Vorco rezidencia

---

Mivel számított rá, hogy inni fog, így Rhys csak egy taxit fogott és az vitte hazafelé. Még szerencse, hogy így volt, mert megszédült az úton hazafelé, amikor megérezte, hogy nincs valami rendben. Valami készült és történni fog, ő maga pedig ekkor volt teljesen védtelen, mert semmiféle fegyvert, még a fénykardját sem hozta magával, mindent otthon hagyott. Lehet, hogy végül is maradnia kellett, mert marasztalták páran a bálon, hogy még túl korai az este és maradhatna hajnalig. Ezek nem katonák voltak, hanem meghívott nemesek, szenátorok, vagy épp uralkodók gondtalan rokonai, a vele egy idősek. Mikor közelebb értek a lakásához, akkor mondott hálát a csillagoknak, hogy nem ő vezet, mert valószínűleg beleütközött volna a ház oldalába, amikor megérezte, hogy Keth ott van a lakásban. Ő meg sem próbálta elrejteni a jelenlétét. Néhány pillanatra még lélegzete is elakadt. Már lemondott arról, hogy ez megtörténik és Keth sem mondta, nem mintha olyan sokat beszéltek volna az utóbbi időben. Miután landoltak a lakása kiugrójánál kifizette a taxist és kiszállt a járműből. Amikor meglátta az ügynököt megfordult a fejében, hogy el kellene szaladnia és nem bemenni a hálóba. Egy pillanat elég volt arra, hogy rájöjjön, hogy egy CIS ügynökkel állt szemben. Már kellően profi volt a hírszerzéssel és ügynökökkel kapcsolatban, plusz kettő ott lakott két lakással arrébb. Ha a szavai közben a férfi nem nyújtotta volna oda az iratot, akkor előbb kifakadt volna már a szavai közben.
- Én vagyok az, akitől a lehető legkevésbé kell tartania ezen a világon… – fakadt ki.
Maximum egy jól megérdemelt pofon, amennyire képes lett volna ártani a férfinak, de ezen felül saját maga fegyverek nélkül is halálos volt, nagyon is. Már a Havocos kiképzése után is, puszta kézzel, de azóta kapott rövid és gyors képzést a Halálosztagosoktól és képzett orgyilkos is volt. Átvette a hivatalos iratot és gyorsan átfutotta, nem tudta eldönteni, hogy sírjon-e, vagy nevessen, amikor végignézte. Ha kellett, akkor visszaadta a papírt, egyébként nem volt nála semmilyen fegyver, se semmi, a szűk ruhához nem is tudott volna mit felvenni, vagy hol eltenni a mini kézi retiküljébe sem. Hagyta a motozást, bár az egész teste feszült volt és kényszerítenie kellett magát, hogy ne hajítsa le a férfit az épületből ezért a megalázásért. Dühösen, ökölbe szorított kézzel figyelte, ahogyan a másik távozik és addig meg sem mozdult, amíg az ügynök ki nem ért a lakásból. Utána levette a magas sarkú cipőjét és azokkal a kezében indult el a háló felé. Soha olyan nehéz nem volt az, mint most.
A Szellemhold előtt még sírva és futva rohant volna oda, hogy Keth nyakába ugorjon, de most úgy érezte, mintha két élettel ezelőtt lett volna az. Kimért léptekkel haladt, bár a szíve a torkában dobogott. Ahogyan kellően közel ért a háló ajtajához az kinyílt és már azelőtt meglátta a férjét mielőtt belépett volna. A szeme alatti monokliból tudta, hogy már Enos-sal is találkozott, a fogadott bátyja elmondta, hogy mit ígért az esküvőjén Keth-nek. Nem tudta sajnálni, örülhetett, hogy csak ennyit kapott. Végül nagy nehezen belépett a hálóba, majd két lépéssel az ajtón túl állt meg. A férfi szavaira gúnyosan nevetett fel, még ahhoz sem volt ereje, hogy elsírja magát közben.
- Az elmúlt másfél évben nem tűnt úgy, mintha bármennyire is hiányoztam volna! – sziszegte dühösen.
Itt bent egy pillanatra kellemesebben érezte magát, nem a dühe és haragja enyhült, csak nem érezte magát úgy, hogy saját maga maradhat és mintha Benûwia nem is létezne. Azonban a következő „hullám” már sokkalta kellemetlenebb volt, a hideg rázta ki attól, amit Keth felől érzett, a szandáljai kiestek a kezéből és dühösen, mint egy sebzett vad szorította ökölbe a kezét. Valószínűleg bárki tényleg pozitívumot érzett volna a férfi közelében, de számára természetellenes volt és olyan, mintha akarata ellenére próbálták volna összefoltozni.
- Mit művelsz velem?! – kérdezte.
Amikor Keth felállt és közelebb lépett saját maga hátrébb, mint egy sebzett vad, egészen addig, amíg a szobája falának nem ütközött. A keze ökölbe szorult és az érzésre, ami a férfi felől jött ösztönösen is védekezni kezdett. Először csak az ujjai között, aztán a kézfejein, majd a teljes karjain fel egészen a válláig lila színű erővillámok táncoltak. Soha olyan közel nem volt a sötét oldalhoz, mint ebben a pillanatban. Keth így láthatta, ami a holoüzenetkben nem látszott és érződött Rhys remek színészkedése miatt, hogy a nő mennyire össze van törve és mennyire viselte meg az elmúlt másfél év. Ha a férfi ekkor közelebb akar lépni, akkor Rhys a táncoló elektromossággal teli kezeit védekezően emeli maga elé, de nem támad egyelőre.
- Egészen addig nem voltam érdekes, amíg Xeth nem kezdett érdeklődni utánam! Elhagytál! Itt hagytál! Egyszerűen gyáván elfutottál, amikor megérezted, hogy gyermeket várok! Akkor még nem tudtam, de azóta rájöttem erre! Ha nem akartad volna, elég lett volna mondanod, hogy még korai, vagy bármit, de nem ezt! Fogalmad sincs, hogy min kellett keresztül mennem azóta! Nem voltál mellettem, amikor a legjobban szükségem volt rád, mikor elvesztettem a gyermekünket, mikor minden összecsapott felettem, mikor semmit sem értettem, mert semmit sem tudtam az Erőről! Miközben én nindent feladtam érted! Mindent! Mindent, amiben hittem, amiért éltem! A lojalitásomat, a hűségemet, a rohadt becsületemet! Egy senki lettem, egy áruló, akire már rá sem ismerek a tükörben! Te pedig arra képtelen voltál, hogy akárcsak egy rohadt üzenetet küldj! Mivel érdemeltem ezt ki?! Odahajítottál Xeth-nek, amikor arra képtelen voltam, hogy megvédjem magamat, nem csak tőle, bárkitől! De veled ellentétben ő legalább próbál védeni és vigyázni rám, több figyelmet és szeretetet kaptam tőle az utóbbi hónapokban, mint tőled mióta elmentél! Arra persze jó voltam, hogy próbáljalak megvédeni azon a bolygón, mert a lüke szerelmes ostoba Rhyssa, majd úgyis ugrik, ha Keth hívja… Azóta nyolc… nyolc átkozott hónap telt el és semmire sem kaptam választ, mert arra képtelen voltál, hogy bármit elmondj! Nem érdemeltem meg a válaszokat, nem tettem érted eleget?! – csupán az első mondatot volt képes nem kiabálva mondani, a többinél kiabált.
A végén vett néhány mély levegőt, egy-két könnycsepp gördült végig az arcán, de több nem. Az erővillámok is kezdtek alább hagyni, ahogyan a levegőt vette, de a sötétség Xeth világossága ellenére is talán erősebb lett, köszönhetően, hogy kimondta, hogy mi bánja minden seb felszakadt és a lelki sérülések ismét olyan erős fizikai fájdalommal jártak számára, hogy térdre rogyott és leszegte a fejét.
- Legalább annyi üzenetet hagyhattál volna, hogy elhagysz és nem élteted a reményt, amikor végre elértelek árnyjárással! Vagy téged az szórakoztatott, hogy lásd, hogy miként szűnök meg lenni és leszek egy roncs, akibe lényegében csak hálni jár a lélek? Mert ha igen, gratulálok, sikerült elérned másfél év kemény munkával! Gondolom bevégezni jöttél az egészet! MIRE VÁRSZ MÉG?! – üvöltötte a végén.
Dühtől és gyűlölettől izzó tekintettel nézett fel a férfira, a sminkje elmosódott, mert most már záporoztak a könnyek a szeméből. Keth is érezhette, hogy egyszerre szereti és mégis gyűlöli őt Rhys, és mivel még mindig nagyon szerette, azért fájt neki ez az egész ennyire. Végül az eddig a mellkasa előtt a fájdalomtól összefont kezeit leengedte a maga mellé, megadva magát ahhoz, hogyha a férfi a megölésével végezné be a dolgot, akkor tegye, nem fog ellenállni neki.

