jobb sorsa jutsz majd, mint ő.
Közben továbbsuhan, és lassan körbeér körülötted a fehér kör.
Ezzel Árny odébb suhan, aztán körben kezd haladni körülötted, és maga után fehér csík marad, ami mintha életre kelne, burjánzik, feliratok alakulnak ki belőle, amit nem értesz.
-Ahogy hallhattad, az elődöd úgy érezte, nem rendelkezik kellő információval, idővel és erővel. Erővel én foglak felruházni, ha elégtelennek érzed, az a te elégtelenséged. Az időt magadnak kell megszerezned, ezért kapod az erődet. Ami az információt illeti... Tedd fel az összes kérdésedet, amit érdemesnek gondolsz, talán úgy jobb sorsa jutsz majd, mint ő.
Közben továbbsuhan, és lassan körbeér körülötted a fehér kör.
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Bűnök csarnoka
A lény bemutatkozik és elmondja, hogy mi is ez a helyzet. Szóval feladatokat kell teljesítenem nekik. Ez érdekesnek hangzik. Viszont megéri. Nem hiszem, hogy lehetetlen feladatokat adna, így nem is lesz vele semmi problémám. Árny hirtelen elkezd körülöttem menni és nyomában fehér csík húzódott, amiből valamiféle írás jött ki amit én egyáltalán nem értettem.
- Hát lenne több kérdésem is. Először, hogy mit kéne csinálnom? Mi lesz a feladatom a földön. Aztán az is érdekelne, hogy miféle képességet fogok kapni ehhez a feladathoz. Szeretnék mindent tudni az egészről mielőtt visszaküldesz - mondtam neki és türelmesen várom a válaszát. Minél többet tudok a feladatról és a képességről már az elején annál könnyebb lesz és annál nehezebben jutok arra a sorsra amire az a másik jutott.
- Hát lenne több kérdésem is. Először, hogy mit kéne csinálnom? Mi lesz a feladatom a földön. Aztán az is érdekelne, hogy miféle képességet fogok kapni ehhez a feladathoz. Szeretnék mindent tudni az egészről mielőtt visszaküldesz - mondtam neki és türelmesen várom a válaszát. Minél többet tudok a feladatról és a képességről már az elején annál könnyebb lesz és annál nehezebben jutok arra a sorsra amire az a másik jutott.
Rayn- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 172
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 15.
Karakteradatok
Főkarakter: Rayn
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Bűnök csarnoka
-A feladatod az lesz, amiben az elődöd elbukott, pontosabban annak a folytatása. Neki egy Balthazar Millvier nevű angyalt kellett volna elbuktatnia, de kudarcot vallott, és ahelyett, hogy összeroppant volna a férfi, és a mi oldalunkra állt volna, helyette az ellenségünkhöz, Dormammu szolgálatába került. A feladatod, hogy átállítsd vagy megöld. Ha meg kell győzni, légy kreatív, ne félj bőkezű ajánlatot tenni, sokat érhet az oldalunkon.
Miközben magyaráz a fehér kör teljessé válik, és a az írás, ami kiburjánzik belőle összeér középen a lábad alatt.
-Ami pedig a képességedet illeti, új testet kapsz, mert a régi... Már nem hozzáférhető. Ez az új test egy igen jó emberünkké volt, sokáig használta, és nem vallott kudarcot. Ne hozz szégyent rá. Képes leszel egyfajta... Villámokhoz hasonló erőt irányítani. Mellékesen képes leszel a gravitációval dacolni, ha nem is repülsz, de az ugrásaidat emeletben kell majd mérni. Ahogy birtokában leszel az erőknek, tudni fogod, hogyan kell használnod őket.
A földön lévő írás felizzik, világítani kezd.
-Még kérdés?
Miközben magyaráz a fehér kör teljessé válik, és a az írás, ami kiburjánzik belőle összeér középen a lábad alatt.
-Ami pedig a képességedet illeti, új testet kapsz, mert a régi... Már nem hozzáférhető. Ez az új test egy igen jó emberünkké volt, sokáig használta, és nem vallott kudarcot. Ne hozz szégyent rá. Képes leszel egyfajta... Villámokhoz hasonló erőt irányítani. Mellékesen képes leszel a gravitációval dacolni, ha nem is repülsz, de az ugrásaidat emeletben kell majd mérni. Ahogy birtokában leszel az erőknek, tudni fogod, hogyan kell használnod őket.
A földön lévő írás felizzik, világítani kezd.
-Még kérdés?
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Bűnök csarnoka
Árny elkezdte magyarázni, hogy tulajdonképp mi is lesz a küldetésem. Érdekesnek ígérkezik. Bár ritkán volt szükség arra, hogy meggyőzzek más embereket, mégis úgy érzem, hogy van hozzá tehetségem. Ekkor a kör teljessé vált és Árny áttért a képességeimre. Villámlás és ugrás. Ez hasznos, bár a régi képességem jobb volt valamivel, de úgy érzem, hogy hamar megszokom és hasznos lesz majd. Főleg, hogy eddig nem volt olyan képességem amit tudtam volna közvetlen támadásra alkalmazni.
