Newark Katonai Komplexum (Sussex)

Korábban az állam egyik legnagyobb városa, Newark volt. A Bukás után az Új Parlament vezetősége úgy döntött, a teljes várost átalakítják, lebontják, átépítik, és egy gigantikus méretű katonai komplexumot hoznak létre New Jersey új hadseregének. A seregben emberek és mutánsok egyaránt vannak, és mivel a fizetés és az egyéb juttatások igen kedvezőek, rengeteg az önként jelentkező. A komplexum hatalmas területe több épületet, föld alatti bunkereket, hangárokat foglal magába, és gyakorlatilag egy valódi kis katonai város lett ez a hely. Itt képezik ki az újoncokat, itt gyakorlatoznak, és persze legfőképp szemmel tartják a nem messze található határvonalat New York felé. Több kisebb központja is van a seregnek szerte az államban, de ez a legnagyobb és legjobban őrzött.

Épphogy csak kis időt tölthettünk a bázison máris el kellet menünk egy sürgős megbízás ürügyén. Egy keveset azért sikerült megtudnom az ottani dolgokról. Például az egyik csapat éppen bevetésen vannak ő velük sajnos nem találkozhatunk. Mindanyian saját szobát kaptunk azonban egyszer véletlenül más szobájába nyitottam be bizonyára elfelejtette bezárni az ajtaját. Szerencsémre nem volt benn senki. Ami legelöször szemet szúrt nekem az asztalon heverő lőfegyverek és a párna alól kikandikáló hatalmas kés. Nem tudtam ki lehetett abban a szobában de elég fura szerzett lehetett annyi szent. Volt még ott egy szekrény aminek az egyik ajtaja félig nyitva volt és valamien zacskók voltak benne. Kissé közelebb mentem és lám csak egy csomó különféle csipszes zacskó volt a szekrényben. Úgy gondoltam úgy is megkinált volna ezért elvetem egy zacskóval majd még eggyel és mégeggyel. Na de elég a visszaemlékezésből koncentráljunk a jelenre gondoltam. A feladat az volt, hogy ujoncként be kellet szvárognunk egy kiképző telepre meg kellet keresnünk egy bizonyos illetőt és ki kelett kérdeznünk. Az első éjszaka zökenő mentesen ment csak a regeli ébresztő volt egy kicsit durva. Mikor rabok voltunk csak a cellánkba kellet maradnunk senki nem monta meddig lehet aludni. Kissé morcosan de felkelek és csak az jár a fejembe menyivel tartozom ezeknek a fickoknak és ez a minimum, hogy segítek nekik amiben csak tudok.

Ahogy kászálottam ki az ágybol ugyláttama jó néhány embernek hozzám hasonloan nehezére esik a korai kelés. Ezért sikerült megemberelnem magam belebujtam a ruhámba majd a többieket követve kimentem a barkunk elé. Ott találkoztam Manó-val aakivel egy fejbicentésel köszöntünk egymásnak majd beáltunk a sorba. Elég sokan voltunk de a legtöbjük olyan idősek lehettek mint mi hárman vagyis ketten. Grigoi ugyanis még mindig nem volt képes felkelni amit az ordibáló kiképző tiszt ki is hangsulyozott. Ez a kiképzés számomra furcsa volt. A papával szoktunk gyakorolni de az mindig csupa móka és kacagás szokott lenni. Kivéve az elején egyszer mikor a levegőben nagyon magasan kapcsolt ki az erőm. Szerencsére Ried bácsi ott volt és elkapott. A kiabálos ezután megkérdezte hol van a hiányzó ilető mire Manó katonásan válaszolt a kérdésre. Ércesen és hangosan válaszolt szinte kiabálva. Fogalmam sem volt, hogy ilyenkor így kell válaszolni bár én nem válaszoltam volna. Szerintem nem szép dolog beárulni a társainkat.

Az őrmester szigorúan megállt Manó előtt majd megdicsérte amiért válaszolt ezután megkérdezte a nevét. Úgy tűnt mégsem olyan szőrösszívű ez az ember ha ha dicsérni tud mert a kicsi is több a semminél. Ezután szigorú szemeivel végignézett a társaságon majd nálam álltak meg. Pár másodpercig engem nézett ami kicsit majd mindkettőnket beküldött Grigorij után. Gondoltam ha romában vagy tégy úgy mint a rómaiak és ha katonaságnál akkor mint a katonák. Ezért félhangosan elkiáltottam magam, hogy jól halhassa
-Igenis uram máris megyünk.-
Azzal elindultam vissza a barakkunk irányába de nem futó lépésben ugyanis csak azt mondta öt perc alatt hozunk ki azalatt százszor be és ki tudtam volna menni. A biztonság kedvéért szememmel Manóra sandítók, hogy jól csinálom-e. Odabent majd megpróbálom hatékonyan felkelteni a hétalvót egy kis bosszúval fűszerezve. Mert mégsem sportszerű, hogy én feltudtam kelni meg Manó is csak ő húzza a lóbőrt. Talán egy pohár vizet borítok a fejére.

