Spear

A Vex és a Drox ősi népének harmadik fele, akik ugyanúgy meg nem támadási szerződést kötöttek Zsarnokkal, mint az előbb említett két másik állam.
Egyiptom területén elterülő városállamukat három különleges vezető Sárkány, Átok, Bestia vezeti. Kevesen vannak, kis nép, többnyire védekezésre koncentrálnak. Erejüket a három vezetőjük adja, akik Marsi tudásnak, hatalomnak vannak a birtokában. Ez az idegen technológia hasonlóan a Feltámadottakhoz nagyon eltérő és egyedi megoldásokat alkalmaz. Annyira másak, erősek, a fegyvereik, védelmi rendszereik, járműveik, gépeik, hogy kis létszámuk ellenére komoly erőt képviselnek. Gondolkodásmódjuk is inkább már a rég kihalt marsi fajokét tükrözi. Semlegesek maradnak, csak a saját érdekeiket védik meg, önellátásra vannak berendezkedve és kerülik a kapcsolatot a külvilággal. Ennek ellenére bizonyos körökben szívesen segítenek.
A Spear metropolisza maga egy nagy kiterjedési összefüggő városrendszer, amelynek több mint harminc millió lakosa van.

~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa éppen a szobájában olvas, tanul. Az utóbbi időben anyja még jobban figyel rá és aggódik miatta, nem engedi sehova, kivéve ha ő elszökik, mert az ellen nem tud tenni. Unalmasan telnek számára most a napok és az órák is, sok mindent lehet itt csinálni, az Ősi-Marsi technológia nagyon sok lehetőséget ad, főleg az általuk kialakított egyedi virtuális tér, de ez nem pótolja a többi embert, akik vele lehetnek. Hirtelen a szobában lévő saját kommunikátora jelez, itt megszokottan furcsán mély hangon pittyeg néhányat, majd utána folyamatos fényjeleket ad, amelyeket Aesa akkor is lát valamilyen módon, ha nem fordul oda. Ha végül megnyitja az üzenetet, akkor marsi írásjeleket jelenít meg előtte a gép. A szöveg hivatalosan van megfogalmazva, de nincs túl hosszasan és terjengősen leírva, lényegre törő és rövid. Akár már a stílus alapján megismerheti az első szavak után a lány, hogy ki is írta a levelet, de ezt annak tartalma és a rajta lévő jelzés is igazolja. Az üzenet Átoktól jött, az áll benne, hogy találkozni akar Aesa-val valahol a citadellában, a déli részen belül. Azt nem tartalmazza az üzenet, hogy miért, vagy más konkrétumot. Aesa tudja, hogy ha valóban elmegy, akkor elég csak nagyjából odatalálnia, mivel korábban arra nem igen járt, az egy eldugottabb része az épületnek, Átok meg fogja találni és szokásos módon valószínűleg hátulról szólítja majd meg. Anyja most nincs a lakásban, saját dolgait intézi, így van is lehetősége ilyesmire.
Ha ténylegesen is elindul, bár előtte bőven van ideje még másra, másik üzenetet nem kap, ami siettetné, akkor rögtön a lakás ajtajában az egyik android az útját állja.
- Sajnálom Aesa, de nem mehetsz el itthonról. Anyád parancsba adta. Kérlek, menj vissza. Ha szükséged van valamire, hozok én. - mondja kedves női hangján az egyik robot.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Ismét egy unalmas nap, amikor semmit sem csinálhat, azon felül, hogy olvas. Nem mintha eddig nem tudott volna már így is hihetetlen mennyiséget, amivel igencsak műveltnek és okosnak számított. De az anyja szerint nem volt elég. Oldalra tette az eszközt, amin olvasott, majd nyűgösen dőlt hátra az ágyán és nézett ki az ablakon az odakint elterülő Spear-re. Unatkozott, ki akart menni, már így is legalább egy egység telt el azóta, hogy nem szökött ki. Tudta, hogy miért kellett itthon maradnia, de akkor is túlságosan is szigorúnak vélte még a nővére sorsából adódóan is azt, hogy ennyire bezárva kell élnie, hiszen Gunny jól volt élt és virult. Csak épp a Birodalmat szolgálta és nem tartotta a kapcsolatot a családdal. Míg ő? Itt rostokol a szobájában miközben a barátai odakint szórakoznak és nem kell mindennek megfelelniük. Gyakorta irigyelte őket és szeretett volna egyszerű gyerek lenni, mint bárki más és nem pedig az lenni, aki. Pontosan tudta, hogy kicsoda és micsoda, ahogyan azt is, hogy attól olyan különleges, amilyen. Annak ellenére, hogy igazából bármit csinálhatott volna a Spear technológiáját használva unatkozott. A virtuális világ és dolgok nem adták vissza az emberi tényezőt, amit a legjobban hiányolt. Éppen az ablakon át nézett ki és a könyökén támaszkodott, hogy figyelje a várost, amikor a mély pityenést hallotta meg. Azonnal a kommunikátora felé kapta a fejét és elmosolyodott, remélte, hogy végre anya üzen, hogy kimehet itthonról. Azonnal pattant fel és futott át a szoba másik felére, hogy felkapja az eszközt, hogy megnézze az üzenetet. A marsi jeleket egyből megismerte és már a második, harmadik mondat után tudta, hogy ki küldte azt.
- Átok bácsi! – kiáltott fel lelkesen.
Érezte, hogy a szíve hevesebben kezdett verni és izgatott lett, hogy kitől is kapta a levelet, gyorsan végigolvasta, tökéletesen memorizálva azt. Még egyszer végigolvasta, noha már nem volt rá szüksége, mert emlékezett ár és mindig is fog. A hivatalos hangsúly, a stílus és a végén a jelzés is megerősítette abban, hogy tényleg az küldte neki azt a levelet, akit gondolt. Az unatkozó rossz kedve egy pillanat alatt múlt el, szinte madarat lehetett volna vele fogatni, tudta, hogy az anyja nem igen fog ennek örülni, bár soha sem féltette őt Átoktól, annak ellenére, hogy gyerek volt Aesa tudta, hogy meddig mehet el Bestia néni, Sárkány bácsi és Átok bácsi jelenlétében, ösztönösen ezt is. Igazából nem is igen érdekelte, hogy miért akar vele Átok bácsi találkozni, neki az is elég volt, hogy meghívta, a helyet nem tudta pontosan, de majd oda megy az épület oldalán a megfelelő részre és átmegy a falon. Ott már úgyis megtalálják, még ha nem is a jövőbelátással, hanem fizikailag kell majd keresni őt. természetesen menni akart, így már rohanva indult ki a szobájából le a földszintre, hogy távozzon a lakásból, amikor az idegesítő gép állította meg. Duzzogva nézett rá.
- Anya azt mondta, hogy játszani nem mehetek ki – mondta sértetten. – Én nem játszani megyek ki, hanem Átok bácsihoz! Ő hívott meg, szóval állj félre! A város egyik vezetőjét mégsem várathatom meg.
Tudta, hogy az androidot úgysem győzi meg mindez, így duzzogva fordult meg és indult a szobájába. A lépcsőnél még megállt és hátrafordult, hogy egy utasítást adjon az androidnak. Egy étel nevét mondta el, illetve egy italét, amit szeretne, de nagyon lassú idő elkészíteni, direkt olyat mondott, amivel kellően lefoglalja a gépezetet addig, hogy felkészülhessen és meg tudjon lógni itthonról. Egyelőre a képessége használata nélkül. Amint ezeket kiadta visszarohant a szobájába, majd az ott levő magának kialakított titkosabb tárolót nyitotta ki, amit egy másik tároló mögött helyezett el, innen elővette a kinti átlagos ruhát, amiben teljesen el tud vegyülni, egy hosszú ujjú felső is volt benne, hogy a kezén levő jeleket eltakarja, majd az arcát sminkelte ki álcázás címén, hogy az árulkodó mintákat eltűntesse onnan, végül egy fekete parókát vett fel, amivel teljes volt az álcázása. Amint elkészült az ajtóhoz osont, hogy hallgatózott, hogy hol is az android, hallani-e a lépteit, ha nem, akkor az ablakhoz sétált és nekilátott kimászni rajta, hogy így jusson ki a házból a belső kertbe – ha vannak ilyenek a Spear-ben –, aztán majd onnan tovább az utcára.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Az android nem reagál a duzzogó tekintetre, bár Aesa tudja, hogy van benne arcról érzelmeket felismerő program, így valószínűleg pontosan tisztában van az ő érzéseivel is. Az elhangzottak után nemlegesen megrázza a fejét.
- Nagyon sajnálom, de nem mehetsz sehova. Nem csak játszani, egyáltalán el itthonról, amíg anyukád vissza nem ér.
Egészen addig az ajtó előtt áll, amíg Miller fel nem indul újra a szobájába, ekkor indul csak el. A parancsra igennel válaszol, majd módosítja az útvonalát a konyha felé. Mivel Aesa hosszan készítendő ételt választott, így van ideje mindenre. Az átöltözés és a sminkelés, már rutinszerű és gyorsan megy neki, a paróka felvétele kis időt vesz igénybe, hogy tökéletesen el tudja takarni vöröses haját. Ezután felszerelkezve indulhat el. A paralelogramma alakú, szabályos ablakot a beépített mechanizmus segítségével oldalra tolhatja, így a külső fém falra érkezhet meg. Alatta a belső kert több mint tíz méterre van, és az is csak a fák teteje, a fal felülete kékes-szürkés fém, alul és felül egy pár centis narancs színű párkánnyal, most azon állhat ő is. Ezen keresztül a többi ablak előtt haladhat el, egy íves részen, végig az épület oldalán. Alatta egy kis beugró van, így le sem csúszhat a falon, valamint a Spearben jellemző lekerekített formák miatt a megkapaszkodás sem könnyű. Így a kijutás az épületből nem olyan egyszerű innen, mint elsőre tűnhetett számára. Nem sokkal miután kilépett az ablakon hallhatja meg, hogy az android kopog a szobája ajtaján. Elkészítette az ételt és most akarja behozni.


~Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa duzzogva fordult el az androidtól, nem szerette ezeket az érzéketlen gépeket, valamikor már úgyis tervezte azt, ami már aktuális lenne, hogy elolvasson néhány MI programozás könyvet, illetve olyat, ami arról szól, hogy miként lehet szétszerelni egy ilyen androidot és újraprogramozni, hogy egyszerűen csak felejtse el azt, amit az anyja parancsolt neki és nekik és ő maga is tudjon új parancsokat bevenni a legnagyobb titokban. Mindezt úgy, hogy ennek nyoma se maradjon és utána már bármikor könnyebben szökhetne meg itthonról. Azt tudta, hogy az anyja csak órák múlva jön haza leghamarabb, már ha a mai napon egyáltalán haza fog jönni, így erre nem várhatott, hogy mindez megtörténjen. Főleg, hogy eléggé esélyes, hogy saját magának is oda kell mennie, ahol jelenleg a nő is volt. Egy pillanatra felmerült benne, hogy ez is amolyan teszt, hogy lássák-e, hogy Átok bácsi rátudja-e venni őt, hogy kiszökjön és tényleg elmenjen-e oda, hova megbeszélték. Az anyjának tudnia kellett, hogy így lesz, Átok bácsi pedig úgysem mondhatta biztosra, de ha abból indult ki, hogy ismeri Aesa-t, akkor bizonyára az igent tippeli be erre. Az andoridot butának tartotta, mintha meg sem hallotta volna, hogy kihez kellene mennie. De legalább a konyha felé vette az irányt, ezt még megvárta, hogy erről meggyőződjön. Nem volt végtelen ideje, de kellően sok. Hamarosan végzett is mindennel és kimászott az ablakon. Itt jött a nehezebbik része, már valószínűleg nem egyszer szökött meg erre, de akkor a képességét használva és még vissza is szökött a házba azelőtt, hogy lebukott volna, hiszen más esetben már régen energiafal védte volna az ablakát. Ez egy tökéletes alkalom volt neki, hogy kihasználhatta az ügyességét, ami a HPI-s mivoltából akadt és azzal egyensúlyozott végig a párkányon, legalább is néhány lépést megtett, amikor máris meghallott az android kopogását odakintről.
- O-ó! – mondta.
Tudta, ha nem felel az az ócskavas be fog nyitni a szobába és akkor máris rá fog jönni, hogy ő éppen szökésben van és arra is, hogy merre. Nem igen akarta most a képességét használni, abban nem volt kihívás, de végül még lehetséges az is, hogy nem igen lesz más választása. Az megkönnyítené a dolgát abban, hogy a földre érjen bármiféle sérülés nélkül, jó, ha az ember anyagtalanul tud leesni valahonnan és megérkezni a talajra. Kissé odébb ment a párkányon és a jó tíz méterre levő fákra nézett. Próbált a levelek között a faágakat keresni és megtalálni azokat, amelyeket már korábban is megmászott és biztos benne, hogy elbírják a súlyát, ami nem is volt olyan nagy. A lehető leggyorsabban számolta ki fejben, hogy ekkora távot a súlyának megfelelő gyorsulás mellett milyen erővel fog megérkezni a fákra és milyen erősnek kell lennie azoknak az ágaknak ahhoz, hogy mindazok kibírják a becsapódását és ne törjenek le vele. Ha ez megvolt és attól függően, hogy volt-e ilyen ág, akkor azt célozza be, hogy arra fog ráugrani úgy, hogy lehetőleg a kezeivel tudjon majd megkapaszkodni rajta és úgy tudjon lejjebb menni. Ha nem volt ilyen ág, akkor kénytelen lesz ugyanúgy ugrani, de a fára érkezés előtt aktiválni a képességét, hogy anyagtalanul zuhanjon és essen le és érkezzen meg a talajra.
- Azt hiszem ez fájni fog – mondta a gyermeki hangján.
Fülelt arra, hogy az android még ne nyisson be a szobába, ha még hallotta, majd még vett egy mély levegőt, majd ellökte magát a párkányról, hogy zuhanva essen a fa irányába. Az eshetőségek közben arra jutott, hogy eltörhet néhány csontja, ha elrontotta a számítást, de akkor még mindig ott volt a regenerációja, hogy rendbe hozza a sérüléseket. Ha a fára érkezett, akkor onnan próbál azonnal átjutni a kerítésre és azon át le az utcára, ha láthatatlanul kellett leérkeznie, akkor átfutni igyekszik a falon, hogy úgy érjen ki a házuk területéről, majd egy olyan helyen, ahol kevesen látják jöjjön vissza a látható tartományba. Bármelyikkel is kell élnie az utcáról azonnal sietve a Citadella irányába indul.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa gyorsan mérlegeli a lehetőségeit, képességeit, majd dönt és úgy cselekszik. A fák alatta igaz lejjebb vannak sokkal, de lát néhány ágat amik reálisan közel vannak és elbírhatják a súlyát. Mivel táska vagy más felszerelés, az álcáján kívül nincs nála, így az ugrás tűnik a legkönnyebb lehetőségnek. Elrugaszkodik, majd métereket zuhan szabadesésben, amikor időben kinyúlik és két kezével elkap egy vízszintesen nőtt ágat. A fa egy része megrándul és néhány másodpercre az ág is enged, majd visszarántja Millert. Érzi, hogy azonnal megrándul a csuklója és a válla is, ez fájdalmat okoz neki. Ha felhúzza magát és lemászik a fáról, akkor azt meg tudja tenni, az ízületei nagyon gyorsan regenerálják magukat, így ez sem okoz kellemetlenséget. Sajnos az ugrás miatt azt nem tudhatja, hogy az android mikor lépett be a szobába, mert azt már nem hallja valamiért az ugrás pillanatában. A fáról leérkezve a kertbe jut, amit igen sok egzotikus növény és virág díszít. Ezek viszonylag jól elrejtik, ha úgy halad, és így elérhet a kerítésig, ami valójában egy fal. Ezen is át tud mászni, de nagyobb erőfeszítésbe kerül és lassabb is. Ha megvan a módszere, akkor átjuthat rajta gyorsabban és könnyebben is, de mivel nincs rajta se kapaszkodónak használható kiszögellés és hozzá képest magas is, valamennyi időbe biztos telik.
Ezután kiérkezik az utcákra. Itt már a város folyamatos forgalma és nyüzsgése fogadja. Az épületek mint mindig furcsán, vöröses-narancsos árnyalatban verik vissza a rájuk vetődő napsugarakat, a légifolyosókon sorban haladnak a különböző repülő járművek, az utcákon pedig mindenféle, érdekes kinézetű alakok haladnak, mindenki a maga útján. Mivel Aesa és anyja a magasabb rangban, felsőbb körökben lévők negyedében laknak, innen egyenes úton, a sugárutakat követve lehet haladni a Hármak Citadellája felé.

Itt egy hídszerű, széles, parkokkal és utakkal övezett hatalmas, hosszú, egyenes részen haladhat végig, ha kimegy a lakórészek közül. Nagyjából húsz perc séta után érezheti, hogy a város hatalmas méretei miatt, még ha úgy is tűnik, hogy a citadella hozzá közel van, szinte karnyújtásnyira, nem fog csak úgy odaérni. Elég sok ideig kell majd sétálnia mire megérkezik és valószínűleg őrök is fogják valamikor az útját állni. Ahogy halad a belső részek felé, a magas épületek furcsa ívesen csavart formákat vesznek fel, és ritkábban sorakoznak.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Amennyire csak lehetett felkészült arra, hogy ez most igencsak fájdalmas lesz neki, máskor több ideje volt szervezni és tervezgetni, mert akkor nem kellett attól tartania, hogy észreveszik a szökését, de most az az android ott lihegett a nyakában és a lehető leggyorsabban kellett lépnie emiatt. Az ugrás előtt még vett egy-két nagyobb levegőt, majd egy pillanatra becsukta a szemét, aztán kapcsolt, hogy az jelenleg nem a legjobb taktika, hogy vakon akar ugrani. Pedig valahogy jó ötletnek tűnt számára, ha nem látja, hogy mi történik, akkor kevésbé fog fájni mindene utána. Ahogyan ellökte magát a faltól a fák gyorsan kezdetek közeledi, ahogyan minden alatta is. Egy pillanatra csukta csak be a szemét, de nyitotta is ki, mert nem akart még komolyabb sérüléseket magának. Végül sikerült megkapaszkodnia az ágban, egy pillanatra az is meghajlott, Aesa pedig amiatt aggódott, hogy túlságosan is nehéz lesz és az ág letörik, ő pedig egy hatalmasat fog nyekkenni odalent a kertben. Szerencsére nem történt meg, de a csuklójában és a vállában érezte a meghúzódó és ránduló izmokat, amik igencsak fájdalmasak voltak neki.
- Aú! – jajdult fel hangosan.
Ő még annyira nem volt hozzászokva a fájdalomhoz és emiatt ettől még könnyek is a szemébe szöktek ettől az érzéstől. Eddig fájdalmat maximum csak az edzéseken érzett, vagy amikor játék közben elesett, de azok sem voltak ilyen erősek és intenzívek. Mivel nem tudta, hogy miként fojtsa el ezeket, vagy hogyan uralja magától az ugrástól és ettől is gyorsabban vert a szíve és emiatt sűrűbben vette a levegőt, az izgalom és az adrenalin benne is dolgozott. A fájdalom ellenére lemászott a növények közé és itt törölte meg óvatosan a szemeit, ki belőle a könnyeket, hogy a sminket nehogy elmaszatolja, noha elvileg könny és vízálló volt. A kertet ismerte, így ott a növények, bokrok takarásában érkezett meg a falig, amin már csak át kellett másznia, hogy kijusson. Eddigre a fájdalom is elmúlt és a sérülései is a múlté lettek a legnagyobb örömére. Óvatosan nézett körbe a növények takarásából és a falnak olyan részére ment, ahova az ablakokból nem lehetett már rálátni. Itt ha korábban is ment már erre, akkor kiépítette magának, hogy néhány nagyobb bokron feljebb tud jutni, majd egy faágat elkapva, és oda felhúzva magát könnyedén a fal tetejére jut és át tud rajta lendülni. Még ez is jócskán lassabb, mintha csak kifutna a falon, de legalább addig is mozog egy kicsit és anya nem szidhatja le, hogy elmaradt a testnevelés órája aznap. Igaz tudta, hogy az anyukája nem erre gondolt éppen annál a feladat kiadásánál. Odakint a megszokott nyüzsgés volt, az emberek között természetes mozgással és haladással próbált elvegyülni, maximum az lehetett feltűnő, hogy alacsony és még láthatóan gyerek és úgy van egyedül a tömegben. A lehető leggyorsabban próbált a sugárutakról kiérni a hídszerű építményhez.
Ott megállt és vett egy nagy levegőt, mennyivel jobban szerette, ha járművel mennek a Citadellába mintha végig kellene gyalogolni ezt a nagyon hosszú távot. Igaz mindez nem szegte kedvét, futhatott is volna, de nem akarta, hogy rájöjjenek, hogy milyen gyors és ez a helyiek között nem túl előforduló jelenség, míg neki HPI-sként igen. Így gyalog indult tovább és mint máskor is most is nézelődött a parkokban. Amit már megtanult az anyukája paranoiája miatt figyelte, hogy nem-e követik, ha úgy érzékeli, hogy igen, akkor próbálja lerázni azt, aki így tehet. Egyébként nem viselkedik gyanúsan, hanem csak egy átlagos fiatal lány képét próbálja adni, aki nézelődik és gyönyörködik a helyben, pedig bármikor a legapróbb részletekig el tudná mondani, hogy mi van itt, és mi volt itt korábban is, illetve mik a változások. A hosszú séta után már egészen közel ért, tudta, hogy lesznek őrök, akik álruhában nem fogják majd beengedni, valószínűleg az anyukája nélkül sem tennék, így náluk muszáj lesz „beosonni” a képességével. Igaz ehhez csak a legvégső esetben folyamodna, próbálja majd csak egyszerűen átverni őket, hogy amíg azok más befele haladó személlyel vannak elfoglalva, akkor beosonni a holtterükben a lehető legészrevétlenebbül. Ha nem sikerül, akkor jöhet, hogy tényleg a képességével megy be addig, hogy már ne láthassák és más sem, majd csak akkor jelenik meg újra, hogy folytathassa az útját a citadellába és ott megtalálhassa a déli részeket, ahol Átok bácsi is várni fogja őt.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa halad tovább az utakon, a kellemes parkos, zöld környezetben tud sétálni. Egészen természetesnek tűnik minden, fák, aljnövényzet, sziklák, vízfolyások, mintha egy kisebb erdő lenne, de az utak mindig tiszták és jól kivehetőek, valamint a távolban látszik a város képe, így nem lehet eltévedni. Irányjelzők és térképek is segítik a tájékozódást. Aesa figyel folyamatosan de nem lát senkit, aki követné őt. Végül csaknem fél óra után érkezik meg hét darab nagyobb kapuhoz, ahova az ehhez hasonló utak mind vezetnek. A járművek másik utakon érkeznek, így itt csak gyalogosok vannak, főként előkelők, akik inkább ezt a módját választották az utazásnak. Mivel nincsenek sokan körülötte , így nem tud elosonni az őrök között. Az egyik jóval a feje felé magasodó, láthatóan a karjainál beültetésekkel rendelkező őr hazaküldi őt, ha Aesa próbál átjutni rajta. Ha ismét próbálkozik nála, akkor csak összefonja a karjait a mellkasa előtt és kéri, hogy igazolja magát valahogy Miller vagy menjen el. Emiatt a lánynak képességét kell használnia. Ahogy már megszokhatta az őr egyszerűen elfordul, mintha nem is figyelt volna eddig senkire, és folytatja a szolgálata teljesítését. Ugyanúgy senki másnak nem tűnik fel az eltűnése. A kapukon áthaladva egy nagyobb térre ér ki, ami már közvetlenül a citadella lábánál van, de a nagy méretek miatt még itt sok idő lenne az átjutás, ráadásul őrök is ugyanúgy vannak. Ha akar képessége segítségével bejuthat magába az épületbe is, aminek a külső fala, alul harminc méter magasságig teljesen nyitott, így teljesen szabad a bejárás. A Marsi technológia lehetővé teszi, hogy a falak látszólag mindenféle támaszték nélkül megálljanak és elbírják az épület súlya által rájuk nehezedő nyomást valamilyen módon. Bentről már könnyebben mozoghat. Délfelé haladva a folyosók lassan alacsonyabbak és szűkebbek lesznek, és látszólag rendszertelenül, szükségtelenül kezdenek el kanyarogni. Végül egy kisebb labirintus alakul így ki. Eközben a fények lassan, de érzékelhetően vörösebbek lesznek. Egyelőre Aesa teljesen egyedül van itt.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Ahogyan a parkban sétált néhány helyen, ahol egy-egy barátságosabb fa is feltűnt előtte megállt, a fejét kissé oldalra biccentette és végignézett a fákon. Szívesen megmászta volna őket, de ilyenkor mindig eszébe jutott, hogy miért és hova megy. A találkozás Átok bácsival valahogyan mindig erősebb volt annál a vágynál, hogy megmássza a fákat, amik pedig igencsak jó szórakozásnak néztek ki a számára. Ilyenkor mindig megszaporázta a lépteit és volt, hogy futott is, hogy gyorsabban megérkezzen a citadellához. Akkor kicsit megnyugodott, amikor úgy észlelte, hogy nem követi senki sem. Ezek szerint az android sem hitte el, hogy hova megy és azt hitte, hogy ismét füllent. Persze nem ez lett volna az első eset, hogy hazudik azért, hogy átverjen valakit, de ezúttal nem ez a helyzet állt fent, most tényleg az igazat mondta azzal kapcsolatban, hogy hova is akart eljutni. Az már nem a saját hibájának tartotta, hogy ezt nem hitte el senki sem. Tényleg nagyon érett az az átprogramozás annak a masinának. Végül kiért a főtérre, a ruházata most teljesen nem tükrözte az előkelő vérét és azt, hogy a felsőbb körökbe lenne való, csak átlagos középosztálybelit vett fel, ez volt az álcája, hogy eltudjon az egyszerű gyerekek mellett is vegyülni. Így nemcsakhogy nem nézett ki nemesnek és előkelőségnek, de még egyedül is volt gyerekként. Még Aesa sem csodálkozott, hogy az egyik nagydarab őr megállt előtte, amikor lebukott, hogy éppen a citadellába próbált belógni. Bosszúsan nézett fel az őrre, ahogyan összefont a mellkasa előtt a kezeit és iratokat kért a lánytól.
- A felnőttek és az androidok miért ilyen gonoszak mindig? – kérdezte.
Mintha mindenki azért létezett volna, hogy tönkretegye a játékát és a szórakozását. Igazolni pedig nem akarta magát, akkor egyből szóltak volna az anyjának, hogy itt van, még akkor is, ha ő megmutatja a levelet, hogy Átok bácsihoz jött. Akkor pedig kinevetik és valószínűleg az eredeti üzenetet is hamisítványnak fogják fel. Megtenni sem tudta volna azt, hogy iratokat mutat, mert nem hozott magával, csak a kommunikátora volt nála. De ez most mégis egy jó kis lecke volt számára, már tudta, hogy legközelebb kénytelen lesz egy járműre felosonni és azon megtenni az utat, úgy legalább egészen biztosan nem fog lebukni.
- Szia őr bácsi – integetett neki még mindig pár lépés távolságból. – Örültem, hogy megismertelek.
És akkor ezzel már láthatatlanná is vált, az őr pedig, ahogyan annak lennie kellett egyből elfordult, mert arra sem emlékezett már, hogy beszélt valakivel az előbb. Aesa pedig nem is várt tovább, hanem mivel a láthatatlansága sajnos véges időhöz volt kötve rohanni kezdett a Citadella felé. Ilyenkor szerette, hogy a HPI-s mivolta miatt sokkal gyorsabb másoknál és remélhetőleg képes volt arra, hogy lefussa a távot addig, amíg megérkezik citadella falaihoz. Ha ott volt, akkor nem fáradt azzal, hogy bejáratot keressen, egyszerűbb volt átmenni a falon bentre. Mókásnak és remek játéknak tartotta, hogy Átok bácsi lényegében arra kérte fel, hogy törjön be a Spear legjobban őrzött épületébe és ahogyan belépett az épületbe már tudta, hogy mindezt sikeresen végrehajtotta. Odabent pedig már elindult dél irányába, óvatosan, nehogy bárki észrevegye, a számítógépek nem számítottak, azoknak lehet, mert akkor legalább Átok bácsi hamarabb megtudja, hogy itt van és jön majd, de ha emberek látták volna meg, akkor azok egészen biztosan kitették volna a szűrét innen. Óvatosan haladt egyik faltól a másikig, fülelt, hogy hall-e másokat. De egyelőre úgy tűnt neki, hogy még teljesen egyedül van itt.
Néhány perc után, amikor egy védhetőbb helyre ért, egy olyanra, ahol el is tudott bújni képesség használat nélkül állt meg. Ekkor nézett végig a helyen, hogy hol is van, hogy egészen pontosan felmérje. Ahogyan már máskor is tapasztalta úgy nézett végig a helyen, látta egyszerre a saját szemszögéből és mégis játszi könnyedséggel bontotta le a helyszínt másik négy nézőpontra és a lelki szemei előtt ezek el is különültek. Mindezt teljesen egyszerre látta és érzékelte így, az egyik eshetőség szerint, amik úgyszintén egyszerre fordultak meg a fejében: idekint marad és várja meg nyugodtan, türelmesen Átok bácsit, megkönnyítve a férfi dolgát, egy másikban a helyet úgy nézte, hogy meglelje rajta a stratégiailag fontos pontokat, hogy merre lehet elbújni, honnan lehetne támadásokat intézni, mik a legjobban védhető pontok és így tovább, meglehetősen katonásan. A harmadik, ami a sajátjához a legközelebb állt általában azokat kereste, hogy melyek a legsötétebb pontok, hol tud szinte beleolvadni a környezetbe, hogy onnan leskelődve, kémkedve figyelhesse az egész helyet, és akár ő maga lephesse meg Átok bácsit, amikor megérkezik. A negyedik szerint maradjon kint, de nem azért, hogy ott várja be nyugodtan a másikat, hanem azért, hogy így mutassa ki, hogy nem fél a helyzettől és nem engedi magát beszorítani, sem megfélemlíteni. Pislogott néhányat Aesa amint pillanatok alatt az a négy felmérés megvolt a tudatában, mégis egyelőre a kislányi énje győzött, hogy türelmetlenül kapkodta a fejét minden irányban és fülelt izgatottan, hogy Átok bácsi mikor is tűnik fel és honnan


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa három folyosó találkozásánál, egy sötét, kör alakú beugróban húzza meg magát és ott várakozik. Egy idő után úgy láthatja, mintha a fények ingadozni kezdenének, de ez csak a folyosók kialakítása és a fényforrások helyzete miatt látszik így, valójában csak az elméje játszik vele. A falak íves kialakítása csak még erősebbé teszi az érzetet, bizonytalanságot keltve a lány tudatában. Hosszú percek múlva, miközben minden irányban figyel, hall meg a szemben lévő folyosóról lépteket. Két, nagyjából három méter magas, köpenyes, a sok beültetés és a páncélzat miatt leginkább géphez hasonló, szürke bőrű őr tűnik fel. Miller azonnal felismeri a kolosszusokat, speciális őrök, akik a városi őrség legkiválóbb tagjai, pontosan senki nem tudja hányan vannak, de csak egy maréknyi csapatuk lehet a történetek szerint. Az ő feladatuk, hogy a három vezérnek a belső kisebb szentélyeit őrizzék, valamint a citadella belső védelmében is szerepet játszanak, egyfajta elit őrség, védelem. A mozgásuk alapján éppen járőröznek, egyenesen a lány felé tartanak, de nem veszik őt észre, ha visszább húzódik, csak a kanyarnál, lassú, zengő léptekkel bal oldalra fordulnak a másik folyosóra. És így semmi nem történik.
Nem sokkal később Aesa-t baljós érzés fogja el, olyan mintha hallana valamit, de mégis csend van, mintha érezne valami rezgést, ami még sincs ott. Ha hamarosan hátra fordul, akkor lát maga mögött egy termet, aminek éppen háttal áll. Ez meglepheti, mivel eddig csak sötét, tömör fémfal volt mögötte és nem érzékelt semmilyen változást sem az épület mozgásában. Tőle alig pár méterre, vele szemben áll egy szürke csuklyás alak, akit majdnem tökéletesen takar a sötétség, csak néha villan fel, kígyópikkely szerű, testéhez illeszkedő páncélzata. Aesa egyből felismeri, Átok az, mindig rejtelmes megjelenésével.

- Hát eljöttél, ahogy vártam. - mondja, majd valamivel közelebb lép a lányhoz és végigméri - Most már leveheted az álcád.
Egyelőre nem tesz semmit, csak mozdulatlanul áll és figyeli, hogy mit is tesz vagy mond Aesa.

~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa végül is hamar talált magának megfelelő helyet, ahol úgy vélte, hogy jól meghúzhatja magát arra, hogy itt várakozzon, amíg Átok bácsi meg nem érkezik. Határozottan nem tetszett neki ez a hely, a fények mintha mindig változtak volna és ettől némileg a kislány is nyugtalan lett. Ő még nem igen tudta, hogy miként erőltessen nyugalmat magára, így is izgatott volt, de így még ez az égész is rájátszott arra, hogy ne érezze magát túlságosan jól ebben a helyzetben. még mindig a fejét kapkodta és figyelt, amit most már a hevesebben verő szíve miatt, illetve, hogy a saját vérét is hallotta zubogni a fülében nehezebb volt hallgatóznia. Még így is meghallotta a fémes lépteket, illetve páncélcsörgést, ami amiatt a sötétbe húzódott vissza és onnan figyelte, hogy ki és mi közeledik. Vagyis egészen pontosan a többes számot, mert úgy hallotta, hogy többen is jönnek. És valóban így volt, az árnyakból nézett fel a hatalmas majd három méteres kolosszusokra. A nevüket még ő is igencsak találónak vélte, a méreteik miatt ő is annak nevezte volna őket. Ahogyan meglapult a fejét kissé oldalra biccentette és úgy figyelte, amint azok elhaladnak előtte. Úgy tűnt, hogy nem vették észre, vagy pedig már tudták, hogy itt van és Átok bácsi miatt nem figyeltek fel rá, mert tudták, hogy hozzá jött. Tudta, hogy mi a feladatuk és irigyelte őket, hogy mindig itt lehetnek a citadellában, míg ő maga nem, pedig szeretett itt időzni, kellően hatalmas volt és megannyi dolgot lehetett benne mindig felfedezni, talán egy egész emberi élet kevés lett volna, hogy mindent lásson, szerencsére neki pedig volt ideje. És persze még ott volt az egyik legfontosabb szempont is, mindig Átok bácsi közelében lehettek. Emiatt volt különösen irigy rájuk, de legalább megvolt emiatt az, hogyha nagy lesz és felnőtt, akkor elérje, hogy ő is mindig ott lehessen, vagyis itt majd Átok bácsi közelében.
Egyelőre még meglapult, amíg a kolosszusok eltűntek és nem mozdult, nem szerette volna, ha azok esetleg meghallják és visszajönnek. Összerezzent, amikor úgy tűnt, mintha hangot hallani. Hiába nézett ki a rejtekhelyéből bármelyik irányba semmit sem látott, de a rossz érzés mégis ott volt benne. Igyekezett minden bátorságát összeszedni, hogy ne féljen, az nem vett volna ki jól magát. Anyukáját sem látta soha sem félni, amit mesélt apáról neki a nő, apu sem félt soha sem és félelmetes harcos volt már emberként is, így mivel senki sem volt félős a családban, így neki sem lenne szabad annak lennie, végül is ő is egy Miller volt, meg több is. A rezgés zajára kissé összerezzent, majd néhány perccel később nézett újra körbe és valamiért még maga mögé is benézett a falhoz, keresve a rezgés forrását. Meglepetten pislogott az ajtóra, ami ekkor már ott volt mögötte. Határozottan biztos volt benne, hogy amikor elbújt ide a kolosszusok elől, akkor ez még nem volt itt. Bizalmatlanul nézett az ajtóra, majd újra a folyosóra és kissé kijjebb is lépett a folyosóra, hogy megnézze azt, hogy ugyanott van-e, láthatóan igen. Tudta, hogy helyi technológia trükkös tud lenni, így hamarosan magában nyugtázta is, hogy mindaz, amit tapasztal az miként volt lehetséges, a legegyszerűbb módja az álcázó technológia volt, de még ezen felül is több másikat tudott volna előhalászni az emlékeiből, hogy miket tapasztalt és olvasott már. Átok bácsi mindig a háta mögé érkezik meg, most is ez történt, ezen viszont már a nyugtalansága ellenére is elmosolyodott. Valahogyan csak megoldotta. Közelebb lépett újra az ajtóhoz és a bent levő sötét teremhez, ahol hamarosan meg is látta a tőle nem messze levő csuklyás alakot, aki alig volt kivehető a sötétségben, csak a páncéljának pikkelyein villant meg a félhomályban levő minimális fény időnként. Aesa széles mosollyal lépett beljebb a sötétségbe a férfi irányába, már pontosan tudta, hogy ki is van vele szemben és az előbbi nyugtalansága is elmúlt teljesen és az a megszokott boldogság és eufórikus érzés ragadta meg, mint mindig, amikor Átok bácsi közelében lehet.
- Szia Átok bácsi! – köszönt boldogan, ahogyan mindig szokott. – Jöttem azonnal, csak kint az egyik őrbácsi feltartott, így be kellett törnöm a Citadellába.
A kérésnek szinte azonnal engedelmeskedett az álruhájának hosszú ujjú felsőjét levette és annak az ujjával letörölte az arcáról a sminket is, hogy az arcán levő csíkok, illetve a homlokán levő vörös folt is látható legyen. Ezzel legalább egy-két percig foglalatoskodott, hogy teljesen leszedje magáról, hazafelé úgyis az anyja fogja vinni majd innen, ebben teljesen biztos volt. Az egyetlen kérdése igazából, hogy milyen sokáig lehet Átok bácsi közelében és jelenleg ez volt a legfontosabb számára. Amint végzett a smink letörlésével a levette a fejéről a parókát is és így az eddig a feje tetején összefogott vöröses haja is szanaszét omlott a fején, hogy beálljon a helyére, majd ő kislányos mosollyal a háta mögé húzta a kezeit, abban fogva a parókát és a felsőt is, mintha el szerette volna rejteni a férfi elől ezeket. Végül felpillantott Átok bácsira, amint mindennel kész volt. Mint máskor sem, a félelem legkisebb jele sem volt meg benne, mintha nem is az az alak állt volna vele szemben, aki, nem a világ egyik legerősebb lénye, hanem csak egy sima átlagos ember.
- Miért szeretted volna, hogy ide jöjjek Átok bácsi? – kérdezte némi gyermeki izgatottsággal hangjában, majd hirtelen egy pillanatra megmerevedett a teste és kissé komolyabb lett az arca is, ahogyan a hangja is. – Ugye nem anyával történt valami?


