Kessia Miran / Kaméleon - helyzetjáték

”Ahhoz, hogy valaki győzzön, másnak veszíteni kell. Ahhoz, hogy valaki győzzön, kell az is, hogy korábban elveszítsen valamit.”
- Cecelia Ahern

***
Greet Skar a Lone klánból egyszer szuperkommandós volt, amíg a sérülései alkalmatlanná nem tették erre a feladatra. Uralkodóját, a Mandalore-t védve sérült meg, utána pedig a Czerka szolgálatába állt és itt fonódott össze a sorsa Kessia Miran-nal, azaz Kaméleonnal, vagy a 26-os alannyal. Manapság a férfi a lányaként tekint a fiatal nőre, akinek pedig apaszerűség lett a férfi. Igazából az egyetlen személy, akivel a fontosabb dolgokat is megbeszélte. Amióta Greet pedig már nem dolgozott a Czerka-nak azóta a nő azt is megosztotta vele, hogy milyen agymosást kapott és ennek mik a következményei. Ennek okán küldte el őt ide a férfi Nar Shaddaa-ra, mert van egy valaki, aki tud neki segíteni abban, amiben kell. Mikor megérkezett, akkor első útja a Lone klán itteni képviselőihez vezette Kessia-t, mert ők tudtak több információt. Még szerencse, hogy belőlük több is volt itt, mert a huttoknak dolgoztak. Azonban nem volt túl szerencsés az, amit hallott. Egy versenyt hirdettek, hogy be kell épülni és elfogni azt a férfit, aki tudhat információkat. Ezzel nem is volt gondja, mert erre képezték ki és még alakváltó is volt, így nem okozhatott gondot, azonban az igen, hogy azt javasolták, hogy párosban kell csinálni, vagyis erősen javasolt, mert nehéz a feladat. Nem igazán voltak olyan ismerősei erre, akikkel ezt be tudta volna vállalni, egy ügynök ismérve, hogy egyedül dolgozik általában. Szerencséjére azonban a Lone klán emberei eltudták valakihez irányítani, akinek úgyszintén nem volt olyan sok kapcsolata és ő maga is inkább magányos farkas és magának való nőszemély volt. Ez tökéletesen megfelelt Kessia számára, hiszen ez a leírás saját magára is pontosan illett és nem volt épp kellemes személyiség olyanokkal, akik nem nyerték el a tetszését. Mivel nem volt túl sok idejük, alig egy standard órán belül már találkozott is a nővel, akivel egy nagyon rövid beszélgetés után, ahol tisztázták a legfontosabb dolgokat ki is derült, hogy valószínűleg tudnak egymással dolgozni és így együtt adják be a jelentkezés a versenyre.
A jelentkezés helye az egyik hutt klubjában volt az egyik legmagasabb szinten, azaz ide csak olyanok jöhettek, akik nem a legrosszabb helyről jöttek. Híres és elismert fejvadászok, szerencsevadászok és ehhez hasonló alakok. Ettől függetlenül a helyszínen Kessia nem egy igencsak kétes alakot látott, akiket esetenként több helyen köröznek is, igaz nem a hutt űrben, de máshol igen. Elég merésznek találta azt, hogy egy ilyen eseményre ezek elő merik dugni a képüket. De saját maga nem volt fejvadász, így annyira nem érdekelte mindez, csak azt nézte inkább, hogy miként is tudja majd legyőzni ezeket és elsőként elérni a célponthoz. Alapvetően nem vett volna részt egy ilyen versenyen, de most nem volt más lehetősége, mert máshogyan soha sem jutott volna a célszemélyhez. Talán, ha hetekkel ezelőtt kapja az infót Greet-től, akkor lett volna esélye, de így nem nagyon volt. Akmullal együtt a terem végében hallgatták azt, hogy mik is a szabályok, amik nagyjából egyeztek az általános fejvadász