Orbucen

Múlt:

Nagy erőfeszítés árán és Reptil segítségével sikerül legördíteni a sziklát, így az már nem okoz több gondot.
- Kellett hozzá, hogy időben kapcsolj - mosolygok vissza rá.
Ezután kicsit elmélázok a karjaimat bámulva, még mindig fura nekem az új testem... és ez a rendkívüli erő... a régi testemmel valószínűleg megmozdítani sem tudtam volna ezt a hatalmas monstrumot. Ahogy nézem a karjaimat egy pillanatra, mintha csillogást láttam volna a bőröm körül. Lehet csak az erőlködéstől látok már csillagokat, de ez valóságosnak tűnt. Mindegy, nem érek rá most ezen töprengeni, ha itt már nem veszik hasznom visszamegyek az evakuációt felügyelni.
- Nos úgy látom itt már nincs rám szükség, úgyhogy visszatérek felügyelni. - mondom a többieknek, majd elrepülök vissza a helyszínre.
Ott a levegőből felügyelem az eseményeket, és ha kell beavatkozom.

Jelen:

A két fickó valószínűleg egymást ölte meg. Érdekes, valami téboly söpörhetett végig. Körbenézek a helységben ahová érkeztem. Nagy nehezen sikerül rájönnöm mi ez. Rengeteg adatot tárolnak itt más fajokról, esetleg lehet valami érdekes is bennük, csak valahogy le kellenne tölteni az adatokat.
Ekkor jön az üzenet, hogy Annihilus serege közeleg, ezután Nestor is kiadja a parancsot, hogy mindenki menjen vissza a hajóhoz.
- Őrség! - kiálltok ki. Ha bejön az őr akkor hozzászólok.
- Hol van ennek az adatbázisnak a winchestere? A tárolóegység, érti? Ezt még magunkkal kellene vinnünk, hogy később tanulmányozhassuk, hátha van valami érdekes benne.
Kifelé menet a vállamra veszem az egyik hullát és kiviszem azt is, majd tanulmányozzák a hozzáértők.
-- Értettem Nestor, indulok! -- szólok vissza a kommunikátorba, majd elindulok.

Résztvevők: Mich Howard, Syr-Tox, Nestor Stratos, Carl Morrow, Tirzusz Agipon és Tyr-Xor

A tudósok tudták, hogy amit a rádióban Nestor mondott az igazából butaság. Révén a feketelyuk generált egyfajta sugárzást, ami megmaradt továbbra is, csupán ehhez kellett igazítani a gépet és attól kezdve nem lesz gond vele. Ahogyan azt meg Nestor is tudta, hogy egy feketelyukat nem igen lehet bezárni csak úgy magától, ahhoz még a Novák sem elegendők.
Végül Syr és Jelly sikeresen átállították a gépet is úgy, hogy az a mostani sugárzáshoz mérten működjön. Ahogyan a változásokat beállították egy utolsó morajlás után a föld megszűnt remegni és a eső is percek alatt abbamaradt.

Néhány órával később, amikorra már a nap is sütött, kellemes idő volt, a folyó vízszintje is visszahúzódott a csapat kimentett mindenkit a romok alól. A sérülteket ellátták és a halottakat is ellehetett helyezni a megfelelő helyen. Igazából a munka befejeződött, már csak a sérült épületek újraépítése volt hátra, ami még hetekbe is beletelhet. A társaság elé Keyt ment oda, most találkozhattak vele először személyesen.
- Szeretném megköszönni mindazt, amit értünk tettek – mondta. – Este, amikor lemegy a nap köszönetet mondunk isteneiknek egy ünnepség keretében, így emlékezünk a holtakról is. Ragaszkodom hozzá, hogy önök is ott legyenek!

(kicsit fel kell gyorsítani a múltat a jelen miatt)



A Mich-nél levő kree őr értetlenül nézett a férfira.
- Micsoda? – kérdezett vissza. – Ez valamilyen majom dolog a wincsizé? Áh, fogalmam sincs, nem vagyok gépész.
Elnézve a termet még Mich-nek sem lehetett foglama, hogy a központi számítógép magja merre is lehetne. De végül is az őr társaságában elindult Nestorhoz. Odakint pedig belefutott a kifelé érkező Syr és Reptile párosba is.

Syr és Reptile is elindultak kifelé miután összeszedték azt az adathordozót, amin az adatok voltak. A páros hamarosan ki is ért a főtérre, ott pedig újra találkoztak Mich-el is.

Nestor is kiindult az őrrel, Jelly-nek meg rádión szóltak be kintről.
- Nincsen semmilyen technikus velünk, csak katona, ha nem tudja megoldani, akkor felejtse el – ezt a választ kapta.

Odakintre végül utolsóként érkezett meg Nestor, a vele levő őr, és az embertelen vállán az ájult Keyt. Az egyik badoon aki éppen a kompnak dőlt nézett végig a társaságon.
- Maguk máris betojtak? – kérdezte lesajnálóan. – Öt óra van, maguk meg úgy összetojták magukat, mintha máris nyakig bogarakban turkálnának. Ennyire meg akarnak halni? Ha nem, még van 4óra és 45 percük ahhoz, hogy kutakodjanak, öt perc alatt kiviszem a gépet innen. Ha meg segítséget akarnak hívni… legalább hat óra míg oda-vissza érünk segítségért és a hajóba csak plusz tíz fő fér bele, igaz vissza magukat már nem kell vinnünk. Srácok, azt hiszem a kivégzés korábban történik…

Múlt:

Minden megoldódott szinte, Jelly-vel pikk-pakk visszaállítottuk a gépet, és minden elcsendesedett ahogy azt reméltük.
- Szép munka! - nyújtom a kezem Jelly felé elismerően.
Ezután maga Keyt jön ide hozzánk köszönetet mondani, majd meghív minket a bolygó megmenekülésére összehozott ünnepségre. Tehát végülis ez a mi ünnepünk, és az úgy illik ha mi is ott vagyunk.
- Természetesen ott leszünk - válaszolom Keytnek Nestrort megelőzve.
Utána esik csak le, hogy nem én vagyok a főnök csak kicsúszott a számon, igazából erről Nestornak kellene dönteni, de buliznék már egy jót.
- Igazam van Nestor, ugye nincs más sürgős dolgunk egyelőre? - fordulok a főnök felé, kicsit mentve az előző elszólásomat.

