Parkok

Észak Bronx-ban hatalmas parkok és erdős területek vannak, itt található NY 10 legnagyobb parkjából 4. Egy részük a belvárosban van, de néhány a tengerpartot is eléri.

A kérdéseimre mind Anne válaszolt, talán ő többet foglalkozott az ilyen dolgokkal, mint Dobson, vagy a férfi csak nem akarta megzavarni a csevegésünket. Hogy mégis figyelt, azt inkább csak a farmos megjegyzésre tett morgásásból szűrtem le. Kicsit feszélyezve éreztem magam, a másik alfa jelenlététől, ugyanis eddig nem is gondoltam arra, hogy mi van akkor, ha a két alfa összetartozik, talán így is erősítve a falkán belül elfoglalt pozíciójukat. Na nem mintha Anne viselkedéséből erre következtethettem volna, de erre nem is lehet rákérdezni anélkül, hogy feszültséget szítanék. Ha meg mégis úgy van, az most éppen olyan érzés lenne, mint ha a fejemre ejtenének egy tizenöt tonnás üllőt.
Előbb – utóbb úgyis kiderülnek ezek a dolgok, valahogy nem tudtam elképzelni, hogy ennyire titkolnák, ha ez lenne a helyzet, ha meg mégis, akkor abból sajnos úgyis verekedés lesz.
- Á, én tősgyökeres new yorki vagyok – válaszolom Anne utolsó kérdésére. – Imádom ezt a várost, az épületeket, a nyüzsgést, a technikát. Ugyanakkor hihetetlen – intek csak úgy a távolba – hogy mi mindent tapasztalhatsz odakint.
Én is megengedek egy olyan farkasos vigyort.
- Itt persze nem arra a hátizsákos, szúnyog csapkodós, sátorozós túrára gondolok, hanem, mint a mókus kergetés, csak végig az Appalache hegységen, évszaktól függetlenül, akár nappal, akár éjszaka. Az orrodat nem tömíti el a város, és a tízmillió kipufogó szaga, hanem...hát... – hogy is lehetne ilyet körülírni – egyszerűen mindent érzel magad körül: a növényeket, a virágokat, az állatokat, és a lábad sem az aszfaltot koptatja. Farkasemberként ráadásul sokkal könnyebben mozoghatsz a fák között, akárhova felkapaszkodhatsz, és láthatod az erdőket elterülni a lábaid előtt. Olyan, nem is tudom, szabad és felemelő, mintha repülnél, és mégis a földön állsz.
Ideje visszatérnem a földre, mielőtt a lelkesedéstől kilebegnék a kocsiból.
- Ráadásul te döntöd el, hogy egyedül mész vagy megosztod valakivel – megvonom a vállamat. – Persze lehet, hogy ez csak engem varázsol el – mondom mosolyogva. – De szerintem ki kéne próbálnod...
Egy biztos, még a Pelham Park nem adhatja vissza ugyanazt, de nem jelenti azt, hogy nem fogom élvezni a mai estét...

// kár, pedig már azt hittem, lesz mire költenem a kreditjeimet //
Na bumm, és így lesz az emberből a nagyváros farkasa. Képzeljünk csak el allergiás farkast, amint tüsszögve próbál átjutni az erdőn. Na nem mintha megbántódtam volna, csak sajnáltam, hogy nem mutathatom meg neki. Egy dolog beszélni róla, és egy másik igazából ott is lenni.
Dobson nemsokára félrehúzódott, és mindannyian kiszállhattunk. Bár már megközelítette az erdőt, a Pelham mégiscsak egy városi park volt. Ismerős és ismeretlen illatokat éreztem. Az erősségük alapján legalább egy tucat farkas volt jelen, az illatukhoz azonban újak is társultak. Ezeket még nem igazán tudtam hova tenni. A farkas azért mégis az én fajtám, ezért az illatuk is megnyugtatóbb, ismerősebb.
- Úgy tűnik, hogy nem csak farkasok vagyunk itt – mondta Anne. – Legalább egy medvemutáns és két feline is van. Olyanokkal találkoztál már?
Feline? Tehát macskák is vannak. Hát legközelebb majd felismerem a szagukat, ha megérzem.
- Hallaottam már róluk, de még nem találkoztam eggyel sem. A felinek ők elmacskásodtak igaz? – kérdem egy mosoly kísertében. – Így megy a keveredés közöttünk? Azt gondolnám egy macsek inkább elkerülné farkasfajtákat...

Ha at öbbiek nem is köszönnek a fickónak, én azért biccentek neki, hogy beengedett minket. Lehet, hogy az alfáktól nem várja el senki, hogy udvariasak legyenek, de egy köszönésbe talán nem halok bele. Dobson szemlátomást alig várta, hogy a többiekkel legyen, így igen hamar előre sietett. Anne magyarázatára elnevettem magam.
- Nem probléma, gondolom emberként is ilyen – mondom mosolyogva. – Az elfoglalt főnök tipikus példája. Mindenkit ilyen jól ismersz, vagy alfákat?
A hangom közben olyan ártatlan, mintha csak az időjárásról kérdezém, persze egy jó orral mind olyanok vagyunk, mint egy mobil poligráf. Lassan mi is látó távolságba érünk, már kivehetők az egyes alakok. Vannak itt emberek, de egyesek már állati formájukba alakultak. A farkasokról már volt elképzelésem, és a medve, hát az egy medve, de milyen lehet egy macskaember/nő. Vajon csak macskák lehetnek, vagy bármilyen nagymacska? Mindenesetre az állkapcsomat gondosan rögzítettem, hogy nehogy a fűre hulljon, ha mondjuk meglátnék egy kétlábon járó sziámi kandúrt...

// bocs, most nekem nem jött össze a hosszabb HSZ //

Egy újabb olyan este, mikor sikerült elrángatni a könyvektől, s nem más elfoglaltságokra, hanem egy kicsit jobban kikapcsolódni. Bár a főnököm hívott el és lehet egy főnöknek nemet mondani? Hát persze, hogy lehet, ahogy már megtettem jó néhányszor, mikor volt más dolgom is, de most nem. Oké lehet kifogást kitalálni, de most úgy voltam vele, hogy jól fog esni egy kis kikapcsolódás egy olyan helyen, ahol nyugi is van. S persze Shyrok is jól érezheti itt magát. Parkban már voltak néhányan mikor megérkeztünk, s a hangulat is elég jó.
Nem vittem túlzásba az öltözködést... most se.   Na jó, kicsit jobban felöltöztem, mint korábban tettem volna. Fekete bőrkabát, rövid fekete top, ami a hasam egyáltalán nem takarta, egy fekete rövid farmer. Hosszú szinte földig érő hajam szokásomhoz híven végig befonva, s több helyen is kis fém karikákkal összefogva, míg farkincámon, s ott van egy két kis fémékszer.

