Bűnök csarnoka

A régi topic

Minden elkárhozott lélek ide kerül először halála után - nevezhetnénk a pokol várótermének. A csarnok valójában egy végeláthatatlan könyvtár, végtelen polcok sorakoznak egymás mellett, mind roskadozik a temérdek könyv alatt, melyek közül sorra lekerül egy-egy darab. Minden valaha élt lény, aki rendelkezik lélekkel, az kap egy könyvet, melyben bűnei vannak felsorolva. Ez a könyv addig íródik, amíg a tulajdonosa él, ha eztán a lélek nem a pokolra jut, akkor a könyv egyszerűen elporlad. Azok a bűnös kárhozottak, akik végül elérik a csarnokot, megkapják a könyvüket, mely alapján elbírálják őket: milyen kínokra ítélik, mennyi ideig kell szenvednie stb. Ez a roppant tárna sosem üres, kénes bűzében megannyi lélek bolyong, hogy megkapja a könyvét, és kirójják rá a végítéletet. Aki idáig eljutott, annak már nincs sok esélye, hogy visszafodulhasson, keveseknek adatik meg a lehetőség, hogy könyve a polcon maradjon, és tovább bővüljön.

A régi topic

Jet Li Tao
Nyugati 2. utca, két sarokra a Times Square-től - Kevesebb, mint egy perc az Eseményig
Roy de Kalwer ugyanúgy néz ki, mint bármikor, ugyanazért van az utcán, mint bármikor, mégis, ez a sétája egész máshogy végződik, mint a többi. A közeli éjjel-nappaliba megy, mivel elfogyott az utolsó doboz tej is. Az utcán azonban különös dologra lesz figyelmes. Hallja, amint pár utcával arrébb hatalmas robbanás rázza meg a házakat, és egy kisebb porfelhő is keletkezik. Hallatszik, ahogy egy hatalmas épület omlik össze, darabjaira hullik minden, a törmelékek elég nagy zajt csapnak, de a portól nem sok látszik. Percek telnek el, halálsikolyok hallatszanak, és Roy még mindig dermedten áll az utca közepén... Végre feleszmél, de a porfelhő eléri, és jóformán már semmit sem lát. Fogalma sincs, mi történik körülötte, és a teljes tudatlanságnál a végső megvilágosodás rosszabb csak. Egy újabb dördülés, de a hang alig éri el Royt, nincs már ideje felfogni, hogy a hatalmas robbanás mindent elsöprő erővel szakítja darabokra a kezében szorongatott két dolláros bankjegyet... És minden mást is.

Roy de Kalwer - született: A.D. 1998. április 29. - élt évet 20 évet

Bűnök csarnoka - Három másodperccel az Esemény után
Roy de Kalwer egy hatalmas tárnában találja magát, hol a fény meghatározhatatlan helyről érkezik, bevilágít mindent, mégis helyenként vészjósló árnyékokat vetnek a tárgyak. Groteszk látványt nyújt, amint ezernyi ember és mutáns a világ minden nyelvén szapulja egymást és a sorsot, miközben a végtelen polcok közt keresgélnek, alkudoznak, könyörögnek. Kénes bűz csapja meg Roy orrát, ahogy elétárul a Bűnök csarnokának egetrengető látványa!

Roy de Kalwer
Mi a franc történt? Hol vagyok? Kik ezek az állatok? Miért van itt ennyi könyv? És hol a tejem??? Ekkor eszmélek rá. Meghaltam.
-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! NEM! Ennek nem így kellett volna történnie! Még nem akartam meghalni!!!
Üvöltöm, de szinte mindent elnyom a tömeg zaja. Egy darabig csak bolyongok, majd felfigyelek egy szemüveges, homlokán két kis szarvat viselő alakra, aki felém int. Odamegyek hozzá.
-Elnézést, de azt hiszem hogy meghaltam. Ez a pokol?
Jet Li Tao
A szemüveges, homlokán két kis szarvat viselő alak, aki az imént intett Roynak, egy polc mellett álldolál, amíg várja, hogy Roy odaérjen hozzá.
-Te biztos valamilyen tudós lehettél életedben, ha erre ilyen gyorsan rájöttél. - mondja gúnyos hangon az ördögfajzat. - Igen, ez itt a pokol, te pedig halott vagy. Tudod a Times Square-en történt robbanás miatt elég nagy itt a fejetlenség, megrohamoztak minket a new yorkiak, ostoba népség. Várjunk csak... Te is onnan jösz, nem igaz? Nem lényeges, gyorsan megkeressük a könyvedet, és már mehetsz is.
A vörösbőrű alak nem visel semmilyen ruhát, nemtelen, teste satnya, csúcsos orra hegyén szemüveg pihen, homlokából párcentis csavarodó szarvak merednek az felfelé. A könyvek a polcon látszólag teljesen normálisak, ha Roy mepróbálná kivenni valamelyiket, úgy érezné, mintha oda lenne ragasztva. Végül az ördögfajzat megtalálja a megfelelő kötetet, melynek gerincén a Roy de Kalwer név szerepel, alatta pedig: született 1998. április 29. élt:...
-Itt valami nem stimmel... - Szólal meg a lény, és megpróbálja levenni a könyvet a helyéről, d nem sikerül. - Hm, némi adminisztrációs hiba lehet, nyilván a túlterheltség miatt. Valószínűleg csak várni kell, míg a könyv befejezi a leírást, aztán már készen is leszünk. De végülis még örülhetsz is a dolognak, higgy nekem, akárhová is küldenek odabenn, ez jobb hely annál. - Kaján vigyor kiséretében a könyvespolcnak támaszkodik. -Addig legalább elbeszélgethetünk, nyilván nem sokszor találkoztál Odafenn démonokkal. Ha van bármi kérdésed, nyugodtan tedd fel.

Roy de Kalwer
Már értem! Biztos megint részeg vagyok!!! Igen ! EZ AZ EGYETLEN NORMÁLIS MAGYARÁZAT! De mégsem. Minden olyan tiszta. Túl tiszta egy részeg számára. Szóval, józan vagyok! Csak ezt ne!!! Többet kelletett volna gyónnom. De ezen már kár rágódnom.
Inkább, elbeszélgetek ezzel a taggal. Finoman szólva is igen ronda. És még a szenvedéssel is fenyeget. Más körülményeknél, pofán vágnám, de van valami abban amit mond.
-Hát, lenne néhány kérdésem. Szóval
1: Pokol meg Sátán meg gumimaci, meg hello kitty?
2, Mivel itt vagyok, örökkévaló szenvedésre ítéltek. Meddig fog tartani az az örökké?
Jet Li Tao
Az ördögfajzat felvonja szemöldökét, majd egy vigyor jelenik meg arcán.
-Látom, nem az eszesebb fajtából vagy. Az örökké tartó szenvedés nem tart olyan sokáig, az idő gyorsan elszáll, ha az ember jól szórakozik. - Jót nevet saját viccén, majd ismét a polc felé fordul, hogy a könyvvel bíbelődjön. Megpróbálja kihúzni a helyéről, de még mindig nem sikerül. Ekkor jelenik meg egy másik démon, az előzőnél jóval termetesebb, szarvai is hosszabbak, lábai patákban végződnek.
-Thorakk, némi probléma adódott, ha jól látom - szól a démon mennydörgő hangon, miközben Royra pillant.
-Nos, igen. Itt ez a fickó, a neve Roy de Kalwer, stimmel minden adat, csak éppen a könyve szerint még nem patkolt el. - Thorakk, ahogy a démon hívta, mentegetőzve adja le jelentését.
-Lássuk csak!
A démon Roy felé nyúl, és kezét homlokára helyezi. A férfi szemei előtt megjelenik életének utolsó pillanat, most azonban kívülről látja magát. Remek rálátása nyílik önmagára, miközben testéről lemállik a ruha, majd a bőr és a hús, végül pedg az elszenesedett csontokat a légnyomás szórja szanaszét. A látomás végeztével a démon leveszi Royról a kezét.
-Határozottan halott. - A könyv felé nyúl, megpróbája kihúzni azt, de meg sem mozdul. - Úgy tűnik, kivételes eset vagy Roy de Kalwer. Ahogy elnézem, a lelked igencsak fertőzött, derékig gázoltál a bűn mocsárban, tehát minden bizonnyal jó helyen vagy itt, semmi keresnivalód nem lenne a padláson. De ha sem ide, sem oda nem illesz be, mégis halott vagy, vajon hová kéne küldenünk téged... Valami javaslat?
A démon tanácstalanul kezdi állát vakarni, míg Thorakk megigazítja orrán a szemüveget.

Roy de Kalwer
A jó édes anyád! Ha továbbra is ilyen flegmán beszél velem ez a kis senki, pofán vágom.
Nem! Ne felejtsd el hogy bármennyire is irritáló, ez egy démon. És elvileg a pokolra jutottam. Akkor pedig nem lenne jó a démonokat feldühíteni. Közben érkezik egy magasabb rendű démonféleség is. Az ő szavaiból tudom meg, hogy szemüveges kis barátomat Thorakknak hívják. És hogy a lehető legszarabb halálom volt. Ez szívás!
Ráadásul, megrekedtem két világ közt. Ez is szívás. Méghozzá elég nagy. És még én döntsem el hogy mi legyen!?! Biztos arra várnak hogy térden állva könyörögjek nekik hogy had perzselődjek a pokolban az idők végezetéig. Hát nem!
-Küldjetek haza! És utána jövök egyel. Nah, jó. Elég sokkal fogok jönni, de akkor is.
HAZA AKAROK MENNI. Finoman fogalmazva. És hogy érted azt, hogy derékig gázoltam a bűnben. Csak nem vagytok dühösek mert élőholtakat hoztam létre a saját hasznomra? Ugye nem?!?
Jet Li Tao
A démon jót mosolyog az ötleten, hogy küldjék haza Royt.
-Barátom, te már akkor sem kerülnél vissza, ha a magának az atyaúristennek esne rajtad meg a szíve.
Ekkor érkezik egy harmadik démon, igencsak alacsony, a semmiből bukkan elő, és miután egy kitépett lapot ad át Thorakknak, hasonló gyorsasággal tűnik el. Thorakk olvasni kezdi a lapot, majd szemei elkerekednek, kérdően néz felettesére, mire az türelmetlenül kikapja kezéből a fecnit.
-Roy de Kalwer - született 1998. április 29. - élt... Fent nevezett halandót névtelenül maradni kívánó démon felmentette halála alól. Oka: végre nem hajtott vérbosszú Zacharias Morsus - született 1980. nevű halandón, kit fent nevezett démon örök kárhozatra kíván ítélni. A kérelmet elfogadta Az Alvilág Ura. A visszatérés célja: Zacharias Morsus - született 1980. meggyilkolása. Szükséges változtatások felelőse: Bozmusz démon.
A démon, miután hangosan felolvasta a lap tartalmát, még egy ideig vizslatja, majd a polcon lévő könyvhöz fordul, borítójához érinti azt, és eltűnik a papír - a könyv alig észrevehetően bővül egy lappal.
-Nos, a fenti góré nem szólhat bele, de az itteniek úgy döntöttek, hogy kapsz még némi időt. Bozmusz vagyok, kövess!
Ezzel Thorakk értetlen képpek tovább áll egy újabb bolyongó lélekhez, míg Bozmusz elindul a könyvtár bejáratához, ahol pár perccel korábban Roy találta magát.

Roy de Kalwer
Ez, furcsa volt. Kiről is beszéltek? Morsus? Már emlékszem! Az a tetű aki szétcseszte a Szent Légió templomát. Majdnem meghaltam! Mondjuk, ez már lényegtelen. Ha a halála kell ahhoz, hogy én visszamehessek, akkor meg fog dögleni. Elmélkedés közben persze követem Bozmusz. Nem tudom hogy most mi lesz, de érzem hogy fájni fog. Nagyon.
Mi van ha valami pokolbéli szörnyűséggé változtatnak?!? NEM AKAROK ÜGYVÉDDÉ VÁLTOZNI! De komolyra fordítva a szót, meg kéne tudnom hogy mi jön.
-Hé, te. Bozmusz, vagy hogy is hívnak. Először is nem vagyok büszke magamra, főleg azért mert a Sátán könyörült meg rajtam. Sőt, ezért rohadtul szégyenlem is magam! De nem fogom visszautasítani a lehetőséget. Az igaz hogy nem is tudnám, de az mellékes. Másrészt viszont elárulhatnád, hogy mi is fog következni.
Jet Li Tao
Ahogy Bozmusz és Roy elérik a bejáratot, a démon szembefordul a férfival.
-Szégyenled magad, mert megkönyörült rajtad a sátán? Semmi ilyesmiről nincs szó, csak annyi történt, hogy visszamész egy kis társadalmi munkára, mielőtt megkapod a bűntetésed. Elvégzed azt a piszkos munkát, amihez nincs kedve egy ördögfajzatnak sem. Démonná fogsz válni, nagyjából olyanná, mint én, vagy Thorakk. Hogy mekkora hatalmat kapsz, az csak tőlem függ, én választom ki, hogy milyen alakban, milyen erőkkel térsz vissza. De előtte még tisztáznunk kell néhány dolgot. A célod, az egyetlen célod, hogy megöld Zacharias Morsust, ha erről megfeledkezel, ha nem ezért cselekszel, akkor veszíteni fogsz a hatalmadból, mígnem egyszerű halandóvá válsz. Hogy aztán mi lesz... Reméld, hogy nem kell megtudnod. Tartsd szem előtt a célt, ha megfelelő lépéseket teszel, az erőd kiteljesedik, hogy a végső harcban teljesíthesd a feladatod. Ha eléred a célod, kapsz még némi időt, onnan folytathatod szánalmas kis életed, ahol a bomba kettészakította azt veled együtt. Mivel démonként fogsz visszatérni, semmilyen mutánserőd nem lesz, már ha eddig volt egyáltalán, és célod elérésével egyszerű halandóvá válsz, homo sapiens-szé, ha úgy tetszik. Minden világos?
//Válassz képességet magadnak a Természetfelettiknél leírtak szerint, és a következő postodban offként írd le az(oka)t.//

Roy de Kalwer
"Rohadj meg!" Gondolom magamban, de most nincs időm ezzel foglalkozni. Csak követem a tagbaszakadt démont a tömegen át. Az elmondottak alapján, most nagyon meg fogom szívni. De leszarom!
-Van egy kis bökkenő. Nem fogok emberként tovább élni. Inkább letöltöm a büntetésem száz, vagy inkább ezerszeresét, de nem leszek ember. Inkább állapodjunk meg ebben.
Próbálok mondani még valamit, de hirtelen elsötétedik a világ...
//Nos, az első úgymond képességponttal, kiváltanám a szárnyaim, a másodikkal vásárolnék egy piromán "fájörmedzsik" képességet, a harmadikból pedig egy rakat tetkót a hátamra.//
Utoljára szerkesztette Roy (2009-02-19 03:07:32)

Jet Li Tao
-Persze, persze, hiszen te döntöd ám el, hogy mit kezdesz halálod után a testeddel, és a lelkeddel... Vagy hogy is van ez?
Ekkor Bozmusz összecsapja két tenyerét, és Roy hátában éktelen fájdalom kezdődik, minden porcikájában úgy érzi, mintha szét akarna szakadni a teste. Lapockái kezdenek átalakulni, megnyúlni, eltorzulni. A csontok átszakítják bőrét, majd tovább törnek a magsba, miközben helyenként elágaznak. A húsból szivárogni kezd a vér, miközben a szárnyak csontvázain kezd kialakulni valamiféle takarószövet. Szürke hártya húzódik végig a csontokon, majd teljesen befedi azokat, és a vérzés is eláll, ahogy az anyag összeolvad Roy bőrével a lapockáknál.
-Ashtagunar beret há kom liol! - Hangzanak fel a démon szájából a mennydörgésként ható varázsszavak.
-Szárnyalj hát, hogy kiszemeltedet hamar érje el a bosszú!
Bozmusz közelebb lép Royhoz, és végighúzza egy karmát a férfi bőrén, melynek nyomán kiserken a vér. A bal arcától indul a vonal, spirálban, mjad végig a nyakon, hol több mellékágban is elfut, végül bal mellén démoni billogot formáz a sebhely. Ezután a seb beforr, helyén fekete csíkok maradnak, hasonlóak a tetováláshoz. A mellkason lévő jel:

-Esstrekogu'ul amman ter ahad! - Kántálja el ismét az igéket, hogy alakuljon a varázs.
-Ismerjen hát meg kiszemelted, hogy lássa, démon az, ki leszámol vele.
Végül Bozmusz hátrál két lépést, karjait az égbe rántja, és többméteres lángnyelvek csapnak ki Roy testéből, melyek először körülölik őt ezzel kibírhatatlan kínokat okozva, majd lassan a tűz elviselhetővé válik a férfi számára, és végül olyan, mintha ott sem lenne.
-Morgul dentres kapisten! Bozmusz essen! - Az utolsó szavakkal befejeződik a varázslat, és Roy minden erejét megkapta.
-És égjen a kiszemelted, hogy lassú kínhalált haljon, és soha ne feledje el a pokolnak végtelen hatalmát! Roy de Kalwer, indulj hát utadra, repülj a célodhoz, és égesd porrá erőiddel. Immáron egy vagy közülünk.
Ezzel Bozmusz munkája bevégeztetett, hátat fordít, és elsétál, majd eltűnik a hömpölygő emberáradatban. Roy egy percig még a pokolban marad, majd mindenféle közjáték nélkül, egy villanás kíséretében eltűnik.

Nyugati 2. utca, két sarokra a Times Square-től - Két perccel az Esemény után
Roy egy villanás után az utcán találja magát, épp ott, ahol nem olyan rég meghalt. Ruhái eltűntek, maga körül csak port és romokat. Anyaszült meztelenül fekszik a felhasadt betonon, mellén és arcán forrónak érzi a tetoválást, hátán még érzi a vér csorgását, é a fájdalom sem múlt el még teljesen.

Roy de Kalwer - született: A.D. 1998. április 29. - élt évet 20 évet - feltámadott...

Roy de Kalwer
Fáj. VAGYIS ROHADTUL FÁJ! ÉGET, MAR, ÉS MÉG FÁJ IS! Nem tudtam hogy ez ennyire fog fájni. De várjunk Csak egy pillanatot. Ez nem a pokol. Sőt. Tudom már hogy hol vagyok. Ott ahol kb. egy órája szétrobbantam. De valami nem stimmel. Mindenem ég. És mi ez a tetkó? Ha jól tudom nem kértem semmi ilyesmit. Megpróbálok feltápászkodni. Egész jól megy. Ha jól látom, egy kisebb kráterben állok. Elindulok a széle felé, de valami furcsát érzek a talpam alatt. VVVÁÁÁ! Megolvadt a talpam alatt a még megmaradt beton is. De ami még rosszabb. MEZTELEN VAGYOK! És az a tag ott engem bámul!
-Hé! Maga meg meg mit bámul??? Húzzon innen!
Üvöltöm, majd pár másodperc múlva szárnyra kapok, és elrepülök.

Azareus
Meghaltam? Minden bizonnyal, mivel egy könyvtárban vagyok. Ááááááá egy könyvtárban vagyok!!! Betűk, számok, lapok, információ tömkeleg! Ez tényleg a Pokol. Azért senki ne higgyen műveletlennek, egyszer elkezdtem olvasni egy könyvet, csak ellapozta a szél és nem tudtam folytatni. Szóval a Pokolba kerültem, de miért?...
Hülye kérdés, sok bűnöm volt, az önkielégítéstől egészen az öngyilkosságig. Milyen önző is voltam! Na mindegy. Ráadásul nem is voltam vallásos, meg mindig rácsaptam a hittérítőkre a ajtót. Vagy a klopfolót. Mindegy, ez a hely nagyon fura, olyan váróterem szerű valami. Ha valamit jobban utálok a könyveknél az a várakozás, szóval szép volt sátán, ügyesen összehoztad.
Várok. És várok. Azon gondolkodom milyen életem volt ez alatt a pár év alatt. Azért nem mondom nem vagyok semmi, már jó sok minden voltam. Jó sok pofont kaptam nőktől, jó sokat éltem. És sose volt olyan munkám, amire azt lehet mondani, hogy akik sokáig akarnak élni azok vállalják be. És a középkorban a 40 örüli kor már matuzsálemnek számított, szóval azért nem volt olyan rossz és rövid életem.
Tararara tiriririi lálálálálá
Sok idő eltelik és nem történik semmi. Mikor történik már valami? Unatkozom.
...
A Pokol rosszabb, mint amilyennek leírták....
Jet Li Tao
A kénköves pokol látványa mindenkire más hatással van, a legtöbben sírva könyörögnek egy újabb esélyért, de akad, aki menekülni próbál, van, aki alkudozni kezd, és persze nagy ritkán olyan is megfordul itt, akinek elkeveredik a könyve, ezért csak vár. Olyan ez, mint az előzetes letartóztatás, időnként többet kell itt ácsorogni, mint amennyit később szenvedni, a különbség az, hogy itt nincs kit beperelni emiatt.
-Te is a könyvedre vársz, mi? - Kérdi egy idős férfi, hetven körül lehet, de jól tartja (tartotta) magát, háta egyenes, arcán nem sok ránc húzódik, egy régi ingben és nadrágban van, kopasz fejét csak itt-ott tarkítják májfoltok.
-Az enyémet elkeverték, persze nem mondják meg. Hehehe, pont olyanok, mint fent az ügyintézők, látszik, mikor hazudnak, hehehe - torokhangú nevetése rövid, száraz köhögéssel ér véget, majd méreteset köp a földre, némi vér is keveredett nyálába.
-Azt mondták, nagy ez a könyvtár, és mivel öreg vagyok, a sor végén van a könyvem. Ez már évekkel ezelőtt lehetett, persze nem biztos, itt nem úgy telik az idő, mint odafenn, hehehe. - Nevetése közben kivillan sárgás protézise.
-Mondd csak fiacskám, olyan ismerősnek tűnsz, nem láthattalak én már téged valahol?

Azareus
//Elfelejtettem írni, nem tudom miért//

Hallgatom az emberek mondandóját, hát elég nagy zavar van itt is. Mondjuk mire számítottam, ez a Pokol. Mikor felém irányul egy kérdés végre én is megszólalhatok.
- Nos, úgy nézek ki, mint a drogos zenészek 90%-a. Másrészről nem vagyok az, de sok embert küldtem le ide. Hehe. Ironikus nem? Aki másnak vermet ás... na mindegy. Milyen könyvet fogunk kapni? Valami jó olvasmányt, amivel el lehetünk életünk végéig? Remélem még van a Playboy júliusi számából.

