Bűnök csarnoka

Már csak egy utolsó pillantást vetettem a gömbre, majd még látszott, hogy elindulnak, míg én visszafordultam az uralkodó felé. Közben már a démon, ki Midgardon volt látszott, s végre a nevét is megtudtam, Zarathos. Bólintottam a szavaira, igen s ezek mindig nagy gondot okoznak, s legalább még nem tudott arról, hogy ez mit művelt odafent. Így legalább nem kellett improvizálnom, hogy mit is adjak be neki a két értéktelen lélekért cserébe. Az utolsó percek, miket az a korcs a lányával tölthet, teszek róla, hogy többé ne lássa, legközelebb csak itt a pokolban, ha úgy hozza a sorsa, hogy még visszafogadják. S ő pedig már nem néz el több ilyen arcátlanságot, hanem be fog avatkozni, így még egy gonddal kevesebb, s ha egyszer tényleg úgy hozza az élet, hogy a gyermekre szüksége van, akkor viszont igencsak meg kell küzdenie majd azért, hogy visszakapja, mert nem olyanokhoz kerül, kik csak úgy bántanák, vagy visszaengednék a pokolba.
- Azután az eset után még az is megfordult bennem, hogy a halandók tévednek – mondtam. – Hogy maguk a jó oldal s a szárnyasok a gonoszak. De lényegében egyformák, egyik sem rosszabb s gonoszabb a másiknál. Köszönöm az üzletet Mephisto, remélem a későbbiekben is hasonlóan sikeres ügyleteink lehetnek a mai után.
Az ajtó felé pillantottam, hol most jelent meg az a két némber s még egy démon.
- Szedd a lábad! – parancsoltam. – Nem érek rá egész nap! – majd még visszanéztem az uralkodóra s ismét meghajoltam kissé felé. – Az ígért lelket pár órán belül kapod, s engedelmeddel, ha nem kívánsz még valamit, távoznék kettejükkel.

Válaszom után a démon elengedi az anyámat és felém indul, de mielőtt bánthatna megjelenik Árny... fejet hajtok felé, mikor mondja, hogy kövessem akkor követem, bár igen hamar édesanyám karjaiba kerülök.

Elenged a Gazdám és köhögve levegő után kapkodva terülök el a földön... De próbálok felkelni, hogy a lányom megvédhessem, azonban egy túl ismerős hangot hallok és oda kapom a fejem ijedten... Árny az és annyira összeszedem magam, hogy feltérdeljek legalább... Hallgatom a beszélgetést, s mikor Árny kiadja a parancsát, akkor felkapom a földről a ruha darabokat és menet közben kapom fel őket, majd a lányom is az ölembe és úgy megyek Árny után a tempóját tartva. Bár fájnak a lépések, de nincs választásom...
Utunk vége a nagyterembe vezet és mikor beérünk lerakom lányom és letérdelek, majd a női hang felé pillantok, de nem nézek fel rá csak a lábára és úgy megyek közelebb lányommal az oldalamon. Nem ismerős a hangja és nem vagyok abban se biztos, hogy démon... de ez számomra mindegy... aki megkap, azé vagyok. Mikor oda érek illő távban állok meg térdelek le.

Miután megérkezünk felnézek a nőre aki már parancsolgat is... furcsa szerzet az már biztos, de nem mondok semmit csak anyám mellett maradok

A démon egy pillanatra megállt, majd a bőre vöröses lett s démon alakot vett fel, noha még mindig változott, de már sokkal inkább hasonlított ténylegesen egy démonra. Elmosolyodtam, mikor megláttam.
- Az eredeti alakod sokkal jobban illik hozzád Mephisto – doromboltam. – Köszönöm! S ha te is el kívánsz érni, csak küldj üzenetet Midgardra, előbb vagy utóbb elér hozzám.
Mikor sötétség lett elindultam kifelé, hol a másik három már várt. Biccentettem a démonnak, ki megszólított, de a másik kettőről nem vettem tudomást. Egy nap kutyagolás, igazából meg sem éreztem, nem volt nehéz, a kiképzésemből néhány óra nehezebb volt, mint ez az egynapos út, míg el nem érkeztünk egy újabb kapuhoz. Ha a tárgyam lemaradt, akkor egy-egy pofonnal jutalmaztam, mikor be kellett várni, hogy tartsa a tempót. Pihenést nem hagytam neki, így valószínűleg jó pár zúzódással s esetleg töréssel is jutalmazódott ő fattyúhoz egyetlen újjal sem értem, vele még tervek voltak. végül még egy használati útmutatást is kaptunk.
- Köszönöm – mondtam még a démonnak, majd eltűnt. – Ti pedig lóduljatok!
Megragadtam a grabancát majd egy kézzel könnyedén emeltem fel, miközben Harlem-re gondoltam, s az ajtón átlépve az egyik sötét sikátorban jelentünk meg.

//Folytatás: Harlem utcái//

Hallgattam az eseményeket... majd mikor levegőnek nézett j úrnőm akkor némán követtem... megszoktam már hogy rosszul bánnak velem, de legalább a lányom jóléte megvolt... Az egy napi túra nem volt a legjobb..Mmarlit is gyakran cipelnem kellett és egy-egy nagy pofon is volt a jutalmam, ha nagyon lemaradtam... Lettek kék zöld foltjaim, talán még repedt csontom is, de a lányomat nem bántotta... csak engem... Minden pofon után egyre nagyobb és nagyobb szenvedés volt az út, de haladtam a fájdalom ellenére, s láttam a többi lelket magunk körül aki még próbáltak kijutni. Majd elértük a kaput is végre, amin Úrnőm átpakolt, miután Árny elment és magunkra hagyott minket.

Az út elég nehéz volt és jó párszor anyum ölében utaztam, vagy épp saját magam másztam előtte és segített engem, hogy kijussunk innen... csak kérdés az volt hogy hová is.

Adam hirtelen érzi, ahogy minden vér elhagyja a testét. Egészen a haláláig próbál felállni és küzdeni sikertelenül. Hirtelen teljesen máshol van. Meg próbálja megfeszíteni az izmait. Teljes kudarc. Mintha a teste üres lenne. Nem érzi a szívét nincs adrenalin sem a testében. Nem érti, hogy mi történt. Körülnéz és próbálja betájolni magát.
"Ilyen lenne a halál? Ez pedig a pokol? Érdekes nem így képzeltem el eddig. Azt hittem csak a nagy fekete semmi jön. Úgy tűnik nem ezt azt jelenti szarban vagyok."
Nyugodtan megáll és vár hátha történik valami. Közben figyeli a körülötte zajló dolgokat, és próbálgatja a "testét".

A szagok undorítóak de volt már rosszabb. Valami elé lép a semmiből. Nem igazán tudja mit mondjon. Aztán az alak megszólal. Vádló módjára beszél. Értékeli az életét és teljesen negatívnak állítja be. Adam nem ért egyet vele.
- Bennem? Rengetegen vannak idelent akiket én küldtem le. Mentségemre semmit. Egy mészáros voltam. Nagyon is jól tudom, hogy miért kerültem ide. Soha nem áltattam magam azzal, hogy a mennyben van a helyem. Sőt nem is igazán hittem, hogy bármi várna rám a halál után. Miért kéne bármit is felhoznom a mentségemre? Azt hittem hogy itt azonnal megbüntetnek vagy valami. - mondja nyugodtan.

Adam hallgatja amit mond. Hatalom ezen még nem gondolkodott. Azt tette amihez értett. Teljesítette a parancsokat. Ölt a legtöbbször bejárta a világot és rengeteg embert ölt meg.
- A hatalom nem érdekelt. Sokáig legalábbis nem. Egészen addig nem amíg meg nem akartak ölni. Akkor ott találtam magam ahol a part szakad. Egészen addig mindig teljesítettem a parancsokat. Jó katona voltam de ott és akkor megfogadtam soha többé nem akarok teljesen függésbe kerülni. Elhatároztam, hogy megölöm a tábornokot mert elárult, és azt is, hogy nem fogok másoktól újra teljesen függeni. - válaszolta eltökélt hangon. A démon mozgása zavarta ugyan de nem tudott tenni ellene.
- Mégis miért fontos mindez? - kérdezi ismét.

Adam hallgatja ahogy a démon megismétli a szavait. Nem ijed meg, de kiszolgáltatottnak érzi magát. Aztán a démon tovább beszél A férfira néz. Szánalmas. A nő sem sokkal jobb. Aztán a démon a lényegre tér. Hát ez az amit keresnek az erős jellemet.
- Úgy beszélsz mintha még visszatérhetnék valahogy a földre. - jelenti ki Adam határozottan. A lehetőség felvillanyozza. Nem igazán tudja hogyan kerülhet vissza az élők világába de ha visszajuthat vissza fog jutni. - Jól értem? - mondja de a hangja elárulja, hogy nem vár választ. - Azt mondod, hogy lehetőségem van visszatérni, és befejezni amit elkezdtem megölni a tábornokot. Ha jól értem ennyi, és semmi több. Aztán jövök ide vissza. Esetleg rosszul értettem valamit? Talán ez is csak a kínzásom része? - Fejezi be a monológot.

