II/1. Attilan

A segítségemre valóban szükség volt, a raptor ugyanis jóval tapasztaltabban használja a páncél adta előnyöket, mint mi. Így egy közelharci helyzetben sokkalta kisebbek az esélyeink a győzelemre. Kissé azonban elkéstem, és egy támadást be is kapott mielőtt elránthattam volna a veszélyzónából. S ezt követően Tao segítségével könnyedén kivégezhettük a második ellenfelet is. Ezután már nem volt, aki visszatarthasson minket a továbbhaladásban. De a helyzet közel sem jó, csak két ellenfelünk volt, mégis, a túlerőnk ellenére is vesztettünk egy embert, illetve sérüléseket is elszenvedtünk, amik ugyan nem túl komolyak, de zavaróak lehetnek a továbbiakban. S ez kis mértékben tovább csökkentheti az esélyeinket. Kissé halkan ugyan, de hallom Tao szavait, s ezeknek hála meg is indulok a férfi és Johanne mögött. A figyelmem azonban nem lankadhat, biztos vagyok benne, hogy még konfrontálódni fogunk ezekkel, hisz sokan vannak. De mélyen belül mégis reménykedem abban, hogy nem fogunk találkozni egy ideig raptorokkal, és kipihenhetjük ezt az összetűzést.

Svarognak még mindig sajog a füle hála a szónikus támadásnak. Sikerült bejutniuk a fegyverraktárba, Tao mondott valamit.
- Hogy mi? - szólalt meg Svarog, nem értette, hogy mit mondott Taot, beléptek a fegyverraktárba. Svarog megropogtatta a nyakát, most jön az amihez a legjobban értett.
Elkezdett bogarászni a robbanószerek között, és találgatni kezdett, hogy melyik lehet a legpusztítóbb, és hogy melyik a legjobb a feladatra, hogy elpusztítsák a legnagyobb raptorfészket a bolygón... A szemei előtt már látta, ahogy a robbanások széttépték az egykor embertelenek által lakott lebegő várost, majd a darabjai a földre hullanak.
Szép látvány lesz.
Ekkor eszébe jutott valami.
- Nem kell majd valakinek itt maradnia, hogy aktiválja a bombákat?

A hulla megrúgása kifejezetten jól esik, és így sikerül a dühöm nagy részét leadni azon, s amint így lehiggadtam egy kissé, az orromon kezdek el úgymond morfondírozni, hiszen helyre kéne rakni, s tükörrel meg merném kockáztatni, hogy rendesen a helyére rakom, azonban így, a levegőbe bámulva nem akarom megkockáztatni, hogy esetleg rosszul rakom visza, és aztán életem végéig élhetek görbe, vagy eltorzult orral. Így marad a " ha túléljük és visszaérünk, majd egy szakképzett ember helyreteszi " megnevezésű opció. A megjelent térképre nézek, rajta pedig a pontokra ahova el kell jutni, nem vagyok benne biztos hogy én el tudok igazodni ezen a térképen, de ha jól értem, az egyik ott van ahol érkeztünk, illetve vagy alatta, vagy felette egy, esetleg több szintel, de a lényeg hogy a közelében, a többi pedig még jobban bent a városban.
~ Akkor most meg fogunk halni? ~ Nekem ez esik le abból hogy helyben kell őket robbantani, bár lehet hogy van rajtuk valamilyen időzítő, csak arról még nem esett szó, és igazából ha jól értem itt most szét kéne válnia a csapatnak, hiszen úgy tudjuk gyorsan és egyszerűen lerendezni, ami nem túl feltűnő, legalább is remélhetőleg nem nagyon az, de mondjuk nem is lényeg.
~ Enyém az ott fent! ~ Bökök rá a legfelsőre, aztán remélem hogy nem most küldöm magamat bele a halálba azzal, hogy messzire megyek majd és valószínűleg egyedül, nem lenne túl kellemes itt végezni, bár mondjuk végül is mindegy hogy a bomba csinál ki, vagy egy raptor, a halál az halál, de mondjuk ha a bomba akkor legalább úgy halok meg hogy tudom: kiírtottam egy rakatot ezekből a szarháziakból. Bent a raktárban megvizsgálom a fegyvereket, nem hiszem hogy találok bármi használhatót, lássuk be, ebben van lézer, pengék, és tud repülni, meg lehet még képes valamire ami most nem jut eszembe, nem tudom, a lényeg hogy nem hiszem hogy szükség lenne it plussz fegyverekre, meg hát csak feltűnő lenne. A bombák között, bár amúgy rohadtul nem értek hozzájuk, próbálok valami időzítőset keresni, csak majd egy jó helyre kell elrejteni, ahol nem találják meg, és akkor okésak is vagyunk.
~ Tudunk majd közben valahogy kommunikálni? ~