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~

Átok némán és mozdulatlanul figyeli Aesa-t, alig észrevehetően biccent ugyan, de csak csuklyája rezdülései jelzik ezt. A kérdés után egy ideig nem válaszol, semmilyen reakciót nem ad, végül lassan megfordul és az ellenkező irányba kezd sétálni.
- Nem anyád miatt hívtalak. - válaszolja röviden, de sem a hangjából, sem a szavaiból nem derül ki egyértelműen, hogy Aesa anyja valóban jól van-e, vagy csak a férfi nem tartja fontosnak, hogy foglalkozzon vele. Léptei között Átok hátra néz és várja, hogy Aesa követi-e őt. Ha ezt megteszi, akkor a mögöttük lévő nyílt rész az épület egyes elemeinek mozgásával bezárul, ami magyarázatot ad a lánynak, hogy mi történhetett korábban a háta mögött. Ahogy haladnak beljebb, egy kanyargós szintén labirintushoz hasonló, több elágazással rendelkező rendszerben, a légnyomás érzékelhetően nő, mintha mélyebbre mennének. Egyelőre nem látszik semmi, csak ugyan olyan folyosók, kanyarok, sarkok és elágazások mindenhol. Aesa biztos lehet benne, hogy megfelelő képességek vagy felszerelés nélkül erről a helyről szinte lehetetlen kitalálni, bejutni még nehezebb. Nagyjából öt perc séta után szólal meg csak ismét Átok.
- Csak beszélgetni akartam veled. Hamarosan elkezdesz majd felnőni, már felesleges bácsinak hívnod, én sem kezellek már kislányként. Tudsz már önálló döntéseket hozni, ahogy eddig is tetted.
Teljesen őszintének hangzik, a sejtelmes hangján és a távolságtartó hangnemén kívül. Még megvárja, ha Aesa erre mond valamit, de fent hagyja a hangot, mintha folytatni akarná, amit meg is tesz.
- Kíváncsi vagy valamire, ami rég óta érdekel, de eddig nem volt kitől kérdezni vagy nem akartál kérdezni? Én válaszolni fogok.
Eközben ugyanúgy lassan és biztosan haladnak beljebb, Átok nem néz a lányra, csak előre figyel.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa nem örült a válasznak, amit kapott, mármint amiatt, hogy ebből közel sem tudta eldönteni, hogy vagy nem volt baja az anyukájának, vagy pedig Átok bácsit nem érdekelte, hogy mi van a nővel jelenleg. A biccentést csak a ruha és csuha fodrozódásából tudta kikövetkeztetni, noha ez bármi más is lehetett az ő szemszögéből. Ahogyan a férfi elfordult és elindult Aesa szótlanul követte őt. Azt már egészen kiskorában megtanulta, hogyha nem kérdezik, akkor nem beszél, főleg ha Átok bácsi, Bestia néni, vagy Sárkány bácsi közelében van, mert egy gyereknek nem szabad őket zavarnia és még egy felnőttnek sem igazán, ahhoz túlságosan is hatalmas lények voltak, hogy jelentéktelen személyekkel foglalkozzanak. Igaz azt is hamar megtanulta, hogy ő közel sem tartozott ezen személyek körébe, valahol attól a pillanattól kezdve, hogy kiderült, hogy Átok bácsi nem látja őt a jövőben és van egy másik képessége is. Ettől kezdve túlságosan is fontos volt, amit az anyja meg is mondott neki, hogy sokan akarhatják majd őt, ahogyan a Zsarnok bácsi akarta Gunny-t is és ez volt a legnagyobb oka annak, hogy nem mehetett rendesen játszani soha sem másokkal. Alighogy elindultak a fal is ismét hangot adott ki és látta már a kislány, hogy az elemek visszacsúsznak a helyükre és odébb, hogy ismét egy falat alkossanak ott, ahol az előbb még az ajtó volt. Csak egy pillanatnyi időre nyugtázta, hogy tényleg úgy történt minden, ahogyan ő maga is gondolta és ahogyan kikövetkeztette azt. Amíg haladtak a következő percekben Aesa figyelte, hogy merre haladnak és mindent jegyzett meg, még úgyis, hogy tudta, hogy felesleges, a következő alkalommal, ha erre járna, az egész hely már teljesen máshogyan nézne ki.
Nem Átok bácsi mellett haladt, hanem két-három lépéssel mögötte. Noha tisztában vele, hogy saját maga is előkellő származású és vérvonala ősibb, mint bárkié a Földön, ettől függetlenül itt a Spear-ben Átok bácsiék vendégei voltak és itt ők voltak az uralkodók, így még a saját származása ellenére, mellett is az ő szokásaikhoz kellet alkalmazkodni és meg is tette. Nyelnie is kellett néhányat a haladás közben, mert a füle kezdett bedugulni, ebből tudta, hogy lefelé is haladnak. Abban eléggé biztos volt már, hogy a képessége nélkül, vagy Átok bácsi útmutatása nélkül soha sem jutna ki ebből a labirintusból. Ahogyan a férfi megszólalt és mondta, hogy nem kell többé bácsinak hívnia őt Aesa egy pillanatra meg is torpant és kissé oldalra biccentve a fejét nézett végig a férfin. Ez volt az első, hogy valaki nem gyerekként kezelte és nem úgy szólt hozzá, hanem mintha felnőtt lenne. Néhány pillanatig nem tudott mit mondani erre, pedig ritka volt az olyan, hogy Aesa csöndben maradt. Még feltűnt neki az a hangsúly, hogy Átok bácsi mondani szeretett volna mondani valamit, vagy éppen folytatni, amit elkezdett, így néhány pillanatig még csöndben volt, de végül is csak megszólalt.
- Köszönöm Átok – mondta, még a saját szájából is fura volt neki, hogy a bácsit nem tette hozzá. – Te vagy az első, aki nem gyerekként utal és gondol rám.
Örült annak, hogy már nem annak gondolja Átok bácsi, de mégis ott volt benne főleg azóta, hogy először jelentkeztek benne az apja jellemvonásai, hogy ő szeretne minél tovább gyerek maradni és gondtalanul, önfeledten játszani és nem pedig a felnőttek ügyeivel foglalkozni. A következő mondaton elmosolyodott, már régóta szeretette volna, hogyha ezt a felajánlást megkapja Átok bácsitól. Bárki másnak valószínűleg a hátán futkosott volna a hideg a férfi szavaitól, de a kislányt mindez egy cseppet sem zavarta, nem mutatta a jelét ennek, sőt talán emiatt a felajánlás miatt még boldogabb lett, mint volt. Volt jó pár kérdés, amit mindig is feltett volna az anyukája mentorának, de soha sem volt megfelelő idő, sem alkalom arra, hogy mindezt megtegye. Úgy tűnt, hogy most jött el ez az idő, noha tudta, hogy attól, amit kérdezni fog, attól még az anyjában is megállna az ütő néhány pillanatig. Gyorsan összeszedte a fejében a kérdéseket, majd már felépítette magában, hogy miként is fogja ezeket feltenni, szépen lassan sorrendben, ahogyan egyre inkább valószínűleg tolakodó válnak ezek.
- Mi lesz és mikor, ha a Zsarnok bácsi úgy dönt, hogy már nem kellenek neki emberek? – kérdezte. – Mi is ugyanúgy fogunk járni, mint az istenek?
Talán a kérdés azóta foglalkoztatta, hogy tudta, hogy ő is az istenek egyik leszármazottja és tudta, hogy miként bánt el velük a Zsarnok. Ha megkapta a választ, akkor jöhetett a következő.
- Tanítanál engem is úgy, mint anyát az elmúlt évszázadokban? – érdeklődött.
A hangjában semmi félelem, vagy ehhez hasonló nem volt megtalálható, csak a tiszta gyermeki ártatlanság, aki reménykedik benne, hogy a nagy példaképe igent fog neki mondani erre a kérdésre. A harmadik kérdés volt, aminél viszont kissé zavarba jött, ahogyan Átokra pillantott.
- Láthatlak a csuha nélkül, hogy miként nézel ki valójában? – a kérdésnél a hangjában is némi zavar és félénkség volt ennél.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Ahogy Aesa kimondja Átok nevét, a bácsi szó nélkül az valóban nagyon furcsának hangzik tőle. Főleg amiatt, hogy így a kis kiegészítés nem veszi el egyáltalán a szó élét, ami így igen éles hangzású a közös birodalmi nyelven, gyermeki hangja ellenére. A köszönetnyilvánításra Átok nem reagál, mintha meg se hallotta volna, csak megy tovább előre az útvesztőben. A rejtelmes fém falak és a fények eltűnnek, helyettük homok színű kőzet, sziklába vájt folyosók veszik át a helyüket. A minták, ábrák és az egész felépítés emlékeztethet az Egyiptomi építészet egyes elemeire, mintha romok lennének, de ezek nem földi, ezek marsi jelek és motívumok. A környezet alapján valószínűleg már jóval a föld alatt lehetnek, egészen a citadella alatti részeken, a mélyben. Itt a fényt, a hőt és a levegőt a falakba épített, hajszálcsőrendszer adja, aminek szinte semmi nyoma sincs az egyes fényforrásokon kívül. Leginkább olyan érzés lehet ez Miller számára, mint az időutazás, ahogy haladt előre, ment vissza a történelemben is. Néhány kisebb-nagyobb szobor is megjelenik egy-egy elágazásnál vagy kisebb teremnél. Átok eközben készségesen felel, ugyanolyan furcsán zengő, hideg hangon mint eddig. Egyik kérdés sem vált ki belőle érzékelhetően megváltozott reakciót.
- Istenek nem léteznek Aesa – kezdi hidegen, nyomatékosítva szavait - hatalommal, tudással rendelkező személyek igen, de ők nem istenek. Sokan az emberek felett állnak, akik azt hiszik magukról istenek. Így nevezik magukat, de csak mert az alattuk lévők szemével tekintenek magukra, ha saját magukhoz mérnék erejüket, rájönnének, hogy múló jelenségek, porszemek csupán. Ezért nem teszik, inkább istenkén pusztulnak el, mint alárendeltként. Zsarnoknak már most sincs szüksége az emberiségre. Még a gondolat, hogy valaha is szüksége volt, elenyészik, mégis itt vagyunk.
Hangjában valamilyen nagyobb összefüggést sejtet, utalva arra, hogy Zsarnonak nagyobb céljai vannak annál, hogy szüksége legyen az emberekre. De ezt egyáltalán nem fejti ki, a képzésre vonatkozó kérdés után az alak enyhén Aesa felé fordul, a lány szinte érezheti magán a tekintetet, ami lassan végigméri őt. A válasz másodpercekkel később érkezik csak.
- Most is tanulsz és én tanítalak, rajtad múlik, hogy az időd alatt mennyit akarsz tanulni. Ez a te döntésed.
Az utolsó kérdésnél Átok lassan visszafordul, majd újra csak egyenesen halad tovább, amíg egy kanyarhoz nem érnek. Itt megáll és szembe fordul a lánnyal, pár másodpercig figyeli csak, az őt takaró sötétség mögül.
- Egyszer láthatsz, de ahhoz még sok időnek kell eltelnie. Még fiatal vagy.
Még megvárja Aesa válaszát, majd csak utána indul újra tovább. Ezután már csak pár lépés és egy kisebb terembe érkeznek meg. Leginkább barlang szerű a kialakítás, a kivájtság és a falakon lévő ábrák, elemek miatt. A terem közepén egy szobor áll, olyan mintha egy üvöltő emberi alak lenne, de elfolyik, ahogy a kőzet is elmállott, amiből eredetileg készülhetett.
- Ismered a Sziklaóriás és Sárkány meséjét?
Miller már hallott erről a történetről, hogy létezik és ismert Ősi-Marsi történet, de semmi konkrétumot nem tud róla.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa végig figyelte a falakat, ahogyan haladtak, még akkor is, amikor kiértek a fém falak közül és már csak mintha sima kőből levő vette volna őket körbe. Az anyukája mesélt neki a régi világról és olvasott is ezekről a nő saját könyvei és feljegyzéseiből, így eléggé átható képe volt arról, hogy milyen is volt a Zuhanás előtti világ, noha számára az iszonyúan távoli és varázslatos helynek tűnt. Tudta, hogy a mostani Spear a régi Egyiptom területén van és mi volt jellemző erre a kultúrára, így hieroglifákat várt a falakra, de nem azokat látott, hanem ősi-marsi szimbólumokat, amik sokkalta többet mondtak neki, illetve ezek voltak a megszokottak számára. Mégis az építészet olyasmi volt, mint amit a feljegyzésekben látott és olvasott. Nem kérdezte meg, hogy hova tartanak, pedig igencsak kíváncsi volt, de számított arra, hogy Átok bácsi úgysem fogja megmondani neki ezt. Most már határozottan érezte, hogy tényleg a föld alatt vannak és egyre mélyebben haladnak, a meleg és légnyomás is továbbra is egyre nagyobb lett. A szobrokat is figyelte, úgy tűnt neki, hogy amihez közelednek ősrégi és egyre idősebb minden, minden lépéssel beljebb és lejjebb haladva ezen az úton.
- Mi köze van az ókori Egyiptomiaknak az ősi-Marsi kultúrához? – kérdezte végül. – Olyan hasonló az építkezésük.
Figyelmesen kezdte hallgatni, amit mondott Átok bácsi neki. Ez teljesen más volt, mint amit az anyja mesélt neki, azt tudta, hogy ma már nincsenek istenek, Zsarnok bácsi megölte őket, egyetlen gondolattal és tettel. Ahogyan arról a listáról is tudott, ahogyan arról is, hogy akivel éppen beszél milyen elől van rajta és nem sokkal marad el az apukája mögött.
- Ma már tudom, hogy nem léteznek – mondta. – De én a régiekre gondoltam, akik más dimenziókban éltek, hasonlóan hosszú élettel, mint ma a Birodalmiak.
Ahogyan ezeket kimondta a gyermeki hangja ellenére is hallani lehetett belőle, hogy értette, hogy mit akart mondani Átok neki és mire is gondolt a szavaival. Az utolsó részeken pedig elgondolkodott. Mint máskor is ilyenkor kissé oldalra döntötte a fejét és a tekintete a távolba meredt. Éppen azokat az információkat emésztette, amit Átok bácsi mondott neki, Zsarnok bácsival kapcsolatban. Tudta, hogy mivel foglalkozik a Birodalom vezetője, ahogyan azt is, hogy mire kellett neki Gunny és miért. De most Átok bácsi mást mondott, tudta azt is, hogy egyszer nem kellenek majd emberek, az anyukája is ettől félt, hogy egyszer úgy járnak, mint a család többi része és mindenki más. A számolásokat és következtetéseket hihetetlen gyorsan számolta ki és jutott a végére gyermekfejjel is.
- De ez logikátlan így és értelme sincs – mondta meglehetősen felnőttes hangon is, amilyen volt a hangja, ha éppen így számolt és gondolkodott. – Ha már nem kell neki az emberiség, miért törődik egyáltalán azzal, hogy továbbfejlessze őket? Persze egyszerűbb velük végeztetni az űrben levő fajok kiirtását, de a Kézzel is megoldhatná egy pillanat alatt. Nem ez van a háttérben, hanem valami más, mást tervez… Brrr…
Az utolsó brrr már ismét gyermeki hangon hagyta el az ajkait és láthatóan megborzongott ettől az egésztől. Nem gyakran viselkedett így eddig, ahogyan most is, hiszen csak pár hónapja kezdett ez jelentkezni nála mindez, így még élő személy nem igen láthatta őt így mérlegelni, illetve ilyen hangon beszélni sem. Kissé meglepődött, hogy ez már tanítás része volt, de végül is valóban így volt, az efféle beszélgetésekből is nagyon sokat lehetett tanulni és máris értékes információkat szerzett azzal kapcsolatban, hogy Átok bácsi miként látja a világot végül úgy, hogy egyelten egy személy van, aki erősebb nála, aki ténylegesen számít illetve Aesa apukája és a többi UP2, meg Zsarnok bácsi. Mennyit akar tanulni? Ez számára nem igen volt kérdés, és volt egy olyan érzése, hogy Átok bácsi is tudta a választ.
- Amennyit csak lehetséges – felelte.
Örült ám mégis csalódott volt amiatt, hogy nem láthatta még most teljes valójában a másikat, csak majd később. Pedig szerette volna mindig is, talán azóta, hogy életében először meglátta őt így a csuhában. Talán majd egyszer, amikor éppen pihen, vagy a saját szobájában van… nem. Az nem okozott volna elégtételt számára, ha belopózik és úgy kémleli ki őt, hogy milyen a csuha nélkül. Azt szerette volna, hogyha önként mutatja meg Átok bácsi neki azt, aki valójában. Azonban egy frappánsabb válasza volt már a szavakra.
- De épp az előbb mondtad, hogy már kezdek felnőni – mondta határozottan. – Most hirtelen mégis fiatal vagyok?
Jó Miller-hez méltón nem hagyta magát olyan könnyedén lerázni, mint mások tették volna. Ahogyan beértek a terembe Aesa körbenézett ott, a barlangfalakon és végül a szobron, ami középen volt. Úgy gondolta, hogy nagyon régi lehet az állapotából ítélve. A szobrot figyelte és méregette még mindig, amikor a férfi megszólalt, meglepve kapta oda a fejét és rázta meg a fejét. Nem hallotta még a történetet, de azt tudta, hogy létezik.
- Még nem mesélte el soha senki. Elmondod? – kérdezte.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Átok mozgása, a mozdulatai vagy a hangja egyáltalán nem utal arra, hogy miként is reagál Aesa szavaira, vagy mit gondol róla, csupán az amit kimond utalhat erre. De azt még Aesa is tudja, hogy Átoknak hinni nem túl bölcs dolog.
- Az egyiptomiak is egykori marsi technológiát használtak, amennyit meg tudtak érteni belőle. Onnan voltak a terveik, az épületeikhez. Az isteneik, ahogy a többi lény is, akiket te istennek gondolsz nem voltak mások csak más világok beli fejlett lények. Ettől még senkiből nem lesz isten.
A lány következő felvetésére a rejtelmes alak kissé felé fordul, majd most már árnyalatnyi okító, javító szándékkal a hangjában válaszol.
- Mindennek van értelme, és mindenki tervez. Gondolod, hogy a kezdetek óta valaha is szüksége lett volna az emberi fajra. Mégis itt vagyunk most, és létezünk. Fiatal vagy, száz év múlva is az leszel még, ez nem így működik. Annál többet jelent ez.
Végül sejtelmesen elhallgat, majd ismét a szobor felé fordul, a teremben eközben valamilyen légáramlat halad keresztül szél szerűen, és lengi be a környezetet. Megfelelő légkört teremteve ezzel a helynek. Egészen addig csend áll be, amíg Átok el nem kezdi mondani az ősi történetet.
- Az ősidőkben volt egy óriás, ez az óriás egy hegyből emelkedett ki, így magasodott a világ fölé. Napról napra erősebbé vált, ahogy a föld mélye táplálta. Amikor a Sárkány elrepült a világ felett, minden alkalommal meghajlott előtte minden létező dolog, tisztelegve hatalmassága előtt. A Sziklaóriás egy nap azonban nem tette és bátran megkérdezte a Sárkányt, hogy miért kellene meghajolnia előtte, hiszen egyenlő erősek mind a ketten, csak ő a földön, a Sárkány pedig az égen. Figyelmeztette a lényt, hogy az kő karmai is legalább olyan élesek mint az égi lényé. Ekkor a Sárkányt kitátotta a száját és a következő pillanatban tűzvihar terített be mindent. Mire a sikolyok és a tűz elült, a Sziklaóriásból nem maradt más csak egy torz maradvány, aminek a kiáltását már soha senki nem hallhatja.
A történet végén kicsit megáll és megvárja Aesa reakcióját az elhangzott, meglehetősen egyszerű és gyermeteg mesére.
- Ez az egyik legősibb dal. Mit jelenthet?


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
- Akkor ezek szerint azért tartották őket isteneknek, mert többek voltak, mint amit az akkor egyszerű emberek a fejletlen agyukkal képesek voltak felfogni és megérteni – vonta le a következtetést.
Ez volt a leglogikusabb azok alapján, amit Átok bácsi mondott neki. Arra bólintott, hogy érti, hogy az Egyiptomiak tényleg a Marsiak dolgait használták, legalább is egy részét, amit képesek voltak. Ez igencsak megmagyarázta a furcsa hieroglifákat is, illetve azt is, hogy miért voltak olyan furcsák az építményeik. Itt Aesa nem csak a piramisokra és az egyedi templomokra és temetkezési helyekre gondolt, hanem mindenféle épületre, amit használtak. Nem is volt csoda, hogy utána senki sem épített ilyeneket, vagy elvesztek, vagy az Egyiptomiak voltak olyan okosak, hogy mindenki más nem értette meg őket az idő múlásával. Ennek ellenére, hogy hinni szeretett volna Átok bácsinak, még ha nem is volt túl okos, akkor is ott volt benne, amiket olvasott és az anyja is tanított neki, hogy istenek márpedig tényleg léteztek, ahogyan mágia is, és ők is ilyenek voltak, mármint anyu és apu, egykor az újraszületésük előtt. Így ez a két dolog most eléggé furcsán kavargott benne. Amit tudott és amit most hallott, mert mindkét nézőpont helyes volt lényegében. Ismét bólintott arra, amit Zsarnok bácsiról hallott, a fiatalsággal kapcsolatban pedig volt egy kérdése ismét.
- Akkor ez azt jelenti, hogy a bölcsesség és az élettapasztalat dönti el valakiről, hogy mikor nem lesz már fiatal? – kérdezte.
Ennek ellenére, azt amit Átok bácsi mondott neki valahogyan kevésnek érezte és úgy vélte, hogy ismét gyereknek vélik és nem mondják el a teljes igazat neki. Ahogyan az máskor is lenni szokott. De végül is nem firtatta egyelőre mindezt tovább, inkább csak csöndben figyelt, ahogyan Átok belekezdett a mesélésbe. Figyelmesen hallgatta végig, majd a végén kissé oldalra biccentette a fejét és elfintorodott. Kicsit túl brutálisnak tartott a mesét és azt, hogy a Sárkány mindenkin megtorolta egyetlen lény tettét. A kérdésre felpillantott Átok bácsira, nem esett le neki ebben a pillanatban, hogy a férfi teszteli őt azért, mert az előbb hogyan reagált Zsarnok bácsival kapcsolatban. Arra, hogy mi volt a véleménye azonnal gondolkodni kezdett az agya pedig számolni az összes létező okfejtést és lehetőséget mint máskor is teljesen egy időben pillanatok alatt. Az egyik szemszögből ott volt, hogy a Sziklaóriás nem mérlegelte tökéletesen a helyzetet és nem mérte fel ellenfele erősségét és emiatt járt úgy, ahogyan, mivel titokkal rendelkezett a Sárkány, amiről senki sem tudott és a titkokat rejtő személy veszélyes lehet, pont mint Átok bácsi, de ez Aesa-t nem érdekelte, ő nem félt tőle. A következő szerint a tűz volt a legerősebb, ami gyakorta egyet jelentett a káosszal és a káosz kiszámíthatatlan és szinte mindent képes eltörölni, ezt a családi hagyományokból is tökéletesen ismerte és tudta, hogy így volt, Loki és az anyja révén is. A harmadik nézőpont eléggé hasonlított az elsőre, de még hozzápárosult, hogy aki a levegőt is uralja és ilyen testtel, mint a Sárkányé volt még a földet is tudta volna, sokkal erősebb és hatékonyabb, mint aki csak egyetlen régiót tudhat magáénak. A negyedik szerint pedig a történelem ismétli önmagát, mert az egész nagyban hasonlított más történelmi csatákhoz, még magához a Zuhanáshoz is. És persze ott volt az ötödik a saját nézőpontja, hogy csak egy mese, ami arra tanít, hogy tiszteljük a másikat, aki úgy tűnik, hogy erősebb nálunk, még ha nem is így van, akkor is mondjuk azt, hogy úgy van, ha nem is magunkért, de másokért.
Az egész néhány pillanat alatt megvolt minden irányból elemezve és számolva, mindezt Átok láthatta a szemeiben, hogy már megvan, megvannak a válaszok, a többféle önkéntelen és szemmozgásból. Tökéletesen látszott, hogy sokféle lehetőségre jutott és nem egyre, és az viaskodik a lányban, hogy melyik is legyen a végső, hogy melyiket is mondja ki hangosan. Mert ez volt az a része, amihez még túl fiatal volt, hogy különszedje őket és az egyik szerint cselekedjen, illetve eltudja dönteni, hogy melyik is a helyes és melyiket kellene előtérbe helyezni.
- Túl sok a lehetőség és a nézőpont – mondta végül miközben újra egyenesbe helyezte a döntött fejét. – De azt hiszem, hogy azt próbálja tanítani, hogy tisztelnünk kell másokat és nem fellázadni ellenük. Illetve, hogy nem tudhatjuk soha, hogy mire készül a másik és mit tenne. A Sárkány rendelkezett olyan hatalommal, amiről a Sziklaóriás nem tudott, ezért Sziklaóriás lebecsülte őt és a saját biztos és szilárd forrásait túlértékelte. Ez lett a veszte és azoknak is, akiket óvnia kellett volna. Az egész arra emlékeztet…
Egy pillanatra megakadt a hangja majd Átokra nézett, hogy látja-e rajta, hogy szeretné, hogy folytassa-e. Ha erre megkapta az utalást, akkor folytatta.
- Mintha az egész egy jövendölés lett volna a jövőre, vagyis nekünk már múltra nézve. A Sárkány az egyik UP2, a helyszín lenne India, a Sziklaóriás pedig a régi ellenállás az emberek pedig India lakossága. A Sziklaóriás felkelt a Zsarnok ellen, aki elküldte a „sárkányát”, aki végül így oldotta meg a helyzetet és mindenkit megölt ott. Az Ősi-marsiak is látták a jövőt mint te, Átok?
Kíváncsian pillantott a férfira, érdekelte, hogy mit is felel erre, illetve elégedett-e a válasszal, amit kapott. Kicsit félt, gyermekien, nem szeretett volna csalódást okozni Átok bácsinak.

~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Átok némán néz előre egy ideig, bár hallja a lány szavait nem reagál azonnal, hagy mindig megfelelő időt a válaszai előtt, eközben a légáramlat enyhén megmozgatja az őt takaró ruhákat.
- Hiába tapasztalt és élt át egy személy szinte mindent, ha az nem változtatja meg, olyan mintha meg sem történt volna mindaz amit látott. Valamit el kell veszítened ahhoz, hogy cserébe túlléphess a fiatalságodon. Meg kell változnod.
Az utolsó mondat után Aesa egy kis összecsengést érezhet azzal, amit már hallott a nagyon fejlett Speares technológiáról, hogy megváltoztatja az embereket, a jellemüket és a személyiségüket formálja át. Átok végig figyel arra amit Aesa mond, ahogy kifejti a gondolatait és egymás után építi fel a mondatokat. Enyhén felé fordul és a testbeszédével jelzi, hogy nyugodtan folytassa a lány, amikor megáll. Végül egy nagyon enyhe fejmozdulattal jelzi, hogy értette amit Aesa mondott neki.
- Ez egy ősi történet, nem egy jóslat, annak látod aminek akarod, ha valamihez hasonlítod. Ürítsd ki az elmédet és koncentrálj csak a történetre.
Egy kis időre kivár, amíg megerősítést kap Aesától és a lányt ténylegesen is elvonatkoztat minden mástól. Ezután folytatja és magyarázza meg a történetet.
- A Sziklaóriás le tudta volna győzni a Sárkányt, ha nem áll meg előtte és áll ellen nyíltan. Ha megvárja, hogy a Sárkány elrepüljön felette, majd szó nélkül hátba szúrja, győzhetett volna. Valójában az egyetlen hiba, amit elkövetett, hogy szemtől szemben akart végezni vele... Ez a történet lényege valójában, hogy Sárkányt nem lehet egyenes küzdelemben legyőzni.
Hangja egészen sejtelmes, amikor beszél, érzékeltetve ezzel, hogy számára mit is jelent, mit képvisel ez a történet valójában. Erre Miller is könnyen rájöhet. Mielőtt a lány még szólna, Átok a szobor felé emeli egyik kezét és rámutat.
- Amit tudnod kell, hogy ez nem csak egy mese. Az idő homályába veszve, de megtörtént minden, amit most elmondtam.
Ennek a ténynek a fényében a kőzetbe olvadt reménytelenül a maga elő nyúló humanoid alakja is egészen más színben tűnhet fel a lány szemében.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Átok bácsi szavai igencsak ridegen és kegyetlenül hangzottak azzal kapcsolatban, hogy mikor nő fel valaki a férfi szemében. Megváltozni? Azt már most gyermekkén tudta, hogy az átélt dolgok megváltoztatják az embert és mindentől változik és úgyis szembekerül valamivel mindenki, amikor mindez megtörténik. Magáról tudta, hogy most még gyermek, de a számításai alapján arra a következtetésre jutott már hetekkel, hónapokkal korábban, ha egyszer eljön az a pont, hogy kezet emeljen másra, vagy netalán neki is ölnie kell majd önmaga, vagy mások védelmében, akkor az őt magát is megváltoztatja, máshogyan fogja látni a világot. És azok alapján, amit Átok bácsi mondott mindez összecsengett vele, még az elvesztéssel is, mert ott az ártatlanságát fogja elveszteni egyszer majd. Tudta, hogy előbb vagy utóbb belőle is harcos, katona lesz, hiszen lényegében ez volt minden Miller sorsa, illetve a vérvonaluknak a legtöbb tagja is az volt. Ahogyan a két nővére is. És még mindig ott volt az is, amit halott, hogy van a Spear-nek ilyen technológiája, ami pontosan ezt képes tenni, átformálja az élőlényeket, a jellemüket és mássá teszi őket, más személlyé. Ettől a lehetőségtől megborzongott alig észrevehetően. Ezt ő maga gyermekként túlságosan is természetellenesnek vélte, támadásnak az élőlények és emberek ellen. Igaz már most tudta, hogy sokan önként vállalkoznak, vállalkoznának erre. A változással kapcsolatban volt még egy kisebb, vagy épp nagyobb észrevétele és kérdése.
- Nem ezt teszi minden lépésünk, döntésünk és tettünk? – kérdezte. – Mindegyik valahogyan megváltoztat minket. Minden győzelmünkkel egy kis részünket adjuk fel és leszünk mások ezáltal. Én eddig így láttam, amikor az embereket figyeltem.
Mikor látta Átok bácsin, hogy folytathatta az okfejtését, akkor mondta el, hogy mihez is hasonlított számára az egész mese. A felszólításra, hogy ürítse ki az elméjét, csak bólintott és lecsukta a szemeit néhány pillanatra. A harci leckék között, amiket tanult voltak meditációs órái is, amik pontosan ezt hivatottak gyakoroltatni, amit most kért tőle Átok bácsi, hogy ürítse ki a fejét, így a tanult módon zárt ki minden zavaró gondolatot az elméjéből, hogy csak arra az egy konkrét történetre tudjon koncentrálni, ami most tényleg számított a Sziklaóriás és a Sárkány meséjére. Mikor kinyitotta a szemeit már sikerült azokat kizárnia és tényleg csak erre az egy dologra koncentrálni. Figyelmesen hallgatta végig azt, amit Átok bácsi mondott neki, hogy a férfi számára mit is jelent a történet. Erre ő maga is következetett, igaz nem ennyire konkrétan, de megvolt neki is, hogy csak csalással és ármánnyal lehet győzni. Ám mielőtt megszólalhatott volna a kislány, hogy mondjon erre valamit Átok tette. A szavai után Aesa szemei elkerekedtek és úgy nézett a szoborra, ami ott volt előtte. Így az egész történet már teljesen máshogyan hatott, mint eredetileg hitte. Tudta, hogy a sárkányok igen sok helyen feltűntek később a történelem során és tényleg nem lehetett őket soha sem könnyedén, vagy tisztességes módon legyőzni.
- Mi lett a sorsa ennek a Sárkánynak? Ki győzte le őt végül? Mert ő biztosan nem Sárkány bácsi volt – mondta.
Néhány pillanatig még a szobrot figyelte, szinte megbabonázva. Ha Átok bácsi válaszolt is neki a kérdésre nem nézett rá egyelőre. Csak végül óvatosan nyúlt a szobor felé, de a keze megállt néhány centire az üvöltő alaktól és visszahúzta inkább, ha megérinthette volna sem tette meg végül. Ezek után volt egy kérdés, ami ott volt a fejében. A Sárkányt csak aljas módon lehetett legyőzni, ez az ármánykodás mindig is népszerű volt a történelem során, még a családjában is, tudta, hogy az anyja is előszeretettel használta, még Lerontis bácsival szemben is, aki úgyszintén szokta. Már sikerült kitapasztalnia az intrikát, noha átlátta, hogy miként működik, értette, és ő maga is használta, de nem szeretett másokat átverni, csak ha muszáj volt. Tudta azt is, hogy a nagyapja, Loki és a dédnagyapja, Odin is nagyon jók voltak ebben és sokat használták. És az anyukája még Átok bácsira is mondta, hogy sokszor ilyen és erre tanította. De amikor otthon tette fel ezt a kérdést anyukája mindig azt mondta, hogy még túl fiatal ehhez és nem értheti meg, majd később elmondja neki. Remélte, hogy Átok bácsi fog neki felelni és elmondja, azt, ami régóta foglalkoztatta.
- Az ármánykodás, cselszövés, intrika és árnyjátékok miért ilyen erős fegyverek minden mással szemben? – kérdezte. – Anya nem felelt erre a kérdésemre, azt mondta, hogy még gyerek vagyok és nem érthetem meg. De szerintem csak félt attól, hogy megértem és…
Itt elharapta a mondatot és nem fejezte be, volt egy olyan érzése, hogy félt attól az anyja, hogy ezzel a viselkedésével olyan lesz, mint ő volt annak idején, az eggyel korábbi életében, amikor istennőként élt még az ázok között.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Amikor Aesa elmondja a gondolatait, bár nem lát változást Átok megjelenésében, valahogy érzi, hogy nincs igaza.
- Honnan tudod, hogy valóban megváltoznak olyankor az emberek vagy csak ez a lényükből fakadó reakció? A legtöbb ember kiszámítható, tudhatod mire, hogyan fognak válaszol és mit fognak cselekedni, nem változnak meg csak ők hiszik azt, valójában ugyanazok az emberek maradnak. Nem ismerik magukat, ezért amikor új oldalukat ismerik meg, elhiszik, hogy megváltoznak. Hazugság. - ekkor Átok Aesa felé fordul teljesen, majd fejét kicsit lehajtva egyenesen rá néz, bár még mindig csak a sötétség látszik a csuklyája alatt - Te sem fogsz attól megváltozni, ha elveszed valakinek az életét.
Aesa érezheti, hogy Átok látta az előbb a gondoltait és most arra utal vissza. Amennyire ő tudja Átoknak nem csak az emberfeletti gyorsasága és a jövőbelátás a képessége, hanem ahogy ez az Ősi-Marsi technológiánál adott rengeteg más képesség is csatlakozhat ezekhez, amik egymásból következnek. Így most szinte teljes egészében átlát rajta valahogy. Tekintetét néhány másodperc után újra a szobor felé fordítja, majd válaszol Aesa másik kérdésére.
- Nem, ez nem ezen a bolygón történt. Sárkány végül a semmibe veszett, amikor sokkal nagyobb erők lettek úrrá a birodalmán. Ekkor helyét az Árny-Sárkány vette át, egy még nála is erősebb, a sötétből és az ismeretlenből, a legmélyebb szakadékok fenekén született lény. Sötét idők sötét döntéseket szülnek. Az Árny-Sárkány volt a legerősebb Sárkány, ő harcolt a Sivary-val.
Miután befejezi végigköveti Aesa minden mozdulatát és figyeli, hogy a lány megérti-e, azt amit mondani akar, amire most utalt számára. Bármit is lát Átok ugyanolyan tanító szándékkal válaszol a lány utolsó kérdésére is.
- Azért ilyen veszélyes, mert nem a szerepeket próbálja hatása alá vonni, hanem az embert magát. Olyan fegyver ami mindig a legsebezhetőbb pontokat támadja, a legerősebb ellenséget is gyengévé téve. Nincs olyan, amit ne érthetnél ezen vagy amitől félned kellene. Miért akartad tudni?


