Madison Square Garden

A helyzet elégé rossz. Ha csak illúzió lett volna, akkor lett volna rá mód, hogy visszajussunk a valóságba, de így már sokkal komplikáltabb lesz az ügy. Mindenesetre az biztos, hogy nem fogjuk a munkát elvégezni. Azon is meglepődtem, hogy akit kidobtam nem portál vissza pedig volt rá azért ideje. Mindenesetre minden azt bizonyítja, hogy a valóságban vagyunk. Vagy még sem? Egy kis kétely még mindig akad bennem, elvégre a könny lehetett csak illúzió, amit az egyikünk eldobott, és hogy a srác nem portált vissza, talán az is csak illúzió és valójában ő kijutott csak mi nem látjuk. Elégé sok volt ebben a ha, de minden kételyt el szerettem volna oszlatni magamban.
- Mindjárt jövök. – Mondtam a többieknek, majd fogtam magam és leugortam a kis cserkész mellé, bizonyítva hogy tényleg a valóságban vagyunk. Ha sikerült leugranom, megnéztem hogy a srác életben van-e még, és hogy ki volt az aki felkiáltott nekünk.

- Hogy én mit meg nem adnék egy ilyen kis nyugis, lakályos házikóért egy ilyen helyen hogy.... - Mormogok magamban, néha jómagam se figyelem hogy mit, pusztán beszélek hogy ellegyek keresgélés közben. Sok érdekes dolog van, valami üres doboz, újság, gép, végig gondolván a tv-nek tűnő valamit látom a legalkalamassbnak megpiszkálni, aztán ha nem boldogulok vele akkor megnézem az újságot. Szóval oda libbenek egy könnyed mozdulattal a dobozkához, és elkezdem piszkálni, ha így nem megy keresek valami távirányító vagy kapcsoló féleséget hozzá. Nem adom fel egy könnyen a próbálkozást, de ha máshogy nagyon nem megy akkor áttérek az újságra, abban általában van valami értelmes, de lusta vagyok most olvasni.

Steven kivágta az egyikünket az erkélyen, gondolom azt próbálta csekkolni, hogy illúzió ez az egész vagy sem. Nos ez nem derült ki teljesen, viszont a csókának egy kicsit vérzett a feje. Nem nagyon látok semmi különlegeset, senki sem támad ránk, s ez gyanús. Feszülten figyelek tovább, majd elunom. Látszólag nem így fognak minket becserkészni, így hát hagyom is a francba az egészet. Szépen belépkedek a lakásba, majd elismerően füttyentek.
Szépen berendezett, felső osztálybeli lakás, belevetődök egy kényelmes fotelba, ami igencsak üdítő néhány hét csatornában alvás után. Egy hirtelen ötlettől vezérelve felpattanok, és bekukkantok a konyhába. Benézek minden szekrénybe, fiókba, hűtőbe stb. valami nassolni való után nézek. Csipsz, ropi, cukorka, mindegy mi, majd ha találok a zsákmánnyal együtt visszafekszem a kanapéra, és benyomom a TV-t. Ha nincs semmi, csalódottan teszem ugyanezt. Maszkomat félig felhúzva, csak az orromig tolom fel evés közben, és végigpörgetem a csatornákat, valami híreket keresve, hogy megtudjam, hol is vagyunk, és mit keresünk itt. Meg úgy egyáltalán...

A kiscserkész életben van, bár komolyan megsérülhetett. Nem ártana neki orvosi ellátás. És mivel én dobtam ki az erkélyen, azt hiszem nekem is kell eljutatnom valamilyen kórház-féleség be. Úgy hagytam a földön ahogy volt, nehogy valamilyen más baja is legyen, mivel bár sok mindenhez értettem, az elsősegély nem olyasmi volt, amire bérgyilkosként szükségem lett volna. Magamat eltudnám látni ha kisebb sérüléseket szenvednék el, és nem segítenének a nanitok a gyógyulásban, de hogy másokat is ellássak, az már meghaladja a képességeimet. A férfi felé fordultam, aki korábban felszólt, majd futni kezdtem és közben integettem valamint kiáltoztam felé még mielőtt azt hinné, hogy neki akarok rontani vagy ilyesmi.
- Hé! Elnézést! Hahó! – Ha sikerült beérnem vagy legalább a közelébe jutnom és rám figyelt, akkor folytattam tovább. – Uram nem tudná megmondani hogy hol vagyunk és merre van a kórház?

Az adatram miszerint 2543-at írunk, nos bal szemöldökömet felvonva fordulok az újság felé, és elég érdekes arckifejezéssel bámulok.
- Mi a... időutazás? Most komolyan? - Kérdem magamtól majd Foxhoz fordulok.
- Menj Steven után ha tudsz és tájékoztasd, már ha még megtalálod. - Ő csak bólint, majd kifut a teraszra, és ha látja Stevent akkor leugrik utánna, már persze ha az ugrás nem jár lábtöréssel, vagy ilyesmi súlyosabb sérüléssel, bár egy húsklónnak úgyis mindegy hiszen egy kis erőfeszítéssel helyre lehet hozni ha megsérül, szóval ha nem túl cinkes utánna ugrik majd sprint Stevenhez és tájékoztatás. Attól függetlenül hogy ő sikerrel jár vagy sem, Jane megindul az ajtóhoz és lehetőleg úgy nyitja ki hogy ő ne látszódjon, majd ha az érkező bentebb lép az ajtó mögül kilépve berántja és becsapja az ajtót.
- Mutasd először a halált. - Mondom mindeközben a tv-nek, majd várok hogy történjen valami, ő és miközben Jane az ajtó felé megy a többiekhez fordulok.
- Ne csináljatok semmit ha csak nem szükséges, valószínűleg csak civil, oké? - Vigyorgok, majd tovább nézem a tv-t.

- De hisz csak egy baleset volt.. De mindegy. Nem akarom megmozdítani. Azzal csak további sérüléseket okozhatok neki. Kérem, hívjon neki egy mentőt vagy hasonlót és megmondaná, hogy hol vagyunk? – Kérdeztem a férfit. Egy kicsit ideges voltam. Még egy nap sem telt el, hogy megfogadtam, nem gyilkolok többé és erre majdnem kinyírtam valakit. Elégé furcsa volt, hogy ennyire nem törődtek azzal, hogy valaki a földön feküt. Máskor legalább a bámészkodók körbe állják, bár az is igaz, hogy elégé kihalt az utca. A fiú is furcsa volt. Miért nem használta az erejét. Most itt vigyázhatok rá, nehogy valami baja legyen, bár ha az itteni kórházak hasonlítanak az otthonira, akkor úgy se mehetnék be hozzá. Plusz valószínűleg gyilkosság miatt üldöznének a rendőrök. Az hogy mutáns vagyok, az biztos csak plusz indok lenne azért, hogy elkapjanak, bár ki tudja hogy hogyan vélekednek itt a mutánsok iránt.

- HÉ BUKSI!!! - Ordítok teli torokból - AZ ÚJSÁGBAN AZ ÁLL, HOGY 2543-BAN VAGYUNK, HA TÖBBET AKARSZ TUDNI KAPKODD VISSZA A SEGGED DE KURV@ GYORSAN! - Ez után az ordítozás után megköszörülöm kicsit a torkom, majd bentebb sétálok.
~ Vajon hányan néztek hülyének? ~ Tűnődök, majd az ajtóhoz sétálok.

Kinyitom az ajtót, és egy döbbent nővel találom szembe magam. Nos másra számítottam, de ez is oké, úgy tűnik mégse rángatom be, inkább hátrébb állok az ajtóból és mutatok illedelmesen hogy lépjen bentebb. Nos úgy vélem nekem több dolgom nincs is a nővel, esetleg ha bentébb jön akkor illedelmesen bezárom mögötte az ajtót.

- Ez a jövő? - Kérdem kicsit felháborodva. - Sok sok halál... - Majd halkan. - És nem én öltem meg őket, szégyen.. - Ezt nem hallhatta senki, max csak kivehetetlen motyogást. Miután eleget láttam a tv-ből jómagam is az ajtóhoz sétálok, szóval össze jövök a klónjaimmal, s nyugodtan a nőre nézek.
- Kérem jöjjön bentébb. - Ha bentébb jön, és bezáródik mögötte az ajtó, nos csak akkor kezdek a dolgoknak.
- Őszintén megmondom... Nem tudom, három embert követtünk a társasággal. - Mutatok végig a többieken. - Majd egy nagy fény és itt vagyunk, az újság szerint 2543-at írunk, én viszont 2003-ban születtem. - Oké elég valószínű hogy nem fog nekem hinni mert én idióta elég nyersen és hülyén fogalmazok, dehát na most ez van ennyire vagyok képes.

A férfi sajnos eltűnt, ám a hatóságok hallhatóan közeledtek. Ez jó hír volt.. legalább is a földön fekvő srácnak, de nekünk nem éppen. Túl keveset tudok az itteni törvényekről és hatóságról ahhoz, hogy hagyjam magam elkapni, hogy aztán valamilyen politikai ügy miatt börtönbe rakjanak, vagy kivégezzenek mert mutáns vagyok. Még megvédeni sem biztos, hogy megtudnám magam elvégre ami nálunk csúcstechnológia mint pl a nanitok, azok itt ócskaságok is lehetnek akár. Bár az emberteleneknél is egészen bevált és ez tény. Szóval marad a menekülés. Közben az egyik iker ki kiállt az utcára értem, aminek hála most már mindenki ránk figyel valószínűleg. ~ 2543? Az kb. 500 év előre. De akkor valószínűleg még mindig New Yorkban vagyunk.~ A nanitok segítségével nem jelenthetett problémát visszaugrani az erkélyre így miután felugrottam, meg fogtam a lányt és finoman betoltam a lakásba. – Ne ordítsál már. És ne sértegess kis taknyos. – Majd ha beértem körbenéztem gyorsan felmérve a helyzetet. – Mennünk kell. Amint a hatóságok megérkeznek, biztos megtalálnak és a jelenlegi tudásunk alapján 50% esély van rá, hogy megértik a helyzetünk és segítenek nekünk, 50% pedig lecsuknak minket betörésért. Ön kicsoda? – Az utolsó kérdésemet az idegen lány felé szegeztem.

Mint kiderült 2543 van. Ez mondjuk megmagyarázza a high tech dolgokat, de mondjuk én egy kicsit többre számítottam ekkorra már. Lebambultam a TV elé, vagy hogy is mondják ezt az izét, és szépen végignézem a halál eseteket. Kicsit sokallom, bár ki tudja mekkora város most New York. Lehet, hogy az egész keleti partot elfoglalja akkor pedig egész reális ez a szám. Miután elfogyott a finomság, és kopognak az ajtón, valaki kinyitja, nekem jobb dolgom is van.
Ha ez a jövő akkor van valami amit muszáj megnézzek. Hangosan kimondom a szót a tele-szuper-atom-vizíónak címezve: "Mutáns". Ki tudja mi a helyzet most velünk, lehetséges, hogy egyáltalán nem vagyunk szívesen látva, bár 500 év meg elég sok, úgyhogy lehet, hogy mára már mindenki mutáns, vagy talán az se valószínűtlen, hogy egy alternatív világ jövőjében vagyunk, ahol nincsenek mutánsok. Mindez kiderül amint a TV megmondja a keresés eredményét.
Ezekután pedig felállok és odamegyek az ajtóhoz, segítve ha kell a kialakulóban lévő szituációhoz. Elvégre lehet, hogy megtámadnak minket mert betörtünk. De lehet, hogy ez a fincsi kiscsaj megmasszírozza a hátam. Rámférne.

Oké egyre jobbak a dolgok, a nő vágja a parancsokat és konkrétan beszorít minket a lakásba, oké nem hiszem hogy sok esélye lenne mindannyiunk ellen, de ő nem célpont, nem akarok harcba keveredni... Civillel... Steven reakciójára rá tekintek.
- Mi az isten történt veled? Egyáltalán te vagy az? - Kérdem miközben közelebb lépek. - Ugyan úgy nézel ki mint a bátyám, de nem úgy viselkedsz, és a képességed sem ugyan az, legalábbis ő nem tud több métert felugrani. Ha ennek vége és haza kerültünk, szeretnék veled négyszemközt váltani pár szót... ~ Mert itt valami nagyon nem stimmel. ~ Nem akartam kimondani úgyis érti, és elég komoly felyem van amiből láthatja hogy most az egyszer komolyan beszélek.

Sarah oda sétál Stevenhez, én jómagam pedig a kicsit pánikoló nőhöz szólok.
- Ne foglalkozzon velük, családi perpatvar. Jane - Nyújtok kezet. -Kérem nyugodjon meg, rendben? A sztori a következő: Munkából üldöztünk három suhancot akik tartoztak valakinek, név szerint jómagam sem tudom, beszorítottuk őket az egyik sikátorba, majd láttunk egy fényes villanást és itt találtuk magunkat az erkélyen. Érti? - Nézek rá kérdőn

Furcsállom Steven reakcióját, az emlékek szerint nem így kellett volna lennie, de nem az a fajta vagyok akit ez ilyen helyzetben érdekelne, szóval a nőhöz sétálok ott hagyva a párost, és Jane után megszólalok.
- Fox. - Mutatkozok be, csak illemből.
- Ő pedig ott Sarah. - Mutatok Sarahra. - Mutánsok vagyunk, 2022-ből, ezért tűnhetnek ócskának a ruháink. - Vakarom meg a tarkóm.
- Szóval valami ötlet hogy hogyan juthatnánk vissza? - Kérdem illedelmesen miután válaszolt Jane kérdésére, ha válaszolt.

- Már elmondtam ezerszer én nem a bátyád vagyok és te nem a húgom, minél hamarabb elfogadod ezt a tényt, annál hamarabb koncentrálhatunk arra, hogy hogyan jussunk haza. – Mondom kicsit túl hangosan, de nem kiáltozva, Sarahnak. Majd veszek egy mély levegőt, hogy lenyugodjak egy kicsit. Kezd nagyon idegesíteni a helyzet. Végig hallgatom a nőt, aki bejött és csak aztán szólalok meg.
- Az egyik társunk az előbb zuhant ki a teraszon. Amiatt se fog feljönni egy rendőr se ide? Amúgy elnézést. Steven Storm vagyok, 2022-ből. Nyugodjon meg, nem fogjuk bántani önt. Néhány srácot üldöztünk, akik tartoztak. Lehet valamelyikük küldött minket a jövőbe vagy ilyesmi. – Majd aztán magamra néztem, mikor a ruháinkról beszélt. Nem tudtam mit kezdjek, ezzel az információval elvégre kétlem, hogy lenne ruha itt valamelyikünk méretében is.
- Milyen ruha lenne az, ami nem okoz feltűnést? – Kérdeztem meg végül miközben a nő ruháját figyeltem, bár kételkedtem abban, hogy abból leszűrhetném a férfi divatot.

A belépő hölgyemény kikapcsolta a TV-t "becsukta" az ablakokat, és kikérdezett minket, hogy mégis kik vagyunk mi. Társaim gondolkodás nélkül válaszolnak, majd én is biccentek egyet felé. Nem szándékozom elmondani a nevem, de nem miatta, inkább a "társaim" miatt. Látom rajta a kezdődő pánik jeleit, így inkább nem is zavarom, hanem csendben hallgatom ahogy a többiek diskurálnak, persze ha kérdeznek valamit igyekszek válaszolni.
Ezek alatt körbenézek a lakásban, hátha találok valami rejtélyest, esetleg fegyvernek kinéző dolgot, vagy akármit, ami utal arra, hogy ez a nő, illetve a pasija mit csinál. Nem kizárt ugyanis, hogy nem véletlenül vagyunk itt, ebben a lakásban. Talán valamelyikünk leszármazottja, vagy valami. Mindenekelőtt azonban arra figyelek, hogy mit csinál a lány. Ha támad, vagy hirtelen mozdulatot tesz, amit én támadásnak, vagy a hivatalos szervek értesítésének nézek, azonnal cselekedek. Kiütöm a kezéből a telefont, vagy lelököm a földre, óvatosan ne sérüljön meg, vagy a lehetőségekhez mérten megpróbálom megakadályozni abban amit csinált.

A nő reakciójára csak egy áll vakargatással reagálok
~ Dehogynem... Miért kell mindent ennyire... Komplikálni? ~ Tűnődök magamban, majd a felvetett dolgaira igyekszem egyértelmű válaszokat adni.
- Hát hogy őszinte legyek... Nem tudom hogy ki mivel foglalkozik, de a munkánk az volt hogy emlékeztessük őket hogy fizetni kéne, nem megölni őket. - Remélem elég intelligens ahhoz hogy felfogja és ne kérdezzen erről többet, bár kérdezhet de az én türelmem is véges.

Miután Jane kibeszélte magát, úgy érzem egy másik felvetésére nekem is muszály válaszolnom.
- Betörtünk? Nem saját akaratunkból vagyunk itt, valahogy ide kerültünk, és azért jöttünk be hogy megtudjuk hoggy hol vagyunk. - Elég egyértelmű szerintem, bár ki tudja hogy mennyit hisz el belőle, bár ez az igazság.
- Maga tudja hogy kik küldtek ide? - Nézek rá kérdőn, hisz úgy mondja mintha tudná hogy kikről is van most szó.
- Ó! Aki nem ép elméjű... - kezdtem még bele halkan, a nő még éppen hallhatja a többiek nem. - ... az ő ott. - Mutatok Sarahra, amolyan csipkelődés gyanánt, bár a nő... Végül is tudhat róla, ha minden igaz akkor ezután soha többet nem fogjuk látni.

- Erre rájöttem, de akkor is úgy nézel ki mint ő... Ikertesó?... Nem akkor arról csak tudnék... Kellemetlen.. Ez esetben kutathatok majd utánna... - Kicsit elgondolkodok, majd érdeklődve.
- Éééés, ha nem gond mutatsz nekem valamit abból amire képes vagy? - Alapszintű ismerkedés, ha már ő úgysem Steven, vagy nem az akit én ismerek. Kíváncsian figyelem hogy csinál-é valamit vagy sem, s ez nekem elég sok koncentrációt igényel, emiatt nem nagyon tudok figyelni a világ dolgaira, de Fox szavai azért eljutnak a tudatomig, már csak azért is mert az én tudtom nélkül semmit sem mondhat. Kicsit sértetten tekintek rá.
- Ezért még kapni fogsz, nem is keveset. - Majd gyerekesen elvigyorodok.
- Lassan menni kéne valahova, mondjuk haza, vagy várost nézni ha az első lehetőség nem áll fent. -

- Nem fedem fel a lapjaimat. Legyen elég annyi amit az előbb láttál. Mint mondtad a bátyád ne lett volna rá képes. – Ezzel részemről le is zártam Sarah-val a vitatkozást. Most sem a hely sem az idő (az idő pláne nem) volt meg felelő, hogy megvitassuk ezt. A lány kételkedett a biztonságában, ami azt hiszem jogos volt tőle, de azért még is csak idegesítő, elvégre mi vagyunk azok, akiket csak úgy kiragadtak a saját idejükből.
- Nem törtünk be. Ide küldtek minket. A kinti mutatvány csak egy balesett volt. Annak az idiótának vissza kellett volna portálnia, de nem tette meg, kitudja miért. Bérgyilkos is és hivatásos katona is voltam. A többiekről nem tudok semmit, de nekem szükségem volt a pénzre hogy talpra áljak, ezért vállaltam el a melót. Ha bántani akartuk volna már megtehettük volna. Nem kell tartania tőlünk. Kérem, segítsen nekünk. Nem túl sok mindent tudok az időutazásról, sőt eddig azt hittem, hogy lehetetlen, de azt igen, hogy súlyos következményei lehetnek itt a jövőben, ha nem jutunk vissza a saját időnkbe.

Boldogan mosolygok, és kisétálok a bábjaimmal együtt a nő után, végre megyünk valahova. A liftben valahogy lassan telik számomra az idő, és furcsán sok emelet van, de nem izgat végül is a jövőben vagyunk. Telik és telik az idő, s végül egy kb ugyan olyan helyre érkezünk meg mint ahol eddig is voltunk, najó annyira azért mégsem de hasonló, csak lepukkantabb. Furcsa, s rajtam is látszik hogy meglep, mert elég érdekes arckifejezéssel nézek körbe.
- Ez most mi ez? - Kérdem a nőtől ezt az igencsak értelmes mondatot.

Követem a nőt a liftbe, ahol az első dolog ami felűnik, hogy elég sok emelet van, és minuszba is. Megvakarom a tarkóm és megszólalok.
- Hogy lehet ennyi emelet egy liften? Ráadásul egy lakóház liftjén? - Nézek a nőre kérdőn, oké ez a jövő, de akkor is nagyon bizar, a többihez már hozzászoktam és igazából azt hittem építészetileg nem lephet már meg semmi. A liftből kilépvén érdekes látvány fogad, de nem izgat annyira, a hölgyeményre összpontotsítok végül is, kicsit furcsán viselkedik.
- Nem hiszem hogy bántani fogjuk, hiszen valószínűleg jó oka volt rá hogy ide hozzon bennünket. - Kézenfekvő, bár ki tudja, bár én ebben hiszek.

Jómagam is a lifthez megyek, és a többiekkel együtt beszállok, máshova úgyse mehetünk. Az emeletek nekem is feltűnnek, de Jane már úgyis kérdezett róluk. Megérkezés után, meglehetősen lassan lépek ki a liftből, elhagyatottnak látszik a hely, és nem értem hogy most föld alatt vagyunk, avagy New Yorkból valami lebegő több emeletes városféleség lett-é. A kérdése meglep, hiszen a jövőben csak tanulnak a multról.
- Ömm... Ezt önnek nem tudnia kéne? Hiszen tanulniuk kell a történelemről, ha ez a jövő. -

Ez az én formám. Esküszöm, könnyebb lett volna elviselni ezt az egészet, ha legalább ittam volna is valami jó erős töményet az előtt a bunyó előtt, amikor is a ringben elvertem az elektromos srácot. Úgy látszik ezt a vereséget azóta sem heverte ki és pikkel rám még mindig a kis szurkálódásaimért. Legalábbis szerintem ennek tudható be, hogy mikor átkerültünk ebbe a különös világba, ledobott. Nem vágom, mi volt ez a hirtelen helyváltoztatás. Volt már realitásváltozásban részem, mikor a Föld megváltozott, de az nem ilyen volt. Illúzió lett volna az egész? Vajon a többiek is csak álmodnának? Nem telhetett el olyan sok idő, hiszen ahol üldözőbe vettük a punkokat, ott a gazdagok még mindig mentünk be a koncertre, jóllehet a célszemélyek, ahogy láttam, már nincsenek a közelben, leszámítva a fehér ruhás alakot. Kezd elegem lenni. Igyekszem a lehető leggyorsabban mozdulni és mögé teleportálni, mielőtt még bármit is tehetne. Ha ez sikerül, megpróbálok hát egy erős ütést mérni a bordáira, remélve, hogy a hirtelen csapás megsebzi majd és ettől összeborul. Sebezhetőségét próbálom kihasználni, hogy ne trükközhessen még egyszer ezzel az álomvilággal.