Űr

---

BB-4 nyugtalanul csipogott és perlekedett a TIE vadász számítógépével, de végül is sikerült nagyjából az, amit szeretett volna. Így csipogva hozta a gazdája tudtára, hogy a gép se tudja, hogy mi történt, vagy hol vannak. Rhys erre felsóhajtott, valami zavarta és csak lassanként realizálta azt, hogy túlságosan is nyugodt. Igazából már egy ideje, mióta szorosabb kapcsolatot tart fenn Xeth-el észrevette, hogy „gond” van. Nem tudta volna pontosan megmondani, hogy ez most azt jelenti, hogy múlnak az érzelmei, vagy éppen jobban tudja őket uralni, de most is észrevette. A droid segítségére kedvesen paskolta meg Picúr fejét. Valóban érdekelte, hátha tudja, de továbbra sem lehetett tudni, hogy hol is vannak. Rhys szerencsére emlékezett az elméleti- és asztrofizikai dolgokra, amiket az akadémián súlykoltak beléjük, már csak azért is, mert egész jó volt asztrogáció számításban – ha épp nem lenne olyan gép a közelben, ami megtenné helyette – meg azért elég sokat tudott erről, meg sok minden rémlett neki. Így szerencsére tudott válaszolni a hadnagyának.
- A fixekről van adatbázis – mondta. – Ami teljesen random nyílik, azt lehet, de valljuk be, hogy ki figyel csak úgy gravitációs hullámokat?
Közben igyekezett a Dyadalmash-t elérni, de nem tudta, szinte semmi sem volt ezekben a TIE vadászokban. Most igazán szerencsésnek érezte magát, hogy a Köztársaság pilótája volt és nem pedig a Birodalomé. Az alapján, amit látott bármikor feláldozták a pilótáikat, bár ezeken legalább erősebb pajzs volt, nem úgy, mint a sajátjaikon. Ezek lomhák, de nehezebben kilőhetőek, az X szárnyúak könnyen kilőhetőek, de jobb a manőverezés és gyorsabbak. A két fajtából kellett volna egy darabot összetenni az előnyökkel, a lehető legtöbb hátrány kizárásával. Közben Kiera még egy rossz hírt is hozott, annyira nem lehetett csak úgy letenni a gépet, mint az X, vagy Y szárnyúakat. Azonban máris támadt egy ötlete, ami remélhetőleg kivitelezhető.
- Szóval, akkor igyekezzünk egy tavat, folyót, vagy bármilyen vízfelületet választani a leszálláshoz? – kérdezte meg.
Bár valahogyan vissza kellett jutnia a hajóknak a hadihajókra és ott landolni, szóval valamilyen módon csak le lehetett velük szállni, ha nem túl szépen, akkor is. ha ez nem sikerül, akkor is a másik nő által mondott megoldás. A káromkodást hallotta, majd az ő gépe is csipogott, hogy az üzemanyag fogytán. Ha nagyon kevés volt az üzemanyag akkor azt csinálta, hogy egy ideig haladt, majd kikapcsolta a hajtóművet, hogy sodródjon a lendülettől és a bolygó gravitációja is magához vonzza a hajót. Ha odaérnek, akkor BB-4-el végeztet el egy számítást, hogy milyen szögben kell behatolni az atmoszférába, hogy ne égjen el a hajó, majd e szerint igyekszik bemenni a légkörbe, talán így kicsit tovább tart ki az üzemanyag.
- Az Erő legyen önnel! – mondta az elköszönéskor.
Ekkor saját magát rögzítette, ahogyan BB-4-et i a saját ölébe, hogy ott fogja, hogy ne legyen baja a droidnak sem, majd ő maga is katapultált. Ha túl gyorsan zuhannának, akkor igyekszik az Erőbe kinyúlni és úgy kompenzálni főleg a leérkezés előtt a sebességet, hogy biztosan ne halljon bele mindebbe. Ha leértek BB-4 sértődötten csipogott a festése miatt, hogy az megsérült. A koordinátákat megnézte, elég közel voltak, a kérdésre bólintott.
- Csak a büszkesége – mosolyodott el.
Egyelőre felemelte a kezét, hogy még ne induljanak, igyekezett kinyúlni az Erőbe és arrafelé koncentrálni, kutakodni, hogy mi lehet ott, amerre menniük kell. Ha nem érzett innen még semmit sem, akkor int, hogy menjenek közelebb, közben ő maga is aktiválja az E-11-et. Egészen addig igyekszik haladni majd előre, amíg olyan közel nem érnek, hogy az Erő segítségével már előre végig tudja kémlelni a helyet, ahonnan a segélyhívás érkezett.

