A Hall

Jimmy White
Nem esik jól a többiek szurkálódása. Sajnos hiába új a suli és hiába van tele csodabogarakkal, sajnos a kiszemelt áldozat még mindig én vagyok. Sokkal jobb lenne, ha nem jönnék ki a szobámból, de muszály kijönnöm, és mozognom kell. Természetesen ezt lehetőleg gyorsan kell elintézni, különben valami rossz fog történni. Hozzám érnek, vagy üvöltözni kezdenek. Én egyiket se akarom. Nem.
A folyosókon sétálok, fülemben a halk és lágy zenével, így legalább egy kevés zajtól megkímélhetem magam, amikor beérek a Hallba. Senki sincs itt, leszámítva egy tanárt. Na, ő biztosan nem fog belém kötni, szóval elhelyezkedem az egyik kanapén, de azért távol tőle. Egy pillanatra lehunyhatom a szememet és relaxálhatok. Jól esik a nyugalom. Ilyenkor senki se zavarhat.

Egy fiú érkezik, fül hallgatóval a fülében, majd le ül a kanapéra, de valamivel távolabb tőlem. Rá nézek, és figyelem, hogy mit is csinál. Annyi lejön, hogy zenét hallgat, de nem olyan hangosan, hogy a hallását veszélyesztesse. Kicsit közelebb húzodom, és beszélgetésbe kezdek vele.
- Szia, mi jót hallgatsz? - Kérdem, közben várok, hogy mond e valamit, vagy csak ott ül kukán, és mereven magaelé nézz. Közben, eszembe jut, hogy majd el kell majd valamit intéznem annak a magyar lánynak, ha már meg igértem neki. Tehát, majd el kell ugranom Brooklynba, hogy Ritának beszerezzek egy mangát, amit nagyon szeretne. Pontosan tudom, hogy mejiket akarja, hisz már el mondta nekem, hogy mi is az, így tudni fogom, hogy mit is keressek. Remélem, hogy lesz még az a manga, hisz ha jól láttam, megvan neki az egész, így nem szeretném ha most egy még is hiányozna neki.

Jimmy White és Korabi Ayumi
A magányos relaxáció nem tart túl sokáig, mert akit láttam ülni, azt hiszem tanár lehet, odaül mellém és beszélgetést kezdeményez velem, ami kicsit meglepő.
- Szia, mi jót hallgatsz? - kérdezi, mire én könnyed mozdulatokkal kiszedem a fülhallgatómat, majd válaszolok, de közben csak nézek előre kukán.
- Egy dallamot a 30-as évekből. Dean Martin-Ain't that a kick in the head. - válaszolok, majd hirtelen végigfut a hátamon a hideg. Lehet, hogy egy kacsa még most is figyel? Itt nem lehet, de nem biztos. Gyorsan körbenézek, majd megnyugodva hátradőlök és behunyom a szememet. Ekkor veszem észre, hogy a hölgyemény még mindig itt van, szóval az előbbi elég hülyén nézhetett ki.

A fiú válaszól is a kérdésemre, aminek nagyon örülök, mert akkor ezek szerint, tényleg nem hallgatta olyan hangosan, hogy károsodjon a hallása. A fülest ki veszi a füléből, és úgy válaszól nekem.
- Akkor te az ilyen régi tipusu zenéket kedveled? - Faggatom tovább, mikor befejezi a válasz adást. Látom, hogy kőrbe nézz, mintha keresne valakit. Talán lerázni készűlt volna, de nem talált senkit, akihez oda mehetne. Én, meg most nem tudom, hogy erre most mit is reagáljak, talán csak én értelmezem félre ezt a dolgot. Minden esetre, talán meg kérdem.
- Minden rendben? - Kérdem, és megint a válaszát várom, hogy mit is mond, mert érdekel. Jó magam is hátra dőlök, és a plafont figyelem, vagy is annak tökéletes egyhanguságát, amit csa egy-egy árnyék folt szakít meg.

Jimmy White és Korabi Ayumi
A válaszom sajnos nem elégítette ki eléggé a nőt, mert tovább kezd kérdezgetni.
- Akkor te az ilyen régi tipusu zenéket kedveled? - kérdezi, de sajnos látta, hogy riadtan nézek körbe a kacsa nyomait keresve és sajnos ezt is szóvá teszi.
- Minden rendben? - kérdezi. Minden rendben? Azt kérdezi, hogy minden rendben? Ezek szerint, nem tudja, hogy ki vagyok. Pedig elég sokan tudnak már rólam, mint a suli leggázabb embere. Kissé rosszul érzem magam, mivel ha nem ismer engem, akkor most elég rossz első benyomást tettem.
- Igen...vagyis nem. Semmi sincs rendben és nem is lesz. - mondom, majd kikapcsolom a zenét és elteszem a zsebembe. Nem tudom, hogy mit fog válaszolni, de ha rákérdez, hogy miért, akkor halkan válaszolok.
- Mert félek. Majdnem mindentől félek. Félek az érintéstől, a zajoktól, a csillagos ég miatt felmerülő gondolatoktól, és egy kacsa folyton megfigyel és ettől méginkább félek. - mondom, ha rákérdez.

