Orbucen

Múlt:
Szép fokozatosan öltem le az áldozataimat, pontosan ahogyan akartam, lassan és fájdalmasan, a többi szeme láttára, hogy rettegjenek, pánikoljanak, sírjanak, minden tökéletes volt... Egészen addig, amíg el nem fogytak az áldozatok, és nem kellett újakat keresnem helyettük. Kimentem az épületből, s hosszasan, nagyon hosszasan kerestem még prédákat, de már nem találtam senkit és semmit, csak a többieket, és őket is igazából a főtéren, ahova gondolkodnom kell egy kicsit, hogy rájöjjek, miként kerülhettem oda, csupán véletlenszerű irányok és a keresés vezetett oda, avagy ténylegesen teljesen véletlenül álltam meg ott. Sajnálkozva veszem tudomásul, hogy valószínűleg már mindenki halott, nem őket sajnálom, hanem csak azt, hogy a szórakozásnak vége, legalább is egyenlőre biztosan. Egy darabig nem tudom, hogy mit csináljak, állok és várok, hogy valamiféle csoda történjen... És tulajdonképpen történik is, az égen egy furcsa fényforrás jelenik meg, és landol nem is annyira messze, engem pedig az ösztönök máris oda csalnak. A helyszínre érkezve egy csapatnyi idegent, avagy vadat sikerül megpillantanom, amik talán több kihívást fognak jelenteni, mint az itteni bolygó satnya lakói. Óvatosan próbálok közelíteni, úgy, hogy lehetőleg ne vegyenek észre, majd ha elég közel értem, rávetem magam valamelyre, legalább is próbálom, és a torkát igyekszem átharapni.

Jelen:
Kisétálunk az állattal, én pedig kapok választ a kérdésemre, amire nem igazán számítottam, mivel mint mondtam, csak költői kérdés volt, de rendben van, nekem ez is megteszi. Türelmesen végighallgatom, és igen, tudom, hogy igaza van, nem ingerel és valószínűleg nem is azért mondja azt, amit, hogy bosszantson vele, nem is feltételezem. Miután befejezte válaszolok csak.
- Tulajdonképpen költői kérdés volt. - Ennyi azt hiszem megteszi válaszként. Feltekintek az égre, ahogyan sötétség lesz körülöttünk, és ott két hajót tekintek meg, melyek elvileg már régóta itt vannak, mármint a bolygón. végül is annyira nem lep meg a dolog, csak nem hagyhatnak itt mindenkit, amikor erre tart egy kisebb sereg... Vagy egy rendes sereg, ki tudja... Valószínűleg az érkezők de nem lényeg. Egyenlőre csendben vagyok és figyelek, szerintem nincs már más dolgunk itt, megvan minden, ami kellett, és azt, hogy ki mérgezett meg minket, úgysem fogjuk tudni kideríteni, vagy legalább is nem látok sok esélyt, de nem az én dolgom kijelenteni, hogy távozunk, már ha távozhatunk már, mert végül is valószínűleg nincs szükség a segítségünkre a mentésnél, bár mondjuk ezt sosem lehet tudni. Szóval egyenlőre inkább várok.

Múlt

Olyan jó buli volt, erre végetért. Mindenki meghalt. Jelly zokogott volna magában, amikor feltűnik egy csapatnyi felfegyverzett idegen. A mutáns elmosolyodott. A hüllőszerű embertelen persze azonnal rájuk vetette magát. Jelly meg...
Utálta ha elrontják az örömét.
Kalapácsot formált a kezéből, felugrott majd az egyik zsoldos fejét célozta be, hogy teljes erejéből lesújthasson rá...

Jelen:

Jelly szinte a többiekkel egy időben érkezik meg a térre, majd besétál a zsoldosok kompjába, és sztázisba helyezi a mérget tartalmazó kancsót, ekkor újabb emlék ugrik be.
Pontosabban eszébe jut, hogy mire gondolt...
Az a méreg volt, és nem ő. A többiek épp arról diskuráltak, hogy ki lehetett. Tulajdonképpen a fél univerzum gyanúsítható.
Jelly odalép a zsoldosok vezetőjéhez.
- Alapos okunk van feltételezni, hogy Keyt vérében is ott van a méreg. Szeretnék mintát venni belőle. Amúgy emlékeztek arra az alakra akit a mérgezéskor láttunk, aztán újra beugrott amikor beléptünk az épületekbe. Ugyan az a villanás, mint ha maszkot viselt volna, ha csak nem az volt az arca... Lehet, hogy a méregnek ez egyfajta mellékhatása, hogy telepatikusan összeköt minket.
Jelly megvakarta az állát. A két hajó ekkor lépett be a légkörbe, hogy kimentsék a lakosságot.
- Tudtok ilyenről?
Bosszút akart állni, életében először most igazán dühös volt. Megmentették azokat az embereket, utána ők végeztek velük! Aki ezt tette velük, annak bünhödnie kell.
- Elfogjuk kapni - morogta.

