Arzenál és a haverok búvóhelye (Brooklyn)

Türelmesen megvárom, amíg Arzenál végez az evéssel, majd követem a szabadba. Nem köntörfalaz, egyszerűen a kezembe nyomja a levelet. Jó párszor végigolvasom, de nem sikerül megértenem, hogy mi ez az egész. Nem is várok sokat, elkezdem rázúdítani a kérdéseimet.
- Van elképzelésed arról, hogy ki küldhette és miért? Nem lehet, hogy csapda?
Nagyon gyanús ez nekem. Ki küldene egy lázadó vezérnek egy ilyen meghívót? Remélem Arzenál legalább sejti, hogy mi lehet a dolog mögött, de még akkor sem árt az óvatosság. Nem ez az egyetlen kérdés azonban, ami nyomja a lelkemet. Hírnevem ellenére nem igazán bizonyítottam még a társaságnak, de ennek ellenére egy két fős feladatra engem választ maga mellé. Nem tudom mivel érdemeltem ki ezt a bizalmat.
-Miért engem választottál? Engem ismersz legkevésbé a csapatból. Nem mintha zavarna - itt halványan elmosolyodom - csak nem értem.
A kisebb jelentőségű, technikai problémáimat a végére hagyom.
- Remélem ezzel a meghívóval kiskorúakat is beengednek. És szükségem lenne egy öltönyre.

Az a gyanúm, hogy Arzenál többet tud, mint amennyit elárul. Legalábbis én eléggé meg lennék lepve, ha csak úgy kapnék egy meghívást az olimposziaktól, ő viszont rendkívül nyugodtan és magabiztosan beszél a dologról. Ugyanakkor nyilván az sem véletlen, hogy harcban való jártasság alapján választott társat maga mellé, tehát valószínűleg még így is kevesebbet tud, mint amennyit szeretne. Nem erőltetem tovább a kérdést, csak elkönyvelem magamban az információkat. Mivel valószínűleg neki kell majd tárgyalnia az "istenekkel", adott esetben helyette is résen kell majd lennem. Nem hiszem, hogy rajtaütésre kell számítanunk, hiszen az olimposziak anélkül is elintézhetnék bármelyikünket, hogy kicsalnának a fészkünkből, de azért jobb az óvatosság. Arzenálra nézek, és arcáról azt olvasom le, hogy esze már a terv további részletein jár. Enyhe tanácstalanságot is észreveszek rajta, ezért megkérdezem, hátha tudok segíteni:
- Min gondolkozol?

Arzenál válaszára elmosolyodom.
- Nem aggódom, de jó lenne, ha beavatnál.
Arckifejezése arra enged következtetni, hogy alakul már a fejében a terv, úgyhogy úgy érzem, hogy fölösleges tovább húzni az időt.
- Mi lenne, ha hozzákezdenénk a terv megtárgyalásához? -kérdezem - Nem kell mindent egyedül kitalálnod, azért vagyunk, hogy segítsünk..
Ha nem ellenkezik elindulok befelé. A házba belépve félrehúzódom, és várom, hogy a vezér összehívja embereit.

Tehát ez a nagy terv. Hozzá vagyok szokva az öngyilkos feladatokhoz, valószínűleg jobban is, mint ő, az arcom mégis elkomorul.
- Szerintem megérdemelnek tőled annyit, hogy ne úgy tekints rájuk, mint megvédendő gyerekekre. Tudták, mire vállalkoznak, amikor csatlakoztak hozzád. De ha ez a döntésed, tiszteletben tartom.
Az utolsó mondatokhoz már egy rideg mosoly is társul:
- Számíthatsz rám. Ilyen feladatokon nőttem fel.

Ennyire rossz lenne a helyzet? Az rögtön egyértelmű volt, hogy nem egy profi csapattal van dolgom, de azt azért nem gondoltam, hogy ennyire gyámoltalanok. Hogy bírták eddig? Mi lesz, ha tényleges veszélybe kerülnek? Arzenálban biztosan van elég tartás és felelősségtudat, de ezek szerint a többieknek bármikor fontosabb lehet az életük, mint a cél. Nyugtalanul követem az íjászt, de tudom, hogy nincs más választásom. A legtöbb, amit most tehetek, hogy példát mutatok, és hosszú távon megpróbálok minél többet átadni a tapasztalatomból. Csak reménykedhetek, hogy a vezérük jól tudja kezelni őket, és képes őket motiválni. Figyelmesen végignézem az arcokat, amíg várják, hogy beszélni kezdjen. Reménykedem, hogy több elszántságot fogok látni, mint félelmet, de attól tartok, nem így lesz.

Nem igazán tudom mire vélni azt, ahogyan Arzenál kezeli a helyzetet. Nagyon lazának próbált tűnni, de én láttam rajta, hogy zavarában fordult a mosogatás felé. Úgy tűnik, mintha megfutamodott volna az elől, hogy ki kelljen adnia a parancsokat. Vagy talán még időre van szüksége, hogy végiggondolja, amit mondtam? Akárhogy is, nem hiszem, hogy ez a jelenet jót tett a tekintélyének. Egy pillanatra megkísért a gondolat, hogy felállok, és én kezdem el kiosztani a feladatokat, ha neki nem megy, de szerencsére gyorsan sikerül lehűtenem magam. Ssemmiképp sem vitathatom el tőle, hogy ő a vezér, tehát végső soron neki kell eldöntenie, hogy hogyan irányítja a csapatát. Vendég vagyok itt, és minden tapasztalatom és képzettségem ellenére mindig tisztában kell lennem vele, hogy hol a helyem. Ha csak egy kicsit is úgy tűnne, hogy megpróbálom átvenni a vezetést, az könnyen a csapat végét jelentő széthúzásokhoz vezetne, de legjobb esetben is elzavarnának engem. Én is meglepődöm rajta, hogy mennyire rossz érzést okoz ez a gondolat. Rég nem éreztem ilyet, de el kell ismernem, hogy megkedveltem ezt a bandát. A szüleim halála óta először újra otthon érzem magam, és ezt most nem fogom elveszíteni. Csöndben figyelem a mosogatókat, és reménykedem, hogy Arzenál megtorpanása csak pillanatnyi volt.

Fura érzés, amikor megjelenik rajtam a holografikus öltöny. Az egyrészt persze a dolog szokatlansága miatt, de nem ez a legfontosabb. Az elmúlt egy évet mocsokban töltöttem, és sokszor a heti egy ruhaváltásnak már örültem, most meg itt vagyok egy holografikus öltönyben. Amikor már a gyerekkori emlékek is elkezdenek rám törni, megpróbálok megálljt parancsolni az érzelmeknek és igyekszem a gondolataimat a közelgő feladat felé terelni, de ez nem megy könnyen. Eszembe jutnak az ünnepségek, amiket gyerekként átéltem. Emlékszem, hogy milyen viccesen festett apám a zakó alól kilógó majomfarkával. De ez már a múlté.
Az étkezőbe visszatérve Arzenál megáll az embereivel szemben. Úgy érzem, hogy a legjobb, ha mellette, kicsit háttérbe húzódva, de szintén a többiekre nézve állok meg. Arzenál beszéde kicsit suta, de a lényeg benne van. Csöndesen, határozott arccal állok mellette, figyelve a csapatot.

Nem szólok bele a válogatásba, hiszen feleannyira sem vagyok tisztában a csapat adottságaival, mint a vezetőjük. A telepatikus kapcsolat remek ötlet, és Arzenált sem kell győzködni, hogy fogadja el az ajánlatot. Ez lényegesen könnyebbé teheti a dolgunkat, bár azzal is számolnunk kell, hogy az olimposziak képesek lehetnek átlátni rajta. Úgy tűnik, Arzenál nem szeretne a feltétlenül szükségesnél több embert vinni, és ezzel egyet is tudok érteni. Minél inkább el tudjuk kerülni a feltűnést, annál jobb. Feng és két harcosabb beállítottságú ember, akik vigyáznak rá épp elég lesz.
Az, hogy Arzenál sokkal inkább kér, mint parancsot ad, már meg sem lep. Sosem hallottam még ilyen csapatról, ilyesmire még az X-men-nél sem emlékszem. Az, hogy ilyen körülmények között, még nem hullott szét teljesen a fegyelem, már-már csodának tekinthető, de valahogy mégis működik. Remélem, egyszer rájövök, hogyan.