felszerelés/egyebek:

---

Az igazat megvallva Rhys is számtalanszor eljátszott a gondolattal, hogy milyen is lesz az, hogyha Keth visszatér hozzá, vagyis ezt főleg a Szellemhold előtt tette, utána, a Birodalomból való hazatérése után már feladta a reményt. A saját ábrándjai legtöbbsége úgy ért véget, ahogyan az még a nyolcadik, vagy kilencedik hónapban történt, amikor azt hitte, hogy Keth jött vissza, de csak Xeth volt, hogy azonnal a nyakába ugrik és megcsókolja örömében, a viszontlátás örömére egymásnak esnek – nem a vitatkozással – és csak másnap reggel harapja le a férfi fejét, mert elhagyta. Az összes lehetőség vidám volt és reményteli. Azóta vagy saját maga keseredett meg, vagy csak kiveszett belőle a romantika. Vagy csak nemes egyszerűséggel már realista nő lett az egykori ábrándozó lányból. Amikor Keth belekezdett, hogy nem tudja, hogy mennyire fog hinni neki, akkor kis híján gúnyos nevetés szakadt ki belőle. Volt olyan, amivel egyáltalán képes lenne a férfi kimosni magát ebből? Igazából oda sem akart figyelni, nem érdekelte, hogy mivel akarja menteni magát a másik, valószínűleg hazugságokkal, erre nem volt mentség, amit vele tett. Igazság… valószínűleg olyan, amit úgysem lehet ellenőrizni és próbálja megtéveszteni vele. azonban, akkor akaratlanul is felkapta a fejét, amikor Keth azt mondta, hogy Keth Tye E’ron soha sem létezett. Azt tudta ő maga is, hogy van olyan rituálé, amivel képes valaki teljesen leplezni azt, hogy melyik oldalhoz tartozik, ahogyan azt is, hogy elrejteni is el lehet azt, hogy erőhasználó valaki. Azt nem, hogy külsőre is használható-e ez, hiszen arra voltak műtétek, még a külsőt is meg lehetett teljesen, bár nem volt kellemes folyamat. Ahogyan a férfi kimondta, hogy ő és Xeth egyek voltak egy évvel ezelőttig a szemei elkerekedtek néhány pillanatra, ahogyan a dolgok helyreálltak a fejében.
Látszott rajta, hogy mindez nem lepte meg annyira, igazából valahol mélyen talán tudta is, hiszen nagyon sokáig vagy az egyik, vagy a másik férfit érezte csak, vagy ha mégis mindkettőt, akkor ugyanonnan, amit ő maga egy iránynak vélte csak. Csak éppen nem volt annyira járatos az Erőben, hogy tudja, hogy ilyesmi lehetséges, most sem, de ez nagyon sok mindent megmagyaráz. Hogy miért tudott róla Xeth olyan sokat. Miért volt olyan a mozgása, mozdulatai, vagy épp a reakciói, mint Keth-nek, nem azok, amiket mások felé mutatott, hanem ott, ami az intim közelségben volt, amelyik részét csak ő maga ismerhette a férfinak. Mivel ezt nem tudhatta, így fejben a lehető legközelebbi reális eshetőséget pakolta össze, hogy ikrek. Tulajdonképpen most már azok voltak ez alapján. Próbált volna mondani valamit, de Keth akkor folytatta. Ezt a részét még el is hitte a másiknak, még akkor is, ha inkább fikciónak tűnt, mintsem valóságnak.
Noha Keth finoman fogalmazott, de így is tökéletesen értette, nem váratlan dolog volt, hanem egy hiba. Egy hiba a tökéletes gépezetben, hogy e szerint pont a megérkezése napján futott bele Xeth-be. Hát ezért lett olyan hamar életkötelék közöttük, mert Xeth szinte azonnal beleszeretett. A férfi szavaiból úgy vette ki, hogy már az önön létezése is közrejátszott abban, hogy a rituálé mellékhatása valóban létrejöjjön. Az őszintén meglepte, hogy már a házasságuk folyamán e szerint hol Xeth-el, hol Keth-el volt együtt, így már értette, hogy miért szeretett bele viharos gyorsasággal Xeth-be, mert mindig is szerette és miért volt képtelen ellenállni a férfi csábításának. Ha ez igaz volt, akkor… akkor ő maga Sötét Tanács egyik tagjának felesége és nem pedig egy jedi lovagé. Ha ezt bárki megtudja, akkor élete végéig börtönben fog ülni, vajon a jedi tanács már tudta? Úgy érezte, hogy felfordul a gyomra.
A második résznél újra kezdett a düh teljesen felül kerekedni rajta, ennek a résznek egyetlen egy szavát sem hitte el, és ironikus módon éppen azzal lett a gyereküknek a gyilkosa, hogy elment. Keserűen nevetett fel ezekre és rázta meg a fejét, mivel valószínűleg itt még mindig nem volt szóhoz engedve, így kénytelen volt tovább hallgatni a férfit mielőtt kitört volna belőle az, amit mondani akart. És megint Aerith; bólintott, hogy igen tudja, hiszen ezt számon is kérte a férfitól korábban, hogy az történt-e, amit gondolt. Úgy, hogy nem tudott semmit majdnem teljesen eltalálta, annak legalább örült, hogy nem Xeth került a testbe, mert tudta, hogy a császár nem kifejezetten szívleli a klónokat és a birodalom sem, így legalább emiatt nem került a férfi bajba és a legjobb kimenetel valósult meg. mikor nagyjából a jelenhez értek, akkor Keth abbahagyta a beszédet, néhány pillanatig Rhys is kivárt, hogy lesz-e folyatás vagy sem. Mivel most nem volt, így
- A „tökéletes” tervednél csak egy valamit nem vettél figyelembe, engem! Mintha nem is léteznék! Mi jogon döntöttél az én életemről is!? Nem engem próbáltál védeni, hanem saját magadat! Nem holmi rabszolga, vagy plüss állat vagyok, amit csak úgy kényed-kedved szerint dobálgathatsz, ahogyan csak akarsz, mert úgysem számít! Egy élő, érző lény vagyok, aki képes önálló döntéseket hozni! Nekem nem lett volna beleszólásom, hogy veled… veletek akarok lenni?! Nem, te egyszerűen úgy döntöttél, hogy nem engeded, hogy válasszak! Az meg sem fordult a fejedben, hogy veletek mentem volna a Birodalomba, ha te, vagy Xeth megkér?! De te még erre sem adtál neki esélyt, hogy ő megkérdezze, mert elfutottál! És ezzel ölted… öletted meg Xeth-el a gyerekünket!
A keze akaratlanul is a hasára csúszott és leszegte a fejét és megrázkódott a sírástól, majd pillanatokkal később hisztérikusan nevetett fel.
- Te féltékeny vagy! Félsz és rettegsz attól, hogy Xeth-et válaszom helyetted! A Jedi tanács bizonyára oda van ezért! – nevetett.
Kellett néhány mélyebb levegőt vennie, mert alig kapott levegőt a sírástól és nevetéstől.
- És hazudsz! Nem bántana, soha sem bántana! A szerzetesek bolygóján történt dolgok és a Szellemhold után még arról is letett, hogy neked ártson, mert ha megöletne téged az életkötelék miatt én is belehalnék! Mivel addigra tudta meg, hogy csak a gyors elsősegély miatt maradtam életben azok után, hogy külön váltatok. Míg a Birodalomban voltak is óvott és védett végig, még a császár és a császárné haragját is kockáztatva állt be közém és a császárné közé, amikor az a nő megtámadott a beavatási bálon. Ha meg akarna ölni, vagy bántani akarna, akkor miért helyezett el egy jelet, amivel véd a Birodalmon belül, ismert el tanítványának nevezett meg utódának és… - harapta el a mondatot.
Szerencsére még a dühén át is volt annyi esze, hogy befejezze mielőtt elárulta volna, hogy az ő irányítása alá kerültek Halálosztagosok. Már így is azért, mert a Sötét Tanács egyik tagjának felesége volt, a Hírszerzési szféra nagyasszonyi címének várományosa, ezekért is élete végéig börtönbe kerülhetne, az alapján ami volt a Belsavis legmélyére.
- Ő legalább megkérdezte, hogy mit akarok, nem pedig eldöntötte helyettem! Veled ellentétben ő emberszámba vesz és nem pedig aranykalitkában tartana, hogy ne essen bajom és döntene helyettem!
Ismét kapkodnia kellett a levegőt, hogy arra a részre tudjon válaszolni, ami a legjobban fájt neki.
- És abban a négy hónapban, amíg ott voltál talán nem lett volna jogom ott lenni, vigyázni rád, ápolni téged? Vagy legalább tudnom azt, hogy mi van veled?! Bármi a néma csöndön és hallgatáson felül?! Ha nem tudnám, hogy Aerith valójában férfi, akkor azt hinném, hogy igazából őt tartod a feleségednek és nem engem… őt legalább beavatod mindenbe velem ellentétben és úgy tűnik, hogy az ő jelenléte és támogatása fontosabb neked, mint az enyém! Holdak anyja, hogy én mennyire ostoba és naiv voltam… Ezek után mégis mit vártál, hogy minden olyan lesz, mint mielőtt elhagytál?! Én nem holmi birodalmi civil, vagy rabszolga vagyok, vagy egy sima urdrarr, aki ugrik arra, hogy az ura, vagy nagyura megjelenik és parancsol valamit!

