Daniel pokla

Egyesek ilyen hírek hallatán azt mondanák, hogy egy világ omlott össze bennük, de engem inkább megnyugtatott, hogy nem a mozifilmek egyik vérengző farkasa ébredt életre bennem, hanem egy meglepő, de nem ritka mutáns vagyok. Nyílván többet tudtak a témáról, mint jómagam, gondolom az alfaságot nem csak az izmaikért kapja az ember, hanem némi belelátása is kell, hogy legyen a dologba. A tesztnek ugyan nem sok értelme lenne, amíg nincs telihold, de ehhez nem feltétlenül kell számomra nézőközönség. Éppen ez ért engem mindig meglepetésként, hogy bármikor átváltozhatok, de a teliholdas, „automatikus” eseményre nem mindig emlékeztem.
Bár az idő kezdett hűvösebbre fordulni, a Pelham Bay Park nem hangzott rosszul egy kis kikapcsolódásra, a bundám egyébként is felfogná a hideg nagy részét. Anne szemlátomást odavolt ezért a mulatságért, én meg eléggé odavoltam Anneért, hogy benne legyek a mókában.
- Rendben – vállalok fel egy könnyed vigyort – lássuk, hogy felveszem –e a versenyt egy mókussal. Viszont szórakozni indultunk – mosolygok Annere – tegyük félre a kételyeimet, meg a teszteket egy másik alkalomra. Ha a mai estére sem tudnék emlékezni, akkor valóban menthetetlen lennék...
Megvárom az esetleges válaszokat, aztán követem a többieket, amennyiben az indulás mellett döntenek. Elvégre talán az alfáknak van valami alfás dolguk, aminek utána kell járniuk. Azonkívül kíváncsi is voltam az esti dologra. Miután az estét Annenel kezdtem, és számomra még mindig lenyűgözőbb volt, mint Dobson – vessen meg, aki hasonló helyzetben nem így érezne  – ha van időnk, még gyorsan kérdeznék egy – két dolgot.
- Gondolom a Park amolyan farkas terület, mégis hogyan kell viselkednie ott egy új embernek? Mármint – kérdezem egy kisfiús vigyorral – te alfa vagy, nem lesz ciki egy magamfajta „kölyök” oldalán mutatkoznod, tehát... nem is tudom – na jó egy kicsit belezavarodtam – maradjak a háttérben, vagy lépjek előre? Tartsam a számat, vagy nem kell? Na nem mintha feltétlenül harcot akarnék provokálni, de nem is fogok lefeküdni mindenkinek...
Igazából fogalmam sincs, hogy megy az ilyesmi. Vajon mindenki megpróbálja helyre tenni az új fiút? Ahhoz aztán nem éreztem kedvet, viszont a mulatságot sem akartam elrontani azzal, hogy lépten nyomon kihívásokba botlok, és végül az egész éjjel csak harcok sorozatából áll...

// köszi a türelmet, ismét vagyok //

Anne magyarázata elfogadhatónak tűnt, és én is reméltem, hogy igaza van, mert az jelentősen megváltoztatná az életemet.
- Majd igyekszek mindent jól az eszembe vésni – mosolyodok el – nehogy csorba essen a híreden. Nem akarnám – nézek a szemébe – hogy eltemess, mint egy rossz emléket.
És újra a szerelmes kamasz, kapok észbe, össze kéne szednem magam, mielőtt még kigurul a nyelvem az asztalra. Megköszönöm Dobsonnak a meghívást. Odakint már vártak minket, bár ahogy most voltunk, Anne karja az enyémbe kulcsolva, vállaink összeérve, akár elgyalogolnék a városhatárig is és vissza. Amennyiben kint hűvös van, magamra kapom a kabátom, elvégre a bőröm azért nem véd a hidegtől, ha Anne is felveszi az övét, akkor rásegítem, ha olyan a helyzet, de nem erőltetem. Kis emberi törődés, régies férfi udvariasság, nevezzük, aminek akarjuk. Ha nem jó az időzítés, akkor viszont lemondok róla.
A kocsiban ülve, főleg, mivel Anne is mellém ül igyekszem fenntartani a barátságos légkört, nem sajátítom ki csinos kísérőmet, bár hogyan is tehetném, és egy farkasok közti harc elég fura lenne a városon átcikázó autóban. Ettől függetlenül nem húzódom el mellőle, annyit engedve meg, amennyit ő is.
- Városon kívülre is szoktatok járni? – kérdezem menet közben.
Ha a válasz igen:
- Van valami kapcsolat, a természet és köztünk, illetve a farkas énünk között?
Egy jópofa ötlet, de talán nem is emlékszem jól, de mintha láttam volna valamit annak idején a neten. Na mindegy, majd utána nézek...

// köszi, minden remek volt. A hozzászólás is klassz //