szabályokkal, hogy egymásnak nem árthatnak a résztvevők, de hátráltatni szabad a másikat, ölni nem lehetett, de bántani a másikat igen. Az egyik legfontosabb pedig az volt, hogy a verseny nem lepleződhetett le. Legalább harminc páros indult el a versenyre, aminek időhatára nem volt, az a csapat nyer, aki először ér a célponthoz és fogja el. Mivel a versenyt követik, így, ha a győztes csapatott valaki semlegesíti a célpont elfogása után sem módosítja az eredményt. Az első visz mindent. Már csak ezért sem akarta, hogy alul maradjon, meg ki tudja, hogyha elfogják, akkor tud-e vele beszélni. Az egész végén végre valahára megkapták a helyet is, hogy hol van jelenleg a férfi, Trevin Rivas volt, egy ember férfi volt egyébként. A Köztársaságiak „területén” az egyik elvileg SIS által biztosított épületben bujkál. Az, hogy Nar Shaddaa-n tartott fenn a Birodalom és a Köztársaság is magának kisebb területet nem volt újdonság, ahogyan az sem, hogy a hírszerzéseiknek is vannak itt érdekeltségeik. Innen már látszott is, hogy miért is javasolták a párban levő munkát, és kiderült, hogy miért volt szerencséje Akmullal, mert a nő alapvetően a Köztársasággal dolgozott együtt és ezt kihasználva talán sokkal sikeresebbek lehetnek, mint a többiek. Ekkor még nem is tudta, hogy mindezzel mekkorát tévedett…

***
Nem arról volt szó, hogy a két nő nem tudott volna jól együtt dolgozni és együttműködni, mert az nagyon jól ment nekik az első pillanattól kezdve. Elég jól megértették egymást, főleg, mert egyik sem akart lelkizni, vagy épp valami oda nem illőről beszélgetni. Mind a ketten teljesen profik voltak és éppen ez okozta a gördülékenységet közöttük. Szóval ideális csapatot alkottak. Mind a ketten ki tudták szúrni a másik mozgásából, hogy erőérzékenyek, és valószínűleg erőhasználók is, vannak olyan dolgok, amiket ha az vagy, akkor könnyedén felismersz másoknál is, hacsak nem törekednek arra, hogy nagyon elrejtsék azt. Itt pedig veszélyes volt a helyzet, így nem tették. Abban mind a ketten egyetértettek, hogy nem rohanhatnak csak úgy rá a helyre, mert a többi csapat fényében mindez túlságosan is feltűnő lenne, így úgy döntött a két nő, hogy a finomabb és diszkrétebb megoldást választja minderre. Azaz inkább távolról, kutaszdroiddal mérik fel a helyet, azonban ahogyan közeledtek már akkor is érezte Kessia, hogy valami gond van. Az Erőn keresztül érezte, így csak néhány, katonai kóddal osztotta meg Akmullal mindezt, akitől visszakapta válaszként, hogy ő maga is érzi. Emiatt még óvatosabban haladtak az épülethez, ami elvileg pont egy forgalmasabb környéken volt, de most szinte minden jármű elkerülte és hatalmas volt a csend. Ami már csak amiatt is furcsa volt, mert Nar Shaddaa egy bolygóváros – hold – volt, ahol soha sem volt nyugalom. Tekintve, hogy alsó hangon is nyolcvanöt milliárdan laktak a Csempészholdon. Mivel ez a rossz érzésük volt, még kevésbé akarták felfedni magukat, így az egyetlen módszert választották, amire erőhasználó képes, mind a ketten elrejtették magukat az Erőben és láthatatlanságba burkolóztak, ami az Erőhasználók ellen ugyan nem rejtette el őket, de az átlag elől igen. Ezzel a módszerrel igyekeztek mind a ketten közösen, egymást támogatva közelebb jutni a célépülethez.