felszerelés/egyebek:

---

Rhys, ha nem olyan állapotban lett volna, mint amiben volt, akkor bizonyára néhány pillanatra megdöbben azon, amit hallott, de így csak még dühösebb lett, amitől a Keth-ből áradó nyugalom miatt még rosszabbul érezte magát. A korábban elhangzottak alapján nem tartotta furcsának, hogy tudott erről a másik, de még ha csak a saját verziója is állt volna fenn, akkor sem tartotta volna, mert ha tényleg ikertestvérek lettek volna, akkor is nagyon hasonlóan gondolkodtak volna. De akkor is ott volt, hogy elmondta az egyik üzenetben, hogy mit álmodott, hogy Xeth legyőzte őt, de Hiuval közbeszólt, hogy a Császár Kezei figyelik.
- Megint tévedsz! – sziszegte. – Nem volt ilyen irányú képzésem… az orgyilkosi képzést is én kértem, hogy tanítson. Ha pedig tényleg engem választanak, akkor az ellen még Xeth sem tiltakozhat, ahogyan én sem az leszek és pont, ez nem önkéntes feladat.
Azt nem tette hozzá, ami megfordult a fejében Benûwia révén, még akkor is, ha most nem is érezte fenyegetésnek, hogy megtiszteltetés lenne, hogyha őt választanák a Császár Haragjának azok után, hogy annak idején több száz évig már szolgálta a császárt és vezette a Birodalmat a nevében, ahogyan most Lord Hiuval teszi ugyanúgy évszázadok óta. De a közelség miatt és amiatt, hogy Keth mennyivel volt erősebb erőhasználó nála valószínűleg ígyis úgyis érezte azt, hogy mi fordult meg a fejében.
- Egyébként meg nehezen lehetnék a Császár Haragja, ha a császárné megöl azért, mert Benûwia-t hibáztatja a több ezer éves álmáért és azért, hogy nem lehetett a fattyaival – nevetett fel.
Még mindig átkozottul ostobának találta a magyarázatot, bármilyen rosszul is lett volna, bárhol, az első dolga az lett volna, hogy írjon a szeretteinek, vagy éppen megkérjen valakit, hogy írjon a nevében, hogy megnyugtassa őket. Mert abban kételkedett, hogy nem volt ha nem is neki, bárki másnak módja és eszköze arra, hogy értesítse őt.
- Üzenet! Nem hiszem el, hogy nem volt senkinél egy átkozott holoprojector, hogy akárcsak Aerith küldjön a nevedben valamit! Akkor már úgyis ismert pontosan tudod, hogy ott volt Ruusan-on és beszéltünk!
Rendes körülmények között, egy ilyen vallomás, mint bármilyen jóérzésű, ábrándozó, romantikus lányt nagyon levett volna a lábáról, ahogyan őt is. De ebben az állapotban nem igazán volt hatással rá, a sötét oldal erejének hála csupán szánalmas próbálkozásnak vélte, mintsem olyannak, ami miatt hevesebben kellene dobognia a szívének, vagy éppen elgyengülni a lábainak. Keth is, ahogyan Xeth remekül tudta a szavakat használni, de Rhys már túl mélyen volt ahhoz a sötétségben, hogy ezekkel képes legyen a férfi visszarángatni onnan. Ahogyan közeledni kezdett a nő szinte sebzett vadként menekült hátra egészen a falig, a férfi szerencséje az volt, hogy a ruhában eléggé ügyetlenül mozgott, így nem is nagyon tudott volna felállni a földről, így nem is menekülhetett, hanem nagyon hamar sarokba szorult Rhys. Ekkor vicsorogva nézett fel és ezúttal már nem a megszokott zöld szempár nézett a férje egyik felére, hanem a sötét oldali erőhasználóktól megszokott arany-vörös szempár. Ennek köszönhetően még nagyobb rosszullét tört rá és olyasvalami látszott a nő tekintetén és szemeiben, amit valószínűleg soha sem gondolhatott, hogy fog. Rhys félt és rettegett tőle amiatt a természetellenes nyugalom miatt, ami belőle áradt. Igyekezett kinyúlni az Erőbe és telepatikus üzenetet küldeni Xeth felé, még akkor is, ha nem volt kétsége a felől, hogy az életköteléknek hála a férfi pontosan érzi, hogy retteg.
~ Segíts, kérlek, ne hagyd, hogy bántson! ~ próbált szinte könyörögni a férfinak.
- Semmi jogod nincs arra, hogy istápolj, azt elvesztetted, amikor elmenekültél! És a szánalmadra sem szorulok többé, már képes vagyok arra, hogy megvédjem magamat! Igazából még meg is kellene köszönnöm, hogy elmentél, hiszen elfojtottad azt, amire képes lennék, melletted gyenge voltam! Egy valamiben legalább igazad volt, soha sem fogom megbocsátani azt, amit velem tettél!
Eddigre, ahogyan a sötétség teljesen körbeölelte a lelkét a Keth-ből áradó fény ellenére a könnyei is. Már nem akarta kiadni azokkal a fájdalmát, nem volt rá szükség, a fájdalom is, ahogyan a düh és a harag erőt adott neki. Nem is értette, hogy miért tiltakoznak ez ellen a világos oldaliak, régen nem érzett ennyire felszabadító dolgot, mint ezt. Mintha letépték volna a szárnyait tartó láncokat és teljesen szabad lehetett volna életében először. Csak ez a folyamatos rosszullét és fájdalmas fény ne lett volna, ami Keth-ből áradt. Nem volt hova menekülnie, amikor már a fal előtt ült, de még így is próbált volna hátrébb menni. Ahogyan Keth hozzáért felsikoltott fájdalmasan, olyan érzés volt, mintha szét akart volna szakadni. Egyelőre nem támadott, de a félelem és a rettegés kézzelfogható volt, amit a férje irányában érzett. Valószínűleg pontosan ugyanabban a pillanatban próbált kinyúlni az Erőbe, hogy telekinetikus csapással ellökje a férfit a saját maga közeléből, amikor Keth is tette. A fény, ahogyan nekilátott kitisztítani és elűzni a sötétséget belőle – ha létrejött, amit a férfi akart – akkor hihetetlen fájdalommal járt. Ha nem a földön lett volna, akkor valószínűleg most esett volna össze. Felsikoltott hangosan, olyan erősen, hogy még a torka is belefájdult, fájdalmasan, pont úgy, mint amikor valakit kínoznak és nem bírja elviselni a fájdalmat. Amennyire tudta, ekkor még az Erőn keresztül próbálta elérni Xeth-et, hogy a férfi segítségét kérje ismét, hogy mentse meg, bár tudta, hogy nem tud mit tenni, mert nagyon távol van. A fájdalom egy pillanatra sem akart szűnni, hihetetlen erős volt, ahogyan szinte szó szerint a lelkét tépte szét és szűntette meg benne a fájdalmat. Ahogyan az újra és újra olyan erőssé vált, hogy nem tudta elviselni újra és újra felsikoltott, valószínűleg odakint BB-4, az ügynök és Jassa is hallották mindezt. Végül az egyik utolsó sikoly félúton vágódott el, ahogyan a fájdalomtól és attól, hogy a sötétség jelentős része eltűnt a lelkéből elvesztette az eszméletét. Ha minden igaz a tervezett erőhasználata az eszméletvesztés pillanatában elszabadult, ha így van, akkor még Keth-t is hátrébb lökte és a telekinetikus erő mindent letarolt a szobában, képeket vert le a falról, kis szekrényeket borított fel, az ágyról lesöpört mindnet, növényeket felborította. Ebben a pillanatban Rhys az eszméletvesztéskor elterült a földön.

felszerelés/egyebek:

