San Francisco - Roxxon főépület

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Go down

San Francisco - Roxxon főépület - Page 2 Empty Re: San Francisco - Roxxon főépület

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Hétf. 15 Feb. 2016, 00:02

Résztvevő: dr. Bryant Stronghol / dr. White / Hjuchia Sakura
Következő körváltás: 2016. február 19. (péntek)

A nyugtatónak hála, amit Sakura kapott, illetve egyéb szereknek a sebek a hasán nagyon, de nagyon lassan gyógyultak csak, közel sem úgy, ahogyan annak történnie kellett volna eredetileg. Erre pedig még külön rátett az is, hogy a vére kezdett elfolyni a nőnek a "csapolás" miatt. Szerencsére a kínzója éppen háttal volt, ezt a folyamatot már nem figyelte, nem volt rá szüksége, Sakura pedig tudta a kezét figyelni, ahol azt a furcsa érzést érezte. Most láthatta meg, hogy a keze elkezdett összemenni, majd néhány másodperc alatt gyerekkéz méretűre zsugorodott. Az egész fájdalmas volt, bár inkább csak kellemetlen, mintsem nagyon fájdalmas. Az egész néhány pillanatig tartott, utána a kellemetlen érzés is megmaradt, de most már volt olyan kicsi Sakura keze, hogy kitudta húzni könnyedén a csukló és könyök leszorító részből a kezét.


_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
San Francisco - Roxxon főépület - Page 2 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Roxxon főépület - Page 2 Empty Re: San Francisco - Roxxon főépület

Témanyitás by Ammon Einarson Csüt. 18 Feb. 2016, 09:21

Teljesen leszedált a csávó és még ötletem sincs, hogy mit pumpál még belém, hogy a sebem nem is gyógyul már már. És a véremet is elkezdte lecsapolni a faszi. Ha ez így megy tovább nem vér fog forogni bennem hanem nyugtatók tömege meg még mi... Ez a csapolás része persze már nem érdekli a fogvatartómat így háttal nekem foglalkozik valamivel, én letekintek a karomra amit már nagyon furcsának éreztem az előbb is már és most látva is, ahogyan összement gyerekkézzé változva rákerekedett a szemem de csendben maradtam. Kellemetlen volt de annyi cucc van már bennem meg mindenem sajog nekiindulásra is, hogy már nem is zavar igazán. Felpillantok a fazonra, hogy még mindig háttal van-e nekem és ha igen akkor elkezdem óvatosan kihúzni a kezemet a bilincsekből. Ahogy össze mentek így már nincsen rajta fogása sem, még most kell megszabadulnom a béklyóktól míg tudok, ha így fojtatja a vérszívást akkor tényleg hamar nyugtató fog csak csorogni az ereimben a vérem helyett. Ezt viszont nem akarom megvárni.
Fel fel pillantok vissza a csávóra, hogy nehogy megforduljon miközben ügyködök de amint kiszabadítottam a kezemet nekiállok kicsatolni a többi leszorítót is, a fejemen, mellkasomon meg a karomon aztán utoljára hagyva a lábaimat. Valahogy úgy érzem, hogy nagy mák kell, hogy a csávó ne forduljon meg míg én ezekkel bíbelődök meg hogy ne is ájuljak el se..
~A fenébe is, változnék gyerekké teljesen egyszerűbb lenne...~

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Roxxon főépület - Page 2 Empty Re: San Francisco - Roxxon főépület

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Pént. 19 Feb. 2016, 00:02

Résztvevő: dr. Bryant Stronghol / dr. White / Hjuchia Sakura
Következő körváltás: 2016. február 23. (kedd)

A férfi valami mással volt teljesen elfoglalva, nem is gondolta valószínűleg, hogy olyasmire képes Sakura, ami történik, már csak a nyugtatók hatása miatt is. A füléhez kapott közben, látható volt, hogy egy füles van benne, majd idegesen felpattant a helyéről és kiviharzott a helységből. Ekkor jött el a nő ideje és nekiláthatott kihúzni a kezét a helyéről, amit sikerült is megtennie, eközben gondolta, hogy bárcsak gyerek méretű lenne. Érezte a kellemetlenséget, ahogyan összemennek a csontjai, az izmai és mindene, alig fél perccel később pedig immáron egy tizenkettő-tizenhárom éves gyerekként feküdt az ágyon, így pedig már ki tudta szabadítani magát a lekötözésből könnyedén, ha kihúzza az infúziót is a kezéből, akkor egy-két percen belül már a regenerációja is újra aktiválódik és a hasán levő seb kezdett gyógyulni, ahogyan a szervezete is nekilátott több vért előállítani. A folyosóról pedig lépteket hallott, valószínűleg az elmebeteg tudós tartott visszafelé a laborjába. Ablaka nem volt a helységnek, hogy arra szökjön Sakura, a szellőzők a plafonon pedig túl kicsik voltak még egy gyereknek, kamasznak is.


