Avian

Karakter: Forrestal (jelenleg: Keith Doren) Helyszín: Avian, Avian kikötőváros romjai

Na pontosan így jár az, aki elhagyja a megszokott környezetét, hogy új kalandok után kutasson. Ismét csak szidni tudtam saját magamat, amiért beleugrottam ebbe az egészbe. Hiába, ha nem án választom meg, hogy mit is csinálok, akkor rögtön zűrösebb lesz az egész, Avian városától pedig így is lassan a frász kerülget már. Vizsgálódásom csak további kérdéseket vetett fel, viszont választáshoz alig – alig segített hozzá, mivel nem sokat láttam, amerre elindulhattam volna.
Az idő viszont kérlelhetlenül telt, így egy ősi módszerhez folyamodtam, és feldobtam egy érmét. Az eredmény egyértelmű volt, és a városközpont felé vettem az irányt, könnyen lehet, hogy a végzetembe gyalogolva bele. Némi elektromos jelet vettem ebből az irányból, és bár nem volt valószínű, hogy a város energiaközpontja kezdene éledezni a jöttömre, de talán érdemes lenne utánanéznem. A térkép segítségével próbálom belőni, hogy mi is lehet abban az irányban, hátha magyarázatot ad az energiaváltozásra.
Viszont egyre biztosabbnak tűnik, hogy nem fogok mindennel még ma este végezni, így nem ártana majd valami pihenőhely után néznem. Nem tűnt a legokosabbnak, hogy éjszaka bóklásszak egy olyan városban, ami még nappal is eléggé ismeretlen, és bármikor akadályokba ütközhetek, főleg, hogy nem is tudom, hogy milyen lények élednek fel éjszaka, és kezdik meg szokásos vadászatukat.
Szóval egyelőre a föld alatti úton próbálok minél közelebb jutni a városközponthoz, gondosan figyelve a kronométeremen az alkonyat eljöttét, amikor aztán visszatérek a felszínre, és a lejárat közelében találni egy lakóépületet…

Avian – Avian kikötőváros romjai (Forrestal)

Ahogy megindul Forrestal minden nehézség nélkül képes haladni a metróban is, bár elég sötét van, de egyenlőre úgy fest, hogy nincs nagyon mitől tartania ott. Az energia jel pedig, már amennyire képes behatárolni, az egyik reaktor felől jön, ami minden jel szerint készül beindulni. A kutyagolás hosszú és fárasztó, s közben elég monoton a végeláthatatlan sötét alagút, ahol van némi mozgás is, főleg elsuhanó kis árnyak formájában, de ha arra világít akkor azok csak kis rágcsálók főleg, s semmi más. Azonban azaz érzés valahogy mégis benne lehet, mintha valami figyelné, mintha követné is, pedig sehol senki. Úgy fest, hogy egyedül van és a műszerek se jeleznek semmi mást, még akkor se, mikor végre felmegy a felszínre. Egyedül annyi változik, hogy több irányból is növekvő energiát jeleznek a műszere. A város éledezik, de arra nagy az esély, hogy nem miatta. Azonban egyenlőre úgy fest, hogy csak indítási fázisban lehet a város, mert még nem tűnik úgy, hogy a város fényárba borulna, s ha körbe néz jobban a megfelelő esti szállást keresve akkor is maximum a terminálok üzemelnek, semmi más nem kap töltést, legalábbis egyenlőre nem.
A felszínen több romos emeletes épület is áll, bár van olyan is ami jobb állapotban van. Mindegyikre ráférne a felújítás az igaz, de éjszakai szállásnak minden bizonnyal jó lesz, vagy legalábbis jobbnak tűnik, mint kint aludni a szabad ég alatt. Annyi biztos, hogy még egy pár óra séta lehet a séta a város központ.