Jet Li Tao
A férfi még egy ideig szótlanul méricskél, de nem ugrik be neki, honnan lehetsz ismerős, így inkább felhagy lyukacsos emlékezetének foltozásával.
-Hehehe! Ez a könyv, nem olyan könyv fiacskám. Ez a te könyved! - Mondja elkerekedett szemekkel, miközben ujjával a mellkasadat bökdösi.
-A tiéd, fiacskám, és nem te írtad, hanem rólad írták! Ez az a könyv, amiben benne van minden, amit valaha elkövettél, minden bűnöd, minden egyes hazugság, a legapróbb lopás is! Tudod, páran még visszakerülnek innen, akiknek túl vékony a könyvük, vagy éppenséggel olyan vastag.
Bizalmasan közelebb hajol, egyik kezével eltakarja száját, úgy súg oda neked pár szót alig artikulálva.
-Azt mondják, Hitlert is visszaküldték... Tudod, démonként! Azt mondták, olyan nehéz volt a könyve, hogy nem tudták leszedni a polvról, így inkább hagytáka helyén, és visszaküldték. Azóta is csak íródik. Ki tudja, talán egyszer leszakad a polc, és ő lesz itt az új fejes... Tudod... Lucifer helyett.
Körbepillant, hátha valaki meghallotta rémesen titkos mondanivalóját.

Azareus
- Ez érdekes. Amúgy az én könyvem se lehet semmi, ha már ott tartunk. Sok hülyeséget csináltam életemben, és nekem már évekkel ezelőtt ide kellett volna kerülnöm. Tényleg, jó sokszor volt halálközeli élményem, a két ujjamon nem tudnám megszámolni. Aztán sok bűnözőt öltem meg, és sok szüzességet szüntettem meg. Talán engem is visszaküldenek. - kicsit elgondolkodtam, és megsimítottam a borostámat. - Legalábbis remélem.
Kicsit eltávolodok a fickótól, miután elmondta a magáét, közelebb hajolva. Nem túl kellemes társaság közelről.
- Szóval mikor kapjuk meg ezt a könyvet? Akarok röhögni egy jót. - mondom mosolyogva és felsóhajtok, miért nincs itt egy jó csaj akivel tudnék flörtölni.
Jet Li Tao
A vénember arcán különös érzelmek sokasága fut át, először mintha meglepődne, hogy a könyvedet sietteted, nem érti, miért várod ennyire a végtelen szenvedést, aztán kajánul elvigyorodik, mint aki felfogta, hogy te egy retúrjegyre pályázol.
-Hát fiacskám, ezt az olvasmányt nem fogod élvezni, azt elhiheted nekem. Láttam itt már sok embert, olyanokat, mint te, magabiztosak voltak, vakmerőek, de mikor fejükre olvasták bűneik lajstromát, egy sem bírta ki. Itt nem elég, ha elpáholtál néhány rossz fiút, vagy lejártál súlyzózni néha. Ez a súly... A lelkedet nyomja. - Arca kissé eltorzul, ahogy próbál misztikumot és félelmet kelteni benned, bal szeme még kissé meg is ráng. Aztán pillantását félrekapja, mögötted néz valamit, és ismét egy barátságos mosoly húzódik arcára.
-Azt hiszem, neked eljött az időd. Sok sikert! - Kezével int egyet, aztán hátatfordít, és elballag.
Ha hátranézel, megpillanthatsz egy sötét árnyat, a semmiből lép ki, egyik pillanatban még csak örvénylő feketeség, a következőben viszont már...

-Fincsi falatnak tűnsz. - Búgja ördögien lágy hangon, ahogy közel hajol hozzád, és füledbe nyal.

Azareus
- Lehet nem fogom élvezni, de annál rosszabb már úgyse történhet velem, hogy meghaltam, nem? - Ez a fickó kikészített most egy kicsit, nem valami kellemes látvány. De kit érdekel, tényleg mi történhet a halálom után, ennél már úgyse lehet rosszabb. Ugye? Ugye? Csak nyugi, elmegy az öregember de a hátam mögött lévő feketeségre figyelmeztet még előtte. Hamarosan egy gyönyörű nő jelenik meg itt és hirtelen elfelejtem minden aggodalmam. Még az se érdekel, hogy szarvai és farka van, olyan dögös azon kívül, hogy nem zavarja a szemeim.
Aztán közel jön hozzám és belenyal a fülembe. Kicsit zavarba jövök, de inkább belemegyek. Tetszik ez a csaj. Lehet, hogy ördögi, de jól néz ki. Lehet ez a Pokol és tetszik ez a fajta bűnös viselkedés.

- Ez tuti a pokol és nem a mennyország? - kérdezem tőle kicsit bódult hangon.

Jet Li Tao
Hátrébb lép, hosszú körmeit végigfuttatja válladon, majd mellakasadat karcolja össze.
-82-es évjárat, az egyik kedvencem. - Szinte csak suttog, majd végignyalja ajkait. Egy pillanatig mintha habozna, feléd nyúlna, majd mégis visszakozik, végül szemeiben láng gyúl, a szó szoros értelmében. Ahogy pillantását a tiédbe fúrja, egyszerűen képtelen vagy elfordítani a tekintetedet, mire feleszmélsz, anyaszült meztelenül fekszel kiláncolva egy lángtenger közepén, mégis jéghideg minden tagod, ahogy a tűz felé próbálsz vonaglani, hogy felmelegedj, a lángnyelvek csak méginkább a csontodig hatoló hideget táplálják, mígnem már a kíntól velőt rázó ordításodba remegnek bele a lángcsóvák. És ekkor ismét a csarnokban találod magad, ismét ruhában, a fagytól mégegyszer végigfut hátadon a hideg, veled szemben pedig ott áll a démoni nőszemély.
-Ez csak egy kis ízeltő, hogy biztosan tudd, hová kerültél. Kell még egy kis városnézés, vagy a tárgyra térhetünk? - Ördögi mosolyától már korántsem az a korábbi kellemes bizsergés fut át rajtad derék alatt.

Azareus
Minden a feje tetejére fordul hirtelen rájövök, hogy ez a néni nem is olyan kedves, mint eddig gondolni mertem, és egyben rájöttem, hogy ez a hely nem is olyan jó... Szóval így működik a "Ne ítéld meg a könyvet a borítójáról" mondás visszafelé? Mintha megkínozna, fájdalom hatol a csontjaimba, jeges fájdalom. Én jól tűröm ezt a sok éves élet miatt, de azért én is felordítok és valamiért úgy érzem, ha nem a Pokolban lennék biztosan sokkos állapotban feküdnék valami lepukkant kórházban. Miközben a cicis néni megkínoz és úgy összeszorítom a fogam, mint még soha, azon gondolkodom, vajon mi történt a többiekkel? Jól vannak? Remélem Stephanie jobb helyre került, mint ez... biztos vagyok benne, hogy jobb helyre került. Azért sajnálom szegény lányt, azzal, hogy megöltem magam. Halálraítéltem őt is. Viszont Serenának nyugis élete lesz Jackie-vel. Ebben biztos vagyok. Annyi rossz után, már érdemelnek is valami jót. Remélem Pangloss mester is megleli a nyugalmat, szegény... nagyon sokat segített nekem, most biztosan csalódott lehet, a sok kárba ment edzés, meg pénz, meg a motor, ami Serena lakásán maradt. Ami valószínűleg már elpárolgott a vízben fél new yorkkal együtt.
Miért érzem úgy, hogy hirtelen pesszimista gondolatok töltöttek el? Miért gondolok még mindig Serenára? Tényleg nem csak szexelni akartam vele? Nehéz elhinni, de ha másképp lenne, akkor mi a francért gondolnék rá ennyit? Hát, neki szerencsés, hogy meghaltam, nem kell végre aggódnia értem. És ennek tényleg örülök? Akkor tényleg nem csak szexelni akartam vele.
Kíváncsi vagyok mi lesz a Földön. Sőt, már megőrülök a kíváncsiságtól, csak bemesélem magamnak, hogy annyira nem érdekel.

Jet Li Tao
Nagy gondolkodásodban teljesen belefeledkezel jelenlegi helyzetedbe, a démoni nőszemély téged vizslat, próbál rájönni, mire gondolhatsz, aztán végül megunja.
-Kövess, szépfiú, megkeressük a könyvedet, aztán mehetsz a dolgodra követ fejteni, vagy ürülékben lubickolni, ha mázlid van kifogod pár száz évre az Oprah show bámulását. - Semmi jelét nem látod arcán annak, hogy ezt viccnek szánta volna, teljesen elmerül a polcok tanulmányozásában.
-Erre! - Ezzel elindul egy polcsor felé, melyen az MMMMMDCCXLIII jelzés áll, ha értesz valamelyest a görög számokhoz, kiolvashatod az 5743-as számot, ha pedig képben vagy a zsidó időszámítással, arra is rájöhetsz, hogy a Krisztus halála utáni 1982. év, szerintük a teremtéstől kezdett 5743 év valójában. A polc végtelennek tűnik, mindenfelé démonok kutakodnak, mellettük pedig egy-egy ember bolyong - pár helyen észrevehetsz ikerpárokat is, akik ketten állnak egy démon mellett. Az ördögien csábos hölgyemény a könyveket kezdi figyelni, keresgél, kutakodik.
-Bocs a felfordulásért, tudod a hatalmas katasztrófák, áradások, és a többi, eléggé fellendítették itt a forgalmat, az egész hely most kész disznóól. Szerencsédre már a tömeg nagyját elirányítottuk, úgyhogy gyorsabb lesz ez az egész mizéria. Na és mesélj, mitől kerültél a kispadra? Láttam a szemedben, hogy álmodoztál, csak nem egy nő miatt dobtad fel a pacskert? Mi történt, leszúrt? Kilökött egy ablakból? Simán fejbelőtt? Na, meghalok a kiváncsiságtól!

Azareus
Az előbb megkínzott most meg tényleg az érdekli hogyan kerültem ide? Megéri egyáltalán, hogy elmondjam? Mondjuk tökre meghaltam szóval tökre mindegy, gondolom. Végülis a kíváncsisága kicsit feloldja az idegességemet, az utolsó szóviccétől, meg végre elmosolyodok, itt először.
- Öngyilkos lettem és ezzel megmentettem nem csak azt, akiket szerettem, de azt hiszem a Földet is, megint. Látod milyen jó kisfiúk kerülnek ide? - Mondom kicsit ironikusan és bosszúsan. Eszembe jutott, hogy lehet nagy baromságot csináltam. Meg az is, hogy lehet itt se kéne lennem. Felsóhajtok.
- Létezik egyáltalán mennyország?
Lehet az volt a baj, hogy életem csak egy nagyon kis részében hittem Istenben és akkor is azért mert nem emlékeztem rá, hogy ateista vagyok. Voltam. Most már nincs értelme nem hinni Istenben, bár ettől az örök sötétség ezerszer jobb lett volna, mint ezzel a csajjal beszélgetni, meg itt tölteni a hátralévő örökkévalóságot... Isten egy barom.

Jet Li Tao
A nő láthatóan ledöbben, mikor elmondod, hogyan is haltál meg.
-Feláldoztad önmagadat a világért, és mégis idekerültél? Apám, te aztán sok szarságot csinálhattál életedben, ha még ez is kevés. Ismertem egy fazont, aki egész életében önbíráskodóan nyírta ki az általa bűnösöknek tartott embereket, aztán egyszer egy elrántott egy srácot a busz elől, és így őt csapta el. A fickó egy rohadék volt, gyilkos, és őrült, de megmentett egy srácot a saját élete árán, és ezért a mennybe került. Szóval igen, van egy felső emelet is. Tényleg különös, hogy itt vagy. Igazi kincs lehetsz. - Kaján vigyora közben megnyalja szája szélét, aztán tovább bóklászik a polc mentén és keresgél.
-1982. Donald McMiller, élt 37 évet. - Rád pillant kissé hunyorítva. - Ez lennél te. - A polcról leemeli a könyvet, mely elég vaskos, nem egy Háború és béke, de a könyvtárban biztos nem a "könnyű" olvasmányok közt tartanák. Felnyitja a borítót, az első lapon a neved szerepel elég kackiás betűkkel, és a születési dátumod. A nő ráteszi a kezét a lapra, majd egy pillanatra az egész könyv megvillan, mintha a fényesség magukból a lapokból jött volna, majd rád pillant a démon.
-Ez nem semmi. Ritkán kapok ekkora falatokat. Még az is lehet, hogy miután kitöltötted itt a bűntetésed, valami fejes felfigyel rád, és a szolgájának fogad.
Ismét becsukja a könyvet, és továbbindul a polcsoron. Most tűnik csak fel, hogy ilyen közel állsz a polcokhoz, hogy egy-egy könyv egyik pillanatról a másikra egyszerűen köddé válik, semmi látványos lángolás, vagy villanás, úgy tűnnek el, mintha soha nem is lettek volna.
-Nyomás, hitelesíteni kell, hogy tényleg elpatkoltál! - Olyan könnyeden sétál, és beszél a halálodról, mint aki csak egy délutáni kiránduláson cseveg az időjárás szeszélyeiről.

//Ideje eldönteni, hogy akarsz-e második esélyt. Ilyen háttérrel azt sem zárnám ki, hogy véletlenül félreirányítottak, és valójában odafent lenne a helyed. Te döntesz!//

Azareus
A nő teljesen úgy viselkedik, mintha örökre itt akarna tartani magához láncolva, vagy az örök szenvedéshez láncolva, de azok alapján, amit elmond nem ennek kéne történnie.

- Hát, fogalmam sincs, melyik vallás pokolja ez, de a legtöbb vallásban az öngyilkosság is bűnnek számít. De érdekes sztori, én például véletlenül megöltem a családomat, de egész életemben vezekeltem érte. Minden azutáni tettem arra irányult, hogy életeket mentsek, ha igaz, amit mondasz, nekem nem kéne itt lennem.

Kicsit felizgatom magam azon, hogy tényleg kijuthatok innen, talán, egy kis reménysugár, már csak tudnám, mit tegyek utána...
Jet Li Tao
-Akárhogy is, ezt nem te döntöd el, és nem is én. És a vezeklés különben sem old meg semmit, legalábbis azt hallottam, hogy a Fater azt szereti, ha inkább élvezitek az életet, ahelyett, hogy magatokat sanyargatjátok. De pszt! Ezt el ne mondd senkinek! - Jót kacag viccén, hiszen nem sok mindenkinek mondhatnád már el, ezen a helyen a legtöbben nem mennek vele sokra. Elindul egy pulpitus felé, ahol egy szőrős, alacsony figura ül egy asztalnál, előtte rengeteg pecsét és toll. A nő lerakja elé a könyvedet, mire a szőrös démon megkeresi a megfelelő pecsétet, és az első oldalra alaposan rányomja. A nő megint kuncogni kezd.
-Nos, nekem úgy tűnik, sántít valahol a történeted. Ne vedd a szívedre, de ha tényleg ilyen jófiú lennél, akkor nem ítéltek volna kétszáz évnyi démonkutyák általi szétmarcangolásra, és ezerháromszáz évnyi rothadásra a korábban említett kutyulik ürülékében. Tudod... Ez azért durva! - A szőrős démon felnéz egy pillanatra, és mintha kétségbeesést látnál a tekintetében, aztán csak aláfirkant még valamit a könyvben, és a démoni nőszemély ismét kezébe veszi.
-Ezennel életed lezáratott! Ne aggódj, azért még nincs vége, a szenvedéseid után hitelesítjük, hogy elvégezted, amiért jöttél, és a lelked távozhat békével... Legalábbis azt hiszem. De ez egy elég jó változat, ha ebben bízol, az reményt ad. - Hangja komolyabbra vált, ezúttal nincs benne gúny, csak őszinteség. - És remény nélkül nem lehet kibírni azt, ami rád vár, Donald McMiller. Halld hát szavam, és ródd le bűntetésed, mely a mai napon kezdődik!
A környezet megváltozik, a kéntől bűzölgő csarnok lassan a homályba vész, és egy végtelen, kies tájon találod magad, az ég vörös, fekete felhők tornyosulnak a távoli hegyek fölött, te pedig meztelenül állsz egy falkányi háromfejű démoni kutyával szemben. Képtelen vagy megmozdulni, és ahogy a teremtények először marnak húsodba, lassan megtapasztalod, mi vár rád - az elkövetkező kétszáz évben...

Azareus
Továbbmegyünk egyfajta pulpitus felé, ő meg átadja a könyveimet, közben pedig nem épp csodás dolgokat mesél, mi lesz velem itt, amik egy kissé furának tűnnek.
- Kutyák? Azt hittem, ekkora felhajtás után nehezebbet kapok. - mondom és belevigyorgok a nő arcába, még ha tudom, hogy ő halálosan komolyan is gondolta ezt az egészet, és valószínűleg minden amit mondd igaz. De nem érdekel... jólesik, főleg, hogy tudom, holmi pokolkutyákkal nem lehet majd viccelődni. Aztán hirtelen a csaj átmegy flörtből, a "Sátáni kinyilatkoztatás asszonyává" és kirója rám utolsó szavait.
- Tudod, mi a vicces? Az utolsó exem is ugyanezt mondta.
De ekkor már magamban beszélek, a körülöttem lévő "táj" megváltozik, mindenféle poszt apokaliptikus dolog, ami lehet előfordul itt. Hihetetlen, de még életemben nem féltem ennyire, ugyanakkor még életemben nem voltam ennyire akaratos. Előttem megjelenik jó pár háromfejű kutyadémon. Vacogó fogakkal és remegő térdekkel, szorítom ökölbe a kezem és nézek rájuk mérgesen.
- Vau.
Jet Li Tao
Bármilyen meglepő, a pokolnak is van humorérzéke. Ez talán abból látszik leginkább, hogy az itt töltött kétszáz éved alatt minden egyes szétmarcangolásod kezdetekor megdörrent az ég, és visszhangozta az utolsó szavadat. 73050 alkalommal téptek szét, marcangolták le a húsodat, és ropogtatták el a csontjaidat, miközben te egyetlen egyszer sem haltál meg. Még amikor a koponyádat rágcsálta is az egyik dög, ugyan úgy érzékelted a világot magad körül. A táj mindig ugyan az, a tested midnen hajnalban ugyan úgy, épen feküdt a porban, és olykor még érezni vélted az egyik kutya szájszagán a saját véred szagát. A első hét kibírható volt, lassan beleuntál a fáradságokba, és már nem ordítottál a fájdalomtól. A tizenötödik évben rádzúdult a korábbi idők emléke, és nem a fájdalom, hanem az őrület okozta a kínokat. A hetvennyolcadik évben egy nap nem jöttek a kutyák, végül másnap kétszer téptek szét. A százkilencvennyolcadik évben teljesen elvesztetted az eszed - négyezredszerre is. A kétszázadik év utolsó napjára elvesztetted mindazt, ami valaha is emberré tett. Az éréseket. Az értelmes gondolatokat. Az emlékeket az életedből. Nem láttál mást, csak örökké csattogó állkapcsokat, villanó fogakat, és szádban mindig a vér ízét érezted.

Eltelt kétszáz év...

Fogalmad sincs az idő teléséről, valójában azt sem tudod, mennyi ideje volt, hogy utoljára felfaltak, de ezen a reggelen, ahogy a morgó dögök közelednek feléd, valami más. Olyan hangot hallasz, ami nem hallottál - kétszáz éve.
-Vissza, aranyoskáim! - Porban fekvő arcod fölé ismerős női arc hajol, ugyan az a démoni nőszemély, aki kétszáz éve ideküldött. - Eleget kapott már a fiú. Hát nem csodás? Ennyi szenvedés, és még mindig semmit sem vesztettél a jóképűségedből. Mintha egy perc lett volna csak az egész, nem? - Vidáman felkacag, de benned csak egy dolog munkálkodik - legszívesebben széttépnéd az összes démonkutyát. De még ahhoz sincs erőd, hogy megszólalj, lelked szánalmas kimerültsége új nézőpontba helyezi a földi porhüvely tehetetlenségét. Vajon feljebbvaló-e a lélek? Vagy csak egy parazita, ami gyengébbé teszi a testet? Sosem voltál életedben ilyen gyenge, a tested soha nem adta fel a reményt annyira, mint a lelked most.
-Leszolgáltad a kétszáz évet, ideje, hogy továbbállj - és megkezd a következő bűntetésedet. Felkészültél?

Azareus
Habzó nyál, csattogó fogak, meleg puha nyelvek és ínyek, melyeket, már ágynak tekintek. Meleg puha ágyikónak, melybe folyton és folyton belekerülök, így hozzászokom, berendezkedem, otthonomnak nevezem. Újra és újra megtörténik, kezdetben viccelődöm, majd abbahagyom, de még próbálok harcolni, aztán teljesen feladom, a remény már csak egy opció, amit vagy kiválasztok vagy nem, nem igazán van jelentősége, a végén már csak hagyom magam, nem törődök az egésszel, még ha hihetetlenül is fáj, nincs se fizikai,, se lelki erőm ellenállni. Ritkán beszélek a kutyákkal, tudom, hogy nem értenek, és nem fognak válaszolni se, de beszélnem kell, magamért. El kell képzelnem, hogy ezek az istenverte dögök megértik, muszáj, hogy legyen bárki akinek beszélhetek, hogy ne menjen el rögtön a józan eszem.
Nem tudom mennyi év, vagy élet telik el, mire újra találkozom a démon nővel. A földön fekszem, teljes megadásban a kutyáknak, amik most nem jönnek, kicsit rosszul is érzem magam, hogy nem érzem újra az ágyam melegét. Nem hiszem el a démon nőnek, hogy itt van, nem tudom elhinni, hogy létezik más vicsorgó és nyáladzó barátokon kívül. Lehet megint megőrültem, mint oly sokszor, mióta itt vagyok, mintha csak ez lett volna az életem, a többi pedig nagyon távoli emlék, mely, mintha egy gyermeki fantázia lenne. Nem hiszek már el semmit, ami más.
A földön fekszem és a kutyák csak nem akarnak jönni, kezdek rájönni, hogy valami mégiscsak más. A látomásom hangja a fülemben cseng néhány percig, mire felfogom.
- ...n...nnn...nem. - nyögöm ki nehezen. - ... mek...mekh...me
Megnyalom az ajkam.
- Mkh... megöllek.
Jet Li Tao
Ördögi kacaj hallatszik a távolból, mintha ezernyi mérföldről hozná a szél, bekúszik a füleden, fl az agyadig, és megmarkolja azt, ami még maradt az öntudatodból.
-Kelj fel, te szánalmas féreg! Nem fogsz te megölni senkit, még ahhoz sincs erőd, hogy elfingd magad. - Hideg körmök, vagy inkább karmok simítanak végig arcodon, aztán a kéz megragadja a nyakadat, és mindenféle erőlködés nélkül emel fel. Tehetetlenül lógsz a démon markában, lábad épphogy érinti a földet.
-Bámulatos, mindössze kétszáz évnyi szenvedés kellett, és máris tökéletes vagy. Nem jár más az eszedben, csak a gyilkolás. A bosszú. A halál. Látod milyen kevesen múlik? Talán ha egy kicsivel jobb életet élsz, most kétszáz évnyi kéjelgésen lennél túl.
Valószínűtlennek tűnik, amit mond, fogalmad sincs, miféle életről beszél, csak halványan dereng egy szellemkép, amin házak között állsz, körülötted emberek, akik talán fontosak voltak egykoron, most csak kísértetek. Lassan a nő elenged, és érzed, ahogy valami földöntúli erő tart csak meg, nincs benned semmi élő, ami miatt talpon maradhatnál, mégsem rogysz össze.
-Mit szólnál egy kis pihenőhöz?