_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
San Francisco - Roxxon főépület - Page 2 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Roxxon főépület - Page 2 Empty Re: San Francisco - Roxxon főépület

Témanyitás by Ammon Einarson Vas. 21 Feb. 2016, 18:27

Egyáltalán nem figyelt rám az ürge, sőt ahogy elkezdtem csak a kiszabadításomat a füléhez vette a kezét. Talán fülesen szólhattak neki mert ki is viharzik a szobából rögtön. Kapok a jó kis lehetőségemen és a kiszabadulásra tempózok. Ahogy merengtem, hogy mennyivel jobb lett volna ha teljesen gyerekké változok akkor már nem csak a kezem, érzem ahogy a sajgás végig megy minden tagomon, csontomon és megfiatalodok, összemegyek gyereknek teljesen.
~ Király! Így már mindjárt könnyebb lesz~ Végül kiszabadítom így már elég könnyen magamat az asztalról és kihúzogatom magamból a kábeleket. Rühellem ezeket a szarokat.
Ahogy lemászok az asztalról végig nézek magamon, most már úgy érdekel is, hogy mi van rajtam meg mi a stájsz. Elég sok évet le dobtam magamról, tizenkettő körül lehetek, vissza felé is tuti működik ez de most másodlagos. Egyrészt a doki se fog számítani arra, hogy egy gyerek meg így talán könnyebben el tudok tűnni majd. Magamhoz ragadok egy szikét gyorsan, hogy legyen mivel némi behatást majd gyakorolnom a csávóra. A vegyvédelmi ruhája miatt hiába árasztanám el a szobát bármilyen vírussal is, hasztalan lenne szóval ledöfése az járhatónak fest. A képességeim is kezdenek magukhoz térni ahogy már nem érzem magamat már annyira levegőfejűnek se a vérhiány miatt ahogy azt is elkezdte termelni a testem ütemesebben.
A lépteket viszont hallom, hogy közelednek. Jön vissza a fószer szóval kell találni egy helyet ahonnan rajta üthetek, szimplán elrejtőzni és kivárni nem kéne. A végén még riadót fúj én meg fújhatom. A szellőzők a plafonon meg átférni se férnék, hacsak nem akarnám az egész utat ködalakban megtenni, ablak meg nincs is.
Végül besasszézok takarásba az ajtó mellé vagy közelébe, ahogy el tudok rejtőzni is, hogy onnan lesből rá tudjak támadni és ágyék körül megszúrni a szikével. Ha szerencsém van akkor elkapok egy eret is vele, de ha nincs is akkor is legalább egy második döfést is biztos be tudok vinni amíg még az elsőt fájlalja.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Roxxon főépület - Page 2 Empty Re: San Francisco - Roxxon főépület

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Kedd 23 Feb. 2016, 00:01

Résztvevő: dr. Bryant Stronghol / dr. White / Hjuchia Sakura
Következő körváltás: 2016. február 27. (szombat)

Sakura megállapíthatta, hogy semmilyen ruha nem volt rajta jelenleg, amíg az asztalon feküdt az intim testrészeit szíjak takarták el, de most már azok sem. Az ajtó mögé állás nem igen tudott összejönni, mert most, hogy itt volt és nézte azt már látta, hogy nem nyitható ajtó volt, hanem falba visszahúzódó. Így maximum a két oldal valamelyikére állhatott, ami ugyan nyújtott némi fedezéket, de igencsak könnyű volt észrevenni is a bejövőnek a szeme sarjából. Ezenfelül kezdte ugyanazt már érezni, amit akkor, amikor összement, csak ezúttal a csontjai, húsa, szövetei és ő maga is nyúlni kezdett. A laborban nem igen volt hova bújni, most, hogy állt már látta, hogy a tartályok az embriókkal egy energiafal mögött voltak, aminek a kapcsolóját nem látta. Összesen rögzített ágy, vagy íróasztal mögé lehetett elbújni. De Sakura úgy döntött, hogy az ajtó mellé a falhoz áll és onnan próbálja meg megtámadni a férfit. Pillanatokkal később az elhelyezkedés után be is lépett és mint várható volt ki is szúrta a mostanra felnőtté vált Sakura-t. Szerencsére így felnőttként még gyorsabb, erősebb volt a nő és egy mozdulattal sikerült a férfi nyakába szúrni a szikét. Azonnal átvágta az artériát és a légcsövet is, így üvölteni sem tudott a másik. A nyakából fröcskölt a vér és igencsak hamar kiszenvedve feküdt a földön egy hatalmas vértócsában.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
San Francisco - Roxxon főépület - Page 2 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Roxxon főépület - Page 2 Empty Re: San Francisco - Roxxon főépület

Témanyitás by Ammon Einarson Pént. 26 Feb. 2016, 12:30

Az ajtó nem lengős volt hanem a falba vissza csúszós modern így az nem tudott takarni nyíláskor de azért el tudtam helyezkedni úgy ahonnan rá tudok majd támadni a belépőre. A kellemetlen érzés megint át járta a testemet ahogy megnőttem, vissza alakultam felnőtté de jól is jött. Egy mozdulattal elvágom a torkát a férfinak egy ütőérrel együtt így üvölteni sem tudott és hamar kivérezve terül el a földön. Még felnézek az ajtóra és, hogy jön-e még valaki utána, ha igen és közel van arra is rátámadok ha tudok. Ha senki más akkor lenézek a földön fekvőre.
- Fuh, na ez megvolt te kis buzi. -Rúgom meg a hullát majd bele szúrom a szemébe a szikét- Fogd meg egy kicsit.
Majd megfogom és karjánál fogva beljebb húzom az ajtóból aztán meg elveszem a fülesét, rádióját, hogy legalább egy előre jelzés legyen ha valaki jön vagy keresi tudjam.
Körbe nézek a szobában szekrényekért elsőnek. Most még nem érdekel, hogy nincs ruhám ám merész húzás lenne még nekem is kisasszézni meztelenül az épületből. Remélem van szekrény(már olyan ami esetleg ruhát is tartalmazhat mert gondolom kemikáliás van) amiben eséllyel ruhát is tudok találni, ne agy isten a sajátomat. Ha találok akkor gyorsan felkapom, ha nem akkor kénytelen vagyok hullát rabolni és a csávóról rángatom le. Ideiglenesen jó, amilyen a tájékozódásom még kifele menet talán találok is egy személyzeti öltözőt. Ha ez megvolt akkor utána ideje tönkre tenni mindent amit itt művelt a faszi. Ha halálos biofegyvert akart volna csinálni a véremből még hagynám a dolgot de kizárt dolog, hogy hagyom, hogy valami misszionárius gyógyszert csináljon belőle. A-a! Kizárt. Legjobb az lenne ha az egész helyet fel tudnám gyújtani meg még az is érdekel, hogy azok az embriók mi a francok lehetnek. Bár valószínű, hogy a helyi Y-projekt lesz.
Minden esetre most elsődleges a ruha. Aztán körbe nézek a lehetőségek után is. Nem akarok sok időt eltölteni itt mert nem tudom, hogy most a csávó egy egyedüli lelkes hülye állat volt aki így akart kitűnni a cégnél vagy vannak-e mögötte sokan még. De ha van füles talán tudni fogom, ha jönnek.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Roxxon főépület - Page 2 Empty Re: San Francisco - Roxxon főépület