Az első kérdésemre, nem kapom meg a választ, csak a másodikra. Mondatán, egy nagy levegőt veszek a tüdőmbe, majd azt ki is engedem.
- Miért? - Kérdem, és erre ő halkan válaszól, de azért én jól hallom, hogy mit is mond. Meg hallgatom, de nem tudok erre mit is mondani, mert még meg kell emésztenem a hallottakat az ügyben.
- Mondcsak, és mégis mióta van ez így? - Kérdem, és közben a hangom végig nyugodt, egyszer se emelemfel. - A szüleid tettek valamit, hogy most ez a helyzet ki alakult? Talán a kacsás dolgot kivéve. - Kérdem, mert egy kicsit aggódom. Bár, nagyon remélem, hogy nem a szülők tehetnek erről. Mondjuk, ez a érintés, meg a zajtól valő félele, kiválthatta az, hogy valamelyik szülője fojton verte, és kiabált vele. De, a csillagos ég keltette gondolatok miért, arra is van egy teóriám, gondolom ez volt az egyik ok, amiért kikaphatott, és most ezért fél. De, a kacsára nincs teoriám.

Jimmy White és Korabi Ayumi
A kissé nyafogós válaszomat követően a nő tovább kezd faggatni.
Mondcsak, és mégis mióta van ez így? - kérdezi nyugodt hangon - A szüleid tettek valamit, hogy most ez a helyzet ki alakult? Talán a kacsás dolgot kivéve. - kérdezi, de én nem igazán tudok válaszolni rá.
- Nekem nincsenek szüleim. - válaszolom halkan - Nem tudom, mi miatt kezdődött, de az árvaházban gyakran rám szálltak, ezért...talán ezért lehet. - mondom, majd ránézek - Nem tudom miért, de mostanra már csak a félelem maradt. - válaszolom. Nem tudom, hogy vajon mit gondolhat rólam, de kicsit jól esik, hogy kérdezget. Érdekli az állapotom és ez jó érzéssel tölt el. Bár nem tudom, gondolom neki az a dolga, hogy az ilyenekkel is törődjön. Jobban esne, hogy ha egy diáktársam kérdezne rá, vagy egyáltalán lenne barátom. Lucy az egyetlen barátom, de ő most nincs itt és nem is lesz.

Kérdésemre, kapok tőle választ, amit végig is hallgatom. Majd a következőre is, amit szintén végig hallgatok. Meg tudom, hogy nincsenek szülei. Ami mondjuk annyiból jó hír, hogy nem ők tették, de rossz abból a szem szögből, hogy eddig árvaházban nevelkedet, és ott tőrtént minden.
- Bocsánat, nem tudtam. - Mondom szomorúan, de gondolom nem így fogja fel a dolgot, hisz még nem is tudja, hogy engem se a szüleim neveltek fel, hanem a Nagashima család, hogy ne kelljen felnőt koromig, egy árva házban nevelkednem. Így együt érzek vele, hogy nincsenek szülei. Kicsit arréb ülök, mert tudom, hogy otthon mivel is vádoltak, és nincs szükségem még egy félre értésre, hogy aztán innen is ki tegyék a szűrömet, és aztán Meko is mehet haza, Hirosimába.
- És a nevelő tisztek vagy kik ők is bántottak, vagy csak a gyerekek? - Kérdem, csak azt nem értem, hogy miért faggatok egy vad idegen gyermeket, akit még azse biztos, hogy tanítani fogom e egyáltalán.

Jimmy White és Korabi Ayumi
Miután válaszolok nem igazán várok további válaszokat, de a nő továbbra is csak beszél. Érdekes, kezd nagyon jól esni a beszélgetés.
- Bocsánat, nem tudtam. - mondja szomorúan, mire én kicsit felengedve válaszolok.
- Semmi gond. - mondom, majd megpróbálok egy mosolyt kicsikarni magamból, hátha attól ő is megnyugszik egy picit.
- És a nevelő tisztek vagy kik ők is bántottak, vagy csak a gyerekek? - kérdezi, mire én hátradőlök és egy pillanatra behunyom a szememet. Milyen rég volt már egy jó kis beszélgetésben részem, sőt talán még tanácsot is tud adni pár dologban.
- Hát, mondhatni is-is. A többi árva kezdte, és a nevelőtisztek folytatták. Bár már nem tudom, hogyan kezdődött az egész. - mondom, majd feléje fordulok. - Nem tudna tanácsot adni? Hogyan barátkozzak össze a többiekkel? - kérdezem, majd rögtön ráeszmélek, hogy talán egy kicsit túlzásba estem. Nem kellene rögtön a panaszaimmal bombázni egy vadidegen nőt, de ha már megtörtént, akkor megvárom a válaszát.