Azareus
A föld eltűnik a hátam alól, és a lábam alá kerül. Fogalmam sincs mi folyik itt, miért nem jönnek az ágyikók? Álmos, vagyok, és fáradt, miért nem falnak fel? Miért kell egy homályos nőre bámulnom, akinek a hangja is homályos. Felét fel sem fogom, annak amit mondd. Életről beszélek, de nem vagyok biztos, hogy valaha éltem, hogy csináltam mást is azon kívül, hogy befeküdtem jó meleg ágyikókba. Nem maradt bennem semmi, csak a vágy, hogy valami más jön, de most, hogy itt az idő, már inkább félek az ismeretlentől. Abban se vagyok biztos, hogy itt az idő, csak teljesen megőrültem.

- ...mi? - kérdezem, mikor meghallom a pihenő szót. - csak enge...engedd el az ágyikókat... - mondom és dülöngélve próbálok talpon maradni, ebben a fura delíriumban.
Jet Li Tao
A nő ismét kuncog.
-Roppant mulatságos, mennyire ragaszkodik az ember a megszokásaihoz, ha találkoznál most valakivel, biztosan elmondanád neki, hogy ez az élet rendje, és hagyomány, hogy a kutyák széttépnek. Igazából csak azért kérdeztem meg, hogy ne érezd úgy, mintha csak hajigálnálak itt téged tér és idő közt, nincs választásod. Még nekem sincs. De a mai napot kivehetem neked, elmehetünk egy kellemesebb helyre, egy tengerpartra, vagy egy oázishoz, esetleg végtelen mezőkre, amiket hűvös szél és lankás lejtő borít.
Szavai közben az újabb és újabb opcióknál a táj pillanatok alatt változik. Trópusi tengerpartról sivatagi tájba érkezel, aztán tovább a rétre, hegyvidékekre, végül egy tóparton találod magad egy kis sziklakerti tákolmány alatt, a stílus ismerősnek tűnik, de a világ idegen tőled.


Azareus
Még mindig erőtlenül állok saját lábaimon, de kezdek arra figyelni, amit a démonnő mondd, illetve kezdem érteni is. Bőrömön a hideg és a zsibbadtság kettős érzése futkározik, az összecsapódó állkapcsok hiánya miatt. Két himbálózó karom néha összeér elől, ekkor egész testemben megremegek, az idegen bőr érintésétől. Szavak értelmét keresem az új információ nélkül kiszikkadt agyamban, szókapcsolatok, ragok, rengeteget felejtettem, egyes konkrét szavakat is. Próbálom beindítani újra az agyam, mint egy rossz mosógépet, melyet évek óta nem használtak. Válaszomat jól meggondolom, ami több ideig is eltart, mivel a környezet folyton változik, újabb és újabb inger kerül az agyamba csak lefárasztva azt. Végül sikerül megfogalmaznom, amit mondani akartam.

- Tudom, miért... tudom miért kapom ezt. Hogy ezek után még jobban fájjon, ha visszatérek... de nem fog sikerülni... én ebben nem... veszek részt.

Elszédülök a szavak tömkelegétől, melyek kizúdultak csak úgy a számból. Túl hirtelen volt, túl sokat gondolkodtam, túlságosan megerőltettem magam. De nem akarom, tudom, hogy ha valami más is lesz, mint az ágyikók, akkor csak azt fogom akarni egész életemben, nem tudom honnan jött ez a gondolat, de biztos vagyok magamban, ám pár percre újra elvesztem a fonalat.
Jet Li Tao
-Még hogy nem veszel részt?! Hányszor kell még elmondanom, hogy az a makacs, együgyü agyad felfogja végre: nincs választásod. Addig rohadsz egyik helyen, vagy a másikon, amíg az meg van írva, és semmit sem tehetsz ellene. Ráadásul csak nem képzeled, hogy... - Félbeszakítja mondandóját, és az égre pillant, mintha valami nem lenne rendben. Hátrál egy lépést, és a levegőbe szagol, mintha keresne egy illatot. Végül pármásodperces közjáték után összevont szemöldökkel újra feléd pillant.
-Gondolj, amit akarsz, kedvesem, de ajánlom, élvezd ki ezt a cseppnyi pihenő időt. Kétszáz évet szenvedtél, ezerháromszáz van még hátra, és ne reméld, hogy azt is megszakíthatod majd efféle kirándulásokkal... - mondandója végén megint felkapja a fejét, és az eget fürkészi. A távolból halk morajlás hallatszik, és lassan mintha fodrozódni kezdene a tavacska vize.
-Mi a pokol?

Azareus
Szédülés kerülget és hányinger, bár egyáltalán nincs mit hánynom, így nem fogom vissza. Az egészből kis száraz köhögés kerekedik ki, majd öklendező hangok, de semmi egyéb. Nyál helyett száraz por és mocsoktenger. Kezdenek visszatérni, a szavak jelentésével együtt pár egyszerűbb emberi érzésem is. Kezdem utálni ezt a nőt, kezdem, amiért olyanba belehajszolni, amit nem akarok, ami nem megszokott, nem az, ami eddig volt. És utálom valahol mélyen belül, valami régi emlék, egy másik időből, egy álomból, mely már csak homályos részletekben szinte csak érzésekben maradt meg, mint például a gyűlöletben. A nő furcsán viselkedik, amit nem veszek észre rögtön, csak mikor már nagyon feltűnő és ő is megkérdőjelezi azt, ami történik.

- Mi az? - kérdezem, szinte kibukkan belőlem, lassan hozzászokom, a normális ösztönös beszédhez.
Jet Li Tao
A tó vize egyre jobban fodrozódik, és pillantásod követi a démonét, akkor megláthatod, hogy az égen felhők gyülekeznek, melyek körbe-körbe áramlanak. Az ég kezd elsötétülni.
-Hogy mi ez? Ez egy remek kérdés, és ez itt a lényeg! Valami éppen idetart, és semmi kedvem megvárni, úgyhogy örülhetsz, elhagyjuk ezt a helyet, és visszatérhetsz jól megszokott napi elkárhozásodhoz. Most.
A nő ezúttal láthatóan koncentrál, amit eddig nem vehettél észre, amikor pillanatok alatt váltottatok helyszínt, de ahogy erőlködik, a táj csak apránként változik, a fák eltűnnek, és a tó felszárad. A medre megsüllyed, és elkezd átalakulni talaj. Mintha az idő sokezerszeres gyorsasággal telne, a földből épületek emelkednek ki, égnek le, épülnek újjá egy pillanat alatt, te pedig egy dombtetőn találod magad, ahonnan a völgyben lévő városra tekintesz le melletted a démonnal. Egy dolog azonban nem változik: az égen egyfolytában gyűlnek a felhők, és lassan örvény formálódik belőlük. A démon arcán egyre nagyobb kétségbeesés és düh látszik.
-Nem, ez nem... Nem itt kéne lennünk, nem ennek kéne... Áááh!
Kiáltása közben fejéhez kap és térdre rogy, az égen pedig villámok cikáznak át, végül az örvénylő felhők közül alászáll egy alak, és vihar kezd tombolni az alant elterülő város felett. Teste maga a fény és a sötétség, szeme a szökőár és hangja mennydörgésként és orkánként hasít át a levegőn.

-AZ ÚR NEVÉBEN, MEGÁLLJ!

Azareus
Megváltozik újra a környezet, ami a démonnőnek nincs ínyére, pedig pár másodperccel ezelőtt megígérte, hogy visszatérhetek a kutyákhoz. A gyönyörbe beleborzongtam, szinte orgazmusként éltem át, hogy végre nem kell magamat a hideg levegőnek kitennem, és ami még jobb, nem kell megalázkodnom ez előtt a lény előtt, akit alig ismerek, mégis a világon legjobban gyűlölök, úgy hiszem nincs mást. Ám ekkor jön az angyal és úgy gondolom itt az ideje mást utálni, ha ő is meg akar akadályozni abban, hogy megint visszatérjek a delíriumba, akkor igazán ki fogok kelni magamból, majd meglátja, kiállok magamért. A környezet változásától a rengeteg új ingertől ismét megszédültem és mintha fájna a fejem, nem a szokásos módon külső hatásra, hanem belülről.

- Mi... folyik itt...
Jet Li Tao
Az angyali forma lejjebb ereszkedik az égből, és végül tőletek pár méterre, a dombtetőn száll le. Hatalmas szárnyait kiterjesztve pillant végtelen dühvel a démonra, aki mostanra felállt, és hasonló érzésekkel nézi az angyalt.
-Nincs jogod itt lenni, takarodj innen! - Üvölti a démon fröcsögve.
-Germalion vagyok, az Úr szolgája, a tévútra csalt lelkek pásztora, az igaztalan szenvedők megmentője, A POKOLJÁRÓ ANGYAL! Engem jelölt ki az Úr és Lucifer, hogy a Mennyek és Poklok közt átvigyem azt, akit méltatlanul ítéltek el. Kétszáz évig nem engedtetek át a kaputokon, hogy elvigyem ezt a lelket, és ezért te vagy a felelős! - Az angyal minden szava beleég tudatodba, megkérdőjelezhetetlen igazságot érzel, ugyanakkor semmilyen jóság vagy szeretet nem áramlik feléd. Helyette az egyetlen cél felé tör, melyért él, melyre teremtették. Ruhafoszlánya a szél tombolásában nem sokat takar, így jól láthatod, hogy bár teste, arca, hangja férfira ualna, valójában nemtelen.
-Ő az enyém, a Bűnök csarnokában ítélték kárhozatra, a pecsét a könyvében van, a törvények értelmében a kiszabott szenvedést le kell róni! - Vág vissza dühösen a démon, de az angyal roppant hangja láthatóan elbizonytalanította, félelem költözött tekintetébe.
-A Bűnök csarnoka vétett a törvények ellen, mikor nem engedett át kapuján, így a kiszabott bűntetés jogtalan - feléd fordul az angyal, és szemei végtelen fényt árasztnak, mégis elvesznél a bennük rejlő sötétségben. Arcvonásai tökéletesek, teste minden porcikája épp olyan, amilyennek lennie kell.
-Ember! A mai napon véget érnek szenvedéssel töltött napjaid. Mondj hát köszönetet az Úrnak, hogy elküldött érted, és megment a kárhozattól!

Azareus
Az angyal kiáll értem, hirtelen megértem mi folyik itt. Jogtalanul tartottak a Pokolban ennyi éven keresztül és most jött ez az angyal, hogy elvigyen. Tehát a mennybe kellett volna kerülnöm? Talán nem lett volna ilyen sorsom, ha oda megyek eredetileg. Talán emlékeznék is arra milyen ember voltam. Hirtelen rengeteg megválaszolatlan kérdés tódul az agyamba, és feszültséget okoz bennem, majd mérgességet, nem is tudom hirtelen melyik fél iránt. Kin kéne letöltenem a haragomat, ami mindjárt kitör, mint a szunnyadó vulkán? Mert ha magamban tartom, megőrülök, mondjuk ettől nem tudom miért félek, hiszen ezen a helyen már megőrültem, kinek a hibájából? Fogalmam sincs. De ez elég zavaró. A legzavaróbb.
Megfeszítem az izmaimat és megpróbálok elindulni, mivel az angyal és a démon közt vagyok, ezért oldalra. Kicsit kacsázva, kezdetben remegő térddel sétálok el a döntésem elől, majd pár lépés után visszafordítom a fejem.
- Ha lenne nyálam leköpnélek. Mindkettőtöket. Ezentúl a saját utamat járom. Egyedül fogok innen kijutni. - mondom, majd elindulok újra, amerre az út vezet.
Jet Li Tao
Az angyal értetlenül néz rád, ahogy eleinte a démon, majd elvigyorodik, és elneveti magát.
-Állj meg, ember! - Parancsolja az angyal. - Ez itt még mindig a Pokol földje, most úgy láthatod, a te világodban vagy, de valójában csak egyszerű játékszere lettél idelenn ennek a démonnak.
Közelebb lép hozzád, és kezét a válladra teszi.
-Tudom jól, hogy sok benned a harag - kezdi sokkal nyugodtabb, roppant mély hangon -, de már nem kell félned, nem kell dühösnek lenned. Az Úr nevében jöttem el hozzád, és azért vagyok itt, hogy segítsek neked, hogy elvigyelek a Mennyek országába. Ott majd örök nyugalom vár rád, ott nincs halál, szenvedés, pusztulás és háború, csak élet, boldogság, teremtés és béke. Jöjj hát velem, hogy feledni tudd ezt a kétszáz évnyi kínt.
Jobb kezét nyújtja feléd, és most egészen békésnek tűnik - bár valószínűleg az érzelmi intellienciája nem haladja meg egy tyúkét, de ez nem is róható fel neki, nem emberek között él, nem ismeri az őrületet, sem a kínt.

Azareus
Megremegek, mikor vállamhoz ér, az égi angyal, a kérdések még mindig kavarognak a fejemben, és folyton szédülök tőlük. Ennyi év után nem tudok választani, nem hiszek a jóban, sem a rosszban. Nem hiszek senkinek, kiégtem, mint egy rossz égő, rossz foglalatban, én úgy rossz ember, rossz környezetben. Talán meg is érdemeltem mindezt a szenvedést, fogalmam sincs már ki vagy mi vagyok. Eltávolodok az angyal kezétől, megfordulok majd megszólalok, de nem nézek a szemébe.
- Tudom jól, hogy ez a Pokol. Innen akartam egymagam kikerülni. -
Feledni ezt a kínt? Mi feledhetné ezt a kétszáz évet? Nem hiszek ebben, hogy valaha is képes leszek elfelejteni, már ha el akarnék innen menni. Egy kis könnycsepp gördül végig az arcomon, majd összeesek. Térdre esek a porba és azt az egyetlen kis cseppet több követi a földön.
- Nem tudok dönteni. Kiégtem. Kérlek dönts helyettem. - átölelem az angyalt szorosan, ahogyan térdelek. - Kérlek!... Én nem... nem tudom! - mondom, majd saját meglepetésemre, sírógörcsben kötök ki.
Jet Li Tao
Az angyal először meglepődik, majd vonásai kisimulnak, és nyugodtság látszik csak, ahogy végre megérti, hogy mi a problémád. Ahogy a lábai előtt heversz, szorosan öleled őt, és zokogsz, elmosolyodik, mint szülő a gyermekre, aki futkározás közben elesett, de ő tudja jól, hogy ettől még fel fog állni - csak időre van szüksége. Gyengéden megfogja a karod, és talpra segít, érintésekor kezded úgy érezni, mintha erőd visszatérne a végtagjaidba, mintha tényleg valami élő lennél, amibe reményt ültet az angyal minden mozdulata.
-Látom már, mi a gond. A démon elvette életedet, nem maradtak emlékek. Túl hirtelen és túl nagy változás lenne a Pokolból a Mennybe kerülni. Lásd, ember, az Úr figyeli utadat, és szorgos bárányának tart, ezért a legjobbat szeretné neked. Azt mondod, döntsek helyetted, én pedig úgy döntök, a kínokat feledtetni kell, és úgy kell Fel kerülnöd, ahogy az meg van írva. Élj olyan életet, amilyet azelőtt, építkezz a kínokból, és tanítsd meg az embereket arra, mit találnak Idelenn - nem szavakkal, hanem tettekkel. Ha eljön az idő, és továbbra sem okozol csalódást, az Úr keblére ölel majd, s naggyá válhatsz a nagyok közt.
Néhol talán nem teljesen tiszta a beszéde a rébuszoktól, de kezd kitisztulni az elméd, mintha minden szava újabb fényt gyújtana sötét lelkedben.
-ELÉG! - Sikítja a démon végtelen dühében, és kezében olyan fegyver terem, mely talán leginkáb buzogányra hasonlít, de annak is a legtorzabb, nem evilági változata. - Nem megy sehova, te pedig eltakarodsz innen, vagy kiontom a beled!

Azareus
Meglepő módon nem akaródzik abbahagyni a sírást, pedig már lenyugodtam. Évek összegyűjtött nedves könnyei ezek. Lassan azért erőt veszek magamon felállok és abbahagyom a sírást, így a végére el se tudom dönteni örömömben vagy bánatomban sírtam e. Nyugodtan hallgatom az angyalt és örülök, hogy helyettem választott, mert én már nem tudtam volna, valamint igazat adok neki. Egyre jobb kedvre derülök, hogy kijuthatok innen, de a démonnő, nem örül ennek természetesen. A hirtelen jött örömömet kicsit felbosszantja a viselkedésével.

- Adj erőt és fegyvert a kezembe és megküzdök a démonnal a szabadságomért. - mondom az angyalnak hirtelen jött ötlettől vezérelve, egyik felem el se hiszi mire vállalkozott épp most. Kihúzom magam és a démon felé fordulok, nincs bennem bosszú. Csak ki akarok innen kerülni, és megbosszulni a démonnak, amit tett. Nem, amit ellenem tett, hanem amit egy emberi lélekkel tett, ami már nem létezik, nem hagyhatjuk, hogy még egy ilyen megtörténjen.
Jet Li Tao
Gelmarion a démon felé fordul, és már emelné karját, és kezdene eget rengető szavakba, mikor közbeszólsz, és fegyvert kérsz, hogy megharcolhass a démonnal. Rád néz, akárcsak a démon, majd büszkén tekint szemedbe.
-Harc egy elveszett lélek, és megannyi eljövendő szabadságáért - mi lehet ennél méltóbb cél? Legyen hát! Légy, aki voltál, és az úr nevében, érezd egykori mivoltodat. És hogy lássák, hogy az Úr szolgája vagy, ragadd hát a Cherubok kardját, a tekintélyes lángpallost, az angyalok egyetlen igaz fegyverét, mellyel az Éden kertet őrzik, és Lucifer ármányait verik vissza. Halld szavam, démon! Az Úr szolgájával állsz szemben.
Ahogy elhangzanak a szavak, érzed, ahogy átjár egy ismerős erő, valami távoli, mégis benned élő, nem vagy biztos benne, de talán tudod, mit kell tenned. Majd egy villám csap fülrepesztő dörgés közepette alig egy méterrel a lábad előtt a földbe, és egy kardot látsz a leszúrva. Ha hozzáérsz a markolathoz, a kard pengéje azonnal lángra lobban, tüze forróságát azonabn nem érzed.

-Azt hiszed, hogy mert kaptál egy kardot, már legyőzhetsz engem? MEGHALSZ, EMBER! - Üvölti a démoni nőszemély, és buzogányát lendítve rohan feléd időt sem hagyva, hogy elgondolkodhass a következő lépésen.

//Visszakaptad a képességeidet, de ne feledd, hogy kétszáz éve nem használtad őket. A kardok forgatásához nem értesz jobban, mint életedben.//

Azareus
Az angyal engem is meglepve, mellettem dönt, sőt, mintha tetszene neki az ötlet. Azonnal ki is nevez, az Úr harcosává, amin egy picit elgondolkodom visszavonjam-e a becses címet, hiszen még mindig nem voltam biztos benne, hogy egyáltalán állást kell vagy "mentort" kell fogadnom, illetve elismernem. De hirtelen ez sem zavar, a kard láttán eszembe jut, hogy végre, visszatérhet a büszkeségem, harcolhatok az életemért, és nem kell puhányan meghunyászkodnom az ellenség alatt és reménytelenségben őrlődnöm. Itt ez a kard, ez az én reménységem, a tüze, az én akaraterőm tüze. Úgy érzem a lelki világom máris abszolút képes azonosulni a kard szimbólumával.
Erősen megmarkolom és egy kicsit lassan megforgatom ki ne essen a kezemből, a saját bénaságom miatt, majd újra megmarkolom. A démon nagy dühvel ront rám, úgy érzem ezt kell kihasználnom. Megvárom míg ideér, és le akarna csapni, akkor felemelem a kardot vízszintes helyzetbe, hogy a buzogány lánca a kardra tekeredjen, majd a harcképtelen démont megütni ököllel, azzal az öklömmel, amelyik szabad. Régóta ütöttem valószínűleg kicsúszik, vagy megbicsaklik a kezem az arcán, de megpróbálom minél erősebben összeszorítani az ujjaim, hogy ilyen ne történjen meg.

- Nem vagyok ember. Illetve nem egy ember vagyok, hanem több bosszúja, a rengeteg szenvedésért.
Jet Li Tao
A démon buzogánya ráakad a kardra, de ez nem zavarja meg, látszólag neki is valami hasonló volt a célja, hogy elsőre csak felrelökje a fegyveredet. Amikor megpróbálod megütni, öklöd mintha vasbetonba ütközne, szerencséd, hogy az ütés nem volt túl erős, különben a csuklód is eltörhetett volna. A következő pillanatban a nő arcát látod egyre közeledni, majd lehajol, és szarvas homlokával fejel le. Ismét ugyan az az érzés, mintha a fal rohant volna neked, megszédülsz, és hátratántorodsz pár lépést. Homlokodon felszakadt a bőr, de komolyabb sérülést egyelőre nem szenvedtél, csak vékony csíkban folyik végig némi vér arcodon.
-Gyenge vagy, és szánalmas, nem vagy más, csak kutyaeledel! - Közli a nő arcán vigyor és vicsor keverékével, aztán a közben kigabalyodott buzogányát lendíti újra (tehát a kard is kiszabadult a láncból, és a kezedben maradt), és ezúttal már nem rohan feléd, csak tartja a pár lépésnyi távolságot, és a buzogányt pörgetve, egyet előrelépve suhint mellkasod felé.
Gelmarion néhány méterre a harctól karba tett kézzel, összevont szemöldökkel figyeli a fejleményeket.