Jelen:

Reptillel összeszedjük a használható adathordozókat, majd elindulunk vissza a hajóhoz a parancs szerint. Kint egy borzalmasan idegesítő szituáció fogad. Az egyik badoon kezd el szól oda hozzánk, hogy mekkora egy gyáva kutyák vagyunk. Nem pont így szó szerint, de ez a mondanivalója lényege.
- A te egyik társad szólt rádión nekünk, hogy azonnal el kell hagynunk a bolygót. Ne merj minket gyávának nevezni, mert habár a fegyverem elvettétek, de az öklöm még nálam van, és megismerkedhetsz azzal! - fakadok ki felé ingerülten.
- Ti nevezitek magatokat katonáknak? Össze-vissza osztjátok a parancsokat... fejetlenség! A kree hadseregben ezért már lefokozás esetleg eltiltás járt volna! Szóval akkor a rangidős tiszt közölje velünk, hogy most mi az álláspont, maradhatunk még vagy el kell mennünk? - teszem fel végül a kérdést, most már kicsit nyugodtabban.
Lehet kicsit erős voltam, de forró fejem miatt nem tudok parancsolni az érzelmeimnek és most amúgy is a gyenge pontomba talált a fickó. Más körülmények között nem úszta volna meg legalább egy pofon nélkül, de most nem vagyok abban a helyzetben, hogy pofozkodjak.

Több probléma már szerencsére nem adódik, akik a masinán ügyködtek képesek vissza állítani, mindenki meg van elégedve a nyújtott telejsítménnyel, a remegések abba maradtak, majd pedig nem sokkal később az eső is véget ért, szóval azt hiszem hogy ezt teljes körű sikernek könyvelhetjük ez, igaz, még ott van a feladat másik fele, ami talán a nehezebbik része, vagy legalább is az, amihez több türelem kell, ami szerencsére ilyen téren itt akad, nem is kevés, ez a bizonyos másik fél pedig nem más mint segíteni azoknak, akik az egész alatt "csapdába" estek, és nem képesek kijutni belőle, segíteni esetleg a romok eltakarításában, vagy legalább is ha van rá igény, bár valószínűleg úgy lesznek vele, hogy meg tudják oldani ők maguk is. Teltek az órák, az a nap kisütött és meglehetősen kellemes lett az időjárás, segítettünk még annak, akinek kellett, és azt hiszem hogy tényleg rendben is vagyunk, nem úgy néz ki mintha bármi dolgunk is lenne már, elég rendesen kivettük a részünket itt mindenből, vagy legalább is én biztosan, a többieket annyira nem figyeltem de gondolom ők is, mert miért feltételezném én akár egy percig is, hogy nem? Egy itteni lakos jön ide hozzánk, először nem ismerem fel, de a hangja alapján végül sikerül azonosítani és konkrétan meg hív minket a tervezett ünnepségre, ami azt hiszem, bár állítani nem igazán akarom állítani, de valamilyen szinten hiszem, hogy egyrészt amolyan köszönet nyilvánítás is lesz a számunkra, és ha már így ide jött ezeknek az embereknek a vezetője, hogy személyesen hívjon minket, akkor nem látok rá okot, hogy miért ne tisztelhetnénk meg őket ennyivel? Ránk is ránk férne egy kevés lazaság, hogy így fogalmazzak, de nem nekem kell végül is igent, vagy nemet mondan.

Összeszedjük az adathordozót, majd pedig meg is indulunk kifelé, amit pedig Syr mond, nos igen valószínű, de attól még ki tudja, hogy milyen fontos dolgot találhatunk, erre az arany galaxisos dologra is biztosan kíváncsi lesz a tanács, vagy valaki más, akárhogyan is, sosem hallottam róla, térképeken sem láttam, sehol, így kétlem, bár lehet csak azért, mert iszonyatosan távol van de amúgy sokan tudnak róla... Ki tudja? Valaki biztosan, de én nem az biztos, a lényeg hogyezt meg kell majd mutatni valakinek, de hogy minek is hajtogatom én ezt most újra meg újra, azt nem tudom. Kint összejön a csapat, nem meglepően, én pedig kezdeném is a felvétel lejátszását, amikor valaki konkrétan belénk köt. Pár másodpercre az illetőre szegezem a tekintetem, majd pedig egyszerűen vissza terelem a tekintetemet a szerkezetre, és ezzel én le is tudtam, ennyi a véleményem róla - Meg sem érdemli a figyelmet. Megnyomom a egyi gombot, és elkezdtem a felvétel lejátszását a többieknek, ja és előtte még megjegyzem, hogy:
- Ez az amiről beszéltem. -

Múlt

Jelly viszonozta a kézfogást, majd elvigyorodott...
- Helló öregem... Azért a több millió éves kree tudás nélkül nem ment volna. - Beleöklözött Syr Tox vállába. - Megmentettünk egy bolygót, hozzá kell szoknom, hogy ez mindennapossá válik.
Kint lenyugodott a világ, már nem volt földrengés, valamint az áradások is megszűntek. Kiderült, hogy bulit szerveznek a tiszteletükre...
- Akkor szerintem bulizzunk, persze ha a főnöknek nincs ellenvetése - sandít Nestorra. - Jár egy kis lazítás, főleg nekem. Nem mindennap mentek meg egy bolygót.
Úgy érezte mintha győzött volna, addig míg itt volt a földönkívül mellőzötnek érezte magát, most meg igazi hős.
A többiekre mosolygott.
- Na, szuper lesz