- Igen lenne még kérdésem. Egész pontosan hol találom ezt a személyt? Illetve miféle ajánlatra gondol? Pénz? Erő? Hatalom? Csak, hogy tudjam mit ajánlhatok fel neki. Illetve van-e valami segítség a földön? Például olyan emberek akik a szolgálatodba állnak és tudnak valamiféle segítséget nyújtani nekem, hogy minél gördülékenyebben menjen a küldetés. Úgy vélem ez mindkettőnk számára fontos lenne. - Remélhetőleg fogok tudni valamiféle plusz segítséget szerezni. Ez főleg akkor fontos, hogy ha a meggyőzés nem lenne sikeres. Főleg, hogy nem tudom mire képes ez az ember és jobb úgy harcolni ha van valaki aki tud egy kis segítséget nyújtani.
- Igen lenne még kérdésem. Egész pontosan hol találom ezt a személyt? Illetve miféle ajánlatra gondol? Pénz? Erő? Hatalom? Csak, hogy tudjam mit ajánlhatok fel neki. Illetve van-e valami segítség a földön? Például olyan emberek akik a szolgálatodba állnak és tudnak valamiféle segítséget nyújtani nekem, hogy minél gördülékenyebben menjen a küldetés. Úgy vélem ez mindkettőnk számára fontos lenne. - Remélhetőleg fogok tudni valamiféle plusz segítséget szerezni. Ez főleg akkor fontos, hogy ha a meggyőzés nem lenne sikeres. Főleg, hogy nem tudom mire képes ez az ember és jobb úgy harcolni ha van valaki aki tud egy kis segítséget nyújtani.
Rayn- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 172
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 15.
Karakteradatok
Főkarakter: Rayn
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Bűnök csarnoka
-A célszemélyt neked kell megtalálnod, egy bérgyilkosnak ez nem lehet nagy nehézség. Ahogy mondtam, az ajánlattal kapcsolatban légy kreatív, azt ajánld fel, ami meghozza a kívánt hatást, ismerd ki őt. Ami pedig a segítséget illeti, ha emberekre van szükséged, tedd azt, amit korábban tettél volna: fizesd le, fenyegesd meg, verd át őket, ami tetszik.
A földön lévő írás ekkor már-már vakítóan fénylik. Árny megáll a kör szélénél, és néhány érthetetlen szót, inkább csak morgást hallat, majd ismét hozzád szól.
-Most pedig indulj. Ne késlekedj a teendőkkel, öld meg vagy állítsd át Balthazart, de mindenképpen minél előbb cselekedj. Viszlát.
Ezzel az írásból áradó fény mindent betölt, és mire újra hozzászokik a szemed a rendes fényerősséghez már egy jól berendezett, kartonpapírból épített csöveskunyhóban fekszel New York belvárosában, egy sikátorban.
//Birtokába kerültél képességednek, új külsődnek és célodnak, mindegyiknek teljes tudatában vagy... A kis mázlista.//
A földön lévő írás ekkor már-már vakítóan fénylik. Árny megáll a kör szélénél, és néhány érthetetlen szót, inkább csak morgást hallat, majd ismét hozzád szól.
-Most pedig indulj. Ne késlekedj a teendőkkel, öld meg vagy állítsd át Balthazart, de mindenképpen minél előbb cselekedj. Viszlát.
Ezzel az írásból áradó fény mindent betölt, és mire újra hozzászokik a szemed a rendes fényerősséghez már egy jól berendezett, kartonpapírból épített csöveskunyhóban fekszel New York belvárosában, egy sikátorban.
//Birtokába kerültél képességednek, új külsődnek és célodnak, mindegyiknek teljes tudatában vagy... A kis mázlista.//
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Bűnök csarnoka
Résztvevő: Niteris
A Bűnök csarnokában nem úgy telnek a napok, mint a Földön, de nem is áll az idő. Itt rengeteg pillanat történik egyszerre, különböző időben meghalt emberek egy időben kerülnek ide, és más-más időbe térhetnek vissza, már ha megadatik nekik ez.
A falak, szokatlan módon, dübörögni kezdenek, a végtelen sornyi könyvespolcok megremegnek, majd a morajlás véget ér. Néhány démon szemöldökét összevonva néz körül, csak a tébolyult lelkek, amik a végítéletet várják, nem tudják, hogy ez nem a normális kerékvágás. Végül vállukat megvonva mindenki a dolgára igyekszik. Nem sokkal később újra remegni kezdenek a falak, ám ezúttal jóval nagyobb a ricsaj. A könyvespolcok egyik (egyetlen) végénél lévő pult ugrálni kezd a rengéstől, és a közel lévő polcok olyannira megremeknek, hogy könyvek tucatjai hullanak le róla.
-Mi a fészkes pokol? - Kérdi egy démon az asztal mögött ülve.