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Szomb. 27 Feb. 2016, 00:01

Résztvevő: dr. Bryant Stronghol / dr. White / Hjuchia Sakura
Következő körváltás: 2016. március 2. (szerda)

Sakura betudta húzni a tetemet, más hangot pedig nem hallott, így nekiláthatott a következő tervnek. A szekrényeket nyitotta ki, abban csak műtős ruhát látott kék és zöld színben, illetve a megszokott fehér orvosi köpenyt. Cipőből nem volt több, mint ami a férfin, így azt le kellett onnan vennie, csak kényelmetlen volt, mert legalább három számmal nagyobb, mint a nő lába. A füles elvétele után egyértelmű volt, hogy nem rádió az, hanem bluetooth-os headset. A telefonja a zsebében volt, de azzal nem igen tudott később mit kezdeni Sakura, mert ujjlenyomat és hangvédelem is volt rajta. Így azok hiányában felvenni sem tudja a telefont. Ezek után következetett az, hogy Sakura tönkre akart tenni azt, amit a fickó csinált, sajnos az erőtér kikapcsolásához nem talált semmilyen megoldást, a számítógépek is védve voltak jelszóval, fizikai részük nem is volt itt, szinte biztos, hogy felhőből kérte be az adatokat. Szerencsére azonban két dolog így is látszódott a holografikus felvételeken, az egyiken valóban Y projectes dolgok voltak bekérhetőek még jelszó nélkül is. A másik viszont egy roppant ismerős dolog volt, úgy tűnt, hogy Sakura tévedett, nem biológiai fegyvert akart csinálni a férfi, a regenerációs szérum még régi AIM-es adatai voltak láthatóak.
Ha ezek után körbenézett Sakura, akkor semmi mást nem talált itt bent, csak a vérét a zacskóban, a mágikus karperece sehol sem volt, ahogyan a többi felszerelése sem.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
San Francisco - Roxxon főépület - Page 2 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Roxxon főépület - Page 2 Empty Re: San Francisco - Roxxon főépület

Témanyitás by Ammon Einarson Kedd 01 Márc. 2016, 23:26

Telefonja és nem rádiója volt. Pech de azért elteszem a telefonját és elveszem a belépőjét ha van neki mert hasznos lehet esetleg. A telefont meg ha használni én nem tudom tudok olyant találni aki talán fogja tudni így csak kikapcsolom és zsebre vágnám...de nincs zsebem. Ruha... Kell, most...
A "mindenkinek egy méret" műtős ruhán kívül még volt pár labor köpeny is de megelégedtem a zöld gatyával és pólóval, már amennyire ezeket annak lehet nevezni de szó szerint jobb mint ami volt. A cipő kérdése több gondot okozott mémiképpen mert az nem volt a csávó lába meg jó pár számmal nagyobb volt az enyémnél így inkább hagytam. Mezbitláb többre megyek mint egy nagy cipővel. Persze a saját cuccaimnak nyoma sem volt itt, alaptalan remény volt, hogy esetleg megtalálom itt őket. A kutakodásom meg több infóval nem szolgált mint amit eddig is úgy ahogy tudtam. A regenerációs szérum és az Y project. Az energia falat nem tudtam lekapcsolni de ehhez a két infóhoz hozzá tudok férni a gépen keresztül. A csábítás megvan, hogy megnézzem a felvételeket de innen kétlem, hogy bármit is tudnék kezdeni velük. Azért mielőtt felkelek előle egy pillanatra még átfut a fejemen, hogy megpróbálni törölni őket... ~A fenébe is egy próbát megér... ha be is indul valami, hogy valaki törölni akart fájlokat sem feltétlen rohangál mindenki vegyvédelmi ruhában...~ Meg ha igen is akkor is van még más módszerem ellenük.. Egy gyors próbát teszek, hogy tudom-e módosítani az adatokat vagy törölni aztán ha megy akkor belekotorok, ha nem akkor hagyom is ott rögtön és megyek kifelé, menet közben még megragadva a szikét, egy szikét. Amelyik jobban kézre esik.
A szobából először csak kinézek, hogy mi is van arra, nem kéne kirohannom rögtön. A végén még van ott valaki.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Roxxon főépület - Page 2 Empty Re: San Francisco - Roxxon főépület

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Szer. 02 Márc. 2016, 00:01

Résztvevő: dr. Bryant Stronghol / dr. White / Hjuchia Sakura
Következő körváltás: 2016. március 6. (vasárnap)