Jelen

Jellynek kezdett fájni a feje, megszédült, majd a következő pillanatban visszanyerte az erejét. Rohadt dühös lett....
- Egy ismerősöm ezért most titeket plüssraptorrá változtatott volna - kiáltotta. - Miért nem bírtatok szólni, hogy csak órák múlva érkeznek meg a bogarak? Meg csak ti itt álltok, és kukoricáztok, nem pedig segítenétek, áhh pedig párszor megharcoltunk, de nem...
Utoljára ilyen harag Unspoken előtt kapta el, akkor is jogos volt, most is az.
- Áhh kihúzzuk magunkat a szutyokból...
Odafordult Reptile-hoz.
- Na mutasd a cuccot. - Végighallgatta, majd felvonta a szemöldökét. - Arany Galaxis... Galador? Nem lehet, hogy ezek az űrlovagok egy olyan csoport mint mi? Akkor mi közük ehhez az egészhez, Keyt pedig miért akarta velük felvenni a kapcsolatot?
Felsóhajtott.
- Valahogy beszélnünk kell Keyt-el.
Jelly a katonák felé fordult.
- Nincs nálatok valami nyugtató? Esetleg sérülésekre, ha nagyok lennének a fájdalmak.

Múlt:

Sikerült megakadályoznunk a nagyobb katasztrófát, hála Jelly és Syr-Tox közös munkájának. A bolygó éghajlata visszaáll a normális kerékvágásba. Az áldozatok száma elenyésző, ahhoz képest mekkora katasztrófa is bekövetkezhetett volna. Egy kicsit fura, hogy ezért hívtak ide minket, nem hiszem el, hogy az itteni technikusok nem tudták volna visszaállítani a gépet. Nah mindegy a lényeg, hogy megmenekültek az itteniek, és segíthettünk.
Keyt meghív minket az ünnepségre, én csak csendben állok, megvárom míg mások válaszolnak. Szívesen maradnék, de én vagyok egyelőre a csapat zöldfülűje, nem nagyon pattogok még.

Jelen:

~ A fene! Ez a földön kívüli katona nem érti miről beszélek neki, nekem meg fogalmam sincs hol lehet az adattároló. Gondolom itt is van ilyen, elvégre valahol tárolni kell az adatokat. Rövid morfondírozás után elindulok vissza a többiekhez, Nestor parancsa alapján.
Kint az egyik katona szó szerint legyáváz minket. Minket a Galaxis Védelmezőit. Ez felettébb érdekes, Syr ki is fakad ami érthető ugyan, de semmire nem vezet. Ezzel nem jutunk előbbre az óra pedig egyre csak ketyeg. Nincs hozzáfűzni valóm az eseményekhez, várom míg elrendezik a dolgot majd döntenek mi legyen.
Nestor jó vezetőhöz méltóan simítja el az ügyet, és azt kéri 4 óra múlva legkésőbb mindenki legyen itt. Nah az még elég sok idő. Vissza megyek abba a terembe ahonnan eljöttem, és kutakodok kicsit az információk közt, rászánom az időt mert lehetséges, hogy találok valami érdekeset.

Résztvevők: Mich Howard, Syr-Tox, Nestor Stratos, Carl Morrow, Tirzusz Agipon és Tyr-Xor

A következő néhány óra a csapat számára eseménytelenül telt el, ki tudták pihenni magukat és figyelhették, ahogyan az ünnepségre készültek a helyiek. Azok nem engedték, hogy segítsenek, révén ez amolyan szent ünnep volt a számukra és mindent nekik kellett megtenniük. Mire lement a nap a város gyönyörű díszárban úszott, mint Attilan-on itt is az épületek világítottak, nem utcai világítás volt. A központi épület előtti téren a földön ülve egy kisebb mécsessel, egy pohárral és tányérokkal foglaltak helyet a helyiek. Odabent az épületben a nagy csarnokban asztalok összetolva U alakban. A két szélső részen a város méltóságai, előkellőségei és tudósai, míg az asztalfőnél Key-t középen és körülötte két oldalt a csapat tagjai. Az ételek ínycsiklandózóak, több fogás is volt az asztalon, saláták, gyümölcstálak, sült húsok, az italok gyümölcsbor szerűségek, édesek, alkoholosak és remekül illettek a vacsorához.
Vacsora közben egy hatalmas díszes tárolóegységet hoztak be, legalább négyen cipelték. Középen helyezték el mindezt, majd a pincérnők kancsókat merítettek ebbe és az ebben levő folyadékot kezdték mindenkinek kitölteni. Egy fiatal nő odalépett az asztalfőhöz és mindenkinek töltött egy-egy pohárral ebből az átlátszó folyadékból, aminek igencsak erős illata volt – gyümölcspálinkára emlékeztette Mich-et. Amint kitöltötték Keyt állt fel a poharát a levegőbe emelve. Megvárta, amíg mindenki, a csapat is a kezébe veszi a poharat.
- Ez az élet vize, ami minket jelképez. Emeljük poharunkat megmentőinkre – mondta majd a csapat felé súgta. – Igyák meg nyugodtan.
- A MEGEMENTŐINKRE! – lehetett hallani idebentről és odakintről is.
Mindezek után egyszerre húzta le mindenki az italt.