Kicsit meglepett, hogy Nyko igent mondott, arra, hogy ma ismét a parkba jöjjünk az este. Azt hittem, hogy újra egyre több és több időt fog annak szentelni, hogy a régi könyveket bújja, de nem. Ahogy telik az idő egyre felszabadultabb, egyre jobban élőként viselkedik ismét, s változik is. Nem az aki csak a harcnak él és annak szenteli minden egyes percét szinte. Az edzések, s munka mellett többet járunk ismét szórakozni is, pl ide a parkba, mióta a nagy medve rávett minket, hogy hát jöjjünk mi is. Az is meglepő volt teljesen, hogy sikerült. Egy havi fizumat raktam volna fel arra, hogy nem fog menni neki, hiába a főnökünk, hiába alfa, akkor sem. Hát igen, jó hogy nem tettem meg... most nem lenne pénzem se. De attól még mindig kiráz a hideg, hogy ha Nykora nézek. Főleg, hogy ennyire lengén öltözködik.
Én bezzeg, lassan a fűtőtestet is magamra veszem. Hosszú farmer, sportcipő, rendes póló, és egy bőrkabát. Na meg persze egy kis textil válltáska, bár az se nagyon az én cuccaimnak. Hanem Kitanak ha esetleg valami közbe jönne, mondjuk egy hívás, bár kétlem. De most csak jól érzem magam, s beszélgetek a többiekkel, meg készülök arra, hogy jót ökörködjünk is. A levegőben több szag is terjeng, s köztük is jól érezhető a közeledő két alfa szaga, de egy újjé is.

A többiekkel egy kellemes kis csevegés közben a levegőben szimatoltam, s így már tudtam az érkezőkről. A két alfa farkas szagát nem tudtam összekeverni máséval, de volt egy harmadik is ami számomra még eléggé ismeretlennek tűnt, így vörös lélek tükreimet arrafelé fordítottam, s lágyan lengedező farkincával figyeltem Anne oldalán érkező újat, majd az alfa nőstény „Itt vagyunk, üdv a csapatban” kis mondata után az új srácra mosolygok.
- Látom szépen bővül a kis csapat – szólalok meg végül Annere pillantva, majd az új srácra nézek ismét. - Üdv, a neve Ki... - nincs nagyon időm folytatni, mert Shyrok persze nem tud a pofijának parancsolni és szinte letámadja a srácot.

Szépen a srác elé ugrok, s nem is maradok csendben.
- Hali! Üdv köztünk! A nevem Shynomy ő meg Kita – bökök hátra Kitara akibe sikeresen belefojtom a szót egy pillanatra ezzel.

Egy gyengéd mozdulattal elkapom Shynomy farkát és meghúzom egy kicsit.
- Szóval a nevem Kita, s örülök a találkozásnak.- egy kedves mosollyal mondondomneki, miközben elengedem Shynomyt és mellé lépek

Hát az biztos, hogy nem semmi társaságra bukkantun a fák között, a régi időkben egy mutáns vadász osztag biztos a fél karját odaadta volna egy ilyen összejövetelért, és valószínűleg rajta is vesztenek, de hát nem minden gyűlölködő volt egy született észkombájn. A medvét volt a legkönnyebb kiszúrni, még emberként is medvének nézett ki. Bár ránézésre az apám is lehetett volna, mégsem vállaltam volna be egy atyai pofont, hiába a farkas alak meg mindent. Ráadásul ő is alfa volt, erre sem árt majd emlékeznem.
A szín leginkább egy éjszakai piknikre emlékeztet, bár ha kockás terítőkön piknik kosárkákkal várnak mindent, akkor biztos elröhögöm magam. Persze nem arra számítottam, hogy a nappali látogatók után maradt szemetesben kell majd turkálnunk, de...na jó fogalmam sincs mire számítottam, de jó, hogy nem a mókusokkal kell beérni ma este.
Anne mintha egy fokkal hűvösebbre váltott, én meg rögtön meg is bántam korábbi megszólalásomat. Na igen, semmi sem biztosítja, hogy időnként ne a szánk járjon az agyunk előtt.
- Ostoba kérdés volt, sajnálom – ezúttal tényleg, és tökéletesen úgy gondolom, ahogy mondom. – Semmi közöm nem volt hozzá.
Hogy mennyire is barátságos a társaság azt semmi más nem bizonyította jobban, mint a két feline, akiket már korábban megéreztem. Szemlátomást nem itt találkoztak először, viselkedésük is az összeszokott párosra utalt, és nem az alkalmi ismerősökre. Bármily barátságosnak tűntek, az elsőtől egy pillanatra rossz érzések fogtak el. Már láttam ilyen vörös szemeket...a tualjdonosuk általában a véremre a pályázott. Meglódult a vérem, a park ismeretlen hely volt számomra, nem a legjobb hely a harcra...viszont...semmi. Pedig felismerem a vámpírokat, ha más nem hát szagról. Dumbont is felismertem. Ráadásul a többieket annyira nem zavarja a jelenlétük, hogy a vörös szem nem jelenthet mást, mint, hogy egyszerűen vörösek a szemei...na szépen vagyunk.
Mindez alig pár pillanat alatt játszódik le, remélem, hogy kezdeti döbbenetemet sikerült palástolnom, ahogy megérintem a a mellkasomon a ruhát. Régi, és akaratlan mozdulat, a legtöbbeknek nem szúr szemet, engem meg megnyugtat. A két lány közül, pont a lengébben öltöző bizonyul a visszafogottabbnak, míg a másik aki melegebben öltözött, sokkal rámenősebb. Viszont talán az első a domináns? Én biztos odakapnék, ha valaki így húzna vissza bármilyen beszélgetésből.
- Helló – ha már elsőként köszöntenek, illik viszonozni. – Damien, én is örülök – mondom először Kitának mosolyogva – a találkozásnak – fordítom tekintetem Shynomy felé.
Hiába egészen más, ha az embert nem nyomják le az első szó után, és akarják átharapni a torkát, persze akkor egészen más szavak jönnek elő, és pusztán az életben maradás miatt aggódtam, és nem azért, hogy unalmas fajankónak tűnjek. Persze még mindig haboztam egy pillanatig, mert hogy is köszöntik egymást a magunkfajták. Nyílván nem szimatolva, az mégiscsak túlzás lenne, ráadásul mostanra tudjuk, hogy kivel állunk szemben. Ráadásul a közelség veszélyes is lehet, ahogy azt Annenél már tapasztalhattam, így bármennyire is kínos kénytelen voltam várni, hogy a köszöntést követi –e kézrázás, vagy valami. Kivárok pár másodpercig, gondolom a lányok azért az alfát is köszöntik, mégsem tolhatom magam előtérbe...

// úgy egyébként is örülök, hogy csatlakozol //

//Nyugodtan írhattok még, amíg minden bemutatkozás és ehhez hasonló kérdéseket lezavarjátok //

Lassan mérem végig a srácot, majd utána vörös lélektükreimmel mélyen a szemébe nézek, a reakcióit figyelve. A szag alapján nem lesz vele gond, ráadásul Anne hozta, így tutit jó arc ő is, így egy elmosolyodok és kezet, vagy inkább jelen esetben mancsot nyújtok, ahogy kicsit közelebb is lépek hozzá.
- Szóval te is egy hozzánk hasonló vagy – teszem fel a költői kérdést, hiszen érzem jól szagról, hogy a válasz igen, de azért kell valami kezdeti kis beszélgetés felvetés, hogy kicsit ismerkedjünk egy idegennel, nem? És hát ez egy közös témának is mondható... mármint részben.
- Ahogy érzem növekszik így a farkasok száma – eresztek meg egy mosolyt.