Grigorij is felébredt ám társaival ellentétben nehezen vette rá magát, hogy elinduljon kifelé. Csukott szemmel fekszik. Amikor a lépteket hallja mogorva arckifejezés ül arcára. A befelé igyekvőkre néz. Elkezdi felemelni a lábát majd nyugodt mozdulattal fordul oldalra tolja magát ülő helyzetbe és néz az érkezőkre.
- Menjünk és tegyük a dolgunk. Még egy kihallgatás és egy gyilkosság is a napi számlán van. Szóval sűrű a program. - morogja elégedetlenül, de kellően halkan a férfi. Aztán a társaival együtt kifelé indul. Higgadtan néz az őrmesterre. Végigpillant rajta és elemzi, hogy vajon milyen lehet. Minden bizonnyal ő is mutáns mint mindenki más itt. Szóval valószínűleg veszélyes figura. Ennek ellenére túl klasszikus. Egyszerűen félelmetes, hogy milyen primitív módszerekkel készítik fel a sorkatonákat. Gondolkodik el a fiú, hogy elterelje a gondolatait a rá váró feladatokról. Nem akar az apjával találkozni, mert tudja, hogy mit várjon tőle. Annak a férfinak meg kell halnia. Ezt ő is tudja. Enélkül nem lehet elintézni Magnetot. Legalábbis ő nem örülne neki, ha valaki még energiafegyverekkel is támogatná a rohadékot amikor el akarják intézni.

Mikor kiértünk az álomszuszékkal és vigyázálásban viszaáltunk a sorba a kiképzőtiszt bolintott felénk eggyet. Nem értettem mit is akart ezzel közölni de valami azt sugta, hogy ez egy dicséret volna. A gondolat hatására elmosolyottam mert nagyon örültem a dicséretnek és, hogy egy ujabb dolgott sikerült megtanulnom. Bár az kissé furcsa volt, hogy Grigorijt hölgynek nevezte tudomásom szerint ő férfi volt. Az egyetlen logikus magyarázatot abban láttam ,hogy azt a kifejezést egyfajta sértésnek szánta. ezután közölte velünk az első nap feladatát. Mentésen kell résztvenünk mint erősítés. Gyorsan mindenki a parancs szerint az elsősegély csomagokhoz sietett. Én is fölkaptam egy elsősegély csomagot és utána viszasiettem a kiképzöhőz mert csak öt percet kaptunk a felszerelések öszeszedésére.

Grigorij vigyázzba vágja magát, és mosolyogva pillant az őrmesterre.
- URAM, IGEN URAM! - mondja hangosan és érthetően. Éppen csak nem ordít. Aztán a mondókát hallgatja. Az őrmester még be sem fejezte egészen a dolgát ő már indult is a raktár felé. Azonnal nekiállt megnézni mi minden áll a rendelkezésükre. Lehetőleg valami viszonylag precíz fémvágó eszközt, és egy feszítő vasat is szerez az elsősegély csomag mellé. Ha van valami heveder vagy tartóhám a felszerelés számára akkor azt is szerez. Mindent kézben cipelni kicsit nehézkes munka. Ha mindez sikerül akkor visszarohan az őrmesterhez.
- Uram, szállításra készen Uram! - mondja hangosan és közben pihenj állást vesz fel az őrmesterrel szemben.

2046. november 30. péntek – New Jersey, Newark Katonai Komplexum
Résztvevők: Grigorij Taylor, Lara Storm és Ethan Jackson (Manó)

Amint mindenki visszaérkezett a megfelelő felszereléssel az őrmester már várta a társaságot. Két ápolónő is megérkezett eddigre oda, külsőre, ahogyan látszott ikrek voltak, ahogyan mindenki odagyűlt a három alak köré a két ápoló kissé kijjebb állt a csoportból és koncentrálni kezdtek. Egy furcsa lilás aura vette körbe a teljes osztagot, odabent kissé forrósodni kezdett a levegő, ami egyértelműen az ikerpárból sugárzott. Amikor már-már kellemetlenül meleg lett volna az aurában mindenki egy villanást látott. A villanás után pedig a hármas részéről a jól megszokott kellemetlen szédülés és hányinger tört mindenkire, teleportálás történt. Igaz ez nem volt olyan vészes mindahhoz, amit Burlington mall mögött a vonatszerencsétlenségnél látott a kiérkező csapat. Vér, romok, sérültek, halottak mindenhol és az egyik vonat lángolt is, bentről pedig fájdalmas sikolyokat lehetett hallani.