Ekkor érkezel meg te is a csarnokba, mintha millió mérföldet zuhantál volna, és csapódtál volna szét a betonon, de valahogy mégis életben maradtál. Életben, merthogy élsz. És ami él, annak két lehetősége van: vagy van lelke, vagy nincs. Talán egyesek azt hihették, hogy neked nincs, amikor megöltek, de persze hogyan is lehetne veszélyes rád egy Szellemlovas, ha nem lenne lelked? Ha viszont van lelked, kerülnöd is kell valahova halál után, ez logikus. Talán túl sok időt töltöttél tudósok testén, ezért gondolkosz most ennyire logikusan, mikor épp a pokol előcsarnokában fekszel.
-Mi folyik itt? Azt hittem, már az összeset bezsákoltuk. Ki csinált már megint szimbiontát? És mitől világít? - Kérdi méltatlankodva a pult mögötti démon.
Elsőre talán nem vetted észre, de most, hogy jobban megnézed magad, valóban enyhe derengés vesz körbe téged. Miközben nagyjából összeszeded magad, újra remegni kezdenek a falak, morajlik minden, és újabb könyvek esnek le a polcokról.
-Mi ez az őrület? - Üvölti a démon, aki alig magasabb egy méternél, hangja pedig elég vékony. Bőre vörös, rövid farka, és éles karmai meg szarvai vannak. - Ki hallott már olyanról, hogy földrengés van a pokolban?!
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Bűnök csarnoka
Niteris hangos rikácsolással pottyant be a csarnokba. A zuhanás mérete alapján azt hitte, hogy biztosan bele fog halni az érkezésbe, de nem így történt. A darabjai nem töltötték be a falakat, ő pedig életben volt. Vagyis... nem. Tisztán emlékezett rá, hogy a darabjai már betöltöttek egy falat egy távoli kocsmában, és igazából nincs is életben.
Ejj, a csudába!~bosszankodott~ Ez... új. Pedig a mélyen tisztelt doktor úr biztosított róla, hogy nincs túlvilág. Reméljük... remélem hamarosan összerak~
Ekkor azonban a szimbionta megzavarodott. Nem kellett volna itt lennie... függetlenül nem is szabadna léteznie... és hibátlan élete után semmiképpen sem kellett volna pokolra jutnia. Sikeres küldetések, az emberiség védelmezése és a tudomány. Csak erről szólt az élete. Egy halott részeg miatt csak nem romolhatott el minden... Vagy mégis?
A démon is csak értetlenkedett, ő meg nem mert hozzászólni a dolgokhoz. Mégiscsak ismeretlen helyen volt, ismeretlen lényekkel körülvéve. Pont mint egy rémálomban...
Alaposan felmérte a környezetét. A megfigyelte a könyveket, amennyiben lehetséges a címüket is megpróbálta kivenni. Egy közös olvasmány jó beszélgetőalap lehet...
A derengés is feltűnt neki, de nem egészen tudta mire vélni.
~Talán medúzagének~gondolta. Dr Malburg előállt már furcsább ötletekkel is. A démon azonban bezsákolást is emlegetett, ami már nem hangzott olyan jól. Megpróbált emberi, vagy legalább kevésbé tócsaszerű alakot ölteni, hogy értelmesen kommunikálhasson. Már épp megszólalt volna, amikor újabb rengés következett, és újabb izgalmas könyvek potyogtak le. Ezt megint ordibálás követte a démon részéről, de a végére már Niteris is összeszedte magát.
- Aaaa.... pokolban sok a vulkáni aktivitás... nem igaz? - kérdezte, hogy elkerülje a bezsákolását - Nem a szakterületem, de a két dolog összefügghet.
Még nem mert értelmes dolgokat mondani. Remélte, hogy ezzel a kis támogatással lenyugtathatja a forrófejű démont.
Ha mégis el akarták hurcolni, tiltakozásba kezdett:
- Hé, nem! Engem nem vihettek el! Én vagyok a világító szimbionta. Ez csak jelent valamit, nem?! Vannak kapcsolataim. Ismerem a trónoló-kacagó démont!

Az alacsony ördögfajzat közelebbről is megvizsgál téged, miközben próbálsz emberibb alakot ölteni. Néhány könyv címét innen is el tudod olvasni, jól láthatóan emberek nevei vannak a borítókon. Mikor a vulkánokról kezdesz beszélni, a démon türelmetlenül legyint.
-Ne beszélj hülyeségeket, nem a föld alatt vagyunk, hanem egy másik világban. Először haltál meg, de akkor miért világítasz így? Nem kéne... Ez biztos, hogy összefügg a...
Mielőtt befejezné mondandóját ismét megremegnek a falak.
-Na, nekem ebből elegem van! Hívom a... - Itt egy nevet mondd talán, de a hangok amik kijönnek a száján nem tűnnek hangoknak, és főleg nem olyannak, mintha egy szájból jöttek volna. Egy másodperc sem telik el, és egy árnyékból bújik elő egy csuklyás alak, jobban mondva talán csak maga a csuklya, mert az arcát, vagy a testét nem látod egyáltalán.