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Maga sem tudta megmondani, de abban a pillanatban, ahogyan kimondta a szavakat már tudta, hogy nem volt igaza. Talán Átok bácsi volt az, aki képes volt mindezt így éreztetni vele, vagy meg a tudatalattija „szólt” neki azonnal és amiatt? Nem tudta egyelőre, de ahogyan a férfi megszólalt ő felé fordult, hogy a teljes figyelmét szentelhesse. Kicsit meglepődött, hogy a férfi látta a gondolatait, noha azt tudta, hogy a jövőben nem látja őt. Vagy csak ennyire az arcára voltak írva a gondolatai? Még nem volt túl jó abban, hogy ezeket jól leplezze, még túlságosan is gyermekien őszinte volt ehhez, hogy így leplezze magát. Amikor szökni próbált mindig megtette, de azok más esetek voltak. Bólintott Átok szavaira, értette, hogy mit akart a másik mondani ezzel kapcsolatban és a fejében máris gondolkodott és számolt. Észre sem vette, hogy ismét szinte a semmibe nézett, átnézett Átkon, mint ha ott sem lett volna, néhány pillanatig valóban nem is észlelte a jelenlétét és eközben egy pillanatra még az alsó ajkába is beleharapott. Ezen idő alatt az egész helyzetet látta maga előtt, információkat, lehetőségeket, mintha csak gép vetítette volna elé, megannyi más dolog kapcsolódott ehhez, biológia, elméletek, filozófia, evolúció és még lehetett volna percekig sorolni. Nem tudta, hogy milyen lehetett Átok bácsi korábban, de azt igen, hogy az Ősi-Marsi technológiával lényegében bármit elérhetett, hiszen az anyukája is visszakapta a lángjait Sárkány bácsinak hála, Átok bácsi szavai alapján tudta, hogy mikor lettek a szülei felnőttek, amikor újraszülettek és emberekké lettek a korábbi lényük alapján, de az sem volt természetes mód. És arra jutott, hogy amire utalt Átok bácsi az nem volt természetes úton elérhető. Kellett valami más tényező is hozzá.
- Akkor azok alapján, amit mondasz, képes egyáltalán egy ember még elveszteni valamit magából természetes úton? – kérdezte, a hangja ismét felnőttesebb volt, mint nem sokkal korábban, amikor hasonlóképpen mérlegelt. – Mert logikusan következik, hogy minden csak reakció és alkalmazkodás lenne a külső változásokra és ingerekre. Ez az evolúció… de képes az emberiség, vagy egyén erre magától még, vagy kénytelenek vagyunk gépek és más mesterséges úton megtenni ezt? Vagy örökre arra kárhoztatott, hogy a megváltozottak szemében, mint ti hárman is vagytok az egész emberiség gyermek maradjon? Ez lenne az emberiség szerepe a fejlődés következő lépcsője, hogy mesterséges úton váljunk többé és mássá?
Figyelmesen hallgatta tovább, hogy mit is mondott neki Átok. Kissé megborzongott annál, hogy miként lett vége a Sárkánynak és hogyan vette át a helyét az Árny-Sárkány. Azt a történelemben is látta, hogy megannyiszor fordult elő, hogy vészes időkben olyan döntések születtek, amik más esetben soha sem történtek volna meg, így megértette, hogy a sötét idők, sötét döntéseket hoztak. Meg mocskosakat is, amiket nagyon sokan letagadnának később és mindent megtesznek azért, hogy soha se derüljön ki, hogy mihez is folyamodtak. Biztosra vette, hogy az Árny-Sárkány valóban ármánnyal „vette el” a másik Sárkány életét és vált azzá, aki. És ekkor, ebben a pillanatban ezzel a gondolattal realizálta, hogy a két Sárkány nem két külön „személy” és entitás volt, hanem ugyanaz a lény. A régi Sárkány elveszett és helyette a körülmények miatt jött létre az a másik megváltozott lény. Megvalósult, amire utalt Átok bácsi, hogy felnőtt és a régi helyett ez az új lett. Ahogyan ezt realizálta a szemei tágultak ki, amint szinte maga előtt látta, hogy milyen változások mehettek végbe az eredeti Sárkányon ahhoz, hogy a végkifejlet megszülessen és hogyan lett egy még erősebb lény belőle ahhoz, hogy a Sivary-val harcoljon. Róluk sem tudott még sokat, csak egy-egy információt elvétve hallott.
- Hogy létezhet ilyen erő, ami ekkora változásra késztet valakit? – kérdezte és a kérdés közben a hangja nagyon kicsit megremegett.
Nem Átoktól félt, egy pillanatra sem, hanem ettől a gondolattól rettent meg egy kicsit, hogy mindez előfordulhatott és megtörténhetett. És az, hogy saját magának is át kellene valami hasonlón esnie a jövőben ahhoz, hogy felnőjön volt az, ami megrémítette. Talán életében először érzett így, mert eddig mindig teljesen higgadt volt és mindent meglehetősen jól tudott kezelni, de az, hogy ne legyen saját maga? Ezt gyerek fejjel túlságosan nagy árnak gondolta bármihez is, kivéve ha anyáért kellett volna megtenni. És talán tényleg pont ez volt ez a pont, hogy anyáért megtenné, hogy őt biztonságban tudja, vagy ne essen semmilyen baja. Akkor nézett csak újra Átok bácsira, amikor a férfi megszólalt. A végén megrázta a fejét jelezve, hogy ő nem fél ettől és valóban érti. Értette mindig is, már fiatalabbnak is.
- Én értem ezt, és nem félek tőle – mondta. – Anya fél… a titkos feljegyzéseiben olvastam, hogy fél, hogy olyan leszek, lehetek, mint ő, vagy mint amilyen nagyapa és dédnagyapa voltak. Dédnagyapa anyu nagybátyja volt – fejtette ki kicsit jobban, hogy érthetőbb legyen. – Ők híresek voltak a cselszövésről és ármányokról és te is tudod, hogy anya is ilyen és milyen könnyen megy neki. És mikor próbáltam átverni őt, vagy mást… Őt nem sikerült, de mást igen… láttam a tekintetében és szemeiben, hogy félt és aggódott emiatt. Ezért szerettem volna tudni, hogy miért.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Átok int a kezével, aminek hatására a szobor talapzata megmozdul lassan süllyedni kezd, majd eltűnik a padlóban. Ezután a terem fényei megváltoznak, néhány kisebb gép is kiemelkedik a falakból.
- Lehetséges. Ez egy döntés, egyfajta tudás, nem egy mesterséges, idegen része a tudatnak. Túl kell lépned a saját korlátoltságodon, hogy egészen máshogy láthasd az előtted lévő világot. Az emberek nagy része enélkül éli le teljes életét. A sötétségben tapogatózva, árnyékokat kergetve.
Aesa számára ez az egész nem idegen, a Spear-ben rengeteg olyan ember van, aki rendelkezik ilyen tudással, ami megváltoztatja, de cserébe ő is képes lesz máshogy látni mindent. Ez annyira nem is negatív dolog, leginkább az lehet benne ellenszenves, hogy az ilyen személyek nagyon messzire kerülnek az emberi értékrendről és ez szokott különbségeket okozni. Amikor Aesa hangja kicsit megremeg, erősebb, hideg fuvallat fúj mellette végig, ami kicsit megnyugtathatja. Átok a válasz közben lassan az egyik géphez sétál.
- A Sivary, olyan erő ami akár egy egész bolygón is végigsöpör. Nyomorba és szegénységbe taszítva mindent és mindenkit az egyenlőség és szabadság színe alatt. A legveszélyesebb ellenségünk. A Sivary egy eszme, nincs szüksége fegyverre vagy páncélban, nem lehet megkerülni, manipulálni, kényszeríteni, elpusztít mindent. Kiválasztja a neki kellő személyeket, majd erővel ruházza fel azokat. Ha legyőzik az egyik Lovast, legtöbbször az áll a helyére, aki legyőzte. Mint egy terjedő fertőzés.
Ahogy megfordul az egyik kezét maga elé tartja tenyerével felfelé, a kezén és az ujjain ugyanúgy a pikkelyszerű páncélzat fut végig. A kezéből egy kép vetül ki, amit Aesa jól lát. Egy különös alak látható rajta mellkastól felfelé, a testét valamilyen folyékony fémre hasonlító, fekete-vörös folyton változó, mozgó páncél fedi, ami a bőréhez tapad, egyfajta rétegként. A fejen is végigfut, csak az állkapcs marad szabadon, ami alapján az illető férfi lehet. A szemeknél oldal irányban nyújtott, elkeskenyedő vörös lencsék vannak, így a szemét sem látni. A Lovas mögött még legalább három-négy másik is áll.
- A világ annyira el van foglalva a háborúival, a látszólag fontos dolgokkal, hogy észre sem veszi, de már elkezdődött.
A kép még egy ideig kivetülve lebeg, hogy Miller jobban megvizsgálhassa, majd Átok becsukja a kezét és ekkor eltűnik.
- Anyád félt téged, nem akarja, hogy bármi történjen veled, amíg nem leszel idősebb. Így természetes, hogy az ilyen dolgoktól is óv. Én nem ezt teszem. Ezért is szeretném, ha nem tudna a találkozásunkról később sem.
Az utolsó szavait megnyomja, érzékeltetve, hogy ez nem egy kérés volt és Aesának mindenképpen így kell tennie. Ezután azonnal folytatja, miközben ismét közelebb sétál a lányhoz.
- Mit lennél hajlandó megtennie nekem, ha lehetőséget kapnál, hogy bizonyíts?
Kérdezi egészen közelről és halkabb hangon, óvatosan kimondva a szavakat. Eközben figyeli Aesa minden mozdulatát.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Tudatos döntés, hogy valaki több akar lenni? Igazából nem látta, hogy miért jó az, hogyha valaki önként akar olyasmivé válni, mint Zsarnok bácsi, hogy máshogyan lássa a világot. Hiszen az egész csak nézőpont kérdése volt, lehet, hogy azért nem látta és értette meg, mert ő maga képes volt már most arra, hogy hideg logika szerint gondolkodjon és mérlegeljen és úgy lássa a világot időnként, mint amiről beszéltek. Vagy legalább is szerette volna, hogy így legyen. Látott már ilyen megváltozott embereket az élete során, néha inkább gépnek tűntek, mint embernek. Őket olyan távolinak vélte mindattól, amit emberségnek neveznek és ez valahol kicsit taszította is, pedig tudta, hogy teljesen elfogadott és úgymond átlagos, hogy valaki ilyesmivé váljon és ilyen legyen.
- De én már most is máshogyan tudom látni a világot, mint az átlagemberek, vagy anya – mondta.
Néhány pillanatra megakadt, hogy elmondja-e Átok bácsinak, de végül is megbízott benne és már hónapok óta szeretett volna erről beszélni valakivel, anyának nem igen merte elmondani, félt, hogy mit is fog gondolni erről, de Átok bácsi különálló személy volt, aki nem tartozott a családhoz.
- Az utóbbi időben, amióta néha jelentkezik benne apa egyik vonása, a hidegség, ridegség, és az, hogy így tud mérlegelni – kezdte. – Azóta… azóta képes vagyok máshogy látni a dolgokat, a világot. Egyszerre a saját nézőpontomon felül négy másik eshetőséget. Az egész olyan, mintha holografikus kivetítőn négy, vagyis öt nézőpontból nézném ugyanazt a történést. Pillanatok alatt egyszerre látom át a lényeget és a fontosságot mindegyik szempontból. Néha minden olyan aprónak tűnik és jelentéktelennek, ahogyan logikusan gondolkodom, számolok és mérlegelek egy-egy helyzetet, vagy szituációt. Ez is olyan, mint amire utaltál? Ez is a korlátaim felett van, vagy csak én vagyok? Mert nem igazán értem még, hogy miért… és próbálkozom ugyan, de még nem mindig találom meg a négyből, vagyis az ötből azt, hogy mi lehet a leghelyesebb döntés. Idővel megtanulhatom ezt?
A hűvösebb fuvallat, amit ekkor érzett kellemes volt a számára, kicsit ideges volt, láthatóan amiatt, amit elmondott. Figyelte Átkot, hogy mi a véleménye erről, izgatott volt, hogy a férfi mit is mondhat erre, hiszen tényleg nem mondta még el ezt soha senkinek sem. Tudta valahol a tudata mélyén, hogy nem éppen a legbölcsebb dolog az, hogy bízik Átok bácsiban, de ő mégis így érzett felé. Figyelmesen hallgatta, hogy mit is mond a férfi a Sivary-ról és valamire igencsak hasonlított számára mindez. A régi világ dolgai között tanult hasonlóról a Zuhanás előtti évtizedekben főleg. Azt már most megértette és felfogta, hogy egy eszme mindig nagyobb fegyver lehet bármi másnál, amivel találkoztak. Kicsit ő is közelebb lépett Átok bácsihoz, amikor a kezén megjelent az egyik Lovas. Alaposan végigmérte a képet a legapróbb jeleket is megjegyezve rajta, a fotografikus memóriájának hála mindehhez elég volt, hogy végignézzen rajta. Áll berendezése alapján férfinak vélte az illetőt a páncél pedig igencsak furcsa volt.
- Hasonlít ez az eszme a Zuhanás előtti egyik államberendezkedésre, amit kommunizmusnak hívtak – mondta. – Hogy lehet a Sivary ellen védekezni és sikerrel harcolni?
A háborúk igen, azt tudta, a folyamatos világháborúk miatt és azt is, hogy milyen célt szolgáltak Zsarnok bácsi tervében. Erről beszélt már az anyukája neki korábban, így ezzel tökéletesen tisztában volt. Örült neki, amit Átok bácsi mondott, hogy ő nem félti, hogy ez a tudás milyen hatással lehet rá, bólintott arra, hogy nem fogja elmondani az anyukájának, hogy ma itt találkoztak. Csak tovább félt és aggódott volna, amit Aesa nem akart egyáltalán, már így is kezdte tehernek érezni, mint korábban is, de egyre jobban, hogy folyamatosan felügyelet van és vigyáznak rá, mintha nem tudta volna megvédeni magát. A kérdésre meglepetten nézet a férfira, a döbbenettől a szemei is kitágultak, illetve egy kicsit elpirult is rajta. Meglepte ez a kérdés, nem számított effélére, noha a választ tökéletesen tudta abban a pillanatban, hogy az egész elhangzott.
- Bármit megpróbálnék örömmel, ha megkérnél rá, és a legjobban akarnék teljesíteni benne, hogy büszke lehess rám – mondta. – De tudod, hogy még semmi ilyesmit nem csináltam, így nem igen tudom, hogy mik a határaim és mire vagyok képes.
Egyelőre tényleg csak annyit tett, hogy ki-ki szökött otthonról, illetve beszökött a Citadellába, meg tanult, nagyon sokat, elméleti és gyakorlati tudást is, harcokat és efféle dolgokat. De mivel még gyermek volt és az anyja mindentől óvta még nem igen volt arra lehetősége, hogy bármit is élesben próbáljon ki abból, amiket megtanult már.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Átok amikor Aesa kimondja, hogy ő már most máshogy látja a világot, felé fordul és figyelmesen hallgatja. Most nem foglalkozik mással csak a lányra koncentrál, hogy Miller érezze a szinte megtisztelő figyelmét. Miután befejezi érezheti magán Átok tekintetét, ahogy őt vizsgálja. Végül másodpercek múlva szólal csak meg.
- Ez nálad teljesen természetes. A családodban a szüleidnek minden gyereke rendelkezik genetikai módosulással, ez egy adottság. Olyan mint a bőrödön lévő minták, vagy az álcád, de ez másképp jelentkezik. Mentális képesség, te már azt is tudod, mi a genetikai emlékezet, ahhoz kapcsolódik. Most jelentkezik, és majd később erősebben is fog, ahogy a tested is változni kezd. Idővel meg kell tanulnod használni, de ezt magadnak kell megtenned, más csak segíthet benne, meg nem taníthat rá senki. Nincs leghelyesebb döntés, nézőpont kérdése, hogy mit vélsz helyesnek. Ez mind a részed, ettől nem leszel más.
A hangja megnyugtatja valamiért Aesát és elűzi az addigi zavarát, pedig a szavak még mindig ugyanúgy hangzanak mint előtte, de valahogy mégis más. A további okfejtés után Átok visszamegy az egyik platformhoz és ott állít valamit az egyik gépen. Ilyen távolságból Aesa nem tudja kivenni, hogy pontosan mit is csinál, de ha közelebb megy, akkor a számára ismeretlen, eddig soha nem látott feltételezhetően marsi jelek nem mondanak neki semmit.
- Ha túllépsz a korlátaidon, a tudatod által jelentett gátlásokon, ami az emberi létedből fakadt, akkor több leszel mint egyszerű szerves vegyületekből felépített létforma. Több leszel egy lekódolható, kiszámolható rendszernél. Valami nagyobb leszel, ami túlmutat rajtad. És már a Sivary-nak nincs hatalma feletted, mert te is ugyanúgy egy nagyobb erővé válasz. Így lehet legyőzni a Sivaryt.
Átok hagy egy kis időt és megvárja, amíg Aesa meg tudja vizsgálni, akár több szemszögből is és értelmezni azt amit az elmondott. A lány válasza után kicsit közelebb hajol hozzá, ekkor érezheti Aesa, hogy Átoknak valamilyen aurája van, ami hatással van rá. Talán egész végig hatással volt rá.
- Jó. Ezt a választ vártam. Nem kell félned, ha kérek, cserébe adok is. Már be tudsz törni a citadellába észrevétlenül, ami mások számára szinte lehetetlen. Ha azt kérem, hogy vegyél el valamit a másik kettőtől azt is megtennéd, hogy bizonyíts?
A válaszra várva Átok Aesa minden kis rezdülését figyeli.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa valóban hasonlóan érezte, hogy Átok bácsi megtiszteli őt azzal, hogy ténylegesen csak rá figyel, amikor mondta, hogy miként képes látni és érzékelni a világot. Valamiért nem volt képes meglepődni azon, hogy Átok bácsi tudta, hogy milyen is a családja és milyen Ingrid és Gunny. Vajon azt is tudta, hogy kik voltak anyukája és apukája szülei és ők kik voltak? Igaz, ha abból indult ki, hogy eddig is látta a gondolatait, akkor már tudta, mert többször is gondolt rájuk, hogy kik voltak és még az anyukája is elmondhatta neki az évszázadok során nem is egyszer. Bólintott ismét, hogy érti, hogy mire is gondol Átok, az elmondottak egy részével már valóban saját maga is tisztában volt, tudta, hogy ez náluk családi vonás és mindannyian rendelkeztek egy közös képességgel, de a másik más volt. Ingridről tudta, hogy a múltat képes látni, Gunny pedig egy macskaszerű lénynek született, mint amilyen Bestia néni is volt és ott volt saját maga az eltűnéssel. Csak az volt a közös bennük képesség szempontjából, hogy a „káosz” ott volt bennük és Maniac nem tudott pontos képet adni róluk, ezt saját maga úgy vélte, hogy az anyukájuktól örökölték képesség szintjén, vagyis főleg Loki nagypapától. Minden más pedig, hogy tökéletes kombinációk és abban ösztönösek, mint a szüleik pedig tényleg genetikai emlékezet volt. Azonban a döntésekkel kapcsolatban volt egy kérdése.
- Létezik olyan, hogy helyes döntés? Vagy csak a történelem fogja megítélni később egy-egy ilyen lépésünkről, hogy helyes volt-e, vagy sem? – érdeklődött.
Érezte, hogy megnyugszik Átok bácsi szavaitól, ami most igencsak sokat használt neki ebben a helyzetben, hogy hideg fejjel képes legyen arra, hogy mérlegelhessen mindent, amit a férfi mondott neki. A nézőponttal volt baja, hogy nem tudta még, hogy mi a helyes és mi nem. Gyermekként teljesen mást vélt annak, mint amit az érzékei és tudatalattija súgott számára.
- Már kezdek ráérezni – biztosította Átkot. – Csak nehéz eldönteni, hogy mi helyes és mi nem. A másik négy nézőpont mindig olyan más, mint ami az enyém lenne, olyan… felnőttesek. És felnőttként minden olyan nehezebbnek és nagyobb súlyúnak tűnik, mint gyerekfejjel.
Néhány pillanatig még onnan figyelte, hogy mit csinál Átok bácsi, ahol állt, majd ha a férfit nem zavarta, akkor közelebb ment a platformhoz és ránézett, hogy mi is van ott, de olyan jeleket látott, amiket korábban soha sem. A minták miatt csak tippelni tudott, hogy ezek is ősi-marsi jelek lehetnek. Próbálta azonnal a korábbi emlékeiből előkeresni, hogy látott-e hasonló jeleket, nem pont ezeket, hasonlókat és, hogy azok mit jelenthettek, hátha a korábban látott tudása alapján képes lesz most itt helyben megfejteni ezeket és megtudni, hogy min is ügyködik Átok bácsi. Nem szerette, ha nem tud valamit és olyan sok mindent nem tudott még, csak ahhoz sokat kellett még olvasnia, révén neki nem állt rendelkezésére az, hogy feltöltsék az információkat a tudatalattijába, mint a többi Birodalminak. Visszatértek a Sivary-hoz és a változásokhoz. Így most, hogy már több mindent kezdett látni ebből és érteni. Megvilágosodás, meditációval is elérhető, legalább is abból, amit tanult és magyaráztak neki, nem csak fizikai változásokkal. Az elmének is elég egy nagyobb szintre emelkednie. De még az is kitűnt neki egy másik szemlélettel, hogy messiássá kell válni, azok voltak hasonló személyek. Vagy olyanná, mint Bestia néni, Átok bácsi és Sárkány bácsi is voltak. De mindez úgy tűnt Aesa számára, hogy hosszú évszázados munkával volt csak elérhető.
- Ez úgy hangzik, mintha a létezés egy magasabb létfokára kellene lépni – gondolkodott el hangosan. – Régi vallások némelyike törekedett erre és meditációval próbálták elérni, azt hiszem, hogy megvilágosodás volt a neve és ha anya meséi igazak sikerült is Buddha tanításaival elérni ezt. Ugyanaz, mint amiről korábban beszéltünk, csak itt nem kellenek a Spear gépei ehhez, de az út lassabb és nehezebb, mint azzal.
Mindezek után figyelte Átok bácsit teljes figyelemmel, amikor a férfi közelebb hajolt hozzá. Valamit megérzett, ami után a szemei akaratlanul is megvillantak és furcsán, meglepetten nézett a csuhásra. A legapróbb részleteket is végignézte rajta, úgy, ahogyan eddig még soha sem, a legkisebb részektől kezdve kezdte elemezni Átkot, a mozgását, rezdüléseit, figyelt a lélegzetvételére, a csuhában próbált alakot kivenni, bár nem számított arra, hogy sikerülni fog. Mindent próbált észrevenni és nem hagyni, hogy bármi megzavarja ebben, a kérdést hallotta, de egyelőre nem felelt rá. Átok láthatta, hogy a kislány éppen teljes idegszálával őt figyeli és elemzi. Végül amint mindent megfigyelt és érzékelt reményei szerint két lépést lépett hátrébb. Nem volt ebben semmilyen félelemre utaló jel, csak mintha zavarta volna valami, ahogyan észlelte, hogy befolyásolni akarják és rá hatni, hogy így próbált kikerülni ezen aurából. A kérdésre csak ezek után felelt és nézett határozottan oda, ahol Átok bácsi szemeinek kellett lennie.
- Nem szükséges befolyásolnod és próbálkozni a manipulációmmal – mondta ki ugyanolyan határozottsággal, mint ami az arcára is kiült. – Az aurád nélkül is igent mondanék, ha ez volt a célja ennek, de ezt is pontosan tudod attól a pillanattól kezdve, hogy elszöktem és eljöttem a találkozóra.
A hangja ismét kissé felnőttes volt, ahogyan a számolásának következtetését mondta ki.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Miután Átok végez és elveszi a kezét, a konzol ablaka becsukódik és platform is kikapcsol. Aesa a jeleket össze tudja hasonlítani, de csak egy-egy betűt ismer fel a szavakban, ami így viszonyítási alap nélkül teljesen hasztalan számára. Átok nem azért csukja be az ablakot, hogy a lány ne lássa, hanem mert érzékelhetően nem szükséges, hogy lássa vagy tudja mi van ott, nem lehet olyan fontos az ő szemszögéből.
- A történelem nem ítél meg semmit, az emberik teszik, akik ismerik, de nem egy közös tudatként, hanem külön, kicsinyes értékrendjük szerint. A történelmet meg lehet változtatni, hazudni. A társadalmi nyomás megmondja az embereknek hogy gondolkozzanak, egyikük sem fog tisztán látni, vagy ha igen akkor sem lesz képes megítélni senkinek a cselekedetét. Létezik helyes döntés, csak a nézőpontot kell kiválasztanod. Ez is egy döntés.
Azzal kapcsolatban, hogy Aesa már kezdi egészen kiismerni a képességeinek ezen részét, hogy egyszerre több nézőpontot lát Átok nem reagál. Sejtelmesen hallgat és várja, hogy ez milyen hatással van a lányra, hogyan fog emiatt tovább gondolkodni ezen, ha egyáltalán tovább viszi a gondolatot és nem hagyja annyiban. A Buddhizmussal kapcsolatban viszont válaszol, szinte rögtön miután Miller befejezte, most is kicsit okító hangnemben, de nem feltűnően.
- A buddhizmust, az Ősi-Marsi tanításokhoz hasonlítani olyan jelentéktelen, mint az egyiptomiak piramisait a mi Citadellánkhoz. Soha nem lettek volna képesek elérni azt a szintet, amire szükségük lett volna, soha. Felesleges elveszned a Zuhanás előtti dolgokban.
Ezután Aesa mikor teljes figyelmével méri végig Átok látható részeit szinte semmit nem érzékel. Nem lát semmilyen változást benne, semmilyen rezgést, csak elégedettséget érez az irányából. Ugyanilyen kissé elégedett mozdulattal egyenesedik ki Átok, amikor a lány hátrébb lép. Amennyire a minimális látható reakcióiból kitűnik egyáltalán nem zavarja, hogy "lelepleződött".
- Hiba lenne azt hinned, hogy éreznéd az aurámat, ha én nem akarnám, és nem tudnálak anélkül manipulálni, hogy észrevedd. Ezt te is tudod. Egészen más célja volt, egy kérdés, amire választ is adtál. Megteszed úgy is, hogy nem kell semmire rávegyelek téged erre.
Ekkor a terem, mintha lassan megmozdulna, bár konkrétan látható, érzékelhető mozgás nincs, csak egy érzés, valamint a fények is valamivel halványabbak lesznek.
- Arra a kérdésre válaszolj, honnan tudhatnám, hogy nem teszed meg azt másnak, amire most kérlek? Ha nem kell semmi, hogy rávegyelek?


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa nem ismerte meg a jeleket, csak néhány betűt belőle, de legalább most már bármikor képes lesz arra, hogy felidézze magában ezeket és lefordíthassa. Érezte, hogy nem tartotta fontosnak Átok bácsi azt, hogy tudja ezeket, azért zárta be máris, nem pedig azért, mert titkos dolog lett volna. A kislány biztos volt benne, hogy Átok bácsi tudja, hogy fotografikus memóriával rendelkezik és előbb vagy utóbb úgyis megfejti a feliratokat, csak idő kérdése volt az egész. Főleg, hogy ettől kezdve, hogy esélye sem volt rákérdezni, hogy mi is volt ez már tényleg érdekelte és nem csak puszta kíváncsiság volt az egész. Továbbra is feszülten figyelt arra, hogy mit mondott a férfi neki és kezdett a lelki szemei előtt körvonalazódni az egész, hogy mit is jelentett ez az egész. Hogy ezek szerint néha kellett olyan döntéseket is hozni, amik nem feltétlenül helyesek, de a későbbi nagyobb cél érdekében azzá válnak. Vagy pedig éppen a fordítottja, hogy a jelent nézzük csak és ahhoz ez a valami a helyes, de később mégsem származik belőle semmilyen jutalom. A felnőttek világa tényleg bonyolultnak hatott a számára. Itt azonban már egy másik tényező is belépett ennél az esetnél, ami talán még tovább bonyolította az egészet. Pillanatokkal Átok bácsi szavai után szólalt meg.
- Hogyan lehet ezeket összeegyeztetni a lelkiismeretünkkel? – kérdezte.
Igazából fel sem tűnt neki, hogy az előbbi következtetést nem hangosan vezette le, hanem csak magában, hiszen neki az egész néhány pillanatra folyt csak össze és ezért igazából fel sem tűnt neki, hogy nem mondta ki hangosan az okfejtést. Talán éppen azért volt, mivel Átok bácsi már korábban is mintha tényleg a gondolataiban olvasott volna és valószínűleg most is ugyanezt feltételezte ezzel az egésszel kapcsolatban, hogy ez megy neki és akkor tényleg szükségtelen volt a levezetést kimondania, csak a végső következtetés és kérdés volt a fontos. Mivel nagyjából a fejtegetése közben úgyis elért arra a pontra, hogy már tudta a válaszokat is. Hogy igen előfordulnak olyan döntések is, amik akkor helyesnek és helytelennek tűnnek, de a hosszútávra tervezve tudja, hogy tényleg azok a jók, vagy éppen nem jók és ennek a fényében fog dönteni. És ha igaz volt, amit Átok bácsi mondott, akkor ha idősebb lesz könnyebben fogja ezeket látni, illetve könnyebben tud majd több tapasztalattal mérlegelni és dönteni. A meditációra és a régi dolgokra bólintott. Igaz ő szerette a régi dolgokat, tudta, hogy az anyukája miatt, mert tőle örökölte mindezt ő maga is, hogy vonzódjon a Zuhanás előtti dolgokhoz, tudáshoz, még ha nagyon nem is veszi a hasznát ennek. Egyszer fel kell majd vetnie, hogy szeretne elmenni a Vex-be és elbeszélgetni Rip Sure-al is, meg a többi vezetővel, mert ők is a régi világban születtek és emlékeztek, mint anya. Érdekelte Aesa-t az ő nézőpontjuk is ezzel kapcsolatban.
Miközben Átok bácsit elemezte zavarta, hogy nem lát belőle semmit és így nem igen tudott belőle olvasni. Hozzá volt szokva, hogy az átlagos személyekből könnyedén képes erre, vagyis egyre könnyebben, de most csak az elégedettség volt az egyetlen, ami a másikból sugárzott. Főleg ott annál a résznél, amikor a kislány hátrébb lépett. A kiegyenesedés volt Átok bácsitól az egyetlen tényleges reakció, de akkor is csak az elégedettséget érezte irányából, a minimális mozgást figyelve pedig nem zavarta a másikat, hogy „lebukott”. Mintha egy próba lett volna, ez volt az egyetlen logikus magyaráztat. Mindezt pedig valóban alátámasztotta az, amit mondott Átok bácsi. Aesa tudta, hogy igaza van a férfinak, hogy valószínűleg tényleg megtudná tenni észrevétlenül is az egészet, de mivel most már elmondta, hogy lehetséges erre is számítani, így már készülhetett arra, hogy ezeket a jeleket keresse és próbáljon valahogyan ellene lépni és felismerni. Ezt is a tanulás és tanítás számlájára írta, hogy mindezt is azért csinálta.
- De most már számíthatok a későbbiekben az urára és arra, hogy engem is próbálsz manipulálni és így vehetsz, vettél rá arra, hogy próbáljam észrevenni a későbbiekben ezt. Ha nálad nem is fog működni ennek a felismerése, másokban könnyebben fogom tudni felismerni – mondta ki azt, amire következtetett az egészből. – És ha ez megtörtént, akkor rá fogok jönni arra is, hogy mikén védekezzem ellene, vagy vágjak vissza nekik hasonló képen.
A folytatást pedig nem mondta ki hangosan, hogy egy idő után pedig már nála is el kell majd érnie erre a szintre, nem holnap és nem is pár év múlva, hanem tényleg akár évtizedek, vagy évszázadok múlva. Az utolsó két kérdésnél csalódottságot érzett és sértettséget, az arcára is akaratlanul is kitűnt ez a két érzés, hogy nem bízik benne Átok bácsi. Csalódott, hogy a kérdés egyáltalán felmerült és sértett volt, hogy az Átok bácsi iránti rajongása kevésnek tűnt a férfi szemében.
- Ha Sárkány bácsi, vagy Bestia néni hívott volna hasonló üzenettel nem jöttem volna el – mondta komolyan, nem hazudott. – Csak azért jöttem, mert te hívtál. Rád mindig is máshogy tekintettem, mint másokra, még van egy másik bácsi, aki olyan mint te… de ti mások vagytok a szememben, mint mindenki más. Ti vagytok a példaképeim, ő soha sem kérne még csak hasonlót sem, azt hiszem fél anyától és ezért. Így csak te maradtál, akinek ilyesmit megtennék. Mást a világon nem érzek… talán a legjobb szó a méltó rá… méltónak, hogy ilyet tegyek neki. Ezért is – harapott az alsó ajkába zavartan. – ezért is szerettem volna, ha tanítanál, mert tisztellek és felnézek rád.
Mivel fiatal, így igazából a tényleges érzéseit fel sem ismerte és ki sem mondhatta, de Átok valószínűleg, szinte biztosan rájött, ha a lány idősebb és érettebb lenne, akkor úgy válaszolt volna, hogy azért tenné meg, mert szerelmes belé és nem csak gyermeki rajongást érez irányába.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Átok a kérdésre egy számára nagyon egyszerű és Aesa számára is érzékelhetően természetes választ ad.
- Amit te lelkiismeretnek hívsz a tudatalattid része, amit meg kell tanulnod uralni. Csak hátráltat téged.
Mivel Aesa az eddigi fény változásokra és a lassú mozgásra nem figyelt fel, így valószínűleg az sem tűnik fel neki, hogy teljesen hangtalanul és nagyon lassan kezd az egész hely, ahol áll Átokkal átalakulni. A változás csak lassan lépésekként meg végbe, egy modernebb termet alkotva az eddigi ősi hely helyett. Átok eközben türelmesen hallgatja az aurával kapcsolatos okfejtést. Végül Aesa egy újabb elégedettség hullámot érezhet a sötétség felől.
- Jól gondolod, de ez az egyik legnehezebben megszerezhető tudás. Anyádnak is még tanulnia kell hosszú éveken át, hogy olyan tudást érjen el, amire te is vágysz. Ez ellen most nem tudsz mit tennie, akkor sem ha tudod mit kellene tenned. És ez mások is tudják. Először saját természetes képességeid használd ki mások ellen, ne próbálj olyan nemben harcolni soha az ellenféllel, amiben erősebb nálad. Dicső egyesek szemében, de értelmetlen halál.
Aesa az intenzívebb, közvetlenebb reakcióra sem kap semmilyen mozdulatokban vagy kivehető jelekben érzékelhető választ. Átok ugyanolyan hidegen áll előtt és figyeli, mint eddig.
- Sárkány és Bestia. Tiszteld meg a Hármakat a nevükkel és ne alacsonyítsd le őket magadhoz, ahogy már engem sem hívsz bácsinak. Mások előtt hívhatsz, mint eddig, mintha nem is beszéltünk volna soha. De itt nem. Őszinte vagy, és bizonyítani akarsz, ha megteszed, amire kérlek, akkor taníthatlak.
Átok ekkor hátrébb lép és elsétál a terem egy másik részébe. Ha eddig nem teszi, Aesa most mindenképpen látja, hogy miközben beszéltek a teljes terem megváltozott, mindenhol különös színe, sötét fémburkolat van, a terem oldalsó pillérjei karomszerűen fonják körbe a falakat és plafont. Halovány fény árad a tárgyakból és ez ad világosságot. Vannak különféle gépek a szobában, de Miller számára nem értelmezhetőek sem a megjelenítőik, sem a felületeik, klasszikus Ősi-Marsi technológia, első látásra fel sem fogja, hogy mi van előtte.
- El kell lopnod nekem egy tárgyat, Sárkánytól. A képességeid lehetővé teszik, hogy észrevétlenül megtedd és ha ügyes vagy senki nem fog semmit gyanítani, de ha elbuksz, akkor nem fogok segíteni rajtad. Remélem érted. Egy ősi információt rejtő tárolót kell megszerezned. Képes lennél rá?
Egyelőre még megvárja Aesa válaszát a kérdésre, bár már valószínűleg előre tudja. Átok türelmes, egyáltalán nem siet, az idő az ő oldalán áll.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa bólintott Átok bácsinak, hogy érti azt, hogy mi is az a tudatalatti. Valóban nem tűnt fel neki az, hogy a terem változik, hiszen mindeddig végig csak Átkot figyelte és a férfi minden egyes rezdülését, azokból próbálva bármit is kiolvasva nem sok sikerrel. A folytatásra is feszülten figyelt, főleg úgy, hogy érezte az elégedettséget a férfi irányából, hogy helyes választ adott azzal kapcsolatban, helyes következtetésre jutott, hogy mire is utalt neki Átok bácsi és mi volt a lecke célja és lényege. Ahogyan a következőket hallotta ismét előjött benne a négy oldali nézőpont, bár most kettő sokkal erősebben, mint a másik kettő. Azok után, hogy Átok bácsi mondta, hogy ez részben genetikai emlékezet már teljesen biztos volt benne, hogy a szülei négy jellemének oldalával képes még gondolkodni és azzal látni a világot. Így most tudta, hogy a két ősibb volt az, ami igencsak erős volt benne, amikor az egyik szinte „üvöltött”, hogy valóban a saját erősségeivel tegye, amit kell, azzal találja meg a gyenge pontját a többieknek és ott sújtson le rájuk, ahol az ellenfeleinek a legjobban fáj; az örökség a káoszból, az anyjától. A másik pedig az apai részről volt, hogy lehet, hogy belehal, de mégis akkor is a dicső harcot és az egyenes utat kell választani. Az ellenfelei is tudják, de azok nem tudhattak mindent, hogy miként számol és mérlegel, már csak megint egy dolog kellett, hogy helyesen döntsön.
- Ha a saját módszereimmel „harcolok” mások ellen, akkor is ugyanaz a végső cél, ugye? – kérdezte. – A lehető leghamarabb megtalálni a gyenge pontjukat és ott bevinni a legfájdalmasabb és legsúlyosabb sérülést és kárt, ahol a legjobban fáj nekik és amiből a legnehezebb felkelniük.
Ez nem éppen a legtisztességesebb oldala volt a megközelítésnek, de a Sárkány és a Sziklaóriás mese is pontosan azt tanította és mondatta, hogy így kell tennie. Tudta, hogy az anyukája is ezt tette, ahogyan a nagypapája és a dédnagyapja is így tett. Csak apa volt tisztességes ilyen szempontból, mások nem igazán. A szavaival pedig mindenféle harcra gondolt, nem csak a tényleges vérre menőre, de a szavakra is. A folytatásra bólintott, bár nála a bácsi és a néni jelző is a tiszteletet jelentette, de úgy tűnt, hogy Átok bácsinak ez nem igazán tetszett, de azt végül is megtehette minden gond nélkül, hogy neki így hívja őket, de mindenki másnál valóban még használja a bácsi és néni jelzőt, amíg idősebb nem lesz. Hiszen erről a mai napról úgysem beszélt senkinek, már úgyis tudta, hogy mit mond az anyukájának, hogy hol játszott, ahol azt úgysem nagyon tudja leellenőrizni, hogy tényleg megtörtént-e. A végén a szemei kikerekedtek és a szíve is hevesebben kezdett dobozni, amikor meghallotta, ha megteszi, amit kér tőle Átok bácsi, akkor tanítani fogja. Ahogyan a férfi odébb lépett tűnt fel neki csak most, hogy a terem teljesen megváltozott az elmúlt néhány percben. Mindig annyira biztonságban érezte magát Átok bácsi közelében, hogy nem is figyelte a termet és annak a változásait, de most megnézte, hogy milyen lett. Korábban csak az a régies helység volt, de ez most teljesen modernnek tűnt és nem volt kivetni való benne. Aesa a gépekre pillantott, de ezúttal nem lépett közelebb, csak maradt ott, ahol volt. Már megszokta, hogy elsőre soha sem tudja, hogy mivel is áll szemben az ősi-marsi technológiát figyelve, de szerencsére hamar rá szokott jönni, így most is a gépeket nézte, hogy mik is lehetnek azok.
A következő másodpercekben a gépeket próbálta megérteni, hogy mik is lehettek, majd Átok bácsi felé fordult, amikor az ismét megszólalt. Már korábban tudta, hogy mi lesz a feladata,a mikor egyáltalán felmerült a kérdés, hogy ellopna-e Sárkány bácsitól, illetve Bestia nénitől valamit. És ettől kezdve pedig tudta, hogy a kérdés puszta formalitás volt Átok bácsitól, hiszen a választ már ő maga is ismerte és tudta, hogy a kislány úgyis igent fog mondani neki, hogy bebizonyítsa a hűségét és a rajongását. Bólogatott párat, hogy tudja, ha lebukik nem fognak rajta segíteni és Átok bácsi mindent tagadni fog, ahogyan az a speciális küldetésekre küldött elitkatonáknál is lenni szokott, ha lebuknak a kormányuk, vagy birodalmuk mossa a kezeiket a tettük miatt még akkor is, ha nyilvánvaló volt mindenki számára, hogy honnan érkezett a parancsuk.
- Képes vagyok rá – mondta. – Igen, értem.
Nem feltételes módot használt, hanem kijelentőt mondott, a szavai pedig tényleg árulkodtak arról, hogy értette a feladata súlyát és nehézségét.
- Van képed a tárolóról, vagy ha nincs, hogyan fogom megismerni? – kérdezte.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa tudatában a hang, ami a becsületes küzdelemre sarkallja, valamiért finoman kezd elhalkulni.
- Ha harcolsz, akármilyen harctéren, mindig ezt kell tenned. Lehet nem leszel elég gyors vagy erős, hogy ezt megtedd, ilyenkor kihasználhatod a hátrányod, ha még gyengébbnek mutatod magad és kiismerhetetlen maradsz.
A teremben lévő gépeket egészen sokáig kell Millernek ahhoz elemeznie, hogy jusson kézzel fogható eredményhez. Arra sikerül először rájönnie, hogy valamilyen számítógépekről lehet szó, amik egy hálózatba vannak kötve. A működésük is szinkronban van, ezek már komoly, nagy technológiai felszereltséggel rendelkező számolóegységek lehetnek. A teljes működést Aesának nem sikerül ennyi idő alatt megértenie, ez amit most lát több annál, amit eddig tapasztalhatott. Átok láthatóan gond nélkül mozog a furcsa környezetben és teszi a dolgát. Az egyik falból egy mechanikusnak tűnő kar nyúlik elő és valamit közel visz Átokhoz és Aesához, de ekkor még nem látszik mi az valójában.
- Helyes. - válaszolja Átok, amint meghallja a lány határozott reakcióját - Türelem. Már előkészítettem, amit kellett.
Ekkor a mechanikus kar tovább csúszik és Aesa kezébe emel egy három oldalú piramis alakú, ötcenti oldalú, furcsán csillogó, ezüstös tárgyat. A tárgy tapintása teljesen idegen, eddig még ilyen anyaggal nem is találkozott Aesa, nem is érintett soha, valószínűleg nem is tudná beazonosítani vagy besorolni az ismert anyagok listájába. Az egyik oldalán egy jel jelenik meg, az érintés hatására. Még mielőtt Miller kérdezhetne, Átok folytatja.
- Ez egy obeliszk, a Marsról, ősi ereklye. Csak három darab van belőle, ez és a másik kettő, Sárkány és Bestia birtokában. Képes az emberi ismereteken felüli adatot tárolni. A feladatod, hogy bejutsz egészen a belső kamráikba, majd megkeresed az obeliszkeket. Hasonló környezetben lehetnek, elrejtve előled, ahogy a terem maga is el lesz rejtve. Most itt látsz mindent, a teremnek, a tárolónak, az obeliszknek hasonlóan kell kinéznie. Tartsd magadnál, segíteni fog. Ha megtalálod amit keresel, illesz össze a két darabot és koncentrálj a jelre. Az akaratodtól függ az eredmény, ha jobban akarod, többet sikerül elérned. Ne próbáld megérteni, ami történni fog, veszélyes lehet.
Ekkor megáll és hagy egy kis időt a lánynak, közben figyeli, hogy teljesen megértette-e amit hallott.
- A termeket neked kell megtalálni, ahogy az obeliszket is. Én a háttérben maradok, te fogsz cselekedni. Egyetlen hiba elég ahhoz, hogy elbukj, ahova menned kell, azokon a területeken Sárkánynak és Bestiának nagy hatalma van, nagyobb, mint amit el tudnál képzelni.
Végül Átok elfordul a lánytól, majd a valamit oldalt figyelve várja hidegen a választ.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Ahogyan az apja egykori énjének sugallatta kezdett elhalkulni Aesa-nak volt egy olyan érzése a korábbiak után, hogy mindennek köze volt Átok bácsihoz és ahhoz, amikre a férfi képes lehetett. Hiszen szerinte is a másik megoldás volt a legjobb, amikor aljas módszerekkel próbált valaki győzni, mert úgy volt a nagyobb esélye annak, hogy életben maradjon az érintett és ne haljon bele abba, amivel próbálkozott. Az anyja próbálta a tisztességességre nevelni, mindezt úgy, hogy még ő maga sem tett így, hanem az ellentétes dolgokat. Ennek köszönhetően, ami ma történt vele, és miket mondott Átok bácsi kezdte először látni, hogy az anyja mitől is próbálta még megóvni és megvédeni őt. Attól, hogy a világ bármennyire is jónak látszik gyermekfejjel, mennyire könnyűnek, végtelenül mocskos, könyörtelen és bűnös. Ha valaki gyenge, az előbb utóbb úgyis le fog hullni és tényleg csak az erősek maradhatnak életben és meg. Figyelmesen hallgatta továbbra is Átok bácsit és bólintott arra, hogy ismét megértette, hogy mit is mondott a férfi neki. Mindezen szavaknak már az elkövetkező feladathoz is látta a hasznát, hogy ott miként lehetne felhasználni ezeket, ha véletlenül úgy alakulna, hogy mégis hibázik és emiatt elkapják. Abban eléggé biztos volt, hogy nem kapna nagy büntetést. A jelleméből kiindulva tudni és látni akart mindent, így egy félig-meddig nagyobb hazugsággal talán képes lenne kivágni magát. Úgyis megszokta tenni mindezt máskor is, hogy mentse magát, így ez már-már természetes lett volna neki.
Ami a gépeket illette, ilyen bonyolultágúakat még nem látott korábban. Amit sikerült megértenie az azt volt, hogy számításokra alkalmas eszközök voltak, olyanok, amik valószínűleg nagyobb számításokra vannak, mint amit ő látott valaha is. Azaz komoly számítógépek. Még közelebb lépett, amikor egy tárgyat látott meg és végül Átok bácsi is kimondta, hogy már előkészítette a dolgokat. Aesa már tudta, hogy a férfi tudta, hogy igent fog neki mondani. Igaz a lány szemszögéből mindez könnyű számításnak tűnt, ami nem okozott nehézséget. A változók és tényezők eléggé egyértelműsítették mindezt. Figyelte a tárolót, majd a tárgyat, ami a kezébe került. Végignézte, próbálta valóban azonosítani, hogy mi lehet ez, de sem a tárgyat nem ismert meg, sem pedig azt, hogy milyen anyagból volt. A jelet sem látta korábban, ami az oldalán megjelent. Az egész tárgyat figyelte néhány pillanatig, majd felnézett, hogy kérdezzen valamit, de erre már nem volt szüksége. Feszülten figyelt arra, hogy mit is mond neki Átok bácsi, miközben már mondta, hogy ilyen helyen kell lennie Aesa még egyszer végignézett a termen, noha már nem volt rá szüksége, az előzőek után már képes volt mindent a legapróbb részletekig felidézni. Utána visszanézett Átok bácsira és bólintott, hogy értette.
- Te nem kerülsz ezzel bajba? – kérdezte. – Ha tényleg csak három darab van és eltűnik a másik kettő, akkor rá fognak jönni, hogy csak a te kezed lehetett a dologban.
Itt egy pillanatra elhallgatott.
- Ah… - mondta. – Nem hiszed, hogy sikerrel járhatok.
Nagyon kicsit hallani lehetett, hogy csalódott emiatt, de a hangjában ott volt, hogy ezzel csak elszántabb lett, hogy csak azért is megteszi, amit kell, hogy ezáltal is bebizonyítsa azt, hogy alkalmas arra, amire Átok bácsi szánta őt. A többi részre határozottan bólintott, hogy mindent megértett és felfogott. Nem csak azért bólintott, hogy megnyugtassa ezáltal magát és a másikat, hanem tényleg így volt vele. Noha egy kis félelem elfogta az egésszel kapcsolatban, néhány pillanatig úgy érezte, hogy ehhez ő kevés és ez nem az a fajta feladat, amihez egy gyerek is megfelelhet. Igaz ott volt, hogy Átok bácsi már nem tartja őt gyereknek, így azért adhatta a feladatot. Ha pedig lebukik, akkor… akkor abba bele sem mert gondolni, hogy mi lesz. Menni fog, próbálta megnyugtatni magát ezzel kapcsolatban.
- Értem – bólintott végül. – Akkor azt szeretnéd, hogy Sárkánynál kezdjem a keresést?
Erre utalt nem sokkal korábban Átok bácsi, akkor még csak Sárkány bácsit említette. Végül már csak egyetlen egy kérdése volt ezzel az egésszel kapcsolatban.
- Mikorra kell a legkésőbb visszaérnem velük? – kérdezte.
Igazat megvallva még tucatnyi kérdése lett volna, mint a Citadella melyik szárnyaiban és részeiben keresse meg a másik két vezető saját belső „szentélyeit”, ahol laknak és tartják az efféle titkos dolgaikat. A kezében levő obeliszkre nézett, Átok bácsi azt mondta, hogy segíteni fog ha nála van. Akkor pedig logikusnak tűnt a számára, hogy jelezhetik egymás helyét, hogy merre vannak. Egy próbát megért, hogy ezt tesztelje, a tanult módokon pillanatok alatt ürítette ki a fejét és a jelet képzelte maga elé miközben lecsukta a szemét, arra próbált koncentrálni, hogy a jel érzékelje a másik két jelet, ami itt lehetett a Citadellában és mutasson neki utat ez a két pont között. Igazából reménykedett benne, hogy ez beválhat, ha nem, akkor roppant hosszú keresésnek és kutakodásnak nézett elébe.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Átok nemlegesen int a kezével Aesa felvetése után.
- Itt nem én kockáztatok. A másik két obeliszket nem kell elvenned, éppen ellenkezőleg, csak egy ideig kell őket egymáshoz közel tartani, majd visszateheted a helyére. Ha rájönnek, hogy akármi is történt a tárgyakkal, tudni fogják, hogy te voltál, az én parancsomra. Ezért kellesz te, hogy megtedd észrevétlenül.
Bár a hangjában nem érződik biztatás a szavainak lehet ilyen tartalma a lány számára. Ha Aesa koncentrál, a kezében lévő tárgy nem ad semmilyen választ, csak egy fekete, üres teret érzékel, mintha nem látna, vagy le lenne blokkolva valamivel. Az érzés, amit Miller tapasztalhat a követ használva, azt hogy az idegen és furcsa, egy tőle nagyon távoli világ egyik darabja. Rengeteg információt, tudást, emléket hordoz magában. Megértéséhez az ő intelligenciája sem elég, ez valami nagyobb az emberi léptéknél.
- Igen, Sárkánynál. Ha nála elbuksz, akkor azt rögtön tudni fogod, és nem próbálsz majd feleslegesen menekülni, ami a helyesebb döntés. A lehető legóvatosabban akarom, hogy eljárj, minden részletre figyelj. Anyád miatt még ma este haza kell térned, akkor is ha nem fejezted be, később is lesz alkalmad.
Átok megáll és hagy egy kis szünetet ismét, hogy Aesában összeállhasson a kép, mielőtt folytatja.
- Sajnos többet nem mondatok. A termek amiket keresel előttem is rejtve vannak a Citadellában, eldugva minden szem elől, olyan helyeken, ahol senki nem gondolná. Utad során nem csak a védelmi rendszerekkel, vagy Kolosszusokkal fogsz találkozni. Egyes harcokat, álcád fenntartása érdekében mentálisan, mentális térben kell vívnod. Most meg fogom mutatni ezt neked. Volt már hasonlóban részed korábban?
Átok türelmesen kivárja a lány reakcióját. Egy kis idő után egy asztal szerű platform emelkedik ki a padlóból egyenesen Aesa és Átok elé, adatok jellennek meg rajta.
- Az obeliszk a kezedben nagy erőkkel van felruházva, de ne használd soha. Te nem értheted, de sokkal nagyobb kockázat lehet, mint amit hiszel ezzel kapcsolatban. Mit szeretnél még tudni?

~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa bólintott, hogy értette, hogy csak ennyi a dolga, akkor lényegében mégsem meglopni kellett őket, csak információkat szerezni az obeliszk által. Azonban valami, egyetlen dolog nem volt számára teljesen biztos és érthető. Noha Átok bácsi egy hangszínben beszélt a kislány számára mégis bíztatásnak tűnt az egész. A saját magánál levő obeliszk ténye zavarta, ha tényleg ilyen könnyedén lebukhat, márpedig tisztában volt a veszéllyel a tárgy még mindig ott volt nála. A történelmi tudásából tudta, hogy nem egyszer volt már ilyen, hogy emiatt bukott le valaki, mert volt nála valami a megbízótól, amit hozzá lehetett kötni. De Átok bácsit nem gondolta ennyire amatőrnek, hogy ilyen hibát elkövessen. A férfi szavaiból már tudta, hogy lényegében szinkronizálnia kell a tárgyakat egymással, hogy a másik kettőben levő információkat Átok bácsi is megkaphassa. Ami pedig a jelenleg nála levő obeliszket illette.
- Akkor ezek szerint, ha lebukom az obeliszk is egyből visszakerül hozzád, hogy ne legyek semmilyen esetben sem hozzád köthető – mondta ki a végső megállapítását. – Vagy pedig képes a tárgy magát másnak álcázni, akkor és ezért csak egy tárgy lesz mindenki másnak és így ugyanúgy nem leszek hozzád köthető ebben a dologban.
Ha valamelyik feltételezése helyes volt, akkor mindkettő csak megkönnyítette a helyzetét arra az esetre, ha ki kellene vágnia majd magát egy-egy hazugsággal, hogy mit keresett ott valójában. A tárgy nem segített neki abban, amit szeretett volna, akkor saját magának kellett megoldania azt, amit kellett. Volt egy furcsa érzése Aesa-nak a tárggyal kapcsolatban, érezte, hogy egy másik világ, egy nagyon távolinak a darabja, és a rengeteg információt is érezte benne, hogy ott vannak. Ahogyan rájött, hogy mindezeket nem képes megérteni és felfogni, hihetetlenül picinek érezte magát. Nem volt beképzelt ami az eszét illette, hogy iszonyatosan okos és művelt, de ehhez még ő maga is kicsi volt. Hiába volt képes az átlagos emberi dolgokban mindent pillanatok alatt megéretni, még az ősi-marsi technológia mindenki által ismert és láthatott darabjai sem okoztak nagy kihívást neki, míg mások akár hónapokig fennakadnak olyasmin. De ehhez kevés volt. Tehát ezt jelenthette az, hogy megváltozzon, hogy átlépjen a saját korlátain, az is szükséges lett volna ahhoz, hogy ezt a tárgyat megértse és azt, ami benne van. Így ennek a fényében, hogy ne érezze magát olyan aprónak már nem tűnt olyan vészesnek az, hogy megváltozzon. Hiszen olyan sok minden mást tanulhatna úgy. Átok bácsi szavaira nézett fel, amikor ő megszólalt, az előző gondolatok és következetés pedig néhány pillanatnál nem kerültek valószínűleg most sem többe.
Amiatt megkönnyebbült, hogy volt ideje és nem most kellett megtennie, bár ez azt jelentette, hogy még vissza kellett jönnie máskor is, azaz újra meg kell majd szöknie otthonról. Bólintott, hogy értette a Sárkány bácsival kapcsolatos részt is, ahogyan a többit is, amit Átok bácsi mondott. Többet nem mondhatott Átok neki, ami miatt részben kicsit szomorú volt, hiszen még soha sem csinált ilyet, remélte, hogy kap rendes felkészítést, de azért eléggé kreatív volt és nem félt, hogy nem nagyon tudja majd megoldani. Értette, hogy mikkel fog szembekerülni, így már látta, hogy miért pont ezt a feladatot választotta neki Átok bácsi, minden téren tesztelni akarta, nem csak a hűségét, hanem az eszét és leleményességét is. A mentális harcra megrázta a fejét.
- Csak hallottam róla – mondta. – Elméletben, gyakorlatban nem volt lehetőségem rá. Az edzéseken kívül nem volt lehetőségem élesben semmit sem megtenni, csak szimulált körülmények között. Hacsak a szökéseimet nem számolom.
De az meg nem volt nehéz, ismét bólintott, hogy érti, hogy nem használhatja azon felül. Azok után, amit az előbb tapasztalt értelme sem nagyon lenne, hacsak nem lenne képes arra, hogy rávegye az obeliszket, hogy tanítsa, hogy szépen lassan úgy mutassa az információkat, hogy Aesa képes legyen azokat feldolgozni. De nem akart csalódást okozni, sem pedig veszélynek kitenni magát, bár a késztetést és a csábítás erős volt. Arra türelmesen várt, hogy majd Átok bácsi megmutassa azt, amit ígért, a harccal kapcsolatban. Kissé oldalra biccentette megint a fejét a kérdés felmerülésnél. Volt, egy darab.
- Melyik része a Citadellának az ő területük? – kérdezte.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
A felemelkedett fém asztalon különböző kivetített képek, elemek szöveges leírással jelennek meg. Eközben a panel lassan fordulni kezd, szinte végigmutatva Aesának az érdekes, bár számára sajnos értelmezhetetlen ábrákat.
- Jól gondolod. Ha idő előtt elbuksz, az obeliszk vissza kerül hozzám.
Ahogy Aesa az obeliszkre gondol, a benne lévő tudásra és lehetőségre, valamilyen fajta vágy fogja el. Olyan mintha a kezében tartott tárgy próbálná őt egyre jobban csábítani, hogy tegye meg és nézzen bele, a tiltás ellenére. Átok eközben távolabb sétál a teremben, aminek hatására az olyan mintha szétnyílna. A falak részekre vállnak és elcsúsznak a térben, szinte megmagyarázhatatlan módon. Ennek hatására Aesa mozgása valamelyest más lesz, mintha a különféle külső erők máshogy hatnának a testére, Átok viszont nem mutat hasonló jelenségre utaló jelet. Miután a terem átrendeződik, már egy egész más helyen találhatja magát Miller. Az eddig egyértelműen Spear technológiával rendelkező, fejlett terem valamilyen megfoghatatlan helységgé alakul át.
- Amikor így harcolsz, nem elmékben kell olvasnod, vagy tudatokat manipulálnod. Egy másik síkra kerülsz majd át, ahol ki kell ismerned magad, különböző feladatokat megoldanod és védekezned a rád vadászó veszélyek ellen. Minden képet csak az elméd alkot, semmi nem stabil, nem biztos.
Miközben Átok beszél körülötte a környezet mintha enyhén elszürkülne, de ez még tetszhet is Aesának. Saját magát megszakítva válaszol a kérdésre a rejtélyes alak.
- A nyugati és északi szárnyakban, ott találod majd a szentélyeket.
Bár ez így már pontosabb meghatározás, de a lány tudja, hogy még azok a részek is nagyon sokszintesek és nagy kiterjedésűek, területileg is és belsőleg is. Tehát valamilyen módszerre vagy segítségre lesz szüksége a keresésben. Egyik pillanatban Aesa mellett a falból egy kékes-sárgás energiából álló tárgy tolódik ki. Hosszú cső szerű, aminek szelvényei nem kapcsolódnak egymáshoz, különböző méretekben, különböző távolságokra lebegnek csak egymástól. A szerkezet forog, egyes elemeit lehet mozgatni, valamint a falon egy bemélyedéshez, valójában egy géphez csatlakozik. Ha több ideig nézi, akkor ennek gyorsabban megértheti a működését, olyan mint egy fejlett zárszerkezet.
- Próbáld meg kinyitni.
Hangzik az utasítás Átok felől. Türelmesen vár a válaszra és szinte nem is mozdul. Semmilyen segítséget vagy támpontot nem ad Aesának, csak figyeli a reakcióját a lánynak.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Továbbra is a kivetített képeket figyelte, amik még mindig nem mondtak Aesa számára sokat, de legalább Átok bácsi megerősítette abban a gyanújában, hogy a tárgy tényleg visszakerül hozzá, ha bármi történik, hogy a kislányt ne lehessen hozzá kötni. Most már abban is biztos volt, hogy az Ősi-Marsi tudását is jobban el kell mélyítenie és több tudást kell szereznie ebben a témakörben, mert nagyon gyereknek és butának érezte magát itt ebben a helyzetben és helyen. Szerencsére a tudásvágya és tudásszomja nagy volt, így volt olyan is, hogy a játékra szánt idejét is néha tanulással töltötte, amikor olyan dolgokra bukkant, ami érdekelte is őt. Ismét a tárgyra, az obeliszkre nézett, ahogyan az szinte hívogatta, hogy a tiltás ellenére belenézzen és használja ezt. Ezt a belső hangot egyelőre igyekezett elhessegetni, ha meg is tenné valamikor, hogy belenéz, azt mégsem Átok bácsi előtt tenné, noha volt egy olyan érzése, hogy teljesen mindegy lenne, hogy hol teszi a férfi úgyis tudná, hogy megtette. Úgy gondolta, arra a következtetésre jutott, hogy ez is egy próba lehet, hogy mennyire képes ellenállni ennek. Átok bácsinak tudnia kellett, hogy Aesa nem épp a szófogadás mintaképe ezt bizonyította az is, hogy most itt volt és nem otthon. Akkor lehet, hogy tényleg azért adta oda a tárgyat neki, hogy belenézzen? A tudatalattija egyik negyede azt súgta, hogy „ó, hát persze kedveském”, a többi része pedig határozottan tiltakozott az ellen, hogy megtegye és belenézzen. Saját maga igazából csak a veszélytől tartott, hogy mi van, ha károsodást okoz neki. Az olyasfajta változásra pedig nem állt készen, amit esetleg az obeliszk okozhat neki.
Ahogyan Átok bácsi elindult beljebb ő is követte, figyelte, ahogyan a terem szétnyílik, de ahogyan változni kezdett ismét Aesa megtorpant. A termet figyelte, hogy mivé alakul át, furcsán érezte magát, a mozgása is más lett, noha Átok bácsinak nem, de a sajátja igen. Hamar rájött a fizikai tudása miatt, hogy más erők hatottak rá, ilyen lenne az a mentális sík, amiről beszélt neki Átok bácsi? Figyelte a terem átrendeződését, majd amikor ez megtörtént, már határozottan nem Spear benyomást keltett, hanem olyat, amivel eddig még soha sem találkozott korábban. Figyelt arra, hogy mit mondott a másik. Bólintott, hogy érti, hogy semmi sem valós itt és mindent csak az agya alkot.
- Ha az agyam alkotja, akkor nem lehet csak úgy kitörni innen és szétfoszlatni? – kérdezte. – Vagy az ereje akkora a helynek, mint aki létrehozta?
Ez eléggé logikusnak hangzott a számára, és úgy gondolta ezek után, hogy ezeket a helyeket lehet, hogy maga a 3 vezető tartja fent az elméjük hatalmával, akkor pedig a kitörés nem volt olyan egyszerű, mint a következtetése. Ismét bólintott, hogy értette, hogy hol vannak a szentélyek, ahova mennie kell majd. Most azonban inkább a termet figyelte tovább, kissé hátrébb ugrott, amikor mellette megjelent egy tárgy a falban. Azt figyelte egy ideig, hogy rájöjjön, hogy mi az. Megszokott Ősi-marsi technológia, így hamarosan rájött, hogy a furcsasága ellenére is egy zárszerkezet. A parancsra nem nézett oldalra, csak az arckifejezésén lehetett látni, hogy értette az utasítást és azt, amit Átok bácsi kért tőle.
- Szóval az elme alkotja – mondta leginkább magának.
Noha nem kapott semmilyen segítséget, volt már egy ötlete, hogy miként boldoguljon. Ha ezen a helyen mindent az agya alkot. Így viszont ésszel és leleményességgel kell megoldania ezeket. Legalább is ez tűnt számára a logikusnak a levezetés után. Még mindig a zárat figyelte, nem nyúlt ki kézzel felé, úgy vélte az előzőek után, hogy az teljesen hasztalan lenne és nem menne vele semmire sem. Koncentrálni kezdett, majd lehunyta a szemeit és az eddig látott zárszerkezetet képzelte maga elé. A mérlegelését igyekezett elővenni, azt, ami akkor jön elő, amikor az apja rideg „örökségét” használja és így lényegében apró darabokban próbálta maga elé képzelni a zárat. A fotografikus memóriája miatt ez elég könnyű volt, ahogyan remélte, hogy az, hogy megértette, hogy mi is a tárgy még könnyebbé teszi mindezt. Ha ez megvolt, akkor itt gondolatban állt neki szétnyitni a zárat a megfelelő és leglogikusabbnak tűnő módón úgy, hogy a test mozgását egy pillanatra sem szakította meg közben. Úgy vélte, ha sikerül kinyitnia a zárat a mozgás úgyis megáll majd magától. Elsőre ez tűnt számára a megoldásnak, aztán lehet, hogy téved és fizikai módon kell megtennie mindezt. Ha ezzel végzett kinyitotta a szemét, hogy lássa volt-e eredménye annak, amit tett.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Ahogy Aesa figyeli a termet az eddigi ismeretlen formák és alakok körvonalazódni kezdenek. Olyan mintha egy várban lenne, annak valahol a földalatti részén. Minden képlékeny és változó, de egyben állandó is, a színek, hangulatok időről időre változnak, ezt segíti, hogy az általános törvények sem igazak mindig. A zárszerkezetet maga egy ajtóhoz tartozik, ami az egyik falon van, de az nem ugyanaz a fal ami a teremben volt.
- Megpróbálhatsz kitörni belőle, de nem fog sikerülni. Ez a hely erősebb annál, amire gondolsz, a teremtőjétől függetlenül. Az elméd és a tested most éber álomban van, a tudatod mindent elhisz, ami itt történik. Ha megsérülsz, valójában sérülést szenved a szervezeted, ha meghalsz, holtan esel össze a valóságban is. Az elméd számára minden valóság és abból nem tudsz felébredni. Az egyetlen mód, hogy kilépj belőle az, hogy saját és a tér szabályai szerint cselekedsz. Koncentrálj arra, hogy valamelyik értéked növeled, sikerülni fog.
Átok szavai után Miller a megjelenő fényes részeket kezdi tanulmányozni. A koncentrációnak nincs sok eredménye ha nincs egy nagyon konkrét és speciális célja. Ahogy becsukja a szemét és elképzeli maga előtt az egyre kisebb gyűrűket, amik egymástól más távolságra, szabálytalanul helyezkedik el, nem lát semmilyen megoldást. Egy kis idő telik így el, amíg felfogja, hogy mi hogyan működhet is pontosan. Ezután a mozgásokat kell magában végigmodelleznie, ami a Spear technológiája miatt nem egyszerű. Végül hosszú percek alatt kell összetenni a képet. A különböző darabokat a megfelelő szögbe kell forgatni, majd a jó helyre csúsztatni, tolni, egyfajta kirakós szerűen. Amikor az első mentális próbálkozás után kinyitja a szemét Aesa, nem lát semmilyen eredményt. A zár még mindig ugyanúgy lebeg vele szemben, a terem is ugyanolyan, egyedül Átok alakja tűnt el valamiért. Ha Aesa úgy dönt, megpróbálja a végiggondolt nyitást, akkor fizikailag is könnyen hozzá tud érni az energianyalábokhoz és tudja azokat mozgatni.
- Képzeld, hogy az életed múlik rajta. - hangzik Átok sejtelmesen több felől érzékelhető hangja.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa örült, amikor a koncentrációja és figyelme mellett minden kezdett kirajzolódni. Most már határozottan teljesen más képet látott maga előtt, mint ahol korábban volt. Nem tudta, hogy hol lehet ennek a helynek az eredeti helyszíne. De legalább most már mindent ki tudott venni, hogy mi hol volt, milyenek voltak a falak, a zárszerkezet pedig egy ajtónál, de ahogyan figyelte már látta, hogy ez nem az a fal és azaz ajtó, amit eredetileg látott a helységben, hanem egy teljesen más. Amit nem látott korábban, a fények pedig úgy mozogtak, mintha folyamatosan változtak volna, a falak is ezt az érzést kellettették benne, változtak, de mégis állandóak voltak. Az egész eléggé bizarr és absztrakt ábrázolásnak tűnt a számára. Az egész leginkább egy régi festményre emlékezetett, mintsem egy olyan térre, ahol most jelenleg volt. Az egész helység, mivel Átok bácsi nem mondott neki semmit sem olyan tekintetben, hogy felkészülhessen erre. Feszült figyelemmel hallgatta a férfit, ahogyan mondta, hogy mire is számíthat itt, és mi történhet. Ugyanúgy szerezhet sérülést, ugyanúgy érezhet mindent, mint a valóságban. Akkor a gondolati úton történő ténykedés nem működhet, mivel a gondolatban a gondolat nem vezet semmire. Ugyanúgy „fizikailag” kell majd cselekednie, mintha a rendes valóságban lett volna. Bólintott arra, hogy a saját értékeit növelje valamilyen módon. Így először azt próbálta megtenni, hogy arra koncentrált, hogy a kézfeje összemenjen, majd visszavegye az eredeti alakját, méretét. A koncentrációjának csak annyi volt a lényege, hogy kiürítse a fejét és ne zavarjon be semmi más a későbbi elképzelésbe. De amikor kinyitotta a szemét semmi sem változott a zárszerkezet ugyanúgy előtte volt, mint korábban. Akkor tényleg az a módszer marad, amire Átok bácsi szavai után következtetett, hogy fizikai formában kell majd végrehajtania, amiket szeretetett volna.
Ahogyan most körbenézett egyedül volt, Átok bácsi eltűnt mellőle, ez némileg nyugtalansággal töltötte el, hogy teljesen egyedül maradt. A tekintetével a férfit kereste, hogy hol is lehet, de nem látta, csak a zárszerkezet volt ott előtte még mindig. A hangra felkapta a fejét, de ahogyan annak az irányába nézett kellett rájönnie, hogy nem egy irányból jött mindez, hanem megannyi sokból. Bólintott, bár nem tudta, hogy Átok bácsi látta-e azt, hogy így cselekedett. Képzelte el, hogy az élete múlik rajta, tudta, hogy őt nem olyan könnyű megölni, mert a regenerációjának hála lényegében mindig felfog támadni, hacsak nem semmisül meg minden egyes molekulája. Ehhez pedig kevés olyan dolgot ismert, ami képes lenne erre, mint például az egyik az, hogy egy avatarral próbálnak rálőni. Ez tökéletesnek tűnt, hogy életveszélyes helyzetben találja magát. Így ezt próbálta elképzelni, hogy itt a helységben van egy, vagy két avatar típusú fegyver, ami rászegeződik és ha nem sikerül kinyitnia az ajtót, akkor két perc múlva tüzelnek rá. Ha sikerült ezt megtennie és a fegyverek megjelentek rajtuk a számlálóval, akkor fordult vissza a zárszerkezet felé. Ettől kezdve pedig tényleg nem volt túl sok ideje. Eddig úgy gondolta, hogy ebben a helyzetben félni fog, de most sem érzett félelmet, az izgalom és kapkodás helyett valami teljesen mást érzett. Edzés közben mindig magabiztos volt, hiszen nem nagyon volt olyan ellenfél, aki hosszabb távon árthatott volna neki, a mozgások, támadások kiszámíthatóak voltak, főleg, hogy látta őket mozogni és kiszámíthatta, hogy miként fognak ellene fellépni. De ez itt most teljesen más volt. Itt ilyennel nem tudott számolni.
Ugyanaz a furcsa hidegség és hűvös nyugalom ölelte körbe, mint ami akkor, amikor számolni szokott, tudta már, hogy az apukája volt ilyen. Ez tette különösen veszélyessé harc közben, hogy mindig megőrizte a hidegvérét és teljesen nyugodt tudott maradni, még akkor is, amikor a golyók mellette repkedtek el, vagy a vadászgépét találtat érte. Most volt életében először hálás azért, hogy ezt megörökölte tőle. Így emiatt kissé furcsán érezve magát, félelem nélkül fordult vissza a zárszerkezet felé. Volt bőven ideje, nem kellett sietnie, a két perc több mint az örökkévalóság. Így most kinyúlt a kezeivel és próbálta megragadni az energianyalábokat, amiket a még saját maga megdöbbenésére is siker koronázott. Ha pedig mindez sikerült, akkor művészi pontossággal kell csak megfelelően mozgatnia ezeket a mechanizmust úgy irányítani, hogy kinyíljon. A korábban elképzelt képet lényegében „kivetítette” maga elé a fejében, ahol már kiszámolta, hogy mit mennyire kell nyitnia, mozgatnia, hogy az egész zárat képes legyen kinyitni, vagy éppen bezárni, attól függően, hogy melyik volt a feladat. Még vett egy mély levegőt, majd nekikezdett a mozgatásnak a korábbi számításai alapján. Roppant precízen csinálta mindezt, semminél sem tér el, vagyis megpróbál nem eltérni azoktól az értékektől és mértékektől, amiket korábban már a képzeleti próba alatt kiszámolt. Nem tudta, hogy milyen következményei lehetnek annak, így inkább jelenleg a lehető legbiztosabbra ment, mintsem nekiállt annak, hogy kísérletezzen és valami balul süljön el ezen próbálkozás alatt.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa miután felméri a területet koncentrálni kezd. A kézfeje nagyon minimális mértékben módosul, valamivel kisebb lesz, bár alig észrevehetően. Ezután az újabb erős koncentrációval tud a terem egyes pontjaira automata fegyvereket teremteni, bár ezek nem pont olyanok mint amiket elképzelt. Az alakjuk és az elhelyezkedésük is más, számláló sincs rajtuk Aesa valahogy mégis érzi, inkább érzi mint látja, hogy ezek végzetesek lennének számára és az idő is elkezdi letelni. A gondolat, hogy őt a regenerációja miatt mégis nehéz megsebezni vagy megölni erőt ad neki, lelkit és fizikait egyaránt, magabiztosabb is lesz tőle. Aesa magas intelligenciája miatt rájöhet, hogy ez az egész leginkább egy akaraterő próbához hasonlít, aminek a részei a különböző más feladatok. Mintha egy nagy labirintusban vagy egy elveszett helyen lenne, ahonnan ki kel jutnial. Pont ugyanannyi esélye van rá, hogy eltéved és soha nem lesz képes kijutni, mint arra, hogy egyszerűen kisétál. Az előzetes tervek alapján kezdi Miller kinyitni a zárat, ami sikeres. Néha a precizitása ellenére elkövet egy-egy hibát amit értékes másodpercekért cserébe tud csak kijavítani. Az Ősi-Marsi technológia látszólag nem igazán követi a fizika törvényeit, az is lehet, hogy másképp fordul egy elem mint ahogy forgatja Aesa, mégis valamilyen módon az elemek mindig megtalálják a kívánt utat.
A darabok egymásba csúsznak végül, egy síkban lévő zárszerkezetet alkotva, ez hasonló a normál földi mágneses, csúszóelemes zárakra. Ehhez viszont nincs szükség kulcsra, ez elemek maguktól elfordulnak, majd a fal mintha ketté válna és ajtó szerűen kinyílik. Egy homályos, gyéren megvilágított folyosó tárul elé. Nagyon magas, de nagyon szűk sziklába vájt rész, olyan mint egy szurdok. Az árnyak néha egy-egy oldalra beeső részt, vagy sötétbe burkolózó szakaszt szinte láthatatlanná tesznek. Messze a távolban egy magasabb ponton mintha Átok alakja bontakozna ki. Ekkor hideg levegő fúj ki a járatból. Ezúttal Aesa nem kap semmilyen utasítást.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Koncentrációval Aesa-nak sikerült létrehoznia azt, amit szeretett volna, a keze megváltozott igaz nem teljesen, csak egy kicsit, de a fegyverek már valóságosabbak lettek. Ekkor jött rá, hogy itt szinte minden akaraterőtől függ és úgy alakul ki mindez, amit akar. És a feladatok ezen felül vannak itt, akaraterő és minden más. A számlálókat ugyan nem látta az avatarokon, de tudta, érezte a fejében, hogy elkezdtek visszaszámolni és így tényegesen fogyott az ideje. Úgy vélte, hogy itt ebben, ahol most van saját maga szabja a feltételeket, ahogyan Átok bácsi mondta, de máskor nem lesz így. Itt most azért volt itt, hogy gyakoroljon és próbálkozzon, lehetőség szerint veszély nélkül, csak a magának teremtetett akadályokkal, illetve azokkal, amiket Átok bácsi adott neki. Az, hogy sikerülnie kellett és a gondolatai, hogy megölhető, de nehezen erőt adott neki és az előzetes tervei és számításai alapján hamarosan képes volt arra, hogy sikeresen kinyissa a zárszerkezetet. Mivel ez volt az első éles „akciója”, amit életében csinált egy-két helyen rosszul tette, amit kellett és ez csak még precízebb és jobb munkára sarkallta, hiszen az ideje fogyott és nem hibázhatott. Sikerült magával teljesen elhitetnie, hogy meghalhat, még ha csak ideiglenesen is, akkor is, és ha ez megtörténik, akkor mire hazaér az anyja teljesen kikel magából, mert elkésett és mit tett. Igazából ez sokkal ijesztőbb volt mint az, hogy a teste egy időre nem fog működni, amíg regenerál és minden szövete, sejtje helyre nem áll benne. Az anyja idegesnek, kiabálva, ijesztő látvány volt, még úgyis, hogyha nem lett volna az extrém létformák listáján olyan előkelő helyen besorolva, ahol elhelyezkedett.
Végül sikerült mindent úgy tennie, ahogyan akarta és a részek is a megfelelő helyre csúsztak, még úgyis, hogy amennyire megtudta állapítani a szerkezet nem úgy működött itt, ahogyan az ősi-marsi technológiának kellett volna, de megoldotta. Az pedig a megfelelő beállítások és nyitás után ki is nyílt, kettőbe, és egy folyosó jelent meg előtte. Szinte azonnal át is lépett az ajtón, ahogyan az kinyílt, nehogy az avatarjai lelőjék és szembe kelljen néznie az anyukájával emiatt. Amint ez megtörtént nézett körbe, a folyosó gyengén volt meg világítva, magasnak vélte, sötét beugrókkal tarkítva. Nem látta, vagyis úgy vélte, hogy látja Átok bácsit a távolban egy magasabb helyen, talán emelkedni is fog majd a folyosó, de nem tudhatta biztosra. A hűvös levegőtől kissé megborzongott, de a hűvös magabiztossága még mindig megvolt, és tudta, hogy el akar és el is fog érni a folyosó másik végére. Ehhez utasítás sem kellett neki Átok bácsitól. Egyedül kellett mindent megoldania, ahogyan majd éles helyzetben is ez lesz. Most nem képzelt halálos veszélyt magának, bőven elég volt a tudatalattijában az, ha elbukik és nem sikerül neki ez a próba, akkor el sem mehet Bestia nénihez és Sárkány bácsihoz, mert Átok bácsit nem fogja érdekelni a továbbiakban. És ez Aesa számára éppen elegendő „vizsgadrukkot” adott, hogy megfeleljen Átok bácsi elvárásainak. Néhány pillanatig még várakozott és a lehető legalaposabban mérte fel a helyet. Majd koncentrálni kezdett ismét erősen, erősen akarva, hogy egy lebegő, szuszpenzoros lámpa jelenjen meg neki, amivel könnyíthet az útján azzal, hogy követi és bevilágítja a környezetét.
Ha ez sikerült, akkor mindent végignézett, hogy mit lát a talajon, lát-e ott bármiféle csapdára utaló jelet, bemélyedést, felvésést, esetleg porkupacot, lézercsíkot, vagy kifeszített drótot, bármit, ami elrejthet valamit. Nem szeretett volna csapdába lépni, hogy máris véget érjen a próbája. Ugyanígy a falakon és a feje felett is hasonlókat keresett, de ott még kapaszkodókat is, hátha meglehet mászni az egész falat, és úgy könnyebben elérhet a céljához. Ha mindent sikerült megnéznie és áttanulmányoznia másodpercek alatt, akkor óvatosan lép le maga elé és indul előre felé a folyosón. A legkisebb zajra is figyel, úgy vélte és arra a következetésre jutott, hogy rejtett csapdák is lehetnek itt, amiket nem fedezhet fel, ellenben az éberségét és ügyességét fogják tesztelni. Amennyiben úgy hallja, érzékeli a figyelés közben, hogy valamerről támadás éri, akkor azonnal próbál majd oldalra vetődni és kitérni a támadások útjából, de ettől függetlenül, amíg nem érkezik valamilyen gyanús pontig, addig halad előrefelé és vizsgálódik, hogy miket vesz még észre a folyosón. Ha ilyenhez ér akkor természetesen megáll, hogy mérlegelhessen majd, hogy miként kellene tovább haladnia.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa beljebb lép a folyosóra, ez már önmagában is fontos tett, legalábbis ő így érzi. Előtte koncentrál és sikerül teremtenie magának egy lámpát, annak fénye vakítóan éles fehér, ami igen nagy felületet lenne képes bevilágítani, de ahogy a fénysugarak a folyosóra hatolnak, mintha a sötét falak és árnyak elnyelnék azokat. A világos területen az erős fény ugyanúgy terjed, de ahol sötét van, kísérteties módon az is marad. Semmi nem változik, csak az a hatás lesz érzékelhető, mintha a sötétség elszívná a fényeket. Miller végigtekint a folyosón és ha az előbbiek nem rettentik el akkor észrevehet néhány gyanús formát az árnyakban, mintha oda nem illő darabok lennének. Ezek főleg kő vagy sziklaszerű elemek, amikhez valami kapcsolódik, nagy valószínűséggel nyomásra vagy érintésre aktiválódhatnak. Néhol a falon apró bemélyedések, sorakozó vágások helyezkednek el, ezek széle még messziről is élesnek tűnik, elég lehet egy rossz mozdulat és Aesa súlyos sérüléseket szerezhet. Mást egyelőre nem lát, de már sejtheti, hogy ennél több rejtett akadály is van.
Ahogy halad beljebb az első amit érzékel, hogy teljesen elszürkül körülötte minden, a tárgyak már nem úgy verik vissza a fényt mint eddig, a fehér és fekete elmosódik. Ha végignéz magán látja, hogy ő maga is szürke. Óvatosan halad, ezért el tud kerülni egy-egy gyanúsan kiálló követ vagy a padlón lévő mélyedést. Ami különös lehet számára, hogy hosszú időn át halad előre, minden gond nélkül, de Átok alakja csak egyre messzebb kerül. Hiába megy előre, a célja is folyamatosan távolodik tőle.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa furcsa elégedettséget érzett, ahogyan kilépett a folyosóra, mintha ez olyan fontos lépés lett volna, hogy sikerült megtennie. A fény megjelent, ahogyan szerette volna, de nem ért vele túlságosan sokat. A közvetlen közelében a területeket valóban erősen megvilágította, de azokat a helyeket, amiket kellett volna neki, ami miatt lényegében „megidézte” azokra hatástalan volt. Azok még mindig ugyanúgy az árnyakban voltak, mint eddig, mintha a kislány nem is tett volna semmit sem. Most már tudta, hogy ez a hely tényleg teljesen Átok bácsi igényeit szolgálta ki, hiszen az árnyak mindig őt szolgálták, ahogyan a folyosón, a helységben, de még a csuklyája alatt is így volt. Úgy kellett gondolkodnia, vagyis legalább hasonló képen, ahogyan Átok bácsi tette. Erre akkor kezdett rájönni, amikor már egy ideje haladt a folyosón, de még mindig nem ért közelebb a céljához, ellenben az sokkalta távolabbinak tűnt, mint előtte, amikor még pontosan a folyosó végén állt. Már tudta, hogy így nem fog menni az egész, noha a falakon és padlóban is talált olyan nyomokat, kiszögelléseket és ehhez hasonlókat, amik csapdák lehettek. egy idő után az tűnt fel neki, hogy a fények is eltűntek, a körülötte levő környék elnyelte azokat és minden kezdett szürkébe fordulni. Nem csak a fények, de saját maga, a fehér bőre is szürke volt. Eléggé biztos volt benne, hogy a vörös haja is ugyanígy járt, ahogyan a teljes ruházata is. Ekkor torpant meg ott, ahol volt. Hátranézett először a folyosón, hogy ott mit lát, majd vissza előre. Azt már tudta, hogy minden pontosan úgy működik, ahogyan akarja az alapvető dolgokat nem számítva. Tudta, hogy az ideje is vészesen fogyott, noha nem tudhatta, hogy az idő lassabban, vagy éppen gyorsabban telt, mint a rendes világban. A lényeg az volt, ha nem jut ki időben, akkor az anyukájával kerül szembe, aki hatalmas patáliát fog újra csapni, azt pedig még mindig nem akarta. Szóval muszáj volt neki az, hogy elérjen Átok bácsihoz az egész végére.
A fejét ismét kicsit oldalra döntötte, már megvolt, hogy mi nem működik, azaz azokat a dolgokat könnyedén elvetette, hogy az efféle módszer, ahogyan eddig haladt a későbbiekben sem lesz a hasznára. Annyira azért óvatos volt, hogy ne akarjon csak úgy végigrohanni az egészen, mit sem törődve azzal, hogy milyen baja lehet, mert logikusan ez sem lett volna célravezető. A szépen taktikusan mindenre felkészülve haladás most zárta ki magát, mert eddig ez volt, az eddig használt számára. Az egyszerűen végigsétál túlságosan is könnyűnek bizonyult és ahhoz sem kellett volna semmilyen extra, és az úgy nem lett volna kihívás sem a számára, ez volt a saját ötlete és véleménye. A negyedik része, vagyis így az ötödik része az elméjének egy igencsak furfangos módot sugallt számára, az, amelyik mindig a tisztességtelen módokra próbálta rávenni most is egy hasonlót sugallt. Váljon eggyé az árnyakkal és azokat felhasználva érjen oda, ahova kell neki. Ezt saját maga egyelőre azonban túlságosan is kockázatosnak látta, mert mi lesz, ha nem sikerül visszaalakulnia, ha akarja sem, mert elveszti magát… nem, nem fog megtörténni, aha akarja. És eközben támadt még egy ötlete, ami nem volt ennyire kacifántos, de mégis célravezető lehet. A legegyszerűbb módja az egésznek, talán tényleg nem kellett volna eddig sem túlkomplikálnia az egészet, hanem csak hallgatni az ösztöneire. Végül is a néhány pillanatig tartó mérlegelés után is úgy döntött, hogy ezt a „legegyszerűbb” módot fogja elsőként kipróbálni, ha ez nem válik be, akkor még mindig ott volt az a lehetőség, hogy megpróbál egyszerűen az árnyak közé beolvadni és eggyé válni velük, remélve, hogy az már működőképes terv lesz.
Vett egy mély levegőt, gyermekként is pontosan tudta már, hogy mit szeretne, mit akar egészen pontosan. Azt, hogy Átok bácsi tanítványa lehessen és a lehető legtöbbet legyen a közelében, ehhez pedig az kellett, hogy odaérjen hozzá. Soha semmit sem akart jobban ennél, ehhez pedig az kellet még mindig, hogy megérkezzen a hely végére. Mivel ezt szerette volna a legjobban, igyekezett gondolatban ezt az érzést megragadni, ezt a vágyat és kívánságát, és ezzel megacélozni az akaraterejét. Ami pedig egyetlen célt szolgált a folytatáshoz, hogy ezt az egészet vigye át ebbe a világba, ahol most volt, egyetlen szándékkal, hogy ott akar lenni Átok bácsi oldalán, a következő lépéssel, a vágyán felül némileg a félelem érzete. Bár leginkább csak a tudata is hajtotta, ha nem sikerül, akkor a gonosz boszorkány, vagyis az anyja az, aki megint kiabál majd vele és újabb, meg újabb szobafogságra ítéli és brrr… bele sem mert gondolni az aljasságokba, amiket felhozhat ellene. Ha sikerült mindezeket megragadnia és felhasználnia, megacéloznia magát, akkor ezzel a tudattal lép előre még egyet és nagyon-nagyon reméli, hogy mostanra sikerült valamennyire kiismernie ezáltal a világot és a helyet, ahol volt és sikerül, amit szeretne, vagy legalább is sikerül előrébb jutnia Átok bácsihoz.
Ha pedig ez sem fog beválni, akkor a másik ötletéhez folyamodik, miszerint megpróbál koncentrációval eggyé válni az árnyakkal és úgy, árnyékként odalebegni a folyosó végére, vagyis egészen pontosan mivel, ha sikerül az árnyakkal eggyé válnia, így a fizikai alakját próbálja majd „egyszerűen” Átok bácsi mellett újra materializálni, hogy szinte a semmiből kerüljön oda mellé.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa ahogy hátranéz a folyosón már nem látja, hogy honnan jött. Minden ugyanolyan szürke és végtelen, az üresség miatt kietlen és hátborzongató is. A távolban mintha egy kő leesni és zuhanás után nagyot koppanna a kő padlón, a hang többször is visszhangzik. Eközben halk huhogó, süvítő hangokat lehet hallani, ahogy a furcsa folyosón áramlik a levegő. Aesa már tudja, hogy vissza már nem fordulhat, mert akkor nem fog neki sikerülni, itt fog ragadni, bárhol is legyen konkrétan. Amikor a célja eléréséhez erőt próbál meríteni, és egyre jobban tudatosítja magában, hogy el akar érni Átokhoz, meg akarja tenni, mielőtt kifut az időből, érzi, hogy nagyobb hatalma lesz. Mintha újra kinyitná a szemét, a folyosó akadályai nevetségesen veszélytelennek és kicsinek látszanak. Egyetlen lépést tesz és azzal mintha több száz métert haladni, szinte repülve. Végül Átoktól alig tíz méterre áll meg, itt már a folyosó egy lépcsősorban végződik és annak a tetején áll a férfi, fent van egy kisebb kör alakú tér és hozzá tartozó kupola, fent valahonnan hátulról sárgás fény világot. Azonban mielőtt Aesa elindulhatna valami elkezd lefelé mászni a falak között. A sötétség takarja és nem látszik, csak az, hogy nagy, hosszú,  több méteres rovar szerű lábai vannak. A lény három méterre megáll Aesa előtt, nagyjából öt méter magasan a két szűkülő sziklafal között. Három négy lábát maga elé húzza, majd az egyiket előre nyújtja. A csáp kapálózik kicsit, végén éles penge van, ami fullánk szerű. Talán a legkülönösebb a lényben, hogy nem ad ki hangot, teljesen néma és olyan mintha nem csak fizikailag de mentálisan is Aesa elméjébe mászna. A lény egyelőre kivár, csak ő az akadálya, hogy a lány elérje Átkot, és valószínűleg ha Miller közelebb megy hozzá, akkor támadni fog. Eközben a csápokról lassan folyadék kezd csöpögni.

//Elnézést, hogy Aesa része rövidebb lett, de most neki majd kisebb akadályokkal kell szembenéznie.//


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Ahogyan hátra nézett már nem látta azt a helységet, sem termet, ahonnan indult, így nem volt viszonyítási alapja, hogy mennyit jöhetett előre. Minden egyes hang után megdermedt, amikor meghallott valamit, feszülten figyelt utána, precízen, ahogyan azt tanulta a harci képzése alatt, és ahogyan ezek a tudások egyre jobban ébredtek fel benne a származása miatt az apja részéről. A kő csak kő volt, nem követte azt semmilyen védelmi rendszer bekapcsolása, amennyire a fülelésből ki tudta következetni csak a szélnek volt olyan hangja, amit hallott és semmilyen más gond nem fenyegette őt. Jelenleg. Ahogyan tényleg azt akarta, hogy odajusson Átok bácsi mellé sikerült megtennie, még saját maga is meglepődött azon, hogy mennyire jól haladt annak köszönhetően, hogy tényleg ott akart lenni mellette és ki akarta érdemelni a figyelmét és elismerését, azt, hogy tanítsa őt a férfi. Ezen sikeren igencsak felbuzdult és még több erőt érzett magában, még magabiztosabb lett, mint korábban volt. Az utolsó pár méter volt már csak hátra, amikor feleszmélt, hogy hol is van. Lépcsősor, ott fent pedig a végén egy kupolaszerű hely, ott várta őt már Átok bácsi is. Most végre látott egy másik színt is a szürkeségen kívül, ez sárga volt. Az első gondolata az volt, hogy a napot láthatta, mert annak volt efféle színe. De ennek nem tulajdonított komolyabb jelentőséget, hanem elindult volna felfelé. Mielőtt ezt megtehette volna látta, hogy az árnyak, a sötétség megmozdult körülötte, a feje felett. Azonnal egy védekező állást vett fel égy úgy figyelte, hogy mi lehet az, ami mozog. Nem látta teljesen, csak a hatalmas lábakat, amik leginkább ízeltlábakhoz hasonlítottak, mintha valami pók, vagy bogár lett volna az a valami, csak sokkalta hatalmasabb méretekben, mint amit Aesa valaha is látott korábban.
Pillanatokkal később pedig a lény már ott volt teljesen előtte, nem állt a talajon, hanem a levegőben a két falon támasztotta meg magát. A kislány mozdulatlanul figyelte azt a valamit, ahogyan a lábaival előre felé nyúl, az egyikkel egészen közel. A lecsöpögő valamit is látta, amit ebben a helyzetben, révén egy pókra emlékeztette a lény méregnek vélt. Azaz el kellett kerülnie azokat, és azt, hogy a nedvek hozzáérjenek. A csáp rángatózásából azt a következtetés vonta le, hogy az idegrendszere nem a legjobb a lénynek, alatta ugyan lett volna helye, hogy átfusson, mert alacsony volt, de túlságosan is közel volta az egyik csáp hozzá, illetve a lény is támadni tudott volna felé. Gyermeki fejjel egy mókás kép villant az elméjébe, hogy mennyire jó lenne ez a lény hátasnak, amin van egy kantár és a hátán pedig nyereg és a Spear utcáin ezzel versenyezne a járművekkel, hogy ki a gyorsabb, az ő pókja, vagy pedig a járművek. Ahogyan ezt a képet elhessegette a fejéből tűnt fel neki először, hogy a lény teljesen hangtalan, nem adott ki zajt. Ha nem hallott volna korábban zajokat azt hitte volna, hogy minden elnémult itt. A fejénél is furcsa dolgot észlelt, mintha ez a valami bele akart volna mászni a fejébe, ami eléggé kellemetlen volt számára.
- Menj ki a fejemből! – szólalt meg parancsolóan. – És távozz az útból, Átok már vár rám mögötted és útban vagy!
Ez legalább úgy hangzott, ahogyan az otthoni androidokat szokta elküldeni melegebb éghajlatra. Teljesen komolyan gondolta némi idegességgel, hogy zavarta a lény ott, ahol van. Ha ez nem hatotta meg azt, amit eléggé biztosra vett, koncentrálni kezdett újra, azzal az érzéssel együtt, hogy ott akar lenni fent tíz méterre magától, hogy falat emel az elméje köré, képzeletbelit, hogy távol tartsa a pókot tőle, hogy az ne érinthesse meg az elméjét. Noha csak olvasott róla eddig, hogy milyen is egy mentális pajzs, még nem volt alkalma korábban kipróbálni, sem gyakorolni, de az eddigiek alapján, ha elképzelte azt, hogy egy pajzs veszi körül, akkor pajzs fogja körbe venni és a lény nem árthat neki ilyen téren. Ha ezzel végzett attól függetlenül, hogy mi lett az eredménye, akkor az előzőek alapján, mert az sikeres volt, azt képzelte el, hogy a pókica összemenjen apróra, kicsire úgy, hogy már ne tudjon fent maradni a falon a lábaival, mert túlságosan is kicsik lesznek a lábak ahhoz, hogy ki tudja magát támasztani. Egyelőre megvárja, hogy mindez sikerül-e, ha igen, akkor még mindig azzal a vággyal, hogy ott akar lenni Átok bácsi mellett löki el magát a földről, hogy próbálja átugrani a lényt kellően magasan és így egy ugrással áthidalni a köztes távolságot, ami elválasztotta a kupolás résztől és Átok bácsitól.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa több módszert is kipróbál, hogy átjusson a lényen, elérve Átokhoz. A gondolat, hogy a város fényes utcáin, nyílt terepen a pók szerű lényen haladva versenyez az autókkal elveszi a helyzet élének egy részét. A szurdokra emlékeztető rész valamivel szélesebb és világosabb lesz, de a lény még mindig nem látszik tisztán, csak a sötétség ami körülveszi. A hangos felszólításra az egyik láb Aesa után kap, de nem nyúlik ki annyira, hogy elérje, csak éppen az arca előtt csattan a csáp végén lévő éles penge. Ezután a lény nem mozdul, csak hasonló pozícióban mint előbb vár, Aesa látja, hogyha közelebb megy hozzá mindenképpen el fogja őt kapni és lábaival megpróbálja majd megölni vagy megenni. A koncentráció most nem jár sikerrel, Miller nem tud az akaraterejével csak úgy Átok mellé kerülni, valami akadályozza, mintha az elméjében is ott lenne a lény által képzett akadály. Ez ellen a mentális pajzs sem véd, sőt csak ront a helyzeten, Aesa megborzong és libabőrös lesz, amikor azt érzi a fejében, hogy a csápos, hideg, nyálkás idegen tudat egyszerűen mint egy falon mászik át a pajzson, még beljebb jutva és ott újra befészkelve magát. Ezután az utolsó próbálkozás csak ront a helyzeten, Aesa becsukja a szemét és elképzeli, hogy a csápok és a test is összemegy, egészen apróra, hogy már ne jelentsen akadályt, de amikor kinyitja a szemét, a sötétből nyúló karok csak még nagyobbak lesznek, alig pár méterre tőle, a földet karcolva a pengéikkel. Ekkor valami átjárja a tudatát, erős félelem, hátborzongató bizsergéssel együtt. A vele szemben lévő szörnyben tükröződik minden amitől kicsiként félt, és megmaradt benne. És a lény csak vár és azt várja, hogy végre közelebb érjen és elkaphassa őt.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
A póklény nem igen szeretett volna odébb mászni, bármennyire is szerette volna mindezt Aesa. Bármit is gondolt az a valami csak akart eltűnni onnan előle. Az eddig gyakorolt és kipróbált módon amit tett a hely világosabb lett ugyan, és a szurdok is szélesebb, de a pók még mindig ott volt előtte, mintha mi sem történt volna. Ugyanígy a sötétség is belepte még mindig, nem látta a teljes alakját. Csak a külseje és lábai számából tudott arra következtetni továbbra is, hogy egy pókféle lehet ott vele szemben. Hiszen azok szoktak így elhelyezkedni. A parancs után a lény csápja lendült a kislány felé, aki némileg hátra is hőkölt tőle, de lépni nem, az előzőek után úgy látta, hogy túlságosan is rövid a lény lába ahhoz, hogy elérje őt. Valóban így volt néhány centire az arcától állt meg a pengés láb, majd húzódott vissza hátra. A kislány ekkor idegesen nyelt egyet, ez így már nem volt olyan kellemes, mint az eddigiek, ezt tökéletesen érezte a helyzettel kapcsolatban.
- Látom te sem szereted, ha parancsolgatnak neked – állapította meg.
De szerencsére ugyanúgy állt meg, mint korábban, nem mozdult tovább, azaz, ahol most volt Aesa ott már nem tudja elérni, de ha közelebb megy, akkor igencsak kellemetlenül járhat, mert könnyedén eltudja kapni és megenni. Vajon milyen íz lehet egy sült póknak? Megrázta kissé a fejét, hogy ne kezdjen ilyesmiken gondolkodni. A koncentrációja roppant sajnálatos módon nem hozott sikert számára, csak azt érezte meg, hogy a lény még inkább a fejébe mászik, ami igencsak kellemetlen volt a számára. A védőpajzsok sem hozták meg a kívánt hatást szinte fizikailag érezte, hogy a lény bemászik a fejébe és ott elülteti azt, hogy tőle félni kell és nem lehet megkerülni. Aesa ösztönösen borzongott meg és rázta ki a hideg, az utolsó erősebb koncentrációja végén pedig a lény még nagyobb is lett, mint volt. Sokkalta nagyobb, pedig ő azt szerette volna, hogy összemenjen, erre a póklény sokkalta nagyobb lett.
- De, de én nem ezt akartam – mondta durcásan.
Hiába ezt mondta ki hangosan, ekkor már tudta, hogy a korábbi ténykedése ebben az esetben nem lesz hasznos és csak pontosan az ellentétét fogja elérni, min szerette volna. A bizsergésre és a félelemre összerezzent, nem sok minden volt, amitől félt még gyerekként sem, de ahogyan a lényre nézett minden benne volt, amitől kicsiként tartott. Ekkor értette meg, hogy miről is szólt a lény és ez a próba, mi az, ami elválasztotta Átok bácsitól. A saját félelmeit kellett levetkőznie és azokon kellett túljutnia. Most semmi más, csak tényleg saját maga volt az, ami elválasztotta attól, hogy elérje a célját. Az egyetlen roppant jó kérdés már csak az volt, hogy saját magát és a saját félelmeit hogyan tudná levetkőzni. A pók képe is beugrott neki, hogy miért pont ez lehet, az egyik mesében, amit az anyja Niffleheimről mesélt, ott voltak ekkora hatalmas lények. Bár lehet, hogy ennek ahhoz semmi köze sem volt. A pókra nézve, valahol még anya is ott volt benne, aki nagyon-nagyon, de nagyon dühös lesz, ha utána érkezik haza. Igaz egyébként is, mert az a buta android elmondja, hogy megszökött, de az csak fokozná a helyzetet. Tudta, hogy szembe kell néznie a félelmével és le kellett győznie, még akkor is, ha nagyon nem akarta megtenni, de ez is kellett ahhoz, hogy Átok bácsi mellett legyen és tényleg felnőjön. A pók pedig nagy volt és gyors, nem tud odaosonni, hogy leszúrja, mint néhány mesében volt, az egyikben még olyan is szerepelt, hogy láthatatlanul tette meg ezt valaki. De…
- Nem de… nem kételkedhetek – suttogta maga elé.
Vett egy mély levegőt és noha félt a lénytől és attól, hogy az megeheti, próbálta a lényt több külön részre szedni az elméjével, hogy ne egyszerre szembesüljön a félelmeivel, hanem egyesével történjék mindez. Ha most észlelte már az elején mindazt, hogy nem fog sikerrel járni, akkor hagyta azonnal és nem akart nagyon tovább rontani a helyzeten. Egy hosszabb, vele egy nagyságú botot próbált a kezébe teremteni, amivel, ha szükséges lesz, akkor támadni és védekezni is tud, a lehető legkeményebb anyagból próbálta mindezt létrehozni, hogy majd a pók csápjait is távol tudja vele magától tartani. Végül vett egy újabb lélegzetet és azt próbálta maga elé képzelni, hogy ő már nagy, már majdnem felnőtt a gyermeki félelmek pedig nem riaszthatják el, nem akadályozhatják abban, hogy eljusson Átok bácsihoz. Minden egyes félelmét maga elé próbálta képzelni, mindig kicsinek érezte magát velük szemben, de most odaképzelte, hogy ott van Átok bácsi is, noha nem segít, de a szavaival támogathatja, saját maga pedig könnyedén söpri őket félre szimbolizálva azt, hogy így azáltal, hogy nincs egyedül már képes velük szembenézni és nem fél tőlük többé. Hogy mer ellenük harcolni. Ezzel a tudattal próbált meg közelebb lépni a lényhez, hogy nem fél tőle, hogy az nem árthat neki, mert ő Átok bácsi védelme alatt van. Ha a lény mégis csapna felé a csápjával Aesa a botot kapja maga elé, próbálja visszaütni, távol tartani magától a csápot, miközben visszaugrik kellő távolságba, ha szükséges.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa gondolatmenete lassan felveszi azt az irányt ami a megoldáshoz vezethet. Úrrá lesz a félelmén és menekülés helyett szembenéz a lénnyel. Ahogy magában elemzi, minden egyes darabja a csápos lénynek külön-külön sokkal undorítóbbnak tűnik, a lábak amelyek rángatóznak és csöpög róluk a nyálkás nedv, a sötétbe burkolózó test ami láthatatlan részeket rejthet, majd a feltételezhető fejrész amit ő figyeli, elméjének legsötétebb pontjaira emlékeztethetik. A bot teremtése sikerrel jár, Aesa kezében egy pillanat alatt jelenik meg, a némileg meggörbült, pár centi átmérűjű és több méter hosszú barna rúd. Ez már alkalmasnak tűnik a harcra. Átok alakja azonban nem segít a félelem eloszlatásában, csak ott áll és figyel, még Aesa képzeletében is, csak nézi, hogy mit tesz egyedül Miller és ez nem ad neki erőt. Ennek ellenére, maga az a lépés, hogy szembe akar szállni a félelmeivel és túl akar jutni ezen, ismét erőt ad neki, olyan erőt érez mint korábban. Most már magabiztosabban állhat a lábán. Eközben a lény mozgolódni kezd.
Abban a pillanatban, hogy Aesa előrébb lép, a veszélyes részre, a gondolat a tudatába, hogy őt Átok védi és a lény nem árthat neki szétfoszlik. A következő másodpercben már az egyik csáp felé kap, ezt egy határozott csapással tudja hárítani, de ekkor egy másik láb is érte nyúl. Védekezni kell, ha nem akarja, hogy a pók szerű valami elkapja őt. Csapásokkal ellen tud támadni, de ez nem zavarja ellenfelét, két lábával megragadja és megpróbálja elvenni Aesa fegyverét, kicsavarva a lány kezéből. Fokozatosan kapcsolódnak össze az információk Miller tudatalattijában, és így némileg többet láthat illetve tudhat. Nem elég, ha meg akar küzdeni a félelmeivel, attól azok még nem múlnak el, meg is kell harcolnia velük, és ez történik most. A lény végül megindul felé, furcsa sikoly szerű hangot adva magából, miközben támadásba lendül. Meg akarja enni Aesát.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Úgy tűnt Aesa számára, hogy a gyermeki következtetése tényleg helyes lett. Ahogyan a gondolatai útján nekilátott szétválasztani minden egyes félelmét, amiktől félt úgy tűntek fel számára ezek a dolgok a vele szemben „álló” lényben. A csápokban, a szmötyiben, ami lecsurgott róla, a testében, fejében. Mindenhol. Átok bácsi elképzelése nem sokat segített neki, talán csak saját magát nyugtatta meg, hogy ott van valahol és figyel, és ha látja, hogy a kislány mit csinál, akkor elégedett lesz azzal, amit lát és talán úgy véli majd, hogy tényleg alkalmas lehet arra, hogy tanítsa. A bot megjelent a kezében, amit meg is szorított a kezeivel. Még soha sem harcolt élesben, a mestereivel már igen gyakorlaton, az anyjával is, meg mesterségesen előidézett környezetben, ahol tudta, hogy úgysem eshet baja. De itt pedig igen, így most még erősebbnek kellett lennie, mint egyébként volt. Még maga is meglepődött azon, hogy nem fél attól az elkövetkező harctól, ami várja, és a lépésnek hála újra teljesen magabiztosnak érezte magát. Ám ez egy pillanatra megingott, ahogyan a póklény támadott felé, érezte, hogy Átok bácsi mégsem védi úgy, ahogyan ő elképzelte, de ettől függetlenül nem adhatta fel. Most úgy kellett harcolnia, ahogyan az apja is tette, ahogyan és amiért Zsarnok bácsi őt választotta ki az egyik UP2-nek annak idején. Érezte magában is, hogy jó lenne, ha ő is lenne olyan nagy harcos, mint a két nővére, és rajta is meglátszódna, hogy az apukájuk egy hadisten volt korábban. A támadást, ami felé jött sikerült kivédenie, de a pók megfogta a lábaival a botot, két helyen is és próbálta kicsavarni a kezeiből. A kislány a korát meghazudtoló elszántsággal nézett rá.
- Ez az enyém! – mondta. – Nem fogod megkapni!
Így most ebben a helyzetben jött rá teljesen, hogy amit gondolt az a feltételezése teljesen helytálló és helyes, hogy nem fog a gondolatok útján ez a pók eltűnni előle, meg kellett vele küzdenie ténylegesen. Felvolt készülve harcra, tanult ilyet, csak még nem volt élesben hasonló helyzetben, de ez nem tántorította el, képes szembenézni a félelmével és le fogja azokat győzni, hogy többé ne hátráltathassák. A botját tartól lábakra pillantott, gyengepontot keresve rajta, izületet, vagy ehhez hasonló felületet nézett, hogyha ott sikerül megsebeznie, akkor a lény nem fogja tudni azt már használni. Így nagyobb nyílt részt keresett rajta, amit végig tudna vágni, vagy pedig tényleg egy ízületet az ízeltlábon, ahol megszúrja és súlyosabb kárt okoz benne. Mindez nem volt a legtisztességesebb módja a harcnak, de a mai napon már megtanulta, hogy aljas módszerekkel könnyebb győzni mások ellen. Ha sikerült ilyen pontot, vagy felületet találnia, akkor az egyik kezével elengedte a botját, majd abba a kezébe egy tőrt, vagy kardot próbált teremteni, és egy kisebb oldalra mozgás után megszúrni, vagy végigvágni próbálja az ellenfele lábát, remélve, hogy ettől hátrahőköl és mindkét lábbal elengedi a botot.
A sikolyra kissé összerezzent, nem igazán attól, hogy megijedt, hanem attól, hogy nem várt hangot a lénytől, hiszen eddig teljesen csöndben volt és néma maradt. Az egész teste megdermedt és úgy figyelte a lényt, a mozgását nézte, a legapróbb rezdülését is, hogy mindebből következtethesse ki az elkövetkező mozdulatokat, hogy lássa milyen gyors, mennyire lehet erős, mire lehet képes. Már megtanulta, hogy a mozgáskultúra igencsak sok mindenről árulkodhat, többek közt egy embernél arról is, hogy mikor és hogyan készül támadni. De mivel a pók nem ember volt, így tudta, sejtette, hogy nehezebb dolga lesz. Felmérte a lényt, hogy hol volt rajta gyenge pont, hol volt kevésbé védett a lény, hol volt olyan része, ami nem volt esetleg páncélos és merre lehetett megsebezni. Amíg ezeket másodpercek alatt próbálta a kislány felmérni úgy számolt vele, hogy a lény is megérkezett oda hozzá. Egyelőre kivárt, amíg az megérkezik, majd mielőtt lecsaphatott volna Aesa akkor próbált kitérni oldalra gurulással a lábak és csápok között, gurulás közben pedig próbálta a kardjával megvágni a lény lábait, lehetőleg kapcsolódó izületeknél, illetve ha a botját végül sikerült megszereznie, akkor azzal úgy csapni, hogy kiüthesse a lény lábát a helyéről, hogy az megroggyanjon .


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa felméri veszélyes ellenfelét, a lábakon valóban lát látszólag vékonyabb pontokat, ahol azok képesek hajolni, ezek nevezhetőek ízületeknek. Amikor Aesa elengedi az egyik kezével a botot, a lány szerez előny és gyakorlatilag kitépi az ő kezéből, ha nem engedi el időben, akkor az erőhatás még el is rántja őt és a földre kerül. A botot nem tartja magánál, csak a földre ejti. Szerencsére Aesa eközben sikeresen teremt magának egy rövid kardot, annak az alakja olyan, amilyenre szeretné, hogy emlékeztesse. Lehet egy egyszerű kézi fegyver, vagy az anyja történetéből valamilyen mágikus kard féle, a Spearben látott vágóeszközök mása vagy más népek fegyverzetéhez hasonló. Ezután felmérheti a felé tartó lényt, az már a mozgása alapján látja, hogy valószínűleg a lábai végén található pengékkel fog támadni, távol tartva magától Aesát, és megpróbálja majd széttépni őt. Egyelőre a testének más része még mindig teljesen sötét, de valószínűleg testét szőrök borítják, és valahol kell lennie szájszervnek is, ami most nem látszik.
Amikor végül elér hozzá az ellenséges lény, Miller mozdul, beveti magát a támadásra kész lábak közé, így elkerülve néhány súlyos csapást. Az ő támadása viszont sikeres, egy lábat gond nélkül levág, a sebből kása szerű fehér anyag kezd spriccelni. A lény nem ad ki hangot a fájdalomtól, de gyorsabban kezd csapkodni a lábaival maga alá, a fej nagyságú pengék Aesa mellett csapódnak a földbe, újra és újra. Közben a lány meg tudja szerezni a botot, de a helyzete egyre rosszabb, valamit tennie kell, mert ha a lény beszorítja, akkor előbb-utóbb felnyársalja majd.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa nem volt buta, így amikor elengedte az egyik kezével a botot és megérezte a pók rántását, akkor a másikkal is kiengedte a kezéből a botot, mielőtt a lény leránthatta volna a fegyverrel együtt ő is és így a földre kerülhetett volna. A kard megjelent a kezében, aminek fekete pengéje és markolata volt, pont olyan volt a fegyver, mint amilyen az anyjának volt még istennő korában. A mozgásból látta a kislány, hogy valószínűleg miként fogja támadni a lény, a testét még mindig nem látta, de a csápok és pengés lábak ott voltak előtte, amikkel könnyedén széttéphette volna őt. A túl sok láb miatt tudta, hogy ki kell őket kerülnie és úgy mozogni, hogy azok biztosan ne találhassák el, mert akkor az egésznek vége lesz. A testnek a többi részét, mint a fejet, a szemeket, vagy a potrohát, már ha volt neki ilyen nem látott egyelőre. A gyenge pontnak egyébként így látatlanban a szemeket vélte még, meg kellett volna vakítania valamilyen módon a lényt, hogy közelebb kerülhessen a legyőzéséhez, de ez nehézkesnek bizonyult így, hogy nem látta azt. Vagy pedig a szájon át felszúrni a szájpadláson át az agyig és akkor is gyorsan végezhetett volna. Az, amiket anatómiából tanult legalább is így szóltak eddig mindig, hogy így egyszerű ezt megoldani, igaz azok nem szóltak semmilyen félelemből összerakott óriáspókról, ami inkább az anyja meséiből lépett elő, mintsem a biológia könyvek lapjairól. Ahogyan a lény megérkezett Aesa is lendült előre, az egyik lábát levágta a lénynek, amitől az hangot ugyan nem adott, de a kislány legalább a botot képes volt visszaszerezni és megragadni. A megvadult állat kalimpálásától azonban nem nyugodhatott meg, mert a pengék néhányszor a feje mellett érkeztem le a földre és majdnem eltalálták őt. Látta és tudta, ha csak egyelten egyszer is eltalálják, akkor neki vége van.
Kénytelen volt rájönni, hogy a bot nem valószínű, hogy a legjobb fegyver lenne a számára, így a kitérések közben ismét koncentrálni kezdett és láthatatlan, de igencsak stabil védőmezőt, védőpajzsot képzelt el maga köré, ami képes lehet arra, hogy felfogja a pók támadását abban az esetben, ha az végül eltalálná őt. igaz nem szerette volna mindezt tesztelni, nem azért, mert nem volt biztos abban, hogy sikerült mindezt megtennie, de nem szerette volna ekkora előnyhöz juttatni a félelmét. Igyekezett úgy mozdulni, hogy a háta semmilyen esetre se a falak felé nézzen, hanem a folyosó, vagy a lépcsősor felé, hogy ne tudja a lény beszorítani és a falhoz terelni, mert onnan sokkalta nehezebb lenne kitérnie, mint egyébként. Eközben továbbra is próbált kitérni a csápok és karmok elől, ezalatt pedig tovább figyelte a lábakat és azoknak a mozgását, valamilyen matematikai, vagy logikai mintát keresett bennük, hogy felismerje, hogy milyen ütem, ritmus, vagy előre meghatározott egység szerint csapnak, gyorsaságban, irányban és módszer szerint. Itt próbálta kizárni azt, hogy a csápok őt követik és ezen felül próbált rendszert keresni bennük. Ha sikerült és látta, hogy miként mozognak, akkor egy kellő pillanatot várt ki, amikor előre tudott úgy lendülni és vetődni egy tigrisbukfenccel, hogy a lény alá érkezzen meg a mozdulat után. Ha sikerült, továbbra is figyel a lábakra, ha a lény mozdul hátrébb, hogy a lábakkal könnyebben érhesse el a kislányt, próbál azokkal tovább mozogni, akkor Aesa megy vele a hasa alatt. Illetve még itt is próbál kitérni a támadások elől, ha úgy alakul, hogy szükséges, de amint van egy kis ideje és lehetősége, akkor bármilyennek is látja a hasa alatt a lényt nem habozik tovább, egy határozott mozdulattal fogja két marokra a kardja markolatát és próbálja beledöfni a pók hasába, potrohába a pengét és igyekszik végigvágni az adott testrészt, hogy így győzze le a lényt. Végül is a mesékben a hős lovagok a sárkányok fejét szokták levágni karddal, ő most egy pókkal szeretné ugyanezt tenni, bár még máshol csapdossa és nem a nyakánál.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa megpróbál maga körül egy védőmezőt teremteni, ez nem sikerül, a lény lábai ugyanúgy hozzá közel csapódnak a földbe, és érzi, hogy a találatok neki is fájdalmat és sérüléseket okoznának. Ezzel csak időt veszít, így gyorsan kell cselekednie. Sikerül valamivel hátrébb jutnia, és ott védekeznie. A lénynek nincs túl sok módszere a támadások kivitelezésére, nagyrészt csak lendületesen, lehetőleg egyszerre két csáppal próbál a lány felé kapni. Nincs különösebb iránya, üteme vagy taktikája, a lény ösztönösen cselekszik. Amit meg tud mégis elemzéssel állapítani, az az, hogy a lábak mindig magukhoz képest egy megfelelő pontban, szögben fordulnak vissza, mert ez a hatékony számukra. De ez is elég ahhoz, hogy kitapasztalhassa a mozgást, a védekezés közben, és a bukfenccel Aesa a szörny alá kerülhessen. Sajnos a terv innentől nem úgy működik, ahogy azt a lány előre kikövetkeztette. Leér ugyan a földre, és haladhat néhány lépést a lény teste alatt, de az egy idő után észreveszi. A következő pillanatban az összes lábát, mind a hetet és a csonkot is maga alá csapja, így egyszerűen elkapja Aesát és még rá is esik a nyálkás teste. Miller azonnal, szinte ösztönből támad, beleszúrja a kardot az ellensége testében, de ugyanakkor megérzi, ahogy a pengék elérik a hátát, a mellkasánál mintha fullánkok mélyednének a mellébe harapás szerűen, aztán egy rántás. Érzi, ahogy elkedz darabokra szakadni, ekkor esik szét minden körülötte.
Mintha egy rémálomból ébredne fel nyílik ki a szeme. Az egész testét hideg verejték borítja, sűrűn veszi a levegőt is. A mellkasa és a háta több helyen bizsereg, ahogy a szervezete próbálja magát regenerálni, de feleslegesen. Most megint az Ősi-Marsi teremben van, vele szemben Átok, mintha csak egy másodperc telt volna el, még az asztal sem emelkedett ki a padlóból, valószínűleg az soha nem is történt meg, csak a másik síkon. Átok némán áll és figyeli a lányt, nem szól semmit, hagyja, hogy Aesa tegye meg először