Miután belépek a fegyverraktárba megszemlélem a város térképét, melyet próbálok úgy rögzíteni az elmémben, mintha csak egy fénykép lenne. Ez létszükséglet, hisz nem nagyon véthetjük el az útirányt, ha jól akarjuk elvégezni a feladatot. A társaság minden gondolatát hallom a fejemben, így tisztában vagyok azzal én is, hogy nagyon valószínű, hogy ezt a kis kalandot nem éljük túl. S hazudnék ha azt mondanám, hogy nem készültem már fel erre a legelején, amikor elindultunk. Hiszen egyértelműen vakmerően jöttünk be az ellenség főhadiszállására, hogy azt felrobbantva likvidáljuk az egész állományukat. Nem hinném, hogy bárki komolyan olyan reményeket táplált volna, hogy mi ezt élve meg fogjuk úszni.
~ Nyugalom, a halál nem olyan kellemetlen, tapasztalatból tudom. ~ Teszem közzé az információt a társaimnak, amolyan nyugtatásképpen, bár nem hinném, hogy sokat segítene a dolgokon. Hisz az emberek eredendően félik a halált, én már jobb helyzetben vagyok, hisz tapasztaltam, és tudom mi vár rám. Amikor az osztozkodásra kerül a sor szépen megvárom, hogy a többiek melyiket választják ki, majd miután Sarah, és Tao is kiválasztották a nekik tetsző generátorokat. Én is rábökök a nekem tetszőre.
~ Akkor én elvállalom a bal középsőt, szép tűzijáték lesz, ha mindet berobbantjuk ~ Morfondírozok el, miközben lefoglalom a nekem tetsző célpontot. Majd rögzítem az útvonalat, második kereszteződés balra, majd az első jobbra, át a parkon és ott is vagyok, szép terv, de nem hinném, hogy ilyen egyszerű útvonalon oda is tudok jutni, szinte biztos vagyok benne, hogy kerülnöm kell majd valamerre. miután ezt így mint letisztázom magamban elindulok a raktárba. Ott próbálom kiválasztani a legmegfelelőbb robbanóanyagot, amennyiben lehetséges, akkor C4-et, és ebből annyit vinni magammal, amennyit még kellőképp képes vagyok feltűnésmentesen elraktározni, hogy még véletlenül se legyen túl kevés. Ezenkívül elteszek még fél tucat nagy hatóerejű kézigránátot is, hogyha elkapnának, még akkor is okozzak sérülést a város szerkezetében, amolyan mindegy hol, de robbanjon alapon. Amint mindenki végez a válogatással, és pakolással és indulnak én is elindulok az általam választott helyre. Próbálok feltűnésmentesen haladni, és kerülni az esetleges őröket, hogy minél gyorsabban és probléma mentesebben tudjak haladni.

