Mars (Naprendszer)

Száguldanék vissza de nem valami akadályoz, a föld kezd magához húzni, mintha nem lenne elég erőm vagy a gravitáció nőne drasztikus mértékben, még próbálom magam fellökni és lábbal érkezni a talajra, hogy ne arccal csapódjak be.
~ Mi történik? Valami blokkolja az erőm vagy annál is erősebb és irányítja?
Miután leérkezem és megpróbálom magam összeszedni azonnal körbenézek, hogy kinek vagy minek lehet akkora ereje, hogy még az ilyen szintű kozmikus erőket is irányítsa. Végül megpillantok egy nőt, talán ő a válasz a fel nem tett kérdéseimre, de mivel ő kérdez előbb, amint sikerül felállnom és kicsit megmozgatni a végtagjaim válaszolok.
- Andrew Ramirez, a Galaxis Védelmezőinek tagja vagyok. És azért érkeztem a bolygóra, hogy megvizsgáljam az itt lévő élővilágot. Régen minden kihalt volt és látszólag pillanatok alatt ez megváltozott. És önben kit tisztelhetek?
Közben azért figyelek a környezetemre, mozgásokra, hogy van-e itt még valami vagy készül-e valamire a nő, nem sokat tudnék tenni ellene, de biztosra megyek, nem szeretem az ilyen meglepetéseket.

A békés hozzáállás ismét segít, megtanultam már, hogy sokszor ez a célravezetőbb mint az értelmetlen harc, főleg hátrányból indulva. Csendben hallgatok és közben folyamatosan jegyzem meg az információkat, elég sok érdekeset mond számomra. Mikor int akkor lassan én is elindulok, ezúttal gyalog, megprübálok felvenni egy kényelmes tempót.
- Értem. Említetted hogy "ők" nem fognak örülni nekem. Kik is ők pontosan? Feltételezem azok akik újra életet teremtettek ezen a helyen vagy ők felügyelik az itt történő dolgokat. Ezt szeretném tudni. Egyébként megértem, nem szabad, hogy a Mars is a Föld sorsára jusson, de én nem az emberiségtől féltem ezt a helyet, csak Apokalipszistől, ő már egyszer elpusztította ami itt volt. És bármikor megtehetné még egyszer.
Kíváncsian várom a válaszokat, remélem nem kérdeztem olyat amit nem lett volna szabad. Közben azért figyelek a környezetre is, hogy merre megyünk és mikor bukkannak fel a többiek.

Rövid séta után visszaérünk a kis tisztásra, ott meglátom a többieket, egy magas sárga bikaszerű alak van köztük, nyilván ő az aki után mentem, nem tűnik agresszívnak, nyilván szót értett a többiekkel. Hirtelen megtorpanok egy pillanatra, ahogy látom Jay-t sárgán pulzálni a levegőben, vele van Heka is, elég veszélyesnek tűnik a helyzet. Már készülnék, hogy én kapjam el a fiút és repítsem ki az űrbe, hogyha nagyobb robbanás következne be akkor megvédhessem a csapatot és ezt az élettel teli helyet, de erre nem kerül sor csinál valamit Jay-el aki elalszik. Még mindig csodálom, hogy mekkora hatalommal rendelkezik ez az ismeretlen nő. Közelebb érünk és egy párbeszéd alakul ki, végre több információ is elhangzik, ezért csak állok és türelmesen, figyelmesen hallgatom az elhangzottakat. Néhány másodperc után viszont a hideg fut végig a hátamon.
~ Rendben, pár év és Jay talán megtanulja annyira uralni az erejét, hogy ne legyen veszélyes, majd a többi védelmezővel egyeztetek erről. Várjunk? A Celestialok? Az Evolúcionisták adtak haladékot, de ők inkább, ezt felülírják és saját szabályaik szerint cselekednek? Már a Föld is közvetlen veszélyben van. Nem ez nem lehet, így is nagy árat fizettünk azért a tíz év haladékért.
Némileg hátrébb húzódok és szembe helyezkedek Arianaval és az ismeretlen lénnyel, egy ideig figyelem őket, próbálok olvasni az arcukról, hogy mit akarnak tenni. Tisztában vagyok azzal, hogy az előbb is könnyen átvették az uralmat a kozmikus erők fölött, így nincs sok esélyem.
- Mit akarnak a Celestialok a Földdel? Mit küldtek a bolygóra?
Teszem fel a kérdéseimet és türelmetlenül várom a válaszokat.

Ahogy egyre több információ kerül elő a Celestialokról és a tervükről, az új evolúcióról úgy egyre tehetetlenebbnek érzem magam, bár már rendelkeztem információkkal róluk ezelőtt is. Ezután jönnek a képek, a lényekről amelyek a földieket pusztítják el, egy egész invázió, ami a jelenlegi fajok pusztulásával fog véget érni. Tudom, hogy valahogy ezt az egészet meg kell akadályozhatnunk, akkor is ha képtelenek vagyunk rá, legalább meg kell próbálnunk. Ökölbe szorítom a kezem, ahogy végignézek a csapaton látom, hogy Jack türelme is fogytán van, nem csak az enyém, talán David és Heka kezeli a legnyugodtabban az egészet.
~ Nyugalom. Ha most nekik esünk azzal semmit nem érünk el, percek alatt elintéznének minket, más megoldás kell. De az idő telik, és a Földön egyre többen és többen halnak meg.
Megpróbálok még utoljára valamilyen más módszert keresni, még akkor is ha később megbánom. Közben figyelek Jack-et, nehogy idő előtt nekik rontson és csak rontson a helyzeten, akkor inkább próbálom az erőmmel megállítani, vagy lassítani.
- És erre miért van szükség? Miért kell több milliárd életet kioltani és újat alkotni helyette? A Földön előbb-utóbb kiemelkedett volna egy faj, ez teljesen ésszerűtlen döntés.
Remélem, hogy legalább egy olyan választ kapok amiből ki tudok indulni, mert a helyzet elég reménytelennek tűnik, legalábbis ebben a pillanatban, de már megtanultam, hogy percek alatt változhat meg minden.

Az eddigi éles beszélgetés hirtelen átcsap nyílt fenyegetésbe, mikor felajánlják, hogy válasszuk meg a halálunk helyét, idejét és módját. Még meghallgatom, hogy ők maguk sem tudják, hogy mi lesz a Földdel, és azt rábízzák egy most fejlődő humanoid lényre. Türelmem ellenére nem bírom már tovább visszatartani magam, érzem ahogy a lángok felcsapnak a testem körül, ökölbe szorítom a kezem és az öklöm körül is megjelennek a lángok, de nem tudatosan, rég volt már ilyen, hogy az érzelmeim hívták elő a lángokat.
- Elég ebből az őrületből! -emelem fel a hangom.
Ha a Celestialok küldöttjei nem blokkolják az erőmet, vagy tesznek ártalmatlanná más módon akkor előre nyújtom a jobb karom és abból egy lángoszlopot indítok meg páros felé, majd utána a gubóból éppen kitörő másik lény felé. Legbelül tudom, hogy az éppen most megszülető lények nem tehetnek arról, hogy mik is ők és mit kell tenniük, nem ők választották, megszabták nekik, és ezért joguk van az élethez, ugyanúgy min más lényeknek, de most a harag elnyom bennem minden más érzelmet. Már régen nem éreztem ilyen váratlan és erős érzelmet, nem is tudom jól kezelni.

//Elnézést az elég nagy kimaradásért//

Igen zavaró hallgatni, hogy úgy beszélnek rólunk, mint akiknek hatalma van felettünk, és mi tehetetlenek volnánk velük szembe. Először, hogy nincs jogunk az ő Kertjükbe lépni... aztán nem áll hatalmunkban megvédeni a saját bolygónkat egy apokalipszistől, mert a felsőbb teremtmények úgy határoztak, de ahhoz viszont van jogunk, hogy megválaszthatjuk halálunk mikéntjét. Felháborító és tűrhetetlen!
Andrew is hasonlóképp vélekedhet, mikor felforrósodik a helyzet körülötte. Hátrébb húzódok, nehogy engem is megsebezzen az akciója során, mert ahogy látom, most inkább az érzelmei diktálnak, mint a józan esze. Én nem fogok ugyanebbe belesni, megőrzöm a hidegvérem, bár belül majd szétrobbanok a dühtől. Kétlem, hogy mi akár megsebezni is képesek volnánk ezeket a teremtményeket, viszont a tárgyalásnak sincs túl sok haszna. Ha Andrew-t megtámadnák az akciója során, akkor a védelmébe kelek, és keresek valami nagyobb sziklát, amit a két lény közé dobhatok, vagy bármit, ami erre a célra megfelelne, hogy társam addig visszavonulhasson, ha netán rájönne, hogy nem volt érdemes kikezdeni velük.
Eztán válaszolok az ajánlatukra:
- A hónapok múlva bekövetkező fájdalmas halál jobban hangzik, minthogy megadjuk magunkat távol a földünktől, és cserben hagyjuk a népünket.

A többiek hátrébb hőkölnek mikor a kozmikus energiák összegyűlnek körülöttem és a következő pillanatban már útjára is bocsátom a tűzcsóvát a karomból, már akkor tudom, hogy túl forrófejű voltam, elvesztettem a türelmem és hirtelen cselekedtem, de már nincs mit tenni. Meglepetésemre semmi nem blokkolja a képességem, a testvér pár csak kitér, nincs idejük arra se, hogy a második támadásom megállítsák. Az erőm végigperzseli a keléseket amik elpusztulnak, de a lény, ami már kifejlődött nem hal meg, sőt, még beszél is.
~ Hogy élhette túl? Most egy órát vettem el a bolygómtól... Mégis milyen lények ezek, valószínűleg a Földön se lenne jobb a helyzet, képtelen lennék úrrá lenni akár csak egy kis rész fölött is. Elég reménytelen helyzet, de nem adhatom fel, muszáj lesz kijutni innen és tenni valamit.
Mikor a növények kezdenek felkúszni a társaimra és rám, azonnal leállok a támadással, koncentrálni kezdek és kitárom karjaim, hogy újra irányíthassam a tüzeket, egy tűz kört próbálok a csoport köré vonni, ami követi a mozgásunk és folyamatosan forog, kering. Majd lassan mindenki köré lángokat vonok, de úgy, hogy azok ne tegyenek kárt bennük és magammal együtt a levegőbe emelem őket, hogy a növények ne érhessék el őket. Sőt azokat próbálom elégetni. Egyelőre minden felém vagy a társaim felé érkező támadást egy egy tűzgömbbel igyekszem kioltani, kivédeni.