felszerelés/egyebek:

---

BB-4 elégedetten és boldogan csipogott arra, amit Kiera mondott neki. Ha a nő értette a bináris nyelvet, akkor érthette, hogy BB-4 kedveli őt és nagyon hálás neki a kedvességéért. Ő maga is figyelte az erdőséget és feltűnt neki a nagyon nagy csönd. Igazából annyira nem volt furcsa, hiszen ő és a hadnagya kívülről érkeztek meg és a megékezésük közel sem volt békés, hangtalan. Nem is beszélve a messzebb becsapódó TIE vadászokról, mindez nagyon megtudja zavarni az erdő lakóit, akik elbújnak mindaddig, amíg az eredeti, természetes állapotok helyre nem állnak. Így ezt szinte ki is zárt addig a pontig, amikor a második lépés után már azt érezte, hogy figyelik őket. néhány pillanattal később pedig el is múlt az érzés, majd újra érződött. Az életérzékelésen kívül/mellett igyekezett kinyúlni az Erőbe, hogy fenyegeti-e őt, vagyis inkább őket valamiféle veszély. Saját maga igyekezett nem feszültté válni, ami elég nehéz volt, de legalább megvoltak tanulmányai arra, hogy mindezt megtegye, az életérzékelést folyamatosan fenntartotta, hogy végig érezze, hogy mi van körülöttük, nem akart meglepetést. Ismeretlen helyen voltak, fogalmuk sem volt arról, hogy kik és mik élnek ezen a bolygón, vagy egyáltalán milyen bolygón vannak. A vészhívás pedig akár csapda is lehet. Nagyon sokáig semmit sem érzett, aztán egyszerre sok mindent.
Ilyesmit korábban nem igen érzett, már csak azért sem, mert nem sokat volt nagyobb erejű erőhasználók társaságában, ilyen nagy létszámban. Nem találta ijesztőnek a dolgot, azzal pedig, hogy nem érzett sötét oldali rezdüléseket és a mintázatok sem árulkodtak erről megnyugodott. Már éppen szólni akart, hogy nincs ellenség a közelben, amikor az Erőn át még egy jelenlétet érzékelt, egy olyat, amit már nagyon-nagyon régen keresett és meg akart találni. A legvadabb álmaiban sem hitte volna, hogy pont itt fogja megtalálni. Most már teljesen biztos volt benne, hogy nem véletlenül kerültek ide. Érezte, hogy megakadt a mozgásban, vagy abban a mozdulatban, amit éppen tett és azt is, hogy megszédült. Ebben a pillanatban az fel se tűnt neki, nem is nagyon jutott el a tudatáig, hogy akik ott voltak őt is megérezték. A sápadás közben érezte, hogy jobban kezd verni a szíve, szinte a fülében dobogott hihetetlen gyorsan. Ekkor valószínűleg ettől ki is pirult valamelyest. Jó néhány pillanatig mozdulni sem tudott, most amikor karnyújtásra van, százszor, vagy ezerszer elképzelte, hogy beleugrik csókkal a férje karjaiba. De ezen már túl volt… Xeth-el, amikor Keth-nek hitte. Igazából össze volt zavarodva, nem tudta, hogy mit érezzen, mit gondoljon. Kiera szavaira zökkent vissza a valóságba.
- Itt van… itt van a férjem – bökte ki dadogva.
Fel sem fogta, hogy Keth helyett férjet mondott. Még mindig képtelen volt mozdulni, kényszerítenie kellett magát arra, hogy elinduljon. Az első lépéseknél úgy érezte, mintha a végtagjai ólomsúlyúak lennének. Aztán csak azon kapta magát, hogy már nem a lépésekért kell küzdenie, hanem lélekszakadva rohan arra a helyre, ahonnan a férjét érzi. Ha sikerül eljutnia oda, ahol Keth van, akkor csak akkor fog megállni, hogyha meglátja a férfit, de hogy mit fog tenni arról még halvány fogalma sem volt…

felszerelés/egyebek:

