Az "Usworth" Álcahajó

Viszonylag nehezen lehetne belőlük jelentősebb erő tekintve azon apróságot, hogy a fajtája teljes egészében egy bolygó fogságában sínylődik. Igaz, hogy az Írisz kiköp magából egyes elemeket ennek feloldására, de aligha jelentenek különösebb problémát az így távozó lények. Már feltéve, hogy nem találnak módot a szabadulásra és özönli el az erőszakos faj a csillagteret. Ezt persze Jochem nem tudhatja és egyelőre nem is kötik az orrára. Legrosszabb esetben Shriad bekerül valami zárkába, netán egy kivégzőosztag elég és elbukja a küldetést. Szomorú vég lenne számára, de a tömeg örvendhet.
- Nem is szükséges. - Válaszolja reflexből az egyet nem értésre. Nem kell a megértése, a belátása kellene arra, hogy csendben maradjon és visszafogja magát. Ez legalább részben megtörténik, ami lehetne jó pont, de egyszerűen csak nem ront tovább a helyzeten.
- Azt csináld, amit mondok és nem szenvedsz többet a szükségesnél. - Meglehet, hogy egymással ellentétes utasításokat ad, csak éppen nem egyidőben. Mikor személyi feltételek híján lehetetlennek értékeli az egyiket, aktiválja a következőt. Nem olyan bonyolult azért a dolog.
Miért kellene, hogy mindenki ugyanúgy működjön? Nem csak kereskedelmi gondolatai vannak, nem kifejezetten a pénzhajhászással törődik, az élete nem kreditekben mérendő számára. Több motivációja van, az eszközöket hozzá pedig úgy válogatja, ahogy épp kedve, vagy hajlandósága van hozzá. Most nem kell hatékonynak lennie, egyszerűen csak... csinálja, amit akar.
A morgás és az éles pillantás önmagában nem súlyosbít a férfi helyzetén. Az indulat lecseng, ő pedig megszabadul a fizikai béklyóktól. Valójában sokat javult a helyzete a kezdeti majdmegeszlek státuszhoz képest, de amolyan emberi tulajdonság nem értékelni azt, amit kapunk, ha nem kapunk meg mindet, amit akarunk, vagy nem úgy kapjuk azt, ahogy szeretnénk.
Jochem nem téved, teljesen felesleges szégyenérzettel próbálkozni a lothaorinál, egyszerűen csak hiányoznak belőle az ilyen emberi alapvetések. Felfogja mi a szégyen, de nem képes produkálni azt. Tudja mi a bánat, mert az szinte fizikai fájdalommal jár, de nincs benne bűnbánat, mert az egy moralitásban gyökeredző érzés. Képes a szeretetre, a kötődésre, mert az létezik saját húsa és vérei iránt, de nem tudja mi a szerelem, ami egy logikátlan, értelmetlen érzés. És nem képes a gyűlöletre, mert az önmagában céltalan, de a sérelmi adósság bosszúálló ellenszolgáltatást követel meg. Nem működik ő bonyolultan, pusztán... máshogy. Embertelenül. Csak olyasmit érez, amihez egy fizikai tapasztalást, hasonlóságot tud kapcsolni. Talán a parazita miatt, aki az izmokat, a testet szoros összefüggésbe vonja az elmével és mindent lecsupaszít, ami ennek fényében feleslegessé vált. Ki tudja.
A figyelme valójában nem tolakodó és még csak nem is buja. Azért zavaró, mert csak húst lát maga előtt, ami fáj és ehető, fémet ami élettelen és értékes. Nem megszemélyesít, tárgyként kezel, s a tárgyakat a huzhara azért tartja, mert valamilyen funkciót szolgálnak, hasznot hajtanak, nem pedig mert jól mutatnak a polcon űrporfogónak.
A víz beállításához a fertő szükségtelen, bár nagyon minimális a valószínűsége annak, hogy nemhogy két hónapot, de akár egy hetet, napot is képes legyen végigcsinálni a férfi anélkül, hogy hozzá kellene érnie valamihez, ami idegen és hordozza magában a fertőzésveszély kockázatát. Idebent olyan 29-30 fok között mozog a hőmérséklet, míg a folyosón átlag enyhén párás 26-27 fok dominál, így még különösebben fáznia sem kell. A ruhátlanság hidege valószínűleg sokkal inkább hat pszichológiailag, mint fizikailag.
Shriad szótlanul figyeli végig a fürdés folyamatát, a mozdulatokat, a technikát, rejtély min gondolkodik és a kíméletlen pillantásból ítélve jobb, ha az is marad.
Törölköző sajnos közel, s távol egyáltalán nem látszik, szekrények nincsenek, hogy valamiféle támpontot adjanak, így nyilvánvalóan a fehér is más megoldást használ. Nem sok ideje van a férfinak gondolkodni, mert ahogy a víz az elvezető csatorna körüli terület nyomásérzékelésére kapcsolt be, úgy most a víz automatikus elzáródásával (a tempójával alig másodpercekkel előbb végzett Jochem, minthogy ez megtörtént volna) bekapcsol egy másik automata funkció. A nyílásokon át - melyekből eddig a víz érkezett -, most meleg levegő lövell elő, másodpercek alatt megszárítja a testét és egy percen belül a sötét tincseket is. Praktikus technológia.
- Kérhetsz. - Nos, ez nem jelenti, hogy kap is, de a hanghordozásból ítélve nem újabb szívatás áldozata a kiborg, pusztán más megfogalmazási szokásokról van szó.
- Azt hagyd ott. - Biccent az alsó felé állával, aztán nyitja az ajtót a másik előtt. Csak két ajtóval kell arrébb menniük, hogy a tárolóba jussanak, ott leparancsolja ülésbe az egyik vízszintes felületen. Körülöttük mindenhol zárt fémajtók, semmilyen jelzés nem árulkodik arról, hogy vajon mit tárolhat bennük, bár egyesek kopottabbak, máshol nagyobb horpadás látszik, mintha valakit nekivágtak volna a szerkezetnek. Shriad felnyitja az egyik szekrény ajtaját, abból előszed egy zárt dobozt, odadobja a hímnek. Sokkal nehezebb, mint elsőre látszik, de emberi erővel is kezelhető. Benne viszonylag átlagos elsősegélyfelszerelés, abban találhat megfelelő eszközt a gyulladás csökkentésére is többek között.
Egy másik szekrényből ruhák kerülnek elő. Alsónadrág nincs (mi a francnak hordanak ezek ilyesmit?), ellenben az övéhez hasonlatos, bár kisebb, nagyjából passzoló bőrnadrágot kap, plusz egy bakancsot a teljesség kedvéért, mást nem. A huzharáknak úgy fest nem szokása túlöltözni.
- Mennyire értesz az elektronikához?

A legtöbb erőteljes, jelentős, karizmatikus probléma az űrben és a földön kicsi, jelentéktelen pontként kezdte az univerzumban, aki mondjuk festegetéssel múlatta az idejét Bécs utcáin.
Megvillan a szeme. De igenis szükség. Teremtmény és teremtmény közötti interakció során fontos és jelentős kommunikációs eszköz az egyetértés. Ellenben aztán hitetlen kifejezés költözik villogó szemébe, és az elveszíti minden élét és tekintélyét. Mintha eddig a fehér mondott volna bármit is, amit teljesíthetett volna?! Mintha nem a szenvedtetése lett volna az alapvető!
Sóhajt. Nem kezd erről vitázni. Nem. Okosabb, ha nem. Akármennyire is ember, egyszerűen csak nem. Most és itt nem. Elkeserítő helyzetében a zuhany és az evés ígérete olyan fényes pont, ami elhalványítja az árnyékok problémáit. Zsigerei mélyén teljesen, 100%-ban, hamisíthatatlanul ember. Nem tehet róla, rossznak született, még csak nem is árjának, az emberi faj legundorítóbb alfaját képezi, hogyan is lehetne kevésbé ember, mint amit a legocsmányabb emberi szokások definiálnak? Az engedelmessége mögött évtizedek óta lakozik ott az elégedetlenség, mert őt már akkor tárgynak kezelték, amikor a huzhara még nem is élt. Nagy gyakorlata van a témában, és még nagyobb abban, hogy ne tudja értékelni a falatnyi engedményeket. Mert van számára az a szint, amikor annyira torkig van a léte az életével, hogy az egyetlen "kis" engedmény, elfogadható, megfelelő, éppen csak jó adománya az életnek az lehetne, hogyha teljes egészében megkapná, amire vágyik. Olyan nagy kérés? Nincsenek nagy kívánságai, csak fizetni akart és elfogadását ennek a fizettségnek. Nem akarta megváltoztatni a huzhara egészét, elkötni a hajóját, stb. Nem. Egyáltalán nincsenek nagy kívánságai, így aztán nem is fogja elégedettnek érezni magát abban az állapotban, hogy ahelyett, hogy egy nyárson pörögne egy megfelelően nagy kemencében, meztelenül pöröghet a zuhany alatt, vízben, figyelemben, felemás huzhara bírálatban megfürdetve izmos, nyurga testét. Lapos hasán keresztülkorog az éhség, az oldalán hullámoznak a mozdulatai, a vállán néhány hónapos késelés fehéressé váló hege süpped a bőrébe, sokkal régebbi, halványabb rajzolatok között, és mennyi még az, amit a különböző szérumok és technikák eltüntettek róla!
- Wwwwoooow - éber a fiú, hanem kiugrik a fülkéből meglepettségében, a száraz, meleg, szinte forrónak érződő levegő valahogy nem a bizalmas pajtása, ahogy elősistereg a falakon levő szórófejekből olyan víziót adnak, mint egy labor mélyén az altatógázban, vagy éppen mérgekben való tüdőfürdetés, önkéntelenül visszatartja a lélegzetét egy darabig, tudván tudva, hogyha hirtelen kap majd levegő után, sokkal többet nyel el egyszerre, elmarad a fájdalom, mert elájul, mielőtt igazán érezhetné. Badarság. Ez csak levegő.
- Hm - kinyúlt az alsóért, bár az már messze nem volt már higiénikus, a semminél mégiscsak több volt. A pőreség az pőreség, földi körülmények között még hagyján, de kint a csillagűrben? Nem szívesen időzik így, mi van, ha jön egy kozmikus bálna, kettőbe harapja a hajót, ő meg ott lebeg majd az űrben pucér seggel ítéletnapig? - Visszakapom a ruhámat? - fiatal még, és remélem, mert a remény is az ember rossz szokásai közé tartozik. Újra járja a folyosót, körülményeskedés nélkül leül, a térdeit kultúremberként összezárja, a hátát egyenesen tartja, a vállát megfeszíti, a hosszú lógás után nem fog neki megártani, ha egy kicsit tónusban marad. A szekrények aggasztó állapotát, a helyiség tárolásra alkalmasságát, a szekrények patológiai sorakozását figyelembe véve alig tartja hátborzongatónak ezt az egészet, ám a dobozt, kis meglepő karzuhanással elveszi és maga mellé teszi. Értő szemmel turkál benne, még csak nem is turkál, precízen kiveszi a dolgokat, amik útban vannak, aztán rendben visszarakja oda, ahol voltak. Ha már választani lehet, nem csak gyulladáscsökkentővel keni be az állát, hanem a torkán vágott sebet fertőtlenítővel is, na meg a szájára martat egy gyors ujjmozdulattal akkor, amikor a másik éppen hátat fordít neki. Gyanítja, hogy nem ez a megfigyelő viszonyulás a "birtokjelhez."
Kis tartózkodással húzza fel a bőr a meztelen bőrére, a huzhara karja mellett les be a szekrényébe, mintha ott rejtőzhetne az ő saját, nagyon pontos védőruhája, aztán gyorsan beköti a bakancsot is. Máris jobb, a lába védett.
- Boldogulok vele, amennyire szükséges de jobban meg tudom mondani, ha tudom, hogy mihez van rá szükséged. A földiek mondhatni elektronikafüggőek, bárhol és bármikor berendezésekbe botlik az ember.

A megértésnek akkor van értelme, ha ahhoz érdeke fűződik. Pillanatnyilag nem áll érdekében megértetnie magát a másikkal, ami változhat, csak viszonylag minimális rá az esély.
Példának okáért az okos döntések erősen növelhetik ezt a rátát. Az engedelmesség ugyanis nem piszkálja a lény zsarnoki énjét arra, hogy demonstrálja saját hatalmát, ami így egy viszonylag kellemesebb békehelyzethez vezet. Azért az a 100% ember kissé túlzás, nyomokban egészen biztosan fémet tartalmaz. Az elégedetlensége ellenben valóban nagyon emberi. Minden ember kurvára elégedetlen mindennel, csak épp vagy képtelen, vagy nem hajlandó tenni a helyzete ellen. Jochem mentsége, hogy esetében az előbbi az igaz. Ellenben rendkívül rossz két hónapja lesz itt, ha nem értékeli az apróságokat, mert a fehér nem tűnik annak a romantikus hősregényes alkatnak, aki a kedves hölgyemény kedvéért hirtelen pálfordulással teljesen máshogy kezd viselkedni, mint előtte. Szerencséjére nem olvasott még ilyen marhaságot. Nem értené az egész könyv koncepcióját. Egyébként igen. Pillanatnyi helyzetéhez és státuszához képest Jochem sokat akar.
A férfi elnézi a hegeket, levonja belőlük a maga következtetéseit. Regeneráció és megfelelő ellátás nélkül a szájára harapott is apró heggel gyógyul majd, amit ő őszintén szólva a legkevésbé sem bán természetesen. Szereti otthagyni a nyomát a világban, meg a különböző lényeken, egy huzhara számára pedig ez elég jellegzetes tulajdonjelzés.
- Nyugalom. Csak levegő. - A hangja higgadt, halk tónus, szinkronhang a másik önnyugtató gondolataival. Szinte kezd megszokottá válni a kattogó mellékzönge. Azért nem természetessé, de legalább már egy fokkal elviselhetőbb összhatást kelt.
Valljuk be őszintén, azért meglenne a maga akasztófahumora, ha az idők végezetéig pőre fenékkel lebegne a világűrben a kiborg. Mondjuk tán kissé túlzás. Usworth szól a randoműrbálnákról. Is.
- Nincs szükséged rá. Majd ha úgy ítélem meg, hogy van, visszakapod. - Ami könnyen lehet, hogy sosem jön el, de a remény szép dolog. Az embereknek való, ezt már nagyon régen megtanulta. A Volkant létrehozó nőstény az utolsó pillanatig reménykedett. Furcsa volt. Akkor egy szívdobbanásig majdnem azt érezte, hogy érez valamit...
Nem figyel különösebben a másikra, amíg előszedi, amit akar. Könnyen előfordulhat, hogy valamelyik hűtősebb részen tárolja alkalomadtán a testeket, amiket aztán későbbi elfogyasztásra szán, ki tudja. Csak annyit mondott, hogy friss húst nem evett mostanában, nem azt hogy semmilyet... bárhogy is, Jochem nem kerül be egyelőre valamelyikbe, helyette kap gyógyszert, ruhát, aztán amíg öltözik (a ruhái sajnos nem ebben a szekrényben vannak) az ellentétes oldali szélesebb tárolóhoz lép, kivételesen több kaját vesz elő, mint legutóbb, bár a lényegi tartalma éppúgy nem változott. Nem csoda, ha néha húsra vágyik, ha ilyen koszton él, nem sok az élvezeti értéke, ellenben a tápanyagtartalma igen magas. Jochem is kap annyit, amennyivel tele tudja tömni magát, illetve a behorpadt szekrénynek dőlve ő maga is elmajszol egyet.
- Akkor segíthetsz a kabin szétszerelésében. Van még pár alkatrész, aminek hasznát vehetem. - Beleharap a szeletbe, különösebb élvezet nélkül rág, felőle akár papír is lehetne, ha annak lenne bármiféle tápanyagtartalma. - Ha hasznos leszel, viszonylagosan szabadon mozoghatsz a hajón. A kabinon csak velem dolgozol, ha meditálok, visszamész a celládba. - A minimalista menetrend ím lefektetésre került. - Szóval mire képes? - Nem jelzi semmilyen szempontból, hogy mire is váltott témát egész pontosan, magától értetődőnek tartja, hogy amit a másik megígért, az most a feltételek teljesülése után automatikusan aktiválódik.