A két méternél is magasabb, lebegő, fekete köpeny feléd fordítja az arcát.
-Baj van - szólal meg suttogó, sziszegő hangon.
-Na azt én is látom, hogy verne ki a ragya - válaszolja a démon.
-Először azt hittem, hogy a falakat döngetik, mert megtámadták a poklot, de ez rosszabb...
-Mi lehet rosszabb annál, ha megtámadnak?
-Valaki kopog.
A démon szemei elkerekednek, és lassan feléd fordul.
-Érte jöttek? - Kérdi most már rikácsolás helyett remegő hangon.
-Nem érte. Miatta.
-Hogyan haltál meg? Mire emlékszel? Mi történt veled? - Kérdi kissé pánikolva a démon tőled, miközben az árny továbbra is lebeg, és a falak újra megremegnek.
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Bűnök csarnoka
A démont nem nyűgözte le Niteris páratlan földrajzismerete, és gyorsan leállította a mondanivalót. Helyette a világításról akart beszélni.
~Mégsem medúzagének~vonta le nagy bölcsen a következtetést a szimbionta. Eddig még reménykedett benne, hogy igazából nem halt meg, csak már megint Rémálom szórakozik, de ez egyre valószínűtlenebbnek tűnt. Az újabb rengések miatt nem tudott értelmes válasszal előállni.
Aztán megjelent a lebegő köpeny, aminek erősen nazgûl hangulata volt (Dr Malburg szörnyet halna, ha tudná, Niteris mennyi tévét nézett, amíg ő aludt). A szellem és a démon egy furcsa beszélgetést folytattak le. A sok információt nehéz volt feldolgozni. Egyszerre volt ijesztő és biztató. Első halott (tehát olyat többször is lehet), világítás, támadás a pokolban és kopogás (ami valamiért rosszabb, mint az ostrom). Nem éppen a megszokott témák... A démon ebből vélhetőleg csak a fenyegető elemeket vette ki, és kérdésekkel ostromolta a szimbiontát.
- Volt ott egy kocsma, ahol verekedtünk - hadarta rögtön Niteris - aztán jött ő, a Szellemlovas. És bántott minket. A nem-égető-de-fájdalmas láncaival. De mi visszavágtunk, igen ám! Elkaptam, és majdnem elfoglaltam, amikor valaki ott a fejében kinevetett, és most itt vagyok. Azt hiszem, hogy felrobbanthatott... Nem az első alkalom, de általában a mélyen tisztelt doktor úr összerak. Csak idő kérdése... most is ez lesz.
Niteris már nem hitte ezt teljesen, de még ragaszkodott hozzá. Nem állt még készen arra, hogy beletörődjön a saját halálába. És kopogó személlyel sem szívesen találkozott volna.

A válaszaidat türelmetlenül várta a démon, a hadarásodat figyelmesen hallgatja, és arckifejezése különböző torz formákat kölcsönöz fejének. A végén már csak legyint arra, amit a doktorról mondasz neki, ez láthatóan egyáltalán nem izgatja, ellenben az előtte elhangzottakkal.
-Szellemlovas... Igen, igen, már egy ideje újra van. Égetés, stimmel, bántás, stimmel. Meg tud szállni egy szimbionta egy Szellemlovast? - Kérdi kétkedve az árnyékból lévő köpenyt.
-Úgy hiszem - válaszolja az nyugodt hangon.
-De akkor mégis mi történhetett? Ki volt a fejében, aki felrobbantotta? Szellemlovast egyetlen erő vezérli, és ez az erő Mephistotól származik, de az nem...
-De igen - Veti közbe ismét nyugodt hangon az árny. - Niterist, a szimbiontát, Mephisto ölte meg.
A falak óriásit dörrennek, és tucatjával borulnak fel a polcok. A helyet óriási fényesség borítja be, és hosszú másodpercekig elvakít mindenkit. Végül mérséklődik a fény, ami egyértelműen a végtelen terem végéből (?) érkezik. Néhány másodperc múlva egy hatalmas alak bontakozik ki a fényből, aki centikkel a föld fölött lebegve közelít. Magassága eléri az öt métert, szemei izzásától pedig egyszerre tölt el félelem és melegség.
-Ethaniel vagyok, a Pokoljáró, és azért jöttem, mert az uratok megszegte a Törvényt. Hívjátok ide, hogy megtárgyalhassuk a bűntetését. Ez a lélek nem ezt a világot illeti!
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Bűnök csarnoka
Mephisto... Jobb nem is lehetne. A Doktor Faust főgonosza személyesen jött el, hogy elpusztítsa Niterist. Nem a doktort, hanem az őt segítő szimbiontát. Alaposan melléfoghatott.
Szerencsére ezt többen kifogásolhatták. Hirtelen berobbant egy világító óriás, hogy kifejezze nemtetszését.