Azareus
Beleütök a démon arcába, ami mintha betonból lenne, megfájdul a csuklóm, és elvesztem a koncentrációmat. Ezt kihasználva ő még le is fejel. Kicsit beleszédülök és hátrébb tántorgok a támadás miatt, a kard kiszabadult a buzogány börtönéből és ismét a kezemben van. A démon lassan felém suhint, mivel pörgette a kezében a dolgot észrevehettem, ha előrébb jött, így könnyedén kikerülhetem ezt a támadását egy egyszerű hátrébb ugrással. Kis vér megy a szemembe a homlokomból, amit egy ujjal letörlök.
- Nagy szívességet tettél, mikor a kutyák közé zártál. Azóta nem érzek fájdalmat, mióta először széttéptek a dögök. Illetve nem veszem figyelembe a fájdalmat.
Érzem a Gelmarion tekintetét a hátamban, és elgondolkodom. Mikor odaadta a kardot azt mondta ezzel verik vissza Lucifert és ármányait a Paradicsomtól, tehát biztosan többet tud, mint elsőre látszik, a tüze biztosan szent, és sokoldalú. Megfogom a kard élét és hagyom, hogy a tűz átterjedjen a karomra. A fájdalom nem érdekel többé már és a tűz nem hiszem, hogy elemészt, hagyom, hogy az egész testem égjen a szent tűzben. Amint elértem ezt az állapotot azonnal nekitámadok a démonnak és megpróbálom oldalról a karddal kettévágni, a csípője felett. És, ha hozzámér valószínűleg meg lesz égetve a tűz által, hiába démon, ez másféle tűz... érzem...
Jet Li Tao
A csapás elől sikeresen hátrébb tudsz ugrani, a nő pedig csak tovább pörgeti a buzogányát, majd amikor megragadod a kardot, összevonja szemöldökét, értetenül figyel téged. A kard pengéjének megragadásától ruhád lángra lobban, de továbbra sem éget téged, és ruháid sem égnek el a tűztől. Ahogy megindulsz felé, hogy kettévágd egy oldalsó csapással, a buzogányával hárítja a kardot, és újra meg akar támadni. Szabd kezével megragadja a torkodat, és érzed, ahogy jéghideg ujjai rászorulnak a nyakadra, de amint a ruhádon lángoló tűz eléri a kezét, felszisszenve rántja el azt. Bőre, ahol megperzselődött, kékes színűvé vált.
-Légy átkozott, te mocskos féreg! - Sziszegi vicsorogva, és újra meglendíti buzogányát, majd pörgetni kezdi maga körül, így nem igazán tudod megmondani, hogy hova is fog érkezni a következő támadás.
Gelmarion arcán büszke mosoly húzódik, ahogy harcosát figyeli, aki mennyei lángokban áll, kezében a lángpallossal.

Azareus
A támadás végül is sikeres volt, a lányt a tűz megsebezte, kék foltot hagyva magam után. Magam betüzesítése jó ötlet volt, már csak azt kéne tudni, hogyan tovább. A démon maga körül forgatja immár buzogányát, így már nem olyan könnyű kikövetkeztetni merre csap le legközelebb, illetve így jól be is védte magát, mert nekem is kevesebb lett a támadási lehetőségem, anélkül, hogy megsérülnék. A fogam és a kardos kezem segítségével leszakítom magamról az égő ruhacafatot, miközben végig a démonra nézek, a ruhadarabot rátekerem az öklömre és rászorítok. Immár ütéssel is képes leszek benne kárt okozni.
- Már átkozott vagyok, hála neked. Megátkoztad a lelkem, olyan sebet ejtettél, ami sosem fog begyógyulni. - mondom és megforgatom a kardot a kezembe és hajító pozícióba teszem, megcélzom a szívét és eldobom, megpróbálom akkor mikor épp a másik oldalán forgatja a buzogányát, ha sikerült beleállítani a kardba, vagy megsebezni annyira, hogy megakadjon a buzogánylengetésben, akkor egy nagy lendülettel előrebukfencezek és az égő rongyos öklömmel gyomorba vágom.
Jet Li Tao
-Hogy oda ne rohanjak... - Válaszol a nő megvetéssel, aztán figyeli, hogy a szövettel betekered a csuklód, de még mindig csak vár, mert nem jössz közelebb hozzá. Végül a kardodat hajítod felé, de a buzogány pörgetésével ezt könnyen félreüti. Mivel nem tudtad megakasztani, nem vetődsz rá, ő viszont nem tétovázik, és a következő lépésével közelít feléd, majd bokamagasságban lendíti meg a buzogányt, a lánc rátekeredik a lábadra, és érzed, ahogy egy pillanat alatt kerülsz vízszintesbe. Tompa puffanással érsz földet, akárcsak a kardod, amin kialszik a láng, épp úgy, mint rajtad. Nem kell sok ész, hogy rájöhess, a lángok addig égnek, míg fogod a kardot. A fegyver most pár méterre hever tőled, de a démonnak esze ágában sincs megvárnia, míg felkelsz, és értemész, rögtön indítja a következő támadást, a buzogányt lendíti, és fejed felé csap vele, hogy bezúzza a koponyádat, ahogy a földön fekszel.
Gelmarion arcáról lehervad a mosoly.

Azareus
A kardot elüti buzogányával és kialszik a tűz, én pedig a hátamra esek a démon támadásától. Kicsit kétségbeesek a kiszolgáltatott helyzetem miatt. Puszta kézzel nem tudok semmit tenni a démon ellen, a kardra van szükségem, ami pár méterre fekszik tőlem. Kinyújtom a kezem és arra nézek, el akarom érni, igazán el akarom. A kard megmozdul, tehát képes vagyok irányítani. Jobban rákoncentrálok, ha sikerül magamhoz vonzani akkor azonnal megmarkolom és beleszúrok a démonba alulról. Kezemmel meg megpróbálom valamennyire felfogni a buzogány csapását, nem baj, ha összeroncsolódik a csapástól, még mindig jobb, mintha a fejem törne össze, mint egy dinnye a súly alatt.
Jet Li Tao
A kard megmozdul, és az utolsó pillanatban el is ér a kezedbe, és sikerül felfelé fordítanod a pengét, hogy végigvágd a démont. Ahogy a kard átszeli a húsát, érzed, hogy út hatol át rajta, mint kés a vajon, sehol a korábbi betonkeménységű bőr, és a penge nyomában a teste itt is kékessé válik és élettelenné. A vágástól némileg hátratántorodik, így csapása nem olyan erős, mint eredetileg lett volna, de az arcod elé húzott kezedet még így is könnyedén töri el három helyen a meglepően súlyos, és jéghideg buzogány. A kezed eltörésekor hallod a reccsenést, érzed, hogy valami más, hogy nem tudod úgy használni mint eddig, de a fájdalom tulajdonképpen elenyésző ahhoz képest, amiket átéltél már. A démon a vágástól hátrál néhány lépést, és a sebre teszi kezét, bár abból nem folyik vér, a hús teljesen kék lett és élettelen a seb környékén. Így most nyertél némi időt, feltápászkodhatsz, elrebeghetsz egy imát, vagy észreveheted, hogy Gelmarion fejével a démon felé int, aztán biccent, mint ahogy a hóhérnak szoktak, hogy itt az idő, hogy bevégezze dolgát.

Azareus
A bal kezem használhatatlan lett, de nem tölthetek el több időt, nem is gondolkodom rajta a jobbammal megszorítom a kard nyelét, felhúzom a lábamat, és szinte nekiugorva beleállítom a fejébe a kardom, és nem hagyom abba, a győzelem érzése szinte ittassá tesz, kétszáz éve nem érezhettem ilyet. Kihúzom a fejéből a pengét, majd a nyakába szúrom, aztán onnan is kiveszem és két kézzel megfogom, nem törődve azzal, hogy az egyik kezem már szinte szorítani sem tud, majd megfordítom a pengét és mellkasba szúrom, újra és újra és újra. Kitört a vulkán, fogamat összeszorítva, nem gondolok semmi másra, csak hogy ezt a démont ne ismerje fel már senki.
Jet Li Tao
Kellően gyorsan cselekedsz, így hamar fel tudsz állni, és mielőtt újra meglendíthetné buzogányát, vagy védekezhetne vele, már túl késő. A kard a fejébe áll, mire az egész kékes színűvé válik, akárcsak a korábbi vágásoknál a hús. A második szúrásnál az egész test kékeslesz, majd lassan elfeketedik, és minden újabb szúrásnál már olyan érzés, mintha csak egy kupac hamut vagdalnál. Gelmarion kezét érzed a válladon, ahogy a démoni nő teste végleg porrá törik, és a vihar szele ezer irányba fújja szét.
-Szükség volt erre, hogy kiadhasd magadból mindazt, amit itt átéltél. Most már visszatérhetsz a világodba, ott majd újra normális életet fogsz élni. Nem sokaknak adatik meg efféle lehetőség, és általában az ilyen kiválasztottakat fontos munkával bízzák meg, egy céllal, aminek minden idejüket szentelniük kell. Te azért mész vissza, hogy elfeledhesd a kínokat, és méltó életet élhess a Mennybe jutáshoz. Ezt sose téveszd szem elől. Nem véthetsz az Úr törvényei ellen, mert akkor ide fogsz visszakerülni. Készen állsz, ember?

Azareus
- Höh... höh...h....uh... huh. -
Felkelek, mikor a Gelmarion vállamhoz nyúl, ezzel figyelmeztet, hogy elég lesz, és én is észreveszem, hogy már a semmit vagdostam, és nem lihegtem, hanem már könnyeztem a méregtől. Lenyugszom, majd elgondolkodom azon, amit ő mondott.
- Visszatérni? Hova? Csak képek maradtak az emlékeimből, azokban se vagyok biztos, hogy igaziak. Hogy térhetnék vissza így? - kérdezem tőle, nyugodtan és kicsit kíváncsi hangnemmel, ha most nem adtam le volna a feszültséget, lehet mérges hangnemben szóltam volna hozzá, ugyanezt, de szerencsére nem.
- Azt se tudom, mire számítsak odakint. - mondom, már majdnem szomorúan, miközben végigsimítok a kard égő élén.
Jet Li Tao
Gelmarion elmosolyodik a kétségbeeséseen az emlékeidet illetően.
-Az emlékek csalfák, sokat elvesztesz közülük, sok mindenre máshogy emlékszel, mint ahogy valójában történtek a dolgok. Ne halgass az emlékeidre. Akik igazán fontosak számodra, amikigazán fontos dolgok, azok megmaradnak, mélyen a elmédben tudni fogod ezeket a dolgokat, amikor szükséged van rá. Csak türelem kell, kitartás, és eltökéltség. Önbizalomból nem lehet hiány, az Úr választott ki szolgájának, ennél nagyobb elismerést ember nem kaphat. És hogy mi várhat rád? Az idő a transzcendens térben másképp telik, mint a te világodban. Míg kétszáz évet töltöttél a Pokolban, mindössze néhány hónap telt el Odaát. Mikor visszatérsz, az emberek, akiket ismertél, még élni fognak, a világ, amiben éltél, még állni fog. Neked csak be kell illeszkedned újra, és tovább élned. Persze lesz néhány szabály. Nem mondhatod el senkinek, hogy miként támadtál fel, nem beszélhetsz a túlvilági eseményekről, a szenvedésedről, és nem beszélhetsz rólam sem. És van még egy gond. Mikor meghaltál, a tested... Nem maradt ép. Nem tudjuk újra élővé formálni, és ha meg is tehetnénk, már túl sok idő telt el, hogy visszaköltözhess belé. Ezért egy másik testet kapsz, valakiét, aki épp most hal meg, és már nem tér vissza. Olyan testet kapsz, amit nem ismernek fel, ami nem hiányzik senkinek. Minden világos?

Azareus
- Mindent értek. - felelem miután meghallgattam a Gelmariont, de még mindig nem vagyok túlságosan felvillanyozva az ötlettől. - Ezt pedig visszaadom, köszönöm a lehetőséget, hogy megvédhettem a saját lelkemet. - mondom és visszanyújtom a kardot. - És minden mást is, köszönök, nem tudom mit fogok tenni ezután lent, de ezt mind elmondani biztosan nem fogom.
Jet Li Tao
Amikor visszanyújtod a kardot, Gelamrion mélyen a szemedbe néz, aztán átveszi a fegyvert.
-A cherubok kardjai az angyalokhoz kötődnek, mivel te érintetted meg először, a te fegyvered. Több ez, mint acél. A kard a segítségedre siet majd a szükség idején.
Ezzel a kardot a földbe szúrja, és egy újabb villám kíséretében eltűnik, mintha sosem lett volna. Miután a mennydörgés okozta fülzúgásod elmúlik, Gelmarion egyetlen szárnycsapással emelkedik föléd, és karjait kitárva kezd el imádkozni.
-Az Úr nevében átviszem ezt a lelket a Poklok kapuján, hogy elfoglalja méltó helyét a élők világában! - A vihar ismét felerősödik, és a gomolygó felhők egyre sűrűsödnek.
-Az Úr kísérjen utadon! - Utolsó szavai után csak egy villanást látsz, és óriási robajt, aztán csend.

Dudálás, fékcsikorgás. Az út menti árokban térsz magadhoz, éjszaka van, melletted egy busz farol éppen, oldalán szöveg, nem angolul van, mégis érted a reklámot. A buszból a sofőr száll ki, és idegen nyelven beszél, de nem okoz gondot a megértése.
-Úristen, azt hittem megöltem, tisztán láttam, ahogy lepattan a busz elejéről, most meg semmi baja! Ez csoda! Én mondom, csoda! Jól van, fiatalember?
Örményország, Artsvashen, ez szerepel a "Távolsági járat" felirat alatt a busz elején. Legjobb tudomásod szerint pedig Örményország nem pokolban van.

Jet Li Tao
-Mintha elvesztettél volna valamit...

Philip Reynolds, született 1998. május 5.

Egy, a könyvekből jól ismert, kénköves pokolnak nevezhető helyen találod magad, körülötted bolyongó lelkek milliói, démonok mindenféle alakban - ahogy várnád, és ahogy fel sem bírod fogni.
-Ez nem a tiéd? - Nem csak képzelődsz, valaki tényleg hozzádszólt, ugyan az a hang, mint az előbb. Ha megfordulsz, egy nagyjából három méter magas, vörösbőrű, patás, szarvas, meglehetősen vézna lényt látsz. Angol nyelven beszél, de kissé furcsa a kiejtése, mintha arab lenne, és összességében nem úgy fest, mint egy démon, nem izmos, hangja nem mély, még csak pillantása sem dühös, vagy elvetemült. Kezében egy levágott kart tart, és most, hogy megnézed, a te levágott karod az. Ott állsz a pokol kellős közepén, fél karral, épp olyan állapotban, ahogy meghaltál, de úgy tűnik, mintha csak lefeküdtél volna aludni, és most keltél volna fel. Az egész tested zsibbad, és karod, potsabban annak helye iszonyúan fáj, talán ismerheted az orvosi szakkifejezést: fantom fájdalom.
-Gondoltam kéne neked még, ha már úgyis olyan sok dolgod lesz - mondja kissé bárgyú hangon a démon, és közben végtelenül önzetlen arccal tartja a levágott karodat. Üdv a pokolban!
Jester
Annak ellenére, hogy halottam már démonokról a földön, már úgy értem igaziakról, azt hittem, hogy meghalok és vége, semmi…pokol menny miegymás, nem tudom mért, valahogy így gondoltam, az információim ellenére. Kissé szaggatottan mozgok, meg fordulok a hang felé, megpróbálom kizárni hol is vagyok, hiszen elég nehéz lenne most mind ezt felfogni és még a… értem az érdekes fickóval foglalkozni aki a kezemmel szórakozik. Felvont szemöldökkel nézzek rá. Most nem játszok, most őszintén cselekszem, felnézek rá, egy lépést közelebb lépek, még mindig nem akarom elhinni a dolgot, de…bele megyek a játékba, bajom nem lehet, max zihálva ébredek egy rémálomból.
- Hmmm…dolgom? Ki vagy ? Miért én? És ha ezek megvoltak, esetleg a melóról is beszélhetünk. – körbenézek, teljesen természetes fejjel, bevallom rájátszok, nem akarom felfogni hol vagyok, de ez úgy tűntet fel mintha nyugodttan viselném a dolgot.
- Hallgatlak – Széles mosoly, miközben felnézek a patás valakire.
Jet Li Tao
A lakli démon összevont szemöldökkel néz rád értetlenül, és száját többször szóra nyitja, mintha mondani akarna valamit, aztán meggondolná magát. Végül a tarkóját kezdi vakargatni, és másik kezében fogva leengedi a karodat - mármint azt, ami nincs rajtad jelenleg.
-Ööö... Hát... Azt hittem, hogy már tudod... Az izé... Na jó, akkor úgy tűnik, korán jöttem. Mindegy, most már akkor elmondom én - kínos lassúsággal formálja a szavakat, látszik, hogy nem az okosabb fajtából került ki.
-Szóval... Az nem fontos, hogy én ki vagyok, csak egy ügyintéző a sok közül, és épp hozzád osztottak be, mint segédet. Szóval az a helyzet, hogy... Hát te most meghaltál - láthatóan az érzelmi intelligencia, mint fogalom, nem szerepel a jellemében.
-De ne aggódj, még nem teljesen! Mármint, eléggé meghaltál, tele voltál lyukakkal, mikor lejöttél, meg hát az egyik kezed is leesett, de látod, az is megvan már. Szóval dolgozunk az ügyön. És hát... Na jó, ez egy kicsit bonyolult. Szóval ez itt a pokol. A pokolban sokan dolgoznak, láthatod, mindenhol más ügyintézők, kísérők, iktatók és effélék járkálnak. De van sok munkatársunk, aki... Nos, hát Odafent dolgozik. Persze nem annyira fent, csak ott a Földön, ahol éltél eddig. Ezek a munkások szintén ügyintézők, esetleg behajtók, vagy vagyonőrök, sokféle feladatot kaphatnak. Na már most ezek ott élnek fenn... A Földön... És... Na, hogy is mondjam neked... Szóval, ők ott élnek. És néha családot is alapítanak, érted? - Egyértelmű, hogy valami nagyon primitív elmével állsz, szemben, aki számára a gyereknemzés még mindig tabu téma. Kicsit próbál arcával jelezni, hogy most átvitt értelemben értsd a családalapítást, úgytűnik, a mimika sem a démonok erőssége.
-Hát az így... Szóval a gyerekeik, azok nem lesznek a mi beosztottaink. De azért emberek se lesznek. Szóval valahogy a kettő közt. Na már most az a baja, hogy ezek az valamik, amiket mi féllényeknek nevezünk, hát ezek nem tesznek jót a vállalkozásunk arculatának. Ezért aztán van néhány fenti alkalmazottunk, aki azzal foglalkozik, hogy az ilyen féllényeket... Nos, hát leküldje ide, hogy alkalmazhassuk őket valamilyen téren. Vagy csak simán meghaljanak.
Kicsit kifújja magát, látszik, hogy megerőlteti őt a sok gondolkodás és beszéd.
-Na most eddig van kérdésed, vagy folytassam?

Jester
A démon…féle fajta kölök elég nehézkésen rakja össze amit szeretne elmondani. Nem vágok közben lelkesen hallgatom, de néha a nagy zavarodottságában engem is össze zavar…vagy mi. Szóval néha, nagy kérdően nézek rá, esetleg felvont szemöldökkel, vagy tarkómat vakargatva. Próbálom rendezni sorait, vagyis mondani valóját valami értelmes szerkezetbe. A kérdése után még egy pár másod percig úgy néz ki mintha fejszámolnék, majd rá fordulok, eltűnnek a gondolkodás közepett előjött ráncok, előre dőlök és rá mutatok a mutató ujjammmal, egy kis hatás szünet.
- Ööö…szóval, öljek nektek, ilyen félvéreket, ugye ez a helyzet? Ha jól értelmeztem… Na és mégis, hogy tervezitek és honnan tudom, hogy mikor állok ilyennel szemben.? A válaszok után…asszem folytathatod is. – Emelem meg kicsit a végén a vállam, már leeresztett kézzel.
Jet Li Tao
A démon bárgyún elmosolyodik, és bólogat, amikor rájössz, hogy mit kéne csinálnod, mintha egy ötéves örülne, amikor activity-ben kitalálják, mit mutogat.
-Úgy van, úgy van, szóval mégis tudod! Remek! Az egyik állásunk épp megüresedett ilyen téren, és rád gondoltunk. Akkor ezek szerint megfelel neked a munka, hát ez remek! Tudod, sokaknak izé... Fenntartásaik vannak az ilyen dolgokkal kapcsolatban. Szerencse, hogy neked nem. Így máris munkába állhatsz! - Örömében már tapsolna, amikor észreveszi, hogy kezében ott egy másik kéz.
-Na persze, csak miután elvégeztük a szükséges módosításokat. Hát ezt nem tudom, tudod-e, de hát az úgy van, hogy amikor visszamész, kapsz néhány... Adottságot. A munkáddal jár majd, hogy megérzed az efféle... Ügyfeleket, akikkel dolgod van. Nagyon fontos, hogy a te feladatod az itteni alkalmazottak hozzátartozóit megtalálni, nem pedig a fentiekét. Más szóval, csak pokolfajzatokra vadászol. De ezen kívül kapsz még mást is. Kezdetnek például itt van a karod. Ezért hoztam vissza. Gondoltam, majd segít meggyőzni téged. Nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan igent mondasz. A többi... Adottságot viszont nem én adom, ezek sok dologtól függenek, leginkább... Szóval sok dologtól. De majd beletanulsz. Ezek segítenek neked a munkádban. Tényleg hasznos dolgok. Akkor tehát tényleg igent mondasz? Van egy szerződés is ám, elvégre mégiscsak törvényes keretek közt zajlanak itt a dolgok. Bár a törvények nem pont azok, mint amiket te ismersz. Ha igent mondasz, akkor már mehetünk is, hogy elintézzük a formaságokat, és megkapd az első megbízásodat.
Nagyon izgatottnak tűnik, valószínűleg nem hitte volna, hogy ilyen gyorsan meg tudja majd oldani az ügyet. Ha igent mondasz, akkor a démon előremegy, és a könyvespolcok között sétálva (lásd topic leírás, korábbi postok) egy pulptiushoz vezet.

Jester
Mikor megörül a démon a gyors felfogásnak, csak helyeslően bólogatok, jó neki, örülhet, hogy nem kell velem valami sokat szenvednie és én is úgy vagyok a dologgal, hogy minél hamarabb vissza térnék már, valahogy azt sejtettem, hogy nem küldenek vissza félkézzel vadászni, nem lenn hosszú karierem. Majd még vár egy konkrét igent, mielőtt leszerdőztetne.
- Persze-persze, csak csináljuk…én is mennék már- mutogatom a kezemmel, hogy mehetünk, majd követem a könyvtárban, közben nézelődök és azon gondolkozom, hogy vajon milyen „kütyüket” kapok az itteni májszterektől.

Jet Li Tao
Miután végigsétáltok egy igencsak hosszúnak mondható polc mentén, végre eléritek a pulpitust, ahol egy egész apró démon ül egy széken, kezében toll, előtte pedig épp egy másik démon egy fiatal nővel.
-Öngyilkosok, hjaj, itt a pecsét, és az aláírás, viheted, ismered a járást - utasítja az üldögélő démon a másikat, aki ezzel távozik is a nővel együtt. Ahogy ti is odaléptek hozzá, a démonod magyarázni kezd.
-Ő lenne az új féllény vadász, most jött, és be kéne iktatni. Ami a képességeit illeti, elintéztem, hogy visszakaphassa a karját, el is hoztam, a másik kettőt majd a pecsét intézi.
-Persze, persze, az új fiú. Elmondtál neki mindent? - Kérdi a kisebbik, és hunyorítva néz rád.
-A lényeget igen, aztán majd belejön - válaszol az intéződ, és közben a másik már valami papírt pecsételget, és írkál, aztán eléd tolja.
-Ezt írd alá!
A papíron egy oldalnyi szöveget látsz, nem angolul van írva, még csak nem is latin betűkkel, az írás nem hasonlít semmire, amit valaha láthattál Az alján egy pontozott rész, mellette három pecsét.

Jester
Egy rövid séta után még pár démonhoz lépdelünk, végig mérem mindegyiket amíg sorra kerülünk. Miközben rólam beszélnek szintén csak nézelődök, csak a felhívásra forítom oda a fejem. A lap felé hajolok és olvasni szeretném, de nem igazán értem, hogy mi van rajta, sőt egyáltalán nem tudom, milyen írás lehet ez. Felnézek a két démonra, majd vissza a papírra, kicsit még elbambulok, majd valami író eszközzel alá firkantom gyorsan, majd visszaegyenesedek és az ügyintézőmre nézek kérdőn.
- Na és most…? – Húzom fel az egyik szemöldököm, belegondolva kicsit hülyén nézhetek ki ilyen fejekkel, fél karral pózolva. A hatás kedvéért, még a maradék egy karomat a derekamra is teszem, de csak keményen.

Jet Li Tao
Ahogy aláírod a papírt, a neved egy pillanatra felizzik, és szinte beleég a papírba. Utána a démon visszaveszi azt, és elrakja.
-Egy élmény volt, jó munkát! - Köszön el unottan, és már a következő déémonhoz fordul. Eközben a te intéződ tovább vezet, némileg távolabb a pulpitustól.
-Most pedig megkapod az első megbízásod. Ahogy azt mondtam, egy másik alkalmazottunk meghalt, miközben egy féllényt próbált megölni. A gond csak az volt, hogy valójában rosszul végezte a munkáját, kissé túlságosan... Beleélte magát. Ez a féllény ugyanis nem poolfajzat... Nem csak az. Hát ez egy kicsit bonyolult, ugyanis az anyja a mi alalmazottunk, de az apja... Tudod, Odafentről, egészen fentről jött. Az ilyenekkel sok gond van, mindenkinek szálka a szemében, ritkán fordul elő, hogy ilyen féllény születik, és mindig felkavarják az álló vizet. Na már most a lényeg az, hogy az egyik ööö... Magas rangú vezetőnk úgy gondolja, talán profitálhatnánk ebből a féllényből. Az lenne a feladatod, hogy keresd fel ezt az illetőt, figyeld meg, ismerd ki, esetleg barátkozz meg vele, és aztán jelents. Egyelőre nem kell beszélned arról, hogy a mi alkalmazottunk vagy, de ha ez segít, akkor elmondhatod. Én majd felkereslek időnként, nekem fogsz jelenteni, én pedig továbbítom a híreket ide le, mert én tudok közlekedni a két világ közt. Persze fent nem így fogok kinézni, de majd megismersz. A célpontod Alphonse Teron. Amikor visszamész, már rendelkezni fogsz minden képességeddel, csak ki kell őket ismerned. Ezek segítik a munkádat majd. De ezt azt hiszem már mondtam. Van még kérdés, vagy minden világos?

Jester
Mikor aláfirkantom a papírt valamiért várom, hogy hirtelen elfogjon valamilyen érzés, például mintha forrna a vérem, vagy valami gonoszságot, belső tűzet ilyesmit, de pont annyi történt, mintha akármilyen más papírt alá írtam volna, semmi az égvilágon, vagyis semmi látható. Kicsit csalódottan megfordulok az ügyintézőm felé és követem . Elregéli a pontos storyt, meghogy mi is lesz a munkám pontosan elsőre, egy bizonyos fél lény. Félig démon félig angyal vagy mi halál, bár szerintem kezdésnek kicsit erősnek hangzik, de nincs mit tenni, meghalni mégse akarok, vagyis ne újjá éledni, részlet kérdés. Mondjuk a végére a csak barátkozással az elejére még nehezíti a dolgot. Nem vagyok a barátságos fajta, meg a kinézetem se bizalom gerjesztő, mások szemében, de nem aggódom.
- Minden frankó, mikor indulok? – A végén boldog mosoly, kíváncsi arckifejezés és persze kérdően fel emelt kéz.
Jet Li Tao
A démon elmosolyodik, mikor mindenbe beleegyezel, és nem teszel fel több kérdést.
-Jól van. Végeztünk. Mehetsz is. Kis nehézség, hogy oda fogsz visszakerülni, ahol meghaltál. Ne feledd, Alphonse Teron, ez a legfontosabb, mindennél fontosabb!
Ezután a magas, vékony, bambaarcú démon mintha teljesen megváltozna, arca sokkal ijesztőbbé válik, vonásai megerősödnek, hatalmas lélegzetet vesz, és mintha még magasabbá és robosztusabbá válna. Szemei teljesen elfeketednek, és földöntúli, infrabaszus hangján kezd el besélni, de csak a mély dörmögést hallod, szavakat nem tudsz kivenni belőle, nem a nyelv ismeretével vannak gondok, olyan hangokat halasz, melyeket emberi lény nem képes hallatni. Válladban óriási égető fájdalmat érzel, a testeden lévő sebhelyek, melyeket halálodkor kaptál szintén kibírhatatlan fájdalmakat okoznak, és szíved hatalmasakat ver, mintha ki akarna törni a mellkasodból. Szaporán kezdesz lélegezni, és már annyi minden fáj, hogy fel sem tudod fogni, de csk nem jön a jótékony ájulás. Aztán két hatalmas két összecsapódását érzed, ahogy a démon egy tapsolásával orkánszerű energiákat szabadít fel, és...

Philip Reynolds, született 1998. május 5.
Újjászületett 2020. február 14.

Jet Li Tao
Alena Noble
Született: 1990. január 1.
A démonok létsíkjára távozott: 2019. július
A démonok létsíkjáról visszatért: 2019. október
Elhunyt: 2020. szeptember 3.
Feltámadt: 2020. december 3.
Elhunyt: 2021. július 12.

A Bűnök csarnokában vagy, jobban mondva ott sem vagy, a testedet nem érzed, mintha zsibbadnál, vagy csak lebegnél, könnyedén, akár a szellő. Veled szemben árnyékba burkolózó alak, rekedtes mély hangja egy csöpet kellemetlen, de mégis megnyugtató lehet.
-Mintha csak rossz álomból ébrednél, úgy riadsz fel, de a hely, ahol magadhoz térsz, rosszabb, mint bármi, amit a képzeleted szülhet. Hol a pokolban vagy? Kérdezhetnéd, és igencsak közel járnál az igazsághoz. De ez nem újdonság neked, a túlvilág számodra nem a vég, legalábbis nem az volt, amikor először elérted. Démonok. Elfajzott létsíkok figyelemreméltóan szánalmas teremtményeivel találkoztál, akik magukat démonoknak nevezték. Tlalok. Neked bizonyára mond valamit a név. És meglepő, hogy kettőtök sorsa milyen sok világban fonódik össze így vagy úgy. Ahol most vagy... Ez nem egy csapat pokolfajzat játszótere. Itt nem szórakozzuk ki magunkat rajtad, hogy aztán egy szemetesbe hajítsunk, vagy visszaküldjünk. De nem ám. Itt mi szabályok szerint élünk és dolgozunk. Szabályok vonatkozna ránk... És rád is. Az első ilyen szabályt könnyű levezetni: te meghaltál, a pokolba kerültél, mert a lelked bűnős, és el kell kárhoznia, amíg azonban a lelked szenved, a testednek tűrnie kell a kínokat. Te erre nem lennél képes. Ahogy senki más sem. Épp ezért, a tested már nem a tiéd.
-Nehogy azt hidd, hogy mindenkit ilyen melegen üdvözlök idelenn. Veled terveim vannak. De ahhoz, hogy a terveimet beteljesíthesd, előbb meg kell hogy tanítsalak rá: hogyan viselkedik a pokol szolgája. Az első lecke nem más, mint az első szabály bevésése. A tested... Nem... A tiéd.
A helyszín megváltozik, vörös homok, fekete ég, és egy fekete torony, melyen nincsenek ablakok, sem ajtó. A toronyban találod magad, a tested újra érezhető, de valahogy más, mint volt. Gyermek vagy, talán tíz év körül lehetsz, emberi vonások, vállig érő fekete haj, fehér hálóköntös csipkékkel. Félhomály borít mindent, a torony látszólag egyszerűen egy henger, benne csigalépcső vezet felfelé, a fényben nem látni egészen a tetejéig, a tompa fénysugár meghatározhatatlan helyről szüremlik be.
-Hogy hamar megtanuld, segítséget kapsz. Ők itt eszközök, ezért ne érezd úgy, hogy hatalmuk van fölötted, sokkal inkább a segítségedre vannak. Pedofilok. Nimfománok. A társaságukban remélem hamar megtanulod, hogy... Mit is? A tested nem a tiéd.
A lépcsőkről lépteket hallani, férfiak röhögése, üvöltése, és vonyítása zeng a toronyban, árnyékuk lekük szörnyűségeit vetik a falakra.
-Ha szólni szeretnél hozzám, csak hívj, figyelni foglak. Addig is... Jó tanulást.
A sötét árny a falba olvad, és a mocskos, kiéhezett és minden bizonnyal teljes mértékben elborult férfiak leérnek a lépcsőn. Kezdődik a tanulás.


Shadow
Meghaltam... mí meglepő... ismét... Na de ez most nem is olyan fontos, főleg, hogy megint ott vagyok, ahonnét kicsit több, mint féléve szabadultam... „Üdv a pokolban...”.
Lélekként lebegek, s várom, azt aki most a „szárnyai alá” vesz, s gondoskodik arról, hogy ne ússzam meg olyan könnyen az itt létet. Nem kell sokat várnom, s egy árnyék kezd el beszélni.
- A bűnös részt nem tudjátok kihagyni? Tudom, hogy nem éltem szent életet, nem bántam meg semmit, és mint minden olyan, aki nem hisz Istenben az a pokolba kerül. Ráadásul démonként feladattal küldtetek vissza, így tuti nem jó cselekedeteket csináltam, és mielőtt rákérdeznél, nem nem bántam meg az elkövetett bűneimet most se. - felelem unottan. Hát igen, az előző ezt nagyon kivesézte a témát és nem tudott rávenni, hogy bármit bánjak meg, most se menne, s szerencsére ugrunk is a következő témára. És a helyszín is megváltozik... Egy gyerek test... aranyos... Valami rusnya gönc... Jajj mamám, ez már a kínzás része? Megnézem, hogy azért van e rajtam fehérnemű... hm... hát melltartó nem nagyon kell az tuti, bár eddig se hordtam, s még a szokásos gyerek bugyi... jajj nekem... Hallgatom, azt amit mond, s közben a kis kezeimbe temetem az arcomat. Megrázkódik a testem néhányszor, mint aki sír, de aztán pokoli röhögés tőr fel belőlem, szép kislányos hangon.
- Egész életemben lényegében rabszolga voltam... kérlek áruld el, hogy mikor volt a testem az enyém, hogy én döntsek róla és ne valaki más? Bár igazad van... kicsiként láncra verve, vagy bezárva éltem, s akkor senki se akart hozzám nyúlni, pedig megtehették volna, hogy még ellenkezni se tudtam volna... most azok után, hogy egy démon kiélvezte a testem, szerinted ezek az „eszközök” vágya újdonság lenne? Bár tény, hogy ilyen fiatalon biztos másabb érzés... De én is csupán eszköz voltam, s vagyok. Egy fegyver... hiába akarom néha ezt elfeledni. - ezzel megindulok előre a leérkeződ őrültek felé, s lendületből, meg tiszta erőből ütöm az elsőt a férfiúi büszkeségén, majd lököm el magam, s gyorsan felmérem a terepet, hogy a többiek átesnek e rajta, vagy épp mekkora fájdalmai vannak, miközben folyamatosan mozgásba maradok, ahogy ugrálok. Ha az első támadás bevált, akkor jöhet hasonlóan a többi ellen, s amelyik térdel, annak próbálok a nyakára csapást mérni, vagy csak a képébe könyökölni, térdelni. Sajnos egy tíz év körüli testnek még megvannak a hátrányai, így elsőre vesztésre állok, de nem adom olyan könnyen magam.
Tao
Nem kapsz választ a szavaidra az árnyalaktól, aztán harcba kezdesz, de ahogy te is gondoltad, a tested nem ad megfelelő alapot ehhez. Az első ütésed betalál, de korántsem okoz akkora fájdalmat mint szeretted volna, és mire folytatnád az offenzívát, egy hatalmas pofont kapsz az egyik pasastól. Hanyatt esel, a szád felreped, lefejeled a falat, ahomlokodat megvágod, és vér csurog a szemedbe. Mielőtt felállhatnál, a férfiak elérnek hozzád, szép sorban lefognak, valaki a kezedet, valaki a lábadat, a csipkés ruhát félig letépik rólad, alatta teljesen meztelen vagy. Aztán eléd lép az, akit megütöttél, amikor leét a lépcsőn, és egy beteges vigyorral az arcán vág téged gyomorszájon, mielőtt letolná a nadrágját, és hozzálátna a "tanításhoz". A falból a fejed felett kibújik az árnyalak.
-A második szabály: a nyelved is lehet fegyver, de a pisztoly sem sül el, ha minden szarba belemártod. Néha a kevesebb, több. A te esetedben ez majdnem mindig igaz. Mostantól, ha megszólalsz, tíz szónál ne mondj többet. Ahhoz, hogy ezt megtanuld, én leszek a segítségedre. Minden alkalommal egy apró szurást érzel majd odabenn.
Az amúgy is borzasztóan fájdalmas aktus közben egy kínzó, hirtelen nyilallást érzel a fejedben, mintha tűkkel szurkálnák az agyadat, majd egy pillanattal később elmúlik.
-Tanuld meg tehát: a kevesebb, több.

Shadow
Gyengébb vagyok, mint hittem, s már az első támadásom se éri el a kívánt hatást. Jutalmam egy nagy pofon, minek párját a fal adja. Ajkam és a homlokom vérzik, s mire letörölném és felállnék már esélyem sincs. Lefognak... Milyen ismerős, csak most őrültek és nem indák, de a helyzet ugyan az, hiszen sokkal gyengébb vagyok. Ruhát is letépik rólam, legalábbis egy részét, majd az lép elém, akit megütöttem, s hasba vág, mitől nyögök egyet, s magzati pózba húznám össze magam, hogy a hasam védjem, de nem tudok mozogni. Letolja a nadrágját és felvonyítok, amint neki áll. Sokkal rosszabb, mint Tlalok fia, talán azért, mert érettebb testben voltam. Ez számomra csak kín és szenvedés... Az árny alak is megjelenik és okít... csak 10 szót mondjak vagy... fogaim közt sziszegek, vagy ha nem bírom, vonyítok a fájdalomtól így is és még rátesz egy lapáttal.
- Dögöljetek meg – sikítom...
- Miért kislány ként? Miért nem... idősebbként... dobsz eléjük? - nem nagyon tudok beszélni. Várom a választ és próbálom elviselni azt amit tesznek velem, de ez a test túl fiatal, s még nem szokott hozzá a fájdalomhoz. Hiába tudnék mozogni, hogy valahogy kényelmesebb legyen. Az se segítene most... De valahol örülök, hogy Tlalok fia volt aki elvette az ártatlanságom, s nem ezek az elmebetegek...
Tao
-Alakváltó voltál életedben, hozzászoktál, hogy minden test, minden forma a tiéd lehet. Ha kényelmetlen a fiatal, sebezhető test, hát lecseréled egy idősebbre. A gyengét erősre, a nehezet könnyűre, ahogy éppen a helyzet hozta. Ezért gondolod, hogy minden testet a tiéd, hogy mind a rendelkezésedre áll. Pedig valójában egyetlen tested sincs. Nincs semmid, ami fizikai lenne, nincs tulajdonod, nincsenek tárgyaid, nincsen... Semmid. Az egyetlen, ami a tiéd, az a lelked. Személyiség, emlékek, tudat nélkül, csakis a lelked. Hamarosan majd meglátod, mire célzok.
Ezzel az árnyalak visszahúzódik a falba, és folytatódik a tortúra. Újabb és újabb férfiak következnek, a lábadon vér csorog, és a fájdalom lassan megszokottá válik, fáradtság lesz rajtad úrrá, és fogalmad sincs, mennyi idő telhetett már el. Mintha soha sem akarna véget érni a kínzásod, minden izmod fáj, állkapcsod is zsibbad a fogaid csikorgatásától, nincs már olyan pont a testeden, amit ne kínozna a tudatod.
Pokolian hosszú idő telik el. Nincsenek éjszakák és nappalok, csak fájdalom, kínok, teljes letargia, melankólia, magány, ha szólsz, az árnyalak már nem tűnik fel, ha tú sokat szólsz, szúró fájdalom a fejedben, nincs más, csak szenvedés.

Így telik el 8 év...

-Hahó! - Szólal meg az árnyalak a semmiből. Az emléke még tisztán él a fejedben, nap mint nap ő volt az egyetlen, akin gondlkodhattál, és szép lassan minden más, ami az életedhez kötött, az emberek, a helyek, az érzések, mind elhomályosultak és semmivé foszlottak. Nem maradt más, csak a pokolbeli torony, az árnyalak, a kínzóid, a fájdalom, és mérhetetlen harag.
Shadow
Csak hallgatom némán a szavait. Igen az voltam... és a „voltam”-on van a hangsúly. De az tény, hogy én voltam a tulajdon és nekem nem volt semmim. A lelkem? Ha ő mondja... bár szerintem azt is már eladtam... Thorhallanak, vagy az első halálomkor. Kitudja.
Telik az idő, de csak abból érzékelem, hogy váltják egymást a kínzóim, de már ahhoz is kezdek hozzászokni. Akik lefognak érezhetik, hogy váltásnál ösztönösen raknám szét kicsit jobban a lábaim, hogy hamarabb túl essek az elején, s mikor végez, egy kicsit összébb raknám, hogy pihenjek, míg jön a következő, akinél ugyan azt. Az árny alak eltűnik, s ha túl sokat szólok, bűnhődök, még jobban. Az emlékek kezdenek semmivé válni, a régi nevelés, mellyel féken tartottak a feledés homályába veszik, s nem nagyon marad más hátra, mint mérhetetlen harag, mely a szenvedésemből ered.
Mikor megjelenik, akkor csak az éppen soron következő férfiról a lélektükreim az árny alakra tévednek, de csak a tiszta harag és fájdalom, mely látszik bennük.
- Ohh az én személyes árnyam... Mit keres itt? Csatlakozni akar? - fáj mindenem, ez nem titok, a test amiben vagyok meggyötört, a lelkem a fájdalom, s harag emészti. Nem érdekelne, ha még ő is „kipróbálna”. Érdekel, hogy mit is akar, bár azt úgy is valahogy elmondja...
Tao
-Jól van. Látom, tanulsz. Megtanultad az első szabályt, a tested felett már nem érzel büszkeséget, sem irigységet, nem félted, és nem fukarkodsz vele. És megtanultad a második szabályt, a szavaid nem ömlengenek, gyorsak és csípősek, akár egy kígyómarás. Úgy érzem, a harmadik szabályt is kezded már megtanulni, de még nem tökéletes a tudásod. A harmadik szabály, amiről már korábban is beszéltem: csak a lelked a tiéd, csak a lelkeddel rendelkezhetsz. Az érzéseket, emlékeket, személyiséget formálhatja bárki. A lelkedet nem. Az érzéseid rendben vannak. Düh, fájdalom. Ezt kell érezned. A személyiségeden még dolgozom, de ami most soron következik, az a memóriád.
A fekete alak a falba olvad, aztán egy szempillantás alatt eltűnik a torony, eltűnnek a férfiak, eltűnik a sivatag, és egy ódon vaskapu előtt állsz. A tested ugyan az a fiatal kislány, a csipkés ruha ismét ép, a vér már nincs a lábadon, ahogy a horzsolások és a lila foltok is eltűntek, de a fájdalom... A fájdalmat nem tudod kiűzni a tudatodból. Talán már sohasem.
A vaskapuból az árnyalak feje bukkan ki hirtelen.
-A kapu másik oldalán vár rád valaki. Egy régi ismerős? Egy vadidegen? Az ősi ellenséged? Csak rajtad áll. A lelked örök, a szikra, mi a létezésben tartja, mindig ugyan az. De minden egyebet... Megváltoztathatsz. Légy méltó a pokol nevéhez, mindünket képviseled, így viselkedj hát! Oh, és ne feledkezz el arról, amit eddig tanultál!
Ezzel az árnyék visszasuhan a kapuba, és azzal a lendülettel a kapu nyikorogva tárul ki lassan. A túloldalon roppant terem, vörös szőnyeg indul az ajtótól, lépcsőkhöz, és annak tetjén egy trónhoz vezet, aranyló köntösbe öltöztetett pompa, melynek karfái közt elégedett arccal ül, és vár... Thorhalla.
-Oh, drágám, hát hazatértél a gazdádhoz? - Kérdi gúnyosan, tettetett mosollyal az asgardi istennő.

Shadow
Nem szólok egy szót se, csak hallgatom, ahogy csak tűröm tovább a folytatódó kínt, s az árny, csak a szabályairól beszél, s milyen jól tanulom őket... pff... és ki hinné, egy újabb szabály... tehát még az enyém a lelkem, s nem sikerült eladnom, s azaz egyetlen kincsem... remek. Aztán eltűnik a falban, s minden egyéb is. Majd egy ódon vaskapu előtt találom magam. Ruhám épp, vér nincs rajtam, se sebek, se zúzódás, de még kislány vagyok, s a fájdalmat ugyan úgy érzem. Végig tapogatom kezeimet, majd az ágyékomhoz nyúlok. Nem érzem a férfiakat, tehát máshol vagyok. A fájdalom, meg a lelkemben van... s nem fog egy könnyen enyhülni... elmúlni meg talán sohase. Felbukkan az árny alak és újra beszél. Kár, hogy a saját szabályai rá nem vonatkozni, mert akkor lehet hamarabb a lényegre térne ő is. Mikor elmondja amit akar, csak némán bólintok, s megindulok előre a kinyíló kapu felé. Harag, s fájdalom ott van bennem, ez nem fog könnyen múlni, ha egyáltalán múlni fog. Tekintetem végig siklik a helységen, s azt keresem, aki miatt itt vagyok. Nem nehéz megtalálnom a trónján olyan vígan terpeszkedő asgardit: Thorhallat. Na ő az, akit egy könnyen nem feledi el senki se. Szavaira, csak gonosz mosoly ül az arcomra egy pillanatra, s haraggal teli lélektükreimmel nézek rá egyenesen, de nem állok meg, nem térdelek le, vagy hajolok meg, hanem egyenesen megyek fel hozzá, mintha csak mellett szeretném elfoglalni a helyem a trónja mellett, de nem. Ha hagyja, akkor a trónra felszökkenek és már késő ellenkeznie, szájon csókolom, majd miután elváltak ajkaink megszólalok, csendesen, halkan suttogva, mégis hűvös gyermeki hangon.
- Mond Halla... - ezzel egy újabb csókot lehelek az ajkaira, majd eltávolodok tőle és a szemébe nézek - ...kit kell megölnöm? Tán valaki rád vadászik Drágám? - kérdem, ahogy a trón karfájára telepszek. Kislányként nem foglalok úgy se sok helyet. A reakciója érdekel jobban, nem a válasza. Bár a válaszából kiderül, hogy miért ő jelent itt meg. A testem itt van, hozzám érhet, csókolhat, belém rúghat, nem érdekel. Nem rizsázok sokat, csak lényegre térek. A lelkem hova kerülésén meg még egy gyilkosság nem változtat, így érdekel, hogy miért pont ő. Bár tény, hogy iránta sok mindent éreztem, hiszen mélyebb nyomot hagyott bennem, akár csak a másik démon, aki először erőszakolt meg, mert az annyira más fontosnak hitt emlékeim nagy része úgy szerte foszlott, mintha nem is lettek volna sohase, vagy csak nagyon halványak
Tao
Halla arcán a csók után a mosoly méla undorrá alakul, lesajnálóan és dühösen tekint rád. Először egy hatalma, csattanós pofont oszt ki, majd gyomorba rúg, jobban mondva inkább csak lök, amitől hanyattesve lebucskázol a trónról a lépcsőkre. Fáj, de mintha a fájdalom most egy egészen új érzés lenne, mintha eltörpülne amellett, amit eddig átéltél, minthacsak csiklandoznának, vagy végigsimítanának rajtad.
-Senki, mondom SENKI nem ülhet a trónomra, és ne merészelj még egyszer hozzám érni, mert azt nagyon megkeserülöd, drágám! - Feláll a trónról, és föléd magasodik.
-Tényleg azt gondolod, hogy ha meg akarnám védeni magam, ilyen szánalmas eszközöket használnék? Ugyan, kérlek! Mintha létezne olyan veszély, amivel csak te tudsz elbánni...
Lassan körbejár körülötted a teremben, és alaposan végigmér.
-Használhatatlan vagy, ez a test... Egyszerűen felesleges számomra. Mondd, mit tudsz felhozni mentségedre?
A fejedben egy hangot hallasz, az árnyalak hangját, ahogy neked suttog.
-A tested nem a tiéd... Csak a lelkeddel rendelkzel... Az emlékeid változtathatóak... Csak rajtad áll... Viselkedj méltón a pokolhoz... Írd... Át... A múltat!

Shadow
Egy csattanás, majd nyekkenek a lépcsőn. A képem fáj a pofontól, s a hátam is, ahogy beverem a lépcsőbe, de mind ez a fájdalom az eddigihez képest olyan, mintha csak simogatás lenne. Teljesen más... s szinte semmi az eddigiekhez képest. Hallat hallgatom, miközben járkál körülöttem, s feltápászkodok. Egy ideig csak hallgatok, majd szóra nyitom a számat.
- Drágám... - arcomra könnyed mosoly ül - ...Thor előtt nem buksz le, míg végzem a dolgom... - mondom szinte ártatlannak tetsző gyermeki hangon, de dúl bennem a harag, főleg, hogy szavaimra is vigyáznom kell, s így legalább ez nem okoz további fájdalmat. Egy kicsit elhallgatok, majd Halla felé fordulok.
- Ki teszi meg mágikus kényszer nélkül, ha én nem? - hát igen. Önként álltam mellé, önként tettem amit mondott, s mágiához értő kényszerítés mágikus jelét kereste volna, akkor semmit se talált volna. De a kérdés költői volt... Ő teljesen uralni akar, nem csak a testem, hanem a lelkem is. Nem elégedne meg sohase csak a testemmel... Azzal csak max a férfi nép elégszik meg, de Halla biztosan nem. Eszközként tekint rám, s nem is leszek nagyon más, csak lehet épp másnak a kezében. Várom a válaszát, s a tettét... Ha képes vagyok, akkor a következő pofon elől próbálok azért elhajolni, hátha sikerül.
Tao
A hang a fejedben tovább suttog.
-Változtassss... Légy méltó... A pokol nem hajt fejet... Az emlékeidet te uralod, változtasd meg őket, változtasd meg a múltat! Csak akarni kell...
Thorhalla továbbra is csak szánalommal néz rád, majd gúnyosan kacag fel.
-Drágám, az egód is úgy nő, ahogyan egyre fiatalabb testbe kerülsz? - Kérdezte megvetően. - Azt hiszed, hogy közöd van ahhoz, hogy nem bukom le a nagybátyám előtt? Tévedsz, semmit sem tudsz a terveimről. Nincs szükségem rád, hogy az ostoba viharistent átverjem. És alábecsülsz, ha azt hiszed, más nem követne, ha csak megkérném őket.
Közelebb léo, és feléd nyúl, de te ütésre számítva hárítod a kezt. Erre pokoli fájdalom nyilal az ágyékodba, mintha smét a borzalmas 8 évet élnéd át, aztán egy pillanattal későb elmúlik.
-A tested nem a tiéd - hallod a hangot a fejedben.
Másodszorra Thorhalla lassabban nyúl feléd, és válladra teszi a kezét.
-Odanézzenek, a kis harcias cafka... Csak nem félsz, hogy kihajítalak, mint a szemetet, drágám? Úgy a félelmed nagyon is jogos! - Ezzel megszorítja a válladat.
-VÁLTOZTASS! - A fejedben most már nem csak suttogásként, hanem hangos parancsként hallatszik az árnyalak hangja.

Shadow
Hallgatom Halla szavait, s az árnyét is. Düh lobban fel bennem, hogy mindkettő csak utasítani akar. Mikor Halla hozzám akar érni, akkor félre lököm a kezét, de ez pokoli kínokat okoz, olyat, mint az elmúlt hosszú idő idő alatt. Így kénytelen vagyok hagyni, hogy hozzám érjen. A vállamra teszi a kezét és beszél tovább, majd a vállamat megszorítja. Egy emlék jut az eszembe, a sok fájdalom közül. Halla, a kardjával a kezében, s ahogy ledöf, de ez is csak halvány, mint azok amik utána jöttek...
- Nem... Vége Halla... - kezem felemelem és a kezére rakom amivel a vállam szorítja, de nem támadok, csak ráteszem. - ...Itt se vagy... - ezzel a kapu felé nézek, mintha Halla ott se lenne. - Mond a következő szabályt árny... - A testem nem az enyém, így azt hiába akarnám védeni csak én járok vele rosszul, de mi lenne velem, ha nem is ismertem volna meg, vagy a bukás után soha többé nem látom?
Tao
A szavaidra, mikor azt állítod, hogy Halla ott sincs, nem történik semmi, ám amikor arra gondolsz, hogy mi lett volna, ha meg sem ismered, érzed, ahogy a szorítás enyhül a válladon. Különös kényszert érzel, nem tudod kiverni ezt a gondolatot a fejedből, egyre csak a saját szavaid visszhangzanak elmédben: mi lenne veled, ha nem ismerted volna meg? Mi lenne, ha sosem találkoztok, mi lenne, ha nem is hallasz róla, mi lenne, ha... A következő pillanatban egyedül állsz az ódon kapuk előtt a teremben, nincs már se trón, se szőnyeg, csak az árnyalak veled szemben, ahogy a válladat fogja, majd lassan elveszi a kezét.
-Végre valahára. A legnagyobb gondot megoldottuk. Halla volt az egyetlen, aki ennyi idő után is képes volt az elmédben ragadni, de most már tiszta fejjel járhatsz.
A név, Halla, semmit nem mond neked, mintha sosem hallottad volna még. Az árnyalak keze lecsúszik a válladról végig a karodon, mintha csak végigsimítana, majd megfogja a csuklódat, és felemeli. A tenyereden lévő mágikus pecsét ismeretlennek tűnik számodra. Az árnyalak tenyerét a tiédre illeszti, majd túlvilági, ismeretlen passzusokat citál valamiféle ősi imakönyvből talán, és zöldes fény árad kettőtök kezéből. Elveszi a kezét, és már semmi sincs a tenyereden.
-Végre megtisztultál, a tested már nem tartozik senkihez, a tudatod üres, az emlékeid fakó szellemképek csupán, és a lelked... Vérszomjasabb, mint valaha. Most olyan vagy, mint egy fehér vászon, egy üres felület, amire végre elkezdhetünk alkotni. Ideje, hogy újjászüless.
A táj megint változik, az ódon kapuk és a szoba eltűnnek, aztán mintha egy kórházi szobában találnád magad. A szobában hat ágy fekszik, három ágyon férfi, három ágyon nő, egy ajtó vezet kifelé, mely azonban zárva van, és ablakokon át New York látszik, csak valahogy egészen másképp, mint ahogy azt megszoktad... Egy lángoló, romokban heverő várost látsz, amiben végtelen tűzvihar tombol. Idebenn azonban minden csendes és nyugodt.
-Szerinted miért vagyunk itt?

Shadow
Szavaimra semmi reakció, de gondolataimra annál több... Főleg, hogy ott visszhangzik a fejemben, majd eltűnik Halla, a trón, szőnyeg, s csk az ódon kapu előtt állok mellettem az árnnyal, aki a vállamat taperolja. Majd beszélni kezd. De ki lehet az a Halla?
- Ki az a Halla? - nézek az árnyra, mert még hasonló nevű személy se rémlik. Aztán végig simít a karomon, s a csuklómnál fogva felemeli a kezemet. Nézem a jelet, majd a másik kezemmel megvakarom a fejem, de semmi se dereng róla, meg ráadásul a tenyerembe teszi az Árnyék a tenyerét és valamit mond, csak nem tudom, hogy micsodát, de a lényeg, hogy zöldes fény és a jel eltűnik, mintha ott se lett volna. Ezután újra belekezd a szövegelésbe az árnyék, de most csak szemem sarkából pillantok rá, majd újra a tenyerem nézem.
- Fehér vászon, mi? És mit... - hát nem tudom végig mondani, mert megváltozik körülöttem minden és egy kórházi szobában vagyok. Egy ajtó vezet ki innen, na meg az ablak, bár a New York-i táj elég tüzes most, de valahogy olyan... hm... szívet melengető látvány... A szobában hatan fekszenek, három nő, három férfi. Az árny kérdése után megindulok megnézni a hat személyt. Azt nézem, hogy nem e ismerős valamelyik, de ha egyik se, akkor vállat vonok.
- Itt vannak, tehát vagy bűnhődnek, vagy szenvedés vár rájuk. - miközben válaszolok megállok az egyik nő ágya mellett, s oda nyúlok a nyakához, hogy megtapogassam. Bár csak a kórházból tippelek, hogy lehet frissen érkezettek.
Tao
Jobban megnézve egyik illető sem ismerős, majd az egyik nő nyakához érve gyenge, de tisztán kivehető pulzust érezni.
-Bűnhődnek... Talán. Szevedés vár rájuk... Egész bizosan. Legalábbis ötre a hat közül.
Melléd lép, és ő is azt kezdi szemlélni, akit te figyelsz.
-Elkezdjük a festést, és mint minden képet, ezt is az alapozással kezdjük. Most, hogy belenyugodtál abba, hogy ez a test nem a tiéd, választunk egyet, ami szintén nem a tiéd, nem kelt feltűnést, nem ismerik azok, akik ezt a testet igen, és ráadásul mentes mindenféle... Nyomtól, ami rád utalna.
Hárébb lép az ágytól és körbemutat a teremben.
-Ezek a testek mind újak, mondhatni érintetlenek, legalábbis olyan szempontból, amire neked kelleni fog. Feltételezem, hogy nem éreznéd magad otthonosan egy férfi testben, sőt, talán feltűnést is keltenél, ezért koncentráljunk a három nőre.
A három nő egymás mellett fekszik, sorban mindegyik ágynál olvashatod a kórlapot.
Az első Caroline Lockwood, 26 éves, New Yorkban született, és agyi aneurizma miatt került kórházba, de túl későn, állapota visszafordíthatatlan, romlik, a papír szerint napjai lehetnek hátra.
<kép>
A második Nora Hayes, 22 éves, Los Angelesben született, két éve fekszik kómában, az agya egy része kikapcsolt, az orvosok egyelőre nem jöttek rá a betegség okára.
<kép>
A harmadik Annabelle Schwartz, 20 éves, Münchenben született, autóbalesetet szenvedett, a tüdeje összeesett, mesterséges lélegeztetést kap, az immunrendszere meggyengült, gyakorlatilag gépek tartják életben.
<kép>
-Válassz kedvedre, jól gondold meg, remélhetőleg jó ideig fogsz abban a testben járni, amelyikre ráböksz.

Shadow
A testeket nézem, a megérintet nő él, s mikor az árny megszólal, akkor nem nézek rá, arcom se rezdül, csak megnézem a három nő kórlapját, az arcukat, testüket. Izmaikat nézem. Nem hiszem, hogy kérdéses az árnynak, hogy mit nézek rajtuk főleg. Erős testre lenne szükségem, ami nem döglik ki mondjuk egy kis kocogástól. Végül a legfiatalabb mellett állok meg, s részletesen átolvasom a kórlapját, kórelőzményt, és mindent megnézek ami a lapon van.
- Mennyire tudjuk rendbe hozni a testet, vagy módosítani rajta? - kérdezem, de a kórlapot nézem, majd felülök az ágyra, s felhajtom a takarót, hogy alaposabban szemügyre vegyem a testfelépítését. Csendesen méricskélem, majd halkan megszólalok, miközben rábökök a szöszi német lányra
- Az álcám lesz, vagy a démon test helyett lesz? - Bár rendes külsőnek is jó lesz, sőt tökéletes. Ha már választhatok egy testet, ami nem az enyém, de én élek benne és csak azokból amik itt vannak, akkor mind jobb, mint a kislány test. Bár kezdem megszokni, de gondolom feladatom is lesz, ha vissza megyek és bár van amihez elég lenne, de hamar újra vendégeskednék, mint halott, mert egy kislányt könnyű kinyírni.
Tao
-Rendbe hozni, átalakítani... Az emberek képesek változtatni a külsejüket, rengeteg módszer van erre, de én nem változtathatom meg a testeket, az egy kissé... Feltűnő lenne, nemde? Az egészségi állapota miatt ne aggódj, természetesen nem adok olyan testet, ami hibásan működik. Ahogy elnézem, már választottál is...
Közelebb sétál az ágyhoz, amin ülsz. A német lány karcsú, teste formás, elég magas, 180 centi fölött lehet, nem nevezhető túl szálkásnak, de felesleg nincs rajta. Testéből csövek álnak ki itt-ott, zúzódásokkal van tele, és kötésekkel. Mellette egy szívmonitor pittyen halkan időről időre.
-Ah, látom, ezzel a testtel lesz némi dolgom, de végülis... Vannak alternatívák. Nos, akkor ezt választod? Annabelle Schwartz, a 20 éves müncheni nő? - Kérdi miközben hátrébb áll az ágytól, és az ablakhoz sétál, a lángoló pokolra pillant odakint, és sóhajt, mintha csak örökkön szép hazáját látná a romos New Yorkban.
-Álca, a démoni test helyett, ahogy tetszik, a lényeg, hogy mostantól ezt a testet fogod használni, nem lesz más alakod, legalábbis nem valószínű, bár mint mondtam, vannak alternatívák.

Shadow
Nézem a német lány testét, s most rossz állapotban van, az tény, de viszont egy külföldiben tuti nem keresne senki. Ráadásul, ha felgyógyul a test, akkor jól használhatónak is tűnik.
- Egy szarvas, szárnyas, tüskés Démon test volt az előzőm. - mondom, majd végig nézek a szőke lányon. Egyszerű ember lány, s még egyszer átnézem a kórlapját, de nem tűnik mutánsnak se. Tökéletes lesz rejtőzködni – Ezt. - bólintok és mutatok rá, majd az árnyra terelődik a figyelmem, s egy kis várakozás után megszólalok újra.
- Mondj valamit az alternatívákról. Eddig három képességem volt. - csak ülök az ágyon és tekintetem hol az árnyra, hol a kinti világra, hol a lányra siklik.
- Jó alap lesz... csak lesz vele némi munka. - Annabelle Schwartz... érdekes név, de valahogy csak sikerül megszoknom hamar, vagy talán lesz is időm rá, hogy megszokjam. Minden bizonnyal nem egyedül élt, hiszen fiatal lány, de ez még ráér. Elsőre is életképesnek kell lennie, s bele kell kerülnöm... Hát a hogyan lesz az ami úgy is rejtély marad előttem, de ez van.
Tao
Miután kiválasztottad a testet, újra megváltozik a környezet, a szoba, az ágyak, a betegek mind eltűnnek, egy pillantra ott állsz a lángoló városban, aztán mintha csak a semmiből előhúznák, egy fekete szobában találod magad. A falakat nem látod a gyér megvilágításban, három gyertyatartó álldogál, melyeken hatalmas kupac viasz lóg megszáradva, és egy-egy gyertya pislákol. A gyertyatartók egy nagy körben vannak elhelyezve, te és az árnyalak középen álltok, veletek szemben egy tükör van. A tükörben jól láthatod, és persze akkor is, ha magadra nézel, hogy immáron Annabelle Schwartz testében vagy.
-Ez még csak látszat, ugyan úgy, ahogy a gyermeki test, a valódi test még a kórházban fekszik, ez csak azért van, hogy elkezdd megszokni.
Ahogy elhalad mögötted az árnyalak, láthatod, hogy a tükörképe egyáltalán nem olyan, mint amilyennek ő látszik, mintha ezernyi ember lenne egyszerre, mintha váltakozna egyfolytában minden egyes pontja.
-Az alternatívák. Képességek. Így is nevezhetjük őket. Erős képességek. Milyen lebutított formája a valóságnak. Bár a valóság is lebutított formája elképzeléseinknek. Nézzük hát.
Az egyik gyertyatartóhoz sétál, kezét elhúzza felette, és a láng átvándorol az árnyalak tenyerére, mégsem világítja meg őt, mintha csak elnyelné a fényt.
-A test, amit kapsz, nem elég erős, nem elég gyors, nem elég kitartó - ahogy egyetlen emberi test sem, ahhoz, hogy beteljesítsd a terveimet. A pokol harcosa leszel, és mint olyan, pokoli kiváltságokat kapsz majd. Erősebb leszel, gyorsabb, ügyesebb, ellenállóbb. De nem leszel mindenható. A... Képességeiddel óvatosan kell bánnod, és ne bízd rájuk a lelkedet. Eszközök, melyek segítenek, de nélkülük is boldogulnod kell. Időnként talán elveszem őket, ha úgy gondolom túlságosan rájuk támaszkodsz.
Miközben beszél, a láng felett rajzol ujjával, és a láng színe megváltozik, enyhe lilás fényt kap, és határozottan nagyobb a tűz, mint volt.
-Nos? Megfelel, haladhatunk tovább?

//Egyes erőkategória, 100 km/h sprint sebesség, emberfeletti reflexek, ütőfegyverek (emberi erővel használva) nem okoznak komolyabb sérülést, kisebb szúró-vágó fegyverek nehezebben hatolnak át a bőrön, a csontok határozottan nehezebben törnek.//

Shadow
Újabb környezet változás és kint vagyok a lángoló városba, majd újra változik a helyszín és egy fekete szobában vagyok. Három gyertyatartó egy nagy körben, s középen állok mellettem az árnnyal, s szemben egy tükör, de már a lány köszön vissza belőle. Lenézek, s igen, már én vagyok benne. Lassan emelem fel a kezeim, s nézem a karjaim, az ujjaim mozgását, hogy mennyire finom, mennyire könnyen mozog. Az árnyék kísérőm, vagy vezetőm, mindegy is... lényeg, hogy ő beszélni kezd, hogy ez ég csak látszat, hogy szokjam. A tükörre nézek, s látom a mögöttem elhaladó folyton változó árnyat. Felé fordulok, ahogy a gyertyatartóhoz megy és beszél, majd nézem amit csinál.
- Szerintem megfelel és haladhatunk tovább, bár ez feladattól is függ. - mondom, miközben tekintetem vissza siklik a tükörre és nézem a lányt benne. Egy átlagos kislány csupán, s semmi több külsőre. Mégis hogy én költözök belé, s a pokolból tér vissza, már sohase lesz az aki volt. Mert én se vagyok az, aki ő volt.
Tao
-Remek! - Mondja az árnyalak, és a lángot visszahelyezi a gyertyára, ami újra meggyullad, és lilán ég. A következő gyertyához sétál, hasonlóan az előzőhöz lelopja a lángot a kanócról, és a kezében rajzolni kezd felette.
-Egy ilyen tet meggyógyításával sok munka van, megtehetném, hogy helyette inkább megölöm, és holtként küldelek vissza. Ez jár némi előnnyel, némi hátránnyal, holtként nem lélegzel, nem étkezel, de sajnos a tested nem is regenerálódik magától, ami azért elég kellemetlen, így ezt inkább hagyjuk. Az első gyertya a fizikai erődet befolyásolja, a második a mentálisat. Ez amolyan... Természetfeletti érzékelés. Segít, hogy megtaláld akit keresned kell, érezni fogod a célpontodat, és tudni fogod, hogyan juss el hozzá. Ez feltétlenül szükséges, hogy a munkádat minél gyorsabban hajthasd végre.
A láng szép lassan zöldes színűre változik, majd ezt is visszahelyezi a gyertyára, amelyen fellobban a tűz.
-Végül a harmadik gyertya befolyásolja a külsődet. Mivel a feltűnésmentesség esetedben nagyon fontos, erre különösen oda kell figyelnünk.
A gyertya felett elhúzva kezét a láng a tenyerébe vándorol.
-Nos, mit javasolsz?

//Egy úgymond hatodik érzék, mely a Célodban foglalt feladat megoldásában segít, pl. ha meg kell ölnöd valakit, az érzék segít, hogy megtaláld.//

Shadow
Figyelem az árnyalakot, majd a „holt” szón felcsillannak a szemeim, de aztán a negatív része után félrehúzom a számat. Semmit nem érek el egy olyan testtel, amin egy kis vágás se gyógyul be, ezért hanyagolom eme gondolatot én is. A következő láng igen különös képességgel ruház fel, ami igen jól hangzik, de még ilyenben nem volt részem, s remélem, hogy kipróbálhatom még tét nélkül is.
- Remek, és remélem adsz időt, hogy kipróbáljam itt tét nélkül... - tekintetem közben visszasiklik a tükörre, s így az új külsőmre, majd jön a következő gyertya, ami a külsőmet befolyásolja. Ami ruha van rajtam azt leveszem és a földre dobálom, hogy úgy nézhessem végig a testet, mely az „otthonom”.
- Démon szarvak és farok kilőve, meg más kinövések. Legyen tetkó. - miközben kiválasztok egy helyet a testemen. A Jobb lapockámra bökök, ahogy háttal állok a tükörnek, s gondolataim közt egy érdekes kis minta rajzolódik ki. Kicsit olyan kusza démonos, de egy átlag szemlélőnek nem lesz több, egy tetkónál.