Hogyan keringhet valaki a közös űrben anélkül, hogy kénytelen volna a többi űrjáróhoz a leghalványabb kötődést, toleranciát kialakítani? Mégis mi végre lehet így valaki megbízásos fejvadász, miért nem purgálták ki a kedves űrlakók? Mondjuk azért, mert nem kedvesek. Egyik sem. Az űrben megtalálható fajok java része teljesen őrült, kegyetlen, vérben, bajban, rossz szokásokban bővelkedő, magukon csak nyögve-nyelve erőszakot tevő viselkedéskultúrában gazdagok. Mi végre volna tőlük elvárható az igazságosságra törekedés? A galaktikus tanács is csak egy terrorszervezet.
Mintha a Földön lenne, csak éppen gravitáció nélküli zsarnokságban.
- Már látom - motyogja maga elé halkan, erősködve, magát erősítve meg abban, hogy nem is ijedt meg annyira, mint amennyire látszott, az egész egy félbanális tévedés, és egyáltalán. Biztos a huzhara is szokott félni. Mindenki szokott. Jah, meg aludni is ugye, a nagy evidenciák temetője lehet ez a faj. Például hogy a humánok nem kattognak rovarszerű módon, mert akkor lehentelnivaló invazív fajról beszélünk, és amúgy sem így néz ki. Mi lehet ennek a torkában? Mondjuk egy beültetéssel tudna ilyet csinálni, de tekintve az eddigi kíváncsi kisfehér hozzáállását az implantátumokhoz, kétli, hogy a férfinek volna akár egy is.
- Hogyne lenne szükségem?! - rándul meg a hangja egy kicsit ingerültebben, mint szerette volna, bár a folytatás a tulajdonjogainak hangsúlyázásáról benn marad, ha nem is túl mélyen, elropogtatja a fogai között, mint a keserű pirulát. De az a ruha akkor is az _övé_. Nem mintha amúgy szokása volna túlzott érzelmeket táplálni fogyóeszköz dolgok iránt, de egyszerűen csak szereti azt az öltözéket. Űrbéli identitásának védjegye, ha a tükörbe néz és rajta van rögtön tudja, hogy hol van, mely vajóságban és mi a célja ebben az életben itt. Fontos. De mégis hogyan lehetne a dolog érzelmi fontosságát hangsúlyozni annak a teremtménynek, aminek kevesebb az empatikus érzése, mint annak a ruhának? Brrr.
Ellenben van kajája. Ez egy elég komoly szimpátiafaktor. A kaja pedig zacskóból jön, nem pedig egy alig rothadó, mélyhűtött emberi testről. Ennek a dolognak meg aztán főleg. Most már gyorsabban eszik, nem félti a gyomrát, nem fintorog, hozzászokott ahhoz, hogy semmilyen élvezeti értéket nem képvisel az, amivel a testét táplálja, izomzatát építi, idegeit és érzékeit működteti. Már szinte az a fura, ha ez történik egy-egy űrkikötőben, felesleges de élvezetes kiadások árán... kinek a prostik, kinek a kulinária.
- Annyira értek hozzá - bólint rá önnön hasznosságára, tűnődve végigsimít a száján, de nem vallja be, hogy ő barmolta szét végképp az űrkabin zárját. Állandóan ki akart nyílni és nem volt megfelelő eszköze a javításhoz, nyitott ajtóval pedig a vonaton sem biztonságos utazni, nemhogy idekint.
- Mennyi időt szoktál meditálni? nem akar a szükségesnél több időt tölteni a kabinban, a válasz hallatán viszont adja magát a következő:- Ugye tudod, hogy nekem ennél azért több alvásra lesz szükségem? -csak a tisztán látás kedvéért. Nincs elragadtatva amúgy sem a gondolattól, hogy a cellára kikerült a személyrag, míg a ruhája egyértelműen eltulajdonítódott a huzhara által.
Semmi gondolkodási idejébe nem telik, amíg felfogja, hogy mire is vonatkozott a kérdés, nemigen engedheti meg magának, hogy lanyhuljon a figyelme a kínos következetessége miatt számára végtelenül szeszélyesnek látszódó huzhara közelében, így a feleltre rögtön nyílik a szája, amikor éppen nincsen teli.
- Látok vele a sötétben, jelzi az élőlényeket száz méteren belül, tehát felismerem, ha valami halott, pontos képet látok ebben a körben a mozgásról, a hőképről, az elektronikus kisugárzásokat is megmutatja. Nem romlik meg, nem fertőződik el, nem lesz beteg, de azért ne nyomkodd, nem gép, hanem biotechnológia. És főleg ne akard kivenni a fejemből, plíz - lenyalja az ujját az ízetlen falatok után, a huzharára sandít.
- Mi a neved? - kérdésre kérdés?

Mint ahogy azt már említette, rendelkezik diplomáciai érzékkel és használja is, amikor szüksége van rá. Hogy ez a legújabb kis játékszerének hihetetlen és hiteltelen nem csoda, de attól még nem lesz örökigazság. Valamiből csak felépítette ezt a hajót, rendelkezik tartalékokkal és még senki nem zárta be a modora miatt (az első évet jótékonyan nem számolja), így mondhatni remekül boldogul.
Nem válaszol, oldalra biccenti inkább az állát, tanulmányozza a reakciókat, mintha azok valamiféle mögöttes tartalmat hordoznának a számára, holott aligha tudhat a náci ideológiáról, a gázkamrákról, az emberi kísérletekről, melyeknek velejárója lehet az ilyesfajta ösztönbe ivódott reflex.
Shriadnak is megvannak a maga tökéletesen racionális félelmei. Félti a bolygóját, a küldetését, hogy a hajó képtelen lesz életben tartani egy hónapos ivadékát a kikelésig. A másikat nem félti. Ő tud vigyázni magára, alaposan kinevelte.
- Elhallgass! - Sziszeg rá a hímre, ahogy az megint összefrusztrálja magát. Még a végén kedve támad meztelenül járatni a hajón csak azért, hogy megtanulja, hol a helye. Pillanatnyilag semmi sem a kiborgé, minden a huzhara tulajdonában van és majd ő eldönti mire van szüksége és mire nem. Ez nem kívánságműsor. Nagyjából úgy viselkedik a másik, mintha a nem túl végtelen űr (mégiscsak a szélén vannak) amúgy csak jóságos szamaritánusokból állna és minimum kirívó lenne, hogy valaki nem ajnározza körbe mártíromi lebegését a sötétségben. Mondhatná, hogy vissza is dobhatja oda, ahonnan kihalászta, de nem hisz a pazarlásban. Ezen a hajón nincs szüksége a ruha adta valóságra, célra, helyre. Más helyen van, más céllal és bizony ez a nagyon szomorú valóság jelenleg. Ha pedig szerencséje van, továbbra is energiaszeletekkel eteti majd és nem vált Hannibal üzemmódba a trend kedvéért.
- Nagyszerű. - Tessék, máris van valami haszna, amivel növelheti az élettartamát. Nem is volt ez olyan nehéz, igaz? Jochem akár be is vallhatná a kabinbrutalizálást, a huzhara a hatékonyságot értékelné a dologban. Plusz maga a zár nem sok értékvesztés, nem magát a kabint óhajtja használni, csak annak darabjait.
- Négy órát. - Egyszerűen felel, aztán elharapja az űrműzli maradékát. Lenyeli az utolsó falatot, mielőtt újra kinyitná a száját. Lám-lám, nem mindenben teljesen állatias. - Tisztában vagyok vele. Szerencsédre van jobb dolgom is, mint állandóan téged pesztrálni, bőségesen lesz időd aludni. - Ha pedig igazán szerencséje van, még csak nem is kell örök álomba zuhannia érte. Nem, nem mint csipkerózsikának, inkább mint a leölt banyának. Ugye.
Szeszélyes lenne? Meglehet. Sajnálatos módon ez - környezetével ellentétben - őt cseppet sem zavarja. Figyelmesen hallgatja a magyarázatot, aztán ahogy az kezd érdekessé válni, magától értetődően közelebb is lép, fél keze kitámaszt a hajó falán, derékból dől előre, hogy belemásszon a másik arcába és közvetlen közelről nézzen a biotech szembe. Elégedetlenül rándul meg a szája a tiltástól. Természetesen le akarta tapogatni, hozzátartozik a megfelelő érzékeléstartományhoz.
- Érzékeled az élőlényeket a falakon át is? - Természetes, hogy ez jut először eszébe, elvégre ez esetben a másik már pontosan bemérte a tojás helyét is. Az kifejezetten élőlény státuszban lüktet nem messze innen...
Felemás pillantása lehullik a nyalakodásra. Szükségtelen közelségben van. Kifejezetten nem kellemes fajta.
- Shriad. Az Első. - Vezérhím hovatovább, de ezt már nem köti a másik orrára, teljesen szükségtelen. Felegyenesedik, nekiáll visszarámolni a szekrényekbe mindazt, ami már nem kell. - Milyen injekciókat hordasz magadnál? - Kérdésre kérdéssel, ha már trend lett hirtelen. Nem mintha nem tudná bevizsgáltatni őket az első adandó alkalommal valamely kereskedelmi kikötésnél, de így egyszerűbb.

A diplomáciai érzék jelenleg olyan kategóriát képvisel, mint Jochem szabadsághoz való joga kettőjük között. Beszélnek róla, de még senki nem látta.
Beszédes a reakciója mindenre. Emberi és embertelen, nem köti le magát az egyiknél, vagy a másiknál, végtelen gyors frusztrációit őrült nyugalom és a sorsába való sztoikus beletörődések váltogatják, bár erre a ráparancsolásra egyszerűen csak vicsorognia kell, valamely mozdulattal el is rejti ezt a brutálisan felesleges emberi elhajlást. Meg bekaphatja valamelyik diktátor kibaszott utasítgatós, lehetőleg szögekkel kivert farkát. Ő már lebegett párszor eltévedve az űrben, ha nem is ilyen körülmények között pontosan, az űrhajótörés és egyéb traumák nem idegenek tőle, valahogy a szerencse nem kedveli őt, ezért az érzés kölcsönössé lett, így pontosan fel tudja mérni, hogy nem ez a helyes és átlagos, valamilyen, bármilyen szinten elvárható és tolerálható viselkedési forma arra, hogyha valaki egy másik személy hajójára jut kiszolgáltatott állapotban.
Sóhajt. Nem megkönnyebbülten, nem bosszankodva, egyszerűen csak sóhajt.
- Az nem túl sok - nem mintha egyes földiek nem húznának ki napokat négy órákkal, bár az túlzás, hogy komfortosak vele, ő nem tartozik ebbe a kategóriába. Mivel jobbára annyit aludt, amennyit hagytak neki, és hozzászokott az erőszakos ébresztésekhez, minden alvással töltött óra érték. Magányosság, békesség, nyugalom. Az elalvás rémisztő periódus, az ébredés mindig durva. Értékelni kell a szépet és a jót.
- Például mivel töltöd az időt? - nem mintha elvárás lenne a pesztrálása, de azért kifejezetten a "jó ha tudod" információkategóriába esik, hogyha nem vele lesz a rémületes fehérség, akkor mivel tölti az idejét. Koponyabingót játszik például. Az mondjuk eléggé durva lenne, még testvérek között is, nemhogy így.
A közelség nem baj, de a szemében összegyűlik a figyelem és egy kis figyelmeztetés, ha megint kísérletet tesz a tapogatásra, lehet, hogy félreüti a kezét, vagy más, hasonló bolondság. Minden információt megad szóban, nem kell belenyúlni ebbe a dologba, mert nem ad hozzá több információt az érintés. Legfeljebb elromlik. Ám megnézni hagyja, a szemhéjait nagyra nyitja, az eredeti íriszével azonos barna és fekete, a fókusza jól működik, a fehérje éppen olyan kocsonyásnak hat, mint az eredeti szem üvegteste.
- Egyelőre nem, de a falon levőket igen - és nem is kicsit tartja hátborzongatónak az ottlétüket. Pislant egyet, neki sokkal többet kell, mint kifejezetten kellemetlen vendéglátójának,a tojásról nincs tudomása, pedig micsoda vízió lehetne belőle a világot leigázó őrült fajról. A férfi fiát elképzelve nem gondolt még tojásra.
- Az első? Te vagy a huzharák uralkodója? - az asszociáció gyors, nyilvánvalóságra törekvő, és ennek megfelelően sajnálatosan téves, ám egy kicsit sem mosolyog. Nem találja a gondolatot még feltevés szintjén sem nevetségesnek, sőt. Igazából néhány dolgot megmagyarázna. És rengeteg kérdést felvetne.
- Regenerációt megindító szer, ahogy megfigyelted, nem rendelkezem hozzá a szükséges tulajdonságokkal, így kénytelen vagyok a mesterséges bevitelre - egy pillanat habozás után felel csak, felmerült benne a gondolat, hogy ezt esetleg eltitkolhatta volna egy hiteles hazugsággal, amivel végül elkerülhető a vizsgálat, és elveszítik az érdeklődést is a szúrnivaló, ám végül máshogy döntött. Emberek és az ő kis döntéseik.