Uralkodói Tanács (Eyjolf Miller)

Figyelmesen hallgatják Eyjolf szavait a jelenlévők, majd végül mindenki látszik, hogy elkezd beszélgetni, üzeneteket küldeni, legalábbis majdnem mindenki. Riak feláll és lassan oda ballag Eyjolf mellé, s ott megáll.
- Ne reménykedj ifjú tábornok túl sok önkéntesben. A helyiek félnek a várost megközelíteni. Talán sikerül néhány vadászt meggyőzni a környező rejtett falvakból, de a városikkal nehezebb dolgod lesz. - ezután Astridra néz Riak, de nem tud megszólalni, mert egy női hang szólal meg a bejáratból egy villanás után.
- Hát nem számítottam nagy tömegre, de ennél azért többre. - Shywa az, s Alastro rögtön felpattan, s a mellette lévő széket kihúzza, hogy hellyel kínálja feleségét, de ő megrázza a fejét enyhén jelezve, hogy most nem. A jelenlévők illően köszöntik Limbo úrnőjét. Mint tőle megszokott volt, teljes fegyverzetben és páncélzatban jött mikor baj volt. Nem az a fajta uralkodó volt még most se aki a trónszékéből parancsolgat a csapatoknak.
- Mindegy, nincs időnk idehívni a többieket. - folytatja. - Avianon kémek vannak, minden városban. Elfogtunk néhányat, akik voltak olyan bolondok, hogy átjöttek Limboba. Némi rábeszélés után hajlandók voltak beszélni is. Több Avianit felbéreltek tárgyak megszerzésére, és kutatásra valamilyen ürüggyel, miközben ők próbáltak beszivárogni és elvegyülni. Sajnos meghaltak mielőtt mindent elmondhattak volna. Azonban nem a módszerek miatt amit alkalmaztunk. - majd végül Eyjolfra néz.
- Ha nem tudnám kinek az unokája vagy ebből a karót nyelt állásból nem lenne nehéz kitalálnom. Remélem, hogy legalább negyed olyan jó vagy, mint a nagyapád akit megismerhettem réges-régen. - ezzel összefonja a mellkasa előtt a kezeit és vár.
- Elnézést, pár csapat megindult Avian felé, de nincsenek sokan... elvileg fél nap és odaérnek – mondja Sparten vezetője.
- A vadászok addig is figyelik a várost és a környékét. És egy kisebb csapat vár minket, de a környéken nincs olyan sok technikus most – szólal meg Vadszív.

Karakter: Forrestal (jelenleg: Keith Doren) Helyszín: Avian, Avian kikötőváros romjai