Syr szavaira a két itt levő kree hangosan röhögött fel. Senkit sem érdekelt, hogy mit mondott, nemhogy túl erős lett volna, jelen helyzetben ezeknél maximum kabarénak ment volna el.
- Mondja az, aki élből lepattant a hadseregtől, amikor tudott mielőtt még a császár kibeleztette volna a többivel együtt – röhögtek. – Meg mert nem tetszett neki az új rendszer és gyáva volt az emberek ellen hadakozni…
- ELÉG! – mordult fel a badoon, aki eddig is beszélt. – Zsoldosok vagyunk öcsi, minket a pénzünk érdekel, ennyi! Melyik volt az, amelyik azt mondta ezeknek, hogy lelépünk?!
Nézett végig az emberein, végül egy másik, ennél jócskán fiatalabb badoon jelentkezett, hogy ő volt. A vezető lépett oda hozzá és puskatussal akkorát csapott a másik arcába, hogy az törött és vérző orral került a földre.
- Ezek után remélem rájössz, hogy ki a főnök kölyök! – mordult rá és az csak bólogatni tudott. – Megható beszéd, de maradunk, vigyázni kell a befektetésre.
Zsoldosok voltak, ami pedig egyet jelentett, ezek még békeidőben is harcoltak, mert a harc volt a lételemük, ők nem azért hagyták ott a hadseregüket, hogy nyugiban legyenek, hanem, hogy amikor csak tudnak, nem számít, hogy hol meg miért, de harcoljanak. A főnök megvonta a vállát Jelly szavaira. Letérdelt Keyt mellé, hogy megnézze annak a fejét, a homlokát ráncolta erre.
- Soha sem hallottam ezekről az Űrlovagokról, pedig legalább hetven éve zsoldoskodom szerte az univerzumban – felelte. – Találtok a hajóban orvosi felszerelést, de ahogyan elnézem a fejsérülését, ez még napokig, vagy hetekig nem fog magához térni. Már ha megmarad, ahogyan nézem a koponyája is megrepedt. Megteszem, amit tudok, bár közel sem vagyok orvos… maguk menjenek vissza kutatni, hacsak nem akarják holtan végezni. És csak azt vegyék parancsnak ezek után, amit tőlem kapnak.

//Ha nem mondtam volna bocsánat, de úgy jönnek vissza az emlékeitek, ahogyan a múltbéli résszel haladunk.//

Múlt

Jelly kipihente magát, evett /persze mértékkel, remélte, hogy az Obruceniek ehető ételt esznek/, megfürdött, aztán tiszta ruhát kapott magára. Ő még mindig földi öltözetet viselt, amit a jó öreg kék bolygóról magával hozott. A város szinte világított, mint Attilanon, bár mint az a város, ez is kree technológián alapulhatott.
Most őket ünnepelték, és persze a halottakat gyászolták. A csapat tagjai az ínycsiklandozó ételek várták, amik emberi fogyasztásra alkalmasnak látszottak. Jelly mindenből jól beevett, és persze be is csitentett a gyümölcsbortól.
Ekkor behoztak valami tárolószerűséget, majd belőle színtelen, erős illatú folyadékot töltöttek mindenkinek. Jelly megszagolta, olyan szaga volt mint a pálinkának. Utálta ezt az italt, az ízétől mindig hányni akart, de illendőségből felemelte a poharat, majd lehúzta.

Jelen

Jelly kifújta a levegőt, amikor a parancsnok teljes erőből orrba vágta a puskatussal. A mutáns a zsoldos felé bicentett a köszönete jeléül, ő akarta fejbe csapni a gyíkot, de így is jó.
- Én meg új vagyok ezen a tájon, hát még én - vigyorodott el Jelly. Nestor felé fordult. - Figyelj, Key-t ebbe az Arany Galaxisba akart üzenni, szerintem valami intergalaktikus kapcsolatot feltételez. Engedélyt kérek megkeresni az adót, valószínűleg eltárolta a koordinátákat, és a beszélgetéseket. Lehet, hogy ennek köze van a pusztításhoz, amit m... itt történt. Persze ha tényleg hívta őket, de akkor honnan tudna róluk.
El kezdte érdekelni ez a dolog.

Múlt:

~ Ezekért a pillanatokért szeretek a Galaxis Védelmezői tagjának lenni. Segíteni másokon akiknek valóban szükségük van rá. Látom az emberek arcán, hogy hálásak, büszkeséggel eltöltve megyek vissza a hajóra. ~ gondolom.
A hajón lepihenek, egy darabig mg merengek a mai napon történteken, aztán elnyom az álom.
Kicsit kapkodva kell készülnöm az ünnepségre, mert a vártnál többet aludtam, nem szeretnék elkésni. Nem variálom túl a készülődést, kiakasztok egy tiszta egyenruhát aztán abban fogok megjelenni az ünnepségen. Egy gyors ellenőrzés még a nitrogén palackon és kész is vagyok.
Az ünnepség egy tószttal kezdődik, kezemben a pohárral hallgatom Keytet, majd amikor befejezi felhajtom azt. Imádom a különleges italokat, a Fellegvárban már szinte minden faj különleges italát megkóstoltam, de ilyet szerintem még nem ittam, ami egy plusz öröm most nekem. Elégedetten nyelem le miután jól megforgattam a számban, hogy minden zamatát kiélvezzek.
~ Nem rossz, de egy kicsit gyenge. ~ ez volt az első gondolatom miután lenyeltem az italt, majd körbenézek a többieken, hogy ők hogy reagáltak az italra.