Résztvevők: Mich Howard, Syr-Tox, Nestor Stratos, Carl Morrow, Tirzusz Agipon és Tyr-Xor

Mint várható volt ezek a zsoldosok jócskán felkészültebbek voltak, mint a helyiek, Tyra, Mich és Syr támadtak először, és hamarosan puskákkal terítették le őket, sebek nem látszottak rajtuk, így valószínűleg csak kábító fokozattal rendelkeztek. Jelly rávetette magát az egyik közeli alakra, aki megragadta a karját és egy hatalmasat sózott a halántékára és a fiú is eszméletlenül terült el. Lehet, hogy erősebb volt így, mint általában, de valószínűleg egy shi’ar, badoon, vagy kree még így erősebb volt nála. Reptile már nehezebb volt ilyen szempontból, könnyedén ugrott rá egy alacsonyabb zsoldosra, egy fiatal shi’ar fiúra és könnyedén harapta át a torkát azelőtt, hogy az bármit tehetett volna, de ezzel legalább felületet adott a többi zsoldosnak és ő kapta a következő lövedékeket.
Nestor csak ekkor támadott, a két másolata megérkezett a férfihoz, ő egy embertelent kapott, noha sikerült kisöpörniük a másolatoknak a lábakat és ekkor indult az igazi Nestor, de a férfi nem foglalkozott vele, a karjaival kinyúlt és megérintette a két másolatot, Nestor érezte, hogy azok eltűnnek, mintha ott sem lettek volna a férfi kezei pedig valami furcsa feketés fényben izzanak. Mire megérkezett az embertelenhez már mindenki őt figyelte. Ahogyan megragadta a fegyvert Nestor egy ütést érzett hátulról és ő is elvesztette az eszméletét.

Mindenki sajogó tagokkal és fejjel ébredt fel, egy cellában feküdtek mind megbilincselve. Kinézve az ablakon, a helyszínt felismerték az Ovar-on voltak. És semmire sem emlékeztek, hogy miként kerültek ide, vagy mi történt és miért vannak néhányukon sebesülések.

//Azért volt ennyire könnyű, mert nem voltatok teljesen magatoknál még mindig, megvadulva, nem épp rendesen gondolkodva mentetek, inkább izomra, mintsem kidolgozottságra.//



Jelly szavaira bólintottak, és letudta venni a mintákat, amiket akart. A badoon megvonta a vállát a kérdésre. Jelly-nek ekkor ugrik be, hogy van valami hasonló drog a Földön is, az Angyalpor, ami hallucinációt és igencsak nagymértékű agressziót is okoz emellé, volt már több gyilkosság is a szer hatására és még amnéziát is okozott.
- Lehet, hogy nem közismert méreg, ahány lakott világ van idekint, ki tudja, hogy mi lehet – mondta.
Meglepetten nézett Nestorra a kérdésre.
- A Galaktikus Tanács – mondta. – Az androidjuk, a doktornő (ti írtátok, hogy itt van). Felhasználta az itteniek technológiáját és statikus zajnak, illetve sugárzási szekvenciáknak álcázta az üzeneteket, kellett hozzá egy kis idő, hogy megfejtsék, ezért nem értünk ide órákkal korábban, de legalább ezzel a módszerrel esélytelen bemérni azt, hogy honnan is érkeztek az üzenetek és azt is, hogy hova. A jó oldala ennek a mészárlásnak, hogy legalább újra működhet a kommunikáció az univerzumban.
Még végignézett a társaságon.
- Nos, van még valami, amit meg akarnak nézni, vagy indulhatunk? – érdeklődött.

Múlt:

Jelly felkelt a zárkában, a feje hasogatott, ahogy kinézett meglátta hogy az Ovaron vannak. Hol voltak eddig? Ekkor látta meg a bilincseket, és elakadt a lélegzete.
"Mi történt?"
A társai is még kábultak voltak, ez talán egy csapda? Az előbb még az Orbucent mentek megmenteni, majd...majd...
Nem emlékezett, mi történt? Elkezdte csörgetni a láncait, aztán felkiáltott.
- Valaki! Miért vagyunk megbilincselve!