A bocsánat kérésemre, egy semmi gond ot kapok, és egy mosolyt is, amitől jobb kedvem lesz. Hátra dőlök én is, és úgy hallgatom amit mond. Nem tudja, hogy hogyan is kezddődöt, csak annyit tud biztosan, hogy a gyerekek kezdték, és a nevelő tisztek folytatták. Ez szomorú, hogy még a nevelők is. Pedig, nekik kéne, hogy több eszük legyen. Majd, a fiucska kérdez valamit, és pont tőlem.
- Nos, elöszőr is keres valakit, meny oda hozzá köszönj neki, beszélges vele, mondjuk a sport ról a kocsikról vagy akár miről. Bizonyos kereten belül. Ha jó idő van, meny és fociz a többi sráccal. - Mondom, de nem vagyok biztos benne, hogy jó ötletet addok neki, mert vannak érdekes emberek, fiúk akik félnek a labdától, vagy egyszerűen nem tudnak focizni, mert fura, de vannak ilyenek. Japánban, ismertem egy pár ilyen fiút. Tekiintetem, egy kis lányra emelem, aki épp most szalad le a lépcsőn, majd meg áll, és elöbb engem nézz meg, majd a mellettem lévő fiút, akire rá is mosolyog, és int is neki, de nem várja meg, hogy a mellettem ülő fiú vissza intsen, hanem el fut.
- Úgy látom, hogy az a lány játszani hívot. Utánna mész, játszani? - Kérdem, majd meg várom, hogy a srác mit is mond.

Jimmy White és Korabi Ayumi

Eléggé érdekes volt a kérdésem, de nem tépte le a fejemet a nő és nem is kiabált, hanem válaszolt is, bár a válaszával semmire sem megyek.
- Nos, először is keres valakit, menj oda hozzá köszönj neki, beszélges vele, mondjuk a sportról a kocsikról vagy akár miről. Bizonyos kereten belül. Ha jó idő van, menj és fociz a többi sráccal. - mondja nekem, de ezzel én semmit se érek. A foci túl zajos és akár hozzám is érhetnek, valamint senki se tolerálná, ha halkan kéne beszélniük velem és hozzám se érhetnének.
- Köszönöm, de nem. - mondom, miközben megrázom a fejemet. - Ők nem akarnák, hogy odamenjek hozzájuk és nem akarnák, hogy bármi közük legyen hozzám. Én...túl gyenge vagyok ehhez. A gyengéket pedig felfalják. - válaszolom, majd észreveszem, hogy a lépcsőn egy lány szalad le, aki ránk néz, majd mosolyog és integet is. Lehet, hogy csak én vagyok így vele, de szerintem nem felém irányult a mosoly se az integetés, de a nő másképp gondolja.
- Úgy látom, hogy az a lány játszani hívot. Utánna mész, játszani? - mondja, mire én mégjobban összehúzom magamat.
- Nem. Biztosan nem nekem intett. Szerintem beszélni akar magával, nem velem, szóval én megyek is. - majd felállok - Köszönök mindent. - majd elindulok...nem tudom hová. Csak tovább valahova, távol mindenkitől.

A fiú tanácsot kér tőlem, én pedig adok is neki, de amit aztán hallok, attól azt érzem, hogy felmegy bennem a pumpa, és vissza felé kell számolnom, hogy lehigadjak. Nem értem, hogy miért kér tanácsot, ha aztán így áll a dolog hoz. De, én is egy nagy hülye vagyok, hogy tanácsot adjak, mikor letvolna más válastásom is. Mondhattam volna valami mást, és ez nem történik meg. Nekem, viszont ezt kellet tennem, és ez let a vége. Majd egy lány futle a lépcsőn, és a fiút hivja játszani, majd én kérdezek valamit, de a válasz lehangoló, és kiábrándító, mint az elöző mondata. Aztán fel áll, és el megy. Én pedig utánna szólok, csak nem tudom, hogy miért.
- Ez nem jó hozzá állás amit csinálsz. Mégis, hogy akarsz barátkozni, ha nem nyitsz mások felé? Aszt ajánlom ezen gondolkoz el. - Mondom, majd fel állok én is, és a szobámba megyek, kicsit olvasni vagy zenét hallgatni vagy egy kis sétára a közelben.

(Köszönöm a játékot, majd játszhatunk máskor is.)