Atlantisz
1 / 3 oldal • Megosztás
1 / 3 oldal • 1, 2, 3
Atlantisz
Az eredeti topic
Az ősi tengeri királyság mindenek alatt. Ha van olyan járű, ami kibírja a nyomást akkor a piloták sosem látott szépséget pillanthatnak meg. Ez Atlantisz, ami egyszerre egy királyi város és egy palota. Mindenfelé terebélyesedik így szüreális formákba csavarodva van az egész. A város körül cápákat, polipokat és delfineket lovagolnak emg az emberek, de az arany és kristélyszerű üveg tornyok közt érezheti a szemlélödő, hogy itt sokkalta nagyobb fejletség lakozik mint odafent.
A birodalom kiterjedése
Az eredeti topic
Az ősi tengeri királyság mindenek alatt. Ha van olyan járű, ami kibírja a nyomást akkor a piloták sosem látott szépséget pillanthatnak meg. Ez Atlantisz, ami egyszerre egy királyi város és egy palota. Mindenfelé terebélyesedik így szüreális formákba csavarodva van az egész. A város körül cápákat, polipokat és delfineket lovagolnak emg az emberek, de az arany és kristélyszerű üveg tornyok közt érezheti a szemlélödő, hogy itt sokkalta nagyobb fejletség lakozik mint odafent.
A birodalom kiterjedése
Az eredeti topic
A hozzászólást Thorhalla összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. 10 Feb. 2012, 14:21-kor.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Atlantisz
Gonosz Arca: Krang kaland játéka. Eredetileg innen olvasható.
Melissa Boltagon, Lyron McKenzie, Krang/Krang, Gorgon Boltagon, Embertelen elit
Attilan királynőjét díszes hajó várta és nemesi meghívás a tengerek alatti birodalomba. érkezve láthatta a felvonuló sereget és a fény műsorokat. Csak azok jöttek vele, akiket ő választott. A hajón mindent megkapott és a szolgáló kedvesek voltak. A város gyönyörű, akár egy csillogó ékkő a víz mélyén. A legnagyobb épületnél, a kastélynál állt meg a hajó. Akik nem tudtak úszni páncélt kaptak, de persze a királynőnek nem voltak ilyen gondjai. A teremben pedig Lyron várta királyi öltözetben szigonyát tartva. Őrjöngő tömeg nézte őket lentről és midnenfelé halakon úszó katonák voltak.
- Úrnőm.
Mondta meghajolva Lyron.
//Előzmény: Attilan//
Csupán én és a nyolc testőröm tartott velem a testőrség legjobbja. Igaz szegény Lockjaw-et sajnáltam, hogy ő mit fog kutya létére odalent kezdeni, de mindig meg tudtuk oldani az ilyen látogatásokat. A hajó ablakán néztem ki, míg ereszkedtünk lefelé, odakint ünnepet tartottak és díszes műsorokat. Kissé kényelmetlenül éreztem magamat már miatta, utoljára a koronázásomkor volt ekkora sürgés-forgás, de már ott sem szerettem. Teljesen feleségesnek éreztem és nem szerettem a középpontban lenni. Noha már megszokhattam volna, hogy ez a kötelességem. Kötelesség, amit szívesen dobtam volna félre. Azonban a terhes és rossz gondolatok hirtelen röppentek el, amikor végre megpillantottam Atlantisz gyönyörű városát, a helyet, amit úgy szerettem, mint második otthonomat. Olyan meseszép volt, mint amire emlékeztem, talán még szebb is. Gyermekkorom mesés időszakát töltöttem itt, egy ideig még igaz kötöttségekkel, majd mikor már megkaptam a képességemet szabadon légzőkészülék és egyéb hátráltató eszközök nélkül. A kastélynál álltunk meg, addigra a testőrségem kénytelen volt páncélt felölteni, hogy ne haljanak meg a víznyomástól, sem pedig ne fulladjanak meg idelent. Még orvosilag ellenőriztem volna őket, hogy minden rendben van-e, de Gorgon fordított az ajtó felé, hogy ez nem az én dolgom, hogy királynőként jöttem, nem pedig háziorvosként a saját testőrségemhez. Mihez is kezdenék a fivérem nélkül? Nyugodtabban aludnék a botrányai nélkül. Végül kinyílt a hajó ajtaja, még odabent kifújtam a tüdőmből minden levegőt, hogy itt már víz kerüljön a tüdőmbe. Az egyetlen kellemetlen része az egésznek az átállás egyik légzésről a másikra volt. Néhány pillanatra lehunytam a szemem és hagytam, hogy a levegővétel miatt víz kerüljön a tüdőmbe, ahogyan ez a kellemetlenség véget ért, már rendesen tudtam lélegezni a víz alatt is. A testőrségem kíséretében a trónterem felé úsztam, régen éreztem magam ennyire felszabadultnak, ennyi vízzel magam körül, ahol az lehettem, aki tényleg voltam.
A tömeg zaját hallani lehetett még itt bent is, őrség és katonák mindenfelé. Végül beértünk a trónterembe, és Lyron már ott volt, királyi díszben és a szigonnyal. Kissé elszégyelltem magam, mikor ő jött hozzánk, akkor semmilyen ünnepség, sem felkészültség nem volt. Nem is tudtunk érkeztéről. Tudtam, hogy nem zavarta mindez, de így is kellemetlenül éreztem magam ettől, hogy ő pedig ilyen pompával fogad engem. Amilyen gyorsan csak tudtam elhessegettem ezen rossz gondolatokat, és kihúzva feszes háttal érkeztem meg már Lyron elé. Elmosolyodtam, mikor köszöntött, s atlantiszi nyelven szólaltam meg a sajátom helyett.
- Királyom – pukedliztem egy kicsit, s felemeltem a fejem, hogy a szemébe nézhessek. – Köszönöm a csodálatos fogadtatást nagyuram, mindig örül a szívem, ha Atlantisz meseszép városába érkezhetem látogatóba. Királyságod ékköve most is oly pompás és gyönyörű, mint emlékeimben élt, tán még szebb is lett uradalmad alatt, mint előtte.
Örömmel hagytam volna a protokollt, de most még inkább kötött minket, mint odahaza Attilanon...
A király biccentent a szavakra.
- Köszönöm. Erre.
Mutatta az utat egy királyi étkezőbe, ahol díszes atlantisziak álltak.
- Ők Atlantisz szíve. A legbölcsebbek és erősebbek, akiket ismerek.
Mondta kedvesen majd sorolni kezdte a neveket és a rangokat. Kormányzók és vezérek, akik segítették a királyt. Végső soron egy atlantiszi, akinek tekintette ellenségesnek tűnt, és akitől Melissa megrémült.
- Krang a legfőbb hadvezér.
- Királynőm.
Hajolt meg Krang és megcsókolta finoman a lány kezét.
Követtem Lyron-t, amerre vezetett, s közben még egy pillanatra hátranéztem a saját embereimre, nekik bizonyára nem a legkönnyebb így a közlekedés. Nem hiszem, hogy bármelyikük is hosszabb úszáshoz lenne szokva. Egy étkezőbe értünk át, ahol többen is vártak minket. Végignéztem a csoport Atlantiszi személyen. Néhányan még ismerősök is voltak, hogy láttam, sőt találkoztam velük korábban, amikor még itt jártam a városban hercegnőként. Akkor még Unspoken követeként és örököseként. Akkor még Lyron is csak herceg volt. Minden más lett, néhány tanácsadó leélte élete jelentős részét, amíg mi aludtunk és semmit sem változtunk. Ők még ismertek minket, de nagyon sokaknak csupán mese és legenda volt Attilan városa és az embertelenek. Odakint a legtöbben most láttak minket először. Úgy hiszem, hogy tényleg ideje lenne a régi harmonikus szövetséget helyreállítani, még úgyis, hogy többé nem a tenger alatt nyugszik Attilan. Végignéztem újra a társaságon, amikor Lyron bemutatta őket mindenkinek biccentettem és igyekeztem a neveket és rangokat az arccal összekombinálni, szerencsére igen jól ment, hiszen Unspoken magántanárai ezt szinte az elsők között tanították meg. Végül egy marcona külsejű férfihoz értünk a bemutatáskor, a férfi szemeibe néztem és kissé visszahőköltem az meglepettségtől és ijedtségtől, amennyi ellenségességet láttam abban a tekintetben. Pillanatokkal később a nevét is megtudtam a férfinak. Krang, nos ezzel az ijesztő külsővel valóban remekül beillett a hadvezérek sorában. Szinte a kezemet sem kellett nyújtanom, mert ő már ott volt és kezet csókolt.
- Hadvezér – köszöntöttem én is. – Bízom benne, hogy manapság kevesebb dolga van önnek, mint az elődeinek a külső támadók miatt.
Majd a többiek felé fordultam.
- Örülök, hogy megismerhetem önöket és annak is, hogy régen megismertekkel még volt szerencsém így egy évszázad után is találkozni. És bevallom kissé kényelmetlenül is érzem magam az elmúlt száz esztendő miatt – mondtam kedvesen. – Szeretném, ha tudnák, hogy Attilan, én és a népem még mindig ugyanúgy tekint önökre, mint bármikor, amióta szövetségre léptünk egymással. Az országom mindig nyitva áll önök előtt és örömmel látjuk önöket Attilanon, ha ellátogatnak hozzánk.
A nő szavai után a fogadóbizottság tapsol és aztán egy kellemes vacsorába kezdenek, ahol a hadvezért leszámítva midnenki kedvesen érdeklődik Attilanról és annak a mostani helyzetéről. Mesélnek a történelmi dolgokról, amiket tanultak a városról és páran érdeklődnek a kúturáról és szokásokról. Az est végén midnenki távozik és a pár magára marad ameddig a többieknek megmutatják a szobáikat.
A pár csendesen van kettesben és Lyron mosolyogva fejet hajt.
- Köszönöm, hogy eljöttél. Sokat jelent nekem.
Csak hálásan mosolyogtam a fogadtatásra, és intettem a kezemmel, hogy tényleg semmi szükség a tapsra. Már semmi sem olyan, mint régen. Leültem az egyik székre utána és vacsorához láttunk. Mennyire régen ettem tényleg igazán remek atlantiszi ételt, nagyon hiányzott már. Túlságosan is régen voltam ezen a helyen, szinte végig faggattak, így enni nem nagyon tudtam és legalább annyit kellett beszélnem, mintha éppen egy tanácsülést vezettem volna odahaza és éppen most próbáltam volna a saját tanácsadóimat meggyőzni valamiről. Noha szívesen meséltem arról, hogy mi van odahaza. Elmeséltem, hogy az emberek megkerestek minket szövetség ügyben, a jelenlegi helyzetet, hogy mi van a felszínen, hiszen nem nagyon tudnak erről az itteniek. Szerencsére a lehető legjobb dolgokat tudtam elmesélni nekik, hogy a város virágzik és minden helyreállt a száz éves alvás után. Ami feltűnt, hogy Krang, a hadvezér volt a legszótlanabb végig és szinte morcos volt és távolságtartó. A fárasztó vacsora után lassan mindenki távozott és Lyron és én maradtunk csak a helységben.
Mikor úgy hallottam, hogy nincs más itt, elmosolyodtam Lyron szavain, felkeltem a helyemről és odaúsztam hozzá. Olyan magasságban álltam meg lebegve, hogy az arcával legyek egy magasságban, végigsimítottam az arcán és felemeltem a fejét lágyan, hogy a szemébe nézhessek.
- Örül a szívem, hogy itt lehetek, noha utolsó találkozásunk óta tudom, hogy ez veszélyes – suttogtam. – Tudom nekem is sokat jelentett, hogy eljöttél Attilanra, de nem kell köszönnöd, örömmel tettem. A legutóbbi elválásunk óta vártam ezt a percet.
Hozzásimultam és óvatosan csókoltam meg.
A csók után a férfi átkarolta a nőt és finoman magához húzta.
- Amit csinálunk... őrültség.
Mondja a király.
- A népem szigorú és... soha nem fogadnák el. Így is egyre nagyobbak a lázongások a többi faj miatt. A fenti háború súlyos károk okoz idelent.
Magyarázza Lyron, de a kezei nem tudják elengedni a nőt.
- Félek a királyságom össze fog omlani...
Mikor magához húzott levettem a mellkasáról a kezem és én is átöleltem őt. Bánatosan mosolyogtam rá a szavai után. Lehetséges, hogy az volt, nem is lett volna szabad elsőre sem megtörténnie. Mind a ketten uralkodók voltunk és ez túlságosan nagy szakadék volt.
- Örültség, lehet – feleltem. – De volt valaha is ebben ész érv és logikus döntés?
Soha sem volt. A vállára hajtottam a fejemet és így hallgattam a szavait. Ismertem a népét, hiszen mindig is közülük való akartam lenni, ide húzott a szívem hozzájuk, Lyronhoz. Talán pont ez volt az oka, hogy ez lett a külsőm a Terringen köd után. Hiszen első találkozásunkkor magam sem különböztem semmiben az emberektől. De utána, végre saját magam lehettem. Összeszorult a szívem a szavai után, sejtettem, hogy soha sem, vagy ha csak nagyon nagy gondok vannak. Lázongások? Így külsőre semmi sem látszott, bár ez utalhatott arra, hogy a hadvezér miért volt ennyire komor és bosszús.
- Ugye tudod, hogy szívem szerint Atlantiszinak születtem volna? – kérdeztem nagyon halkan. – Pedig diplomáciailag is az egyik legjobb döntés lenne, ha már olyan mesze jutunk, hogy ezt az oldalát nézzük – feleltem bánatosan.
A fenti háború nekünk is komoly gondokkal járt, valahogyan véget kellett volna vetni neki, hogy a mi birodalmaink fennmaradjanak, hiszen mindkettő régebbi, mint az embereké. Szavai ellenére még mindig nem engedett el, s én is őt karoltam. Megdermedtem Lyron karjaiban, mikor mondta, össze fog omlani a birodalma. Döbbenten kaptam fel a fejemet a válláról és néztem a szemébe.
- Nem! – ráztam meg a fejemet. – Ennyire nem lehet rossz a helyzet. Tárgyalni próbáltatok az emberekkel? – kérdeztem, noha tudtam, hogy úgysem érdekelné őket. – Meg kell érteniük, hogyha nem vigyáznak, nem csak az övék a Föld! Mi régebb óta vagyunk itt, régebben építettünk tartós birodalmakat, mint ők. Ha ti elvesztek az mindenkinek hatalmas károkat fog okozni. Segítek, segítünk... nem fogom hagyni, hogy a királyságod, a szeretett Atlantiszom semmivé legyen.
Lyron megrázza a fejét.
- Más a helyzet. Az emberek nagy részét a háború érdekli. Az egyetlen mód, ahogy figyelnének ránk az pedig ha harcolunk ellenük. A hadvezérem ezt akarja és egyre többen értenek vele egyet. Megbízom benne, régi szövetségesem, de a nézetei agresszívak.
Mondja a férfi.
Meglepetten néztem Lyron-ra, amikor a háború mellett pártolt. A legjobb tudomásom szerint nagyon kevesen maradtak, túlságosan is kevesen ahhoz, hogy sikerrel vívjanak meg egy háborút. A meglepettségem riadalomba és szörnyülködésbe csapott át. Meg fogják magukat ölni, ha ebbe belevágnak. Nem hiába nem háborúztunk mi sem, pedig mi még technikailag is fejlettebben álltunk, mint a víz alatti szövetségeseink.
- De... de Lyron – próbáltam kipréselni magamból a szavakat. – Alig élnek a fajotokból már csak. Ha harcoltok, nem nyerhettek! El fognak titeket törölni és kiirtanak titeket. Ezeket nem érdekli semmi és senki, az sem, hogy egymást ölik. Ha megszerezik a technikáját annak, hogy miként lehet idelent élni nem fogja érdekelni őket, hogy itt vagytok. Nem hagyhatod, hogy a néped a vesztébe rohanjon. Ezt nem látják az embereid? Kísérleti alanynak használják majd az elfogott katonákat, kínoknak teszik ki majd, hogy ők is képesek legyenek itt élni. Ezt a hadvezérednek is látnia kell.
Mert ebben a háborúban talán csak ránk számíthattak, másra nem. Asgard nem harcolna, nem avatkoznak be. Nekik csak New Jerseyvel van gondjuk.
- De miért akarnak a vesztükbe rohanni? – kérdeztem újra keserűen. – Kiknek az oldalán akarnak harcolni? Tudniuk kell, hogy mi soha sem háborúztunk és mi mindig a diplomáciai megoldásokat pártoltuk. Ha... ha esetleg beszélnék a hadvezéreddel, s megpróbálnám meggyőzni. Nem kívánom a népeteket szenvedni látni, sem vérbefullni.
Lyron megrázza a fejét.
- Tévedsz.
Mondja szomorúan.
- Pontosan ez a bajom. Győznénk. A hadseregünk pár nap alatt kiirtaná mindkét Amerikát. A fegyvereink fejlettebbek és szinte mindent megtudunk gátolni. Kikapcsolunk minden gépet a közelben és utána könnyedén kiírtunk minden embert. 15% esélye van az emberiségnek.
A férfi keserűen lehajtja a fejét mikor ezt elmondja.
- Ha kiderül a gyermekem... mindennek vége.
Döbbentem csak tovább fokozódott, amikor azt mondta, hogy tévedek. Tévedtem volna? Hiszen ismertük őket. A szemeim elkerekedtek, amikor folytatta, hogy győznének és nem maradnának alul. Ezt soha sem gondoltam volna, nem is mertem volna ebbe belegondolni. De hogyan és mikor tettek ennyi erőre szert? Pár nap alatt győznének? Ez nem volt lehetséges.
- Mikor és mióta vagytok erre képesek? – kérdeztem döbbenten. – Erről én, mi nem tudtunk, hacsak nem hallgatta el ezt Unspoken előlem.
A legkeserűbb kérdésemet így sem tudtam feltenni, hogy ennyit a kölcsönös bizalomról? Unspoken erről a tényről soha sem beszélt és a legjobb tudomásom szerint Namor sem, legalább is tőle nem hallottam, amikor még annak idején többször megfordultam a városban. Itt éltünk velük évszázadok óta és nem tudtunk arról sem, hogy talán még képesek lettek volna nem csak a két Amerikát, de még minket is elsöpörni, ha akarták volna. Meg kellett valahogyan akadályozni, ha az emberek meghalnak, akkor sem lesz jobb semmi, hiszen mindig is egymás mellett éltünk, ki tudja, hogy mi lesz ha ők nem lesznek.
- Elküldöm Lockjaw-et és Gorgon-t érte – suttogtam. – Elmennek, és a gyermeket elviszik Attilan-ra. Nem fogják megtudni a gyermekedről itt Atlantiszon, hogy létezik. Attilan-on biztonságban lesz és senki sem fog kérdezősködni, sem beszélni róla. Biztonságban lenne és te is. Hacsak nem vagyunk mi is már a felszíni népek közé sorolva... – fejeztem be bánatosan. – A hosszút távú következményekre gondoltak, kik a háborút támogatják?
Lyron elmosolyodik kicsit büszkén.
- Unspoken ismerte ezt a titkunk, ezért nem támadta meg Atlantiszt. Az egyik legismertebb fegyverünk maga gabriel Kürtje.
Mutat a kürtre a falon. A többi kérdésnél viszont hangja szomorú lesz:
- Az még feltűnőbb, ezért bíztam az emberekre. Remek helyen van, de nálatok gyorsan észrevennék őt. A háború más téma. Atlantisz harcosok népe és majd száz éve tűri az emberek szennyező életét. Lassan nem fogják tovább...
Szavai megakadnak és csöndesen néz körbe. Az ajtón kopognak és egy katona csendesen belép.
- Uram. Elnézést. Pár vezető beszélni szeretne önnel. Azt mondják, hogy sürgős.
Lyron megadóan biccent és kéz csók után távozik.
Bólintottam, szóval Unspoken ismerte ezt, és annak ellenére, hogy tudta, hogy mennyire kötődöm Atlantiszhoz nem szólt semmiről sem. Igazából nem csak erről nem, hanem semmiről sem, és úgy távozott mindent hátrahagyva. Igaz nekem eszem ágában sem volt semmilyen háborúba sem belevinni a népemet, nem a mi háborúnk volt. Lehetséges, hogy igaza volt, hogy a fiú nálunk nagyobb veszélyben lenne, hogy hamar feltűnne a kiléte. De mi legalább megtudnánk őt védeni, nem úgy, mint az emberek. minket csak nem mernének egyetlen gyermek miatt megtámadni és ha kell, még Lyronnak is védelmet adnék. Bár azzal a következő uralkodóval a békés viszonyt rúgnánk fel. Hogy mennyire gyűlöltem a politikát, hogy ennyire megkötötte mindenki kezét. A szennyezéssel igaza volt, de akkor is kellett...
Zavartan néztem hátra, amikor elhallgatott és kopogást lehetett hallani. Azonnal hátrébb úsztam tőle pár lépésnyire még azelőtt, hogy egy katona „lépett” volna be a helységbe. Keserűen sóhajtottam fel, hogy máris távoznia kell és nem maradhatunk tovább kettesben. Megint egy újabb lázadás? Még ha ilyenről lenne szó sem avatnának be, vagy tán az én jelenlétem terhes és kelletlen a többség számára? Néhány másodpercig még az ajtót néztem, hol Lyron távozott, majd kinéztem a végtelen óceánra az ablakon keresztül. Úgy hiszem, hogy lassan meg kellett volna néznem, hogy Gorgon-ék merre lehetnek és visszatérnem a testőrségemhez.
A katona felé fordultam, hosszú másodpercek után, ha még benn volt, ha nem, akkor kiúsztam az ajtóig, hogy ott szóljak valakinek, noha még emlékeztem, hogy innen merre vannak a vendéglakosztályok.
- Kísérj a szobámba – mondtam a kint levő őrnek.
Mikor a királynő parancsol a katona zavartan néz rá egy pillanatig, de ekkor Lyron megjelenik.
- Bocsáss meg még volt pár kérdésük az egyik kereskedelmi úttal kapcsolatban, mostanság veszélyesebb lett.
Mikor látta a nő aggodalmát a katonához fordult.
- Menjen is ellenőrizze a királynő kíséretét! Még beszélnem kell vele valamiről.
Az bólintott és a férfi bement a szobába a nőve kedvesen megfogta a vállát és rámosolygott.
- Miről is beszéltünk?
Kérdi zavarában.
A katona zavartan nézett rám, amikor mondtam neki, hogy kísérjen el a szobámba. Igazából nem értettem, hogy ez miért lett olyan meglepő, az este hosszú volt és fárasztó, de végül a helyzetet Lyron mentette meg, ki most tért vissza. Szerencsére meglepően gyorsan. Szóval még a víz alatt is vannak veszélyek, noha mindig vannak ilyenek, vagyis régebben is voltak. Biccentettem neki, hogy rendben van, merre lehettek még Atlantiszi kolóniák a tengerben? Úgy gondoltam, hogy eléggé szétszórtan igen sok helyen. S végül még a katona is el lett küldve, örültem, hogy így kitalálta a gondolatomat, hogy a többiekről is szeretném tudni, hogy mi van velük. Illetve néhány percre ismét kettesben lehetünk.
- Köszönöm! – mondtam halkan.
Visszaúsztam a szobába Lyronnal, kissé megremegtem az érintése után, de mosolyogva pillantottam fel, a kezemmel felnyúltam az övéhez, s az ujjaimat belefűztem az övéi közé. Gondterhelten mosolyodtam el.
- Kettőnkről, rólad, a királyságodról s a közelgő háborúról – feleltem a kérdésre.
Néhány másodpercre elhallgattam és a padlóra néztem, majd zavartan pillantottam fel újra Lyron-ra.
- Emlékszel még az első találkozásukra? – kérdeztem. – Mikor még nekem is kellett védőruha és oxigénmaszk, hogy meg tudjak idelent lenni, mert még nem voltam tizenöt éves sem. Mikor az első közös sétánk alkalmával majdnem orra buktam egy útba eső hínárban, mert olyan nehéz volt közlekedni abban a védőfelszerelésben.
Kinéztem az ablakon a városra, valahogy nem tudtam elfogadni, hogy ennyire rossz és súlyos a helyzet, hogy nem lehet megoldani. Valamit, valamit, bármit, de tenni kellene.
- Mit gondolsz, megengedhetünk magunknak egy olyan kései sétát a palota valamelyik kertjében, mint annak idején? – érdeklődtem kissé bátortalanul. – Ahova nem kísérnek a gondjaink, se a kötelességeink, csak mi ketten vagyunk...
A király hallgatja a nőt mosolyogva majd felnéz a kérdésre.
- Elnézést. Persze... kimehetünk. Mindjárt szólok az őrségnek és akkor a te testőreid is tudni fogják hol vagyunk.
Megrázta a fejét.
- Bocsáss meg, csak a fiam jutott eszembe... aggódom érte.
Mondja kicsit zavartan a férfi.
Néhány pillanatra felderült az arcom, mikor mondta, hogy kimehetünk egy olyan sétát tenni, mint régen. Csak mi ketten a gondok nélkül, bár minden ennyire egyszerű lenne, de nem lehetett. Megráztam a fejemet, mikor mondta, hogy szól a testőrségnek, hogy az enyémeket is értesítsék, hogy kimegyünk sétálni ketten. Jobb, ha minél kevesebben tudnak róla, annál kisebb az esélye, hogy zavarna minket bárki is.
- Nem szükséges szólni nekik – mosolyodtam el. – Lord Gorgon teljesen bízik benned, tudja, hogy vigyázol rám, s melletted nem esik bántódásom.
Elkomorodtam, mikor a fiát említette. Mennyire hiányozhatott neki, közelebb úsztam hozzá és elengedtem a karját. Ismét megsimogattam az arcát és ezúttal csak az arcára leheltem egy csókot. Bánatosan pillantottam fel rá és néztem a szemébe. Olyan rosszul éreztem magam amiatt, hogy ebben nem tudtam segíteni, hogy nem tudtam mit mondani, hogy megvigasztaljam, hogy lelket öntsek bele, mert elképzelni sem tudtam a helyzetét.
- Minden rendben lesz vele, nem szeretem mikor ilyen komor és gondterhelt vagy – mondtam. – Az a lány vigyáz rá, akinél van. Ha sikerül megoldani a háború kérdését, hogy béke maradjon, ő is biztonságban marad és biztonságban nőhet fel.
Lyron sóhajt.
- Igazad van.
Ezzel feláll és felvesz egy köpenyt, hogy elinduljanak kifelé.
- Menjünk kicsit - majd megakad - Úgy véled az egy biztonságos hely a gyermekemnek? Mégis csak egy nagyváros. Megtudják ők védeni?
Kérdi a férfi afféle utolsó gondolatként miközben a falnál áll és a kürtöt nézi kicsit merengve.
Nem kívántam a testőrségemet zavarni, tényleg nem. Had pihenjenek minden bizonnyal nekik kicsit megártott, hogy ilyen mélységben vannak, még ha védőfelszerelés is volt rajtuk, akkor is. Lyron-ra néztem, mikor felkelt a helyéről s a falhoz ment, hogy felvegyen egy palástot még a sétához. Gondterhelten „sóhajtottam” fel, itt a vízben nehéz volt ezt megtenni a kopoltyúk miatt, levegőt nem tudtam kipréselni magamból. Valamit ki kellett volna találnom, hogy ne eméssze magát még jobban, hogy valahogyan újra saját maga legyen az az erős s magabiztos férfi, kit megismertem.
- Annak a városnak a védelmezői remek emberek, de ezt te magad is tudod – mondtam. – El tudják látni a védelmet és őt is megvédik. Csak a két szőrös és mogorva alakot ne engedd össze egy alkohol társaságában. A fiad pedig egy az ottani gyermekek közül, biztos helyen – mosolyodtam el, majd elkomorult az arcom. – Próbálj meg erős maradni kérlek, ha nem is értem, hát a fiad s királyságod miatt. Erősnek kell mutatkoznod, hogy példát mutass nekik, nem láthatják meg a félelmeid s aggodalmaidat, mert azzal elárulod őt is.