Nos, egészen jól haladok, végül is csak a szerencsének köszönhetően, mivel az idő miatt már lehet osonni, és nem is túlságosan nehezen, másként valószínűleg már rég lebuktam volna, bár lehet hogy már amúgy is tudják hogy itt vagyok, és csak arra várnak hogy lankadjon a figyelmem, de ez már különösebben nem érdekel, egy cél van magam elé kitűzve, az pedig a kiszemelt célpont elérése, és jó azért persze nézelődök, meg fokozottan óvatos vagyok, hogy azért mégse érjen esetleg nagyon kellemetlen meglepetés. Út közben természetesen párszor megszidom magam, hogy miért kellett pont ezt a távolit választanom, de végül mind után rádöbbenek, újra és újra, hogy igazából a többiekért cselekedtem így, feltehetőleg kevesebb veszély leselkedik a közeli dolgoknál, mint a távoliaknál, mármint úgy értve hogy kevesebb utat kell megtenni, az pedig ugyebár kevesebb őrjárat, illetve állomásozó raptorok elkerülésével jár. Megállok egy sötétetbb, eldugottabb helyen, majd még egyszer átnézem hogy biztosan megvan-e minden, nem azért hogy visszamennék ha bármi is hiányozna, csak hogy nem vesztettem-e el esetleg valamit az út közben. Nyugodtan veszem tudomásul hogy megvannak az aknák és a C4-ek, ezek tűntek a legegyszerűbbeknek használat terén, majd kilogikázom hogyan működik pontosan, vagy megkérdem a többieket.
~ Úton vagyok, eddig nem adódott probléma. ~ S ezzel igazából haladok is tovább, és arra persze ügyelek hogy azért ne rohanjak ki egy csapat járőr, vagy őr elé, ha kell inkább kerülök.

Miután minden szükségesnek ítélt robbanószert eltettem és elindultam a célterület felé. Csendesen, és óvatosan haladok az általam választott generátor irányába. Úgy látszik a dolgok megfelelő mederben haladnak, feltűnés és bármiféle akadály nélkül haladok, viszont tudom, hogy még nem érem el a célpontom, addig nem lehetek teljesen nyugodt. Viszont a helyi viszonyok nekem kedveztek, a fény hiánya kedvező hatással van rám, ez nem meglepő, végül is a sötétség teremtménye vagyok. De félhomályban könnyebb elrejteni a plusz terhet, amit a robbanó anyag jelent. Elmémben hallom, a többiek helyzetjelentését, így úgy döntök én is jelt adok az álláspontomról.
~ Eddig minden rendben. ~ Rövid és lényegre törő, többre nincs is szükség. Folytatom utam, továbbra is kerülve a feltűnést, s úgy általánosságban mindent, ami feltarthatna. De biztos vagyok abban, hogyha el is jutok a robbantás helyszínére ott már nem lesz olyan könnyű dolgom. A generátorok eléggé fontosak ahhoz, hogy őrizzék őket. Bár az is igaz, hogy a raptorok meglepően arrogánsak, valószínűleg fel sem merül bennük, hogy bárki képes lenne bejutni, vagy egyáltalán van olyan eszement, aki megpróbálkozna bejutni a főhadiszállásukra. Szóval kétesélyes a dolog… A kérdés pedig, elég önelégültek ahhoz, hogy ne állítsanak fel a városon belül védelmet?

Továbbra is probléma nélkül tudok haladni, jók ezek az árnyékok, meg hogy ez nem olyan zörgős páncél, mint amit a lovagok viseltek, abban eléggé nehéz lenne osonni, és azt is kétlem hogy képes lennék benne megmozdulni, bár ha belegondolok, ezek az izék az élősködő páncélos dolgaikkal, még azt is képesek lennének olyanra csinálni, hogy az ember meg sem érzi a viseletét, legalább is súlyban nem, mert logikus hogy tudnának, csak hát ez a fajta sokkal jobb, mert nem karddal hadonászunk vele... Bár van ami helyettesíti rajta, szóval nem karddal, hanem lézerrel, meg ilyen nagyon pöpec rozsomák pengékkel, vár nem igazán olyan hű de ügyes módszerrel, de végül is működik. Az menet közben feltűnt, hogy a raptorok mintha keresnének valamit, felmerül bennem hogy talán engem, bár miért pont engem keresnének, mármint így név szerint? Valószínűleg csak " behatolókra " vadásznak, s talán nekem meg oda kéne settenkednem, és feltennem az oly hatalmas kérdést, azt a bizonyos " mi a hézag hapsikám? ", csak valószínűleg ott helyben meg is halnék, kár... Kár... Hihetetlen hogy a rajzfilmekben mennyivel egyszerűbbek a dolgok, itt persze ha bedugom az ujjaimat egy vadászpuscsa kövébe, az nem szétdurran ha elsütik, hanem úgy ahogy van elszáll a kezem, ezt a pocsékságot... Mindenesetre is elérek a magam lépcsőjéhez, azonban akad egy kisebb probléma, elállták, persze hogy mire ide érek elállják, kellett nekem a legtávolabbit kiválasztanom, talán máshol már rég boldogan " kávéznák ", azért idézőjelben mert nincs kávénk, meg nem is szoktam azt inni, bár az ízét meg az illatát szeretem. Két lehetőség áll most fent, és mindkettővel megpróbálkozom azt hiszem, először keresek egy másik, őrizetlen lefele vezető járatot, remélhetőleg van, nem sok kedvem lenne harcba keveredni most, és remélem hogy elég hülyének néznek ahhoz, hogy csak oda állítottak őrséget, na és persze eközben próbálok rejtve maradni. Ha nem jön össze ez, tehát nincs olyan hely ahol le tudnék jutni, akkor pedig válaszolok Taonak.
- Akadt egy kisebb problémám, az őrség elállta az utat, nem tudok rajtuk továbbjutni. - Aztán majd kiderül hogy mi fog történni, kétlem hogy csak úgy ide teleportálnak és besegítenek. Arra pedig hogy a sárkány meghalt, nem reagálok semmit, sajnálom persze, jó arc volt, de a sajnálkozás nem támasztja fel a holtakat.