Adam hallgatja a démon szavait. Átgondolja amit mond. A lelkét melengeti az érzés. Újra élhet. Ára lesz nos ez érdekli. Mindig mindennek megvan az ára, de ő általában hajlandó volt mindig megfizetni az árat mindenért. Ha lehetősége van bosszút állni akkor megteszi. Ha esetleg valahogy sikerülne kibúvót találni a visszakerüléssel kapcsolatban az még jobb lenne.
- Igen! - válaszolja határozottan. A páncéljára gondol. Igencsak morcos miatta, hogy nem volt nála. Ha nála lett volna máshogy alakulnak a dolgok. Átfut az agyán egy pillanatra hogy vajon mi fog változni. De majd meglátja.

Az árny válaszol. Aztán már indulnak is. Az utazás kicsit furcsa de nem kényelmetlen. Aztán Árny elmondja, hogy a teste nem csak lerobbant de még le is buktatták a halálát.
"Ilyen gyorsan. A francba is. Rühellem őket. Közel olyan testet? Ez meg mit jelent? Nem lesz meg a páncélja. Még talán gyengébb és lassabb is lesz mint volt. Ez nem hangzik túl jól. Talán még az is hónapokba fog telleni, hogy rendesen tudjon mozogni."
- A francba. - morogja érzéssel. - A régihez hasonló testet? A sajátom volna a legjobb de ha ennyire futja legyen ez. Azt hiszem a terveim kicsit le fognak lassulni az elképzeléseimhez képest. - gondolkodik hangosan. Aztán sétál a démon után. A démon láthatja rajta, hogy a férfi mérges. Adam rendkívül dühös hiába jut vissza ez az elfuserált akció több hónapnyi munkáját tette tönkre.

Az árnynak tetszik Adam dühe. Aztán elkezd papolni arról, hogy mire kell a düh. Adam nem hisze ebben a képességek említésére nem igazán tudja mit mondjon. Majd meglátja mire megy velük. Amikor az időt említi Adam legszívesebben leütné ha képes lenne rá.
- Nem szokásom. - mondja sokkal nyugodtabban. A dühe már-már elpárolog. Úgy érzi végre végéhez közeledik ez a kis közjáték. Aztán jön az ajtó próba.
- Csak egy ajtó ez nem nehéz. - mondja majd az ajtó felé indul. Három gyors lépéssel lendületet vesz és teljes erejével belerúg az ajtóba a kilincs alatt. A mozdulat régi és begyakorolt régi testében szinte automatikus volt. Ha sikerül berúgni az ajtót akkor az árnyra néz.
- Mennyi ideig tart ez még? - kérdezi. Már sokkal nyugodtabb. Nem dühöng tervet forral. Tudja, hogy ki kell tapasztalnia mind a testét mind a képességeit.

A férfi az árnyra néz. Az ismét a hibáit emeli ki. Adam csak mosolyog és figyeli az árnyat.
- Meg kellett tanulnom bánni az erővel amit adtatok. Valamint volt egy kis felesleges kitérőm egy Avalon nevű helyen. Aztán pénzre volt szükségem. Megszereztem és elvégeztem a dolgom. Nem siettem el ez való igaz. - közben az erőmet próbálgatom megint nincs testem, de elkenem a rohadék száját. Ha képes vagyok rá megpróbálok alakot ölteni. Mintha csak alakot akarnék váltani. Aztán megidézem a kígyókat és felé lendülök. Nem támadok komolyan. Csak látni akarom, hogyan reagál. Ha sikerül megütnöm mosolyogva lépek el.
- Nem kérdeznéd ha nem lenne más út. - mondja továbbra is mosolyogva a szemében vad tűz csillog. - Szükségetek van rám valamihez. Mi lenne az? - kérdezi végül mosolyogva. - Talán öljek meg valakit? Szerezzek befolyást nektek a földön? Hirdessem az igéteket? - kérdezi mosolyogva. - Mond el mit tegyek és megteszem ha nem kell idelent tétlenül rohadnom. - mondja határozott hangon. A kígyók eltűnnek a férfi pihenj állást vesz fel. Pont úgy ahogy megszokta a hadseregnél.

Átesik az árnyon aztán csak néz rá. Szóval vérszomjat várnak tőle. Az árny nevetésére maga is nevetni kezd. A férfi elmosolyodik a feladaton. Őrült gondolatok fordulnak meg a fejében. Meg akarja ölni azt akit a férfi szeret, és széttépni aztán a véres darabokat megmutatni a férfinak. Minden idegszálából ez az őrjöngő érzés tör elő. Úgy érzi végre tényleg érzi a démoni erők hatását.
- Meg kell szoknom ezt az újfajta felfogást. Azt hiszem menni fog. - mondja tébolyult mosollyal. - Egy angyal remek. Megkeresem és elintézem. Rohanok főnök. - mondja és az ajtó felé indul. Még visszanéz mielőtt elindulna.
- Mi a neved főnök? - kérdezi végül még mindig őrülten mosolyogva. Akár kap választ akár nem továbbhalad és mosolyogva indul felfelé a szobába.