Ugyan már. Nem beszél a szabadsághoz való jogról, mert az nem létezik. A világszemlélete nem épp idealista, mégis miért értékelné bármire is az olyan eszméket, mint a "szabadság"? Senki sem szabad. Ő sem az, saját küldetésének rabja, míg a teljes népe egy önvédelmi mechanikával ellátott bolygóé. Az univerzumban nincs szabadság, a fogalom kitaláció, létezhetetlen, beteljesíthetetlen illúzió-vágykép.
Vagy sikerült jól elrejteni a vicsorgást, vagy a huzhara nem vesz róla tudomást. Bárhogy is, következménye egyelőre nincs, ahogy nem változik a helyzet sem. A legkevésbé sem érdekli, más hajókon mi szokás a hajótöröttekkel szemben, megvannak a maga szabályai, maximum nem közli azokat teljes mértékben... és megvan az esélye, hogy útközben kitalál újakat, melyekkel aztán potyautasát boldogíthatja.
- Pont elég. - Neki legalábbis tökéletesen elegendő a megfelelő funkcionalitáshoz. Ha kényszeríteni magát, képes lenne többet pihenni, de normál esetben a szervezete négy óra után automatikusan kidobja az alfa állapotból, vagy... ki tudja ezek a lények mégis milyen mélységig merülnek le. Milyen kár, hogy a szépet és jót Jochem csak a Földiek brutális bánásmódja mellett képes értékelni. Talán neki is hasonló kegyetlenséget kellene mutatnia, hogy elég éles kontraszt legyen.
- Többnyire az adatbázist kutatom hasznos információk után, vagy Usworth fejlesztésén dolgozom. - Balja jelzésértékűen mutat felfelé egy behálózott részre egyértelműsítve a mozdulattal, hogy a hajóról beszél. - Aztán, a gyereket tanítom, hogy legyen alaptudása, mire kikel a tojásból. Meg edzek, természetesen. - Rendkívül kellemetlen tud lenni, ha előfordul, hogy nem foglalkozott a megfelelő izommunkával. Muszáj átmozgatnia időnként a szervezetét, vagy zavaró hiányérzetté válik a használatlanság.
Valahogy megdermed és kikristályosodik az a pillantás. Az orruk szinte összeér, a pislogás teljesen megszűnik. Mint a kígyó, amelyik arra vár, hogy ellenfele hirtelen mozdulatot tegyen, s áldozattá váljon egyetlen szívdobbanás alatt. Üsse el a kezét és eltöri cserébe a másikét. Szinte kedve lenne megpróbálni azt a nyomogatást. Hogy nem teszi, kizárólag az együttműködésnek köszönhető, keze felrebben a másik arcára, tenyere arcon és halántékon fekszik el, hüvelyk- és mutatóujja a szem alatt és a szemöldökcsont ívén tapad meg. Nem nyúl bele az érzékeny szervbe, ellenben kicsit hátradönti a másik fejét, hogy a változó fénytörésben vizsgálja meg a bionikus szemgolyót. Nem csoda, hogy korábban csak testközelből érzékelte a különbséget, ragyogó ötvözése az emberi biológiának és technológiánk. Biccent a kiegészítésnek, aztán elengedi a hímet és visszarámolja a dobozt, meg a maradék szeleteket, ha már nem kellenek.
- Usworth a fordított változata annak, ami te vagy. Ő gépből lett félbiolgóiai létforma. Gyönyörűre sikerült. - Elmosolyodik és kivételesen a ritka gesztusban nincs semmi kegyetlen. Az összkép leginkább a büszkeségre emlékeztet, kifejezetten elégedett fejjel simogatja meg a falat, hosszú, fakó ujjai éles kontrasztot vetnek a vörösen lüktető felületen.
Lepillant a hímre, oldalra biccenti az állát.
- Ez ennél bonyolultabb, a bolygónk hatalmas, nem egy uralkodó van, hanem több fajvezér. De igen, vezérhím vagyok. - Adja meg végül kegyesen az információt, még ha önmagában ez náluk mást is jelent, mint a humánnál. A huzhara faj biológiai szinten definiálja a vezéregyedeket, nem pedig valamiféle demokratikus választások, vagy apafia viszonylatok révén. Mindig a legalkalmasabbak vezetik a többieket. - Az Első arra utal, hogy elsőszülött vagyok a generációmban. - Az első tökéletes példány, amelyik képes volt a túlélésre. Arra is utal, hogy őt küldte ki először az Írisz küldetésre, de ez már csak másodlagos funkciója a címnek, a befagyasztott társadalom szintjén egyelőre nem tekinthető elismertnek, netán tudottnak.
Biccent a regenerációs szer témájára. Szóval semmi létfontosságú, nem kell gyógyszereznie magát, nem fognak kilökődni a kis fémes testrészei csak úgy meglepetésszerűen, mert nem kap megfelelő ellátást. Ezt mondjuk így jó tudni.
- Menjünk. - Adja ki a következő utasítást, kifejezetten parancsszerűnek hat, megtagadása a megfelelő retorziókat vonja maga után. Kiengedi maga előtt a hímet, visszavezeti a raktérbe a szomorúan gubbasztó kabinhoz.
- A kommunikációs berendezést, jeladókat kiszereltem, minden más, ami hasznosítható még belőle, jöhet. Szerszámok. - Bakancsa orrával kocogtat meg egy ládát, nagyon hasonlót ahhoz, mint amin tegnap ült. - Ess neki szépen.

Istenről is beszélnek. Az egyensúlyról is beszélnek. A szerelemről is beszélnek, már nem pont ők ketten, hanem általában az emberek, az emberiség, a másság, a marsság, a jupiterség, a kreeseg, a szkrullság meg a többi. Attól, hogy valami nem létezik, még nagyon sokat lehet róla beszélni, és talán valahol érdemes is. Ez adja meg a lélek melegében rejtőző élet-szikra számára az éltető erőt, lehetőséget a bátorságra, a merészségre és a jóakaratra.
A huzhara sokkal, de sokkal brutálisabb, mint egy földi. A földiek nem harapnak elsőre, főleg, mert félnek a fertőzésektől, és szintén főleg, mert az buzis. És dilis. És egyáltalán.
- Milyen adatbázist, milyen infók? - kérdezi erőteljesen és hirtelen, a fejét is felkapja, ez nagyon hasonlónak hangzik a saját küldetéséhez, bár kétli, hogy a hydra ilyen alakokat alkalmazna alvó ügynökként, a dolgot nem lehet kizárni. Soha, semmit nem lehet kizárni egészen addig, amíg el nem temették a dolgot, és el is feledkeztek róluk mind a galaxisban élő és létező formációk.- Hogyan hall téged a tojásban? Annak nem kellene valamiképpen gátat képeznie a külső és a belső világ között? Egyáltalán nincs tele a füle mindenféle nedves slejmmel, ami odabent van? - valami alapvető biológiai fogalmai neki is vannak a megszülető új életek nedvességtartalmáról, ráadásul a tojás is... érted, tojás, serpenyő, omnomnom, tele van folyós cuccal, abban úszkálnak a visító kolbászkák. Nnnh, a Nateria-rendszerben csinálnak nagyon jó rántottákat, dobálják a levegőben, füst felett, az utcai árusok paradicsombolygója. Összefut a nyála az energiaszelet sovány, szájba tolt élvezeti értéke körül.
Gyanakvó a tekintete, ami egészen közelről bámul a másikra. A jobb szemét lehunyja, mert túl közel van ahhoz a fehér, hogy élesen fókuszáljon rá, így zavaró a disszonáns kép, azonban a bal tárva marad, a gép fókusz megoldja a hús-vér problémát. Az arcizma megrándul az érintésre, de nem hunyja le a szemet, sötét szempilláinak árnyéka rácsot tükröz a szembogarára.
- Egy szép napon megszólal, fellázad, megszállja a Skynet és elindul egyedül a csillagűrben kószálni, prédálni, meg ilyesmi - vet egy pillantást a gépfalakra, nem vitatja a gyönyörűséget, bár valahogy az ő szemének annyira azért nem az. Még mindig tartja magát a "valaminek a belsejében vagyok" életérzés, de jobb neki, ha a huzhara örül, és ha a hajója szépségének tud, hát ki ő, hogy megpróbálja kedvét szegni némi oda nem illő megjegyzéssel.
- A királyságok sokkal bonyolultabban működnek a földön, mint a vezérhímek vezette falkák, bár egyelőre nem tudok eleget a társadalmatokról ahhoz, hogy ezt így elhelyezzem a táplálékláncban. Mi is a bolygó, ahonnan jöttél? Hátha hallottam róla valamit. - egészen biztos abban, hogy nem, de tehet úgy egy kicsit, mintha igen.- Áááh, elég macerás lehet ezt azért számon tartani - legalábbis a csökött ki emberi fajnál nagyon az volna, a generációk össze-vissza csúszkálnak, lehetetlenség lenne számon tartani, már ha egyáltalán akarná bárki is.
Szerencsére nem tűnik betegnek, és nem is az, felkeltében már alig fájlalja magát, az idegen nadrág derékrészét végigtapintja, beivódott mozdulat keresi a homliját, fásult fintorra húzza az orrát, mielőtt átlépkedne a raktérben olyan elegánsan, ahogy a macska előtt sétáló egér teszi, tudván tudva, hogy a háta mögött omlós manírozott mausokról fantáziálnak.
- Ahha, navigáció? Az ajtónyitó elektronika megsemmisült a támadásban -höhö- De a hűtő-fűtő rendszer és a légkeverő még működhet... nem akarod visszaadni a saját csavarozóm? Ott van az övtáskámban, jobban ismerem, mit bír - guggol a láda mellé guberálni, közben a szeme sarkából figyeli, ha elindul a huzhara a cuccáért, akkor merre megy, hova rejtette. Közben egy fogót választ. Mondjuk ezzel ölni is lehetne. Kár lenne saját magáért.

Jahm. A Földek megvernek, megkéselnek, felkoncolnak, vagy épp egyszerűen csak kifektetnek egy asztalra és jó orvosokként nekiállnak a fejlődés nevében kivégezni. Nem akarja ő elvitatni a maga brutalitását, sőt. Hajoljanak meg szépen nagysága előtt, ám kissé mintha az idő nosztalgikus érintése elmaszatolta volna a múlt árnyékait.
- A sajátomat. - Becsukja az ajtót, fémes kattanás ad hangot a szekrény engedelmességének. - Rengeteg információt gyűjtöttem ömlesztve az elmúlt tíz év alatt mindenféle népektől. - Csak azért hajlandó válaszolni, mert a másik figyelme nagyon hirtelen éleződik ki. Nem vak az ilyen apróságokra, bár az okát különösebben nem érti. - Miért? Kéne valami? - Nem, egyáltalán nincs Hydrából, bár ki tudja. Ez még messze nem elég bizonyíték rá, sőt.
- Telepata faj vagyunk, ha beszélek hozzá, fejlesztem az igényét a kapcsolódásra és egy idő után elkezd hallani, amint kifejlődött a szinkron. - Mert ez ennyire nagyon egyszerű huzharáéknál. Ugye.
Nagyon ajánlatos, hogy ne értse a tojás és serpenyő hasonlatot, mert még a végén tényleg bemutatja, kiborg alapanyagú változatban.
- Mi az a syknet? - Még a másik szemébe bámulva kérdezi, a felemások embertelen fókusza rendkívül zavaró, a közelsége pedig... ki tudja, mibe harap legközelebb? Bárhova is, nyilván nem most tervezi, mert épp a hajója rajongásával van elfoglalva. Lám képes ő is a szeretetre, csak épp... furcsa dolgok iránt.
- Lothaor. Kétlem, hogy hallottál volna róla. Nagyon messze van innen. - Pillant rá a hímre már kifelé vezényelve kétszemélyes csapatukat. Legfőképp azért nem hallhatott róla, mert nem találkozott még huzharával, ergo nem volt, aki beszéljen róla, a galaxis feltérképezése közben meg egészen biztosan minden faj más névvel illette volna a bolygót, mint az őslakosok.
- Már miért? - Felvonja egyik szemöldökét, tipikusan úgy néz a másikra, mintha hülyeséget beszélne. - Nincs mit számon tartanunk ezen, felismerjük egymást, ha kapcsolódási távolságba érünk. - A huzhara esetében rendkívül könnyen megy az individuumok feltérképezése, elvégre mentális kötésben vannak egymással, még ha nem is kollektív tudatként viselkednek. Egyszer előfordult... hogy úgy aktiválták a telepatikus zónákat, hogy mindenki beleérjen. Őrjítő, gyönyörű hangzavar. Akkor úgy érezte sokan vannak. Hogy sosem éri utol a magányosság-érzete. Erre most itt van egy nyomorult kis emberkével, aki még csak nem is ember igazán és nőből sincs, hogy valódi hasznát vegye. Elkeseredhetne rajta, ha lennének ilyen mélységű érzései.
Néhány szívdobbanás telik el, amíg a másik magyaráz, majd a huzhara kilép a képből és eltűnik a raktérből. Jó öt perc is eltelik néma csendben (leszámítva időnként a gép kattogó hangját), mire a hím visszatér és a földi kezébe nyomja a kombinált eszközt.
- Ha van adattárolója, az is jöhet. - Jochemnek nincs szerencséje, mert ezzel nem nyerte el csendes magányát, a lothaori leseggel mellé és nekiáll segíteni. Viszonylag nehéz lerázni a saját hajóján, hm? - Hogy jutottál ki az űrbe? Mi a célod? - Miért hangzik úgy ez a szó, mintha világméretű jelentősége lenne? - Nem vagytok túl népszerűek errefelé.

- Áááh, azt hittem, hogy lopod valahonnan az információt, az adatbázis olyan nagyzolóan hangzott - mint a legfelsőbb értelem, Galaktikus tanács, Nova hadtest, stb. stb. stb. Adatbázis. Elég jó általános szó, ami istenszerű névként használható.- Tíz éve járod az űrt, mint fejvadász - tojásnevelő családapa, emberzabáló és rablókalózbandita. Kétannyi ideje, mint ő maga, ez alatt kétszerte több információt lehet összeszedni, ha azonos képességekkel és körülményekkel indul, ám a huzharának saját hajója van, és egzotikussága, elkerülik az emberi fajt megbélyegző indulatok. Tehát a huzhara adattára igen figyelemreméltó, már csak azért is, mert feltehetően mindent tartalmaz saját magáról és a kutúrájáról.
Tehát neki ehhez a dologhoz hozzáférés kell.
- Érdekelnek az űrbéli kultúrák és politika, és technológia. Az egész kell - mosolyodik el egészen cinkos módon, komolytalanságba ágyazza azt, ami valójában véresen komoly, minden ízében és hangjában fontos dolog, ezt nyomozza ki a telepata.
- Ez valami elképesztően irreálisan hangzik. Hány embernek mondtad már el ezt a gyereknevelésről, és röhögött képen, de úgy istenesen?
Megvakarja a halántékát a kérdésre, fájón összehunyorítja minden lehetséges szemét. Rohadt amatőr dolog földi filmekre hivatkozni egy idegen űrhajón, meglehet, mégsincs olyan jól, mint ahogyan azt korábban hitte.
- Egy földi filmben egy életre kelő mesterséges öntudat, ami leigázta a bolygónkat. Megtörtént párszor, szóval már nem is annyira mese, de azért jó kis film - felel végül kevés meggyőződéssel, de nem a közeli tekintet miatt van zavarban. Vizsgálták már ijesztőbb eszközökkel is a létezését, mint a huzhara szeme és keze.
- Tényleg nem hallottam még róla - de megjegyzi, hogy hova ne ajánljon kirándulóhelyeket a hydra tiszteknek, ha éppen őt kérdeznék erről a dologról.
- Mert a Földön több milliárd ember él. Egy családon belül is nehéz néha elkülöníteni a generációkat, nemhogy bolygószinten - és a felismerés... kis ironikus mosoly biggyed a szája sarkára. Eltűnni, beolvadni, megváltoztatni a vonásokat, akár az agyműködést is, nincs olyan, hogy állandóság azon a bolygón, hiába tűnik úgy, hogy ötszáz évvel le vannak maradva az űrbéli elfajzott fajokhoz képest.
Áhító pillantást vet a másik eltűnési irányába, de tovább turkál a szerszámosban, ami még a hasznára lehet, azt kitámasztja a láda oldalának, hogy adott esetben könnyen megtalálja, már dologkész, mire a férfi visszajön hozzá. Éppen a falakat tanulmányozza, és bár nagy a kísértés, nem böködi meg valami fémes eszközzel a húsrészeket. Nem. Szeret élni. Nagyon.
- Rajta leszek. Volt szórakoztató rendszere is, csak azt kivettem, az energiahálózatról, hogy tovább bírjuk a sodródást... meg vannak ilyen nagyon szépen hajlított burkolólapok, meg ülések, nem tudom ezeket ki akarod-e adni valamelyik bolhapiacon örülnének neki - belép a kabin belsejébe, nincs benne nyomasztó rossz érzés, vagy görcs, hogy majdnem meghalt itt, halk nyikorgással lát munkához, módszeresen halad. Már-már embertelenül szisztematikusan. Végül is, a német nevelés...
- Kölyökkoromban raboltak el a földről rabszolgának, de a nova hadtest lerombolta a piacot, ahova vittek. Visszajuttattak ugyan a földre, de mindig is érdekelt az űr ezután, és a katonaságon belül indult el az "Emberek az űrbe" program, amire így nyilván bevonultam. Elég kötetlen, rendszeresen jelentünk a NASAnak, hogy mi a helyzet idekint, de a földi konfliktusok miatt már évek óta nincs nagy izgalom idekint - a mese ezerszer elpróbált, a hangja tökéletes hozzá, hogy hiteles legyen. - Elsősorban az a célom, hogy kapcsolatot tartsak fenn más űrbéli fajok és a Föld között, de nem a sokat szidott diplomaták útján. Sajnos azóta a vezetőséget odahaza lecserélték, és ez az egész program stagnál.

