Romváros

Hidegháború 10. – A Lángmadár – A vadászat





Romváros, Eshal

Videón itt nézhető meg a kaland felvezető!
(zenével+mozgó szöveggel, ugyanaz, mint a képen)

---

Prológus:
A végjáték elérkezett, mostanra minden Erőhasználó és Erőérzékeny is minden nap a Lángmadárral álmodott. De még azok is, akiknek nem volt köze az Erőhöz. Mostanra mindenki érezte azt, amiről a korábbi látomások, holonetes hírek szóltak. Mindenki tudta, hogy az Eshal-on történni fog valami. Mondani sem kell, hogy a korábbi – történelmi és legendákban szereplő – adatok miatt elég nagy pánik és félelem uralkodott a Csillagködben. A korábbi egyensúly az Erőben megbomlott és a sötétség felé határolódott a teljes Csillagködben. A világos oldaliak érzékét és képességeit erősen csökkentve.

A Jedik pedig továbbra sem tettek semmit, a Köztársaság bezárkózott, mindent teljes mértékben a Birodalomra hagyott. A Huttok féltve a saját üzletüket felajánlották a segítségüket és zsoldosaikat a Birodalomnak. A Chiss-ek és a Mandaloriaik természetesen segítettek, hiszen szövetségesek voltak. Az Örök Birodalom is szövetségre lépett ezen ügyben a Sith Birodalommal. Az FRK fele droidokat küldött és segített, akik a Birodalom felé hajlottak, a másik fele bezárkózott a Köztársasággal együtt.

Ezeket nem nézve is rengeteg dolog történt, hogy legalább azt a részt el lehessen kerülni, hogy Rhand visszatér – már akit érdekelt – mert több Erőhasználó szerint az Erőlátomások nyomán az áldozás sem kell a Lángmadár ébredéséhez, az csak az egykori Sötét Nagyúr visszatéréséhez kell. A Birodalom többségét nem érdekelte Lord Rhand ügye, bár voltak, akiket igen, hiszen a túlvilágról/Netherworld-ről is elég hatalmat gyűjtött össze az élők világában, hogy befolyásolni tudja Csillagködöt ilyen szinten. Mi lenne, ha itt lenne?

Már csak ezek miatt is elég sokan voltak – pont a Birodalom nem, ők nem aggódtak – akik végre eltörölték volna a Köztársaság Végzetét és a Rhand Varázslóit a föld színéről. Mire a hajók és a flották megérkeztek a Kessel rendszerbe, ugyanis az Eshal ennek a rendszernek a bolygója volt az egész rendszer igencsak túlzsúfolt volt. elég nehéz volt manőverezni és a feketelyukat körülölelő kis csillagködön is át kellett mindenkinek verekednie magát. egyenesen oda nem lehetett beugrani a hiperűrből, túlságosan veszélyes volt.

Bent pedig a gravitációs hullámok, törmelékek és minden más ilyen gondokat okozott. A Birodalom mind a tizenhárom darab szuper-csillagrombolója jelen volt, ilyen soha sem fordult elő korábban. Ezeken felül minden más frakció is a flottája javát hozta el ide, ahogyan a KV is, amik között ott Kessel Run réme, az ionágyúval felszerelt hatalmas hadihajó, ami számtalan Csillagromboló elpusztításáért volt felelős már. Eddig nem lehetett tudni, hogy kié a hajó, most már kétség sem férhetett hozzá, hogy kinek a zászlóalja alá tartozik.

Az űrben kialakult gigászi csata közben – amekkorát Rhen Var óta nem látott senki – a kisebb hajóknak, kompoknak elég könnyű volt a felszínre jutni, mert az űrben a nagy hajók és vadászrajok vívtak brutális háborút egymással. Éppen emiatt mindenki könnyedén le tudott szállni a bolygón, már akinek le kellett és nem ott volt már eredetileg is…

---

Nem csupán ezek a dolgok történtek, még volt néhány apró fontos kis esemény, amik idevezették a különböző személyeket. Mint amikor Xeth-nek meg kellett győznie Keth-t, hogy muszáj a császár parancsára az Eshal-ra menni, a két férfinak pedig még a feleségüket i meg kellett győzniük, hogy nem, rhys nem akar velük menni az Eshal-ra, hanem marad a hátsóján biztonságban. Ami a Dromund Kaas-i császári börtönt jelentette, hogy biztonságban tudják. Szerencsére végül a Hármak is jelezték, hogy vigyáznának a nőre, így Rhys a Malachor V-re ment és a két férfi onnan ment az Eshal-ra.

A másik roppant kellemetlen és talán kényelmetlen, hogy Morwen mit sem törődve a Tanács maradékának döntésével elutazott az Eshal-ra. Nem tehetett mást annak fényében, hogy a Kv elrabolta Parsha mestert is, ahogyan az a látomásokban volt. Morwen tettét Nemic Rix, Kes’vora és Su mesterek fedezték, hogy a tanácsbeli társukat fedezzék és alibit biztosítsanak neki. A nő már akkor érkezett meg, amikor a csata tartott az űrben. Morwen is megjárta Rhen Var-t, ahogyan ott volt Mandalore ostrománál is, de ekkora csatát még életében nem látott.

Sikeresen lejutott a bolygóra és ott nem volt túl nehéz megtalálnia azt, hogy merre is található a Sötét Tanács, a Császár és a kompániája. A nő elfogatta magát a Birodalmiakkal, akik révén Avenay a Jedi Tanács egyik tagja volt a rituáléra készülő kompánia elé vitték. Éppen a császár beszélt valamiről, amibe a nő – bármiféle félelem nélkül – vágott bele.

- De van, akit feltudnak áldozni, ostobaság azt hinni, hogy nem – mondta, a nő szavaira Xeth és Keth fordultak meg azonnal. - Megnyugodhatnak, nem ő. Parsha mester az… őt készülnek feláldozni, míg minden más elrabolt személyt le fognak mészárolni.

- Az nem a mi ügyünk Avenay mester és már nem is a magáé. Ön jelen pillanatban a Birodalom fogja és ennek fényében örülnék annak, ha kivenné a részét a rituáléból, ha még kitart amellett, hogy meg akarja menteni a Csillagködöt – mondta a császár a nőnek.

Ezalatt valahol a bolygón, ahol a tényleges áldozás kezdődik meg hamarosan a korábban a látomásokban is látott kamaszkorúnak tűnő fiatal lány álldogált a félhomályban, nem is olyan messze tőle egy a húszas évei elején járó nő állt és a lányt figyelte, aki éppen az áldozást készítette elő. A teremben megannyian voltak csuhákban, térdeltek az oltár körül, vagy éppen a félhomályba. A fiatal lány végül odafordult a sárga ruhában levő vörös hajú aranyszemű nőhöz.

- Mi itt tudjuk a dolgunkat, te is menj és készülj a sajátodra. Amint feltámad a Lángmadár, téged kell megtalálnia és neked kell az egyedüli gazdatestnek lenned! – mondta. A másik nő erre meghajolt és távozott…

---

Kaylyn reagját lásd a saját posztjában, ha pedig becsatlakozik valaki, akkor lesz rendes mesélői reag is.

Felszereléslista és a KM reagok egyben a JK reagok is, amíg nem lesz ide más játékostárs

---

Nos, akkor itt is volnánk, hát az igazat megvallva ekkora űrcsatát még nem láttam, a mi birodalmunk és a lázadóink elbújhatnak e mögött. Itt volt az összes szuper-csillagromboló és még egy csomó másik hajó. Igaz itt nem volt Halálcsillag, se második Halálcsillag, de akkor is impozáns látvány volt az egész. A bolygóra elég könnyű volt lejutni, ott pedig a korábban a látomásban is látott égkép fogadott engem is, amit szívesen kihagytam volna, hogyha lehetséges lett volna. ugyanis nem volt a legszebb látvány. A koordinátákat megkaptam még fent a hajón, az én sithem biztonságban volt, egy ponton, ezen nem lett igaz az a korábbi látomás. Már ezzel seggbe rúgtam az Erőt, vagy a helyi ellenségeket, így már boldog voltam. Mivel nem akartam, hogy esetleg felrobbantsák az szép kicsikémet – a hajómat – így kivételesen egy csapatszállítóval hozattam le magamat és nem azzal jöttem. Amikor kellően alacsonyan voltunk, akkor kiugrottam a hajóból és az ősi város romjainak szélén landoltam. Miért van az, hogy ezen a helyen folyamatosan ősi, vagy elpusztult romokat találok? Ha otthon ennyi lett volna, akkor lehetséges, hogy más pályán végzem. Az adatok alapján – és ami fentről látszott – az egész hely tele volt a Köztársaság Végzetének és a Rhand Varázslóinak embereivel. Egyet nem tudtam, értettem, hogyan tudtak teljesen titokban ekkora sereget felállítani. Vagy nem is volt nekik, csak most dezertáltak a végjátékban? Az még kellemetlenebb lett volna. Nem vártam meg, amíg letettek a szállítóhajóval, hanem kiugrottam belőle és telekinetika segítségével érkeztem le a földre egy szaltó után. itt még elég nyílt volt a terep, ahol nem kívántam maradni, hogy ne legyek azonnal remek célpont azoknak, akik itt vannak. ha minden igaz azért még ide is érkeznek földi erők, így nem csak én leszek az, akinek itt kell lennie. De ha egyedül leszek sem esek kétségbe, teljes mértékben hozzá voltam ehhez szokva. A közelemben pedig volt is egy romosabb épület, így azonnal arra vettem az irányt, hogy ott nézzek körül elsőre.

felszerelés/egyebek:

Hidegháború 10. – A Lángmadár – A vadászat





Romváros, Eshal

---

Kaylyn reagját lásd a saját posztjában, ha pedig becsatlakozik valaki, akkor lesz rendes mesélői reag is.

---

Aktiváltam az álcázómat, hogy könnyebb dolgom legyen, ennek a segítségével elértem az épület szélét, aminek a fala mellett – az árnyékosabb részen haladva – elég jól tudtam közlekedni. Sikerült egy szélesebb úthoz elérnem, az álcázó és a félhomályos állapotok nagyban az én malmomra hajtották a vizet azt illetően, hogy ne vegyenek észre. Az álcázók nagy gondja, hogy csak távolról hatékonyak, közelben látszik, ahogyan megtörik a fény. Lehet, hogy kéne egy shadowsilk csuha a ruhám felé? Lehetséges, de erre majd később visszatérek. A sötét oldal jelenléte elég kellemetlen volt, de az utóbbi időben úgyis minden átfordult a sötét oldali irányba, nem mondtam, hogy kezdtem megszokni, mert kellemetlennek kellemetlen volt. Azt meg kellett hagyni a hely olyan volt valóban, mintha háborúba készültek volna az emberek. Nem csak földi egységek voltak itt – ezen a sima katonákat értem – hanem tankok, droidok és még lépegetők is. Ez inkább inváziós seregnek tűnt, mintsem olyannak, mint akik védekezni készülnek. Ez pedig eléggé ijesztőnek hangzott. Egyelőre nem mentem közelebb, csak a falak mellett, árnyas helyen maradtam, hogy az álcám jó legyen, de amennyire láttam – és sikerült tájékozódnom az itt töltött évek alatt – több frakciónak felszerelése is ott volt a Köztársaság Végzete és a Rhand varázslói felszerelései és egységei között. Azt tudtam, hogy a jelenlegi FRK területén alapultak, a jó kérdés az volt, hogy az előtt, vagy az után csatlakoztak hozzájuk ennyien, hogy a Birodalom ellenségeivé is váltak? Talán itt majd erre is választ fogok kapni. De most egyelőre szerettem volna felmérni a helyet és megtudni, hogy mire számítsak, mert a felhők miatt nagyon a vadászgépek, vagy csapatszállítók sem tudták felmérni a helyet. Csak távolabb volt nem felhős a környék, ott pedig még mindig látszott a Fekete lyuk is, ami nem volt épp a legkellemesebb látvány. Szóval sokáig nem is akartam itt maradni. Szóval vettem egy mély levegőt és itt volt az ideje, hogy közelebb lopózzak a táborukhoz, nem lett volna rossz tudni a terveikről sem…

felszerelés/egyebek:

Hidegháború 10. – A Lángmadár – A vadászat





Romváros, Eshal

---

Kaylyn reagját lásd a saját posztjában, ha pedig becsatlakozik valaki, akkor lesz rendes mesélői reag is.

---

A sötétkés hangulat… vagyis állapotok továbbra is nekem adtak helyzeti előnyt, bár nem volt a kenyerem, de most egy árnyruhának is nagyon, de nagyon tudtam volna örülni, hogy még könnyebb dolgom legyen, de nem vagyok telhetetlen. A lépegetők lábainál, vagy épp droidok mellett sokkalta könnyebb volt átlopakodni, nem voltak olyan nagy figyelemmel. Közben hallani lehetett, ahogyan többen kiabálnak egymásnak, hogy megtámadták a templomot és kezdődik az offenzíva, amivel meg akarják akadályozni a császárt és a sleppjét, hogy végrehajtsák, amit akarnak. Vajon mitől féltek ennyire? Jó lett volna tudni. Nekem pedig az lett volna jó, ha találtam volna olyan csapatot, akik nem legalább két-három tucatnyian voltak. akkor legalább betudtam volna érdemben avatkozni és nem csak különböző épületek sarkánál az esetleges falnál, vagy növények között lapulni. De ha elindulnak, akkor eléggé kétesélyes volt a játék. Lehet, hogy minden egység megy, mert muszáj sikerrel járniuk, nem is beszélve arról, hogy akkor a saját főbázisukat hagyhatják egységek nélkül. De! ha minden egységüket viszik, akkor elterelheti mindenki figyelmét arról, hogy hol van az ő bázisuk. Mert ha maradnak és védik azt, akkor felkelthetik másik figyelmét, akik lecsaphatnak és hátba támadhatják őket. hogy én mit tennék ilyen helyzetben? Fogalmam sincs, még szerencse, hogy nem vagyok hadvezér, vagy stratéga. Noha akkor szinte minden bizonnyal jobban átlátnám a helyzetet. És ekkor jutott eszembe! Ó! Az épületekben, romokban minden bizonnyal vannak figyelők, akik a környéket pásztázzák, lehetséges, hogy ezekkel kellene kezdenem. Ami nem is tűnt olyan rossz ötletnek. Gyorsan végigsiettem annak a kétszintes épületnek az oldalán, ahol éppen voltam, közben azt figyeltem, hogy hol van a bejárat. Végül meg is sikerült találni, ami nyitva volt, mert bedőlt még ki tudja, hogy mikor. Épp időben, mert legalább két tucat katona éppen ekkor haladt az épület előtt. Igencsak forró zóna volt ez, ezt meg kell hagyni…

felszerelés/egyebek:

Hidegháború 10. – A Lángmadár – A vadászat





Romváros, Eshal

---

Kaylyn reagját lásd a saját posztjában, ha pedig becsatlakozik valaki, akkor lesz rendes mesélői reag is.

---

Egyelőre úgy tűnt, hogy a katonák, akik elhaladtak az épület mellett nem nagyon vettek észre, így mentem is volna, hogy megnézzem mi lehet ebben a romos épületben, amikor a fejem feletti szint irányában beszédet hallottam. A kinti menetelések miatt nem igazán értettem belőle semmit, szó szerint semmit, csak az biztos volt, hogy ketten vannak odafent, feljebb. Akkor ezt a kettőt nem is kellene életben hagyni, talán még az egyenruhájuk – vagy páncéljuk – is jól jöhet, ha úgy alakul. Körbenéztem csak kövek voltak itt lent, semmilyen berendezés, vagy tereptárgy. Bár amilyen idős lehet az épület ezen nem csodálkoztam. Azonban kellően sötét és félhomály volt itt is ahhoz, hogy nehezen vehessenek észre. A talaj főleg már csak a kinti földből állt és kövekből, így hangja sem volt annak, hogy haladtam. Az első nagyobb szoba után hátul egy kisebb fogadott, a kőlépcsők pedig felfelé vezettek. Szívesen megnéztem volna pár dolgot psziometriával, hogy mi-micsoda, de erre jelenleg nem volt idő. Közben felosontam a lépcsőn és a következő szint még nem a tető volt, ellenben itt a falak sok helyen kidőltek és ki lehetett látni a környékre. Viszont itt volt a következő szintre vezető lépcső is. itt már tényleg csak a padló volt meg és néhány fal, illetve a plafon egy részen. Az alsó szint sokkal jobban megmaradt. Viszont hallható volt már innen a beszéd. Tényleg ketten voltak, egy férfi és egy nő, és épp arról beszélgettek, hogy mennyire unatkoznak. Nem sokáig fognak, ebben teljesen biztos voltam, mert hamarosan oda fogok érkezni mögéjük. Végigsiettem ezen az emeleten is, elértem a lépcsőhöz és azon indultam el felfelé. Nem mentem fel teljesen, csak kidugtam a fejemet, hogy megnézzem mi van a legfelső szinten. Itt csak az üres sima tető volt minimális fallal a széleken, amin keresztül kifelé igyekezett nézelődni, hogy figyeljék a távolt. Egy twi’lek férfi és egy rodián nő. Nem kifejezetten szerettem orvtámadást bevinni, mert a tisztességes küzdelmet szerettem, de itt nem volt más lehetőségem, vagy meghalnak és nem bukok le, vagy észrevesznek és nekem lőttek…

felszerelés/egyebek:

Hidegháború 10. – A Lángmadár – A vadászat





Romváros, Eshal

---

Kaylyn reagját lásd a saját posztjában, ha pedig becsatlakozik valaki, akkor lesz rendes mesélői reag is.

---

Szerencsére azonban még éppen időben eszembe jutott valami, ami megmentett attól, hogy agyonlőjem őket. Kinyúltam az Erőbe és azon keresztül próbáltam megvizsgálni őket. Egyiket sem éreztem Erőhasználónak, vagy érzékenynek, csak sima katonák. Végtelenül megkönnyebbültem, mert ez azt jelentette, hogy nem kell meghalniuk. A fegyveremet kábítóra állítottam és becéloztam vele őket, elsőre a twi’leket, majd meghúztam a ravaszt, a társnője meglepetten ugrott egyet, de kiáltani már nem tudott, mert hangos puffanással terült el a földön, ahogyan az a lövés is eltalálta. Közelebb sétáltam, de úgy, hogy ne lássanak, attól, hogy bénultak voltak, a környezetet még tökéletesen észlelték, csak mozogni nem tudtak.
- Nyugi gyerekek, nem fogtok meghalni, nem vagyok olyan, mint ti. Csak aludni fogtok és a fejetek nagyon fog fájni, amikor felébredtek – vigyorodtam el.
Bár ezt sajnos úgysem látták. Egye-egy gyors ütéssel csaptam őket fejbe, ahol szükséges mindez ahhoz, hogy a lehető leghamarabb és leghosszabb időre veszítsék el az eszméletüket. Ezek után mind a kettejüket megkötöztem, hogy később is nehezebben szabadulhassanak, majd következhetett az, hogy összetörtem a kommunikációs egységeiket, amik jelen esetben összesen két komlinket jelentettek, amiket a fülbe is lehet dugni. Amint átkutattam őket sem bukkant fel semmi más sem. Volt egy-egy kredit kártya náluk, de pénzre nem szorultam, így ezt el sem tettem. Se kód cilinder, se semmi. Néhány extra energiacella, ezeket el is tettem, ezek még nekem is jól jönnek, meg távcső. A távcső jól jöhetett, a ruhájukról a poncho-t szedtem le és az egyiket magamra terítettem, volt rajta címer is, így talán könnyebben tudok mozogni ezen a helyen és nem kell tartanom attól, hogy elkapnak. A két sugárpisztolyukat, amik náluk voltak úgyszintén elvettem, de nem vittem el, csak letettem a földszinten, amikor leértem a távozáskor. Ezek után még az ajtóhoz lopakodtam és kinéztem rajta, hogy most tiszta-e a terep és mehetek-e, vagy még várakoznom kell egy kicsit.

felszerelés/egyebek:

Hidegháború 10. – A Lángmadár – A vadászat





Romváros, Eshal

---

Kaylyn reagját lásd a saját posztjában, ha pedig becsatlakozik valaki, akkor lesz rendes mesélői reag is.

---

Ahogyan kinéztem senkit sem láttam odakint, de azért nem voltam olyan óvatlan. Kinyúltam az Erőbe is, hogy azzal mérjem fel a terepet. Ennek továbbra is megvolt az a hátránya, hogy egyrészt nem éreztem azokat, akik elrejtik magukat az Erőben, másrészt azokat sem, amik nem élőlények, hanem droidok. Márpedig itt elég sok droid is korzózott fel és alá, de most egyik sem volt a környéken. Remélhettem, hogy nem gond az, ha őrszemként fel és alá mászkálok, hogyha valaki észrevesz. Persze továbbra is törekedni fogok arra, hogy ne vegyenek észre, mert nem volt kedvem magyarázkodni, nem mintha nem lett volna remek beszélőkém, hiszen ennek köszönhetően voltam még mindig életben, hogy a legrosszabb helyzetből is képes voltam kivágni magam. Így kerültem a Birodalomhoz is, a sajátomhoz, aztán maradtam itt. pedig itt jócskán több lehetőségem lett volna, mint odahaza. Elvek! Noha ez a hely más, akkor sem fogok mást szolgálni, mint a birodalom, már csak amiatt sem, mert a jedik ugyanolyan idióták itt, mint odahaza. Nemic és az a kevés kivétel, akik nem akartak beletörődni a helyzetbe. Átsiettem az utcán és így, hogy beljebb értem a városban, már több magasabb épület is volt, így sötétebb sikátorokban is lehetett haladni biztonságosan. Csak a nagyobb utcákon voltak itt bent már voltak magasabb épületek is, a köd is nagyobb volt, minden szürke, ködös, itt már a fekete lyuk sem látszódott, nem tudtam volna megmondani, hogy ez mindenhova érvényes volt-e, vagy csak ide, de az egész hely igencsak nyomasztóan nézett ki és nem volt túl kellemes. Éppen az egyik sikátoron haladtam végig az egyik szélesebb utcánál, lopakodva át a másik vége fel, hogy ott egy újabb sugárút szerűségre érjek ki. A romok méretéből az jött le, hogy a földi közlekedést tartották célszerűbbnek itt, mint a légit. Szóval épp a sikátorban haladtam, amikor azon az oldalon, amerre haladtam három katona tűnt fel és egyenesen engem bámultak. Pech!
- Mit keres itt?! Senkinek sem lenne szabad már itt lennie! Főleg nem egy felderítőnek! Mi a neve és a rangja? Ez nem maradhat büntetlenül egy fontos offenzíva közepén! – mondta az egyik férfi.
Én pedig mondtam, hogy ez pech…!

felszerelés/egyebek:

Hidegháború 10. – A Lángmadár – A vadászat





Romváros, Eshal

---

Kaylyn reagját lásd a saját posztjában, ha pedig becsatlakozik valaki, akkor lesz rendes mesélői reag is.

---

Hogy ebben a helyzetben mi volt a lehető legrosszabb? Az, hogy mondhatok bármit – és ebben bármilyen jó vagyok – ezek fix, hogy nem fogják elhinni nekem. És, hogy miért? Mert ha tényleg a külső részeket kellett figyelni, akkor azt kellett és még egyetlen felettest, vagy társat sem tudtam mondani, akikre hivatkozhattam volna amiatt, hogy nekik szóltam, hogy elhagytam a helyemet. Bár még mindig adhattam az ostoba újoncot.
- Láttam valakit a városba jönni, őt követtem, erre jött. – mondtam. - Az egyik házból jött ki, ahol a mieink közül ketten is  voltak, nem akartam elveszteni, így szólni sem volt időm uram, végtelenül sajnálom. Nem látták a páncélos alakot? Azelőtt ért ki az utcára, hogy maguk ideértek.
Még gyorsan leírtam, hogy melyik épületről volt szó, más kérdés, hogy ezzel pont a két leütött személyt átadom nekik, de nem volt mit tenni. Egyelőre nem mozdultam, amíg nem intézett el néhány rádió adást, közben persze harcra és ugrásra kész voltam, hogyha úgy döntenek, hogy megtámadnak, de egyelőre nem úgy nézett ki szerencsére a szituáció. A férfi végül is megszólalt.
- Az embereinek tényleg elkapta és megkötözte valaki, az ügyet innen átvesszük, térjen vissza a megfigyelő állására! – mondta.
- Értettem uram! – mondtam.
És még szalutáltam is hozzá. Szerencsére a társaság ezek után nem is maradt itt, hanem a férfi intett nekik, hogy induljanak tovább. Amikor eltűntek és a távolodásuk zaja is kellően távolra ért, akkor lélegeztem fel, hogy most már bizonyosan nem fognak visszajönni és megnézni azt, hogy itt vagyok-e. Ennek ellenére azért nem ártott volna, hogyha megkerülöm ezt a helyet egy kicsit. Így emiatt, meg ha esetleg visszanézne valaki mégis, hogy merre indulok elindultam visszafelé, hogy majd némileg távolabb keressek egy másik irányt magamnak.

felszerelés/egyebek:

Hidegháború 10. – A Lángmadár – A vadászat





Romváros, Eshal

---

Kaylyn reagját lásd a saját posztjában, ha pedig becsatlakozik valaki, akkor lesz rendes mesélői reag is.

---

Minden haladt a terv szerint, sikerült egy ideig visszafelé mennem, közben folyamatosan küldtem a jelentést is a sajátjaimnak, akik a levegőben megérkeztek és nekiláttak a várost is bombázni. Nem mintha olyan sok extra kárt tehetnének a helyben, de legalább addig is nehezítik a KV és RV dolgát. Főleg, hogy a rádióadások alapján nem is olyan messze az ősi templomnál már megindultak a harcok a KV és RV, illetve a mieink között. Ami kellemetlen volt, reméltem, hogy a mieink kitartanak addig, amíg véget nem ér ez az egész. Állítólag a Lángmadár ébredése semmiképp sem volt elkerülhető, csak a kifejlet volt más, hogy miként történik. Azt, hogy Rhand visszaérte lesz a kiváltó ok én isi mertem, de mások azt mondják, hogy ez nem is szükséges, csak véletlenül fog megtörténni pontosan ellőtte. Egy újabb utcán siettem végig halkan az árnyékokban, amikor végül egy korábbi játszótérszerűségre érhettem. Legalább is egy nagyobb park volt itt, néhány régi játék maradványaival, padokkal, és nem utolsó sorban egy nem is olyan régen felállított táborral, sátrakkal. Nem fém épületekkel, amiket később el lehet hordani, csak sima sátrak. Úgy tűnik, hogy nem tervezték azt a „helyiek”, hogy sokáig maradnak itt. Vajon mit akartak tenni Rhand feltámadása után? Lehet, hogy nem is igazán akarom tudni erre a kérdésre a választ, a legjobb az lenne, ha eltűnnének a mesterükkel együtt. igyekeztem körülkémlelni, hogy hányan lehetnek a táborban, mert elég nagy csend volt erre – a távolabbi támadás fényében annyira talán nem is meglepő – de hallani nemigen hallottam semmit. Amikor az Erő segítségét is igénybe vettem, akkor azt éreztem, hogy öten vannak bent. Az Erő nagy hátránya, hogy a droidokat nem érzem, itt pedig sűrűn hasnzálták őket, nem úgy, mint nálunk, ahol a Klón Háborúk miatt nem nagyon örvendtek népszerűségnek a Szeparatisták miatt. De most itt nem hallottam és láttam egyelőre droidokat, így feltételeztem, hogy csak azaz öt fő van bent, akiket érzek, őket pedig nem ártott volna elintézni…

felszerelés/egyebek:

Hidegháború 10. – A Lángmadár – A vadászat





Romváros, Eshal

---

Kaylyn reagját lásd a saját posztjában, ha pedig becsatlakozik valaki, akkor lesz rendes mesélői reag is.

---

Akkor ideje volt körülnézni azt illetően, hogy voltak-e itt droidok. A fényviszonyok továbbra sem voltak nagy segítségemre, mert a szürke ködbe a szürke droidok is könnyedén beolvadhattak. Kinyúltam az Erőbe, hogy a hallásomon javítsak valamennyit, ugyanígy a látásomon is. Így valamivel jobban láttam, tovább el a ködben és élesebben a dolgokat. Egyelőre azonban nem úgy tűnt, hogy lettek volna droidok errefelé. Mivel arra azonban számítottam, hogy valamilyen biztonsági sávot állítanak a tábor körül – én megettem volna, pedig nem voltam az óvatosság mintaképe – így még ezt is néztem, hogy megtöröm-e a lézernyalábot. Ha nem élesítettem volna a látásomon, akkor pedig bele is sétáltam volna, így átléptem az első határvonalat, a másodiknál pedig lebuktam. Több már nem volt, én pedig ott voltam a tábor belsejénél. Tényleg kellett volna egy árnyruha, hogy a lehető legjobban be tudjak olvadni a ködbe, amit a sötét oldal ereje okozott. Itt már tökéletesen éreztem ezt, droidoknak azonban nem volt nyoma, hatalmas üres terek látszottak, ahol járműveknek kellett korábban állniuk. Most azonban egy sem volt már itt. tényleg csak nagyon kevesen maradtak itt, azonban nem sérültek, vagy betegek, mert különböző helyről éreztem őket, de nem a tábor széléről, hanem különböző épületek belsejéből. Így viszont úgy döntöttem, hogy akkor sorban fogok haladni és azzal kezdem, amelyik a lehető legközelebb van hozzám. Ez egy két szintes épület volt, nem tartozott az eredeti épületek közé, hanem a megszokott hordozható konténer volt, amit csak össze kell tenni és máris remekül funkcionál, ugyanígy lehet szállítani máshova, ha már nem kell. Egyszerű, olcsó és gyors megoldás főleg, hogyha sokszor kell költözni, vagy áttenni valamit. Megérkeztem az épülethez, továbbra sincsenek droidok, csak bent az illető. Az ajtó kinyílt arra már, hogy a közelébe értem. Helyes! Kezembe vettem a DL-44-et és beléptem a helységbe…

felszerelés/egyebek:

Hidegháború 10. – A Lángmadár – A vadászat





Romváros, Eshal

---

Kaylyn reagját lásd a saját posztjában, ha pedig becsatlakozik valaki, akkor lesz rendes mesélői reag is.

---

Belül a helység pont olyan volt, mint minden más ilyen megszokott helység. Szóval ez is standard, ami nekem jó. Gyorsan körbenéztem és ebből már meg is állapíthattam azt, hogy ez egy sima megszokott kommunikációs egység, ami a rövid távú kommunikációt szolgálja. Azaz egymás közt tudnak ez által beszélni, meg a flottával, és a tudnak kapcsolódni a HoloNet-hez, hogyha van a közelben hozzá kapcsolódó relé, nem is beszélve a műholdakról. Itt műholdak nincsenek. Akkor maradt a többi, a tekintetemmel gyorsan körbejártam a helyet, vagyis körülnéztem, nekem háttal pedig a helység ellentétes végén az egyik számítógépnél egy láthatóan rodián férfi ücsörgött és éppen a kommunikációval szenvedett. Ugyan rodiánul beszélt, amiből nem sokat értettem, de a hangszíne alapján eléggé morgós és dühös lehetett. Valami nem úgy ment, ahogyan akarta, hát ezek után nem is fog. nem szerettem így ölni, még akkor sem, hogyha muszáj volt, harcban az egy dolog, de. Nah mindegy, elég pocsékul éreztem már most magamat emiatt, így reméltem, hogy ez nem lesz… háború van és kész. ez a kötelességem, ráadásul megannyi életet menthetek meg. ha ölni kell, máskor is ezért tesszük, nem? Felemeltem a fegyveremet és egyszerűen hátba lőttem. Egyetlen lövés, nem akartam, hogy szenvedjen, vagy sokáig tartson, csak gyorsan, egyszerűen és tisztán. Mivel láthatóan nem is vette észre, hogy bejöttem, így nem fordult felém. Noha láttam rajta valamilyen páncélszerűséget, de a nyakán és fején nem volt ilyen. Nyakát, vagyis a tarkóját, ennél gyorsabb módot csak akkor tudtam, ha odamegyek és kitöröm a nyakát. Becéloztam és lőttem, a rodián fel sem foghatta, hogy mi történt és máris lehanyatlott a terminálra. Ekkor mentem közelebb és a biztonság kedvéért még tönkretettem a terminálok energiaellátást, ezek után pedig igyekeztem tovább haladni a következő helyszínre anélkül, hogy átkutattam volna a halottat.

felszerelés/egyebek:

Hidegháború 10. – A Lángmadár – A vadászat





Romváros, Eshal

---

Kaylyn reagját lásd a saját posztjában, ha pedig becsatlakozik valaki, akkor lesz rendes mesélői reag is.

---

Akkor, hogy a lehető leggyorsabban tudjak haladni, fordultam is ki a helységből és indultam a következő épület felé. Még azelőtt, hogy rájönnek, hogy valaki szabotálta a rendszerüket és többen visszajönnek a helyre, nem igazán akartam elfutni, mert az olyan megalázó. Ehhez pedig az kellett, hogy én nyerjek itt azelőtt, hogy ők erre rájönnének. Szerencsére a következő épület is nagyon közel volt ehhez, mert itt a táborban minden egy helyre koncentrálódott. A következő épület, ahova mentem egy nagyobb volt, nagyobb, mint a kommunikációs helység, ez hosszú és egyszintes. Elvigyorodtam, bármilyen helyen felismerek egy kantinát, vagy ivót, vagy étkezőt. Ez pedig az volt, ezt már innen megismertem. Valakit itt hagytak és részegen fetrengett? Egy ekkora offenzívánál meglehetősen meglepő lett volna ez a végkifejlet. Mivel ez az épület nagyjából csak váz volt, egy sátorponyvával, így azon a részen emeltem meg a sátrat, ahol a legjobban hozzáfértem, vagyis ami a legközelebb volt hozzám. Ez a hátsó vége volt, néhány raklap, doboz és konténer mögött. Mármint bentről, így senki sem vehette észre azt, hogy megérkeztem. Innen kukucskáltam ki, hogy megnézzem ki is van itt ebben a helységben. Nagyjából tudtam, hogy merre kellene lennie az illetőnek, hiszen éreztem, ahogyan kipillantottam, nagyjából tényleg ugyanott találtam meg, ahol vártam, azonban itt olyasvalami fogadott, amire nem számítottam. Egy férfi feküdt az asztalon azon a helyen, ami nekem kellett, de már nem volt életben, vagyis még éppen csak. Kinyúltam az Erőbe, ugyanaz az aura volt, de az elmúlt pár percben valaki megelőzött. Karabast! Nem egyedül voltam itt vadász, a remek kérdés az volt, hogy ki volt még itt és miért nem éreztem. Erőhasználó. A francba! Mivel jobb, mint én, tekintve, hogy nem éreztem. Akkor azt hiszem, hogy ettől a pillanattól kezdve ez nem egyszerű vadászat volt. Komvonalat nyitottam a Hala-ra és halkan szóltam bele a vonalba.
- Itt Rix, van rajtam kívül is van a KV bázisának szolgáló városban más ügynök, vagy orvgyilkos? – kérdeztem.
Reméltem, hogy hamar válaszolnak majd…

felszerelés/egyebek:

Hidegháború 10. – A Lángmadár – A vadászat





Romváros, Eshal

---

Kaylyn reagját lásd a saját posztjában, ha pedig becsatlakozik valaki, akkor lesz rendes mesélői reag is.

---

Néhány pillanattal később egy olyan hangot hallottam meg, amitől még a térdeim is elgyengültek egy pillanatra. Még mindig alig akartam elhinni, hogy itt volt. Mindig öröm volt a hangját hallani Mynar-nak. Örültem, hogy éppen ő volt a kommunikációs tiszt, aki ügyeletes volt a hajón. Vagyis az egyik, mert azért voltak mások is. A válasza azonban egyáltalán nem volt megnyugtató a számomra.
- Nem Kaylyn, egyedül vagy az adatok alapján. Történt valami? – kérdezte.
- Nos valaki nagyjából akkor ölte meg valakit mielőtt beléptem a sátorba, ahol vagyok. Ez a központi bázis közepe. Nem érzem az Erőben, és nem, nem egy droidról van szó. Érzem. A jedik ugye nem ölnek, főleg nem kivégzés szerűen. Szóval maradt, hogy a mieink közül valaki – vetettem fel halkan.
- Egyvalaki van Erőhasználó az Örök Birodalom részéről, aki nem a Zakuul lovagjaihoz tartozik az adatok alapján, jelentsen ez bármit is. De ő pedig a fő fronton van.
- Nem, Zakuul lovagjai sem ilyenek, szóval tényleg az marad, hogy valamilyen sith van itt, vagy egy birodalmon kívüli sötét jedi – morogtam.
- Úgy néz ki! Vigyázz magadra nagylány! – mondta nem túl hivatalosan a lovagom.
Ezen a helyzet abszurditása és feszült mivolta ellenére is szélesen vigyorodtam el.
- Mint mindig! – vigyorogtam miközben válaszoltam.
Ezek után gyorsan bontottam a vonalat mielőtt felhozhatta volna, hogy ennek nem lenne jó vége. Főleg, mert igaza lett volna. mindegy, én igyekeztem a következő épülethez eljutni mielőtt az az orgyilkos megelőz, vagy épp engem öl meg…

felszerelés/egyebek:

Hidegháború 10. – A Lángmadár – A vadászat





Romváros, Eshal

---

Kaylyn reagját lásd a saját posztjában, ha pedig becsatlakozik valaki, akkor lesz rendes mesélői reag is.

---

Újra kinyúltam az Erőbe, de még mindig nem éreztem semmit sem, csak azokat, akiket korábban is. Karabast! Utálom, ha valaki elrejti magát az Erőben, már csak amiatt is, mert én még nem vagyok rá képes. Otthon engem erre miért nem tanított meg senki sem?! Igaz ott nem is voltak annyira erőhasználók. Azonban nem akartam hagyni, hogy a másik megelőzzön, még akkor sem, ha ugyanazt a munkát szándékozott elvégezni, mint én. Ez vadászat volt, fejvadász vagyok, így azok a célpontok hozzám tartoztak. Sietve mentem ki a sátorból és indultam el a másik helység felé, ahol a következő célpont volt. azonban alig tettem néhány lépést az az életerő is kihunyt, eltűnt az Erőben. Karabast! Kezd ebből nagyon elegem lenni. Viszont ebben a pillanatban ölte meg azt a személyt, így nekem volt esélyem eljutni a következőhöz, hacsak nem voltak ezek a valakik többen. Mert az igencsak ijesztő lett volna. rohanva indultam a másik helyszínhez, amit sikerült is elérnem. Se nem láttam, hallottam, éreztem – bármilyen módon – semmit sem, amikor megérkeztem ide. Ez a hely tűnt a gyengélkedőnek. Komolyan?! Sérült, beteg személyt kellene megölni? Azért még a dolgoknak is volt egy határa. Ahogyan beértem a helységbe, tényleg egy gyengélkedő volt, azonban odabent közel sem azt találtam, amire számítottam. Egy KV-s, vagy RV-s sérültet, vagy valami hasonlót vártam, ennek ellenére egy laborköpenyes fiatal pantoran lányt pillantottam meg, aki az egyik csőhöz volt bilincselve és éppen azzal küzdött, hogy kiszabaduljon. Amint észrevett, akkor azonnal abbahagyta, amit csinált és már-már könyörgően nézett rám. Félt, nagyon is, még csak az Erő sem kellett ahhoz, hogy ezt érezzem.
- Kérlek ne bántson, nem akartam megszökni! – mondta.
- Én nem velük vagyok, fejvadász vagyok, és azért vagyok itt, hogy a KV tagjaira vadásszak, így meglepetés volt az, hogy téged találtalak itt… – mondtam.
Utálom, ha jogtalanul félnek tőlem, főleg, hogy most én voltam a jófiú… jóskislány és nem a rossz csúnya KV, aki fogságba ejtette.

felszerelés/egyebek:

Hidegháború 10. – A Lángmadár – A vadászat





Romváros, Eshal

---

Kaylyn reagját lásd a saját posztjában, ha pedig becsatlakozik valaki, akkor lesz rendes mesélői reag is.

---

Még mindig átkozottul utáltam azt, hogy nekem kell valakit nyugtatgatnom, mert nagyon nem voltam jó ebben. Az én dolgom az volt, hogy elkapjam az embereket, általában lehetőleg élve – mert szinte csak ilyen munkát vállaltam – vagy pedig megöljem. Az ölést ritkán választottam pont amiatt, hogy ne bukjak át a sötét oldalra, de az emberekhez nem értettem. Csak ahhoz maximum, hogy felhúzzam őket, az pedig ebben a helyzetben nem lett volna a legjobb. Mit is kellene mondanom neki? ha köztársasági, vagy nem Birodalmi, a fajából ítélve kizárt volt, már azért sem fog lelkesedni, hogy ki vagyok. De ha ki akar szabadulni, nincs más választása.
- Kaylyn Rix vagyok, a Birodalom szolgálatában. Jelenleg bármelyik oldalon áll, ha az nem KV, vagy RV, akkor szövetségesek vagyunk. Remélem hagyja, hogy kiszabadítsam – vigyorodtam el bíztatóan.
- Tényleg nem fog bántani? – kérdezte félve.
Felsóhajtottam és megráztam a fejemet.
- Ha bántani akartam volna, akkor már halott lenne, azért vagyok itt, hogy a közös ellenségre vadásszak, de valaki helyettem teszi ezt. Nem tudja, hogy ki vagy mi van itt rajtunk kívül? – érdeklődtem.
De bár ne tettem volna, erre azonnal bepánikolt, rugdosni és kapálózni kezdett, amennyire tudott. Szóval nem tudta, de azt sikerült elérnie, hogy én se tudjak a közelébe menni. mivel a keze legalább fixen volt rögzítve, az megkönnyítette a helyzetemet. Felemeltem a pisztolyomat és lőttem a két keze közé, ahol a bilincs volt. Amint ezt megtettem a nő félve maradt csöndben, de azon meglepődött, hogy életben van. Most már letudta húzni onnan a kezét, meglepve nézett, hogy nem öltem meg. tényleg olyan szörnyűnek tűnök, mintha bárkit megölnék hidegvérrel? Dolgoznom kell a PR-on…

felszerelés/egyebek:

Hidegháború 10. – A Lángmadár – A vadászat





Romváros, Eshal

---

Kaylyn reagját lásd a saját posztjában, ha pedig becsatlakozik valaki, akkor lesz rendes mesélői reag is.

---

Egyelőre úgy tűnt, hogy hisz nekem, ez már fél győzelem volt, főleg annak a fényében, hogy mi is volt történt. Egyébként nagyon utáltam, hogyha engem tettek meg főgonosznak, vagy féltek tőlem úgy, hogy erre nem is volt alapja bárkinek. De egyelőre a pantoran nyugodtnak látszott – már amennyire a helyzet engedte – annak fényében, hogy még valaki itt kint mászkált, akit nem éreztem. Így az egész szívás volt! De először is a nőt ki kellett innen vinnem, rajtunk kívül pedig már senkit sem éreztem a táborban. Vajon az a valaki, vagy valami azért hagyta ki ezt a helyet, mert én is itt voltam? Vagy valami egészen más okból? Szerintem nem akartam tudni a választ erre a kérdésre. Mutattam a nőnek, hogy induljunk el kifelé és lehetőleg maradjunk csendben. Nem akartam senkinek sem a figyelmét magunkra vonni. Csendben néztem ki és minden teljesen nyugodt, csöndes volt, így intettem a nőnek, hogy jöhet. Ki kellett jutni innen, ami a ködös időben remélhetőleg nem lesz olyan nehéz, figyelembe véve, hogy elméletileg csak mi vagyunk itt. Sikerült is nagyjából eljutni a fás részhez, amikor az égen valami vöröslő dolgot vettem észre, így csíkot a felszín felé. Annyira erős volt, hogy még a felhőkön át is tökéletesen látszódott és az egész helyet bevilágította, pedig nagyon távol volt. Ez még nem a Lángmadár volt, valaki rálőtt a felszínre egy átkozott nagy hajóval. És, hát azaz igazság, hogy nem akartam a közelében lenni annak a helynek, ahol ez fel fog robbanni, vagyis elfogja találni azt a helyet, amit meglőttek. A távolság alapján ez az a hely volt, ahol a fő harcok folytak. Ahol a Császár és a Sötét Tanács is volt, meg kell mondjam, hogy örültem annak, hogy nem voltam ott, hanem csak itt!
- Mi folyik ott?! – kérdezte rémülten a nő.
- Nem akarjuk tudni, de ez az a terület, ahol jelenleg a fő harc folyik, ahol ott van a Sith Császár és a Sötét Tanács is. Szerintem a KV megpróbálja kilőni őket, hogy ne járjanak sikerrel a rituáléval… – mondtam.
Ne legyen igazam. Jeleztem, hogy menjünk tovább, egyre rosszabb érzésem volt, hogy ez az egész minden itt káoszba fog hullani. Jó lenne innen is eltűnni mielőtt a mieink is úgy döntenek, hogy lehet, hogy meg kéne ezt torolni. Akkor pedig én már tényleg a közelben sem akartam lenni. És reméltem, hogy a megmentett tudósnő sem és szedi a lábait utánam, hogy kiérjünk a romvárosból. És akkor még meg kellene azt is úszni, hogy belefussunk abba, aki itt ténykedik. Ám ekkor olyan történt, ami nagyon nem volt jó…

Az égen ismét vörös fény jelent meg. Ez azonban nem a lövésnek volt köszönhető. Mintha maga a realitás szövete kezdett volna szétnyílni és odaát minden vörös volt. A csillagköd jellemzően kék volt a rengeteg kék csillag miatt, de odaát minden vörös. Szép és ijesztő látvány volt egyszerre.

A következő pillanatban a Lángmadár vijjogását lehetett hallani és a hatalmas lény feltűnt a hasadéknál és elkezdett átpréselődni rajta. A környéken a Sötét oldal ereje söpört végig, csak ebbe valami más, a halál vagyis inkább a túlvilág ereje is benne volt. Valami visszatért onnan, valami nagyon hatalmas. A Lángmadár pedig továbbra is szépen haladt át a hasadékon. Látszott, hogy odafent a csata abbamaradt, ahogyan a földön is. mindenki ezt figyelte.

A végjáték elkezdődött…

felszerelés/egyebek:

Hidegháború 10. – A Lángmadár – A vadászat





Romváros, Eshal

---

Kaylyn reagját lásd a saját posztjában, ha pedig becsatlakozik valaki, akkor lesz rendes mesélői reag is.

---

Azok után, ami folytatásban következett kénytelen voltam megállni és a tekintetem is az ég felé szegeződött. Ez nem volt jó, nagyon, de nagyon nem volt jó! Mármint tudtam, tudtuk, hogy mindez megfog történni, de mégis! Attól még ez az Erőre és a császár szottyadt golyóira, ez nagyon félelmetes volt! És nem csak én voltam az, aki így érezte, hanem mellettem a lány is, akit kiszabadítottam. Megragadta a karomat és éreztem, hogy remeg. Mit kellett volna tenni ebben a helyzetben? Fogalmam sem volt. ilyen pedig nagyon, de nagyon ritkán van. mármint azon kívül, hogy a nőt kivigyem innen, de a látottak mellett nem tudtam, hogy mi fog történni, hogy… Kár volt elkezdenem. Innen már nem is kellett sok ahhoz, hogy a Főnix átférkőzzön a mi világunkba, hatalmas volt, soha életemben nem láttam akkor lényt, vagy entitást, mint ez volt. az űrben volt, mégis gigantikusnak hatott. Bele sem mertem gondolni, hogy odakint mekkorának láthatják azok, akik a hajókon vannak. Hogy mit élhet át odafent Mynar és Kirageen. A lény a bolygó fölé magasodott és széttárta a szárnyait. Hihetetlen hangosan visított fel, szinte meg lehetett tőle süketülni, nem is beszélve arról, hogy a kék lángok amik kicsaptak előle mindenhova leértek. Oda is, ahol mi voltunk! Meglepő módon azonban nem égettek, de pillanatokra úgy éreztem, mintha a világ összes hatalmát birtokolni lennék képes az Erőn keresztül. Félelmetes ereje volt ennek a teremtménynek. Az Erő maga, amivel rendelkezett nem csodálkoztam azon, hogy képes lehet mindent eltörölni tizenötezer évente és mi a hamvait használjuk fel. Ez égetett, amikor megérkeztem, itt más volt a forrása, talán hatalmasabb is, mint nálunk. A nő még jobban megszorította a kezemet, de nem törődtem vele, képtelen voltam levenni a szemem a lángmadárról, amennyire láttam a nő is azt nézte, miközben félt. Végül is mi mást mondhattam volna?! Félelmetes, de egyben gyönyörű látvány volt ez…

felszerelés/egyebek:

Hidegháború 10. – A Lángmadár – A vadászat





Romváros, Eshal

---

~ Közjáték ~
A bolygó egyik elhagyatottabb részén a rituálé, amit Rhand Varázslói folytattak tökéletesen végbe ment. Ennek az ára jelen pillanatban nem a tényleges Benûwia volt, hiszen az ő gazdateste a Malachor V-n volt biztonságban, helyette a Jedi tanács tisztavérű urdrarr tagját áldozták fel, ez volt a lehető legjobb alternatíva, amit találtak. A többi rab csak elterelés volt, bár a mentőcsapat érdemeiből nem von le semmit, hiszen megölték volna őket. így nagyon, de nagyon sok életet mentettek meg.

A rituálé után végre valahára megnyílt a kapu a Netherworld-be, vagyis túlvilágba, aminek a módját egészen eddig csak Lady Ireria és Lady Benûwia ismert. Noha a rituálé félresikerült és nem volt tökéletes, mert az utolsó, a Kane családnál levő holocron még hiányzott, ennek ellenére sikerült, amit akartak. Az, hogy ennek lesz-e később bármilyen következménye, még nem lehetett tudni. A férfi a kezeit az égbe emelte.

A Lángmadár ugyanebben a pillanatban tárta ki a szárnyait és vijjogott egy újabbat. A szárnyai akkorára tárultak és ő is olyan nagynak tűnt, mintha az egész bolygót el akarná nyelni, eltudná. Végül lecsapott a bolygóra. Vagyis nem a bolygóra, mert valaki más volt rajta, akit ő kiszemelt magának, egy fiatal lány, egy umbarai ősökkel rendelkező feljavított génszerkezettel rendelkező fiatal nő.

Valakit, akit a Rhand Varázslói arra neveltek és hoztak létre, hogy egyszer a Főnix gazdateste legyen. A hatalmas telepatikus potenciállal rendelkező fiatal lány pedig felkeltette a Lángmadár figyelmét, aki bele is költözött a testébe. Minden pontosan úgy alakult, ahogyan azt Rhand Varázslói akarták. Csak egyvalamivel nem számoltak, hogy a Császár sikeresen szerzett egy olyan személyt, akit egész életében a faja miatt arra készítettek fel, hogy a Lángmadár ellen harcoljon.

Ezek az események közel történtek az ősi templomhoz, aminek az oldalán ekkor egy hatalmas karddal rendelkező férfi, Qui-Genua Non, a Fellegvár Csillagával érkezettek egyike robbant ki és pillanatokkal később, egy teleportálás után megérkezett a fiatal nőhöz, aki csak elmosolyodott.

Túl régen esett itt csapdába a Lángmadár, így sem ő, sem pedig az új gazdateste nem foghatta fel, hogy mivel is állnak szemben. Qui pedig elsújtott…

---

Kaylyn reagját lásd a saját posztjában, ha pedig becsatlakozik valaki, akkor lesz rendes mesélői reag is.

---

Ez az egész kezdett egyre rosszabbul kinézni, nem utolsó sorban a Lángmadár maga gyönyörű volt és mégis egyszerre félelmetes. A velem levő pantoran nő megrángatta a kezemet, ahogyan rápillantottam láttam, hogy mennyire fél.
- Nem tűnhetnénk el innen végre? – kérdezte.
Ezen majdnem felnevettem, komolyan azt hitte, hogy eltudunk úgy tűnni innen, hogy ne legyen ránk hatással a Lángmadár? Látta, hogy mekkora?! Már akkora, hogy képes lett volna a bolygót is elnyelni. De igazából kénytelen voltam igazat adni neki abban, hogy nem akartam ezen a helyen lenni. De… de valójában még a Csillagködben sem. Otthon akartam lenni, nem érdekel, hogy utálnak, mert csak nearhuman vagyok, nem érdekel, hogy Apuci folyamatosan zaklat és fenyeget, hogy megveret a rohamosztagosokkal, plusz C’baoth-ot is hajlandó vagyok elviselni.
- Rendben, hívom az erősítést! Csak jussunk ki a házakig és ne legyünk nyílt terepen! – tettem hozzá, nem akartam azt érezni, hogy még erősebb vagyok…
Az a valami, vagy valaki még mindig itt volt és abba továbbra sem akartam belefutni. Szóval megragadtam a nő kezét és meg sem álltam a rohanásban addig, amíg végül nem sikerült egy biztonságos pontra érni. Eddigre a Lángmadár is eltűnt az égről, ami nem jelentett jót. Volt egy olyan érzésem, hogy nagyon, de nagyon nem. Szerencsére rövid rohanás után meg is érkeztünk a házak közé, ahol találtam is egy helyet, ami jól védhető volt, és könnyedén el lehetett érni a szabad helyet, hogyha a csapatszállító (dropship) megérkezik. Amint megbizonyosodtam arról, hogy immáron tényleg biztonságban vagyok, vagyunk és az Erőben sem érzek semmit a környéken, akkor nyitottam kommvonalat a Hala-ra.
– Itt Rix, lehetőség szerint mérjék be a pozíciómat és küldjenek egy csapatszállítót, van egy kimentett túszunk is. A koordinátáim, ahonnan az üzenetet küldtem – hadartam.
Akkor most már nincs is nagyon más dolgunk, mint várni…

felszerelés/egyebek:

Hidegháború 10. – A Lángmadár – A vadászat





Romváros, Eshal

---

~ Közjáték ~
A fiatal nő, akinek a testét jelenleg a Lángmadár is használta csak felnevetett, amikor Qui megérkezett és csapásra emelte a fegyverét. Őket Rhand varázslói magának Rhand-nak szánták, mint királynőt, vagy ehhez hasonló rangon. De nem számoltak azzal, hogy a Császár azért jócskán többet tud annál a Lángmadárról, mint amit másokkal megosztott. Sokkal-sokkal többet. Qui-val együtt.

Ugyanis nem tudhatták, hogy a férfi által forgatott kardhoz nincs fogható. Legalább is a Csillagködben, mert a Shi’arok már alkottak egyet, igaz más módon. A kard nagyon is hasonlatos volt az ősrégi Sith kardokhoz. Csak éppen ez nem az Erő sötét oldalával, hanem teljesen semleges Erőből készült, azaz lényegében olyan volt, mintha a Lángmadár esszenciájából. A gazdatest és a lány közösen nevette fel.

A kard pedig ekkor érte el őket. Nem lehet tudni, hogy mire számított a Főnix, vagy a lány, de a kard könnyedén vágta őket félbe. A lány arcán meglepettség volt látható és furcsa módon nem félbeszakadt, hanem egy hatalmas, ember nagyágú tojásként omlott a földre. Qui és a Császár tudta csak, hogy ez a normális folyamat, a Lángmadár halott volt. azonban olyasvalami történt, amit még ők sem ismertek.

Egy hatalmas kék színű robbanás…

---

~ Végjáték ~
A robbanásnak ez a bolygó, ez a hely csak a központja volt, ugyanis az egész szétterjedt a teljes Csillagködben. Mindenhol látszott, mindenkit elért. Ugyan a Császár és Qui megakadályozták azt, hogy a Lángmadár mindent elpusztítson, de a lény halálával járó folyamatosak nem lehetett megakadályozni. Azok az események ugyanúgy lezajlottak. A Lángmadár a halálával pedig biztosította, hogy továbbra is maradnak Erőhasználók a Csillagködben és a Galaxisban.

Azonban, mint mindig történik valami, tizenötezer évvel ezelőtt az Ismeretlen Régió lezárult, ezúttal az ott levő Sorompó/Határ felnyílt, felfedve azokat, akik ott éltek. Ezeken felül még a déli peremvidéken több helyen képesek voltak azok bejutni a Csillagködbe. Ironikus módon ezek ugyanazok a lények voltak, a Rakaták, akik az előző ciklusban uralták a Csillagködöt. Most visszatértek.

Ahogyan a látomásban is mindenki láthatta korábban ismeretlen és furcsa hajók özönlötték el a Csillagködöt inváziószerűen. A Végtelen Birodalom visszatért, hogy visszaszerezze a hatalmat az egykor általuk uralt Csillagköd felett.Ezzel pedig egy új világrendet hoznak létre a Csillagködben.

Vége az első korszaknak.

Akkor köszönöm a játékot. A pontok és creditek a spoiler tagben. Minden karakter és játékos a saját frakciójának megfelelő (aki kalandon váltott frakciót, annak az új frakció értendő ez alatt) hajón ébred fel, minden felszerelésével, éppen hazafelé tartva. Akinek saját hajója is van, az is ott van a fedélzeten.
A bővítés 3 hónap (június utolsó napjától), az, hogy ebben 3 hónapban a Csillagködben mi történt, nagyvonalakban az új korszakkaland topicjában. Térképeket és hasonlókat terveim szerint a hétvégén kaptok, ahogyan az új frakciók leírását is.

---

Ez az egész kezdett egyre rosszabbul kinézni, nem utolsó sorban a Lángmadár maga gyönyörű volt és mégis egyszerre félelmetes. A velem levő pantoran nő megrángatta a kezemet, ahogyan rápillantottam láttam, hogy mennyire fél.
- Nem tűnhetnénk el innen végre? – kérdezte.
Ezen majdnem felnevettem, komolyan azt hitte, hogy eltudunk úgy tűnni innen, hogy ne legyen ránk hatással a Lángmadár? Látta, hogy mekkora?! Már akkora, hogy képes lett volna a bolygót is elnyelni. De igazából kénytelen voltam igazat adni neki abban, hogy nem akartam ezen a helyen lenni. De… de valójában még a Csillagködben sem. Otthon akartam lenni, nem érdekel, hogy utálnak, mert csak nearhuman vagyok, nem érdekel, hogy Apuci folyamatosan zaklat és fenyeget, hogy megveret a rohamosztagosokkal, plusz C’baoth-ot is hajlandó vagyok elviselni.
- Rendben, hívom az erősítést! Csak jussunk ki a házakig és ne legyünk nyílt terepen! – tettem hozzá, nem akartam azt érezni, hogy még erősebb vagyok…
Az a valami, vagy valaki még mindig itt volt és abba továbbra sem akartam belefutni. Szóval megragadtam a nő kezét és meg sem álltam a rohanásban addig, amíg végül nem sikerült egy biztonságos pontra érni. Eddigre a Lángmadár is eltűnt az égről, ami nem jelentett jót. Volt egy olyan érzésem, hogy nagyon, de nagyon nem. Szerencsére rövid rohanás után meg is érkeztünk a házak közé, ahol találtam is egy helyet, ami jól védhető volt, és könnyedén el lehetett érni a szabad helyet, hogyha a csapatszállító (dropship) megérkezik. Amint megbizonyosodtam arról, hogy immáron tényleg biztonságban vagyok, vagyunk és az Erőben sem érzek semmit a környéken, akkor nyitottam kommvonalat a Hala-ra.
– Itt Rix, lehetőség szerint mérjék be a pozíciómat és küldjenek egy csapatszállítót, van egy kimentett túszunk is. A koordinátáim, ahonnan az üzenetet küldtem – hadartam.
Akkor most már nincs is nagyon más dolgunk, mint várni…

felszerelés/egyebek: