Sarah Storm

Név: Sarah Storm
Egyéb név: Kölyök
Faj: mutáns
Nem: nő
Jellem: Társaságban álltalában csendes, visszahúzódó, csak néha szólal meg. Viszont ha a testvérénél van akkor eléggé aktív, néha talán túlságosan is.
Személyazonosság: titkos
Születési helye és idő: 2003. Október 19. New York
Kor: 18
Család: Steven Storm ( valódi játékos, rokoni kapcsolat közös megegyezés alapján)
Foglalkozás: Bérgyilkos
Testmagassága: 168 cm
Testsúlya: 58 kg
Szeme színe: Világos kék
Haja színe: Barna
Bőre színe: Fehér
Különleges ismertetőjel: Nincs
Egészségi állapot/ betegségek: Skizofrémia.

Életrajz: 2003. Október 19 -én Egy New Yorki kórházban születtem, Ugyan abban, amelyben testvérem is, név szerint Steven. A családból Stevenen kívül csak anyánkat ismertem részletesebben, apámat nagyon ritkán láttam és mivel igen fiatal voltam nem is tudtam felfogni, hogy ki ő, mikor néha hazatért, tulajdonképpen nem is érdekelt, biztosan valami idegen. Bár egy ideig bátyám is csak annyira érdekelt, hogy próbáltam elkerülni, ilyesztőnek tűnt, folyton úgy nézett, mintha elkövettem volna valamit. Egy nap azonban megváltoztak a dolgok, olyan… kedves lett, le se lehetett vakarni, mindig foglalkozott velem, nem mintha zavart volna, végre volt egy barátom, el is neveztem Buksinak.. Gyorsan pergett az idő, nagyobb problémák nem adódtak, lassacskán elmúltam két éves. Dereng valami egy éjtszakáról, egy nagy dörrenés vert fel, hallottam egy nagy sikolyt, sírni kezdtem, majd még egy dörrenés. Hirtelen midnen elhallgatott rajtam kívül, torkom szakadtából sírtam, hisz kicsi voltam még, de valaki felvett. Mondott valami, de sokat nem értettem belőle, forogni kezdett a világ, a hangok eltompultak… A következő amire emlékszem, egy árvaház. Korán reggel tértemmagamhoz, Steven elég lehangoltnak látszott. Oda mentem hozzá és megkérdeztem.
-Mi a baj? Hol van anya? -
-Elment.-
Nem volt mit hozzá fűznöm, gondoltam majd úgy is vissza jön, ezért vissza aludtam. Anyát soha többé nem láttam, azt hogy mi történt aznap este, csak sokkal később, 16 évesen tudtam meg, de ne rohanjunk ennyire előre az időben. Az árvaházban iszonyat lassan telt az idő, unalmas volt, egy ideig hiányzott anyu, de az idő koptatja az emlékeket. Nyolc éves koromban egy este valaki felkeltett, azt mondta hogy itt vannak értem. Kezen fogtak és lehurcoltak a földszintre.
-Kik vannak itt? Hova megyünk?-
- Az új szüleid vannak itt drágám, és el fognak vinni innen.-
Nem akartam Steven nélkül menni, így hadakozni kezdtem, de nem sok sikerrel, végül adoptáltak és elvittek egy panelházba. Miután elvittek, teljesen kivetkőztem önmagamból. Nem voltam hajlandó enni, nem tudtam aludni, úgy éreztem minden elveszett. Utáltam a nevelő szüleim, beirattak valamien iskolába. Rossz volt a tanulmányi eredményem, 2-3-as között mozgott,de nem zavart, ha valakinek nem tetszik, az az ő baja. Próbáltam elfelejteni a multat, de nem sikerült, végül nem bírtam tovább, iszonyatosan fájni kezdett mindenem, úgy éreztem, mintha valami maró anyaggal öntöttek volna le. Mikor a kezemre néztem, láttam, ahogy lecsepeg a bőröm. Egy pillanatra megdermedtem, majd sikítozni kezdtem. Nevelő anyám berohant a szobába, de ez neki is tűl sok volt. Végül sokkot kaptam és elájultam. Mikor magamhoz tértem, ugyan úgy hevertem a földön, mint ahogy összeestem.Egy fura, öltönyös férfi ült velem szembe az ágyamon. Azt mondta vele kell mennem, a saját egészségem érdekében. Úgy gondoltam ennél már nem lehet roszabb, de tévedtem. Egy nagy épületbe szállítottak, ahol adtak valamien innyekciót, azt mondták gyógyszer, de csak roszabbul lettem tőle. Kín keserves 8 év következett, abból álltak ki a napjaim, hogy megannyi tűvel szurkáltak tele, és virtuális valóságban kemény edzéseknek vetettek alá, amiben ha nem voltam hajlandó részt venni, árammal sokkoltak. Így ment ez nagyon sokáig, bár volt hogy próbáltam megszökni, de az eredmény mindig az volt, elkaptak, kaptam egy altatót, majd ugyan abban a szobában találtam magam, ahonnan megszöktem. A harag egyre több lett bennem, a többi érzés nagy részben kiveszett belőlem. A napom legtöbb részét egy kamerával megfigyelt gumiszobában töltöttem. Magam elé bámulva ültem az egyik sarokban mikor egy hang a fejemben megszólított.
~Sarah, hallasz Sarah?~
-ki vagy te és hol vagy?
~Sarah, nem kell beszélned, énanélkül is tökéletesen megértelek, Én vagyok te, csak egy kicsit másképpen, mostantól mindig veled leszek ha szükséged lesz rám.~
~Nem tudom hihetek-e neked, de mond meg kivagy!~
~Bízz benne, én vagyok te, de ha jobban tetszik, hívj Janenek. Segítek neked megtanulni, hogyan hasznád az erőt, amelynek birtokában vagy.~
~Rendben, most az egyetlen egyszer bízom benned.~
Így találkoztam először a hasadt énemmel. Mindig kihúztam a kamerát, így volt egy kis időm, hogy gyakoroljam az erőmet, mielőtt ide érnek és visszadugják. Végül sikerült is eredményre jutni, rájöttem hogy a lefojt bőrbe át tudom ilelszteni a hasadt tudatom, így életet és testet tudok neki adni. Bár kicsit szokatlan két ember szemével látni, de egy idő után megszoktam, olyan, mint egy bábjáték, ha jól rángatod a zsinórt, tökéletes öszhangot kapsz. Lassan 16 éves lettem, a kegyetlen edzéseken lassan bár, de mesterien kitanultam egy harcművészetet, a capoierat és mivel minden nap rendszeresen volt edzés, így elég jó kondiban voltam. Már-már teljesen feladtam a reményt, hogy valaha is kijutok innen, de az élet kiszámíthatatlan. Talán irónia, hogy 8 éve először, áramkimaradás volt az egész épületben és mivel az ajtó árammal működött, így nem volt nehéz kinyitni. Próbáltam észrevétlenül mozogni,de végül ketten rámvetették magukat, lefogtak, nem tudom mióta követtek, de eléggé felkészültek ahoz, hogy nekem jöjjenek. Feltűnt egy orvos is, nyugtató volt nála, de ezúttal nem sikerült beadni. Csak egy pillanat volt az egész, de egy férfi teremt előttem, csak annyit láttam hogy össze esett. A két őr fogása elernyedt, majd a földre estek, ha jól láttam fej nélkül, akkor nem tudtam mi történt, de nem áltam le ezen gondolkodni. Az orvos mellkasában egy szike állt, kezdésnek megfelel, potenciális gyilkoló eszköz, élesebb egy normális késnél, de kicsi és könyű. Nem is kellett több, kirántottam belőle, és az előttem álló őrnek rohantam, aki megpróbált leadni egy lövést, detalán még éppen idejében vetettem magam a földre. Sokan itt vesztették volna el a kűzdelmet, földről hason fekve harcolni, viccnek is rosz, de nem capoierában. Egy elegáns mozdulattal kézre álltam, és kétszer arcon rúgtam, ez elég volt hogy megszédüljön, talpra álltam és a torkába vágtam a kést, majd egy szép karimát húztam vele, cssak a biztonság kedvéért. A gond az volt hogy nem ez volt az egyetlen őr, megszólalt a sziréna, fegyveresek özönlöttek be az ajtókon, az egyetlen remény a futás volt. Felvettem a vállamra a férfit, tortozok neki ennyivel, hogy nem hagyom szarban miután ő kisegített. Aktiváltam a képességem, előhívtam Janet hogy fedezzen, emberi pajzs, másként nem tudtam használni, kűzdottem volna, de túl sokan voltak, és ráadásul fegyverrel. Nem tudtam merre futok, csak mentem, talán a sors akarata volt, hogy hosszas szenvedés után megtaláltam a kijáratot. Hosszas futás után egy sikátorban álltam meg, ahol magamba olvasztottam Janet és letettem a földra a férfit. Olyan ismerősnek tűnt, de nem volt most időm ezzel foglalkozni, a mellkasa intenzíven vérzett. Nem tehettem sokat, letéptem egy darabot a pólómból és rákötöttem a lyukra, amely ha jól láttam rajta lőtt seb. Oda rohantam egy nőhöz, hogy hívjon segítséget sürgősen. Vissza rohantam, és jobban szemügyre vettem, amíg kijön a segítség. A férfi arcáról régi emlékek kezdtek felidéződni… Bár lassan, de felismertem. Tágra nyílt szemekkel figyeltem.
-Buksi?-
Bár választ nem kaptam, hisz öntudatlanul az életéért kűzdött, de ő volt az, Steven, ezer közül is megismertem volna. Mikor kijött a mentő bementem vele a kórházba. Jóvolt ismét találkozni vele. Végül beavatott a munkájába, bérgyilkos… Úgy gondoltam megpróbálkozok vele, és bár még komolyabb feladatom nem volt, jó dolog így levezetni a feszültséget. Valamint jelenleg házam sincsen úgyhogy Stevennél lakom és még mindig ugyan úgy szeretem és hálás vagyok neki hogy megint kihúzott a bajból.

Képességei: A bőre lefolyik ( de alatta van még egy hám réteg.. bőr nélkül elég bizar ) arrébb folyik kicsit a padlón, majd a használó egy agyatlan húsbábot formáz belőle, ebbe a bábba átköltözik a második tudat ( njk ) így képes a használóval együtt harcolni, és mivel valamilyen szinten a két test össze van kötve tudatilag így tökéletes összhangban képesek cselekedni és ahogy ez fejlődik természetesen 3-4 tudatra úgy lesz több báb is.
A báb(ok) létrehozás 20-30 másodperc.

Szakértelmei: harcművész, kezdő fejvadász

Megjegyzés: Sarah azóta meghalt és feltámadt démonként, szóval pár dolog megváltozott, bár inkább a képességei terén, szóval:

-Ha szemkontaktust vesz fel valakivel, akkor képes egy amolyan transzba ejteni az illetőt, és ilyen állapotban parancsot adni neki, amit az illető megpróbál a lehető legjobban végrehajtani. Ez azonban nem működik akkor, ha erősen ellenkezik az " áldozat " akaratával, tehát egy jó barátját nem fogja agy nélkül leölni, és nagyon jó lelkűeket nem lehet rávenni vele hogy másnak ártsanak. Ha a feladat végrehajtásra került, akkor az illető kijön a transzból, és nem emlékszik semmire ami az alatt történt, akkor is ugyan ez van ha a feladat nem sikerült. Valamint ez csak átlagos akarat erejű személyeken működik, és feltétlenül hallania kell a parancsot.

- Kapott egy 4 méter hosszú tipikus ördögrafkincát, melyet képes nagyon gyorsan mozgatni, és a vége éles.

- Képes ezzel a farokkal még 1.5 tonnás erőt kifejteni. ( emelni és ilyen erővel támadni vele. )

Eltelt már néhány hét a hídnál történt incidens óta a lovassal, azóta pedig érdekes módon nem is hallottam róla, lehetséges lenne, hogy visszament a pokolba és nem fog ismét utánam jönni? Nos remélem, bár kétlem, hogy ennyire lerendezhető lenne, de legalább nem volt vele további probléma. Az elmúlt időben, miután helyre tették az égéseket, csendesen próbáltam élni a magam kis új életét, ami meglehetősen egyszerűen ment a proffnak köszönhetően. Már az sem nagyon rémlik, hogy miként jutottunk arra a pontra, az a pár hetes momentum nekem már túl régen volt ahhoz, hogy teljesen fel tudjam idézni, mivel nem volt benne semmi életfenyegető dolog meg pláne, de az öregnek köszönhető hogy vagyok valahol éppen és van fedél a fejem felett, ami meglepő, mert biztos vagyok benne, hogy emlékszik az arcomra, nem éppen a teljesen tiszta múltamról vagyok híres, átvitt értelemben híres, de ettől függetlenül mégis segített, ezt pedig igyekeztem nem hálátlan módon kezelni. Eleinte úgy gondoltam, hogy tökéletesen jól fogom érezni hosszú távon magam a biztosított szálláshelyen, de egy pár napos gondolkodás után úgy döntöttem, hogy nem engedhetem meg magamnak ezt a luxust, segít az öreg, de ez nem azt jelenti, hogy parazita módjára kéne rajta élősködnöm amíg el nem zavar, ha pedig ezt el akarom kerülni akkor szükségem lesz valamiféle normális munkára amiből legalább egy albérletet tudok bérelni magamnak. Szóval az alap célkitűzés és egy minimális hálából adódó motiváció megvolt, ennek köszönhetően pedig cselekedtem, szereztem iratokat, telefont és próbáltam munka után nézni, de úgy tűnik hogy a mai világban egy minimális fokú képzettség nélkül nincs szükség sehol sem az emberre, legalább is ha nem az alvilág köreiben mozog, az viszont azt hiszem nem opció már, vagyis az lehetne, de minek? Tudtam és most is tudom, hogy ha azt az utat választanám ismét akkor ugyan ott kötnék ki mint ahol voltam és nem lesz ismét valaki, hogy kihúzzon belőle, szóval ez a gondolat hamar elvetésre került, pedig még értelme is volt, mert máshonnan csak elküldtek, vagy éppen vissza sem jeleztek. Volt időm bőven ismerkedni magammal is, noha nem tudtam meg különösebben sokat, a legtöbb amit pedig mégis sikerült felfedeznem inkább véletleneknek köszönhetően jött... És vannak döbbenetes dolgok, de amit eddig a legjobban tolerálok az maga a repülés, egyszerűen szabadnak érzem magam közben, mintha nem lennének megkötések a világban, talán azért mert sosem volt lehetőségem ezelőtt hasonlóra, legalább is nem önerőmből.  Az a lelkes dolog ami a lovasnál jelentkezett, nos ahhoz azóta nem volt újra szerencsém. Gondolkodtam azon, hogy talán fel kéne vennem valahogyan a családommal a kapcsolatot, úgy értem talán még lehet valaki akiről megfeledkeztem vagy akire nem emlékszem, de ez az ötlet is egyenlőre stagnál, bár ez inkább azért, mert nem tudom eldönteni, hogy valóban bolygatni akarom-e a múltamat, vagy inkább teljesen lezárom és csak az új életemre koncentrálok. Ezt a kérdést majd valamikor még eldöntöm, ha úgy érzem, hogy biztosan tartani tudom is magam ahhoz a döntéshez. Az, hogy jelenleg ezzel az egésszel merre megyek kérdéses, talán nekem jobban mint másoknak, pedig nekem kéne a legjobban tudnom, de őszintén szólva fogalmam sincs. Segítenem kéne másoknak, amit igyekszem megtenni és nem elhanyagolni a dolgot, tehát a közelemben lévő személyek dolgaira ameddig nem túl személyes vagy zavaró próbálok valamilyen szinten koncentrálni, de az-az igazság hogy ez is inkább hálából megy jelenleg, vagy legalább is arra fogom, mert éppen az mindenre jó kifogás, szinte mindenre, e mellett pedig kénytelen voltam visszaülni a sulipadba, igaz nem úgy mint diák, egy külön képzést vettem fel, amolyan egy éves felzárkóztatást ami legalább egy érettségit ad hogy kezdhessek vele valamit, de nehéz ebbe visszaszokni, de legalább mostanság nem vagyok fáradt, ami azt illeti egy jó ideje nem éreztem magam fáradtnak, sőt, meglepően kipihent vagyok.
Egyenlőre tehát tanulok, hogy ha más nem legalább valami minimális jövőm lehessen és még mindig az öregen élek, de próbálok kárpótlás gyanánt minél többet segíteni ha éppen úgy adódik, hogy tudok valamiben, plusz legalább nem szórom a pénzét, annyira pofátlan szerintem régen sem tudtam volna lenni... Vagy mégis?


Sarah második halála alkalmából ezúttal az égiektől kapott egy újabb lehetőséget, tisztalapot amellyel igyekszik is élni a maga módján. A démoni vonások eltűntek és helyüket néhány egyenlőre még jócskán feltérképezésre váró angyali erő vette át. Amit és ahogyan ezekről az erőkről tud jelenleg:
- Gondolattal előhívható derengés és szárnyak.
- Szárnyakkal futás sebességgel való repülés, azok nélkül sétálás felfelé a levegőben.
- Valamiért másabbnak érzi Constantinet az emberek többségénél, ennek miértje egyenlőre zavaros.
- Mostanság fáradtság vagy éhség jelei nem szoktak megjelenni nála.

Ezek mellett rendelkezik egy lángokból álló karddal.