- Előfordul. Ha helyben vagyok. - És lehetősége nyílik rá, ugye. Sokat tanult az elmúlt évtizedben a különböző űrtechnológiákról, ennek hála volt képes feltalálni az Usworth-t is, de azért még bőven van hova fejlődnie. A kölykeinek már nem lesz ilyen nehéz dolguk. Fogalma sincs egyébként, mi nagyzoló van az adatbázis megfogalmazáson, nem azt mondta, hogy az intergalaktikus mindentudót rejtegeti a hajóján.
- Kezdetben csak kereskedő voltam. - És a nagyon kezdetben potyautas egy rendkívül szerencsétlenül járt hajón, melynek alapelemei beépítésre kerültek a mostaniba. Szomorú sors.
A huzharának vagy nincs humorérzéke, vagy eléggé sajátságos, minden esetre nem sikerül mosolyt előcsikarni belőle. Telepátia nélkül veszi véresen komolyan a másik szavait. - Még ahhoz sem tudsz eleget adni, hogy elengedjelek, nemhogy az adatbázisomhoz, amihez képest az értéked mérhetetlenül jelentéktelen. - Ennyit a pillanatnyi seszínű békéről, egyetlen szívdobbanás alatt kényszeríti vissza abba a pozícióba a kiborgot, amibe szerinte való. Úgy fest, még mindig nem tudja hol a helye, hm?
Hosszú pillantást vet a férfire.
- Te képen mernél röhögni, földi? - Csak úgy a miheztartás végett kérdezi és mert valószínűleg automatikusan megadja a választ a kérdésre. - Bármily meglepő is számodra, nem szoktam gyereknevelésről beszélgetni másokkal. Nem sok közötök van hozzá. És túl sokszor veszel a szádra isteneket. Válogasd meg a szavaidat. - Komor, indulatos árnyék a felemás szemek vörösében, a feketén egyszerűen csak nem látszik. Az mintha örökké a gonosz sötétjét hordozná magában.
- Film? - Sokáig tudják játszani ezt a játékot, ha Jochem olyan példákat hoz, amik kifejezetten bolygó specifikusak. Az általa tapasztalt űrben ugyanis egészen máshogy oldják meg a szórakoztatási kérdést. Például hologrammal és azt nem így hívják. Ugye. Nincs tévé a hajón, természetesen, de ha lenne sem valószínű, hogy lekötné az időpazarlás.
Lehetne "én megmondtam" feje, de őszintén szólva nem ül ki semmi az ábrázatára, pusztán tudomásul veszi a tényt.
- Egy családon belül sem? Ez nevetséges. - Hogy nem lehet egy vérvonalon belül elkülöníteni a különböző generációkat? Neki elég egyszerűnek tűnik a képlet, mert náluk ez... ha nem is egyszerűen, de átláthatóan működik. - Hogy fértek el annyian egy olyan nyomorult kis bolygón? Ha nem tartjátok egymást számon, honnan tudjátok, kinek, melyik a territóriuma és mihez van joga? - Sosem járt a Földön és viszonylag keveset foglalkozott vele ahhoz, hogy bármi fogalma legyen az emberi kultúráról. - Kik az isteneitek? - Ez egy fontos kérdés... hátha.
A huzhara a téma végeztével eltűnik és feltűnik, csak hogy gyakorlatilag saját testével zárja be a kabinba a férfit. Az ajtóban helyezkedik el, megvizsgálja a zárszerkezetet közelebbről is, aztán felpillant a humánra. Nem hülye. Látja, hogy belső sérülés csinálta ki, nem pedig külső, de nem tesz rá megjegyzést. A mechanikát tanulmányozza inkább.
- Okos. - Futó megjegyzés a szórakoztató elektronikára. Elképzelése nincs, mégis miért jó ilyen energiaszívó kütyüket beszerelni egy mentőkabinba. Nem az lenne a funkciója, hogy lehetőleg minél tovább bírja?
- A burkolólapok érdekelnek, az ülések kevésbé. Majd meglátjuk, mennyi időbe telik. - Hat nap van vissza a Korbinig, kicsit talán kevesebb, s bár rombolni könnyű, úgy szétszerelni, hogy az egyes részek önállóan is értéket képviseljenek, már messze időigényesebb.
Némán hallgatja a történetet és be is veszi azt. Nincs oka azt gondolni, hogy a másik hazudik és ha mégis... maximum kínzással vehetné ki belőle az információt, ha van egyáltalán. Ennyire azért egyelőre nem érdekli.
- Ki rabolt el? - Viszonylag elég perverz dolognak tűnik, hogy a másik épp az űr után kezdett érdeklődni azután, hogy elrabolták, őrülten messze a hazájától, a családjától, ismeretlen terepre, korábban sosem látott lények közé... nos, a kiborg sem teljesen normális. Ez egy megnyugtató információ.
- NASA? - Szinte már rutinos a visszakérdezésben, fel sem túráztatja magát azon, ha valamit nem ért. Vannak, akiket ez feldühítene, de ő kész tanulni és gyorsan is teszi azt. - Milyen konfliktusok? Túl sokan lettetek és szétnyomtátok egymást? - A kérdésből ítélve minimum úgy képzeli el, hogy heringekként ácsingóznak egymás mellett az emberek arra várva, hogy valaki végre vigyen belőlük pár adagot. El kéne látogatnia oda.
- Hogy tartod a kapcsolatot a bolygóddal? Nem láttam nálad komfelszerelést. - Felpillant a másik fejére, mintha magától is tudná a választ, bár ki tudja. Lehet csak ott is az adóvevőt keresi.

- Nem szégyen az, mindenki viszi, amihez hozzáfér és még nem számít köztörvényes dolognak - nagyon finoman hangsúlyoz rá a köztörvényesre, hátha beivódik a másik szívébe vaami aggodalom. Nem túl valószínű, de azért hátha, egy kicsit több esélyét látja ennek, mint annak, hogy a férfi valóban egyszerű kereskedő volt, és semmi több. Ilyen mentális beállítottsággal?
Megrebben a szeme a "dörgedelemre", a felháborodás feldagad a lelkében, mint valami hólyag az Ooze rendszer, de nem hagyja kifakadni, inkább vesz rá egy mély, sajátságos levegőt.
- Akkor mi a f@sznak kérdezted meg, hogy mi kéne, ha semmilyen szinten nem volt szándékod onnan választ adni nekem, hm? - fanyar a hangsúly, mintha nem is volna érdekes, még a vállát is megvonja a nemtörődömség jeleként. Azt már hagyja, hogy természet adta joga szabadon távozni erről a hajóról.
- Én nem, de vannak nálunk olyanok, akik semmitől se félnek, és olyan szörnyeteg képességekkel rendelkeznek, amitől neked is volna okod félni - "emberek, akikre büszkék vagyunk" tabló? nem, nagyon nem.
- Akkor velem miért? - érdekes lenne, ha a továbbiakban a karrierjét egy huzhara gyerek dadájaként töltené, azért beszéltek erről ennyit. - Nálunk szokás istenezni, ez csak egy kötőszó - és fura, hogy milyen simán vágja ki már ezt a gondolatot, mintha nem lenne szokatlan erről magyarázni, pedig de, az.
- Holomozi dolog - ha egyszer belesétál egy csapdába, nagyon-nagyon nehéz onnan kiszabadulni.
- Ugyan, a generációnak egyszerűen nincs jelentősége a mi hierarchiánkban - vagyis a társadalmakéban, amiből ő valamiképpen kívül rekedt. - Népszámlálással tartjuk egymást számon, és nincs nagy territóriumunk. Már érted, egy tíz négyzetméteres szobában elfér egy család. Aki gazdagabb annak persze több helye van, de nem territoriális az ember, nagyon nagy bajban lenne akkor az egész faj, annyira meg nem kicsi az a bolygó -
legalábbis látott már sokkal kisebbet is.- A jogokat törvények határozzák meg, éppen úgy, mint a világűrben - megvakarja az állát.- Sok vallásunk van, ott van Buddha a buddhistáknak, Allah a mohamedánoknak, Isten a keresztényeknek, Káli a hinduknak, meg persze ott vannak a Asgardi isten-lények, de őszintén szólva őket nagyon nehéz istnnek tekinteni. Inkább ők is csak egy faj, de istennek nevezik őket, és egyesek így is tisztelik - egyértelműen nem tartozik közéjük, bár a hatalmukat elismeri és irigyli.
Szerencsére nincs klausztrofóbiája, elvan odabent, bár normál esetben tenne egy megjegyzést arra, hogy a huzharának a keze járjon, ne a szája, igazából nem bánja, hogy beszél ahelyett, hogy nyúlkálna. Megindokolhatná neki, hogy a fejlett társadalmak a menekülést is luxusszinten szeretik kivitelezni, szóval ezért van ilyesmi odabent.
- Szóval burkolók, lámpák? Karok, irányítók? - nézi végig azt, amit maga előtt talál, a keze érzőn simítja végig a műszereket. Szegény kabin! Egészen összemelegedtek, de éppen úgy a huzhara szétkapási szenvedélyének az áldozata, mint ő maga, még ha egyelőre őt nem is bontották meg, mint a csirkét.
- Vegyes fajösszetételű kalóztársaság, a nevük Hat csapás, a vezetőjük akkoriban egy Lakton nevű foxiai volt. Elbaszott egy népség az is. A maguk módján vidám társaság, igazából... már amennyire emlékszem, nagyon régen volt, nem igazán szenvedtem náluk, a rabszolgaságot is már egy nova magyarázta el, hogy miért van a nagy lövöldözés, sikítozás - mert beszélgetve jobban megy a munka?
- A NASA az egyik legnagyobb országunk űrkutató szervezete. Nem... nem nyomtuk szét egymást - ezen kicsit elmosolyodik, mert neki még van humorérzéke. - Háborúztak a bolygónkon a kreek, megnyílt egy csomó sík, aztán ott vannak az atlantisziak, akik valami szuperfejlett faj, de a bolygónkon bujkáltak, ki érti ezt, miért pont ott, meg nemrég zajlott egy nagy háború is. Felesleges megkérdezned: igen, emberek ölték egymást. Politika, területszerzés, nyersanyagok - vidám kis történetei vannak, de a következő kérdés egyáltalán nem vidámítja.
- A Holdunk oldalán van egy leszállóhely, egy bázis. Ott szoktunk adatokat cserélni - vagy legalábbis a közelében. Hazug nácik a Hold sötét oldalán.

Nemes egyszerűséggel figyelmen kívül hagyja a másik megjegyzését és a burkolt nyomatékot. Nem hülye, érzékeli, csak nem törődik vele, mert ha elölről kezdik ezt a beszélgetést, sokkal kevésbé lesz kegyes, mint legutóbb volt egy erőszakaltatással korábban.
A megvillanó felemások pillantásnyi idejének töredéke, ahogy az embertelen reflexek bekattannak és torkon ragadva a férfit nekilöki háttal az egyik fémszekrénynek. Az ennyitől még nem horpad be, de nem nehéz elképzelnie, milyen erővel préselt oda valaki mást korábban ahhoz a másikhoz.
Fekete és vörös egyaránt tágra nyílik, a pupilla beszűkül és valahogy elkeskenyedik, kegyetlen pengeél mártózik bele az emberi és a mesterséges szembe.
- Ismételd meg. - Parancs és fenyegetés egyszerre. Elég acélosan fonódnak az ujjak torokra ahhoz, hogy fájdalmas legyen, de nem eléggé, hogy ne tudná kiejteni a szavakat. - Utolsó figyelmeztetés. A következő alkalommal belemászok az agyadba és lekényszerítelek egy ötéves kislány értelmi szintjére sanyarú életed hátralevő végéig. Talán akkor sikerül megtanulnod tűrhetően kommunikálni. - Ha a másik nyugton marad és megfullad benne a kis oozei háborgás, akkor egyetlen mozdulattal ereszti a torkát és ellép mellette. Nyomorult emberek. - Azért kérdeztem, mert ha esetleg bármiféle konkrétumot meg tudtál volna fogalmazni, tán elgondolkodok azon, hogy megkapod-e. - Nos, már mindegy, nem igaz? Nem törődik tovább a másikkal, ahogy az sem zavarja, ha a hátában jön. Nincs oka félni tőle, jelenlegi reakcióideje mellett elég komoly fajfejlettségi szinttel kellene rendelkezzen a másik, hogy meglepje.
- Tekintve pedig azon apróságot, hogy életben vagyok, nyilván le tudod vonni a következtetést, hogy nem találkoztam még ilyennel. - Nem zárja ki a lehetőséget, hogy fog, minden esetre az is teljesen nyilvánvaló, ha képen is röhögte bárki, már rég halott. Különben ő lenne az a jellemét figyelembe véve.
- Mert kéznél vagy és aktuális. - Pontosan azért van kéznél ráadásul, mert aktuális, lévén az elkövetkező két hónapra kell valami, ami leköti a figyelmét, mielőtt teljesen elposhad az egyedüllétben. Amúgy soha nem engedné, hogy más faj tagja nevelje az ő gyermekét. Soha.  - Jó. Akkor szokj le róla. - Mert az ilyen egyszerű, nem igaz? Gyönyörű kapcsolat kezdete az övék, máris elkezdte nevelni a férfit. Kissé zsarnokin mondjuk.
- Aha. - Láthatóan a holomozi ponton teljességgel el is vesztette az érdeklődését a skynet téma felett. Elmondhatatlanul képtelenek lekötni az ilyen dolgok.
Tőle igen éles, elítélő reakció, hogy összevonja a szemöldökét, úgy pillant a másikra, mintha minimum űrlényekről hadoválna... oh wait!
- Ez nagyon... természetellenes. - Vonja le a maga következtetését, sejtve hogy a másiknak meg ő az, de őszintén? Abból, amit eddig hallott, kifejezetten saját magukra voksol. - Dehogynem kicsi, az enyém huszonegyszer nagyobb. Miért nem víznek hívjátok egyébként is? Az a bolygó tele van vele. - Próbál logikát találni az értelmetlen névadásban, de nem leli. Nagyjából olyan dolog ez, mint az emberek kreativitáselmélete. Nem létezik.
- Mhm. És melyik teremtett titeket? Mindegyik? - Láthatóan nem esik le neki, hogy ezek a vallások egymástól független dolgok, mert saját magukból indul ki, holott... tanulmányozta már a más világok vallásait, pusztán mindig visszatér gondolatban a gyökerekhez.
Nem. Egyáltalán nem biztos, hogy Jochem szeretné, ha Shriad keze járna a szája helyett. A két dolog egyébként nem helyettesíti egymást, az egyik nem akadályozza a másikban.
- Igen. Fontossági sorrendben az elektronikától kezdve, a burkolókkal folytatva, utána jöhet a többi sorban. - Elnézi azt a gyengédséget... lám-lám, nem csak ő tud hajókért rajongani. Ha túl nagyra nő ez az imádat, sajnos jön a csirkebontás.
- Őket ismerem. Néha üzletelek velük. - Ki másokkal, ugye. Hirtelen sok minden magyarázatot nyer a "kereskedő" státusszal kapcsolatban. Mert bármily meglepő, "feketén" is ebbe a kategóriába tartozik.
- Hogy néz ki a foxiai? - Nem Laktonra gondol, simán csak a foxiaiakra, bár ez talán az előzmények tekintetében nem teljesen nyilvánvaló. Nem találkozott még a kis padlócirkálókkal.
- Mh. - Nem? Pedig azt hitte. Egész jó kép volt az összenyomorodott emberiségtől. Különösebb reakció nélkül hallgatja végig az ömlő szavakat, aztán megdermed, ahogy a férfi az egymásölést emlegeti. - Ti a saját fajtátokat ölitek? Mi bajotok van nektek mégis? - Rámered  hímre, sziszeg valamit, ami erősen a "nyomorultak"-ra hajaz. - Azt mondtad, nem vagytok territoriális faj, de ölitek egymást a területekért. Nem értem a logikát? - Valószínűleg azért, mert abszolút nincs benne semmi...
- Ah. Szóval vissza kell menned hozzá a naprendszeredbe. Mikor voltál utoljára ott? - Kifejezetten el kéne néznie oda egyszer. Bizonyára meg tudná oldani, hogy beolvadjon ő is a Földön... vagy nem. Tíz négyzetméteren???!!!