Na pontosan ez az amit utálok, és ezért sem szeretem elhagyni a saját kis ismerős környezetemet. Na nem mintha sohasem voltam még alagútban, vagy csatornában. Voltam, sőt aludtam is ilyen helyeken, bár nem tartozik a legkellemesebb emlékeim közé. Főleg, amikor megtalált egy albínó skarak, de az most nem tartozik ide…
Szóval bármennyire is az ellenkező módon viselkedem, még is az egyértelmű dolgokat részesítem előnyben; mint például ha valami halott, akkor viselkedjen is úgy. Itt persze nem az alagútban tenyésző patkányokra gondolok, bár hogy a fenébe lehet, hogy akármi is történik, egy egész város kihalhat immáron évszázadok óta, ezek az undorító rágcsálók akkor is megmaradnak. Vagy ezek, vagy a legyek. Ha vannak is istenek, akkor nyílván különleges céljuk lehetett, amikor ezeket az állatokat megteremtették. Hiába világít rájuk az ember, esetleg egy felvillanó szempárt meg egy visító cincogást hallhatsz, meg a rengeteg tovarohanó árnyékot, és a motoszkáló, surlódó szőrös testek hangját, ami bizonyítja, hogy fogalmad sincs hányan lehetnek körülötted. Nem nehéz ilyenkor rémképekkel telefesteni egy ilyen sötét helyet, főleg, amikor az a határozott érzésem van, hogy valaki még figyel, és nem kicsike, sötét gombszemekkel.
Lassan viszont elérkezik a szürkület, és számomra talán ez a legjobb idő, hogy visszatérjek a felszínre. Inkább kelnék a nap első sugaraival, és mivel nem tudom, hogy milyen állat, ember, védelmező vagy rém vadászik erre éjszakánként, inkább átengedem neki a terepet, és igyekszem biztonságba húzódni. Persze nem fogok luxus szállodát találni, de ha itt végzek, biztosan eltöltök majd egyben néhány napot, csak, hogy érezzem a különbséget. A környék eléggé lerobbantnak tűnik, de remélhetőleg sikerül találnom egy sorházat, aminek van egy ép bejárata. Ezután már csak egy emeleti lakás vagy szobát kell találnom, az egyik blokkban, amiben van egy nagyobb tisztálkodó egység, vagy ahogy a régiek nevezték, egy “kád”. Persze amennyire lehet óvakodok a fény csinálásától, és kicsit ellenőrzöm a környéket, mielőtt letáboroznék. Elfogyasztok némi hideg élelmet, és még egyszer ellenőrzöm az ébredőnek tűnő városból érkező jeleket, hogy ki tudok –e silabizálni bármi újat.
Magamra zárom a fürdő ajtaját, és a kilincsre teszek egy adag csörgős szemetet, vagy egy üveget, ha valaki titokban akarna rám törni. Az ablak sarkába kihelyezek egy energia érzékelőt, ami halk csippantással fog figyelmeztetni, ha az energia olyan szinten áll, ami már nagyobbnak számít, és esetleg beindítja a fűtést, közvilágítást vagy járműveket, illetve jelzi, ha egy nagyobb energia forrás halad el a közelben, mint mondjuk egy olyan gép, mint amivel jöttem.
Rosszalvóknak nem ajánlom, ami ezután következik, és én sem rajongok érte, de a “kádak" eléggé masszívak voltak, é skis ügyeskedéssel ele lehetett helyezkedni bennük. Magamra húzom a termotakarómat, ami igazán jól jön az ilyen majdnem szabad ég alatti alvásban, ugyanis nem engedi elszökni a test hőjét, és bebugyolálom magam remélhetőleg tetőtől talpig. Holnap vacakul fogom érezni magam, de a kronométer ébreszteni fog hajnalban, az érzékelő pedig ha bármi érdekes történik. Persze, hogy jobb lenne egy valódi ágy, és mondjuk egy csinos nőszemély, akivel meg lehet osztani, de ha nincs hát nincs. Kezembe fogom a Silencert, és próbálok egy kicsit szunyókálni hajnalig…

Uralkodói Tanács (Eyjolf Miller)

Shywa arcára mosoly ül, miközben bólint, majd el is neveti magát.
- Látom tisztában vagy azzal, hogy mire vagy képes, s szerencsére nem Nagyapád humorát örökölted. Nekem ennyi bőven elég lesz, csak nehogy a maradék 37,2%-ra legyen szükséged. - ezután Shywa Alastorra néz, s biccent neki.
- Mi innét figyelünk, s Limbo készen áll megvédeni magát, ahogy a hozzátartozó aviani területeket is, amennyiben szükséges. - ezután a többi jelenlévőre pillant.
- Akkor induljunk. - szólal meg Sparten vezetője és ezzel fel is kel a helyéről, s az ajtó felé mutat. Ezüsthold közben Vadszív fülébe súg, s a két fiatal vadon gyermeke csendes beszélgetésbe kezd, amit úgy fest, hogy nem akarnak hangosan megosztani a többiekkel, de míg Vadszív arca merevebb, addig Ezüsthold füleinek lekonyulása, aggódó tekintete sokkal árulkodóbb érzelmeiről is. Astrid arcán is azért látszik, hogy nagyon igyekszik, hogy nyugalmat erőltessen az arcára. Valamit érez az biztos, s szemeit Avian város képén és az adatokon tartja. Riak ezzel szemben teljesen nyugodt, legalábbis külsőre nem árulkodik semmi ennek ellenkezőjéről. Hát igen vele se lenne könnyű leülni pókerezni, ha már komoly a helyzet. Alastor is feláll, s feleségéhez lép, miközben a kis kísérete nem mozdul egyenlőre. Az oszlopok közt élénk a mozgolódás az ott maradottak közt, de úgy fest, hogy nem akarnak előtérbe kerülni.
- Ha megengedi Miller tábornok, akkor szeretnék intézkedni, hogy mi ketten a gépével együtt Sparten városába kerüljünk innét közvetlenül, de ha óhajtja, akkor le is repülhet a gépével együtt. - mondja Sparten vezetője ahogy az ajtó felé halad és Eyjolf is csatlakozik hozzá. Ha Eyjolf ragaszkodik, hogy hajóval menjen Avianra, akkor a gépéig kíséri Sparten vezetője és megadja neki, hogy hova érkezzen meg, aztán eltűnik, azonban, ha a férfi ehhez nem ragaszkodik, akkor ahogy átlépnek az ajtón már teljesen máshol vannak.

