Város az államhatáron

Jutalom és kirándulás! Ez igazán meglepett és feldobta a napomat, már nem azért, mert otthon is jó jegyeim voltak, mármint minősítéseim, hisz jegyet nem igen adtak, meg itt se volt gondom a tanulással, de azért erre mégse számítottam. Persze egy ideje már itt vagyok és jó fejek meg kedvesek, kivéve azt a néhány szomorú citromot akik szellemként kódorogják végig a suli folyosóit, pedig milyen király hely ez már!
Beviharoztam a szobába, elé kaptam egy jobbacskán kinéző hátizsákot és ami fontos volt belehajigáltam, majd el is indultam a hangárba. Igazából arra számítottam, hogy többen leszünk, nem csak én, egy srác, meg egy harmincas fazon. A srácot már láttam a suliba, ő diák. Nem néz ki se őrültnek, se beszívott feje nincs, úgyhogy biztosan jó arc. A pasasról annyit tudok, hogy új X-men tag, meg ezek szerint ő lesz a felnőtt kísérőnk. Hogy jellem szempontjából milyen azt nem tudom. Majd kiderül, de remélem, hogy laza emberke és nem valami parancsolgatós kiskatona. Azokat sohasem szerettem.
Amint adták a jelzést nyargaltam is fel a fedélzetre és elfoglaltam egy kényelmes kis széket valahol az ablak mellett, de a vezetőhöz is közel, hogy azért láthassam, hogy mit is csinál, mert az olyan király. Hát még ha megengedné, hogy vezessem ezt a madarat, az mekkora lenne!
- Szia. A nevem Alethea. Téged hogy hívnak? - faggattam diáktársamat miután ő is felült és én is bekötöttem magam meg ő is. Persze benyomtam egy széles vigyort és az univerzális békejelet felé, hogy lássa, hogy nem csesztetni vagy valami hasonlót akarok, csupán szimpla ismerkedés.
- Magát/téged hogy szólíthatjuk/szólíthatunk, Bácsi? - fordítottam a figyelmemet az egyetlen felnőtt felé, hisz azért mégis jó lenne tudni, hogy mégis mit ordítsunk ha valami problémánk van. Mondjuk az, hogy be kellene ugrani a Starbuksba meginni valamit. Mekkora lenne már, ha egy ilyen repülőgéppel parkolnánk le és mindössze egy cappuccino-t kérnénk vagy egy meleg kakaót. Nagyot néznének annyi szent.
A megérkezés már nem volt annyira élvezetes. Mármint nem a gép szempontjából, hanem miután landoltunk és kiözönlöttünk, láttunk egy... ööö... lakókocsit?Ez most komoly? Legalább egy Mekit építhettek volna ide, nem egy Disneylandet kérek azért.
- Most mi lesz? - fordultam a vezetőnk felé, elvégre ő az értelmes és rangidős felnőtt, biztosan kell tudja, hogy most mi a helyzet, vagy, hogy hol kell megnyomni azon a tragacson egy gombot aminek hatására egy ultra király és ultra modern földalatti bázisra megyünk ahol minden happy és fun. Addig is iszok egy korty vizet. Meleg van és nyár...

Szerencsére se a srác, sem pedig a kísérő felnőtt nem volt szomorú citrom. Ez pedig király, legalább nem lesz dög unalom ez az egész, hanem bulizunk, meg tanulunk, meg ismerkedünk. Jackson Godlaw és Jason. Az egyik személy érdekesebbnek tűnik mint a másik.
A megérkezést követően pedig tényleg jó ötletnek tűnik bekopogni, bár ha bárkinek is van egy csepp esze is, nem egy lakókocsiban fog punnyadni kánikula idején, főleg, hogy ha nem tévedek a SHIELD többet is megengedhetne magának, bár büntetésnek se rossz, már ha olyanokat osztanak be ide, akik általában rosszul végzik a munkájukat, vagy nagyon rossz fát tettek a tűzre. Egy nap dög melegben egy konzervdobozban, és másnap máris az év dolgozója leszel, az tuti.
- Ha nem megy a SHIELD-es meló akkor simán elmehet az a fazon maffiafőnöknek. Szerinted is? - oldalazom a diáktársamhoz és bököm meg finoman az oldalát, hogy magamra vonjam a figyelmét, és a szavaimat vigyorral koronázom meg. Baromi jól kezdődik ez a tanulmányi kirándulás cucc.
- Aztaaa... Ez baromi jó! -  szalad ki a számon, miután beléptünk a "lakókocsiba" és talán kissé túl hangosra is sikeredik, habár kétlem, hogy napi rendszerességgel dicsérné meg egy diáklány a "nagy testvér" munkáját/felszerelését. Akárhogy is, jó munkát végeznek az szent.
Sokáig nem is kell várnunk és Black ügynök, akinek ez tuti, hogy az álneve, mert még csak nem is sötétebb a bőre, közli velünk, hogy mik a szabályok. Annyira nem lep meg a dolog, tisztában vagyok azzal, hogy milyen titkolózási dolgok vannak. Otthon is mindig egy P.O. láda címét kellett mindenhova megadnom, hisz a tulajdonképpeni lakhelyünk titkos volt, a családunk érdekében. Úgyhogy a mobilomat előkotorászom a táskámból és odaadom a felém nyújtott papírokért cserébe. Habár ilyesmit még sohasem kellett aláírnom, de már olvastam bele ilyen iratba. Nem egy érdekes olvasmány, de nagyon hasznos az biztos. Mikor a végére jutok gyönyörű gyöngy betűkkel vésem fel a nevem, ezzel beleegyezve abba, hogy az ügyről nem pofázok senkinek. Úgysincs Twitterem....
- Kaphatok majd egy kibelezett változatot a rádióból, emlékbe? Meg egy SHIELD-es tollat? Esetleg ha megunnák a közeljövőben ezt a lakókocsit akkor esetleg ezt is? - teszem fel a kérdéseket egymás után vigyorogva. persze ebből csak az első kettő az amit komolyan gondolok, habár amennyiben a harmadikat is teljesítik úgy biztos lehetnek benne, hogy egy lánynak nagyon nagy boldogságot okoznának. Csak nem tudom hova raknám el, nem hiszem, hogy össze tudják nyomni akkorára, hogy a táskámba beférjen. Amennyiben pedig valaki csúnyán megnézne vagy megszólna a kérdéseim miatt, csak ártatlanul nézek rá, mintha olyan tök egyértelmű dolgot kértem volna, mint mondjuk egy zsepi, habár ki tudja, hogy mi számít a SHIELD-nél egyszerű zsepinek.... Mondjuk olyan ami lézert is lő? Az mekkora lenne már!

