Serena Amelia Lensherr

Név: Serena Amelia Lensherr
Egyéb név: Serena Amelia Davidson
Faj: mutáns
Nem: nő
Jellem: nyitott személyiség, mindenkivel egyformán kedves, nem ítélkezik hovatartozás alapján
Személyazonosság: nyílt
Születési helye és idő: 1999. december 28, Los Angeles
Kor: 20 év
Család: nevelőszülők, mostohatestvérek halottak
- Ismeretlen anya - nem tudni
- Erik Lensherr - apa, halott
- - Petra Maximoff - féltestvér, halott
- - Lorna Maximoff - féltestvér, halott
- - Wandal Maximoff - féltestvér, él
Foglalkozás: diák és mutatványos/művész
Testmagassága: 170 cm
Testsúlya: 55 kg
Szeme színe: fekete
Haja színe: ősz
Bőre színe: fehér
Különleges ismertetőjel: a természetes ősz haj, amit egy traumának köszönhet
Repülési sebesség: nincs
Egészségi állapot/ betegségek: egészséges, betegsége nincs, hacsak nem a korai őszülés

Előtörténet:
Nézzük, hogy hol is kezdődött ez az egész, alig akartam elhinni, hogy már megint kér egy életrajzot a főiskola. Az egésztől akkor ment el a kedvem, amikor legutóbb is írtam egyet és nem kaptam meg a kollégiumi lakhelyet. Nem olyan az élettörténetem, amit mással megosztanék, de azért legyen, és akkor ez most nem is egy sima életrajt lesz, azt megírom holnap, ezt meg csak magamnak és a számítógépemnek. És talán majd egyszer valaki elolvassa, ha majd híres leszek. De addig nem igazán számít, csak úgy érzem, hogy ki kell adjam magamból. A fájdalom, amit érzek akkor is enyhül, még ha nem is beszélhetek róla senkinek sem, mert úgysem értenének meg. Az orvosok, csak bólogatnak, szedd ezt, azt, de akkor sem segít, a fájdalmon akkor sem enyhíthet. Pedig én csak jót akartam, mint mindig…

Tizenkilenc évvel ezelőtt láttam meg a napvilágot, három nappal az ezredforduló előtt Los Angeles egy nem épp túl kellemesnek mondható negyedében. Harmadik gyerek voltam a családban és egy újabb éhes száj a szegény családban. Apám, egy kaszinó biztonsági őre volt, amit lássuk be nem a legjobban fizető állás volt, emellett ha volt szabad ideje még napközben parkolókat őrzött, hogy a családjának jusson betevő falat az asztalára.
Anyám, ő egy egyéni faj volt, ha fogalmazhatunk így, nem dolgozott, mert négy gyerek mellett nem volt ideje. Soha sem értettem, hogy miként van arra ideje, hogy mosson, főzzön, gyereket neveljen, olvasson és egyéb elfoglaltságait a ház körül végezze. A mai napig tisztelettel és szeretettel gondolok rá ezért. Nem voltunk a legszegényebbek között, és szerencsére mindenre jutott pénz, ami kellett, igaz sok holmit használtan kellett megvenni, de ez mégis kit érdekelt akkoriban?
A három bátyám tíz évvel korábban született, mint én, a nem várt gyermek voltam a korai hármas ikrek után és én voltam az egyetlen, aki kilógott a családból is. A nem éppen túl kellemesnek mondható negyed másnak talán idill lehetett volna, de nekem nem volt az, egy lakópark, tele százszámra azonos kertes házakkal. A bátyámék szerették, én viszont börtönnek éreztem és nem volt a kedvenc időszakom eddigi rövidke életem során.
Barátaim nem voltak, egyetlen velem egykorú sem élt ezen a helyen, csak sokkal idősebbek, azok pedig nem akartak játszani a hozzám hasonló kis gyerekekkel, így én kénytelen voltam otthon maradni, rajzoltam, festettem, tv-t és internetet néztem, böngésztem és a plüss állataimmal játszottam.
Öt éves lehetettem, amikor egyik reggel csöngettek az ajtón, rohantam le az emeletről, hogy nyissam ki, mert apám jött haza a munkából, de tévedtem, két öltönyös férfi állt az ajtóban. Éjszaka támadás érte a kaszinót, ahol apám dolgozott és lelőtték, nem élte túl. Anyám behívta őket, majd még sok mindenről beszéltek, de nem értettem és nem akartam beletörődni, hogy apa nem jön haza többé. A következőkre nem nagyon emlékszem, csak arra, hogy fent voltam a szobámban és az egyik macim megmozdult, tett pár lépést és eldőlt. Először felsikítottam ettől, de megvigasztaltak, hogy biztosan csak álmodtam a sokktól.
De nem akartam elhinni és próbálkoztam, néztem és szuggeráltam, hogy mozduljon meg. Napokkal később újra megtette, ekkor már nem ijedtem meg, sőt örültem, hogy megtette. Ettől kezdve mindig ezt tettem, később rájöttem, hogy nem csak a maci képes erre, hanem mindegyik, de csak ritkán. Nem tudom menyi idő volt, de rájöttem, hogy azért mozognak, mert én akarom. Ettől kezdve nem voltam egyedül, még akkor sem, ha olyan ritkán tudtam megtenni és mozgásra bírni őket.

Az iskolában annak idején elkövettem azt a hibát, hogy megmutattam a többieknek, hogy mire is vagyok képes, ma már butaságnak tartom, de gyerek voltam, az egyik majom kulcstartó kelt életre és makogott és futott pár másodpercig. A többiek imádták, de sajnos valaki elmondta a szüleinek, másnap anyámat behívatták és tíz éves koromban voltam utoljára abban az iskolában, közölték, hogy mutánst nem hajlandók oktatni. Fogalmam sem volt, hogy miről beszélnek. Veszélyes lettem volna? Mikor csak azért tettem, amit tettem, hogy felvidítsam a lányt, mert a fiúk folyamatosan húzták a haját?
Ettől kezdve meg voltam bélyegezve. Magántanuló voltam, tizenkét éves voltam, amikor kénytelenek voltunk Los Angelest is elhagyni, mert édesanyám már nem volt képes fenntartani a házunkat és Alabamába költöztünk a nagyszüleim házába, akik nem sokkal korábban hunytak el. A képességemet most már titokban tartottam, nem akartam, hogy itt is megbélyegezzenek emiatt. Nem is nagyon jártam társaságba, bár itt az iskolában sikerült egy-két igen jó barátot szereznem.
A legtöbb időmet a képességem fejlesztésével töltöttem, rajztanárhoz jártam, mert igen jó tehetségem volt ebben, ekkor tájt kezdtem bábukat készíteni és plüssöket is varrni. Folyamatosan a konyhánál tébláboltam és lestem el a főzési praktikákat. Anyagilag kezdtünk jól állni, mert a bátyáim dolgozni kezdtek és támogattak minket. Elköltöztek és csak ketten maradtunk, mire tizenöt éves voltam.
Speciális magán iskolába kerültem, ahol képzőművészetet tanulhattam és idegen nyelveket. Itt tudtam végre először igazán beilleszkedni, tizenhat éves voltam, amikor első ízben sikerült valakit találnom, aki olyan volt, mint én. Hosszú időbe telt mire elmondta, hogy ő is mutáns, akárcsak én. Örültem, hogy végre nem vagyok egyedül, és mint lennie kell a mesékben is, beleszerettem Tom-ba. Ő általa ismertem meg másokat is Alabamában. Nem voltunk sokan, de ez a társaság sokkal összetartóbb volt, mint bármelyik, amelyikbe korábban belekerültem.
Ebben az évben tört ki lényegében a nagy mutáns ellenesség, hogy veszélyesek vagyunk, nem volt igaz. Ekkor tájt kezdtünk mutatványokkal fellépni, azokkal a bábokkal, figurákkal, amiket az iskolában készítettünk, képeink kerültek ki kiállításokra, minden csodásan haladt, amíg 2016-ban a vírus el nem érte Alabamát is.
Tom az egyike volt az áldozatoknak és ismét egyedül maradtam, lejártam a társaságba, de már nem volt az igazi nélküle, így ismét a tanulmányaimba fojtattam minden időmet és tehetségemet. Egy évvel később elfogadottak lettek a mutánsok és végre nekem sem kellett titkolnom többé, hogy mire vagyok képes. Remek előadásokat sikerült tartani a gyereknek, amikor az álaltok hangot adtak ki és mozogtak. Sokan robotoknak tartották őket, de ez mit sem vont le abból, hogy láttam a gyerkőcök arcán a vidámságot és örömöt, hogy tetszik nekik a produkció.
Tizennyolc éves voltam, még 17-ben és megszereztem az érettségit, felvételt nyertem New York-ba a Képző- és Iparművészeti Főiskolára. Ezt meg kellett ünnepelni és családostul a tengerpartra tartottunk, Los Angeles-be, egy kisbusszal. Egyik bátyám elaludhatott a volánnál, mert balesetet szenvedtünk. Anyám, a bátyáim és a családjaik mind meghaltak, csak én maradtam életben. Hónapokra kerültem kórházba, többszörös töréssel és egyéb bajokkal. Olvastam a zárójelentést, de semmit sem mondott, nem is érdekelt. Ismét egyedül voltam, de most ezen változtatni sem lehetett.
Egy évet csúsztam az iskolában, mert idegileg képtelen lettem volna arra, hogy iskolába járjak. Hónapokig jártam orvostól orvosig, mire végül azt mondták, hogy meggyógyultam, bár nem éreztem magam annak. Én akartam hazatérni Los Angeles-be, én győztem meg őket, hogy a kedvemért menjünk oda, látogassuk meg apa sírját. Csak jót akartam, de ez lett belőle. Alabamai lakást eladtam és nem messze az iskolától vettem egyet New York-ban. Egy új élet, egy új lehetőség… és hát itt vagyok.

Néhány hónapja kezdtem járni az iskolába, még senkit sem ismertem, idegen voltam és elveszve ebben a nagyvárosban. A fájdalom továbbra sem enyhült, de már képes voltam az emberekre mosolyogni és vidám lenni valamelyest. A munkám, az iskola, a plüss álatok átsegítettek ezen és ezekkel sem vagyok egyedül. Felsóhajtok és lenézek a laptopomra. Kezdenek összefolyni a betűk. Mondtam én, hogy nem a legvidámabb ez, ha valaki elolvassa, nem tudom, hogy mit gondol majd róla.
Most már nem voltam egyedül sem, az életre kelt állatkáim szinte mindig itt voltak, már amikor úgy akartam, hogy ne legyek egyedül. Bár lassacskán kezdtem úgy érezni, hogy ideje lenne itt is ismeretséget kötnöm, ha már az egész országban nem ismerek senkit és feltehetőleg jó ideig még itt maradok.
És az életrajt, nem tudom, ma már nincs kedvem megírni, holnap is lesz nap és órám úgysem, majd akkor. Lehet, hogy járok egyet, igen ez jó lesz esti kikapcsolódásnak…

Képességei: Képes a plüss álatokat feléleszteni egy rövid időre, hogy azok mozoghassanak, és egyebet cselekedjenek. Mindegyik lénynél olyan képességek jelentkeznek, mint ami a fajra vonatkozik, így feltételezhetően a gondolatai révén válnak olyanná, mint amilyenek a valóságban is lennének. Pár évesen jelentkezett ez nála először, akkor három másodpercre csupán és napokig nem tudta újra megtenni, azóta sikerült fejlesztenie, ma már fél percig képes ezt használni és csupán percek kérdése, hogy újra használni tudja ezt. Az állatkák számával az idő exponenciálisan csökken és az újra használat ideje is nő. Úgy érzi, hogy még mindig képes lenne tovább fejleszteni ezt, mert közel sem érte el azt a szintet, amire valójában is képes lenne.

Szakértelmei: Lényegében ahhoz ért, amivel foglalkozik, és aminek tanul. Rajzolás, ez alatt természetesen nem a műszaki rajzokat kell érteni, hanem szabásminták és egyéb rajzok, amikből aztán képes bábokat és egyéb állatokat készíteni a kreativitása szerint. Bábukészítés, amit az iskolában is tanul, ehhez párosul a varrás is, ruhákat készít, plüss állatokat és minden egyebet, amihez kedvet kap. Főzés, még annak idején az anyjától tanulta, remek ételeket tud készíteni, és amikor éppen pénz szűkében van, saját maga készítette süteményeket is árul. Művelt, sokat olvas, három nyelven beszél, angolul, németül és spanyolul.

Megjegyzések: Anyja és testvérei tragikus halálát még mindig nem dolgozta fel teljesen, ennek köszönhető, hogy a haja ennyire fiatalon megőszült.

Külső

Adatlap:

Név: Serena Amelia Davidson
Lakás/Létesítmény: Staten Island-en, egy egyszobás lakás
NJK: egy 0 kredites fekete macska Kormi néven
Foglalkozás: diák (képző- és iparművészeti főiskola) és mutatványos
Munkahely: -
Pénz: 1200 dollár
Bevétel/hét: 200+100 $
Eszközök: amire egy diáknak szüksége lehet otthon, egy mobil, laptop és egy robogó (1pont)
Felszerelés/fegyverek: fegyver nincs

Vállalat: -
Szövetség: -
Törzshely, ahol megtalálható: még nincs
Ismertebb szövetséges: még nincs
Ismertebb ellenség: még nincs

Felhasznált kreditek: 3
Fennmaradó kreditek: 1


Itt lenne egy változás az eredetihez képest, ha engeded, akkor Manhattan helyett a Staten Island-en lenne egy lakása

9. 198.
Serena Lensherr
Serena élete igencsak felbolydult, az egyetemista lányt először Tao kereste fel, akinek ismerős volt ő. A férfi megpróbálta áttéríteni a lányt a maga oldalára, de ez nem sikerült neki és csak annyit ért el vele, hogy Serena feljelentette a rendőrségen, akik pedig utána a SHIELD-nél. A következő csapás ott következett, hogy a szokásos fellépése volt az óvodában, de az egyik plüsse, egy vámpír elszabadult és egy kislányt megtámadott. Itt derült fény arra, hogy mi is valójában, a szülők meg akarták lincselni, de Skarlát Boszorkánymester mentette meg tőlük. A lány sokkos állapotban volt, így fel sem ismerte a férfit, amíg az meg nem mondta, hogy kicsoda. Akkor próbált tőle is menekülni, de a férfi egy álmot bocsátott rá, ami mint kiderült a férfi múltját mutatta meg, és ekkor derült ki az is, hogy Serena apja nem más, mint Magneto és a képessége sem az, amit eddig hitt. Nem csak plüssélesztés az, hanem valójában realitásmanipuláció. Serena gyilkosoknak nevezte Skarlátékat, a férfi pedig dühében faképnél hagyta és csapatát elvitte egy feladatra. Később csak két embere tért vissza, akiket a lány elaltatott és a helyről végül Xavier profék mentették meg és így került az X-menhez. A macskájával együtt a birtokon rendezkedett be és minden otthoni holmiját áthozták ide. Az utóbbi két hétben, amióta ott volt a birtokon a képessége határait próbálgatta és bontogatta szárnyait ezzel kapcsolatban. Azt még mindig nehezen dolgozta fel, és alig tudja felfogni, hogy kiderült, hogy ki is valójában és kik a családja, és persze, hogy Wandalt kivéve ott is mindenki halott, és akkor Hood-ról még nem is esett szó, hogy miként lett belőle Magneto.

Képessége: Kiderült, hogy a képessége valójában nem plüssélesztés, hanem realitásmanipuláció. Serena képes a valóságot manipulálni, ezáltal váratlan, de lehetséges eseményeket képes létrehozni. Egyelőre a plüssélesztés megy a legjobban neki, mert azt gyakorolta évekig, de már egyéb dolgokat is képes vele megtenni. Az érzelmei még befolyásolják mindezt, minél erősebb érzelem alatt tesz valamit, annál jobban sikerül.
Nagyon-nagy koncentráció mellett azonban képes a másik „ágat” is végrehajtani, amivel olyan dolgokat hoz létre, amiknek nem lenne szabad megtörténnie, ami soha sem történne meg semmilyen körülmények között.

10. Megváltás és egy hónapos bővítés
Serena Lensherr
Serena számára roppant nehéz volt a Washingtoni kirándulás, egyrészt nehezen viselte a repülést, másrészt nem igen találta még a helyét az X-menen belül. Mindezt csak fokozta az, hogy mi is történt ott. Harcba keveredtek Charlie-val, vagyis akkor még Magneto-val. Serena végül sikeresen megállította az időt egy rövidke időre, és ezalatt a képességével kettőbe szedte Hood-ot és Magneto-t. Nem akarta, hogy bárki is meghaljon, mivel Hood az életét akarta adni, így nem volt más lehetősége. A fiú újra az lett, mint aki volt Magneto-val való találkozása előtt, és Magneto is külön került. Noha a lány azt hitte, hogy az apja rögtön öngyilkos is lett, mivel mint kiderült Charles illúziója volt csupán. Az elnök látva, hogy az X-men az embereket is menti, eltöröltette a mutáns- és szuperhumán ellenes törvényeket és visszaállította az egyenlőséget. Serena, amikor látta az apját meghalni összeomlott, egy hétig zokogott bűntudatban a szobájában, hogy ő okozta egy emberi lény halálát, hogy nem volt képes megmenteni őt. Végül kiderült, hogy mégsem, végre találkozhatott az apjával és megismerkedhettek.
Az egy hónapos idő eltelte alatt Serena nagyjából végre összetudta szedni magát, noha az előző életéhez nem igen tudott visszatérni, így a főiskolán átiratkozott nappali képzésről levelezőre, hogy mégiscsak be tudja a művészeti főiskolát fejezni egyszer, mert szerette volna. A folyamatos képzés nem igen tetszett neki, nem volt oda azért, hogy harcot és önvédelmet kell tanulnia, mivel nem igen használta volna senki ellen sem, nem akart bántani továbbra sem senkit sem. Sokkal jobban szerette és jobb időtöltés volt, amikor Medúzánál járt és egy ideig Mrs. Miller-nél is, amíg még itt lakott, hogy elsősegélyt tanuljon. Többet sajnos nem, mivel a vörös nő olyan szinten volt a tudásban, amiknek a jelentős részét az emberek nem is tudták és egyszerűen, könnyedén nem tudott magyarázni, így maradt Serena inkább csak az egyszerű elsősegélynél. A többiektől – diákok – még mindig kissé tartotta a távolságot, nem tudta, hogy miként viszonyulnának hozzá a haja és öltözködése miatt, hogy részben hasonlít Jonah-ra, akiért tudta, hogy nem igen rajonganak. Ezenfelül ott volt a másik tény, talán a legfontosabb, hogy Magneto lánya volt és ugyan nem szégyenkezett emiatt, de akkor is a félénkségét ez még inkább fokozta, félt, hogy úgy fogják elkönyvelni, mint az apját és a testvéreit, akik terroristák voltak. Egyetlen életben maradt testvérét, Wandalt szerette volna meglátogatni, de ezt egyelőre nem engedélyezték neki, senki sem tartotta jó ötletnek és a SHIELD sem engedélyezte egyelőre.
Pedig remélte, hogy fogják, mert rajta is segíteni szeretett volna, az apját képes volt a tettével visszaterelni a jó irányba, remélte, hogy a bátyjával is sikerül majd ezt elérnie, főleg, ha látja, hogy mi lett az apjukkal is és, hogy meglett az, amit ő is szeretett volna, hogy végre elismerik a mutánsokat. A hirtelen jött népszerűség meglepte őt, hogy az emberek ennyire elfogadták őket, noha tudta, hogy ebben a két asgardinak volt nagyon-nagy szerepe főleg. Mivel szerette a természetet nagyokat sétált a birtokon Kormival együtt és az egy hónap alatt, mivel nagy birtok volt, ahol éltek további macskákat szerzett be, hogy a kúria körül is legyen élet. Salem-be többször ellátogatott és az ottani állatmenhelyen vállalt önkéntesi munkát és onnan vitt haza néhány macskát, hogy ne legyenek egyedül és megmentse őket az esetleges elaltatástól.
Igyekezett megbarátkozni és ismerkedni Hood-dal, mivel rajta is látta, hogy külön van a többiektől, legalább is az első hetet figyelembe véve, remélte, hogy a fiú nem neheztel rá azért, amit tett és egyszer képes lesz megbocsátani neki ezért.

Elfogadva!

11. Aranykor és 3 hetes bővítés
Serena Amelia Lensherr

Serena csalódott volt, hogy ketten is elmentek a társaságtól még azon az este Wright-éknál. Annak végtelenül örült, hogy végre sikerült Charlie-nak megnyílnia valamennyire és lehetett vele beszélgetni. Később is próbálkozott, noha nem erőltette rá magát a fiúra. A többiekkel is próbálta tartani a kapcsolatot és próbálta összehozni a csapatot, akik még a suliban voltak, főleg, hogy három hétre Wright sem volt az iskolában. Az első héten azonban beteg lett, fájt a hasa és gyengélkedett. Azt hitte, hogy csak elrontotta a gyomrát, így nem mondta el senkinek sem, az első hét végén már tényleg nagyon rosszul volt, a munkahelyén az állatmenhelyen lett rosszul és esett össze. Mentőt kellett hívni hozzá, mert sokkos állapotban volt. Mikor a kórházba került derült ki, hogy vakbél gyulladása van és a gyulladás perforált, mert nem ment el vele orvoshoz és erre nem derült fény. Így életmentő műtétet kellett rajta végezni és a peroráció miatt komplikációk is felmerültek. A műtét után még egyszer két nappal később újra fel kellett nyitni a hasát, hogy a további sérüléseket is rendbe hozzák, az esetleges fertőzéseknek elejét vegyék. Ezek miatt Serena lábadozása jócskán lassabb lett, mint egy átlagos vakbelesé. Azok egy-két nap után hazamehetnek, míg a lánynak két hetet kellett bent töltenie. Valakit megkért az iskolából, hogy hozza be a tabletét, így bent rajzolt, tervezett és olvasott a kórházban. A napjai többségét valószínűleg egyedül töltötte és nem sok látogatója lehetett, de ha valaki bejött hozzá, annak nagyon örült. Bent a kórházban lefogyott, jobban mint eddig és még mindig gyenge volt, de végül már kiengedték onnan. Így most végre a kórház kapujában várta, hogy ki is jön érte és viszi vissza a Xavier birtokra.