Damien Knight

Név: Damien Knight
Egyéb név(i): nincs
Faj: mutáns (Homo Sapiens Lupine)
Nem: férfi
Jellem: útkereső, igazságosztó,
Személyazonosság: titkos
Születési helye és idő: 2000. március 17. Queens, New York
Kor: 24 év
Család: Gabriel Knight – apja, elhunyt. Diana Jones Knight – anyja, elhunyt,
Foglalkozás: kezdő magánnyomozó,
Testmagassága: 188 cm
Testsúlya: 87 kg
Szeme színe: sötétbarna
Haja színe: fekete
Bőre színe: kaukázusi
Különleges ismertetőjel: farkasfej tetoválás közvetlenül a szíve fölött, farkas harapásnyom a jobb vállán,
Repülési sebesség: nincs
Egészségi állapot/ betegségek: téveszmés: azt hiszi, hogy egy vérfarkas harapása megfertőzte, közben vele született a mutációja

Előtörténet:

2024. nyár
Kettes Kihallgató, Rendőrkapitányság
Queens, New York

A bilincsek mostanra már elég kényelmetlenné váltak. Régimódi zsarutrükk, amikor használhatnák azokat az eltéphetetlen műanyag vacakokat is. Bár állítólag azok is eléggé kidörzsölik az ember csuklóját, na nem mintha a sebzett bőröm lenne most éppen a legnagyobb problémám.
Két rendőr játsza a jó és a rossz zsarut velem már két órája. Bennem ugyan felmerült az a kellemetlen gondolat, hogy apám most biztos forog a sírjában, ha véletlenül látja a fiát, amint New York „legjobbjai” faggatják. Aztán eszembe jutott, hogy a szüleimet Queensben ölték meg a démonok, és még azt sem tudom biztosan, hogy a lelkük hová került.
Pillanatnyi merengésemből a “rossz zsaru” rántott ki, amikor szemlátomást megunta, hogy feleslegesen koptatja a száját, azért hogy kihúzzon belőlem egy terhelő vallomást. Persze semmilyen terhelő bizonyitékuk nem volt ellenem, így ha én nem szóltam el magam, akkor nem sok aggódnivalóm volt.
- Mr Knight – villantott fel egy megnyerőnek szánt mosolyt a “jó zsaru”. – Az engedélye rendben van, semmilyen szabálysértési eljárás nem folyik maga ellen, mégis az áldozatunk meglehetősen furcsa dolgokat mesélt magáról.
A két középkorú pasas vigyorából pontosan tudtam, hogy mit gondolnak rólam, még csak be sem kellett szívnom a szagukat. Nyílván nem szerették az öreg Gabriel Knightot, aki először a Különleges Erőknél kezdte, majd átkerült a Belső Ügyosztályhoz. Mivel egy évtizeddel ezelőtt a New York-i zsaruk nagy részének volt félnivalója egy alapos ellenőrzéstől, ezért az öregem olyan volt, mint a megelvenedett Kaszás. Az hogy aztán, visszatért a Különlegesekhez, semmivel sem javított a helyzeten. Ráadásul most itt voltam én, az egyetlen személy, akit a hivatásos zsaruk jobban utálnak a Belsősöknél; egy magánnyomozó. Ráadásul egy mutáns. Még ha ki is lóg a sorból.

2000. március 17.
Központi Kórház, Szülészeti Osztály
Queens, New York

A Szent Patrik napi parádé mindig sűrű elfoglaltságot jelentett a város rendőreinek, de Gabriel Knightot egyáltalán nem izgatta, hogy éppen mivel foglalkoznak a kollégái. Ő most csak egy személyre várt, mégpedig arra, aki végre meghozza a várva várt örömhírt, miszerint fia vagy lánya született, és utána felségéhez, Dianához kísérje. A kórház nem volt New York legpatinásabb épülete, de a vastag falak, és a hangszigetelt ajtók egyetlen hangot sem engedtek át az asszony vajúdásából. Gabriel ettől függetelnül érezte felesége fájdalmait, bár mindketten tudták, hogy ez elkerülhetetlen része ennek az eseménynek, mégis legalább gondolataival igyekezett enyhíteni a nő kínjait.
Bár már öt éve leszokott a dohányzásról, a magas, sportos férfi legszívesebben telefüstölte volna a várót idegességében. Mielőtt azonban a kísértés elhatározássá érlelődött volna, nyílt az ajtó, és egy mosolygó nővér dugta ki a fejét, és intette mosolyogva közelebb.
- A szülés komplikációk nélkül zajlott – mondta ki a férfi számára legfontosabb szavakat. – Ha gondolja most már bemehet.
- Hogyne – indult meg a férfi olyan lendülettel, hogy a nővér alig tudott félreállni az útjából.
Pár lépéssel később Gabrielnek be kellett látia, hogy fogalma sincs mere keresse családját a folyosók labirintusában, így egy bocsánatkérő pillantással előre engedte a a nővért, és hagyta, hogy az vezesse Dianához, és gyerekükhöz.
Mikor végre odaértek a szobához, a nő magára hagyta, tudván, hogy itt rá már nem lesz szükség. Gabriel torkában dobogó szívvel lépett be, de Diana mosolya elfújta a maradék aggodalmát is. A nő szemmel láthatóan fáradt volt, de a hosszú szőke haja alól ragyogó kék szemei ékesebben beszéltek minden szónál. Gabriel gyengéden megcsókolta az asszonyt, majd kezébe vette a gyermekét.
- Gyönyörű fiút hoztunk össze – kacsintott a feleségére.
- Ugye mondtam, hogy nem lesznek hegyes fülei sem metszőfogai – húzta össze a szemét a nő.
- Akkor is ugyanezt mondanám, csak akkor hozzátenném, hogy jobban hasonlít rád – vigyorodott el szélesen Gabriel.
- Szerencséd, hogy ahhoz is fáradt vagyok, hogy felkeljek...
A nő szavai férje újabb hosszú csókjába fúltak. Gyors kopogás kíséretében a nővér lépett be a szobába, kezében kitöltendő papírokkal. A boldog szülők egymásra pillantottak.
- Damien – mondták ki egyszerre...