Avian – Sparten katonai városállam (Eyjolf Miller)

Sparten város kicsit romosnak mondható repterén. Hát látszik, hogy látott jobb napokat is a hely, s elég sok támadást is kapott, s bár a rendszerek működtek, de az is látszik, hogy elsődleges volt, hogy menjenek a rendszerek és nem az, hogy szépen is nézzen ki. Egyszerű körülmények, de így is jól mutatta, hogy a kinézet ellenére is képes a város ellátni azt amit fő céljának tart, azaz a harcosok kiképzését.
- Üdvözlöm Sparten városállamban Miller tábornok – mutat körbe Sparten vezetője. - Ha több időnk lenne, akkor szívesen felajánlanék egy túrát, de az idő szűkössége miatt talán majd legközelebb. Kérem kövessen a pajzs s a generátor vezérlője erre van a az épületek alatti bunkerben, ahogy az eszközök is. - mutat az egyik légi forgalom irányítótoronynak látszó épület felé.

Avian – Avian kikötőváros romjai (Forrestal)

Forrestal körültekintően választja meg az éjszakai szállását, ahogy eddigi útját is. Az érzés azonban így is fenn maradt a műszerek adatai ellenére is. A város erőművei még nem kapcsoltak fel, de nőtt az energiaszint így is, azonban más energiát nem észlelet a közelben. A kád aránylag kényelmesnek volt mondható amit választott, azaz legalább aludni tudott benne megfelelően betakarózva. Az álom elég hamar elnyomta, s amint ez megtörtént, minden csendes maradt. A nap lement és az utolsó sugaraival még bevilágított az épületbe. A korongráf mérte az idő múlását azonban mintha lassult volna, míg nem a másodpercek szinte órának tűntek. Árnyak lengték be a helyet, ahol Forrestal aludt, s próbálták megérinteni, ahogy a falakból kinyúltak, a sötét füstös árnyakra emlékeztető kezek.
- Hagyjátók. - szólalt meg egyszer csak egy nyugodt, hideg hang az egyik sötét sarokból, ahonnét előlépett egy fiatal srác, Neferus. Lassan halad a dermesztő csendben, mire az árnyak elhúzódtak a férfitól, utat engedve a védelmezőnek, aki megállt felette. Neferus végig nézett az alvón, akinek talán még másodpercek se teltek el, majd lenyúl át a pokrócon, s mintha kihúzna valamit a férfi testében, ami lebegni kezd körülötte, majd formát ölt, mint energia, s olyan, mint maga Forrestal. Alaposan végig nézi, majd csendesen megszólal.
- Te nem vagy közülük való, akkor miért? Miért rohansz ennyire a végzetedbe értük? Vagy csak a pénz, s a kincs motiválna ennyire? Valóban ennyit érnek, hogy a lelkeddel, s életeddel fizess értük? - teszi fel a kérdéseit sorban, de tudja, nem hallja a férfi, hiszen bár számára talán percek teltek el Forrestalnak lehet még másodpercek se. Lassan visszanyomja a lebegő szellemalakot Forrestal testébe, majd az árnyakra néz.
- Ne háborgassátok. Érdekel, hogyan dönt, ha arra kerül a sor. - ezzel megindul az ablak felé, ahol kinéz, majd az árnyak közé lép, s eltűnik, mintha ott se lett volna, ahogy az árnyak is, s az idő megindul, úgy, mintha megállíthatatlan lenne, minta senki és semmi nem parancsolna neki, miközben Forrestal mélyen és nyugodtan alszik egyenlőre.