Szerette a fiát, el sem tudtam képzelni, hogy milyen lehet neki ebben a helyzetben. Megfogtam a kezét és ha hagyta az ujjai közé fűztem a sajátomat. Mit meg nem adtam volna ebben a percben, ha telepatikus erőket kaptam volna a terringen-ködben, hogy azok segítségével nyugtathassam meg. Ha engedte, akkor elkezdtem gyengéden húzni az ajtó felé, hogy induljunk.
- Mit gondolsz mit szólnának az embereid, ha segítenénk nektek egy esetleges tárgyalást összehozni a két Amerikai nemzettel? – kérdeztem óvatosan, bár féltem, hogy nemleges lenne a válasz. – Még mindig megvannak a kertben azok a víz alatti virágok, miket oly nagyon szerettem? – váltottam gyorsan témát, hogy eltereljem mindkettőnk gondolatait a kellemetlen dolgokról legalább pár percre.
Lyron nézte a kürtöt majd lassan érte nyúlt. Két ujjával finoman végig simította.
- Igazad van.
Mondja mosolyogva és rámarkolva a kürtre óvatosan leemelte.
- Biztosan lesznek.
Mondja és átkarolva a nőt fölé hajolva megcsókolja. Másik kezében a kürtöt tartja és mosolyog a királynőre csábosan. Az ajtó kitárul és a férfi egyszerűen Melissa derekát, amit eddig fogott jó erősen meglöki, hogy az az ajtóban álló katonák elé zuhanjon.
- Majd rakunk a celládba.
Mondja Kang, ahogy Lyron holoalakja semmivé válik körülötte. Akaratlanul is nevetni kezd ettől. A katonák pedig elfogják a nő kezeit és bilincsel kényszerítik hátra.
Lyron-t figyeltem, ahogyan a falon levő kürtöt vizsgálta. Elmosolyodtam, amikor mondta, hogy biztosan lesznek a virágokból. Reméltem, hogy el tudom a gondolatait terelni ezekről a rossz gondolatokról, hogy legalább pár percig, vagy óráig kevéssé legyen gondterhelt. Rámosolyogtam, mikor átkarolt, hozzábújtam s szenvedélyesen viszonoztam a csókját. Mikor a csók után felpillantottam csak a mosolyát láttam meg, s még mindig nem sejtettem semmit. Ebben a pillanatban hallottam meg az ajtót kicsapódni, éppen löktem volna magam hátrébb, hogy mégse lássanak vele ilyen közelségben, amikor ő lökött el magától erősen. Nem tudtam korrigálni a gyorsaság miatt, hogy ne kerüljek a talajra és az egyik katona előtt érkeztem le. Mi történik itt? Idegesen és félve pillantottam fel.
- Lyron? – kérdeztem.
Cellába? Meglepetten néztem rá, nem értettem, hogy mi történt itt, de a hang már nem Lyron-é volt, hanem a hadvezéré. A legfelsőbb értelemre, mit tettem? Felnyögtem, miattam fog összeomlani a királysága, elárultam a gyermekét és már azt is tudják, hogy mi ketten hogyan viszonyulunk egymáshoz. Megbízik benne, mikor Attilanon járt mondta, hogy vannak árulók s pont az egyik szövetségese, kiben megbízott? Megremegtem, ahogyan az első katona hozzám ért.
- Ehhez nincs joga! – próbáltam határozottan mondani, de a hangom elárult a remegésével. – Attilan királynője vagyok, nem tartóztathat le! Ha megteszi háborút kockáztat a népeink között!
Próbáltam odébb úszni s védekezni, noha számítottam rá, hogy erősebbek és nem fogja őket érdekelni, hogy eközben milyen sérüléseket szerzek.
- Hol van Lyron, mit tett vele és a testőrségemmel? – kérdeztem. – Álljon félre Krang és hagyjon távozni! – próbáltam parancsolni, de közel sem voltam olyan fenyegető, mint szerettem volna.
A reszketek a félelemtől, mint egy nyárfalevél, vagy egy hínár idelent mit a hullámok vagy a szél elér nem lehetett kellően meggyőző egy hadvezérrel szemben.
Krang elmosolyodik büszkén.
- Igen, háború lesz és veszteni fognak.
Mondja határozottan. Majd komorrá válik.
- Melissa Boltagon. Letartozom felbujtás, puccs, terrorizmus és szándékos diktatórikus hatalom visszaállítássásnak a vádjával. Mivel a királyunk részese volt ennek a szándékos támadásnak és törvényeinknek ellentmondó kapcsolatnak őt - akár a maga "testőrségét" - már letartoztattuk.
Jelenti be miközben a katonák felállítják a nőt.
- Attilannak huszonnégy órás ultimátumot adunk, hogy megadhassa magát. Különben a Boltagon királyi család vérvonala végett ér. Vezessék el!
Parancsolja Krang és a katonák akarata ellenére leviszik jó pár emelettel. Látja, hogy egy tucatnyi képviselő és szenátor menekül az egyik teremben, de a testőrség fegyvereivel Krang emberei végeznek velük.
Leérkezve a cellákban van a testőrség eszméletlenül a nőt is bedobják egybe.
Azok alapján, amit Lyron mondott tényleg nem tudtam, hogy mennyi esélyünk lenne. Attilan védelmezője és az embereink hadvezére itt volt velem, hiszen a fivérem volt az. Döbbenten hallgattam a vádakat, hogy mi miatt tartóztatnak le, még Attilan-on volt egy olyan érzésünk Gorgonnal, hogy csapdába sétálunk bele Lyron szavai alapján, de arra egyikünk sem gondolt, hogy ily látványos lesz és pontosan akkor fognak ilyen mértékű tettel próbálkozni, amikor itt vagyunk. Mindent kiterveltek, akkor ők voltak, akinek Lyron fia volt köszönhető, miattuk történt minden, ők tervezték ezt évek óta.
- Nem ítélhetnek el másokat a saját maga bűnei miatt! – mondtam. – Maga akar diktatórikus hatalmat, Lyron csak békét akar!
A többiek már foglyok voltak a hibámból, miközben felrángattak a földről. A katonákra néztem szinte kétségbeesetten. Próbáltam összeszedni magam, ami a rangomhoz méltó, minek Unspoken neveltetett, de nagyon nehéz volt főleg, hogy ekkor mondta ki, hogyha nem adjuk meg magunkat Gorgon-t és engem kivégeznek, a testőrségem többi tagjáról nem is beszélve. Egy napos ultimátum? Döbbenten néztem Krang-ra, tényleg azt hitte, hogy megadja magát a népem?
- És ha megadjuk magukat mi történik? – kérdeztem. – Annyira én sem vagyok naiv kislány, hogy tudjam, hogy a mi birodalmunkat is eltörölnék. Soha sem ismernék el magát ott kormányzónak, vagy uralkodónak Krang! És egy megszállást sem törvényesítenének! Attilan és az embertelenek nem fogják megadni magukat.
Mikor elvezettek nem ellenkeztem, magasra tartott fejjel igyekeztem végigúszni a folyosókon, még mindig királynő voltam, ezt nem vehették el, igyekeztem végig erősnek mutatkozni, pedig rettegtem s féltem. Az egyik teremnél egy menekülőt pillantottam meg, menekült, de elkapták és Attilani fegyverekkel végeztek vele. Miért? Miért kellett nekik ennyire a hatalom, miről mind Lyron, mind én örömmel lemondtam volna? Miért vágytak rá olyan sokan? Ahogyan leértünk a cellába nem fordultam hátra miután bent voltam, csak a hátam mögött hallottam, hogy becsukják az ajtót és bezárnak. Ha itt a víz alatt tudtam volna könnyezni, akkor éreztem volna, hogy végigfolynának az arcomon, de így képtelen voltam rá. A testőreimet láttam eszméletlenül, ők nem fogják így kibírni sokáig a víz alatt. Ha volt a cellában ülőhely, akkor odamentem s leültem rá. Keserűen és rettegve pillantottam fel az ajtó irányába, sikítani és kiabálni támadt volna kedvem, de nem tehettem meg. Méltónak kellett maradnom ahhoz, aki, ami vagyok.
Félve, rettegve vártam a percet, mikor Krang leküldi az embereit, mert azt még tudtam, hogy mindez megfog történni, csak az időpont volt kérdéses.
A királynő békésen ült amikor a szembeeső cellában fény lett. A földön a király feküdt. Pár komolyabb ütést kapott látszólag. Percekig van csend mielőtt Lyron először morogni kezd és megpróbálja feltolni magát a földről.Lassan felnézett a nőre.
- Mi... mi történt?
Mondja és próbál a falhoz húzódni.
- Ki hívtak... mentem.. megütöttek... Mel... jólvagy?
Kérdi aggódva.
Az eszméletlen testőreimet figyeltem ülve, én nem fogom megadni magam, Gorgon sem hagyná, hogy megtegyem, Attilan fontosabb volt, az Embertelenek fontosabbak voltak. A Genetikai Tanács pedig nem hagyná, hogy Krang bármit tegyen. Már Unspoken-nél is ők voltak ott ahol most, akárcsak az előtte levő királynál, ki apám fivére volt, így Gorgon és az én nagybátyám. Ők tudni fogják, hogy nem sértettünk törvényt, hogy koholt vádakkal tartanak minket és Lyron-t fogva. Ők voltak az utolsó esélyeim s beléjük vetett hitem, hogy helyesen fognak dönteni odahaza. A vádak közül még csak az sem volt igaz, hogy Lyron és én szeretők vagyunk, mert addig a pontig nem jutottunk el soha sem. Ilyen nagy bűn lett volna az, hogy szeretem őt? Összerezdültem, mikor a velem szemben levő cellában fények gyúltak s ekkor láttam meg az eszméletlen Lyron-t. A cellám elejébe úsztam és aggódva figyeltem őt, sérült volt, legalább is láthatóan, zúzott sebek. Pillanatok alatt rendbe tudtam volna hozni, ha ott lehettem volna mellette. Kétségbeesetten néztem rá, a szemeimben pedig csak félelmet láthatott és teljes kétségbeesést.
- Lyron, óvatosan ne tegyél hirtelen mozdulatot a fejeddel, agyrázkódásod lehet – suttogtam aggódva. – Csapda volt. Krang átvette a hatalmat – mondtam halkan. – Koholt vádakkal fogatott le engem, a testőreim pedig ki tudja, hogy mióta vannak itt ilyen állapotban. Ugyanazok a vádak rád nézve is, azt fogja elterjeszteni, hogy a segítségünkkel törtél diktatórikus hatalomra és a testőrségem veled mészárolta le a szenátust... A te képedben jött vissza a trónterembe... tud a fiadról. Azt akarta tudni, hogy hol lehet, nem mondtam semmit, hisz nem tudom. T... tudja, hogy... – akadtak el a szavaim. – Hogy túl közel állunk egymáshoz. Megölette a szenátust, láttam miközben levezettek ide, hogy a fegyvereikkel mészárolták le őket. Félek...
Néhány pillanatra elhallgattam főleg, mert a hangom is úgy remegett, hogy nem tudtam volna folytatni. Erre egyetlen tanár, sem lecke nem készített fel, ami itt van. Nem tudtam, hogy mit tegyek és féltem. Halálosan féltem és kétségbe voltam esve. Innen menekülni sem lehetett volna, vagy ha igen, odahaza sem tudtam volna mást tenni, de legalább tudnának a veszélyről.
- Háború lesz... – mondtam. – Meg fogja támadni Attilan-t. ultimátumot készül adni a Genetikai Tanácsnak, hogy megadják magukat, ha nem... Gorgon-t és engem megölnek, hogy véget vessenek a Boltagon dinasztia uralmának és káoszt okozzon a népem között. Nem tudom, hogy mit tegyek – néztem rá könyörgően. – Nem akartalak sem téged sem a népemet veszélybe sodorni sem őket – néztem egy pillanatra a testőreimre, majd vissza Lyron-ra.
A férfi a fejét fogja fájdalmasan.
- Krang... tudhattam volna. Csak neki volt belépése a laborokba. Elvitte a mintáimat. Végig ellenem volt.
Gondolkodik el ezen hangosan és csalódottan fejet hajt. Majd az erőteret nézi.
- Ki kell jutnunk.
Mondja és ismét a fejéhez nyúl.
- Sose bízhattam volna benne... már mindegy... mindent megoldunk... együtt.
- Ne higgy ennek a kis szajhának "királyom" - mondja egy megjelenő képernyő. - Nem végeztem ki a teljes szenátust, csak a hozzád hűségeket.
A monitoron Krang mosolyog valami gépben van talán egy csatahajón.
- Most jön az izgalmas rész. Ameddig én elintézek valamit addig mindketten kis kínzásnak lesztek kitéve. Csak akkor fejezem be ha mindkettőktől megkapom, amit akarok. Lyron mond el hol a gyermek, Melissa... a kezedet akarom, hogy uralmam teljes legyen. vagy meghaltok kiirtom az embereket ezzel a kis örököst is kivégzem majd lemészárolom a legtöbb embertelent, hogy a maradék a rabszolgám legyen. Ti rajtattok múlik.
A monitor kikapcsol és a két halember alatt a padló elektromos sokkolással hatalmas kínokat okoz.
Lyron-t figyeltem csöndesen, ahogyan rájött arra, hogy az egykor barátjának és hozzá hűségesnek hitt hadvezére volt az áruló. Csak neki volt bejutása oda? Már ennyire régen ezzel fáradoztak? Mi lett volna velünk, ha nem ébredtünk volna fel egy évvel ezelőtt, álmunkban ölte volna meg a fajomat és úgy foglalta volna el Attilan-t? Biccentettem, hogy ki kell jutunk innen, ha utána sikerül felébreszteni Lockjaw-et, akkor elmenekülni is el tudnánk innen. Ismét bólintottam, nem tudtam, hogy ebből a helyzetből miként is menekülhettünk volna meg, hogy miként oldhattuk volna meg együtt ezt. Krang hangjától összerezzentem, főleg amikor közölte, hogy mi fog következni. Hogy mit is akar és hogyan. A követelése után elsápadtam, teljesen logikus lépés volt tőle, hogy ezt akarja. Minket nem szabott semmilyen törvény, a Genetikai Tanácsnak pedig bele kellene egyeznie, ha neki adom a kezem és így királyi rangot kap az Embertelenek felett. Sápadtan néztem a monitorra, hát ezért kellett pontosan a mostani időpont, hogy itt vagyunk. Megráztam a fejemet, ebbe nem, soha sem mehetek bele. Kétségbeesetten pillantottam Lyron-ra, nem kínozhatta meg azért, hogy megkapja a beleegyezésem. Ígyis úgyis meghalok, tudtam, hogy amint megszilárdítja a hatalmát és elfogadják engem véletlenül halálos baleset ér valamilyen módon. Lehajtottam a fejemet, bármit is mondok ígyis úgyis a halálomat választom, de Lyron nem szenvedne, újra felnéztem rá, nem mondhatta meg, hogy hol van a fia. Féltem, rettegtem, de nem menthet engem a fiáért. Én pedig a népem boldogulását kellett volna választanom, de ha neki is adom a kezem a népem a Boltagon dinasztiához hűséges, ígyis az vár rájuk, hogy lemészárolják őket. Nem tudtam, hogy mit is kellene tennem.
- Ne add fel őt, bármi is...
Befejezni már nem tudta, mert abban a pillanatban, hogy a monitor kikapcsolt elektromos ütés érte a nőt. Korábban azt sem hitte volna, hogy ilyen fájdalom létezik, a legnagyobb fájdalom, amit valaha is érzett, mikor gyerekként elesett és megütötte magát, vagy a bot ütése, mikor Gorgon-nal gyakorolt némi önvédelmet. Erősnek akart mutatkozni, mert ez a kötelessége, de nem tudta megtenni, szinte az első pillanatban már felsikoltott fájdalmasan. A víznek „hála” könnyek nélkül zokogott fel a fájdalomtól és sikoltott fel újra. A lábai megroggyantak és nem tudott egyenesen sem megállni, lebegni a vízben. A fájdalomtól magzati pózba húzta össze magát és így próbálta enyhíteni mindezt, de nem sikerült. A fájdalom hullámokban járta át a testét újra és újra, hiába sikoltott, nem segített. Erre nem volt felkészülve, lassan leért a földre és a kezeivel a talajt próbálta karmolni és abban kapaszkodni, hogy kevéssé fájjon, de ez sem használt. A pokoli kínoktól és a zokogástól sűrűbben szedte a levegőt, el akarta veszíteni az eszméletét, hogy ne érezze ezt, de a várva várt megváltás nem jött el számára.
- Soha... s...em, ka... pja m..eg – zihálta.
Még volt benne ennyi erő, de tudta, hogy nem fogja sokáig tudni ezt tartani, hogy hamarosan, nagyon rövid időn belül könyörögni fog azért, hogy hagyják abba ezt. A körmei mostanra valószínűleg letörtek a föld kaparászásától, s a fájdalomtól Melissa újra felsikoltott...
Órák telnek el rövid sokkokkal és lassan Lyron már képes lenne megtörni, de nem maga miatt. A szerelmét félti. Nagy levegőket vesz és már nyála és könnye összefolyt a kínoktól. Nem tud beszélni, de a királynő szavaira egy félelmetes és mély hang kezd el morogva nevetni. ismerős, de mégis teljesen új.
- Úgy gondolod királynőm?
Kérdi a férfi.
- A birodalmad nevetséges. Egy szörny élete árán bejutottunk és teszteltük a hatalmatok forrását. Tíz katonámnak most olyan ereje van, mint eddig még senkinek. Nem tudják, hogy mi voltunk, de így nem figyeltek arra, hogy a seregeink körbe vették a várost. Az ultimátumot pedig elküldtük. Győztem. Rajtattok már csak az múlik, hogy hány áldozata lesz még a diadalomnak.
Hamarosan teljesen elvesztette az időérzékét is, fogalma sem volt, hogy mi történik körülötte, csak a fájdalmat érezte, már egy ideje sikoltani sem tudott, a hangja is elment. Ha beszélni próbált volna is fájdalmat okozott volna neki, akárcsak minden mozdulat. Sűrűn szedte a levegőt, már régen könyörögni kezdett volna, ha még képes lett volna arra, hogy beszéljen. A kezei sebesek voltak és a sós víz marta a véres sebeket, amiket akkor kapott, ahogyan a talajt karmolta, hogy a fájdalom ne legyen meg. A szemei égtek, de már egy ideje könnyeket sem tudott hullatni, csak feküdt reszketve kicsire húzva magát a földön. Magát ölelte magzatpózban, időnként meg-megrázkódott a fájdalomtól, nem akarta kimondani az igent, mert félt, hogy akkor Lyron is megtörik a férfiért volt erős, tudta, hogy a népének is a legjobb lenne, ha igent mondana, de nem akarta megtenni. Nem akarta őket így halálra ítélni. Végül csak sikerült valamit kipréselnie magából, amire azonban válasz is érkezett...
Megremegtem a hang hallatán, próbáltam felemelni a fejemet, hogy arra fordítsam, de még ez is fájdalmas volt és képtelen voltam megtenni, egy-egy apró mozdulattól is mintha ezer és ezer tűt mártottak volna belém, felnyögtem, sikoltottam volna, de már képtelen voltam megtenni. Egyszerűen lefagytam annak hallatán, amit mondott. Nem, nem élhették túl a Terringen-ködöt, ez nem lehet igaz. Nem lehettek ott, ez nem lehet. Feljebb próbáltam küzdeni magam, feltolni a kezemmel, de arra nem volt erőm, hogy megtartsam magam és elterültem a földön. Hangosan zokogtam fel a fájdalomtól, megalázottságtól, tehetetlenségtől. Nem tudtam mit tegyek, szívem szerint mentettem volna Lyron fiát, őt és a népemet is. De mindezt így képtelenség volt megtenni. Fájdalommal telien néztem Lyron-ra és nyúltam felé. Némán suttogtam csak felé, hogy „szeretlek”, többre nem volt erőm. Krang győzött, többet nem bírtam elviselni, még... még ha megölt volna is jobb lett volna.
- L... – kezdtem volna, de köhögésbe fulladt. – Legy... en – sikerült nem tudom hányadik próbálkozásra kimondani. – D... de ő... őket ne b... bá... ntsd. Eng...edd el ő...ket...
Sírva fordultam el Lyron-tól, most árultam el az embereimet, a fivéremet, őt, a birodalmamat. Nem bírtam a szemébe nézni azért, amit tettem.
A férfi mosolyogva nézi a lányt és lassan feloldja az energiát a kapun.
- Bölcsen döntött felség.
Mondja kedvesen a halember. Lyron a falnak csúszva szuszog miközben Krang felsegíti a menyasszonyát.
- Fel is adtad büszke király? Ennyi volt? Csak látnod kell szerelmed a karjaimban és törékeny kisfiúvá válsz?
Kérdi kacagva és a katonái szigorúan néznek. Lyron nagy levegőket vesz.
- Két hibát követtél el. Egy levegőt raktál a cellámba, mert vízben erősebb vagyok és ebből következik a második hibád... a falban nincs energia.
- Nem!
Ezzel Lyron átüti a falat mielőtt az elektromosság újra megcsapná és a fal beomlásával pár kavics fejen találja a királyi család kutyáját, felébresztve azt.
Melissa Boltagon, Lyron McKenzie, Krang/Krang, Gorgon Boltagon, Embertelen elit
Attilan királynőjét díszes hajó várta és nemesi meghívás a tengerek alatti birodalomba. érkezve láthatta a felvonuló sereget és a fény műsorokat. Csak azok jöttek vele, akiket ő választott. A hajón mindent megkapott és a szolgáló kedvesek voltak. A város gyönyörű, akár egy csillogó ékkő a víz mélyén. A legnagyobb épületnél, a kastélynál állt meg a hajó. Akik nem tudtak úszni páncélt kaptak, de persze a királynőnek nem voltak ilyen gondjai. A teremben pedig Lyron várta királyi öltözetben szigonyát tartva. Őrjöngő tömeg nézte őket lentről és midnenfelé halakon úszó katonák voltak.
- Úrnőm.
Mondta meghajolva Lyron.
//Előzmény: Attilan//
Csupán én és a nyolc testőröm tartott velem a testőrség legjobbja. Igaz szegény Lockjaw-et sajnáltam, hogy ő mit fog kutya létére odalent kezdeni, de mindig meg tudtuk oldani az ilyen látogatásokat. A hajó ablakán néztem ki, míg ereszkedtünk lefelé, odakint ünnepet tartottak és díszes műsorokat. Kissé kényelmetlenül éreztem magamat már miatta, utoljára a koronázásomkor volt ekkora sürgés-forgás, de már ott sem szerettem. Teljesen feleségesnek éreztem és nem szerettem a középpontban lenni. Noha már megszokhattam volna, hogy ez a kötelességem. Kötelesség, amit szívesen dobtam volna félre. Azonban a terhes és rossz gondolatok hirtelen röppentek el, amikor végre megpillantottam Atlantisz gyönyörű városát, a helyet, amit úgy szerettem, mint második otthonomat. Olyan meseszép volt, mint amire emlékeztem, talán még szebb is. Gyermekkorom mesés időszakát töltöttem itt, egy ideig még igaz kötöttségekkel, majd mikor már megkaptam a képességemet szabadon légzőkészülék és egyéb hátráltató eszközök nélkül. A kastélynál álltunk meg, addigra a testőrségem kénytelen volt páncélt felölteni, hogy ne haljanak meg a víznyomástól, sem pedig ne fulladjanak meg idelent. Még orvosilag ellenőriztem volna őket, hogy minden rendben van-e, de Gorgon fordított az ajtó felé, hogy ez nem az én dolgom, hogy királynőként jöttem, nem pedig háziorvosként a saját testőrségemhez. Mihez is kezdenék a fivérem nélkül? Nyugodtabban aludnék a botrányai nélkül. Végül kinyílt a hajó ajtaja, még odabent kifújtam a tüdőmből minden levegőt, hogy itt már víz kerüljön a tüdőmbe. Az egyetlen kellemetlen része az egésznek az átállás egyik légzésről a másikra volt. Néhány pillanatra lehunytam a szemem és hagytam, hogy a levegővétel miatt víz kerüljön a tüdőmbe, ahogyan ez a kellemetlenség véget ért, már rendesen tudtam lélegezni a víz alatt is. A testőrségem kíséretében a trónterem felé úsztam, régen éreztem magam ennyire felszabadultnak, ennyi vízzel magam körül, ahol az lehettem, aki tényleg voltam.
A tömeg zaját hallani lehetett még itt bent is, őrség és katonák mindenfelé. Végül beértünk a trónterembe, és Lyron már ott volt, királyi díszben és a szigonnyal. Kissé elszégyelltem magam, mikor ő jött hozzánk, akkor semmilyen ünnepség, sem felkészültség nem volt. Nem is tudtunk érkeztéről. Tudtam, hogy nem zavarta mindez, de így is kellemetlenül éreztem magam ettől, hogy ő pedig ilyen pompával fogad engem. Amilyen gyorsan csak tudtam elhessegettem ezen rossz gondolatokat, és kihúzva feszes háttal érkeztem meg már Lyron elé. Elmosolyodtam, mikor köszöntött, s atlantiszi nyelven szólaltam meg a sajátom helyett.
- Királyom – pukedliztem egy kicsit, s felemeltem a fejem, hogy a szemébe nézhessek. – Köszönöm a csodálatos fogadtatást nagyuram, mindig örül a szívem, ha Atlantisz meseszép városába érkezhetem látogatóba. Királyságod ékköve most is oly pompás és gyönyörű, mint emlékeimben élt, tán még szebb is lett uradalmad alatt, mint előtte.
Örömmel hagytam volna a protokollt, de most még inkább kötött minket, mint odahaza Attilanon...
A király biccentent a szavakra.
- Köszönöm. Erre.
Mutatta az utat egy királyi étkezőbe, ahol díszes atlantisziak álltak.
- Ők Atlantisz szíve. A legbölcsebbek és erősebbek, akiket ismerek.
Mondta kedvesen majd sorolni kezdte a neveket és a rangokat. Kormányzók és vezérek, akik segítették a királyt. Végső soron egy atlantiszi, akinek tekintette ellenségesnek tűnt, és akitől Melissa megrémült.
- Krang a legfőbb hadvezér.
- Királynőm.
Hajolt meg Krang és megcsókolta finoman a lány kezét.
Követtem Lyron-t, amerre vezetett, s közben még egy pillanatra hátranéztem a saját embereimre, nekik bizonyára nem a legkönnyebb így a közlekedés. Nem hiszem, hogy bármelyikük is hosszabb úszáshoz lenne szokva. Egy étkezőbe értünk át, ahol többen is vártak minket. Végignéztem a csoport Atlantiszi személyen. Néhányan még ismerősök is voltak, hogy láttam, sőt találkoztam velük korábban, amikor még itt jártam a városban hercegnőként. Akkor még Unspoken követeként és örököseként. Akkor még Lyron is csak herceg volt. Minden más lett, néhány tanácsadó leélte élete jelentős részét, amíg mi aludtunk és semmit sem változtunk. Ők még ismertek minket, de nagyon sokaknak csupán mese és legenda volt Attilan városa és az embertelenek. Odakint a legtöbben most láttak minket először. Úgy hiszem, hogy tényleg ideje lenne a régi harmonikus szövetséget helyreállítani, még úgyis, hogy többé nem a tenger alatt nyugszik Attilan. Végignéztem újra a társaságon, amikor Lyron bemutatta őket mindenkinek biccentettem és igyekeztem a neveket és rangokat az arccal összekombinálni, szerencsére igen jól ment, hiszen Unspoken magántanárai ezt szinte az elsők között tanították meg. Végül egy marcona külsejű férfihoz értünk a bemutatáskor, a férfi szemeibe néztem és kissé visszahőköltem az meglepettségtől és ijedtségtől, amennyi ellenségességet láttam abban a tekintetben. Pillanatokkal később a nevét is megtudtam a férfinak. Krang, nos ezzel az ijesztő külsővel valóban remekül beillett a hadvezérek sorában. Szinte a kezemet sem kellett nyújtanom, mert ő már ott volt és kezet csókolt.