Kicsit nyűgösen nézek hátra Nykora, ahogy a farkamat meghúzza, de nem szólok rá semmit, inkább az új srácot figyelem, miközben egyik lábamról a másikra helyezem át a testsúlyom ezzel nem csak csípőm mozgatva, de farkincám is lengetve aranyosan. Ahogy az újra figyelek, aztán hátra lépek egyet, míg Nyko nem figyel rám annyira, s egy aranyos mozdulattal rámarkolok a hajára, s meghúzom.

Hirtelen nyüsszenek egyet, ahogy valaki meghúzza a hajam, s következő pillanatban, már pördülök is meg a nadrág szíjánál fogva felkapva Shynomyt, majd felemelve kb szem magasságig, s kicsit morcosan nézek rá.
- Viselkedj egy kicsit... - majd a Damienre nézek - Bocsi, figyelek.

Ahogy Nyko felkap és felemel teljesen ártatlan pofival nézek rá, s nagy szemekkel, olyan aranyosan, „nem tettem semmit rosszat” nézéssel, majd nadrágszíjamnál fogva lógva Damienre nézek.
- Ohh és mi jót szoktál csinálni általában?

//köszi a lehetőséget, hogy csatlakozhattam//

Ha bárhol is láttam volna kamerákat, akkor biztos valami tini romantikus komédiába csöppenve érezném magam. Mindenestre elfogadom a felém nyújtott kezet, gyengéden megszorítom, azért egész más, ha valaki nővel fog kezet, mégha a nő képes is felemelni egy terepjárót. Én nem reagálok az ilyen szembenézős kihívásokra; majd ha többet is tudok az egészről, talán, de nem most. A hasonlóság meg...mármint eléggé igyekszem Kita szavait követni, de Shynomy elvonja a figyelmemet, így a mondatnak csak az utolsó része jut el az agyamig.
- ...a farkasok száma.
Micsoda? Mármint...egy pillanatra végleg nem tudok se köpni se nyelni, és Shynomy ezt a pillanatot választja, hogy elkapja – most már tuti, hogy barátnője, és tuti, hogy nem az ártatlan formában – a haját.
- Na igen...
Kita egy laza mozdulattal emeli meg a „támadóját”, bár vörös szemei nem haragról árulkodnak.
- Viselkedj egy kicsit... - majd a Damienre nézek - Bocsi, figyelek.
- Szóv...
- Ohh és mi jót szoktál csinálni általában? – kérdezi Shynomy, még mindig Kita mancsában lógva.
Most erre mit lehet mondani? Bár a jelent kissé zavarba hoz, igyekszem nem különösebben kimutatni. Ilyen talán, amikor valaki tényleg talál egy párt, és aztán simán nem törődik azzal, hogy mit is szólnak a körülöttük lévők? Miután úgy tűnik, hogy immáron befejezhetek egy mondatot, belekezdek.
- Nos – adok még egy esélyt, arra hogy félbeszakítsanak – én eléggé új vagyok itt – próbálom rövidre fogni, ezzel együtt valószínűleg gyorsabban is beszélek. – Segítek azoknak, akik megkérnek rá, és megharapom azokat, akik megérdemlik – csempészek egy apró fogvillogtatást a mosolyomba. – Igyekszem nem zavarba jönni új helyzetekben, és – lassítok le normális beszéd sebességre – egyébként nem hadarok, csak akkor, ha félek nem jutok egy mondat végére. Mi a helyzet veletek?
Senki sem mondhatja, hogy nem tudok egyszerűsíteni, ha nagyon muszáj, de kicsit féltem, hogy tesznek még valamit, amitől vagy elröhögöm magam, vagy elcsábulok, vagy valami tök balekot csinálok magamból...

Hirtelen engedem el Shynomyt, úgy is tudom, hogy ha más nem négy mancson, vagy guggolva landol, s a srác szavait hallgatom, s rá figyelek, ahogy a kezem is megfogja, s én se markolok rá természetesen erősen az ő kezére. Mosolyt csal az arcomra, mikor mindent elkövet, hogy betudjon fejezni egy mondatot legalább és ezért még hadarni is kezd, amin magamban kuncogok is egy kicsit, de ennek jelét nem adom. Csak nyugalmat, s érdeklődést mutatok, hogy nyugodtan tudjon beszélni. Majd kérdésére elmosolyodok, s le pillantok előbb Shynomyra aztán a Damienre nézek ismét.
- Fő állásban egy ideje neki dolgozunk – mutatok a medvére egy laza mozdulattal – máskor ha épp nem régi könyveket bújok, ő meg nem divat lapokat – bökök Shynomyra – akkor gyakorlunk, edzünk, vagy épp a „bajt” - mutatom két mancsom fleemelve az idézőjeleket egy kis enyhe mosollyal – hogy segítsünk ahol szükséges...

Miután talajt fogtam szépen négykézláb és fel is álltam szépen hallgatom Nyko szavait, s a végén hozzá teszem.
- És próbáljuk megtalálni a bátyádat – teszem hozzá.

Shynomy szavaira egy pillanatra lehervad a mosoly a pofimról, majd bólintok.
- Na igen, azt is. Bár nagy volt a felfordulás mostanában a világban. - próbálok mosolyt erőltetni a pofimra, s akaratlanul is megdörzsölöm a nyakamat, bár csak Shyrok tudja, hogy miért pont ott ahol.
- Ohh és a legfontosabbakat kihagytam – váltok témát gyorsan – Vagy itt vagyunk, vagy macskákra jellemzően heverészünk – fejezem be egy lágy mosollyal a pofimon.

Tudom, hogy rosszat szóltam hirtelen, de Kita kivágja magát belőle, s terelni próbálja a témát. S így én is.
- De itt nem kell zavarban lenned. Hiszen hol lehetnél jobb, nyugodtabb környezetben, mint olyanok közt, akik olyanok, vagy legalábbis hasonlók, mint te? - kérdezem aranyosan, miközben lassan Kita elé lépek, s neki dőlök, majd úgy nézek rá, aztán a többiekre.
- Eddig magányosan jártad akkor eme utat? Vagy volt valaki aki tanított, egyengette az előrehaladásod? - kicsit bombázom kérdésekkel Damient, hogy többet megtudjak róla, s talán, hogy kicsit jobban feloldódjon.

Ennyire csak nem voltam balek, hogy ilyen feltűnően bámultam, bár ha egy alfa oldalba bök, akkor azt először is illik komolyan venni, mivel nincs az a vastag ruházat, bőr vagy bunda, ami teljesen tompítaná azt, másodszor ideje volt a szemgolyóim helyzetét is ellenőrizni. Annyira vészesen nem hargudhatott, mert végül egy puszi után magamra hagyott a két macskagráciával, hogy üdvözölhesse a többieket is.
Kita ás Shynomy mint kiderült a medvének dolgoznak. A fickó így ránézésre valami örző-védő cégben utazhatott, elvégre egy felindult farkasnál talán csak egy felindult medve lehet ijesztőbb. A két hölgyemény emellett saját bevallásuk szerint is hivatásos bajkeverők is voltak, hiába a kirakott idézőjelek. Mindezzel együtt olyannak tűntek, akik nem átallanak segíteni másokon, és ettől rögtön szimpatikusakká váltak, új tagság ide vagy oda, az ilyenekkel érdemes megismerkedni. Ha Anne nem is tudta eldönteni, én biztos voltam benne, hogy több van köztük, mint barátság, vagy munkatársi kapcsolat. Ahogy beszéltek egymásról, ahogy a tevékenységüket folyton a „mi” jellemezte, mind mind erre mutatott.
Kita megdörzsölte a nyakát, miközben a bátyjáról beszélt, illetve próbált nem beszélni róla. A mozdulat megint a vérszívókat jutatta eszembe, illetve az áldozataikat, hiszen a nyakban futnak olyan nagy erek, amikből ezek a szörnyek könnyen táplálékhoz juthatnak. Bár kíváncsi lettem volna arra a csoportra, amelyik elég hosszan le tudott fogni egy ilyen nőstényt, hogy még igyon is a véréből, arról nem is beszélve, hogy utána életben hagyják.
- Nos én időnként foglalkozom ilyen ügyekkel – majd ha Kita érdeklődést mutat, akkor átadok egy névjegyet. – Ha úgy gondolod, hogy segíthetek...
A mondatot befejezetlenül hagytam, jelezve, hogy nem fogok megsértődni, ha nem kéri a segítségemet, elvégre csak most találkoztunk, és nem mindenki szeret ismeretleneket bevonni a családi ügyeikbe. Másrészt utalok arra, hogy ha nem sürgős a dolog, akkor nem szándékozok sebeket feltépni, és egy remeknek induló estét elrontani. Bár Anne már nem volt mellettünk, azért igyekeztem csendesíteni a szívdobogásomat, miközben Shynomy Kitának támaszkodott...tutira többek, mint barátok.
- Nos én amolyan magányos farkas vagyok, voltam – felelem az érdeklődésre. – Mindent, amit tudtam, magam csipegettem össze, talán ezért is vegyült némi tévedés a hasznos információk közé – el nem kezdem még egyszer a vérfarkasos képzetemet. – Anne volt az első hozzám hasonló, akivel találkoztam, talán ő van a legközelebb ahhoz, hogy egyengesse az utamat, főleg ha az úton ilyen kellemes társaságra lelhetek – teszem hozzá egy mosollyal...értse mindenki úgy ahogy akarja...

Bólintok Anne felé, mikor mondja, hogy elmegy egy kicsit, majd Damienre nézek, s a reakcióit nézem. Valamit sejt, ezt azért érzem abból, ahogy a mozdulataim figyeli, s ahogy a szemem is nézte, de egyenlőre nem adja jelét ennek. Lehet csak nem biztos a dologban, vagy megzavarják a hiányzó jelek, de én meg nem fogom feszegetni a témát most. Mikor a névjegy kártyát nyújtja, akkor elfogadom, s felemelve megnézem, hogy mi van ráírva.
- Ha nem is épp ebben, akkor is kitudja, hogy mit hoz a jövő és mikor lesz egymásra szükségünk, esetleg. - tovább nézegetem a kártyát, majd felpillantok Damienre, s mélyen a szemébe nézek.
- Főleg, hogy eme kereséshez jóval több, kell, mint egy kis nyomozás, s vakszerencse.– mondom csendesen, miközben át is ölelem Shynomyt hátulról.

Csendben hallgatom a kialakult beszélgetést, majd bólogatok Annenek, mikor elmegy, s utána csak Damient figyelem, miközben olykor olykor hátra pillantok Nykora, majd ismét a srácra.
- Igen, mert... - nem tudom folytatni, mert érzem ahogy Nyko megszorít jelzés képpen.

- Fogalmazzunk úgy, hogy rossz társaságba keveredett munka közben, s ezért az Shynomy és az én életem is nehezebb lett. - veszem át a szót – De most pihenni jöttünk, nem? Egy üveg sört kérsz? Bár beszélgethetünk is, ha szeretnél közben – mondom nyugodt hangon, s kilépek Shyrok mögül, hogy a kosarakhoz ballagjak, s kivegyek 3 sört egy kicsit eltávolodva tőlük.

Ahogy Nyko kilép mögülem kicsit megbillenek, de hamar visszanyerem az egyensúlyom, s utána nézek, majd Damienre.
- Hát igen a kellemes társaság meg van, s ő is aranyos, csak kár volt felhoznom a bátyját. Ez egy nehéz téma, még kettőnk közt is. - jegyzem meg csendesen. - Tudom milyen volt a bátyja és sajnost azt is, hogy milyen lett. - teszem hozzá, miközben kinyitom a kis táskát, s előhúzok belőle egy pár kesztyűt, még a kezeimre... jól van na. én fázok, Kitara pillantok aki nem is vacog. Közben azért úgy, hogy a táskámban lapuló lekerekített ezüst vég ne látszódjon a többi kis apróságom közt, s visszacsukom a táskám.

//bocsi a lassúságért, hosszú nap//

Látom a bátyja valóban kényes téma lehet. Gondolom nem egyszerűen autót lopott, vagy füvet árusított. Azonban, ahogy átöleli Shynomyt, és az álla így a másik vállára helyezkedik, na jó egy kicsit ismét zavarba hoz. Na persze ez nem olyan „fúj” dolog, hanem...bár nem is gondoltam, hogy prűd lennék, de szerintem nem is vagyok az, illetve tuti, hogy nem vagyok. Csak, ahogy a két feline folyton egymáshoz ér, az olyan szikrákat vet, ami alól nem tudom kivonni magam
- Hé, ha nem akarod, nem hívsz fel – mondom Kitának, egy óvatos mosoly kíséretében. – Megértem, hogy nem mindenki szeret külsősöket bevonni egy családi problémába. Ha akarod elteszed a kártyát, ha akarod el is dobhatod.
- Egy sör valóban jól jönne.
Shynomy megrpóbálja enyhíteni a helyzete, jóllehet nincs rá igazán szükség. Viszont most már van ötletem, hogy mi is történhetett a bátyjával. Bár lehet, hogy teljesen rosszul gondolkodom, de egyelőre inkább pihentetném a témát.
- Semmi probléma, de tényleg – felelem egy mosollyal, amíg Kita távol van. – És igaza van – utalok vissza társnőjére – tényleg szórakozni jöttünk. Egyébként ha már ilyen ravaszul – teszem hozzá egy széles vigyorral – átadtam a telefonszámot, örülnék...ha...szóval bármi van – teszem hozzá egy legyintéssel...
Az az ölelés...puff és íme, amikor sikerül zavarba jönnöm csinos csajok társaságában. Már kissé bánom az egész névjegy átadásos dolgot, bár akkor még jó ötletnek tűnt, meg nem is árt ha kiépítek egy - két kapcsolatot a magamfajta alakváltókkal is. Mikor Kita visszatért a sörökkel, és Shynomy is felvette az extra kesztyűket, sikerült nagyjából összeraknom a mondat végét.
- ...szóval nem kell, csak munkáról szóljon a beszélgetés – na ennyit a frappáns befejezésről. – Szóval ha gondoljátok, csak csörögjetek rám! Egészség!
Na ennél, még lehet, hogy az is jobb, ha csak némán hozzáteszem, hogy „hívj fel”, amikor átadtam a kártyát. Na igen, démonok és vámpírok verése közben, meg ha a világ szemetével is foglalkozik az ember, akkor kevésbé marad ideje, hogy a szociális képességeit is fejlesztve tartsa. Főleg, ha munkán kívül van, főleg, ha egy ilyen helyen, ilyen társaságban. Érzem, hogy a vér némileg az arcomba nyomul, és csak remélhetem, hogy nem koptatnak le gyorsabban, mint...nos állati gyorsan...

Damient figyelem és hallgatom, egy bólintással a kabátom belső zsebébe rakom a névjegyét, ezzel is jelezve, hogy elfogadom a segítségét, majd megindulok.

Figyelem Damient ahogy beszél, majd csendesen megszólalok míg Nyko messzebb van.
- Nem az a baja, hogy külsős vagy, s hidd el, ha szükségét érzi, akkor szólni fog. Lehet néha játszaná a „magányos farkast”, hogy másnak ne essen baja, de azt is tudja, hogy csapatban erősebbek vagyunk. - fejezem be, majd mikor Nyko oda ér a sörért nyúlok.

Ahogy visszaérek szótlanul nyújtom át az egyik sőrt Damiennek egy kis mosoly kíséretében, de mikor Shynomy nyúl érte, akkor játékosan elhúzom előle, majd csak nézem ahogy nyúlkál utána, majd a kezébe nyomom, s elvigyorodok elő villantva erős vadállatias fogazatom.
- Na azért ennyire nincs hideg pici maccs... megfagyni még ne akarj, hiszen még a hó se esett le. - mondom neki, majd szabad mancsommal megsimogatom a buksiját és egy kicsit megvakargatom a füle tövét, aztán Damienre nézek. Füleim mozgásából láthatta, hogy felé is figyelek közben és hallgatom is amit mond, aztán kinyitom az üveget.
- Egészségedre – emelem fel az üveget, majd rá mosolygok. - És ha kellesz akkor majd fel is hívlak, bár remélem, hogy baráti találkozók miatt gyakrabban lesz majd, hogy mikor is érsz rá leugrani a parkba, vagy valahova, mint munka ügyben. - mondom mosolyogva, majd előhúzom a mobilom, ami, hát nincs a legjobb állapotban. Teli karmolásokkal, esés nyomokkal, de furcsa mód megy és még a kijelzője is bírja, majd megkeresem a számom, s felé nyújtom a mobilom.
- Hát én nem tudok névjegykártyát adni, de azért itt a számom, ha szükség lenne ránk – hangom kedves, s nyugodt, miközben tartom a telefonom úgy, hogy lássa vagy át is vehesse.

Amint megkaparintom a sörösüveget, lehunyom a szemeim és úgy dorombolok elég hangosan a vakargatásnak hála, aztán sóhajtok egyet
- Én nem bírom úgy a hideget, mint te. És nekem nincs is bundám se – teszem hozzá, majd Damienre nézek.
- Egészségedre. - mondom csendesen és beleiszok az üvegbe, miközben kettőjüket figyelem. Kicsit kuncogok az ütött kopott mobil láttán.
- Hát a következő mobil amit kapsz az fémből lesz már látom. Csak van olyan speciális kiadás, s az talán jobban fogja bírni. - jegyzem meg.

Shynomy kis megjegyzésére felvonom az egyik szemöldököm, majd a mobilomra pillantok, aztán a kis macsekra.
- Nincs ennek semmi baja... még megy... és különben is... ez legalább nem viszi át a falat, ha épp falhoz vágom, a fém lehet megtenné... - jegyzem meg elég ártatlan pofit vágva hozzá.

Nyko válasza után köhögni kezdek, majd ártatlanul nézni rá, s egy szép nagy lépéssel odébb húzódok kuncogva, de aztán Damienre pillantok.
- Igen hívhatsz minket nyugodtan, s ne aggódj nem vagyunk ennyire lököttek, ha komolyabb a helyzet – Kitara pillantok, majd vissza Damienre – legalábbis nem jellemző. Na de tényleg ne csak munkáról szóljon, hanem ismerkedésről, szórakozásról – hangomban ott a lelkesedés, meg az is, hogy mozogjunk, mert a végére az ácsorgástól tényleg ide fagyok, még ennyire beöltözve is, bár már attól is reszketek, ha csak Kitara nézek.

Bólintok és még várok azért a nagy kérdéssel, egy ideig, hogy ha kell a számom le tudja írni, vagy épp beírni a mobiljába, vagy nem tudom.
- Akkor mihez lenne kedved, míg a „falka” másik fele még a tisztelt köröket futja? - egy enyhe mosoly ül a pofimon miközben beszélek.

Összekoccintjuk az üvegeinket, majd egy jót húzunk belőle. Persze nem olyan jó, mint nyáron a dögmelegben, de megjárja. Kita telefonjára elég rá néznem, és a szám egy pár másodperc alatt rögzül a fejemben. Hiába már nem az Columbo féle hekus vagyok, aki folyton egy jegyzetfüzettel rohangált mindenhova, elég egy pár másodperc. Persze később még le fogom jegyezni a számot, hátha valamiért kiesik majd a fejemből, de addig is ez éppen megfelelő lesz.
- Megvan – jegyzem meg, amint a „folyamat” végére érek.
Shynomy már mozogna, és valóban jó lenne valamit csinálnunk, mert amíg nem bundában álldogálunk, addig valahogy a hideg is könnyebben utat talál a bőrünkhöz. Ez szemlátomást nem zavarja Kitát, aki vagy eleve télen született, vagy csak tudomást sem vesz a hidegről, és ezért az nem tud hatással lenni rá. Persze lehet, hogy a dögösségért bevállalja az esti fuvallatokat is, de erre nem most fogok rákérdezni.
- Hát, ha nektek nem ez az első éjszakátok ezzel a bandával, akkor többet tudtok arról, hogy mi is fog itt történni – leírok egy kört az üveggel, mielőtt belekortyolnék – Anne valami mókusvadászatot emlegetett, ami amolyan bevett sportnak tűnik, bár én részemről jobban kedvelem a veszélyesebb vadászatokat.
Hopp, ebből talán elég is lesz ennyi, elvégre nem akarom, hogy azt higgyék, hogy mint az a fura pofájú lény valami régi filmben én is emberekre vadászom. A természetjárós lényem se volt osztatlanul sikeres, így azt sem erőltetem kérdés nélkül.
- Szóval én inkább a városhatáron túl vadászom – teszem hozzá egy vállrándítással. – De itt gondolom ez a menőbb – toldom meg egy mosollyal. – Egyébként szívesen felajánlom a kabátomat, ha elfogadod – fordulok Shynomy felé – ahogy a többieket elnézem nem sokan vetnék a szememre, ha kissé megbundásodva álldogálnék itt, és akkor a park sem lesz gazdagabb egy csinos macska szoborral – teszem hozzá egy szemrebbentéssel, vegye kacsintásnak az, aki akarja.
Ha a válasz nem leges, akkor nem erőlködök tovább, ha elfogadja, akkor egy mindennapi bőrdzsekit kap, ami egy kicsit talán nagy rá, de így a kabát fölött tudja viselni. Némi aftershave, és ugyannyi farkasillat árad belőle (bocs ), egyébként megvárom hátha valamit hozzá tudnak tenni a ma esti programhoz, vagy tudják –e mi folyik itt...