Sakura úgy dönt, hogy megpróbálja törölni, vagy módosítani az adatokat, kutatási eredményeket, amiket elér. Nem túl meglepő módon jelszót és azonosítót kért mindez, így nem tudta megtenni. Ezek után nem igen maradt más, mintsem nekilásson a menekülésnek. Sikerült szikét felkapnia, több közül is válogathatott, hogy melyiket is akarta magának. Amint ez megvolt, akkor óvatosan kilesett a folyosóra, aminél szerencséjére senki sem volt, azonban mind a két irányban roppant hosszan vezetett el. A folyosó kivilágítva volt, rendes ablak nem látszott sehol sem hirtelen, csak mesterséges fény világította be a helyet. A falakon panelek, illetve ablakok látszottak, de az AIM-nál is látott már ilyet, mindkettőben, csak oldalsó laborok, irodák ablakai voltak. Határozottan a föld alatt lehetett, a folyosó mind a két oldalon legalább harminc-harminc métert tartott, hogy hol volt lift, vagy lépcsőház nem látszott, a folyosó végén mindkét fal zárt falú volt. Noha kamerákat nem látott sehol, teljesen biztosra vette, hogy megfigyelt terület és vannak érzékelők is, amik szinte biztosan megszólalnak, ha észlelik a szökését, vagy felismerik.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
San Francisco - Roxxon főépület - Page 2 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Roxxon főépület - Page 2 Empty Re: San Francisco - Roxxon főépület

Témanyitás by Ammon Einarson Szomb. 05 Márc. 2016, 20:14

Nem tudtam bele nyúlni a dolgokba mert le voltak védve az adatok. Várható volt így egy szike magamhoz vétele után kilestem a folyosóra. Balra is és jobbra is hosszan futott. Sehol egy ablak és hasonlított az AIM-es stílushoz, nagyon úgy fest, hogy a föld alatt vagyok. Fölfelé kell majd haladni úgy fest. Bár most még csak jobbra vagy balra hosszan. Kamerák is biztosan vannak a kivilágított folyosón de legalább ember nem járta most per pillanat. Érzem a kényszerét, hogy húznék már innen el amilyen gyorsan csak tudok de nem akarja a gyomrom bevenni, hogy csak úgy itt hagyak mindent, belátom a csávót nem kellett volna ilyen gyorsan elkaszálnom de ez van, megesik. A levett vérem még itt van a kivett szervemmel együtt szóval azokat pusztulásra ítélem, elintézem a képességemmel, hogy ne maradjon semmi belőlük majd vissza megyek az ajtóhoz.
Ködként talán el tudok siklani egy darabig, arra talán nem szólal meg semmilyen riasztó ha talajszinten megyek. Köddé válok végül és elindulok jobbra így. Ha megszólal riasztó így is rám már rögtön akkor igazán mindegy volt, hogy hogyan lépek ki innen de így esélyesen legalább fel nem fognak ismerni amíg így vagyok. Meglepődött a csávó azon, hogy volt egy extra szervem szóval kétlem, hogy erről tudnának.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Roxxon főépület - Page 2 Empty Re: San Francisco - Roxxon főépület

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Vas. 06 Márc. 2016, 00:01

Résztvevő: dr. Bryant Stronghol / dr. White / Hjuchia Sakura
Következő körváltás: 2016. március 10. (csütörtök)

Sakura úgy dönt, hogy megsemmisíti a vért és a kivett szervet, amiket a férfi elvett tőle. Mind a kettőt tönkre tudja tenni, a vért csak ki kellett locsolnia és összekevernie fertőtlenítőszerrel, ugyanez volt igaz a szervre is, vagy szétvagdoshatta. A lényeg, hogy több féleképpen is megtehette, bármelyikkel is csinálja mindegyiket siker koronázza. Ezek után nézett végig a folyosón és döntötte el, hogy füst alakban kellene megtennie az utat, úgy talán kevésbé feltűnő. Azonban, amikor meg akarta tenni, semmi sem történt. Egyrészt még a sebei is megvoltak, mert a regenerációja roppant lassú volt, ebből tudta, hogy amíg sérült nem igen fog tudni füstté válni. A másik pedig a lassú regeneráció bizonyította, hogy még mindig a nyugtatók és ki tudja, hogy milyen drogok hatása alatt állt, amik miatt nem a képessége nem működött rendesen, azaz emiatt sem tudhatott füstté válni. Így egyelőre még mindig bent rostokolt, kintről pedig fémes lépteket hallhatott meg, ahogyan közeledtek arrafelé, ahol ő is volt.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
San Francisco - Roxxon főépület - Page 2 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Roxxon főépület - Page 2 Empty Re: San Francisco - Roxxon főépület

Témanyitás by Ammon Einarson Hétf. 07 Márc. 2016, 13:18

Kilocsolom a véremet és "meghintem" jó adagnyi fertőtlenítővel majd a szervet is össze vagdosom és azt is még megajándékozom a vegyszerrel. Ez meg is van. Ideje ki is jutni innen, hogy értelme is legyen annak, hogy ezt tönkre tettem. Ha újra elkapnak akkor semmit sem ért ez. Ahogy viszont füstalakba akartam volna menni az nem ment és a vágás is még mindig ékeskedett rajtam. Chöh.. A fenébe is már, még mindig nem tisztult ki a szervezetemből amit belém pumpált. Mennyi szart nyomott ez belém, istenem. Pedig már azt hittem, hogy ha már lecsapolta a véremet akkor legalább kiürült a szervezetemből a cucc. A nagyobb probléma inkább, hogy lépteket hallok kintről. Fémes léptek méghozzá, ez biztosan nem orvos lesz, sokkal inkább őr vagy robot. Remélem, hogy nem robot. A dokit el tudtam kapni meglepetésből de, hogy kétszer is szerencsém legyen ugyan azzal a húzással erősen kétlem. Hát van a Bé terv és a Cé is.. mindkettő megfelelően röhejes és biztos vagyok benne, hogy egyik se fog nagyon beválni de inkább elbújok az asztal mögött és lesem, hogy ki jön be mint hogy belefeküdjek a vértócsámba és hullát játsszak.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Roxxon főépület - Page 2 Empty Re: San Francisco - Roxxon főépület