Niteris csak pislogott (legalábbis biztosan ezt tette volna, ha lehetősége nyílik rá). Nem mindennapi dolog meghalni, aztán végighallgatni, hogy ez mennyi kellemetlenséget okozott. A Törvényt meg az ezt megszegő Mephistot még nem egészen értette, de egy valamit biztosan tudott: "Ez a lélek nem ezt a világot illeti!"
~Így már minden világos~nyugtatta magát~Persze, hogy nem juthatok pokolra. Vár az Elízium, a Valhalla, a Mennyország, vagy esetleg megint a Föld. Semmi okom nincs itt elégni a rossz lelkekkel. Jó életet éltem.~
Ettől viszonylag meg is nyugodott, már amennyire ezt megtehette egy öt méteres repülő angyal-démon társaságában. Fenyegetőnek találta, de pillanatnyilag ő volt a szimbionta legnagyobb reménye a szökésre. Egy kicsit feszengett csak. Nem kedvelte a nevetgélő entitásokat. Nehéz megítélni, hogy mi tetszik nekik. Annyi biztos, hogy a kézfogás nem tartozik ebbe a kategóriába. Egy üzletre talán ez még nyitott lehet. Elvégre "Eladó az egész világ!", meg ilyesmi.

A démon döbbenettel az arcán figyeli az angyal, aki a jelek szerint Mephistot akarja megbűntetni, de a lebegő köpeny nem veszíti el a hideg vérét, és szembenéz a szárnyas lénnyel.
-Mephisto nem ér rá veled tárgyalni, és azt üzeni, hogy a szimbionta a pokolba került, tehát idetartozik a lelke - közli hideg hangon, bár azt nehéz lenne eldönteni, hogy valóban üzent neki Mephisto, vagy csak blöfföl.
-A lélek azért került ide, mert Mephisto meggyilkolta, amihez nem volt joga. Még lett volna ideje a Földön, hogy jót tegyen - válaszol az angyal dörgő hangon, szemei pedig dühösen villognak.
A kis termetű démon is összeszedi magát eddigre.
-Erről van szó, mi? Magadnak akarod, hiába élt bűnös életet, hogy a Törvényre hivatkozva akarod elvinni!
-A lélek nem tartozik ebben a világba, de az enyémbe sem. Vissza kell kerülnie a Földre, hogy befejezhesse az útját.
-És mégis miből gondolod, hogy nem fejezte még be? - Kérdi ismét a démon kekeckedve.
Az angyal ekkor felemeli kezét, és a ledőlt polcok, szétszórt könyvek és bolyongó lelkek közül, valahonnan a távolból egy könyv suhan a kezébe. A könyv oldalán a te neved olvasható, és az angyal rád néz, amikor kinyitja a könyvet. A nyitott könyvet eléd nyújtja, és láthatod, hogy a könyvben folyamatosan jelennek meg a tintával írt szavak. Az utolsó pár sor épp arról szól, hogy meghaltál, a pokolra kerültél, és Ethaniel eljött a pokolba.
-Ajjaj - jegyzi meg a démon.
-Ó - tesz hozzá a lebegő köpeny.
-Úgy van - zárja le a vitát az angyal, és a könyvet maga mögé hajítja a polcok kupacára. - A könyv még nem ért véget, tehát ő még nem lehet halott. Hívjátok ide Mephi...
-Vagy nem véglegesen - vág a szavába a démon, mire az angyal szikrázó szemekkel néz rá. - Nem lehet halott véglegesen. Azoknak sem ér véget a könyve, akiket visszaküldünk. Nem igaz?
-Úgy van - helyesel a köpeny, és az angyal láthatóan nem örül annak, hogy ez a megoldás felmerült bárkiben is. Dühösen szorítja ökölbe a kezét, és rád mutat.
-Egy szimbiontát küldenétek a Földre természetfeletti küldöttként? - Kérdi felháborodva, majd rád szegezi a tekintetét.
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Bűnök csarnoka
Hé! - szólt Niteris sértetten, amikor a démon bűnösnek nevezte - Én jó életet éltem, mindent csak az emberiség érdekében tettem...
A beszélgetés nagy része magas volt neki, csak azt tudta biztosan, hogy ő semmi rosszat nem tett. Az is egyértelmű volt, hogy az angyal nem kedveli a démont és a lebegő köpenyt, és hogy Mephisto mégsem jön el egyhamar. Mégsem lehet olyan fontos az a Törvény, ha csak így figyelmen kívül lehet hagyni...
Amikor a könyvet mutatták neki, csak nagy szemekkel nézett rá.
- Hoppá! - tette hozzá ő is a véleményét a jajgatáshoz. Mégsem maradhatott csöndben, miközben éppen róla vitáznak. Így legalább úgy tűnhetett, mintha ő is ismerné a könyvecskék összes funkcióját.
A démon viszont okosabbnak bizonyult, mint Niteris először gondolta volna. Talált valami kiskaput a rendszerben, ami nagyon felbosszantotta Ethanielt. Valamiért nagyon fontos lehetett neki, hogy személyesen szállítsa el a szimbiontát.