- Hadvezér – köszöntöttem én is. – Bízom benne, hogy manapság kevesebb dolga van önnek, mint az elődeinek a külső támadók miatt.
Majd a többiek felé fordultam.
- Örülök, hogy megismerhetem önöket és annak is, hogy régen megismertekkel még volt szerencsém így egy évszázad után is találkozni. És bevallom kissé kényelmetlenül is érzem magam az elmúlt száz esztendő miatt – mondtam kedvesen. – Szeretném, ha tudnák, hogy Attilan, én és a népem még mindig ugyanúgy tekint önökre, mint bármikor, amióta szövetségre léptünk egymással. Az országom mindig nyitva áll önök előtt és örömmel látjuk önöket Attilanon, ha ellátogatnak hozzánk.
A nő szavai után a fogadóbizottság tapsol és aztán egy kellemes vacsorába kezdenek, ahol a hadvezért leszámítva midnenki kedvesen érdeklődik Attilanról és annak a mostani helyzetéről. Mesélnek a történelmi dolgokról, amiket tanultak a városról és páran érdeklődnek a kúturáról és szokásokról. Az est végén midnenki távozik és a pár magára marad ameddig a többieknek megmutatják a szobáikat.
A pár csendesen van kettesben és Lyron mosolyogva fejet hajt.
- Köszönöm, hogy eljöttél. Sokat jelent nekem.
Csak hálásan mosolyogtam a fogadtatásra, és intettem a kezemmel, hogy tényleg semmi szükség a tapsra. Már semmi sem olyan, mint régen. Leültem az egyik székre utána és vacsorához láttunk. Mennyire régen ettem tényleg igazán remek atlantiszi ételt, nagyon hiányzott már. Túlságosan is régen voltam ezen a helyen, szinte végig faggattak, így enni nem nagyon tudtam és legalább annyit kellett beszélnem, mintha éppen egy tanácsülést vezettem volna odahaza és éppen most próbáltam volna a saját tanácsadóimat meggyőzni valamiről. Noha szívesen meséltem arról, hogy mi van odahaza. Elmeséltem, hogy az emberek megkerestek minket szövetség ügyben, a jelenlegi helyzetet, hogy mi van a felszínen, hiszen nem nagyon tudnak erről az itteniek. Szerencsére a lehető legjobb dolgokat tudtam elmesélni nekik, hogy a város virágzik és minden helyreállt a száz éves alvás után. Ami feltűnt, hogy Krang, a hadvezér volt a legszótlanabb végig és szinte morcos volt és távolságtartó. A fárasztó vacsora után lassan mindenki távozott és Lyron és én maradtunk csak a helységben.
Mikor úgy hallottam, hogy nincs más itt, elmosolyodtam Lyron szavain, felkeltem a helyemről és odaúsztam hozzá. Olyan magasságban álltam meg lebegve, hogy az arcával legyek egy magasságban, végigsimítottam az arcán és felemeltem a fejét lágyan, hogy a szemébe nézhessek.
- Örül a szívem, hogy itt lehetek, noha utolsó találkozásunk óta tudom, hogy ez veszélyes – suttogtam. – Tudom nekem is sokat jelentett, hogy eljöttél Attilanra, de nem kell köszönnöd, örömmel tettem. A legutóbbi elválásunk óta vártam ezt a percet.
Hozzásimultam és óvatosan csókoltam meg.
A csók után a férfi átkarolta a nőt és finoman magához húzta.
- Amit csinálunk... őrültség.
Mondja a király.
- A népem szigorú és... soha nem fogadnák el. Így is egyre nagyobbak a lázongások a többi faj miatt. A fenti háború súlyos károk okoz idelent.
Magyarázza Lyron, de a kezei nem tudják elengedni a nőt.
- Félek a királyságom össze fog omlani...
Mikor magához húzott levettem a mellkasáról a kezem és én is átöleltem őt. Bánatosan mosolyogtam rá a szavai után. Lehetséges, hogy az volt, nem is lett volna szabad elsőre sem megtörténnie. Mind a ketten uralkodók voltunk és ez túlságosan nagy szakadék volt.
- Örültség, lehet – feleltem. – De volt valaha is ebben ész érv és logikus döntés?
Soha sem volt. A vállára hajtottam a fejemet és így hallgattam a szavait. Ismertem a népét, hiszen mindig is közülük való akartam lenni, ide húzott a szívem hozzájuk, Lyronhoz. Talán pont ez volt az oka, hogy ez lett a külsőm a Terringen köd után. Hiszen első találkozásunkkor magam sem különböztem semmiben az emberektől. De utána, végre saját magam lehettem. Összeszorult a szívem a szavai után, sejtettem, hogy soha sem, vagy ha csak nagyon nagy gondok vannak. Lázongások? Így külsőre semmi sem látszott, bár ez utalhatott arra, hogy a hadvezér miért volt ennyire komor és bosszús.
- Ugye tudod, hogy szívem szerint Atlantiszinak születtem volna? – kérdeztem nagyon halkan. – Pedig diplomáciailag is az egyik legjobb döntés lenne, ha már olyan mesze jutunk, hogy ezt az oldalát nézzük – feleltem bánatosan.
A fenti háború nekünk is komoly gondokkal járt, valahogyan véget kellett volna vetni neki, hogy a mi birodalmaink fennmaradjanak, hiszen mindkettő régebbi, mint az embereké. Szavai ellenére még mindig nem engedett el, s én is őt karoltam. Megdermedtem Lyron karjaiban, mikor mondta, össze fog omlani a birodalma. Döbbenten kaptam fel a fejemet a válláról és néztem a szemébe.
- Nem! – ráztam meg a fejemet. – Ennyire nem lehet rossz a helyzet. Tárgyalni próbáltatok az emberekkel? – kérdeztem, noha tudtam, hogy úgysem érdekelné őket. – Meg kell érteniük, hogyha nem vigyáznak, nem csak az övék a Föld! Mi régebb óta vagyunk itt, régebben építettünk tartós birodalmakat, mint ők. Ha ti elvesztek az mindenkinek hatalmas károkat fog okozni. Segítek, segítünk... nem fogom hagyni, hogy a királyságod, a szeretett Atlantiszom semmivé legyen.
Lyron megrázza a fejét.
- Más a helyzet. Az emberek nagy részét a háború érdekli. Az egyetlen mód, ahogy figyelnének ránk az pedig ha harcolunk ellenük. A hadvezérem ezt akarja és egyre többen értenek vele egyet. Megbízom benne, régi szövetségesem, de a nézetei agresszívak.
Mondja a férfi.
Meglepetten néztem Lyron-ra, amikor a háború mellett pártolt. A legjobb tudomásom szerint nagyon kevesen maradtak, túlságosan is kevesen ahhoz, hogy sikerrel vívjanak meg egy háborút. A meglepettségem riadalomba és szörnyülködésbe csapott át. Meg fogják magukat ölni, ha ebbe belevágnak. Nem hiába nem háborúztunk mi sem, pedig mi még technikailag is fejlettebben álltunk, mint a víz alatti szövetségeseink.
- De... de Lyron – próbáltam kipréselni magamból a szavakat. – Alig élnek a fajotokból már csak. Ha harcoltok, nem nyerhettek! El fognak titeket törölni és kiirtanak titeket. Ezeket nem érdekli semmi és senki, az sem, hogy egymást ölik. Ha megszerezik a technikáját annak, hogy miként lehet idelent élni nem fogja érdekelni őket, hogy itt vagytok. Nem hagyhatod, hogy a néped a vesztébe rohanjon. Ezt nem látják az embereid? Kísérleti alanynak használják majd az elfogott katonákat, kínoknak teszik ki majd, hogy ők is képesek legyenek itt élni. Ezt a hadvezérednek is látnia kell.
Mert ebben a háborúban talán csak ránk számíthattak, másra nem. Asgard nem harcolna, nem avatkoznak be. Nekik csak New Jerseyvel van gondjuk.
- De miért akarnak a vesztükbe rohanni? – kérdeztem újra keserűen. – Kiknek az oldalán akarnak harcolni? Tudniuk kell, hogy mi soha sem háborúztunk és mi mindig a diplomáciai megoldásokat pártoltuk. Ha... ha esetleg beszélnék a hadvezéreddel, s megpróbálnám meggyőzni. Nem kívánom a népeteket szenvedni látni, sem vérbefullni.
Lyron megrázza a fejét.
- Tévedsz.
Mondja szomorúan.
- Pontosan ez a bajom. Győznénk. A hadseregünk pár nap alatt kiirtaná mindkét Amerikát. A fegyvereink fejlettebbek és szinte mindent megtudunk gátolni. Kikapcsolunk minden gépet a közelben és utána könnyedén kiírtunk minden embert. 15% esélye van az emberiségnek.
A férfi keserűen lehajtja a fejét mikor ezt elmondja.
- Ha kiderül a gyermekem... mindennek vége.
Döbbentem csak tovább fokozódott, amikor azt mondta, hogy tévedek. Tévedtem volna? Hiszen ismertük őket. A szemeim elkerekedtek, amikor folytatta, hogy győznének és nem maradnának alul. Ezt soha sem gondoltam volna, nem is mertem volna ebbe belegondolni. De hogyan és mikor tettek ennyi erőre szert? Pár nap alatt győznének? Ez nem volt lehetséges.
- Mikor és mióta vagytok erre képesek? – kérdeztem döbbenten. – Erről én, mi nem tudtunk, hacsak nem hallgatta el ezt Unspoken előlem.
A legkeserűbb kérdésemet így sem tudtam feltenni, hogy ennyit a kölcsönös bizalomról? Unspoken erről a tényről soha sem beszélt és a legjobb tudomásom szerint Namor sem, legalább is tőle nem hallottam, amikor még annak idején többször megfordultam a városban. Itt éltünk velük évszázadok óta és nem tudtunk arról sem, hogy talán még képesek lettek volna nem csak a két Amerikát, de még minket is elsöpörni, ha akarták volna. Meg kellett valahogyan akadályozni, ha az emberek meghalnak, akkor sem lesz jobb semmi, hiszen mindig is egymás mellett éltünk, ki tudja, hogy mi lesz ha ők nem lesznek.
- Elküldöm Lockjaw-et és Gorgon-t érte – suttogtam. – Elmennek, és a gyermeket elviszik Attilan-ra. Nem fogják megtudni a gyermekedről itt Atlantiszon, hogy létezik. Attilan-on biztonságban lesz és senki sem fog kérdezősködni, sem beszélni róla. Biztonságban lenne és te is. Hacsak nem vagyunk mi is már a felszíni népek közé sorolva... – fejeztem be bánatosan. – A hosszút távú következményekre gondoltak, kik a háborút támogatják?
Lyron elmosolyodik kicsit büszkén.
- Unspoken ismerte ezt a titkunk, ezért nem támadta meg Atlantiszt. Az egyik legismertebb fegyverünk maga gabriel Kürtje.
Mutat a kürtre a falon. A többi kérdésnél viszont hangja szomorú lesz:
- Az még feltűnőbb, ezért bíztam az emberekre. Remek helyen van, de nálatok gyorsan észrevennék őt. A háború más téma. Atlantisz harcosok népe és majd száz éve tűri az emberek szennyező életét. Lassan nem fogják tovább...
Szavai megakadnak és csöndesen néz körbe. Az ajtón kopognak és egy katona csendesen belép.
- Uram. Elnézést. Pár vezető beszélni szeretne önnel. Azt mondják, hogy sürgős.
Lyron megadóan biccent és kéz csók után távozik.
Bólintottam, szóval Unspoken ismerte ezt, és annak ellenére, hogy tudta, hogy mennyire kötődöm Atlantiszhoz nem szólt semmiről sem. Igazából nem csak erről nem, hanem semmiről sem, és úgy távozott mindent hátrahagyva. Igaz nekem eszem ágában sem volt semmilyen háborúba sem belevinni a népemet, nem a mi háborúnk volt. Lehetséges, hogy igaza volt, hogy a fiú nálunk nagyobb veszélyben lenne, hogy hamar feltűnne a kiléte. De mi legalább megtudnánk őt védeni, nem úgy, mint az emberek. minket csak nem mernének egyetlen gyermek miatt megtámadni és ha kell, még Lyronnak is védelmet adnék. Bár azzal a következő uralkodóval a békés viszonyt rúgnánk fel. Hogy mennyire gyűlöltem a politikát, hogy ennyire megkötötte mindenki kezét. A szennyezéssel igaza volt, de akkor is kellett...
Zavartan néztem hátra, amikor elhallgatott és kopogást lehetett hallani. Azonnal hátrébb úsztam tőle pár lépésnyire még azelőtt, hogy egy katona „lépett” volna be a helységbe. Keserűen sóhajtottam fel, hogy máris távoznia kell és nem maradhatunk tovább kettesben. Megint egy újabb lázadás? Még ha ilyenről lenne szó sem avatnának be, vagy tán az én jelenlétem terhes és kelletlen a többség számára? Néhány másodpercig még az ajtót néztem, hol Lyron távozott, majd kinéztem a végtelen óceánra az ablakon keresztül. Úgy hiszem, hogy lassan meg kellett volna néznem, hogy Gorgon-ék merre lehetnek és visszatérnem a testőrségemhez.
A katona felé fordultam, hosszú másodpercek után, ha még benn volt, ha nem, akkor kiúsztam az ajtóig, hogy ott szóljak valakinek, noha még emlékeztem, hogy innen merre vannak a vendéglakosztályok.
- Kísérj a szobámba – mondtam a kint levő őrnek.
Mikor a királynő parancsol a katona zavartan néz rá egy pillanatig, de ekkor Lyron megjelenik.
- Bocsáss meg még volt pár kérdésük az egyik kereskedelmi úttal kapcsolatban, mostanság veszélyesebb lett.
Mikor látta a nő aggodalmát a katonához fordult.
- Menjen is ellenőrizze a királynő kíséretét! Még beszélnem kell vele valamiről.
Az bólintott és a férfi bement a szobába a nőve kedvesen megfogta a vállát és rámosolygott.
- Miről is beszéltünk?
Kérdi zavarában.
A katona zavartan nézett rám, amikor mondtam neki, hogy kísérjen el a szobámba. Igazából nem értettem, hogy ez miért lett olyan meglepő, az este hosszú volt és fárasztó, de végül a helyzetet Lyron mentette meg, ki most tért vissza. Szerencsére meglepően gyorsan. Szóval még a víz alatt is vannak veszélyek, noha mindig vannak ilyenek, vagyis régebben is voltak. Biccentettem neki, hogy rendben van, merre lehettek még Atlantiszi kolóniák a tengerben? Úgy gondoltam, hogy eléggé szétszórtan igen sok helyen. S végül még a katona is el lett küldve, örültem, hogy így kitalálta a gondolatomat, hogy a többiekről is szeretném tudni, hogy mi van velük. Illetve néhány percre ismét kettesben lehetünk.
- Köszönöm! – mondtam halkan.
Visszaúsztam a szobába Lyronnal, kissé megremegtem az érintése után, de mosolyogva pillantottam fel, a kezemmel felnyúltam az övéhez, s az ujjaimat belefűztem az övéi közé. Gondterhelten mosolyodtam el.
- Kettőnkről, rólad, a királyságodról s a közelgő háborúról – feleltem a kérdésre.
Néhány másodpercre elhallgattam és a padlóra néztem, majd zavartan pillantottam fel újra Lyron-ra.
- Emlékszel még az első találkozásukra? – kérdeztem. – Mikor még nekem is kellett védőruha és oxigénmaszk, hogy meg tudjak idelent lenni, mert még nem voltam tizenöt éves sem. Mikor az első közös sétánk alkalmával majdnem orra buktam egy útba eső hínárban, mert olyan nehéz volt közlekedni abban a védőfelszerelésben.
Kinéztem az ablakon a városra, valahogy nem tudtam elfogadni, hogy ennyire rossz és súlyos a helyzet, hogy nem lehet megoldani. Valamit, valamit, bármit, de tenni kellene.
- Mit gondolsz, megengedhetünk magunknak egy olyan kései sétát a palota valamelyik kertjében, mint annak idején? – érdeklődtem kissé bátortalanul. – Ahova nem kísérnek a gondjaink, se a kötelességeink, csak mi ketten vagyunk...
A király hallgatja a nőt mosolyogva majd felnéz a kérdésre.
- Elnézést. Persze... kimehetünk. Mindjárt szólok az őrségnek és akkor a te testőreid is tudni fogják hol vagyunk.
Megrázta a fejét.
- Bocsáss meg, csak a fiam jutott eszembe... aggódom érte.
Mondja kicsit zavartan a férfi.
Néhány pillanatra felderült az arcom, mikor mondta, hogy kimehetünk egy olyan sétát tenni, mint régen. Csak mi ketten a gondok nélkül, bár minden ennyire egyszerű lenne, de nem lehetett. Megráztam a fejemet, mikor mondta, hogy szól a testőrségnek, hogy az enyémeket is értesítsék, hogy kimegyünk sétálni ketten. Jobb, ha minél kevesebben tudnak róla, annál kisebb az esélye, hogy zavarna minket bárki is.
- Nem szükséges szólni nekik – mosolyodtam el. – Lord Gorgon teljesen bízik benned, tudja, hogy vigyázol rám, s melletted nem esik bántódásom.
Elkomorodtam, mikor a fiát említette. Mennyire hiányozhatott neki, közelebb úsztam hozzá és elengedtem a karját. Ismét megsimogattam az arcát és ezúttal csak az arcára leheltem egy csókot. Bánatosan pillantottam fel rá és néztem a szemébe. Olyan rosszul éreztem magam amiatt, hogy ebben nem tudtam segíteni, hogy nem tudtam mit mondani, hogy megvigasztaljam, hogy lelket öntsek bele, mert elképzelni sem tudtam a helyzetét.
- Minden rendben lesz vele, nem szeretem mikor ilyen komor és gondterhelt vagy – mondtam. – Az a lány vigyáz rá, akinél van. Ha sikerül megoldani a háború kérdését, hogy béke maradjon, ő is biztonságban marad és biztonságban nőhet fel.
Lyron sóhajt.
- Igazad van.
Ezzel feláll és felvesz egy köpenyt, hogy elinduljanak kifelé.
- Menjünk kicsit - majd megakad - Úgy véled az egy biztonságos hely a gyermekemnek? Mégis csak egy nagyváros. Megtudják ők védeni?
Kérdi a férfi afféle utolsó gondolatként miközben a falnál áll és a kürtöt nézi kicsit merengve.
Nem kívántam a testőrségemet zavarni, tényleg nem. Had pihenjenek minden bizonnyal nekik kicsit megártott, hogy ilyen mélységben vannak, még ha védőfelszerelés is volt rajtuk, akkor is. Lyron-ra néztem, mikor felkelt a helyéről s a falhoz ment, hogy felvegyen egy palástot még a sétához. Gondterhelten „sóhajtottam” fel, itt a vízben nehéz volt ezt megtenni a kopoltyúk miatt, levegőt nem tudtam kipréselni magamból. Valamit ki kellett volna találnom, hogy ne eméssze magát még jobban, hogy valahogyan újra saját maga legyen az az erős s magabiztos férfi, kit megismertem.
- Annak a városnak a védelmezői remek emberek, de ezt te magad is tudod – mondtam. – El tudják látni a védelmet és őt is megvédik. Csak a két szőrös és mogorva alakot ne engedd össze egy alkohol társaságában. A fiad pedig egy az ottani gyermekek közül, biztos helyen – mosolyodtam el, majd elkomorult az arcom. – Próbálj meg erős maradni kérlek, ha nem is értem, hát a fiad s királyságod miatt. Erősnek kell mutatkoznod, hogy példát mutass nekik, nem láthatják meg a félelmeid s aggodalmaidat, mert azzal elárulod őt is.
Szerette a fiát, el sem tudtam képzelni, hogy milyen lehet neki ebben a helyzetben. Megfogtam a kezét és ha hagyta az ujjai közé fűztem a sajátomat. Mit meg nem adtam volna ebben a percben, ha telepatikus erőket kaptam volna a terringen-ködben, hogy azok segítségével nyugtathassam meg. Ha engedte, akkor elkezdtem gyengéden húzni az ajtó felé, hogy induljunk.
- Mit gondolsz mit szólnának az embereid, ha segítenénk nektek egy esetleges tárgyalást összehozni a két Amerikai nemzettel? – kérdeztem óvatosan, bár féltem, hogy nemleges lenne a válasz. – Még mindig megvannak a kertben azok a víz alatti virágok, miket oly nagyon szerettem? – váltottam gyorsan témát, hogy eltereljem mindkettőnk gondolatait a kellemetlen dolgokról legalább pár percre.
Lyron nézte a kürtöt majd lassan érte nyúlt. Két ujjával finoman végig simította.
- Igazad van.
Mondja mosolyogva és rámarkolva a kürtre óvatosan leemelte.
- Biztosan lesznek.
Mondja és átkarolva a nőt fölé hajolva megcsókolja. Másik kezében a kürtöt tartja és mosolyog a királynőre csábosan. Az ajtó kitárul és a férfi egyszerűen Melissa derekát, amit eddig fogott jó erősen meglöki, hogy az az ajtóban álló katonák elé zuhanjon.
- Majd rakunk a celládba.
Mondja Kang, ahogy Lyron holoalakja semmivé válik körülötte. Akaratlanul is nevetni kezd ettől. A katonák pedig elfogják a nő kezeit és bilincsel kényszerítik hátra.
Lyron-t figyeltem, ahogyan a falon levő kürtöt vizsgálta. Elmosolyodtam, amikor mondta, hogy biztosan lesznek a virágokból. Reméltem, hogy el tudom a gondolatait terelni ezekről a rossz gondolatokról, hogy legalább pár percig, vagy óráig kevéssé legyen gondterhelt. Rámosolyogtam, mikor átkarolt, hozzábújtam s szenvedélyesen viszonoztam a csókját. Mikor a csók után felpillantottam csak a mosolyát láttam meg, s még mindig nem sejtettem semmit. Ebben a pillanatban hallottam meg az ajtót kicsapódni, éppen löktem volna magam hátrébb, hogy mégse lássanak vele ilyen közelségben, amikor ő lökött el magától erősen. Nem tudtam korrigálni a gyorsaság miatt, hogy ne kerüljek a talajra és az egyik katona előtt érkeztem le. Mi történik itt? Idegesen és félve pillantottam fel.
- Lyron? – kérdeztem.
Cellába? Meglepetten néztem rá, nem értettem, hogy mi történt itt, de a hang már nem Lyron-é volt, hanem a hadvezéré. A legfelsőbb értelemre, mit tettem? Felnyögtem, miattam fog összeomlani a királysága, elárultam a gyermekét és már azt is tudják, hogy mi ketten hogyan viszonyulunk egymáshoz. Megbízik benne, mikor Attilanon járt mondta, hogy vannak árulók s pont az egyik szövetségese, kiben megbízott? Megremegtem, ahogyan az első katona hozzám ért.
- Ehhez nincs joga! – próbáltam határozottan mondani, de a hangom elárult a remegésével. – Attilan királynője vagyok, nem tartóztathat le! Ha megteszi háborút kockáztat a népeink között!
Próbáltam odébb úszni s védekezni, noha számítottam rá, hogy erősebbek és nem fogja őket érdekelni, hogy eközben milyen sérüléseket szerzek.
- Hol van Lyron, mit tett vele és a testőrségemmel? – kérdeztem. – Álljon félre Krang és hagyjon távozni! – próbáltam parancsolni, de közel sem voltam olyan fenyegető, mint szerettem volna.
A reszketek a félelemtől, mint egy nyárfalevél, vagy egy hínár idelent mit a hullámok vagy a szél elér nem lehetett kellően meggyőző egy hadvezérrel szemben.
Krang elmosolyodik büszkén.
- Igen, háború lesz és veszteni fognak.
Mondja határozottan. Majd komorrá válik.
- Melissa Boltagon. Letartozom felbujtás, puccs, terrorizmus és szándékos diktatórikus hatalom visszaállítássásnak a vádjával. Mivel a királyunk részese volt ennek a szándékos támadásnak és törvényeinknek ellentmondó kapcsolatnak őt - akár a maga "testőrségét" - már letartoztattuk.
Jelenti be miközben a katonák felállítják a nőt.
- Attilannak huszonnégy órás ultimátumot adunk, hogy megadhassa magát. Különben a Boltagon királyi család vérvonala végett ér. Vezessék el!
Parancsolja Krang és a katonák akarata ellenére leviszik jó pár emelettel. Látja, hogy egy tucatnyi képviselő és szenátor menekül az egyik teremben, de a testőrség fegyvereivel Krang emberei végeznek velük.
Leérkezve a cellákban van a testőrség eszméletlenül a nőt is bedobják egybe.
Azok alapján, amit Lyron mondott tényleg nem tudtam, hogy mennyi esélyünk lenne. Attilan védelmezője és az embereink hadvezére itt volt velem, hiszen a fivérem volt az. Döbbenten hallgattam a vádakat, hogy mi miatt tartóztatnak le, még Attilan-on volt egy olyan érzésünk Gorgonnal, hogy csapdába sétálunk bele Lyron szavai alapján, de arra egyikünk sem gondolt, hogy ily látványos lesz és pontosan akkor fognak ilyen mértékű tettel próbálkozni, amikor itt vagyunk. Mindent kiterveltek, akkor ők voltak, akinek Lyron fia volt köszönhető, miattuk történt minden, ők tervezték ezt évek óta.
- Nem ítélhetnek el másokat a saját maga bűnei miatt! – mondtam. – Maga akar diktatórikus hatalmat, Lyron csak békét akar!
A többiek már foglyok voltak a hibámból, miközben felrángattak a földről. A katonákra néztem szinte kétségbeesetten. Próbáltam összeszedni magam, ami a rangomhoz méltó, minek Unspoken neveltetett, de nagyon nehéz volt főleg, hogy ekkor mondta ki, hogyha nem adjuk meg magunkat Gorgon-t és engem kivégeznek, a testőrségem többi tagjáról nem is beszélve. Egy napos ultimátum? Döbbenten néztem Krang-ra, tényleg azt hitte, hogy megadja magát a népem?
- És ha megadjuk magukat mi történik? – kérdeztem. – Annyira én sem vagyok naiv kislány, hogy tudjam, hogy a mi birodalmunkat is eltörölnék. Soha sem ismernék el magát ott kormányzónak, vagy uralkodónak Krang! És egy megszállást sem törvényesítenének! Attilan és az embertelenek nem fogják megadni magukat.
Mikor elvezettek nem ellenkeztem, magasra tartott fejjel igyekeztem végigúszni a folyosókon, még mindig királynő voltam, ezt nem vehették el, igyekeztem végig erősnek mutatkozni, pedig rettegtem s féltem. Az egyik teremnél egy menekülőt pillantottam meg, menekült, de elkapták és Attilani fegyverekkel végeztek vele. Miért? Miért kellett nekik ennyire a hatalom, miről mind Lyron, mind én örömmel lemondtam volna? Miért vágytak rá olyan sokan? Ahogyan leértünk a cellába nem fordultam hátra miután bent voltam, csak a hátam mögött hallottam, hogy becsukják az ajtót és bezárnak. Ha itt a víz alatt tudtam volna könnyezni, akkor éreztem volna, hogy végigfolynának az arcomon, de így képtelen voltam rá. A testőreimet láttam eszméletlenül, ők nem fogják így kibírni sokáig a víz alatt. Ha volt a cellában ülőhely, akkor odamentem s leültem rá. Keserűen és rettegve pillantottam fel az ajtó irányába, sikítani és kiabálni támadt volna kedvem, de nem tehettem meg. Méltónak kellett maradnom ahhoz, aki, ami vagyok.