Tao
A választásodat hallgatva az árnyalak a lángot simogatja, formázza, majd némi gondolkodás után válaszol csak.
-A külső elváltozásoknak általában arra szolgálnak, hogy segítsék a visszatérőt, persze azzal a hátránnyal járnak, hogy könnyen felismerhetővé teszik őket nem csak a mennybéli küldöttek számára, de még az átlag emberek szemében is gyűlöletet váltanak ki legtöbbször. Persze a gyűlölet félelmen alapul, ami segíthet is. Esetedben iszont, ahogy mondtam, kerüljük a feltűnést, hogy minél kevesebb gyanút keltve járhass Odafenn. A tetoválás nem rossz ötlet, a Pokol harcosának diszkrét jelképei az efféle rajzok, és mivel nem igényelnek új húst, csontot és szövetet, több mágikus erő marad. Az efféle erőt használhatjuk fel, hogy a jelkép ne csak azonosítson téged, de megérezd más, túlvilági lényeg jelenlétét is. Sokféle világ van persze azon kívül, ahol születtél, ez legfőképp az általatok transzcendens világok lényeinek felfedését segíti majd.
Beszéd közben láthatóan a láng sárgás színt vesz fel, majd visszacsúszik a gyertyára, és a három láng együtt már pokoli, földöntúli színekben világítja meg a termet. A tükörben láthatod, ahogy a gondolataidban megformált kép lassan kirajzolódik a hátadon, forró bizsergést érzel közben.
-Ez természetesen nem egyszerű tetoválás. Egy efféle Pokoli billog nem eltávolítható, legalábbis nem túl egyszerűen. Tinta helyett a saját véred ég keresztül a bőrödön. A testednek ez a pontja némileg ellenállóbb, persze nem túlságosan, ez csak amolyan... Hogy is mondják? Mellékhatása a mágiának.
A bizsergés szúró, majd égető fájdalomba csap át, mely természetesen meg sem közelíti korábbi kínjaidat, tulajdonképpen nevetségesnek tűnik, hogy valaha is a fájdalom negatív élmény volt benned. A tetoválás lassan befejeződik, és a vörös kép teljes egészében kirajzolódik a válladon. Jól láthatod, ahogy magadban megmásítod az elképzelt képet, a tetoválás is változik, mi több, a lények mintha mozognának is, lassan ki-be lélegeznek, időnként egymás felé pillantanak, fújtatnak.
-Adjak időt, hogy próbálkozz... Nem tudok időt adni, nem áll hatalmamban, de még bőven van időd, amit itt kell eltöltened, mielőtt visszamehetnél, hiszen még tisztáznunk kell a Célodat. Mit szeretnél kipróbálni?

//Pokoli billog: a tetoválást látva a pokoli és mennybéli lények, akikkel találkozol felismerhetik valódi énedet, ugyanakkor a billog egyfajta üzenetet küld, ha ilyen lényekkel találkozol. A tetoválás gondolataid hatására változhat némileg, akár a helye is, és az ábrázolt lények látszólag élnek, mozognak. A tetoválás helyén a bőröd ellenálóbb a hőnek, ütéseknek, zúzódásoknak, vágásoknak, szúrásoknak, nagyon nagy erő kell a megsebzéséhez.//

Shadow
Hallgatom az árnyalakot, miközben beszél, s felé pillantok. A tetoválás elég jó ötlet a többihez képest, hiszen az valóban nem olyan feltűnő, s sok fiatal hord a testén hasonló rajzokat, így ki se tűnök majd én se az új testemmel.
- Jó is lesz, ha érzem a többieket. - morgom, miközben tekintetem a tükörre siklik vissza, hogy ahogy elfordulok, úgy lássam ahogy kirajzolódik a minta, s beleég a bőrömbe. Valami fájdalom félét érzek, de még az arcom se rezdül meg tőle. Mikor elkészül a mű, akkor nézem, ahogy mozog, s a vállamról a lapockámra csúszik át, majd az árnyra nézek újra.
- Jó lenne, ha tudnám milyen érezni a célpontom. - lassan lehajolok, hogy a ruháim magamra húzzam. - Mi a célom? - pillantok az árnyra közben, s érdekel, hogy mit is fog mondani.
Tao
A sötétlő árnyalak közelebb siklik hozzád, még mindvégig a gyertyák alkotta körön kívül marad, a tükör mögött átlibbenve már nem a másik oldalon tűnik fel, hanem a tükörképben. Látszólag mögötted áll, de ha hátranézel, nem látszott senkit.
-A célpontoddal kapcsolatos megérzések olyan lesznek, mint... A látomások. Hirtelen jönnek, megrohannak, néha csak maga a tudat jön, hogy hol van, akit keresel, merre indulj, máskor képek is csatlakozhatnak hozzá a pontos helyszínről, vagy apró villanások tárgyakról és más személyekről, mindezeknek fontos szerepük lehet.
A teremben lévő gyertyák a következő pillanatban eltűnnek, és körös körül tükrök jelennek meg. Az árnyalak odébb lép a tiédből, majd egyszerre jelenik meg mindben.
-Most én vagyok a célpontod, ha minden igaz, már érezned is kell, hogy hol vagyok valójában.
Valóban egy apró szúrást érzel a gondolataidban, valami kényszert egy irányból, befurakodik az elmédbe, és menthetetlenül kerget téged, hogy nézz egy adott irányba. A tükörben lévő árnyalak, amelyik felé nézel biccent, miközben az összes többi mozdulatlan marad.
-Nos, ilyen érzés. Néha erősebb, néha gyengébb, főképp attól függ, milyen messze vagy. Most pedig nézzük a Célodat!
A tükörképek sorra változnak át, ahogy az árnyalak elmosódva veszi fel egy-egy ember alakját. Az arcok mind ismeretlenek, még bújkáló gondolatok sem merülnek fel, hogy valaha láttad őket. Pedig régen nagyon is jól ismerted egyiküket-másikukat. Hjuchia Sakura, Jet Li Tao, Halloween, Quentine Constantine, Leo, Ivan Pretyakov, és még sokan mások. De te egyiküket sem ismered fel, még csak nem is ismerős egy személy sem.
-Íme a Célod. Ők a te célpontjaid. Mindegyikük esetében más és más lesz a feladatod. Ne gondold, hogy a Pokolban mindenkinek csak a halál az életcélja. A szenvedés erősíti a jellemet. Rád is jó hatással volt. És rájuk is jó hatással lesz. Itt van például Stephanie Miller. Jonathan Miller felesége, aki a Bosszú Angyalai nevű szuperhőscsapatnak a vezetője. Elhanyagolja a feleségét. Túl könnyen jött számára a siker. Egészséges. Boldog lehetne. De valamiért mégsem egészen az. A feladatod, hogy ráébreszd Jonathan Millert a hibájára. Hogy fájdalmat okozz neki - a feleségén keresztül. Stephanie Miller terhes. Öld meg, vagy okozz maradandó károsodást a gyereknek. De Stephanie és Jonathatn is élje túl. A szenvedés fájdalma jó hatással lesz rájuk. Egymást hibáztatják majd, miközben magukbafordulnak, mert egymás előtt sosem mondanák el, mit gondolnak valójában. Idővel meggyűlölik egymást talán. Vagy Jonathan ráébred, mekkora hibát követett el eddigi életben, és megváltozik, hogy mostantól a családjával foglalkozhason. Ez már nem rajtad áll.
A beszéd közben a tükrök közül az egyik felől érzed a márkorábban is tapasztalt húzó érzést, odanézve megpillanthatod a nőt, akit korábban ismertél, vagy azt gondoltad, hogy ismered, most pedig csak egy vadidegen szépen dudorodó hassal.
-Világos? - Kérdi a hirtelen előbukkanó árnyalak a hátad mögül, fagyos leheletét a nyakadban érzed.

Utoljára szerkesztette Tao (2010-09-16 05:54:17)
Shadow
Az árnyalak újra mozogni kezd, de nem lép be a körbe, csak a tükör mögé megy, majd megjelenik benne. Hátra pillantok, de nincs ott. Tekintetem visszasiklik a tükörre, s várok. Beszélni kezd, magyaráz, s figyelek, hiszen az új képességem megértése fontos, hogy tudjam használni rendesen, ráadásul ne is zavarjon meg, majd a feladat közben. Mikor eltűnnek a gyertyák,s megjelennek a tükrök a sok árny alakkal akkor fogom fel a képességem, miben létét, hiszen érzem, szinte vonzza az érzés a tekintetemet az egyik tükör felé, melyben az igazi árny alak van. Furcsa dolog, de kétségtelenül nagyon hasznos is. Majd jön a célom, s személyek jelennek meg a tükrökben, de egyiküket se ismerem. Csak végig hordozom a tekintetem a megjelenőkön. Sokan vannak, de mind idegenek... célpontok, semmi több. Az egyiket emeli ki az árny alak, s tekintetem magára vonzza a nő. Lassan megyek oda a tükörhöz és méregetem a nőt. Terhes, s a célpontom egy olyan személy, aki még nincs az élők közt. Érdekes feladat. Az árnyalak aztán megjelenik mögöttem, a fagyos leheletét érzem a nyakamban. Nem nézek rá.
- Világos. - mondom anélkül, hogy túl cifráznám a dolgot. - Mutáns vagy ember? Fegyverek, felszerelés, társak, bármi egyéb infó? - kérdem, miközben felemelem a kezem úgy, mintha egy pisztolyt tartanék, s a nő hasához emelem a tükör előtt, mintha csak céloznék. Szemeim résnyire szűkülnek, majd leeresztem a kezem. A nőnek túl kell élnie, így vagy precíz lövés kell, hogy ne haljon bele, vagy más módszer. Lehet a méreg jobb lenne, de mindenképp az első és egyenlőre a legnagyobb probléma, hogy mennyire őrzik. Bár a legjobb védelemnek is van gyenge pontja, csak meg kell találni.
Tao
A kérdéseid után az árnyalak egy pillanatra kivár, mintha gondolkodna valamin, aztán eléd suhan, és tükrök ismét egybecsúsznak, csak az marad, amiben a terhes célpontod áll.
-Nem. Rosszul állsz hozzá. Részletekről gondolkodsz, eszközökről, mikor még nem ismerted meg a valódi feladatodat. Nem ismerted meg bensőségesen. Nem érzed még. Pedig... - Elsuhan a tükör előtt, át a másik oldaladra, és a nő alakja átalakul a tiéddé, immáron a szőke nő képét látod, egy kis eltéréssel: terhes. - ...Van köztetek hasonlóság.
Magadra nézve már láthatod és érezheted, hogy nem csak a tükör mutatja, valóban dudorodik a hasad, bár még korántsem annyira, mint a célpontodnak, talán a hatodik hónap környékén lehetsz.
-Mint mondtam, Idelenn másképp telik az idő, képes vagyok kiszakítani darabokat a fentiek által érzékelt világból. Korábban, ahol terhes lettél, az is egy efféle darab volt, és most újból egy ilyen helyre kerülsz majd... Hogy világra hozd a Pokol gyermekeit. Ne feledd az első szabályt, a tested nem a tiéd, így a gyermekeid sem. Amíg arra vársz, hogy halálod után életet adhass a túlvilág szülöttjeinek egy haldokló testből, melyet elkárhozott lelkek termékenyítettek meg, feladatot adok számodra. Készülj fel valójában a feladatodra, készítsd fel a tudatodat, építsd bele a célt, válj eggyé azzal. Mindig az járjon a fejedben, tervezd, képzeld el, hajtsd végre, javítsd, módosítsd, váljon mindez egyszerű ösztönné!
Beszéd közben a tükör eltűnik, és a táj változni kezd, a sötétség mintha forogna körülötted, és egy üres szobában találod magad, fehér falak, fehér padló.
-Ez a te darabod, a gondolataiddal, az akaratoddal formálhatod, épp ezért tartsd tisztán az elmédet, és csak arra koncentrálj, amit mondtam. Tágíthatod, megtöltheted emberekkel, épületekkel, egy világot is felépíthetsz idebenn. De ne térj el a tárgytól! Fél évet kapsz a felkészülésre, ennyi idő kell még a szülésig. Az itteni gyermekeknek több idő kell a kifejlődésre. Minden világos?
Amennyiben megpróbálod, valóban képes vagy az akaratoddal befolyásolni a helyet, bármilyenné formálhatod, és újonnan kapott képességeid is működnek itt.
-Ha valóban fontos, a célpontod ember, mágikus erővel bír, felszerelés és fegyver a tested, ezen kívül neked kell szerezned, amire szükséged van, társakkal pedig ne számolj, a magunkfajták nem sok barátra tesznek szert.

Shadow
Figyelem a célpontom, s hallgatom az árnyat.
- Első a feladat, második, hogy éljem is túl. - morgom, majd befogom inkább. Résnyire szűkült szemeim, s gyilkos pillantásom beszédesebb, mint a szavaim. Mikor a terhesség jeleit látom, akkor vállat vonok. - Legalább a rosszul létes rész kimarad... - mondom, s a tükörhöz közelebb lépve nézem meg magam jobban. Nem érzek semmit, hogy életet hordok, halott szívem alatt... Micsoda ellentmondás. Életet ad egy hulla... valahol vicces, bár igen pocsék fekete humor kell hozzá, az biztos. Tekintetem az árnyra suhan, majd felé fordulok.
- El se tudnám felejteni, hisz folyton ezt a szabályt szajkózod... - tekintetem hideg, ez szétzúzza a kedves pofi és az aranyos hangszínt, amit színészkedek hozzá. Hogy plusz feladatot kapok, s nem csak ülnöm kell annak valahogy örülök is, legalább nem unom halálra magam. Vagy lehet a halottak életre unják magukat? Pff.. ez még jól se hangzik. Végül újabb környezet változás, de a szemeim el is takarom. Amint a varázsszót kimondja az árny, hogy én változtatom, a hely sötét ködös erdővé válik, ahogy az égen ott a telihold, mint fényforrás.
- Igen. - felelem, s az egyik fának döntöm a hátamat.
- Fontos, ha nem akarsz hamar viszont látni távozásom után. - felelem, arra a kis apróságra, hogy mágikus erővel bír a célpontom. Így legalább tudom, hogy rárontani egyenlő az öngyilkossággal. Azt meg valamiből sejtettem, hogy nem túl sokan kedvelnek minket. Az árny vezetőmet elnézve nem is értem, hogy miért...
Lehunyom a szemem, s formálom a helyem, hogy megjelenjen a célpontom, s emberek sokasága, ahogy kirajzolódik egy utca, de mindenki áll, mintha valaki megállította volna az időt. Csak én mozgok, s nézem az egészet, ahogy fejben rakosgatom össze a részleteket, majd az utca eltűnik. Ha a férje, egy szuperhős csapat tagja, akkor biztosan nem mászkál egyedül, ráadásul, lehet ki se mozdul.
- Árny. A Bosszú Angyalai épületét mutasd, ha tudod. - Több terv kell. Ha ki jön, a dolog egyszerű, hiszen ahova megy, oda követem és méreg, tőr, vagy bármi nem túl halálos árt a kicsinek. De ha nem bújik elő, akkor nekem kell bejutnom, s ez módosít a terveken. Ha az Árny segít egy épületnyit, akkor azt is felhasználom, s ahogy gondolkozok New York kezd formát önteni, emberekkel járművekkel. Egy padra ülök le tervezgetni, gondolkozni. Hagyom az érzékemet, hogy a célt keresse, s mutassa az utat felé. Az első lépés a terepszemle, hogy utána választhassak fegyvernemet, hiszen minden attól függ, hogy mennyire védett a hely. Kis önvédelmi eszközök járnak a fejemben, mint sokkoló, átalakított borsspré, amik nem keltenek akkora feltűnést, de még ott vannak a gyógyszerek is. Rengeteg lehetőség, s félév elég időt is jelent, hogy végig gondoljam és próbáljam minden ötletem. Haláli időtöltés, vagy épp pokoli játszma? Egy biztos, itt egy baki után újra kezdhetem, odafent erre már nem lesz lehetőségem, így hát előre. Félév kemény meló.
Tao
A kívánságaid szerint a földi épületek tökéletes mását képes vagy megteremteni, és a benne lévő emberket magad is képes vagy változtatni, formálni. A tervezgetésed napokig, hetekig, majd hónapokig tart, minden lehetőséget számbaveszel, mindent eshetőségre felkészülsz, újabb és újabb módokon éred el, a célod, sokszor persze kudarcot vallasz, de utána képes vagy a hibákat elemezni, és kiküszöbölni, hogy újra próbálkozz.
A hat hónap során megszállottjává válsz Stephanie Miller gyermekének, egyfolytában csak az jár a fejedben, hogyan teljesítheted azt, amire az árnyalak megkért.
Meglepően gyorsan telik el az idő, néha csak úgy kifolyik a kezed közül az idő, és a hasad egyre jobban nő, az utolsó hónapban már többször érzed, hogy valami mozog a hasadban, egyre fáradékonyabbá válsz, és jelentkeznek az általános szülés előtti jelek. Végül már érzed, hogy eljött az idő, és az általad teremtett álomvilágban az árnyalak kezdi alakítani a dolgokat úgy, hogy kórházban, látszólag földi körülmények közt szülhess. A szülés alatt komplikációk nem lépnek fel, egészséges gyermeknek adsz életet… Háromnak, egész pontosan. Végül a szülés után a fáradtságtól szinte azonnal elalszol.
Kórházi ágyban térsz magadhoz, rajtad kívül nincs senki a szobában, csak az árnyalak libben be egy falon át.
-Gyakori, hogy a Pokolban ikrek fogannak, a hárommal még egész olcsón megúsztad – közli tárgyilagosan. A szülés jelei elmúltak, túlsúlyos sem vagy, tulajdonképpen semmi nem utal rá, hogy terhes lettél volna.
-A három gyermek, akiknek életet adtál, egészségesek és erősek. Hamarosan felnőnek majd. Korábban kérdeztél róla, hogy lesznek-e társaid. Nos, ők azok, akik talán a legközelebb állnak ehhez a fogalomhoz. Mivel ők már a túlvilágon születtek, egész másképp működik az életük, mint a tiéd, de útjaitok keresztezheti egymást. Az persze csak rajtatok múlik, hogy mennyire jöttök ki egymással.

Shadow
Terv terv után születik meg, majd emészti el a feledés, ha használhatatlan, s lép a helyébe egy másik, melyben ha csak kis siker is van, akkor érdemes tovább gondolni. A hely és az idő az ami szerepet játszik, s az, hogy több terv is legyen az eshetőségekre. Azonban a végcél ugyan az: Egy halott gyermek, akivel én végzek. Ennyi a feladatom és a célom, amit teljesítenem kell, hogy ezután jöjjön a következő feladat. Tudom hova kell mennem, tudom, hogy milyen módon, milyen mérget juttathatok be. Italok, ételek, hozzávalók, mik hordozhatják fegyverem, s ráadásul ha sikerül bejutnom, akkor végső megoldásnak ott vagyok. Azonban egy kis csomag is elég, s egy futárra senki se gyanakszik. Miért is tennék? Végül a tervek eredménye a kívánt cél, s az idő is eltelik, ahogy terhességem is megszabja a mozgás terem.
Egy kórházba kerülök. Milyen figyelmes valaki...pff. De mindegy. Életet adok a kölyköknek, majd filmszakadás, s mikor magamhoz térek, akkor egyedül vagyok egy kórházi szobában, s egy ágyon fekszek. De eme magány nem tart sokáig.
- Remek... - hatalmas lelkesedésem fűtené a poklot, akkor a mi jó árnyunk piszkosul fázna most. - Majd kiderül, hogy mire képesek, s mire megyünk együtt. - Végig nézek magamon, miközben felülök, ha sikerül. Egy kis hallgatás után újra megtöröm a csendet. - Remélem nem vártad egy pillanatig se árny, hogy ujjongni fogok? - lassan a karom felemelem, majd a tetoválásomhoz nyúlok, hogy végig simítsak rajta, miközben magam elé nézek. - Mennyi idő, míg felnőnek? - tekintetem az árnyra siklik, de hangom nem tocsog épp az érzelmektől egyenlőre. Talán akkor valamit érzek, ha már látom őket... de ez majd kiderül akkor.

Tao
Az árnyon, bár arca nincs, mintha meglepettség tükröződne.
-Ami azt illeti, azt hittem, jobban fogsz kötődni hozzájuk. Egész pontosan, ettől féltem. De most nem minden büszkeség nélkül konstatálhatom, hogy elsajátítottad a szabályokat. A lelkeddel képes voltál uralni az elmúlt fél év eseményeit, és magadba inni a célodat, miközben megtartottad a személyiségi és érzelmi elemekek, amiket adtam. Szavaid már nem fecsegőek, nem önsajnáltatóak, nem feleslegesek. Idővel a második szabályt kiterjesztjük más területekre is. És megértetted, hogy a tested nem a tiéd, így a gyermekek, amiket szültél, szintén nem a te gyermekeid. A Pokol ivadékai. Hamar fel fognak nőni, hiszen, mint mondtam, itt az idő másképp telik. Nem sokára ők is kiszakított világba kerülnek, ahol felkészülhetnek életükre.
Az árny az ablakok egyike elé áll, és kifelé bambul, odakint tomboló lángvihar látszik, és kietlen pusztaság.
-Amit kellett, elmondtam. A képességeid megvannak. A szabályokat érted. A célod belédivódott. Most már csak rajtad áll, hogy sikerrel jársz-e. Nehogy azt hidd, hogy csak a bukásodnak lehetnek következményei. A negatív hozzáállás nem segít, nyilván nem lesz kellemes eredménye a sikertelenségnek, de ne ez lebegjen a szemed előtt. Ha sikerrel jársz, újabb feladatot, és jutalmat kaphatsz - ha már nem lenne elég jutalom az is, hogy visszatérhetsz az élők közé. Ha van még kérdésed, tedd fel most, ha nincs több, akkor ideje, hogy munkához láss.