---

~ Két-három órával Rhys hazaérkezése előtt ~
- Nos, szóval ismersz engem, szóval tudod, hogy mire számíts és végig fogsz hallgatni, ha nem, akkor máris mehetsz vissza a templomba, mert nem hagyom, hogy megvárd őt! Először is, nagyon örülök annak, hogy végre itt vagy, őszintén, hiszen a családhoz tartozol, de… a legszívesebben Enos után én is felképelnélek. Haragszom, nagyon és fogalmam sincs, hogy mikor fogok tudni megbocsátani neked azért, amit tettél. Tudom, hogy állítólag az ő védelmében mentél el, de akkor is, legalább szólhattál volna neki! Vagy közlöd, hogy felbontod a házasságotokat, az lett volna a legjobb, ha úgy lépsz le, hogy őt szabadon engeded. Azt könnyebben viselte volna, túl lett volna rajta, összejön mással, éli az életét, boldog lesz. Ehelyett te szenvedésre és fájdalomra ítélted. Mert Rhys nincs jól, nagyon nincs. Valószínűleg az egymás között váltott holoadásokon nem láttad a valóságot. Sokat fogyott, másfél éve alig alszik, depressziós és minden nap sír! Amíg el nem mentél egyszer nem láttam őt síni, még akkor sem, ha kidobták, mindig vidáman fogta fel a dolgokat, maximum a barátok temetésén ejtett egy-két könnyet. Az elején csak aggódott, mint mindig, amikor elmentél és nem jelentkeztél a két hét után. Akkor már komolyan, amikor kiderült, hogy a rend is mást tud a távozásodra és ő is. Ekkor kezdődtek a rémálmai, bár még boldog volt és reménykedett, mert gyermeket várt. Aztán eljött azaz éjszaka, amikor a droid nem tudta felkelteni a rémálmakor és hozzám jött, hogy gond van. Én hallottam a fájdalmas sikolyait már kintről, aztán zokogva találtam meg vérben ázva. Soha sem láttam előtte sírva, próbáltam vigasztalni a gyászában, de nem tudtam, mert nem nekem kellett volna ott lennem vele akkor, hanem neked Keth! Neked kellet volna megfognod a kezét, mondanod, hogy nem lesz semmi baj, hogy minden rendben lesz, vigasztalnod őt! Ettől kezdve csak egyre rosszabb lett, a legnagyobb ellenségemnek sem kívánom, hogy végignézze a számára legfontosabb személy megsemmisülését. Hogy napról napra mélyebbre csúszik és süllyed el a gyászban, magányban, a fájdalomban! Nem tudtam visszafogni, kis híján meghalt, amikor utánad és Xeth után nyomozott, utána az alvilágot járta itt Coruscanton, hátha eltud kapni egy birodalmi ügynököt, vagy bárkit! Nem te találtad meg őt az edzőteremben a földön fekve zokogni, miközben a fénykardodat szorítja, neked kellett volna őt zuhany alá tenned, amikor a sírástól úgy felment a láza, hogy lázgörcsei voltak. Én voltam helyetted mellette e betegágyánál, rám hozta a frászt, amikor a sikolyával szinte felrobbantotta a szobáját, mind a mai napig nem tudom, hogy mi volt az, de ő is megvolt rémülve, a mestere szerint nem volna szabad tudnia ilyesmit sem. Nem te nézted minden nap végig, hogy nem mosolyog, nincs életkedve, eltudod képzelni őt mosoly nélkül?! Én nem tudtam! Igen, dühös lehetsz rám, próbáltam rávenni, hogy felejtsen el téged és keressen mást magának, mert volt kérője, de ő kitartott melletted, mert hitt abban, hogy visszajössz hozzá! Kívülről ugyan próbálja tartani magát, de ismerem annyira, hogy tudjam, hogy a lelke darabokban van, hogy szenved. Nekem is fájt és egyben örültem is, hogy kezdi elveszteni a reményt, mert így talán még boldog lehet. A fogadott lányom mellett volt csak árnyalatnyit olyan, mint régen. Azok után mosolygott pár napig, ami után visszajött a Birodalomból két és fél hónap után. Szóval akármilyen gonosz és kegyelten ember lehet az a Xeth, ha boldoggá tudja tenni őt és megnevetettei, ha mellette olyan lesz, mint régen, akkor akár ellendben is, de remélem őt választja és elmegy hozzá, még akkor is, ha ezáltal egy újabb háborúban ellenséges oldalon leszünk. Itt volt azaz Akmul… akkor volt újra olyan sikoltása, ami szétszedte a szobát és utána újra teljesen összetört. Akkor realizálhatta, hogy lehet, hogy soha sem engednek ki téged, tudod milyen érzés volt, amikor láttad rajta, hogy akit addig csak a remény éltet az is kiveszett belőle, de tartani kell magát, mert mindenki elvárja tőle? A szomorúságon és fájdalmon kívül szinte semmilyen más érzelmet nem láttam tőle azóta, csak ezt, mintha érzelmei sem lennének úgy elrejti őket, hogy nekem fáj az, ha látom őt és majd belehalok abba, hogy tehetetlen vagyok és nem tudok segíteni neki. Próbáltam, de ez meghaladja a tudományomat. És ezért… ezért nem tudok neked megbocsátani, mert hagytad idáig jutni őt. Ha nem tudnám, hogy jedi vagy, akkor azt hinném, hogy a világ legaljasabb és leggonoszabb szemétládája! Ha pedig újra fenn áll a lehetősége, hogy vagy a jedik akadályozzák meg, hogy együtt legyetek, mert tudom, hogy már tudják, vagy ha megint itt akarod hagyni majd valamikor, mert az ő érdekében, akkor inkább menj el mielőtt hazajön és én átadom, hogy elengedted és nem kell már rád várnia. Mert ha reményt adsz neki és újra összetöröd őt, azt már nem fogja tudni elviselni, ebben az állapotban nem, és én bármit megteszek azért, hogy megvédjem őt, még ha ez azt is jelenti, hogy a Birodalomba Xeth karjaiba kell őt küldenem!

~ Az álom ~
A roppant kellemetlen álom, vagy talán erőlátomás?