~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
A pajzs nem jött létre körülötte, akkor a fizikai pajzsot kellett volna megtennie és kard, illetve pajzs párossal támadnia. A lény túl közel volt ahhoz ugyanis, hogy lőfegyverre váltson és ezzel próbáljon tenni valamit. Pedig igencsak jó lövő volt, ezt is apunak köszönhette, hiszen ő volt ebben kiemelkedő, amíg ember volt. A póklény azonban még mindig ugyanolyan lendületesen támadott, mint eddig a lába elvesztése sem okozott neki gondot, aminek Aesa nem örült, hogy így volt. Ösztönösen támadott, és a sérült, veszélyben levő állat a legveszélyesebb, az egyik legelső lecke, amit megtanult a könyvekből és ez a lény még mindig pontosan ugyanilyen volt. Ennek ellenére sikerült elkerülnie két újabb csápot és rájönnie, hogy a lábak miként mozognak és hajlanak. Ekkor használta a bukfencet, amivel sikerült is bejutnia a lény hasa alá. A gondok azonban itt kezdődtek, azt tudta eredetileg is, hogy nincs sok ideje arra, hogy cselekedjen, mert az állat sem lesz teljesen ostoba és ez volt a legvédtelenebb része, így védekezni fog, vagy odébb mozogni, hogy a kislány ne találhassa el. Most látszott meg igazán, hogy még nem volt éles helyzetben semmilyen tapasztalata, ha lett volna, akkor nem így cselekszik, hanem a lény tetejére próbált meg volna felmászni az alja helyett. Látta, hogy a pók a lábakat maga alá csapja, a mozdulatokat és ekkor már tudta, hogy nem igen van esélye. Még szúrt, hátha sikerül menekülnie, de a szúrós csápok belemélyedtek a húsába a mellkasán és a hátán. Még egy fájdalmas sikoly szakadt ki belőle, ahogyan a lény próbálta a saját szúrása után kettőbe tépni őt.
A következő pillanatban remegve nyitotta ki a szemeit, a fájdalom miatt a szemeiből könnyek peregtek az arcára, érezte, hogy az égész teste hideg verítékben úszik. Ha talpon volt és állt eddig, akkor térdre rogyott, ahogyan a levegőt kapkodta. A mellkasa és a háta bizsergett, önkéntelenül is odakapott a mellkasához, de a ruhája is egyben volt, nem volt rajta fizikai sérülés. Vagyis nem érzett ilyesmit magán, hosszú másodperceknek kellett eltelnie ahhoz, hogy Aesa túljusson az első sokkon, amit az előző dolog okozott, ő maga még nem volt hozzászokva ahhoz, hogy meghaljon egy képzés során, márpedig most lényegében tudta, hogy pontosan ez történt. Ahogyan ez sikerült volt csak képes arra, hogy ne maga elé nézzen és meredjen, hanem felmérhesse, hogy hol van és mi történt vele. Újra a teremben volt, ahol korábban, még mindig kapkodta ekkor a levegőt és meglehetősen furán érezte magát, nem tudta volna leírni ezt, csak furcsa volt. Ahogyan képes volt már felnézni látta meg maga előtt Átok bácsit, ahogyan ott állt és őt figyelte. A teremben nem változott semmi, a földből láthatóan nem emelkedett ki az az asztal sem, amit pedig látott, hogy megtörtént már korábban. Ha már képes volt arra, hogy a teste remegését legyűrje és talpra álljon, akkor ezt megpróbálta megtenni, de leszegte a tekintetét és a padlót figyelte. Nem tudta elrejteni az arcán levő bűntudatot és csalódottságot, amit érzett ebben a pillanatban. Várt néhány pillanatot, de mivel Átok bácsi nem szólalt meg, így ő tette meg.
- Csalódást okoztam, elbuktam – mondta bűnbánó hangon. – Sajnálom Átok.
A teljes bukás fényében a korábbi sikeri is, mint ahogyan kijutott a teremből, vagy elért a pókhoz és rájött, hogy mit kell vele csinálni olyan kis semmiségnek tűntek. Nem csak a hangja árulkodott a bűnbánatról és arról, hogy sajnálja, hogy mi történt, hanem a mozdulatai és tekintete is. Ha kapott volna több esélyt, hogy gyakoroljon, ha lett volna élesebb gyakorlata, mint amikben része volt eddig, akkor talán jobban ment volna és nem követett volna el olyan gyermekded hibát, mint most tette. Általában soha sem volt gondja azzal, hogy mit mondjon valakinek, mert Aesa remek beszélőkével rendelkezett, szinte soha be nem állt a szája, ezúttal azonban annyira csalódott volt és rosszul érezte magát emiatt, hogy pont Átok bácsinak okozott csalódást, hogy megszólalni sem volt képes. Végül nehezen ugyan, de összeszedte minden bátorságát és felnézett Átok bácsira.
- Van még értelme megpróbálnom a feladatot, amit adtál? – kérdezte. – Vagy inkább csak menjek haza?
Szeretett volna bizonyítani, még mindig, így a hangja is reménykedő volt, hogy Átok bácsi nem mondott le róla ennyivel és ad még neki lehetőséget arra, hogy bizonyítsa, hogy méltó lehet arra, hogy a férfi tanítsa őt a későbbiekben. Ő az előbbi sikertelensége miatt sem vesztette el az önbizalmát és a lelkesedését, mert menni szeretett volna tovább és nem meghátrálni, mert tudta, hogy abból, ha most elfut és elmenekül, akkor sehogyan sem jut előrébb és megreked a tanulmányaiban, lehet, hogy nagyon sokáig a csalódás miatt.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Az ébredés szerű élmény után, Aesa a földön már könnyen összeszedheti magát. Rossz emlék, álom képeiként halványulnak el az elméjében a gondolatok és az emlékek. Átok továbbra is csak mereven áll és figyeli, nem segít neki, talán meg se rezdül, az arca se. Miller magán érezheti a tekintetét, mikor lehajtott fejjel bocsánatot kér. Hosszú néma másodpercek következnek, most Átok némasága és merevsége fokozhatja a lány türelmetlenségét, nem érzi, nem látja a vele szemben álló alakon, hogy az különösebben csalódott lenne, de azt sem, hogy mit gondol az eddigiekről. Végül a csendet megszakítva Átok ismét szól, miközben Aesa már teljesen össze tudja szedni magát.
- Ha haza akarsz menni, tedd meg. Nem célom, hogy megkínozzalak, minden hibád után. Akkor viszont nem kérek tőled többé semmit. Döntsd el, mit akarsz.
Ha Aesa tovább akarja folytatni, és ezt ki is mondja, akkor Átok, megint enyhén tanító hangon szól hozzá. Egyelőre még a fizikai síkon maradnak, ahol Átok alakján kívül semmi nem mozdul.
- Felismerted, hogy harcolnod kell a félelmeid ellen, de nem jól tetted. Megpróbáltad kiszámítani és elemezni a helyzetet, ez lehetőséget adott a benned lévő félelemnek, hogy terjeszkedjen, lassan megbénítson. Ismerned kell a saját érzéseid, hogy kontrollálni tudd azokat. A félelmeid ellen használd a dühöd, tedd kicsivé a félelmeid vele. Legjobban anyád haragjától és büntetésétől féltél. Ha elbuksz ismét be fog zárni, ugyanazt fogja elmondani, amit már többször hallottál talán mint a saját nevedet, értelmetlenül elküld egy börtönbe, amit nevetséges módon otthonnak nevez. Még a barátaiddal sem találkozhatsz, mert annyira félt téged, amikor itt állsz előttem, bizonyítva, hogy képes vagy vigyázni magadra. Mi értelme van ennek? Csak a saját érzései vezérlik, ezért dönt kedve szerint veled kapcsolatban, és most is ezt tenné.
A szavak elhangzása is kelt valamilyen szintű dühöt Aesa tudatában, ami könnyen erősítheti, pusztán az, ahogy Átok formálja a szavakat, hangokat elég hozzá, hogy manipulálja az érzéseit.
- Csak nézőpont kérdése, hogy hogyan használod ugyanazt az érzést. Szólj ha készen állsz.
Ha Aesa jelzi, hogy valóban készen áll a következő próbára, akkor a világ elhomályosul körülötte. Most megint ugyanazon, a sötét, kísérteties folyosón van, alig pár méterre a lépcsosortól. A lény, csápjait előre tolva most ereszkedik le a falak között, hogy Aesa útját állja. Minden úgy történik mint az előző alkalommal.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
A képek és érzések némileg halványultak, de tudta, hogy soha sem fogja elfelejteni őket, mindig emlékezni fog rájuk, pontosan úgy, ahogyan átélte, hála a fotografikus memóriájának, így nem tud semmit sem elfelejteni, még amit szeretett volna azt sem. Aesa-nak a türelmetlenségét fokozta, hogy Átok bácsi nem felelt a bocsánatkérésére, és nem mondott utána se semmit. Nem érzett felőle csalódást, tudta, hogyha nem akarja Átok bácsik, akkor úgysem fogja ezt érezni, de mást sem, sem elégedetlenséget, se semmi mást. Aesa számára végül végtelenül sok idő múlva szólalt meg a férfi. A kislány végtelenül megkönnyebbült annak hallatán, amit hallott. Akkor mégsem volt annyira rossz, amit tett, mert még mindig számít rá Átok bácsi, legalább is ez jött le számára.
- Maradok, nem megyek haza – mondta határozottan.
Volt egy olyan érzése, hogy a férfi is pont erre várt, erre a válaszra és sejtette, hogy ezt fogja mondani. A kislány figyelmesen hallgatta a továbbiakat, ahogyan megint tanító módjára beszélt hozzá Átok bácsi. Hamar most már igencsak hamar rájött, hogy a férfi most is manipulálja a szavakkal, de az ellen nem tudott védekezni, hogy ne azt a hatást váltsák ki, amit Átok akart, hogy kiváltsanak. Rájött és értette, hogy miért pont azokat a szavakat és úgy használja, ahogyan, hogy a dühöt keltse fel benne, mert ez kellett a félelem ellen. Bólintott, hogy érti, hogy mire gondolt Átok bácsi és közben érezte azt is, hogy tényleg kezd dühös lenni az anyukájára azért, amit tett vele. Eddig mindig elnyomta magában ezt az érzést, hogy ne kezdjen vele kiabálni, hogy ne lázadjon fel mindig a büntetések és szidalmak ellen. Hogy elfogadja azokat, de most nem, az egyik „hang” úgyis mindig ezt sugallta neki, hogy ezt kellett volna tennie, hogy a káosznak éljen, hogy a szerint tegyen dolgokat, a négy nézőpontból gyakorta ez volt a legerősebb. Most lecsukta a szemeit és hagyta, hogy a képzeletbeli lángok, amik a dühöt képviselték neki végigjárják a testét. Kicsit megijedt attól, hogy mennyire erős ez az érzés benne, hogy mennyire zabolátlan tud lenni, ha utat enged neki. Egy pillanatra érezte, hogy el kellene fojtania, hogy ne hagyja, hogy ez vezesse, mert a racionális gondolkodás a fontos, de most ezt a részét próbálta magában elnémítani, hogy a dühre koncentrálhasson. Néhány pillanatot még várt azok után, hogy Átok bácsi mondta, hogy szóljon, de végül felnézett és megszólalt.
- Készen állok – mondta.
Látta, hogy a világ ismét elmosódott körülötte és ugyanott állt a sötét folyosón, mint nem sokkal korábban. A háta mögé nem mehetett, csak előre, a lépcső végén pedig megint ott állt Átok bácsi, mint korábban is. Vett egy mély levegőt, a düh még mindig ott volt benne, hagyta, hogy az az oldali nézőpontja nyerjen és ekkor érezte meg, hogy nem csak az az egy nézőpont sugallta ezt neki, hanem egy másik is úgymond becsatlakozott és erősítette, hogy tényleg így kellene tennie. Mindez meglepte, amióta tudta, hogy kicsoda és kik a felmenői már eltudta különíteni, hogy melyik nézőpont kitől származott igazából, és így magában feltudta építeni a szülei jellemvonásait. Azonban az, hogy az eddig mindig a végtelenül tisztességes fele is a káoszt választaná tényleg meglepte, tudta, hogy a nagypapája, Thor nagypapa gyakorta volt olyan, mint az anyja régi énje, ahogyan azt is, hogy az apja egykori részében is megvolt mindez időnként, de eddig soha sem tapasztalta eddig. Eddig és ez volt a kulcsmondat. Így, hogy az alap dühét nem fojtotta el nyerhetett duplán utat benne ez az érzés és érezte, hogyha akarná sem lenne most képest mindezt elnyomni és megnyugtatni magát. Mindez pedig kisöpörte belőle azt a minimális félelmet, ami benne volt, ahogyan erre gondolt. Elszánt tekintettel fordult a pók felé. Az összes dühét ellene fordította, hogy dühös rá, amiért megette az előbb, amiért mint akkor most is elállja az utat előle, azt az utat, ami elvezetheti őt Átok bácsihoz és ahhoz, hogy a férfi büszke legyen rá, hogy sikeresen véghezvitte azt, ami a feladata volt.
- El az utamból! – kiáltott rá dühösen a pókra.
Koncentrációval ezúttal a jobb kezébe egy teljesen modern Flotta szabványpisztolyt teremtett, a másik kezébe pedig újra a kardot, ezúttal kicsit hosszabb markolattal, hogy két kézre is foghassa majd, ha a lény közelebb jön hozzá. Először a pisztolyt emeli fel és célozza meg a pókot vele, a lábait ott, ahol a testhez csatlakoznak, először a hozzá legközelebb levőket próbálta így lelőni, majd ha a lény elindul felé, akkor a kardot veszi két kézbe és dühös kiáltással ugrik a lény felé. A dühe ellenére pontos és precíz vágásokkal támad még most is az ízelt lábakhoz, a csapásokat próbálja elkerülni, félremozogni, vetődni ellenük. Csak most erőteljes csapásokkal vagdossa a lábakat, egy pillanatra sem állva meg, hogy minél nagyobb kárt és sérülést okozhasson a lénynek ezáltal is mutatva, hogy egy cseppet sem fél tőle, csak tényleg nagy, de nagyon dühös rá, hogy tönkreteszi a lehetőségét Átok bácsinál azzal, hogy útban áll. Illetve, ha nem tűnik el, akkor megint büntetést kap, amitől most nem félt, csak hagyta, hogy a dühét a lehetőség gondolata is erősítse a számára.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa végül dühéből erőt nyer, amit tovább növel az elszántsága és határozottsága. Újra a pókkal szembekerülve most agresszívabb, más fegyvereket is használ, más stílusban. A lövések után a lény először megtántorodik, majd előre ront ismét. Ezúttal viszont Aesa nem próbál feltétlenül kitérni előre, két kézre fogja a nagyobb kardot és a lábakat támadja, az ízületeknél. Az első csapás váratlanul éri a lényt, ami teljesen más reakcióra számít, emiatt két lábát sikerül Millernek megcsonkítania. A világ kissé elmosódik körülötte a harc hevében, és egy pont után igazán fel sem fogja mi történt. Ha felé lendül az egyik pengés csáp, ösztönösen arrébb lép, vagy ugrik, egy sérülést sem sebez. A fehér, nyálkás anyag minden sikeres vágás után erősebben folyik a sebekből. Mire Aesa ismét teljesen tisztán tud látni, egykori ellenfele már csak egy megcsonkított test. A lábak, mind levágva hevernek a földön, a torzó pedig magatehetetlenül fekszik a porban. Szinte érezni lehet, hogy még él, és csak arra vár, hogy Aesa kivégezze. Ez számára egy mozdulat, de ezt még végre kell hajtania, a félelmei mintha átalakulnának reménnyé és vággyá. Gyakorlatilag ezeket az érzéseket kell kivégeznie, hogy tovább mehessen. Ha megpróbál egyszerűen tovább haladni, nem tudja megtenni, visszafordulni sem tud. Előtte áll a magaslaton Átok alakja és figyeli, hogy mit tesz a lány.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa a lövések után látta, hogy a pók elindult felé és sikerült azt igencsak feldühítenie. Most a dühvel támadott, aminek köze sem volt az előző alkalomhoz. Látta, szinte érezte, hogy a lény nem efféle támadásra és reakcióra számított tőle, hanem valami teljesen másra, így mire igazából mind a ketten felfoghatták volna, hogy mi is történt már két lábbal kevesebb volt a lénynek. A kislány pedig nem állt le, a düh és az ehhez tartozó lángolás, érzések teljesen magával ragadtak, csak annyit érzékelt, hogy a világ mintha elmosódott volna körülötte. Ha becsukta volna a szemét, akkor is könnyedén kitudta volna kerülni azokat a lábakat, amik így ártani sem tudtak volna neki. Egy pillanatig még érezte, hogy valóban mennyivel könnyebb így ez a harc, majd amikor kijózanodott és újra észlelt mindent maga körül látta, hogy a pók teste van már meg, mert a lábak szanaszét hevernek a földön és csak a test él. Kissé lihegett még, de ahogyan előre nézett a folyosón a lépcső felé meglátta Átok bácsit, aki éppen őt figyelte és indult is volna arrafelé, de nem volt képes rá. Visszanézett a testre és tudta, hogy mit kell megtennie most már. Csak egyetlen szúrás és vége, ahogyan a lényt nézte amikor közelebb lépett hozzá, közelebb ért, már nem félelemnek hatott, hanem remények és vágyat, mintha a saját gyermekkorával nézett volna most már szembe. Hát eljött az ideje annak, hogy felnőjön és kezdjen tényleg teljesen komolyan gondolkodni és cselekedni? A számításai, ha helyesek voltak, akkor igen, így volt és ezt kellett tennie. A káosz most hallgatott, mintha nem is létezett volna, nagyon halkan próbált valamit sugallni, de ezt Aesa teljesen igyekezett kizárni a tudatából. Ő maga szeretett volna gyermek maradni, de az nem volt összeegyeztethető azzal, amit tényelgesen szeretett volna, ahogyan Átok bácsi is mondta a célokért áldozatokat kellett hozni, és ennek, hogy itt győzzön az volt, hogy lemondjon a gyermeki lét egy részéről.
Ismét az a komolyság és merevség kezdett némileg úrrá lenni rajta, ami az apja sajátja volt, amit tőle örökölt és az utóbbi egységekben, egy-két hónapban egyre gyakrabban jött elő. Néha kicsit tartott tőle, hogy ennyire merev ekkor és mindig a szabályok szerint cselekedne, de megvolt az előnye is annak, hogy ezzel a nézettel és viselkedéssel sokkalta pontosabb és jobb számításokat tud végezni, mintha hagyná, hogy az érzései vezessék. Valamit, valamiért, ezt már jó ideje megtanulta. Vett egy mély levegőt, a harag mostanra elmúlt és a megfelelő nézőpontot igyekezett elővenni, ami az apjáé volt, a határozottságot és az elszántságot, az anyja felöli örökség nem lett volna ekkor közel sem célravezető, és Átok bácsi szavai miatt kicsit még mindig haragudott rá. Nem reményt és vágyat kellett éreznie azért, hogy Átok bácsi tanítsa, hanem szilárd határozottságot, hogy igen ő méltó arra, hogy Átok bácsi tanítványa legyen és megfelelő erre a feladatra, ahogyan már arra is, hogy a gyermeki énje egy részét hátrahagyja és fiatal felnőttként álljon meg Átok bácsi mellett, aki már méltó arra, hogy a férfi tanítványa lehessen. És nem csak vágyott rá, hanem elhitette magával, vagyis próbálta, hogy tényleg így van és az ő, aki mindezt elérte azzal, hogy eljutott idáig és ezen a kicsi egyszerű próba részen már nem bukhat… vagyis nem fog elbukni. Az egy Miller-hez sem lenne méltó, nemhogy ahhoz, ami lesz, amint felért a lépcsőn.
Ezekkel a gondolatokkal és érzésekkel lépett oda a földön fekvő póktesthez, tudta, hogy noha élőlénynek nézett ki nem volt az, csak érzések hada, amik így manifesztálódtak, így nem volt gondja azzal sem, hogy meg kellett őket ölnie. Komolyan nézett le rá, tudta, hogy egyszerűen, gyorsan és tisztán, egyetlen vágással, szúrással, vagy éppen lövéssel végezze ki a teremtményt. Nem is igen várakozott tovább, csak maga fölé emelte a pengét, majd lesújtott a póklény azon részére, amivel úgy tűnt, hogy azonnal képes lesz megölni őt, egyetlen szúrással, azaz az agya környékét vette célba. Ha sikerült kivégeznie, akkor újra Átok bácsi felé fordult, hogy lássa, hogy mit reagál erre a férfi, majd néhány pillanattal később, ha nem kezd a világ újra a valósággá válni, akkor próbálja megtenni a hiányzó métereket, hogy végre tényleg megérkezzen Átok bácsi mellé.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa végül dönt, majd megingás nélkül felemeli a pengét és lesújt vele. A lény azonnal meghal, és ahogy ez bekövetkezik, ő maga is fájdalmat érez a lelkében. Valaminek az erős hiányát érzi, vagy mintha megbántották volna vagy csalódott volna valami fontos dologban. Pontosan ő sem tudja mi az amit érez, de határozottan rosszul esik neki. Már közel sem olyan bizakodva látja maga előtt célját. Ettől függetlenül most már el tud indulni végig a lépcsősoron. Amikor felér Átok alakja egyik pillanatról a másikra kővé válik, csak egy sziklaszobor marad belőle. Egy négy oszloppal körülvett kupolás részben van most Aesa, vele szemben a nap sárgás fényét és a levegőben szálló sárga homokot lát. Ha megkerüli a szobrot, akkor egy másik, nagyobb terem tárul a szemei elé. Az egész egy ősi földalatti sziklatemplomhoz hasonló. A falak magasak, jelekkel és szobrokkal díszítettek, fent a terem nyitott, besüt a nap és a szél homokot fúj le. Ha Aesa felnéz látja, hogy a terem a föld alatt van több tíz méterrel. Vele szemben túloldalt van egy kör alakú kőajtó, ami a falba van ágyazódva. Középen a teremben egy kifaragott sziklacsatornában friss víz folyik végig. Három helyen, egyenlő távolságban egymástól, a csatorna oldalán két-két állati motívumokkal díszített oldal ág van, amelyből a víz a homokos és köves padlózatra folyik. Az oldalágakkal szemben a falakon összesen hat darab vízköpő van, ezeknek szájából sugárban folyik a kék víz, le egy nagyobb tálba, amelyben elnyelődik. A teremben ezen kívül nincs semmi, csak egy látszólag arany szobor. Az ajtó felől második, bal oldalágat egy kisebb szikla darab zárja el, ezért ott sokkal kevesebb víz folyik ki a rendszerből. Jobbról az első vízköpő edényét szintén egy odaszorult kő zárja el, de emiatt a víz nem tud lefolyni és kicsordul, nagy mennyiségben elfolyva. A csatorna áthalad az ajtó alatt és úgy megy végig a nagyjából harminc méter hosszú termen.
Az egész hely olyan mintha nagyon ősi, akár több száz vagy ezer éves lenne. Ezen kívül egy különös érzés is átjárja Aesát, amit ismer, de most nem tudja pontosan honnan.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Abban a pillanatban, ahogyan lesújtott a pókra és az meghalt, érezte, hogy meghalt, mert neki is fájdalommal járt. Ösztönösen kapott a mellkasához, pedig nem ott fájt, hanem a lelke, belül a testében valami. Hirtelen roppant üresnek érezte magát, illetve olyan szinten megbántottnak, talán csalódottnak, mint még soha sem előtte. Az érzés olyan furcsa és különös volt, hgy nem tudta hova tenni hirtelen, csak annyiban volt biztos, hogy valamit elvesztett magából ekkor. Valamit, ami majd idővel begyógyul és az a „seb” üres rész, ami hátramaradt megtelik más érzésekkel, de nem most. Nem érezte jól magát ettől, mintha kicsit beteg is lett volna, noha ő maga ennek a szónak az értelmét soha sem ismerhette meg, hiszen nem lehetett az, a szervezete nem volt arra képes, hogy ezt az érzést átélje, maximum a lelki betegségekét, de mást egyáltalán nem. mikor felnézett Átok bácsira már nem érezte magát olyan biztosnak abban, hogy ezt a kis részt sikerül megtennie, de amikor elindult, akkor mégis megtudta tenni. A korábbiak után szomorúságot és bánatot, valamilyen szinten talán gyászt is érzett, de egyelőre nem tudta, hogy mit is vesztett el igazából és ez a rész zavarta Aesa-t különösen. Mindig mindent szeretett megérteni és hamar így történt, de most nem tudta, hogy mitévő legyen, kicsit elveszettnek is érezte magát, ennyire egyedül még nem érezte magát korábban, mint most, örült volna annak is, ha az anyukája ott van vele, de azt is tudta, hogy egyedül kellett megtennie, amibe belefogott, hogy Átok bácsi ne csalódjon benne többet és megdicsérje azért, amit tett.
De a lény megölésével még egy dolgot megtudott már, ez a saját világa lehetett, a saját elméje szüleménye és nem biztos, hogy Átok bácsi építette fel másnak. A saját érzései voltak ez ellenfele, ahogyan előtte a saját gátjai zárták be az ajtót. Nem ilyennek képzelte volna el Átok bácsi saját síkját, ahogyan már tudta, érezte, hogy Bestia néni és Sárkány bácsi hasonló mentális síkja is teljesen más lesz. Végül megérkezett a lépcső tetejére és szólni akart Átok bácsihoz, amikor az alakja kővé vált. Sietve kerülte meg azt, hátha megtalálja a férfit, de nem történt meg, helyette egy másik terembe ért, ami az előbbi rossz érzését és hiányát némileg elsöpörte. Némileg gyermeki kíváncsisággal nézett végig a helységen, amit gyönyörűnek talált és lenyűgözőnek még úgy is, hogy néhány helyen már nem volt épp a legjobb állapotban mindez. Nem tehetett róla, de az anyja miatt ő maga is roppantul vonzódott a múltbéli történetekhez és dolgokhoz. Ha szerette volna sem tudta volna levetkőzni mindezt, a génjeiben volt kódolva. Mindent alaposan végignézett, végigmért, itt is ösztönösen csapdákat keresett, hogy azokat elkerülhesse. Mindent meg akart tudni, az állatmotívumok mit ábrázolnak, van-e jelentőségük, milyen rejtett jeleket láthat meg, amiket elsőre nem vett észre, ahogyan a tekintete csak végigsiklott a termen. Így elsőre talán egyiptomi, vagy mindenképpen afrikai eredetűre gondolta ezt az egész termet, réginek, nagyon-nagyon réginek. De éppen ezért, mert ilyen régi volt, emiatt nyerte el az egész a kislány tetszését. A tekintete végül a helység egyetlen díszesebb, aranynak tűnő tárgyán akadt meg.
Először csak távolról figyelte azt, amikor egy érzést is megérzett, ami mintha számára az előbbi ürességet okozó helyet próbálta volna feltölteni, de lehet, hogy csak képzelte ezt és nem is így történt. Körbenézett a helységben, majd próbált rájönni felidézni az emlékeiben, hogy honnan jöhetett ez az érzés, hol tapasztalta korábban. Ha megtörtént és nem csak valamilyen emlék, akkor tudta, hogy rájön, mert emlékezett és a helyzet, a szituáció is mindennel együtt beugrik és szinte szó szerint átéli újra a helyzetet, a memóriájának előnye és hátránya is egyben ez volt. Az eredménytől függetlenül hamarosan megszólal majd.
- Van itt valaki? – kérdezte hangosan végül.
A válaszra várt néhány pillanatot, majd ha érkezett, ha nem, akkor óvatosan lépett közelebb, azaz beljebb a terembe. Próbálta a legkevesebb zajt megütni, ha volt is valaki a környéken, nem szerette volna jobban megzavarni. A határozott elképzelése az volt, hogy eljut ahhoz az aranynak tűnő szoborhoz, hogy jobban megnézhesse azt, hogy mi az, miből készülhetett és mire emlékezteti őt. Úgy gondolta az eddigiek alapján, hogy az rejtheti a következő feladatot, vagy utalást arra, hogy mit is kellene tennie itt ebben teremben, csarnokban. Arra figyelt végig, hogy felbukkan-e valaki, vagy valami a vízből, hogy arra is megfelelő módon tudjon majd reagálni. A haladás közben még mindig a kezében levő kardot tartotta, de ezúttal csak leengedve az oldala mellett, de úgy, hogy bármikor felránthassa védekezésre, ha szükségessé válik.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa felméri a helyet, az valóban ősi egyiptomi romnak, vagy ahhoz nagyon hasonló épületnek tűnik. Csapdákat nem lát, de az azokra utaló nyomokat eltakarhatja a mindenhova lerakódott vékony homokréteg, vagy a földön lévő törmelék és a sziklák. Az állatmotívumok nagy része vízi madarakat, daruféléket ábrázol, amelyek lábából folyik a víz, kivéve a vízköpőket, azoknak egészen emberi alakjuk van. Az egyik falon van egy motívum, egy folyóról, ami végigsiklik a vidéken és végül egy nagy lótuszhoz ér. Ehhez kapcsolódóan Aesa a szemben lévő három méter sugarú kör alakú szikla ajtón is láthat egy lótusz motívumot belevésve a kőbe, bár ezt már a szél és a homok szinte teljesen lekoptatta. Ezeken kívül rengeteg számára egyelőre ismeretlen jelet láthat a falakon, írás, de nem egyiptomi, hanem Ősi-Marsi betűk, hasonlóak ahhoz, amit Átok mellett haladva a folyosókon látott. Az elhangzó kérdésre hosszú idő után sem érkezik válasz, csak a visszhang és a csobogó víz hangja hallatszik. Miller koncentrál és memóriájának segítségével próbál visszaemlékezni, honnan ismerős az érzés. Korábban, amikor valamilyen kirakós játékot játszott, érezte ezt a furcsa kíváncsiságot és felfedezésvágyat.
Végül közelebb megy a középen, egy kis emelvényen álló sárgásan fénylő, csillogó, fém szoborhoz. Nincs rajta kívül mozgás a teremben, sem csapdák, sem más személy vagy élőlény, csak ő van egyedül, így támadás sem éri. Ahogy közel ér látja, hogy a szobor egy szkarabeuszt ábrázol, nagyjából harminc centiméter magas, tömör, arany talapzattal. Nincs rajta semmilyen minta vagy jel, teljesen sima, ahogy a kő tartóján sem látható semmilyen feltűnő rész.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Ahogyan végignézett az helyen Aesa rájött, hogy valóban nem tévedett azzal kapcsolatban, hogy mit gondolt mi lehet ez a helység. Tényleg ókori egyiptomi vonásokat vélt rajta felfedezni, azaz a tudása szerint ez is Ősi-marsi kultúrán alapozódott, hiszen Átok bácsi elárulta mindezt az egész elején, hogy tényleg úgy volt, ahogyan ő maga gondolta korábban, de nem szerzett eddig róla tényleges hiteles adatokat. Eddig. Csapdákat nem sikerült felfednie, ha voltak is, akkor azok is a homokréteg alatt lehettek, amiket a szél, vagy az idő hordott oda a kövezetre. A falakon már tényleg sikerült Ősi-Marsi jeleket is felfedeznie, olyanokat, mint amik voltak ott is, ahol Átok bácsival ma volt a teremben. Azaz ezeket még mindig nem volt képes lefordítani, hiszen nem ismerte őket, örült volna, ha ismerte volna teljes egészében az Ősi-Marsi kultúrát és a nyelvet, hogy ne okozzon neki mindez gondot. Ilyenkor bánta roppantul a kislány, hogy ennyire fiatal volt és még szinte semmit sem látott az életében és túl keveset tanult, pedig igencsak nagy tudása volt már felnőttekhez képest is, a HPI-seket nem vette bele, ők „csaltak” olyan módon, ami neki nem adathatik meg, csak akkor ha eljut egyszer oda. Egyelőre ezzel nem foglalkozott, inkább a szimbólumokat figyelte és azt, hogy mik vannak még itt az Ősi-Marsi betűkön kívül. Folyót látta az egyiken, majd madarakat, és végül egy lótuszt. A lótusz jelet látta az ajtón is, az érzés pedig amit keresett meglett, hogy mikor érezte. Ahogyan a kérdésre nem érkezett válasz szélesen elmosolyodott. Szerette a kirakósokat és a kvízeket, ez pedig most az érzés miatt pontosan olyannak tűnt. Ahogyan végignézett újra a három képen egy teória máris beugrott neki.
Hogy a képek az élet körforgását jelentették, a víz ad életet a lótusznak, az pedig a bogaraknak, rovaroknak a virágával, ami majd a madarak tápláléka lesz, amik a víznél élnek és az ő szomjukat is oltja. Úgy vélte, hogy az Ősi-Marsi betűk leírást tartalmazhatnak, vagy valamilyen bölcsességet, de mindezt nem tudhatta biztosan. Annyi viszont az volt, hogy be kellett jutnia az ajtón, ami a terem végén volt. Csak meg kellett találnia a módját annak, hogy kinyissa az ajtót, amihez pedig a szimbólumok kellenek majd. Odasétált a szkarabeusz szoborhoz, hogy megnézze azt is, nem látott semmilyen különlegességet rajta, csak talán annyit, hogy ez még egyben volt. Ahogyan nézte ez meglehetősen jónak és újnak tűnt a tömör alapzattal és a nagyságával. Az első következtetése az volt, hogy ennek is köze lesz ahhoz, hogy tovább jusson innen. Visszanézett a falakra, hogy lát-e a képeknél valami olyan helyet, ahol lenyomhatja a falat, hogy, hogy egyfajta kódot „beüssön” vele. Ha nem is jár eredménnyel, akkor is körbenézett újra, ezúttal már a földön levő csatornákat is nézte, amikben a víz folyt, hogy miként is lehetne idebent felvázolni azokat a dolgokat, amiket a képen látott. hogy van-e lehetőség a lefolyó és a földön a csatornában látott vizet elterelni és odajuttatni az ajtóhoz, hogy meglegyen az, hogy a folyó elér a lótuszig. Hirtelen elsőre ez az ötlete támadt Aesa-nak, bár ezt az Ősi-Marsi módszereket ismerve túlságosan is könnyűnek és egyszerűnek vélte, hozzá szokott, hogy ennél a kultúránál az egyszerű fogalma nem az az egyszerűség volt, amit ő megszokott a Birodalmi, illetve a Rocksolidos nézőponttal.
Éppen ezért is lépett végül oda a szkarabeusz szoborhoz és próbálta lenyomni, vagy éppen elforgatni a szobrot, vagy ha egyik sem járt sikerrel, akkor kiemelni a helyéről, hogy meglássa, hogy ezek a próbálkozások milyen eredménnyel járnak. Roppant óvatos és körültekintő volt amikor ezzel próbálkozott, ugyan eddig nem érzékelt semmilyen veszélyt, vagy éppen csapdát, de hallott meséket és történeteket az anyjától is, hogy mindig ilyenkor szokott valami balul elsülni, mint amilyen helyzetben éppen ő maga is volt. Így lassan és óvatosan hajtotta végre, amiket akart fülelt, hogy meghallja, ha véletlenül valamilyen csapdát aktivált így, vagy esetleg a mozgás nekilátott a helységet átrendezni. Ha szükséges volt, akkor próbált kitérni az esetlegesen rá veszélyt jelentő dolgok elől, de ha ilyet nem tapasztal, akkor végigpróbálja minden módon forgatni, emelni, lenyomni a szkarabeuszos szobrot és alapzatát a helyéről.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa ismét megvizsgálja a falakat, bár azon talál bemélyedéseket és réseket, de azok vagy jelentéktelenek vagy természetes romboló folyamatok által jöttek létre. Így nem jár semmilyen aktív eredménnyel a kutatás, de újabb jeleket és ábrákat láthat. Most különféle személyeket láthat a falakra felvésve, olyan mintha istenségek vagy nagy hatalommal rendelkező más személyek lennének. Sakál fejű, sarlós lényekkel harcolnak, ebben a teremben. A sakál fejűek kísértetiesen hasonlítanak a vízköpőkre. Az egyik harcos feje felé emel egy nagyobb sziklát és azt hajítja a felé tartó állatias ellenség felé. Egyértelmű az ábrán, a karakterek ábrázolásán, hogy a hősök, az istenek a jók és a másik fél képviseli a gonosz erőket. A többi vésett kép el van kopva, ezért egyelőre többet nem tud meg Miller. Ezután a csatornát vizsgálja meg, az egy nagyjából negyed méter széles és ugyanilyen magas szikla meder. A víz a kör alakú ajtó alól folyik ki, és tart lefelé a terembe, az ajtónál újra a falba érve, valamint az oldalágakon szabadon elfolyva. A víz folyásiránya megváltoztatható, és az alacsony lejtés miatt az is elérhető, hogy egyszerűen visszafelé folyjon és így elérjen a lótuszhoz. Aesa tanulmányai során találkozott már hasonlóan, de ezek általában feleslegesen komplikált rendszerek voltak, korábbi időkből. Ennek ellenére nem lát semmilyen olyan kart, zsilipet, fedőt vagy más eszközt, ami rendelkezésre állna vagy a csatornához tervezett lenne, az eltereléshez. Végül a szkarabeusz szoborhoz megy. A mozgatás, forgatás, lenyomás, óvatos mozdulatok nem járnak eredménnyel, Aesa nem is hall semmit, nem is lát változást. Amikor azonban elemeli a szobrot a helyéről, az egész terem megremeg. A talaj mozgása miatt ő is elveszti az egyensúlyát egy ideig ide-oda dobálja a hullámzó talaj, majd a földre esik. Felülről a nyitott részen át sziklák gördülnek be a terembe, homokkal és kőesővel együtt. a következő pillanatban minden elcsendesül, a rengés eláll. Sűrűn szálló por és homok lebeg szinte mindenhol. Ha Aesa körülnéz, látja, hogy nyolc darab nagyobb szikla, gömb alakú, nagyjából egy méteres és számtalan kis kő és kavics zúdult a terembe. Ő nem sérül meg ezek következtében, valamint minden a csatorna, mind a szobrok és a vízköpők sértetlenek. A kapu előtt azonban hever egy nagyobb kő. Az arany szkarabeusz néhány méterre tőle hever a földön, az egyik csápja letört.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Ahogyan a falakat nézte újabb képeket látott, illetve bemélyedéseket, vágatokat. Noha hamar rájött Aesa, hogy egyik sem olyan volt, hogy az benyomható lett volna, hanem csak az idő vas foga „rágta”ki ezeket. A képeken ezúttal már mást látott, elmosolyodott, ahogyan a sakálfejű lényeket megismerte. Az ókori egyiptomi mitológiában Anubisz volt ilyen, a Holtak ura, őt ábrázolták így, igaz ott minden istenségnek állatfeje volt és úgy ábrázolták őket. Az is feltűnt neki, hogy ők az „istenek” voltak a gonoszak ebben az esetben, míg a többi az emberek, a hősök a jók. Megpróbáltak valakik kitörni az alvilágból és kijutni innen? Vagy… az ajtó felé nézett, ez lenne a túlvilágra vezető út? Mármint a régi túlvilágra, már tudta, hogy nem létezett ilyen, ahogyan halál utáni élet sem. Ha valaki meghalt, az meghalt örökre. Még a módját is értette, hogy miként lehetséges mindez, de most nem volt fontos, hogy ezzel foglalkozzon. Ahogyan a vízköpőkre nézett, azoknak is ugyanolyan sakál feje volt, mint a képeken levő alakoknak. A következő következtetése az volt, hogy a hősök győztek és logikus volt, hogy bezárták a lényeket oda az ajtó mögé. Ha ezt a nézetet nézte volna, akkor lehet, hogy Zsarnok bácsi volt a jó és. Nem, ez sokkal régebbi volt, mintsem Zsarnok bácsihoz köthető lett volna. Próbált gondolkodni, hogy ismer-e ilyen Ősi-Marsi történetet, amit ehhez a helyhez lehet kötni, hátha eszébe jut valami ezzel kapcsolatban. A lekopott képekkel kapcsolatban, koncentrálni kezdett, hogy egy régi papírt és grafitot teremtsen a kezébe, kellően nagy lapot, majd azzal lép oda a falon lekopott részekhez, a papírt odatámasztja a falnak, majd a grafittal kezdi végigszínezni a lapot. Lehet, hogy ő maga nem tudta kivenni a lekopott részeket, de ha a falon még volt mélyedés, akkor ott a grafit világosabb lesz a papíron és megkaphatja a képet, hogy mi is van ott. Igaz elavult módszer volt, de az anyukája mesélt erről, hogy régen használtak ilyet és emiatt már korábban is élt ezzel a lehetőséggel, amikor játszottak.
Ha sikerül bármivel többet megtudnia így a falakon levő képekről, mert a papírra több minden jelenik meg, akkor megnézi és tanulmányozza azokat is, amiket most így frissen szerzett és csak utána megy tovább a szkarabeuszhoz és a csatornákhoz. Azt megtudta állapítani, hogy elérhetné, hogy visszafelé folyjon a csatornában a víz a lótuszhoz, azonban ekkor ugrott be a tanulmányaiból, hogy ez túlkomplikált dolog lenne, valami sokkalta egyszerűbb lesz a megoldás. De nem volt ennek ellenére semmilyen kar, vagy ehhez hasonló itt, hogy ezt megtudja tenni, talán ehhez volt a szkarabeusz. De azt nem tudta mozdítani, forgatni, az egyetlen siker az volt, hogy megemelje azt. Ekkor azonban a régészek és sírrablók rémálma következett, minden remegni kezdett, a kislány ösztönösen kapta a feje felé a kezét, hogy megvédhesse magát, majd a rázkódástól a földre esett. Hallotta és látta a bezúduló köveket, de nem tudott felállni, szerencséjére mindezek elkerülték és nem sérült meg, a végén pedig a portól már köhögött, ahogyan nehéz volt levegőt vennie tőle, a szeme pedig könnyezett a levegőben levő homoktól. A kezeivel hadonászott egy kicsit, hogy a por elüljön, és utána nézett körbe. Meglepődött, amikor szinte semmi sem sérült meg odabent, egy nagyobb követ látott azonban az ajtónál és a szkarabeusz is megsérült, letört az egyik szarva. Odament ahhoz és felvette a tárgyat és a letört részt is róla. A szarvat a helyére tette és koncentrálni kezdett, hogy akarja, hogy újra egy legyen a tárgy és próbálta újra összeilleszteni azt, megjavítani. Az eredménytől függetlenül először az emelvényhez lépett, hogy megnézze van-e valami ott, ahonnan levette a szobrot, valamilyen üreg, hátha van abban valami, ami kivehető onnan. Majd megfordította a szkarabeusz szobrot, hogy az aranyszobor alját megnézze, a talapzatot, hátha azon volt valamilyen felirat, vagy valamilyen jel, amivel tovább haladhatna, a segítségére lehetne.
Amint ezzel végzett indult el az ajtó előtt levő kőhöz, hogy azt is megvizsgálja, hogy mi lehet. Ha még volt rajta homok, vagy por, akkor azt próbálta letörölni róla, ha nem talál semmit, akkor megfordítani a követ, bár volt egy olyan megérzése, hogy nem volt ennek a kőnek semmilyen jelentősége, csak egy darab lezuhant kő volt. Ha ezzel is végzett és volt még ideje, lehetősége, vagy korábban nem vélt felfedezni semmit sem, akkor tovább megy az ajtóhoz, hogy azt is megnézhesse közelről. Most is figyel a csapdákra és óvatosan halad. Ha sikerül megérkeznie az ajtóhoz, akkor azt is próbálja tüzetesen átvizsgálni, mindenféle apró jelet keresni rajta, képeket, hieroglifákat, ősi-marsi jeleket, véseteket, bármit, amivel előrébb juthat abban, hogy miként tudja, tudhatja kinyitni azt, bármiféle rejtvény megoldása nélkül, mert ilyesmivel még egyelőre nem próbálkozik, csak akkor ha olyat lát, amivel direkt módon tudja ezt megtenni. A szkarabeusz szobrot eközben pedig még mindig a kezeiben szorongatja és azt is nézi, hogy hátha a szobor a kulcsa annak, hogy átjusson az ajtón.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa gondolkodik és próbál visszaemlékezni, de igazán nincs egy történet sem amit ehhez a helyhez tud kötni. Az elméjében mintha több különböző elképzelt vagy képen látott hely és történet keveredése lenne, akárcsak egy álomban, a részletek és elemek összefolynak és így alkotnak egy új környezetet. Ha komponensenként próbálja szétválasztani a darabokat, akkor az nem sikerül neki, mivel nem ismeri az álmok tényleges működését, genetikai szerkezete miatt. Ezúttal koncentrációval nem sikerül új felszerelést teremtenie, így a papír és grafit sem jelenik meg a kezében, többszöri próbálkozás után sem, viszont a kezében lévő kard még mindig a rendelkezésére áll. Úgy tűnhet számára, hogy ezt a feladatot nem tudja olyan gyorsan megoldani mint az eddigieket. A sziklaomlás után, Aesa megpróbálja ismét összeilleszteni a szkarabeusz szobrot, de ez nem sikerül, az akaratereje, koncentrációval sem elég erős ezen a helyen. Ezután az emelvényt vizsgálja meg, a szobor helye alatt valóban van egy kis mélyedés, amiben egy kis arany érmét találhat. Az érme teljesen üres, egyik oldalán és az élén sincs semmi, de mégis valamiért jelentősnek tűnhet. A szobor talapzata is teljesen sima, azon sincs semmilyen jel. Amint ezzel megvan az ajtó előtt heverő kőhöz megy, a nagyjából két méter átmérőjű, majdnem teljesen gömb alakú szikla teljesen átlagos a formáján kívül. Látszólag nem tölt be különösebb szerepet, viszont pont ott helyezkedik el, ami akadályozhatja az ajtó kinyílását. Ilyen szempontból valóban jelentős szerepet játszik, alapvetően akadályozza a megoldás megtalálásában a lányt, mivel valószínűleg az ajtó akkor sem fog kinyílni, ha talál valami utat Miller a továbbjutásra. Csapdák, amelyek észrevétlenül aktiválódnak, továbbra sincsenek, így a lány könnyen tud haladni. Végül az ajtót vizsgálja meg. Az három darab kő körből áll, amelyek egymáshoz vannak csatolva, több tonnás, masszív elemnek tűnik, az alján van csak egy rés ahonnan a víz folyik. Valószínűleg egy komoly mechanika nyithatja, mivel igen nagy erő kellene az áttöréséhez vagy kinyitásához, ha nincs elreteszelve. Vannak rajta jelek, ugyanúgy folyó vízről, a hősökről és feltehetőleg Anubisz katonáiról. Az egyetlen új elem rajta a folyó, ami ezúttal másik irányba folyik, mint a falon látható ábra, ezzel megerősítve Aesa gyanúját. Sajnos az arany szobor, az ajtónál sem használható fel, nincs semmilyen szerepe, nem illeszkedik és nem is illik sehova, de valamire még kellhet, ezt érzi ő is.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Nem volt ilyen történet, amit ide be tudott volna illeszteni, sokkal inkább olyan volt, mintha sok másik helyszínt kötött volna a tudatalattija egybe. Amikor ezeket kezdte volna szétválasztani jött rá, hogy ez sem fog olyan könnyedén menni, mert hála annak, hogy HPI-s volt génszerkezetileg nem ismerhette az álmokat úgy, mint akik nem. Így bosszúsan ugyan, de ment a falhoz, hogy próbálja a grafitot és a papírt megidézni, amit nem sikerült megtennie. Most már tényleg felsóhajtott, némileg lesújtóan és lemondóan. Átok bácsi azt mondta, hogy az egész helyen képes lesz mindezt megtenni, hogy idézni, lehet, hogy vissza kellett volna mennie a folyosóra, a pók teteméhez és ott megpróbálnia? Nem tette meg, mert úgy vélte, hogy nem is tudna oda visszatérni, ahogyan korábban sem tudott a folyosón hátrafelé haladni, ahogyan a legelső terembe sem volt képes visszamenni. Legalább a kard ott volt a kezében és azt még mindig tudta később használni, ha szükséges volt. Így a faltól is eltávolodott és megérkezett az emelvényhez. Már nem csodálkozott, hogy a szkarabeusz szobrot sem sikerült rendbe hoznia azok után, hogy mindaz eltört. A gondolata azonban helyes volt, talált egy aranypénzt. Azon semmi sem volt, sehol sem. Ekkor némileg megörült, de ez pillanatok alatt el is tűnt, a sakálfejű démonok, most az aranypénz. Nyelt egyet, minden a felé mutatott jelenleg, hogy a kapu tényleg bejárat lehet egy túlvilágba. Így most már három különböző mitológiát tudott összetenni. A sakál egyiptomi volt Anubisszal, ahogyan a szkarabeusz is, az aranypénz Sztüx folyón levő révésznek, Kharónnak a fizetsége, amit a görögök a halott nyelve alá tettek, vagy éppen a szemére. Illetve az ajtó, ami mögött Valhalla és Odin csarnokai várakozhattak, a holt lelkekkel, akik ott ünnepeltek és várták a Ragnarök végét. Igaz Átok bácsi azt mondta, hogy ne vesszen el a múltban, de ez a hely is a múlté volt és nem másé. A pénzt is magához vette, a kardot az oldalára akasztotta és a szkarabeusz szobrot is a kezébe fogta és így ment tovább az utolsó előtti állomására.
A kő, amit meglátott pont úgy helyezkedett el, hogy az ajtót ne lehessen kinyitni semmilyen esetben sem, mert megakadjon benne. Annál pedig látta a folyót ismét, ellentétes irányban folyni, azaz tényleg jól gondolta az elején, hogy a „folyó” folyási irányát kell megváltoztatnia, hogy a lótuszhoz érjenek és így nyílhat majd ki az ajtó. Csak ahhoz a követ is el kellett volna vinnie az útból. A szobor nem volt itt kulcs, de érezte, hogy kelleni fog, így nem akarta kockáztatni, hogy jobban megsérül, vagy baja eshet, mert saját maga óvatlan volt. Körbenézett, hogy hova helyezhetné biztonságban, de végül is csak maga mellé tette le a homokba a földre, ahogyan visszament a nagyobb kőhöz, a kardot is letette mellé, hogy ne legyen útban. Végignézte a követ, hogy hol lehet a legjobban megfogni, illetve merre is lehet azt könnyebben a lehető legkisebb erőkifejtéssel mozgatni, eltolni, elforgatni, vagy úgy mozgatni, hogy felállítva egy másik irányba megemelhesse és ledönthesse. Tudta, hogy az ereje nagyobb, mint a megszokott embereké, akik között megszokott fordulni, így remélte, hogy ez elég lesz ehhez, ha talált ilyen fogást rajta, akkor próbálta elmozdítani az útból. Nem teljesen, csak annyira, ha az ajtót sikerülne kinyitnia, akkor az olyannyira nyíljon ki majd, hogy ő maga még átférjen rajta, nagyobbra nem volt szüksége. Ha sikerült megtennie, ha nem, akkor is magához veszi újra a földre tett dolgokat és a vízköpőkhöz megy. Látta és tudta, hogy azok nem sérültek meg és nem látott korábban olyan dolgot sem, amivel a víz folyását megváltoztathatta volna. Így eléggé logikusnak tűnt számára, hogy ahhoz a vízköpőket kell majd felhasználnia, hogy mindezt megtegye.
Most még alaposabban nézte végig őket, van-e rajtuk olyan rész, ami elforgatható, lenyomható. Ha nem talált, akkor fizikailag próbálta mindezt megtenni, a fülüket elcsavarni, lenyomni, esetleg kihúzni, bár inkább befelé betolni a fal irányába, remélve, hogy ettől a terem kezd majd átváltozni jól megszokott ősi-marsi módon. Még azt is elképzelhetőnek találta, hogy különböző módon kell ezekkel majd eljátszania tényleg a kirakós mintájára, így fülelt és figyelt, hogy csak kattanásokig, vagy bármilyen hangig próbálja ezeket mozgatni. A vízre is figyelt közben, hogy változik-e a folyási iránya, az erőssége, és minden ehhez hasonló változást is próbált érzékelni, követni, hátha sikerül előrelépést elérnie ezáltal. Volt még egy ötlete, hogy beteszi az aranyérmét a nyelve alá és úgy próbál az akaraterejével átmenni az ajtón, de ezt teljesen elvetette egyelőre, nem gondolta volna, hogy ennyire könnyedén megadja magát ez a hely. Főleg, ha már az elején azt érezte a kislány, hogy kirakós játékba került és a falakon levő ábrák a vízzel és lótusszal sem erre utaltak, hanem arra, hogy úgy kell ezt megoldania, ahogyan éppen most igyekezett megtenni


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa leteszi a kezében lévő dolgokat, majd a kőhöz megy. Ha két kézzel fogja meg azt, akkor nagyon könnyűnek találhatja a mozgatását. Meg is tudja emelni ha akarja, gond nélkül, de arrébb is görgetheti azt. Görgetés közben a padló sziklájára nehezedő kő mozsár szerű hangot ad ki, folyamatos zajként, ami a mozgását jelzi. Bárhová viheti, ahova akarja a termen belül. Ahogy ezzel foglalkozik Miller eszébe juthat, hogy a rajzon is az egyik hős hasonló sziklát alkalmazott fegyverként a sakál fejű ellenséggel szemben. Ezután Aesa a vízköpőkhöz megy, ahhoz amelyiknek a táljába egy szikla van szorulva és így abból kifolyik a víz. Hiába próbál bármilyen módszerrel titkos gombot, mechanizmust találni, meggyőződhet róla, hogy azok valójában is teljesen szobrok, valami más funkciójuk lehet, mint titkos ajtók és egyéb előnyök. Ezúttal sajnos nem jut közelebb a megoldáshoz és ezt érzi ő is, hogy hiába cselekszik, nem a jó úton jár. Viszont egyre több körülötte, a víz vagy folyó motívum és a csobogó folyékony anyag hangja is több felől hallatszik, egészen hangosan. Egyelőre mozgás még mindig nem érzékelhető, de egy különös érzés miatt Aesa sejtheti, hogy nincs teljesen egyedül a teremben.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Talán Aesa is meglepődött, hogy milyen könnyedén sikerült azt a követ megemelnie, jócskán könnyebbnek tűnt, mint aminek eredetileg kinézett. Egyelőre inkább csak a földön húzta odébb, hogy ne gátolja az ajtót, ha azzal sikerült dűlőre jutnia valamikor. Ahogyan a kővel foglalkozott lett ismerős a mérete, nagysága és a külseje maga, hogy a képen ilyesmivel harcolt az egyik hős a sakálfejű ellenséggel szemben. Ahogyan mindezt realizálta már nem vitte túl messzire, talán még neki is szüksége lehet majd ugyanerre a későbbiekben. Ezek után következtek a szobrok, de azok ezúttal csak tényleg vízköpők voltak és nem szolgáltak semmilyen más funkciót. Azonban, amit sikerült meglátnia, hogy egyre több és több víz és folyó motívum jelent meg a falakon a rajzokon. Vagyis ilyeneket fedezett fel, ahogyan nézelődött és kutakodott. De nem csak ennyi volt, hanem több helyről is kezdett a hangok alapján víz jutni a helységbe, noha ennek nem igen látta a nyomát, mert még mindig csak onnan jött a víz, ahonnan korábban is. A falra nézett, ahol kövek zárták el a víz útját, lehet, hogy onnan kellett volna elpakolnia a köveket? Nem, ez túl feleslegesnek tűnt a számára, aminek haszna sem volt. Ismét körbenézett a helységben, amikor furcsa érzés kezdett úrrá lenni rajta, mintha figyelték volna, úgy érezte, hogy nincs egyedül, noha nem látott senkit sem. Igyekezett úgy tenni, mintha nem is érzékelte volna mindezt, de azért figyelt és még mindig gondolkodott.
- Ó! – szaladt ki a száján.
Víz, lótuszvirág. Mostanra sikerült nagyjából előásnia az emlékeiből mindazt, hogy a lótuszvirág mit is szimbolizálhat itt jelenleg. Nem virág volt a lényeg, hanem a lélek, az egyiptomiaknál a reinkarnációt szimbolizálta, az újraszületést. Illetve más kultúrákban is hasonlóan a lelket, felvilágosodást és megújulást jelképezte, főleg a keletiekben, amennyire tudta, de ebben nem volt teljesen biztos. Most már megértette, vagy legalább is közelebb került a megértéshez a számításai szerint. Ő maga volt a lótuszvirág, ami a falakon volt ábrázolva, neki kellett megújulnia, megváltoznia valamilyen átvitt értelemben újra. Ahogyan akkor ebből következett, hogy az ő harca lesz az, ami ott volt a képeken, lehetségesnek találta, hogy a lények a vízköpők is életre fognak kelni, vagyis így fogják szimbolizálni azt, amit kellett. Viszont akkor már csak egyetlen dolga volt, hogy mindez megtörténjen. Legalább is ha jól értelmezte a képeket, akkor úgy lesz. Ő is szeretett enni és inni, mint az anyja, és a nővérei is, annak ellenére, hogy egyáltalán szüksége sem volt erre. Így már csak emiatt sem okozott neki gondot az, amire gondolt, hogy talán úgy kell tennie.
- Próbáljuk meg – mondta leginkább saját magának.
A fegyverét és a felszerelését magához vette, majd úgy ment vissza az egyik vízköpőhöz, arra még mindig figyelt, hogy meglelje azt a személyt, vagy személyeket, ami miatt úgy érezte, hogy nincs egyedül, a földet figyelte, hogy lát-e újabb nyomot, vagy árnyékokban valakit, a porban. Ha odaért a vízhez, ahol az csobogott, akkor a földön végigfolyó csatornába lépett bele a lábaival, majd az egyik kezével belenyúlt a tálba a szabad kezével, hogy vizet merjen belőle és azt emelte a szájához, majd itta meg a kifolyó vizet és nyelte le. Utána még mindig figyel, nehogy ekkor érje támadás és eközben várja a hatást, hogy lesz-e valami erre az ötletére és tettére.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa nem lát, hall vagy érzékel magán kívül más mozgást vagy személyt, de az érzés megmarad továbbra is, hogy egyszerűen nincs egyedül. A terem közepén lévő csatorna, a hat oldalággal nagyjából húsz méterre van minden a két oldalt a terem falaitól és így a vízköpőktől is. Ettől függetlenül két lépésben ugyan de Aesa mindent meg tud tenni, amit szeretne. Ahogy iszik a vízből az felfrissíti, nem csak egyszerű víznek, de kristálytiszta, hideg és különösen finom folyadéknak érzi, olyan mintha az élet vize lenne. Hirtelen mintha erősebb, ügyesebb és okosabb is lenne tőle. Ettől ismét magabiztosabbnak érezheti magát, viszont ez nem jelent megoldást az ajtó kinyitására. Saját maga belső érzésein kívül nem változik most se semmi, csak a felkavarodott por ül le lassan a teremben. Amikor belelép a csatornába, akkor annak nem túl nagy szélessége miatt a lábaival elzárja a víz útját, ami így felgyülemlik a teljesen szabályos szikla járatban, ennek hatására azonban nem kifolyik a csatorna tetején, hanem egy kis távon elkezd visszafelé folyni. Amint Aesa kilép a csatornából ez a hatás megszűnik és ismét lefelé folyik a víz, a felfogott mennyiséggel együtt. Ahol az egyik kő elzárja a madárszobor lábánál lévő oldalágat, szintén hasonló folyamat zajlik le, de ott a visszaáramló víz azonnal le is folyik, csak pár pillanatig halad felfelé. Ez is csak azért tűnhet fel most Aesának, mert korábban már látta a folyamatot. Más hatása nincs annak amit csinál, minden teljesen nyugodt, mint eddig, és a felszerelését is könnyen magához veheti.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Egyszerre nem ment a kettő, és még mindig nem látott, érzékelt senkit sem, csak érezte a másik valaminek a jelenlétét. Lehetséges, hogy Átok bácsit érezte volna, ahogyan őt figyelte? Még ezt is elképzelhetőnek találta, hogy ez lehetséges. A víz, ahogyan beleivott nem váltotta ki azt a hatást, amit szeretett volna, nem annak volt a megfelelője, mint amit gondolt, de még így is megtapasztalta a pozitív hatásait. Érezte, hogy ismét nagyobb lett az akaratereje, mint korábban, ahogyan odakint az érzésekkel sikerült megtennie, és még okosabbnak is érezte magát, annál is jobban, mint eredetileg. A víz finom volt és frissítő, ennyire finomnak az egyébként íztelen folyadékot soha sem érezte. Ezek után jöhetett az, hogy beleáll a csatornákba és megnézze, hogy mi lesz az eredménye. Könnyedén eltudta állni azt az egyik résznél és meglátta, hogy visszafelé folyt a víz, amíg benne állt, ha kilépett, akkor rendesen elindult újra. Ezt a hatást sikerült újra elérnie, amikor a madár másik oldalán is megtette mindezt. Úgy tűnt számára, hogy mégis az első ötlete lesz az, ami helyesnek bizonyul, amit könnyűszerrel el is vetett korábban, mert túl időigényesnek vélte és rossz megoldásnak. Akkor mégis azt kellett tennie, hogy úgy tereli el a vizet, hogy az elérjen a lótuszig. Végignézett újra az egész teremben, hogy hol is talál itt olyan köveket a leeső törmelékekből, amivel képes lehet arra, hogy mindezt megtegye. Figyelte az oldalágakat, majd szépen ki kell tapasztalnia, hogy miként és melyikeket kell elzárnia ahhoz, hogy tényleg oda ékezzen meg a víz, ahova kellett neki, hogy mindaz elérjen. Ha a hat ággal számol, akkor 720 különböző lehetősége volt arra, hogy megtalálja a helyes módot arra, hogy a vizet ténylegesen a megfelelő irányba terelje és megkaphassa azt az eredményt, amit kell. Ha nem voltak megfelelő kövek, akkor nagyobb darabokat szándékozott széttörni kisebbekre, majd a legegyszerűbb módon igyekezett elérni azt, hogy a vizet jó irányba terelje, az összes kisebb csatornát próbálta lezárni nem egyesével, hanem úgy, hogy egyszerre legyen lezárva mindegyik és így nézi meg a hatást. Figyeli mindet, hogy miként és hol, hogyan, mennyire folyik visszafelé ilyenkor a víz. A látottakat próbálja majd a folytatáshoz felhasználni, ha erre még szükség lesz. Azt próbálja meg ezek után az eredményből kikövetkeztetni, hogy melyiket kell esetlegesen felengednie, hogy megkapja a legoptimálisabb hatást. A célja természetesen egyszerű volt most is. Csak az optimális hatásra törekedett a legkönnyebb módon, mert mostanra már határozottan úgy vélte, hogy ezek a csatornák a kulcsok a kapu kinyitásához és ezek játsszák a kulcsot. Szóval figyelt és ha rájött, hogy melyik ágat, vagy ágakat kell felengednie a csatornáknál ahhoz, hogy a víz odaérjen a lótuszhoz, akkor azokat fogja újra engedni, hogy áramoljon bennük a víz és várja, hogy mindez milyen eredményt is fog hozni, hogy ismét tévedett-e, vagy pedig most már jól csinálta azt, amit kellett.

