Utak

Az emberek gyakran becsülik túl a saját képességeiket és adottságaikat, ez pedig általában kellemetlen helyzetbe keveri őket. Az érzelmek okozzák általában ezt, miattuk hiszik azt az emberek, hogy bármire képesek lehetnek. Ez lehet egy barátért, egy rokonért, egy szülőért, egy testvérért... vagy akár egy szeretőért. Raven azóta is többször megkérdezte magától, hogy vajon megérte-e ez az egész egy olyan lány miatt, akivel csak egyszer találkozott és akit szinte alig ismer. Ha jobban belegondolunk, nem is tud róla szinte semmit. Volt egy közös kellemes estéjük, ami akár még tovább is tarthatott volna... de csak ennyi. Nem is igazán fogta meg semmi sem a lányban, őt mindig is inkább a veszélyes és menőbb alakok ragadták meg, nem pedig a félénk kislányok. Azonban ha jobban belegondol, ez az egész nem Lucy miatt volt, sokkal mélyebb dolgok mozgolódtak a háttérben. Érzelmek, világképek, szabadulás az elvárások és törvények rabláncából. Raven azért cselekedett úgy, ahogy... mert túl akarta lépni a saját korlátait, mert nem akarta magát unalmas keretek közé szorítani, mert élni akart és bizonyítani. Félre ismerte saját magát, ő sosem volt egy világokat megmentő alkat, ő mindig is az individualizmus útján járt és csak akkor harcolt valakiért, ha az tényleg nagyon közel állt hozzá, mint például a testvére, Gwen. Az egész eddigi életében azt hitte, hogy azért akar erősebb és erősebb lenni, mert meg akarja védeni a gyengéket és a rászorulókat. Tévedett. Egyszerűen csak erősebb akart lenni, hogy letéphesse magáról azokat a láncokat, melyek a gyengeségei miatt voltak rajta. Ez az egész esemény pedig csak arra mutatott rá, hogy még a közelében sem volt annak az erőnek, amiről ő álmodozott. De ez nem vette el az egésztől a kedvét, inkább csak kinyitotta a szemét, hogy végre láthassa az igazi célját az életben és hogy miért is kell élnie.

Az utolsó emléke az volt, ahogyan megindult az italbár felé, de tompa puffanások következtével elkezdett forogni vele a világ. Egy hideg, húsba maró érzés követte, mely arra engedett következtetni, hogy egy csontszilánk átdöfte a bőrét valahol a hátán. Ez után elsötétült minden és a következő emléke már ebben a csodálatos cellából való volt. Nem tudja, hogy mióta tarthatták itt, valamint azt sem, hogy mi történhetett Lucyvel. A mindennapjai borzalmasak voltak, ahogyan egy börtöntölteléktől azt el is lehet várni. Először nehéz volt megszoknia azt, hogy nincs számára rendszeres étkezés; nem láthat senkit az őrökön kívül; nem tud semmit Gwenről; valamint az éjszakák és nappalok is egybefolytak számára. A cellájában egy wc, egy mosdókagyló, egy műanyag ágy, egy acél asztal és egy acél szék volt található. Az első napokban próbálta megszokni a helyzetét, de amikor rájött, hogy ez szinte lehetetlen... elfoglalta magát. Az étkezések és az alvások között folyamatosan edzett, minden lehetséges módon. Fekvőtámaszok, felülések, emelgetések... szerencsére a szék és az asztal is elősegítette az erősödését, mindent felhasznált amit csak lehetett. Ez egyrészt arra volt jó, hogy ne vesztegesse el az idejét és folyamatosan tudjon erősödni fizikailag, valamint arra is kiváló volt, hogy ne járjon az esze minden olyan dolgon, amivel most amúgy sem tudna mit kezdeni.

Egy napon megtörte az étel a mindennapos szürkeséget, hiszen sokkal bőségesebb és finomabb volt, mint korábbi társai. - Születésnapom van? Nyár lenne? - poénkodta el a helyzetet, de igazából nagyon örült annak, hogy végre valami olyan élelmiszerhez is jutott, aminek íze is van. Az étel elfogyasztása után egy őr átvezette egy olyan cellába, aminek az egyik fala tejüvegből állt. Úgy érezte eljött a kihallgatás ideje, vagy valami hasonló esemény a rabságának idején... de nem erről volt szó. Amint becsukódott a mögötte lévő ajtó, az eddig átláthatatlan üveg átlátható lett és a másik oldalon Lucy képe jelent meg. Nem hitt elsőre a szemének, de talán még másodiknak sem. Egyszerre lepődött meg és egyszerre fogta el egy különös érzés mely a nyugtalanságra hajazott. Nem volt abban biztos, hogy amit lát az valódi-e... de ezt nem is tudta volna sehogyan sem kideríteni. Feltett mindent egy lapra és megpróbálta úgy kezelni a helyzetet, mintha tényleg a valódi Lucy állt (vagy ült) volna előtte. - Szia Lucy. Hogy vagy? - törte meg a kínos csendet végül, majd odasétált az üveggel ellentétes oldalon lévő falhoz és nekidőlt. - Nem tudom mondták-e már, de engem jelöltek ki arra, hogy megmentselek a csúnya bácsiktól és néniktől. Én is ott voltam a hotelben, de sajnos túl gyenge voltam ahhoz, hogy meg tudjalak menteni... így mindketten idekerültünk. Remélem nem haragszol. - közli vele egyszerre minden mondanivalóját, majd elmosolyodik. - Talán legközelebb több szerencsénk lesz. Ha lesz legközelebb... - mondja gúnyosan. Nem vált ki belőle különösebb érzelmeket a lány látványa, talán inkább egy enyhe szégyenérzetet és idegességet, ezeket is inkább a hirtelen és váratlan fordulat miatt. A poénkodása is emiatt írható fel, nem igazán tudja, hogy még mit mondhatna neki. Igazából nem gondolta, hogy Lucy is idekerült... azt gondolta, hogy meghalt vagy valami ilyesmi. Szerencsére akkor erről nem volt szó, ez egy fokkal megkönnyíti számára a helyzetet. - Azt azért elmondod, hogy miért akartak megölni és miért kerültél Te is ide? Ha már megpróbáltalak megmenteni és miattad börtönben csücsülök, ennyi válasszal talán tartozol nekem... - pillant rá szúrósan, miközben reménykedik a nagy megváltó válaszban. Nem igazán tudja, hogy milyen válaszra is számít... talán drogkereskedő volt vagy ő is megölt valakit. Bár ezeket nem igazán nézni ki a lányból, ha csak nem kattant vagy nincs valami mentális hibája. Akkor már az egészet egyszerűbb lenne elfogadni. De neem... Lucy esetében biztos csak arról volt szó, hogy rosszkor volt rossz helyen. Igen, ez tűnt a legnormálisabb lehetőségnek. Közben az is elkezdte érdekelni, hogy vajon miért mutatták meg egymásnak a másikat. Minden bizonnyal az információszerzés miatt, amit bizonyos szinten Raven már el is kezdett megejteni. Nem zavartatta magát különösebben, elvégre neveket és konkrétumokat még nem mondott. Ebből még nem lehet baj, bár könnyebb lenne ha tudná hol vannak most pontosan.