Hörrenve kenődik a falnak, a kezei azonnal a másik csuklójára fonódnak, a kézfeje alá próbálja bepréselni az ujjait, de a lendület olyan előnyt ad, amit nem tud kompenzálni ebből a hátrányos helyzetből. A száját elnyitja, hogy levegőt kapjon, a lábával a falnak támaszkodik, hogy szükség esetén lendületet véve megpróbálja felrúgni a másikat, de az értetlen szemmeresztésen kívül egyelőre mást tesz.
- Nem azt mondtam, hogy tolvaj vagy - sziszegi ügyetlenül a szavakat keresztül a torkán, egy fél szóból még nem érti meg, hogy mit is kellene megismételnie, mire fel az ufóhiszti, a megvilágosodás akkor költözik a tekintetébe csak, amikor elhangzik a "tűrhetően kommunikálni" rész.
Hát baszod, az emberek így beszélnek.
Fintorogva hajol előre, néhány köhögéssel rázza helyre az ádámcsutkáját, a huzhara keze helyett a sajátját simítja a bőrére, kelletlen érzéssel mozgatja meg az egészet, de csak alig-alig érzi magát komfortosabbnak tőle. Rohadjon meg. Nagyon rohadjon meg.
- Nem feltétlenül, a legtöbb nagy hatalmú emberlényt meggátolja a saját moralitása abban, hogy ártson az olyanoknak is, mint te - akik pedig ugye nagyon megérdemlik. Nem támadja hátba a huzharát. Nem volnának jók az esélyei, és nem tudná elvinni innen a hajót. Bár lehet, hogy van mentőkabinja, amin elindulhatna a Korbin felé... de egy ideig nem akar mentőkabint látni belülről, sokáig, élőhely címszó alatt.
Csak megforgatja a szemét, pedig ő szeret beszélni, de ha se istenezni, se káromkodni nem lehet, fővesztés terhe mellett, akkor a kommunikációjának nagyjából a fele válik veszélyessé a számára. Persze megválogathatná a szavait, de az nem ilyen egyszerű ezzel a jelenlegi identitással, mint ami neki most van.
Egyszer volt másmilyen is. Igen. Csendes. Alázatos. Tisztelettudó, de valamikor kimosták a fejéből, hogy egy emberibbet tegyenek a helyére, amivel kiengedhették az űrbe.
- Milyen természetellenes egy más bolygóról valónak - ő már csak tudja, eddig a legtöbb társadalom amit látott szent borzadállyal töltötte el, és fel kellett tennie magában a kérdést: hogy és hogy maradtak ezek életben?
- Azon a bolygón még több milliárd ember zsúfolódna akkor. Miért hívnák víznek? Nem élünk meg a vizen, a földnek van jelentősége - vagy valami ilyesmi. Ez logikus dolog. Ha az Atlantisziak nem aludtak volna az elmúlt száz évben, akkor ők vihették volna be a köztudatba a bolygót, és lehet, hogy víz lenne a neve.
- Mindegyik vallás szerint az, amelyiket ők imádják. Én még egyik fu... istent se láttam - mert az istenek a "fucking" kategóriába esnek. Mégis miért vannak egyáltalán, ha semmire se jók? Az emberiségnek egyetlen igaz istene van, és az éppen saját maga.
Hamis a szerelme a gép iránt. Inkább amolyan... együttérzés. Hasonló cipőben járnak a kabinnal, annak is szavát szegte a huzhara erőszakossága, feltépte az odalát, megsebezte, és végül eladja majd apránként. Biztató kilátások.
- Rossz társaság - teszi csak hozzá az erkölcsi mérce kedvéért, de nem látszik meglepődni azon, hogy a huzhara ismeri őket, pedig... őszintén mekkora esély volt erre a világűrben? Annyi ilyen banda van, mondjuk ha sokat ismer, akkor már azért nem olyan nagy csoda, hogy éppen azok a gyerekrabló szarrágók is benne vannak a merítésbe. Szóval üzletel velük. Ezt az információt el kéne adni.
- Olyan egy méter magasak, vörös bunda borítja a testüket. A mi bolygónkon van egy állat, a róka, arra hasonlít. Hegyes arcú, hegyes fülű csencses kis... dolgok - felnyitja az egykori vezérlő maradékát, amit a huzhara még érintetlenül hagyott, kiveszi a hőszabályozást, a szórakoztató elektronikát. Gondosan bogozza a kábeleket, onnan pillant fel a másikra. Sötét szeme nagyon tartózkodó, de a frusztráció nem ül ki az arcára, csak megemeli a szemöldökét a sziszegés hallatán.
- Az ember nem egységes faj. Az érdekcsoportok jobban meghatározzák az egymáshoz tartozást, mint a fajsági mivolt, mondhatni, a különböző gondolkodási csoportok képeznek egy fajt, nem az ember, mint faj maga - megvonja a vállát. - A terület nem azért kell, hogy legyen hol lakni, hanem hogy legyen hol bányászni, kitermelni és élelmiszert termelni, mert mi nem élünk meg egymás nyers húsán - ami amúgy is undi, mondhatni a huzharának kuss, de hát ki némítja el a huzharát?
- Igen, de idén már voltam, és nem kaptam semmilyen egyértelmű parancsot. Talán egy év után megint odamegyek, ha addig nem jön valami sürgős üzenet, a különböző állomásokon keresztül, hogy a Föld visszahívja a hozzám hasonlókat - már azokat, akiket nem raboltak el ugye. Ugyeugyeugye.

Amint a másik megpróbálja befúrni az ujjait, figyelmeztetően rándulnak a torkon sajátjai jelezve, hogy a fojtás hurka is épp úgy szorul meg, ahogy a másik ellene feszül. Megvillannak a szemei. Eddig nem gondolta, hogy problémák lennének a másik értelmi képességeivel, de úgy fest át kell értékelnie a dolgot. Kifejti bővebben is a mondanivalóját, ha már az első két figyelmeztetés valamilyen oknál fogva nem ért célt. Komolyan egyszerűbb lenne csak kitépni a nyelvét, de úgy az égvilágon tényleg semmi haszna nem maradna. Szomorú tény, hogy az emberek sem mind beszélnek így, bár meg kell mondja őszintén, ő erre bizonyítékot még nem látott. Volkan anyjának is bevarrta volna a száját, ha nem kellett volna nyers hússal etetnie a kölyök túlélése érdekében.
Nem foglalkozik már a senyvedéssel, érdeklődését vesztve lép el a hím mellett, az inkább előbb, semmint utóbb lesz kénytelen követni, ha nem akar egyéb retorziókkal szembenézni. Mily szerencse, hogy ezt nem kell prezentálnia.
- Hát hogyne. - Véleménye szerint aligha lehet túl nagyhatalmú valami, ami túl töketlen ahhoz, hogy megtegye a szükséges lépéseket. Az ilyenek ugyanis akkor is hezitálni fognak majd, amikor kíméletlen döntéseket kell hozni, márpedig az erre való képesség a hatalom döntő része, nem pedig a genetikai, netán a mágikus képesség. Minden jellemben dől el. Már szerinte. Természetesen létezhet olyan hatalom, ami minden ilyen felfogást felülbírál, de valahogy kétséges, hogy az olyanok pont vele foglalkoznának. Ugyan, mégis minek?
Milyen kellemetlen, hogy istenezés meg káromkodás nélkül kell beszélni? Még a végén meg kell erőltetnie magát, hogy kulturált körülmények között kommunikáljon. No, persze a huzhara meg a kulturáltság a legtöbb nézőpontból két különböző dolognak tekintendő, ez a saját szemszögéből messze nincs így. Egyszerűen csak... más.
A csendessel és alázatossal kiegyezne, akkor megtartaná házikedvencnek valóban. Nem biztos, hogy ez olyan jó dolog lenne mondjuk. A kutya szerepben nincs egyenlőség, sem szabadság, maximum póráz és szájkosár. Nem túl kecsegtető opciók.
Biccent, számára mindenképpen az.
- Végül is, ez is egy logika. - Nem mintha ettől sokkal többre értékelné, de legalább ereszti a témát. - Az isteneitek nem tizedelnek titeket? - Náluk soha nem jelentett problémát a túlnépesedés. Miután isteneik nem áldozták fel őket, megtették ők a többi fajjal... Tudja, hogy a legtöbb kultúrában nem így működik, de erről a kérdésről még nem beszélgetett mélyebben egy emberrel sem. Aligha tudhatja, hogy ez maximum régen volt divat, illetve egyes sátánista, vagy nagyon elmaradott törzsi kultúrákban manapság.
- Ah. - Mintha kissé elkedvetlenedne ezen a válaszon. Nehéz meghatározni így, hogy az arcára nem ülnek ki különösebben az érzelmek, de az összhatás valahogy erre hajaz. Ha a másik találkozott volna már istenekkel, rögtön sokat nőne az értéke a szemében.
Lepattan róla a megjegyzés, ilyesmikkel aligha fog alakulni a huzhara erkölcsi mércéje. Lehet, hogy a világűr nagy, de a kereskedelmi réteg specializál bizonyos területeket, a feketekereskedelem - főként az emberkereskedelem - pedig egy fix, naprendszerközeli vonulatot. Az emberek nem találhatóak meg, csak egy élőhelyen, így ez viszonylag jól leszűkíti a kört.
- Értem. - Fogalma sincs, mi az a róka, de nagyjából el tudja képzelni. - Ilyenből csak feketét láttam, fehér csíkokkal. Valami kotoréklény. - Kifejezetten borzszerű, de a borzról sem tudja micsoda és annak amúgy sincsenek szarvai jobb esetben. Megpróbálta megfogni, hogy megegye, de irtó büdös volt a kis dög, úgyhogy inkább letett róla.
- És te milyen gondolati fajba tartozol? - Nem ereszti figyelméből a másikat, most kifejezetten leállt a munkával, amíg próbálja értelmezni a katyvaszt, amit az emberiség jelent. Méghogy gondolati csoportok? Nem tudja elképzelni, hogy náluk egyéni szinten létezhetnének motivációk. Mennyire máshogy működnek...
- Mi NEM esszük egymást. - Mered rá a férfire, kellemetlen pillantása kifejezetten arra hajaz, mint amikor falnak szorította. Mit képzel ez mégis?! - Hova gondolsz? Soha nem bántanánk a magunkfajtát. - A feltételezés is felháborító. A humán megkapja a kért kusst, mert sikerült annyira megsérteni a lothaorit, hogy az egy darabig ne akarjon új témát felhozni. Nem tart sokáig az áldásos csend, bár nem válaszol rögtön a kommunikációs témára. Talán megjegyezhetné, hogy ezzel a másiknak bőven nem kell többé foglalkoznia, de... minek fenyegesse tovább? Nem mintha lenne a félfémfickóra bármi jelentősebb hatása.
- Tényleg értesz hozzá. - Biccent a kiszedett elektronikákra pillantva, megtámaszkodik maga mögött a kabin szájában és feláll. - Csinálhatod egyedül. Ha éhes vagy, netán akarsz valamit, előrejössz a vezérlőbe. Ha aludni akarsz, megteheted. Nincs trükközés. - Csak a miheztartás végett. Ledobja a kezében fogott szerszámot a ládába, aztán nemes egyszerűséggel elsétál, ha a másiknak nincs kérdése. Esélyesen tényleg sikerült vérig sérteni.

Ösztönösen fúr, a látszat ellenére rosszul érzi magát levegő nélkül, de végül akarattal lazít a fogásán, ahogy felsimeri a húzás-eresztés közötti kapcsolatot. Az értelmi képességei kiválóak. A baj a huzhara logikájával van, ami alapvetésnek tekinti, hogy kizárólag az ő akarata és működési rendszere a helyes. A büntetési rendszere felőrli az élőket.
Nem vitatkozik a hatalmakról. Kívánja, hogy itt legyen valaki, ám nem a seggbebaszott jók csapatából, akik nem tesznek odébb egy szalmaszálat sem helyesen és okosan akkor, amikor kéne, viszont amikor vészterhes következményekkel járnak a döntéseik, akkor iszonyú bátrak, hanem az övéi közül. Valaki, bárki, akárki. A huzharának a laborban a heye, tiszta sor, az agyának monitorokon, a szerveinek félig kibontva a testéből egy életbentartó rendszeren, precíz vizsgálat alatt, az elméleteinek pedig a közröhejek tárgyának gyűjtőszekrényében. Az ember bosszúvágyó lény, a sekélyes gondolatok falnak feszítve különösen aktívan kérnek és követelnek teret maguknak Jochemben is, pedig a rosszakarat látja a lelkét, jobbára igyekszik elnyomni ezeket. Nem túl nagy dicsőség emberinek lenni.
- Ahogy mondtam, az istenek szarnak ránk - nemhogy tizedelnék őket, bár Loki furmánykodásait minek is lehetne tekinteni, na meg Thorhalla vérvérhalálbukását, de hát az Asgardiak nem igazi istenek. Nincs bennük semmi istenszerű. Erősen gyanítja, hogy em ütné meg a huzhara ingerküszöbét isten témában, bár a férfi kifejezetten istentelen fajzatnak látszik, nem most fogja feszegetni a kérdezősködés mibenlétét, és főleg, mert mást is erősen gyanítani kezd - Ez nem káromkodás - teszi hozzá sietősen.
Meg a kedvetlen huzhara anyját. Ő is elkedvetlenedett, mégsem érdekel senkit, és senkinek sem kell félnie attól, hogy emiatt a kondérba kerül. Kondér. Jó lenne valami frisset és meleget enni, nem mintha éhes volna, de az ízek... tojásrántotta. Tojás. Főtt tojás.
- Az biztos a borz lesz - bár nem egy nagy biológus. Hogy került borz oda ahol a huzhara volt?- Vagyis biztos nem, az csak a földön él, amennyire én tudom... én? Az amerikai nemzethez - ha már hazugságlúd legyen kövér. A legjobb a huzharában az, hogy nem tűnhet fel neki, hogy németes a név, ami bemutatkozott, az is igaz, hogy az USA tele van áruló emigráns németekkel. És ügynökökkel.
- Hm... -a megkezdett gondolatok félbemaradnak, állja a másik pillantását, nem pislog, mert az egyértelműen a gyengeség jele volna, és ha valamikor, hát most biztosan nem akar gyengének látszani. Végigsimít a nyelvével a szájbelsőjén, mintha a vér és halál fémes ízét fakasztaná fel odabent a másik indulata. Csak nyugalom, még nem történt meg a népirtás, és ha annyira megválogatja a szavait, hogy nem folytatja ezt a gondolatot tovább, akkor talán nem is fog megtörténni.
Nem zavarja a csend. Mivel nem beszélhet rendesen, és stresszeli csak magát azokon a szavakon, amiket nem mondhat ki, elvan némán. Még csak nem is nagyon tervezget, a pillantása nem keresi a kiutat; a figyelmét fókuszálja. Messze a Korbin, még ezer szökési tervet kiagyalhat addig, és el is vethet, ha akar. Ha meg nem akar, nincs is szüksége erre. A huzhara adatbázisa nagyon kívánatos portéka, de egyelőre igen veszélyesnek, ha nem lehetetlennek látszik a hozzáférése. Érték-kockázat.
- Gondolom mindenhol a husi részekben vannak kamerák, amik figyelik a trükközést? - pillant a távozó huzharára, addig kiveszi az eszközt a gépbelsőből, megtörli kissé izzadó tenyerét a hasán, a bőrnadrág rosszabbnak látszik erre, mint az igazi bőr.
Az biztos, hogy nem fog bocsánatot kérni, mivel ezt nem is követelték tőle. A munka nemesít, a nagy csendben egy indulót dúdolgatva folytatja a szerelést. Sajnos a bőrnadrág miatt nemigen tehet zsebre hasznosnak vélt dolgokat innen, fürdésnél amúgy is lebukna. Módszeresen bontja a kabint, időnként leül, kipiheni magát, megnyújtóztatja a tagjait, körülsétál, benéz a cellákba, keres valami rendszert, egek, ebből a hajóból nem lehet kinézni? Vajon hol lehet a sárkánytojás? Vagyis, huzharafészek.

Ha a huzhara találkozna a Hydra fejeivel, netán egy-egy élesebb karommal, valószínűleg már beletörne a tudománya a lehetetlen szörnyetegbe. Jelenleg azonban csak egy kis fémes pikkelye áll előtte, ami önmagában még nem tesz ki egy egésznyi borzalmat. Pedig Shriad jól mutatna a műtőasztalon. Otthonos lenne a fehérség, a vér vöröse... csak neki nem lenne ínyére a dolog, de hát ő maga sem törődik mások jóérzéseivel.
Megrándul a szája, pillantása lassan fordul a férfi felé. A jó helyzetfelismerő-készség ezúttal megmenti a kiborgot a kellemetlen retorzióktól, ugyanis a hím hosszan mustrálja bár, kivételesen nem mozdul büntetésért, engedékenyen megbocsátja a rögtön meggondolt kihágást.
- Mintha ebben az univerzumban mindenkit elhagytak volna az istenei. - Csak egy fél gondolat, nem biztos, hogy egyáltalán Jochemnek szánja, de minden esetre elhagyja az ajkait. A hajó valamit csendesen kattog. Talán be van állítva, hogy komfrotolja a huzharát, ha azt kellemetlen behatások érik... vagy megérkezett az űrbálna, ami kettéharapja majd őket.
Kiábrándító. Nem találja a sajátjait, nem talál másokat sem, az istenek mítoszok, legendák, nem rendelkeznek elég tisztelettel, vagy csak más fajok. Hol van az ő istene? Meddig kell még kutatnia utána?
- "Borz"? - Rásandít a másikra, hát persze. Megint Földi párhuzam. Akár bosszanthatná is, de egyszerűen csak elkönyveli magában, hogy amit látott, azt a humánok borznak nevezik. Tévedés, de a hasonlóság viszonylag elég nagy. - Értem. - Nem, kurvára nem érti, de igazából nincs különösebb jelentősége. Bármit is mondana a másik, kénytelen lenne elhinni, mert épp ugyanúgy semmit nem mond az amerikai nemzet, mint bármelyik másik.
A férfi jól teszi, hogy hallgat, bár önmagában a hallgatás bűnös csend. A hümmögés egy földi számára talán kiverné a biztosítékot, mert az ilyen "hm" általában olyan, mint a női "semmi": mindig van mögötte valami és szinte soha nem jelent jót. A huzhara ellenben más civilizációból ered, engedi bezáródni a gondolatok árját, mert ha valamit már kimondanak, az sosem vonható többé vissza. A szó elszáll? Mi hazugság. Az írás megmarad, talán néhány évtizedig, századig ha jól tartják, de a szó a szívekbe vésődik és örökre ott ragad.
A csend nem a huzhara barátja. Pontosan az, amit az elmúlt egy évben tapasztalt. Nincs benne érték, egy idő után elveszti a jelentőségét és belül kiüresedik tőle. Az űr pedig már csak olyan, hogy szüksége van a feltöltekezésre. Nincs értelme tovább maradnia.
- Tudni fogom, mit csinálsz. - Szól még csendesen, kitérve a valódi válasz elől, de biztosítva is a másikat, hogy igen; valamiféle érzékelés létezik a hajón. Minden átkozott, lüktető kis pontjában.
A huzhara csak kétszer tér vissza a nap folyamán. Mindkétszer ételt hoz és a második alkalommal bezárja a férfit a cellába. A szótlanság pedig valahogy... állandósul. Az elkövetkező három napban nem javul, de legalább nem is romlik Jochem helyzete. Van mivel elfoglalja magát, a kabin megköveteli a figyelmet, a hozzáértést, a fókuszt, a hajó kattogása pedig továbbra is érthetetlen és felismerhetetlen. Shriad minden nap visszatér, táplál, elmegy és ki tudja, mit csinál. Ha Jochem sétálni akar, zuhanyozni, megteheti. Az érzés örökké egy: folyamatosan megfigyelik. Nincs új a napok alatt, nem igaz?
Kellemetlen tény, hogy a hajóból nem lehet kinzéni. Legalábbis nem utasként. Ha a férfi az űrt akarja szemlélni, az irányító a legjobb választás.

A kattogó hang a negyedik napra gyakorlatilag állandósul. Eddigre elkülöníthetőek a nüansznyi változások, az árnyalatok, de az értelme továbbra is rejtély marad, tekintve hogy Jochem lemarad a huzhara reakcióiról a célszemély hiányában. Annyira azonban bőven sikerül hozzászokni a különböző hangsávokhoz, hogy vérfagyasztó legyen, amikor a hajó hirtelen - minden előzetes figyelmeztetés nélkül - sivalkodó, gyorsan kattogó, sziszegő panaszos áradattal tölti meg a belteret. Ha lehet hinni az alapvető ösztönöknek, ez a fülsértő, tébolyult hang leginkább vészjelzésre emlékeztet.

A kis hatalom néha nyomasztó, amikor a dolgok a hétköznapi rendjükben mennek. És mérhetetlenül nyomasztóvá válik olyankor, amikor valami kihívással kerül szembe, ami jócskán meghaladja a kis erőt, de nincs lehetősége segítséget kérni, vagy ha volna is, kérni gyakran még veszélyesebb, mint kudarcot vallani, vagy egyszerűen csak meghalni.
Kérni és könyörögni.
- Mire lenne jó egy isten? Még az is - vér, halál, pusztulás, káosz, phalanx, nincs elég ellenség? A földi felfogásban egy uralkodó istenség aligha jelenthetne mást, mint újabb fenyegetést.
Felemeli a fejét a kattogásra. Ez egy nyelv. Ez egy kibaszott nyelv. Egy humanoid teremtmény ne kattogjon vissza egy hajónak! Mi másra alkotta volna meg az univerzum a bogárszájú bogárlényeket, ha nem arra, hogy kattogjanak? Te is fiam, Shriad?
Ártatlanul néz a borz témára, ez sem káromkodás, de nem kompenzálja túl a korábbi jó döntését a témában, visszafogott marad és csendes. A hmje üres, és a semmije is az volna. Tényleg nincs semmi baj, a huzhara elrabolta, ő ettől nem boldog, a huzharát ez nem érdekli. Túltárgyalták a kérdést, nem? A szív itt nem jut és nem is jutott szerephez, nincsenek olyan szituációban. A szavak hiányával a meg nem érdemelt, de előjegyzett verést kerüli el. A mazochizmus egy dolog. A felemás szemű viszont erősen halálos, mérgező mindenkórságos rossznyavalya. Ha már választani lehet, az űr némasága, vagy egy teremtmény dühe végezzen vele... inkább a kegyelmesebbre bízza magát.
- Sejtettem - micsoda öröm és boldogság, meg a többi. Próbál nem káromló szókra gondolni, pedig azok nagyon könnyedén adják magukat, de minél kevesebbet gondol rájuk... nem. Egyáltalán nem akarja őket annál kevésbé.
Mindazonáltal a munka nemesít. Minden szopatás vége az, hogy kirakják valahova dolgozni, csak a fél szemét tartja az eleven falakon. Néha azt képzeli, hogy tetszik a hajónak. Néha meg azt, hogy nem. Néha egyáltalán nem képzelődik, az eszébe vési mindennek a pontos helyét, a nyíló ajtók mechanikáját, a neki tárulók és a számára zártak huzharaközpontú rendszerét. A puszta létezése információt szerez, ellenben nem foglal nagy helyet a térből. Természetesen reggel és este edz, vagyis... amikor felébred, és amikor már túl fáradtnak érzi magát, hogy mást is csináljon. Nem érdeklődik az óra, az idő, a távolság miatt. Valójában nagyon kíváncsi, hogy a huzhara erre reagál-e valamit. Legfeljebb a ruhájáról kérdezi, rendesen eszik, fürdik, alszik, dolgozik. Olyan jól viselkedik, hogy akár örökbe is fogadhatnák...

Nem fogják örökbefogadni. Legalábbis most nem. A kabin gyakorlati vázának tetején térdelve a hangtól kis híján lefordul onnan. Néha a huzhara kifejezett szórakozására beszélgetni próbált a mident átható kattogással, de őszintén szólva ennek a hangzavarnak mi mást is mondhatna, mint:
- Megakurvaanyád - tömören, és elég halkan ahhoz, hogy csak valami elnyomott dünnyögés legyen.
- Tűzriadó? - próbálkozni lehet, csak nem érdemes, a szerszámot az öklébe szorítva elrugaszkodik, kecsesen ugrik le a padlóra, mint egy párduc, bár ezen a hajón arról se tudják, hogy micsoda és milyen baromi nagyot harap. A szemét összehunyorítja a bántó hangra, a fülét érő erőszakban az a legrosszabb, hogy nincs kin megtorolnia.
- Elég már - nem emeli meg a hangját, a hangzavar védárnyékában indul meg csendesen a vezérlő felé, gyorsan szalad, a vállát meggörbíti, a testét ugrásra kész állapotban tartja, de még így is ügyel arra, hogy ne súrolja meztelen karjával-vállával a falon tapadt biológiai részeket, bár már megszokta, hogy azoknak nincs rá fertő-hatása, valamit adni kell a pszichének is.
A huzhara ajánlgatta neki a vezérlőt, hát most nyílegyenesen odatart. Ha támadás érte őket, vagy valami baj van a süllyedő hajó kapitányával, egyértelműen őt magát kell megkeresnie. Menet közben persze a folyosó minden ajtajára ügyel, hátha valamelyik mögül hódító szörnyek támadják meg. Az űrkalóz támadások vonzzák egymást.

Nem állítható, hogy nem figyeli mondjuk úgy... állandóan a humánt. Nem hazudott, tényleg van jobb dolga annál, semmint hogy vég nélkül pesztrálgassa, ám ezeket a dolgokat nagyjából bármikor képes csinálni. Jochem eltereli a figyelmét, s még ha hűvösen, távolságtartóan és elutasítóan is viselkedik vele személyesen (nem, még mindig nincs szüksége a saját ruháira), ez nem jelenti, hogy nem mozog ott az idegen jelenlét érdeklődésének parttalan peremvidékén. Fájdalmasan érzéketlennek tetszik mindenre. Nem adja jelét, hogy különösebben értékelné a csendes, hatékony munkát a tudomásul vételen kívül, nem reagál arra sem, amikor a másik a hajóval beszélget... végtelenül egyoldalú kommunikáció. A fél élő-, fél gépi lény nem válaszol, ellenben a hallgatása valamilyen szentségtelen oknál fogva értő hallgatásnak tűnik. Talán mert Jochem tudja, hogy valahol a mélyén Shriad hallja minden szavát, vagy mert a gép maga képes értelmezni? Ki tudja. Bárhogy is, a rutinná szokható, ámbátor kétesen idillinek nevezhető közeg szilánkosra törik abban a pillanatban, hogy egyetlen visszafojtott lélegzetet követően a hajó gyakorlatilag... pánikba esik.
A káromkodás kivételesen nem kerül megtorlásra, itt a remek lehetőség a kiborgnak kiélni magát, ugyanis a huzharának valószínűleg kisebb gondja is nagyobb annál, hogy vele, vagy a hülye szokásaival törődjön.
Az űrjárművön a sivalkodást leszámítva semmilyen reakció nem érzékelhető. Nincs rázkódás, nincsenek becsapódási lökéshullámok, gyakorlatilag nem érzékelhető semmi a hangzavaron kívül, mely azonban a világ minden istenségéért, káromkodásáért, kérdésért és utasításért sem hajlandó abbamaradni. Válaszolni meg végképp nem, a jelen szituációban a kiborg számkivetettnek minősül, ellenben útját nem állja el semmiféle felettes hatalom, amint megindul kifelé.
A raktér ajtaja nem nyílik fel, hacsak a férfi nem ér az ideggóchoz, ami ezt biztosítja. Undorító, vörös érgombolyag, mely kárörvendő makacssággal lüktet a falon a legkevésbé sem óhajtva megadni a másiknak a lehetőséget, hogy mentse saját pszichéjét a nem létező fertő-hatással szemben. Gyakorlatilag a második nap óta hajlandó elfogadni a férfi biológiáját, amikor is a huzhara rákényszerítette erre, mondván hogy az engedély nélkül igencsak nehéz lesz bármerre is közlekednie a hajón. Még így is maradtak olyan részek, melyekre képtelen bejutni, ezek közül az egyik a megszokott, komor zártsággal ellentétben ásít nyitott, vöröslő szájjal a folyosóra, ahogy elsietne mellette.
- FÖLDI. Befelé. MOST. - Egyszerű parancsszavak egy nagyon is ismerős hangtól. A szűkszavúsága mély, erőteljes indulatban fészkel és kel ki éppen annyira, mint ahogy a kis fülkében lévő tojás lakója próbál...
Valami egészen megdöbbentő látvány. A beltérben nincs semmi fémes. Belsőségre emlékeztet, lüktető, lélegző, nedves húsfalakra, sehol máshol a hajón nem kelt ennyire testen belüli benyomást az építmény... A kabin hátsó falánál félig a húsba ágyazva fehér tojás fekszik, porcelánszerű, törékenynek tetsző felületét sűrű érhálózat szövi át, a vörös, forró megvilágításnak hála a benne lévő, magzatpózba kuporodott, hevesen rángatózó, messze nem csupán magzatnak tűnő kis test homályos, mégis erőteljes sziluettje tökéletesen kivehető.
Shriad félmeztelenül ül a tojás mellett felé fordulva és főlé görnyedve, jobb lába belül a héjnak támasztva, bal combja alulról zárja az ölébe. Őt semmilyen szinten nem zavarja a testére lüktető belsőség, karjai védelmezőn ölelik oldalról és felülről a horrorisztikus tojást, ujjai egyértelműen repedéseken tapadnak meg. Ha Jochem belép a hajó méhébe, az ajtó szisszenve zárul mögötte. Valami nincs rendben itt a levegővel. Túl sűrű, túlságosan is nehéz, párás, ritkább az oxigéntartalom.
- Segíts nekem. - Néz élesen a férfire a huzhara, egyöntetűen vörösen izzó íriszei lázasan villognak a fényben. A feldúltsága lélegzetelállító. Egészen mássá teszi az egész jelenséget... élővé, halandóvá... érzővé. - A hajó elvétette a szükséges tápanyagmennyiséget. A gyerek túlmérgezi magát tőle. Jó vagy az elektronikában. Azt akarom, hogy csatlakozz rá a rendszerre és állítsd le a tápanyagellátást. - Hosszan néz a kiborg szemeibe, de mozdulatlan marad. - Megtenném helyetted, de ha elengedem, belehal. - Ha a másik jobban megfigyeli a helyzetet, már észrevehető, hogy Shriad valahogy... összekötődött a tojás héján húzódó erezettel, saját testén pedig sokkal sűrűbb és kiterjedtebb a vörös mérgezés, mint amikor először találkoztak.
Valószínűleg ez az a pont, amikor Jochem elsétálhatna és azzal sikerülne súlyosan bosszút állnia az őt ért sérelmeken. Nem valószínű, hogy az űrbéli képes megoldani egyedül a helyzetet.