Jelen:

A két kree szavaira egyre és egyre megy fel a pumpa minden szavuk után. Közeben én is lovalom bele magam, az kezeim ökölbe szorulnak és már indulnék feléjük amikor Nestor kizökkent a szavaival. Nehéz, de be kell látnom igaza van. Csak most tudatosul bennem, hogy ezek csak zsoldosok, nem tudom miért éltem abban a hitben, hogy valódi katonákkal állunk szemben. Ezeknek hiába a szó, semmi értelme, így csak egy hatalmas mosollyal reagálok az előbbi sértésekre. Jól megnézem őket magamnak, ha esetleg valami név is van rajtuk, esetleg valami különleges a ruházatukon, vagy a felszerelésükön, akkor azt megjegyzem magamnak. A nézésemből kiolvashatják, hogy ez nincs még lejátszva és előbb utóbb össze fogunk futni még valahol, és akkor pontot teszünk az ügy végére.
Meg sem fordul a fejemben, hogy most kivégeznek minket, pedig egyenlőre nincsen túl sok minden ami mellettünk szólna, az idő pedig szorít minket. Mégis érzem belül, hogy így nem lehet vége a "pályafutásomnak" ennél többre vagyunk hivatottak.
Egy íz emléke jön vissza hirtelen a számba. Az ital amit a köszöntő után ittunk, már tisztán emlékszem rá. Mielőtt visszaindulok kutakodni odaszólok a többieknek.
- Emlékeztek az italra amit este ittunk? Miután Keyt elmondta köszöntőt. Most ugrott be az íze, és az esemény, hogy mindannyian ittunk belőle. Keyt az élet vizének nevezte. - mondom.
Ezután visszamegyek oda ahonnan eljöttem és kutakodok tovább.

Múlt:
Végül is úgy néz ki, hogy ott leszünk az ünnepségen, helyes, nagyon helyes, tulajdonképpen ha meghívtak minket, akkor illik azért elmenni, vagy lehet, hogy csak én vélem így, a lényeg ugyan az. Eztán pedig csak... Telnek az órák, nem segíthetünk, csak nézhetjük ahogyan idővel helyre pakolják a dolgokat, amit egy ideig teszek is, mert érdekel, jó nézni ahogyan az emberek, akiknek helyre tettük a dolgokat ténykednek, megy az élet, és az mindig jó. Talán úgy egy óra tájékáig nézelődök, utána pedig rájövök, hogy ha tartani akarom magamat az ünnepi ruházathoz, akkor bizony át kell néznem az amúgy nem túl tágas ruhatáramat. Végül is sikerül találnom, ami annyira valahogy nem lep meg, és amúgy keresgélni sem sokat kellett, így hát egy kicsit lepihenek, mielőtt felölteném az új ruházatot. Végül csatlakozok a többiekhez odakint, és eddigre már az egész város " világított ", ami amúgy is gyönyörű lenne, ám nekem ehhez hozzá jön még valami... Nem is tudom miként magyarázzam, de egyszerűen jól esik látni, és tudom is hogy miért, így fölöslegesnek látom ezt már külön megemlíteni. Eszek, iszok, élvezem a dolgot, közben pedig elvétve figyelem, ahogyan behoznak egy meglehetősen nagy... Nem jut eszembe most hirtelen a megfelelő szó rá, de nem is baj, merítenek belőle, majd pedig mindenkinek töltenek a tartalmából, így persze beleértve magamat is. Egy tószt következik, majd pedig... Nos inni kell, amivel nagy probléma nincs, bár a szaga eléggé erős, nem is igen tudom mihez hasonlítani, révén hogy sosem voltam alkoholos, talán életemben most fogyasztok először olyan italt, amelyben van - talán, lehet voltak alkalmak, amikre nem emlékszem, mert egyszerűen nem lényegesek. Akárhogyan is, emelem a poharam, majd pedig a lehető leggyorsabban lehúzom, ami pedig ezután jön... Kívülről nem látszik, megtanultam hogy tűrni kell, és nem lehet fájdalmat mutatni, ez pedig nem fájdalom, de eléggé kellemetlen, marja a torkomat, és éget belülről, az íze pedig... Nem a legjobb, de mint mondtam, nem adok erről jeleket, nem akarok senkit sem megsérteni, egyszerűen csak ülök, és próbálom feldolgozni az italt, úgy az egészet. Nem hiszem hogy valaha is alkoholizálni kezdek, de ha mégis, akkor nem ez az ital lesz az, ami miatt ez meg fog történni.

Jelen:
Alakulnak a dolgok, elcsattan egy " pofon ", Syrt pedig idegesítik, amit nem tartok túl jó ötletnek, főleg azért, mert ha most valakit megütne, annak eléggé csúnya vége lenne, főleg számára, mert a rá szerelt kis halálos eszköz valószínűleg egyből aktiválna. Készülök rá, hogy meg kéne állítani, már csak gyors döntést kell hoznom, elé akarok állni, vagy pedig vissza rántani? A döntés valójában egyszerű, mivel valószínűleg mindkettő ugyan azt a hatást érné el, bár ezt már igazából biztosra sosem fogom tudni, ugyanis Nestor intézkedik, nagyon helyesen, és úgy tűnik, hogy végre kissé lenyugodnak a kedélyek. Amúgy így belegondolva, nem értem hogy miféle sértés akar is az lenni, hogy " gyáva volt az emberek ellen hadakozni ", tudom hogy ez nem igaz, mindenki tudja, csak azt nem értem hogy ez tényleg... Úgy értem miféle hadakozásról beszélünk egyáltalán? Az emberek azt sem tudják, hogy hadat üzentek nekik, a nagy részük legalább is nem, a maradék pedig nem veszi komolyan, és ha lesz egy masszív invázió... Akkor ez lesz a vesztük. Ebbe nem szeretnék jobban belegondolni, van most fontosabb dolog is, mint ezen töprengeni. Kapunk még egy hozzászólást a videóhoz is, ehhez pedig nem tudok mit szólni, csak megerősíti bennem azt, amit eddig is gondoltam. Syr még elé áll egy emlékeztetővel, és igen, valóban mindenki ivott belőle, de nem értem, mit akar mondani, elvileg átnézték az ételeket és italokat, persze nem mindenkiét, de gondolom átfogó vizsgálatot csináltak, és elvileg nem találtak benne semmit. Akárhogyan is, azt hiszem, hogy ahol voltam, azt eléggé átnéztem, így hát keresek valami új helyet, egy másik épületben, amit alaposabban át lehet nézni, hátha.

Múlt

Jelly megnézte a táncosokat, tapsolt a zsonglőrök műsorához, viccelődött az helyiekkel, fogadta a köszönetüket. Jól érezte magát, nagyon jól. Közben beverte a desszertet, ami neki különösen ízlett...
Ekkor jött a rosszullét és a fejfájás. A gyomra felkavarodott, érezte, hogy valahogy vissza kell tartania a hányását. Lerakta a villáját. Fél perc múlva a fejéhez kapott....
Ekkor villant be az arc...
Az émelygés elviselhetetlené vállt, a fájdalom pedig.... A keze késpengévé változott, hirtelen átugrott az asztalon, és elkapta az egyik orbucenit...

Jelen

- Ez nekem ismerős - mondta amikor belépett a főcsarnokba. Megnézte a tárgyat, kiderült, hogy ebben tárolják az Élet Vízét. - Az Élet Víze - ránézett a kree-re. - Mintát kell belőle venni, tuti, hogy ez a felelős azért amit tettünk.
Előkapja a kommunikátorát, majd felhívja Nestort.
- Főnök, megtaláltuk az Élet Vízét, szerintem érdemes lenne majd belőle mintát venni. Lehet ez a felelős érte.
Majd miután választ kapott követte a társát.
- Akkor keresgéljünk - próbál egy olyan tárgyat találni amihez hasonlót Reptile mutatott. - Szerintem a széttört gépeket is szedjük fel, a Földön néha súlyosan sérült adattározókból is sikerült infókat kinyerni. Ezek jóval fejlettebbek, szerintem itt többet tudnánk.

Múlt:
Nos mindenki más megissza az erős löttyöt, majd pedig folytatódik a falatozás. Ezzel semmi probléma sincsen, jó a hangulat, felszabadultak az emberek, hogy így mondjam, ez pedig rám is pozitív kihatással van, mert bár eddig sem feszengtem úgy igazán, így már igazából minden, ami vissza fogott eltűnt, jó persze azért még mindig ott vannak a nagyon alap dolgok, az olyasmik, amiket az illemek, és azoknak is az alapjai diktálnak, amiket épeszű személy nem hág át, főleg nem egy ilyesfajta rendezvényen. Evés közben finoman nézelődök, érdekel hogy mit csinálnak az itteniek, és a " mit csinálnak-on " belül főleg a kint táncoló hölgyeket figyelem, ők vonzzák a legjobban a figyelmemet. Meglehetősen tetszetősek, bár őszintén szólva nem gondoltam, hogy bármely itteni nőre ezt fogom mondani, nem azért mert nincsenek szép nők, egyszerűen csak... Nem gondoltam, hogy ez fogja majd lekötni a figyelmem. Az étel szép lassan elfogy, és most jöhetne egy jó kis pihenő, hogy az egész elfogyjon, aztán pedig irány kifelé, ismerkedni kicsit az itteniekkel, a hölgyekkel főleg... De végül nem így alakul. Enyhe fejfájás és émelygés jelentkezik, aminek eleinte nem titulálok túl nagy figyelmet, bármitől lehet... de aztán ahogyan telik az idő, lassan minden másodperc percnek, majd pedig órának tűnik, mert a fájdalom folyamatosan fokozódik, majd pedig bevillan előttem egy arc és eztán... Egy lassú, kimért mozdulattal magasodok az asztal, és az ott ülők fölé, ez egy pár másodpercig tart csupán, majd pedig az asztalon átugorva neki vetem magam az első személynek akit meglátok.

Jelen:
Mégsem egyedül kezdek neki az újabb kutakodással, Nestorral tartok inkább oda, ahol korábban ők nézelődtek, vagyis ha jól emlékszem, akkor ebbe az épületbe néztek be. Menet közben a beszédre csak bólogatok, nem tudok mit hozzáfűzni, mert konkrétan nincs mit hozzáfűzni, igaza lehet, és fölösleges bármit is mondani, illetve de, egy valamit mégiscsak tudok mondani, csak hogy egy kicsit megerősítsem a kezdetleges feltételezéseit.
- Most hogy mondod, én is emlékszem rá. - Meg az előtte jelentkező émelygésre és fejfájásra. Hallgatom ahogyan Jellyvel tárgyal, majd pedig ahogyan ismét nekem magyaráz a történtekről, ezen pedig egy kicsit elgondolkodom, ha abban az italban volt valami, akkor egészen biztos, hogy nem csak ránk hatott, esetleg kezdetekben igen, de később biztos, hogy nem. A kérdés pedig, hogy egymást miért nem öltük meg?
- Talán azért, mert szeparálódtunk, vagy mert régebb óta ismerjük egymást. - Talán mélyen tudat alatt ez befolyásolt valamennyit a dolgokon, és ezért nem ugrottunk egymás torkának. Beérünk egy terembe, mely üresnek tűnik, de amint betesszük a lábunkat, egyszerűen egy növényekkel teli kertté változik. Először meglep a dolog, de hamar leesik hogy mi is ez, így továbbá figyelmen kívül hagyom, és nézelődni kezdek, hátha sikerül valamit találni, valami fontosat mondjuk amivel tovább haladhatunk előre.