Karakter: Forrestal (jelenleg: Keith Doren) Helyszín: Avian, Avian kikötőváros romjai

Tulajdonképp fel voltam készülve éjszakai látogatókra, de meglepetésemre semmi sem történt. Az érzés azonban nem szűnt meg, hogy valaki(k) folyamatosan szemmel tart, még ha én nem is látom, és a magammal hozott érzékelők sem jelzik a jelenlétét. Talán egy mágus tudott volna valamit kezdeni ezzel, de én nem voltam az, így csak a megérzéseimre hallgattam.
Az éjszak tehát nyugodtan telt, egyedül álmok, és benyomások zavarták meg a pihenésemet. Bizonytalan árnyalakok vizsgálgattak, nyúltak ki felém sötét kezeikkel, majd visszavonultak, mintha parancsra tennék, és nem háborgattak többet.
Másik szereplő “apám” és tanítóm volt. Nem sűrűn szoktam álmodni, főleg nem a múlttal kapcsolatban, de ezúttal ő is felbukkant. Ismét a gyűjteményében voltunk, láttam a furcsán ismerős, mégis ismeretlen dolgokat, és minél pontosabban próbáltam azonosítani az egyes tárgyakat, annál jobban elmosódtak a körvonalaik, bizonytalanabbá tűntek. Eric magyarázott, de a szavak nem jutottak el a fülemig; én szólni próbáltam, de hang nem hagyta el a torkomat. Végül az öreget vettem szemügyre, ahogy szürke szemeivel engem néz, és a vékony forradás húzódik arcának jobb felén – szinte el is felejtettem már.
- Tovább kéne állnunk – mondtam én.
- Soasem fogjuk megszeretni a halat – vigyorgott az öreg.
- Akkor hát holnap...
- Akkor holnap...

Amennyiben eljön a reggel, biztos, hogy pihentebben, mégis zavaró és furcsa érzésekkel ébredek, mintha kissé rosszul lennék összerakva vagy valami, de biztos, a környezetet okolnám érte. Újból ellenőrzöm a környékben végbement változásokat, már ha van valamilyen. Nem igazán van kedvem még egy éjszakát ebben a városban, ahol megfoghatatlan fenyegetés mered minden árnyékos sarokból. Szóval amennyire lehet összeszedem a cuccaimat, és felkészülök a tovább haladásra...

//Elnézést, ha nagyon előreszaladtam, ha van még valami történés az éjszakára, akkor az utolsó rész törlendő //

Avian – Avian kikötőváros romjai (Forrestal)

Forrestal ahogy felébred elsőre olyan, mintha már nappal lenne, de nem... még jócskán éjszaka van, mégis a fények, mintha már az lenne. Kint égnek a lámpák bár amelyik még működik is rendesen. Amíg aludt az áramellátás is növekedett, s az energiaszint is megugrott mindenfelé a városba, ami kb lehetetlenné teszi így elsőre felmérni, hogy van e más energiahasználó is a közelben. Úgy fest, hogy mikor megpróbáltak sietve távozni az itt lévők, akkor nem kapcsoltak ki szinte semmit se, s azok, hogy van újra energia kezdenek feléledni, talán így még a járművek is, bár az idő lehet azokban több kárt tett. Annyi biztos, hogy még órák vannak addig amíg a nap tényleg felkelne és bevilágítana a városba. Azonban kintről neszeket lehet hallani, s ha Forrestál kiles az ablakon, akkor megláthat néhány farkast... úgy féltucatnyian lehetnek... kölykök, talán még felnőttnek se lehetne mondani őket. Lopakodnak, settenkednek az utcán minden mögé megpróbálva lapulni. Hát még nagyon látszik, hogy tapasztalatból is hiányuk van, ahogy még minden bizonnyal itt se lehetnének. Ha éles helyzet lenne, akkor nem kéne ahhoz kiképzett harcosnak lenni, hogy meglássák őket.
- Innét tiszta... - szűrődik be az egyik hangja csendesen.
- Itt is, de nem kéne visszamennünk? - szólal meg a másik.
- Csak nem félsz a szellemektől?
- Nem...dehogy – vágja rá rögtön. - de attól igen, hogy megint nyakon csípnek minket az idősebb vadászok...
- Jajj ne aggódj már... Vadszív nincs itt... már megint Riak oldalán van a tanácsban. Egyre többet ül ott és egyre kevesebbet van lent...
- Hallgass.. ő se örömmel teszi, csak valakinek egyszer fel kell váltani teljesen az öreg Riakot, s nagy megtiszteltetés, hogy a mi alfánk az egyik lehetséges jelölt... s most pofi súlyba, s előre lopakodva. - ezzel elhallgatnak és kézjelekkel kommunikálva indulnak meg előre. Bár van mit gyakorolni. Azonban ahol Forrestal van kiszórhatja ahogy a fiatalok felett az utca túloldalán mintha megremegne a levegő és nem is egy helyen, majd térdelve több, erősebb és idősebb farkas tűnik elő az álcázásból. Rajtuk komolyabb a felszerelés, is mint a kölykökön, távolról is látszik, mégis csak akkor jelez Forrestal műszere mikor már láthatóvá válnak. A hangokból ítélve felette is van legalább egy. Őt nem vették észre, de úgy fest, hogy a fiatal kölyköknek nem lesz kellemes napjuk, mert hamarosan fülön csípik őket, csak a mikor a kérdés. Annyi biztos, hogy az idősebb farkasok újra eltűnnek, míg a fiatalok nem is sejtik, hogy figyelik őket.

Avian – Sparten katonai városállam (Eyjolf Miller)

Sparten vezetője megvárja, míg Eyjolf elkészül, majd mutatja neki az utat le a bunkerba, ahol bár nem szépen festet falú folyosók vezetnek, de a hideg fém falak első látásra is masszívnak tűnnek. Ahogy haladnak lejjebb néhány lépcsőn át eljutnak egy lezárt teremig, ahova a vezető intésére be is engedik őket, s ott van a vezérlő.
- Ez a felső vezérlő központ, van egy mélyebben is szükség esetére. - mondja a vezető, miközben egy nagydarab medve vonásokkal rendelkező nagydarab férfi lép be az ajtón. Még anélkül is hogy kihúzná magát veri a két és félmétert minimum, majd Sparten vezetőjére néz, aztán az új jövevényre, azaz Eyjolfra.
- Miller tábornok úr, ő az egyik fő gépészünk. - mutat rá Sparten vezetője a medvére.
- Üdvözlöm tábornok úr. A nevem Skur, civil gépész. - ezután a vezető felé fordul – Gondjaink vannak. Valaki szabotálta az energia központot, ha nem vesszük észre időben, akkor most egy kráterbe érkeztek volna meg uraim. - jelenti ki nyugodt hangon – Ebből kifolyóan végig nézzük az összes rendszert.
- Reménykedtem jobb hírekben. Tábornok, ha megbocsájt, intézkednem kell. Addig is nyugodtan nézze át az adatokat, ha kell, akkor az itt lévők elkísérik oda ahova menni szeretne. - mondja Sparten vezetője, majd ha Eyjolfnak nincs felé olyan kérése ami miatt maradnia kéne, akkor megy utána járni a dolgoknak.
Eyjolf a gépeken hozzáfér a naplókhoz, szerkezeti leírásokhoz. Úgy fest, hogy a pajzsgenerátor túlhevült és a hozzá tartozó két energia vezeték is súlyos károkat szenvedett, de azokat kijavították, s bár energia lenne a pajzsgenerátora besült és nem hajlandó felkapcsolni. Az adatok alapján a pajzs képes lenne az űrben akár négy akkora anyahajót is megvédeni mint Avianon veszteglő Remény, s bár a város védelméhez ennek a méretnek töredéke kellett, de még így se tudták megoldani a hűtését, s minden jel arra utal, hogy a tervezők úgy gondolták, hogy ezt a rendszert csak és kizárólag az űrben fogják használni, így ahhoz is tervezték a hűtést, főleg, hogy a hajónak volt egy kisebb pajzsa is ami arra szolgált, hogy csak a hajót védje, de a feljegyzések alapján az a hajó roncsának azon részében lehetett, ami szinte teljesen megsemmisült.
Rengeteg a technikai adat róla, de az biztos, hogy nem Celestial technológia volt, s minden bizonnyal nem is az működtette. Talán kísérleti volt, vagy csak kis darabszámban előállított, de az biztos, hogy jórészt inkább emberi technológia. Azonban ami hiányzik az pontos tervrajzok, vagy szerkezeti ábrák, mind csak vázlat, s sajnos a belső felépítés is inkább csak találgatásnak tűnik.