//Elég ha a másik helyre írtok.//

A Newark Katonai Komplexum. Mi is lenne jobb, hely a toborzóközpontnak. Nem lepődöm meg, hogy ilyen körülmények közt folyik a toborzás, a Testvériséget már rég óta inkább Hadseregnek kellene nevezni. Tükhé naiv elképzelései nyilvánvalóan nem fognak bejönni arról, hogy itt majd az X-menhez hasonló családias hangulat meg nagy ölelés vár minket. Keményen meg kell majd dolgoznunk minden információmorzsáért, de ezzel számolva vállaltam el a feladatot.
A fedősztori szerint én Tyson vagyok, Sam pedig Tommy. Remélem nem rontja el...
- Miből gondoltad? -kérdezem Tommy-t -Túl nagy szervezet ahhoz, hogy családias lehessen.
Közben beállunk a sorba, ami az álcánk első próbája felé vezet. Az utazás során már volt lehetőségünk gyakorolni a szerepünket, és eddig mindketten jól teljesítettünk, de ha vannak logikai bakugrások a sztoriban, akkor azokra az ellenőrzéskor fog fény derülni. A legfontosabb azonban az, hogy nyugodtak maradjunk, ha esetleg valami gond lenne. Ez nekem valószínűleg nem fog gondot okozni, de "Tommy" miatt kicsit félek. Bár belegondolva bárki más lenne mellettem, aggódnék. Az az előnye annak, ha az ember egyedül dolgozik, hogy ezt a stresszt megspórolja.

A bejutás végül sokkal könnyebben ment, mint vártam. Meglep, hogy alig ellenőrizték a papírokat, de nem mondom, hogy bánom. Bejutva hamar meg is kapjuk a mentorunkat, egy kék hajú lány személyében. Érdekes jelenség az biztos, de csak egy fanyar mosoly a válaszom arra, hogy "Tommy" rögtön "lestoppolja". Van egy olyan érzésem, hogy a srác minden olyan nőre mozdul, aki nem csúnyább az átlagnál. Remélem ez nem fogja elterelni a figyelmét. Én személy szerint nem akarom, hogy ilyen szinten közöm legyen egy (valódi) testvériség-taghoz, de az ő dolga. Miközben a szállásunkra tartunk, végül elkezdődik a tervünk következő fázisa. Sam a megbeszéltek szerint lazábban veszi a dolgot, most viszont én következem. Leila kérdésére így válaszolok:
- Már jó ideje tervezem, hogy csatlakozom, mert hiszek abban, amit a Testvériség képvisel. Úgy gondolom, hogy érdemes küzdenünk azért, hogy végre béke és egység legyen az egész világon, és az egyetlen lehetséges mód erre, hogy végre legyőzzük a békétlenkedőket. Úgy érzem, hogy kötelességem ehhez hozzátenni, amit tudok.
Nem hittem volna, hogy valaha ilyet fogok mondani, de most ez a szerepem. Az arcomon egy pillanatig sem szabad látszódnia annak, hogy hányni tudnék az olyan emberektől, akik komolyan így vélekednek a Testvériség "áldásos" tevékenységéről, de eleget készültem a feladatra ahhoz, hogy ezzel ne legyen gond.

Ahogy lepakolok a házban, végiggondolom, amit Leila mondott. Az biztosnak látszik, hogy nála jobban be fog válni Sam módszere, de ezért is választottunk két különböző karaktert, hogy más körökben is tudjunk információra vadászni. Remélhetőleg azért lesznek olyanok is, akik tényleg olyanok, mint amilyennek én kiadom magam. Bár így belegondolva, lehet, hogy tényleg nincs senki, aki ezt az undorító maszlagot tényleg elhiszi. Hirtelen nem tudom eldönteni, hogy ez hogyan befolyásolja az emberiségről alkotott képem. Megfordul a fejemben, hogy ez vissza kéne adja a beléjük vetett hitem, de rá kell jöjjek, hogy nem változtat semmin az, hogy ha nem az ostobaság, hanem az érdek vezeti őket ide. De még hiba lenne leírni az ostobákat, alig láttunk itt valamit.
Sam tovább folytatja a "hódítást", ráadásul rendkívül célratörően. Legalább csinál valamit, a lány sok információval szolgálhat, ha sikerül a bizalmába férkőzni, csak nehogy "Tommy" túlzásokba essen. Az sem lenne jó, ha már a legelején elidegenítené magától a túlzott nyomulással. Remélem tudja mit csinál. Hagyok nekik egy percet, aztán én is kilépek a házból, és várom az utasításokat.