Tökéletesen nyugodt haladásom nem zavarja meg semmi és senki, ennek pedig csak örülni tudok. Ahogy egyre közeledem a célterületre egyre nő a valószínűsége ennek az istentelenül elvetemült küldetés sikeres végrehajtásának megélésére. Ez pedig kifejezetten jó hír, hisz ha már felrobbantjuk ezt a lebegő terrort, akkor már szeretném megnézni a tűzijátékot is, ami ezzel jár. Nem lenne valami vicces, ha pont azelőtt patkolnák el, hogy a nagy fináléval zárhatnánk a kört. Ekkor a gondolatmenetből kiránt a rideg tény, miszerint megérkeztem a generátorhoz. Csendesen merészkedek az utam eddigi legveszélyesebb… nek hitt helyszínre… Ezek tényleg olyan önelégültek, mint ahogy azt elvárhatjuk tőlük… Szánalmasan nagyképűek, és ez is lesz a vesztük. Mondjuk, nem hibáztatom őket, egy lebegő városban vagyunk, minden tele van velük, én sem félnék néhány hangyától a lábam alatt… De mi spéci hangyák vagyunk, és erre ők nem számítottak. A gondolatok közepette pedig nekilátok a robbanóanyag rögzítéséhez.
~ Megkezdtem a robbanóanyag telepítését. ~ Kommentálom cselekményeim, miközben serényen szorgoskodom. ~ Ja igen, mellesleg sehol egy lélek. ~ Teszem hozzá, de hogy nehogy elkiabáljak le is kopogom gyorsan. Hisz ez nekem csak jó, azzal csak az időm vesztegetném, ha megjelenne itt néhány raptor. Így reménykedem is benne, hogy ez nem fog bekövetkezni. Azért a telepítés közepette figyelek a hátam mögé, nehogy csúnyán elkapjanak.