A végtelen űr végtelen para lehetőségeket tartogat. Jochem nem egy félős típus, bár nem ismeretlen számára a félelem, egyszerűen csak megszokta a jelenlétét annak, azoknak, akiktől félnie kell, érdemes. A huzhara is ilyen, ám a fenyegetés állandó jelenléte nem őrli fel az idegeit. A pillanatnyi szeszélyek, gyors váltások, kommunikált erőszakosság igen, kihozza belőle a rosszat, de a csendes nyugalom, ami halálos és ijesztő nem teszi tönkre ezt a földit. Még úgy sem, hogy a hajótól egy kicsit tart. Vajon mit szól azért, hogy itt mászkál benne? Vajon van személyisége? A figyelő érzékelők mögött egy "ki?" vagy egy "mi?" rejtőzik?
És mi az, ami ennyire tud félni a hajóban? Igazán kíváncsivá teszi, hiszen az ember is csak egy szörnyeteg. A huzhara bukása, a hajójának gondja kielégítené a bosszúszomját. Persze a józan esze betű szerint tudja, hogy ez egy égbekiáltóan retardált gondolat. Ő innen a férfi nélkül sose jut ki. Élve van rá szükség. Na meg... tettek már vele rosszabbat is, mint a huzhara, és abból sem csinál napi szintű problémát.
- Tényleg, édes? Szar van a palacsintában, és még nyúljak is, ahelyett, hogy magadtól nyitnád? - mered a slejmre a falon, ami olyan hívogató, vörösen lágy, dühös, fényes, ragyogó és erőszakos folt. Kissé lelassult a mozgása, hogy nem érzékelt támadást, az óvatossága persze megmaradt, és a veszélyérzet sem aludt ki, csak mérséklődött. Akármi is történt, valószínűleg nem a harc lesz a helyzet feloldása, megérinti az ideggócót, éppen annyira tartja oda a kezét neki, amennyire a huzharától tanulta, nem annyira, amennyire szerinte bőségesen elég volna, a vörös száj már a ajtó túlfelén megtorpantja.
- Megyek - beletörli az ujjait a hasfalába, még soha nem hallotta ennyire sürgetőnek a férfi hangját, a kíváncsiság és a vérébe kódolt engedelmesség egy parancsoló akaratnak kis ugrásra készteti, és már benn is van a szörnyeteg gyomrában. Mivel tényleg sietett, túl gyorsan jött, az ingerek egyszerre érik, a viszolygás kiül az arcára, mielőtt cenzúrázhatná azt, csak később tünteti el, amikor a visszahőkölése után alaposan szemügyre veszi a képtelen helyzetet. Alaposan, de nem lassan, közelebb is lép, a tojás pozíciója, a fal ... mintha minden itteni sötét kis rémálma valóra válna. Mintha tudta volna, hogy kell lennie egy ilyen szobának akkor, amikor a hajóra lépett. A kékszakállú herceg lezárt szobája, ahova neki soha nem lett volna szabad bejönnie... az egyik orvosa imádta azt az operát a fülébe csendülnek a hangjai újra és újra és újra, pont úgy, ahogyan az élet lüktet körülötte. Már pusztán a belélegzett levegő csíratenyészetnek tűnik, kedve lenne megfordulni és az öklével verni a becsukódó ajtót "engedjenek ki, engedjenek ki, engedjenek kiii" jeligére.
Hello Ifj. Shriad. Hogy ityek a tojásban? A jelek szerint nagyon rosszul, az apád és a... hajó.... az anyád is sírtak akkor, amikor még meg sem kellett volna születned.
A huzhara ebben az állapotában minden, csak nem bizalomgerjesztő. A tojás sem az. A hajó sem az. Az egész életkeltő horrorfrankeinstein díszlet nem az. Mi a rosszabb egy békés huzharánál? Egy feldúlt huzhara. Tojással.
- Mégis hogyan?! A hajód kattog, a rendszered biológiavezérelt, ahogy téged ismerlek, megöli azt, aki rá akar csatlakozni és más - ő is elég gyorsan feldúlt lesz ilyen körülményektől, bár ez még nem jelenti azt, hogy nem segít. Kézközelen kívül lehajol, kicsit jobban szemügyre veszi a helyzetet. Egyáltalán hogyan tud a haó félreszámolni? Tehát él! Ne. Mindig is tudta, hogy valami nézi fürdés közben.- Szóval most kvázi leszívod a mérgét, ezért nem tudod ideadni nekem, mert én ezt nem tudnám megtenni - repedés, fogás, vörösség, szimbiontaműködés. Nem használja a parancsot rajta. Miért nem? Szinte kérő a hangsúly. Ha meghalna a kis fattyú... nos nem mondhatni, hogy sokat jelentene neki a huzhara fia. A kis élet a tojásban, ami... mégis valahogy csodálatos. Mit nem adna egy tisztességes tudós azért, hogy megvizsgálhassa. Micsoda kötődés. Mennyire kihasználható. Szánalmas, szinte sebehető szituáció. A huzhara gyenge pontja orbitális, vöröslő sebként tárulkozik fel előtte.
- Segítek, ha kérhetek valamit cserébe - emeli fel barna szemeinek élet pillantását. Elmerül a vörösökben, vérben fürdik, halott huzharagyerekek vérében. Ugye milyen rossz lenne? Nem várja meg azonban a választ, ez nem kérdés volt, hanem kijelentés. Közlés. Nem Shriadtól tanulta, de azért...- A vezérlőből tudok csatlakozni? - kiegyenesedik, menni készül. Nyilván Shriad fel tudja kattogni a falaknak, hogy nyissák ki neki az ajtót, amikor odaér. Látta már, hogy csinálja a huzhara, de soha, soha, soha nem vágyott erre az élményre. - Vagy valahol itt? - néz körül a falakon, itt még nem volt, a legvalószínűbb érintkezési, csatlakozási pontokat keres. Észre sem veszi, hogy mikor kezdett kissé zihálni, a nedves levegő teszi, mint a dzsungel, régen, régen, már nem is emlékszik rá.
Akárhogy is, az undor egy dolog, nem akadályozza a cselekvésben.

Tettek már annál rosszabbat is vele, mint hogy megmentették a biztos pusztulástól, hm? Persze a körülményei nem épp rózsásak, de őszintén? Lehetne sokkal rosszabb. Mondjuk egy kellemesen szélsőséges Kree hajón. Például.
Bárhogy is, ez a hajó nem válaszol, komor sejtelem a falon és néma makacsság. Nem nyílik magától, legfőképpen nem a vészriasztás idején, amikor normál esetben senkinek nem nyílik semmi a megfelelő biológiai ellenőrzés nélkül, nem véletlenül. A biztonsági mechanika azért van, hogy védje a hajón jogosan tartózkodókat, még ha jelenleg felesleges vesződésnek is tűnik.
Az ajtó szisszen a kiborg mögött, a huzhara pedig egész egyszerűen nem foglalkozik a nyilvánvaló undorral, mely a földi ábrázatára költözik. Kisebb gondja is nagyobb jelenleg annál, semmint hogy megjegyzést tegyen erre. Nem figyeli némán a másikat, gyorsan magyaráz, a hangjában sürgetés van és bár megvan az esélye az ellentmondásnak, valószínűleg nem túl meglepő, hogy ha ez a tojás elpusztul, akkor nagyon-nagyon sok minden pusztul el vele együtt. Jochem az elsők között és esélyesen nem lesz épp kellemes, vagy rövid halála. Ám Shriadnak nem érdeke ez, nem fontosabb a másik szenvedése, mint saját kölykének élete és EZ valóban gyenge pontja kell legyen.
- Akkor nem, ha azt hiszi, hogy én kapcsolódok rá, ez a legkisebb probléma jelenleg. - Bármi félre tud számolni, ami nem rendelkezik a megfelelő beállításokkal, ehhez még csak élőnek sem kell lenni. A huzhara tojás egy olyan fázisába lépett a fejlődésnek, mellyel korábban adatok híján Shriad nem számolt, így szükségszerűen elkerülhetetlen volt a jelenlegi helyzet. Ha a fiú meghal, az a saját felkészületlensége és hibája lesz. Ez a gondolat mérgezőbb, mint a parazita a hátán.
Hosszú pillantása megállapodik a másik vonásain, vörösen izzó figyelme belemászik a barna íriszek által ölelt pupilla kútmélységébe. Lassan biccent végül. Semmi nem ér annyit, mint a kölyök élete. Nem, még az adatbázis sem.
Halkan fújja ki a levegőt, bár egyáltalán nem tűnik tőle megkönnyebbültnek, lehunyja egy pillanatra a szemét, ahogy a tojásban heves mozgolódásba kezd a kis lény, állkapcsán kidagad a vörös erezet, meztelen felsőtestén élesen domborodik a fakó bőr alatt húzódó izomzat. Nyilvánvalóan súlyos fájdalmai vannak.
- A keltető külön vezérlőrendszeren van, csak belülről tudsz csatlakozni. Leülsz ide mellém, háttal a falnak dőlsz, a bőröd érintse az enyémet. Tudom, hogy irtózol tőle... - Igen, odafigyelt a másik reakcióira, a nagy gondosság, amivel igyekszik minden fizikai kontaktust nagy ívben elkerülni, aligha kerülhette el egyúttal a huzhra figyelmét is. - De ideiglenesen megmérgezlek. Nem, nem fogsz megfertőződni és nem lesz varázsütésre "parazita" a hátadon. Ez nem így működik.
Ha a férfi leül mellé és követi az utasításokat, akkor néhány pillanat múlva azon a területen, ahol meztelen bőre Shriadéval érintkezik, vörösen terjed végig a parazita méreghatása, gyors ütemben hálózva be a férfi szerves részeit dominánsan az érintkezési oldalon. Egészen különös, vérforraló érzés. Hirtelen sokkal könnyebb lélegezni a zárt beltérben és valahogy a közeg is otthonosabbnak tetszik. Befogadó. Barátságos. Pánikolt és... szenvedő.
- Dőlj hátra. Csak nyugalom. Higgadtan. Okosan. Olyan, mint egy állat, megérzi ha félsz tőle. - Nos... ez valószínűleg aligha ad okot a higgadtságra.

A megmentésnek nagyon sok fajtája van, de mindegyik happy enddel ér véget. Amit Shriad tesz az egyszerű foglyulejtés, még ha valószínűleg meg is menti az életét, csak azért teszi ezt, hogy a maga szabályai szerint fenyegesse. Hiszen a tényleges életét, amit a végtelen űr fenyegetett nem adta vissza a németnek, nem rendelkezhet vele, és nincs szabadsága. Nem menekült meg semmitől, hiszen a huzhara még szeszélyesebb, mint az űr, legalább olyan könnyű meghalni tőle.
A látvány. A látvány mindig sokkoló. Úgy elsőre. Az emberek nem szoktak hozzá, hogy valami, ami beszövi a másik élőt az jó dolog lehet. Kizárólag élősködőkre asszociálnak. A földön nem született ebből még jóság, a zuzmók egyszerűen túl kicsik ahhoz, hogy az emberek komolyan észrevegyék őket. Az ilyen dolgokat tűzzel kéne elégetni és kipurgálni, lehetőleg még akkor, amikor kicsik és védtelenek.
Mélyet szed a párás levegőből.
- Én hiszek neked - csak nem bízik benne, nyilvánvalóan. Mégis miért tenné? Semmi oka nincs rá. Teljesen természetesen fordul meg a fejében az is, hogy ez csak egy trükk. Shriad kézközelbe hívja, aztán ráparancsol a mentális korbácsával, és ő egyesével fogja leszeletelni a combjairól a sonkafalatokat, hogy azt a tojáslakó kis szájába gyömöszölhessék, így mentve meg még el sem kezdett életét. Határozottan nem biztató kilátások. Remek alkalom lenne futni. Mondjuk egy mentőkabinba, nem mintha az használható lenne, amin jött.
Nincs oka elmosolyodni, a huzhara belement ugyan egy alkuba, de az alkuk alapvetése, hogy az alkudó fél halála esetén amúgy nem kell betartani őket, de itt és most nemigen tudna jobb biztosítékot.
Talán a huzhara, mint embertelen lény van elég egyenes faj ahhoz, hogy ne kelljen ettől félnie, amitől egy ember esetén félne? Ugyan már, ugyanúgy képes hazudni, ahogyan mondta, rejtett diplomatikus képességei is vannak.
- Ühüm - a másik fájdalma szórakoztatja. Nem szadista, ő maga soha nem kínoz másokat, önként, de a szenvedés valami olyasmi, amit mindenki megérdemel. Különösen a huzhara. Nincs benne sajnálat vagy szánalom, lassan lép előre, ahogy hallgatja, szórakozottan biccent. Irtózik. Igen.- Tegyük fel, hogy elhiszem - kiszáradt szájjal ereszkedik le a helyére, a karját érinti a huzharának, mert az oldala jórészt fém, nem biztos benne, hogy alkalmas a mérgezés vezetésére, az alkarjának külső fele és a kézháta nyugszik a huzhara lapockája alatt a bordáin, érezni, ahogyan megrázkódik a karja alatt, a húsba ágyazott parazitalábak éreztén, azok kicsapódását, ragadozását vizionálva maga elé meglehetőségen gondterhelten.
- Csak rajta - a szemét nem veszi le a fertőről. Nézi, ahogy végigfut a karján, amit rögtön kedve támad kicseréltetni valami kiborgizált darabra, a vállán, a mellkasán, a hasának felé, bizonyára ott van a nyakán is, mint valami fonálféreg-gubancos szörnyeteg, a falnak veti a hátát, a bőrszerűségnek, az élőnek, aminek nem lenne szabad élnie. A könnyű lélegzet annak a jele, hogy valami megváltozik benne, az idegen érzésektől legszívesebben elfordulna.
Nem eredményes taktika. Elnyugtatja a gondolatatait, és inkább semleges marad iránta.
- És felzabál? - kérdezi egy kényszeredett vigyorral a másik tarkójától, a sajátjának egy kényelmes helyet keres a vörös hússágon. Kifújja magából a meleg levegőt.- Oké, érzem, hogy ez a dolog viszont fél - és ez szerinte irgalmatlanul helytelen. Mitől félsz, hajó? Legyen a neved mondjuk Priscilla. Mitől félsz, Prisci? Mit rontottál el a gyereknél?
Megmozgatja az ujjait a másik hátán, jöhet a következő lépés. Tart ettől a dologtól, de a félelem régi cimbora, mellettük ül, mint barátéknál szokás.