2024. nyár
Kettes Kihallgató, Rendőrkapitányság
Queens, New York

- Tehát Mr Damon kitart amellett, hogy egy két és fél méteres farkasember megfenyegette – folytatta a hekus – hogy látni fogja, amint a velőt kiszopogatják a csontjaiból, kivágják és felfalják a szívét, valamint felnyitják a koponyáját, ahonnan felhörpintik az aprócska agyvelejét, miközben a szemgolyói fogják helyettesíteni az olivabogyókat.
Alig álltam meg vigyorgás nélkül.
- Ha átnézte az aktákat – kezdtem összehúzott szemekkel – akkor tudja, hogy Jack Damon körözött erőszaktevő és drogfüggő, akit a rendőrség nem tudott mindezidáig kézre keríteni. Engem a legutóbbi áldozatának családja keresett meg, hogy biztosítsam, a férfi nem kerüli el a jogos büntetést.
- Tehát a farkasembert csak írjuk a drog fűtötte képzelet számlájára? – kérdezte “rossz zsaru” aggressziven.
- Oda írják ahova akarják – vontam meg a vállamat. – Sarah családja eredetileg valamilyen emlékezetesebb büntetést szánt neki. Szerintem magukkal jobban járt...
- Kivéve persze – okoskodott tovább a “jó” – ha Jack Damon ezúttal igazat modott, és...
- ...és maga Mr Knight egy be nem jegyzett mutáns , aki önbíráskodásba kezdett – fejezte be a másik zsaru a mondatot – mivel így kénytelenek lennénk magát is bezárni, és akkor lehet hogy Jack Damonnal kerülne egy cellába.
Hiába a New York-i zsaruk semmivel sem lettek intelligensebbek apám ideje óta. Az elmúlt évben rengeteg feljegyzés és adat semmisült meg a démonok támadása közben, de ez nem jelentette azt, hogy a megfelelő helyeken ne tudnának arról, hogy ki is vagyok. Erről még a szüleim gondoskodtak. De ez a kettő még arra se vette a fáradtságot, hogy pontosa utána nézzen kit tartóztattak le, különben most nem lennék itt és hallgatnám az ostobaságaikat.
- Nos egy egyszerű vizsgálattal kideríthetjük, hogy kinek van igaza – vigyorodtam el – de persze tudják, hogy mit jelent, ha mégsem vagyok mutáns?
Hiába vannak iskolák és intézetek, és fogadják el egyre többen a mutánsok és más különleges emberek létezését, sokakban él még mindig a félelem és a gyűlölet irántuk. A velem szemben ülők is nyílvánvalóan ebbe a fajtába tartoztak, Viszont a másik oldalról nézve nagyon nagy sértés volt, ha valakit “lemutánsozunk” pedig nem volt az...
Végül egy órányi rendőrségi izmozás, és jogköri vita után ismét az utcán voltam. Jó és rossz a könnyebb áldozat felé fordult, és inkább nem vállalták a velem járó hercehurcát.
New Yorkot ugyanaz a szürke köd lepte el már évek óta, de persze ez nem volt mindig így...

2016. május
Knight Rezidencia,
Queens, New York



- Arról volt szó – kezdte a tizenhat éves Damien – hogy rövid edzést tartunk, mivel holnap van a döntőnk és nem akarjuk, hogy pont az irányító sérüljön le.
Beszéd közben meztelen talpa hang nélkül siklott arrébb a deszkákon. Az előtte álló középkorú, köpcös férfi elmosolyodott.
- Ha tényleg követni akarod apádat a kötelékben, a nehézfiúkat nem fogja érdekelni a futball eredményed.
- Viszont Cathrinet érdekelni fogja – szerelte le az ellenvetést a fiú.
- Ahh, az ifjonti szerelmes szív!
Damien ügyesen hárította az utóbbi szavak leple alatt indított támadást. Thomas Morek, még az apját oktatta a Különleges Erőknél a pusztakezes küzdelemre, és a régi barátságukra való tekintettel az ifjabbik Knightot is trénirozta. A férfi alig ért a nyulánk ifjú válláig, mégis hiba lett volna lebecsülni, hisz az évek, a tudás és a tapasztalat bőven ellensúlyozták ezt a kis hátrányt. Ezt a hibát Damien is elkövette az első edzésen, de rögtön megtanulta, hogy a külső nem minden. Az ötven év körüli férfi mindezek mellett remek tanár volt, a fiú pedig ügyes diák, de szerencsére még sohasem kellett kipróbálnia a tanultakat. Thomas ugyan nem ismerte a Cathrine nevezetű leányzót, de tudta, hogy nem versenyezhet vele egy tizenhat éves lelkében.
- Jól van, fiam – engedte le a kezét – ha most felülkerekedsz, akkor befejeztük.
- És, ha nem? – törölte meg egy törülközővel izzadó homlokát a fiú.
- Akkor még egy órát foglak itt gyötörni.
- Áll az alku.
Az utolsó szótagnál a törülköző már az alacsony férfi arca felé repült, aki épphogy félre hajolhatott előle, máris Damien közeledő kezét látta. Amint a meglepetés elmúlt, már rögtön el is kapta a lendülő kezet, készen arra, hogy a lendületet kihasználva továbblódítsa, majd földrevigye a meggondolatlan fiút. Azonban ez a támadás is csak színlelésből volt olyan heves, és mire a férfi ráfogott Damien már szilárdan állt a talpán. Visszafelé húzva a kezét kiszabadította a szoritásból, majd könyökét lefelé fordítva telibe találta Thomas lendülő lábát, pont a térde fölött. Előnyét kihasználva, mintha rugók löknék előre, vállával kibillentette a férfit,aki ez ellen már nem tudott védekezni, és a hátán landolt.
Thomas Morek büszkén tekintet a fiúra, és elfogadta a segítő kezet.
- Szép mozdulat volt – dícsérte meg tanítványát.
- Köszönöm, mester – hajolt meg enyhén a fiú – de most rohannom kell.
- Hova?
- Randim van – mosolyodott el Damien.
- Mintha azt mondtad volna...
- Nem fogok lesérülni.
- Na spuri!
Pontosan nyolc perccel később egy lezuhanyzott, átöltözött, szerelmes kamasz száguldott ki a Knight ház ajtaján, miután búcsút intett szüleinek, megígérve, hogy tizenegy előtt hazaér.
- Elkezdődőtt – fordult Thomas Morek a Knight házaspárhoz.
- Ő tud róla? – kérdezte Diana aggodalmasan.
- Szerintem nem. Még nem feltűnő, de gyorsabb és erősebb, mint amikor először találkoztam vele négy éve.
- Mert felnőtt – hessentette el az érvet a fiú anyja.
- Több ez annál. Szerintem most kezdenek aktiválódni azok a gének, amik eddig szunnyadtak.
- Mit tehetünk? – kérdezte Gabriel.
- Semmit – vont vállat az alacsonyabb férfi. – Elmondhatjátok neki, hogy mi is ő, de erre előbb-utóbb magától is rájön. Azonkívül legyetek ugyanolyan kíváló szülők, mint eddig. Nem rossz fiú, és az új gének ébredése sem fog változtatni ezen.
- Kösz Tom – rázta meg Gabriel Knight a köpcös férfi kezét.
Másnap már mindketten láthatták, hogy mire gondolt az alacsony férfi. Damien ugyan irányító volt, így nem rohangált fel s alá a pályán, de rendre megelőzte ellenfeleit, dobásai pedig messzire szálltak, és pontosan oda érkeztek, ahova szánta őket.
A meccs végén Gabriel megszorította felesége kezét.
- Hát elkezdődött.
Damien azonban nem vette észre a saját magában beindult változásokat. A legcsinosabb szurkolólánnyal szemezve, győzelemittasan emelte magasba a kupát.



2024. nyár
93. utca, Queens, New York
Damien Knight lakása



Hiába dolgoznak a munkások éjjel-nappal, Astoria még mindig magán viseli a démonok támadásának nyomát. Szerencsére a 93. utca viszonylag normálisan nézett ki, csak az aszfaltot túrták még mindig a munkagépek. Nem a legbizalomgerjesztőbb környék egy hozzám hasonló kezdő magánnyomozónak, de a lakás és az iroda tulajdonképp ingyen volt, mivel a városi tanács megpróbálta visszacsalogatni a lakókat, és az üzleteket, miután a katonaság és a S.H.I.E.L.D visszaűzte azokat a lényeket a pokol hetedik bugyrába, vagy ahonnan előmásztak.
Az irodába nem volt kedvem bemenni, ma már éppen elég időt töltöttem hivatalos ügyekkel, aztán eszembe jutottak a megbízóim. Minél előbb fel kell hívnom őket, csak hogy tudják, a lányuk támadójáról gondoskodtam. Ez ugyan nem fog semmit meg nem történtté tenni, de talán adhat nekik egy kis nyugalmat, és a csillapítja a bosszúvágyukat, ami meggondolatlanságra sarkallja a legbecsületesebb embereket is.
Egy telefonbeszélgetés után, megérkezett a honoráriumom is, ideje volt tehát, hogy lazítsak. A hűtőből kivettem egy sort, de a nyitója a kezemben maradt. Más ilyenkor dühöng, esetleg konzervnyitó után feltúrja a konyhát, nekem szerencsére ez nem okozott gondot. Egy pillanatnyi koncentráció után a mutatóujjam megnyúlt, a beget jókora karom díszítette. Ha a dobozos sör élne, most biztos sikoltozva menekül, de így a kis fedél csak megadta magát a nyomásnak, és én hozzájuthattam a hűsítő italhoz.
Mint említettem, mutáns vagyok...
Illetve mégsem...
Vérfarkas vagyok...

2017. augusztus
Sziklás hegység, Colorado

Bármennyire is városi gyerek volt, Damien Knight imádta a természetet. Ezért is volt különösen boldog, amikor ebben a feszült időszakban szülei megengedték, hogy az iskola kezdés előtti utolsó hétvégét a Sziklás hegységben töltsék.
- Fantasztikus ez a hely – lelkendezett Cathrine Nicols.
- Én megmondtam – vigyorgott Damien. – Ilyet hiába is keresnénk otthon. Még az Empire State sem versenyezhet ezzel a kilátással.
- Gyönyörű hely, gyönyörű idő...
- ...és te is gyönyörű vagy – bókolt Damien, barátnőjének.
A következő pillanatban a lány ajkai már az övére tapadtak, egy hosszú csókban.
- Foglaljatok el egy szobát, gyerekek, mert az összetapadt fejetek teljesen elfoglalja a látómezőnket.
- Fogd be, Frankie – morgott Damien, de Cathrine kuncogása elvette dühének élét. – Te el se engedted Anne kezét az egész út alatt. Csak nem attól tartottál, hogy valaki megszökteti?
Mielőtt érdemleges válasz érkezhetett volna, egy sporttáska landolt kettejük között.
- Ha befejeztétek egymás szerelmi életének kitárgyalását – dörrent egy mély hang – segíthetnétek kipakolni.
John Conway volt a legidősebb mindannyiuk között, és ő vezette a bérelt dzsippet is. A tizenkilenc éves fiú volt a legmagasabb és olyan széls hogy a Yellowstone Parkban a grizzly medvék őt állították követendő példának bocsaik elé, így a megjegyzéseit általában komolyan vették, persze ez nem riasztotta el a másik két fiatalt, hogy kicsit még morogjanak egymásra, de mivel évek óta barátok voltak, ezt senki sem vette komolyan.
Mindhárman ugyanabba az iskolába jártak, és ugyanabban a futball csapatban játszottak, mindhárman szerepeltek a tavalyi kupadöntő után a győztes csapatról készült fényképen.
Fél órával később már mindannyian készen álltak, hogy felderítsék a környéket.



Az este leszálltával a levegő is eléggé lehűlt, így a vacsora után körül ülték a kandallóban gyújtott hatalmas tüzet, hogy megmelegedjenek. Ebben segített az a kis itóka, mamit a szülők tudta nélkül hoztak magukkal, de egyikük sem volt valami nagy ivó, úgyhogy csak a sör fogyott, az is módjával. Természetesen mindenki megpróbálkozott a szokásos erdős-gyilkosos horrorsztorikkal, de egyikük sem volt elég jó mesélő, ahhoz, hogy igazán a frászt hozza a többiekre, viszont remekül mulattak a balsikeres próbálkozásokon.
- Bocs srácok, de most el kell hagynom ezt a díszes társaságot.
Ez nem igényelt további magyarázatot, mivel a háznak egyetlen apró kellemetlensége akadt, méghozzá, hogy a toalettet a házon kívül helyezték el, néhány tucat lépésre a bejárattól. Damien fázósan húzta össze pulóverét, és igyekezett villámgyorsan végezni. Amint elindult visszafelé a földbe gyökerezett a lába. Vagy féltucat farkas állta körbe a kültéri budit fenyegetően vicsorogva.
- Itt elvileg nincsenek farkasok – futott át az agyán.
A fiú riadtan látta, hogy az utat elvágták vissza a házba. Kiáltani nem mert, nehogy támadásra ingerelje a dühös állatokat. A jobbja felől szintén közeledett egy hatalmas állat, a másik irányba terelve, és megakadályozva, hogy legalább a wc-be visszatérhessen. A kör folyamatosan szűkült, de még nem rontottak rá.
Hirtelen az előtte álló farkas lesunyta a fülét és abbahagyta a morgást, és lesúnyta füleit. Damien megtorpant, nem mert egyik állat szemébe sem nézni, nehogy megtörje a látszólagos béke varázsát. Hirtelen egy nedves orr érintését érezte a kézfején, amitől majdnem kiugrott a bőréből. A farkas a szaglászás után rákapott a kezérem a fiú érezte, ahogy a hegyes fogak felkarcolják a bőrét, és minden csepp önuralmára szüksége volt, hogy nehogy kirántsa az állat szájából. A fogak olyan finoman tartották, amennyire csak lehetséges volt, minössze apró karcolást okozva.
Hirtelen vad csaholás csattant a háta mögül, és a válla felett hátranézve megláthatta az alfahímet. Ez az állat, dühösebbnek és vadabbnak tűnt, mint az összes többi együttvéve, és persze nagyobbnak és erősebbnek is. Érezte, hogy a keze kiszabadul, és az ő farkasa a másik elé állt. A két állat őrült módjára vicsorgott egymásra, vadul vonyítva, gyors odakapásokkal próbálva a másik erejét. Az állatok lassan a két viaskodó köré gyűltek. Damien tudta, hogy a párbaj vége az ő életének végét is jelenti, így nem törődve a következményekkel, teljes erőből rohanni kezdett.
Hiába volt közel az ajtó, a farkasok hihetetlen sebességgel utolérték.
- Segíts... – próbálta kiáltani, de a balján rohanó vad felé kapott, épphogy elvétve a combját.
Esetlen botladozással került távolabb az állattól, de most a jobbján rohanó került  túlságosan közel. Lihegve torpant meg mire a farkasok lemásolták a mozdulatát, így újból elvágva az utat a ház felé.
- Segítség! – üvöltötte a fiú most már minden mindegy alapon teli tüdőből.
Válasz azonban meglepetésére nem érkezett. Damien még sohasem érezte magát ilyen közel a halálhoz. Most már kilenc állat acsagott körülötte, félelmetes hangzavart produkálva, szemlátomást játszadozva az étellel. Hárman közte és az ajtó között, hárman mögötte, ahol nem tarthatta szemmel őket, ketten a jobbján, és az utolsó állat a balján az erdő felé, amelyik korábban megszaglászta. Mivel ez a farkas tűnt a legkevésbé veszélyesnek, így e felé kanyarodott, csak arra figyelve, hogy elkerülje a fenyegetően villogó állkapcsot. Az állatok egy pillanatra még csaholni is elfelejtettek, így sikerült kitörni a gyűrűjükből, de ez a dermedtség csak néhány meter előnyhöz juttatta. Damien érezte, hogy még soha életében, még a tavalyi döntőn sem rohant ilyen gyorsan. A farkasok lihegése együtt dörömbölt a saját szapora lélegzetvételével. Az erdő, ami nappal barátságos volt, és teli nevetéssel, mostanra sötétté, ijesztővé és életveszélyessé vált.
Nem tudta, hogy mennyit, sem azt hogy milyen irányba szaladt, de átérezte az űzött szarvas helyzetét, ahogy megpróbálta elkerülni a folyamatosan utána kapkodó fogakat. Csodálkozott, hogy még semmiben sem vágódott hasra, jóllehet tudta, hogy a földrekerülés egyenlő lenne a halálos ítélettel...
Hirtelen csend lett. Úgy tűnt a falka elmaradt mögötte. Damien hangosan lihegve állt meg egy jókora sziklakiszöglelés árnyékában. A csend ha lehet még félelmetesebbé tette a helyzetet, a fiú riadtan forgolódott, hogy legalább tudja merre rohanjon tovább. Képzelete suhanó, szürkebundás árnyakkal töltötte meg az erdőt, minden bokor alól a hatalmas alfahím villogtatta rá az agyarait.



Az utolsó pillanatban prödült sarkon, és még láthatta, ahogy a vezérfarkas a magasból ráveti magát. Újra megkezdődött a vonítás, a nyakának szánt fogak acélcsapdaként martak a vállába, ahogy az állat súlya ledöntötte a lábáról. A fájdalom bombaként robbant a tizenhét éves fiú agyában, szemei előtt borzalmas fájdalomkarikák ugráltak. A rajta fekvő hím gyorsan elengedte a végtagot, hogy ezúttal biztosra menve a védtelen torkot kapja fogai közé, amikor áldozata megvonaglott alatta és felüvöltött.
A hím tisztában volt saját erejével, tudta, hogy az előző harapása még egy szarvas lábát is leszakította volna, a kétlábú pedig bár szokatlanul gyors volt, ilyen sebzetten erre nem lehetett volna képes. Orrába ismerő szagok vegyültek, és kaffogva húzódott odébb vadul vergődő áldozatától.
Damien szeme elé vörös köd ereszkedett, a világ csak felvillanó képek összemosódott káoszává alakult. Az egész belsője háborgott, az előbb felharsant üvöltés, bár az ő szájából érkezett, mégis teljesen idegennek rémlett. Kínlódva fordult hasra, csak hogy a rátámadó farkas pofájába nézzen. Orrába milliónyi szag tódult.
Úgy érezte, mint ha egy villám csapott volna le rá. Folyékony tűz űradt szét a szívéből, követve az erek alkotta hálózatot, kiélesedett érzékeivel hallani vélte, mintha a bőre szakadna szét, hogy életet adjon valaminek, ami eddig benne rejtőzött. Torkát újab vonítás hagyta el.
Kaleidoszkóp szerűen felvillanó képekben látta a farkasok pofáján tükröződő állati meglepetést és félelmet, amint hason fekvő helyzetből először négykézlábra, majd kínlódva két lábra állt. Tekintete a holdra szegeződött, ami mintha gúnyosan vigyorgott volna le rá. Arcának csontjai recsegve nyúltak meg, testén sötétbarna szőr sarjadt. A farkasok eddigra farkukat a lábuk közé kapva inaltak el.
A kaotikus képek összemosódtak, és helyüket csak sötétség váltotta fel...

Órákkal később a hangok csak tompán jutottak el az agyáig, a szemét pedig képtelen volt kinyitni.
- Gyerünk haver...
- Úristen, csupa v....
- Hogy kerül...
Vadul csapkodni kezdett maga körül, de valaki könnyedén lefogta.
- Ne hadonász a szentségit! Mi vagyunk!
Írtózatos kínszenvedéssel sikerült résnyire kinyitnia a szemét, ami lassan fókuszba állt először John Conway arcán, mellette Cathrine tartotta le a kezeit. A nagydarab fiú nem engedte el, amíg nem látta Damien szemeiben, hogy felismeri őket. Testében még minig ott szűkőlt a pánik jóllehet azt sem értette, hogy hogyan lehet életben. Meg hogy miért fázik olyan nagyon.
- Vedd fel ezt, öregem – húzta le magáról dzsekijét John – különben halálra fagysz még a kórház előtt!
Végül megelégedett azzal, hogy Damien re terítse a kabátot, eltakarva a karmolásokat, karcolásokat. Cathrine két kezébe fogta az arcát.
- Mi történt veled?
- Nem tudo...
Megint elájult...

2024. nyár
93. utca, Queens, New York
Damien Knight lakása

Na igen az a rohadt dög eléggé felforgatta az életemet. Természetesen a teljes sztorit nem oszthattam meg senkivel, így csak az üldözős részig jutottam, aztán ha valaki kérdezte, hogy hogyan menekültem meg, csak felvontam a vállamat. Egy idő után pedig elcsitult  a dolog, hiszen a világ minden nap akkorát változott, hogy alig tudtunk lépést tartani vele.Én épphogy befejeztem az iskolát,  de a további terveimet mindig megakadályozta a világ alakulása.
Átalakulásaimmal szerencsés voltam, egyszer sem történt nyílvánosan, így igazából sohasem derült rá fény. A szüleim bár próbáltak a lelkemre hatni, igazából nem érthettek meg, hiszen nem voltak olyanok, mint én, 2018-ban pedig elköltöztem otthonról, így még kevesebb kapcsolatunk volt egymással. Nem mintha nem szerettük volna egymást, de míg ők úgy gondolták, hogy én is mutáns vagyok, míg én tudtam, hogy valami más vagyok. Próbáltak meggyőzni, hogy anyám is az volt – mintha ezt eltitkolhatta volna tizennyolc éven keresztül – úgyhogy végül elköltöztem, hogy magam találjak válaszokat.
Végül Bronx egy régi részében találtam egy pincelakást, vastag falakkal, és kiváló hangszigeteléssel. Szüleim természetesen mindenben segítettek, hogy amennyire lehet otthonossá tegyék a kis odúmat. A hangszigetelésre minden teliholdkor volt szükségem, amikor menetrendszerűen jött az átváltozás, és ha éppen nem voltam otthon, lekötözve az ágyamhoz és hozzábilincselve a falhoz, akkor valahol a város utcáin bolyongtam, és sokszor még én sem tudtam, hogy mit is csinálok.
Azonban egyszer sem törték rám az ajtót, nem tartóztattak le, nem vadásztak rám ezüstgolyóval töltött fegyverekkel. Keservesen lassan tanultam meg irányítani az átalakulásomat, most bár bármikor alakot válthatok, ember, farkas vagy a kettő között nem számít. Az egyetlen megkötés a telihold , mint annyi más fajtársamnál, amikor muszáj átváltozni.
Öröm az ürömben, hogy ennek a z állapotnak is megvannak a maga előnyei. Az érzékeim kiélesedtek, ellenállóbb lettem sok sérüléssel, és hihetetlen súlyokat tudok megmozgatni, ha nekidurálom magam. Persze farkas alakban vigyáznom kell, hogy nehogy megharapjak valakit, hisz nem akarom New Yorkot farkasemberekkel elárasztani. De a rosszfiúk a legtöbbször mar a jelenlétemtől a gatyájukba csinálnak.

Kételyeim ellenére a Xavier Intézet lett volna az ideális választás az önmegismerés felé, de az intézetet felrobbantották, így ez egyelőre kiesett a választható lehetőségek közül.
Aztán három évig mindenki csak a túlélsre koncentrált. Mi szerencsések voltunk, hogy mindannyian túléltük a földrengéseket, tsunamikat, a háborút, Apokalipszist. Sokszor csak szerencsén múlott, különösen mivel apám még mindig a Különleges Erőknél volt, és hívták mindig, amikor valaki fenyegette a várost. Márpedig ez 2018 és ’22 között sokszor előfordult. Hősök csatáztak angyalokkal, egy ősi város vetett árnyékot az emberekre, és leszállt ez az átkozott köd is. Mit tehettem volna, mint lapítottam, és vártam ,hogy elvonuljon felettem a vihar. Hiába voltam erős, gyors, nemvolt esélyem beleszólni a történtekbe, főleg nem olyanokba, amit nem értettem.
Elszakadtam a barátaimtól, de gondolom ők és a családjaik is ugyanúgy várták a tombolás végét.
Aztán 2023-ban valami őrült démonúr a városra szabadította a seregeit, ami ellen már a mi szerencsénk sem ért semmit...

2023. október
Valahol Queensben, New York

Bár a kormány és a katonaság mindent elkövetett, mégis sokan maradtak New Yorkban. Ezek az emberek először beásták magukat, miközben a S.H.I.E.L.D. a katonaság Dormammu démonúr seregeivel csatáztak, de sokan estek áldozatul a két oldal tüze között. Persze nem csak a démonoktól kellett tartaniuk, de ott voltak a bukott angyalok, és a vámpírok is akik mind bele tudtak olvadni az egyszerű emberek köreibe, és belülről tudtak érzékeny csapást mérni az egyre csökkenő New York-i populációra.
Azonban még ezek a kis csoportokban, pincékben rejtőző, rettegő emberek is eljuthattak arra a pontra, amikor elegük lett az egészből, és elkezdték saját harcukat, hogy visszaszerezzék városukat...
Damien Knightot nem ez az ok hajtotta a romos utcán Queensben. A huszonhárom éves fiatalember már túl jutott a gyászon, amit szülei elvesztése okozott. A pincében rejtőző család feje fölül eltűnt a ház, csak úgy, mint a szomszédoké is, de a portyázó démoncsapatok teljes írtást akartak végezni. Ugyan csak hárman jutottak be a pincébe, de ők is elegen voltak, hogy Gabriel és Diana Jones Knight soha többet ne kelljenek fel a felhólyagosodott padlóról. Fiúk órákig térdelt a két holttest mellett, majd kiszáradt szemekkel magához húzta azt a puskát, amivel apja az utolsó pillanatig védekezett, az övébe tűzte apja szolgálati fegyverét. A támoszlopok eltörése egy pillanat műve volt, és a romos ház végleg maga alá temette Damien Knight szüleit.
Napok mentek el a néma gyászba burkolózott fiatalember mellett, és amikor végül tekintetét az utcára vezető pinceajtóra függesztette semmi más nem volt benne, csak gyűlölet...
A harcok között mindig vannak apró szünetek, amikor mindkét oldal felméri a veszteségeket, összeszedi a sebesülteket és terveket készít a következő összecsapásra. A ilyen időközökben démonok és a hozájuk csatlakozó egyéb lények kis terrorcsapatai járták a várost, pusztítva az embereket.
Damien a sötétben rejtőzve figyelte az utca túloldalán ügyködő két alakot. A hűvös októberi estében sem látszódott a lehelletük, faldarabokat toltak arrébb, amire egy normális embernek esélye sem volt. Vámpírok. A férfi sejtette, hogy a két feltűnően ügyködő csak csali, és a társaik csak arra várnak, hogy azok kiugrasszanak valami riadt rejtőzködőt.
Ha valaki tudja, hogy hol a csapda, akár oda is sétálhat hozzá. Damien tudta, hogy hol a csapda, már csak azt kellett tudnia, hogy hány fog is csattanhat rá. A puskában már csak egy golyó maradt, bár ha szerencséje van, akkor azok nem tudják majd, mivel is állnak szemben, amíg késő nem lesz. Ha meg mégis, nos a hatalmas alfahím és Thomas Morek is tanítottak neki egy-két trükköt.
Amennyire halkan csak lehetett, közelebb óvakodott a kutakodó duóhoz, léptei zajának nagy részét elnyelte egy távoli tűzharc hangzavara. Egy pillanatig csodálkozott, hogy még senki sem ugrott rá hátulról, de tudta, ami késik nem múlik. Egy hangos kattanással felhúzta a puskát és amikor azok ketten felé fordultak azonnal fejbelőtte a bal oldalit. Lehetett bármilyen erős, egy sörétes puska löfejlövése akkor is megrázó élmény. A másik vámpírt szemlátomsát nem rázta meg, hogy tásrsának fejetlen torzója a töredezett utcakövekre puffant. Csillogó szemekkel nyalta le a kezére fröccsent vért.
- Vesztedre bújtál elő a lyukadból, kisember – recsegte a puskát markoló fiatalemberre.  – Talán egyszerűbb lenne, ha a következő golyót magad ellen fordítanád, úgy hamarabb vége lenne.
- Mert ha nem teszed – szólt egy hang a háta mögül – akkor mi fogjuk felkortyolni a véredet.
- Amit csak megédesít majd a rettegésed – tette hozzá egy harmadik.
Damien mindent tudott, amit tudnia kellett, bár az esélyek nem voltak éppen a legkedvezőbbbek számára. Mégis az arcára varázsolt egy szemtelen mosolyt.
- Semmi szükségem fegyverre, hogy elintézzek három ilyen bohócot.
- Te megőrültél halandó – a vámpír hangját mélyen áthatotta a megvetés. – Egy mozdulattal kitörhetem a nyakad.
A szótag végén a marka már valóban Damien nyakára fonódott, de nem mozdította, hogy kiélvezhesse áldozata félelmét. A fiatalember reakciója azonban nagyon megdöbbentette. Damien keze villámgyorsan lecsapott a csuklójára, és a magasba rántotta. Az élőholt hiába kapálózott nem tudta kihúzni a kezét a satuszerű marokból, így közvetlen közelről lehetett szemtanúja Damien Knight átváltozásának.  Kevesebb, mint tíz másodperccel később már az ő szeme sugárzotta azt, amit az előbb még a férfi szemében keresett: rettegést. A két és fél méteres lény egyetlen harapása majdnem letépte a fejét, majd nem eresztve áldozatát megprödült, és a dermedten állókhoz vágta a testet. Egy percen belül vége volt...
Az átváltozott farkasember fogairól még csöpögött a vér, amikor mélyhangú röhögés hömpölygött végig az utcán.
- Valóban szórakoztató figyelni, ahogy ti földiek egymás vérét ontjátok!
A démon majdnem ugyanolyan magas volt, mint az alakváltó, széles vállain egy szabálytalan kövecskékből épült fej ült, s beszéd közben szájából egy másik világ tüze világított.
- A démonok vére még szórakoztatóbb látványt nyújt – kurrogta  erős hátsó lábaira ereszkedve Damien.
A tűzgolyó szinte leperzselte a szőrt megnyúlt orráról.
- Ostoba halandó – a démon hangjára megrepedtek volna az ablaküvegek. – Ezekkel lehet, hogy elbántál, de hozzánk fel sem érsz.
Damien helyből ugrott több métert, és megiramodott korábbi fedezéke felé, miközben ellenfel bömbölve követte. A démon léptei nyomán megolvadt az aszfalt, lehetetlenné téve hogy akár egy vérfarkas hozzáérjen. Maradt tehát a futás. Átszáguldott a bejáraton, majd lefelé a lépcsőkön. Háta mögött a démon elsodorta az ajtófélfát, és dühösen hajszolta tovább áldozatát. A alagsorba érve Damien megfordult, hátát a falnak vetette. Feeje érintette a fölötte futó csöveket. Farkaspofáját majd szétszakította a csupafog vigyor.
- Itt az út vége halandó – üvöltött a démon bosszankodva – eleget futkorásztam utánad. Puszta kézzel téplek szét, és örömmel hallgatom majd a lelked sikolyait.
- Gyere hát – hívta a farkas alakú férfi.  – Lássuk mit tudsz!
A démon beljebb lépett, de New Yorkban még a vészterhes idők ellenére is működtek egyes közüzemek, például a vízellátás, így legalább az embereket nem fenyegette a szomjhalál, az ellenség meg nem ivott. Ugyanezen okból működtek a az automata tűzoltó berendezések is, amik most szépen egyenként kinyitottak, hogy a vegyszerrel dúsított oltóanyagot a lángoló fejű alakra zúdítsák.
- Azt hiszed néhány csepp elég lesz ellenem? – lépett közelebb a túlvilági lény. – Ennél sokkal többre len...
- Oké!
Felnyúlni és megragadni a csöveket csak egy pillanat műve volt, megrántani már nehezebb, de a démon sikolya, amint a városi víz telibe találta a testét mindenért kárpótolta...

2024. nyár
93. utca, Queens, New York
Damien Knight lakása

Bár megvívtam a saját harcaimat, nem mondhatnám, hogy elévülhetetlen érdemeket szereztem a démonok kiűzésében New Yorkból. A harcok után természetesen megindult az újjáépítés, azonban még évekig nem fog a város a régi fényében ragyogni.
A túlélőket az állam igyekezett bőkezűen kárpótolni, de a pénz nem adhatta vissza az elvesztett családokat, a megsemmisült otthonokat. Természetesen ez a pénz segített, hogy megvehettem a lakásom Queensben, és ha nem is kovettem apámat a kötelékben, valamilyen szinten az igazságot szolgálom.
Nagyot változott a világ és én is az elmúlt években. Úgy hiszem, hogy megtanultam együtt élni a bennem rejtőző fenevaddal, és a legjobb lehetőségek szerint használom. Hogy mit hoz a jövő? Ezt még nem sikerült kiderítenem...

Megjelenés: Az átlagnál valamivel magasabb, sportos alkatú férfi. A démonok megszállása alatt veszített a súlyából, így inkább nyulánk, mint nagydarab benyomást kelt. Sötét haját rövidre vágva hordja, sokszor borostás, de mindig rendbe kapja magát mielőtt ápolatlannak látszódna. Ruhái inkább praktikusak, mint elegánsak, mivel az átváltozással járó méretnövekedés úgyis tönkreteszi őket. Ettől függetlenül természetesen van öltöny a szekrényében.
Farkasként bundája sötétszürke a homlokán egy világos folttal. Kicsit girhesnek néz ki, minden más szempontból átlagos farkasnak néz ki.
Farkasemberként két és fél méter magas egybe függő sötétszürke bundával. Jelenlegi soványsága itt is látható, bár ez nem befolyásolja sem erejét sem gyorsaságát.

Jelleme: Alapvetően jó, igazságos férfi. A 2023-as események felemlegetése szülei halálára emlékezteti és elszomorítja. Következetesen próbálja újra építeni az életét. Kapcsolatokat keres, próbálja régi barátait megtalálni. Gyűlöli a vámpírokat, farkasember alakban az esetek nagy részében a legkisebb provokációra is nekik ront. Ettől függetlenül nem keres több bajt, mint amennyit választott hivatása megkíván.
Farkas alakban, mint minden vadállat, fél a tűztől, és nem szereti a bezártságot, ezek abból következnek, hogy ilyenkor valódi farkasnak képzeli magát.
Farkasemberként sokkal vadabb, de a szituációtól függően képes kontrollálni magát. Életveszélyes helyzetekben erőszakosabb, ha más okból alakul át, kezelhetőbb.
Erős mutáns lehetne, de önmagát akadályozza ebben, bár nem tudatosan.

Betegsége:
Téveszme: Meggyőződése, hogy egy farkas harapása tette őt farkasemberré, és nem egy veleszületett mutáció. Szülei elhallgatták előle az igazságot, 2023 után pedig már nem is volt lehetőségük elmondani. Éppen ezért farkasemberként viselkedik: minden teliholdkor átalakul. Nem tudja elviselni az ezüst érintését. Meggyőződése annyira erős, hogy az ezüst tárgyak érintése néhány másodperc után valódi égési sebeket okoz neki, és ha eny nyílvánvalóan ezüstgolyóval lőnék szíven valószínűleg belehalna. Nagyon komoly indokkal harapna meg élő embert, ugyanis úgy gondolja, hogy megfertőzi az illetőt. Ezen téveszme kialakulásának oka, hogy senki sem állt mellette, amikor mutációja felszínre tört. Ha valaki veszi a fáradtságot, ezen hátrány megszűntethető.

Mutáns képességei: emberből farkasemberré illetve farkassá alakulás
Másodlagos képesség: kivetítés (akaratlan és csak magán működik, lásd a Betegségnél)

Egyéb képességei, szakértelmek:
- Lásd homo sapiens lupine
- Nyomozói és logikai érzék a vérében van
- Összehangolt, pontos mozgás, viszonylag jó futball (amerikai) játékos volt
- Megnyerő (kidumálhatja magát szorult helyzetekből, persze csak mértékkel)
- Jó emlékező tehetség

Felszerelés:
- Apja szolgálati fegyvere (ritkán hordja, nincs engedélye)
- Ólmosbot

Elfogadva

Neked való kalandot is ötöltem ki:
https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t383-club-london#33719