Egyenlőre nem történik semmi, legalább is azon kívül hogy egyre több raptor van itt, és elállják az utamat, de Taonak se híre se hamva, csak remélem hogy tényleg jön, különben én itt meg vagyok cseszve, nem is akárhogyan, mert egyedül ezeken itt biztos hogy nem jutok tovább, már egyel is meggyűlt a bajom, nem hogy még legalább egy tucatnyival… Jó nálam vannak bombák, és hát végül is közéjük vághatok egyet, a probléma csak ott van hogy nem tudom ez mennyire lenne hatásos, illetve hogy milyen gyorsan reagálnának rá, lehet hogy elszállnának mielőtt robbanna, aztán meg rám jönne még több, és akkor meg cseszhetem az életemet is, azt meg még nem igazán akarom eldobni, főleg nem így, vagy lehet hogy rosszabb: mi van, ha köztük végzem? Rémálmaim egyik legrosszabbikja, nem igazán szeretném átélni hogy milyen egy valódi raptor irányítása alatt tengetni a napjaimat, bár lehet hogy értem is eljönnének a többiek hasonló módon, ezt nem tudhatom, csak remélhetem, ha úgy alakul. Johanne hangjára leszek figyelmes, ahogyan dönteni próbálok, majd pedig félbeszakad, és a helyét átveszi egy igencsak éles fájdalom, melynek hatására kénytelen vagyok a fejemhez kapni, kellemetlen, így is eléggé pocsék hangulatom van most, és ideges is vagyok, erre még mellé semmi szükségem sincsen, csak tovább idegesít, és így valószínűleg őt is elvesztettük, ami megint egy kellemetlen dolog, mert így megszakadt a teljes kommunikáció a csapat között… Hihetetlen, azok a mocskos raptorok itt rohangálnak a lézerrel, meg a karmokkal, meg a franc se tudja még hogy mivel, de beépített, frekvenciára állítható rádiójuk az persze nincsen beszerelve, nem ahhoz már túlságosan ostobák, hogy ilyesmit csináljanak, vagy fejlesszenek ki magukban, vagy mit tudom én hogy miként is működnek ezek a kis rohadékok. Azonban nekem támad egy jó ötletem, létrehozok egy klónt, nevezetesen az idegbeteget, mely már oly régóta fogja a pártomat, szóval Janet, és miután ő kész, egyszerűen elküldöm hogy fusson el a raptorok előtt, a másik irányba, és így csalja el őket szép messzire tőlem, hátha működik, végül is csak élősködő paraziták, és hát azt nem tudhatják hogy páncélozva vagyok itt, és az esetleg nem én vagyok, legalább is remélhetőleg, és inkább követi majd az egész csapat, amely itt van. Még a kezébe nyomok egy nyomógombos bombát, ha esetleg elkapják és el akarják hurcolni, vigyen annyit magával, amennyit tud. Ha jól alakulnak a dolgok, és valamilyen csoda folytán beválik a tervem, ami sajnos nálam nem igazán jellemző, akkor folytatom a settenkedős utamat lefele, ha pedig nem működik, nos akkor nincs más választásom, mint menekülni, mert akkor tudják hogy itt vagyok.

A robbanóanyagot tökéletesen sikerül felrögzíteni, semmi mozgolódás, minden nyugodt, már-már túl könnyű is a dolog. Még a raptorokról is nehéz elhinni, hogy ennyire elcseszett alakok lennének. Azt még megértem, hogy nincs őrség, mert önelégültségük eredményeként nem számítottak, sőt nem is gondoltak arra, hogy bárki is képes lesz bejutni a városba, sőt eddig elvergődni, még én is meglepődtem, hogy sikerült. A szerkezetet sikeresen élesítem, még éppen időben, nyugodt körülmények között. De ekkor hangokat hallok, léptek zaját. Már némileg vártam is, hogy társaságot kapok, de csak egy kisebb őrjáratra gondoltam, maximum három esetleg rosszabb esetben négy raptorra. De a léptek hangja jóval nagyobb számú ellenséges csoport közeledésére ad okot.
~ Nagy bajban va-… ~ adnám társaim tudtára a jelentésem a közeledő problémákról. De a gondolataim helyét hírtelen egy erős és éles fájdalom veszi át. Szóval nem csak nálam van probléma. Az az idióta gyík… Az ő lefülelésével valószínűleg kiküldték a csapataikat, hogy ellenőrizzék a sebezhető pontokat. Ez rossz, nagyon rossz. A gondolataim közepette az egyre közelebb és közelebb érő egységek elleni terven gondolkozom. A harc esetén vámpír képességeim kisebb előnyt jelentenek ugyan a raptorokkal szemben, viszont az ő oldalukon áll a tapasztalat, az, hogy ők ösztönből használják a páncél minden funkcióját, míg én csak nemrég tettem szert rá. Legtöbb képességének pontos használatával még tisztában sem vagyok. Amit most legreálisabb lehetőségnek tartok, az az, hogy nemes egyszerűséggel felrobbantom a helyet a fenébe, közben pedig villámgyorsan megpróbálom elhagyni a helyet. Ha minden igaz, a páncél képes jó nagy sebességgel repülni. Ez egy eléggé távoli generátor, így nem valószínű, hogy számítanak rám. A robbanáshoz csupán egy gombnyomás szükséges, szóval arra még akkor is képes leszek, hogyha nem jutok ki. A lépések már túl közel vannak, így szárnyak szét és a maximális sebességgel indulok el az egyetlen kijárat felé. Az elképzelésem pedig a következő, repülök el a fejek felett, közben leszedek annyit a lézerrel, amennyit tudok, illetve az esetleges ellenem irányuló lézereket kikerülni, vagy a szárnyakkal repülés közben is levédeni. Ha le szednek, a bombát felrobbantom, hogy érezzék a törődésem. Halott testem egyik nagy előnye, hogy eléggé ellenálló, így súlyos sérülés esetén sem lesz igazán nehéz egy gombnyomás. Ha nem szednek le, akkor repülök még egy kicsit, de közben fel robbantom, hogy még véletlenül se legyen idejük leszerelni. Eléggé abszurd ötlet, főleg tőlem, de jelen pillanatban jobb nem jut eszembe. A kijutásról már egy ideje nem is álmodtam, szóval az újabb halál már nem egy ijesztő momentuma a tervnek. Szemtől szemben pedig a biztos halál várna, hisz kettővel is alig bírtunk elbánni.