- Igazából pontosan mi a különbség? - kérdezte Niteris, amikor az angyal rámutatott - Nem mindegy, hogy ki küld vissza, ha a végén visszamegyek?
Már szívesen elhagyta volna a termet. Amíg ő éli az életét (remélhetőleg örökké), a furcsa természetfeletti lények nyugodtan megvitathatják a részleteket.

Ethaniel nemet int a fejével a kérdésedre, és valószínűleg most először érezheted úgy, hogy valóban részese vagy a helyzetnek, nem csak úgy beszélnek rólad, mint egy tárgyról.
-Egyáltalán nem mindegy. A Törvény szerint folytatnod kell az életedet, ahogy te azt jónak látod. Leélned a napjaidat, ami jár neked, és a végén a lelked megmérettetik. De addig a napig, halandó lelked marad.
-Vaaaagy - kezdi a démon ismét kukacoskodva - visszaküldünk mi, természetfelettiként. Nem egyszerűen halandó leszel, hanem a mi küldöttünk, a pokol és Mephisto hírnöke, aki hatalommal rendelkezik a halandók világában. És még ennél is fontosabb: céllal is rendelkezik! - Magyarázza a démon ezúttal neked, mintha győzködni próbálna.
-Hiába a szavaid, a döntés nem a léleké, és nem is a tiéd! - Dörren rá az angyal.
-Ami azt illeti, a Törvény itt hagy némi mozgásteret - állapítja meg a köpenybe burkolózó árnyék.
-Példátlan lenne, hogy egy lélek maga döntsön a sorsáról - háborog az angyal.
-A szimbionták lelkéről vitázni is elég példátlan - mutat rá a köpeny.
-Itt leszünk egy darabig - sóhajt fel a démon, de inkább úgy, mintha élvezné a játékot.
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Bűnök csarnoka
Rengeteg dolgot kellett megfontolni. A biztos feltámadás jól hangzott, de Niteris nem tudta, hogy mit kéne választania, ha mégis rá maradna ez a feladat. A hatalom jól hangzott... a szellemlovas is kemény fickó, pedig előtte valószínűleg semmi hatalma nem volt. Viszont a cél már bajos lett volna... Mi van, ha Mephisto rossz feladatokat ad? Gyerekeket megrontani, ártatlanokat ölni, tudósokat megkísérteni? Az már nem olyan fényes. Egyáltalán Mephisto miért ölne meg bárkit is, ha ennyi probléma keletkezik belőle? Talán végig csak egy szimbionta hírnököt akart (ki ne akarna magának egy szimbiontát?). Abban sem volt biztos, hogy ez hogyan befolyásolná a jelenlegi átkait. Az avaloni tudósember korábbi szavai nem voltak biztatóak. "Rémálom egy istenség, akinek a hatalma a legtöbb istenét felülmúlja… röviden, megszívta". A kérdés csak az, hogy az angyalnak vagy Mephistonak van-e elég hatalma, hogy ezt levegye.
A szimbionták lelke is nagyon érdekelte Niterist. Miért rendhagyó arról vitázni? Csak a szimbionták lelkéről nem szoktak, vagy úgy általánosságban a lelkekről? Sajnos mindent nem lehetett megkérdezni egyszerre.
- Hogy szól ez a törvény, amire mindenki hivatkozik? - kérdezte - Biztos akad itt valaki... az ördög ügyvédje vagy mi, aki tudja mi mit jelent.
Niteris nem szeretett volna anélkül döntést hozni, hogy mindent megért, de ez pillanatról pillanatra valószínűtlenebbnek tűnt.

A kérdésedre vegyesek a reakciók, az angyal türelmetlenkedik, míg a démon elvigyorodik.
-Éppenséggel van itt valaki, aki a Törvény nagy ismerője - válaszolja, és visszasétál a pult mögé, ahonnan egy hatalmas, ódon kódexet vesz elő. Nehezére esik megemelni is, nemhogy a pultra feltenni. Végül hangos puffanással teszi le a könyvet, majd egy kis székre állva magasodik fölé.
- Maga a Törvénykönyv! Ó, ne légy ennyire meglepve - mondja az angyalnak, aki hitetlenkedve nézi a könyvet - Ez csak egy másolat, nem ő írta. Tehát... Khm! A Törvénykönyv száztizenhetedik passzusáról beszélünk - magyarázat közben fellapozza a könyvet, aminek lapjai cirádás betűkkel van teleírva, de számodra ismeretlen nyelven. - Itt is van. Kicsit régies a nyelvezete, de szabad fordításban így szól: A Túlvilágok Őrzői, Birtokosai és közvetlen Küldöttei nem vehetnek részt Paktumokban Halandókkal, nem menthetik meg Halandók életét, és nem vehetik el Halandók életét. Amennyiben a Túlvilágok Őrzői, Birtokosai vagy közvetlen Küldöttei megszegik ezt a Törvényt, úgy az eredeti állapot visszaállítása érdekében a Paktumot fel kell bontani, a Halandót meg kell ölni, illetve a Halandót fel kell támasztani. Éééés ennyi.