~ Az álom után ~
Miután az álomban elvesztette az eszméletét viszonylag nyugodt és békés alvási fázis következett, vagy talán csak eszméletvesztés. Annyira mégsem, nem így gondolta igazából, mert mintha hangok szűrődtek volna a tudatáig. Két roppant hasonló, de mégis más személyhez tartozó hang. Ezeken felül mintha pakolászás és neszezés zaját hallotta volna. Próbált volna felébredni, de a pihenés sokkal megnyugtatóbb volt. Igazából abban sem volt biztos, hogy a hangok és zajok nem csak egy álom, vagy félálomban képzelt dolgok. Ami annak a fényében, hogy mit fogott fel belőle könnyedén annak tűnhetett. Talán azért tűnt olyan valószerűtlennek, mert az előző álom ellenére is végtelenül nehéz lett volna elhinnie, hogy a két férfi, még ha nem is szövetségre lép, de tűzszünetet köt egymással, miatta. Érezte, hogy az egyikőjük mellé is ült egy rövid időre, de ahhoz nem volt eléggé magánál, hogy megtudja mondani, hogy melyik. Ugyanez volt igaz a csókra is, bár abból kiindulva, hogy nem sokkal később az ébredésekor Xeth-et nem találta itt, csak Keth-t, így valószínűleg a sötét nagyúr lehetett.
Fogalma sem volt róla, hogy mennyi idő telhetett el addig, amíg végül kezdett ébredezni. Mivel neki nem volt tudomása arról, hogy ismételten hadszíntérré változtatta a szobát, így ez számára nem volt túlságosan releváns, nem is nagyon figyel majd rá később, maximum az tűnhet fel neki, ha az urak valamit nagyon nem oda pakoltak, ahova való. Mikor tényegesen ébredezni kezdett és ki-kinyitotta a szemét, akkor érzékelte és látta, hogy odakint még mindig sötét van és csak a lámpák fényei miatt látni bármit is itt bent. Az első pár pillanatban mindent teljesen homályosan látott, csak ugyanazt érezte maga mellől, amit korábban is, ám ezúttal nem volt kellemetlen sem rossz, hanem teljesen semleges. Az ágyában feküdt és az a valaki, akiből ez áradt, vagyis Keth ott ült mellette, majd elkezdett beszélni. Meglepetten pillantott fel férfira, amikor arról beszélt, hogy tényleg féltékeny, ennek ellenére békés és nyugodt volt, és még boldog is. Ekkor érezte meg Rhys, hogy Xeth jelenlétét még érzi úgy-ahogyan és ugyanezt a nyugodtságot érzi a sötét nagyúr felől is. most, hogy ébren volt, próbált visszaemlékezni arra, hogy mit is hallott, tényleg összefogtak volna? Mást nem tudott elképzelni. Azonban a párja szavaira elkomorult, nem mintha eddig jó kedve lett volna, szörnyen érezte magát amiatt, amiket Keth fejéhez vágott.
- Sajnálom… nem érdemelted meg, amiket mondtam, legalább is ilyen durván nem. Nem tudom, hogy mi ütött belém – felelte keserűen. - A jedik sem jobbak, mint az urdrarrok… csak magukkal törődnek és járulékos veszteségek nem érdeklik őket… ugye azért jöttél, hogy elmond, hogy kizárnak a rendből, ha együtt maradunk, így soha sem lehetünk tényleg együtt?
Ettől még fájt az egész, ahogyan lassanként feldolgozta, hogy miket is hallott, igazából tudta, hogy mi történt vele és miért mondta. Tudta pontosan, hogy átbukott a sötét oldalra, végtére is a szerelmet és a gyűlöletet egy hajszál választja el egymástól. Legalább is így mondják, ám még mielőtt a férfi válaszolhatott volna újra megszólalt.
- Ki kell mennem pár percre, hogy összeszedjem magam. Mindjárt visszajövök – mondta.
Ha Keth hagyja, akkor kikel az ágyból, óvatosan, hogy ne tépje szét a báli ruháját, majd a szekrényhez lépett, ahonnan kivett magának pár ruhát, majd elindult kifelé. A válla, a téde és az álomban sérült csuklói, bokái nagyon fájtak. Az tényleg nem tűnt fel neki, hogy önkívületi állapotban mit művelt a szobával. Az ajtóban egy pillanatra megtorpant és hátrapillantott, erre a röpke másodpercre megfordult a fejében, hogy magával invitálja a párját, hogy csatlakozna-e hozzá a zuhanyzóban, de végül is elvetette a gondolatot, most pár percig szeretett volna egymaga lenn, így haladt is tovább. Először a mosdóba ment, majd onnan át a fürdőszobába. A ruháját letette, hogy majd a droidok elvigyék kitisztítani, kivasalni, és bármi egyebet, amire egy ilyen ruhának szüksége van. A zuhany közben még a haját is megmosta, meg persze lemosta a sminket is magáról, majd utána megszárítkozott a zuhany szárítójában, addig pedig hagyta, hogy a haja is megszáradjon. Immáron szárazan felvette a háló topját és hozzá a hozzá tartozó fehérneműt, majd erre egy hosszú majdnem térdig érő pólót még, aminek akkora volt nyakrésze, hogy az egyik oldalon a fél válla is kilógott belőle. Így némileg felfrissülve ment csaphoz, hogy fogat mosson. Mivel késő volt már, nem szándékozott a haját sem befonni, befogni, így a kis híján térdig érő vörös hajzuhatag szinte belepte őt. A fogmosás után, amikor felpillantott a tükörbe és ment volna vissza Keth-hez, nem saját magát látta meg a tükörben, hanem Benûwia tekintett vissza rá. Abban a pillanatban ütött ököllel a tükörbe, hogy eltűntesse a néhai nagyasszony képét. Erős fájdalom hasított a kézfejébe és vérezni kezdett a keze, ahogyan a tükör darabjai megvágták és még a kézfeje is megrándult. Jobb híján kimosta a sebet és bekötözte a kézfejét, ekkor vette észre a csuklóján végig a hegnyomokat, illetve végig a az alkarján, ahol az álomban végigvágta az ütőerőt is az a bilincs. Gyorsan ellenőrizte a másik kezét és a bokáit is, ott is ott voltak a nyomok. Megijedt, egyáltalán nem értette, hogy miként lehetséges ez és mi történik vele.
Így némileg zaklatott állapotban ment vissza a hálóba, majd az ágy végében annak a szélén ült le, csak úgy maga alá húzva a lábait. Szerencséje a haja szétterült mindenfelé, így a sérült kezét, aminek a kötése több helyen át is vérzett mostanra, eltudta rejteni a haja mögé. Nem voltak illúziói, biztos volt benne, hogy Keth megérezte a sérülését és azt is érzi, hogy mennyi mindene fáj fizikailag és lelkileg is. Azonban nem mert közelebb menni a másikhoz, még Xeth-hez sem tette volna ebben a pillanatban. Össze volt zavarodva és félt is.
- Ennyire közel lenne Benûwia ébredése, hogy félreteszitek a nézeteltéréseteket Xeth-el? Mennyi időm van még? Azaz álom… vagy mi volt… én az összes seb helyét látom magamon és érzem is… Mi és miért történik ez velem és hogyan? – kérdezte kétségbeesve.
A hangja remegett, ahogyan azzal küzdött, hogy ne kezdjen el sírni Keth előtt. Ezen felül riadt volt, félt és össze volt zavarodva. Ez az egész, a mai nap, túlságosan sok információ volt neki és csak azokra kapott választ, amik a két férfit érintették, saját magával kapcsolatban nem tudott semmit csak, hogy egyre jobban kicsúszik minden a lába alól Benûwia irányába. Ő maga ugyan képtelen volt arra, hogy mozduljon, de ha Keth most megpróbálja átölelni, akkor ezúttal már nem löki, nem taszítja el a férfit, hanem pont ezzel törik el a mécses és nem bírja már tovább tartani magát. Ha a férfi vigasztalni, vagy megölelni próbálja, akkor szorosan bújik hozzá viszonozva az ölelést és hangosan, kétségbeesetten zokog fel a párja karjaiban. Ha azonban ez nem történik meg, akkor csak zavartan, félve, de tartja magát az ágy végében.

felszerelés/egyebek:

---

Hazudhatta volna, hogy nem tudja, hogy miért volt olyan durva a férfival és nem tudta, hogy miért tette, de pontosan tisztában volt vele. Már nem azaz Erőben tanulatlan személy volt, mint amikor Keth elment, pontosan tudta, hogy mi történt, ahogyan azt is, hogy csak a sötét oldal miatt volt olyan kemény, egyébként nem lett volna. Bár tény és való, hogy úgy legalább gátlások nélkül lehetett teljesen őszinte, de akkor sem akarta ennyire bántani Keth-t. A legijesztőbb talán, hogy nem is próbált ellenállni a Sötét oldalnak, és legközelebb sem tenné meg. Amit a férfi mondott meglepte, azt hitte, hogy azok után, amiket értük tett visszavették
- Mégis közel nyolc hónapig tartottak fogva! - mondta már-már kétségbeesetten. - Be sem engedtek hozzád, vagy téged ki az egyik leszállóra… árnyjárással meg nem találtak meg…
De mégis örült, mert ez egy fontos dolgot jelenthetett, egyrészt nem tilthatták meg azt a férfinak, hogy együtt legyenek, mert ha nem Jedi, akkor ez az egész, amit hét éven át titkoltak végre nem lenne nyomasztó teher. Csak a Xeth irányában levő érthető okokból.
- És akkor ez azt… - kezdte volna.
Nem tudta befejezni a mondatot, hogy azt jelenti, hogy akkor nem kell tovább a kapcsolatukat sem titkolni, mert ahogyan Keth megölelte, az első néhány pillanatban teljesen megfeszült a teste és a szavai is elakadtak. Annyira elszokott ettől, hogy ennyi kedvességet és törődést kapjon. De ez az egész annyira hiányzott neki, hogy végre ténylegesen, teljesen biztonságban érezze magát, hogy úgy érezhesse, hogy hazaért. Hogy már nem fenyegeti semmilyen veszély, hogy akinek a karjaiban van, az tényleg megfogja őt védeni. Eddig a pontig, az elmúlt másfél év során próbálta tartani magát, hogy erős, hogy egyedül szembe tud nézni mindennel és mindenkivel, hogy ne lássák rajta, hogy mennyire összetört. Keth és most már tudta, hogy Xeth előtt úgysem rejtheti el mindezt, akkor pedig pár percig, pillanatig nem fárad azzal, hogy hatalmas erőket fordítson arra, hogy elrejtse azt, mint mindenkivel szemben megtette az elmúlt időszakban. Ha tudta volna a Birodalomban már, hogy Xeth nem egy idegen, akivel nem akkor ott tölt először hosszabb időt, akkor máshogyan viselkedett volna. Nem próbált volna folyton erősnek tűnni - talán dacból igen - de mindenképpen megbízott volna benne. Mármint máshogyan, ahogyan a férjében is tette, hiszen az volt. Akkor hozzábújt volna úgy, ahogyan nem tette, ahogyan itt Coruscanton tette, amíg még egy személy volt a férfi. Egy pillanatig sem akarta azt mutatni Xeth-nek, hogy gyenge, vagy valami baj van, bár pontosan tudta, hogy az életköteléknek köszönhetően érzi a másik. Dühös volt rá, mármint mind a két férfira, ha Xeth elmondta volna azt, amit most Keth, akkor már túljutott volna ezen, persze haragudott volna egy ideig mind a kettejükre, de a saját lelke megnyugodott volna valamelyest. Már hónapokkal ezelőtt jól esett volna valakihez így hozzábújnia, legyen az Xeth, vagy Keth.
Szorosra fonta a karjait a férfi körül, annyira nem, hogy fájdalmat okozzon neki, de annyira igen, hogy érezni lehessen, hogy úgy kapaszkodik, mintha az élete múlna rajta. Élete során ezelőtt csak egyszer bújt így a férfihoz, bár akkor csak egy rémült kislány volt csak, akit belekényszerítettek abba, hogy háborúzzon a szabadságáért. Most ugyan felnőtt nő, de ugyanúgy rémült és elveszett, mint akkor, és most is bele volt kényszerítve, hogy háborúzzon, de ezúttal nem a szabadságáért, hanem önmaga létéért Benûwia-val szemben. Ott miután a férfi első tettével megmentette és újraélesztette, utána rémülten kapaszkodott belé, amíg biztonságba nem értek, de már ott kialakult egyfajta kölcsönös bizalom kettejük között, létrejött az életkötelék, ami aztán később kiteljesedett. Ott még nem ismerte őt, de a mostani helyzet sem különbözött olyan sokban, mint kiderült most sem tudott szinte semmit róluk, csak a közösen eltöltött dolgok voltak valóságosak, de azok is csak hazugságból születtek. Ott a Varonaton nem sírt, csak bakfisként örült, hogy egy jóképű igazi férfi karjaiban lehet. Most sírt, az örömöt elnyomta a fájdalom és legszívesebben üvölteni tudott volna tőle, mint az elmúlt másfél évben végig. Soha nem érezte magát annyira gyengének és kiszolgáltatottnak, mint ebben a pillanatban; talán… talán soha sem volt erős, csak megjátszotta azt és mindig gyenge volt.
Mióta visszajött a Birodalomból a dühét, fájdalmát elfojtotta és az Erő sötét oldalával másra használta fel, mióta visszajött szinte nem is sírt, máshogyan használta fel ezeket a negatív érzelmeket. Pont, mint egy sith harcos tenné, miközben varázsló volt. Már azt hitte, hogy elfogytak a könnyei, de most mégis megállítatlanul záporoztak, csak éppen a lelkében dúló vihart nem voltak képesek csitítani, sem elmosni a végtelen fájdalmat, amit érzett. Bár némileg segített és könnyített a lelkén, ahogyan az is, hogy végre érezhette Keth illatát, érintését, közelségét, bár ő maga is pontosan tudta, hogy csak átmenetileg lesz ez, nagyon, de nagyon messze volt a gyógyulástól és attól, hogy mindez elmúljon. Azt is tudta, hogy mindkét férfira szüksége lesz hozzá, hiszen ők ketten alkották azt az egyet Rhys számára, aki a tökéletes biztonságot és harmóniát jelentette. Hosszú percekig, talán volt az tíz, vagy tizenöt is, amíg annyira erősen zokogott, hogy megszólalni sem tudott. Ha megpróbálta, újabb sírógörcs tört rá, a vége felé pedig már szinte könnytelenül zokogott és rázkódott meg időnként Keth karjaiban. Mikor végül abbahagyta a sírást, akkor végtelenül örült annak, hogy lemosta a szemfestéket, mert most hihetetlenül el lett volna maszatolódva. Felpillantott a férfira, gyengének érezte magát és úgy érezte, hogy belázasodott, a szemei vörösek voltak a sírástól és az arcán is több kipirosodott folt éktelenkedett ugyanezen okból.
- Te is nagyon hiányoztál! - adott most választ a férfi legelső szavaira rekedten.
Most, hogy a sírása után sem engedte el Keth, kényelmesebben igyekezett magát bevackolni a párja karjaiba, hogy egyikőjüknek se legyen kényelmetlen ez, mint esetleg a sírása közben az volt. Így ekkor kezdett válaszokat is kapni a korábban elhangzott szavaira, hiszen mielőtt mondhatott volna a párja bármit is kiviharzott a fürdőbe. Az első az az egymással való kapcsolata volt az uraknak. Eléggé kitérő válasznak hangzott, amit kapott, ami nem nyugtatta meg, e szerint még ők sem tudták, hogy mikor fog bekövetkezni, ez pedig nagyon, de nagyon ijesztő volt számára. Arra a bólintott hálásan, hogy mindent megtesznek azért, hogy ne következzen be, de ez ha minden igaz, amit Hetes mondott, hogy hallotta a jóslatot és Shani megerősítette… a jóslatok mindig megtörténnek és bekövetkeznek.
- Tudom, hogy nem szívlelitek egymást és ez enyhe kifejezés, de nem szeretném, ha háborúznátok, vagy hadakoznátok egymással. Már a tükörben is őt látom magam helyett, amikor belenézek. Egyre több olyan dolgot tudok, amit ő tudott és nekem nem lenne szabad… Innen tudom, hogy nagyon örülök annak, hogy te kerültél a klón testbe és nem Xeth, mert akkor már mind halottak lennénk. A császár maga ölte volna meg őt. Az egyik kree… így hívják a faját. Emlékszem, amikor a Birodalom hajnalán már alig maradt életben kree, az egyik klónokkal akarta megoldani, hogy éljenek, hiába volt a császár barátja, kivégezte, mert beszennyezi a kree DNS-t ezzel - elakadt a hangja itt néhány pillanatra.
Megpróbált magára erőltetni egy mosolyt a fájdalom ellenére is, amikor Keth-re pillantott.
- Feleségetek… vajon mennyire törvényes, hogy két férjem van? - kérdezte kicsit szórakozottan, majd elkomorult. - Valójában melyikőtökhöz mentem hozzá? Csak hozzád, vagy hozzá, vagy mindketten akartátok? És, hogy már kezdtél elválni akkor tőle… ez azt jelenti, hogy mikor már házasok voltunk hol veled, hol Xeth-el voltam együtt? Már akkor szerelmi háromszögben éltünk?
Egyelőre, főleg, hogy csak most tudta meg, hogy Xeth-et is ismeri, hogy ki miként tekint rá most, vagyis főleg akkor. Mivel most ugyan Keth mindkettejük feleségeként hivatkozott rá, de akkor már érdekelte az is, hogy akkor, amikor az esküvő megtörtént, miként vélekedtek mind a ketten. A második részét pedig tudni akarta, talán a saját lelke megnyugtatásaként. Meg akkor megtudta volna, hogy az álom, amit látott vajon a jövő volt, vagy pedig a múlt. Ha itt igent kap válasznak a szerelmi háromszögre, akkor olyan nagyon pirul el, amit Keth még soha sem láthatott az ismeretségük során és Rhys arcszíne majdnem a hajáéval vetekszik. Ezek után kapott választ az álommal kapcsolatban, nem kerülte el a figyelmét, hogy a férje megemlíti azt, hogy a benne levő nexus miatt. Ilyen lehetséges volt egyáltalán, hogy élő személyben? De itt kénytelen volt megcsóválni a fejét és görcsösen kapaszkodott bele a férfiba és ölelte át, miközben hozzábújt és hagyta, hogy a férfi a kezébe vegye a sérült kézfejét is.
- Nem, nem miattad, nem ez volt az első ilyen valósághű Erőlátomásom - csuklott el a hangja. - Azt tudod, hogy gyerekkoromtól kezdve voltak ilyenek, de nem túl nagy gyakorisággal. Azok után, hogy elmentél és én egyre erősebb kezdtem lenni az Erőben úgy növekedett ez is. Először csak veled és Xeth-el kapcsolatban, ekkor jelentkezett az Árnyjárásom is, álomban, ösztönösen. Az egyiknél nem voltam őszinte, mikor meséltem… Amikor azon a bolygón voltatok, ahol először voltunk együtt, amitől az együttlétünket számoljuk. Ott volt az a jedi, akit Xeth faggatott valami helyről, amit keres. Láttam, amikor leszúrta, vagyis nem csak a jedit szúrta le, engem is hasba szúrt, mert ott álltam előtte. Akkor vetéltem el, akkor vesztettem el a fiúnkat, emiatt…
Amit korábban Jassa mondott, hogy Rhys még mindig nincs túl a dolgon, hiába másfél éve volt, most Keth is érezhette. Erről nem tudhatott Keth, ezt nem mondta el Rhys, ahogyan azt sem, hogy fiúk lett volna. Erre Xeth jöhetett rá korábban, a Szellemholdas eseményeknél. Jó egy-két percre sírva fúrta bele Keth mellkasába az arcát, majd mikor újra tudott beszélni, akkor folytatta.
- A viaskodásotok után volt, mikor még egy testben voltatok, hogy erősikolyt használtam, arra ébredtem, hogy sikoltok és minden szinte felrobban itt a szobában. Nem egyszer láttam a jövőt tisztán, mintha ott lennék. Máskor is manifesztálódott fizikai dolog a valóságba egy-egy ilyen után, de ennyire durván nem. A Szellemhold óta Benûwia-val is, bár azok valószínűleg emlékek, de nála is egy álomnál újra Erősikolyt használtam, akkor már a harmadikat összesen, és ez pont Aerith-et találta telibe, akinek a nyakát szorongattam, mikor magamhoz tértem. De amíg a Birodalomban voltam Xeth is tapasztalta, bár mellette valamiért nem voltak olyan intenzívek és fizikálisan durvák, mint előtte, vagy utána. Mióta ez elkezdődött másfél éve szinte félek aludni… a Nexus benned, hogy lehetséges? - kérdezte végül.
Közben a kezében a fizikai fájdalom elmúlt, ha már a lelki egyelőre ugyanolyan erős volt. Hálásan pillantott Keth-re és még el is mosolyodott a szavakon. Még egy dolog, amit meg tudott különböztetni a két férfinál, Xeth ugyan irányítás mániás, de imádja, ha ellentmondanak neki, addig Keth szívesen alávetné magát Rhys akaratának, hogyha a nő kérné mindezt. Márpedig ő nem volt ilyen, nem ezért szerette a férfit, hogy az azt tegye, amit ő mond. Nem csak saját magának kell sokat tanulnia, hogy ki milyen is lett a szétszakadás miatt, hanem Keth-nek is, hogy milyen önálló személyként és nem másodhegedűsként élni, létezni.
- Köszönöm a gyógyítást! Már szabad vagy Keth, nem függsz Xeth-től, már senki sem mondhatja meg neked, hogy mit tegyél és mit nem; nem élsz egy másik test börtönében, már önállóan személy vagy. Lehet, hogy miattam létezel, de én nem dönthetek helyetted. Nem fogok rendelkezni veled, soha sem. Ne annyi időt legyél velem, amennyit én szeretnék, hanem amennyit te akarsz. - felelte őszintén.
Ha Keth engedte, akkor az most vette ki a meggyógyított kezét a férje kezéből, és végigsimított az arcán kedvesen. Kissé még furcsa volt neki, hogy az apróbb hegek, vágások nyomai, amik eredetileg ott voltak a férfi arcán és most már csak Xeth-én vannak nem voltak ott. A férjei közül Keth-t ismerte jobban, vagy legalább is így vélte, bár nagyon sok jellemet, mit szeret, mit nem Xeth-ben is kitapasztalt már. De akkor is az, hogy más volt a test nagyon furcsává tette neki az egészet. Mivel érezte és tapasztalta már, hogy Keth a visszafogottabb a két férfi közül, így egyelőre nem támadta le, nem tudta, hogy az alapvető hevességét, szenvedélyét miképp fogadná a másik, hiszen eddig nem volt ennyire szélsőségesen szenvedélyes - mint Xeth - vagy épp nyugodt és hűvösebb - mint Keth - a férje, hanem félút volt, amivel jól tudta Rhys-t kezelni. Most az egyik fél édes háború, mert nagyon hasonlóak, de Keth-t még nem tudta. Nem tudta, hogy mire számítson, így kissé aggódott is. Ha a férfi még nem lépett valamit az érintésekre, akkor kissé közelebb húzódik hozzá és úgy szólal meg:
- Megcsókolhatlak? - kérdezte meglehetősen félénken.
Ha a férfi igent mondott, vagy ő teszi meg ezt a kérdésre adott válaszként, akkor Rhys lehunyja a szemét és csak lassan, érzékien és gyengéden csókolja meg a párját. Először csak lágyan, majd szenvedélyesebben, miközben átölelte Keth-t és hozzá is simult. Azonban azzal nem próbálkozott, hogy elcsábítsa a másikat, révén nem tudhatta, hogy másik mit szeretne, egyáltalán miként viszonyul a csókokhoz. Éppen emiatt akkor fog elhúzódni, hogyha Keth szakítja meg a csókot.
- Az egészben nem az egyedüllét volt a legrosszabb, a bizonytalanság… hogy azt hittem, hogy nem is akarsz többé látni. Mikor azon a bolygón odaértem a táborhoz, nem mondtak semmit, csak, hogy még nem láthatlak. Éreztelek bentről, de nem jöttél ki, nem jött ki senki, nem mondtak semmit… azt hittem, hogy látni sem akarsz, úgy éreztem, hogy belehalok a fájdalomba… Főleg, amikor mondták, hogy nem jöhetek vissza veled Corsucantra, mert az N’Zoth-ra kell mennem. Én… én…
Ökölbe kellett szorítania a kezét és beleharapnia az alsóajkába, hogy az egész emlékre és az azt okozó fájdalomra ne kezdjen el megint sírni. A szemeit is lesütötte zavartan és egy kicsit félrefordította, majd lejjebb hajtotta.