Múlt:
Könnyeden ugrom át az asztal felett, az első két áldozatommal pedig pillanatok alatt végzek, gyorsan, de nem fájdalommentesen, és ha már gyorsról beszélünk... Túl gyors volt ez. Ahogyan a vér ízét megérzem a számban, az valahogy csak még jobban feltüzel, most valahogy különösen finomnak hat, s egyrészt azon keresztül is megerősödik bennem az érzés, a gyilkolásvágy, és ahogyan végig nézek a pánikba süllyedő tömegen, miként egymást tapossák, valahogy nem látok mást bennük, csak egyszerű, gyenge prédákat, kikre könyörtelenül vadászni kell, és ebben nem leszek egyedül, bár ennek talán annyira nem örülök, hiszen így kevesebb jut nekem az élvezetből, de nem szabad, hogy sajnáljam ami van. Olyasmit teszek most, amit már nagyon régen nem engedtem magamnak, nem csak úgy viselkedek és harcolok, vagy vadászok a magatehetetlen prédára, mint egy állat, hanem tulajdonképpen úgy is érzek, mélyen legbelül, mintha egy belső, eddig lappangó gyilkos szabadult volna fel, és vette volna át az irányítást. Hangos ordítással eredek a tömeg után, mindig a legerősebbnek tűnő prédát keresve, hogy azzal végezhessek először, megerősítve magamnak, hogy én vagyok a legerősebb hím a környéken. Bár a tudatom nagy részében az " állat " él, eddig felhalmozott anatómiai tudásomat is latba vetem, s néhány egyednél élek a lehetőséggel, hogy élőben vizsgáljam a szerveit, és azoknak ellenálló képességét, bár ezek nem gyors folyamatok, egyszerű, kimért belezések szervekre összpontosítva, fejek letépkedése, kísérletek a gerincoszlop nagyobb részének egyben való kitépésére, foggal és karmokkal... Groteszkebbnél groteszkebb dogok jutnak az eszembe, ami pedig tovább fokozza bennem azt a bizonyos érzést, és most ez, még valahogy helyesnek is tűnik.

Jelen:
Továbbá csendesen kutakodok tovább, mivel a felvetésemre tulajdonképpen semmilyen reakciót sem kaptam, se mozgásban, hogy így mondjam, tekintet, vagy jelzés, sem pedig verbálisan, így nem foglalkozom vele tovább. Hirtelen meglep Nestor kifakadása, ahogyan ismételten a Skrullokra gyanakszik, pedig tőle ezt megszokhattam volna, csak kicsit hirtelen ért és már majdnem meg is ijedtem, de csak majdnem. Ha tudnék, most mosolyognék, valamiért tetszik ez a felfogása, és kissé komikusnak is találom, nem feltétlen poénosnak, csak ha az ember sokszor találkozik ezzel, akkor egy idő után így viszonyul hozzá, de belátom, nem látom ostobaságnak azt, amit mond, végül is ki tudja? Elvileg ők úgysem kedvelnek minket. Bár a mondandóját nem tudja befejezni, és talán a rádió másik oldalán meglepődnék ezen, de itt igazából egyből tudom az okát, valamiféle furcsa hangra leszünk figyelmesek. Eléggé érdekes a dolog, és magához is csal, ami azonban a hangot adja... Hát nem is tudom, eléggé... Groteszknek tűnik innen nézve, és az a szerencsétlen se hiszem, hogy máshogy gondolhatja, révén, hogy eléggé úgy néz ki, mint aki szenved, és annyi csővel a testében nem is csodálom... A szagok, és a belőle kiáradó folyadék színétől eléggé gyorsan realizálom, hogy mi lehet ez.
- Te szent ég... - Az ilyet gyűlölöm, nagyon gyűlölöm. - Ezt nehéz elhinni... Egyrészt azért, mert amit megittunk az... Ennek a vére lenne? - Sok mindenre számítottam de erre igazából nem, innen pedig igazából felmerül bennem a kérdés.
- Nestor... Ha ez az izé életben marad... És persze mi is... Lehet furcsán hangzik, de megtarthatom? - Kommunikátoron " kívül " kérdem, az-az rajta kívül kétlem, hogy bárki is hallja ezt a valószínűleg nem átlagos kérdést. Valahogy ez a látvány ezt váltotta ki belőlem.

Múlt

Jelly átadja magát a gyilkolási vágynak, egy hangos reccsenéssel kitöri a pincérnő nyakát, úgy jön ez neki mint a légzés, hogy ölnie kell. Ösztönös ez, Jelly elindult az ajtónál összetömörült Obruceniek felé, kiélvezi a félelmüket, majd átalakítja a bal kezét pengévé, és vagdosni kezd.
Véres ösvényt vág magának...

Jelen:

- Nem bírom a kínai kaját - válaszolta Jelly Nestornak, amikor az elmondta hogy az Élet Vízét egy lábasfejűből nyerik ki, bár az elemzés kiderítette hogy az Ital szerves eredetű. - Hmmm... Skrullok, szerintem tutira. Kinek lenne érdekében lejáratni minket? Egy ilyen gyilkosság pont elég hogy minket kivégezzenek, valamint hogy a másik két birodalmat is rossz színben tüntessék fel. - Amit eddig megtudott a skrullokról, azok alapján pont rájuk illett volna egy ilyen akció. - De pont nem hiszem el, hogy egy háború közepén merik ezt megjátszani.
Syr felé int hogy kövesse.
Amikor a lakoma helyszínére értek Jellynek hirtelen beugrottak az emlékek, a gyilkolászás, ahogy magából kikelve mészárolta az ártatlanokat. Utána elkezdte keresni az edényt, ha megtalálta az asztalukat, óvatosan meglengette a kéziegységet a kancsó felett, és leolvasta a képernyőről, majd továbbította ezeket Nestoréra.
- Szemét skrullok - morogta a fogai között.

Múlt

Jelly végignézz a többieken akik már aktívan szórakoznak az orbuceniekkel, ő sem marad ki. A főtéren hasbadöf egy öreg embert, majd elvágja egy férfi torkát, aztán elindul az egyik épület felé.
Felkacag.
Ők zsákmányok, ő pedig ragadozó, nem érez kegyelmet. Ő mutáns, képességekkel. Ő egy homo superior!!!!