---

Rhys ugyan értette a szavakat, amiket Kiera kérdezett, de az értelmüket nem igazán, leginkább csak a hang jutott el hozzá, ahogyan rohanni kezdett arra, amerről Keth-t érezte. Az ágakkal nem igazán törődött, ha valamelyik nagyon zavaró volt, akkor a kezével igyekezett azt félresöpörni. Amikor kisebb sebek kerültek az arcára a becsapódósától, a szervezetében levő adrenalintól meg sem érezte azt, hogy nagyon pici sérülést szenvedett el. Ezeken felül szerencsére nem volt semmilyen akadálya, amin át kellett volna jelen esetben gázolnia, rohannia. Hamarosan már látta, hogy egy tisztásra kellett kiérnie, ott pedig több személy is volt. Csak annyira pillantott rájuk, hogy lássa veszélyt jelenthetnek-e rá, milyen fegyverzetben vannak. Azt már korábban is észlelte, hogy több nagyon Erős erőhasználó van erre, így feltételezte, hogy ők is azok közül voltak. Az első kettőt felismerte fajra, egy kel dor, és egy zabrak. A ruhák alapján valamilyen papnak, vagy effélének mondta volna őket, az utolsó lény nézett ki nagyon érdekesen, soha sem látott még ehhez hasonlót sem. Keth pedig a sátorban volt, így arrafelé igyekezett rohanni, de az egyik lépése félbeszakadt, mert megállították. Most már pontosan tudta, hogy mivel és hogyan. Dühösen kapta a fejét arra, amerre az ismeretlen fajú idegen állt, a kézmozdulat alapján ő volt az, aki megállította.
- Ő a férjem, akit több, mint egy éve nem láttam! Nem, nem vagyok türelmes, látni akarom, MOST!
Néhányszor igyekezett nagyobb erővel elindulni, hátha képes lenne rá, de mindig fennakadt a láthatatlan falon. Úgy a negyedik próbálkozás után azonban fájdalmasan józanodott ki. Vagyis igazából az, amit Xeth csinált az elmúlt hónapok során az kezdett beérni. Elég sokáig csöpögtette a mérgét ahhoz, hogy sikeresen kétséget tudjon ébreszteni Rhys-ben. A nő most szinte hallotta a nagyúr szavait a fejében, amikor arról beszélt a születésnapján és a házassági évfordulójukon, hogyha érdekelné még a férfit, akkor valamilyen módon üzent volna akkor, de nem tette meg. Remegő lábalakkal lépett hátrébb, ahogyan realizálta, hogy amikor ő megérezte a többieket, akkor Keth is érezte őt, ha akart volna, akkor kijött volna elé és nem váratná, főleg ennyi idő után. Mégis igaza lett volna Xeth-nek ebben? Mert ez már túl volt azon, hogy meg akarja védeni a férfi őt. Saját magát kezdte korholni, hogy mennyire ostoba volt, hogy konkrétan egy idiótát csinált magából az utóbbi időben. A puskája kiesett a kezéből a földre esett mellette, a lábai megadták magukat és leszegett fejjel bámult a földre és érezte, ahogyan a forró könnyek végigperegnek az arcán. Már csak egyetlen egyet dolgot nem értett, ha ez a helyzet… miért volt itt egyáltalán?

Ezalatt BB-4 is értetlenkedve figyelte, hogy gazdája eltűnt a „szemük” elől. Arra, amikor Rhys a férjét emlegette, akkor izgatottan kezdett csipogni. Kiera szavaira a fejét a nő felé fordította.
- W WRRRRP, BREEE BEEEP, WWWRRRPRRP BROO! – csipogta.
Röviden mindez annyit tett, hogy „A titkos férje, alig tud róla valaki, mert jedi.”. amikor Ezt elmondta a nőnek, akkor igyekezett sietősen a gazdája után gurulni az erdőben felzárkózva a hadnagy mellé.

felszerelés/egyebek:

---

Akárhogyan is küzdött a három alak nem engedte át, amitől csak még jobban kétségbe esett azelőtt, hogy sírva rogyott volna le a földre. Meg sem próbálta visszafogni a haragját, fájdalmát, kétségbeesését és lelki szenvedését, így ezzel valószínűleg a nyugodt környezetben igencsak erős sötét oldali rezgéseket generált a sok nyugodt és békés szerzetes között. Már szólni akart volna, hogy a vendégek a droidja és a hadnagya, amikor a férfi támadóállást vett fel és Rhys is meghallotta a lövéseket és Kiera szavait. Ekkor törölte ki a szeméből a könnyeket és a hang irányába fordult. Nem lehetett, nem követhették őket, hiszen csak ők ketten kerültek ide, senki mást nem láttak az űrben és nem voltak olyan régen itt, hogy csak úgy a nyomukra bukkanjanak. Ez csak úgy lehetett, ha már itt voltak a bolygón és a TIE vadászokat kiszúrták. Amikor a hadnagya mögött meglátta a vörös ruhás és maszkos alakot a szemei kikerekedtek. Hála Xeth tanításainak pontosan tudta, hogy micsoda az alak, egy orgyilkos. Már tudta, hogy megszegte a férfi, amit ígért, a tanítványa lett, hogy megmentse Keth-t erre itt volt az orgyilkos… majd jó két tucat másik. Ekkor már feltápászkodott a földről és a fegyverének szíját átakasztotta a vállán, hogy az E-11-es így a hátára került. Lőfegyverrel ezek ellen úgysem ment semmire. Csalódott volt inkább, mintsem dühös. Még ebben a helyzetben is azonban képes volt meglepődni. Egyrészt a mély – talán már-már tiszteletteljes – meghajláson a másiknál a szemei elkerekedtek és az arcára is döbbenet ült ki, amikor úrnőnek hívta a férfi. Ha ezeken nem lepődött volna meg, akkor talán még az udvarias kérésen is megtette volna. Tudták, ezek után tényleg semmi kétsége nem lehetett afelől, hogy Xeth küldte őket. különben nem fáradtak volna azzal, hogy ne öljék meg. Kiera szavai rántották vissza a valóságba.
- Hozzám hadnagy, hozzám beszél az orgyilkos – mondta rezignáltan.
Nem félt tőlük, mégis mit vehettek volna el tőle? Már nem maradt semmije sem, az élete pedig nem jelentett sokat. Elindult az orgyilkosok felé, a kezét felemelte katonai jelzéssel jelzett a hadnagynak és a droidnak, hogy ne tegyenek semmit, tartsák a pozíciót. Ha közelebb tud menni a birodalmiakhoz, akkor pár méterre megállt tőlük. Egy valamiért hálás volt Xeth-nek, neki és a tanításainak köszönhetően már képes volt arra, hogy remekül blöfföljön és hazudjon, amire pár hónapja még nem nagyon lett volna képes csak átlagos módon.
< - Nincs joga itt lenni és beavatkozni a lovaggá válási próbámba! – mondta urdrarr nyelven, hangja pedig hideg és metsző volt, akár a jég. – A próbák felette állnak a maguk feladatainak! Engem is Lord Xeth küldött ide, ahogyan magukat is. Lépjen vele kapcsolatba és kérjen új parancsokat, ez parancs! >
A tekintete is elszánt, hűvös volt, bár a sírástól vörös szemei nem kifejezetten illettek a képbe. Remélte, hogy mindezzel időt nyer, csak pár percet, már ennyi is elengedő volt a számára, reményei szerint. Közben igyekezett az életköteléken át telepatikus üzenetet küldeni Xeth-nek. Remélve, hogy azelőtt eljut hozzá, hogy kapcsolnák neki az orgyilkost.
~ HAZUDTÁL! ~ üzente elemi dühvel telepatikusan a férfinak. ~ Azt ígérted, ha a tanítványod leszek békén hagyod őt! Komolyan kockáztatni akarod a saját pusztulásodat is? Nem tudom, hogy legutóbb mit tettél vele, de már abba is majdnem belehaltam pár hónapja. Ha megöleted… én gyenge vagyok még ahhoz, hogy túléljem. És te? Vajon túléled mindkettőnk halálát? Megmered kockáztatni ezt? HÍVD, VISSZA A KUTYÁIDAT! Ha nem… ~ folytatta teljes elszántsággal és dühvel. ~ kipróbáljuk, hogy mit fogsz érezni azzal, hogy nem leszek többé… ~
Néhány hónapja még könyörgött volna, de azóta a férfi megváltoztatta őt és nem örült mindennek. A kezével a fénykardjához nyúlt, de nem támadóan. Alig észrevehetően maga felé fordította a markolatot, hogyha kell, akkor csak aktiválnia kelljen a fegyvert. Az életköteléken keresztül Xeth pedig érezhette, hogy nem csak üresbe fenyegetőzött, Rhys tényleg kész volt megtenni mindezt, ha a nagyúr nem hagyott már lehetőséget neki…
Az erdőben gurulva valószínűleg BB-4 is észlelte a közeledő birodalmiakat és ekkor hagyta le Kiera-t és került elé a haladás közben. Hangosan csipogott, leginkább jajveszékelve ezúttal, hogy nem akarja, hogy megint darabokra törjék és Kiera is jobban tenné, ha lövöldözés helyett sietne. Ha kiértek az erdőből, akkor odagurult Rhys mellé. Mikor a nő elindul – ha eltud – a birodalmiak felé, akkor ő is követte volna, de a kézmozdulat, ha megvalósul, akkor megállítja és bánatosan csipogott párat.
Azonban nem akarta ennyiben hagyni, mivel az érzékelőivel nem látta itt kint Keth gazdát, csak a sátrat, így mivel nem tudja, hogy Rhys sem jutott el addig próbál begurulni a sátorba, hogy tudassa az ottaniakkal, hogy állítsák meg a gazdáját mielőtt őt ismerve valami meggondolatlanságot tesz a birodalmiakkal…

felszerelés/egyebek:

---

Igazából Rhys teljesen átérezte, hogy milyen helyzetben lehet Kiera, alig egy éve még saját maga is hasonlóan reagált volna egy ilyen helyzetet. Szomorú tény, hogy visszasírta azokat az időket, amikor inkább pilóta volt, mintsem erőhasználó, mikor nem tudta azokat a dolgokat, amiket ma tud. Tudta, hogyha túlélik mindezt, akkor kénytelen lesz a nőt is beavatni azokban a dolgokba, amiket olyan kevesen tudnak. Utána pedig csak a hadnagya jóindulatától fog függni, hogy maradhat-e az, aki ma, vagy pedig kénytelen lesz menekülni, ha nem akar börtönbe kerülni. Az orgyilkosnak menő szavaira pedig csak nevetést kapott válaszként, Xeth túlságosan jól ismerte ahhoz, hogy elmondhassa ezeknek, hogy mire számítsanak, hogy mivel próbálhatja Keth-t védeni. Nem tudta húzni az időt ezzel, főleg, mert mint kiderült a telepatikus üzenete sem ért el a sötét nagyúrhoz.
~ Hagyja kimenni az üzentet, elkerülhetjük a harcot és a vérontást! Kérem! ~ próbált könyörögni. ~
Már most kezdett elege lenni ebből a fajból, a korábbi hangok alapján azt a furcsa idegent tippelte be annak, hogy a pajzson felül ezt is ő csinálta. Most már ő maga is kezdte úgy érezni magát, mint Kiera, hogy tehetetlen és nem tud mit tenni. Ezekhez még túlságosan is kicsi és kevés volt. Ahogyan a férfi fenyegetőbb hangvételt vett fel Rhys arca és tekintete is úgy lett elszántabb. Az már biztos volt, hogy ellenállással fel lehetett ezt az alakot is hergelni, csak tudta, hogy nem fog jó kisülni belőle. Amikor a férfi emelte a kezét, akkor a kezébe próbálta venni a lehető leghamarabb aktiválhassa fegyverét, hogy kivédje az erővillámot. Ám nem ez történt, nem őt érte támadás, pedig arra számított. A katonai sugárfegyver leérkező hangja összetéveszthetetlen volt, hátra kapta a fejét és látta, hogy a férfi a hadnagyát kínozza ő helyette.
< - Ha tovább folytatja a parancsát máris megszegi azt! – sziszegte dühösen. – Ahhoz, akit meg kell ölnie a legerősebb kötelék köt az Erő által. Ha megölik őt, akkor engem is, ez pedig a parancs ellen szól, nem igaz?!  Ugyanis semmivel sem fog tudni rávenni, hogy védjem magam és zárjam le az életköteléket. Sőt tudja mit?! Xeth irányába is megnyitom, had kínozzon meg egy nagyurat is. Kíváncsi leszek, hogy mit fog szólni ehhez! >
A végén még némileg hisztérikusan fel is nevetett. Látta Kiera riadt tekintetét, nem értette, hogy mi történik vele. Rhys pedig jobban szenvedett, mintha őt kínozta volna a férfi. Fogalma sem volt, hogy mit tegyen. Szerette Keth-t, de örökre bűntudata lett volna, hogyha hagyja, hogy a férfi megölje a hadnagyát. Ugyanez volt igaz arra, hogy akkor is, hogyha a nőt megmenti, de ezáltal lehet, hogy halálra ítéli a férjét. Iszonyúan vívódott, nem tudott dönteni, hogy kit válasszon. Ezzel pedig valószínűleg iszonyú „hullámokat” vert – zavart keltett az Erőben. Tekintve, hogy vele szemben mindenki sötét oldalon állt, mögötte mindenki világos, benne pedig a kettő kavargott teljes erővel.
< - Hagyja békén! Neki ehhez a rohadt szerelmi háromszöghöz semmi köze! – parancsolta dühösen rákiáltva az orgyilkosra. >
Ez azonban nem a döntés volt, azt még mindig nem tudta meghozni, közben magán érezte mindenki tekintetét, ami semmit sem javított a helyzeten. Már éppen eldöntötte, hogy viszonozza a férfin azt, amit őt tett Kiera-val, ám amikor az Erőben azt a hatalmas zavart, vagy szinte robbanást érezte, akkor néhány pillanatra lefagyott. Az egész ismerős volt neki, tudta, hogy ki volt az, néhány pillanattal később pedig a férfi ott landolt előtte. Amikor emelte a kezét már tudta, hogy mire készül, hiába nem látta semmilyen formában több mint egy évig, ennyire ismerte őt.
- Meg ne próbáld Keth, ne…! – próbálta volna mondani.
Az előzőek miatt túl lassan reagált, nem volt ideje arra, hogy telekinetikát alkalmazzon, hogy kioltsa vele a másikét, néhány pillanattal később pedig már a sátorban volt és valaki elkapta őt. Ha nem hallja meg a hangot, akkor nem is foglalkozott volna a másikkal, így azonban felnézett rá és megismerte benne Xeth emberét, Akmult. Ő volt az vajon, aki idehozta az orgyilkosokat, de akkor miért van a védett mezőn belül? Nem volt fontos.
- Maga hazug szemétláda, végig csak szórakozott velem, még, hogy nem tudja, hogy kiről beszéltem!
Vágta oda a nőnek, talán bármilyen más esetben még be is próbált volna mosni a nőnek egyet, de most nem. Most igyekezett volna kifutni a sátorból, de újra a telekinetikus falnak ütközött. Dühösen, teljes erővel ütött bele többször és ugrott neki vállal, ahogyan a kommandósként tanulta, hogy így lehet betörni valamit. Egyre jobban és jobban szenvedett, hadakozott benne a sötét és világos oldal, úgy érezte, mintha mindjárt felrobban, hogy valahogyan le kéne adnia a feszültséget. Akkor érzett így utoljára, amikor álmodott és felkelve a sikolyával szinte felrobbantotta a hálószobáját.
- KEEEEEEEEEEEEEEEEETH! – sikoltotta, miközben az erőtérre csapott teljes erővel.
Hacsak nem akadályozzák meg, akkor újra és újra nekiugrik a falnak, remélve, hogy áttörheti, nem törődve azzal sem, hogy milyen sérülést okoz ezáltal magának.
BB-4 nem nagyon értette, hogy miért nem tud átjutni a semmin, így kérdőn kezdett csipogni. Akkor fordult vissza, amikor Rhys kiabálni kezdett, illetve Kiera is bajban volt. Körbegurulta, de nem látta okát annak, hogy mi lehet a baj. Csipogva próbálta kérdezni a nőt, hogy mi a baj, mit tud segíteni. Pillanatokkal később a sátorban találta magát. Akmult ő is megismerte és hangos csipogással fejezte ki nem tetszését és néhány szikrát meg is eresztett a nő felé kimutatva neki, hogy nem kedveli, utána oda próbál gurulni Kiera-hoz, hogy miként van. Ha Rhys elkezdi megpróbálni áttörni a droid számára láthatatlan falat, akkor aggódva csipogva kér segítséget, hogy ne hagyják, hogy bántsa magát a gazdája.

felszerelés/egyebek:

---

A legszívesebben kiabált volna a nővel, hogy mégis miként lehet olyan bonyolult ez az egész, már csak azért is, mert Xeth pontosan ugyanúgy nézett ki, mint Keth, csak épp a nagyúrnak arany volt a szeme, míg a jedinek kék. Persze most még ez volt a véleménye, hiszen fogalma sem volt a valóságról, ha tudta volna, akkor minden bizonnyal egyetértett volna Akmullal, hogy tényleg az. Most azonban nem így vélte és a harc jobban lekötötte, az, hogy kijusson oda, hogy segíthessen. Mivel még mindig ott volt a védőpajzs, így ahogyan korábban be nem tudott jutni, most ez kifelé volt igaz. Hiába próbálta azt, hogy neki-nekiugrott a láthatatlan falnak, teljes erőből, vagy épp ütötte, nem sikerült kijutnia. Hiába nem sikerült megtennie, nem adta fel egy pillanatra sem.
Rhys közel sem volt olyan állapotban, hogy értékelni tudja, vagy felfogni azt, hogy milyen csodás párbaj zajlott odakint. Ugyan az életköteléknek hála érezte, hogy Keth nem sérült meg egy picit sem, de akkor is, minden egyenes alkalommal, amikor a köpenyén vágás jelent meg egy kicsit a nő is meghalt. Igaz nem sokszor látta eddig fénykardpárbajt vívni a férjét, csak egyszer a Hylarin-on, de már akkor is aggódott érte, igaz közel sem annyira, mint most tette. Hallotta a háta mögül a hadnagya hangját, de azt, hogy mit is mondott az már nem lett volna képes megmondani, mert annyira nem figyelt rá. Továbbra is teljesen az kötötte le a figyelmét, hogy ki tudjon jutni.
Vajon, ha fénykarddal próbálta volna magát úgymond kivágni, akkor azzal sikerült volna, az áttörte volna az Erő által formált valószínűleg telekinetikus pajzsot? Telekinetikával azért nem próbálta meg szétzúzni, mert sokkal gyengébb volt annál, aki ezt létrehozta, azzal nem járt volna sikerrel. Talán az a módszer hatásos lett volna, hogyha fogja és kábítóra állított fokozatú fegyverrel lelövi az idegent?
Egyelőre nem tudta, így próbálkozott tovább azzal, hogy kijusson, nem adta fel egy pillanatra sem. Azonban, ha nagyon úgy tűnik, hogy tényleg nem lesz képes, akkor megpróbálja elővenni a fénykardot és azzal kivágni magát, hogy segíteni tudjon Keth-nek.

felszerelés/egyebek:

---

Amíg próbált kijutni, hallott a háttérből, hogy valamivel rendre utasította Akmul a hadnagyát, de nem tudta, hogy mivel, jelenleg nem is nagyon érdekelte. Már nyúlt volna a fénykardhoz, amikor odakint a harcnak vége lett. Az utolsó csapás után az orgyilkos holtan terült el, egy pillanatra megörült, hogy végre odamehetne a férjéhez, amikor Keth egyik pillanatról a másikra összeesett. Mintha az ütő is megállt volna benne, erős fájdalom hasított a lelkébe és lefagyott, képtelen volt megmozdulni jó néhány pillanatig. Az aggodalom és a félelem nem hagyta mindezt. Amiatt némileg megnyugodott, hogy a zabrak elkapta őt és már hozták is ide a sátorhoz, ami nem volt túl messze. Akkor lépett oda sietve, amikor behozták a férjét, hogy megnézze, megérintse őt végre ennyi idő után, meggyőződhessen arról, hogy tényleg rendben van az eszméletlensége ellenére is. Noha tudta, hogyha gond lett volna, akkor az életköteléken át érezte volna. A szíve hevesen vert, valószínűleg az arca is kipirult ettől, nagyon aggódott és boldog is volt egyszerre, de aztán meglátta a férfit, aki ott feküdt a nyugágyon. A felé nyúló mozdulat közben fagyott le és szédült meg vele először a világ. Hallotta Akmul és utána a hadnagya szavait ő maga pedig megrázta a fejét.
- Nem, nem tudom, hogy ki ez, de nem a férjem! – mondta zavarodottan és visszahúzta a kezét.
Zavartan lépett néhány lépést hátrébb és látványosan tántorodott meg, alig tudott megállni a lábán, úgy megszédült. Az életköteléken át érezte, hogy valóban Keth az, de maga a test hegek és tetoválások nélkül teljesen idegen volt számára, nem az, amelyiket megszokta az évek alatt. Mintha egy idegenre nézett volna rá. Most örült annak, hogy végül mégis úgy találkoztak szemtől szembe, hogy nincs magánál a másik, mert lehet, hogy ennyi idő után az előző szavaival mindkettejük szívét összetörte volna, bőven elég volt csak ő szenvedett emiatt. Igyekezett Akmul-ra pillanatnyi, a szíve még mindig nagyon hevesen vert, ami nem sokat segített neki abban, hogy jobban legyen.
- Mi… mi folyik itt? Mit tett vele Xeth?! Azt tudom, hogy összecsaptak, éreztem… két hétig voltam kómában miatta… utána sokkal gyengébben éreztem már csak őt, nem úgy, mint előtte…
Hiába próbált az emlékeiben kutatni arról, hogy mi is lehet, hátha tanított efféléről Xeth neki valamit, de nem volt valószínű. Teljesen lefagyott, oda kellett volna lépnie a férjéhez, hogy hozzá érjen, megsimogassa, esetleg megcsókolja, de képtelen volt mozdulni. Most talán jobban szenvedett, mint amikor nem tudta, hogy hol lehet a másik. Félt, hogy az egész csak egy álom és egy érintés után sírva ébred fel Coruscanton az ágyában. Nem csak Keth-t tartotta ezzel a külsővel idegennek, de saját magát is annak érezte. Összeszorult a szíve, ahogyan a felismerés villámcsapásként találta el.
Mit tett velük Xeth?

felszerelés/egyebek:

---

Rhys egyre kevésbé tudta hova tenni a dolgokat, szerette volna csak azt hallani, hogy csak azért nincsenek tetoválások Keth-en, mert leszedette őket, hogy kevésbé lehessen megismerni és könnyebben tudja álcázni magát, vagy hasonlót hallani. Hiszen az a hatalmas xesh szimbólum mégis nagyon megnehezíthette mindezt. De a pici apró sebhelyeket ez sem magyarázta volna, vagyis de, mert azokat is el lehet tűntetni sminkkel, alapozóval, vagy akár műtéti módon is. könyörgően nézett az éppen gondolataiba mélyedő Akmulra, hogy ilyesmit mondjon. Az Erőn át érezte, hogy tényleg ugyanaz a személy, hogy ez itt előtte tényleg Keth Tye E’ron, de a test teljesen idegen volt, hasonlított, de mégsem. Attól pedig még jobban kezdett kétségbe esni, hogy Akmul sem tudott semmit láthatóan éppen most kezdte összetenni a dolgokat. Most rajta volt a sor, hogy próbálja összetenni az információkat, amiket hallott. A test előtte alig egy éves, ez egyetlen egy módon volt lehetséges, de még úgy sem! Klónnak kellett lennie, de egy klónt nem lehet ilyen gyorsan felnöveszteni, a felettese mesélt effélét, hiszen ő is az volt, de ő rendes módon és gyorsasággal növekedett. Bármire is készült Xeth az nagyon régóta zajlott, nagyjából akkor készülhetett a test, amikor Keth elhagyta őket… igen, akkor még őket, azóta pedig már csak őt. Fogalma sem volt arról, hogy mit gondoljon, vagy éppen mit higgyen. Az Erő és a kettejük közötti nagyon erős életkötelék tényleg azt mondta, hogy ez itt a férje, de a test… már akkor sem volt ennyire úgymond jó állapotban – sebhelyekre értve – amikor először találkoztak, azóta pedig lezajlott a Háború végnapjai és újabb sérülésekkel gazdagodtak mind a ketten. Keth összes sebét, karcolását, sebhelyét megtudta volna nevezni, de már az arca jobb felén a szeme alatt az arccsontnál levő kis seb is hiányzott ezen a testen, ellenben Xeth-en ott volt. Mondjuk ennek ebben a helyzetben nem tulajdonított sok jelentőséget, hiszen ha az ikrek között is volt életkötelék, akkor könnyedén elszenvedhették egymás fizikai sérüléseit is láthatóan, így csak felmerült benne, de nem gondolta tovább a dolgot.
Már éppen kérdéseket tett volna fel, hátha tud valamit válaszolni a férfi, amikor neki is feltűntek a katonák, hogy megérkeztek. Arrafelé fordult, hogyan érhettek ennyire hamar ide? Hiszen saját magának még csak üzenetet sem sikerült küldenie a sajátjaiknak. A köztársasági űrtől pedig túlságosan távol voltak. Végül a katonák felettese is megérkezett, akit még Rhys is megismert. Természetesen ő maga is haptákba vágta magát és tisztelgett az admirális előtt, révén jócskán magasabb rangú volt nála. De megszólalni csak akkor szólalt meg, amikor a férfi nevén szólította az üdvözlésnél.
- Gragasch admirális! – mondta még mindig tisztelgés közben.
Egy nagyon picit lepte csak meg, hogy Akmul és a férfi ismerik egymást, de csak egy pillanat kellett, hogy eszébe jusson, hogy mit is mondott korábban a másik. Ettől függetlenül még ha hadbíróság is a vége, ugyanúgy kitekerte volna a nyakát.
~ Szóval ez volt, amikor a köztársaságot „szolgálta” ~ üzente a férfinak. ~ Hogyan lehetséges ez? Ennyi idősen még csak klón sem lehet, nem létezik ilyen klón technológia… legalább is még a Kaminoiak között sem. Azt tudom, hogy egy Sith képes lehet a lelkét átvinni egy másik testbe, de a jediknél ilyenről nem tudok… Főleg, hogyha ez a test ilyen idős valamelyikőjük készült erre… Egyáltalán hogyan lehet az, hogy mind a kettejüknek ugyanott vannak a sérüléseik, mert ikrek? Én soha sem szenvedtem el fizikálisan Keth sérüléseit, csak éreztem azon a részen a testemen, ha megsérült… Xeth olyan sok információt megosztott az utóbbi időben, de ilyesmit nem, fogalmam sincs mi folyik itt! ~
A telepatikus üzenetben a hangja kétségbeesett és zavart volt, de az arcára nem ütközött ki, minden erejével ezen volt. Nem tűnhetett úgy, hogy mennyire aggódik Keth-ért, bár a közeli barátságuk köztudott volt, de félt, hogy ennél többet árulna el ebben a pillanatban. Emiatt ismét hálásnak kellett lennie Xeth-nek, hogy ezt neki köszönhetően eltudja rejteni.
- Mik a parancsai uram? – kérdezte az admirálist.

felszerelés/egyebek: