A Kék Körzet romjai (Hold)

Az egykori kree kolónia romjai, amit még a Nagy Evolúcionista pusztított el.

Hirtelen más helyen kötünk ki, körülnézek és látom már nincs mindenki itt, a régi Kree kolónia helyén vagyunk, a Kék Körzet romjainál. Egy ideig hallgatom Apokalipszis abszurd mondandóját, amit a hátunk mögül jövő hang szakít félbe. Rögtön megfordulok, az Evolucionisták azok. Beizzítom az erőimet, nem sejtek jót, Apo ugyan megpróbál tárgyalni velük de szerintem ezek az alakok nem akarnak tárgyalni, sőt biztosra veszem.
~ Mind hazudtatok. Ugyan mire vonatkozhat ez a mondat? Miért hazudtunk volna és kiknek hazudtunk? Csodálom, hogy egyáltalán olyan nyelven szólnak amit megértünk, egyre több a kérdés.
Egyelőre nem teszek semmit, nem támadok. Ha viszont ők indítanak felénk valamilyen támadást próbálok egy tűzfalat felvonni, hogy ezzel védhessem ki a támadásokat és védjem meg a többieket.

Csak a hosszú évek meditációs tapasztalata miatt vagyok képes megállni, hogy üvöltve az asztalba üssek a mutáns vezetők válasza hallatán. Hát tényleg ennyire ostobák?! Tényleg nem képesek belátni, hogy mi ellen küzdünk, hogy mi forog kockán? Csak azt tudom, elképzelni, hogy nem fogtak fel egy szót sem az elhangzottakból. Az egész fajukat, és talán a világot is képesek pusztulásra ítélni csak azért, hogy ne kelljen együttműködniük Apokalipszissel és félretenniük a politikai berendezkedésekről alkotott véleményüket?! Ekkora dühöt és kétségbeesést nagyon régen nem éltem át. Nincsenek szavaim arra, amit a két mutáns vezető iránt érzek. Hogy lehetséges, hogy egy egész faj sorsa, és talán közvetve az egész világé ilyen alakok kezébe került? De nem engedhetem meg magamnak, hogy itt leragadjak. Tovább kell lépnem, bármilyen nehéz is. A Sors remélem irgalmas lesz népükhöz és hozzánk is. Mást nem tehetek.
- Akkor távozzatok! - mondom nekik keményen. Csak hátráltatnának minket ha itt lennének, és talán még fel is használnák az információkat ellenünk, megpróbálva az Evolucionisták kegyeibe férkőzni. Miután elfordulok tőlük, képtelen vagyok újra rájuk nézni.
A többség szerencsére nem ilyen elvakult. Egyedül a démon nő válasza miatt aggódom még. Szó nélkül hallgatom végig, amikor megszólal.
~ Hát tényleg azt hiszed, hogy bízom Apokalipszisben? Nem látod, hogy azért nem keresem vele a konfliktust, hogy ne hátráltassa a tárgyalást? Nem tudom még, hogy kik itt az igaz barátaim, túl sokáig éltem távol a világtól, de azt tudom, hogy ő nem az. De rá is szükségünk van. - gondolom magamban, de arcom kifejezéstelen. Talán a tetteim alapján megérti majd. Hatalmas kő esik le a szívemről, amikor végül kimondja, hogy támogat. Nem tudom, hogy mennyire bízhatok benne, de ebben a pillanatban nagyon hálás vagyok neki.
- Köszönöm. - válaszolom.
Most, hogy ezt tisztáztuk, elkezdhetnénk a tervekről beszélni, de erre már nincs időnk. Újabb teleportáció következik. Miért, és ami még fontosabb, hová? Érkezéskor körülnézve azonnal látom, hogy az űrben vagyunk, nem a földön. Nem is lehetünk olyan bolygón aminek légköre van, de egy város romjai közt állunk. A távolban a Föld látszik. Egy ötletem van csak: az egykori Kék Körzet. De miért vagyunk itt? Mielőtt kitörne az újabb vita, a hátunk mögül vérfagyasztó hang hallatszik. Megfordulva szemtől-szemben találjuk magunkat az Evolucionistákkal. Miért vannak itt? Miért nem támadnak? Nem áll össze a kép. Mit jelent, hogy mind hazudtunk? Apokalipszis rögtön hozzám is fordul, hogy adjam át a tárgyalás jogát, de én határozottan megrázom a fejem. Tudom, hogy nekem kell cselekednem, még ha ő is hasonlít hozzájuk a legjobban. Nem is az a fő ok, hogy nem bízom az ügyhöz való hűségében, hanem, hogy ezzel önként adnám át neki a vezetést, ami káoszhoz vezetne. Ha Apokalipszis tárgyal a nevünkben, ennek a törékeny egységnek rögtön és visszafordíthatatlanul vége. Ez sokkal nagyobb veszteség, mint amennyit Apokalipszis közelebbi nézőpontjával nyerhetünk. Bátran merem ezt gondolni, mivel a tárgyalás során nem tűnt úgy, hogy sokkal többet tudna az ellenségről, mint mi. Most meg kell mutatnom a többieknek, hogy kiállok értük.
- Nem, Apokalipszis! - válaszolok ellenkezést nem tűrően. - Engem választottak ki vezetőnek, nekem kell vezetnem a tárgyalást és így is fogok tenni.
Ezzel előrelépek és határozottan az Evolucionistákra nézek.
- Vasököl vagyok, a Föld vezetőinek választott képviselője. - mutatkozom be, majd így folytatom: - Mondd, milyen hazugságról beszélsz?
Nem ellenséges a hangom, de határozott. Nem keresem a konfliktust, főleg nem most. Azt hittem, hogy ennyi tárgyalásra sem kerül majd sor, hanem a támadással kell majd szembenéznünk. Talán nem elkerülhetetlen a harc?

Az Evolucionisták nem támadnak, ez meglepő számomra. Egy ideig figyelem őket, próbálom kitalálni mit akarhatnak. Közben Vasököl veszi át a szót Apokalipszis helyett, úgy látszik mégis jó vezető válhat belőle. Figyelek minden kis mozdulatra és jelentéktelennek tűnő részletre, hátha feltűnik valami fontos, valami amit még felhasználhatok egy csatában. Elemezgetés közben érnek az emlékek, régen volt nagyon régen, nem volt ott mindenki, ez megmagyarázza, hogy miért csak mi kerültünk ide a tanácsteremből. Teljesen átélem a helyzetet, persze így már értem, valóban hazudtunk. Aztán hirtelen valami más is eszembe jut.
~ Várjunk csak. Pont még fiatal koromban volt egy eset... a nácis, ott is valósnak tűnő emlékek voltak.
- Érdekes. De, semmi nem garantálja, hogy nem csak előre elkészített emlékeket láttunk.
Ennyit még hozzáfűzök az egészhez. Majd tartom a pozícióm, ugyanúgy készen állok egy tűzfal létrehozásához ha támadás érne minket. Jobb felkészülni, ki tudja mikor támadnak ránk.

A látomás, vízió, vagy emlékkép, akármi is, kizökkent abból az állapotból, amiben eddig voltam. Nem erre, hanem valami fizikai beavatkozásra számítottam, egy támadásra, vagy talán egy magyarázatra a felmerülő kérdésekre, nem pedig egy olyanra, amilyet végül is nyújtottak.
A jelenet, ami lejátszódott, nem tudom, hogy igazi-e. Egyszerűen lehet, hogy csak valami trükk. Viszont akkor nem vádolnának meg hazugsággal, amit amúgy elég sértőnek tartok magam részéről.
Visszaemlékezek, kutakodok a memóriámban, mi maradt meg abból az időből, és hogy valóban így történtek-e az események, ahogy azt láthattuk az előbb.
Viszont mikor megszólalok, úgy kezelem az általuk levetített múltat, mintha valóban megtörtén volna, mert csak így van értelme vitába szállni velük, úgy vélem. Ha egyáltalán érdemes vitába szállni velük…
- Hosszú évek teltek el, és temérdek változás állt be ez idő alatt. Akár mennyire is szoros pórázon tartanánk a Földet, az azon burjánzó élet igyekszik azt folyton levetni magáról, kilazítani, és volt, mikor nem voltunk elegek ahhoz, hogy visszaszorítsuk. Most már túl sok élet kiontásába kerülne az, ha megpróbálnánk „rendet” teremteni - közlöm velük az álláspontomat a témában.
Most pedig, jobb lesz felkészülni, ha netán akcióra kerülne sok. Ha meg nem, akkor csak idő kérdése, úgy is az lesz ebből. Minden ehhez hasonló nézeteltérés végül abban kell elsimuljon, nem lehet könnyed vitával és eszmecserével békét teremteni.

Csöndben nézem végig a látomást. Tényleg megtörtént volna? Mindannyian ott vagyunk és megegyezünk az evolucionistákkal arról, hogy a mutánsokat, az evolúció következő lépcsőjét védjük. Akkor még én is mutáns voltam, de még így is... hajlandó lettem volna ilyet tenni? Akkor még ugyan nem volt a többi faj, csak emberek és mutánsok, de még így is. Hiszen pont ez ellen harcoltam, legalábbis az emlékezetemben ez él. A mutánsok felsőbbrendűsége és az emberek elnyomása volt az, amit minden áron meg akartam szüntetni. Hogy lehet, hogy akkor emellé álltam be? És miért csak most kerültek elő ezek az emlékek? Hol voltak eddig? A többiek szavait meglepődve hallgatom. Ők vajon biztosak benne, hogy ott voltak? Bár nem mindenki beszél úgy, mintha emlékezne, vannak akik nem adják jelét a bizonytalanságnak. Minden pillanattal rengeteg újabb kérdés merül fel. Heka bölcsen beszél, és egyet is értek vele, de nem hiszem, hogy ilyen elvek mentén gondolkodnának az evolucionisták. Az a baj, hogy csak erre a homályos foltra emlékszem a történtekből, így nem tudom sem a saját okaimat, sem összehasonlítani a mostani szituációval. A vízió szerint ugyanott voltunk, mint mielőtt idekerültünk, tehát az a találkozó is az ősi istenek szervezésével folyhatott le. Mennyiben lehet az ő művük? Túl keveset tudok. Azt azonban tudom, hogy a harc nem megoldás. Nem remélem, hogy ezek ellen a szörnyetegek ellen bármi esélyünk lenne. Valószínűleg elsöpörnének mindannyiunkat, mint néhány porszemet. Az evolucionisták vezetőjének tűnő alakra emelem tekintetemet ismét, és így szólok hozzá:
- Megmutattad mi történt akkor, de valamit nem értek. Hogy lehet, hogy eddig nem voltak emlékeim a történtekről? És az elhangzottakból ítélve ezzel nem vagyok egyedül.
Nincs értelme nyíltan megvádolni őket a hazugsággal, annak semmi haszna nem lenne, de a válasz talán megmagyaráz bizonyos dolgokat. Vagy csak újabb kérdéseket vet fel... A szemem sarkából látom, hogy a többség támadásra készül, de én nem adom jelét ennek. A csím áramlása kissé felgyorsul, de nem helyezkedem harci állásba. Nem akarom provokálni őket. Ha még esélyünk is lenne ellenük, akkor sem lehet megoldás a harc, legalábbis most még nem. Annyi a homály, annyi a félreértési lehetőség.

// Van igény *-* de továbbra is mérsékelten leszek :/ //

Kérdések röppennek, és úgy tűnik az idegenek mások, mint amilyennek gondolta őket. Valahogy békésebbek. Nem olyan gyilkos szörnyetegek, mint tudatosan a földiek közül néhányan, de a fenyegetésük továbbra is valós. Mi több, könnyen lehet hogy az ő akaratuk távolította el a potenciális ellenfeleket, Apokalipszist és a többieket, jó esetben vissza a Földre, de akkor is alapvetően áthidalhatatlannak tűnő távolságra... Vagy az istenek döntöttek volna a visszahívásukról?
Bármi volt is az ok, Heka nem hagyhatta hogy a szívében éledő békés elfogadás miatt hagyja eljátszani a különféle fajok életét. Kezdett öreg lenni, és gyermek nélkül, a színház volt a családja. Nem csak mutánsok, de emberek is épp úgy tartoztak hozzá, ahogyan Egyiptom képviseletében is egy hatalmas családért felelt, ezúttal pedig a Föld népeiért, s bár nem viselte egyedül a terhet, nem inoghatott meg. Az könnyen megingathatta volna a többieket is. Ennyire pedig nem állt jól a szénájuk.
-Nem is vonom kétségbe a tervszerű kezdetet, s roppant hálás is vagyok érte. De az élet csakis önmagáé. Ezen a ponton nem tudok egyet érteni a kísérlet elindítóival. Ám ha mégis kísérletként fogjuk fel, mennyit veszítenek a nyerhető tudásból, ha ezt a sokféle, pulzáló változást félresöprik? Nem is mérhetem el hány világot hagytak megszületni majd hány világon választottak ki egyetlen fajt elpusztítva a többit, de mondjátok meg nekem, mennyi tudást veszítettek el ezáltal? És nem támasztja-e alá jobban a kísérleteiket ha van egy olyan világ, ami beavatkozás nélkül működik? Tudom, hogy ti a végrehajtásért, és nem a döntésért feletek. Tisztában vagyok ezzel, de ez esetben talán tudtok kommunikálni velük is. A Celestialokkal. Ők a nagy változás után is úgy vélik hogy csak a mutánsok élhetnek? Az egyszerű emberek, a mágusok.. mindenki másnak el kell vesznie? A fejlődés egy pontján már eljutottunk addig, hogy csak mutánsok taposták a földet, de az fele ilyen érdekes sem volt. -a mondat utolsó részére ifjúkori emlékképek villantak be. Voltak jó pillanatok, nagy kalandok, de az igazi, vágyott élete a Társulattal kezdődött el.
A kellemes emlékek közül az Amandának szánt válasz hozta vissza a Végső háborúról, amitől felállt a szőr a hátán. E két szóban olyan fenyegetés koncentrálódott, ami még ezeken a lényeken is túlmutatott.
-Miféle végső háború?-kérdezte óvatosan, remélve hogy még mindig nem feszítette túl a húrt érzelmes beszédeivel. Úgy tűnt a beszélgetés egy második körös tanácskozás felé haladt, mely során a váddal érkező pusztítóktól talán mégis újratárgyalják a helyzetet. Heka legalábbis reménykedett ebben. És persze kíváncsi volt, hogy az istenek vajon mennyit tudnak erről a végső háborúról...
A kék válasza is hasonlóan rossz érzéseket keltett. Nem kételkedett abban hogy a jelenlévők szívesen viselték volna a terhet, amit a döntés jelentett, valami jobb, nemesebb célért, mások helyett is. De a múltbéli döntés súlya megalapozott, erős kellett hogy legyen. Az viszont az eddigi képekből nem derült ki.
-Szeretném újra látni az akkori tanácskozást. Szeretném ismerni a részleteit. Tudni, mi alapján döntöttünk végül.-Heka szavaiból a tudás vágya, nem a bizalmatlanság csengett.

Apokalipszis, és még páran eltűnnek. Vajon miért? Esetleg így könnyebb lesz velünk leszámolni? Nem, ezek itt sokkal kulturáltabbak, ha lehet rájuk ezt a sót használni. Nem tudom, mi okból szívódtak fel.
- Végső háború? - kérdem, mikor választ ad nekem az egyikük. Végső? Ez azt jelentené, hogy azt nem követné több háború? „Ahhoz, hogy rendet lehessen teremteni, előtte káoszba kell taszítani mindent” Jut eszembe valahonnan.
- Milyen oldalak vannak? – kérdem. Most a földi lények különböző fajainak oldalairól beszél, vagy esetleg másról?
Miután az Evolucionisták vezetője is elmondja a mondandóját, nem állom meg, hogy hozzáfűzzem a saját véleményemet.
- Azt állítjátok, hazudtunk. De ha nem emlékszünk arra, hogy meghoztuk ezt a döntést, mégis mi módon tarthattunk ki volna mellette? Miért akartok behajtani rajtunk olyan ígéreteket, amikre nem is emlékszünk?

Végül nem egy harc, hanem egy beszélgetés bontakozik ki a helyzetből. Figyelmesen hallgatom a kérdésekre adott válaszokat.
~ Mind egy nagy kísérletnek a részei vagyunk, a teremtés kísérletének részei, ez reális még ha egyes vallási nézetekkel szemben is áll. Ugyan akkor szerintem a teremtőnek nincs korlátlan hatalma az élet felett, még ha ő alkotta is. Nyilván ezzel nem értenek egyet.
Egy ideig várakozok Vasökölre, végül is ő a mi vezetőnk és eddig is remekül tárgyalt velük. Talán nem kell most vérnek folynia ahhoz, hogy dűlőre jussunk, rég nem történt ilyen. Ennek ellenére még mindig készen állok, hogy védekezzek, védjem a többieket ha harcra kerül a sor. Pár perc hallgatás után én is hozzászólok.
- Atlantisz királynője jól mondja, hogy tarthattunk volna be az ígéretet ha nem tudtunk róla. Egy faj mindenképpen kiemelkedik majd, de arról az idő is dönthet, az erősebb, okosabb, gyorsabb, alkalmazkodóbb kiszorítja a többit. Még ha nem is úgy mint a természetben a háború színtéren mindenképp. Háborúk voltak és lesznek, fáj belátni de a földön mindig is lesznek. Miért van most szükség beavatkozásra?

A kozmikus energiával körbe veszem magunkat, de a növények ellenállóak lesznek az ilyen hőmérsékletű és erejű lángokra is, ilyennel eddig még nem találkoztam. Miután az indák átjutnak a lángfalon próbálok mindenkit felemelni és így menekülni, de az indák még így is elérnek. Ekkor egy villanás következik, tudom, hogy Jay volt, hallom a lihegését is. Felé kapom a tekintetem, hogy lássam jól van-e. A volt Kék-Körzetben vagyunk, távolabb a Marstól, de még elég közel a Földhöz, ahol az Evolucionistákkal tárgyaltunk, természetesen körülnézek, hogy felmérhessem a területet. Jack felvetése bennem is elindít egy gondolatmenetet, amit most szokásomtól eltérően hangosan is kimondok.
- Nem tudom... az biztos, hogy képesek olyan gyorsan fejlődni, ezt mi is láttuk. De a Celestialok kozmikus szinten is túl erősek, az én erőm sem képes megállítani a lényeket és lehet másoké is kevés lenne hozzá. Valamit mégis tennünk kell, nem hagyhatjuk elpusztulni a Földet... kell egy megvalósítható terv.
A többiekre nézek, hátha valakinek van valamilyen használható elképzelése. Elég kilátástalan a helyzet.