felszerelés/egyebek:

---

A hosszas sírása, inkább zokogása utáni összebújás Rhys-nek is legalább annyira jól esett és jó volt, mint a férjének. Jó másfél éve nem volt effélében része, most érezte, hogy sokkalta jobban hiányzott mindez neki, mint hitte volna korábban. Figyelmesen hallgatta végig, hogy mit is mondott Keth, végig őt figyelte, bár nagyon szívesen megtette volna azt is, hogy lehunyja a szemét, miközben a fejét a férfi vállára, vagy mellkasára hajtja, de ezt végül is elvetette. Csak azért, mert nem szerette volna, ha úgy tűnne, hogy nem is érdekli az, amit a másik mond, pedig igen. Ennyi idő után még annak is örült volna, ha valamilyen dögunalmas katonai jelentést olvasott volna fel Keth neki, csak azért, hogy a hangját hallhassa. Xeth hangja nem volt teljesen olyan, mait megszokott, a sötét oldal eltorzította, de Keth-é az volt, amit mindig is ismert tőlük és megszokott. Azon elmosolyodott, hogy fognak veszekedni és ehhez hasonlót, de hadakozni és effélét nem. Erre kicsit bólintott is, többet nem kérhetett. Az pedig, hogy azokat teszik, amiket a férfi mondott nem csodálkozott. Most mondja, hogy a testvérek szoktak mindig ilyet tenni? Inkább nem tette meg, nem akart ezzel kellemetlen érzéseket kelteni.
- Ha neked fura a többe szám, mit szóljak én? - kérdezte. - Jól sejtem, hogyha rendes körülmények között, csak simán úgymond meghasadt személyiségek lennétek, mindketten sötét oldaliak lennétek, vagy legalább te is a közelében lennél a sötét oldalnak?
Mindezt arra alapozta, amit korábban hallott, vagy éppen most érzett az Erőn keresztül Keth irányából. Nem, korábban, úgy fél órával ezelőttig talán még saját maga is úgy gondolta volna, hogy Xeth gonosz, de így, hogy tudta az igazságot ezt máris visszavonta és egy pillanatig sem gondolta így. Remélte, hogy valamennyire azért megismerte a párost, vagy legalább is Xeth-et és tudja, hogy tényleg nem velejéig romlott. Akkor sem, hogyha a császár személyes kínzómestere, vagy amiket tett. Nem volt mindig gonosz és pont miatta lett az. Azonfelül nagyjából hallotta, hogy miről is beszélt a két férfi, amíg eszméletlen volt, nem tudja, hogy mit generált csak az elméje, vagy mi volt, amit behallott, de a látomásban most már tudta, hogy tényleg ők voltak. Inkább ezen gondolatok között, ha tehette még jobban hozzábújt a férfihoz, hogy érezhesse az illatát, a bőrének melegét, még akkor is, hogyha mind a ketten ruhában voltak. Már amennyire az ő egy szem bővebb és hosszabb pólóját és az alatta levő fehérneműjét ruhának lehetett nevezni. Ami pedig a császárt illeti, ő maga máshogy gondolta, hogy más tudna róla beszélni jobban.
- Szerintem jelenleg csak a császárné tudna róla dolgokat mondani, esetleg Benûwia, rajtuk kívül nem nagyon hiszem, hogy lenne más. Végtére is ők a második generációs urdrarr-ok, más ennyire tisztavérű már nem él - merengett el néhány pillanatra.
Meg persze esetleg azok, akik a Fellegvár Csillagával jöttek. De most nem akart ebbe jobban belemenni, a férjei jobban érdekelték, mint a császár. Arra a részre, hogy mindkettőjükhöz feleségül ment és mind a ketten akarták a házasságot, ami alátámasztotta a szerelmi háromszöget, amiről ő maga nem is tudott iszonyúan elpirult. Az egész helyzeten is, hogy egyszerre két szeretője, férje is van jelen helyzetben. Soha sem tartotta magát prűdnek, nem is volt az, volt része vad bulikban fiatalabb korábban, illetve volt egy időszak, amikor folyton cserélgette a partnereit. De ez az egész más volt, soha sem szeretett két személyt egyszerre, főleg nem a tudtán kívül. Eléggé zavarban volt ettől, már csak amiatt is, mert nem csalt meg soha senkit életében most nem tudta, hogy kit kivel, már ha egyáltalán lehet efféléről beszélni. Szinte kiszáradt torokkal bólintott minderre, szóval tényleg mind a kettőjükhöz tartozott.
- Mivel hutt fennhatóság alatt házasodtunk, ahol minden illegális is legális, akkor teljesen - engedett meg egy mosolyt magának.
De mivel Xeth és Keth is feleségként tekintett rá, ő pedig úgy vélte, hogy mindkettejüket az információk fényében férjként, akkor pedig vehetik érvényesnek, mert a hutt törvények szerint bizonyosan az. Birodalomban akár lehetett ilyesmi és bizonyos volt abban, hogy köztárasági bolygókon is van olyan, ahol legális.
- Akkor azt hiszem, hogy mondhatom, hogy a csillagköd legszerencsésebb leányzója vagyok ilyen tekintetben - lehelte kedvesen.
A másik felére a mondandónak, a komolyabbik részére bólintott, hogy érti. Úgy nagyjából tényleg értette, bár elképzelni elég nehéz volt annak fényében, hogy saját maga soha sem került efféle helyzetbe.
- Elképzelhető, hogy a Nexus tart téged a világos oldalon? - kérdezte.
A következő téma közel sem volt kellemes, legalább is számára, így ismét zokogni kezdett, ahogyan felidézte azt, amikor elvesztette a gyermekét. Keth valóban nem tévedett, teljesen más volt nekik és Rhys számára. Az életkötelék és a közelség miatt első kézből érezhette azt a mérhetetlen fájdalmat, amit ez még így ennyi idő után is okozott a nőnek. Az ölelés és a simogatás nagyon jól esett neki ebben a helyzetben, emiatt könnyebben is tudott megnyugodni. Végül, amikor már nem sírt, akkor emelte feljebb a fejét, hogy beletudjon nézni Keth-ébe.
- Tudom, nem érzett akkor, sokáig őt hibáztattam, de most már nem. elárulta, hogy egyébként akkor érzett meg először Árnyjárás közben, amikor a Sötét Tanács terembe sikerült megjelennem, amikor ő és Hiuval voltak ott… Jó ideig mind a kettőtökre haragudni akartam, gyűlölni titeket, de nem ment. Téged azért, mert nem lépsz velem kapcsolatba, őt pedig azért, mert azt hittem, hogy üldöz téged - mondta.
Ahogyan már sikerült újra az érzelmeit uralni, Keth szavaira igyekezett valami kedveset mondani és végigsimítani a másik arcán. Csupán… igazából egyetlen dologra nem gondolt a másik szavait illetően, hogy Keth kedveskedni akar neki és flörtöl. A nevetésre a simogató mozdulat abbamaradt és érezte, hogy megint elpirult. Azzal pedig, hogy a férfi csókolta meg először, így Rhys-nek nem maradt lehetősége arra, hogy ő kérjen engedélyt minderre. Egyáltalán nem zavarta az, hogyha Keth kissé ügyetlenebb volt az elején, csupán az számított, hogy végre megcsókolhatta a férjét. Miután elhúzódtak, akkor még halkan jegyezte meg.
- Félek, hogy bármelyik pillanatban felébredhetek, hogy ez csak egy álom és megint egyedül vagyok, hogy csupán újra az elmém játszik velem és valójában megint nem vagy itt - jegyezte meg remegő hangon.
Nem csak szavakkal mondta mindezt, még ha elakarta volna rejteni, az Erőn keresztül akkor sem tudta volna, hogy ezek nem csak üres szavak voltak, amit azért mondott, hogy romantikusabb legyen a hangulat. Nem, tényleg érezni lehetett a félelmet az Erő rezdülésein keresztül. Azonban mégis megnyugtató, régen nem mutathatta, mutatta magát ennyire gyengének és sérülékenynek más előtt. Mikor úgy érezte, hogy ismét megtalálta a hangját, akkor szólalt meg ismét.
- Azt hiszem, hogy elég sokat kell tanulnom, hogy kitapasztaljam, hogy melyik jellemvonás melyikőtökbe került. Hacsak ti nem könnyítitek meg a dolgomat… nem akartam elrontani a kedveskedésedet, csak össze vagyok zavarodva, nem tudom, hogy mire számítsak. Amíg a Birodalomban voltam Xeth-et úgy kezeltem, mint egy idegent, hiszen nem tudtam… néha… gyakran voltak jelek, amikor mint amikor úgy viselkedett, mint amikor még egy testben voltatok, vagyis azt olyan Keth-esnek véltem benne. Vagyis most már azt hiszem, hogy azokat lehetne inkább Xeth-esnek hívni. De szerintem érted, hogy mit szeretnék mondani, szóval nem úgy néztem a helyzetet és nem úgy cselekedtem, mint most tenném. Nem teljesen magamat adtam, hanem szinte végig megjátszottam, hogy erősnek lásson, ami méltó a tanítványához, tartottam a távolságot egy kicsit, hiszen azt hittem, hogy alig pár hónapja ismerem. Még csak hozzá sem bújtam úgy, ahogyan most hozzád, pedig már akkor is igényem lett volna a férjem, valamelyik férjem ölelésére.
Ezek után újra beletemette az arcát Keth nyakába és szorosan ölelte át, mint akit nem akar elengedni. Végül azonban mégis elengedte és elmondta, hogy számára mi volt az egészben a legrosszabb. A bizonytalanság, hogy Keth akarja-e még látni, hogy Xeth mikor öli meg őt, vagy együtt lehetnek-e még, láthatják-e egymást még. A fájdalmát is felhozta, bár nem volt kétsége afelől, hogy azt érezte Keth és Xeth is a másfél év alatt. Kissé elhúzódva ugyan, de még mindig Keth karjában volt, miközben a férfi is válaszolt, hogy hasonlóképpen élte meg azt, amit Rhys, jobb ugyan nem lett az a fájdalmas nyolc, vagy kilenc hónap, de azért az jó érzés volt, hogy a másik is ugyanazt érezte, hogy ugyanúgy hiányzott neki. Ahogyan a karjait kezdte simogatni a férfi kellemesen borzongott meg és a férfi érintésétől még libabőrös is lett a keze. Néhány pillanatra le is hunyta a szemét, hogy csak a simogatásra figyelhessen, amitől pedig hevesebben kezdett verni a szíve. Úgy érezte magát, mintha csak egy kis bakfis lenne aki az élete első randevúján van egy nála idősebb és tapasztaltabb fiúval, vagy épp férfival. Nyelt is egy nagyot, illetve meg kellett nedvesíteni az ajkait, közben pedig úgy helyezkedett, hogy ne húzódjon el a másiktól, de mégis egy magasságba kerüljön vele, hogy a szemébe nézhessen.
- Ezt még meg kell kérdeznem, bármennyire is fájhat a válasz… Előttem mennyire játszottátok meg magatokat, mennyi volt színészkedés abból, hogy kik vagytok valójában? Ismerlek titeket valamennyire, vagy előttem is csak színészkedtetek az elmúlt hét évben? Voltatok tényleg valaha előttem saját magatok, vagy minden csak színjáték volt? Őszintén felelj kérlek, ennél jobban már úgysem tudok összetörni - kérte, szinte könyörgött.
Az igazat megvallva félt a választól, félt attól, hogy szinte semmit sem tud a két férfiról. Xeth-ről tényleg nem sokat azelőttről, hogy a Köztársaságba jött, Keth-ről sokat, de az pedig kitaláció és hazugság volt, semmi sem volt belőle igaz. Egy szépen és gondosan felépített hazugság. De tudnia kellett, már csak amiatt is, hogy mire számítson a későbbiekben. Abban egyébként biztos volt, hogy mindent meg akar tudni Xeth-ről, legyen bármennyire is sötét a férfi múltja. Ők tudtak mindent róla, hiszen mindent elmondott nekik, feltétlen bizalma volt a férje, vagyis most már férjei irányába. Kicsit… nagyon félt amiatt, hogy visszafelé ez nem volt igaz. Csak mert nem tudta, hogy mit tehetne még ezek után azért, hogy Xeth és Keth megbízzon benne, ha nem tették eddig. Mindezek közben pedig realizálta azt is, hogy mennyire önző volt, hogy csak saját magával törődött és még arra sem kérdezett rá, hogy miként van a férje.
- És te hogy vagy? Megszoktad már ezt a testet? Minden rendben van már veled? - sorolta a kérdéseket őszintén aggódva.- Az a monokli... Enos tette?

felszerelés/egyebek: