Rebecca Knight
1 / 1 oldal • Share
Rebecca Knight
Adatok:
Név: Rebecca Knight
Egyéb név(i): Reby, Beca, Ferine
Faj: mutáns
Nem: nő
Jellem: semleges;
Személyazonosság: nyílt
Születési helye és idő: Valamikor 2007-ben; valahol New Yorkban
Kor: 16 év
Család: Ismeretlen.
Foglalkozás: Diák
Testmagassága: 172 cm
Testsúlya: 68 kg
Szeme színe: Barna
Haja színe: Fekete
Bőre színe: Kaukázusi
Különleges ismertetőjel: Nincs
Repülési sebesség: -
Egészségi állapot/ betegségek: Az „r” betűs szavakban kicsit erősebben megnyomja az „r” betűt. Részleges amnézia.
Életrajza:
Nem emlékszem túl sok mindenre a múltamból. Illetve helyesebb úgy mondani, hogy vannak üres foltok bizonyos emlékek között, amikre ha megpróbálok emlékezni, akkor szörnyű fejfájás kerülget. De talán jobb, ha az elejéről kezdem, és amit tudok, azt elmondom.
Fogalmam sincs, hogy kik voltak a szüleim. Mindig is árva voltam. Az utcán élő csavargó. Aki csak akart belém rúgott, de utána már rettegett tőlem. Nem voltam és nem vagyok normális ember. Vagyis embernek ember vagyok, csupán egy kicsit több annál. Mondhatni egy vadállat emberbőrbe bújva. Természetesen, mikor annyira benőtt a fejem lágya, akkor rájöttem, hogy ezt a dolgot a saját javamra is tudom fordítani. Attól kezdve ez lett a fegyverem ahhoz, hogy az utcai csavargó élet viszontagságait túléljem. De elővigyázatlan voltam. Túl sokat mutattam és emiatt olyan személyek figyelmét vontam magamra, akikét nem kellett volna. Egész pontosan egy professzorét, aki egy napon felkeresett. Étellel kínált. Valahol, valami legbelül azt diktálta, hogy meneküljek, tűnjek el minél messzebbre a férfitól, de nem tettem. Az éhségem nagyobb volt annál. Itt követtem el a legnagyobb hibát. Valamit tett az ételbe, amit adott. Elkábultam és mielőtt még elvesztettem volna az eszméletemet a gúnyos mosolyt láttam az arcán.
Évekig tartott a háza alagsorában levő laboratóriumban. Utcai vadászból kísérleti egérré változva. Kevés dologra emlékszem ebből az időszakból. Tulajdonképpeni eszméletemnél levéseimből csupán arra emlékszem, hogy beszélt hozzám. A velem kapcsolatos terveit és a rajtam elvégzett és a jövőben elvégezendő kísérletekről beszélt. Különböző neveket adott nekem: lányom, drágaságom, kicsinyem. Talán egyszer még azt is mondta, hogy a szerelme vagyok. Egy őrült volt.
„Ez megváltoztatja az egész életedet, drága kislányom.” Ezek voltak az utolsó szavai. Jól emlékszem rájuk. Valami szert adott be. Valami fokozót vagy micsodát. Először úgy éreztem, mintha egytől-egyig minden porcikám jégtömbé válna, majd hirtelen az egész testemet forróság lepte el. A következő dolog amire emlékszem az, hogy a férfi halott teste felett kuporogtam. A kezeimen az ő vére volt. Tudtam, hisz ugyan olyan szaga volt, mint a holttestnek.
Hirtelen jött sugallat hatására vizet kerestem. Meg akartam szabadítani a karjaimat a professzor vérétől. Már épp sikerült, mikor kopogás, sőt inkább döngetést hallottam. Épp elbújni akartam, mikor a döngető alak betörte az ajtót. Egy csapat rendőr jött le. Fegyvert fogtak rám.
„Ne mozdulj. Le vagy tartóztatva.” Közeledett felém az egyik alak, a kézifegyvert egyenesen az arcomra célozva. Mikor a keze megmozdult, fogalmam sincs, hogy mit tettem. Arra emlékszem, hogy a kezem megmozdult és a rendőr a szemközti falnak csapódott. Egy pillanatra csend lett. Ezt az időt használtam ki a menekülésre. Lőttek rám, de engem csak az érdekelt, hogy épen kijussak a helyiségből. Ez utánról semmi emlékem nincs. Kicsit olyan, mintha egyáltalán nem is léteztem volna, mintha megállt volna az idő számomra vagy valami.
Talán egy éve van, hogy ismét saját tudatomnál vagyok. Itt az iskola közelében tértem magamhoz. Nem tudtam, hogy hogyan és miért kerültem ide, sőt, az egész életem zavaros volt emiatt, vagyis amiatt, hogy nincsenek emlékeim, viszont itt befogadtak. Persze nem voltam egy túlságosan barátkozós típus, talán ez lehet az oka, hogy nincsenek barátaim.
Persze az elkövetkezendő történéseket mind itt vészeltem át. Eléggé nagy volt a szigorúság a démonok inváziója alatt. Diákként semmit sem tehettem. Nem engedték. Azt mondták túl veszélyes. Az iskola területén is azóta járkálhatunk csak, hogy a környékről elűzték a démonokat. Úgyhogy most már nincs más dolgom, mint, hogy megtanuljak bízni az emberekben. De ezt elég nehéz megtanulni. Nem vagyok egy szelídített vad…
Képességei:
- Macskaember kinézet, karmok és fogak csontok töréséhez elég erősek
- Visszahúzható karmok
- Állattá való átalakulás
- képes lehet vissza változni emberré, de nem kötelezően
- 2,5 tonnás erő
- Emberi maximum gyorsaság
- Fizikai ellenállás kisebb sebesülések ellen
- Fejlett érzékszervek
- Felismerik egymást szagról, hangról, kinézetről ha élőben találkoznak, szinte semmiféle álca nem fedi el őket.
- Állati ösztönök
- Talpra esés: esés közben reflexszerűen korrigálják magukat, megfordulnak a levegőben, és a talpukra érkeznek. Ebből az következik, hogy kell nekik egy bizonyos magasság, hogy legyen idejük erre a korrekcióra.
Szakértelmei: Nincsenek
Kinézet:

Amelia Stone- 1. szint - 4 kredit
- Hozzászólások száma : 34
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Oct. 18.
Age : 29
Tartózkodási hely : Brooklyn
Karakteradatok
Főkarakter: Amelia Stone
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Rebecca Knight
Elfogadva. Még egy órarendet is kérek.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu

Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders -
Re: Rebecca Knight
Órarend
Hétfő:
06: óra: Ébresztő
07 óra: Reggeli
08-10 óra: Matematika (elmélet)
010-12 óra: Biológia és kémia
12-14 óra:
14-16 óra: Képességfejlesztés és használat
16-17 óra: Egy óra pihenőidő/szabadfoglalkozás
17-19 óra: Boksz klub
19:30: Vacsora
19:30-22 óra: Szabadfoglalkozás
22 óra: Takarodó
Kedd:
06: óra: Ébresztő
07 óra: Reggeli
08-10 óra: Nyelvórák (Japán)
10-12 óra: Vallásismeret
12-14 óra: Fizika
14-16 óra: Matematika (gyakorlat)
16-17 óra: Egy óra pihenőidő/szabadfoglalkozás
17-19 óra:
19:30: Vacsora
19:30-22 óra: Szabadfoglalkozás
22 óra: Takarodó
Szerda:
06: óra: Ébresztő
07 óra: Reggeli
08-10 óra: Világtörténelem (ókortól napjainkig)
10-12 óra: Mutáns és filozófia
12-14 óra: Képességfejlesztés és használat
14-16 óra: A harc művészete harccal és anélkül
16-17 óra: Egy óra pihenőidő/szabadfoglalkozás
17-19 óra: Vívószakkör
19:30: Vacsora
19:30-22 óra: Szabadfoglalkozás
22 óra: Takarodó
Csütörtök:
06: óra: Ébresztő
07 óra: Reggeli
08-10 óra: Irodalom és nyelvtan
10-12 óra:
12-14 óra:
14-16 óra: Hogyan használd az otthoni dolgokat fegyverként
16-17 óra: Egy óra pihenőidő/szabadfoglalkozás
17-19 óra: Lövészet szakkör
19:30: Vacsora
19:30-22 óra: Szabadfoglalkozás
22 óra: Takarodó
Péntek:
06: óra: Ébresztő
07 óra: Reggeli
08-10 óra: Képességfejlesztés és használat
10-12 óra: Etika
12-14 óra: A mutáns és sima művészet története
14-16 óra: Önvédelem
16-17 óra: Egy óra pihenőidő/szabadfoglalkozás
17-19 óra: Vadászklub
19:30: Vacsora
19:30-24 óra: Szabadfoglalkozás
24 óra: Takarodó
Szombat:
12-14 óra: Képességfejlesztés és használat
15-17 óra: Nyelvórák (Japán)
Vasárnap:
10-12 óra: Képességfejlesztés és használat
12-13 óra: Ebéd
13-15 óra: Képességfejlesztés és használat
15-17 óra:
Tanórán kívüli események:
- Vadászklub
- Boksz club
- Vívó szakkör
- Lövészet szakkör
Egyéb elfoglaltságok:
- Archeológiai kirándulás Wakandában/Tibetben/Egyiptomban
- Túlélő kirándulás Vadföldre
- Épület/városlátogatások: Attilan-on, Asgardon, Atlantiszon, SHIELD-nél, Csúcs űrállomáson és Baxter-toronyban
- Sportmérkőzés a Bosszú és Árny Angyalokkal szemben
_________________
X-diák: Rebecca Knight
Amelia Stone- 1. szint - 4 kredit
- Hozzászólások száma : 34
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Oct. 18.
Age : 29
Tartózkodási hely : Brooklyn
Karakteradatok
Főkarakter: Amelia Stone
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

» Rebecca Anderson - A Bestia
» Damien Knight
» Damien Knight
» 93. utca, Damien Knight lakása
» Matthias De Enoux (Steel Knight)
» Damien Knight
» Damien Knight
» 93. utca, Damien Knight lakása
» Matthias De Enoux (Steel Knight)
1 / 1 oldal
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|