Ahogyan elindultak már mind a ketten érezték, hogy teljesen olyan volt, mintha figyelték volna, ami pedig fizikailag volt lehetetlen, mert nem láthatta őket senki, mégis minden egyes lépésnél olyan volt, mintha egyre több és több tekintet figyelné őket. Ezáltal olyan volt, mintha a bőrük alá is belátott volna valami, valaki. Azonban mind Kessia, mind pedig Akmul hiába figyelték az Erőn át a környéket nem érzékeltek senkit. Ez pedig csak még gyanúsabbá tette a helyet, egy ilyen lennie kellett volna lennie valakinek, valakiknek, de semmi. Csavargót a nő egyáltalán nem várt, mert ez jobb környék volt, de akkor is civilek, és előkelőbb személyekből. Az egész hely kavargott az Erőben is, olyan volt, mint a háború alatt, amikor egy tömegmészárlás helyén vett részt. Azonban itt nem használtak Erőt, de az mégis háborgott. Az azonnal feltűnt neki, hogy a társnőjét sem zavarta különösebben, így hát mind a két fénykardját a kezébe vette és így sietett tovább. Az utcán haladva minden egyes lépéssel egyre nyomasztóbb és nyomasztóbb volt a légkör. Már pontosan tudta, hogy mire is kell számítania odabent, ahogyan a társnője jelzett neki, ő is. Valószínűleg senkit, de senkit sem fognak odabent életben találni. Remélte, hogy a célpont elmenekült és ő nem lesz a lemészároltak között, de nem voltak illúziói. Pontosan ismerte a világot, hogy nem létezik olyan fogalom, hogy szerencse, főleg abban a szakmában, amiben ő maga is benne volt. ha már a szerencsére kell bíznia valakinek az életét, vagy a sikerét, akkor az rövid úton halott lesz. Amikor megérkeztek az épülethez, akkor még a biztonság kedvéért nem ment be az épületbe elsőre, hanem inkább az Erőn keresztül pásztázta végig újra a környéket, ahogyan a szuper kommandós képzésében szerzett módokon is. Ez egy védett hely volt, ha minden igaz, akkor tényleg a SIS által, nem is beszélve arról, hogy elvileg a legtöbb csapat már megérkezett a hatalmas épülethez, csak saját maguk nem siettek. Ha ez igaz, akkor viszont kitudódott az, hogy mi van itt és valaki előre intézkedett. Vagy már az egész csapda volt, hogy mindenki, aki eljött meghaljon. Végül Akmul volt az, aki kézjelekkel kérdezte, hogy bemenjenek-e, Kessia bólintott, a két nő pedig teljesen egyszerre, ám mégis egymást fedezve lépett be az épületbe.

***
Ott pedig az a látvány fogadta Kessia-t, amire nagyjából számított is, a falakon, padlón, plafonon, mindenhol lövések, gránátok robbanása, a hely őrsége, fejvadászok, vagy épp SIS ügynökök holtan feküdtek a földön. Amit azonnal nézett, hogy van-e olyan sérülés a tetemeken, amit fénykard okozott, de nem volt. mindegyikkel lövések, vagy vibropengék végeztek, esetleg mérgezett fecskendők, amiket olyan fegyverből, vagy csőből fújtak ki. Ahogyan felmérte a területet, mindent teljesen profi munkának talált. Profi fejvadászok, vagy valamilyen zsoldos csapat. Mivel itt már ebben a helyzetben a kézjeleket is soknak érezte volna, így inkább telepatikus kommunikációt választotta, ami szerencsére nem zavarta a társnőjét. Az itt látottak alapján nem volt kétsége afelől sem, hogy a további szinteken is ugyanezt fogják találni, így pár pillanat alatt meg is egyezett a két nő abban, hogy máris arra a szintre mennek, ahol a célpontjuknak, Trevin Rivas-nak kellett lennie. A turbóliften az utazás szinte a végtelenségig tartott, teljesen olyan érzés volt, mintha soha sem érnének a tetejére, pedig így volt. Ami még furcsa volt, hogy a riasztó, vagy hasonló sem kapcsolt be, részben belső munka lehetett. Végül pedig tényleg végtelennek tűnő idő után felértek a megfelelő szintre és a lift ajtaja pedig kinyílt.
Odafent egy kész háborús övezet fogadta őket, Kessia elsőre a lift előtt már négy testet látott meg, ezek ott voltak nem is olyan régen a bálon, ahol őket is felbérelték, vagyis inkább ők is indultak a versenyen. Agyonlőtték őket, illetve egyéb közelharci módon végezték ki, mint a lentieket, csakhogy azok sima katonának, vagy épp civilnek tűntek, míg ezek jók voltak, nagyon jók. Amíg ezeket figyelte, Akmul szólt neki, hogy még talált valamit, port, Kessia odament, leguggolt, majd az ujjai közé vette azt a szürkés dolgot, ami a földön volt. megismerte, hogy mi ez, dezintegrátor, ami a legtöbb helyen illegális, bár itt a Csempészholdon semmi sem az. Ha az ellenfél ilyet használt, arra a fénykard sem volt jó védekezésre, így még jobban oda kellett figyelniük. Innen a lifttől kiérve egy hosszú és széles folyosó vezetett el addig a helységig, ahol elvileg Rivas volt. Itt a folyosón további tetemek feküdtek, a falak és a padló is szétlőve, mindent a csata nyomai borítottak, még droidok is voltak, fejvadászdroid megsemmisülve, még az önmegsemmisítés előtt elpusztulva. Végül pedig a két nő megérkezett a helységbe, ahol a célszemély is volt. Ahogyan Kessia várta, holtan. A homloka közepét egy archaikus nyíllal lőtték át, a saját székében ült kiterülve, körülötte megannyi holttest. A biztonság kedvéért még megnézte, hogy valamit lehet-e vele kezdeni, de nem volt varázsló, hogy visszatudja hozni az életből, a test pedig egyébként még meleg volt. Ösztönösen mandaloriai nyelven szitkozódott egy sort, majd nekilátott átnézni a nyomokat.
Semmilyen felvételt, vagy hasonlót nem talált a két nő, hiába nézett át mindent, még a biztonsági szobát is. végül azonban Kessia egy holoprojectoron talált egy felvételt, néáhny másodpercest, amin egy általa még soha sem látott szimbólumot magán tetoválásként viselő maszkos, de valószínűleg ember férfi viselt. Amikor rákérdezett Akmulnál, a másik nő sem tudott semmilyen magyarázatot adni erre, ő maga sem ismerte a jelet. Mivel itt mást nem tudtak tenni, kihívták a hatóságokat, majd felszívódtak mind a ketten, hogy visszamenjenek magyarázatot kapjanak a szervezőktől. Azonban nyomukat sem találták, pár napig még nyomoztak, de semmilyen nyomot sem találtak, pedig mind a ketten profik voltak ebben, a másik fél talán jobban is, mint ők. Ezalatt elég jól össze tudtak ismerkedni és végül úgy vált el a két nő egymástól, hogy megadták egymásnak a számukat, hogyha bármelyiknek is szüksége lenne a későbbiekben segítségre, akkor nyugodtan fordulhat a másikhoz. Így végül is teljes kudarccal és sikertelenséggel volt kénytelen Kessia visszautazni Zakuul-ra…

***
Újra bármi jöhet és bárki által.

”A kínzás sosem eredményez őszinte választ.”