Félve, rettegve vártam a percet, mikor Krang leküldi az embereit, mert azt még tudtam, hogy mindez megfog történni, csak az időpont volt kérdéses.
A királynő békésen ült amikor a szembeeső cellában fény lett. A földön a király feküdt. Pár komolyabb ütést kapott látszólag. Percekig van csend mielőtt Lyron először morogni kezd és megpróbálja feltolni magát a földről.Lassan felnézett a nőre.
- Mi... mi történt?
Mondja és próbál a falhoz húzódni.
- Ki hívtak... mentem.. megütöttek... Mel... jólvagy?
Kérdi aggódva.
Az eszméletlen testőreimet figyeltem ülve, én nem fogom megadni magam, Gorgon sem hagyná, hogy megtegyem, Attilan fontosabb volt, az Embertelenek fontosabbak voltak. A Genetikai Tanács pedig nem hagyná, hogy Krang bármit tegyen. Már Unspoken-nél is ők voltak ott ahol most, akárcsak az előtte levő királynál, ki apám fivére volt, így Gorgon és az én nagybátyám. Ők tudni fogják, hogy nem sértettünk törvényt, hogy koholt vádakkal tartanak minket és Lyron-t fogva. Ők voltak az utolsó esélyeim s beléjük vetett hitem, hogy helyesen fognak dönteni odahaza. A vádak közül még csak az sem volt igaz, hogy Lyron és én szeretők vagyunk, mert addig a pontig nem jutottunk el soha sem. Ilyen nagy bűn lett volna az, hogy szeretem őt? Összerezdültem, mikor a velem szemben levő cellában fények gyúltak s ekkor láttam meg az eszméletlen Lyron-t. A cellám elejébe úsztam és aggódva figyeltem őt, sérült volt, legalább is láthatóan, zúzott sebek. Pillanatok alatt rendbe tudtam volna hozni, ha ott lehettem volna mellette. Kétségbeesetten néztem rá, a szemeimben pedig csak félelmet láthatott és teljes kétségbeesést.
- Lyron, óvatosan ne tegyél hirtelen mozdulatot a fejeddel, agyrázkódásod lehet – suttogtam aggódva. – Csapda volt. Krang átvette a hatalmat – mondtam halkan. – Koholt vádakkal fogatott le engem, a testőreim pedig ki tudja, hogy mióta vannak itt ilyen állapotban. Ugyanazok a vádak rád nézve is, azt fogja elterjeszteni, hogy a segítségünkkel törtél diktatórikus hatalomra és a testőrségem veled mészárolta le a szenátust... A te képedben jött vissza a trónterembe... tud a fiadról. Azt akarta tudni, hogy hol lehet, nem mondtam semmit, hisz nem tudom. T... tudja, hogy... – akadtak el a szavaim. – Hogy túl közel állunk egymáshoz. Megölette a szenátust, láttam miközben levezettek ide, hogy a fegyvereikkel mészárolták le őket. Félek...
Néhány pillanatra elhallgattam főleg, mert a hangom is úgy remegett, hogy nem tudtam volna folytatni. Erre egyetlen tanár, sem lecke nem készített fel, ami itt van. Nem tudtam, hogy mit tegyek és féltem. Halálosan féltem és kétségbe voltam esve. Innen menekülni sem lehetett volna, vagy ha igen, odahaza sem tudtam volna mást tenni, de legalább tudnának a veszélyről.
- Háború lesz... – mondtam. – Meg fogja támadni Attilan-t. ultimátumot készül adni a Genetikai Tanácsnak, hogy megadják magukat, ha nem... Gorgon-t és engem megölnek, hogy véget vessenek a Boltagon dinasztia uralmának és káoszt okozzon a népem között. Nem tudom, hogy mit tegyek – néztem rá könyörgően. – Nem akartalak sem téged sem a népemet veszélybe sodorni sem őket – néztem egy pillanatra a testőreimre, majd vissza Lyron-ra.
A férfi a fejét fogja fájdalmasan.
- Krang... tudhattam volna. Csak neki volt belépése a laborokba. Elvitte a mintáimat. Végig ellenem volt.
Gondolkodik el ezen hangosan és csalódottan fejet hajt. Majd az erőteret nézi.
- Ki kell jutnunk.
Mondja és ismét a fejéhez nyúl.
- Sose bízhattam volna benne... már mindegy... mindent megoldunk... együtt.
- Ne higgy ennek a kis szajhának "királyom" - mondja egy megjelenő képernyő. - Nem végeztem ki a teljes szenátust, csak a hozzád hűségeket.
A monitoron Krang mosolyog valami gépben van talán egy csatahajón.
- Most jön az izgalmas rész. Ameddig én elintézek valamit addig mindketten kis kínzásnak lesztek kitéve. Csak akkor fejezem be ha mindkettőktől megkapom, amit akarok. Lyron mond el hol a gyermek, Melissa... a kezedet akarom, hogy uralmam teljes legyen. vagy meghaltok kiirtom az embereket ezzel a kis örököst is kivégzem majd lemészárolom a legtöbb embertelent, hogy a maradék a rabszolgám legyen. Ti rajtattok múlik.
A monitor kikapcsol és a két halember alatt a padló elektromos sokkolással hatalmas kínokat okoz.
Lyron-t figyeltem csöndesen, ahogyan rájött arra, hogy az egykor barátjának és hozzá hűségesnek hitt hadvezére volt az áruló. Csak neki volt bejutása oda? Már ennyire régen ezzel fáradoztak? Mi lett volna velünk, ha nem ébredtünk volna fel egy évvel ezelőtt, álmunkban ölte volna meg a fajomat és úgy foglalta volna el Attilan-t? Biccentettem, hogy ki kell jutunk innen, ha utána sikerül felébreszteni Lockjaw-et, akkor elmenekülni is el tudnánk innen. Ismét bólintottam, nem tudtam, hogy ebből a helyzetből miként is menekülhettünk volna meg, hogy miként oldhattuk volna meg együtt ezt. Krang hangjától összerezzentem, főleg amikor közölte, hogy mi fog következni. Hogy mit is akar és hogyan. A követelése után elsápadtam, teljesen logikus lépés volt tőle, hogy ezt akarja. Minket nem szabott semmilyen törvény, a Genetikai Tanácsnak pedig bele kellene egyeznie, ha neki adom a kezem és így királyi rangot kap az Embertelenek felett. Sápadtan néztem a monitorra, hát ezért kellett pontosan a mostani időpont, hogy itt vagyunk. Megráztam a fejemet, ebbe nem, soha sem mehetek bele. Kétségbeesetten pillantottam Lyron-ra, nem kínozhatta meg azért, hogy megkapja a beleegyezésem. Ígyis úgyis meghalok, tudtam, hogy amint megszilárdítja a hatalmát és elfogadják engem véletlenül halálos baleset ér valamilyen módon. Lehajtottam a fejemet, bármit is mondok ígyis úgyis a halálomat választom, de Lyron nem szenvedne, újra felnéztem rá, nem mondhatta meg, hogy hol van a fia. Féltem, rettegtem, de nem menthet engem a fiáért. Én pedig a népem boldogulását kellett volna választanom, de ha neki is adom a kezem a népem a Boltagon dinasztiához hűséges, ígyis az vár rájuk, hogy lemészárolják őket. Nem tudtam, hogy mit is kellene tennem.
- Ne add fel őt, bármi is...
Befejezni már nem tudta, mert abban a pillanatban, hogy a monitor kikapcsolt elektromos ütés érte a nőt. Korábban azt sem hitte volna, hogy ilyen fájdalom létezik, a legnagyobb fájdalom, amit valaha is érzett, mikor gyerekként elesett és megütötte magát, vagy a bot ütése, mikor Gorgon-nal gyakorolt némi önvédelmet. Erősnek akart mutatkozni, mert ez a kötelessége, de nem tudta megtenni, szinte az első pillanatban már felsikoltott fájdalmasan. A víznek „hála” könnyek nélkül zokogott fel a fájdalomtól és sikoltott fel újra. A lábai megroggyantak és nem tudott egyenesen sem megállni, lebegni a vízben. A fájdalomtól magzati pózba húzta össze magát és így próbálta enyhíteni mindezt, de nem sikerült. A fájdalom hullámokban járta át a testét újra és újra, hiába sikoltott, nem segített. Erre nem volt felkészülve, lassan leért a földre és a kezeivel a talajt próbálta karmolni és abban kapaszkodni, hogy kevéssé fájjon, de ez sem használt. A pokoli kínoktól és a zokogástól sűrűbben szedte a levegőt, el akarta veszíteni az eszméletét, hogy ne érezze ezt, de a várva várt megváltás nem jött el számára.
- Soha... s...em, ka... pja m..eg – zihálta.
Még volt benne ennyi erő, de tudta, hogy nem fogja sokáig tudni ezt tartani, hogy hamarosan, nagyon rövid időn belül könyörögni fog azért, hogy hagyják abba ezt. A körmei mostanra valószínűleg letörtek a föld kaparászásától, s a fájdalomtól Melissa újra felsikoltott...
Órák telnek el rövid sokkokkal és lassan Lyron már képes lenne megtörni, de nem maga miatt. A szerelmét félti. Nagy levegőket vesz és már nyála és könnye összefolyt a kínoktól. Nem tud beszélni, de a királynő szavaira egy félelmetes és mély hang kezd el morogva nevetni. ismerős, de mégis teljesen új.
- Úgy gondolod királynőm?
Kérdi a férfi.
- A birodalmad nevetséges. Egy szörny élete árán bejutottunk és teszteltük a hatalmatok forrását. Tíz katonámnak most olyan ereje van, mint eddig még senkinek. Nem tudják, hogy mi voltunk, de így nem figyeltek arra, hogy a seregeink körbe vették a várost. Az ultimátumot pedig elküldtük. Győztem. Rajtattok már csak az múlik, hogy hány áldozata lesz még a diadalomnak.
Hamarosan teljesen elvesztette az időérzékét is, fogalma sem volt, hogy mi történik körülötte, csak a fájdalmat érezte, már egy ideje sikoltani sem tudott, a hangja is elment. Ha beszélni próbált volna is fájdalmat okozott volna neki, akárcsak minden mozdulat. Sűrűn szedte a levegőt, már régen könyörögni kezdett volna, ha még képes lett volna arra, hogy beszéljen. A kezei sebesek voltak és a sós víz marta a véres sebeket, amiket akkor kapott, ahogyan a talajt karmolta, hogy a fájdalom ne legyen meg. A szemei égtek, de már egy ideje könnyeket sem tudott hullatni, csak feküdt reszketve kicsire húzva magát a földön. Magát ölelte magzatpózban, időnként meg-megrázkódott a fájdalomtól, nem akarta kimondani az igent, mert félt, hogy akkor Lyron is megtörik a férfiért volt erős, tudta, hogy a népének is a legjobb lenne, ha igent mondana, de nem akarta megtenni. Nem akarta őket így halálra ítélni. Végül csak sikerült valamit kipréselnie magából, amire azonban válasz is érkezett...
Megremegtem a hang hallatán, próbáltam felemelni a fejemet, hogy arra fordítsam, de még ez is fájdalmas volt és képtelen voltam megtenni, egy-egy apró mozdulattól is mintha ezer és ezer tűt mártottak volna belém, felnyögtem, sikoltottam volna, de már képtelen voltam megtenni. Egyszerűen lefagytam annak hallatán, amit mondott. Nem, nem élhették túl a Terringen-ködöt, ez nem lehet igaz. Nem lehettek ott, ez nem lehet. Feljebb próbáltam küzdeni magam, feltolni a kezemmel, de arra nem volt erőm, hogy megtartsam magam és elterültem a földön. Hangosan zokogtam fel a fájdalomtól, megalázottságtól, tehetetlenségtől. Nem tudtam mit tegyek, szívem szerint mentettem volna Lyron fiát, őt és a népemet is. De mindezt így képtelenség volt megtenni. Fájdalommal telien néztem Lyron-ra és nyúltam felé. Némán suttogtam csak felé, hogy „szeretlek”, többre nem volt erőm. Krang győzött, többet nem bírtam elviselni, még... még ha megölt volna is jobb lett volna.
- L... – kezdtem volna, de köhögésbe fulladt. – Legy... en – sikerült nem tudom hányadik próbálkozásra kimondani. – D... de ő... őket ne b... bá... ntsd. Eng...edd el ő...ket...
Sírva fordultam el Lyron-tól, most árultam el az embereimet, a fivéremet, őt, a birodalmamat. Nem bírtam a szemébe nézni azért, amit tettem.
A férfi mosolyogva nézi a lányt és lassan feloldja az energiát a kapun.
- Bölcsen döntött felség.
Mondja kedvesen a halember. Lyron a falnak csúszva szuszog miközben Krang felsegíti a menyasszonyát.
- Fel is adtad büszke király? Ennyi volt? Csak látnod kell szerelmed a karjaimban és törékeny kisfiúvá válsz?
Kérdi kacagva és a katonái szigorúan néznek. Lyron nagy levegőket vesz.
- Két hibát követtél el. Egy levegőt raktál a cellámba, mert vízben erősebb vagyok és ebből következik a második hibád... a falban nincs energia.
- Nem!
Ezzel Lyron átüti a falat mielőtt az elektromosság újra megcsapná és a fal beomlásával pár kavics fejen találja a királyi család kutyáját, felébresztve azt.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Atlantisz
Most fogtam csak fel, hogy kivételesen nem holoképen szólt hozzánk Krang, hanem itt volt a börtönszinten ő maga is. Próbáltam felnézni, de még a legapróbb mozdulat is fájdalmat okozott a szám ki volt száradva és már megszólalni sem tudtam, az előbbi néhány szó szinte minden maradék erőmet elvitte. Vártam a következő hullámát a fájdalomnak a kínzás miatt, amit már nem tudtam volna tovább elviselni, s a halálért könyörögtem volna. Már korábban megtettem volna, de nem tudtam megszólalni. Szédültem a sűrű levegővételtől, csak azt fogtam fel, hogy lassan nyílik az ajtó. Nem a kínzás jött, hanem lassan víz kezdett körbevenni. A fizikai fájdalom is, mit éreztem nagy volt, de igazából fel sem érte azt, amit amiatt éreztem, amit tettem. Felnyögtem, mikor Krang hozzámért, hogy felsegítsen, már ez is olyan fájdalmat okozott, hogy öklendezve fordultam volna el, ha lett volna erőm. Felnyögtem, sikítani kellett, de nem voltam képes rá, s le kellett csuknom a szemem, hogy ne veszítsem el az eszméletemet. A lábaim nem tartottak meg, így nekiestem a férfinak, miközben a vízben lebegtem. Próbáltam volna eltolni magam tőle, de a kezeim sem engedelmeskedtek, csak a homlokommal támaszkodtam meg a mellkasán. Megrázkódtam a sírástól a szavai hallatán, hogy a döntésemmel Lyron-t is megtörtem, de felnézni, se másfele nézni nem volt erőm. A következő mit hallottam Lyron szavai voltak, az enyémekkel ellentétben tiszták voltak és érthetőek, de szinte semmit sem értettem belőle. Krang meglepett hangja a szónak értelme sem volt, majd egy mély morgás, amit felismertem, hisz gyermekkorom óta kísért, de ez nem a fivérem volt most. Próbáltam a fejem megemelni, hogy lássak is valamit, de nem nagyon voltam erre sem képes.
- H...a – próbáltam mondani rekedten, ami ismét fájdalmas volt. – Hagyd... Krang... kö...nyör...göm. Eng...edd e...el ő...őket. Érd be v... velem. Így is a t...tied, mit ak...artál, Atlan...tisz é... és Attilan. E...engem így...is m...meg...ölsz. Csak szá...műzd ő...ket. Könyör...göm ne...ked! - nyöszörögtem.
A padlóra néztem sírva, nem halhattak meg, nem árhatott nekik tovább miattam...
Az utolsó dolog, amire emlékezett, hogy a szállásukon volt a többi testőrrel együtt, amikor mindannyian kezdtek rosszul lenni, majd képszakadás...
Lockjaw arra ébredt fel, hogy valami a fejére esett, majd még valami. Lassan nyitotta ki a szemét és kezdett morogni annak hála, hogy nem hagyták aludni. Szinte pillanatok alatt szállt ki az álom a szeméből, ahogyan körbenézett és rájött, hogy hol is van. Nem a szoba volt az, hanem egy börtöncella, energiacella mögött, ahogyan körbenézett maga mellett Atlantisz királyát látta nem jó állapotban a saját során végig pedig a társait eszméletlenül. A másik oldalon a királlyal szemben az igen rossz állapotban levő úrnőjét, egy furcsa alakkal és katonák a folyosón, az azon az oldalon levő energiacellákban pedig úgyszintén a társait.
Megrázta magát, hogy a törmelékek lejöjjenek róla, majd hangosan vonított fel, hogy ezzel is próbálja a társait felébreszteni. Az úrnője cellájában már víz volt, így oda nem teleportálhatott be a segítség címén, mert a nyomás valószínűleg megölné, de úgy meg tudná oldani, hogy kijussanak, legalább is Lyron. Végignézett a királyon, majd a fejével a másik cella felé bökött, ahol Melissa és Krang volt, majd vissza az uralkodóra.
Ha a férfi beleegyezik, akkor saját magát és a királyt elteleportálja, saját magát a királynő melletti cellába és a távolság miatt Lyron pont a királynő és a volt hadvezére mellé kell, hogy megérkezzen...
Lockjaw az egyik cellában jelenik meg látja a többit innen szemből és ebben az egyik katona van aléltan. pár mozdítás után a katona kezd magához térni. Egy majomszerű lény szuper erőkkel és és ellenállósággal.
Lyron viszont Krangék meleltt jelent meg.
- Őrség!
páran már úsztak az irányítókhoz, hogy vizet engedjenek a cellákba, de Lyron azonnal hatalmas ütést adott a volt hadvezérének, aki alig mozdult meg.
- Már nem vagy király és nem vagy a legerősebb!
Ezzel Krang ütött és Lyron hátra száguldott neki a folyosó falának. Krang pedig ugrott felé, hogy újra üssön.
Csak a megszokott fényeket láttam, amit oly gyakran életemben, mikor Lockjaw teleportált. Őt láttam a magam melletti cellában feltűnni s Lyron-t pedig pár méterre tőlünk. Kétségbeesetten kaptam fel a fejem s néztem rá. Az őrségért kiáltott Krang és azok indultak, hogy az embereimet megöljék. Nem tehették meg! A szívembe nagyobb félelem költözött, mint bármikor. A saját halálomat képes voltam elfogadni, de az övét nem, szinte kijózanítóan hatott ez az érzés, ahogyan a szívembe s a lelkembe mart. Aggodalom, félelem, féltés, rettegés, annak ellenére, hogy még mindig mindenem fájt minden erőmet összeszedve emeltem a kezem felé, de ő csak közeledett s a mellettem álló Krang-ot ütötte meg. A hadvezér csak kicsit tántorodott hátra, majd csak a keze lendülését fogtam fel, ahogyan Lyron-t ütötte meg s ő a szemközti falnak csapódott.
- Neeee! – sikoltottam fel.
Kétségbeesetten néztem arra, Krang pedig ugrott felé. Tudtam, hogy meg fogja ölni, ha nem teszek valamit, de mit tudtam volna tenni én? Minden erőmet összeszedtem és hiába fájt minden mozdulat, a talajtól löktem el magam abba az irányba, amerre ők is vannak, a féltés hajtott, hogy megmentsem őt. Próbáltam minden erőmet összeszedni és olyan gyorsan úszni az ellökés után, hogy megelőzhessem a nagytestű hadvezért, hogy megérkezhessem Lyron és ő közé, hogy a saját testemmel védhessem meg a férfit, kit szeretek ettől a vadállattól még akkor is, ha mindez az életember is kerül s az életem utolsó tette is lesz.
Lockjaw sikeresen meg tudta tenni, amit akart, így most az új cellából már látta a többi testőrt is, az orrával böködte meg a társát, hogy az felébredjen és az pedig már kezdett is mindettől magához térni. A fejét fogta és a mérgezéstől ő is szédült és még mindig rosszul volt. mindeközben Lockjaw Gorgon-t kereste a tekintetével, hogy a vezetőjüket megtalálja, hogy következő teleportálással hozzá érkezzen meg. azonban nem sok ideje maradt arra, hogy mindezze foglalkozzon, mert az őrség parancs elhangzott és az őrök nekiláttak a panelekhez úszni. A mellettük levő cellában pedig a király és a volt hadvezére támadt egymásnak. A kutya koncentrált és magát, a majomszerű testőrt, esetleg a másik cellában levőt is, és a kinti a területébe eső őrséget teleportálta el. Nem messzire, csak annyira, hogy a kinti testőrség és Krang is – ha még benne van abban a körzetben, amiben képes teleportálni – belekerüljön abba az egy, vagy energiacellába, ahonnan a testőrség tagjait vitte odébb. Egyelőre beérte azzal, hogy az őrséget így leszerelhesse egy időre, és saját maga pedig több társát is fel tudja ébreszteni, lehetőleg valaki olyat is, aki a folyosóról is el tudja majd a vizet tüntetni és ki tud mindenkit engedni a cellákból azelőtt, hogy az úrnőjük és Atlantisz királya súlyos sérülést kapnak, vagy megöletik magukat.
Lockjaw megérkezett a testőrrel Gorgonhoz, az őr így feltudta ébreszteni a vezetőjüket és abból a cellából látszódtak a légző készülékeik és fegyvereik tárra. A tár baja, hogy bevan zárva és nincs hely, hogy Lockjaw beleteleportáljon, ha elé teleportál meghalhat mire kinyitja a zárakat. A katonákat Lockjaw a majomszerű embertelen cellájába rakta a következő mozdulattal majd megjelent ismét Gorgonék mellett, aki addigra fel is ébredt. Ám nem volt idejük, mert addigra égzengető hangot hallottak.
Melissa pontosan beúszik az ütés elé és az hatalmas roppanó hanggal eltalálja az oldalát. A lány a falnak csapódik és az ezsméletét veszti vérezve. A vér a vízben táncolva oszlik el, de mögött Lyron elkerekedett szemeit látja Krang.
- NEM!
Üvölti a király és kiugorva a helyéről égzengő ütést mér a hadvezérre, ezt hallja a testőrség.
A trió tisztán látja Krangot repülni majd,a hogy az üvölti király utána száguldva ismét megüti az arcát. Csontokat lehet hallani törni és vér festi vörösre a vizet a folyosón.
- NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEM!
Minden annyira gyorsan történt, hogy feleszmélni sem volt időm, mire azt hittem, hogy sikerülni sem fog mégis sikerült. Már láttam Krang kezét emelkedni, amikor végül megérkeztem a két férfi közé, ekkor lassult le szinte minden, rettegve néztem fel, ahogyan felfogtam, hogy mit is tettem egyáltalán, emeltem volna a kezemet, hogy próbáljam védeni magam, de már késő volt. A kezét láttam suhanni, majd roppanást hallottam az oldalam felől s émelyítő fájdalmat éreztem, mi az egész testemben felcsapott. Sikoltani szerettem volna, de már képtelen voltam rá, még egy pillanatra láttam Lyron-t, de már így is sötétedni kezdett minden, újabb ütés, ahogyan valaminek az oldalammal nekicsapódtam, majd a fejemmel is. Ekkor már végre nem volt fájdalom, nem volt semmi sem...
Az első, amit meghallott még félálomban, hogy valaki sikolt, egy nő. A sikoly hangja pedig túlságosan is ismerős volt a számára. A következő pillanatban egy fényes villanás volt, amit csukott szemein át látott, majd valaki ébresztgeti. Kinyitotta a szemét és végre meglátta az egyik társát, szinte azonnal felkapta a fejét, hogy mégis hol lehetnek. Azonnal körbenézett, a felszerelésük megvolt és Lockjaw ekkor ért oda hozzájuk. Kintről egy reccsenést hallott, ahogyan valami eltörik, majd puffanás és legvégül Lyron hangját. Egy hatalmas alakot látottak mind a hárman elrepülni, majd a királyt utána, ekkor nézett el Gorgon arra, amerről a páros érkezett és látta meg a húgát a földön eszméletlenül.
– MELISSAAAAAAAAAAA! – üvöltötte a mély morgó hangján. – Gyerünk Lockjaw, kettőnket vigyél be a fegyverekhez, te pedig menj vissza az egyik cellába!
A kutya felnézett a faunra. Így elég tehetetlenek voltak, hogy odakint még mindig víz volt. Hátrébb lépett a párostól és Gorgon is hátrébb húzta Kaliban-t, hogy a cella másik oldalán legyenek a kutyához képest. A férfi sürgetően nézett Lockjaw-ra, és a kutya nekilátott, hogy ismét teleportáljon. Saját maga valószínűleg így a vízbe fog érkezni, de a másik kettőnek pont a fegyverek mellé kell a távolságból adódóan. Ha ez sikerült, akkor saját maga gyorsan még a vízből az egyik cellába teleportálja saját magát, hiszen ha ez sikerült, akkor Gorgon-ék fogják majd megoldani azt, hogy mindenki kijusson.
Gorgonék kijutva azonnal a fegyverekhez jutnak és a kapitány egy erősebb rúgással tudja feltörni. Az utolsó erőikkel veszik el a légmaszkjaikat és veszik fel azokat. mire Gorgon bekapcsolja addigra a társa meg meghalt...
Gorgon érzi a remegéseket és hallja az üvöltéseket. Látja, hogy Lyron egyre dühösebben veri át a falakon Krangot minden kegyelem nélkül. A királynője viszont a túloldalt vérzik eszméletlenül. Csak jobb karja és oldala pár pontjából szivárog a vér a pulzusa még erős.
Túlságosan is lassan sikerült megoldani azt, hogy bejussanak a felszerelésért, Gorgon-nak még sikerült felcsatolnia a légzőkészülékét, de a társának már túlságosan volt ekkor. A férfi dühösen szorította a kezét ökölbe a fal beszakadt részén látta, hogy a harc odakint még folytatódott, azonban most elsőre nem volt ideje azzal foglalkozni, noha örömmel segített volna Lyronnak Krang elintézésében azért, amit a hadvezér a húgával tett, de a lány még sérült volt. A többiek felszerelését is felkapta és azokkal úszott el a falon levő konzolig. Azon igyekezett lezárni a börtönszintet, vagyis azt a részt, ahol ők maguk voltak, hogy a folyosóról kiengedhesse a vizet, hogy utána a társait is kiengedhesse a cellákból, hogy vízmentes területen vehessék fel a maszkokat és kaphassák vissza a fegyvereket. Ha ezt sikerült megtennie, csak ekkor sietett oda a húgához és királynőjéhez, hogy megnézze az állapotát. A lány több sebből is vérzett, de még lélegzett és volt pulzusa is. Idegesen nézett körbe a férfi keresve bármilyen elsősegély felszerelést, hogy el tudják látni a lányt, bár sajnos nem sok reményt fűzött hozzá a víz alatti elhelyezkedés révén. Jobb híján, ha nem talált semmit, akkor a saját ruhájából letépett darabokkal állt neki rögzíteni a feltehetőleg törött kart és bekötözni a sebeket, vagy rögzíteni, ha a törött bordák szúrták át a lány bőrét és azért vérzik, ő maga többet nem tudott tenni jelen helyzetben. Csak még azt, hogy a nem sérült oldalára fekteti a lányt, hogy a tüdejéből a vizet ki tudja köhögni azért, hogy rendesen levegőt tudjon lélegezni.
Ha a testőrök kiszabadultak és ki tudtak menni a folyosóra Gorgon ténykedése után, akkor a csapat egyetlen női tagja sietett oda a majomszerű embertelenhez és próbált még rajta segíteni elsősegéllyel. Hiszen csak nemrég fulladhatott meg, még bízott benne, hogy van egy kis ideje. Mepróbálta a férfi mellkasából kipumpálni a tüdejébel levő vizet - megfelelő elsősegélyes módon - ha ezzel megvolt, akkor még újraélesztéssel próbálja a társát visszahozni az életbe.