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Csüt. 10 Márc. 2016, 00:02

Résztvevő: dr. Bryant Stronghol / dr. White / Hjuchia Sakura
Következő körváltás: 2016. március 14. (hétfő)

Sakura úgy dönt, hogy kivárja, hogy mi is fog odaérkezni arra a helyre, ahol ő maga volt. Ahogyan bebújt az asztal mögé, már hallotta, hogy több lépés zaja töltötte be a folyosót, így már ismerős volt, katonai bakancsok hangja a fémpadlón. Nem is kellett úgy tíz-tizenöt másodpercnél több, hogy lássa, hogy árnyékok értek oda az ajtóhoz, majd egymást fedezve egy alak átment az ajtó előtt annak a másik oldalára. Így már láthatta a modern katonai egyenruhát/páncélt az illetőn, Roxxon jelzéssel. Így egyértelmű volt, hogy nem a jófiúk érkeztek meg a megsegítésére. Felszólítás sem érkezett azzal kapcsolatban, hogy bárki is van jöjjön elő a laborból, helyette valami begurult fémes hangon. Sakura kilátott nagyjából az asztal alól, akkor láthatta meg, hogy egy gránát az, a formáját is felismerhette, könnygáz/füstgránát. Alighogy beért a szoba közepére azonnal el is kezdte a füstöt kiengedni magából.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
San Francisco - Roxxon főépület - Page 2 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Roxxon főépület - Page 2 Empty Re: San Francisco - Roxxon főépület

Témanyitás by Ammon Einarson Vas. 13 Márc. 2016, 15:15

Nem is egy valaki hanem többen érkeznek a folyosón. Jobb döntésnek tűnik, hogy inkább elbújtam az asztal mögé mint hogy az ajtót kísértettem volna meg még egyszer. Ahogy átlépett az egyik az ajtó előtt a másik fedezésében szomorúan kellett tapasztalnom, hogy most nem egy másik doki jött hanem legalább két Roxxon katona. Állig felfegyverkezve és páncélban. Remek! Pont ami most kellett nekem amíg még nem vagyok jól sem. A hasamra teszem a kezemet ahol a vágás is van. Még mindig ott van, sajnálatosan röhadt lassan gyógyul a dokinak köszönhetően. Ha legalább a manuális gyógyításomat elő tudom hozni az jó lenne és azt meg is próbálom. Ha a zöldes derengés megjelenik akkor az jó jel, de nem adok sok siker esélyt neki így egy gyors próbát teszek csak vele.
A be gurított füstgránátra el húzom a számat, bezzeg ha most át tudnék alakulni, könnyedén ki tudnék siklani közöttük! De mivel az pár pillanattal ezelőtt még nem ment, kétlem, hogy most menne máris. Fel húzom a pólóm nyakát egészen az orromig és elhelyezkedek úgy, hogy ki tudjak ugrani a fedezékből ha kell. Be fognak jönni rögtön amint ellepi a szobát a füst. Ők biztos látnak majd a füstben, ellenben velem de ha jó fedezéket választottam akkor a befelé érkező egyik talán elsétál mellettem és akkor talán le tudok szerelni róla valami fegyvert. Talán kivenni a pisztolytáskájából a pisztolyt. A szikével nem sokra megyek ezek ellen úgy érzem.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Roxxon főépület - Page 2 Empty Re: San Francisco - Roxxon főépület

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Hétf. 14 Márc. 2016, 00:01

Résztvevő: dr. Bryant Stronghol / dr. White / Hjuchia Sakura
Következő körváltás: 2016. március 18. (péntek)

Sakura, ahogyan számított rá valóban nem jelent meg a zöldes fény a kézfejein, így valóban nem tudta magát gyógyítani, ellenben azt már érezte, hogy feje szinte teljesen tiszta kezdett lenni. Azaz valamikor hamarosan majd a képességének, képességeinek is vissza kell kapcsolnia, ha nagyon gyengén, de akkor is. A terve alapvetően jó lett volna, de a füst terjedésével egyszerre nem jöttek be a katonák. Valószínűleg tudták, hogy nincs másik kijárata a labornak, nekik pedig volt idejük arra, hogy kivárják, amíg Sakura kiront onnan. De ha még be is jöttek volna, akkor is látható volt, hogy van sisakjuk, azaz nekik a nővel ellentétben nem lett volna a füst sem akadályozó tényező. A füst pedig lassanként belepte a szobát, ugyan Sakura felhúzta a pólót az orráig, de ettől még a könnygáz a szemét kezdte el csípni, mert arra nem tudott semmit sem védekezően feltenni. Így alig kellett fél perc, hogy a saját könnyeitől semmit se lásson, mert könnyezett és piszkosul csípett, fájt a szeme és még köhögjön is a füsttől. Egyelőre nem igazán volt jó állapotban és itt bent ez csak tovább fog romlani.


_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
San Francisco - Roxxon főépület - Page 2 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Roxxon főépület - Page 2 Empty Re: San Francisco - Roxxon főépület