Ezzel becsapja a nagy kódexet a démon.
-Azt tehát nem írja, hogy milyen módon kell feltámasztani - állapítja meg a köpenyes árnyék.
-Ezzel megcsúfoljátok a Törvényt, ezt nem fogják szó nélkül hagyni - fenyegetőzik az angyal.
-Fellebbezésnek van helye, Mephisto urunk biztosan hamarosan meghallgatja majd sirámaidat, és annak rendje s módja szerint elbírálja őket - magyarázza cukkolva a démon.
-Lélek! - Dörren rád az angyal már eléggé felpaprikázva. - Te sem akarhatod, hogy Mephisto bábjaként kelljen élned a Földön az idők végezetéig, nem igaz?!
-Bizony, jól hallottad, szimbionta. Az idők végezetéig! Örök életű leszel, és hatalmas kapsz, hogy ki is élvezhesd az idődet! - A démon hevesen gesztikulál hozzá, hogy érzékeltesse, milyen jó lesz neked.
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Bűnök csarnoka
Niteris a szíve(?) mélyén tudta, hogy legjobban akkor járna, ha azonnal az angyal nyakába ugrana, és repülne vissza a doktorhoz, de... Örök élet, nagy hatalom... Mind nagyon jól hangzott. És Mephisto sem lehetett annyira rossz (leszámítva az öldöklésre való hajlamát). Végül is Dr Faust is csak jól járt a végén. De ezek a démonok akkor is trükkösek. Biztosan van valami az apróbetűs részben, ami mindent megváltoztat.
A szimbionta sokáig nem válaszolt Ethaniel kérdésére, komor arccal meredt előre. Aztán hol ide nézett, hol oda, de nem tudott mit mondani. De végül csak felszólalt
- Ha Ethaniellel megyek, akkor minden a régi lesz, azt értem. De mi a helyzet a hírnökséggel? Tényleg úgy tűnik, hogy sok előnye van... de mivel jár? Alá kell írnom valami szerződést? Eladni a lelkemet? Égni a Purgatóriumban? - itt egy kis szünetet tartott, de aztán folytatta - És ebben az esetben visszamehetnék a doktorhoz? Képes lennék még a szimbiózisra, vagy én is lebegő köpennyé válnék? És egyáltalán számít most a választásom, vagy csak simán össze fogtok verekedni?

A szavaid először igen komoly hatást váltanak ki a hallgatóságodból. Mintha most jöttek volna rá, hogy nem csak egy ostoba tintapaca vagy, hanem értelmes gondolatok fogalmazódnak meg a fej alakú gümődben. Ethaniel egy pillanatra el is mosolyodik, valószínűleg azért, mert rátapintottál a lényegre a szerződés, lélekeladás és purgatórium résznél. Már épp kezdené magyarázni a démon a maga igazát, amikor felteszed a legfontosabb kérdést.
-Ez nem is hülyeség - jegyzi meg a démon a felvetésedre, hogy össze is verekedhetnének. - A Törvényt betartjuk úgy, ahogy kell, betű szerint. Mephistot nem vonhatja kérdőre egyetlen angyal sem. Neked tehát semmi dolgod itt - fordul az angyal felé. - Le tudsz rá sújtani? - Kérdi felvont szemöldökkel a köpenytől.
-Le - válaszol szokásához híven röviden a köpenybe burkolózó árnyék, és mielőtt az angyal kiejthetne egyetlen szót is a száján, dübörgő sötétség robban ki a köpeny alól, ami beborítja az angyal testét. Egy pillanat alatt véget ér az egész, és a sötétség már vissza is kúszik a köpenybe, ami közben a földre hullott. Az angyal helyén semmit nem látni.
-Most megölted? - Kérdi a démon az állát vakarva.
-Meg, de neki mindegy. Ő a Pokoljáró, minden alkalommal meghal, mikor idejön, és újra feltámad a mennyben. Ez a dolga - magyarázza már-már unott hangon a köpeny.
-Még sose láttam élőben - magyarázza a démon.
-Most először jött a csarnokba - válaszolja az árnyék. - Most pedig térjünk rá a lényegre. Vissza kell küldenünk egy szimbiontát az élők közé.
-Remek, láss hozzá... Tudod, hogyan kell csinálni, ugye?
Az árnyék egy ideig mintha hezitálna.
-Még sosem csináltam. Majdnem biztos, hogy nem lesz szimbionta, mikor visszaér.
-Kit érdekel, a küldötteink folyton fajt váltana, mikor visszamennek, majd megszokja.
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Bűnök csarnoka
Niteris látta hogy ezúttal értelmesebb kérdéseket tett fel. Miután befejezte a mondanivalóját, önelégült vigyorgásba kezdett.
De ezután csodálkozva tapasztalta, hogy a vitázók tényleg egymásnak estek. A részben már elképedt mosoly az arcára fagyott, amikor az angyal eltűnt az árnyékokban.