Ahogy a majomszerű embertelen felébredt új tért magához maga a Királynő is. Pár bordája eltört és néhány megrepedt a felkarja biztosan eltört több pontosan is, de más baja nincs. Kintről mennydörgésként hallatszanak az ütések, amiket egymásnak adnak az atlantisziak és valahol visszhangzik ez. Mintha valami kínvetítőn is menne.
Ha körbe néznek egy folyosóval messzebb van egy monitor, amin az egyik kamera figyeli a brutális harcot, ahol a két nagy erejű lény pusztaököllel veri egymást véresre.
Lockjaw lefeküdt a testvérét kötöző Gorgon mellé és onnan figyelte, hogy mi is történik idelent. Csak a fülét mozgatta meg, amikor odakintről hallani lehetett a nagyon hangos ütéseket és vízhangzásokat. Amíg Lord Gorgon a sérültet látta el a többiek biztosították a helyet. A faun a lehető legóvatosabban kötötte be és rögzítette a nő töréseit, miközben most már jobban meg tudta nézni a lányt. Néhány saját magának okozott sérülés, a körmei letörve és a testén is néhány helyen égés nyomok, amiket a sokkolás okozhatott. A férfi számára teljesen nyilvánvaló volt, hogy a húgát és királynőjét hosszasan kínozták meg. Az egyik testőr állt meg mögötte.
- Hogy van az űrnő és mi történt? – hallotta a férfi a kérdést.
- Rendben lesz – felelte a morgó hangján és ökölbe szorította a kezét. – De bármi is történt, mi jártunk jobban. Megölöm, aki ezt tette...
- Lord Gorgon – szólt az egyik testőr, amelyik az Atlantisziak cellájánál állt. – Ezt úgy hiszem, hogy látnod kell...
A faun elfordult a húgától és odament a cellához. Ekkor tért magához köhögve a majomszerű testőr és a királynő is. Gorgon a terringen-ködös kezelésen átesett Atlantiszi őröket nézte.
- Mi a...?! – kérdezte meglepetten. – Ezek most Atlantisziak, vagy Embertelenek? Mi a fészkes fene folyik itt?
Ekkor tűnt fel neki, hogy a húga felébredt, egy pillanatra nézett hátra a lányra, majd a monitorra, ahol a két hal csatája is látható volt. Idegesen szorított rá a buzogánya markolatára és elindult kifelé. Az ajtóban torpant csak meg.
- Ti velem jöttök! – nézett hátra a testőrökre és a vörös bőrűn, Lockjaw-on és a két sérültet kivéve végigmutatott a társain. – Biztosítjátok a helyet végig, amíg ki nem jutunk innen. Lockjaw! Ha bármelyikük állapota romlik azonnal vigyétek őket Attilanra, és Lady Melissa-t, ha utánunk akarna jönni tartsátok itt! Lyron ellenfele meg az enyém!
Ezzel az említett embertelenek Gorgon vezetésével elindultak kifelé a börtönszintről, Lockjaw pedig gyengéden bökdöste meg a királynőt az orrával.
Köhögés, motoszkálás, beszélgetés és mintha égzengés lett volna, amit először meghallottam. Lassan nyitottam ki a szemem, igaz egyelőre csak fényeket tudtam kivenni, mozgást, mert homályosan láttam. Ahogyan levegőt vettem fájdalom hasított az oldalamba és felnyögtem. A földön feküdtem, akkor ez nem Attilan még, jutott eszembe a gondolat. Próbáltam megmozdulni, de a fájdalom miatt nem sikerült. Émelygés fogott el a karomba s az oldalamba nyilaló fájdalom miatt és ebből következően hányinger is tört rám. Súlyos lépteket hallottam, ahogyan láttam, mintha Gorgon távolodott volna, a hangját hallottam, senki más sem beszélt olyan mély és morgó hangon, mint ő. Próbáltam a fejemet megemelni, de ez sem sikerült nagyon. Éltem, ez legalább biztos volt, és a hangok alapján a többiek szabadok. Lyron? Lassan már a látásom is rendben volt, de mozogni nem tudtam, ahogyan Lockjaw megbökdösött próbáltam ránézni, hogy rendben vagyok. Parancsok hangzottak el, a szavak hangszíne alapján legalább is, az értelmüket nem nagyon értettem. A kevéssé fájós kezemet próbáltam arra a pontra tenni, ahol a legjobban fájt, igaz mi nem fájt rajtam, hogy gyógyítással próbálkozzam. A kezem csak pár pillanatra merengett fel sárgán, túl kimerült és sérült voltam ahhoz, hogy segíteni tudjak magamon.
- Mi... történt? – kérdeztem nagyon halkan, erőtlenül. – H... hol van Gorgon és Lyron?
Még mindig fájt beszélni, bár már nem a torkom miatt, az is fájt, de a levegővétel most sokkal nehezebb volt, és olyan álmosnak, fáradtnak éreztem magam, oly jól esett volna, ha aludhattam volna...
Gorgon és a csapata kiront a börtönből miután megnézték a száradástól elhunyt mutáns atlantisziakat pár magába a kísérletbe is belehalt.
A csapat kirontva látja, ahogy a véres fejű Lyron a földbe csapja Krangot. A betört padlóban Krang véres arccal emelte remegő kezét.
- Ne! Kérlek könyörülj! Nem én akartam ezt, nem az én tervem volt...
- Kié? Felelj!
Kérdezte Lyron türelmetlenül. A tömeg zavartan állta körbe őket.
- Gyerünk! Mondj el nekünk mindent!
Nem vártam meg a választ, hiszen nem érkezett meg, vagy csak én nem hallottam. Minden erőmet összeszedtem s igyekeztem felülni a helyemen. most már kinyitottam a szemem s két testőrömet láttam meg, illetve Lockjaw volt itt valóban. Azonban senki mást sem láttam. Felnyögtem, ahogyan az ép kezemmel feltoltam magam, sűrűn kapkodtam a levegő után, ahogyan a hátamat a falnak vetettem a levegővételtől az oldalam is fájt. Minden kis levegővételtől is. Fájdalmas arckifejezéssel néztem a testőreimre.
- A… Attilan veszélyben van – leheltem még mindig erőtlenül. – Krang serege körbevette…
Belegondolni sem mertem abba, hogy mi lesz, ha kiadja a parancsot, vagy támadnak, ha a hadvezérük nem jelentkezik, mert Lyronnal harcol. Azt sem tudtam, hogy mi annak az eredménye. Próbáltam felkelni, de annyira nem volt erőm, még így a vízben sem volt annyi erőm, hogy felkeljek. Gorgon és Lyron után kellett mennem, tudni akartam, hogy minden rendben van velük s a bátyám nem is tudta, hogy jelenleg mik a pontos körülmények. Őt ismerve pedig túlságosan könnyen veszti el a fejét.
- Vigyetek ki – néztem a testőrökre fájdalmasan. – Ez királynői parancs! – most sem sikerült túl parancsolóra a hangom, bár a fájdalom miatt.
Még ha ostobaság, akkor is. De nem tudtam itt ülni csak így, miközben lehet, hogy részben miattam s értem adják az életüket. bár az talán jó jel volt, hogy még nem érkezett Atlantiszi személy, hogy újra lefogjon minket, sem Krang, se senki. Így lehetséges, hogy Lyron és Gorgonék állnak győzelemre. Noha fogalmam sem volt, hogy ebben a percben mi volt győzelemnek nevezhető a két nép számára.
~ Bentiek ~
A vörös bőrű embertelen óvatosan emelte meg a királynő fejét, hogy az ne kerüljön le a földre s Melissa ne aludjon el újra.
- Ne aludjon el felség, maradjon ébren! – mondta a lánynak.
Mikor az úrnőjük próbált felülni a két testőre segítette fel, majd zavartan néztek egymásra és a Lockjaw-ra, mikor a városuk körbe van véve részt hozta fel a királynő. Majd a következő parancs még kínosabb volt. Ugyanis Gorgon parancsa az volt, hogy ne mozduljanak innen, de a királynőé meg, hogy vigyék ki őt. Most egy parancsot mindenképp megszegnek, bár egyik eshetőség sem volt jobb a másiknál. Így a két férfi óvatosan támogatta fel a királynőt és Lockjaw mögött lassan indultak kifele a folyosón.
~ Kintiek ~
A csapat végül kiért és hamar megtalálták a verekedő halakat is. sikerült elég közel úszni ahhoz, hogy hallják Krang könyörgését.
Gorgon dühösen indult el a földön fekvő hadvezér felé.
- De láthatóan örömmel hajtottad végre és nem tiltakoztál! – lehetett hallani a fenyegető hangját – Válassz kutya, megöljelek gyorsan, mert ki tudja hány embertelent öltél meg azért, hogy ilyen lehess te és a halott társaid– vicsorogta. – Vagy lassan végzek veled, mert megütöttél és megkínoztál egy magatehetetlen és harcra képtelen nőt, aki nem mellékesen Attilan és az Embertelenek királynője, sőt mi több, ő a húgom!
Ezzel már emelte is a buzogányát, hogy a választól függetlenül lesújtson a hadvezér fejére.
- Valakinek nem kéne lefognia mielőtt háborút robbant ki? – tette fel a kérdést a női testőr zavartan, noha igazából hagyta volna, hogy Gorgon megölje azt a rohadékot.
- Szerintem már háborúban állunk... – felelte a vörös hajú Alaris.
- Akkor azelőtt, hogy még jobban rontana a helyzeten? – érvelt a nő.
- Lehet még rontani? – kérdezett vissza a férfi.
A nő már nem felelt a férfi pedig lendült előre és megragadta Gorgon karját, hogy ne tudjon lesújtani.
- Legalább azt hagyd Lord Gorgon, hogy feleljen a kérdésre, hogy milyen magyarázatot hazudik össze, utána elég lesz megölni – mondta. – Ha netán mégis igazat mond, akkor később elkerülhetjük azt, ami most történt.
Bár Gorgont megállítják, de a lendülő fegyverét Lyron veszi eltelő. bekapcsolva hozzányomja a hadvezér arcához.
- Beszélj!
- Hydra! - üvölti az atlantiszi. - Szárazföldiek gyülekezete! Mindenről tudnak! Rólad, a királynőről, a Pegazusról! Mindenről! Hűségemért hatalmat és Atlantiszt ígérték! Könyörgöm elég!
Lyron vissza adja a fegyvert és kiemeli a kövekből az ellenfelét.
- Nem. Ez csak a kezdet - mondja az arcába rémisztő hangon, ezt hallja már a királynő is, aki kiér. - A pokol vár rád áruló - ezzel egy kezében feljebb úszik az férfival és a népére néz. - Ezt! Ezt hozták atyáink törvényei! A világ megváltozott és ma jó emberek, barátaim haltak meg haldokló törvények miatt, amiket nem lehet betartani! Ennek ma vége! Ma kisöprőm a szemetet! Új időszak következik! Új törvényekkel! Az első döntésem ma: Ők képviselnek engem ameddig vissza nem térek! - mutat az Embertelenek királyi személyekre. - Én még elintézek valamit.
Szemeiben vad düh és kegyetlenség majd felfelé indul a hadvezérrel.
Minden egyes mozdulat fájdalmas volt, a vége felé már nem is hittem, hogy valaha ki fogok érni, vagy nem veszítem el az eszméletemet újra, de végül kint voltunk. Hatalmas kő esett le a szívemről s végtelenül megkönnyebbültem, amikor Lyron-t és Gorgon-t is talpon láttam és igaz sérült volt Lyron, de könnyedén állt. A testőrségem tagjai pedig sértetlennek tűntek. Néhány lábcsapás, vagyis a támogatóimnak néhány lépés után megdermedtem, ahogyan meghallottam Lyron hangját. Fájdalmas arccal néztem abba az irányba, igyekezve a lehető legkisebbeket lélegezni, hogy legalább ez a lehető legkevésbé fájjon. A hangja megrémített, még soha sem láttam így kikelve magából az ismeretségünk tizenegy éve során. Többet változott, mint hittem, ő felnőtt kettőnk közül, felnőtt az uralkodáshoz, már nem az a fiatal férfi volt, ki nem akarta a trónt. Már teljesen ízig, vérig király volt. Kissé meglepetten és féltéssel néztem fel rá, ahogyan a feljebb úszott Kranggal. Megtette, amit még Namor sem mert annak idején, megváltoztatni a törvényeket. Elkerekedett szemmel néztem rá, amikor a fivéremre és rám mutatott, hogy mi képviseljük őt, amíg távol van. De ez már-már nyíltan felvállalása volt annak, amit irántam érzett, azon felül, hogy szinte csak mi voltunk megbízhatóak ezen a helyen.
- Lyron... – suttogtam bánatosan, alig hallhatóan, mikor láttam a szemében a dühöt és a kegyetlenséget.
Felfele néztem, ahogyan emelkedett, nagyon reméltem, hogy nem csinál semmilyen butaságot és ostobaságot és nem öleti meg magát. Gorgon-ra néztem, mikor eltűnt a páros, nem tudtam, hogy mennyire lenne ebben a helyzetben jó, ha nekiállnánk parancsolni idelent.
- Krang serege körbevette Attilan-t – mondtam a bátyámnak halkan. – És a Genetikai tanács is egy ultimátumot kapott. Tudatni kell velük, hogy a veszély elmúlt és a sereget visszahívni Lord Gorgon.
Felnyögtem a fájdalomtól, amit a beszéd okozott és a sűrűbb levegővétel, a fejemet is lehajtottam s összeszorítottam a fogamat, hogy ne sikoltsak fel.
- Nem fogok hazamenni – feleltem fájdalmasan. – Amíg Lyron vissza nem jön semmiképp.
Pedig tudtam, hogy meg kellene tennem, mert otthon is szükség van rám. Összeszorított ajkakkal emeltem fel a fejem, hogy a bátyámra nézhessek.
Gorgon meglepetten nézett a beosztottjára, amikor az lefogta, majd alig tudott feleszmélni, amikor Lyron a kezéből szedte ki a buzogányát. Csak figyelte a királyt, ahogyan annak vallott végre a másik. Most már szíves örömest agyoncsapta volna azt a kutyát, de úgy tűnt, hogy erre nem lesz lehetősége. Bólintott az uralkodónak, amikor az rá bízta az irányítást, majd fordult hátra, ahol a sérült húgát látta meg. Mikor Krang és Lyron távoztak Melissa-hoz ment hátra és a lány előtt állt meg.
- Ez a maradj bent Lady Melissa?! – kérdezte morogva. – És ez a parancs?! – nézett Lockjaw-ra és a másik két testőrre.
Összeráncolta a homlokát, amikor a remekebbnél remekebb híreket mondta el a királynő neki. Csak a fejét rázta meg, a lány szavaira, hogy maradna. Végignézett az Atlantisziakon és keresett a tekintetével egy katonát, vagy testőrt, mert valószínűleg ezek lehetnek az illetékesek, odaintette magához.
- A királyuk nevében azonnal hívják vissza az Attilan körül levő hadsereget! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon. – Nincs háború és nem is lesz az Embertelenekkel! Egy üzenetet küldjenek a Genetikai Tanácsnak, hogy a Krang által küldött ultimátum nem érvényes mostantól! A királynőnk szabad és nem fenyegeti semmi! Menjen!
A húgához lépett és óvatosan kapta fel a karjaiba a nőt.
- És kerítsenek egy orvost a királynőnek! – tette még hozzá az ott lévőknek, miközben az Embertelen testőrséggel elindult befelé a palotába, a következő parancs már nekik szólt. – A szenátusból és az őrségből, aki menekülni akar azt Lyron nevében tartóztassátok le, minden bizonnyal azok is az árulóval vannak! A palotát zárják le, senki sem távozik és nem léphet be rajta, amíg az uralkodó vissza nem tér!
Csak Lockjaw maradt mellettük a többiek nekiálltak annak, hogy a parancsot teljesítsék.
Az Atlantisziak egy ideig bizalmatlanul nézték az emberteleneket majd parancsok szerint elkezdtek sürögni-forogni mire a páros észbe kapott volna egy durranást láttak és az egyik Atlantiszi hadihajó ketté törve kezd lefelé lebegni, amiből a hajók zabvartan állnak meg és indulnak vissza.
Pár pillanat múlva az embertelenek kapják az üzenetet, hogy az Atlantiszi flotta visszavonult és egy zöld alak valamivel a kezében száguld a New York felé.
Gorgon akármennyire is óvatosan próbált felkapni az ölébe, még ez is fájdalommal járt. De így legalább meg tudtam tartani a sérült karomat is, ami viszont enyhített ezen. A bordáimat igaz próbálta elkerülni, de nem mindig sikerült neki. Csak csendben hallgattam, ahogyan kiosztotta a parancsokat, ezekhez úgyis ő értett jobban, s ez valóban az ő dolga volt, hogy ezt megtegye. A fejemet a mellkasára hajtottam s próbáltam valamelyest pihenni. Lehunytam a szemem, így hallottam, hogy az emberek még nem mozdultak, de ő elég erélyes volt, hogy rávegyen bárkit arra, hogy teljesítse a parancsot, amit kiadott. A furcsa zajokra nyitottam ki a szemem s néztem fel a levegőbe, egy hadihajó roncsai süllyedtek le Atlantisz felé. Még a saját haderejét is képes feláldozni azért, hogy béke legyen s ne támadjanak meg minket?
- Ezek szerint vége az ostromnak? – kérdeztem halkan.
Ekkor néztem csak fel a bátyámra, majd néhány másodperc után zavartan el a messzeségbe, vagy éppen le a földre. Bárhova, csak nem az arcára és a szemébe, amíg befele haladtunk a palotába és majd a belsejébe.
- Sajnálom, hogy elárultalak titeket – mondtam bánatosan.
Nem tudtam, hogy azt a döntést, amit akkor meghoztam, még ha nem is érvényes többé, képes leszek-e valaha jóvátenni.
Gorgon és Lockjaw megtorpant, amikor odafentről a zajokat lehetett hallani és hamarosan meg is látta a süllyedő hadihajót. Majd kapta is az üzenetet, hogy Attilan szabad és a hadsereg visszavonult. Ahogyan körbenézett már az Atlantisziak is mentek teljesíteni, azt a parancsot, amit kiadott, legalább ezzel nem kellett fáradnia, hogy fegyelmezze őket. A saját emberei is tették, amit parancsba kaptak. Lenézett a húgára.
- Igen, visszavonultak és Lyron New York felé tart – mondta.
A vendégszállásokig vitte a királynőt, pontosabban a lány szállásáig, amit neki készítettek elő. Ott az ágyba tette csak le a testvérét, Lockjaw pedig lefeküdt az ágy mellé, arra az oldalra, ami a bejárathoz közelebb esett, hogy egy esetleges támadás esetén még könnyebben meg tudja majd védeni a sérültet. Gorgon rosszallóan nézett a lányra, amikor az bocsánatot kért.
- Nincs miért bocsánatot kérned – morogta. – Mi nem voltunk ott, amikor szükséged lett volna ránk.
Az ajtó felé nézett.
- Hol van már az az orvos? – kérdezte.
A királynő már sokkal jobban van, a sebeit ellátták és az embertelenekét is.. A sereg visszaért és mindenhol nyugalom van csak a nép áll zavartan. Pár pillanat múlva megérkezik az embertelen flotta és előttük úszik Lyron király. Atlantisz népe rettegve néz, de Lyron nem mond semmit. Mikor a flotta megáll a város felett Lyron bemegy a királynőhöz és finoman kihozza balkonra.
- Atlantisz - szól a népéhez. - Évezredeken át rejtőztünk, de végre szövetségeseink vannak. Az emberiség elég érett lett, hogy barátunk legyen. Végre... - a királynőre néz. - Nem vagyunk egyedül. Új korszak köszönt ma be! Új törvényeink lesznek és új szebb jövőnk!
A nép éljenezve ünnepli a királyt, aki csendre inti őket majd megfogja a királynő kezét.
- Melissa Boltagon - szólítja meg a szemébe nézve - Hozzám jössz feleségül?
Két birodalom nézi az eseményeket szótlanul.
Órák teltek el, csöndben tűrtem, míg ellátták a sebeimet és bekötözték, rögzítették a töréseimet. Végig azon gondolkodtam, hogy mit fogok mondani neki. Nem volt bátorságom a szemébe nézni a szégyentől. Úgy éreztem, hogy elárultam, s még abban sem lehetettem biztos, hogy ő jön vissza. Hogy mit kellene kérdeznem, hogy biztos legyek benne, tényleg ő tért vissza Atlantiszra. Bocsánatot szerettem volna tőle kérni, hogy bocsásson meg! Hiszen elárultam, őt az érzéseit, a saját érzéseimet. Hogy próbáltam érte s a fiáért erős maradni, de nem ment, gyenge voltam s elbuktam s így veszélynek tettem ki s elárultam a népemet, az ő népét, az embereimet s mindenkit ki valaha fontos volt nekem. Ha nem kívánt volna látni többé, megértettem volna, s küzdeni sem küzdtem volna ezért. Csak arra kértem, hogy bocsásson meg nekem. Keserűen meredtem előre tágra nyílt szemmel, hogy ne folyjon végig a könnyem az arcomon a lelki s fizikai fájdalom miatt. Mert erősnek kellett mutatkoznom, mert megkívánták és elvárták tőlem ezt. Miért? Miért volt ez az egész ennyire nehéz?
Már egy ideje senki sem volt mellettem, csak Lockjaw, nekidőlve vártam, hogy végre visszatérjen Lyron. Kissé nehézkes volt a fejem is, oly szívesen aludtam volna, de féltem s aggódtam, hogy mi lehet vele. Furcsa zajokra emeltem fel a fejem Lockjaw oldaláról, gépek? De hiszen a flotta visszatért már, nem lehetett az, hogy újra indulnak. Valami nem úgy történt, ahogyan kellett volna? S ekkor az ajtó nyílt ki, amin Lyron lépett be. Zavartan pillantottam felé, s már kérdeztem volna, hogy tényleg ő-e az, vagy esetleg Krang tért vissza. Tettem volna fel a kérdést, hogy mit mondott a mosolyomról Atlantiszon, hogy meggyőződhessem a valóságról, amikor felkapott s egyenesen az erkélyre vitt. Egész Atlantisz látszott, odafent embertelen tervezésű gépek. Megnyugodtam, szóval a mieink voltak, s nem pedig az, mitől féltem. Kissé hátrébb álltam meg lebegve, mikor Lyron beszélni kezdett a népéhez, kik odalent gyűltek össze.
Kíváncsian fürkészem Lyron-t, hogy vajon meddig fog elmenni a törvényváltoztatásokkal? Azzal egyet kellett értenem, hogy tényleg nagyon régiek voltak, míg az emberek nem voltak ennyire fejlettek s máshogy éltek a mi és az Atlantisziak monarchikus rendszere helytálló volt. A mienk korszerűbb, nem tudtam, hogy egykori teremtményeink rólunk példázták-e a sajátjukat, vagy teljesen maguktól alakították ezt ki, de az Atlantiszi törvények valahol tényleg sokkal szigorúbbak és kötöttebbek voltak, amik helyenként nem működtek. De erről nem Lyron tehetett, soha sem ő. Talán az utolsó nagy katasztrófa a Bukás volt, ami lehetetlenné tette azokat, hiszen akkor fogyatkozott meg a népesség is igen jelentősen. Rámosolyogtam, amikor rámpillantott, majd fintor lett belőle a fájdalomtól. A nép ünnepelt, szerették a királyukat, ő azonban csendre intette őket s felém fordult. Megremegtem, mikor megfogta a kezem.
Ami következett, igazából soha, de soha sem hittem volna, hogy valaha is be fog következni. Elkerekedett szemekkel néztem rá, mintha nem mertem volna hinni a füleimnek. Mert így volt, nem mertem elhinni, mit mondott. Annyira meglepett, hogy még az is értelmetlen s semmitmondó lett, hogy két birodalom figyelte a válaszomat. Közelebb úsztam Lyron-hoz, próbáltam kimondani az igent, de még mindig erőtlen voltam s fájt a torkom a sikolyok miatt. Így egyszerűen válasz helyet megcsókoltam, mikor a csók után elhúzódtam, akkor sikerült csak választ „mondanom” csak.
- Igen – suttogtam s boldogan mosolyogtam rá.
A király büszkén odahajolt a királynőjéhez és megcsókolta. Atlantisz népe féltérdre borult a pár előtt miközben az Embertelenek hajóikon üvöltve ünnepelték ezt a csodálatos pillanatot.
Attilan másnap Atlantisz fölött a vízre landolt és a két nép három napi munkával egy hatalmas csatornát épített a két város közé. McKenzie-Boltagon csatornát.
A város vezetését a két uralkodó ház megosztja, de az atlantiszi kormány és a genetikai tanács intézi a városok ügyeit. Az esküvő pár hét múlva lesz.
Hatalmas kő esett le a szívemről, amikor senkinek a tiltakozását nem lehetett hallani a csók után, hanem teljes Atlantisz fél térdre borult. Elfogadták, nem volt ki szót emelt volna az egyik ősi törvényük megváltoztatása ellen. Ha megtette volna valaki, akkor tényleg háború lett volna. Ami pedig nem csak Attilan és Atlantisz pusztulásával járt volna, hanem talán mindenkiével a Földön. Két ősi faj, kik nagyobb erővel és haderővel rendelkeznek kis létszámuk ellenére, mint az emberek. Csak ők ezt még nem tudják, vagy csak nem akarták felfogni. Lassan, ahogyan egy nagyot sikerült végre aludnom idelent valamelyest tudtam enyhíteni a fájdalmamon és gyógyulni is egy keveset. Másnap, ahogyan Attilan megérkezett és landolt kellett elválnom Lyron-tól és elbúcsúzni tőle egy rövidke időre. Hiszen mindkettőnknek elég sok dolga volt most a saját birodalmában. Rendbe tenni azt, amit Krang okozott. Bár kettőnk közül nekem volt kevesebb gondom. Még így is nehéz volt ránéznem, s a szemébe néznem, még mindig mardosott a bűntudat. De most a birodalmam volt fontosabb a saját érzéseimnél, így bármennyire is maradtam volna idelent Atlantiszon muszáj volt hazamennem.
//Folytatás: Attilan//
- H...a – próbáltam mondani rekedten, ami ismét fájdalmas volt. – Hagyd... Krang... kö...nyör...göm. Eng...edd e...el ő...őket. Érd be v... velem. Így is a t...tied, mit ak...artál, Atlan...tisz é... és Attilan. E...engem így...is m...meg...ölsz. Csak szá...műzd ő...ket. Könyör...göm ne...ked! - nyöszörögtem.
A padlóra néztem sírva, nem halhattak meg, nem árhatott nekik tovább miattam...
Az utolsó dolog, amire emlékezett, hogy a szállásukon volt a többi testőrrel együtt, amikor mindannyian kezdtek rosszul lenni, majd képszakadás...
Lockjaw arra ébredt fel, hogy valami a fejére esett, majd még valami. Lassan nyitotta ki a szemét és kezdett morogni annak hála, hogy nem hagyták aludni. Szinte pillanatok alatt szállt ki az álom a szeméből, ahogyan körbenézett és rájött, hogy hol is van. Nem a szoba volt az, hanem egy börtöncella, energiacella mögött, ahogyan körbenézett maga mellett Atlantisz királyát látta nem jó állapotban a saját során végig pedig a társait eszméletlenül. A másik oldalon a királlyal szemben az igen rossz állapotban levő úrnőjét, egy furcsa alakkal és katonák a folyosón, az azon az oldalon levő energiacellákban pedig úgyszintén a társait.
Megrázta magát, hogy a törmelékek lejöjjenek róla, majd hangosan vonított fel, hogy ezzel is próbálja a társait felébreszteni. Az úrnője cellájában már víz volt, így oda nem teleportálhatott be a segítség címén, mert a nyomás valószínűleg megölné, de úgy meg tudná oldani, hogy kijussanak, legalább is Lyron. Végignézett a királyon, majd a fejével a másik cella felé bökött, ahol Melissa és Krang volt, majd vissza az uralkodóra.