Témanyitás by Ammon Einarson Csüt. 17 Márc. 2016, 21:59

Ahogy gondoltam, még mindig nem megy a képességem mint szeretném. Ha nem épp menteném az írhámat akkor talán nem is annyira zavarna, hiszen hé, nem sokan veszik ennyire fél vállról általában már azt se ha felvágják meg turkálnak. De jelenleg nem nagyon vigasztal a dolog.
A füstgránát berepült és ereszti a füstjét, én felhúztam a póló nyakát és vártam volna, hogy jöjjenek be nem sokra utána a katonák de nem történt semmi. A mocskok kint várnak, hogy vagy belefojtom magam a füstbe be vagy kimegyek. És ez a szar még könnygáz is nem füst. Megtörlöm a könnyező szememet a pólóval. Nincs mit tenni. Ki kell menni.
Számítanak rá, hogy fogok ki menni. Biztos vagyok benne de ettől függetlenül meg kell próbálnom a futást. Most még muszáj vagyok. Neki iramodok az ajtó felé és a végén egy láb előre becsúszással távozni a szobából a folyosóra. Nagy eséllyel arra számíthatnak, hogy csak simán kirohan a bentlévő, aka én. Szóval talán meglepem ezzel annyira a katonákat, hogy lesz időm utána felkelni a földről és jobbra a folyosón lefutni. Hiába látok több problémát ezzel az akcióval mint siker lehetőséget, kétlem, hogy pont ebbe a szobában ne lenne kamera és ne tudnák, hogy hogyan nézek ki egyébként is, hogy játszam a szegény orvos segédet akire rávágták a könnygázt.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Roxxon főépület - Page 2 Empty Re: San Francisco - Roxxon főépület

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Pént. 18 Márc. 2016, 00:01

Résztvevő: dr. Bryant Stronghol / dr. White / Hjuchia Sakura
Következő körváltás: 2016. március 22. (kedd)

Sakura úgy dönt, hogy nekilát kifutni innen, mivel már fulladozik és a könnyeitől sem lát semmit sem. De nem egyszerűen akart futni, hanem ki akarta cselezni a katonákat azáltal, hogy csúszik. Csak épp a jó pár méteres távolsággal nem számított az asztal és a kijárat között. Ahogyan kibukkant és tette volna meg az első lépést, érezte, hogy a combjába, illetve a mellkasába csapódik két-két éles dolog. A következő pillanatban az elektromos sokkolást érezte meg; azonnal rángatózni kezdett nyálcsorgatva a fájdalomtól és a sokkolástól. Azt még érezte, hogy magatehetetlenül a földre rogy, hogy nem ura az izmainak és a fájdalmat, ezek után veszítette ez az eszméletét végül...
Sakura következő emléke, hogy hideg van és fázik, a tenger sós illatát érezte, a szeme még könnyezett egy kicsit, kellett néhány pislogás, hogy meglássa maga mellett holtan a két Roxxonos őrt. A torkukon és a sisakjuk közepén volt egy-egy lövés, amik már önmagukban is halálosak. A nap fent járt az égen, saját maga pedig a tengerparton volt a látkép alapján még mindig San Francisco, látta innen a távolban levő Celestialt. Mindene fájt, különösen azok a részek, ahol meglőtték a sokkolóval, bár még minden izma igencsak görcsben volt, úgy érezte, hogy semmit sem regenerált az utóbbi időben. Nem messze tőle az egyik sziklán egy vörösköpenyes fickó ült a kezeiben egy-egy pisztoly. Anélkül, hogy hátranézett volna úgy szólalt meg.
- Tehát a madárka felébredt végre - mondta a férfi. - Ne várd, hogy a képességeid működjenek, egyik sem fog...
San Francisco - Roxxon főépület - Page 2 839729-15_dark_reign__the_hood_5

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
San Francisco - Roxxon főépület - Page 2 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Roxxon főépület - Page 2 Empty Re: San Francisco - Roxxon főépület

Témanyitás by Ammon Einarson Pént. 18 Márc. 2016, 22:25

Alig, hogy megindulok a szobából kifelé, csak a fedezékemből kellett kilépnem és rögtön éreztem is ahogy az éles fájdalom két-két ponton a lábamban meg a mellkasomban is bele nyílal amit rögtön követett az áramütés is amitől remegve, izmaim kontrollja nélkül estem össze a földön és hamar el is vesztettem az eszméletemet.
Hideg sós, tengeri levegőre tértem magamhoz a földön fekve. Minden izmom sajgott és alig láttam ki a saját fejemből de a kivégzett Roxxon katonákat felismertem ahogy mellettem feküdtek holtan. Át fordulok a hátamra ha eddig nem azon feküdtem volna és hagyom magam mellett elterülni a kezeimet. A sokkolóktól minden sejtje sajog az izmaimnak még mindig, hogy most igazán mozogni akarjak. A hangot amikor meghallom arra döntöm a fejemet, hogy elém táruljon egy vörös köpenyes, pisztolyos ürge.
- Valóban... -hangzok inkább fáradtan mintsem unottan ahogy szoktam meg most is szerettem volna.
- Ez a nap egyre csak jobb. -motyogom- Szóval, minek köszönhetem? Nem vagyok éppen híres a barátaimról.
Inkább ellenségeimről és azok között is csak az igazán szarok vannak szóval valamit biztos akarnak. Egyébként nem a San tengerparton tértem volna magamhoz hanem egy cuki cellában vagy egy koporsóban pár láb mélyen. Már ha kaptam volna. Bár lehet, hogy szimplán csak az utolsó dolog amit akarnak az a Roxxonnál a regeneráló szérum ha egyáltalán tudják. Vagy bármi.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Roxxon főépület - Page 2 Empty Re: San Francisco - Roxxon főépület

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Kedd 22 Márc. 2016, 00:03

Résztvevő: dr. Bryant Stronghol / dr. White / Hjuchia Sakura
Következő körváltás: 2016. március 26. (szombat)