-Eh... Sosem kedveltem - mondta abban reménykedve, hogy ezzel elnyerheti a győztesek jóindulatát - Akkor a részletekről...
Mephisto hű szolgái azonban látszólag megfeledkeztek a hírnökség megtárgalásáról. Konkurencia hiányában már nem fordítottak annyi időt a reklámozásra.
-Á, ugyan - vágott közbe gyorsan a szimbionta, amikor azok már visszaküldték volna - Nem kell semmit sem elsietni. Várjuk csak meg a szakértőket, majd ők feltámasztanak. Addig megtárgyalhatjuk a hírnökség részleteit. Tehát... akkor van itt valami szerződés, nem igaz? Pontosan mi lenne a feladatom?
Ha nem halgattak rá, és továbbra is vissza akarták küldeni (nem szimbiontaként) kétségbeesetten magyarázni kezdett:
-Ezt nem tehetitek! Nekem szimbiontának KELL maradnom. Beszéljetek Mephistoval! Biztos nem szegné meg a nagybetűs Törvényt csak úgy ok nélkül. Nekem befolyásos barátaim vannak. Ismerem a kacagó-trónoló sötét istent... ismerem Rémálmot!

Próbálod meggyőzni a démont és a köpenybe burkolózó árnyat, hogy ne siessenek úgy, és egy kicsit meg is állnak.
-Hm, persze, lesz feladatod, de szerződést nem kell aláírnod. Nem önként adod el a lelked, meghaltál. Szívességet teszünk neked azzal, hogy minket szolgálhatsz újra életedben - magyarázza a démon. - A külsőd miatt pedig ne aggódj, úgy fogsz kinézni, ami a legmegfelelőbb a munkádhoz. Mármint ahhoz, amit kapni fogsz. Ami nem mást mint...
Rövid ideig tépelődnek, te pedig felveted, hogy szimbionta szeretnél maradni. A Mephistoval kapcsolatos felvetésedre a fülük botját sem mozdítják, és a befolyásos barátaid sem érdeklik őket különösebb. Mikor végül Rémálmot említed, mintha megállna az idő egy pillanatra.
-Mit is mondtál? - Kérdez vissza a démon.
-Azt mondta... - válaszolna az árnyék.
-Hallottam, mit mondott, decsak nem tudom értelmezni. Hogy ismerhetné ez a szimbionta Rémálmot?
Az árnyék ezután valamit hadonászik a karjaival, de csak a köpeny ujjainak mozgása látszik, te pedig kifeszülsz a levegőben, mintha egy láthatalan falon placcsantál volna szét. Mozdulni sem bírsz, bár fájdalmat nem érzel.
-Mi ez a jel? - Kérdi a démon, megvizsgálva Rémálom jelét a testeden, melyet akkor kaptál, mikor avatárja lettél az ősi istennek.
-Mágikus. A szimbionta Rémálom átkát terjeszti - állapítja meg közömbösen suttogó hangon az árnyék.
-Szedd le! - Vágja rá a démon.
-Szedd le te - válaszol az árnyék, de látja, hogy a humorára nem vevő senki, úgyhogy folytatja. - Nem lehet leszedni. Nekünk legalábbis nem sikerülne. Mephistonak talán... De még arra sem fogadnék nagy téttel.
-Hogy az a... Most így kell visszaküldenünk? Mit szólnak majd hozzá, ha Rémálom küldöttjét visszaküldjük az életbe? Nem lehetne visszaküldeni, és rögtön megölni?
-Azok után, ami történt, figyelni fogják. Nem avatkozhatunk be.
Egy ideig mindketten csak hallgatnak, és töprengve nézik a varázsjelet rajtad.
-Ba***a meg... - Állapítja meg végül a démon.
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Bűnök csarnoka
Értelmesebb hozzászólás, önelégült vigyorgás, katasztrófa... Általában ebben a sorrendben jönnek a dolgok. Niteris örült, hogy Rémálommal felhívta magára a figyelmet (még ha nem is okozott akkora pánikot, mint szerette volna), aztán szomorkodott, amikor elkenődött a varázsszélvédőn. Végül az átoktól nem szabadult meg, és jobb alkupozícióba sem került.
-A szimbionták, aszexuálisak, de próbálkozni azért lehet- szólt vissza Niteris, miután a démon már csak káromkodni tudott. A mélyen tisztelt doktor úr nem értékelte az efféle beszólogatást, ő azonban nem volt ott, a szimbionta meg kezdte elveszíteni a démonokba vetett hitét. Az mégsem járja, hogy valakit csak úgy megölnek, elrabolnak, ellopják a lelkét és nyilvánosan megtervezik, hogy mégegyszer megölik!
A Törvény betartása sem volt egyértelmű. Mephisto látszólag bárki lelkét megszerezheti, ha megöli, aztán a saját embereként támasztja fel. Persze az, hogy ez hátrányos-e, még nem egyértelmű...
-Akkor most mi lesz? - kérdezte Niteris - Megyek vissza? Tárgyalunk még? Tudjátok ma este találkám lesz...

3 / 4 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|