Ha a férfi beleegyezik, akkor saját magát és a királyt elteleportálja, saját magát a királynő melletti cellába és a távolság miatt Lyron pont a királynő és a volt hadvezére mellé kell, hogy megérkezzen...
Lockjaw az egyik cellában jelenik meg látja a többit innen szemből és ebben az egyik katona van aléltan. pár mozdítás után a katona kezd magához térni. Egy majomszerű lény szuper erőkkel és és ellenállósággal.
Lyron viszont Krangék meleltt jelent meg.
- Őrség!
páran már úsztak az irányítókhoz, hogy vizet engedjenek a cellákba, de Lyron azonnal hatalmas ütést adott a volt hadvezérének, aki alig mozdult meg.
- Már nem vagy király és nem vagy a legerősebb!
Ezzel Krang ütött és Lyron hátra száguldott neki a folyosó falának. Krang pedig ugrott felé, hogy újra üssön.
Csak a megszokott fényeket láttam, amit oly gyakran életemben, mikor Lockjaw teleportált. Őt láttam a magam melletti cellában feltűnni s Lyron-t pedig pár méterre tőlünk. Kétségbeesetten kaptam fel a fejem s néztem rá. Az őrségért kiáltott Krang és azok indultak, hogy az embereimet megöljék. Nem tehették meg! A szívembe nagyobb félelem költözött, mint bármikor. A saját halálomat képes voltam elfogadni, de az övét nem, szinte kijózanítóan hatott ez az érzés, ahogyan a szívembe s a lelkembe mart. Aggodalom, félelem, féltés, rettegés, annak ellenére, hogy még mindig mindenem fájt minden erőmet összeszedve emeltem a kezem felé, de ő csak közeledett s a mellettem álló Krang-ot ütötte meg. A hadvezér csak kicsit tántorodott hátra, majd csak a keze lendülését fogtam fel, ahogyan Lyron-t ütötte meg s ő a szemközti falnak csapódott.
- Neeee! – sikoltottam fel.
Kétségbeesetten néztem arra, Krang pedig ugrott felé. Tudtam, hogy meg fogja ölni, ha nem teszek valamit, de mit tudtam volna tenni én? Minden erőmet összeszedtem és hiába fájt minden mozdulat, a talajtól löktem el magam abba az irányba, amerre ők is vannak, a féltés hajtott, hogy megmentsem őt. Próbáltam minden erőmet összeszedni és olyan gyorsan úszni az ellökés után, hogy megelőzhessem a nagytestű hadvezért, hogy megérkezhessem Lyron és ő közé, hogy a saját testemmel védhessem meg a férfit, kit szeretek ettől a vadállattól még akkor is, ha mindez az életember is kerül s az életem utolsó tette is lesz.
Lockjaw sikeresen meg tudta tenni, amit akart, így most az új cellából már látta a többi testőrt is, az orrával böködte meg a társát, hogy az felébredjen és az pedig már kezdett is mindettől magához térni. A fejét fogta és a mérgezéstől ő is szédült és még mindig rosszul volt. mindeközben Lockjaw Gorgon-t kereste a tekintetével, hogy a vezetőjüket megtalálja, hogy következő teleportálással hozzá érkezzen meg. azonban nem sok ideje maradt arra, hogy mindezze foglalkozzon, mert az őrség parancs elhangzott és az őrök nekiláttak a panelekhez úszni. A mellettük levő cellában pedig a király és a volt hadvezére támadt egymásnak. A kutya koncentrált és magát, a majomszerű testőrt, esetleg a másik cellában levőt is, és a kinti a területébe eső őrséget teleportálta el. Nem messzire, csak annyira, hogy a kinti testőrség és Krang is – ha még benne van abban a körzetben, amiben képes teleportálni – belekerüljön abba az egy, vagy energiacellába, ahonnan a testőrség tagjait vitte odébb. Egyelőre beérte azzal, hogy az őrséget így leszerelhesse egy időre, és saját maga pedig több társát is fel tudja ébreszteni, lehetőleg valaki olyat is, aki a folyosóról is el tudja majd a vizet tüntetni és ki tud mindenkit engedni a cellákból azelőtt, hogy az úrnőjük és Atlantisz királya súlyos sérülést kapnak, vagy megöletik magukat.
Lockjaw megérkezett a testőrrel Gorgonhoz, az őr így feltudta ébreszteni a vezetőjüket és abból a cellából látszódtak a légző készülékeik és fegyvereik tárra. A tár baja, hogy bevan zárva és nincs hely, hogy Lockjaw beleteleportáljon, ha elé teleportál meghalhat mire kinyitja a zárakat. A katonákat Lockjaw a majomszerű embertelen cellájába rakta a következő mozdulattal majd megjelent ismét Gorgonék mellett, aki addigra fel is ébredt. Ám nem volt idejük, mert addigra égzengető hangot hallottak.
Melissa pontosan beúszik az ütés elé és az hatalmas roppanó hanggal eltalálja az oldalát. A lány a falnak csapódik és az ezsméletét veszti vérezve. A vér a vízben táncolva oszlik el, de mögött Lyron elkerekedett szemeit látja Krang.
- NEM!
Üvölti a király és kiugorva a helyéről égzengő ütést mér a hadvezérre, ezt hallja a testőrség.
A trió tisztán látja Krangot repülni majd,a hogy az üvölti király utána száguldva ismét megüti az arcát. Csontokat lehet hallani törni és vér festi vörösre a vizet a folyosón.
- NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEM!
Minden annyira gyorsan történt, hogy feleszmélni sem volt időm, mire azt hittem, hogy sikerülni sem fog mégis sikerült. Már láttam Krang kezét emelkedni, amikor végül megérkeztem a két férfi közé, ekkor lassult le szinte minden, rettegve néztem fel, ahogyan felfogtam, hogy mit is tettem egyáltalán, emeltem volna a kezemet, hogy próbáljam védeni magam, de már késő volt. A kezét láttam suhanni, majd roppanást hallottam az oldalam felől s émelyítő fájdalmat éreztem, mi az egész testemben felcsapott. Sikoltani szerettem volna, de már képtelen voltam rá, még egy pillanatra láttam Lyron-t, de már így is sötétedni kezdett minden, újabb ütés, ahogyan valaminek az oldalammal nekicsapódtam, majd a fejemmel is. Ekkor már végre nem volt fájdalom, nem volt semmi sem...
Az első, amit meghallott még félálomban, hogy valaki sikolt, egy nő. A sikoly hangja pedig túlságosan is ismerős volt a számára. A következő pillanatban egy fényes villanás volt, amit csukott szemein át látott, majd valaki ébresztgeti. Kinyitotta a szemét és végre meglátta az egyik társát, szinte azonnal felkapta a fejét, hogy mégis hol lehetnek. Azonnal körbenézett, a felszerelésük megvolt és Lockjaw ekkor ért oda hozzájuk. Kintről egy reccsenést hallott, ahogyan valami eltörik, majd puffanás és legvégül Lyron hangját. Egy hatalmas alakot látottak mind a hárman elrepülni, majd a királyt utána, ekkor nézett el Gorgon arra, amerről a páros érkezett és látta meg a húgát a földön eszméletlenül.
– MELISSAAAAAAAAAAA! – üvöltötte a mély morgó hangján. – Gyerünk Lockjaw, kettőnket vigyél be a fegyverekhez, te pedig menj vissza az egyik cellába!
A kutya felnézett a faunra. Így elég tehetetlenek voltak, hogy odakint még mindig víz volt. Hátrébb lépett a párostól és Gorgon is hátrébb húzta Kaliban-t, hogy a cella másik oldalán legyenek a kutyához képest. A férfi sürgetően nézett Lockjaw-ra, és a kutya nekilátott, hogy ismét teleportáljon. Saját maga valószínűleg így a vízbe fog érkezni, de a másik kettőnek pont a fegyverek mellé kell a távolságból adódóan. Ha ez sikerült, akkor saját maga gyorsan még a vízből az egyik cellába teleportálja saját magát, hiszen ha ez sikerült, akkor Gorgon-ék fogják majd megoldani azt, hogy mindenki kijusson.
Gorgonék kijutva azonnal a fegyverekhez jutnak és a kapitány egy erősebb rúgással tudja feltörni. Az utolsó erőikkel veszik el a légmaszkjaikat és veszik fel azokat. mire Gorgon bekapcsolja addigra a társa meg meghalt...
Gorgon érzi a remegéseket és hallja az üvöltéseket. Látja, hogy Lyron egyre dühösebben veri át a falakon Krangot minden kegyelem nélkül. A királynője viszont a túloldalt vérzik eszméletlenül. Csak jobb karja és oldala pár pontjából szivárog a vér a pulzusa még erős.
Túlságosan is lassan sikerült megoldani azt, hogy bejussanak a felszerelésért, Gorgon-nak még sikerült felcsatolnia a légzőkészülékét, de a társának már túlságosan volt ekkor. A férfi dühösen szorította a kezét ökölbe a fal beszakadt részén látta, hogy a harc odakint még folytatódott, azonban most elsőre nem volt ideje azzal foglalkozni, noha örömmel segített volna Lyronnak Krang elintézésében azért, amit a hadvezér a húgával tett, de a lány még sérült volt. A többiek felszerelését is felkapta és azokkal úszott el a falon levő konzolig. Azon igyekezett lezárni a börtönszintet, vagyis azt a részt, ahol ők maguk voltak, hogy a folyosóról kiengedhesse a vizet, hogy utána a társait is kiengedhesse a cellákból, hogy vízmentes területen vehessék fel a maszkokat és kaphassák vissza a fegyvereket. Ha ezt sikerült megtennie, csak ekkor sietett oda a húgához és királynőjéhez, hogy megnézze az állapotát. A lány több sebből is vérzett, de még lélegzett és volt pulzusa is. Idegesen nézett körbe a férfi keresve bármilyen elsősegély felszerelést, hogy el tudják látni a lányt, bár sajnos nem sok reményt fűzött hozzá a víz alatti elhelyezkedés révén. Jobb híján, ha nem talált semmit, akkor a saját ruhájából letépett darabokkal állt neki rögzíteni a feltehetőleg törött kart és bekötözni a sebeket, vagy rögzíteni, ha a törött bordák szúrták át a lány bőrét és azért vérzik, ő maga többet nem tudott tenni jelen helyzetben. Csak még azt, hogy a nem sérült oldalára fekteti a lányt, hogy a tüdejéből a vizet ki tudja köhögni azért, hogy rendesen levegőt tudjon lélegezni.
Ha a testőrök kiszabadultak és ki tudtak menni a folyosóra Gorgon ténykedése után, akkor a csapat egyetlen női tagja sietett oda a majomszerű embertelenhez és próbált még rajta segíteni elsősegéllyel. Hiszen csak nemrég fulladhatott meg, még bízott benne, hogy van egy kis ideje. Mepróbálta a férfi mellkasából kipumpálni a tüdejébel levő vizet - megfelelő elsősegélyes módon - ha ezzel megvolt, akkor még újraélesztéssel próbálja a társát visszahozni az életbe.
Ahogy a majomszerű embertelen felébredt új tért magához maga a Királynő is. Pár bordája eltört és néhány megrepedt a felkarja biztosan eltört több pontosan is, de más baja nincs. Kintről mennydörgésként hallatszanak az ütések, amiket egymásnak adnak az atlantisziak és valahol visszhangzik ez. Mintha valami kínvetítőn is menne.
Ha körbe néznek egy folyosóval messzebb van egy monitor, amin az egyik kamera figyeli a brutális harcot, ahol a két nagy erejű lény pusztaököllel veri egymást véresre.
Lockjaw lefeküdt a testvérét kötöző Gorgon mellé és onnan figyelte, hogy mi is történik idelent. Csak a fülét mozgatta meg, amikor odakintről hallani lehetett a nagyon hangos ütéseket és vízhangzásokat. Amíg Lord Gorgon a sérültet látta el a többiek biztosították a helyet. A faun a lehető legóvatosabban kötötte be és rögzítette a nő töréseit, miközben most már jobban meg tudta nézni a lányt. Néhány saját magának okozott sérülés, a körmei letörve és a testén is néhány helyen égés nyomok, amiket a sokkolás okozhatott. A férfi számára teljesen nyilvánvaló volt, hogy a húgát és királynőjét hosszasan kínozták meg. Az egyik testőr állt meg mögötte.
- Hogy van az űrnő és mi történt? – hallotta a férfi a kérdést.
- Rendben lesz – felelte a morgó hangján és ökölbe szorította a kezét. – De bármi is történt, mi jártunk jobban. Megölöm, aki ezt tette...
- Lord Gorgon – szólt az egyik testőr, amelyik az Atlantisziak cellájánál állt. – Ezt úgy hiszem, hogy látnod kell...
A faun elfordult a húgától és odament a cellához. Ekkor tért magához köhögve a majomszerű testőr és a királynő is. Gorgon a terringen-ködös kezelésen átesett Atlantiszi őröket nézte.
- Mi a...?! – kérdezte meglepetten. – Ezek most Atlantisziak, vagy Embertelenek? Mi a fészkes fene folyik itt?
Ekkor tűnt fel neki, hogy a húga felébredt, egy pillanatra nézett hátra a lányra, majd a monitorra, ahol a két hal csatája is látható volt. Idegesen szorított rá a buzogánya markolatára és elindult kifelé. Az ajtóban torpant csak meg.
- Ti velem jöttök! – nézett hátra a testőrökre és a vörös bőrűn, Lockjaw-on és a két sérültet kivéve végigmutatott a társain. – Biztosítjátok a helyet végig, amíg ki nem jutunk innen. Lockjaw! Ha bármelyikük állapota romlik azonnal vigyétek őket Attilanra, és Lady Melissa-t, ha utánunk akarna jönni tartsátok itt! Lyron ellenfele meg az enyém!
Ezzel az említett embertelenek Gorgon vezetésével elindultak kifelé a börtönszintről, Lockjaw pedig gyengéden bökdöste meg a királynőt az orrával.
Köhögés, motoszkálás, beszélgetés és mintha égzengés lett volna, amit először meghallottam. Lassan nyitottam ki a szemem, igaz egyelőre csak fényeket tudtam kivenni, mozgást, mert homályosan láttam. Ahogyan levegőt vettem fájdalom hasított az oldalamba és felnyögtem. A földön feküdtem, akkor ez nem Attilan még, jutott eszembe a gondolat. Próbáltam megmozdulni, de a fájdalom miatt nem sikerült. Émelygés fogott el a karomba s az oldalamba nyilaló fájdalom miatt és ebből következően hányinger is tört rám. Súlyos lépteket hallottam, ahogyan láttam, mintha Gorgon távolodott volna, a hangját hallottam, senki más sem beszélt olyan mély és morgó hangon, mint ő. Próbáltam a fejemet megemelni, de ez sem sikerült nagyon. Éltem, ez legalább biztos volt, és a hangok alapján a többiek szabadok. Lyron? Lassan már a látásom is rendben volt, de mozogni nem tudtam, ahogyan Lockjaw megbökdösött próbáltam ránézni, hogy rendben vagyok. Parancsok hangzottak el, a szavak hangszíne alapján legalább is, az értelmüket nem nagyon értettem. A kevéssé fájós kezemet próbáltam arra a pontra tenni, ahol a legjobban fájt, igaz mi nem fájt rajtam, hogy gyógyítással próbálkozzam. A kezem csak pár pillanatra merengett fel sárgán, túl kimerült és sérült voltam ahhoz, hogy segíteni tudjak magamon.
- Mi... történt? – kérdeztem nagyon halkan, erőtlenül. – H... hol van Gorgon és Lyron?
Még mindig fájt beszélni, bár már nem a torkom miatt, az is fájt, de a levegővétel most sokkal nehezebb volt, és olyan álmosnak, fáradtnak éreztem magam, oly jól esett volna, ha aludhattam volna...
Gorgon és a csapata kiront a börtönből miután megnézték a száradástól elhunyt mutáns atlantisziakat pár magába a kísérletbe is belehalt.
A csapat kirontva látja, ahogy a véres fejű Lyron a földbe csapja Krangot. A betört padlóban Krang véres arccal emelte remegő kezét.
- Ne! Kérlek könyörülj! Nem én akartam ezt, nem az én tervem volt...
- Kié? Felelj!
Kérdezte Lyron türelmetlenül. A tömeg zavartan állta körbe őket.
- Gyerünk! Mondj el nekünk mindent!
Nem vártam meg a választ, hiszen nem érkezett meg, vagy csak én nem hallottam. Minden erőmet összeszedtem s igyekeztem felülni a helyemen. most már kinyitottam a szemem s két testőrömet láttam meg, illetve Lockjaw volt itt valóban. Azonban senki mást sem láttam. Felnyögtem, ahogyan az ép kezemmel feltoltam magam, sűrűn kapkodtam a levegő után, ahogyan a hátamat a falnak vetettem a levegővételtől az oldalam is fájt. Minden kis levegővételtől is. Fájdalmas arckifejezéssel néztem a testőreimre.
- A… Attilan veszélyben van – leheltem még mindig erőtlenül. – Krang serege körbevette…
Belegondolni sem mertem abba, hogy mi lesz, ha kiadja a parancsot, vagy támadnak, ha a hadvezérük nem jelentkezik, mert Lyronnal harcol. Azt sem tudtam, hogy mi annak az eredménye. Próbáltam felkelni, de annyira nem volt erőm, még így a vízben sem volt annyi erőm, hogy felkeljek. Gorgon és Lyron után kellett mennem, tudni akartam, hogy minden rendben van velük s a bátyám nem is tudta, hogy jelenleg mik a pontos körülmények. Őt ismerve pedig túlságosan könnyen veszti el a fejét.
- Vigyetek ki – néztem a testőrökre fájdalmasan. – Ez királynői parancs! – most sem sikerült túl parancsolóra a hangom, bár a fájdalom miatt.
Még ha ostobaság, akkor is. De nem tudtam itt ülni csak így, miközben lehet, hogy részben miattam s értem adják az életüket. bár az talán jó jel volt, hogy még nem érkezett Atlantiszi személy, hogy újra lefogjon minket, sem Krang, se senki. Így lehetséges, hogy Lyron és Gorgonék állnak győzelemre. Noha fogalmam sem volt, hogy ebben a percben mi volt győzelemnek nevezhető a két nép számára.
~ Bentiek ~
A vörös bőrű embertelen óvatosan emelte meg a királynő fejét, hogy az ne kerüljön le a földre s Melissa ne aludjon el újra.
- Ne aludjon el felség, maradjon ébren! – mondta a lánynak.
Mikor az úrnőjük próbált felülni a két testőre segítette fel, majd zavartan néztek egymásra és a Lockjaw-ra, mikor a városuk körbe van véve részt hozta fel a királynő. Majd a következő parancs még kínosabb volt. Ugyanis Gorgon parancsa az volt, hogy ne mozduljanak innen, de a királynőé meg, hogy vigyék ki őt. Most egy parancsot mindenképp megszegnek, bár egyik eshetőség sem volt jobb a másiknál. Így a két férfi óvatosan támogatta fel a királynőt és Lockjaw mögött lassan indultak kifele a folyosón.
~ Kintiek ~
A csapat végül kiért és hamar megtalálták a verekedő halakat is. sikerült elég közel úszni ahhoz, hogy hallják Krang könyörgését.
Gorgon dühösen indult el a földön fekvő hadvezér felé.
- De láthatóan örömmel hajtottad végre és nem tiltakoztál! – lehetett hallani a fenyegető hangját – Válassz kutya, megöljelek gyorsan, mert ki tudja hány embertelent öltél meg azért, hogy ilyen lehess te és a halott társaid– vicsorogta. – Vagy lassan végzek veled, mert megütöttél és megkínoztál egy magatehetetlen és harcra képtelen nőt, aki nem mellékesen Attilan és az Embertelenek királynője, sőt mi több, ő a húgom!
Ezzel már emelte is a buzogányát, hogy a választól függetlenül lesújtson a hadvezér fejére.
- Valakinek nem kéne lefognia mielőtt háborút robbant ki? – tette fel a kérdést a női testőr zavartan, noha igazából hagyta volna, hogy Gorgon megölje azt a rohadékot.
- Szerintem már háborúban állunk... – felelte a vörös hajú Alaris.
- Akkor azelőtt, hogy még jobban rontana a helyzeten? – érvelt a nő.
- Lehet még rontani? – kérdezett vissza a férfi.
A nő már nem felelt a férfi pedig lendült előre és megragadta Gorgon karját, hogy ne tudjon lesújtani.
- Legalább azt hagyd Lord Gorgon, hogy feleljen a kérdésre, hogy milyen magyarázatot hazudik össze, utána elég lesz megölni – mondta. – Ha netán mégis igazat mond, akkor később elkerülhetjük azt, ami most történt.
Bár Gorgont megállítják, de a lendülő fegyverét Lyron veszi eltelő. bekapcsolva hozzányomja a hadvezér arcához.
- Beszélj!
- Hydra! - üvölti az atlantiszi. - Szárazföldiek gyülekezete! Mindenről tudnak! Rólad, a királynőről, a Pegazusról! Mindenről! Hűségemért hatalmat és Atlantiszt ígérték! Könyörgöm elég!
Lyron vissza adja a fegyvert és kiemeli a kövekből az ellenfelét.
- Nem. Ez csak a kezdet - mondja az arcába rémisztő hangon, ezt hallja már a királynő is, aki kiér. - A pokol vár rád áruló - ezzel egy kezében feljebb úszik az férfival és a népére néz. - Ezt! Ezt hozták atyáink törvényei! A világ megváltozott és ma jó emberek, barátaim haltak meg haldokló törvények miatt, amiket nem lehet betartani! Ennek ma vége! Ma kisöprőm a szemetet! Új időszak következik! Új törvényekkel! Az első döntésem ma: Ők képviselnek engem ameddig vissza nem térek! - mutat az Embertelenek királyi személyekre. - Én még elintézek valamit.
Szemeiben vad düh és kegyetlenség majd felfelé indul a hadvezérrel.
Minden egyes mozdulat fájdalmas volt, a vége felé már nem is hittem, hogy valaha ki fogok érni, vagy nem veszítem el az eszméletemet újra, de végül kint voltunk. Hatalmas kő esett le a szívemről s végtelenül megkönnyebbültem, amikor Lyron-t és Gorgon-t is talpon láttam és igaz sérült volt Lyron, de könnyedén állt. A testőrségem tagjai pedig sértetlennek tűntek. Néhány lábcsapás, vagyis a támogatóimnak néhány lépés után megdermedtem, ahogyan meghallottam Lyron hangját. Fájdalmas arccal néztem abba az irányba, igyekezve a lehető legkisebbeket lélegezni, hogy legalább ez a lehető legkevésbé fájjon. A hangja megrémített, még soha sem láttam így kikelve magából az ismeretségünk tizenegy éve során. Többet változott, mint hittem, ő felnőtt kettőnk közül, felnőtt az uralkodáshoz, már nem az a fiatal férfi volt, ki nem akarta a trónt. Már teljesen ízig, vérig király volt. Kissé meglepetten és féltéssel néztem fel rá, ahogyan a feljebb úszott Kranggal. Megtette, amit még Namor sem mert annak idején, megváltoztatni a törvényeket. Elkerekedett szemmel néztem rá, amikor a fivéremre és rám mutatott, hogy mi képviseljük őt, amíg távol van. De ez már-már nyíltan felvállalása volt annak, amit irántam érzett, azon felül, hogy szinte csak mi voltunk megbízhatóak ezen a helyen.
- Lyron... – suttogtam bánatosan, alig hallhatóan, mikor láttam a szemében a dühöt és a kegyetlenséget.
Felfele néztem, ahogyan emelkedett, nagyon reméltem, hogy nem csinál semmilyen butaságot és ostobaságot és nem öleti meg magát. Gorgon-ra néztem, mikor eltűnt a páros, nem tudtam, hogy mennyire lenne ebben a helyzetben jó, ha nekiállnánk parancsolni idelent.
- Krang serege körbevette Attilan-t – mondtam a bátyámnak halkan. – És a Genetikai tanács is egy ultimátumot kapott. Tudatni kell velük, hogy a veszély elmúlt és a sereget visszahívni Lord Gorgon.
Felnyögtem a fájdalomtól, amit a beszéd okozott és a sűrűbb levegővétel, a fejemet is lehajtottam s összeszorítottam a fogamat, hogy ne sikoltsak fel.
- Nem fogok hazamenni – feleltem fájdalmasan. – Amíg Lyron vissza nem jön semmiképp.
Pedig tudtam, hogy meg kellene tennem, mert otthon is szükség van rám. Összeszorított ajkakkal emeltem fel a fejem, hogy a bátyámra nézhessek.
Gorgon meglepetten nézett a beosztottjára, amikor az lefogta, majd alig tudott feleszmélni, amikor Lyron a kezéből szedte ki a buzogányát. Csak figyelte a királyt, ahogyan annak vallott végre a másik. Most már szíves örömest agyoncsapta volna azt a kutyát, de úgy tűnt, hogy erre nem lesz lehetősége. Bólintott az uralkodónak, amikor az rá bízta az irányítást, majd fordult hátra, ahol a sérült húgát látta meg. Mikor Krang és Lyron távoztak Melissa-hoz ment hátra és a lány előtt állt meg.
- Ez a maradj bent Lady Melissa?! – kérdezte morogva. – És ez a parancs?! – nézett Lockjaw-ra és a másik két testőrre.
Összeráncolta a homlokát, amikor a remekebbnél remekebb híreket mondta el a királynő neki. Csak a fejét rázta meg, a lány szavaira, hogy maradna. Végignézett az Atlantisziakon és keresett a tekintetével egy katonát, vagy testőrt, mert valószínűleg ezek lehetnek az illetékesek, odaintette magához.
- A királyuk nevében azonnal hívják vissza az Attilan körül levő hadsereget! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon. – Nincs háború és nem is lesz az Embertelenekkel! Egy üzenetet küldjenek a Genetikai Tanácsnak, hogy a Krang által küldött ultimátum nem érvényes mostantól! A királynőnk szabad és nem fenyegeti semmi! Menjen!
A húgához lépett és óvatosan kapta fel a karjaiba a nőt.
- És kerítsenek egy orvost a királynőnek! – tette még hozzá az ott lévőknek, miközben az Embertelen testőrséggel elindult befelé a palotába, a következő parancs már nekik szólt. – A szenátusból és az őrségből, aki menekülni akar azt Lyron nevében tartóztassátok le, minden bizonnyal azok is az árulóval vannak! A palotát zárják le, senki sem távozik és nem léphet be rajta, amíg az uralkodó vissza nem tér!
Csak Lockjaw maradt mellettük a többiek nekiálltak annak, hogy a parancsot teljesítsék.
Az Atlantisziak egy ideig bizalmatlanul nézték az emberteleneket majd parancsok szerint elkezdtek sürögni-forogni mire a páros észbe kapott volna egy durranást láttak és az egyik Atlantiszi hadihajó ketté törve kezd lefelé lebegni, amiből a hajók zabvartan állnak meg és indulnak vissza.
Pár pillanat múlva az embertelenek kapják az üzenetet, hogy az Atlantiszi flotta visszavonult és egy zöld alak valamivel a kezében száguld a New York felé.
Gorgon akármennyire is óvatosan próbált felkapni az ölébe, még ez is fájdalommal járt. De így legalább meg tudtam tartani a sérült karomat is, ami viszont enyhített ezen. A bordáimat igaz próbálta elkerülni, de nem mindig sikerült neki. Csak csendben hallgattam, ahogyan kiosztotta a parancsokat, ezekhez úgyis ő értett jobban, s ez valóban az ő dolga volt, hogy ezt megtegye. A fejemet a mellkasára hajtottam s próbáltam valamelyest pihenni. Lehunytam a szemem, így hallottam, hogy az emberek még nem mozdultak, de ő elég erélyes volt, hogy rávegyen bárkit arra, hogy teljesítse a parancsot, amit kiadott. A furcsa zajokra nyitottam ki a szemem s néztem fel a levegőbe, egy hadihajó roncsai süllyedtek le Atlantisz felé. Még a saját haderejét is képes feláldozni azért, hogy béke legyen s ne támadjanak meg minket?
- Ezek szerint vége az ostromnak? – kérdeztem halkan.
Ekkor néztem csak fel a bátyámra, majd néhány másodperc után zavartan el a messzeségbe, vagy éppen le a földre. Bárhova, csak nem az arcára és a szemébe, amíg befele haladtunk a palotába és majd a belsejébe.
- Sajnálom, hogy elárultalak titeket – mondtam bánatosan.
Nem tudtam, hogy azt a döntést, amit akkor meghoztam, még ha nem is érvényes többé, képes leszek-e valaha jóvátenni.
Gorgon és Lockjaw megtorpant, amikor odafentről a zajokat lehetett hallani és hamarosan meg is látta a süllyedő hadihajót. Majd kapta is az üzenetet, hogy Attilan szabad és a hadsereg visszavonult. Ahogyan körbenézett már az Atlantisziak is mentek teljesíteni, azt a parancsot, amit kiadott, legalább ezzel nem kellett fáradnia, hogy fegyelmezze őket. A saját emberei is tették, amit parancsba kaptak. Lenézett a húgára.
- Igen, visszavonultak és Lyron New York felé tart – mondta.
A vendégszállásokig vitte a királynőt, pontosabban a lány szállásáig, amit neki készítettek elő. Ott az ágyba tette csak le a testvérét, Lockjaw pedig lefeküdt az ágy mellé, arra az oldalra, ami a bejárathoz közelebb esett, hogy egy esetleges támadás esetén még könnyebben meg tudja majd védeni a sérültet. Gorgon rosszallóan nézett a lányra, amikor az bocsánatot kért.
- Nincs miért bocsánatot kérned – morogta. – Mi nem voltunk ott, amikor szükséged lett volna ránk.
Az ajtó felé nézett.
- Hol van már az az orvos? – kérdezte.
A királynő már sokkal jobban van, a sebeit ellátták és az embertelenekét is.. A sereg visszaért és mindenhol nyugalom van csak a nép áll zavartan. Pár pillanat múlva megérkezik az embertelen flotta és előttük úszik Lyron király. Atlantisz népe rettegve néz, de Lyron nem mond semmit. Mikor a flotta megáll a város felett Lyron bemegy a királynőhöz és finoman kihozza balkonra.
- Atlantisz - szól a népéhez. - Évezredeken át rejtőztünk, de végre szövetségeseink vannak. Az emberiség elég érett lett, hogy barátunk legyen. Végre... - a királynőre néz. - Nem vagyunk egyedül. Új korszak köszönt ma be! Új törvényeink lesznek és új szebb jövőnk!
A nép éljenezve ünnepli a királyt, aki csendre inti őket majd megfogja a királynő kezét.
- Melissa Boltagon - szólítja meg a szemébe nézve - Hozzám jössz feleségül?
Két birodalom nézi az eseményeket szótlanul.
Órák teltek el, csöndben tűrtem, míg ellátták a sebeimet és bekötözték, rögzítették a töréseimet. Végig azon gondolkodtam, hogy mit fogok mondani neki. Nem volt bátorságom a szemébe nézni a szégyentől. Úgy éreztem, hogy elárultam, s még abban sem lehetettem biztos, hogy ő jön vissza. Hogy mit kellene kérdeznem, hogy biztos legyek benne, tényleg ő tért vissza Atlantiszra. Bocsánatot szerettem volna tőle kérni, hogy bocsásson meg! Hiszen elárultam, őt az érzéseit, a saját érzéseimet. Hogy próbáltam érte s a fiáért erős maradni, de nem ment, gyenge voltam s elbuktam s így veszélynek tettem ki s elárultam a népemet, az ő népét, az embereimet s mindenkit ki valaha fontos volt nekem. Ha nem kívánt volna látni többé, megértettem volna, s küzdeni sem küzdtem volna ezért. Csak arra kértem, hogy bocsásson meg nekem. Keserűen meredtem előre tágra nyílt szemmel, hogy ne folyjon végig a könnyem az arcomon a lelki s fizikai fájdalom miatt. Mert erősnek kellett mutatkoznom, mert megkívánták és elvárták tőlem ezt. Miért? Miért volt ez az egész ennyire nehéz?
Már egy ideje senki sem volt mellettem, csak Lockjaw, nekidőlve vártam, hogy végre visszatérjen Lyron. Kissé nehézkes volt a fejem is, oly szívesen aludtam volna, de féltem s aggódtam, hogy mi lehet vele. Furcsa zajokra emeltem fel a fejem Lockjaw oldaláról, gépek? De hiszen a flotta visszatért már, nem lehetett az, hogy újra indulnak. Valami nem úgy történt, ahogyan kellett volna? S ekkor az ajtó nyílt ki, amin Lyron lépett be. Zavartan pillantottam felé, s már kérdeztem volna, hogy tényleg ő-e az, vagy esetleg Krang tért vissza. Tettem volna fel a kérdést, hogy mit mondott a mosolyomról Atlantiszon, hogy meggyőződhessem a valóságról, amikor felkapott s egyenesen az erkélyre vitt. Egész Atlantisz látszott, odafent embertelen tervezésű gépek. Megnyugodtam, szóval a mieink voltak, s nem pedig az, mitől féltem. Kissé hátrébb álltam meg lebegve, mikor Lyron beszélni kezdett a népéhez, kik odalent gyűltek össze.
Kíváncsian fürkészem Lyron-t, hogy vajon meddig fog elmenni a törvényváltoztatásokkal? Azzal egyet kellett értenem, hogy tényleg nagyon régiek voltak, míg az emberek nem voltak ennyire fejlettek s máshogy éltek a mi és az Atlantisziak monarchikus rendszere helytálló volt. A mienk korszerűbb, nem tudtam, hogy egykori teremtményeink rólunk példázták-e a sajátjukat, vagy teljesen maguktól alakították ezt ki, de az Atlantiszi törvények valahol tényleg sokkal szigorúbbak és kötöttebbek voltak, amik helyenként nem működtek. De erről nem Lyron tehetett, soha sem ő. Talán az utolsó nagy katasztrófa a Bukás volt, ami lehetetlenné tette azokat, hiszen akkor fogyatkozott meg a népesség is igen jelentősen. Rámosolyogtam, amikor rámpillantott, majd fintor lett belőle a fájdalomtól. A nép ünnepelt, szerették a királyukat, ő azonban csendre intette őket s felém fordult. Megremegtem, mikor megfogta a kezem.
Ami következett, igazából soha, de soha sem hittem volna, hogy valaha is be fog következni. Elkerekedett szemekkel néztem rá, mintha nem mertem volna hinni a füleimnek. Mert így volt, nem mertem elhinni, mit mondott. Annyira meglepett, hogy még az is értelmetlen s semmitmondó lett, hogy két birodalom figyelte a válaszomat. Közelebb úsztam Lyron-hoz, próbáltam kimondani az igent, de még mindig erőtlen voltam s fájt a torkom a sikolyok miatt. Így egyszerűen válasz helyet megcsókoltam, mikor a csók után elhúzódtam, akkor sikerült csak választ „mondanom” csak.
- Igen – suttogtam s boldogan mosolyogtam rá.
A király büszkén odahajolt a királynőjéhez és megcsókolta. Atlantisz népe féltérdre borult a pár előtt miközben az Embertelenek hajóikon üvöltve ünnepelték ezt a csodálatos pillanatot.
Attilan másnap Atlantisz fölött a vízre landolt és a két nép három napi munkával egy hatalmas csatornát épített a két város közé. McKenzie-Boltagon csatornát.
A város vezetését a két uralkodó ház megosztja, de az atlantiszi kormány és a genetikai tanács intézi a városok ügyeit. Az esküvő pár hét múlva lesz.
Hatalmas kő esett le a szívemről, amikor senkinek a tiltakozását nem lehetett hallani a csók után, hanem teljes Atlantisz fél térdre borult. Elfogadták, nem volt ki szót emelt volna az egyik ősi törvényük megváltoztatása ellen. Ha megtette volna valaki, akkor tényleg háború lett volna. Ami pedig nem csak Attilan és Atlantisz pusztulásával járt volna, hanem talán mindenkiével a Földön. Két ősi faj, kik nagyobb erővel és haderővel rendelkeznek kis létszámuk ellenére, mint az emberek. Csak ők ezt még nem tudják, vagy csak nem akarták felfogni. Lassan, ahogyan egy nagyot sikerült végre aludnom idelent valamelyest tudtam enyhíteni a fájdalmamon és gyógyulni is egy keveset. Másnap, ahogyan Attilan megérkezett és landolt kellett elválnom Lyron-tól és elbúcsúzni tőle egy rövidke időre. Hiszen mindkettőnknek elég sok dolga volt most a saját birodalmában. Rendbe tenni azt, amit Krang okozott. Bár kettőnk közül nekem volt kevesebb gondom. Még így is nehéz volt ránéznem, s a szemébe néznem, még mindig mardosott a bűntudat. De most a birodalmam volt fontosabb a saját érzéseimnél, így bármennyire is maradtam volna idelent Atlantiszon muszáj volt hazamennem.
//Folytatás: Attilan//
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Atlantisz
Egy férfi úszik el csendben Atlantisz utcáin, semmi feltűnést nem kelt, legalábbis megpróbál teljesen köznapinak mutatkozni. A szokott helyre megy, ahová már hónapok óta járkál és még felesége sem tud róla. Úgy fest, hogy elsőnek érkezett a raktárba, ahol radikális megbeszéléseiket szokták tartani.
Az építmény bejárata mellé áll, jobban mondva inkább lebeg a padló felett a vízben, és hátát a falnak veti. Egy medált morzsolgat a kezében, ami ritka kagylóból készült. Vadászat során találta a fenéken, rögtön felesége jutott eszébe róla, akinek delfinformára csiszolta. Valamiért oda van Tasia azokért az állatokért, Anargyros csak a hasznosat látja bennük, de azt nem vitatja, hogy okos lények.
~ Hamarosan delfinek sem maradnak, amikért Tasia rajonghat, ha így megy tovább. Ölik őket, beleakadnak a hálókba és agyonverik mindet, ha még nem fulladtak meg. ~
Az építmény bejárata mellé áll, jobban mondva inkább lebeg a padló felett a vízben, és hátát a falnak veti. Egy medált morzsolgat a kezében, ami ritka kagylóból készült. Vadászat során találta a fenéken, rögtön felesége jutott eszébe róla, akinek delfinformára csiszolta. Valamiért oda van Tasia azokért az állatokért, Anargyros csak a hasznosat látja bennük, de azt nem vitatja, hogy okos lények.
~ Hamarosan delfinek sem maradnak, amikért Tasia rajonghat, ha így megy tovább. Ölik őket, beleakadnak a hálókba és agyonverik mindet, ha még nem fulladtak meg. ~
_________________
“A holnapok kísértetek, a tegnapok rémek."
JK: Gabrielle Zielinska
NJK: Joana Carmen Zehner - Lux
Gabrielle Zielinska- 1. szint - 4 kredit
- Hozzászólások száma : 97
Hozzászólások régi : 131
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 08.
Karakteradatok
Főkarakter: Gabrielle Zielinska
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Atlantisz
Elindultam a raktárhoz. Állítólag most valami nagyobb dologra készülünk. Nem mondták el mi az. De nem is érdekel. Csak az hogy odapörkölhessek a mocskos embereknek. Nem érdekel más. Ahogy arra úszok meglátom a férfit. A lábaim körül áramló víz ami előre hajt elkezd felkúszni a kezem köré azt a ví alatt szinte látni sem lehet. Csak annyi látszik, hogy lassulok. Amikor odaérek köszönök:
- Helló. - üdvözlőm őt atlantiszi nyelven.
- Helló. - üdvözlőm őt atlantiszi nyelven.
_________________
Adam Taylor
Arisawa Mugurama
Adam Taylor- 7. szint - 16 kredit
- Hozzászólások száma : 561
Hozzászólások régi : 47
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Tartózkodási hely : New York
Karakteradatok
Főkarakter: Adam Taylor
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Atlantisz
Valaki jött. Elteszi a medált és ellöki magát a faltól.
- Üdv. – köszön vissza neki.
Anargyros végigméri a másikat, akivel elvileg csapást mérnek rövidesen a felszíni társadalomra, hogy egy életre véget vessenek a rombolásnak. De az is lehet, csak valami idetévedt békés polgár. Hiszen ez nem elzárt terület, ezért keveredett ide annak idején ő is a barátaival.
- Az áramlatok zavarosak mióta a városok egyesültek. Megnehezíti a tájékozódást.
Anargyros feszült figyelemmel várja, mit felel a másik erre. Hülyén hangzik ez az ide nem illő mondat egy idegennek, de aki beavatott, az tudja, hogy egy előre megbeszélt jelmondat, amire csak egy jó válasz létezik.
- Üdv. – köszön vissza neki.
Anargyros végigméri a másikat, akivel elvileg csapást mérnek rövidesen a felszíni társadalomra, hogy egy életre véget vessenek a rombolásnak. De az is lehet, csak valami idetévedt békés polgár. Hiszen ez nem elzárt terület, ezért keveredett ide annak idején ő is a barátaival.
- Az áramlatok zavarosak mióta a városok egyesültek. Megnehezíti a tájékozódást.
Anargyros feszült figyelemmel várja, mit felel a másik erre. Hülyén hangzik ez az ide nem illő mondat egy idegennek, de aki beavatott, az tudja, hogy egy előre megbeszélt jelmondat, amire csak egy jó válasz létezik.
_________________
“A holnapok kísértetek, a tegnapok rémek."
JK: Gabrielle Zielinska
NJK: Joana Carmen Zehner - Lux
Gabrielle Zielinska- 1. szint - 4 kredit
- Hozzászólások száma : 97
Hozzászólások régi : 131
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 08.
Karakteradatok
Főkarakter: Gabrielle Zielinska
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Atlantisz
- Valóban. Mióta a fenti város eltakarja a napot. Nos, azóta sok minden igencsak zavaros lett. - válaszolja a férfi az "eget" bámulva. Nem egészen a jelszót, de úgy érzi társa érteni fogja. A közös akció miatt aggódik. Nem fél harcolni. De nem szeretne sem embertelenekkel sem atlantisziakkal találkozni. Hisz velük nincs baja. Neki csak a felelőtlen idiótákkal van baja akik megölték a családját.
_________________
Adam Taylor
Arisawa Mugurama
Adam Taylor- 7. szint - 16 kredit
- Hozzászólások száma : 561
Hozzászólások régi : 47
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Tartózkodási hely : New York
Karakteradatok
Főkarakter: Adam Taylor
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Atlantisz
Harag lángjai újabb magaslatokra csapnak fel, ahogy számára normál, más számára gyors tempóban úszik a főváros utcáin. Utálattal tölti el ez a hely, ezek a házak, mindenféle népek. Nem érti miért nem jók a sziklába vájt barlangok, a szabad tér az óceánban, ahol szabadon lehet vadászni polipokra és más tengeri állatokra. Érzi, hogz az uralkodó maga is meg akarja változtatni a tenger természetes állapotát. A felszíniek gonosz befolyása mindez, mert atlantiszi nem tenné élhetetlenné saját vízét! Még is, ha arra gondol, hogy a felszínre kell mennie és ehhez valami varázsfőzetet is be kell vennie, erőteljes undor fogja el. De a szükség törvényt bont.
Vadász felszerelését hínárból szőt kötéllel erősíti hátára. Bár megveti fővárosi fajtársait, még sem akkar bennük kárt tenni. Ők is csak elszenvedői az uralkodói kényességnek. Hát azzal kell végezni!
Valami raktárhoz kell úsznia, hogy többi szövetségesével találkozhasson. Nem örül a megoldásnak, de el kell ismernie, hogy vajmi csekély terep ismerettel rendelkezik. Így rá kell hagyatkoznia a többi fajtársára.
Két tag már ott is van. Az egyikről lerí, hogy valami ványadt figura. Ribar nem tartja sokra a gyengét. A tenger vad, teli veszéllyel és szörnyekkel. Csak az erős maradhat fenn!
Lelassít és pár úszonycsapással a duó előtt megáll.
- A nyolckarú polip csócsája meg a májatokat, ha egy ilyen helyen kell élnem! Inkább a halál! Gyüsztök nagy vadra szigonyozni vagy sem? - förmed rá a duóra, igencsak pórias hangnemben.
_________________
Az anyag nem vész el, csak általam.
Szólj, ha kicsinek érzed magadat!
---------------------------------
Laura Pedersoli X-diák
Ribar, atlantiszi lázadó
Dr. Rolihlahla Zuma NYAN nagykövete az ENSZ-ben
A Végtelen Háború világa: Judy Huniver-Frost
Outsider: Dr. John Huniver (Quad)
Újvilág II/5 A múlt árnyai: Lt. Patrik James O’Connor
2210 - Az utolsó küldetés: Nagamushi Fakamuko/Slob’Nyic
Avalon: Art, a kelta vajákos
Dr. John Huniver- 4. szint - 10 kredit
- Hozzászólások száma : 325
Hozzászólások régi : 206
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 08.
Karakteradatok
Főkarakter: Dr. John Huniver
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Atlantisz
Kis késésben érkezem a raktárhoz, mely a város szélére esik, sokáig voltam a laborban, hogy egy újabb változatát teszteljem a szérumnak, de sajnos ismét nem járt a kívánt hatással a szer. Mégsem érzem kudarcnak az ilyen napokat sem, minden alkalommal egy lépéssel közelebb kerülök a célhoz, és tudom, előbb vagy utóbb rátalálok a megoldásra.
Odaben már hárman beszélgetnek, mikor megérkezem.
-Ha éhes vagy, találsz élelmet a városban, ha harcolni akarsz, ne a tenger jogos lakóin töltsd ki mérgedet, inkább a jogtalanokon - célzok ezzel az áruló királyra, és a többiek felé fordulok.
-Üdv, testvéreim! - A padlón felett úszva megyek közelebb, és fogok kezet mindhármukkal.
Odaben már hárman beszélgetnek, mikor megérkezem.
-Ha éhes vagy, találsz élelmet a városban, ha harcolni akarsz, ne a tenger jogos lakóin töltsd ki mérgedet, inkább a jogtalanokon - célzok ezzel az áruló királyra, és a többiek felé fordulok.
-Üdv, testvéreim! - A padlón felett úszva megyek közelebb, és fogok kezet mindhármukkal.
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Atlantisz
Lesajnálóan nézek Ribal-ra. Szánalmas idióta. Mégis miért van az, hogy legtöbb vadász feláldozza az eszét. Mégis mit kezdjünk ezzel a zoknival. A francba is még csak kihasználni sem nagyon lehet. Azt hiszem megvan az első hullajelölt. Alighogy Ribal megjött jön a következő is. Nos érdekes nem túl óvatos. A kézfogást elfogadom de erőmmel elkezdem átvenni az irányítást a környező vizek felett. Nem bízom ebben a kettőben akár kémek is lehetnek. A francba mindhárom lehet kém. Egyikben sem nagyon bízhatok.
- Uraim csendesen. Ne felejtkezzünk el az alapvető óvatosság szabályairól. - szól rájuk csendesen.
- Uraim csendesen. Ne felejtkezzünk el az alapvető óvatosság szabályairól. - szól rájuk csendesen.
_________________
Adam Taylor
Arisawa Mugurama
Adam Taylor- 7. szint - 16 kredit
- Hozzászólások száma : 561
Hozzászólások régi : 47
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Tartózkodási hely : New York
Karakteradatok
Főkarakter: Adam Taylor
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Atlantisz
Hellyel-közzel, de stimmel a szöveg. Bólintok, hiszen nemcsak egyet értek a fickóval, de elvtársként is üdvözlöm.
Nemsokára befut még két atlantiszi. A harmadikról lerí, hogy miért jött, olyan hangosan harsogja a szándékát, hogy az összes katona idegyűl. Anargyros mérgesen megvakarja tarkóját. Ha ilyen zajjal lesznek, semmire sem jutnak.
- Bármennyire is egyetértek veled, nem egészen ezt beszéltük meg. Ha jól tudom, titokban kell maradnia az ügyünknek még egy ideig. – dorgálja a hangoskodó fiatalt.
A negyedik is biztosan tagságot váltott a csapatba, de akárcsak a második fickó, Anargyros sem bízik a többiekben. Na jó, a másodikban egy kicsit igen.
~ Kár, hogy az én ismerőseim közül nem jelentkezett senki erre és úgy kellett különböző csapatokból összeverbuválni minket. Ha lebukunk, négy szervezet kerül a süllyesztőbe, nem egy. ~
Kezet fog a negyedikkel, aztán a körből egy kicsit kimagasodik a többiek fölé, és bemutatkozik.
- Üdvözöllek benneteket testvéreim! A nevem Anargyros, és alighanem közös cél miatt vagyunk itt. Titeket hogy szólítsalak?
Nemsokára befut még két atlantiszi. A harmadikról lerí, hogy miért jött, olyan hangosan harsogja a szándékát, hogy az összes katona idegyűl. Anargyros mérgesen megvakarja tarkóját. Ha ilyen zajjal lesznek, semmire sem jutnak.
- Bármennyire is egyetértek veled, nem egészen ezt beszéltük meg. Ha jól tudom, titokban kell maradnia az ügyünknek még egy ideig. – dorgálja a hangoskodó fiatalt.
A negyedik is biztosan tagságot váltott a csapatba, de akárcsak a második fickó, Anargyros sem bízik a többiekben. Na jó, a másodikban egy kicsit igen.
~ Kár, hogy az én ismerőseim közül nem jelentkezett senki erre és úgy kellett különböző csapatokból összeverbuválni minket. Ha lebukunk, négy szervezet kerül a süllyesztőbe, nem egy. ~
Kezet fog a negyedikkel, aztán a körből egy kicsit kimagasodik a többiek fölé, és bemutatkozik.
- Üdvözöllek benneteket testvéreim! A nevem Anargyros, és alighanem közös cél miatt vagyunk itt. Titeket hogy szólítsalak?
_________________
“A holnapok kísértetek, a tegnapok rémek."
JK: Gabrielle Zielinska
NJK: Joana Carmen Zehner - Lux
Gabrielle Zielinska- 1. szint - 4 kredit
- Hozzászólások száma : 97
Hozzászólások régi : 131
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 08.
Karakteradatok
Főkarakter: Gabrielle Zielinska
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Atlantisz
Ide úszik egy negyedik tag is.
- Ne haddoválj ittend az evésrű! Ha éhös vagy, ledöfök neked egy cápát! Annak aztán jó az úszonya! - veregeti hátba Amir-t.
- Én magával nem beszétem mög semmite se! - vág vissza Anargyros-nak.
- Ha asszongyátok csönd lögyön, akkor csönd lösz! Azon ne mújjék! - hallgatt el Ribar, mutatva, hogy szótlan is tud lenni. Míg be nem kell mutatkozni.
- Ribar vagyok! - öklével mellkasára üt.
- A nagy ókeán hírös nagy vadásza! Nincs olyan polip, nincs olyan kráken amit én le ne vadásznék! - nagy lelkesedésében még szigonyát is lekapja hátáról és tesz vele egy-két döfő mozdulatot a vízben, bemutatva képességeit.
_________________
Az anyag nem vész el, csak általam.
Szólj, ha kicsinek érzed magadat!
---------------------------------
Laura Pedersoli X-diák
Ribar, atlantiszi lázadó
Dr. Rolihlahla Zuma NYAN nagykövete az ENSZ-ben
A Végtelen Háború világa: Judy Huniver-Frost
Outsider: Dr. John Huniver (Quad)
Újvilág II/5 A múlt árnyai: Lt. Patrik James O’Connor
2210 - Az utolsó küldetés: Nagamushi Fakamuko/Slob’Nyic
Avalon: Art, a kelta vajákos
Dr. John Huniver- 4. szint - 10 kredit
- Hozzászólások száma : 325
Hozzászólások régi : 206
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 08.
Karakteradatok
Főkarakter: Dr. John Huniver
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Atlantisz
-Amir Shalak - mutatkozom be a többieknek, és egy kicsit elmosolyodom Ribar bemutatkozásán. Ez a fickó inkább az erőt képviseli, de ilyen atlantisziakra is szükségünk van, arról nem is beszélve, hogy egy gondos, rátermett férfi irányításával remekül lehet használni majd a képességeit.
-Egy dolog a titkolózás, de legjobb tudomásom szerint ez a hely biztonságos. Úgy tudom, csak mi és testvéreink tudnak erről a helyről, aki itt van, közös égisz alatt jár mind. Ami pedig a vadászatot illeti, Ribar, egyelőre nem lesz rá szükség, de megnyugtató, hogy egy ilyen nagy harcos is velünk van.
Az utolsó jelenlévőre tekintek, aki még nem mutatkozott be.
-Egy dolog a titkolózás, de legjobb tudomásom szerint ez a hely biztonságos. Úgy tudom, csak mi és testvéreink tudnak erről a helyről, aki itt van, közös égisz alatt jár mind. Ami pedig a vadászatot illeti, Ribar, egyelőre nem lesz rá szükség, de megnyugtató, hogy egy ilyen nagy harcos is velünk van.
Az utolsó jelenlévőre tekintek, aki még nem mutatkozott be.
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Atlantisz
Targilmir érdeklődve figyeli a többieket. Újabb lesajnáló pillantást vet a barbárra. Majd az intelligensnek tűnő férfira néz. A barbárt legszívesebben itt helyben elintézné ám mégis a társa. Ehelyett inkább válaszol a Amir-nak.
- Targilmir. Amir csak egy apróság. Ugye tudod, hogy még a város területén vagyunk. Így bárki erre tévedhet akár a katonák is, és a mi bátor és hatalmas vadászunk halna meg először. A katonák nem játszanának lelőnének mint egy kutyát. Ezt jegyezd meg Ribar. A katonák ölnek és nem harcolnak. Nagy a különbség. - a monológ közben megjelenik egy elegáns jégpenge a kezében. - Látod Ribal. Ha akarom ez a szívedben jelenik meg. Lehetsz bármilyen jó harcos ha fejjel mész a falnak meghalsz. Én nem akarok meghalni ami azt jelenti, hogy nekünk együtt kell dolgoznunk. Ha bárki hátráltatja vagy veszélybe sodorja a küldetést megölöm. Megértettétek? - végig halkan beszél. A hangjában nincs erőszak. A szemeiben pedig nem látszik semmi. A tekintete teljesen üres. Már-már ijesztő. Ribalnak az igazán veszélyes ragadozók juthatnak eszébe róla. A jégpenge a mondat végén úgy tűnik el ahogy megjelent villámgyorsan.
- Targilmir. Amir csak egy apróság. Ugye tudod, hogy még a város területén vagyunk. Így bárki erre tévedhet akár a katonák is, és a mi bátor és hatalmas vadászunk halna meg először. A katonák nem játszanának lelőnének mint egy kutyát. Ezt jegyezd meg Ribar. A katonák ölnek és nem harcolnak. Nagy a különbség. - a monológ közben megjelenik egy elegáns jégpenge a kezében. - Látod Ribal. Ha akarom ez a szívedben jelenik meg. Lehetsz bármilyen jó harcos ha fejjel mész a falnak meghalsz. Én nem akarok meghalni ami azt jelenti, hogy nekünk együtt kell dolgoznunk. Ha bárki hátráltatja vagy veszélybe sodorja a küldetést megölöm. Megértettétek? - végig halkan beszél. A hangjában nincs erőszak. A szemeiben pedig nem látszik semmi. A tekintete teljesen üres. Már-már ijesztő. Ribalnak az igazán veszélyes ragadozók juthatnak eszébe róla. A jégpenge a mondat végén úgy tűnik el ahogy megjelent villámgyorsan.
Adam Taylor- 7. szint - 16 kredit
- Hozzászólások száma : 561
Hozzászólások régi : 47
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Tartózkodási hely : New York
Karakteradatok
Főkarakter: Adam Taylor
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Atlantisz
Ribar nem az az ész érvekre hallgató atlantiszi. Ő a tettek lemúrja. Ehhez mérten is reagál Targilmir provokációjára, szemben a többiek nyugodt viselkedésével.
- Mi az a kutya? - pislog kérdőn Amirra. Ő még ilyen dologról soha nem hallott.
- Nem kő az én életömet féteni! Nem először verekszem mög 'lantisziakkal! - feljebb úszik és dicsőségesen tesz egy kört a trió felett.
- A vadászok ölnek, nem a katonák. - javítja ki Targilmirt.
- A katonák egy rossz 'lantiszit szógának. És mint szógák, köti őket a parancs. A vadászt nem köti egy törvény se. - húzza ki magát büszkén a termetes lemúr. Gyanakvón tekint a megjelenő jégpengére.
- RIBAR a nevem! Te tengeri csiga! És ne fenyegetőzzé ittend nekem azza, hogy megösz! Vagy talán te egy spicli vágy válójában? - szegezi szigonyát Targilmir felé, úgy fél méternyire a testétől.
- Vadásztárs sose fenyegeti meg saját vadásztársát! Csak a zsákmányt. Mert a vadászok együtt dógoznak a préda elfogásán és leölésén. Ha egymást öldösnék lö, akó nem lönne ebédre váló. Há tö nem vágyó jó vadász, akú ússzá e innen, de nágyon gyórsán! Inkább lögyünk kevesen, mint hogy egy ilyen vágyadt lepényhál ügyetlönsége milyát bukjúnl e. - hangja és arca fenyegető. Nem mozdul közelebb Targilmir felé, tartja a távolságot. De készen áll arra, hogy az alkalmatlant, akit már árulónak vél, megtámadja, ha tovább provokálják. Ő, aki számtalan vad tengeri szörnnyel megküzdött már találkozott a halállal. És készen áll rá, hogy keblére ölelje. Ha eljött az idő.
_________________
Az anyag nem vész el, csak általam.
Szólj, ha kicsinek érzed magadat!
---------------------------------
Laura Pedersoli X-diák
Ribar, atlantiszi lázadó
Dr. Rolihlahla Zuma NYAN nagykövete az ENSZ-ben
A Végtelen Háború világa: Judy Huniver-Frost
Outsider: Dr. John Huniver (Quad)
Újvilág II/5 A múlt árnyai: Lt. Patrik James O’Connor
2210 - Az utolsó küldetés: Nagamushi Fakamuko/Slob’Nyic
Avalon: Art, a kelta vajákos
Dr. John Huniver- 4. szint - 10 kredit
- Hozzászólások száma : 325
Hozzászólások régi : 206
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 08.
Karakteradatok
Főkarakter: Dr. John Huniver
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Atlantisz
Forradalom
Pár perce lehetett itt a társaság, amikor a egy férfi úszott fel arra a részre, ahol ti voltatok, a férfit mindenki azonnal megismerte, hiszen eléggé közismert figura volt Atlantiszi és Lemúriai körökben. Selach volt a neve, Krang parancsnokhelyettese volt, mielőtt a puccs meg nem történt. A férfi, akkor nem tartózkodott Atlantiszon, így szerencséjére megúszta a tisztogatást, amit később Krang belső körében tartottak és össze tudta fogni a terroristákat és ennek köszönhetően voltatok ti is itt. ahogyan odaúszott titeket végigmérte a társaságot, majd a leérkezett a talajra és akkor szólalt csak meg.
- Látom mindenki eljött, aki ígérte – bólintott. – Nagyszerű. Nincs sok időnk, hamarosan a felszínen kezdődik az ülés, amin királyunk és a szajhája is részt vesz. Két feladatunk van mostanra, hogy megmutassuk a szárazföldieknek, hogy nem tűrjük tovább a tengerek szennyezését és készüljenek a háborúra! És a nap végén a szárazföldiek miatt, a királyunknak sem lesz más választása, mintsem engedni nekünk és háborút kezdeményezni a szárazföldiekkel. Ha nem teszi, majd mi fogjuk!
Pár pillanatra elhallgatott hatásszünetet tartva és a reakciókat figyelve, majd folytatta.
- Először a tengerpartra megyünk, ahol a fürdőzőket mészároljuk le, majd pár óra múlva egy hatalmas óceánjáró hajó fog érkezni a birodalom területére. Azt fogjuk elsüllyeszteni! Mindenki tudni fogja, hogy itt vagyunk! És, hogy nem tűrjük tovább azt, amit már több, mint száz éve tűrjük. A szárazföldiek ideje leáldozik!
Selach:
Pár perce lehetett itt a társaság, amikor a egy férfi úszott fel arra a részre, ahol ti voltatok, a férfit mindenki azonnal megismerte, hiszen eléggé közismert figura volt Atlantiszi és Lemúriai körökben. Selach volt a neve, Krang parancsnokhelyettese volt, mielőtt a puccs meg nem történt. A férfi, akkor nem tartózkodott Atlantiszon, így szerencséjére megúszta a tisztogatást, amit később Krang belső körében tartottak és össze tudta fogni a terroristákat és ennek köszönhetően voltatok ti is itt. ahogyan odaúszott titeket végigmérte a társaságot, majd a leérkezett a talajra és akkor szólalt csak meg.
- Látom mindenki eljött, aki ígérte – bólintott. – Nagyszerű. Nincs sok időnk, hamarosan a felszínen kezdődik az ülés, amin királyunk és a szajhája is részt vesz. Két feladatunk van mostanra, hogy megmutassuk a szárazföldieknek, hogy nem tűrjük tovább a tengerek szennyezését és készüljenek a háborúra! És a nap végén a szárazföldiek miatt, a királyunknak sem lesz más választása, mintsem engedni nekünk és háborút kezdeményezni a szárazföldiekkel. Ha nem teszi, majd mi fogjuk!
Pár pillanatra elhallgatott hatásszünetet tartva és a reakciókat figyelve, majd folytatta.
- Először a tengerpartra megyünk, ahol a fürdőzőket mészároljuk le, majd pár óra múlva egy hatalmas óceánjáró hajó fog érkezni a birodalom területére. Azt fogjuk elsüllyeszteni! Mindenki tudni fogja, hogy itt vagyunk! És, hogy nem tűrjük tovább azt, amit már több, mint száz éve tűrjük. A szárazföldiek ideje leáldozik!
Selach:
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Atlantisz
Ribar és Targilmir marakodása nem vet jó fényt a küldetésünkre, ha már négyünk közt is akad kettő, aki nem képes megférni egymás mellett, hogyan akarhatunk nagyobb csapatokat összeszedni, és szervezetten irányítani? Amikor Ribar a kérdésével felém fordul, röviden válaszolok.
-Szárazföldi állat, alantas, alig bír úszni - majd hátrébb lépek, mikor kés villan, és Ribar a dárdájával akar válaszolni.
-Na de testvéreim, erre semmi szükség...
Ám szerencsére felbukkan az a személy, aki miatt itt vagyunk, és aki miatt nyilvánvalóan egy pillanat alatt elhallgat majd a két haragos. Selach van itt, Krang egykori jobb keze. Vázolja a tervet, én pedig figyelmesen hallgatom végig. Kevesen vagyunk, így kisebb feladatokat kapunk, de a pánik- és figyelemfelkeltés szempontjából ezek is tökéletesen megfelelnek. Persze tudni fogják, hogy ezt nem Lyron rendelte el, hisz ha ő akarna támadni, nem holmi sétahajókat támadna, hanem a hadsereggel vonulna, de akkor sem hagyják maj szó nélkül, és elmarasztalják majd. Lépésről lépésre kell haladnunk.
-Akkor nyomban fogjunk be egy teknőst, hová visz minket a küldetésünk? - Kérdem rögtön a lényegre térve, hisz ő mondta, hogy nincs sok időnk, jó lenne mihamarabb indulni.
-Szárazföldi állat, alantas, alig bír úszni - majd hátrébb lépek, mikor kés villan, és Ribar a dárdájával akar válaszolni.
-Na de testvéreim, erre semmi szükség...
Ám szerencsére felbukkan az a személy, aki miatt itt vagyunk, és aki miatt nyilvánvalóan egy pillanat alatt elhallgat majd a két haragos. Selach van itt, Krang egykori jobb keze. Vázolja a tervet, én pedig figyelmesen hallgatom végig. Kevesen vagyunk, így kisebb feladatokat kapunk, de a pánik- és figyelemfelkeltés szempontjából ezek is tökéletesen megfelelnek. Persze tudni fogják, hogy ezt nem Lyron rendelte el, hisz ha ő akarna támadni, nem holmi sétahajókat támadna, hanem a hadsereggel vonulna, de akkor sem hagyják maj szó nélkül, és elmarasztalják majd. Lépésről lépésre kell haladnunk.
-Akkor nyomban fogjunk be egy teknőst, hová visz minket a küldetésünk? - Kérdem rögtön a lényegre térve, hisz ő mondta, hogy nincs sok időnk, jó lenne mihamarabb indulni.
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Atlantisz
//Fú, és még ide is sikerült írnom, pedig úgy volt, hogy nem //
Mikor mindenki neve tisztázva lett, ráadásként máris megmutatják egymásnak a tagok a foguk fehérjét. Anargyrost elönti a düh. Kakaskodást kell látnia, ahelyett, hogy összefogást tapasztalna és bajtársiasságot. Röpködnek a fenyegetések oda-vissza, az atlantiszi meg már elordítaná magát, hogy fejezze be a két fél, amikor betoppan az ötödik. Őt mindannyian ismerik, személye szent és sérthetetlen. Anargyros mély tisztelettel köszönti őt.
Egyet ért szavaival. Meg kell mutatniuk az atlantisziaknak, hogy nem lehet packázni velük.
~ Egyet sajnálok csak. Kevesen vagyunk, el fogunk bukni, én meghalok, vagy börtönbe zárnak és akkor nem látom többet a feleségemet. El kellett volna tőle valahogy búcsúznom, de hogyan? Azonnal marasztalt volna és feljelentéssel fenyegetne, mert ő ezt nem érti. ~
Szomorkásan lehorgasztja a fejét egy pillanatra, majd megint felemeli és kemény, férfias jellemet ölt magára. Nincs helye asszonyi siránkozásnak, tettek kellenek.
Mikor mindenki neve tisztázva lett, ráadásként máris megmutatják egymásnak a tagok a foguk fehérjét. Anargyrost elönti a düh. Kakaskodást kell látnia, ahelyett, hogy összefogást tapasztalna és bajtársiasságot. Röpködnek a fenyegetések oda-vissza, az atlantiszi meg már elordítaná magát, hogy fejezze be a két fél, amikor betoppan az ötödik. Őt mindannyian ismerik, személye szent és sérthetetlen. Anargyros mély tisztelettel köszönti őt.
Egyet ért szavaival. Meg kell mutatniuk az atlantisziaknak, hogy nem lehet packázni velük.
~ Egyet sajnálok csak. Kevesen vagyunk, el fogunk bukni, én meghalok, vagy börtönbe zárnak és akkor nem látom többet a feleségemet. El kellett volna tőle valahogy búcsúznom, de hogyan? Azonnal marasztalt volna és feljelentéssel fenyegetne, mert ő ezt nem érti. ~
Szomorkásan lehorgasztja a fejét egy pillanatra, majd megint felemeli és kemény, férfias jellemet ölt magára. Nincs helye asszonyi siránkozásnak, tettek kellenek.
_________________
“A holnapok kísértetek, a tegnapok rémek."
JK: Gabrielle Zielinska
NJK: Joana Carmen Zehner - Lux
Gabrielle Zielinska- 1. szint - 4 kredit
- Hozzászólások száma : 97
Hozzászólások régi : 131
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 08.
Karakteradatok
Főkarakter: Gabrielle Zielinska
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Atlantisz
" Ez a katonák szégyene. Egy áruló féreg, de neki vannak meg az erőforrásai ahhoz amit tenni kell. Ha nem támadunk időben az emberek szépen lassan megölnek minket. Rühellem ezt a csürhét." - morgolódik magában Targilmir ám ebből kifelé semmi sem látszik.
- Nos nem hiszem, hogy a teknősök legyenek bármily hasznosak is most jó szolgálatot tennének. Ha jól értem a feladatot valami kevésbé látványosra és sokkal gyorsabbra lesz szükségünk. Ha nem tévedek. - nézek az áruló "vezéremre". Katonai tapasztalatomra alapozom mindazt amit mondtam. Valószínűleg valami nagyon gyors és kicsi jármű lesz az amit használnunk kell. Ki tudja talán még pilótát is kapunk.
// A pilóta itt nem repülőre utal. Ez katonai szleng minden járművezetőre a legtöbb hadseregben. //
- Nos nem hiszem, hogy a teknősök legyenek bármily hasznosak is most jó szolgálatot tennének. Ha jól értem a feladatot valami kevésbé látványosra és sokkal gyorsabbra lesz szükségünk. Ha nem tévedek. - nézek az áruló "vezéremre". Katonai tapasztalatomra alapozom mindazt amit mondtam. Valószínűleg valami nagyon gyors és kicsi jármű lesz az amit használnunk kell. Ki tudja talán még pilótát is kapunk.
// A pilóta itt nem repülőre utal. Ez katonai szleng minden járművezetőre a legtöbb hadseregben. //
_________________
Adam Taylor
Arisawa Mugurama
Adam Taylor- 7. szint - 16 kredit
- Hozzászólások száma : 561
Hozzászólások régi : 47
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Tartózkodási hely : New York
Karakteradatok
Főkarakter: Adam Taylor
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Atlantisz
Targilmir láthatólag tengervíznek nézi őt, ha már a feléje szegezett szigonyra se reagál. Jól is teszi! Ribar nem szokott a vízbe fenyegetőzni.
Miután azt is megtudja, hogy mi is az a kutya, máris megjelenik feladatadójuk. Hallott már a fickóról. Nem mintha a tettei érdekelnék, de a céljai igen, minthogy közösek. Arra a gondolatra ellenben, hogy a felszíniek világába kell mennie undor fogja el. Sose járt ott, nem is akar, de jelen pillanatban a cél szentesíti az eszközt. Nem véletlen ama szérum se, amit törzsfőjétől kapott ilyen esetekre.
- A kiszemelt préda személye meg van határozva. Fel kell deríteni ezeknek a felszíni Fürdőzőknek a helyét, szokásait. Aztán gyorsan lecsapni rájuk! - vázolja fel egy tengeri vadász eszével a tervet.
- Merre élnek ezek a Fürdőzök? - fordul kérdésével Selach felé.
_________________
Az anyag nem vész el, csak általam.
Szólj, ha kicsinek érzed magadat!
---------------------------------
Laura Pedersoli X-diák
Ribar, atlantiszi lázadó
Dr. Rolihlahla Zuma NYAN nagykövete az ENSZ-ben
A Végtelen Háború világa: Judy Huniver-Frost
Outsider: Dr. John Huniver (Quad)
Újvilág II/5 A múlt árnyai: Lt. Patrik James O’Connor
2210 - Az utolsó küldetés: Nagamushi Fakamuko/Slob’Nyic
Avalon: Art, a kelta vajákos
Dr. John Huniver- 4. szint - 10 kredit
- Hozzászólások száma : 325
Hozzászólások régi : 206
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 08.
Karakteradatok
Főkarakter: Dr. John Huniver
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Atlantisz
Résztvevők: Anargyros, Targilmir, Amir és Ribar
A férfi végighallgatta a válaszokat, majd utánatok ő is megszólalt.
- Egy népszerű helyet szemeltünk ki elsődleges célpontnak – mondta. – Hawaii szigetek, közel Lemúria határához.
Azaz pontosan a világ másik felére kellett elmennetek ezek szerint, most ugyanis az Atlanti-óceán közepén voltatok, az a hely pedig a Csendes-óceán közepe felé feküdt. Ez még a legjobb tudomásotok szerint is legalább egy napba telne, hogy oda érjetek, még ha hajókat, vagy tengeri állatokat is használtok utazáshoz.
- Nem segítség nélkül fogtok oda menni – folytatta. – Nagala lesz a segítségetekre ebben.
Hátranézett és a vízből egy lemúr nő bontakozott ki és jelent meg előttetek.
Vele még egyikőtök sem találkozott, csak hallottátok hírét, hogy nagy mágiahasználó hírében áll, természetmániás és a legkevésbé sem tűri el az embereket. Egyes legendák, felé már nem is pletykák léteznek, a legendák szerint legalább hatszáz éves és a mágiája tartja életben.
- Az első utazás mágiával, teleportálással kellemetlen lehet – mondta kissé földöntúli hangon, az atlantiszi dialektust használva a lemúr helyett. – Hányingerrel és szédüléssel számolhattok. Ha készen álltok…
Ezzel igazából be sem fejezte a mondatot, néhány ősi szót mormolt el, mindenkit kékes fény vett körbe és a következő pillanatban egy hatalmas hínármezőn találtátok magatokat.
A férfi végighallgatta a válaszokat, majd utánatok ő is megszólalt.
- Egy népszerű helyet szemeltünk ki elsődleges célpontnak – mondta. – Hawaii szigetek, közel Lemúria határához.
Azaz pontosan a világ másik felére kellett elmennetek ezek szerint, most ugyanis az Atlanti-óceán közepén voltatok, az a hely pedig a Csendes-óceán közepe felé feküdt. Ez még a legjobb tudomásotok szerint is legalább egy napba telne, hogy oda érjetek, még ha hajókat, vagy tengeri állatokat is használtok utazáshoz.
- Nem segítség nélkül fogtok oda menni – folytatta. – Nagala lesz a segítségetekre ebben.
Hátranézett és a vízből egy lemúr nő bontakozott ki és jelent meg előttetek.
Vele még egyikőtök sem találkozott, csak hallottátok hírét, hogy nagy mágiahasználó hírében áll, természetmániás és a legkevésbé sem tűri el az embereket. Egyes legendák, felé már nem is pletykák léteznek, a legendák szerint legalább hatszáz éves és a mágiája tartja életben.
- Az első utazás mágiával, teleportálással kellemetlen lehet – mondta kissé földöntúli hangon, az atlantiszi dialektust használva a lemúr helyett. – Hányingerrel és szédüléssel számolhattok. Ha készen álltok…
Ezzel igazából be sem fejezte a mondatot, néhány ősi szót mormolt el, mindenkit kékes fény vett körbe és a következő pillanatban egy hatalmas hínármezőn találtátok magatokat.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Atlantisz
Forradalom 2.
Résztvevők: Anargyros, Targilmir, Amir és Ribar
Úgy másfél hét telt el azóta, hogy a négyes sikeresen elpusztította az óceánjárót és Hawaii tengerpartját vérfürdőben tették. A nevüket nem tudta meg egyetlen Atlantiszi sem, a lázadók körében máris legendákká váltak, de a király lépései a lázadókkal szemben drasztikusabbak lettek, mint bárki is várta volna. Noha Lyron nem engedett embereket Atlantisz közelébe, hogy azok oldják meg a helyzetet, szerencsére, csak olaj lett volna a tűzre, ha megteszi, helyette úgymond statáriumot léptetett életbe. Az őrséget és a járőröket megsokszorozták, szinte hajtóvadászat indult a lázadók és gyanús személyek ellen, akik bármikor veszélyeztethetik azt a törékeny békét, amivel próbálnak az Atlantisziak az emberek felé nyitni, vagyis leginkább a király, hogy így érje el a tengerek szennyezésének abbahagyását.
Mind a négyen egy üzenetet kaptatok a következő találkozóval kapcsolatban és annak helyszínéül, ezúttal a fővároson kívül egy elhagyottabb barlangba szerveztek nektek találkozót. Természetesen neveket a levélben sem említettek, így nem lehetett tudni, hogy kik lesznek ott, csak egyetlen egy dolog volt biztos, hogy tényleg azok küldték az üzenetet, akiknek kellett, nem lehetett csapda. Egy kora hajnali órán kellett odamenni, amikor még az őrség tagjai is alig „járják” az utcákat.
Résztvevők: Anargyros, Targilmir, Amir és Ribar
Úgy másfél hét telt el azóta, hogy a négyes sikeresen elpusztította az óceánjárót és Hawaii tengerpartját vérfürdőben tették. A nevüket nem tudta meg egyetlen Atlantiszi sem, a lázadók körében máris legendákká váltak, de a király lépései a lázadókkal szemben drasztikusabbak lettek, mint bárki is várta volna. Noha Lyron nem engedett embereket Atlantisz közelébe, hogy azok oldják meg a helyzetet, szerencsére, csak olaj lett volna a tűzre, ha megteszi, helyette úgymond statáriumot léptetett életbe. Az őrséget és a járőröket megsokszorozták, szinte hajtóvadászat indult a lázadók és gyanús személyek ellen, akik bármikor veszélyeztethetik azt a törékeny békét, amivel próbálnak az Atlantisziak az emberek felé nyitni, vagyis leginkább a király, hogy így érje el a tengerek szennyezésének abbahagyását.
Mind a négyen egy üzenetet kaptatok a következő találkozóval kapcsolatban és annak helyszínéül, ezúttal a fővároson kívül egy elhagyottabb barlangba szerveztek nektek találkozót. Természetesen neveket a levélben sem említettek, így nem lehetett tudni, hogy kik lesznek ott, csak egyetlen egy dolog volt biztos, hogy tényleg azok küldték az üzenetet, akiknek kellett, nem lehetett csapda. Egy kora hajnali órán kellett odamenni, amikor még az őrség tagjai is alig „járják” az utcákat.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Atlantisz
Nagalaval történő találkozásom óta sokszor gondolok rá, sokáig azt hittem, inkább mese, mint valóság, vagy régen halott nő, akit csak felmagasztosítanak a történetek. De a találkozásunk mindkét verziót megcáfolta, és meg kell mondjam, mély benyomást tett rám.
Visszatértem munkámhoz és hétköznapi életemhez, a robbanószerek vizsgálatát kisebb feltűnés mellett végeztem, nehogy valaki nem létező párhuzamot véljen felfedezni a munkám, és a hajókatasztrófa között.
A kantinokban gyakran hallom hírét a négy atlantiszinak, akik megmutatták, hogy ki az úr az óceánban. Van, aki fél tőlük, sokan gyűlölik őket, mások viszont tisztelettel beszélnek róluk, és talán hajlandóak lennének közéjük állni. Ilyet azonban nem említhetnek a társaságban, a legtöbben tartanak Lyron katonáitól, én pedig csak magamban mosolygok, amikor a terroristákat legendásnak nevezik.
Most, hogy kellő idő telt el az akció óta, ismét üzenetet kaptam, amit elolvasás után megsemmisítettem, hogy a gyanú leghalványabb árnyéka se eshessen rám. Korán hajnalban van a találkozó, de én még korábban odamegyek, hogy biztosan elkerüljem a járőröket. Érkezésem előtt elmentem a holmimért, amit legutóbb használtam, így most nálam vannak az emberi ruhák és a táska is. Elsőként érkezem a barlanghoz, így türelmesen meghúzódom odabenn, amik megjönnek a többiek. Vajon csatlakoznak hozzánk újak? Vajon honnan tudjuk meg, ha valaki velünk akarna tartani?
Visszatértem munkámhoz és hétköznapi életemhez, a robbanószerek vizsgálatát kisebb feltűnés mellett végeztem, nehogy valaki nem létező párhuzamot véljen felfedezni a munkám, és a hajókatasztrófa között.
A kantinokban gyakran hallom hírét a négy atlantiszinak, akik megmutatták, hogy ki az úr az óceánban. Van, aki fél tőlük, sokan gyűlölik őket, mások viszont tisztelettel beszélnek róluk, és talán hajlandóak lennének közéjük állni. Ilyet azonban nem említhetnek a társaságban, a legtöbben tartanak Lyron katonáitól, én pedig csak magamban mosolygok, amikor a terroristákat legendásnak nevezik.
Most, hogy kellő idő telt el az akció óta, ismét üzenetet kaptam, amit elolvasás után megsemmisítettem, hogy a gyanú leghalványabb árnyéka se eshessen rám. Korán hajnalban van a találkozó, de én még korábban odamegyek, hogy biztosan elkerüljem a járőröket. Érkezésem előtt elmentem a holmimért, amit legutóbb használtam, így most nálam vannak az emberi ruhák és a táska is. Elsőként érkezem a barlanghoz, így türelmesen meghúzódom odabenn, amik megjönnek a többiek. Vajon csatlakoznak hozzánk újak? Vajon honnan tudjuk meg, ha valaki velünk akarna tartani?
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Atlantisz
Ribar az elmúlt időszakot törzse körében töltötte. Nem igazán tudta leplezni tetteit, hiszen a zsákmányként hazahozott emberi testek és az abból készült lakoma bizony igen látványos volt. Mégis volt annyi esze, hogy a részletekről ne beszéljen, s még így is csak vadászatként utalt az eseményre. Minden esetre elnyerte törzse és törzsének főnöke megbecsülését, kik nyíltan nem mernének Lyronnal szembe szállni, de ember ellenességüket sem vetik véka alá.
Épp egy újabb emberi koponyából készült trófeán fabrikált, mikor uszonyai közé kapta az üzenetet.
- Újabb vadászat. - csillant meg szeme, s máris magához ragadja szigonyát és kedvenc kését. Meg pár apró dolgot, amire szükség lehet egy vadászat során.
A hosszú vízi utat egyedül és gyorsúszva tette meg. Rá is fért már egy kis mozgás, a sok emberhús eltelítette gyomrát. A barlang közelébe érve már érzi, hogy van itt. Kezei közé kapja szigonyát, nem-e a király pribékjei azok. De csak egy kellemes ismerős.
- Üdvözletem, Amir! - mosolyog Ribar, közben vissza teszi szigonyát hátán lévő tokjába.
- Hogy vagy vén vadásztárs! - kapja karjai közé és barátin megölelgeti.
- No, sort kerítünk arra a híres vadászatra? - húzza el gonoszan száját, vissza utalva a forrófejű és egyben bajkeverő nyápic atlantiszira.
_________________
Az anyag nem vész el, csak általam.
Szólj, ha kicsinek érzed magadat!
---------------------------------
Laura Pedersoli X-diák
Ribar, atlantiszi lázadó
Dr. Rolihlahla Zuma NYAN nagykövete az ENSZ-ben
A Végtelen Háború világa: Judy Huniver-Frost
Outsider: Dr. John Huniver (Quad)
Újvilág II/5 A múlt árnyai: Lt. Patrik James O’Connor
2210 - Az utolsó küldetés: Nagamushi Fakamuko/Slob’Nyic
Avalon: Art, a kelta vajákos
Dr. John Huniver- 4. szint - 10 kredit
- Hozzászólások száma : 325
Hozzászólások régi : 206
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 08.
Karakteradatok
Főkarakter: Dr. John Huniver
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Atlantisz
Targilmir megkapta az üzenetet. A megbeszélt időpontban ment oda. Az előző akció óta meghúzta magát. Semmi komoly dolgot nem tett. Amikor a barlang közelébe ér tesz egy kört. Nem akar feltűnő lenni de felderíti a környéket közben átveszi az irányítást egy jó mennyiségű víz felett. Aztán bemegy a barlangba. Meglátja a többieket.
- Hello. - köszön félhangosan. Majd kezet ráz a társaival. Az uralt víz lágyan áramlik körülötte.
- Hello. - köszön félhangosan. Majd kezet ráz a társaival. Az uralt víz lágyan áramlik körülötte.
_________________
Adam Taylor
Arisawa Mugurama
Adam Taylor- 7. szint - 16 kredit
- Hozzászólások száma : 561
Hozzászólások régi : 47
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Tartózkodási hely : New York
Karakteradatok
Főkarakter: Adam Taylor
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
1 / 3 oldal • 1, 2, 3
1 / 3 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|