Ahogy Damien megjegyzi a számomat, a telefonom visszavándorol a kabát zsebebe, s elmosolyodok.
- Hát igen, az inkább csak olyan játék, de kellemes időtöltés és veszélytelenebb kikapcsolódás, mint másra vadászni – mondom egy enyhe mosoly kíséretében, majd érdeklődve szemlélem, ahogy felajánlja a kabátját Shynomynak. Aki persze kap a lehetőségen, hogy még jobban átmelegedhessen így.
- Szerintem se. Itt az ilyesmi nem zavar senkit szerintem – bólintok, majd Shynomyra bökök. - Neki a külső jegyei egyedül a fülei, a farkincája. Nem tud átváltozni bundásabb formába – magyarázom nyugodt hangon – Ahogy én se vagyok képes, hogy ne legyek szőrmés. Bár én így is születtem. Volt is belőle gondom. - jegyzem meg, majd vállat vonok – de ha nem úgy alakulnak a dolgok ahogy talán sose jutok el erre a kontinensre, sose kapom meg ezt a mocsok kis macskát, s most lehet valami unalmas életem lenne. - fejezem be, majd meghúzom az üveget jó alaposan.

Ahogy Damien felajánlja a kabátot máris nyúlokis érte.
- Ohh köszi! Valóban nincs kedvem hozzá, hogy ide fagyjak, s kell egy kis átmelegedés, amíg nincs rohangászás, akkor majd úgy se kell míg mozgunk – aranyosan nézek a srácra nagy szemekkel, majd elhallgatok miközben Nyko beszél egy kicsit, bár eléggé leegyszerűsíti a dolgokat, s csak olyan általánosan elmond egy-két dolgot, de semmi konkrétat. Közben érzem az erős farkas szagot a kabátból, de ennél már volt alkalmam rosszabba szagolni... sokkal de sokkal rosszabbat korábban.
- Különben ez tényleg csak egy játékos kikapcsolódás, semmi több. Ami segít elterelni a figyelmet az esetleges napi gondokról és összehozza a jobban a csapatot. - miközben beszélek, lehet látni, ahogy élvezem a jó meleget ami egyre jobban körbe vesz – És itt nincs az, hogy a külsőnk miatt valaki is piszkál minket, és keresi, hogy hogyan kössön belénk.

Shyrokra pillant miközben beszél, majd mikor végre levegőt is vesz, akkor megszólalok.
- De ennek alap feltétele kicsi Maccs, hogy ne sülj meg, mire kezdenénk. S lehet kicsit több figyelmet kéne arra fordítanom, hogy szokd a hideget, s az életet benne. - mondom kuncogva, mire Shynomy látványosan kidugja a nyelvét és nagy színpadias duzzogással hátat fordít a fejét rázva. Mire fel nevetek, s utána leveszem a bőrkabátom, hogy a vállára rakjam azt is. Így már csak a kis top és a rövid nadrág van rajtam, s ezután nyújtózkodok egyet.
- Így lehet jobb lesz majd futkározni – vigyorodok el, s így elő villannak szemfogaim is, ahogy húsevő fogazatom is.

Pislogva nézek hátra ahogy még egy kabát kerül rám, s döbbenten figyelem Kirat.
- Lüke vagy... hideg van, vedd már vissza fel a kabátod... Tudod, hogy nem szeretem, mikor fagyos testtel ölelsz át, s rajtam melegszel fel én meg majd megfagyok... - motyogom, ahogy szinte a látványtól megfagyok, s ahogy látom őt kicsit se zavarja.

Érdekes, ezek szerint még az alakváltó mutánsok sem mind egyformák. Úgy látszik egyeseknek ez kevésbé vált hasznára, vagy csak korlátozottan tudják kihasználni az előnyeit. Így aztán az állapotuk inkább hátrányukra szolgál, legalábbis azoknak, akiknek nem szokása a külső mögé látni. Ettől függetlenül én csak hálát adhattam a sorsnak, amiért képes voltam szabadon váltogatni az alakjaimat, méghozzá elég gyorsan. Így ha nem akartam, az emberek között sem tűnt fel a másságom.
Ettől függetlenül nem úgy tűnt, mintha bánkódnának miatta, így én sem kezdtem el sajnálkozni. Az talán rosszabb lett volna. Nyílván megtanultak együtt élni ezzel, és erőt adtak a másiknak.
- Akkor teljesen állati formát sem tudtok felvenni? – kérdezem automatikusan, majd legyintek egyet. – Sajnálom – vonnám is vissza a kérdést. – Szakmai ártalom az állandó kérdezősködés...
Ha mégis válaszolnak azt megvárom, majd végig várom az újabb kis közjátékot a két macskalány között. Kita ruházata immáron többet mutat, mint takar, és hát a fenébe is, de vonzza a tekintetet. Miután Anne eléggé hamar kitalálta a gondolataimat mindenféle telepátia nélkül, így igyekszem alacsonyan tartani a libidőmat, nehogy kellemetlen helyzetbe sodorjon. Egyébként meg korábbi elméletem bebizonyosodott a kis párbeszéd alatt, így elhatároztam, hogy nem kacsingatok, mint egy megvadult fényképezőgép blendéje, mert úgysem lenne semmi értelme. Na nem mintha a pigmeus termetem, vagy a púpom riasztaná előket, mivel annál azért nagyobb vagyok, púpom meg nincs, hanem csak az ilyetén érdeklődés hiánya, ami nyílván ritkább az állatoknál, de nem teljesen egyedülálló. Tehát szemeim immáron nem domború vonalakat követnek, hanem visszatalálnak a piros és lila tekintetekhez, és még véletlenül sem kalandoznak el, mint elkeseredett kincsvadász a sivatagban
- Sajnos a kabáton kívül mindössze egy dolog melegíthet fel ilyen időben – teszem azért Shynomy alá a lovat – és az a...
Beleszagolok a levegőbe, valószínűleg nem csak alkohol hever szerteszét, talán valakinél lesz egy termosz kávé is, és akkor már csak egy kis whiskey kell hozzá. Mégis csak volt értelme, hogy annyit lógtam a Kavangh’s – ben, egy ír kávét még bármikor összedobok.
- ...ír kávé, ha adtok két percet, és még mindig fázol – néztem a didergő macskára.
Korábbi szavaimmal ellentétben még nem változom át bundás alakba, mivel úgy a beszéd jobban kikészítené a torkom, mintha láncban szívnám hármasával a cigiket, hiába a beszélő állatot még nem sikerült tökéletesen elsajátítanom. Így egyelőre maradnak majd a mellkas előtt összefont kezek a hideg távoltartására...

Megrázom a fejem a kérdésre.
- Nem. Nem volt rá szükségem, ahhoz, hogy az utat járjam, amit kijelöltek számomra – fogalmazok kicsit rejtélyesen, majd Shynomyra pillantok, aztán Damienre, s jó alaposan végig mérem a srácot most kicsit hiányosabb öltözékben, s kicsit se félénken, vagy ezt bárhogy is leplezve. A szemeit korábban is figyeltem, s ezután Shyrokra néztem ismét, s egy kis vigyorral megindultam a piknik kosarak felé de megállok, s hátra nézek.
- Keresek neki valamit, tudom, hogy mi az ami jobban átmelegíti – ezzel tovább ballagok, s bele lesek a kosarakba szimatolgatva.

Nyko válaszolt a srácnak, majd a tekintetét követtem, ahogy végig nézte Damient, aztán pedig rám nézett és vigyorogva megindult, aztán a srácra néztem, akinél most feltűnt, hogy nem kalandozik el megint a tekintete és nem is kacsintgat, s igen gyorsan bevillan egy gondolat, mire én is vigyorogni kezdek, aztán közelebb lépek a sráchoz.
- Igen és nem. - szólalok meg csendesen. - Igen együtt élünk, és nem nem csak a saját nemünk érdekel minket. De ez egy hosszú történet. - fejezem be nyugodt hangon, miközben a szemébe nézek egy enyhe ártatlan mosoly kíséretében.

Vadászgatásom eredménye egy kis doboz. Örömmel látom,h goy nem felejtettek el hozni a többiek, bár van egy tippem, hogy Andrew ötlete volt, hogy hozzanak. Így mancsoim közt a csokis italos dobozt dörzsölgetve ballagok vissza, majd oda dobom Shynomynak.
- Kávét ilyenkor már nem nagyon kéne neki inni, vagy még holnap délben se lehet lecsapni se. - jegyzem meg egy lágy mosoly kíséretében, majd csípőre teszem a kezeim, s egyik mancsomról a másikra helyezem át a súlyom a csípőmet ringatva lágyan, s farkincám lengetve. Majd hosszú szinte földig érő befont hajam előre húzom.
- Különben ez az átváltozás furcsa dolog. Kis koromban, mindent megadtam volna, hogy olyan külsőm legyen, mint az embereknek, de most már nem tudom elképzelni az életem úgy. Talán ezért se próbálom megtanulni... s kitudja, lehet már nem is tudnám, vagy nekem ez a lehetőségem nem is volt sohase, mert kicsinek se voltam emberi. - merengek el rajta egy kicsit, majd Damient újra végig mérem. - Családod, hogy fogadta, hogy mi is vagy? - teszem fel a kérdést, amire kíváncsi lettem.

Elkapom a dobozt, majd bepréselem a kabátom alá, hogy felmelegítsem rendesen, mielőtt neki állnék inni, s csak figyelek egyenlőre, hogy miről is van szó. Most egyenlőre úgy vagyok vele, hogy egy pár percig talán megpróbálok csendben maradni, már ha sikerül emem nehéz dolgot végre is hajtanom.

Totális lebukás, ezek szerint mégsem tudom a tekintetemet úgy kontrollálni, hogy ne áruljon el. Na most vagy a szemeim, voltak a ludasok, vagy a hormonjaim ütöttek át a bőrömön, és ha nem vigyázok, akkor hamarosan a fél park rajtam fog röhögni. A két macskahölgyemény szemlátomást ismerte egymás gondolatait is, és belémvillant, hogy nem –e valami mutánsképeséggel kutakodnak az agyamban. Persze, ahogy sok nő mondaná a világban, a férfiak ilyenkor nem az agyukkal gondolkodnak, így telepátiával sem találnának ott semmit.
A whiskeys kávé – legalábbis azt hiszem ez volt az utolsó értelmes gondolatom, mielőtt kisiklottam volna – nem okozott igazán sikert, mivel Shynomyt nem lehetne leállítani, ha ilyenkor még bedobna egy kávét. Ezek után el se mertem képzelni, hogy milyen lenne igazán beindultan, illetve szívesen elképzeltem volna, de nem akarhattam ennél is feltűnőbb lenni, így gyorsan elzártam mindenféle előtolakodó képet, és igyekeztem úgy állni, hogy egyetlen működő lámpa, vagy bármilyen más fényforrás ne világítsa meg az arcomat, amely most már szinte biztosan téglavörös színben játszik. Viszont valamiért nem fáztam...ki érti ezt?
Szóval korábbi elméletem részben megdőlni látszott Shynomy megjegyzése nyomán, vagy a lány csak játszik velem, de akkor tuti, hogy kaparok egy mély gödröt és belebújok szégyenemben, amíg legalábbis egy újabb apokalipszis nem köszönt a városra. Mindenesetre, most már annyira közel állt hozzám, hogy nem zárhattam ki az illatát, amiben éreztem a már messziről érezhető macska illatot is, és mellette azt a másikat, aminek a megérzéséhez nem kell egy farkas mutáns orra, mert még az emberi érzékeimet is elhomályosítja. Soha életemben nem reménykedtem még egy kis szellőért, mert az ilyen illatok, olyanok, mint a drog, és...vagy csak a józan gondolataim nem jutnak át valamilyen gáton, és ezért ostobaságokat beszélek/gondolok. De az vágja hozzám az első követ – jó nagy kő legyen ám – akit nem zavar meg ennyi idős korában, ha két ilyen tünemény flörtöl vele. Mármint flörtölnek ugye?
Szerencsére a füleim még úgy, ahogy működtek, így meghallom Kita mondatait is – szerencsére legalább a füleimmel nem a csípőjét figyeltem - és ez nyílvánvaló okoból visszahoz a földre, a tizennyolc éven felülieknek szóló gondolatok álomvilágából.
- Családod, hogy fogadta, hogy mi is vagy?
- Ők, jól ...khm fogadták – válaszolom, de ezúttal a mosolyom inkább szomorú. – Állítólag édesanyám is mutáns volt, de sohasem láttam átváltozni, vagy bármi furát tenni. Most pedig már nem is kérdezhetem meg őket – próbálom rövidre zárni a fájdalmas témát – pedig...
Azt veszem észre, hogy még emberi mértékkel is nagyon szorítom az üveget, és ha nem lazítok, akkor hamarosan tenyeremből szedegethetem ki az üvegszilánkokat. ’szus, alig egy éve történt az egész. Sikerült lazítanom a fogáson.
- Szóval – mondom végül egy torokköszörülés után – nekem szerencsém volt, és azt hiszem ugyanúgy szerettek, mint anakelőtte – a bánat tompítására még mindig az alkohol tűnt a legjobb gyógyírnak, mielőtt még kirohanok a városba, hogy keressek valakit, akin kitölthetem a mérgemet. – Egyébként tizenhét éves koromig én sem tudtam, hogy mutáns vagyok – teszem hozzá egy vállvonással – akkor változtam át először, miután... – de talán nem most van az emlékek felidézésen délutánja, így valószínűleg ki is ittam a maradék sört...

Vörös lélektükreimet elfordítom a srácról, hogy ennél jobban már ne hozzam zavarba, majd a szavait hallgatom, miközben a sörömet kortyolgatom. Főleg, hogy röhej, hogy még mindig... még mindig tartom magam néhány régi szabályhoz. Egy kis sóhajt után belekortyolok a sörbe ismét, majd megszólalok.
- Szerencsés vagy... - hangom csendes, s egy jó nagyot húzok az üvegből. - … és sajnálom. Tudom milyen elveszteni olyat aki fontos... - kicsit elhallgatok keresve valami kicsit vidámabb témát.