Jelen:

Jelly leguggol a pincérlány holtteste mellé, majd felsóhajt. A lány nem volt skrull, helyi volt. Felhívja Nestort.
- Öreg, rossz hírem van. Biztos ő az, és helyi. - Gyászosan felnézz. Ezt ők csinálták majd megnézte a kéziegységet. - Viszont van méreg, nem tudta azonosítani, és gyorsan bomlik.
Lementi a szkennelés adatait, majd felkapja a kancsót és kifelé indul.
- De ha valaki belerakta a mérget, tudnia kellett hogy odaviszik a mi asztalunkhoz, azt viszont nem tudta, hogy... Várjunk csak! Valaki aki a pincérnőket instruálta. Róla tudunk valamit? Vagy várj! Olvastam egy könyvet még a Földön... Mezítelen nap! Hát persze. Egy robot lerakta a mérget az asztalra, egy másik belekeverte, egy harmadik pedig kivitte a megmérgezendőnek. A tökéleteshez közel álló bűntény. Meg kell nézni kipakolta ki a kancsókat, valamint ki készítette elő őket... Hívjatok mától Sherlocknak!

Múlt:
Sikerül a helyiek nagy részének kijutnia a főtérre... Nem igazán értem őket, úgy tesznek, mintha képesek lennének menekülni, pedig eléggé régen egyértelművé vált, legalább is számomra, hogy erre semmi esélyük sincsen, de tényleg, egy csöppnyi sincs. Kiérve sikerül elkapnom pár megfelelőnek tűnő egyedet, a többi közül kitűnőt, amik erősebbnek tűnnek a szemeimben, és talán kihívást jelentenek, ám végül csalódnom kell, a húsuk és csontjaik gyengék, könnyedén képes vagyok kitépni a gerinceiket, vagy széthasítani a mellkasukat, hogy a szerveikhez hozzáférjek, bár igaz, nem sok időt töltök egyikkel sem, túl könnyű elbánni velük, és túlzottan hívogató a többi, ahogyan menekülni próbálnak. Nestorra tekintek, nem tudom, hogy miért de mutogat, én pedig azt hiszem értem, hogy mire gondol, bár enélkül is ugyan ez lett volna a terv, követem az egyik csordát valamelyik épületbe, ott pedig igyekszem sarokba szorítani őket, lezárni a bejáratot, vagy rögtönzötten eltorlaszolni, az itteniek úgysem bírnák szétszedni azt, amit én könnyűszerrel összerakok. Akár sikerül ez, akár nem, tovább folytatom a vadászatot, eleinte nem fogom vissza magam, és bármiféle "félelem" vagy különösebb nekikészülés nélkül ugrok neki a hozzám legközelebb lévőkhöz, majd pedig egyszerűen végzek velük, gyorsan és tisztán, de végül eszmélek és rá kell hogy döbbenjek, akármennyire is jó szórakozás ez a bennem lakozó állatnak... Nekem ez még nem az igazi, és bár az ösztönök azt ordítják, hogy essek neki a következőnek, nekem egy jobb ötletem támad. Ha sikerül sarokba szorítanom őket, egyesévvel ragadom el őket, véletlenszerűen, és lassan, meglehetősen fájdalmasan, és groteszk módon végzek az áldozatokkal, közben pedig figyelem, ahogyan a többi retteg, esetleg imádkozik az istenéhez, ha van nekik egyáltalán ilyen, igen, ha látom az áldozat félelmét az arcán... Máris jobb egy fokkal, és ha kifogok egy, a gyermekéért síró anyát esetleg, nos az csak még jobb és azzal megvan a gyermek után következő áldozat is.

Jelen:
Az emlékek, ahogyan szép fokozatosan tisztulnak... Nem is tudom, hogy mit mondjak, kegyetlenség, groteszk kísérletek... Sosem voltam ilyen és ép ésszel soha nem is tennék ilyesmit semmiféle élőlénnyel, hiszen milyen ember az, aki képes ilyesmit tenni?... Én megtettem, de nem voltam magamnál, nem, méreg hatása alatt voltam, legalább is abból következtetve amit a többiek beszélnek, ez pedig egy jó mentsvár, és kapaszkodó magamnak, de így is bűntudatot érzek, az ölés, ha úgy hozza a sors, akkor a munkám, vagy volt munkám része... Vagy része volt, és az újban is jelen van, például visszaemlékezve a fellegvárban történtekre, ott is megöltem pár személyt, és béke poraikra, de nem sajnáltam őket, nem mintha nem száradna az életük az én lelkemen, azonban az más volt, azok olyan személyek voltak, akik képesek voltak védekezni és nem mellesleg támadtak... De fegyvertelen ártatlanokat tömegesen legyilkolni... Nehéz elfogadni, hogy ezt tettem, és egy jó darabig valószínűleg nem is fogom elfelejteni ezeket a képsorokat. Nestor szavaira eszmélek és nem igazán örülök annak, amit mond, de mit tehetnék?
- Értem. - Bólintok végül, talán jobb is így, de persze azért magamban reménykedem, hogy nem így lesz, még utána fogok nézni és nem tudom, hogy miért érdekel ez engem ennyire... Nem lényeges, úgy tűnik hogy az ügy nagyrészt tisztázva van, már csak annak a bizonyosnak, vagy azoknak a bizonyosoknak a kiléte ismeretlen, akik a mérget belerakták a kancsóba és nem hiszem, hogy ez találgatás alapján kitalálható lenne, kell, hogy legyen valamiféle nyom azzal kapcsolatban is, ha pedig nincs... Akkor nem fogjuk tudni kitalálni.
- Kinek lenne oka rá, hogy gyűlöljön minket? Mármint hogy ennyire... - Teszem fel a költői kérdést, mivel nem várok rá választ.