Résztvevők: Jet Li Tao, Sarah Storm és Sam Vermont

A raptorok megérkeznek Tao-hoz és igazából igencsak hamar, még az előtt kapcsolnak, mielőtt elindultak volna visszafelé. Nem lehetne itt és ezt bizonyára szinte mindenki tudja. Két raptor egy ügyes mozdulattal ugrott át Tao felett, míg a maradék tíz egyszerre nyitott tüzet rá, vagyis lőttek rá lézerrel a szűk folyosón.
Sarah létrehozta Jane-t, aki elkezdett futni a raptorok előtt, az ott levők jelentős része mindezt bevette és követni kezdték a klónt, majd néhány lövés után leterítették és Jane „holtan” terült el. Ekkor még gondja lett volna Sarah-nak, de ahogyan odaértek hozzá a bomba, ami nála volt felrobbant és ez ellen a raptorok páncélja sem volt túl védett. A hangos robbanás után métereket rapültek hátra, többeknek végtagjaik szakadtak le és égetten, füstölögve feküdtek mindenfelé. Erre a lejáratnál levő maradék őr is elindult feléjük, hogy megnézze mi történt Sarah pedig be tudott jutni a lejáratba.
Sam a közeledő raptorokra menekülni próbált a vámpír gyorsasággal, azonban nem ő volt az egyetlen szuperlény itt. Ahogyan lőni kezdett a raptorokra azok is tüzet nyitottak rá és több el is találta, fájdalmas égett sebekkel zuhant a földre, ahol megnyomta a gombot, az utolsó, amit látott a hófehér fény volt.
Tao is a földön feküdt megannyi vérző és égett sebbel, csak másodpercek voltak hátra az egy perc végéig, amikor a távolból robbanást lehetett hallani, éles vakító villanást látott odakint, majd forró hő csapott át oda, ahol voltak, végül a hófehér fény őt is magához ölelte.
Sarah csak pár lépésnyire jutott el a lejáratban, amikor a távolban villanásokat látott. Hófehér fény árasztotta el a város déli részeit és egyre több és több része tűnt el a tisztítótűzben. Forró levegőt érzett a lány, ahogyan az is átcsapott azon a helyen, ahol ő volt. Most már tudhatta, hogy elég volt egyetlenegy bomba felrobbantása. Nem volt hova futni, hova menekülni és a robbanás a lányt is elérte. Nem érzett semmit, se fájdalmat, csak forróságot, de azt is egy pillanatig, és vége volt.

A robbanás pár pillanattal később érte el az utolsó reaktort is és az is felrobbant, a város lángolva, darabokban zuhant az óceánba, senki sem élte túl a robbanást Attilan-on. A raptorok legfőbb bázisa és a faj szinte teljes képviselete a városban pusztult el. Az ideérkező csapat már soha sem tudta meg, de a világot mentették meg a teljes inváziótól és a robbanásnak hála már felkészültek és képesek lesznek a megmaradt raptorokat legyőzni és megsemmisíteni. A városba menők neve pedig örökké fennmarad, mint a világ megmentői és legnagyobb hőseié.

Vége.

//Köszönöm szépen a játékot!//