- John Scalzi

***
Kessia éppen nyakig ült a munkában, így nem kicsit érte meglepetésként, hogy Akmul az egyik űrállomásra invitálta meg, amit luxushotelként is funkcionál. A másik nő – igazából férfi, csak mindig nő alakban van – nem sok magyarázatot adott neki, csak annyit, hogy utazzon oda. Nem lehet különösebben elmondani, hogy a nő örült volna ennek, mert tényleg nagyon sok más dolga is volt, nem volt itt az ideje annak, hogy pihenjen és lazítson. Egyébként sem nagyon tudta, hogy mi az a lazítás, hiszen szinte folyamatosan dolgozott, előtte meg megállás nélkül voltak tréningek, nagyjából addig, amíg eszméletlenül össze nem estek a fáradtságtól. Még mindig néha előfordult, hogy ösztönösen eddig, ennyit dolgozott volna, mert ez volt a megszokott, csak ha a most már vőlegénye nem állítja meg, akkor az egészsége is könnyedén rámehetett volna. Jobban, mint most, mert most is voltak gondjai, szerencsére hónapok óta nem volt rohama, vagy tünete az agymosása, kondicionálása miatt, így emiatt is idő szűkében volt, hogy a saját dolgainak a végére érjen. Ez volt az oka, hogy meg is mondta Akmulnak, hogy nem tud oda menni pihenni, hacsak nincs tényleg valamilyen nagyon, de nagyon fontos, halaszthatatlan dolog, ami miatt mennie kellene, mert a nő megtudott valamit. Mivel Akmul látta, hogy pusztán pihenéssel nem fogja a másik nőt meggyőzni, így végül kénytelen volt hozzátenni, hogy igen van valami. A komvononalon, noha biztonságos volt, nem mondta ki a GenoHaradan nevet, de azt elmondta, hogy talán nyomokra akadt a szimbólummal kapcsolatban, amit láttak. Kessia nagyot sóhajtott, mert így még azt sem tudta eldönteni, hogy ez így csak egyszerű átverés, hogy tényleg odacsalja a nő őt, vagy pedig az igazság. Azonban ha a másik tényleg talált valamit a GenoHaradan-ról az tényleg olyan volt, hogy nem lehetett csak így üzenetben elmondani, ahhoz személyes találkozó kellett, mert úgy volt biztonságos. Akkor viszont tényleg el kellett utaznia arra az űrállomásra, amit a nő megjelölt, hogy ott találkozzanak. Ez a hely pedig nem volt más, mint a Vrank Hotel és Kaszinó, ami a Hutt űrben volt található, a 8. 11. és 12. szektor találkozásánál. Elég forgalmas hely, ahol sok utazó szeret megszállni és szórakozni. A hely egy Vrank nevű hutt tulajdonában van. Kellően előkellő is, ahol biodómban még mini tengerpart és dzsungel is megvolt található. A nagy forgalom miatt pedig könnyű volt eltűnni az árulkodó szemek elől. Kessia nagy bánatára azonban a Vrank Hotel és Kaszinó azzal, hogy a Hutt űrben volt megtalálható napokat kellett utaznia. Igazából ez volt az egyetlen gond az Örök Birodalommal, hogy a semmi szélén volt, bár még mindig jobban járt ezzel, mintha a Birodalom nyugati oldalán lett volna – bár azzal így is egy vonalban volt – vagy a Chiss fennhatóság nyugati részén. A hetedik, nyolcadik és kilencedik szektorok, de főleg a nyolc és kilenc voltak az ideálisak, ha valaki gyorsan el akart érni mindenhova a Csillagködben. Az már ironikus volt, hogy ezeket a legjobb helyeket pont a Birodalom birtokolta, így maradt az, hogy hatalmas távot és pár napot kellett utaznia. Mivel nem szerette a nagyobb hajókat, ahol sokan vannak, így megint egy kisebb vadászgépet vett kölcsönbe az udvartól, hogy azzal menjen. Mivel a vadászgépek pedig kicsik és kényelmetlenek, így talán még a rövid pihenésre is valóban szüksége lesz a hotelben, mire kipiheni az út fáradalmait. Szerencsére bőven voltak szabadnapjai, hiszen éjt nappallá téve dolgozott, így bőven sok túlórája volt, amit beválthatott szabadnapnak. Még a vőlegénye is örült annak, hogyha tényleg igaz az, hogy pihenni is fog, Drakan-nak nem mondta el, hogy a GenoHaradan miatt kell elutaznia, róluk nem is mesélt a férfinak, nem igazán akarta, hogy a másik aggódjon még emiatt is. Még nem igazán szokta meg azt, hogy ilyesmit érez és zavarta, hogy bűntudatot érez, illetve törődik mással is, aki nem csak saját maga. Hiába teltek el hetek és pár hónap, még mindig nehéz volt megszokni, főleg annyi idő után, amennyit leélt. Főleg, hogy ő mindezt hátránynak élte meg és nem pedig előnynek, még akkor is, hogyha összese két személy felé volt mindez és nem mindenki irányába. még csak az kellett volna. Már csak az volt az egyetlen baja, hogy miért nem tudott Akmul valami közelebbi helyet találni a találkozóra. Már csak amiatt, mert bőven volt ilyen hely, mondjuk az FRK nyugati részén, vagy akár a Nakar'tuur űrállomás a Mandaloriai űr keleti felén. Ezek mindenkinek félúton lettek volna…

***
Akmul lényegében semmit sem tudott meg, amitől Kessia legszívesebben erővillámokkal tette volna tönkre a helységet, ahol voltak. Még szerencse, hogy nem tudott erővillámokat szórni. Az viszont megfordult a fejében, hogy megmérgezi a másik nőt. Ha még Erővel tudta is magát méregteleníteni saját maga már tudott olyan mérgeket keverni az Erő segítségével és az alkímiával, hogy abból bármennyire is jó legyen, bizonyosan ne tudjon kigyógyulni. Főleg már csak amiatt is így érzett, mert az összes információ az volt, hogy tulajdonképpen semmire se jutott. Noha egyszer-kétszer feltűnt a szimbólum, amikor már-már azt hitték, hogy feledésbe merültek, vagy olyannak hitték őket, hogy nem léteznek. Mintha emlékeztetni akarták volna a világot az ilyen alkalmakkor, hogy márpedig nem tűntek el és még mindig léteznek. Kessia nem repesett az örömtől, mert ez annyi információ volt, hogy ezt a másik alakváltó nyugodtan közölhette volna ezt komvonalon keresztül, ebben semmi olyan nem volt, amit baj, ha valaki meghallja, ha esetleg lehallgatták volna őket. Már csak emiatt is roppant mérges volt az egészre, mert ide kiugrani nem olyan pár órás szórakozás volt, hanem hosszabb idő. Már csak emiatt is duzzogva és egyedül vonult át a kivett lakosztály fürdőjébe, ahol egy nagyobb meleg vizű medence is megtalálható volt, amiben teljesen nyugodtan lehetett lazulni. Nem sokkal később Akmul is bejött hozzá és csatlakozott a kis medence másik oldalán hozzá.
- Milyen gyakran váltasz alakot? – kérdezte a köztársasági.
Ez a kérdés meglepte Kessia-t, nem igazán számított arra, hogy ezt fogja kapni. Vagy egyáltalán azt, hogy miként merült fel a másikban ez a kérdés. Főleg, hogy a legutóbbi alkalommal nem is látták egymást páncél nélkül, és csak az Erőben tudták ez előtt – és valószínűleg ez után is – megismerni csak egymást. Mostantól, hacsak nem ugyanazt az alakot fogják használni, ha találkoznak, akkor megint az Erőre kell majd hagyatkozniuk.
- Ha nem muszáj, akkor kihagyom, így nem sűrűn használom – mondta.
Nem volt értelme hazudni ebben, remek képesség volt, csak hát nem volt szerencséje, amikor ezzel született.
- Szóval te is az a fajta vagy, akinek ez fájdalmat okoz – kijelentés volt nem kérdés.
- Igen, alapból is az volt, aztán mikor megkaptam a génkezelést a Csillagködön kívüli fajtól, akik úgyszintén alakváltóak javult a képességem és a fájdalom is csökkent, de attól még eléggé fájdalmas. Emiatt lettem fájdalomcsillapító függő, amiről pár hónapja sikerült leszoknom. Azóta még annyira sem váltok alakot – ismerte be.
- Gyakorlással sem lett jobb? – kérdezte.
- Az igazat megvallva azóta főleg nem gyakoroltam, mert nem akarok visszaszokni a gyógyszerekre – tette hozzá.
- Mik az alakváltásod határai? – kapta az újabb kérdést.
Ez egy kicsit hosszabb és összetettebb válasz volt, ugyanis állatok alakját is képes volt felvenni, bármilyenét, ami nem haladta meg a magasságát és a testsúlyát. Lefelé szóval lényegében bármit képes volt felvenni, bármilyen állatot, vagy akár csak utánozni a látásukat, hallásukat. A különböző lényeknél nem volt gond azzal sem, ha nem humanoid az illető, azonban a huttok esetében már kicsi és satnya lenne, mert nagyobb alakokat nem nagyon tudott, maximum olyan 10% körüli eltéréssel. Ami pedig a fájdalmat illette, minden esetben ugyanolyan volt, ugyanolyan erős és kellemetlen, nem volt különbség abban sem, ha csak a bőre színét, vagy haja színét változtatta meg, vagy ha éppen egy loth macska alakját vette fel.
- Rendben van, akkor most ha megoldható demonstráld is, kíváncsi vagyok erre – kérte.
- Te most szórakozol velem?! – fakad ki Kessia.
De nem, a másik alakváltó nem szórakozott vele, hanem teljesen komolyan mondta, azt, amit.

***
Az első két alakváltás egyszerű volt a számára, csak sima egyszerű ember alakot kellett felvennie próba szinten. Egyszer Akmulét, második alkalommal pedig a pincérét, ki italt és ételt hozott kettejük számára. Az első alkalommal, ahogyan a csontok és ízületek ropogtak, repedtek meg az alakváltás következtében még kibírta összeszorított fogakkal, a második esetében már sűrűn kapkodta a levegőt és kellett jó néhány perc, hogy képes legyen rendbe szedni magát. Most már tényleg határozottan megfordult a fejében, hogy lehetséges az, hogy egy fájdalmat kiütő implantot kellene szereznie és akkor nem lennének gondjai, mert az alakváltás nem volt káros az egészségére, a csontjai és ízületei tökéletes állapotban voltak, csak éppen fájt. Ennek ellenére Akmul nem adta fel, hanem újabb alakváltásra kötelezte a másikat. Igazából már ez a kettő is jócskán több volt, mint amit az utóbbi hónapokban összesen megtett. Most egy állat alakját kellett felvenni, itt még csak hangosan nyögött fel, mert azért bírta a fájdalmat és az Erőt is használhatta ennek csillapítására, így hamarosan ki is esett a törölközőkéből és egy hatalmas jó három méteres kígyóként tekergőzött a földön. Amíg meg nem kapta, hogy vegye vissza az alakját. A saját eredeti alakjába alig volt fájdalmas, így a világoszöld bőrében, ami a génkezelés után lett zöld ült a medence partján, aranyszemekkel. Végtére is a sötét oldalon volt, egykor világoskékek voltak a szemei, de az már a múlt volt. Nem sűrűn mutogatta ezt az eredeti zöld alakját senkinek sem, így Akmul az egyike lett azon nagyon keveseknek, akik így láthatták. Egyébként nem is szerette saját maga különösebben az eredeti alakját, nem mert gondja lett volna bármivel, leginkább azért, mert ez azokra emlékeztette, akik eladták a Czerkának és, amit a részvénytársaság tett vele. A másik alakot, amit rendszeresen használt azt érezte sajátjának és eredetijének. Ha választhatott volna, akkor úgy nézett volna ki mindig. De a másik alakváltó nem hagyta ennyiben a dolgot, további alakváltásokon kellett végre hajtania. A következő egy nála nagyobb lény, hiába mondta, hogy ilyesmire nem nagyon alkalmas, de ennek ellenére egy talz, vagy wampa külsejét kellett felvennie. Nagyon rossz érzés volt, ahogyan a csontjai, izmai, ízületei nyúltak, hogy nagyobb legyen, itt már üvöltött a fájdalomtól, főleg, amikor a maximálissal nem érte be a másik alakváltó, hanem tovább próbálta ösztönözni a másikat, hogy próbálkozzon tovább, még nagyobb legyen. Mondani sem kell, hogy ez a része nem sikerült, a korábban megmondott méretnél tovább nem volt képes, így igencsak satnya először talz, majd wampa lett belőle. Ezek után már megállni sem tudott a lábán, amikor pedig Akmul mondta, hogy a rendszeresen használt alakját vegye fel, akkor még el is vesztette az eszméletét már a fájdalomtól.
Fogalma sem volt róla, hogy mikor ébredt fel, de a kávé illatára tette ezt és a reggelijére. Szóval legalább fél napot volt kiütve. Még mindig sajogott mindene és hirtelen nagyon is vágyott a fájdalomcsillapítóra, éppen ezért nem váltott olyan sűrűn alakot, mert ez volt az eredménye. Minden ízülete és csontja is fájt, mintha rákos, vagy valamilyen nagyon súlyos beteg lenne. A legkisebb mozdulat is fájdalmas volt, nem úgy, mint amikor izomláza van az embernek, hanem sokkal inkább, mint amikor minden izma, szalagja le van tapadva, recsegtek, ropogtak, mintha nem csak a derekában lett volna lumbágója, hanem minden idege becsípődött volna. Igazából még a kávé megivása és a reggeli megevése is iszonyatos kínokkal járt és megállapította, hogy Akmul rosszabb, mint bármelyik kiképzője, vagy bármelyik kínzás, amiben élete során része volt. Igazából remélte, hogy a másik abbahagyja ezt az egészet és mehetnek haza, de nem így volt. A nő mára sokkalta durvább edzést szánt Kessia-nak, mint a tegnapi volt. Természetesen fájdalomcsillapító nem járt ehhez, így a kínok pokoliak voltak az aiper számára, a szerencse az volt, hogy nem is bírta a szervezete ezt olyannyira, így háromszor ájult el a nap folyamán a fájdalom miatt. Akmul elmélete ugyanis az volt, hogyha gyakorol, akkor valószínűleg el fog múlni a fájdalom, hát Kessia nem értett vele egyet, és a gyakorlatok sem mutatták ezt. Ugyanúgy fájt minden egyes alakváltás, aminek a végén hol üvöltve rogyott vissza eredeti alakjában a földre, hol pedig eszméletlenül abban, amibe alakot váltott. A második nap végére sem tűnt úgy, hogy Akmulnak igaza lenne, mert ő maga semmi változást sem érzett, de megint eszméletlenül fejezte be a napot.
Másnap reggel is a kávé plusz reggeli illatára ébredt, de ebből már tudta, hogy ugyanaz a kínszenvedéssel teli nap fog rá várni, mint előzőleg. Valóban így lett, egész nap szenvedett az alakváltással, üvöltött, zokogott a fájdalomtól, a vége felé már azért könyörgött Akmulnak, hogy ölje meg, mert nem bírja elviselni. Többször próbált kiszökni a lakosztályból, nem az alakváltás elől menekülve, hanem leginkább azért, hogy végre fájdalomcsillapítót kapjon, hogy tompuljon, vagy szűnjön meg a fájdalom, mert az Erővel való fájdalomcsillapítás kevés volt. Akmul végül is akkor kegyelmezett meg a másik alakváltónak, amikor Kessia már minden egyes alakváltás után, még a sajátjába való visszaérkezéskor is elvesztette már az eszméletét a túlerőltetéstől és a fájdalomtól, mert eddigre már az is fájt neki. Ezek után az alakváltó nő legalább két napot aludt egyhuzamban, mire felébredt, addigra a másik alakváltó már eltűnt, csak egy holoadást hagyott ott, hogyha szükségük lesz egymásra, akkor keressék a másikat, illetve ha lesz információja, akkor jelentkezni fog, ha pedig Kaméleonnak lenne, akkor ő tegye, utóiratként gyakorolja rendszeresen az alakváltást. Ezen mondatok után a holoprojectort Kessia a falnak vágta, hogy azon tört darabokra. Mivel továbbra is fájt mindene a nőnek és kizártnak tartotta, hogy ezek után két, vagy három napot töltsön a vadászgépében, így még két napot kellett itt pihennie, mire minden görcse és fájdalma elmúlt és végre visszamehetett Zakuul-ra. Egyvalamiben pedig nagyon biztos volt, hogy valamilyen módon egyszer ezt visszafizeti még a másik alakváltónak.

***
Újra bármi jöhet és bárki által.