Madison Square Garden

3 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Go down

Madison Square Garden - Page 3 Empty Re: Madison Square Garden

Témanyitás by Lance Harris Szomb. 01 Okt. 2011, 21:09

Rövid ideig tartó helyzet tisztázás után elindultunk lefele a hatalmas toronyházban, persze lifttel. Kis információ morzsák közben elhangzanak. Kétezer méterrel vagyunk a tengerszint felett ( bár nem tudom, hogy ez most a jelenlegi tenger, vagy az akkori?)
Mikor kiléptünk az ajtón, lenn valahol a mélyben két dolog történt. Mindkettő eléggé megrázó volt a maga módján. Különösen ismerős környéken léptünk ki az épületből, és ez az minden bizonnyal mellbevágó élmény lehetett, ugyanis teljesen összegörnyedtem. Éles fájdalom hasított a bal oldalamba, egy pillanatig levegőt sem kaptam (vagy akármi is ez itt lenn a szmog által uralt területen), majd továbbra is sajgó bordáimmal kicsit bicegve követtem a többieket a biztonságosnak mondott helyre, miközben azon gondolkodtam mi a retkes franc üthetett belém. Szó szerint. Talán az itteni levegő ennyire ártalmas a szervezetemnek? Nem hiszem, hogy ez a baj. Összehúzom szemöldökeimet (maszk miatt nem látszik, de mindegy) és gyanakodva tekintek körül. Valami itt nem stimmel.

_________________
Genocide (Főkarakter); Lance Harris (Lupine njk); Aisha Ayo (X-Diák)
Lance Harris
Lance Harris
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 314
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: Jeff
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Madison Square Garden - Page 3 Empty Re: Madison Square Garden

Témanyitás by Sarah Vas. 02 Okt. 2011, 15:22

- El kell ismernem, ebben igazad van. - Jegyzem meg a történelem könyves hozzászólására.
- Nos az élet... Hát igazából kinek milyen, van akinek könnyű, van akinek nem, de mindenki abból él amiből tud, akár tisztességes dolog, akár nem. Ha jól forgatja az ember a lapjait akkor könnyen magasra is juthat, bár gondolom ez most sincsen másképp, nem hiszem hogy az a körülbelül 500 év olyan sokat jelentene, kivéve persze technológia terén. - Fejezem be végül. - S a megadott hely felé veszem az irányt, és ha lehet én vagyok az első aki belép az ajtón.


Körbe nézek még egyszer, felismerem ezt a helyet, a jó öreg New York.
~ Hát akkor ezért volt New New York fent. ~ Bár igaz először azt hittem hogy egy telljesen más helyen vagyunk, de végül is ez is érthető.
- A szmog... Milyen szinten változtatta meg a földet? Azon kívül hogy magasabbra kellett költözni, és feltételezem hogy minden életképes város ugyan ezt csinálja. - Kérdem érdeklődően, igazából ölni kéne, neki kéne menni talán ennek a nőnek, az egyetlen ami visszatart hogy tudom, Sarah úgysem engedné.


- Nézd Steven! Itthon vagyunk. - Mosolygok ahogy véglegesen realizálom hogy hol is vagyunk.
- Kicsit lepusztult, és mocskos, de végül is szerintem hozzá vagyunk szokva az ilyesmihez, nemde? - Vigyorgok, majd Jeffhez fordulok, akinek úgy tűnik valami komoly problémája van.
- Jól vagy csuklyás? - Nézek rá kérdően, majd a nőre tekintek.
- Ez a levegő hatása az emberekre? Mert ha igen akkor értem hogy miért költöztek magasabbra, én se szeretnék arra kellni hogy fáj a mellkasom. - Mosolygok, s besétálok az ajtón.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Madison Square Garden - Page 3 Empty Re: Madison Square Garden

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 03 Okt. 2011, 17:16

Résztvevő: Carl Verrens
A férfi telefonja a válaszod előtt már csörögni kezdett, amit felvett, majd egy általad ismeretlen nyelven kezdett valakivel beszélni. Eközben szépen lassan lépett oda minden társadhoz és csapta tarkón egyesével őket, akik ennek hála kezdtek magukhoz térni.

Résztvevők: Sarah Storm, Steven Storm, Maximilian Evans, Jeff Rogers és Carl Verrens
A nő válaszolt volna, amikor először Jeff fejébe hasított fájdalom egyszerűen eltűnt a csapat mellől, a következő Max volt, majd Steven és a három lány, legvégül Sarah.
Mindenki fejfájással tért magához, a sikátorban álltak, rendesen azon a helyen, ahol beértek korábban. A másik városnak nyoma sem volt, ahogyan a szmogos levegőnek sem. Carl tökéletesen volt, ezt láthatta mindenki, egy férfi állt még ott veletek – kép lásd előző reagom. – öltönyben, nyakkendőben és mégis punk hajjal. Carl lábainál pedig a három eszméletlen punk, akit kerestetek, láthatóan leütve, mert semmi sérülés nem látszott rajtuk.
- Utoljára kérdezem – mondta mély hangon a férfi. – Dis embere küldött titeket?
- Upsz! – hallatszott a sikátor másik végén egy meglepett női hang, azon a felén, ahol Jeff és Carl voltak, akárcsak a három ájult.
Ha a csapat odanéz, azt a nőt láthatták meg, akivel a másik világban találkoztak.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Madison Square Garden - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Madison Square Garden - Page 3 Empty Re: Madison Square Garden

Témanyitás by Sarah Hétf. 03 Okt. 2011, 19:33

A többiek szépen sorban eltűnnek, ami eléggé meglep.
- Ez valami furcsa teleport? - Kérdezem elképedve, mert még el is hiszem amit kérdeztem. Nem sokkal később én is érzek egy hasító fájdalmat a fejemben, s valahogy már nem tűnik olyan reálisnak ez a világ, sőt, mintha csak egy díszlet lenne. A következő kép az, hogy ugyan abban a sikátorban állok, ahol ezelőtt, és olyan egy csomó esemény kiesik, mint amikor valaki totál részeg csak ez nem annyira vészes mert nem önön hiba. Meglepetten nézek szét, majd megpillantom a nőt a sikátor végén.