Jelen:

Miután kilépett a hajóból, Nestor kezébe nyomta a kéziegységet, amin a vegyelemzés eredménye volt.
- Megvan, hogy milyen anyaggal van dolgunk. A Földön van egy hasonló hatású anyag, fenciklidin, más néven angyalpor. Ez egy kábítószer, a hatása hallucináció, nagy mértékű agresszió.
Felnézett, amikor a zsoldos elmesélte, hogy az android hogy küldött üzenetet a Galaktikus Tanácsnak.
- Ügyes, így legalább jobban tudják koordinálni a galaxisban harcoló ellenségeket. Csupán egy valamit bánok, hogy nem tudhatjuk meg, hogy ki akart minket befeketíteni, és ki a felelős a helyiek haláláért. Szerintem indulhatunk.
Sarkon fordult, majd eltűnt a komp belsejében...

Múlt:
Kihasználva a többieket, vagyis tulajdonképpen azt, hogy a vadak figyelmét sikeresen elvonták, vagy magukra terelték, tehát végül is igen, kihasználva a többieket a terveim szerint sikerült támadnom, egy fiatalabbnak tűnő, vagy legalább is alacsonyabb tollas prédára vetem magam és egyszerűen átharapom a torkát, pontosan ahogyan akartam, az egyetlen probléma ezzel csupán annyi, hogy... Túlzottan egyszerű volt, bár ezen jelen helyzetben nincs időm úgy igazán sokáig agyalni, ugyanis mozdulni kéne tovább, de mielőtt tehetném fájdalmat érzek, de nem azt a teljesen tipikus félét, amikor lézer égeti a pikkelyeimet, nem, ez más, nem sokkal, de egy nagyon kicsivel másabb, vagy csak én érzem most így.. Akárhogyan is, eléggé sokat érzek, aztán pedig pár másodperccel később már nem is igazán létezik számomra más, csak a sötétség.

Sajgó fejjel térek magamhoz, lassan, mint aki egy igencsak kellemetlen, és egyáltalán nem pihentető álmon van túl. Amolyan reggeli gondolkodásba kezdek, próbálom felidézni, hogy mit álmodhattam, azonban nem volt semmi, s így jobban belegondolva, arra sem emlékszem igazán, hogy mi volt tegnap, erre pedig kipattannak a szemeim, mert kissé idegessé tesz. Realizálva hogy egy zárkában vagyok felülök, de meglehetősen kellemetlen érzés fogad közben, ahogyan az izmaim megfeszülnek, fájnak, vagyis inkább sajognak, ami talán még rosszabb, és főleg a végtagjaim... És még bilincs is van a kezemen, én pedig eléggé értetlenül állok a dologhoz, nem értem, hogy miként kerülhettem ide. Az ablakon kitekintve felismerem a helyet, Ovar... Valami történt, én pedig nem tudom, hogy mi, ez pedig kissé idegesít, vagyis inkább zavar, nagyon.

Jelen:
Még mindig csendesen hallgatok, semmi hozzáfűznivalóm nincsen, legalább is értelmes egészen biztosan nincs, de legalább tiszták vagyunk... Úgymond, nem tiszta fejjel cselekedtünk, de sajnos ez nem jelenti egyben azt is, hogy nem mi tehetünk arról, ami történt, mert lényegében így is úgy is mi öltük meg azt a sok szerencsétlent, ráadásul azon az ünnepségen, amit ők maguk rendeztek tulajdonképpen nekünk... Elkeserítő, de a múlton nem lehet változtatni, el kell fogadnunk, el kell fogadnom, hogy ez megtörtént és akármennyit is gondolkodom rajta, hogy miféle undorító szörnyűségeket tettem szerencsétlenekkel... Nem fog megváltozni, túl kell lépni a dolgon de... Mondani sokkal könnyebb. Sok olyan személy halt meg, akik... Nos nem ezt érdemelték volna. Egy újabb kérdés merül fel, indulunk-e, vagy sem. Nos ezt nem az én dolgom végül is eldönteni, ezért pedig a kérdést úgy veszem, hogy nem nekem szól, ami valószínűleg amúgy tényleg így van. A válasznak megfelelően maradok akár még ott tovább egy helyben, vagy fordulok meg és indulok a hajó felé.