~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa ahogy végignéz a termen, megvizsgálva a különböző sziklákat és köveket láthatja, hogy a szkarabeusz szobor megmozdítása után a terembe zuhant törmelék között nagyon sok a használható darab. Szinte nem is kell válogatnia, talál kellő méretű letört, vagy elkopott köveket, amik pont megfelelnek a célnak. Ezután elkezdi módszeresen elzárni az oldaljáratokat és így megvizsgálni a következményeket. Sajnos nem tudja egyszerre mind a hat oldalágat elzárni, egymás után az alsó, tehát a folyosó felőli kettőt könnyen elzárhatja, de amint feljebb halad és elzárja a középső ágat, az az ellenkező oldalon lévő eggyel lejjebb lévő ágban - amit éppen eldugaszolt - növeli meg a nyomást, ami kilövi a köveket és ismét szabadon folyik a víz. Ha megpróbálja a másik oldalon is, az eredmény hasonló és mind a két eddig már lezárt ág kidugul, valamint a középső oldalágak is a nyomás miatt egy idő után áttörik saját zárjukat. Ha felülről, tehát a lótusz motívumos szikla ajtó irányából próbálja, a hatás hasonló, csak akkor a fentebb lévő kettő szabadul fel, aminek hatására a víz visszafolyása is megszűnik. Mivel Aesa minden lehetséges megoldást végigpróbál, és az esetleges kizárható lehetőségek, hibák és amiket a próbálgatás közben tanult mind segítik őt. Végül eljut odáig, hogy az alsó kettő és felső kettő oldalágat sikeresen el tudja zárni, és csak a középen lévőkből folyik a víz. Viszont ez így sem elég, a visszafelé folyó vízoszlop éppen nem éri el a lótuszt. Azt már próbálta, hogy a középen lévőket ismét megpróbálja lezárni, legutóbb nem járt sikerrel, akkor is csak elrontotta azt, amit addigra felépített. Így igaz Miller sokat tud haladni, de most valamiért megakad a megoldás megtalálásában. Ennél több lehetőséget hiába próbál ki, nem fog jobb eredményt elérni az oldalágakkal.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Szerencsére Aesa talált magának köveket, amiket használni tudott, lényegében válogatnia sem kellett, mert mindegyik eléggé megfelelt a célnak, amik itt voltak, hála annak a mutatványának, hogy felemelte a szkarabeusz szobrot és a mennyezet kis híján rászakadt. Így nekilátott annak, hogy végigpróbálja a lehetőségeket, vagyis egy részét, amik alapból optimálisnak tűntek, mert a 720 lehetséges verzión végigmenni még neki is időbe tellett volna, végül jó néhány perc próbálgatás és próbálkozás után eljutott ahhoz, hogy a hat csatornából melyikeket kellene lefednie és elzárnia ahhoz, hogy odaérjen a víz, ahova neki kellett a lótuszhoz. Azonban még így sem volt jó, mert mindig túl nagy lett a nyomás és megtörte a gátat, amit a kislány épített. Most már kezdett ezen sikertelenségek nyomán igencsak frusztrált lenni. Hiszen csak pillanatok kellettek volna ahhoz, hogy sikerüljön, aminek kellett. Ami miatt különösen zavarta nem ez volt, hanem az, hogy még mindig nem jött rá arra, hogy itt éppen milyen érzés kellett volna neki, hogy mindezt áthidalja, mert ez a saját próbája és saját világa itt körülötte. Saját magát fogta tartotta és fogta vissza ebben a helyzetben és ettől lett frusztrált is. A nyomás miatt tudta, hogy mit kellene tennie, még nagyobb és több kő kellett egyes helyekre, hogy nagyobb és erősebb gátat kapjon, hogy azokkal akadályozza meg azt, hogy kitörjenek a gátak és megszakadjon a kör, amit létre akart hozni. Így további nagyobb köveket keresett és ezúttal már pontosan, mérnöki pontossággal szándékozott felépíteni azokat a „gátakat” a megfelelő csatornákban. Ügyelt arra, hogy kellően sok és nagy követ is odavigyen és úgy helyezze el őket, hogy a ránehezedő nyomás se tudja se kilövellni ezt, sem pedig áttörni.
- Márpedig most sikerülni fogsz! – mondta határozottan.
Az anyjától örökölt igencsak szigorú és szúrós tekintettel nézett a kövekre és az általa felépített, így hátha kicsivel is, de jobb hatást fog majd elérni. Ekkor jutott eszébe, hogy az előbb éppen csak nem ért el a víz a lótuszig, volt egy mondás, amit az anyja jegyzeteiből olvasott, hogyha „ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez”. Mindennek az értelmezését már egészen kicsiként megértette, így igyekezett ennek az előnyét kihasználni. Két lehetősége volt, két gondolat, hogy hova is vihetne vizet, az egyik természetesen Aesa gondolataiban a lótusz volt, hiszen oda kellett eljuttatnia a képek szerint is, a másik pedig az a talapzat, ahonnan a szkarabeusz szobrot vette el és alóla pedig az aranyérmét. Ez csak egy megérzés volt, hogy lehet, hogy a madárszobor elnyeli a vizet és az adhat kellő lökést ahhoz, hogy elérjen a víz a megfelelő helyre. Hiszen a lótuszvirág, madarak és víz volt az, amit először meglátott, így igazából úgy vélte, hogy mindezzel semmit sem veszít. Néhány pillanatig mérlegelt, hogy melyiket is milyen sorrendben kellene megtennie, míg végül arra a következtetésre jutott, hogy elsőként a madarat próbálja meg és annak azt a kis részét feltölteni vízzel, ahonnan elhozta az aranypénzt. Az egyik, igazából a szoborhoz legközelebb eső vízköpőhöz, vagy tálhoz ment, amiben víz volt és a kezébe mert belőle. Ezúttal a korábbi hatás ellenére sem akart belekóstolni ebbe, csak…
Egy pillanatra megtorpant, visszaöntötte a kezéből a vizet oda, ahonnan elvette azt, majd a felsőjét vette le magáról. Az álruha miatt így is eggyel több réteg ruha volt rajta, mint egyébként szokott lenni, így a felsőjét vette le és azt mártogatta bele a vízbe, ezzel többet tud majd elvinni, mint egyébként a kezében és ez jó ötletnek tűnt a számára. Miután, ha sikerült megtennie és a teljes felsője magába szívta a vizet, akkor azzal ment vissza a szoborhoz és abba a kis részbe igyekezett bele csavarni a ruhából a nedvességet, hogy színültig töltse azt. Volt egy olyan érzése, hogy el fogja nyelni ezt a madárszobor, lehet, hogy a gondolata és a feltevése helytelen, de most valamiért mégis úgy érezte, hogy ez jó megoldás lehet, persze ott volt az 50% esély, hogy ismét bakot lő, de most akarta, nagyon akarta, hogy sikerrel járjon ezzel. Koncentrálni kezdett erre, nem reménnyel próbálkozott és nem is kívánsággal, hanem akaraterővel, hogy márpedig működni fog, ahogyan hangosan is kimondta nem sokkal korábban. néhány szívdobbanásnyi időt végül kivárt így, hogy milyen eredménye lesz, ha a szobor tényleg elnyelte a vizet, akkor tovább csavarta belé azt a felsőből, amíg látható eredmény nem születik, vagy nem éri el, amit kell. Ha nem volt hatása, akkor nem várakozott sokáig, mert nem akarta, hogy a csatornákban levő gátjai időközben megadják magukat, így visszasietett a vízhez, hogy ismét belemártsa és ezúttal a vízkifacsarásos módszert a lótuszvirágnál hajtsa végre, remélve, hogy így már a víz tényleg eléri azt, ahogyan szükséges volt a következtetése alapján.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa könnyen meg tudja tenni, hogy erősebb, nagyobb és precízebben kivitelezett reteszeket, gátakat tud építeni az oldalágakhoz, amik masszív alátámasztással zárják el a kivezetőnyílásokat. Sajnos a víz, mindig találnak magát utat, mind a négy, vagy hat járatnál, csak egy apró rés szükséges, ahol szivárogni kezd a folyadék, majd igen gyorsan az egész gát átszakad. Így Aesa munkája a felépítéshez képest relatívan igen kevés idő alatt romba dől, számára még frusztrálóbb lehet, hogy ez már a sokadik próbálkozása és Ősi-Marsi ismeretei alapján már sejtheti, hogy akármilyen erős zárat is épít, az nem fog kitartani, ha a középső két oldal ág bármelyikét is lezárja. Az akaraterő ezúttal nem segít neki, a víz ugyanúgy mindig találnak valamilyen módot, hogy erősebb legyen nála. Ettől függetlenül a levett felső ruhadarabját használhatja arra, hogy vizet szállítson vele. A hozzá legközelebb lévő vízköpő tálát nem tudja használni, mivel azt egy nagyobb, gömb alakú szikla zárja el, és a víz onnan ki a homokra és a sziklákra ömlik, ahol elfolyik, a második vízköpő azonban megfelelhet számára. A talapzat, ahonnan levette az arany szobrot és kivette alóla az arany pénzt valóban elnyeli a vizet. De nem történik semmi, azért nyeli el a vizet, mert Aesa úgy akarja és ezt ő is érezheti, de ez nincs összeköttetésben a csatorna rendszerrel. Ha több vizet visz oda, azt is elnyeli, eredménytelenül. A lótusznál hasonló módon nem ér el látható hatást, ha vizet locsol a jelképre, az egy pillanatra minden alkalommal zölden felizzik, de ezen kívül nem reagál. Eközben a gátak is teljesen átszakadnak. Ennek következtében most sem ér el eredményt, pedig amikor vízért ment a vízköpőkhöz, elemi módon, belül már érezte, hogy közel jár a megoldáshoz.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Sem a szigorú nézés, sem semmi más nem segített a kislánynak, aki most már tényleg rájött, hogy mindez nem lesz megoldás. A gát nem fog kitartani, ilyenkor nagyon nem szerette az Ősi-Marsi technológiát és kivitelezést, mert az sohasem akart úgy működni, ahogyan kellett volna neki. Duzzogott egy sort ezzel kapcsolatban, hogy mindez így alakult, de legalább a másik két terve valamilyen szinten eredményt hozott, noha azoknak köze sem volt a megoldáshoz, amit keresett. A víz valóban elnyelődött a madárszobornál, de arra hamar rájött Aesa, hogy ez nem volt összeköttetésben a többi csatornával és így hiába tölti meg vízzel az ugyan el fog fogyni, mert a szobor elnyeli, de nem lesz semmilyen más hatása mindennek. Felvonta az egyik szemöldökét, amikor meglátta azt, hogy a lótuszvirágra kilocsolt víz hatására a véset felizzott zöldes színnel. Körbenézett, hogy volt-e ennek valamilyen hatása, de semmire sem jutott vele. A gátak pedig eddigre teljesen át is szakadtak, végül visszafordult a vízköpőkhöz, mert ott érezte, hogy azoknak lesz köze a megoldáshoz. Így most jobb híján, mivel minden máshol elakadt visszaballagott a vízköpőkhöz. Amíg azokat nézte és figyelte ismét több lehetőség vázolódott fel a lelki szemei előtt, ismét a felmenőinek nézőszempontjából kezdte mérlegelni a dolgokat, hogy mit is kellene tenni ezekkel. Most lényegében kettő volt az, amire le tudta szűkíteni a kört, mert a több nézőpontból néhány rész fedte egymást és ugyanarra a következtésre jutottak, hogy azt kellene tenni. Az egyik még teljesen logikusnak is tűnt a kislány számára, a másiktól pedig kissé félt, hogy mi van ha azt teszi meg és akkor elront mindent, még úgyis, hogy az is teljesen logikus volt, de mind a kettő másik szempontból.
Az első pusztán a logika miatt volt az, a másik pedig a falon levő képekből adta magát. Az első nézet az volt, hogy keressen a vízköpőkön valamilyen titkos rést, nyílást, vagy éppen próbálja meg elzárni a belőlük kifolyó vizet. A másodikhoz ment oda, amelyiknél a felsőjét is bevizezte és ezt próbálta megvizsgálni ekkor. Hogy jobban hozzáférjen igyekezett megmászni azt, hogy felülről tudja megtenni mindezt. Jeleket, rajzolatokat, és efféle dolgokat keresett rajta, hogy vannak-e rajta ilyenek. Ha igen, akkor elsőként azokat próbálta értelmezni, ha nem, akkor megnézte, vagyis igyekezet kitapogatni, hogy ahonnan a víz folyik ki, az mennyire széles vájat, hogy eltudná-e tömni, esetleg a kivett aranypénz pontosan beleillik-e a lény szájába és azt oda be tudja-e tenni és így elzárni azt. Ha nem, akkor a kezével próbálta megtenni, hogy befogja a vízköpő száját. Számított arra, hogy teljesen vizes lesz és nem fog sikerrel járni, de azért megpróbálta. Ha valóban nem ért el semmilyen sikert sem ezzel, sem a befogással, sem azzal, hogy keresett rajta valamilyen útmutatást, ez volt, amire igazából számított is, akkor jöhetett a másik része a tervének, a másik lehetőség, amire sikerült következtetnie. Csak picit tartott attól, mert ha azt tényleg megteszi, akkor lehet, hogy vége lesz az egésznek és ténylegesen elbukott. Végül megrázta a fejét, nem, nem kételkedik magában, hanem megteszi és úgy lesz minden, ahogyan szerette volna, azaz kinyílik az ajtó.
Visszanézett a kőre, amit elvitt az ajtóból, már korábban rájött, amikor odébb tolta, hogy el tudja vinni azt a helyéről és meg is tudja emelni, ha kell. A kő pedig pont olyan volt, mint amivel a sakálfejű lényeket támadták a hősök, és a vízköpők pedig sakálfejű lények voltak. ebből pedig következett azaz egyszerű tény, hogy a kővel kellene kárt tennie azokban a vízköpőkben. Próbálta a követ odavinni a vízköpőkhöz, először csak a legszélsőhöz, amelyiknél a víz is kevésbé folyt, ha ez megsemmisül, akkor sem lenne túl nagy gond, jobban jár, mintha egyszerre próbálná mindegyiket. Vette egy nagyobb levegőt és próbált úgy helyezkedni, hogy könnyedén letudjon sújtani a kővel a vízköpőre, ha megvan ez a felállás, akkor próbálja is ezt a tervét végrehajtani pontosan úgy, ahogyan a képen is látta, hogy ott miként tették a hősök a gonoszokkal szemben.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa mint legutóbb, amikor a vízköpőket vizsgálta nem talál semmilyen rejtett gombot, mélyedést, titkos jeleket vagy rajzokat, így ezzel nem jár sikerrel. Ügyességének hála könnyen fel tud mászni a több méteres szobor tetejére, aminek szájából egy nagyjából két centiméter ármérőjű mélyedésből folyik a víz. Ennek lezárása a víz nyomásának és a gravitációs erőnek következtében nehézségekbe ütközik. Kővel, ruhadarabbal vagy más odaerősített záró anyaggal, retesszel nem lehet megoldani, mert a nyomás növekedni kezd és így a vízsugár kilöki maga elől a szilárd anyagot. Ha többször próbálkozik, akkor azonban Aesa kezeivel képes lezárni a rést, aminek következtében a víz a többi vízköpőnél erősebben kezd folyni, azonban más hatása ennek nincs. Ahogy várta a művelet közben a vízsugár őt is teljesen eláztatja, valamint nagy ívben a falakat és a földet is vízzel borítja be. Sajnos ennek sincs semmilyen eredménye, nem befolyásolja az ajtó nyílását. Az érme sem illik a nyílásba, tehát az sem jelenthet megoldást.
Ezután Miller úgy dönt, hogy a másik, offenzívabb módszert próbálja meg. A sziklát gond nélkül meg tudja emelni, fejlett izomzata és vázrendszere miatt ez számára nem jelent gondot, ellentétben az átlagos földiekkel szemben, vagy olyan személyekhez képet a Spear-ben, akik nem rendelkeznek beültetésekkel. Megemelve a sziklát készül lesújtani a vízköpőre és ahogy ezt megteszi, a szobor meglepő módon visszahúzódik a falba, így nem tudja eltalálni és elpusztítani, viszont a gömb alakú kő belecsapódik a tálba, és szinte tökéletes módon beleillik abba, lezárva azt. Így a vízköpőből kifolyó víz, nem tud lefolyni a tálban.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Amikor először próbálkozott azzal, hogy bedugaszolja a vízköpőket semmilyen eredménnyel nem járt, ahogyan arra igazából számított is. Csak annyit sikerült elérnie Aesa-nak, hogy tényleg nyakig lett csurom vizes, meg sikerült megállapítania, ha elzár egyet közülük, akkor a többiből erősebben fog folyni a víz, de semmi mást. Most már tényleg frusztráltan készült ekkor agyoncsapni a kővel a vízköpőt és talán a saját legnagyobb meglepetésére, de sikerült megtennie mindezt. Vagyis majdnem sikerült megtennie, a vízköpő azelőtt, hogy elérte volna a kő visszahúzódott a falba és a kővel pedig letudta fedni a tálat és így a víz nem folyt ki belőle. Durcásan nézett az egészre, ez így túlságosan könnyű volt. Már tudta, hogy túlkomplikálta az egészet és láthatóan a falon levő rajzokat tényleg szó szerint kellett venni, amint ott voltak. De most már legalább tudta, hogy miket kellett elzárnia ahhoz, hogy a víz tényleg elérkezzen a lótuszhoz, ahogyan azt kellett tennie. Így viszont már tényleg ott volt a megoldás kapujában és tovább nagyon gondolkodnia sem kellett. Még mindig alig akarta elhinni, hogy a legbugyutábbnak tűnő megoldás volt a ténylegesen jó. Igaz Ősi-Marsi technológia így nem volt olyan nehéz ezt elfogadnia, csak inkább annak a ténye lepte meg, hogy pont az a nézőpont bizonyult jó megoldásnak, amit talán ő maga soha sem gondolt volna. De legalább megállapíthatta, hogy az Áz hadistenek gondolkodási módja megfelelő lehet az ősi-marsi technológia könnyebb megértéséhez és ez egy olyan lecke volt ezáltal, aminek akár még későbbi is a hasznát veheti. Az ajtó felé nézett, majd a kövekre.
- Most már akkor is kifogsz nyílni! – mondta az ajtónak.
Már korábban a próbákkal kiszámolta, hogy az alsó kettő és felső kettő oldalágat sikeresen el tudja zárni, akkor a víz eljuthat a lótuszvirágig. Hiszen az épített gátakkal is sikerült megtennie, csak mire elért volna oda, akkor törte át mindig a víz a gátat és nem jutott el a megfelelő pontig. Most viszont ettől, ha tényleg lezárta őket, akkor nem kellene ettől félnie. A kövekhez ment, hogy keressen olyan megfelelő köveket, amik jók lesznek arra, hogy lezárják a többi tálat. Ha talált ilyeneket, akkor elindult vissza egyesével a többi még olyan vízköpőhöz, amit le kellett zárnia, azaz a maradék háromhoz, ahol megpróbálja eljátszani ugyanazt, amit az elsőnél tett, azaz a kővel ütést indít a sakálfejű vízköpő felé, hogy az visszahúzódjon a falba, majd a kővel lezárni igyekszik a tálat, amibe a víz belefolyt, illetve kifolyt belőle, hogy mindezt megakadályozza ezzel. Így szépen sorban haladni igyekszik ezzel a cselekménnyel mindaddig, amíg végül csak a két középső ág nem maradt, ahonnan a korábbi tapasztalatai és számításai szerint elegendő erősségű víz folyhat ki a csatornába, hogy az leérjen a lótuszvirágig. Ha elért eddig a pontig, hogy az utolsó tálat is lezárja, akkor feszült figyelemmel és izgalommal kezdi figyelni, hogy végre sikerül-e elérnie azt, ami a feladvány volt és ezúttal már önmagától és a feladat megoldásaként izzik-e fel a lótusz a falon. És persze ezzel együtt azt is várta, hogy végre kinyíljon azaz ajtó, ami előtte volt.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
A teremben hat vízköpő van, mindegyik a falakon, az oldalágakkal szemben, ezek közül kettő már le van zárva, egy a benne lévő törmelék miatt, a jobb felső, de ez már akkor így volt, mikor Aesa megérkezett, az alatta lévőt pedig, a jobb középsőt ő maga zárta le, így nem három hanem négy vízköpő van még hátra. A teremben a lezuhant sziklák között könnyen talál öt-hat másikat, ami pontosan illeszkedik a vízköpők táljaiba. Ha akarja mind a hatot le tudja zárni, ezzel az összes víz elfolyik és megnedvesíti a száraz, homokos földes padlózatot. Ezután a csatorna felső és alsó kettő oldalágait is képes elzárni, és valóban a középső két oldalágban megnő a nyomás és sokkal több víz folyik ki. Azonban a felfelé folyó vízoszlop ekkor sem éri el a lótuszt, hiába zárja le mind a négy oldalágat és mind a hat vízköpőt, így egy kicsit csökken a nyomás a várthoz képest. Sajnos így még most sem tud tovább jutni, de már sejtheti, hogy valószínűleg a vízköpőknek is van egy megfelelő lezárási képletük, ahogy a csatornának is. Ez viszont már nem jelenthet nehézséget Aesa számára. Ha időközben figyel másra is érezheti, hogy a vízköpők és még egy ismeretlen helyről árad az érzés, hogy valaki vagy valami figyeli őt. Ez az előbbi mozgások után nem túl meglepő Aesa számára, hiszen a szeme láttára mozdult meg a vízköpő.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa tovább folytatta, amit eddig is tett és hamarosan sikeresen elzárt minden, amit kellett. Azonban még mindig nem jutott semmire, mert a víz ugyanúgy nem ért el a lótuszig, mint eddig. De legalább azzal nem volt már gondja, hogy mik voltak a megfelelő lezárandó oldalágak. A vízköpőkre nézett, már tudta, hogy azoknál is ugyanúgy kellett kirakóznia, mint eddig. Már csak meg kellett szóval találnia a megfelelő sorkombinációt, hogy mi lehet az, amelyiknek hála kellően nagy lesz a nyomás és elér a víz végre valahára oda, ahova kell neki. Így most elsőre akkor levette a kövekről a zárást, hogy ezzel újra előhívja a vízköpőket is, hogy kipróbálhassa majd a variációkat, hogy eljuthasson arra a pontra, ami neki kellett. Természetesen továbbra is figyelt más felé is, hiszen még mindig érezte, hogy figyelik, így most már tudta, érezte, hogy nem csak a vízköpők felől figyelték őt, hanem volt még egy másik hely is, de azt egyelőre nem tudta beazonosítani. Saját maga az ajtót tippelte volna, hogy onnan, de nem lehetett biztos benne. Néhány pillanatig teljesen megmerevedve állt és figyelt a vízköpők majd az ajtó felé, a legapróbb neszre is figyelve, de ha még mindig nem történt semmi sem, akkor visszatért a feladata felé, hogy azzal foglalkozzon. Az megvolt továbbra is, hogy sorrendben kellett ezeket elzárni, csak a sorrend nem volt mindegy. Újra a falra nézett, hogy ott megkeresse a rajzokat, véseteket, hogy azok elárulnak-e számára valamit. Eddig nem így kereste, hogy funkciója is legyen, azt nézte, hogy azon volt-e valamilyen ábrázolás, vagy jel, aminek következtében megtalálja azt, hogy mi lehet a megfelelő sorrend, a képeken elhelyezkedő sakálfejű lények számát nézte, hogy ahol több lehet, az magasabb számot jelenthet, ahol kevesebb, az a kisebbet. Ha ilyen nem volt, akkor ősi-marsi szimbólumokon keresett számomra utaló nyomot, ha ilyet sem látott, akkor az adott vízköpőnél és az előtte levő területen, talapzaton kutatott ilyen után úgy is, hogy elsöpri a homokot az adott rész aljától, hátha oda volt valami bevésve.
Ha semmi ilyesmire nem bukkant egyáltalán, akkor következhetett az a fajta módszer, amit már a megfelelő lezárásnál is alkalmazott, hogy egyesével kezdi lezárni őket és így figyeli jobb híján azt, hogy a víz milyen reakciókat mutat, hogy mikor kezd erősebb lenni a folyás, vagy mikor nem. Először egyesével próbálja végig ebben az esetben a szükséges alsó és felső kettősnél haladva az egészet. Ahol a legerősebb lesz a nyomás és nagyobb a víz folyása azt hagyja majd bent elsőként. Utána következhet az, hogy immáron csak a hiányzóknál fedi le ismét egyesével, majd így haladva módszeresen szépen lassan tovább, amíg végül előbb vagy utóbb meg kell kapni a megfelelő kombinációt, ha tényleg ez volt a feladvány ebből a szempontból. amennyiben szükségessé válik az, hogy a már alapból lezárt részt is újra megnyissa, hogy bevehesse a kombinációk kiszámításába és próbálgatásába, akkor azt is megteszi és onnan is lepakolja a köveket, majd a próbálkozás közben visszateszi. Úgy számolt, hogy ezzel jó néhány percig el fog tartani, ennek ellenére nem sietett, figyelte a legkisebb változásokat nem csak a víznél, a falakon, illetve a földön is, hátha meglát ott valamit. Illetve fülelt is, hátha a helyes kombinációk valamilyen hangot is adnak, mint a régi zárak, ha jól forgatja az ember benne a kulcsot, vagy eltalálja a számot a nem digitálisaknál, hanem a régebbi manuális fajtáknál.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa néhány pillanatra meg se rezdül, mozdulatlanul figyeli a környezetet, de nem vesz észre mozgást vagy jelenlétet saját magán kívül, de még mindig érzi, ugyanonnan, hogy figyelik. Ezután közelebb megy és megvizsgálja a falakat illetve a vízköpőket, további célra vezető jeleket keresve. A vízköpőkön továbbra sincsenek jelek, a falakon pedig a már felfedezetteket láthatja újra, amiket eddig nem tudott értelmezni, de természetesen megpróbálhat újra. Amikor viszont a vízköpők lábainál, pontosabban előttük a homokban kezd jeleket, akkor sikerrel jár, a legtöbb helyen a lerakódott homok, kő és egyéb törmelék olyan vastag, hogy nem tud eljutni a padlózatig, kivéve a bal oldali középső vízköpőnél. Itt egy nagyjából negyven centiméteres háromszög alakú jelet lát, ami a padlózat egyik lapjába van maratva. Természetesen nem tudhatja, hogy a többi vízköpőnél is van-e ilyen vagy ez valóban egy jel, valamint értelmezni is képtelen. Korábban nem látott ilyet és az egyszerű geometriai alakzat túl sok mindent jelenthet és jelezhet, így semminek nincs túl nagy valószínűsége.
Ezután belekezdhet abba, hogy egyesével próbálja végig a lehetséges variációkat. Könnyen megtisztítja az eddig elzárt vízköpők táljait, ami a törmelékkel lezártat kivéve gyorsan megy, majd egyesével megpróbálja mindegyiket megvizsgálni. Látja az egyes lezárásokbál a nyomás emelkedését, másoknál a csökkenést, valamint valóban hall kattanás, csúszás szerű hangokat a falak felől. Pár perc kísérletezés és jó következtetés, megfigyelés segítségével eljuthat a helyes megoldásig. A csatornánál a két folyosó felőli és a másik kettő ajtó felőli oldalágat kell lezárni, és a szabadon hagyott két középső oldalággal, két oldalt a falakon lévő vízköpőt kell lezárni. Így a középső oldalágak elvesztik a nyomásukat, és a gátak már nem sérülnek. A vízoszlop lassan eléri az ajtót. Más megoldás nem lehetséges, csak ez, de ez könnyen kikövetkeztethető. Ahogy vízoszlop visszafolyik az ajtón áthaladó járatban a lótusz zölden felizzik. Ezután a kör alakú ajtó, oldalra kezd el tolódni, gyakorlatilag gördülni. Ezzel szabaddá téve a kör alakú szikla járatot. A szikla mozgásának hangja igen hangos, de nem elviselhetetlen. A kijárat túloldalán egy homokos emelkedő majd a felszín látszik.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Még mindig nem látott és hallott semmit sem, csak az érzés volt meg, hogy még mindig figyelik, ami most már egyre jobban kezdte zavarni. A falakon semmi újat nem talált, ahogyan a vízköpőkön sem, de ahogyan a talapzat elől elsöpörte a homokot már voltak jelek, vagyis annál az egynél, ahol képes volt mindezt elérni. Szinte mindenhol túl sok volt a lepotyogott kő ahhoz, hogy ezt megtudja tenni. Nem mintha értett volna belőle bármit is abból a háromszögből Aesa, amit látott. Ahhoz tudnia kellett volna, hogy mi van a többi helyen, hogy legyen ennek valamilyen értelme, vagy rájöjjön, hogy ez számolás akart-e lenni, vagy micsoda. Kellett volna számára valami, amivel össze tudja hasonlítani, vagy amivel össze tudja vetni, hiszen a megfejtésekhez mindig kellett valami ilyesmi, főleg ha idegen nyelveket, szimbólumokat akartak értelmezni. De mivel most ilyesmije nem volt a kislánynak ismét elakadt ezzel. Mindezek után jött az, hogy végigpróbálja a vízköpőket, hogy milyen sorrendben kellene eltűntetni azokat, hogy megkapja, elérje, amit akar. Valóban úgy történt, ahogyan várta a víznyomás erősödni, vagy épp gyengülni kezdett, illetve a „zár” hangja is igencsak nagy segítségére volt abban, hogy megtegye, amit akar. Pár perccel később pedig végre valahára elérte azt, amit kellett. Ha korábban hallgat arra a megérzésére, hogy a „brutális” és egyszerű módszert alkalmazza a bonyolítás helyett már régen megoldotta volna a gondot. Figyelte, ahogyan a nyomás megszűnt az oldalágakban és középen a víz végre odaért, ahova kellett a lótuszvirághoz. Figyelte, ahogyan a minta ismét felizzott zölden, és végül meghallotta, ahogyan a zárszerkezet is működésbe lépett. A fülét befogta, mert kellően hangos volt, ahogyan az ajtó kinyílt és Aesa átleshetett rajta, hogy mi is van a túloldalán. A homokos emelkedőre pillantott, majd közelebb ment az ajtóhoz és felnézett, ahol látta a kijáratot is. Most szedte össze a felszerelését, az aranypénzt, a szkarabeusz szobor mindkét darabját, magát a szobrot és a letört darabját is. A felsőjéből kicsavarta a vizet és a derekára kötötte azt, majd még a kardot is magához vette. A jobb kezében tartotta a fegyvert, a szobrot és az aranypénzt a balban. Még egyszer végignézett a termen figyelmesen, hátha sikerül kiszúrnia, hogy honnan is figyelték őt eddig, ha nem, akkor végül megpróbál átlépni az ajtón a ki a csarnokból az emelkedős részre. Ha sikerült megtennie, akkor nekilát annak, hogy megmássza az emelkedőt felérjen a kijárathoz. Mint eddig is, most is óvatosan teszi, figyel az esetleges csapdákra, itt a felfelé vezető utón is kutatja annak a helyét, hogy honnan is figyelhették őt, vagy van-e valamilyen titkos ajtó, kijárat. Meg persze a korábbiak miatt a jeleket is, hátha megint lát ősi-marsi betűket, szimbólumokat, esetlegesen instrukciókat, mint az előző helységben, ahol a sakálfejűekkel harcoló jók voltak. Ha lát, akkor azokat igyekszik jó alaposan megnézni, értelmezni, majd ha felér az egész emelkedő tetejére, akkor óvatosan kémlel ki onnan, hogy mi fogadja odafent a továbbiakban.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa az ajtó kinyílása után könnyedén magához tudja venni a felszerelését, a ruháját, fegyverét az érmét és a szobrot is, mivel nem visz túl sok mindent, így még kényelmesen is tud mozogni. Amikor visszanéz a terembe, ugyanazt érzi, amit korábban is, hogy mintha a vízköpők figyelnék őt, hátukkal visszahúzódva a falba, de fejeik még így is kiemelkednek és így ha valóban élők lennének láthatnák őt. A lejtőn elindul felfelé, de a legnagyobb akadály számára nem a lehetséges csapdák vagy egyéb váratlan események, hanem a homok. Ahogy megy előre, minden lépésnél egy kicsit lejjebb süllyed a sárga, forró anyagban. Ha tovább keres olyan pontokat, ahonnan figyelhetik őt nem talál egyet sem, sőt még csak gyanús jel sincs, hogy lenne egy titkos terem, épület, lejáró, folyosó vagy egyéb hely. Úgy tűnik ez valóban csak egy egyszerű kijárat a kirakós megoldása után. De mivel óvatos és lassan halad a homokon is biztonsággal fel tud érni. Mivel eddig egy földalatti teremben volt, ahonnan látta az eget, most jut fel a felszínre. Felérve először kissé elvakítja a szembe sütő fény, de szeme másodpercek alatt hozzászokik az új értékek és kitisztul a látása. Teste ezen kívül nagyobb hőmérséklet változást is jelez, sokkal melegebb van kint, mint a másik a teremben, a teste ehhez is azonnal hozzászokik, de jelzi számára. Felérve egy kisebb domb tetején áll. Körülötte mindenhol, kihalt, száraz sziklasivatag és növényzet nélküli, fekete hegyek, a horizontvonalig nincs nyoma semmilyen életnek. Vele szemben egy kihalt ősi város terül el.

A romok igen tiszták és jó állapotban vannak, nem fedi őket olyan nagy részben homok, kő vagy törmelék, a legkisebb utcák is bejárhatóak. Most Aesa nem érez semmilyen konkrét célt, hogy mit kellene tennie, de a romvároson kívül nincs más a környéken. Valamint az erőd a város felett igen jó állapotban van. Ha Aesa úgy dönt és elindul a város felé, akkor hosszú ideig nem talál ki a kusza, rendezetlen kis utcák hálózatából és nem is igazán tudja hol helyezkedhet el.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Az ajtótótól, ahogyan Aesa visszanézett a kellemetlen érzése még mindig nem múlt el teljesen, hogy azok a valamik figyelik őt és most innen még úgy is tűntek azok a sakálfejű vízköpők, mintha életben lettek volna. Emiatt örült a legjobban talán annak, hogy otthagyhatta végre azt a termet, ahol eddig volt. A felszerelésével a kezében ért fel az egész emelkedő tetejére. Amíg végighaladt a rövidke folyosón hiába nézte és figyelte a falakat semmit sem vélt felfedezni ott. Tényleg csak kijárat volt, a homok miatt pedig nehezen haladt, arra már itt magától is rájött, hogy valószínűleg odakint tényleg valamilyen sivatagos környezetbe érhet majd, ahol meleg van. A lábának még a nadrágon és cipőn felül is forró volt a homok, hiába voltak azok rajta. Szerencsére az esetleges csapdák miatt óvatosan haladt egyébként is felfelé, így a lépteit követő lepergő homokok nem voltak számottevőek, ez nem akadályozta különösebben. Tudta, hogyha rosszul tette volna mindezt, akkor az egész akár le is sodorhatta és maga alá temethette volna őt. De mindez nem történt meg, és hamarosan végre felért, az első, ami fogadta, hogy a nap fénye a szemeibe sütött és a levegő forróságát is megérezte. Mire igazából ezek eljutottak a tudatáig a teste már jelezte, hogy alkalmazkodott is mindehhez, így ettől a pillanattól kezdve egyikkel sem kellett különösebben foglalkoznia, ha lesz változás, azt a szervezete úgyis jelezni fogja újra. Így most nem volt más dolga, hogy körülnézzen és egy csodás látvány nyílt a szemei elé.
- Hű! – szakadt ki belőle ismét.
Tetszett neki, amit látott, noha nem volt olyan szép és lenyűgöző, mint azok a viking dolgok, amiket az anyukája mutatott neki a tanulmányai során, de ez is kellően szép volt, így igencsak lenyűgözte a kislányt. Végignézett onnan az egész városon, ahol volt, úgy tűnt neki, hogy arab, illetve némileg egyiptomi vonások voltak a városon, legalább is azok alapján, amiket az anyukája tanított neki és mutatott. Ez a része a helynek legalább is szép volt, a távolban levő fekete hegyek és egyszerű sziklasivatag már nem volt ennyire barátságos. Életet keresett, de nem látott, valószínűleg nem is fog semmi ilyesmit találni. Néhány pillanatig még kivárt, hátha kap valamilyen konkrét feladatot, vagy ismét megérzést, mint korábban is Átok bácsitól, de erre most hiába várt, mert nem történt meg. Úgy tűnt, hogy szabad kezet kapott, akkor pedig nem volt más hátra, mintsem…
- Előre! – mondta ki.
Ezzel már indult is lefelé a dombról, ahol volt, hogy teljesen közelről, konkrétan az utcákról nézze meg a romos városkát magának és úgy fedezhesse fel azt magának. A felszerelését még mindig a kezében, és magán vitte és így ért be az első utcába. Azt hamar sikerült kitapasztalnia, hogy bárhova be tudott menni az utcák közül, a legkisebbe is. Az egész olyan volt, mint azok a kalandozó felfedezős videojátékok, amiket még ő maga is szeretett. Amire itt igencsak hamar rájött, jó néhány perc után az az volt, hogy eltévedt. Mivel nem látott felfelé, nem voltak táblák, se hasonlók fogalma sem volt, hogy merre járhat és merre kellene mennie. Igazából saját magának célul a várat lőtte be, hiszen az Aesa-nak tetszett, szép nagy volt és azokon a helyeken minden mesében és történetben igencsak jó dolgok szoktak lenni. Most is így vélte, így azért akarta azt megnézni magának. Mikor rájött, hogy nem fog tudni kikeveredni innen, akkor torpant meg az egyik utcán, ahol éppen volt. Körbenézett a romos házaknál, utcán és olyan helyet keresett, ahol könnyedén feltud mászni valamelyik ház oldalán annak a tetejére, hogy onnan nézzen körbe. Igazából titkon reménykedett benne, hogy a házak tetején is lehet közlekedni és úgy mégiscsak könnyebben, és gyorsabban tudna haladni a célja felé. Ha talált ilyen házat, falat, akkor mindezt megteszi, és onnan néz körbe. A lehető leggyorsabb és legkönnyebb utat kereste a szemeivel, amivel eljuthat a vár irányába. Vagy, ha talált olyan utat, hogy így itt a város felett a romok tetején tudná megtenni ezt az utat, neki az is tökéletesen megfelelt.
Amíg ezeket az utakat és lehetőségeket számolta még valami az eszébe jutott, odabent a föld alatt a csarnokban érezte még, hogy a szkarabeusz szoborra még szüksége lehet, noha nem érezte azt, hogy most jött volna el ez a pillanat, de mégis támadt egy ötlete. Ott, ahol volt keresett egy laposabb, simább részt, ahova letudta volna támasztani a szobrot anélkül, hogy attól kellett volna tartania, hogy felborul, vagy leesik a földre. Ha ez megtörtént, akkor hagyta, hogy a nap fénye rávilágítson a szoborra, ha ettől nem történt semmi sem, akkor egy kis homokot szórt rá felülről, hátha történik valami. Igazából tudta, hogy 92% esélye van arra, hogy semmi sem fog, így nem is fűzött sok reményt ahhoz, hogy valamilyen holografikus útmutatás tűnjön elő a szoborból, így ha a gyanúja bekövetkezett, akkor újra felveszi a földről a szobrot és a korábban kinézet útvonalon indul majd tovább előre.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa le tudja támasztani stabilan a szobrot. A nap éles fénye valóban rávetül és vakító fehéren visszacsillan a tükör szerű arany felületről. Ez egy rövid ideig vakító hatást kelt, de szinte azonnal Miller szervezete alkalmazkodik ehhez. Azon kívül, hogy a szobor fókuszálja a fényt, semmi nem történik, ezért Aesa homokot hint rá, sajnos ennek sincsen különösebb hatása. Mivel ezzel nem ér el eredményt tovább indul. Az egyik romos, félig lerombolt lépcsőmaradványnál fel tud jutni az egyik vastagabb, két méter széles fal tetejére. Onnan már belátja a teljes alatta lévő területet és könnyen tud tájékozódni. Azonban a fotografikus memóriája ellenére valószínűleg a látott kép nem segítene, ha visszamenne az utcákra. Korábban, a mikor a város irányába indult, még a magaslatról ugyanúgy látta a külső utakat, de azokat az információkat sem tudta felhasználni. Könnyen kikövetkeztetheti, hogy az egymásba érő, egymáshoz igen hasonló labirintus szerű sikátorok folyamatosan változnak ha benne mozog, a tudata változtatja azokat önkénytelen. Így kénytelen más módot találni. A romok, házak, falak teteje mind nagyjából egy magasságában van és a köztük lévő rések sem nagyobbak három vagy négy méternél. Ez megfelelő számára, hogy fent haladjon tovább, amit könnyen és gyorsan meg is tud tenni. Percekig gond nélkül mehet a vár irányába, nem lát semmi különösebbet, néha más útvonalat kell keresnie, hogy ne kelljen ismét az utcákra lemennie, de ez nem jelent gondot számára. Az egyik pillanatban, bal oldalról lát a perifériájából valamilyen mozgást, ha odanéz nagyjából magával egy vonalban, tíz méter távolságba egy fekete ruhás alak fut végig a romok tetején, akárcsak ő. Egy ideig pontosan mellette halad az alak, majd az egyik kezével int a lánynak.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Úgy tűnt, hogy Aesa számára az volt a legjobb dolog, hogy felmászott az egyik épület tetejére, hogy ott fent menjen tovább, mert jobban látja a dolgokat is, mint lentről. Ahogyan innen fentről nézett körbe kellett rájönnie, hogy nem ugyanazt látja, min fentről a dombról, pedig a fotografikus memóriájának hála pontosan emlékezett, hogy miként néztek ki az utcák a kijárattól, és akkor is, amikor lefelé haladt a dombon. Lent az utcák egy újabb rejtvény voltak, mert most már közel sem olyanok voltak az utcák, mint nem is olyan régen. Váltakoztak, megint a saját elméje játszott vele, de most előbb jött rá arra, hogy lent nem fog tudni haladni, mielőtt realizálta volna, hogy miért is nem. Most a korábbiak után hallgatott arra, hogy a könnyebb utat kellene választania és azt is tette, helyesen. A szobor nem tett semmit a napon, ahogyan a homok sem rajta, de még a szemének is újra alkalmazkodnia kellett az erős fényhez, amit a szkarabeusz szobor vert vissza a nap hatására a szemébe. Ahogyan magához vette újra a szobrot elindult a tetőkön és falakon itt fent, amik szerencsére nagyjából egyforma magasak voltak. Amikor ugrania kellett a távolságok ott sem voltak nagyobbak három-négy méternél, amik még neki ilyen fiatalon sem okoztak nagy nehézséget az ereje és az ügyessége miatt. Így könnyedén át tudta hidalni ezeket és haladni a célja felé, amit kinézett magának. Néha ugyan meg kellett állnia, hogy egy-egy nagyobb hiányzó részt és egyebet megkerüljön és módosítsa optimálisra az útvonalát, de mindezt ez idáig könnyedén megtudta tenni és nehézségek nélkül tudott tovább haladni. Hosszú percek teltek el, de még mindig nem látott semmilyen élőlényt, se semmi mást, hanem teljesen egyedül volt. Addig, amíg mozgást nem látott a szeme sarkából.
- Hé! – mondta halkan és meglepetten.
Ekkor torpant meg és kapta arra a fejét, ahonnan a mozgást látta, a szeme nem csalta meg, mert valóban meglátott valakit, egy fekete ruhás alakot. Mivel az nem indult felé, így úgy vélte, hogy nem ellenség, így Aesa is elindult tovább, ekkor már végig követte az alak mozgását, a mozdulatait is figyelte, hogy miként mozog, mik lehetnek a szándékai, ezt próbálta kideríteni. A mozgásnál, ahogyan azt figyelte próbált rájönni arra, hogy látott-e már ilyesmit korábban, hogy mi alapján mozog, valamilyen betanult módon, akkor miben tanulhatta, ha nem, akkor mennyire ruganyos és ösztönös a másik mozgása, hogy egy harcossal van-e dolga, vagy pedig csak egy teljesen átlagos személlyel. Hamarosan meglátta azt, hogy intett is az alak neki. Egyértelmű volt a kislány számára, hogy azt akarta a másik, hogy kövesse őt. Aesa ekkor nagyon kicsit lassított a tempóján, hogy ismét végigmérhesse azt a részt, ahol a másik volt, hogy miként tudna oda közel jutni hozzá, illetve, hogy miként menekülhetne el onnan, ha az szükségessé válik, mert a másik rátámad. Így azt is nézte a fekete ruháson, hogy van-e fegyverzete és ha igen, milyen.
- Ki vagy te? – kérdezte.
Nem igazán várt választ, vagyis nem remélt, ez volt a pontosabb kifejezés. Nem állt meg egy pillanatra sem, a nézeteit, amik szerint nem kellett volna odamennie hozzá elfojtotta és inkább haladt az alak felé, közben fenntartva azt az utat, amivel tudja követni is a másikat. Egyik ház tetejéről ugrott a másikra, ugyanúgy, mint eddig. Közben arra is ügyelt, hogy figyelje, hogy az alak merre halad tovább, ha ment és nem csak bevárta őt, hogy melyik irányba mennek, nem nagyon szeretett volna eltérni a saját ötletétől, miszerint a kastélyhoz elérni, mert az jó állapotban volt és hátha ott talált volna még valamit, aminek a hasznát veheti. Ha sikerül valamikor megérkeznie a másikhoz közel, akkor a biztonság kedvéért tartja a három-négy méteres távolságot tőle, amíg nem sikerül valamit megtudnia a másik személyazonosságáról, vagy éppen szándékairól. Leginkább azért, mert nem tudta, hogy mire számíthat, számítson, és úgy vélte, hogy ez a távolság kellően elegendő lesz arra, ha a másik meg akarná támadni, akkor neki legyen ideje és lehetősége arra, hogy kitérjen az esetlegesen támadás elől. Megannyi kérdés merült fel benne, hogy hova mennek, mi ez a hely, de ezek túlságosan is gyerekesek lettek volna az adott helyzetben, legalább is így ítélte meg Aesa mindezt. Így a számára legkézenfekvőbb és talán némileg katonás gondolkodás móddal tette fel a számára végül egyetlen helytálló kérdést.
- Miért vagy itt? – kérdezte. – Hogy segíts nekem, vagy hogy hátráltass?


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa figyeli a fekete ruhás férfi mozgását. Nem ismeri fel, hogy milyen korábban látott mozgásminta, képzés vagy módszer szerint halad, de a másik minden egyes lépésénél érződik, hogy mennyire hajlékony és gyors a teste, valamint, hogy igen sok tapasztalata van. Valószínűleg képzett harcos, aki több harcművészetet is behatóan ismerhet. Ezután Aesa miközben még mindig a romok felett futnak, fokozatosan közelítve, átugorva kisebb-nagyobb falak, épületek közötti részeket meg tudja közelíteni az ismeretlent. Azt ez egyáltalán nem is zavarja, lelassít valamivel és hagyja, hogy biztos távolságból ugyan de egymás mellett tudjanak haladni. A feltett kérdésre nem felel, csak Aesára néz, majd újra maga elé néz és a mozgására koncentrál. Végül lelassít és ha Aesa is így tesz, akkor egy oszlopsorral körülvett romos belső udvar, kert felé érnek. Pontosan a párkányon állnak meg, ahonnan le lehet látni a kihalt belső részekre. Ekkor a férfi, akinek egész testét a testéhez illeszkedő fekete ruházat borítja és az arcát is egy fekete kendő fedi, a lány felé fordul. A kérdésre csak megrázza a fejét, majd egyik kezét felemelve jelzi, hogy nem akar ártani a lánynak. A reakciók alapján Miller azonnal tudhatja, hogy igen nagy eséllyel a vele szemben álló nem tud vagy nem akar verbálisan kommunikálni, ezért testbeszédet és kézjeleket használ. A viselkedése alapján viszont egyértelmű,. hogy Aesa oldalán áll, tehát segíteni fog neki. Egy idő után mereven az arany szkarabeusz szobrot kezdi nézni, majd felnéz, egyenesen Aesa szemébe és a szoborra mutat. Ismételten szavak nélkül.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa arra ugyan nem jött rá, hogy hova tartozhat a férfi, akit figyelt, de azt igencsak hamar sikerült kikövetkeztetnie, hogy valóban egy gyakorlott, harcos személyről van szó. A mozgása teljesen erről árulkodott a kislány számára. Látta rajta, hogy hajlékony és ruganyos a mozgása és minden rezdülése, ami tapasztaltságról árulkodott számára, ahogyan arról is, hogy valószínűleg több harcművészetben is jártas lehet az illető. A lényeg a kislánynak az volt, hogy sokkalta tapasztaltabb a másik, mint ő, és ha akarná, akkor valószínűleg könnyedén elkaphatná őt és legyőzhetné, ha esetlegesen harcolni akarna vele. Ennek ellenére Aesa közeledett felé és feltűnt neki, hogy amint a férfi észrevette azt, hogy közeledik felé a lány lassítani kezdett valamelyest hagyva, hogy beérhesse, vagyis a közelbe érhessen a kislány. Aesa kellően jól igyekezett megfigyelni a másik mozgását a ruhán át is, hogyha később szüksége lesz hasonló mozgásra, akkor azt a férfi nyomán megtudja tenni. Ezért is szerette a harci leckéket, mert egy idő után egyik sem volt kifejezetten nagy kihívás számára, sem a mesterei. Az anyja tudott meglepetést tartogatni neki, hiszen olyan sokféle harcmodort ismert, de amit már látott tőle, azt Aesa is könnyedén tudta már használni. Ezt is igencsak szerette a képességében, hogy ezeket is le tudta másolni és utána felhasználni, ha szükségessé válik. Nagyon megkönnyítette a tanulást számára és ezért is tudott olyan gyorsan fejlődni, illetve az apja öröksége miatt is. Végül valahol lassítani kezdett és megállt a férfi is, Aesa pedig néhány lépésnyire tőle tette meg ugyanezt. Az első dolga az volt, hogy felmérje azt, hogy hova is érkeztek meg, egy belsőudvaros, kertes rész volt. Ők pedig magasabban, egy párkányon álltak meg és onnan nézhetett le a kislány is a benti eléggé kihalt részre.
Amint ezt megtette nézett a férfira, akit most így, hogy teljesen megálltak tudott jobban megnézni magának. Az nem szólalt meg, csak a fejét rázta meg és a kezét emelte fel. Noha saját maga még nem volt túl jó abban, hogy testbeszéddel kommunikáljon értelmezni tudta azokat, így bólintott, hogy érti, hogy a férfi nem akar ártani neki, és bántani sem akarja őt. Pusztán ez a tudat is megnyugtatta, az nem zavarta, hogy a bácsi nem beszélt hozzá, csak így jelzett, hogy így fog vele kommunikálni. Azt azonban a kislány nem tudta, hogy miért, hogy nem is volt képes arra, hogy hangot adjon ki magából, vagy csak egyszerűen nem veszi a fáradtságot arra, hogy megtegye. A mozdulatok és cselekedetek pedig egyértelművé tették a lánynak, hogy a férfi nem hátráltatni van itt, hanem akkor a másik lehetőség volt, hogy segítse őt. Hamarosan feltűnt neki, hogy a másik kiszúrta a szkarabeusz szobrot és arra figyel, ekkor kissé előrébb húzta azt, a férfi tekintetét állta, majd még nem nyújtotta ugyan azt át, hanem letekintett a belső részre, ami felett voltak jelenleg. A tekintetével először azt nézte meg, hogy van-e a talapzatba rajzolva valami, leginkább valamiért egy szkarabeuszt várt, hogy fentről nézve az rajzolódik ki előtte. Ha ilyesmit nem talált, akkor szobrokat keresett, vagy bármilyen másik jelet, nyomot, ami olyan lehet, hogy odaillik a szkarabeusz szobor, valami olyasmit, mint ahonnan levette odabent még korábban. Ha nem volt ilyen sem, ahol felhasználhatta volna odalent, akkor fordult vissza a férfi felé.
- Véletlenül letört az egyik csápja – mutatta fel a letört darabot is. – Ugye ez nem baj?
A választ  még megvárta, majd újra belsőudvar felé fordult, megnézni ismét, hogy hol lehetne a szobrot felhasználni, ha továbbra sem talál efféle helyet, jelet, nyomot, akkor néz vissza a férfira.
- Tudod bácsi, hogy hol lehet ezt használni? – kérdezte. – Hol és mire jó? Én úgy gondolom, hogy kulcs lehet, vagy irányjelző.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa figyel és a másik személy mozgásából le tud másolni néhány elemet, amelyet később majd ő is átvehet. Ezek főleg láb és törzsmozgások, akrobatikus mozgáshoz, hangtalan futáshoz és egyensúlyozáshoz. Lent az oszlopsorral, csarnokkal körülvett nagyobb, kihalt kert részben Aesa nem lát közvetlenül jelet vagy motívumot. Azonban láthatóan a kert egyik részén van egy nagyobb, hét-nyolc méterrel a föld felszíne alatt lévő nyitott rész, amelyhez a kert fokozatos süllyedésével, egy lépcsősoron keresztül lehet lejutni. A lépcsősor alján egy kővel kiépített szentélyhez hasonló rész van, szobrokkal és táblákkal, amelyeken ősi írásjelek vannak. Középen van egy szökőkút is, szintén félig a föld alatt, annak a közepén egy Miller által már ismert vízköpő áll, ezúttal teljesen szeparáltan, csak egy darab nem a falba építve. Ez adja az alatta lévő medencébe a vizet. A szökőkút talapzatánál van két nagyobb kő szerkezet, valamilyen kar, gomb, vagy egyéb irányító is tartozik hozzá, de azt nem tudja teljesen tisztán kivenni. Ezek pontosan egymással szemben nagyjából tíz-tizenkét méter távolságban vannak. Fent, a kert közepén, szinte mértani pontossággal, amire a lány számított és kereste is van egy pont ugyanolyan talapzat, amelyről azt arany szkarabeusz szobrot levette. Látszólag az az egész hely központi motívuma, és a szobor tökéletesen illeszkedik bele.
A férfi, mikor látja Aesán, hogy az nem akarja átnyújtani neki a szobrot, határozott kézmozdulattal jelzi, hogy nem is akarta elvenni, csak rámutatott. Amikor a letört csáp kerül szóba, akkor felfelé fordítja a tenyerét és ujjait egy vonalba rendezve két gyors felhúzással és leengedéssel jelzi, hogy azt viszont szeretné látni. Ha Aesa odaadja neki a letört darabot, akkor azt kétszer megforgatja a kezében, majd igen gyorsan elrejti a fekete ruházatában valahol. Ezután biccent Aesának, magára mutatva, majd a darabot jelképezve. Így próbálja elmondani, hogy az biztonságban lesz nála. Végül határozottan igenlő mozdulatot tesz, szinte egész testbeszédével, amikor a lány megkérdezi, hogy tudj-e mire lehet a szkarabeuszt használni. Először ismét az arany színű szoborra mutat, majd az ahhoz tartozó talapzatra odalent. Elmutogatja, hogy oda kell lerakni. Majd gyorsan a lányra és magára mutat, aztán alul a szökőkútra. Oda nyilván már együtt kell menniük. Miután befejezte kissé oldalra biccenti a fejét, a fekete ruhás alak és figyeli Aesa válaszát.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Aesa boldogan nyugtázta magában, hogy megérte a férfit figyelnie, mert máris sikerült tőle néhány dolgot tanulnia, majd otthon ezeket gyakorolja is, hogy hangtalanabbul tudjon közlekedni úgyis, hogy épp nem használja a képességét. Megszokta már, hogy ott az anyagtalansága miatt bármiképpen teheti, úgysem fogja őt senki sem látni, vagy hallani. Azonban ha nem használta, akkor könnyedén lebukhatott, ehhez most ezek remekül jöttek, hogy már láthatóa alakban is halkabb lehessen. Ezekhez a lopakodáshoz és efféle módokhoz még harc gyakorlás közben sem nagyon érkezett el, inkább főleg önvédelem volt, amit egyelőre tanult, meg a fegyverekkel való bánás. De nem orvgyilkosnak, vagy efféle személynek tanult, így az anyukája ezt tényleg későbbre halasztotta egyelőre. Pedig Aesa szerint ez talán az egyik legfontosabbja volt a leckéknek és a tanulásnak. És ekkor nézett körbe a kertben. A mintákat ugyan nem találta meg, amiket keresett, de a kertben minden más igen, amire számított is. Az egész kissé mélyedés szerűen helyezkedett el, lépcsők, ősi jelek, amiket pont keresett, szökőkút, már ismert medenceszerűség, amibe a víz folyt. A vízköpő is megvolt, ahogyan pontosan ott, ahol lennie kellett és a kislány is várta megvolt a szobor is. Pontos mása annak, amit odafent látott.
- Te figyeltél engem, amíg odafent voltam a szentélyben? – kérdezte hirtelen indíttatásból.
A kezével hátramutatott a dombra, ahonnan érkezett a városba. Nem is igazán tudta, hogy honnan jött a kérdés, mert nem is foglalkozott ezzel, csak a helyet figyelte, talán pont a vízköpőről ugrott be neki, hogy akkor érezte meg, hogy valaki figyeli a mozdulatait ott. A kérdéssel egy időben elfordította a tekintetét a kertről és a férfira nézett, hogy lássa miként reagál a kérdésre. A férfi szemébe nézett, ha tudott, hogy abban lásson választ, ha nem kap bólogatást, vagy fejrázást, hogy abból tudjon valamit kiolvasni. Az esetlegesen kapott válasz, ha igenlő volt, hogy ő volt az, akkor a következőt kérdezte.
- Akkor miért nem jöttél már ott elő?
Ha nemleges volt, akkor ezt mondta.
- Ha nem te voltál, akkor van valaki még itt rajtunk kívül, aki bármikor előbukkanhat.
Mindezek után fordult vissza a kerthez, hogy folytassa a nézelődést. A szökőkút és a talapzata jött, ahol a szerkezet volt, majd jött a fenti kert és a szobor, amit várt, és ott megtalálta azt a helyet, ahova a szobor illesztődött, legalább is pontosan ugyanolyan volt, mint ott fent a dombon. Így utólag már rájött, hogy felesleges volt feltennie a kérdést a szoborral kapcsolatban, mert már ő maga is rájött a megoldásra. Aesa bólintott, hogy érti, hogy nem akarja a szobrot, a csápot végül elővette a kérés után és átnyújtotta a férfinak. Hagyta, hogy eltegye és hálásan pillantott a férfira, hogy az jelezte neki, hogy vigyáz arra a letört részre.
- Köszönöm – mondta. – Igen, rájöttem közben.
Bólogatott, amikor a férfi is mutatta, hogy tényleg ott kell a szkarabeusz szobrot használni. Azon a kislány kicsit meglepődött, hogy a bácsi is le akar vele oda menni, de végül is logikusnak találta, hiszen ha itt volt a városban, akkor minden bizonnyal tényleg azért jött ide, hogy a rejtett helyet megtalálja ott és bemehessen. Aesa gyorsan körbenézett, hogy innen a párkányról látott-e olyan helyet, ahonnan könnyedén le lehetne jutni a lenti részre valamilyen lépcső, vagy romosabb területen, ahol több törmelék van egymás helyen, ami megkönnyítené mindezt. Ha nem talál ilyesmit, akkor azt nézi meg, hogy hol is lehetne a legkönnyebben leugrani innen, lehetőleg valamilyen homokos részre és ne egyből a kőre, bár úgy vélte, hogy a férfi könnyebben tudná megtenni az ugrásokat, mint ő. Amint végzett a nézelődéssel a bácsira nézett és bólintott neki.
- Induljunk – felelte halkan.
Attól függően, hogy melyik helyet találta meg, a leugrást, vagy a lemászást arra indul el, ha ugrani kényszerül, akkor a leérkezés után még egy bukfencet is belevisz ebbe, a lábai görnyítése után hogy a lehető legkisebb és legkevesebb sérülést szerezhesse a leérkezés nyomán. Ha végül leérkeztek bármilyen módon mind a ketten óvatosan indul el a kert felé, hogy a szkarabeusz szobrot visszavihesse, vagyis oda arra a helyre, ahova illett. Lassan halad csak, figyelve minden lépésére, nehogy a köveken aktiváljon véletlenül egy csapdát, vagy a lábai alatt beszakadjon a kövezet. Most, hogy közelebb volt ezekhez a dolgokhoz ismét végignézett mindenen, hátha olyan dolgot is észrevesz innen, amit az előbb fentről nem, főleg, hogy nem zoomolt rá a szemeivel a környékre, hogy minden apróbb részletet észrevegyen odafentről. Közben egyszer-kétszer rápillant a Segítő bácsira, hogy ő mit is csinál és miként halad, határozottan, vagy ugyanolyan óvatosan, mint ő maga.


~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
A férfi arra kérdésre, hogy ő figyelte korábban Aesát nemlegesen megrázza a fejét és kissé értetlenül megvonja a vállát is. A lány a szemeibe tud nézni és láthatja, hogy a másik nem hazudik, tényleg nem ő figyelte és tényleg nem is tudja, hogy miről van ténylegesen szó, de emiatt nem a zavartatja magát. Miután Aesa megjegyzi, hogy van még valaki itt rajtuk kívül, határozottan bólint, hogy tudja, majd körülkémlel, de mivel nem lát semmit, tekintetét újra a lányra majd a kertre emeli. Odalent Aesa nem lát olyan helyet, ahol nagyobb törmelék vagy földkupac lenne, romos lépcső vagy egyéb hely ahol le tudna ereszkedni, látszólag nem marad más lehetőség mint az ugrás. Viszont odalent a talaj kiszáradt fűvel borított, ami alatt fekete föld van, de még így is legalább tizenkét méter a távolság. A fekete ruhás harcos látva Aesa mozdulatait a párkány szélére sétál, határozottan a lány szemébe néz, majd egyszerűen lelép a magaslatról. Gyors zuhanás után szinte finoman érkezik a talajra, majd felnéz és várja, hogy Aesa követi-e. Ha megteszi, akkor mivel nem talált megfelelő lejárót ő is ugrik. Valószínűleg a  leérkezés Miller számára fájdalmasabb és keményebb lenne, de erre nem kerül sor. Szinte az utolsó pillanatban, amikor leérkezne az ismeretlen férfi odaugrik és karjaival elkapja, majd óvatosan leteszi a lányt a lábaira, elnyelve ezzel az összes energiát. Ez meggyőzheti Aesát, hogy az alak valóban az ő oldalán áll. A leérkezés után könnyen oda tud lépni a talapzathoz, nincs semmilyen csapda, vagy rejtett akadály, ellenség vagy más erő ami befolyásolná, a társa is határozottan és céltudatosan mozog. Ellenben amikor a szkarabeusz szobrot Aesa vissza akarná illeszteni, ha így dönt, a helyére, érzi, hogy a másik megragadja a csuklóját. A férfi megrázza a fejét, majd a szobrot határozottan leteszi, éppen a mélyedés mellé amibe illik. Kézjelekkel mutogat valamit, de az túl komplikált és emiatt Aesa elsőre nem értheti tisztán. Végül a férfi elindul lefelé, egyenesen a vízköpő irányába, hátranéz majd int Aesának, hogy kövesse őt, otthagyva a szobrot.

~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~

Aesa ha fentről gyorsan a másik után néz, amikor az zuhan még éppen láthatja, hogy földet ér, de sajnos felette van, ezért kicsi a látószöge, valamint különösebb mozdulatot nem is tesz a férfi, egyszerűen csak leérkezik, mintha csak egy métert esett volna. Így most nem tud semmilyen mozdulatsort lemásolni. A fekete ruhás harcos csak egy legyintéssel jelzi a köszönetmondásra, hogy semmiség volt számára. Aesa már eddig is érzékelte, hogy a másik tud nagyon gyorsan is mozogni ha ez szükséges. A kő talapzat előtt csak egy nagyon vékony homokréteg van, mivel a kert közel sem olyan romos, mint a földalatti terem, így ezt könnyen el tudja Aesa söpörni, alatt viszont nincs jelzés. Ellenben a talapzaton, a lánnyal szembeni oldalon van egy kőbevésett jel, pont olyan, mint ami a másik ilyennél is volt, ahonnan elvette a szobrot. Ennek a jelentése valószínűleg annyi, hogy oda kell beillesztenie majd a szkarabeuszt. Az ismeretlen férfi Aesa reakciója után nem áll neki újra elmutogatni a jeleket, helyette csak elindul és örömmel veszi tudomásul, hogy a lány követi őt. Leérve az alsó kertbe Aesa láthatja középen a szökőkutat, amely közepén áll a víz köpő, ami sakálfejű szintén. Ezt sajnos egy kővel sem tudja elzárni, mivel korábban is csak a vízköpők tálját tudta elreteszelni a megfelelő kővel, itt pedig egy nagyobb medence van. A medence két oldalán van egy-egy nagyobb kő szerkezet, olyan távolságban egymástól, hogy egyszerre a kettőt ne lehessen elérni, mind a kettőnek a közepén van egy egy méter hosszú és fél méter széles gomb szerű kiemelkedő rész, fém korláttal körülvéve. Ezek funkciója látszólag egyértelmű, le kell őket nyomni és akkor működésbe lép valamilyen funkció. A kert feletti részen, a falak szélén vannak emberalakokat formáló szobrok, de ezek egy része már törött vagy erősen kopott. Valamint a kövezeten, a szökőkút oldalán és a lejárat falain vannak még jelzések. De ezzel Aesának nem kell foglalkoznia. A vele lévő ha kutakodni kezd megállítja, céltudatossága és magabiztossága már eddig is jelezhette Aesának, hogy a férfi pontosan tudja mit kell itt tenni. Először magára vonja Aesa figyelmét, majd körbe int és lassú mozdulatokkal próbálja elmagyarázni, hogy ő tudja mit kell itt tenni. Ezután ha a lány rá figyel akkor a fekete ruhás alak érthető, tagolt mozdulatokkal kezdi újra, a fent már Aesa által látott mozdulatsort. Ha valahol lemaradna a lány, akkor megismétli azt a mozdulatot, de Miller első ismétlésre is megértheti. A két gombot, mindkettejüknek egyszerre kell lenyomni és bizonyos ideig nyomva tartani, nagy erővel, hogy a vízköpő vize elapadjon. Eközben valami hátráltatni fogja őket és lehet harcolniuk is kell, ezt jelzi is a lánynak, hogy készüljön. Végül pontosan elmutogatja a tervét is. Ő beáll az egyik kő szerkezet elé, Aesának fent kell indulnia, helyére illesztenie a szkarabeuszt, majd gyorsan lefutnia és vele együtt lenyomnia a gombot. Miután ezt mind a lány tudtára adja figyeli, hogy megértette és készen áll-e Aesa. Ha igenlő jelet kap, lassan az egyik oldalára sétál a szökőkútnak és várja, hogy Aesa elinduljon.

~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Citadella, mentális sík ~

Ahogy Aesa a néma férfit figyeli észreveheti, hogy hozzá nagyon hasonló alakot már látott korábban, még az előző próbánál, amikor a falon kereste a visszafelé folyó víz megoldását. A sakál fejű lényekkel harcoló hősök között volt egy teljesen fekete ruhás, páncél nélküli, maszkos alak, aki ugyanúgy az egyik sziklát gurította éppen az ellenség közé. Az egyezés nem teljese, mivel a véset is már csak árnyéka volt egykori önmagának, de a hasonlóság egyértelmű. A másik bólint a lány szavaira, majd végig figyeli, ahogy Aesa felsétál egészen a szkarabeuszig, akkor már ő is a megfelelő helyen van. Amikor hallja a kiáltást kezével magasan int, hogy rendben, majd mind két kezével a kő szerkezetnek támaszkodik. Aesa valóban jól gondolja, az aranypénznek is van egy külön hely a talapzatban és csak annak behelyezése után tudja helyére illeszteni a szobrot. Amint ez megtörténik a föld kissé megremeg, majd a kő talapzat lassan elkezdi magából fölfelé kitolni a szobrot. Mivel visszafelé Aesa futni kezd, akkor még időben visszaér. Teljes erejével a le kell nyomnia a kart, különben az ellentart és a folyamat nem indul be. Mindkettejüknek folyamatosan lent kell tartania a mechanikus elemet, hogy a folyamat elkezdődjön, néhány másodperccel később a víz apadni kezd, és a vízköpő szájából is kisebb nyomással folyik már a víz. Fél perc után azonban Aesa a segítője felett, a fenti kert szélénél megláthat egy legalább öt méteres, összeszáradt, fakó, homok színű monstrumot. A lény olyan mint egy dolcsok nélküli halott, ami nemrég kelt ki a sírjából. Mielőtt Miller bármit tehetne az óriás kezébe vesz egy nagyobb követ és ledobja. Szerencsére ez a szökőkúttól több mint öt méterre érkezik meg, de a mérete és ereje elég lett volna, hogy mind a lány, mind a szökőkutat és a másik férfit is összezúzza. A fekete ruhás ekkor kapja hátra fejét, és Aesának is most van csak ideje reagálni. Ami különös lehet, hogy minden nagyon hirtelen történik, mintha a lény csak úgy ott termett volna.

~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Citadella, mentális sík ~

Aesa figyeli a lényt, hogy az lát-e és igen hamar meg tudja állapítani, hogy valószínűleg teljesen vak. A mozgásán, tartásán, a fejmozdulataiból jól kivehető, hogy a messzebb lévő dolgokat nem érzékeli, valamint a két szeme sincs már meg, csak valamilyen összeszáradt, rohadt szövetfoszlány látszik a helyén. Az első mondata után a fekete ruhás harcos összehúzza a szemeit és éles tekintettel néz a lányra. A következő pillanatban Aesa hallja a levegő mozgását, majd a háta mögött a földbe és a kövezetbe csapódó újabb törmelék darabokat, ezek mérete nagyjából két-három méter lehet, és négy-öt darab érkezett le egyszerre, így hallásra. Egy sem találja el őt, de az egyik érezhetően közel ért földet a bal lábához. Nem a szemben lévő óriás dobta a köveket, mivel az Aesa látóterében van és éppen újabb köveket keres magának. Arra, hogy támadjanak-e a férfi bólint, majd azonnal mozdul. Két kezével még mindig a gombot nyomja le, miközben felugrik és egy szaltó szerű mozdulattal látszólag megfordul a válla körül és ráugrik a kő panelre, amit eddig lenyomott. Megveti a lábait majd kezeibe négy-négy kisebb fém dobófegyvert vesz. Ezeket Aesa felett, a lány háta mögötti részre hajítja szintén a párkány fölé vagy annak magasságában, a röppálya alapján. Ha Aesa el akarja venni a kezét a karról, akkor a segítője ostorhoz hasonlóan egy vékony fekete fonalat csap a csuklójára, majd egy határozott rántással leszorítja azt, vissza a kőre. Ezzel jelzi a lehető leggyorsabban, hogy a lány ne hagyja abba, amit csinálnak, mindenképpen tartsa nyomva a panelt.
A lényt felmérve Aesa könnyen rájöhet, hogy sem feldönteni, fellökni vagy eldönteni nem lehet, az igen nagy mérete miatt. Már a Kolosszusok is rendkívül masszívnak tűntek, és ennek a szörnynek is a magasságával arányos a robosztus testalkata. A legsebezhetőbb pontja a lábai és a feje, legalábbis első látásra. Néhány pillanattal az óriás Aesával szemben köveket ragad magához, majd felemelik azokat, hogy ismét feléjük dobja.

~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Citadella, mentális sík ~

Aesa amint hátranéz látja, hogy a mögötte lévő részen, ugyanúgy fent a párkánynál áll egy, a szemben lévő lényre kísértetiesen hasonlító mása, gyakorlatilag a tükörképe. Ez a szörny is kövekkel és törmelékkel támad, dobások által. Amikor érzékeli a szemből érkező támadást, könnyen ki tudja számolni, hogy nagyjából melyik szikla hova fog érkezni, őt egy sem veszélyezteti konkréten, mivel a vízköpő túloldalán van a lény, így a dobásai elől is némileg fedezékben van. Ezután könnyen kézenállásban fel tud helyezkedni a kő panelre. Ennek a helyzetnek a hátránya, hogy így képtelen bármilyen fegyvert is használni, sőt magánál tartani is kissé nehezére esik, mivel nincs túl sok tapasztalat ebben. Akaraterejével tud teremteni egy mágnesgyorsítós kézifegyvert, ami gyors, könnyű és halk. Mérete és kinézete egy hagyományos, Árnyékhadseregnél használt pisztolyéra hasonlít leginkább, működése közel azonos, bár ereje Aesa akarat erejétől függ. Mivel fejjel lefelé van és a kezein támaszkodik, így egyelőre nem tud lövéseket leadni egyik szörnyre sem, vagy ha megteszi mégis, azok nem találnak célba, több méterrel elvéti.
Viszont annak ellenére, hogy Aesa látja a felé érkező támadást, és ki is számolja a kövek pályáját éppen rosszkor marad csöndben. A fekete ruhás harcos mivel a lány háta mögötti lényt támadja, így őt fedezi gyakorlatilag, a saját háta mögé nem tud figyelni, nem látja az érkező csapást és kitérni sem tud. Az egyik közel fél méteres törmelék darab hátulról tarkón találja. Ennek hatására előre dől, de kezével még megtámasztja magát a középen lévő vízköpőn, lábujjaival még mindig a karon állva, így megtartva a mechanizmust. A fekete ruhát átitatja a vörös vér a feje hátsó részén ami csöpögni kezd a medencébe elszínezve azt. Egyelőre a férfi nem mozdul, csak próbál megállni és felmérni a sérülését, illetve, hogy mit tehet. Aesa számára ekkorra világos lehet, hogy egymást kell védeniük és mivel társa most sérült, nem tud két irányba figyelni, ezért részben ő is védtelen.

~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Citadella, mentális sík ~

Aesa a kézenállásból a lábaira fordul át, így lehetséges támadóállást felvéve. A kezén lévő fonál ekkorra már elenged, így nem jelent fizikai akadályt. Ellenben megfelelő közelségben lévő követ nem talál, vagy ha leszáll a karról, vagy csak leereszkedik a mechanikára kifejtett ereje kevés lesz és a folyamat leáll, amiért eddig harcoltak. Akaraterejével azonban, közel két perc koncentrálás után teremthet magának egy elég nehéz és nagy méretű sziklát valamint hozzá kötelet. Terv szerint sikerül a követ a karra erősítenie, így azt már nem szükséges tovább nyomva tartania, szabadon mozoghat. Ezután Aesa támadásba lendül, ha mind a két lényre egyszerre rá akar látni, akkor egészen fel kell szaladnia szinte a lenti kertbe vezető lépcső legtetejére közel egy szintre a lényekkel. Ha azonban egyszerre csak egyet akar a látóterében tartani, nincs más dolga mint egy-egy félfordulatot tenni, így a társa felőli vagy a háta mögött lévő óriást célba véve. Mind a két esetben tiszta rálátása van a lények lábaira és az alattuk lévő talajra, annak ellenére, hogy valamivel mélyebben helyezkedik el náluk. A fegyverrel való tüzelés szokatlan lehet számára, egyáltalán nincs hanghatás, fényhatás, vagy visszarántás, sőt ha nem figyel észre sem veszi, hogy lő egyet. Emiatt a célzás is valamivel nehezebb, mivel a kézifegyver számára túl könnyen működik, nem érzi ösztönösen, hogy hogyan is kellene bánnia vele. Végül néhány lövés után tud az előre kiválasztott helyekre tüzelni. Több kisebb sziklát is eltalál, a lövedék becsapódásának, a kilövéshez hasonlóan nincs hangja, de a szétrobbanó szikláknak igen. Viszont ezzel nem éri el a várt hatást, a két óriás nem kezd el egymásra köveket dobálni. Mind a kettő eldobja a kezében tartott tárgyakat, majd kezeikkel szinte tükörkép szerűen a lábuk körül kezdik csapkodni a földet és próbálnak taposni is. Egyértelműen azt hiszik, hogy Aesa vagy a társa már ott van a lábuknál, így közelharcban próbálnak védekezni. Ez elég időt adhat a lánynak, hogy odamenjen a társához. A fekete ruhás ellöki magát a vízköpőtől, de nem tud megállni a karon, azonnal le kell ülnie. Így pihen meg egy időre, miközben az egyik kezével a véres tarkóját és koponyáját fogja. Ujjaival jelzi Aesának, hogy szép volt az elterelés, de nem tudja mi lesz saját magával.

~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Citadella, mentális sík ~

Aesa kapálózására a sebével foglalkozó harcos felnéz a lányra. Végig figyeli, hogy mit is akar Aesa tenni. Ahogy Miller koncentrálni kezd, az egyre nagyobb energiájába kerül, de végül sikerül megteremtenie a kívánt orvosi csomagot. Ezt át is adja a társának, aki elveszi, majd nekilát elállítani az erős vérzést és bekötni a fejét, lefertőtlenítve és összébb húzza a sebet. A férfi szemein hála és erős meglepettség is látszik. Amíg saját maga ellátásán dolgozik, Aesa érezheti, hogy az akaratereje sem jelent végtelen erőt. Egyfajta fényes kék csíkként érzékeli az elméjében, ami fogy, csökken mikor tárgyakat teremt. De folyamatosan töltődik vissza valamilyen szinten. Az eddigi műveletekkel több idő telik el, mint amire Aesa eredetileg számíthatott, így a lényeknek is van idejük, hogy mégsem támadják őket. Meglepő módon a vakságuk ellenére, pontosan és ismét egyszerre mozogva fordulnak az alsókert felé, miközben a fenti párkány pereméhez érnek. Újabb köveket hajítanak le, ezek nagy része ismét nem talál el semmit, másik felük pedig a kövezeten végzi. Azonban így is nagy a kockázata, hogy bizonyos időn belül eltalálja egyiküket az egyik repülő szikla. Ami jelen helyzetben fontosabb lehet és Aesa figyelmét is felkeltheti, hogy a másik oldalon lévő, kővel nyomva tartott kar egy találat esetén szabadon válhat. A vízköpő medencéje félig már üres.

~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Citadella, mentális sík ~

Aesa jelez a társának, aki a lány mozdulatai után felnéz. Percek alatt sikerül a fejének a hátsó részére egy viszonylag erős kötést készítenie és elállítania a vérzést. Kicsit összébb húzza a szemét és előrébb hajol, majd a lány szájáról kezdi leolvasni a szavakat. Miután megérti, mit is akar Aesa mondani biccent, majd feláll és elindul a kő szerkezet felé, amikor odaér átveszi a kart és nyomva tartja. Aesa szabadon tud mozogni és ezt ki is használja, céloz és tüzet nyit az egyik lényre. A találat pontos meglövi a szörny lábát, ami ettől megroppan, hallani lehet az óriás üvöltését. A boka körüli rész teljesen eldeformálódott, és szinte kifordult, emiatt az óriás ott ahol áll összeesik. Ez oda vonja a társa figyelmét is. Az dühében megragadja a közelében lévő kopott szobrokat és azok egyes darabjait letörve, vagy magát egy-egy szobrot kitépve kezdi lehajítani az alsó kertbe. A támadások pontatlanok, de igen erősek. Ennek hatására többször meg is remeg a föld, egy-egy pillanatra, a leérkező sziklák becsapódása által keltett erőhatástól. Egy ilyen rengés hatására, a másik karon lévő kötél és kő meglazul és lassan csúszni kezd lefelé. A fekete ruhás harcos azonnal rámutat és utána kap, jelezve Aesának, hogy fogja meg, mielőtt túl késő. A még talpon lévő lény eközben viszont kisebb, fej nagyságú köveket dob marékkal a szökőkút felé, ami nagyban megnehezítheti a lány mozgását.. Aesa már látja, hogy nem fog tudni egyszerre támadni és a karhoz rohanni, vagy azt lent tartani. Mielőtt teljesen elereszt a kötél és a kő lecsúszik, felengedve a kart valószínűleg csak másodpercek vannak hátra.

//Nem gondolom rövidnek a reagjaid, a történésekhez mérten. Az enyéim viszont rendszeresen azok, a helyzet miatt, remélem annyira nem zavaró.//

~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Citadella, mentális sík ~

Aesa ahogy az akusztikára gondol eszébe juthat, hogy a hangadás akár elterelésként is használható lenne a lénnyel szemben. Távolabb a szökőkúttól egy megfelelő hanghatás odavonhatná az óriás figyelmét, ami valószínűleg így rossz területet kezdene támadni, ezzel is csökkentve a kockázatot. Ahogy a lány a felé záporozó kövekre néz azonnal tudja, hogy a legjobb megoldás, ha minél gyorsabban mozdul és próbál kitérni, nem veszítve egy másodpercnyi időt sem. A szikla darabok száma túl nagy ahhoz, hogy mindegyiket elkerülhesse, kockáztatnia kell. Ettől függetlenül Aesa terve szerint mindenképpen azonnal mozdul. Minden izmát megfeszítve futni kezd, még ugrania is kell, hogy időben elérhesse a kart. Szerencséje van és minden zuhanó törmelék mellette megy el, pont úgy mozog, hogy az összeset éppen időben kerüli ki. Így még éppen időben ér oda a panelhez és ragadhatja meg a kart. A medence szintje tovább csökken és ekkor láthatja meg, hogy már alig van víz az alján, tehát már nem kell sok időt nyernie. Ekkor hangos becsapódást hall, ha a hang irányába néz látja, hogy a korábban lábon lőtt óriás leesett az alsó kertbe. Sérült lábával nem tud felállni, de karjaival kezdi vonszolni magát a homokban egyenesen a fekete ruhás harcos felé. Aesával szemben pedig a dühödt lény kitép a földből egy oszlopot és megemeli, hogy azt is lehajítsa, így átmenetileg teljesen tiszta célpontot nyújtva.

~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Citadella, mentális sík ~

Aesa ha olyan pozíciót akar felvenni, amivel nyomás alatt tartja a kart, de képes harcolni is, egyszerűen rá kell ülnie arra és stabilan elhelyezkednie rajta. Meglátja a támadásra készülő lény sebezhetőségét és azonnal cselekszik, egy másodpercet sem veszítve. Rideg és határozott tekintettel maga elé emeli a kézfegyvert, célba veszi a lény homlokát és lő. A lövés utáni első pillanatokban, mintha nem történt volna semmi majd a következő másodpercben, Aesa számára szinte felgyorsítva történnek az események. Vele szemben lévő élőholt óriás homlokán egy kis méretű lyuk jelenik meg, a lény megdermed, majd összeesik, saját magára ejtve és ezzel az oszloppal összezúzva a testét. Mind az oszlop mind az alatta lévő lény ketté törik. A találat egyértelműen végzetes volt. Ha ezek után Aesa hátra néz láthatja, hogy társa egy dobótőrt használva hozzá hasonló módon, tiszta fejlövéssel kivégezte a sérült ellenfelet is. Hangos kongás hallatszik a vízköpő felől, majd annak sakál feje az ég felé emelkedik és ismét kővé dermed. A medence időközben teljesen szárazzá vált, a magas hőmérséklet és napsugárzás miatt pedig úgy tűnik mintha nem is lett volna benne korábban víz. A holttesteket ezután elnyeli a homok, hasonló módon, teljesen eltüntetve a nyomát, hogy valaha is léteztek. Aesa érzi, hogy sikeresen teljesítette a próbát.
A fekete ruhás harcos elrugaszkodik a kő panelről, majd jól kivitelezett mozdulatokkal, a medence felett a levegőben megpördülve érkezik meg állva a lány mellé. Kézmozdulatokkal jelzi, hogy Aesa ügyes volt, szép munkát végzett és köszöni a segítségét. Ezután elindul a felső kertbe, a szkarabeusz szoborhoz, mozdulatain látszik, hogy pontosan tudja mit akar ezután tenni. Ismét hátranéz és int Aesának, hogy kövesse, tovább vezeti őt.