Sakura szavai után karperce, a rúnás, ami korábban rajta volt előtte landolt a földön a porban. Úgy tűnt ezáltal, hogy a férfi pontosan tudta, hogy mit jelentett az és mit képviselt. Bárki másnak csak egy karperec lett volna, bármi jelentőség nélkül, de az, hogy elé dobta...
- A közös főnökünk ajándékait nem igen érdemes elhagyni Ms. Sakura - mondta.
Benyúlt a nadrágja zsebébe, majd egy adathordozót vett elő. Ha Sakura teljesen figyel rá, akkor odahajítja neki azt, amit könnyedén tud elkapni.
- Ez volt a feladata - mondta. - Ezt kell elvinnie az AIM-nek.
Ezzel lassan felállt a helyéről és megropogtatta a nyakát.
- A Roxxonnál jó pár hullát fognak találni, kénytelen voltam azt a helyet teljesen kipucolni, ahol magát tartották. Mindenkinek roppant kellemetlen lenne, ha kiderülne, hogy ki is maga valójában. Javaslom, hogy találjon ki egy remek mesét, hogy miként szökött meg onnan ember létére dr. White-ként. Addig is térjen vissza a feladatához, amivel eddig foglalkozott, amíg az AIM haza nem hívja.
Mindezek után a nőre pillant, hogy van-e kérdése, vagy megértett-e mindent.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
San Francisco - Roxxon főépület - Page 2 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Roxxon főépület - Page 2 Empty Re: San Francisco - Roxxon főépület

Témanyitás by Ammon Einarson Kedd 22 Márc. 2016, 23:35

Mellettem landol a bőr karperecem. Felülök végre és elnyúlok érte. Ez sok mindent megmagyaráz, hogy ezt nem csak, hogy vissza adta nekem de levadászta is az épületben nekem. Olyan nem tenne ilyent aki nem tudja, hogy mire van. Felteszem a csuklómra majd megnyújtózkodok, hogy a gémberedéseket elkezdjem kiszedni az izmaimból a sokkoló okozta görcsöket. A megjegyzésére, hogy nem kéne elhagyni az ajándékokat csak vállat vonok, nem kommentelek rá semmit verbálisan.
Az elővett adathordozóra nézek amit dob is felém amit könnyen elkapok és megforgatva a tenyeremben megnézem közelebbről is.
- Nem is tudom, hogyan mehetett ki a fejemből az ipari kémkedés része.
Nézem ahogy feláll a fazon majd kíváncsian oldalra döntöm a fejemet. Találjam ki? Most tényleg... Ott hagyott egy temetőre való hullát és... Humh. Végül is a csávóra is foghatnám. Már mint, hogy egy ismeretlen személy lemészárolt mindenkit én meg így meg tudtam szökni. 
- Minek a két őr? - bökök magam mögé a két hullára - Nem mellesleg most miért nem működik a képességem?
Leszámítva, hogy rég nem voltam ennyire kiterítve száradni az erkélyre a sokkolóknak nem kellene ekkora sérülést okoznia meg a szereknek is kikéne már végre ürülnie a szervezetemből.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Roxxon főépület - Page 2 Empty Re: San Francisco - Roxxon főépület

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Szomb. 26 Márc. 2016, 00:01

Résztvevő: dr. Bryant Stronghol / dr. White / Hjuchia Sakura

A férfi nem reagált a vállvonásra, sem pedig arra, hogy miket is tett a nő. Csak akkor torpant meg és nézett Sakura-ra, amikor az őrökre kérdezett rá.
- Az őrök? - kérdezett vissza. - Csak egy baleset, a rövidtávú teleport nem működik tökéletesen. Majd gondoskodom róluk.
A következőnél összeráncolta a homlokát, majd a szemeit forgatta meg.
- Maga komolyan nem néz híreket, igaz? Képességblokkoló vagyok...
Nem is várt választ se semmit, majd utána folytatta még, amit akart mondani.
- Most tűnjön el, ha eltávolodik tőlem a képességei visszakapcsolnak. Ha visszatért a megbízatásából, akkor megkeresem, hogy hozzánk jöjjön el orvosi vizsgálatokra, hogy kiderüljön mit tettek magával.
Ezzel most már hagyta is, hogy Sakura távozzon, ha a nő, mint dr. White megtette a jelentését, akkor az AIM egy-két héten belül haza is rendelte, hogy túlságosan is veszélyes ott maradnia, ha hazament, akkor még a rendőrségi vizsgálatok előtt, mielőtt eljutottak volna hozzá megtudta ezt tenni, az AIM-nak pedig esze ágában sem volt később kiadnia őt, hanem csak az ügyvédek folytattak tárgyalásokat a SF-i rendőrséggel.

Vége, kaland (maffiaváros és a többi befejezése) után írom majd le, hogy mi történt veled.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
San Francisco - Roxxon főépület - Page 2 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Roxxon főépület - Page 2 Empty Re: San Francisco - Roxxon főépület

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Szer. 30 Márc. 2016, 00:02

A Hydra felemelkedése 12: Első hullám epilógusok

Epilógus 1. – Roxxon főépület, San Francisco
Niclas Richard Jørgensen a felvételeket és adatokat figyelte, olvasta, amiket azon a bázison szereztek, ahol Sakura-t is fogva tartották. Számára már csak azért is érdekes volt a nő, mert genetikailag is roppant furcsa, egyedi. Az utóbb tíz évben rengeteg asgardi mágiának volt kitéve, aztán Celestial technológiának. Először elvesztette a képességeit, majd visszakapta. Most pedig Richard is kísérletezett rajta, a doktor, akit megölt nem volt kár érte, a megölt katonákért, alkalmazottakért sem, tudta őket klónozni, hogy újra munkába álljanak. Visszatérve Sakura-ra, ő egy roppant érdekes kísérlet lett, kíváncsi volt, hogy miként fog végződni az egész.
- Uram - szólalt meg az egyik tudós. - Nem találjuk a nyomát, valószínűleg az AIM visszahívta.
- Nem gond - mondta Jørgensen. - Előbb vagy utóbb, ha nem akarja elveszteni a képességeit úgyis visszajön, hogy csináljunk vele valamit. A vére, a vírusok és az embriók pedig megvannak. Minden a terv szerint alakult.
Nyugodtan dőlt hátra a székben, a fia is megkapta a képességeket, roppant erős volt, ahogyan számított erre. És mindezzel a történetnek még koránt sem volt vége.