Hova adja vissza az életét? A nyílt űrbe? Nem, ne is próbáljunk a mentalitás köré fonni semmiféle jószándékot, valóban nem óhajtja visszaadni a kiborg szabadságát. Egyelőre legalábbis biztos nem.
- Jó. - Biccent a megjegyzésre, a bizalomra jelenleg nincs szüksége, csak hogy a másik kövesse az utasításait és ne romboljon odabent. Valahol ezen a ponton úgy van vele a Fehér, hogy ha nem segít a másik, akkor a kölyök mindenképpen meghal, tehát nagyobb kárt ennél a segítségével nem is nagyon tud okozni. Egyébiránt nem, nem vagdossa vele le a kis cafatjait, bár ami azt illeti... meg kéne nézetni vele a régi Hannibál sorozatot. Az lehet le tudná kötni a figyelmét annyira, hogy hajlandó legyen megülni előtte a seggén.
A kiborg nem tudja még, hogy a huzhara számára az alku szent. Ebbe pedig önmagában nem fér bele, hogy ha az egyik fél teljesíti az ígéretét, akkor annak meggyilkolása súlyos, elfogadhatatlan vétek még az ő értékrendje szerint is. Ez a gondolkodásmód, ami megbízhatóvá teszi kereskedelmi körökben és ezért volt képes felépíteni a maga ellátási láncát gyakorlatilag nulla tapasztalattal és háttérrel is. A tudás hiánya nem Jochem hibája, de majd rájön. Feltéve, hogy túlélik ezt.
Máris van egy közös vonásuk: Shriad is rendkívül jól elgyönyörködött a humán szenvedésén. Pillanatnyilag nem fosztja meg a fordított kiváltságtól.
Halkan nevet, micsoda szkeptikusság! A nevetése alig csendül fel, már el is fullad szinte, hunyorgón pillant hátra a válla felett. - Nincs okom hazudni. Az tényleg megmérgezné a szituációt. - Sokkal jobban, mint amennyire már jelenleg is sikerült?
Ilyen közelségből a huzhara hátán fekvő parazita kifejezetten veszélyesebb benyomást kelt, nem csoda, ha szörnyű lehetőségek végtelen tárházát festi a kiborg lelkiszemei elé. Halkan szusszan, ahogy a másik hozzáér, felsőteste valamelyest kiegyenesedik, a bőre érintésre meleg, kissé nyirkos a kihasználtságtól. Ilyen szempontból nagyon hasonlóan reagál biológiája egy emberéhez.
A vörösséget aligha érdekli az emberi irtózat, szépen, módszeresen hálózza be a megfelelő táptalajt biztosító testet, nem kizárt, hogy bőr alá is befonódik, mint valami undorító féreg... de a huzhara azt mondta nem fertőzi meg, nem igaz? Talán mégiscsak hazudik. Vigyor ide, vagy oda, Shriad komolyan veszi a kérdést.
- Nem, idegmérget fecskendez beléd, ami kiüt egy teljes alvási ciklusra. - Lássuk be, ez pillanatnyi helyzetben rendkívül ellenhatékony lenne. Enyhén biccent.
- Fél, mert azt hiszi, a saját gyereke. A szaporodás alapvető biológiai szükség, pánikban van, mert úgy érzi elveszti azt, ezért próbálja kijavítani a hibát, de még nagyobb problémát okoz. - Az utolsó szavak valahogy elvesznek az éterben, ahogy a férfi hátradől, a tarkójára nőtt érzékelők pedig huzharaként azonosítják. Nem elég tapasztalt az ilyesfajta kapcsolódásban ahhoz, hogy képes legyen különállóan érzékelni a fizikai környezetében lévő történéseket, a hajó "tudata" gyakorlatilag azonnal magába szippantja.
Már az első pillanatban érzékeli, hogy kordában kell tartania a gondolatait, mert azok gyakorlatilag szétszóródnak körülötte a nem-térben és képtelen felépíteni magában a környezetet. Ha sikerül higgadtan fókuszálnia és lecsendesítenie elméjét, úgy nem azt kapja, amit egy ember a géptől elvárna... nincsenek érzékelők, sem lepergő adatok, utasítási sor, bármi, amit képes lenne befolyásolni. Csak a hajó pánikállapota van, a félelme, mely egyből kinyúl a kiborg tudata után, hogy letapogassa azt, vajon olyan személy jött-e, akit bizalommal fogadhat, vagy külső ellenség...
Ha Jochem nyugodt bír maradni, úgy a rendszer nem utasítja el, ő pedig fokozatosan szinkronizál vele. Nagyjából 80%-nál éri el azt a szintet, amikor érzékeli a tojást, Shriadot, a kabin hőfokát, a levegő összetételét, a működési elvet, mely a hajó vezérlőenergiáját szipkázza és alakítja át a biológiai részeken futva felhasználható tápanyaggá. Képes érzékelni az anyagáramlást, a mennyiséget és ahogy a hajónak, úgy neki sem lehet fogalma arról, hogy milyen mértékben rossz ez a mennyiség, pusztán hogy egészen biztosan csökkenteni kell. Ehhez elég egyszerűen gondolnia rá, párhuzamosan látja a kölyök életfunkcióit is, amik jelenleg igencsak siralmas állapotban vannak. Nagyon-nagyon könnyű lenne végezni vele. Az gyorsabb, megmenteni ugyanis valószínűleg órákba telik majd, ha egyáltalán van annyi ideje.

A szándék, a szándék, a szóbeli szándék már elég volna a jóságosság egyetemes címkéjének megszerzéséhez, amit aztán el lehet árulni, ha a kegyes és kegyetlen kedv úgy tartaná.
Ilyen ötletadós módon nem biztos, hogy megérné megültetni a huzharát. Még a végén rákapna a főzött, sütött emberhúsra az egyszerű, mezei nyers helyett, és az már igazán művészi étkezés volna...
Jochem sokféle szentséget ismer, de azt is tudja, hogy minden szentség múlandó, az állandóság téveszme, zsinór, ami csak a következetesen becsületesek torkán feszül meg. Shriad esetén akkor sem bízna meg az alku szentségében, hogyha valóban látná, hiszen tudja jól, milyen becstelen az emberi moralitást tekintve minden más szempontból a férfi. Nincs fix pont egy ilyen flexibilis rendszerben. Bezzeg közös pont! Hátborzongató felismerés lenne, de csak egyiküknek kéne azon elgondolkodnia, hogy jó ember-e vagy sem. És hát egyértelműen nem.
Erőltetett mosolyra rándul a szájszéle a nevetés hallatán, súlyos teherként nyomasztja ez, ha mégoly biztató is, nincs ebben a helyzetben semmi derűkeltő. Nagyon szívesen segítene bármilyen más módon, mint amilyen módon segítenie kell. Komolyan? Már ide fajult gondolatban? "Szívesen" segítene? Ugyan már.
Ezt a hátat inkább ütni szeretné. A felhalmozódott sérüléseket az önérzetén így torolná meg, megizzaszítaná talán a huzharát, bár... amilyen különleges ereje van, nem kizárt, hogy fordítva csattanna el az is, de egy kis esély arra, hogy lebirkózza az elé tornyosult hófehér nehézséget már megnyugtató lenne. De még mennyire megnyugtató.
Nyugodtan lélegzik, amint a vörösség befonja, mint a borostyán a fát, ha elég időt hagynak neki. A lelkében tartja az iszonyt, nem engedi eluralkodni azt a testén, a karján, a lábán, a bőrén csak a borzongás jár, kongó temetőben magányos szellem, ami nem találja a saját sírját, hogy abba kényelmesen elfeküdjön.
- Négy óra. Annyi idő alatt meghalunk? - nem érzi biztonságban magát a másik háta mögött sem, de azért egyértelmű, hogy a tojásra gondol, és általánosít, mindannyiuk halála az a kis nyomorult.
- Eheheheh... szép, egy hajó, aki hisz dolgokat, őszintén szólva nem tudom, hogy mi jöhet még. Tehát nyugtassam meg, és... - elhalkul, megfeszül az állkapcsa, ahogy a tarkóján megérzi a halál érintését. Nem a kaszás csontujjai, miként mindig elképzelte, sokkal inkább húsos, viszkózus tapintású dolgok ezek. Még jó, hogy már a tisztességes étel ízét is elfelejtette, nemhogy lenne valami a gyomrában, ami felfordulhatna. Reszelősen sóhajt, a fogait összefeszíti, hogy érezzen valami mást is, mint ködöt és homályt, opálos ismeretlenséget.
Nem küzd a semmi ellen, elsüllyed benne, ahogy az elnyeli, borzalmas érzés. Egy gyógyszerkábulathoz tudná hasonítani, és ott sem szabad tiltakozni, mert akkor szörnyekkel telik meg a delírium. Önként van itt. Segíteni. Vagy legalábbis nagyjából. Visszafordulni miután már beleugrott a kútba olyan emberi lenne, és legalább olyan hatékony és szánalmas is.
Próbál figyelni. Viszonylag egyszerű tevékenység, nem kell hozzá sok képesség, de mindennek a megalapozója lehet, hogyha jól használják. Meg akkor is, hogyha rosszul. Kifújja a levegőt lassan, próbálja megtalálni a saját lélegzetének külső s belső hangját, hogy kapcsolatot teremtsen az odakinttel és az idebenttel. Még szüksége lenne a huzhara útmutatására. Egy dolog, hogy ért az elektronikához, még egy dolog az, hogy a testben zajló kémiai folyamatokat is bioelektronika mozgatja, de hogy ez itt mi a fene lehet körülötte? Valami, amit nem fog tudni megérteni ennyi idő alatt.
Ember a hajónak: mindenki nyugodjon le a picsába. Anyagáramoltatást megszüntetni. Higgadtság és józanság. Nem érzelmi alapokon fogja meghatni a gépet, de... voltaképpen ő is gép. Részben ez érző gép. Egyívásúak. A vizsgálatnak aláveti magát. Egy hús-vérrel ötvözött szerkezet, ami azért van itt, hogy megoldja a problémájukat.
Mit is mondott a huzhara? Túl sok mérget adagol a hajó a tojásba? Ha leállítja az is rossz lesz, ugyanolyan stressz és sokk. Nincs valami ellenméreg? Biztos nincs, viszont a huzhara nyeli el az adagokat.... hé, mi lenne, ha csökkentenék ezt.
Hallasz hajó? A figyelmét lekötik az életjelek, a színek, szagok delíriuma, beletekinteni mások létezésébe isten-szerű érzés. Lenyűgöző. Érdekes. Izgalmas. Vajon veszi ezt a tároló? A szemével látja? Vagy csak az elméjével? Az izgalmas megtapasztalás lenyűgözi, a teste megfeszül, az ujjai megárndulnak, a tenyere hozzáizzad a huzhara bőréhez.
Lassú csökkentést irányoz elő. Könnyű megölni valaki a gyors változásokkal, próbálta már. Így egyre enyhébb adagokban kapja a nagyhuzara az áldást. Legfeljebb ő hal meg. Aztán utánadöglenek a tojással. Nem szabad ilyesmire gondolnia. Nyugalom. A figyelmét megosztja és mégis fókuszálja, összpontosít.

A huzhara moralitás elég távol áll az emberitől. A fajtájuk szerint Shriad hozzáállása nem becstelen, sőt... akár megvádolhatnák azzal is, hogy kissé elpuhult az évek alatt. Szó sincs erről, pusztán kénytelen bizonyos... kompromisszumokra, ha boldogulni akar a többi faj között.
Ha valamikor, hát most lenne a tökéletes alkalom, hogy sértett önérzetén bosszút álljon Jochem. Túltöltekezett a saját kölyke mérgéből, ha annyival kellene többet magába szívnia, mint amennyit egy kifejlett képességhasználat jelent, nagy eséllyel automatikusan lekapcsolná elméje a működését, hogy a beépített önvédelmi modulban semlegesítse a túladagolt mérgezést. Egy huzhara egyszerűen csak nem lehet ilyen szinten önfeláldozó, még a saját kölykéért sem. Biológiailag nem.
Kis gondolkodásnyi idő, gyors fejszámolást végez.
- Igen. - Nem ember. Nem mond talánokat, nem tart bizonytalanságban, egyszerűen csak közli az igazat bízva abban, hogy a másik képes azt feldolgozni. Ha nem nos... akkor így is úgy is bukásra vannak ítélve.
- Jochem? - Pillantása a válla fölött moccan a férfire, de azt addigra már elnyelte a sötétség. Halkan kattog valamit a tojásnak. Természetellenességében is kellemes, megnyugtató szólam.

Rendkívüli módon kiszolgáltatott érzés. A húsos közeg úgy vesz körbe, mint valami zárt, erőteljes, izmos burok, holott a kiborg ésszel nagyon jól tudhatja, hogy az nem fedheti be teljesen, így mindez pusztán érzékcsalódás lehet. Nehéz elképzelni, hogy egy huzhara számára mindez otthonos, megnyugtató érzés, holott a testére tapadt vörösség miatt mégiscsak beférkőzik Jochem tudatába egy erről suttogó másodlagos érzéshalmaz.
A hajó tudata úgy fonódik a férfi elméje köré, mint valami húsos, nedves, sikamlós kígyó. Körülfolyja a gondolatokat, rásziszeg a tarkóra, a gyengeség jeleit keresi. Erős, tapasztalt személyiség szükségeltetik, hogy valaki könnyeden boldogulni legyen képes a hajó állati énjével, melyen mégiscsak érződik, hogy mesterséges. Hiába tűnik élőnek, a viselkedése egy betáplált mechanika, a létezése hosszú kalkuláció és tervezés sorozata, önálló tudata valójában nincs. Csak azt teszi, amit előzetesen belé kódoltak, s a most érezhető védelmi tesztelés pontosan ilyen.
Valóban leginkább kígyóra emlékeztet. Ugrásra készen vár egy hirtelen mozdulatra, ballépésre, valamire, amiért gyenge láncszemnek érzékelheti a hímet és kiiktathatja. Nem történik meg. Ahogy a kiborg lenyugszik, a hajó szinkronizál vele, odakint a vijjogás néhány perc leforgása alatt elhal. Az Usworth a jogos behatolóra figyel, bár érzékelhetően befeszül a káromló gondolatra. Shriad nyilvánvalóan nem szokott káromkodni, ez pedig olyan információ, ami megkérdőjelezi az azonosítást. Ettől függetlenül is elfogadja végül a hajó.
Hogy a huzhara mit mondott, vagy nem mondott, lényegtelenné válik. Jochem képes értelmezni valamelyest a fejébe toluló információkat. A hajó nem táplál mérget a tojás burkába, mert erre nem képes. Olyan anyagellátással rendelkezik, mely katalizátorként funkcionál ahhoz, hogy a csemete saját méregellátása beinduljon az egyes fejlődési szakaszokban és megfelelő végeredményt produkáljon. Legalábbis az eredeti cél mindenképpen ez lett volna.
A kiborg képes meghatározni az anyagáramlás útját, gyorsaságát, látja gondolati síkon az előző fejlődési szakaszok adatait. Ahogy elkezdi csökkenteni az adagot - és a hajó igencsak megelégedésre okot adó módon engedelmeskedik neki -, az adatok változnak, az életjelek pedig enyhe javulást mutatnak. Ezek alapján az elkövetkező néhány órában sikerül kikalkulálnia, meddig kell csökkentenie az adagok mennyiségét és egy biztonságosabbnak ítélt időintervallumra beállítani a megfelelő ellátást. Szükség lesz a huzhara oldaláról a beavatkozásra, de egyelőre a veszély elmúlni látszik...

- Hé. Jochem. Ébresztő. - Mire a férfi felkel, már nincs a hajó fogságában. Valamelyik ponton az elméje sötétségbe borult, s mire a jótékony homály ereszti onnan, már a huzhara ölében találja magát. Az idegen keze az arcán, még mindig vöröslő pillantása messze nem tűnik olyan fenyegetőnek, mint a felemások első találkozásukkor. Puhán simít a kiborg homlokára, ellenőrzi a testhőmérsékletét. Valamikor kivitte a szobából, másik kabinban van egy kemény, de praktikus fekhelyen, immár teljesen vörösség nélkül. A hajóból elmúlt a pánikhangulat, ellenben Shriad még mindig elég szarul fest.
- Fel tudsz kelni? - Valahol ezen a ponton érzékelheti a férfi, hogy a huzhara kattogva beszél, ő pedig... tökéletesen érti azt.