Lassan előhúzom közben a csokis italt, bár tuti nem melegedett sokat, de jobban vágyok rá, int a sörre és azt át is passzolom Nykonak, míg én elkezdem kortyolgatni az édest italt, amiért sokkal jobban rajongok. Majd lágyan ringatva a csípőm közelebb sétálgatok egy kicsit, hogy ne csak ácsorogjak.

Felnézek az égre, s veszek egy mély levegőt. Gondolkozok, hogy mit is kérdezzek amivel nem tépek fel sebeket.
- Gondolom, az átváltozásod után bele merültél a régi legendák világába – tekintetem lassan levándorol az éjszakai égboltról, egyenesen Damien arcára. - Vérfarkas – mosolyodok el – Hát a helyedben nekem is ez lett volna az első gondolatom, ha előjel nélkül változok át farkassá.- megindulok a srác felé, s elvszem az üveget Shynomytól, ha már nekem adja, s megállok Damien előtt, s belekortyolok a sörbe. - Kicsi ként lenyűgözött eme világ, míg nem is sejtettem, hogy tényleg valóság, s nem csak egy író fantáziája. - hangom csendes, ahogy folytatom. - véletlen sikerült is találkoznom egyel aki nem közülünk való volt, hanem ténylegesen Vérfarkas, csak sajnos futólag, s volt elég más bajunk, mint egymással beszélgetni. - fejezem be a kis gondolatot, amiből kihagytam pár dolgot, mint a helyet és pár aprócska részletet.

Megborzongok és lemerevedek a Vérfarkas találkozás említésére, majd rá nézek Nykora.
- Kérlek ne emlegesd azt a találkozást... - szólalok meg, kicsit nyafogva - ...az pokoli volt, főleg, hogy utána lett az a csatorna túra is, ami még emberi orrnak is borzalmas, nem hogy a miénknek... - befogom szépen a nózim – Rémálmaimba még szinte érzem annak a helynek a szagát is, pedig régen történt és nekem valahogy nem úgy tűnt, hogy annyira egy hullámhosszon lettetek volna – jegyzem meg a végén, majd a csokis italom iszogatom szépen lassan.

Shynomyra pillantok.
- Jó, volt egyéb más dolgunk is ott, mint ismerkedni, főleg, hogy a tömeg is nagy volt – vonok vállat, majd Damienre nézek.
- Tényleg, lenne valami amit szeretnél rólam, vagy épp rólunk megtudni? - váltok hirtelen témát.
- Igen észrevettem, hogy nem tudod, hogy a szemeim nézd, vagy inkább lentebb kalandozzon a tekinteted – mondom kuncogva, s figyelem a reakcióit a srácnak

Mit meg nem adnék, ha kitörölhetném az utolsó pár percet, és visszamehetnék oda, amikor még a legnagyobb bajom az volt, hogy Kita vajon észreveszi –e, hogy stírölöm vagy sem.
- Semmi gond - próbálom egy legyintéssel elhesegetni a kényes témát. – Nem tudhattad.
Gondoltam, hogy a bátyjáról beszélt, a korábbi szavai nem arra utaltak, hogy jó lenne a kapcsolata a szüleivel. Viszont nem csak úgy lehet elveszíteni valakit, ha meghal...sőt annak, aki hozzám hasonlóan gondolkodik, annak van sokkal rosszabb is, mint a halál. Mindenkinek van gyenge pontja, az enyém a családom. Hiába a vastag bunda, vagy az erő, amivel még egy teherautót is odébb tudok rakni, ha más nem, akkor néhány szó tép véres sebeket rajtam. Nem hiszem, hogy Kita tudta volna, mit indít el, valamiért kételkedtem abban, hogy direkt csinálta volna. Shynomy még hozzá is tesz egy kicsit, kiegészítve barátnője sztoriját, és talán emiatt kap nagyobb hangsúlyt az egész.
Kita próbálja oldani a feszültséget, próbálja visszaterelni a beszélgetést abba az évődős hangulatba, amiben nem olyan rég még jól szórakoztunk. Nem mondom, hogy nem értékelem a próbálkozást, csak nekem talán nehezebb ilyen hirtelen váltanom. Aztán picike részletek a helyükre kattannak, és kimondatlan dolgok is értelmet nyernek.
- Nos lebuktam – ismerem el kényszeredett mosollyal, amiben talán ott bújkál még a pár perccel ezelőtti jókedv – nincs...nincs mivel védekeznem – mondom mosolyogva – különösen, hogy ketten vagytok egy ellen. De...ööö...megígérem, hogy többet nem teszem...farkasbecsszó – soha nagyobb kamut ne halljanak egy huszonnégy éves fiatalember szájából – csak ha lehet, ne vájjátok ki a szemem – láttam én ma már ártatlan mosolyokat, és eddig Shynomyé tűnt a leghihetőbbbnek, így bár barna szemmel, de megpróbálom utánozni.
Oké beismertem, tetszik mind a vörös, mind a lila szempár, tetszett, hogy két külön személyiség, mégis valahogy egy egészet alkotnak. Érdekelt, hogy hogyan is kerültek ide az Államokba, miért pont New Yorkba, és honnan van az a kis idegen kiejtés a beszédükben. Másnak talán nem tűnne fel, de én a részletekből élek. Jó hát és a fenébe is tetszett, hogy Kita kihívóan öltözködik, bármilyen hűvös is volt az idő, kihívó, csábító, és olyan tüzes, hogy valami baj lehet azzal az emberrel, aki nem ilyen tűzben akar felolvadni; ugyanakkor megtennék mindent, hogy Shynomy ne fázzon, együtt nevethetnénk az ártatlan tekintetén, tuti, hogy még társnőjén is tudja alkalmazni, pedig nyílván nem tegnap találkoztak először. És remélem, hogy mindezt nem mondtam ki hangosan, mert akkor igen hamar igen sok gúnyos tekintettel fogok találkozni, és akkor nem lesz olyan mély lyuk, ahova elbújhatnék.
És hogy mit szeretnék tudni? Kérdezhetnék ezer dolgot, de ők nem egy bűntett gyanúsítottjai, és ez nem egy kihallgatás. Szóval, ha a szemeim még mindig a helyükön vannak, és más testrészeim is épségben átvészelték a “lebukásomat”, ezúttal kicsit közelebb lépek, hogy más még véletlenül se hallja meg a szavaimat.
- Számomra az számít, aki most vagy – nem suttogok, nem titkokról beszélünk, egyébként is talán mindenki tudja már, amit én csak sejtek – nem az aki voltál. Annyit szeretnék megtudni rólatok, amennyit magatoktól is elárulnátok.
A két nő illata egyszerre indít támadást, és én hagyom, hogy így közelről is megbabonázzon a látványuk, örlődjek közöttük. Egy kicsit hátralépek, mert ha sokáig így maradok, akkor a szívem a lábaimnál fog dobogni, a vérnyomásom pedig valahol a fák fölött.
- Na jó egy kérdésem mégis lenne – mondom immáron kicsit távolabb, ahol már kevésbé őrülten is tudok beszélni. – Elárulnátok a családneveteket? – kérdezem mosolyogva.