Epilógus 2. – Barbuda, AIM Birodalom
Johanne gondterhelten ült az irodájában és a történteken gondolkodott. Eddig is veszélyben érezte az AIM Birodalmat, de azok után, hogy a Hydra elfoglalta Németországot már méginkább. Így is hónapokkal korábban felmerült benne a kiugrás ötlete, végtére is egyetlen küldetésben sem vettek részt, ellenben a Hydra folyamatosan veszélyeztette az embereit és továbbra is a céljuk, hogy kiirtsák a mutánsokat. Johanne és rengeteg alkalmazottja pedig az volt. Az emberek és a Birodalom jóléte fontosabb volt, főleg, hogy most már a saját lábukon is képesek voltak megállni, nem úgy, mint az elején, amikor kényszerből lett az egyik fej. Hosszas több hetes, hónapos gondolat ért be ekkor, így üzenetet küldött Spartannak, hogy látni akarja.
- Madame Hydra - köszöntötte a férfi. - Miben állhatok a szolgálatára.
- Simon! - biccentett. - Tudasd a többi fejjel, hogy ezentúl sem én, sem pedig az AIM Birodalom nem része a Hydra-nak!

Epilógus 3. – SHIELD főépület, New York
Valaki összehívta a Bosszú Angyalokat, hogy személyesen óhajt velük az egyik védett tárgyalóteremben. Mindenkivel egytől egyig, még a beugró tagokkal is. A nő a lehető legnagyobb titokban érkezett meg, egyedül Vízió volt az, aki tudott róla, senki más. Ő adta az útvonalat is, hogy merre menjen. Egy feketehajú zöld egyenruhás nő lépett be a védett tárgyalóba. Ebben az alakban senki sem ismerte meg, hiszen ez volt a célja, amikor a képességével létrehozta ezt az külsőt.
- Önök ebben a külsőben nem ismernek, ez az alakom a közelmúltig Madam Hydra-ként volt ismert, a Hydra egyik feje voltam, noha semmilyen akcióban nem vettünk részt, igazából úgy lettem az, hogy nem volt más választásom, az emberiség érdekében. Lényegében döntenem kellett, hogy milliók halnak meg az Örökség II. vírusban, vagy ők segítenek... Így sem avattak be sokba, hogy az egyik tagjuk voltam, de Németország elfoglalása után már tényleg féltem az embereimet, akiket így is bedobtak többször a frontvonalba és életveszélybe sodorták őket. Mindez persze nem mentesít az alól, hogy egyikük voltam.
Ekkor vette le az álcáját és tűnt fel a szőke haja és az Angyalok által is ismert vonása, hogy ő nem más, mint Johanne Jones Tao, az AIM Birodalom és a Legfelsőbb Tanács vezetője.
- Teljes amnesztiát kérek, illetve védelmet az AIM Birodalomnak, és mindent, amit tudok, átadok maguknak a Hydra-ról - mondta.

Epilógus 4. – Maffiaváros, New York alatt
A Maffiavárosra végre újra némileges nyugalom ült, hála annak, hogy kiderült az, hogy ki ölte meg a Cinnamon család második emberét, ami egy baleset volt csupán. A várost uraló maffiacsaládok, szervezetek vezetői a dómban a megszokott megbeszélésüket tartották, amikor egy férfi toppant be hozzájuk, váratlanul. A Vezér érkezett meg, akinek főleg az Arénában voltak érdekeltségei és egyéb helyeken is. Azt senki sem tudta azonban, hogy ő maga is a Hydra alkalmazásában áll. Ha tudták volna, valószínűleg a férfi el sem jut ide, hiszen a New Yorki maffiára jellemzően a Cabalnak volt befolyása.
- Hölgyeim, uraim! - kezdte. - Azt hiszem, hogy tudom a megoldást a problémájukra, problémánkra, a Ligára. Én adom az információt és a pénzt, önök az embereket. Fejenként 10.000.000$-t adok azoknak, akik elmennek Madripoorba, ott megkeresnek egy templomot, ami a Liga titkát és eredetét rejti. Elhoznak mindent onnan, amit ott találnak. Úgy hiszem, hogy ez a hely rejti az elpusztításuk kulcsát és számomra megér ennyi pénzt mindez.

Epilógus 5. – Hydra bázis, Németország
A Hydra nem esett kétségbe amiatt, hogy az AIM Birodalom kiszállt a Hydra-ból, már úgyis megvolt, hogy ki lesz az utóda. Egyébként sem zavartak itt túl sok vizet, mert nem avatkoztak bele a dolgokba. Ellenben az új kiszemelt, nos az ő legalább merész volt és mert olyan dolgokat tenni, amikkel kivívta a figyelmet. Nem csak a legális dolgokkal, hanem az illegálisakkal is. Niclas Richard Jørgensen és a Roxxon. Sőt a következő elnökjelöltnek is őt szánták. Spartan kereste fel és ajánlott neki lehetőséget maguk között, amit rövid mérlegelés után el is fogadott. Üzleti út címén utazott el Németországba, ahol találkozhatott is a többi fejjel, akik kivételesen eljöttek ide, hogy személyesen üdvözöljék a férfit.
< - Herr Jørgensen remélem élvezni fogja a közös munkát - mondta Spartan németül ezúttal. >
< - Teljes mértékben biztos vagyok benne, hogy a közös munkánk roppant gyümölcsöző lesz minden téren. Hail Hydra! >

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
San Francisco - Roxxon főépület - Page 2 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Roxxon főépület - Page 2 Empty Re: San Francisco - Roxxon főépület

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.