Mindenki eltünedezik, még Fox is, ami elég furcsa, és kicsit ilyesztő, már csak ketten maradtunk.
~ Vajon melyikü... ~ - AU. - Nyögöm ki elég hangosan ahogy kapom a sallert, s magamhoz térek a valóságban. Kicsit felcseszi az agyamat a dolog, hogy ez mindvégig csak egy ilyen... Valami volt, nem vagyok benne biztos hogy mi.


Mindenki eltűn, mindenki, és kicsit magányosnak érzem magam emiatt, bár Janel és Foxal még mindig összeköttetésben vagyok, látom a világot a szemeiken keresztül, de valahogy nem egyezik az ő képük, meg az enyém. Kicsit összezavar a dolog, de elég gyorsan realizálom hogy kb mi a helyzet, s már várom a nyakast amely engem is felkelt. Nem is kell sokat várni, már felkészültem a fájdalomra, s az ütésre magamhoz is térek. Kicsit Rossz szájízzel nézek a nőre a sikátor végén, alap esetben nem tudnám hogy ő volt, de az " upsz " elszólása mindent megmagyaráz, és nekem nem tetszett a trükkje, ha tényleg a jövőbe vitt volna minket, akkor kezet is ráznék vele, de így...
- Jane! Fox! Utána! - A mondandóm kezdetén már jómagam is futásnak eredek, egyenesen a nő felé, s egy csúszással próbálom kirúgni a lábát. Ha ez esetleg nem sikerülne, és esetlegesen futásnak ered, ami valószínű, akkor Jane és Fox próbálják meg elkapni, sprintelve, és persze gáncsolva, mint mindig.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Madison Square Garden - Page 3 Empty Re: Madison Square Garden

Témanyitás by Steven Kedd 04 Okt. 2011, 20:09

Követtem a nőt a liftbe, majd csendesen figyeltem az eseményeket. Nem igazán lepet meg a – 40. szint, mivel elégé sok sci-fi szólt arról, hogy az új város a régi fölé épült. Amikor viszont megláttam a régi sikátort, amibe azelőtt voltunk hogy átkerültünk a másik helyre, kicsit furcsálltam a helyzetet. Azt mondta a nő, hogy a tengerszint felett 2000 m-rel voltunk, pedig kb. csak 40 szintet jöttünk lefele, és vajon miért és hogyan kerültünk oda fentre, miért nem ide lent tértünk magunkhoz. De még mielőtt bármi gyanút foghattam volna Jeff eltűnt mellőlünk. Ez már egyértelmű jele volt annak, hogy valami nincs rendben. Nem volt kizárva a teleportáció, de kételkedtem benne, elvégre semmi jele nem volt, és még az embertelenek is, akik sokkal fejlettebbek voltak nálunk, azok is úgy teleportáltak, hogy annak fényhatása volt. Aztán Max is eltűnt, végül én is egy ütést éreztem a tarkómon. Reflexszerűen aktiváltam is a páncélzatomat, de semmi további hirtelen mozdulatot nem tettem. A fejem elégé hasogatott, ami miatt a tarkómnak támasztottam a kezem, de túl sokat ez sem segített. Végül körbenéztem, hogy felmérjem a helyzetet. Ahogy megláttam a nagydarab punkot, úgy ítéltem meg a helyzetet, hogy a páncélt felhúzni nem is volt rossz ötlet, de miután megláttam a lába előtt a másik 3-t, kezdtem kételkedni abban, hogy egy ellenféllel állnék szemben. Ezután meghallottam a lányt a másik oldalról. Ugyan az volt aki a jövőben is volt. Sarah és az ikrei már rohantak is hogy elkapják, én viszont inkább maradtam és a nagy punk fel é fordultam, aztán lekapcsoltam a páncélzatot. Nem akartam, hogy ellenségesnek tartson, jelen helyzetben ő van előnyben.
- Igen. Remélem nincs ezzel probléma. – Válaszoltam a punknak tisztességes hangnemben.
~ A franba hogy nincs itt Sam, sokkal könnyebb dolgom lenne, ha segítene. Talán az előző trükk se hatott volna rá teljesen, vagy észrevett volna valamit, amit én nem.~

_________________
Steven Storm
Jake Hamilton - Raziel
Daniel Hamilton
James Hamilton
James Goldman
Steven
Steven
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 505
Hozzászólások régi : 215
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 7. szint - 16 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 33

Karakteradatok
Főkarakter: Steven Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Madison Square Garden - Page 3 Empty Re: Madison Square Garden

Témanyitás by Lance Harris Szer. 05 Okt. 2011, 15:37

Egyik pillanatról a másikra eltűnik minden a szemem elől, és visszarepültem az időben 500 évet. Vagy nem. Pontosan ott álltam ahol az előbb, vagy mikor üldöztük a punkokat. Akik itt hevernek lábaink előtt, egy nagy punkkal. vagy talán elegáns úriemberrel. Kezdek gyanakodni, hogy vagy nagyon erősen fejbevágtak, vagy valakinek nagyon nincs ízlése. Egy kérdést szegez nekünk, amiről nekem halvány négerfing fogalmam sincs, de szerencsére Steven válaszol helyettem is. Nem tetszett az ÚriPunk hangneme, de sajnos filózni nem tudtam mert valami elterelte a figyelmem. Vagy inkább valaki, vagy pontosabban valaki akinek hamarost bezúzom a fejét...
Az a nőci, akiről az imént még egészen másféle elképzeléseim voltak, megszólal a sikátor végéből. A kiscsaj utána küldi a szolgáit, vagy miket, és én is rohanni kezdek feléjük. Fájó fejem nem okoz olyan nagy akadályt, és már bordáim sem sajognak annyira, hogy ne tudjam kihasználni a testi erőmet a futásra. Közben meg azon gondolkodok, hogy mi a retkes jó büdös élet van már? Ha ez a pics@ itt megzavarta a fejemet, nem túl sok jóra számíthat, ha pedig az időben utazgat, szóljon előbb mert lekeverek neki egyet. Mindegy is. Ha elkapom, akkor jó erősen megfogom, ne tudjon menekülni, ha meg nem, akkor tovább üldözöm. Steven talán pedig megoldja, hogy az ÚriPunk ne zavarjon minket nagyon...

_________________
Genocide (Főkarakter); Lance Harris (Lupine njk); Aisha Ayo (X-Diák)
Lance Harris
Lance Harris
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 314
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: Jeff
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Madison Square Garden - Page 3 Empty Re: Madison Square Garden

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 06 Okt. 2011, 10:30

Résztvevők: Sarah Storm, Steven Storm, Maximilian Evans, Jeff Rogers és Carl Verrens

A férfi elvigyorodott és hátba csapta Steven-t, akinek ettől pár pillanatra igencsak kiszorult a levegő a mellkasából.
- Nem, ellenkezőleg – mondta. – Láttam, hogy bejöttök a sikátorba követve azokat, aztán semmi sem történt, csak a rohadékok futottak ki, így bejöttem megnézni mi is történt. Hát az a némber?
Bökött a fejével a menekülő lányra. Akire a többiek igencsak jól tippeltek, hogy menekülni kezd. Amikor Fox és Jane kiértek a lány már jó húsz méterrel előttük futott, még szerencséjük volt, hogy Fehér Amerika kapitány is jelen volt, mivel ő legalább a képessége miatt igencsak gyorsan tudott rohanni. Pillanatok alatt érte utol a menekülő lányt, aki felsikoltott, ahogyan a fiú elkapta. Próbált csapdosni, karmolni, hogy Jeff engedje el, bár nem nagyon ért el vele sikert, maximum kellemetlen kis fájdalommal járhatott a fiúnak.
- Engedjen el! – mondta. – Nem csináltam semmit sem, engedjen, vagy rendőrt hívok! – fenyegetőzött tovább.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Madison Square Garden - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Madison Square Garden - Page 3 Empty Re: Madison Square Garden

Témanyitás by Sarah Csüt. 06 Okt. 2011, 13:53

Nos, gyorsabb mint hittem, talán mert kicsit kómázunk még a dologtól, de végül is Jeff utólérte és megfogta. Felzárkózunk amilyen gyorsan csak lehet, kíváncsi vagyok pár dologra.
- Hívj csak, mind meghal, mind az összes. - Vigyorodok el kicsit őrülten, és abszolult komolyan is gondolom amit mondok, na persze nem azért, úgysem fog rendőrt hívni.
- Ne feledd fehérke - mondom Jeffnek - ő nem célpont, nem öljük meg, oks? Csak néhány dologra lennék kíváncsi. - Fejezem be a mondandómat.

Miután beérjük őket és Sarah befejezte a mondani valóját, kis hezitálás után felteszem az első kérdést.
- Szóval... Lilian Owens.. Már ha tényleg így hívnak... Mi volt ez az előbb? És miért segítessz a punkoknak? - Kicsit vádló hangsúlyal sikeredett feltenni a kérdéseket, nem az volt a cél de sebaj. Ölbe teszem a karjaim és reménykedek benne hogy normális választ ad, és nem kell máshogy kihúzni belőle az információt.


Miután Fox befejezte, én következek.
- Meddig akartad ezt játszani? Merthogy gondolom örökké úgysem tudtad volna fent tartani azt az állapotot. - Legalább is gondolom én.
- És méghogy nem vagy ostoba. - Mosolyodok el. - Jobban tetted volna ha a legelején elfutottál volna. -

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Madison Square Garden - Page 3 Empty Re: Madison Square Garden

Témanyitás by Steven Csüt. 06 Okt. 2011, 20:52

Egy kicsit nehezemre eset megszólalni miután hátba veregetett a nagyobbik Punk. Elég erős ökle van, nem csoda hogy mind a három punkot leverte. Mindazonáltal próbáltam nem jelét adni annak, hogy majdnem kinyomta belőlem a szuszt.
- Nem tudom, hogy ki ő. Nem szerepelt a célpontok között, de őket segítette. Erős telepata lehet. Elhitette velünk, hogy valahogy a jövőbe kerültünk. Lehet csak egy járó kelő, aki kivételesen hős akart lenni azáltal, hogy megmenti őket, de persze akár a társuk is lehet. Mindenesetre nem célpont, így remélem a többiek nem próbálják majd megölni, de azért nem árt óvatosnak lenni vele. Ha már itt tartunk..- Bökök ekkor a punkokra. – Ők azért még egyben vannak igaz? Nehéz lenne kiszedni belőlük a pénzt, ha amnéziát vagy egyéb agykárosodásban szenvednének. – Bár a többiek úgy néz ki sikeresen elkapták a lányt én inkább biztonságos távolságba maradtam tőle. Nem akartam, hogy megint a hatása alá kerüljek, bár nem tudhattam, hogy mekkora a hatóköre. Mindenesetre mostantól tudtam, hogy hogyan tudnék felébredni, legalább is volt rá ötletem.

