A Hall

Mikor meghallom, hogy úgy gondolja nyugodt és türelmes ember lehetek meglepődök, fejemben saját képmásom jelenik meg ahogy két felemelt ujjával jelzi, kikúrt jó vagyok. Ezek szerint ennyire normális képet sikerült festenem magamról és még semmi olyat nem is mondtam ma este ami nem illene ide. Félek ilyen csak százévenként egyszer, teliholdkor, télvíz idején történik meg.
- Hát most megígértem magamnak, hogy próbálok normális lenni, ezek szerint sikerült. De Wright is megmondja, hogy bárkit elküldök az anyjába ha azon múlik, nem nagyon érdekel, hogy tanár vagy ilyesmi...
Lehet ezt nem most kellene kifejtenem. Valami túlvilági hang zavarja meg a táncot, hamar rájövök nem az Apokalipszis négy lovasa jött el, csak a gyomrom kordult meg. Tényleg, egész nap nem ettem semmit.
- Nem vagy éhes? Én személy szerint már éhen halok, mennék enni. De ha még akarsz táncolni maradok.

~ Aaron és Bea ~
- Az jó volna – mondom a Stark pláza látogatására. – Ha ott volnál, akkor még azt is megtudhatnád nekem, hogy melyik állatka bírja legjobban a képem, és melyik nem állná ki, hogy engem kell lásson minden nap – nevetek.
Valahogy én is úgy vagyok vele, hogy inkább ne firtassuk Évának a témáját, így helyeslően bólintok egyet rá. Nem akarom elrontani én sem a mostani hangulatot.
Körülhordozom a tekintetemet a teremben. Aztán az asztalt nézegetem, ami mellett állunk, mi esne a legjobban az ünnepi ínyencségek közül, de végül nekem is egy szendvicsre esik a választásom. Harapok belőle egyet, aztán azt tanulmányozom, mit is raktak rá. Sajt, uborkaszeretek...
- Majd… tudod… volna kedved egyszer eljönni moziba, ha épp nem csinálsz semmit? – végre megkérdeztem!

Úgy látszik Csilla is meghallotta a gyomrom morajló hangját kapcsol azonnal. Mondjuk a megfogalmazása kicsit nagyon fura számomra.
~ "azt viszont nem akarom hogy éhhez itt nekem?" na ez miafasz volt? Mintha legalább a nagyanyámat halottam volna, hoppá. Na jó nem kell mindent szóvá tenni, főleg ha egy ilyen normális leányzóról van szó.
A táncnak vége én pedig megyek enni, örülök is ennek meg nem is. Amint odaérek az asztalhoz amin mindenféle jó van keresek magamnak egy szendvicset ami viszonylag ehetőnek tűnik. Miután azt az egyet megettem kinézek még egyet, igen azt hiszem tényleg éhes lehetek. Közben azért szánok időt egy kulturált válaszra is.
- Rendben, ha fáradt vagy. Nekem mindegy én kettőig amúgy sem tudok soha elaludni... -elgondolkozok mennyi az idő, hát ja majd lassan én is megyek- Elkísérjelek a szobádig vagy ilyesmi?
Attól függ mit mond az irányt utána vagy az egyik udvarra vezető ajtó felé veszem.

~ Bea és Aaron ~
A hatás nem marad el a kérdésemre, Bea egy pillanatra mintha lefagyna, ha jól látom, aztán megint elpirul. Ezt már alapjába véve is jó jelnek tekintem, és türelmetlenül várom a válaszát, miközben kíváncsian fürkészem az arcát. Mintha, nem is tudom, valami létfontosságú dolog függene a feleletétől.
Még jobban megörülök, mikor meghallom, hogy ő is örül annak, hogy elhívtam, és boldogan eljönne velem. Hogy ez a mai este ilyeneket tartogat számomra, el sem tudtam volna képzelni.
- Szuper! – mondom, igyekezve visszafogni túlzott boldogságomat. – Akkor semmi akadálya!
Mikor megkérdezi, hogy milyen filmre gondoltam, meg milyen féléket szeretek, kissé olyan érzés kerít hatalmába, mintha egy aknamezőn lennék, ahol nem árt a megfelelő helyre lépni.
- Igazából… ha jó a története, akkor nekem bármi jöhet. De leginkább a kalandfilmek felé húzok, bevallom. Mondjuk… egy romantikus film ellen sincs semmi ellenvetésem – pedig általában nem szeretem őket. Most valamiért mégis képes lennék egy olyat is végigülni a leghalványabb ellenszenv nélkül. – Csak az egyetlen kikötés, hogy ne legyen szomorú, mert akkor kabátba bugyolálva kéne végigülnünk a filmet – utalok rá viccelődve, hogy abban az esetben szépen lehűteném a mozitermet akaratlanul is.

Úgy tűnik hogy sikerült egy jó ötlettel legalább előállnom, amire ő reagálva vezetni kezd, én pedig természetesen hagyom, s igazából innentől kezdve megint csak arra próbálok figyelni, hogy ne essek hasra a magassarkúnak köszönhetően, igaz a tánc alatt volt időm valamilyen szinten beletanulni de akkor is ez az első alkalom, hogy ilyen cipő van a lábamon, így okoz még néhány kellemetlenséget, főleg, hogy igyekszem tartani a tempót, bár az nem vészes. A felajánlás a szobákra egészen jónak hangzik, bár én igazából szimplán csak az egyik folyosóra gondoltam, hiszen kétlem, hogy bárki is járna arra, nem is igazán értem, hogy ez miként nem fordult meg a fejemben, vagyis talán de, ez viszont most nem fontos, gondolkodnom pedig nem sokáig kell, bár kicsit talán önzőnek érzem a dolgot de mindig is kíváncsi voltam a szobájára.
- Rendben, legyen a tiéd, ha nem bánod. - A súgásától nem dermedek le, ellenben még mindig kellemesnek találom és válaszként kissé szégyenlősen elmosolyodva, helyeslően bólintok.
- Számomra is... Be kell hogy valljam, nem hittem, hogy ebbe az irányba fognak elmenni a dolgok. - Nagy megkönnyebbülés, hogy mégis így lett, s most, hogy a feszültségem szinte teljesen elült és a vérnyomásom is lassan visszaáll az átlagosba, kezdem kissé fáradnak érezni magamat. Vajon mennyi lehet az idő? Vajon miért érdekel ez engem?...

~ Aaron és Bea ~
- Rendben – mondom beleegyezően a moziműsorok átfürkészésére.
- Szerintem majd Szilveszter után menjünk – tanácsolom. – Akkor már nagyjából nyugis lesz minden, de persze nekem az előtt is tökéletesen megfelel. Ahogy neked jó.
Bea álmosnak tűnik, ez persze nem kerülte el a figyelmemet. Lehet, hogy a levegő lett túl meleg közben nekem hála, az okozza talán? Vagy csak simán kimerült a hosszú báltól. Végtére is, mennyire járhat már az idő? Elég későre...
- Ha álmos vagy, nyugodtan menj aludni – mondom, mert nem akarom, hogy csak azért erőltessen magára ébrenlétet, mert én itt vagyok. – Vagy még nem olyan súlyos? – kérdezem mosolyogva.

Közben azért rájövök, hogy nekem semmi kedvem lépcsőzni meg folyosókon kóborolni, ezért csak szimplán elköszönök. Még megnyugtatom, hogy nem kell azt a fogadást siettetni, majd ki lesz találva hol és mikor. Ennek egyik oka, hogy Jonah és az ő elmondása alapján nem lenne gond ha az elkövetkezendő két járom napban nagyjából két percnél tovább nem találkoznánk, franc se akar ilyen hülyeségért függő lenni meg amúgy is ráér még.
Körülnézve látom, hogy oszlani kezdett a nép, jó akkor nemsokára én is megyek apicsába, csak még azért körbefürkészek van-e itt valaki aki... nem mindenki lépett. Még kimegyek és megpróbálok gyorsba elszívni egy cigit, kezd hiányom lenni. Utána pedig én is visszavonulok. Még netezek majd egy kicsit meg ilyesmik talán hajnalban sikerül eljutni az ágyig, és holnap délben viszont látom a világot. Remek terv.

~ Aaron és Bea ~
Bea a Szilveszter utánt választja, ami ellen nincs kifogásom, és beleegyezően bólintok.
- Rendben, megértem – mondom, mikor kijelenti, hogy mára nyugovóra tér. Pedig én még szívesen töltenék vele egy-két órát, nem érzem magam fáradtnak.
Még egy jóéjt puszit is kapok tőle. Arcom azon részét mosakodás közben ki fogom hagyni.
- Én is köszönöm az estét. És, szép álmokat neked is!
Mikor Bea elindul, tekintetemmel addig követem, amíg el nem tűnik. Valahogy utána már belőlem is kiszáll az erő, ami ébren tartott, és a fáradtság erőt vesz rajtam is. Szóval úgy döntök, hogy miután elfogyasztottam a szendvicsemet, én is visszavonulót fújok a szobámba.

//Én is köszönöm!//

Bólintok Alicianak és lassan haladok vele, hogy ne legyen sok gondja a követésemmel.
- Akkor menjünk oda – mondom csendesen, s feltűnés mentesen sétálok ki vele a Bálról, a folyosóra, hogy onnét lassan haladva eljussunk a szobámig. Nem sietek, hogy neki se kelljen problémázni a járással.
- Ha tudnánk előre, hogy mi történik, akkor már nem is lenne olyan érdekes – fűzöm hozzá a kis gondolatom a szavaihoz, s magamhoz húzom gyengéden ahogy haladunk és úgy sétálgatunk szépen lassan a szobám felé, miközben elmerengek azon, hogy tényleg, miért is vártam ezzel ennyit, hiszen, már olyan régóta motoszkált bennem ez és ha Alicia nem kezd bele, akkor vajon én mikor tettem volna meg ezt? Hát nem tudom, de előbb utóbb megtörtént volna, s most sodor minket az ár, de azért megmaradok tiszta fejjel.
- Előre is bocsi a kisebb kupiért – mondom csendesen neki, ahogy haladunk, bár nincs olyan nagy kupi, egyedül a ruhám van elől amit csak lecseréltem gyorsan.

//Folytatás: Liam V. Blacksong Szobája//

Hallja a beszélgetéseket és azt is, hogy a kocsi elhagyja a környéket, így valószínűsíti hogy végre megérkezett. Mikor megemelik a ládát kicsit nekifeszíti a kezeit a láda oldalának, hogy ne sokat billegjen. Ezt út során már kitapasztalta hogy kell, így most már szinte rutinosan ékeli ki magát, majd mikor a végállomás megérkezik és leteszik, kikukucskál a nyíláson. Igen, ez lesz az. Vékonyka, szinte egér szerű hang hallatszik a láda belsejéből.
-Öhm.. bocsánat a zavarásért de kicsomagolnának ha kérhetem? Nagyon kell már pisilni.
Az egész mondatot egy szuszra hadarja el, szinte nem is tart szünetet a szavak közt és ami igaz, az igaz, hosszú volt ez az út és a hátrányokra nem igazán gondolt, mint például ha eszik, akkor lesznek következményei is. Na meg attól még hogy próbált aludni és mindenféle könyvekkel, meg elemlámpával játszadozva próbálta magát elfoglalni kifejezetten unalmas volt az útja, főleg hogy nem mozoghatott ami neki ugye bár a lételeme lenne. Engedjék már ki, hogy futhasson három négy kört a Föld körül, vagy legalább ugráljon egy helyben. Izgágaságában a kérdés után egyik ujját kidugja a nyíláson és mintha körbe szagolna mozgatja ide-oda, legalább az mozoghasson, ha már az összes része egy négyzetméternyi helyre van bezsúfolva. Ha legközelebb utazni akar ilyesféle képen tuti, hogy egy lakókocsit fog választani, vagy egy olyan előre elkészített házat, mit az országutakon szállítanak.

>Cyrce, Velvet, Tao<
Mikor letettük a ládát, kicsit nyújtottam a karomat. bár nem volt megerőltető, de azért ne durranjon már be rögtön a válla. Kisvártatva egy vékonyka hang szűrődik ki a doboz belsejéből.
- Te beszélsz? Ki az az elmebeteg, aki dobozol egy embert?
~ Vajon mit csinált, hogy bezárták?
- Kiengedhetem professzor?
Néztem rá kérdőn, miután meghallottam a kiszűrődő vékonyka hangot.

Végre bent vagyunk. A véreső okozta kényelmetlenség és rossz érzés nyomban elmúlik, amint fedél kerül a fejünk fölé. Az esernyőt először össze akarom csukni, és letenni valahova, de mikor meglátom, hogy annak tetején van egy kis vörös folyadék még, inkább tartom tovább, és igyekszem nem szőnyeg vagy más szövet fölé/közelébe tartani, mert nem akarom, hogy pár csöpp bepiszkítson bármit is.
Mikor meghallom a vékonyka hangot, először nem tudom, honnan jön, aztán gyorsan megtalálom a forrását.
- Egek, mi lehet benne? - kérdezem meglepődve, meg kissé megijedve, és közben arra gondolok, hogy ez volt és lesz is életem legkülönösebb és legmegrázóbb napja is egyben.

A professzor engedett a javaslatomra, így már kinyithattuk a ládát, nem volt egy nagy művelet, mégis megkönnyebbülés volt mikor kinyílt. Nem tetszett a tudat, hogy valakit ilyen körülmények között tartsanak, pláne nem egy embert.
Mikor meglátta a kis dobozlakót, csak pislogtam párat. egy lány volt benn, aki testalkatára ránézésre törékeny, de a tetoválását látva, már inkább vadóc hatását kelti.
Miután letettem a doboz oldalát, odanyújtottam a kezem, hogy ki tudjam segíteni a lányt ha kell.
A professzort is meglepte a dolog, nem is csodálom, nem mindennap történik zsinórban ennyi furcsaság.
Mikor a professzor a lányt elnavigálta a mosdó irányába, minket pedig megkér hogy kövessük, de én mielőtt megtenném ezt felszólalok.
- Várjon egy kicsit professzor. A cuccaim még kinn áznak a véresőben, ha vár egy pillanatot behoznám őket.
~ Elvégre a dobozt cipelve nem tudtam volna a csomagjaimat is behozni.
Ha jelét adja, hogy megvár akkor kiszaladok a holmimért és a megtaláltam őket, gyorsan magamhoz veszem mind és sietek is vissza a társasághoz. Majd ha ezt megtettem, akkor pedig követem a professzort a konyhába, akár a cuccaimmal akár nélkülük.(Előbbiben reménykedem, mivel üres volt az utca és két perce hoztuk csak be a dobozt.)

Mi az hogy elmebeteg? Kikéri magának, ez volt élete eddigi legjobb ötlete. Na szép, majd megmondja a magáét, ha végre kiengedik és eljut szárazon az illemhelyiségig. De nem, ezek itt dumálnak fölötte, meg engedélyt kérnek, ő meg már zizeg odabent. Amint világosság kerül be már szöszmötöl ezerrel és mikor lekerül a láda fedele, a felé nyújtott kezet észre sem véve pattan ki belőle. Kicsit toporog, nemileg x alakú lábakkal, majd maikor megkapja az irányt, mit sem törődve a többi illendőséggel végsebességre kapcsolva elnyargal, közben hadar és kalimpál a kezével, egészen, míg meg nem találja az ajtót és tűnik el mögötte.
-Nem.a.szüleim.zártak.be.én.voltam.az.aki.....
S már ott sincs, mondhatni csak a csíkot látni utána. Pár perccel és jó pár literrel később kerül csak elő. Már csak egy gondja van. Hol lehet a konyha? Visszasétálva a dobozhoz, összekapkodja azt a pár újságot, két szendvicsmaradékot és belegyömöszöli a táskájába, amit a vállára dob, majd a még megmaradt almájával a kezében kezd el fel s alá mászkálni.
-Öhm.. hahóó.. valaki.megmutatná.hol.a.konyha?
Most is hadar, ez van, nem tud lassan beszélni.