Karakter: Forrestal (jelenleg: Keith Doren) Helyszín: Avian, Avian kikötőváros romjai

Az álmomat furcsa dolog zavarja meg, méghozzá az, hogy a város energiaellátása szemlátomást olyan szintre növekedett, hogy a kihelyezett érzékelők már felhívták rá a figyelmemet. Talán most lenne értelme megvizsgálni valami járművet gondolom magamban, miközben ösztönös óvatossággal pakolom össze a cuccaimat, ám az ucáról felszűródó hangok megállítják a kezemet.
Amint kinézek, mintegy féltucatot látok a vadon gyermekeiből, akik óvatosan haladnak odalent. Kicsit komolyabban szemügyre véve őket egész fiatalnak tűnnek és...tapasztalatlannak. Ahogy a szavaikból ki tudom venni valamilyen beavatás vagy bátorságpróba folyik odalent, vagy egyszerűen engedetlenek. Bár az idegen helyeken való lopózkodás nem az én műfajom, nemhiába vagyok városi, mégis úgy döntök, hogy amennyire lehet, elkerülöm őket. Nem szeretném, ha bárkinek baja esne, ugyanúgy igaz rájuk, mint magamra.
Aztán mielőtt visszavonulhatnék, valami más is megragadja a figyelmemet. Több, idősebb és szemlátomást tapasztaltabb farkas is feltűnt, ahogy a kölyköket figyelték. Valószínűleg ennek kösznhettem csak, hogy engem nem szúrtak még ki. Ha a kölykökkel nem akartam összefutni, akkor a szüleikkel még kevésbé. Ahogy a formációt elnéztem, egyikük valószínűleg pont az én szállásom tetején is lapult.
Amennyire lehetett csendben készülődtem az induláshoz. Felszerelésemet visszapakoltam az ikonokba. Amikor úgy láttam, hogy a kis csapat kellően eltávolodott, leszereltem a kezdetleges riasztóimat az ajtóról, nehogy én essek áldozatul, majd elindultam.
Igyekeztem biztonságos távolságot tartani a Vadon Gyermekei és magam között, viszont az álcázó technikájuk volt annyira jó, hogy inkább kellett hagyatkoznom a saját szememre, mint a műszerekre. Amennyiben a kis csapat nagyjából ugyanabba az irányba tart, mint én, akkor követem őket, ha nem akkor én folytatom utam Avian központja felé...

Avian – Avian kikötőváros romjai (Forrestal)

Egy kis ideig úgy fest, hogy a csapat arra fog menni, amerre Forrestal is menne, de aztán irányt váltanak. Egyenlőre úgy fest hogy a nagyokat jobban leköti a kicsik figyelése, mint hogy észrevennék őt, vagy csak nem törődnek vele. Kitudja. Annyi azonban biztos, hogy nyugodtan tudja folytatni az útját a városközpont felé.
A romváros közben egyre jobban feléled.. legalábbis az energia szintje tovább nő. Néhány járművön is mutatkoznak ennek jelei, ahogy a metró felszíni hirdetői is éledeznek. A kiírások alapján a metró egyes szakaszai kivételével lassan megindul a közlekedés. Mintha csak most indulna el a város, mintha nem lett volna semmi korábban. Talán a mesterséges intelligencia műve, ami a város alap dolgait működteti, talán más. Annyi biztos, hogy Forrestal útját könnyítik, de vajon meddig? Erre a kérdésre nehéz válaszolni, de ha megmarad már a jelen állapot is akkor is talán hamarabb érheti el a célját. Azonban nem tudja elhessegetni azt az érzést mintha figyelné valaki, de se a műszerek nem jeleznek, és nem is lát szokatlan dolgot akármerre is néz, mintha akárhogy fordulna, mozdulna az aki figyeli mindig képes lenne mögötte állni, hogy ne vegye észre.

Avian – Sparten katonai városállam (Eyjolf Miller)

Skur nyugodtan álla Miller mellett, majd bólint.
- Igen ott lehetnek gondok, de egyenlőre már annak is örültem, hogy sikerült elég erős áramvezetőket szerezni amiket nem sütött meg már a töltődési szakasz. Sajnos a technológia nem olyan ami parancsra gyengébb eszközökkel is elmegy, mint amire tervezték uram. És sajnos jó ideig a katonák ültek rajta, így sajnos nem olyan régóta dolgozgatok rajta igen gyér erőforrásokkal. - mondja Skur, s rábök a tervekre.
- A két erőmű könnyedén képes feltölteni és szinten tartani a pajzsot és ahogy átnéztem a korábbi adatokat, akár hónapokig is képesek lennénk fenntartani a fogyasztása mellett, azonban a hűtési problémák miatt nem hiszem, hogy sokáig bírná, ráadásul gondolom erősebb fegyverekkel kell most szembenéznie, mint korábban, aminek hatására jó kérdés, hogy mennyivel ugrik meg az energia felvétele. - majd keresgélni kezd a tervrajzok között. - De az lehet nem lenne probléma, ha sikerülne.... - tovább kutat, majd egy térképet mutat - …ha a város energia fogyasztását drasztikusan csökkentenénk és még a táplálásba besegíthetne e a két thermál erőművünk is, és akkor talán... talán... csak a túlmelegedés és a bekapcsolás lenne a két probléma, de ez mind csak elmélet. - magyaráz, s mutogat a térképen.

//bocsi a lassúságért... próbálok felpörögni valahogy//

Karakter: Forrestal (jelenleg: Keith Doren) Helyszín: Avian, Avian kikötőváros romjai

Bármennyire is úgy tűnik, hogy egy irányba haladunk a kis csapattal, mégis egy idő után eltérnek a városközpontba vezető úttól, így én sem követem őket tovább. Eléggé fura helyzet volt egyébként is. Fiatalok lopakodtak elől, őket követték talán a szüleik, talán a törzs rangidősei, hogy néhány nevelő célzatú pofonban részesítsék őket, amikor eljön az idő, utánuk meg én, mint az eltévedt és berezelt túrista egy éledező városban, aminek még mindig halottnak kéne lennie a fenébe is.
Nem tudtam, hogy a Vadon Gyermekei tudomást szereztek –e a jelenlétemről vagy sem, de egy idő után feleslegessé vált a figyelésük, főleg, hogy valami egészen más kötötte le a figyelmemet.
- Ha az az érzésed, hogy figyelnek – mondta annak idején Eric – akkor szinte biztos, hogy úgy van.
És valaki szemmel tartott, de lehet, hogy többen is tudja a fene. Viszont akárki is az, semmi sem jelezte, hogy a közelemben lenne, pedig időnként olyan érzésem volt, hogy a vállam fölött les át, miközben a leolvasót néztem, hogy ne térjek el nagyon az iránytól.
Persze lehet, hogy az illető nem is volt fizikálisan ott, így gyors pillantásokkal ellenőriztem az esetleges térfigyelőket, hátha látok gyanús vagy követő mozgást a kamerákon, bár őszintén szólva ennek adnék kisebb esélyt.
Komolyan ez a hely a frászt hozta rám, és kezdtem megérteni azokat, aki visszautasították, hogy idejöjjenek, bármennyire is kecsegtető volt a fizettség. Séta közben ujjaim ideges táncot jártak, majd befordultam egy mellékutcába, belenyúltam egy ikonba, majd onnan egy sikátorba, megragadtam, ami kell, majd beléptem az első nyitott ajtón, hogy aztán az egyik hátsó ablakon távozzak.
Az ajtófélfán hagyott körömnyi érzékelő egyszerű darab volt, és jelenleg egyetlen dolgot „látott”, méghozzá, hogy utánam vajon kinyílik –e az ajtó...
A másik utcán elhúzódok az elhagyott épület közeléből, és a távcsövet a szemehez illesztve próbálok a mindennapin túl infravörösben, vagy ultrában is látni...
Ha semmi, akkor egy sóhajjal a paranoia számlájára írom az egészet, és inkább keresek egy járművet, ami esetleg eléggé működőképes, hogy közelebb vigyen a célomhoz...