_________________
Steven Storm
Jake Hamilton - Raziel
Daniel Hamilton
James Hamilton
James Goldman
Steven
Steven
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 505
Hozzászólások régi : 215
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 7. szint - 16 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 33

Karakteradatok
Főkarakter: Steven Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Madison Square Garden - Page 3 Empty Re: Madison Square Garden

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 08 Okt. 2011, 16:06

Résztvevők: Sarah Storm, Steven Storm, Maximilian Evans, Jeff Rogers és Carl Verrens

- De akkor titeket is elkapnak, már tudják, hogy miként néznek ki, befolyásos barátaim vannak a SHIELD-nél! – védekezett a lány. – Mit gondol, hogy meddig maradnak szabadon, ha bárkinek baja esik?
Látszott rajta, hogy fél, azt nem tudhattátok, hogy igazat mondott-e, de akár lehetséges is. A kérdésekre csak nyelt egyet
- Fi..fizettek, hogy tartsam fel önöket, amíg ők eltűnnek – mondta. – Amíg ők eltűnnek, kevés a titkárnői fizetés, ezer dollárnak meg nem mondhattam nemet, főleg, mert az anyukám beteg és drága a kezelése. De… de nem bukkantak fel, így idejöttem megnézni, hogy mi tart ilyen sokáig… de… fent tudtam volna tartani, amíg akarom. Én csak… én csak nem akartam, hogy bárkinek baja essen és azzal, hogy ti elkezdtek eltűnni, azt hittem, hogy valaki megtámadta önöket és bántotta önöket.
A kihallgatóknak rá kell jönnie, hogy a lány iszonyú naiv és még ha akart volna sem tudott volna nektek ártani, mert még értetek is aggódott.
- Ugye most már mehetek? – kérdezte.

A fickó elnézett a többiek irányába.
- Rendben van, ahogyan azok is, a fejük fájni fog, nem akartam megölni egyiket sem – mondta. – Még csak kihívást sem jelentettek, pedig egy jó harc soha sem árt meg. Gyertek velem!
Intett ezzel Stevennek, Max-nek és Carlnak, odament a kinti csapathoz, akik egy beljebbi sikátorban voltak. A lány szavait lehet hallani, hogy miként védekezik.
- Eresszétek el! – mondta a három egyforma lánynak és Jeff-nek. – Takarodj!
Förmedt rá Lilian-ra, akinek nem kell kétszer mondani és azonnal menekült a helyéről. A punk hajú fickó pedig visszafordult a csapathoz.
- Remek munkát végeztek, de a placcon egy négykarú ürge bezavart, így most én fizetek – mondta.
Előszed a mellényzsebéből nem kevés pénzt és mindenkinek átadja az előre megbeszélt 1500$-t. Sarah csak 1100-at kap, révén, hogy korábban veszített 400$-t, amit még nem fizetett ki.
- Szép munka, ha még érdekli a későbbiekben is titeket hasonló, akkor még látjuk egymást a későbbiekben, meg fogjuk egymást találni. Elpízo na ta kszanapúme színdoma!
Ezzel néhány gyors lépéssel el is tűnt sikátor végén egyedül hagyva a csapatot. Mire visszatérnétek az előbbi helyszínre, ott már egyik leütött punk sem volt ott. Nektek pedig ajánlatos volt a gyors eltűnés révén, hogy a távolban egyre inkább közeledő rendőrautók zaját lehetett hallani.

Vége.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Madison Square Garden - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Madison Square Garden - Page 3 Empty Re: Madison Square Garden

Témanyitás by Sarah Szomb. 08 Okt. 2011, 20:40

A nő szavaira meglepetten nézek.
- Igazi jó szamaritánus. - Mosolygok rá kedvesen, majd megbököm Jeff vállait.
- Engedd el, megérdemli hogy sértetlenül távozhasson. - Erre el is vigyorodok, mióta állok én hozzá így az emberekhez? Nos nem tudom, de valamiért nem lenne szívem bántani egy ennyire ártatlan lelket. Végül ide jön a nagy alak is.
- Hali. - Köszönök neki gyerekesen integetve, de ő inkább parancsol, majd elhajtja a lányt, azt hiszem én kicsit finomabb vagyok.

Ez a lány tényleg elég ostoba, így nyiltan kiadni minden infót.
- Igen persze... SHIELD...- Mondom hitetlenül, nem hiszek neki de ez végül is nem számít. Sarah azt akarja hogy had távozzon szabadon, és hát ki vagyok én hogy azt mondjam hogy " nem mert én még meg akarom ölni "? Valószínűleg szét rúgná a sejhajom.


A lány köp, úgymond, végül is megvan amit akartunk, és ezután pedig had menjen. Utánna kiáltanám hogy " Fuss kislány fuss! " de nem tudom hány éves, és ha idősebb hülyén venné ki magát a dolog, nameg persze minek erőltessem a hangszálaimat. Túl kényelmes vagyok ahoz hogy ok nélkül orditozzak.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Madison Square Garden - Page 3 Empty Re: Madison Square Garden

Témanyitás by Lance Harris Hétf. 10 Okt. 2011, 15:56

Az események közben elengedem a lányt, majd kérdőn nézek Sarahra, hogy mit bökdös engem. Miközben elteszem a pénzt, nézem a loholó lányt hátulról, és azon gondolkozok mit tegyek. Mostmár van egy kevés pénzem, talán vehetnék valami kaját, mert, hogy megmondjam a tutit, rohadt éhes vagyok.
Belegondolok, hogy nem igazán ettem rendesen az elmúlt napokban, csak mindenféle szemetet, és ráadásul ez a fincsa süti is csak illúzió volt... Viszont meglehetősen furcsa lennék így egy étteremben, vagy boltban, így későbbre halasztom a táplálkozást. Igyekszem lepattani a helyről, elindulok egy véletlenszerű sikátorba, úgy is ismerem a környéket nagyjából, nagy meglepetés nem érhet. Maximum találok néhány elverni való fekát, akik ilyen késő este is zaklatják a népet...

_________________
Genocide (Főkarakter); Lance Harris (Lupine njk); Aisha Ayo (X-Diák)
Lance Harris
Lance Harris
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 314
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: Jeff
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Madison Square Garden - Page 3 Empty Re: Madison Square Garden

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 10 Okt. 2011, 16:08

~ Apokalipszis lovasai kaland ~
Résztvetők: Jeff és Sarah

Jeff éppen lelépne már, és valószínűleg a többiek is így tennének, ha még nem tették meg, amikor egy fiatal lány tűnik fel a sikátor végén. A furcsa benne, hogy összesen csak Jeff és Sarah látják őt, még Jane és Fox sem. Olyan húsz év körülinek tűnhet és igencsak hippi ruhákban van, mintha a 70-es évekből toppant volna elétek. A haja és a bőre színe is furcsa, akárcsak a teljesen zöld szeme színe is.

Madison Square Garden - Page 3 1053648-blink_sketch_card_2_by_veripwolf

- Fehér Amerika Kapitány, avagy Jeff és Sarah, ha nem tévedek – szólította meg a párost, még a hangját is csak ők ketten hallják.
Megvárta, amíg választ kap, majd csak utána folytatta.
- Titeket kettőtöket kereslek jó ideje, nem hittem volna, hogy pont most egyszerre fogok rátok akadni. Egy munkalehetőségem van számotokra, amivel csak nyernétek. De csak egy főre van ajánlatom, ti pedig ketten vagytok… Minden bizonnyal hallottatok már a Sok Nevű Istenről…
Tény és való, főleg az X kerületben volt a vallása elterjedt, a 3. világháború alatt bukkant fel és paradicsomot ígért a mutánsok számára. Nagyon sokan tértek át a vallásra, majd a hírek szerint az egyik nap rituálisan áldozták fel a templomukban levő összes hívőt, azóta semmit sem lehetett tudni róluk.
- Sok pénzt kapnátok érte és megbecsülendő munkát. Érdekel titeket?

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Madison Square Garden - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Madison Square Garden - Page 3 Empty Re: Madison Square Garden

Témanyitás by Lance Harris Hétf. 10 Okt. 2011, 17:41

Ijedten, nem... meglepetten fordulok meg, hiszen az igazi nevemen szólítottak, amit még senkinek sem mondtam el. Odanézek, s egy furcsa, lilaszín nő állt ott, de csak én és Sarah veszünk róla tudomást láthatólag. Miután a hölgy igazolást vár a részemről, bólintok, majd megszólalok:
-Igen én lennék az...
Ezután állást ajánl, ma már ez a második... hamarosan ügynököt kell keressek magamnak... Viccet félretéve, elösszőr nem igazán érdekel, de aztán közli, hogy túl sokan vagyunk az állásra, s ez felkelti bennem a versenyszellemet. A nevezett istenségről hallottam már, úgy ahogy, de nem igazán érdekelt a téma. Amikor a sok pénz szóba jön, már eldöntöttem magamban a kérdést, hisz anyagilag erősen megkérdőjelezhető helyzetben vagyok. Gyorsan kimondom a választ, de közben szemem sarkából figyelem Saraht, hogy mit mond. Át se fut a fejemen, hogy ki ez a nő, és honnan tud ennyi mindent hirtelenjében, s mire eszembe jutna feltenni a kérdéseket, már ki is bököm a választ:
-Természetesen elfogadom...
Mindegy, mostmár kimondtam, nem vonom vissza, majd utána kérdezek. Mindig is ez volt a filozófiám, előbb üss, jelen esetben válaszolj, aztán kérdezz... majd meglátjuk mi sül ki belőle.

_________________
Genocide (Főkarakter); Lance Harris (Lupine njk); Aisha Ayo (X-Diák)
Lance Harris
Lance Harris
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 314
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: Jeff
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Madison Square Garden - Page 3 Empty Re: Madison Square Garden

Témanyitás by Sarah Hétf. 10 Okt. 2011, 18:49

Furcsállva nézek a nőre aki a semmiből tűnik fel és tudja a nevem, és úgy tűnik a furcsa fickóét is. Rá nézek a csuklyásra, majd integetve elmosolyodok.
- Szia Jeff. - Ezt ma már egyszer eljátszottam, de azt Maxel, ez pedig már valahogy nem olyan hangulatos.
- Ön nyert. - Mutatok a nőre egy kaján vigyorral, leigazolván hogy igen, én vagyok az egyetlen és eredeti, a csak magam által lemásolható Sarah Storm személyesen. Végül is munkát ajánl, bár nekem már van egy... Vagyis konkrétabban inkább vállalkozásom, ami azért lássuk be... Nem azt mondom hogy jól keres.. De nem is rosszul és amióta megvan nekem Hawai az élet. Kicsit emiatt elfilózok a válaszon, vajon megéri nekem másodállást vállalni?
~ Hát persze hogy meg! ~
- Rendben, elfogadom. - Jelentem ki örömmel telt hangal.

Sarah furán kezd viselkedni, és láthatóan ez a Jeff is... Nem nagyon vágom hogy mi van mert a levegőbe beszélnek.
- Sarah minden rendben? - Nézek rá kérdőn, de nem reagál. Érdeklődve nézek a levegőbe arra amerre ők is, de még mindig sehol senki, pedig az ő szemével is nyomon követem a dolgokat, de így se látok semmi érdekeset, pedig érezni lehet rajta hogy ő komolyan beszél valakivel.


Valami nem stimmel, bár ez a mai napon már nem meglepő, hiszen mik történtek már? Verekedés, munka a semmiből kb, üldözés, egy vízió a jövőbe, vallatás, nyakon vágott valami termetes vadállat... Remek ez a nap...
~ Talán egy újabb altudat? ~ Kicsit elgondolkodtat ez a felvetésem, de igen valószínű hogy arról én is egyből tudomást szereznék.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Madison Square Garden - Page 3 Empty Re: Madison Square Garden

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 10 Okt. 2011, 19:10

A lány elmosolyodott, és bólintott, miközben körbenézett.
- Itt túlságosan sokan vannak, menjünk egy olyan helyre, ahol nincs ennyi árulkodó tekintet a környéken.
Valamilyen szinten igaza volt, alig egy saroknyira voltatok egy nagy koncert helyszínétől és a sikátorok vége is 8. sugárútra nyílt, ahol igen sűrű volt a forgalom. A lány intett és ha követitek, akkor átvezet titeket egy nyugodtabb környékre.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Madison Square Garden - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Madison Square Garden - Page 3 Empty Re: Madison Square Garden

Témanyitás by Steven Hétf. 10 Okt. 2011, 20:55

- A lényeg hogy a kifizetnek bár.. a munkát valójában te végezted el. Mindenestre kösz és viszlát. – Válaszoltam a punknak, miközben elvettem tőle a pénzem, majd közben a lány után néztem. Hallottam mit mondott, elégé hangos volt, miközben menteni próbálta az életét. Úgy nézik ráhibáztam, tényleg csak hősködni akart egy kis pénzért cserébe ám volt valami, ami miatt végül utána eredtem. Biztosra vettem, hogy Sarah is utánam fog eredni, de ha nem akkor is majd rám talál, de most fontosabbnak éreztem az idegen lány után eredni. Mondott valamit egy bizonyos Shield-ről. Nem ismertem, de a szöveg környezetből úgy állapítottam meg, hogy valamiféle hatósági szervezett lehet, még hozzá magas rendű, ha ezzel próbált fenyegetni minket, és a neve alapján egyenlőre biztatónak tűnt. Előbb utóbb úgy is elfog kapni a hatóság, így hát jobb lenne, ha elébe mennék a dolgoknak, pláne ha valaki bevisz oda.
- Állj.. Várj meg!- Kiáltottam utána, majd ugrottam egy hatalmasat, hogy elé kerüljek. Tény hogy a nanitokat gyors futásra nem tudtam túlzottan használni, de hatalmas ugrásokra tudtam végrehajtani velük.
- Nem akarlak bántani Lilian, ha egyáltalán tényleg így hívnak, csak kérdezni pár dolgot. – Szóltam rá miközben felé fordultam és feltartottam a kezemet, hogy lássa, komolyan gondolom. Már az illúzióban se akartam bántani, és amikor kikerültünk belőle, akkor se eredtem azonnal a nyomába, így reméltem, hogy ennyi elég lesz ahhoz, hogy elhiggye, tényleg nincs ártó szándékom.

_________________
Steven Storm
Jake Hamilton - Raziel
Daniel Hamilton
James Hamilton
James Goldman
Steven
Steven
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 505
Hozzászólások régi : 215
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 7. szint - 16 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 33

Karakteradatok
Főkarakter: Steven Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Madison Square Garden - Page 3 Empty Re: Madison Square Garden

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 10 Okt. 2011, 22:16

A lány nem volt túlságosan jó gyorsfutó, mert igen hamar utolérte Steven. Igaz Lilian próbált volna elfutni, de nem nagyon volt rá esélye. Ahogyan Steven leérkezett előtte a lány felsikoltott és próbált hátrálni, de ettől ügyetlenül a fenekére esett. Láthatóan még mindig rettegett és nem igen akarta elhinni, hogy nem fogják bántani, főleg nem azok után, hogy Sarah-ék elmebeteg módjára fenyegették meg a húsbábokkal. A földön próbált pár lépést hátrébb kúszni, amolyan rákmászásban, egyelőre csak addig, hogy rád tudjon rendesen nézni.
- Mi… mit akar? – kérdezte rémülten.
Most már egészen közel értetek az utcához, volt néhány járókellő is, aki észrevette, hogy mi folyik ott, ahol ti vagytok, de jó amerikai állampolgár révén inkább haladtak tovább anélkül, hogy beavatkoztak volna a dolgotokba.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Madison Square Garden - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Madison Square Garden - Page 3 Empty Re: Madison Square Garden

Témanyitás by Steven Szer. 12 Okt. 2011, 19:11

- Csak segítséget szeretnék kérni. – Mondtam Liliannek gyengéd és nyugodt hangon legalábbis próbáltam. Közben oda nyújtottam neki a kezemet hogy felsegítsem.
- Említettél valamiféle Shield-t és hogy ott vannak ismerőseid. Mi féle szervezet ez a bizonyos Shield? – A hangomon halható volt, hogy nem csak viccelek, tényleg gőzöm se volt arról, hogy miféle szervezet lehet és hogy kik ők. Nem mintha ezt titkolni próbáltam volna. A rendőrség az előző világban nem volt túl megértő, de a kormány szervezetek már inkább, bár így is csak szolgaként tartottak ott mindenféle jog nélkül, de legalább nem vadásztak rám. Az utcán lévőkkel egyenlőre nem törődtem, ha feltűnne a rendőrség, akkor gyorsan el tudnék menekülni, még akár a lánnyal együtt is, bár erőszakkal nem akartam magammal vinni.

_________________
Steven Storm
Jake Hamilton - Raziel
Daniel Hamilton
James Hamilton
James Goldman
Steven
Steven
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 505
Hozzászólások régi : 215
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 7. szint - 16 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 33

Karakteradatok
Főkarakter: Steven Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Madison Square Garden - Page 3 Empty Re: Madison Square Garden

Témanyitás by Thorhalla Pént. 14 Okt. 2011, 09:04

A lány meghökkenve nézett Stevenre a kérdése után. Idegesen nevetett fel, igaz leginkább ez a pániktól volt, mivel éles magasan hangon történt.
- A SHIELD – kezdte. – Hol… hol élt maga, hogy még erről sincs fogalma? Ők a Stratégiai Veszélyelhárítás, Logisztikai és Hírszerzési Igazgatóság, a Föld legnagyobb katonai és terrorelhárító egysége…
A név alapján ez sem volt sokkal jobb, mint amitől Steven tarthatott, hogy lehet, hogy ők is kormánypárti csapat, arról pedig egyelőre semmit sem tudott, hogy miként is bánhatnak a hozzá hasonlókkal.
- Mindenhol ott vannak szinte a Földön, Jonathan Miller ezredes vezetésével alapította újra a Bosszú Angyalai – magyarázta tovább.
Jon Miller neve pedig Steven számára tökéletesen ismerős volt, hiszen Venom-ként a saját világodában ugyanúgy az X-fegyver csapattagja volt, mint ő magad.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Madison Square Garden - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Madison Square Garden - Page 3 Empty Re: Madison Square Garden

Témanyitás by Steven Szomb. 22 Okt. 2011, 15:18

- Értem. – Válaszoltam a lánynak miután elmondta, hogy miről is van szó.
~Venom. Úgy tűnik hogy a vér mégsem válik vízzé. Mindenesetre ő talán tudja, hogy mi is történt, ha egyáltalán még megismer. Jelenleg ő az egyetlen aki segíthet rajtam. Bár ha nem ismer fel, van rá esély, hogy meg fog ölni. Elvégre ez a bizonyos „Bosszú angyalai” nem valami bíztató elnevezés egy csapatnak, pláne ha egy kormányszervezetnek dolgoznak.
- Nem tudom mi történt, de minden.. megváltozott. Szóval a SHIELD ezt a bizonyos „Bosszú angyalai” fedőnevű csapatot használja a nem kívánatos személyek kiiktatására? Ahonnét jöttem ott ismertem egy Jonathan Miller-t aki a katonaságnak dolgozott egy elit csapatban. Azt mondtad vannak kapcsolataid a SHIELD-ben. Tudnál segíteni nekem, hogy találkozzak Miller ezredessel? – Egy kicsit zavart voltam, mert nem értettem, hogy mi is történt.
~Ha ez az a Miller akit én is ismerek, akkor velem együtt kellett volna idejutnia. Vagy lehet, hogy én csak pár évvel később jöttem át? Vagy talán ez nem is az a Miller, akit én ismerek?
- Mindenekelőtt tudnál egy képet mutatni erről a bizonyos ezredesről?

_________________
Steven Storm
Jake Hamilton - Raziel
Daniel Hamilton
James Hamilton
James Goldman
Steven
Steven
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 505
Hozzászólások régi : 215
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 7. szint - 16 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 33

Karakteradatok
Főkarakter: Steven Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Madison Square Garden - Page 3 Empty Re: Madison Square Garden

Témanyitás by Thorhalla Vas. 23 Okt. 2011, 11:21

Lilian úgy nézett rád, mint aki még nem látott embert. Ha eddig nem hitte volna, hogy őrült vagy, most már teljesen biztosan elkönyvelte mindezt.
- Mégis miről beszél? – kérdezte dadogva. – A Bosszú Angyalai a világ elsőszámú szuperhős csapata! A jófiúk között is a legjobbak! Maga meg lealacsonyítja őket valami bérgyilkosoknak?! Hol élt maga eddig? A föld alatt?
Jon nevére bólint, nem volt számára ismeretlen, ahogyan itt valószínűleg senkinek sem.
- Miller ezredes, persze ismeri mindenki a nevét – bólintott a nő. – Volt USAF százados, majd SWAT tag, majd Szövetséges Államok hadseregének századosa, utána a Bosszú Angyalainak vezetője é a Project: Pegazus védelmi parancsnoka egy időben. Lyron király és Melissa királynő esküvőjén a király tanúja, így a királynőé az a bátyja, az a szatír, Gorgon azt hiszem. Majd utána a társaival újraalapították a SHIELD-et, soron kívül ezredesi rangot kapott és a SHIELD igazgatója lett és ekkor adta át az Angyalok vezetését is Steven Grant Rogers-nek. A nyomására lett vége a 3. Világháborúnak és kényszerítette békére a teljes világot és érte el, hogy a Szövetséges Államok, ma újra USA nyilvánosan kérjen bocsánatot Asgardtól… ezt mindenki tudja.
Kissé hisztérikusan nevetett fel a kérdésen.
- Persze, majd csak úgy besétál a SHIELD igazgatójához…
Előhalászta félve a telefonját a táskájából, majd pötyögött rajta valamit és a SHIELD honlapjával az elején odamutatta feléd Jon Miller képével, akit nem tudtál nem felismerni, Venom volt az, csak itt nem tűnt semennyire sem őrültnek, hanem egy komoly megfontolt katonának.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Madison Square Garden - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Madison Square Garden - Page 3 Empty Re: Madison Square Garden

Témanyitás by Steven Vas. 23 Okt. 2011, 11:59

Egy kicsit túl sok információt mondott el nagyon rövid idő alatt a lány, és így Sam nélkül eltartott egy ideig mire értelmeztem is azt amit mondott. Túlságosan hozzászoktam már ahhoz, hogy mindent azonnal megértek. Kezdtem kételkedni benne, hogy ez ugyan az a Miller lenne akit én ismerek, elvégre az akit én ismertem cseppet sem mondható jóságosnak. Na persze a csapatunkban azt hiszem az egyik legjózanabb tag volt, de ha tekintettbe vesszük, hogy miféle őrültek voltak ott akkor ez nem tűnik túl nagy bóknak. Mindenesetre továbbra is ő tűnt a legjobb lehetőségnek, aki segíthet rajtam. De ilyen igazságtudattal ha emlékezni fog rám, akkor vajon mit fog tenni? Majd kiderül,,, ha odáig eljuttok.
- Gorgon..- Ízlelgettem a nevét mikor Lilian megemlítette és jól az agyamba véstem. Ahogy körbe írta és amit a pasas mondott a raktárban, az alapján ő lehetett az ellenfelem az Attilanon. Őt is meg kell majd találnom, akár emlékszik akár nem a mi befejezetlen csatánkra és pontot kell tennem az ügyre. Lilan nevetve vázolta fel azt, amit épp terveztem és nem igazán értettem ez miért olyan nevetséges. Elvégre ha a jófiúk közé tartoznak, akkor mi lehet a probléma ezzel.
- Igen valahogy úgy tervezem. Ha segíteni nem is akarsz benne, legalább megmondanád, hogy merre találom meg a legközelebbi SHIELD létesítményt?

_________________
Steven Storm
Jake Hamilton - Raziel
Daniel Hamilton
James Hamilton
James Goldman
Steven
Steven
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 505
Hozzászólások régi : 215
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 7. szint - 16 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 33

Karakteradatok
Főkarakter: Steven Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Madison Square Garden - Page 3 Empty Re: Madison Square Garden

Témanyitás by Thorhalla Vas. 23 Okt. 2011, 23:02

A lány még mindig félve nézett rád, most már amiatt is, hogy őrült vagy, pluszban még képességgel is rendelkezel, legalább is ő így látta a hatalmas ugrás után, illetve abból, hogy ti lettetek utána küldve a punkoknak.
- SHIELD negyed – mondta. – Chelsea-ben, minden épület ott van, minden központ.
A telefonját visszahúzta és idegesen lépett hátrébb még két lépést tőled.
- Ugye most már elmehetek? – kérdezte remegő hangon.
Kicsit olyan hangon, mint aki maga sem hiszi el, hogy tényleg engedni fogod azt, hogy elmenjen innen. Idegesen nézett többször körbe Lilian, hogy merre is lehetne elszökni, neked meg szerencséd volt a járókellők közül még mindig nem szólt senki és nem eredt a lány megsegítésére.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Madison Square Garden - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Madison Square Garden - Page 3 Empty Re: Madison Square Garden

Témanyitás by Steven Szomb. 29 Okt. 2011, 21:40

- Értem. Köszönöm. – Mondtam a lánynak. Persze egy kicsivel több infónak is örültem volna, de remélhetőleg ez a New York hasonlít még a régire, így eltudok majd jutni Chelsea-be. Ott már biztos nem lesz olyan nehéz eljutni a Shieldnek az egyik épületébe. Az már más kérdés hogy onnét hogyan tovább.
- Természetesen elmehetsz. Köszönöm az infót. – Mondtam Liliannek miközben hátat fordítottam neki, hogy körbe tudjak nézni hol is vagyok jelenleg. – Ha megfogadsz egy tanácsot, legközelebb előbb nézd meg, hogy kinek vagy kiknek akarsz segíteni és csak utána döntsd el, hogy megéri-e segíteni. Viszlát. – Ezután gyalog elindultam Chelsea felé. Bár volt nálam pénz taxira vagy akár háztetőkön ugrálva is hamar odaérhettem volna, de úgy gondolta jobb lesz inkább szép lassan nyugodt tempóban elsétálni oda, addig is szemügyre véve a változásokat.

//Foyltatás Chelsea>Shield negyed/Ellenőrzőkapu//

_________________
Steven Storm
Jake Hamilton - Raziel
Daniel Hamilton
James Hamilton
James Goldman
Steven
Steven
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 505
Hozzászólások régi : 215
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 7. szint - 16 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 33

Karakteradatok
Főkarakter: Steven Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Madison Square Garden - Page 3 Empty Re: Madison Square Garden

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

3 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.