Shadow
Lassan felkelek az ágyból, s oda sétálok az árny mellé egy hang nélkül, majd kinézek az ablakon. Csak hallgatom a szavait, majd nemes egyszerűséggel vállat vonok, s megszólalok.
- Azért tartsd kézközelben a perverzeket, ha hamar visszatérnék. - Tekintetem a elveszik a tájban, majd megfordulok, s az árnyra nézek, majd pedig az ajtóra, s megindulok. Néhány lépés után azonban megállok. - Készen állok. Ha a test is, akkor kezdhetjük. - majd gonosz mosoly ül az arcomra, miközben fejemet oldalra fordítva átnézek a vállam felett egyenesen az árnyra. Majd megjátszott ártatlansággal szólalok meg újra.
- Azért remélem, hogy a kölykök is hasonlóan „angyalok”, mint én. - kezem lassan végig húzom a testemen, ezzel is utalva rá, hogy mire is gondolok, majd tekintetem magam elé fordítom, s arcomról eltűnik a mosoly, ahogy most már teljes testtel fordulok az árny alak felé. Elhallgatok, nincs más, csak az, hogy újra fent legyek. Tudom a feladatom, tudom a szabályokat. Már csak meg kell valósítani. A képességeim tekintve nincs sok mindenem, de ez is elég lesz. S ha ennek vége, akkor jöhet a következő munka. Pokoli meló lesz ez, s Haláli buli, de ez kell egy démonnak.
Tao
Az árnyalak felédfordul, és lassan távolodik az ablaktól.
-Ám legyen, felkészültél a visszatérésre. Megszülettél 1990. január 1-én, a démonok létsíkjára távozotál 2019. júliusában, a démonok létsíkjáról visszatértél 2019. októberében, elhunytál 2020. szeptember 3-án, feltámadtál 2020. december 3-án, ismét elhunytál 2021. július 12-én, és most ismét feltámadsz 2021, október 5-én, Annabelle Schwartzként, a húsz éves müncheni nőként. Menj, és tedd a dolgod!
Beszéde közben a mögötte lévő ablakban a kilátás változik. A lángoló, kietlen pusztaság helyébe kék ég kerül, épületek nőnek a semmiből, és lassan egy egész város kerül elő - New York városa.
A kórházi szoba épp az, ahol korábban a hat beteget láttad, öt ember még mindig ott fekszik, Annabelle ágya azonban üres. Veled szemben az árnyalak lassan semmivé foszlik.

A független New York City, Manhattan, Chelsea, Miriam kórház, 2021. október 5.
Nővérek érkeznek a szobába, és kishíján elájulnak a látványtól. Sokáig vitáznak még, hogy csoda-e, vagy gyors gyógyulás, talán mutáns a nő. Akárhogy is, Annabelle Schwartz meggyógyult. Benne pedig te kaptál újabb esélyt, hogy eltölts némi időt a tisztítótűzben.

Vége

Beteges zöld füst jelent meg ott, ahova megérkeztem, majd hasonló színű villanás s végre megjelentem. Gúnyos mosoly jelent meg ajkaimon, tehát mégiscsak sikerült lejutnom erre a helyre. Hónapokig tanultam, hogy végre képes legyek s hónapok keresése volt, hogy ráakadjam arra a nyomorult s szánalmas lényre. Magam sem értem, hogy mit kerestem itt, hisz nem érte meg azt a munkát, mit belefektettem. Talán a bosszú, igen a bosszú, hogy egyszer s mindenkorra újra leszámoljak vele s megnézhesse a szeretője halált is, hisz megígértem. S ki voltam én, hogy az ígéreteimet ne teljesítsem, különösen, ha oly élvezetes s szórakoztató, mint ez? Unottan néztem körbe a helyen, hova megérkeztem, már csak meg kellett találnom, ki fogva tartja s kialkudni, hogy újra az enyém legyen. Nem is tudom hányszor halt meg, sőt talán örülnek is, ha megszabadulnak a mihasznától.
- Miféle hely ez, hol senki sem érkezik az istenek királynőjének köszöntésére s fogadására? – kérdeztem hangosan. – Uratokhoz s parancsolótokhoz érkeztem üzleti ügyben! Vezessetek színe elé!
Az érkeztemet bejelentettem, most már csak a fogadóbizottság késett, rossz omen ezen dimenzió ura számára.

Aktív mágia: csábítóbűbáj
Passzív mágia: mentálpajzs, asztrálpajzs
//még nála Loki tőre és a saját kardja//

Élvezem a nyugalmat gazdám házában és egyben kis világában, ahol élek lányommal és vele. Lassan a kis pokrócra fektetem a lányom majd lassan bemászok a vízbe, hogy egy kicsit felfrissítsem magam... De nem megyek be annál jobban, mint hogy kartávon belül maradjak a lányomtól. Egyedül vagyok még itthon de már lehet nem sokáig... Az ételt már elkészítettem korábban. Ruhám, bár amennyire annak lehet nevezni a medencétől nem messze hever... bár nem takar többet, mint amit tényleg muszáj, ha épp gazdám kell kísérnem valamerre. Mocorgásra leszek figyelmes és a medence széléhez lépkedek, hogy aztán karjaimba kapjam a lányomat és kicsit beüljek vele a vízbe. Mosolyogva nézem, ahogy átöleli a nyakamat a kis kezeivel és nevet vidáman, majd érezve, hogy a karjaimban biztonságban van a vízzel kezd el játszadozni.

Undorodva néztem végig a démonokon, ezek sem jobbak, mint Muspelheim mocska. Ha nem vendégségbe érkeztem volna, s nem azért, hogy tárgyaljak már halottak lennének, de eszem ágában sem volt egy idegen helyen az erőmet fecsérelni sem pedig elárulni a valódi erőmet, miről már így is lehet ötletük, hiszen itt voltam, s nem sokan vannak, kik képesek síkok között teleportálni. Végül egy fekete bőrű személy jelent meg az egyik polc mögül s ő is kacagva jelent meg előttem. Oly mulatságos, hogy Asgard s Jotunheim királynője megérkezik erre a helyre? A szavaira csak legyintettem, hogy ki őrült s ki nem, azzal nem óhajtottam foglalkozni, sem pedig egy ilyen alantas démonnal eltársalogni. Unottan mértem végig miközben végigmondta mondanivalóját. Magabiztos, persze, hisz otthon van, a csodálatra sem látszott semmi az arcomon, már jobban tudtam uralni a hangulatomat, mint régen.
- Neked úrnő, s nem Thorhalla. Nem szokásom háznagyokkal tárgyalni – mondtam. – De legyen, kivételt teszek, míg nem találkozom az uraddal. Van valamim, amit elhagytam, s tudom, hogy ti, azaz egy Árny nevű démon gyűjtötte össze s hozta ide, majd még néhányszor megismételte. A tulajdonomra tartok igényt, még ha oly hasznavehetetlen s selejtes is.
Csípőre tett kézzel álltam meg vele szemben s figyeltem minden mozdulatát, miközben fél szemmel igyekeztem a helyet a lehető legjobban felmérni.

Felkacagtam, mikor a sajátjuknak nevezte a lelket. S a csillagokkal sem tudja, hogy mennyire közel járt, hogy képes vagyok életet teremteni, s hogy már volt a kezemben oly hatalom, mivel Galaxisokat lehetett elpusztítani. Naiv pici démon, fogalmad sincs semmiről, sem arról, hogy ki s mi vagyok valójában.
- Miért hittétek ti, hogy ellophatjátok? – kérdeztem. – Az elméjén, testén s lelkén volt a lenyomatom, hogy hozzám tartozik. Nehogy azt hidd, hogy nem tudtam s nem éreztem azt, hogy feltörtétek. Az nem keresztény, az első pillanattól kezdve, hogy birodalmamba tette a lábát azt tekintette otthonának, járt a nővérkém birodalmában, a mi alvilágunkban, azt a helyet tartotta otthonának, s ha nem lett volna oly nyomorult s szerencsétlen, mint ami, talán még esélye is lett volna… Ti szakítottátok ki tőlem, ti loptatok, így formálok igényt rá.
Az utolsó kérdéseken elmosolyodtam. Tényleg úgy gondolta, hogy nem jöttem biztos kézzel ide? Hogy úgy érkezem, hogy improvizálnom kéne?
- Ha akartam volna érkezhettem volna haderővel is – mondtam. – S káoszt okozhattam volna úgy, hogy egyből az uratok tróntermébe érkezem. Roppantul „sajnálom”, hogy nem küldtem hírnököt, hogy találkozni akarok veletek. S, hogy miért gondolom úgy drágám? Megvannak az információim, mik az uradat is minden bizonnyal… bizonyosság feltételezése sem kell. Pontosan tudom, hogy érdekli, hisz ti magatok is veszélyben vagytok s a törekvéseitek Midgardon.
Mikor elindult a férfi követtem, micsoda bátorságra vallott, hogy hátat mert fordítani. Ha nem úgy érkeztem volna, ahogyan még félnivalója is lehetett volna.

Ismét egy gúnyos mosolyt engedtem meg magamnak. Semmit sem tudott, vagy pedig csak próbálta elhihetni velem, hogy nem így van. Thena-val megtörtük mindezt, Asgard szabad, mert megtörtük a sorsunk kerekét, de majdnem a Kilenc világ pusztulásával fizettünk érte, de győztünk.
- Semmiről sem tudsz démon – mondtam unottan. – A gyengék számára persze megfordíthatatlan, ezek szerint te is az vagy, vagy engem becsülsz alá. A sors megfordítható, s ezt te magad is tudod.
Ha pedig nem, akkor majd az urad rájön, hogy így van s én is megfordítottam a sajátomat. Játékszer voltam atyám, Odin s Thor kezében, miből kitörtem s csakis a saját uram vagyok. A pusztán, hogy itt vagyok bizonyítja az erőmet s nem azt, hogy beengedett. De beleuntam abba, hogy ezt a valamit kioktassam arról, hogy mennyire téved mindenben. Mikor elértünk a csarnok végére megálltam a démon mellett s az ajtóra pillantottam. Legnagyobb bűnöm s a célom?
- Tárgyalni jöttem a tulajdonomról s esetlegesen egymás segítéséről – mondtam. – A legnagyobb bűnöm pedig, hogy megszülettem.
Anyám szavai csengtek ettől a fülemben, hogy nem az én hibám. Valóban, de mindent ez okozott, s ez volt a legnagyobb. De, hogy erre mi szükség volt, hiszen semmit sem hittem el abból, mivel ezeket kínozzák, más szabályok, más világok. Ha azt hiszitek drágáim, hogy megtörhettek ennek fényében, nos csalódást kell okoznom… türelmetlenül pillantottam a démonra, hogy nyitja-e a csarnok kapuit végre, vagy továbbra is a türelmemmel játszik.

Egy újabb mosoly, először még ő magabiztos, majd a végén a kapu előtt már nem képes meglepettségét palástolni. Úgy tűnt, hogy a kicsi démont sikerült meglepnem a válaszommal. Csak mosolyogtam magabiztosan a szavai után, nem voltak hamisak sem félresikerültek, sem feleslegesek, miket tettem. Hisz hányszor mentettem meg a világomat? Én tudtam, hogy minden lépésem helyes, mit elkövettem, hisz ha nem így lett volna, most nem társalogtam volna vele sem. Már halott lennék.
- Ne aggódj, pontosan tudom kinek adjam meg a tiszteletet s kinek ne – feleltem magabiztosan. – Ő uralkodó, megérdemli a vére jogán, hogy úgy is bánjak vele. Hogy mennyire ismerem magam… a leghatalmasabbaknál voltam próbán.
S túléltem, ezzel ölhettem meg drága, drága atyámat, bár még mindig kegyetlenül bánom, hogy nem kapta meg azt, mi járt neki. Nem nyújthattuk a nővéremmel hosszúra a szenvedéseit. Az ajtóra emeltem a tekintetem, mikor a mély dübörgő hang hallatszott, a démon pedig már gyors halált kívánt. Felkacagtam.
- Már túlvagyok rajta háznagy – mondtam. – Gyors volt, de nem tartós…
~ Gyors halál? ~ tettem fel magamban a kérdést, már-már lágyan. ~ Hidd el drágám, a legszebb álmom lenne, ha megkaphatnám. Még, ha lassú sem vitatkoznék vele ~
Ahogyan kinyílt az ajtó ő elhátrált, tehát félt az urától, én viszont nem. Mindig is érzékem volt, hogy nem féltem az ilyenektől, Thanos, Mikaboshi az atyám. S még Marvel is, kivel azonban roppant sajnálatos mód, nem volt lehetőségem megküzdeni. Még egy utolsó pillantást vetettem a démonra, majd a sötétségbe meredtem, s teljesen határozott léptekkel haladtam át a kapun a sötétségbe. Egyelőre nem szólaltam meg, majd ha meglátom végre az itteni uralkodót, akkor.

Figyelem a játékát, majd miután eleget pancsolt kirakom a medencéből... én is kisétálok, lerázom a vizet magamról és felveszem azt a pár aranypántos ruhadarabot amit viselhetek, majd lányommal együtt bemegyek a házba, ahol nekiállok melegíteni az ételeket és felkészülni arra, hogy gazdám lassan hazatér és éhes lesz és még Marlinak is kell ételt adnom... mosolyogva nézem ahogy a növénnyel játszik... Ismerem a képességét... láttam már egy személynél... aki mély sebeket hagyott maga után... vajon igaz volt az álom? Vagy tényleg csak álom volt? Annyira olyan a képessége, ahogy a növény úgy mozog ahogy ő akarja... bár még csak próbálgatja az erejét... ösztönösen használja... de majd egyszer képes lesz többre is vele...
- Marli...gyere kérlek ennie – mondom csendesen és a kis asztalra mutatok ahol ott a finom étel.
- Máris anyu - hallom a válaszát és már jön is... Én majd csak később eszek, miután Gazdám evett addig várok és figyelem a lányomat...

Megérkezik a gazdám, s mikor mit akar, már tudom jól mit fog tenni... Kiélvezi a testem, mint mindig amikor csak vágyik rá... fuldoklok, nyüszítek a fájdalomtól, ahogy karmol, harap és ver, majd abbahagyja... megfordít a szemembe néz, majd egy nagy pofonnal lezárja a dolgot... A padlón fekszek... a testem fáj, de felállok...
- Igen gazdám az vagyok... és hozom a bort – hangom csendes, lehajtom a fejem és megyek a borért amit kért... érzem a fájdalmat, de már kezdek hozzászokni... megérintem a fém nyakörvet... combomon ott a billog, lapockámon baloldalon a tetoválás... Egyszer talán feljebb jutok én is... de az nem mostanában lesz... nem vagyok több egy rabszolgánál... és lehet nem is leszek több sohase... Megfogom a boros üveget és visszamegyek az asztalhoz. Töltök bort gazdámnak, majd letérdelek mellé és várok lehajtott fejjel, hogy akar e még valamit tőlem, vagy sem...

Megérkezik a ház ura, és bántalmazza anyut... nem szólok egy szót se, csak elfordítom a tekintetem... gyakran előfordul ez túl gyakran... Nem szólalok meg egyenlőre, ahogy anyu tanította, de olyan rossz ezt nézni és hallgatni is...

Alighogy beléptem a helységbe az ajtó be is csukódott mögöttem, a kékes gömbre pillantottam, min először én magam látszódtam, majd az a valami, amiért jöttem. Méla undorral néztem végig a jelenetet, utoljára azt láttam így, amikor a jégóriások élvezkedtekk rajta a próbán. Végül a gömb mögött valakinek a sziluettje jelent meg, természetesen az arcot még nem láttam a gömbtől, de előbb vagy utóbb úgyis felfedi magát, hogy kicsoda. A szaga csapott meg először, ismerős volt, a halál szaga. Helheimben kellően sokat éreztem, míg hadifogságban voltam ott anyámmal, így a gyomrom nem fordult fel ettől, s még csak fintort sem mutattam ki az arcomon. A hangja viszont nyugtalanító volt, ha nem lett volna ennek a helynek valamelyik magas rangú vezetője, vagy a királya, akkor kibeleztem volna ezért a trükkért, hogy egyáltalán Einar hangján meg megszólalni. A szavai után teljes nyugalommal szólaltam meg.
- Undorító, de legalább alázatott tanult az évek során – mondtam megvetően. – A pecsétjeimet feltörtétek, s vehettem volna hadüzenetnek is, de nem tettem. Tárgyalni érkeztem hozzád nagyúr. Kérlek, mindketten uralkodók vagyunk, tudom, hogy mily feltételek kellenek a tárgyalásunkhoz – feleltem nyájasan.
Néhány másodpercig hallgattam, s próbáltam kivenni, hogy miként is nézhet ki, ha szükséges volt, tettem néhány lépést is odébb, miközben hol őt, hol a gömböt figyeltem. Míg végül megálltam, nem voltam tiszteletlen, s nem léptem közelebb hozzá.
- Lelket adok a lelkéért – folytattam végül. – Ahogyan mifelénk szokás, egy erős férfiét, halandó az is, Midgardi. Annak a szeretője volt, sokkal inkább használható, mint amit az a valami tart. Nézz rá, még arra sem tartanám, hogy belerúgjak, a feladatait képtelen elvégezni. Sokkal jobbat is kaphat a tulajdonosa, ha kell én magam hozok szebbet, jobbat s olyat, ki még ebben a helyzetben is élvezetessé tenné a helyzetét… Hányszor is halt meg a szolgálatotokban? Szerintem nagyúr te sem számolod… előbb vagy utóbb persze őt is visszakapod. Úgymond cserébe kérem, míg megfizeti a tartozását. Ami pedig a másik részt érinti, tudok néhány dolgot, mi téged is érdekel, s veszélyeztetheti azt a pozíciót s helyet, mit elértetek Midgardon…

Megalázásom folytat a gazdám és kihasználásomat is... engedelmesen teszem amire kényszerít... teszem azt, hogy örömét lelje bennem... teszem azt amit akar, hogy a lányom ne bánthassa... nem élvezem... nem is vágyom rá, de megteszem úgy, mintha élvezném... és úgy, hogy a gazdámnak a legjobb legyen... Mikor kérdőre vonja a lányom, akkor abbahagynám, de a fejem odaszorítja és a levegőért is meg kell küzdenem. Próbálom kicsit elhúzni a fejem, hogy levegőt kapjak. Kezeim a székre támasztom, hogy úgy csak sikerül elhúznom a buksim annyira, hogy levegőt jobban kapjak és még szarvaim se legyenek útban.

Abbahagyom az evést és megrázom a fejem, de nem válaszolok... Árny mondta, hogy nem vagyok az övé, s míg anyám engedelmes nem bánthat engem büntetlenül.

Hiába próbáltam úgy mozdulni, hogy lássam is a házigazdámat, az illúzió mindig pontosan oda ment, hogy ne lássam. Akkor hagytam ennyiben, majd felfedi magát, ha akarja. Határozott mosolyt küldtem irányába, mikor végre rájött, hogy nem csak üres szavakkal s hazugságokkal érkeztem, de végül megvetően mordultam fel.
- Tényleg azt hiszed, hogy amiatt tanultam ennyit? – kérdeztem. – Tévedsz, csak ha már birtokomban van ez az erő, akkor megejtem ezt a kirándulást, hátha még egymás hasznára leszünk.
Elhallgattam s ismét a képre néztem, hol a családi idill folytatódott. Nem volt meglepetés, hogy mit művel a démon, láttam már atyámtól rosszabbat is, így teljesen közömbösen, már-már unalmasan s lesajnálóan figyeltem a jelenetet. Hogy csak ennyit tud? Tanulnia kellett volna drága jó atyámtól. Végül felnéztem a démonra s ismét gúnyos mosolyra húztam az ajkaimat.
- Ilyen átlátszó módszerrel próbálod kiszedni belőlem, hogy mit tudok? – kérdeztem gúnyosan. – Igen úgy gondolom, hisz nem láttam az embereidet feltűnni még arra. S úgy tudom, hogy korábban a Dormammu okozta veszély sem tűnt fel nektek. De visszatérve a kérdésre, hogy mit kezdenék azzal…
Halandó roppant sajnálatos mód, így nem tudom sokáig kínozni, sem pedig bepótolni rajta, mit atyámnak tartogattam, de megtenné időlegesen.
- A szeretője halálát kellene végignéznie, sokaknak okozna örömet – mondtam. – Az is hasonlóan végezné, mint az ott – böktem unottan a képre. – Utána a tied lehet, az utolsó feladatát, mit rábíztam elbukta, akkor tettetek ti szert rá, némi kínzás, visszafizeti a tartozását, elszórakozom vele, ahogyan csak tudok, még egy esélyt kapna, de őt ismerve elbukná, így hamar visszakapnád őt. Látod, méltányos üzlet, a szeretője lelke is a tied, s őt is visszakapod, s még az információk is. Mikről csak akkor szólok, ha érdekel az mit mondtam. Ha nem, akkor nem is folytatom…

Nézem anyámat majd a démont...
- Anyám adott enni és Árny volt ki mondta szabad vagyok és nem vagyok a tied... - hangom csendes - ...és anyám hűen szolgál téged épp ezért, míg a tied.

Hallom lányom hangját, miközben az erőlködésem hiábavaló teljesen... képtelen vagyok szabadulni és ahogy még jobban tartja a fejem a levegőm is nagyon fogy és nagyon keveset kapok... ráadásul hányinger is lassan kerülget... próbálok szabadulni, de esélytelen és próbálkozásaim is gyengülnek ahogy egyre kevesebb a levegőm... De még szabadon tudok mozogni ha elenged végre... nem akarok harapni, mert csak a lányomnak ártanék vele, így tűrök... és próbálom addig kihúzni míg elenged.

A gúnyos mosolyom széles lett és őszinte, mikor arról beszélt, hogy mindenki gyűlöl, aki idelent van. A gyűlöletük s az ezt okozó káosz számomra erőt ad, s igazán jól érzem magam tőle. Felvontam a szemöldökömet, mikor a démon mondta, hogy mindezektől eltekint s úgy tárgyal velem, mintha nem tudná, hogy miket tettem s mit kérnek rajtam számon. Miről én nem is tehetek, roppant sajnálatos, de az a féreg volt.
- Bölcsességed s előrelátásod bámulatra méltó nagyúr – mondtam s kissé meghajoltam irányába. – Mivel vádoltok, nem is bűnöm, atyámat terheli minden felelősség, a halandók végre belátták.
S végül érkezett a kérdés, hogy mit is akarok adni mindezért. S a lehetőség, hogy a lelke az enyém legyen. Csábító, de az túlságosan is feltűnő lenne, így erre nem tartok igényt, azonban volt valami, mire elcserélhettem. Eltűnt a kép s a démon közelebb lépett, egyszerre ismerős, s ismeretlen, ahogyan „alakot váltott” előttem. Valószínűleg fizikai valója sem nagyon volt, csak az illúzió, vagy ez a fizikai alak. De nem törődtem vele, inkább az alku. Ezúttal én emeltem fel a kezem s az előző fénygömb helyén egy átlátszó vízfelülethez hasonló valami jelent meg s rajta képek. Mit már odahaza is figyeltem, a sugárút.
- A lelket nem kérem, nem tartok rá igényt, helyette a fattyát kérem, s idővel őt is visszaszolgáltatom, ha már nem lelem örömömet benne. S ez az, mit ajánlani tudok – mondtam. – Valami megváltozott Midgardon, éreztem. Démonok lepték el az utcákat, s a mágia is furcsán „viselkedik”. S a démonok nem téged szolgálnak nagyúr, hanem egy másik urat.
A képre pillantottam, hol feltűnt a démon.




- Ő az, ki veszélyezteti a törekvéseid s veszélyesebb, mint Dormammu – magyaráztam. – A pontos helyével is szolgálhatok, hogy éppen merre próbálja a paktumokat eltörölni s ki tudja mit rázúdítani Midgardra. Pár perce történt csupán, friss információkkal tudlak ellátni, gyorsabban, mint bármely szolgád.