Hamarosan kapok egy tollat az aláíráshoz és ennek segítségével szép gyöngy betűkkel firkantom fel a nevem a papíron az arra kijelölt helyre. Legalább tudják kiolvasni, ha már kötelező, és igazából egy szivecskét is rajzolnék, de azt talán jobb, ha nem teszem egy ilyen hivatalos dokumentumon.
- Akkor ezt megtartom. - lóbálom a korábban kapott írószert vigyorogva. Természetesen feltűnik, hogy le akar koptatni, a bátyám is ilyen módon próbálkozik, úgyhogy feltűnik. Persze ha beváltaná a dolgot abból se lenne baj. Igazán kereshetnének valami rendes reklámszakembert, és árulhatnának pólókat, meg más ilyen király reklámcuccokat. Biztos sokat dobna a közvéleményen, és kevésbé tűnnének a komor és savanyú nagy testvérnek, de hát ők tudják, ők a "felnőttek".
Amikor a "komoly" dolgokra terelődik a téma nyugodtan figyelek. Minden információ fontos lehet, bár ahogy elnéztem Godlaw arcát, mert legalább az övéről valamit le lehet olvasni, mert nem fából van, annyira nem örül a hallottaknak. Persze én se számítottam arra, hogy valami kis elit felfedező osztag leszünk, vagy épp élő pajzs, de végül is ők tudják mit csinálnak, mint mondtam, ők "felnőttek" és "okosabbak".
Ekkor üvöltött fel a nőci aki eddig kussolt, és nekem nem kell kétszer mondani, hogy tűnjek el egy olyan helyről, ami veszélyes lehet, és most a "kis" lakókocsi nagyon az volt. Igyekeztem megragadni Jason karját vagy kezét, hogy rángassam magammal, mégsem hagyhatom itt ha lefagy vagy valami, lévén fogalmam sincs, hogy őt mennyire képezték ki vagy bármi hasonló és kár lenne, ha most a Föld magjában lyukadna ki. Szerencsére Godlaw se annyira kezdő, mint ahogy sokan feltüntetik, így sokban segíti a kijutásunkat, ezért majd ha lesz egy kis időnk biztosan megbüntetem, mert az ilyesmi jól esik majd neki biztosan.
Remélhetőleg sikerül épen és egészségesen kijutnunk bármi gond nélkül és szinte automatikusan igyekszem mindenképp vezetőnk mellett maradni, hisz így neki sem kell emiatt fejfájása legyen, és nekem sem lesz különösebb gondom, vagy hasonló. Meg persze Jason-t is igyekszem rángatni magammal ha tudom, őt se kéne elhagyni azért.

Buli volt az egész menekülés cucc. Mármint persze, veszélyes volt, meg meg is halhattunk volna, de én attól élveztem. Ha nem remegett volna a föld, még meg is álltam volna megnézni, ahogy a katonák azt az alakot lecsukják, de mivel nem volt rá "időm" ezért csak odapillantottam és magamban vihogtam az alak ostobaságán.
Mikor már minden okés volt és semmi sem hullhatott a fejünkre, meg a föld se remegett a talpunk alatt. Igazából éreztem a késztetést, hogy felkiáltsak, hogy "Újra! Csináljuk meg újra!", de az biztosan nem lett volna egy közönség kedvenc felvetés. Legalábbis Savanyú citrom ügynök biztosan csúnyán nézett volna.
- Remélem van a terepjáróban légkondi. - jegyzem meg félhangosan miközben legyezgetem magam, hisz most már nem élvezhetjük a lakókocsi kellemes atmoszféráját, vagy mi az ördögét.
- Amúgy egyben vagy? - kérdem meg külön Jasontól és Godlawtól is, hisz mégis csak érdekel valamilyen szinten a testi épségük. Meg aztán ha elég kedves vagyok, akkor csak ki kunyerálhatok egy limonádét, vagy hasonlót tőlük, ha megállunk egy olyan helyen. Sőt, egy fagyinak is nagyon örülnék ebben az időben, igérem nem leszek beteg tőle.