Pride

2 / 8 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Go down

Pride - Page 2 Empty Re: Pride

Témanyitás by Thorhalla Kedd 10 Jún. 2014, 11:08

~ Karakter: Yrsa Catherina Miller; Helyszín: Pride, Pride (főváros); Kaland: Pride - Egy éjszaka ~
Ahogyan Joe bácsi beszélni kezdet Yrsa már egyből megértette, hogy mit is akart a férfi mondani azzal, amit mondott. A férfi láthatta is a lány szemében, hogy már az első mondatok után értette. A lánynak leginkább a családi hagyományokhoz híven a viking idők jutottak eszébe, a feltöltéseknek hála, hogy ott volt ilyen, hogy mindenki egyszerre úgymond civil is volt, illetve katona és harcos. Amikor épp nincs arra szükség, hogy katona legyél civil vagy, és amikor kell, akkor harcos és nem civil. Így igazán érdekesnek találta mindezt, hogy össze tudták egyeztetni mindezt. Bár ismerte a helyet a feltöltésekből még annyira nem látta, de most már érdekelte, hogy miként is volt képes így egyáltalán a Pride fent maradni. Ilyen körülmények között kissé nehézkesnek tartotta és találta azt, hogy valaki nekiálljon tanulni és komolyabban tudományokba fészkelje magát. tudta, hogy vannak ilyenek persze, hiszen eléggé fejlettnek volt mondható ez a hódító állam is és nem kaphattak mindent Strupz révén a Birodalomtól, csak akkor is még tapasztatlansága miatt kissé nehézkesnek találta mindezt. Ahogyan ebbe belegondolt kezdett rájönni, hogy egyre könnyebben megy neki a komplexebb és összetettebb gondolkodás, hogy gyorsan tegye, hogy miként érheti el az információkat a fejében. Eddig is tudta és használta, de nem kellett ennyire gyorsan, mert most másra kellett reagálnia és másnak válaszolnia, nem csak saját magának és akkor volt ideje is. Itt gyorsnak kellett lennie.
- Értem – mondta. – A Zuhanás előtt is néhány kultúrában volt ehhez hasonló rendszer, noha nem ennyire szélsőségesen. Ez a nézete tetszett meg Zsarnoknak Stupz-ban és ezért tette a Pride-t Hódító állammá?
Persze utána kereshetett volna a feltöltések között is ennek, de szimpatikus volt neki az, hogy kérdezet és nem Maniac válaszol a kérdéseire, hanem egy emberi lény és így interakciót hozhat létre, ezért is inkább kérdezte Joe bácsit erről. A seggberúgásra csak megrázta a fejét.
- A nővéreim azt mondták, hogy majd itt seggberúghatok vele pár rosszarcú punkot – mosolyodott el. – Eddig csak próbálgattam, ami ment vele, hogy képes voltam anyagokat létrehozni, újat, vagy már meglévőt átformálni valami mássá, illetve megsemmisíteni a létezőt. Létezőt átformálni, ami eddig ment a legnagyobb súly úgy száz kg volt, létrehozni ennek pedig a 9-11%-a. Elmondták a távlatait, hogy mit tudok vele csinálni, hogy egy nem HPI-s embert könnyedén megtudnék vele ölni, ha kellene. De eddig élőlényen nem használtam még a képességem. Apa azt mondta, hogy gyakoroljam a használatát is, hogy gördülékenyebben és ösztönösen tudjam majd használni, ha tényleg szükségem lehet rá.
A gyakorlópályán kivárta, hogy a robot távozzon, ami meg is tette. még hallotta a lépteit, hogyan eltávolodott tőle, ekkor indult csak Yrsa is tovább. A romokat és törmelékeket, amik elállták az útját óvatosan lépte át, ha nem tudta ezt úgy megtenni, hogy ne legyen esetleg jó célpont az ellenségnek, akkor inkább kikerülte azt. Végül azonban csak megérkezett a ház másik végére, ott is óvatosan közelítette meg azt a helyet, majd nézett ki az beszakadt falon. Esze ágában sem volt vakon kimenni, így csak kinézett és mint kiderült remek megérzés volt, mert a lövések azonnal felé záporoztak. Visszatáncolt a fedezékbe és a falhoz lapult egy olyan helyen, hogy ott már biztosan ne találhassák el. A négy ellenfelet látta, vagyis egyelőre ennyit, hogy hol is vannak. Mivel megvolt az adottsága és lehetősége próbálta az előbbi képeket maga elé idézni, hogy milyen is volt az utca, amit látott, illetve hol voltak a robotok. Ha nem emlékezett pontosan, akkor Maniac-et kérte, hogy vetítse ki a szemei elé a képet, hogy felmérhesse egy pillanat alatt a lehetőségeket. Más esetben kihajolt volna, úgy számolta, saccolta, hogy ez nagyjából ugyannyi időt vett volna igénybe, csak biztonságosabb. Ha a képeken úgy látja, hogy a robotok, amik rálőnek emeleten vannak, akkor az épületet fogja meglőni alattuk úgy, hogy lehetőleg beszakadjon a hely és azok lezuhanjanak. Ha nem és talajszinten bújtak el, a lövések szögéből is próbált erre rájönni Maniac nélkül, akkor próbálta kiszámolni a röppályából, hogy merre is lehetnek és úgy kifordulni nagyon rövid időre a fedezékből, amikor épp nem lőnek rá, hogy az ellenfélre lőhessen és kiugraszthassa a fedezékükből őket, hogy könnyebb célpontokká válljanak.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Pride - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Pride - Page 2 Empty Re: Pride

Témanyitás by Bishop Szomb. 14 Jún. 2014, 12:05

~ Karakter: Yrsa Catherina Miller; Helyszín: Pride, Pride (főváros); Kaland: Pride - Egy éjszaka ~

A lány kérdésén Joe bácsi megint felnevet. Tetszik neki a lány kis naivsága és a kíváncsisága, az hogy még nem vesztette el a gyermeki tulajdonságait.
- Ha tudnám mit gondol Zsarnok, már rég nem itt lennék. A föld alatt hat lábbal, vagy odafent, valamelyik hajón.
Mutat a kezével egyszer le a padló fel, majd fel a plafonra, érzékeltetve a különbséget. A képesség részletezésére már veterán módon figyel oda és jegyez meg minden szót, ami elhangzik Yrsa szájából. Ezt már komolyabban veszi, mint az ezelőtti részeit a beszélgetésnek.
- Mocskosul csúnya dolgokat tudsz majd ezzel csinálni, ha megtanulod használni. Az első akadály az lesz, amikor emberen kell majd használnod. Gondoltál már rá?
Vezeti tovább Joe Yrsát a gyakorlótér felé. Közben hátrafordul, hogy láthassa a lány arcát is.

A gyakorlópályán Yrsa óvatos és ez menti meg néhány könnyebb sérüléstől. A fúrólövedékek mellette lyukasztják át a falat, aminek a hátát veti, de őt nem találják el. Mivel csak kinézett és nem futott ki, az össztűz sem jelent számára akkora fenyegetést. A fedezék mögött már könnyen vissza tudja idézni maga elé, hogy hol voltak a katonák, mindegyik az épület tetején, nem az emeleti ablakokon vagy a földszinten, hanem konkrétan az épület tetején. Négy darab felállított fém fedezék mögött. Ezek a falakból kiálló elemek a régi bástyákon lévőkhöz hasonló fedezékek. Már egészen biztos magában Miller, de amikor kihajolna lőni, mégis megtorpan, eszébe jut, hogy amíg gondolkozott, a robotok arrébb mehettek. Ezért Maniac-ot utasítja rá, hogy vetítse ki neki a megfelelő képet. Tükör szerűen egy vékony, hosszú, halványkék éllel rendelkező holografikus ablak nyílik meg a lány előtt, ennek hála már pontosan látja, az ellenfelei mozgását. Gyorsan mozdul, kihajol a fedezékéből és tüzel, a négyből egy robotot képes fejen találni, ami le is esik az épületről. A maradék három azonban visszahúzódik. Nem sikerült őket kiugrasztani a fedezékükből, ráadásul az épület túl stabil ahhoz, hogy a lézerfegyvereivel leomlaszthatná azt.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Pride - Page 2 Empty Re: Pride

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 14 Jún. 2014, 13:20

~ Karakter: Yrsa Catherina Miller; Helyszín: Pride, Pride (főváros); Kaland: Pride - Egy éjszaka ~
Tapasztalatlansága miatt Yrsa számára egyelőre nehézkes volt bármit is leolvasni Joe bácsiról, hogy mit is gondol róla. noha arra már rájött, hogyha a férfi felnevet, akkor tetszik neki, amit a lány mondott, vagy pedig olyat sikerült kiböknie, ami egyébként teljesen triviális lenne. Ekkor jutott eszébe, hogy lehet, hogy könnyebb lett volna, ha nem egyből öt éves korában kezdi az életet, hanem rendesen mindent megtapasztal és öt év alatt érte volna el ezt a kort. Bólintott arra, hogy mi történne akkor, ha Joe bácsi értette volna azt, hogy miként gondolkodik Zsarnok.
- Úgy tudom, hogy voltál már odafent és Flottás voltál nagyon sokáig – mondta. – Csak leszereltél, illetve apának is a felettese voltál, még a Zuhanás előtt.
Ez az információ, amit megtudott a férfiról még az idejövetele előtt volt, ami talán a legérdekesebb a számára. Neki nehéz volt az apját emberként látni, neki ő egy UP2 volt, ahogyan Gunny-n is látta, hogy így kezelte a férfit, meg ő nem is az apjuknak, csak annyira, hogy biológiailag az volt; Ingrid pedig teljesen más tészta volt a szemében is. Rajta látta, hogy teljesen emberként kezelte, mintha nem is az a személy állt volna előtte, aki. Ahogyan a következő kérdést megkapta Yrsa elgondolkodott. Láthatta Joe bácsi az arcán, hogy megannyi gondolat fut át a lány fejében mielőtt megszólalt, és választ adott volna arra a részre.
- Igen – bólintott. – Ha mások védelmében kell megtennem, hogy ártatlanok, „civilek” ne haljanak meg, akkor azért az életemet is adnám, hogy megvédjem őket.
Teljesen komolyan felelt, Joe bácsinak pedig ismerős lehetett, amit mondott, annak idején, amikor Jon-t kérdezte kadét korában, hogy mi a véleménye arról, ha emberekre kellene tüzet nyitnia, akkor ugyanezt mondta, noha láthatóan Yrsa-nak fogalma sem volt arról, hogy ő is ezt mondta. De igazából nem lehetett meglepő a férfinak, Ingrid válasza is ugyanez volt annak idején, amikor tanította.
Már a gyakorlópályán kint a sérüléseket elkerülte és a fájdalmat, amiket ez okozott volna. Igyekezett végigmérni az egész helyet, hogy milyen is lehetett az, ahol az androidok voltak, mivel a gondolkodás egyelőre a tapasztalatlansága miatt számára túl hosszúra sikerült, legalább is így vélte jött azaz ötlet, hogy Maniac segítségét kérje az androidok helyzete miatt. Ha már létezett a Mesterséges Intelligencia és Yrsa úgy vélte, hogy ez nem minősülne csalásnak, hogy ezt használja, valószínűleg más flottások, katonák is használják azok közül, akiknek ez elérhető, így mindenféle bűntudat nélkül tette meg. Figyelmesen nézte végig Maniac által kivetített képet és ennek fényében hajolt ki, majd lőtte fejbe az egyiket. Ezek után látta még, hogy a másik három visszahúzódik a fedezékbe, mélyebbre, ahol már nem tudja őket olyan könnyedén meglőni. Sőt az épület is sokkalta stabilabbnak tűnt, mint elsőre gondolta és nem fogja tudni majd lebontani. Éppen ezért másik taktikát készült választani. Kihasználva, hogy a másik három android egyelőre fedezékben van, úgy gondolta, hogy nem fognak tudni addig sem lőni rá, így ha az utcán a közelben volt valahol fedezék, ahova bevetődetett, behúzódhatott, akkor megpróbált kivetődni és egy bukfenc után megérkezni a mögé. A célja az volt, hogy eljusson ahhoz a házhoz, annak a belsejébe, ahol az androidok is tartózkodtak, hogy bentről hátba támadhassa őket. Ha nem tüzelnek rá ekkor, abban az esetben próbál továbbjutni az új épületbe. Ha igen, akkor ki-kihajolva két lövés között próbál rálőni az androidokra, hogy időt nyerjen ahhoz, hogy átfuthasson, vetődhessen a fedezékbe. Egyébként ha a lövések átviszik az új védelmét próbál akrobatikus mozdulatokkal kitérni a lövések útjából haladás közben.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Pride - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Pride - Page 2 Empty Re: Pride

Témanyitás by Bishop Szomb. 14 Jún. 2014, 20:04

~ Karakter: Yrsa Catherina Miller; Helyszín: Pride, Pride (főváros); Kaland: Pride - Egy éjszaka ~

Joe Yrsa válasza után megcsóválja a fejét, részben a lány válasza miatt, részben saját feledékenységére utalva. Most már látja, hogy Miller nem értette meg, amit közölni akart vele.
- Egy utalás volt. Ne érts mindent szó szerint kislány mert hamar átvágnak, mint szart a palánkon. Azt mondtam hogy... a tudásomért mára vagy megöltek volna, vagy a legmagasabb Birodalmi körökben lennék. Senki nem ismeri Zsarnok gondolatait. Szokj hozzá.
A második kérdésre kapott válasz után Joe bácsi megáll séta közben. Yrsa felé fordul és kis büszkeséggel a szemeiben tekint le a lányra. Ezután kissé apáskodó hangon és mozdulatok kíséretével válaszol, miközben újra elindul.
- Apád is pontosan ezt mondta a kiképzése előtt, a nővéred is, Ingrid. Majdnem szóról szóra, ha nem csal a memóriám. Igazi Miller vagy, ezt már mondtam. Amit mondasz arra azt válaszolom, hogy jók a szándékaid és ezt becsülöm benned. Később ez változni fog, ha sokszor ölsz, akkor nehéz lesz különbséget tenned, hogy mi számít jónak. Minden tőled függ, de igazán nincs különbség. Elveszel egy életet, te tudod mit gondolsz erről. Semmi nem fekete-fehér, minden szürke.
Nem akarja ezt a témát jobban feszegetni, vagy hosszabb monológot mondani, sem a lányt befolyásolni. Azt még Yrsa is látja, minden tapasztalat nélkül, hogy Joe ezt már nem gondolja így, neki egyszer erről meg kellett, hogy változzon a véleménye.
- Azt nem tisztáztuk mielőtt ide küldtek, hogy csak tanulni jössz, vagy kiképzésre is. Nagylány vagy már kislány, döntsd el.

Yrsa kihasználta az átmeneti előnyét és a kis tűzszünetet. Kivetődik a fal mögül át az utcán egyenesen be az egyik fedezék mögé. Mindehhez elég egyetlen ugrás és vetődés, futás nem is szükséges. A teste elég gyors és erős ehhez. Akár ez is meglepheti őt, ha korábban nem tapasztalt hasonlót. A fedezékből indul tovább a szemben lévő épület bejárata felé. Közben folyamatosan tüzelnek rá, rövid sorozatokkal a robotok. Yrsa viszonozza a tüzet és ezzel fedezi magát. Szerencsére egy lövedék se találja el, de futás közben nehezére esik a lövés és még inkább a célzás, így ő sem talál célba egyszer sem, maximum a fedezékeket lövi, amiken nem fog a lézer. Végül sértetlenül ér be az épületbe, az előtte szétnyíló üvegajtón át. A háta mögött a földön éppen akkor koppan valami, amikor átlépi a küszöböt. Egy gránát az, éppen a sarka mögé esett le. Hallja és látja is. A teremben ahol van egyedül plasztik asztalok vannak, amiken nehéz fém lemezek vannak. Oldalt pár méterre egy régi, használaton kívüli bárpult.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Pride - Page 2 Empty Re: Pride

Témanyitás by Thorhalla Vas. 15 Jún. 2014, 15:33

~ Karakter: Yrsa Catherina Miller; Helyszín: Pride, Pride (főváros); Kaland: Pride - Egy éjszaka ~
Ahogyan Yrsa meglátta Joe bácsi fejcsóválását már tudta, hogy valamit rosszul mondott megint. Hamarosan meg is értette, hogy miért. Bólintott, hogy megértette azt, hogy mit is akart a férfi neki mondani. Sokkalta bonyolultabbnak tűnt így a szociális érintkezés, mint elsőre gondolta főleg, hogy nem volt ideje megszokni és megtanulni kiskorától kezdve.
- Honnan fogom tudni, hogy mit kell szó szerint venni és mit nem? – kérdezte.
A második kérdésnél, amit válaszolt, ahogyan a férfi megállt ő maga is megtette. Végig a férfit figyelte és most valami furcsát látott a szemeiben mielőtt megszólalt volna újra. Kissé meglepődött a kapott válaszon, fogalma sem volt arról, hogy az apja és a nővére is pontosan ugyanezeket mondták a férfinak. Volt egy olyan érzése ezek után, hogy még Gunny is ezt mondta volna, ha a férfi tanította volna őt. Figyelmesen hallgatta most is végig, hogy mit mondott Joe bácsi, azt tudta, hogy most már Zsarnoknak hála jó ideje nem voltak túlvilágok, a halál az végelegesnek volt mondható és nem lehetett visszacsinálni. Akit egyszer megölt, az soha többé nem jöhetett vissza. Az ott volt az emlékeiben, feltöltött emlékekben, hogy katonaként olyan dolgokat is meg kell tenni, amiket nem akar az ember és néha nem jó dolgok ezek, de engedelmeskedni kell a parancsnak. De egyelőre nem tudta elképzelni azt, hogy milyen is lehet valójában az, ha kiolt egy emberi életet, nem tudta, hogy mi is érezhetne akkor.
- Még nem tudom, hogy mit érezhetnék, gondolhatnék erről – mondta őszintén. – Úgy gondolom, hogy erre a kérdésedre csak akkor tudok válaszolni, ha úgy alakul, hogy kénytelen voltam megtenni, hogy megölök valakit. De egyelőre úgy gondolom, hogy igyekszem majd elkerülni ezt és csak sérülést okozni. Nem tekintek magamra istenként, hogy ítélkezzem élet és halál felett, hogy ki élhet és ki nem.
Ezek után, ha Joe bácsi sem folytatja a témát, akkor ő sem mond erről többet, neki ezek voltak a gondolatai és ezt érezte úgy, hogy el kell mondania a válaszhoz. A következő kérdésen elgondolkodott, a kettő közötti különbséget tudta, hogy micsoda és azt is, hogy az apja mit mondott. Jó kérdés volt most már csak a számára, hogy az apja is kétértelműen fogalmazott-e, vagy pedig tisztán és érthetően. A kettő végül is eléggé közel volt egymáshoz és nem volt idő megszabva, hogy mikorra menjen haza, így a válaszát is ennek fényében adta.
- Kiképzés – mondta ki végül.
Már a kiképzőpályán a vetődés és gurulás után ott is volt, ahol lenni akart. Már az Anyahajón próbálkozott effélével, amikor Ingrid elküldte a saját pályájára gyakorolni egyet, így a saját fizikai erejével és kondíciójával már tisztában volt, így mindez nem lepte meg, hogy ennyiből sikerült. Amikor futni kezdett számított rá, hogy nem fog tudni rendesen lőni, de az nem is zavarta, bőven elég volt számára jelenleg, hogy nagyjából tudott arra lőni és ezzel fedezni magát. érezte, hogy az adrenalin szétárad a testében és ettől mégjobban élvezte ezt az egészet. Hamarosan pedig bevágódott az ajtón oda, ahova menni akart. Egy pillanat ideje volt csak, hogy körbenézzen, mert a koppanást már meg is hallotta. Azonnal odakapta a fejét és meglátta a gránátot, ami a lábához landolt. A teste szinte teljesen ösztönösen mozdult, amennyire csak képes volt gyorsította fel magát és lendült máris a messzebb levő bárpult mögé. A földről elrugaszkodott és ugrott, hogy az erejéből nyert lendülettel és lökéssel betudjon ugorni a bárpult mögé. Ha úgy érkezik, hogy a bárpult tetejére tenné, akkor a kezével löki magát tovább és azonnal hasra vágja magát a túloldalon, ha sikerül megérkeznie oda, a kezeivel pedig a fejét védi és itt várja ki azt, hogy a gránát felrobbanjon.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Pride - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Pride - Page 2 Empty Re: Pride

Témanyitás by Bishop Vas. 15 Jún. 2014, 16:32

~ Karakter: Yrsa Catherina Miller; Helyszín: Pride, Pride (főváros); Kaland: Pride - Egy éjszaka ~

Joe nem számít a következő kérdésre, kicsit meg is lepődik és a válasz előtt még megvakarja az arcát.
- Hát ezt nem fogom tudni elmagyarázni neked kislány. Figyeld az emberek arcát, a szemét, a mimikát, tekintetet. Azon látszik, hogy az illető komolyan gondolja-e, amit mond, vagy szándékosan komolytalan. Ha komolytalan, akkor amit mond ne értelmezd szó szerint, próbálj rájönni mire akart utalni. Idővel megtanulod majd, ne izgulj emiatt, senki nem úgy születik, hogy tud mindent.
Láthatóan a férfinak abban nincs nagy tapasztalata, hogy a genetikailag gyorsított fejlődéssel létrejött újszülötteket hogyan is nevelje. Yrsa ezen kívül tudja azt is, hogy miért kellett neki ilyen gyorsan kifejlődnie. Az apjának UP2-sként nem lett volna lehetősége kiskorától nevelnie őt, a nővérének már saját családja van, most már kettő is, más pedig nem állt rendelkezésre. Az apja nem akarta nevelőkhöz adni, inkább a gyorsított fejlődést választotta. Ha beszélt olyannal, aki nem tudta ezt róla egyből, akkor az illető még meg is jegyezhette, hogy milyen szerencsés a lány. Igaz ő nem így gondolja, de sokan örültek volna ha még azt az öt évet is gyorsan letudták volna. A lány további válaszát hallva, a gyilkolás kérdésére Joe bácsi továbbra is büszkén nézi őt.
- Ez nem ítélkezés, ez egy döntés, amit neked kell meghoznod. Gyilkos és gyilkos között is van különbség. A te döntésed, te tudod. Ha mindenkinek csak súlyos sérülést okozol, azzal lehet nagyobb kárt teszel bennük mint a halállal. Piszok nehéz kérdés. Örülök, hogy feleslegesen nem akarsz bántani senkit.
Amint Yrsa kimondja, hogy kiképzést szeretne Joe arcára mosoly húzódik, majd komoly tekintetet vesz fel.
- Lehet, hogy még meg fogod bánni a válaszod. Most még csak tanítgatlak, a képzésen kemény vagyok. Vért fogsz pisilni. Na ne értsd szó szerint.
Végig lelkesítő hangon beszél, mint egy igazi katona, volt katona, aki örül, hogy ennyi év után végre újra használhatja a tudását kiképzésre is.

Yrsa azonnal mozdul és ugrik. Azt jól gondolta, hogy helyből csak a pult tetejére tud érkezni, onnan még tovább löki magát és a földön köt ki. Még megfogja a saját fejét, hogy védje, majd hangos robajt hall és a lángok beterítenek mindent. A gránát repeszeket szór szét az épületben. A műanyag asztalok, a bárpult külső része és a még ott lévő használaton kívüli tárgyak mind szétrobbannak. Égett szag, füst, fojtogató gázak terjengenek a levegőben, a fém felületek forróak és mindent belep a korom. Azonban a bárpult kellően stabilnak bizonyul, mögötte Yrsa sérülés nélkül ússza meg a robbanást, csak a füle zúg hihetetlen erősen rövid ideig. Másodpercek alatt tisztulnak az érzékei. Ekkor hall egy nagy koppanást újra a kövezeten, utána közvetlenül még egyet. Valami nagyobb eshetett most le a tetőre, pontosabban ugorhatott le. Mielőtt bármit is tehetne, hallja meg az egyáltalán nem gépies, sokkal inkább emberi hangokat.
- Szedjük szét a p.csát. Itt kell lennie valahol!
- Gyere elő, cicc-cicc. Az olyan kis harciasok a kedvenceim, mint te.
Az egyiknek az ajtónál kell állnia jelenleg, a másiknak közvetlenül a pult mellett, csak a másik oldalán, legalábbis a hangok alapján.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Pride - Page 2 Empty Re: Pride

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 16 Jún. 2014, 12:25

~ Karakter: Yrsa Catherina Miller; Helyszín: Pride, Pride (főváros); Kaland: Pride - Egy éjszaka ~
Mint eddig is most is figyelmesen hallgatta, hogy mit is mond neki a férfi. Arra rájött már, hogy ezeket kellett figyelnie, csak éppen arra nem, hogy mi mit is jelent. Főleg a rejtettebb dolgoknál, az öröm, bánat, harag és a főbb érzelmek teljesen egyértelműek voltak számára is, ezeket megismerte és néhány pedig igencsak ösztönösen ismerős volt a számára és rájött, hogy melyik micsoda. az értelmezésük is ment, de még a humor és a komolytalanság, vagy éppen az intrika és az ehhez hasonló kétértelmű dolgok voltak azok, amik a fiatalsága miatt gondot okoztak neki. De most, hogy Joe bácsi is mondta, hogy ezekre figyeljen már őt is jobban kezdte figyelni, hogy ő is miként beszél, mozog és néz miközben kommunikál. Hátha már nála sikerül hamar előrelépést tapasztalni.
- Értem – bólintott. – Igyekezni fogok ezekre figyelni és gyorsan tanulni.
Igazából bánta is, hogy nem volt meg a gyerekkora, de a többi dolog fényében, hogy mi lehetett volna még, nem. Tudta, hogy miért kapott genetikai gyorsítást, az apjának más kötelességei voltak, amik teljes napokat, egységeket vettek igénybe pihenés nélkül és így nehéz lett volna ez. Gunny nem kifejezetten volna alkalmas arra, hogy egy gyermeket felneveljen, már ha egyáltalán vállalta volna, Ingrid pedig ha meg is tette volna, hogy igen, két helyen volt már családja és éppen gyermeket is várt ismét. mindenkinek túl sok elfoglaltsága volt és nem nagyon fért volna bele még egy kisgyermek. Ezen akkor is már ő is elmosolyodott, hogy a sok fontos embernek milyen kevés ideje van. A nevelőszülők pedig nem játszottak, ahhoz túl különlegesek voltak a Millerek, hogy ezt az apja meglépje. Eddig nem beszélt erről még senkivel, nagyon nem is kommunikált a családját kivéve mással, csak itt, amikor segítséget kért, így ezt nem tudhatta, hogy mások miként reagáltak volna erre, ha tudják. Most, hogy már figyelte Joe bácsit látta a büszkeséget rajta, amikor a lány tovább beszélt. Végül bólintott és megfontoltan válaszolt azok alapján, amit korábban mondott Joe bácsi neki.
- Igaz, ha itt valaki megsérül, lehet, hogy nem tudja megvédeni magát később, sem ellátni a családját – mondta. – És akkor őt kell eltartani, gyengíti a családját és így ezt nézve tényleg rosszabb, mint a halál, mert másoknak is a halálát okozhatom közvetett módon.
A szavai végén kérdőn pillantott a férfira, hogy a következtetése mennyire volt helytálló és mit gondol erről a férfi. Most a korábbiak miatt igyekezett már leolvasni előre a férfi mozdulataiból arcáról azt, hogy mit is gondolhat. A képzésre csak elmosolyodott.
- Apa és Ingrid is túlélték, nem igaz? – kérdezte. – Azt hiszem ez családi hagyomány és elvárás, hogy én is túllessek rajta.
Már a gyakorlópályán szerencsésen mozdult azonnal, jól gondolta, hogy még meg kell löknie majd magát, de a mozdulat végül szerencsésnek bizonyult és megérkezett a fedezékbe. Itt hasra tudta vágni magát, ahogyan tervezte és végül ekkor következett be a robbanás. A füle fájdalmasan csengni kezdett, nem hallott semmit sem a zajoktól néhány másodpercig. Nem lett semmilyen sérülése sem végül és két újabb puffanást hallott, amint leugrottak a tetőről. Egyet lelőtt, ezek ketten voltak, ha feltételezte, hogy az első csak figyelmeztette, akkor kellett egy negyediknek, vagyis harmadiknak lennie. Ha az az android is beszállt a harcba, akkor csak ennyin voltak. figyelt a hangokra, arra, hogy mit mondtak annyira nem, az egyik távolabb volt, a másik közelebb. A maga mellett levő falra pillantott, hogy a kinti fények beszűrődését használva megállapíthassa azt, hogy hol is lehetett az android hozzá képest. Ha ezt nem tudta megtenni, mert nem volt olyan fény, amivel ezt megtudta tenni, akkor fülelt, ha szükséges volt, akkor a füle érzékenységét is növelte egy kicsit, hogy pontosan meghallhassa a lépéseket, hogy merre is van az android hozzá képest. Ha ezt sikerült megállapítani, akkor eredeti állapotba viszi vissza az érzékszervét. A lehető leghangtalanabbul próbálja ezek után a fegyverét emelni és a fedezékén át meglőni a hozzá közelálló android lábát. tudta ösztönösen, hogy ekkor úgyis le fog bukni, így már készült arra, hogy feljebb guggolásba helyezkedjen és még mindig a fedezékben guruljon tovább, hogy ne találják el. Ha sikerül megtennie, akkor a fedezék végén kinéz és próbálja mellkason lőni az ajtóban levőt ügyelve arra, hogy a földre küldött ellenfél ne tudja őt leszedni és meglőni.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Pride - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Pride - Page 2 Empty Re: Pride

Témanyitás by Bishop Kedd 17 Jún. 2014, 18:14

~ Karakter: Yrsa Catherina Miller; Helyszín: Pride, Pride (főváros); Kaland: Pride - Egy éjszaka ~

Mialatt Yrsa gondolkozik Joe bácsi figyeli. A lánynak nemcsak mások érzéseinek felismerése, de a sajátjainak elrejtése is még gondot jelent, így Joe mint egy nyitott könyvben úgy olvas benne. A férfi csak legyint a lány megjegyzésére.
- Minél jobban figyelsz rá, annál rosszabbul fog menni. Legyél természetes, még senkinek nem kenték el azért a száját, mert bizonytalan.
Yrsa másik eszmefuttatására Joe bácsi bólint. A gyermeki gondolatok még mindig kis mosolyt tudnak csalni az arcára, még ha a téma kegyetlen is. Most már újra menetirányba fordul a férfi és elindul tovább, hogy ne teljen sok idő csak beszélgetéssel és időben a gyakorlópályához érjenek.
- Nagyon bizakodó vagy, de igazad van, az egész családját magával ránthatja, de van ennél is rosszabb. Lehet, hogy akit megsebesítesz soha nem találkozik többé a családjával, vagy nincs is neki. Te ott hagyod sebesülten, mi lesz vele? Megtalálják, megalázzák és megölik az őrültek, éhes állatok felfalják és nem tud védekezni, kirabolják, elrabolják meggyógyítják és eladják rabszolgának... Haláláig erőszakolják. Talán a sérülésbe hal bele órákig haldokolva. Sokan inkább a halált kérnék tőled hasonló helyzetben. Én azt tanácsolom neked, hogyha valakin már nem tudsz segíteni, végső esetben öld meg, ne hagyd szenvedni és inkább fegyverezd le azt, akinek nem akarod az életét elvenni, mintsem súlyos sérülést okozz neki, ne hiteged magad azzal, hogy nem ölted meg. Remélem már érted miért.
A válla felett hátrapillant, hogy láthassa Yrsa arckifejezését. Az Öreg már elég halált látott életében, ezt még Miller is érzi, keserűen beszél róla, de mégis annyira természetesen, mint amikor az itallal kínálta őt. A lány harmadik válaszán megint elmosolyodik.
- Ezt már szeretem újonc!

A pult mögött fekve Yrsa gyorsan átgondolja a lehetőségeit. Az árnyékokat nem tudja használni, nem túl kevés, túl sok a fény és az árnyékok szórnak. A robotoknak öt-hat nagyon halvány, szürke árnyéka van a falakon. Ezért a füle érzékenységét növeli és azt használja, sikeresen. Jól meg tudja állapítani a két gép elhelyezkedését. Ezután a képességét használja, eltűntet egy vékony csíkot a bárpultból, amin át kilőhet a lézerfegyverrel. Mindezt hangtalanul. Az első lövés sikeres, a robot összeesik, a váratlan támadástól a másik sem mozdul azonnal. Yrsa kinéz a fedezékből, mellkason lövi és ezzel tönkre is teszi az ellenfelét. Néhány másodpercig minden nyugodt és csendes lesz, amikor Yrsa valami fémeset és hideget érez a tarkójának nyomódni.
- Dobd el a fegyvert és ne mozdulj.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Pride - Page 2 Empty Re: Pride

Témanyitás by Thorhalla Szer. 18 Jún. 2014, 13:05

~ Karakter: Yrsa Catherina Miller; Helyszín: Pride, Pride (főváros); Kaland: Pride - Egy éjszaka ~
Úgy tűnt, hogy a figyelés sem volt éppen a legjobb lehetőség, mert ez sem nyerte el különösebben Joe bácsi tetszését. Helyette kapott egy másik tanácsot, hogy mit is kellene tennie, legyen természetes. Nem tudta, hogy mindez mennyire lenne jó, de azzal nem tudott vitatkozni, hogy valószínűleg tényleg úgy tanulna a legtöbbet, ha ez így lenne. Végül is kénytelen volt úgy dönteni, hogy akkor marad ennél a tanácsnál, hogy próbál természetes lenni, de azért igyekszik másokra is figyelni, hogy mihamarabb kiismerje magát az emberek között ebben a számára még igencsak idegennek ható labirintusban, amit szocializációnak és emberi kapcsolatoknak neveznek. Azt amit látott otthon, hogy mindenki mennyire határozott volt és semmilyen gyengeséget nem mutatott senki nem tudta, hogy a bizonytalansággal kapcsolatban hallottaknak mennyi hitelt adjon. Ez az egész kissé túl sok információ volt elsőre. Miközben haladtak továbbra is figyelmesen hallgatta, hogy miket is mondott Joe bácsi arról, hogy mit is kellene tenni az emberekkel abban az esetben, amit a lány mondott. Lefegyverzés, igen ez határozottan elnyerte a tetszését, nem is okoz sérülést és komolyabb kárt sem senkiben, maximum az adott illető önbecsülésében, de az még elviselhető volt. komolyan bólintott arra, amit hallott.
- Értem – mondta, komolyan is gondolta mindazt, amit mondott és nem csak, mert ezt várta tőle Joe bácsi. – Akkor a lefegyverzésre fogok törekedni, ha lesz rá lehetőségem.
Most először érezte, hogy tudja, hogy mire is gondolt a másik, ahogyan a férfi beszélt a halálról, a keserűség a szavaiban, illetve az is segített, hogy tudta, hogy a férfi sokáig Flottás volt, aztán szerelt le, mert belefáradt a harcokba. Azonban utána közvetlenül arra, hogy Yrsa kimondta, hogy kiképzést is akar már elmosolyodott, ezt már tudta a lány, hogy örült ennek a válasznak. És a lány is örült, hogy némileg sikerült örömet okoznia a válaszával, még akkor is, ha nagyjából tényleg ez volt az, ami miatt ideküldték és tudták, hogy ezt fogja mondani majd itt lent Joe bácsinak.
Már a gyakorlópályán, amikor feküdt a fedezékben az árnyékokkal sajnos nem ment semmire sem, mert túl sok volt belőlük, így azzal nem tudta kiszúrni, hogy merre is lehetnek a robotok valójában. Maradt annál, hogy az érzékszerveit erősítette fel és ezzel már sikerült is, amit szeretett volna. Az erejéhez is folyamodnia kellett, de így megvolt a láb és eltudta lőni annak az androidnak a lábát, hallotta, hogy földre zuhant, de nem állt meg, kinézett és lőtt. Könnyedén szedte le azt is, egy kis örömöt érzett, hogy ilyen jól sikerült minden eddig, majd a kellemes csöndet és örömét a hideg fém szakította meg, amit a tarkójának nyomódva érzett meg és meghallotta az android hangját. Nyelt egy nagyot, akkor jól tippelte, hogy hárman vannak, csak elfelejtette a harmadikat keresni a tekintetével és az érzékszerveivel. Kissé feljebb emelte a kezeit, amikben a pisztolyok voltak úgy tartva, hogy az android láthassa, hogy nem fog vele tudni tüzelni és lássa, hogy mindkettőt eldobni készül. Koncentrálni kezdett, hogy az android kezében levő fegyvert eltűntesse, vagy ha könnyebbnek bizonyult, akkor egy virágcsokorrá változtassa megváltoztatva, vagy megsemmisítve az anyagösszetételt. Ha megérezte, hogy sikerült, akkor ejtette le a fegyvereket a kezéből, majd kihasználva, hogy az android valószínűleg meglepődik ezen próbálta magát a lehető legjobban felgyorsítani és előrébb vetődni, az ugrás közben próbálta elkapni a fegyvereit, majd kifordítani a testét, hogy szembe kerüljön az androiddal, ha sikerült, akkor a mellkasa magasságába emelte mindkét pisztolyt és úgy húzta meg a ravaszt.
Ha korábban nem sikerül eltűntetnie a fegyvert az android kezéből, akkor csak leengedi a fegyvert és egyelőre mozdulatlan marad, majd a helyzethez mérten ösztönösen próbált időt húzni.
- Kérem ne bántson – mondta. – Nem akarok semmit maguktól, csak tovább menni.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Pride - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Pride - Page 2 Empty Re: Pride

Témanyitás by Bishop Szer. 18 Jún. 2014, 20:29

~ Karakter: Yrsa Catherina Miller; Helyszín: Pride, Pride (főváros); Kaland: Pride - Egy éjszaka ~

Yrsa ahogy arra gondol, hogy még nem igen ismeri ki magát az emberi viselkedésformákon a fejében mintha egy tájékoztató, segítő dokumentum nyílna meg, hirtelen sokkal fogékonyabb lesz és jó néhány mesterséges, előre betáplált ötlet jut eszébe. Ki tud választani egyet-egyet és azokon a gondolatmeneteken végigmenni. Ez nem teljes megoldás, de segíthet neki. A feltöltésekkel együtt kapta ezt a tudást is. Joe bácsi hallva a választ bal kezével és mutatóujjával kissé figyelmeztetően Miller felé bök.
- Azt ne felejtsd el, hogy egy harc nem játék. Azt fegyverezd le, akit valamiért meg akarsz menteni és fontos, a többi ellenséges katonát, robotot, akármit sebesítsd és öld meg ha kettőn áll a vásár. Feleslegesen ne kockáztasd a saját életedet. Röviden ne próbálj mindenkit megmenteni, nem lehet.
Miután elmondja a rövid figyelmeztetést int, hogy mindjárt ott vannak. További szavakra már nincs is nagyon szükség, Joe pontosan látja, hogy a lány megértette amit kell, mind a halálról, mind a kiképzésről és Yrsa is tudja, hogy a férfi ezeket látja rajta.
- Egy egyszerű gyakorlatot csinálunk csak. A kiképzésed később kezded. Innentől ha bénázol zöldfülűnek foglak hívni. Na menjünk.

Bent magán a pályán Yrsa újra a képességét használja. Az eredményt érzi is, mert a hideg cső helyett egy pillanattal később már számos virág nyomódik a hajába. A robot meglepetten kapja el a kezét.
- Ez mégis mi a f.sz?
Kérdezi kissé gépies, mégis emberi hangon. Yrsa nem habozik, elengedi a fegyverét, majd még a levegőben elkapja, közben előveszi a másikat, és testét kicsavarva mellkason lövi a robotot kétszer. Mint a többi gép ez is prideos ruházatot visel, arca egy részletesen elkészített de gumi maszk. Élethű de nem túl élethű. Most minden tiszta Yrsa körül, további ellenségnek nincs nyoma. Most a romos előtérben van, innen egy irányba mehet. Az egész épület egy elhagyatott klubnak vagy szalonnak tűnik, egy teremmel beljebb már vannak nagyobb asztalok, játékokhoz valóak, mellettük székek és a falakon tárolók. Itt már van jobbra és balra leágazás, a mosdókhoz. Még eggyel hátrébb van még egy terem. Ennek közepén egy másfél méter magas tömör kő falszerű rész van, két oldalt üres, csempézett terek. Olyan érzése támad, hogy ott, a távolabbi teremben már jöhetnek ellenfelek, a terem kialakítása csapdára utal. Más utat, ha keres sem talál, az utcára tud visszamenni, ahol mindig valamilyen ügyesen megoldott lezárásba ütközik.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Pride - Page 2 Empty Re: Pride

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 19 Jún. 2014, 10:16

~ Karakter: Yrsa Catherina Miller; Helyszín: Pride, Pride (főváros); Kaland: Pride - Egy éjszaka ~
Egy pillanatra megtorpant, amikor „felbukkant” előtte a viselkedési formákat szemléltető feltöltési program. Erre így igazából nem számított, hogy a semmiből fel fog bukkanni, de igencsak örült annak, hogy mégis megtörtént, mert nagy hasznára lehet. Szerencséjére valaki gondolt arra, hogy mindez nem alapvető, hanem lesznek olyanok, akiknek nehezebben megy ennek a kiismerése. Érezte, hogy mindez szinte azonnal megkönnyítette a helyzetét és könnyebben megy az érzelmek megértése és annak is, hogy melyik helyzetben miként is illik, illetve kell viselkedni. Így a fejében most a testbeszéd és mimikák rész volt az, amit elsődlegesen meg akart nézni, hiszen erről volt szó és ez okozott neki kisebb-nagyobb nehézséget, pont úgy, mint egy kisgyereknek. Ismét Joe bácsira emelte a tekintetét, amikor a férfi folytatta a beszédet. Azt tudta, hogy a harc nem játék, hanem egy szükséges rossz, vagy eszköz, ki honnan nézte mindezt. De a harcnak is volt művészete, rémlett neki valami ezzel kapcsolatban a feltöltéseknek hála még a Zuhanás előttről. A férfi szavait gyorsan mérlegelte, majd pedig a végén bólintott, a robotokat ígyis-úgyis lelőtte volna, azokat egyszerűen nem tekintette élőlénynek, csak egy halom járkáló vasnak, amik bármikor pótolhatóak voltak, így azoknál egyébként sem volt gondja, hogy támadni kellene, a többit pedig majd meglátja odakint és a szerint fog eljárni, amit Joe bácsi mondott neki.
- Értem, törekedni fogok arra, hogy ezt betartsam – mondta.
Ezt is komolyan gondolta, és végül megérkeztek a gyakorlópályára. A férfi szavaira hirtelen jött indittatás nyomán valamiért ösztönösen a homlokához emelte gyorsan a kezét és kihzúta magát álló helyben, ezáltal régi Zuhanás előtti módon szalutált.
- Értettem uram! – mondta.
Odabent már a pályán a hidegség eltűnt a tarkójától és csak a virágot érezte ott, a robot is kellően megdöbbent, pont annyi időt hagyva a lánynak, amennyire az számított tőle. Pillanatokkal később pedig már vége volt az egésznek, ez az android is „holtan” terült el a földön és Yrsa győzött. Gyorsan végignézte azt, hogy mi lehet a „punkoknál”, volt-e valamilyen használható tárgy náluk. Utána indult csak el, hogy körbenézzen a helyen, sikerült mindent felmérnie és ekkor döntött úgy a hely kialakítása miatt, hogy odabent akár csapda is fogadhatja, így inkább int néz körbe. Az utcára lépve ismét óvatosan, osonva, fedezékről fedezékre szándékozott haladni, de hamar rájött, hogy kint már nem fog tudni máshova menni, a pálya széleibe ütközött bele. Tehát tényleg maradt az az opció, hogy odabent kell körbenéznie és tovább haladnia. Persze tisztában volt vele, hogy odakint a városban nem így lenne, de ez csak egy gyakorló pálya volt. Így visszaosont, vagyis próbálta ezt tenni, hogy visszajusson az épületbe. Ott határozott léptekkel, ám mégis lefele helyezve a testsúlyát katonásan haladt tovább. Először óvatosan a fegyverét maga előtt tartva éles szögből fordult be az első mosdóba hallgatózás és kémlelés után, nehogy meglephessék, utána pedig úgy, hogy felmérhesse a terepet és biztosíthassa, hogy nincs-e bent senki sem. Ha volt lehetősége előre még egy kisebb tárgyat, törmeléket is bedobott, hogy hallja-e, hogy mozdul-e valaki erre. Ha nem és tiszta volt a hely, akkor haladt a másik mosdóhoz is, hogy ugyanezt eljátssza ott is. Ezek után jött a következő helység, a nagyobb tér a két kisebbel és a középen levő kiemelkedéssel. Először a bal oldali irányt célozta meg és próbált úgy arrafelé haladni, hogy mindvégig fedezékben lenni, ha ezt nem tudta megtenni, akkor igyekezett magát úgy felgyorsítani, hogy a lehető leghamarabb érkezzen azon a részen fedezékbe, hogyha valaki figyel rá és kémked utána, akkor ne tudja őt olyan könnyedén leszedni. Ha sikerült ezt megtennie, akkor végül fedezékben letérdel és úgy méri végig újra a környezetet, hogy mit lát, „élőlények”, azaz robotok után kutatva és, hogy felmérhesse egyszerűen a környezetet, hogy mi hol van, mit lát innen és mire számíthat.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Pride - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Pride - Page 2 Empty Re: Pride

Témanyitás by Bishop Csüt. 19 Jún. 2014, 17:28

~ Karakter: Yrsa Catherina Miller; Helyszín: Pride, Pride (főváros); Kaland: Pride - Egy éjszaka ~

Yrsa kiválasztja a testbeszéd és mimika részt, ami hatására rengeteg gondolat jut eszébe, mind a sajátja, ő gondolja őket csupán az azokat elindító folyamat a mesterséges az elméjében. Saját maga jön rá és fedez fel olyan összefüggéseket, amelyeket eddig nem tett meg mert egyszerűen nem jutottak eszébe dolgok. Amint a folyamatnak vége, már Joe bácsin is sokkal pontosabban látja az érzések jeleit. Sajnos azonban a Zuhanás előtti feltöltésekből nem tud annyi információhoz jutni mint szeretne a harcművészetekkel kapcsolatban. A Birodalom rendkívül óvatosan bánik minden Zuhanás előtti adattal, még ha a Miller család ezeknek a birtokában is van. Joe az első válaszra csak határozottan bólint, majd amikor látja Yrsát szalutálni, kis mosoly jelenik meg az arcán. Kihúzza magát és ő is határozott mozdulatokkal tiszteleg.
- Lássunk munkához katona.

Yrsa nem vesztegeti az idejét, gyorsan átnézi a robotokat felszerelés után kutatva. Talál náluk három oldalfegyvert, mindegyik egy lézerpisztoly, azon kívül kettőnél gravitációs gyorsítópuskát és egy normál gépkarabélyt, amely fúrólövedékeket lő. Összesen tizenkét tartalék tárat talál, hat eldobható öngyulladós fáklyát, két kést, egy köteg készpénzt, három órát, két kommunikátort, egy hordozható adattárolót, kártyákat és egy kisméretű bombát. Ezek közül bármit felvehet és vihet magával. A másik két helyiséget közül az első mosdóit ellenőrzi. Óvatosan, felkészülten halad, de egyikben sem talál senkit. Biztonságosan haladhat tovább és vetődhet be a harmadik terembe, ahol rögtön a középen lévő alacsony fal mögé húzódik bal oldalon. Végigméri a terepet és rögtön látja miért van szükség a középen lévő részre. Balra és jobbra a falakból négy-négy kisebb folyosó nyílik, amelyekhez ajtó is tartozik. Innen lehetne az egyéb szórakozási lehetőségekhez és azokra kijelölt helyekre menni, ha a létesítmény működne. Ez azt jelenti, hogy a teremnek a bejárattal szemben lévő része falban végződik, és a középen húzódó fal mindig csak az egyik oldal elől nyújt fedezéket. Mire Yrsa ezeket felméri, az ajtók egymás után kicsapódnak és nyolc robot lép be a terembe, közelharci fegyverekkel, pengékkel és fém ütőeszközökkel, három pedig kézifegyverrel a kézben.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Pride - Page 2 Empty Re: Pride

Témanyitás by Thorhalla Pént. 20 Jún. 2014, 01:27

~ Karakter: Yrsa Catherina Miller; Helyszín: Pride, Pride (főváros); Kaland: Pride - Egy éjszaka ~
Hirtelen a „kérése” nyomán megannyi gondolat jutott az eszébe, az érzésekkel, mimikákkal és testbeszéddel kapcsolatban. Hamarosan pedig már sokkalta jobban megértette Joe bácsit is. Roppant kényelmesnek találta a tanulásnak ezen formáját, hogy az egész folyamat csak indul a kérésére és minden mást pedig saját maga, a saját elméje generálja és jut el azokra a következtésekre, amikre kell és amit egyébként is tudnia kellene, hogyha lett volna tapasztalata is. Most már azzal is tisztában lett, hogy miért is volt szokás az, hogy elrejtse a gondolatait, és mások is miért tesznek így, ne legyen nyitott könyv senki számára, ami fontos volt. A Zuhanás előtti dologról azonban több nem jutott eszébe, de ennyi is elég volt neki, így nem is próbálta meg erőltetni mindezt tovább. Beérte azzal, hogy rémlett neki. A férfin látta a mosolyt a szalutálásra, most viszont már könnyedén tudta, hogy mire is szólt, igaz már az előbb is bemerte volna tippelni, hogy mire szólt, de most, hogy már jobban ismerte ezeket az érzéseket így már biztos volt benne. Amint Joe bácsi kimondta, hogy mehetnek, akkor Yrsa el is indult a gyakorlópályára. Már a pályán gyorsan átnézte a „megölt” androidokat, hogy mik is voltak nála. Egy halk füttyöt megengedett magának, amikor meglátta, hogy lényegében egy kisebb hadseregnek elegendő fegyverzettel rendelkeznek. Nem akart sok mindent magával vinni, a fáklyákból négyet vett magához, hátha jól jönnek majd a későbbiek során, az egyik kommunikátort, az hordozható adattárolót, a két kést és a kisméretű bombát. Ezeknek a dolgoknak a ruháján gondolattal létrehozott egy-egy tárolót, hogy oda tudja tenni, amit eltett. Belső zsebet a kommunikátornak és az adattárolónak, a késeknek az alkarján helyet, hogy elő tudja azt húzni onnan úgy, hogy belecsúszik a kezébe, ha kell, a gránátnak és a fáklyáknak meg az oldalán legyen hely. A többi felszerelést még egy helyre gyűjtötte, majd keresett egy olyan helyet, ahol el tudja őket rejteni, hogyha valaki kintről jön be kevés fegyverrel, nehogy megtalálja azokat és azokkal hátba támadhassa őt. Ha nem a gyakorló pálya lett volna, akkor valószínűleg megsemmisítette volna őket, úgy, hogy szétlövi azokat, vagy a képességét használja, de most Joe bácsi dolgait nem akarta tönkretenni, így inkább keresett itt bent egy helyet, vagy odakint. Amint ezek megvoltak, akkor indult csak bentre, hogy felderítse a helyet, hogy mik is vannak bent. Az első részeket, a mosdókat még könnyedén tudta biztosítani, mert nem volt ott semmi, utána ért be a hátsó részbe. A fedezék megvolt és ott lapult meg. Látta a különböző folyosókat, hogy ezért volt az a középső rész, így egészen logikusnak tűnt a felépítés. És ekkor nyíltak ki az ajtók is és jelent meg a nyolc android, roppant kellemetlen helyzetben találta magát Yrsa, négyen tökéletesen ráláttak és csak a másik négy elől volt fedezve. Figyelte a megjelenőket, végigmérte, hogy milyen fegyvereik vannak, és figyelte, hogy miként mozognak. Egyelőre nem tudta, hogy mind az ellensége lenne-e, vagy nem, így nem támadott és támadó mozdulatot sem igyekezett tenni. Inkább csak figyelt és kivárt, hogy a lehetséges ellenfelek miként is fognak lépni. Csak azon esetben fog bármit tenni, ha az androidok közül valamelyik megtámadja, mert akkor próbál kitérni az ügyességére és a gyorsaságára alapozva.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Pride - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Pride - Page 2 Empty Re: Pride

Témanyitás by Bishop Hétf. 23 Jún. 2014, 00:49

~ Karakter: Yrsa Catherina Miller; Helyszín: Pride, Pride (főváros); Kaland: Pride - Egy éjszaka ~

Yrsa az összegyűjtött felszerelésből elveszi ami számára szükséges, a nanopáncélzat gondolatra létrehozza a megfelelő tárolókat, így Miller el is tudja rakni az tárgyakat. A maradékot felveszi és egy szemetesben talál azoknak megfelelő rejtekhelyet, kint az utcán. Ezután indul tovább, ellenőrzi a mellékhelyiségeket és utána lép át a harmadik terembe, azonnal fedezéket keresve. A nyolc robot belép a terembe, de Yrsa nem reagál rögtön rájuk, csak kivár és figyel. Az öltözékük szokásos prideos, több fajta viselet, több fajta szín, változatos, néhol szakadt, néhol nagyon drága anyagok, de mégis mindegyikben a kaotikusság ellenére van valami közös. A fegyverzetük Miller oldalán egy lézerpisztolyos, akinek az oldalán van egy puska is, három robot közelharci fegyverekkel, az egyiknél egy láncszerű tárgy van, aminek hőgenerátora már vörösen izzóvá teszi a láncot magát, egy másiknál egy rövidebb kardhoz hasonló eszköz és a harmadiknál egy egyszerű fém ütő. Mindegyik gyilkolásra lett tervezve és ez látható is. Az Yrsát látó négy gép hangosan jelzi a túloldalon lévőknek, nem túl visszafogott módon, hogy ő is ott van. Ebből a lány már tudhatja, hogy támadni fognak rá. Nem sokkal később a fém ütő meglendül a feje irányába. Ez elől gyors mozgással, előre felkészülten ki tud térni oldalra. Azonnal az izzó lánc csap után, és a fegyveres és ráfogja a kézifegyvert. Négyen megpróbálják őt körülállni, hogy ne menekülhessen, a másik négyre Yrsa jelenleg nem lát rá. Ő most a fal szélén van, a sarkon, csak a másik részen mint az előbb, így tudott jól kitérni a csapás elől.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Pride - Page 2 Empty Re: Pride

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 23 Jún. 2014, 12:35

~ Karakter: Yrsa Catherina Miller; Helyszín: Pride, Pride (főváros); Kaland: Pride - Egy éjszaka ~
Az igazság az volt, hogy az elején Yrsa reménykedett benne, hogy sikerül úgy helyezkednie és elbújnia, hogy ne tűnjön fel az ittléte szinte azonnal. De mivel nem tudta ezt megtenni, így úgy kellett dolgoznia, ahogyan képes volt minderre. Minden izmát megfeszítette és várt, hogy mit is készülnek tenni a Prideosok. Végigmérte őket közben, a ruházatukat, fegyvereiket. Igazából számára igencsak kaotikusnak tűnt az, hogy ennyire különböző volt a ruhájuk és még egy ruhán belül is megannyi lehetőség játszott. Szakadt, vagy éppen jó és drága anyag. Ezt a részt nem igazán értette, hogy miért is volt jó ez nekik, azonkívül, hogy remek lehetőség volt arra, hogy kitűnjenek és felhívják magukra a figyelmet. Háromnál közelharci fegyvereket látott a negyediknél volt távolsági. Már tudta, hogyha harcra kerül a sor, akkor úgy kell maradnia, hogy a három közelharci folyamatosan takarja őt a negyediktől, hogy az ne tudjon olyan könnyedén lőni és a társait Yrsa védelemnek használja. Ezek robotok voltak, így nem volt gondja azzal, hogy élőpajzs legyen valamelyikből, ha szükséges. Emberek esetében máshogyan járt volna el, de ezek nem voltak emberek. Ami biztos volt a számára, hogy ezekkel is könnyedén lehetett gyilkolni, annak ellenére, hogy HPI-s volt és úgyis beregenerálta volna a sérüléseket esze ágában sem volt kipróbálni, hogy milyen is az, ha megölik. Ez az élmény valahogyan nem szerepelt az elsők között, amiket a lány át akart élni és ki akart próbálni. A robotok is végül, számára sem túl meglepő módon, de észrevették a jelenlétét és jeleztek is a társaiknak. Yrsa felsóhajtott, ennyit arról, hogy ne legyen harc mindenhol, de legalább most azonnal kitalálta, hogy támadni akarnak és megölni őt. így az első támadás elől könnyedén tudott kitérni, ami a fémütő volt. látta a többieket reakcióját is, hogy ki mit tett, hogy a lánc jött felé, ahogyan a lézerfegyvert ráemelik és próbálták körbevenni. Még saját maga számára is teljesen megdöbbentő volt, ahogyan egy pillanat alatt látta át a helyzetet és azt, hogy mit is kellene tennie. Esze ágában sem volt úgy mozdulni, hogy kiérjen a fedezékből, hogy a másik négyes ráláthasson. Próbálta magát ismét felgyorsítani és kitérni a felé tartó lánc elől és úgy vetődni, hogy a bevágódni igyekezett az egyik hozzá eső közelharcos mögé, mellé. Attól függően, hogy hova érkezik a gyorsaságát kihasználva próbálta még azelőtt elkapni annak a karját, hogy az lesújthatna és hátrahúzni, hogy lefoghassa. Így lényegében élő túszt csináljon az illetőből. Volt egy olyan érzése és gondolata, hogy ezzel nem megy semmire a társai meg fogják támadni és lelőni őt, de mindezt akkor is meg akart tenni. Nem várt sokáig, csak annyit, hogy mit reagálnak a többiek, majd ismét mozdult, próbálta magát felgyorsítani, az általa fogvatartott androidot a többi, főleg a lőfegyveres felé taszítani és ő maga is lendült előrefelé. Próbált felugrani, kézzel megtámaszkodni az előbb fogvatartott android vállán és azt tartva oldalasan lendülni, félkörös mozgást leírva, próbálva kirúgni a maradék három kezéből a fegyvert, vagy fejbe rúgni őket annyira, hogyha emberek lennének elveszítsék az eszméletüket. Ha erre nincs ideje, esélye, akkor csak kitérni a támadások elől és hagyományosabb módon közel kerülni az ellenfelekhez, hogy letudja majd őket fegyverezni.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Pride - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Pride - Page 2 Empty Re: Pride

Témanyitás by Bishop Hétf. 23 Jún. 2014, 23:51

~ Karakter: Yrsa Catherina Miller; Helyszín: Pride, Pride (főváros); Kaland: Pride - Egy éjszaka ~

Yrsa ezúttal sem vesztegeti az idejét, rögtön cselekszik, felgyorsítja magát amennyire csak képes és így könnyen kikerül a lánc útjából. Az, számára lassított mozgással a padlóra csapódik, majd onnan izzóan, szikrázva pattan vissza. Gyorsan mozdul, rögtön a rövidkardos robot mellé vetődik és megragadja annak karját. A többi robot egy ideig habozik, majd tüzet nyitnak mindkettőjükre. A gép teste ekkor összecsuklik, de Miller még éppen időben tudja azt a lézerpisztolyos robotra taszítani, mindkét gép a földre esik. Ezután sem áll meg, a fellökött fémtestekre támaszkodva kezeivel, körberúg és el is találja a körülötte lévő robotokat. Egyet mellkason rúg, az a falnak esik, másikat állkapcson, az elrepül oldalra. A robotok teste keményebb mint egy emberé, de valamilyen puha anyag sokat tompít ezen, egészen emberi értékre csökkentve ezt. Yrsa a támadásával négy ellenfelet fegyverez le, abból kettő a földön, közvetlenül alatta, egy az ajtónál a földön és egy a falnak csapódva. Nem mozdulnak, csak lassan, valószínűleg több "sérülést" szereztek, amiket nehéz kiheverniük, legalábbis a programjuk szerint. Sok ideje azonban a támadás után nincs ideje Millernek, mert addig az eddig háta mögött lévő négy másik robot is a közelébe ér. Az egyik egy szórófegyvert tart a fejének, egyenesen az arcára célozva. A típusából ítélve, a puska vékony fémfonalakat lő ki, amelyeket azután minden irányban görbít. Elsősorban rövid hatótávú csonkolásra tervezett fegyver. Már csak pillanatok kellenek, hogy a robot lőjön a fegyverrel. Mögötte a három másik gép éppen elteszi a közelharci fegyverét és az oldalukon lévő tokokhoz nyúlnak, nyilván a kézifegyvereiket akarják elővenni, a közelharciak helyett. Taktikát váltanak, a brutálisabbról hatékonyabbra. Yrsa jelenleg még mindig az eltaszított és elesett két robot testén van, a fal a háta mögött, de már nem fedezi az.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Pride - Page 2 Empty Re: Pride

Témanyitás by Thorhalla Kedd 24 Jún. 2014, 15:10

~ Karakter: Yrsa Catherina Miller; Helyszín: Pride, Pride (főváros); Kaland: Pride - Egy éjszaka ~
Amit szeretett volna nagyjából sikerült is véghezvinnie, jól gondolta, hogy nem fog várni az ellenség azzal, hogy megtámadja őt, amikor lefogta a társukat, hanem tényleg megtették feláldozva azt. Pedig így kevesebben lettek és ez később még a kárukra is válhatott már. A mozdulatok után pedig mind a négy itt levő android már a földön feküdt és Yrsa-n egyetlen egy karcolás sem volt látható. Tökéletesen elintézte őket, szinte még maga sem fogta fel, hogy mit is tett, csak teljesen ösztönösen tette, amit úgy érzett, hogy tennie kellene. Ezeket nem a feltöltésnek köszönhette, ebben teljesen biztos volt, az más „érzés” volt az érzelmeknél, ez olyan volt inkább, hogy a vérében van, a testében és csak várta, hogy előjöjjön másképp, mint a feltöltéseknél. Ez lehetett, amit örökölt az apjától és az anyjától. Igencsak hatékonynak vélte mindezt és jó hasznára volt. Amire véget ért a gondolkodásban a maradék négy robot hangját meghallotta a háta mögött, arra kapta a fejét és valóban ott voltak már és az egyik rászegezte a fegyverét. A lány szinte egy pillanat alatt mérte végig azokat, három közelharci és egy távolsági, amennyire látta. A három hátsó éppen tette el a fegyverét és készült újat elővenni, akart lehetőséget hagyni nekik, hogy ezt megtegyék, ahogyan azt sem akarta, hogy a rászegeződő fegyver elsülhessen, főleg, mert amit látott róla az igencsak súlyos sérüléseket tudna neki okozni. Ismét próbálta magát felgyorsítani és ellökni teljes erőből magát hátrafelé szaltóval. Eközben, amíg ugrott már nyúlt is a saját pisztolyai felé, amiket a kezébe kapott és még remélhetőleg volt ideje az ugrás közben lőni, ha igen, akkor a két-két lövést szándékozott leadni, egy-egy lövés mindegyikre, most nem lőtt duplán csak egyet-egyet szeretett volna az androidokba. Ha nem volt képes arra, hogy ugrás közben megtegye ezt, akkor úgy ugrott és fordult a levegőben, hogy ügyelt arra, hogy az esetlegesen ellőtt lövedékek ne találhassák el, és végül szemben érkezzen le az androidokkal, azaz a hátukat lássa. Ha ez sikerült, akkor még mindig a gyorsaságát kihasználva mielőtt az ellenfelei hátrafordulhatnak próbálja őket egy-egy tiszta lövéssel hátba lőni és így semlegesíteni őket.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Pride - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Pride - Page 2 Empty Re: Pride

Témanyitás by Bishop Kedd 24 Jún. 2014, 16:22

~ Karakter: Yrsa Catherina Miller; Helyszín: Pride, Pride (főváros); Kaland: Pride - Egy éjszaka ~

Yrsa az utolsó pillanatban mozdul. Gyorsaságát kihasználva felugrik, éppen a teste mellett halad el a lövés. Saját szemeivel látja, hogy az ezüstös fényű, nagyon vékony horgos fejű fémszálak több méter hosszan kicsapódnak a szórófegyver vetőnyílásán, erős hullámzó mozgással szétterülnek a fegyver előtti térben, de nem találnak el semmit, hatástalanul a falba csapódnak. Valószínűleg ez még benne is kárt okozott volna, ha nem tér ki időben, bár csak gyakorlófegyver ez is, nem halálos erősségű. A levegőben pördül át ívesen a robotok felett. Előtudja venni a két pisztolyát ugrás közben, de a levegőben nem tud velük olyan pontosan tüzelni, mint szeretne, mindkét lövése célt téveszt. Amikor földet ér a robotok háta mögött, azonnal felkészül rá, hogy hátba lője azokat, de sajnos erre sincs alkalma. A gépek is gyorsan mozognak és a hátul lévő három fel tudott készülni a lány egyéb mozdulataira, csak az elöl lévő koncentrált a támadásra. Hátrafordulnak és lézerpisztolyaikkal tüzet nyitnak Yrsára. Ha Yrsa megpróbál kitérni, vagy ellentámad, pillanatok alatt nyílt tűzharc alakul ki a teremben. Az egyik robotot mellkason tudja lőni, ami összeesik, de már őt is eltalálja egy lézer a hasán, amit szerencsére a páncélja teljesen elnyel. Kettő robot lövi őt lézerpisztolyokkal, a hátul lévő fedezéket keres magának.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Pride - Page 2 Empty Re: Pride

Témanyitás by Thorhalla Szer. 25 Jún. 2014, 15:30

~ Karakter: Yrsa Catherina Miller; Helyszín: Pride, Pride (főváros); Kaland: Pride - Egy éjszaka ~
Az ezüst golyók kicsapódását szépnek találta, már-már művészinek ilyen lassúságban, hála a saját gyorsaságának. Emiatt eltudta őket kerülni, azok pedig becsapódtak a falba, ami előtt volt pillanatokkal korábban még. Az ugrást tökéletesen ki tudta vitelezni, a fegyverek is már a kezében voltak, de a lövések még nem mentek olyan jól, így főleg nem, mert mindegyik elszállt a robotok mellett és nem találta el őket. Egy pillanatra keserűsen húzta el az ajkait, hogy nem sikerült, de nem foglalkozott vele sokat, azért volt itt, hogy gyakoroljon és tapasztalatot szerezzen, bármennyire is jó lett volna, elvárta volna magától, ha minden elsőre sikerül azt már tudta, hogy az élet nem így működött. A Millerekre jellemző maximalizmus már nála is jelentkezett ennyire korán. A pördülés után, amit a levegőben vitt végre sikeresen megérkezett a robotok hátával szemben és már így készült volna tüzelni rájuk, de azok azonnal fordultak is és emiatt nem volt teljesen lehetősége rá. Meglepte Yrsa-t, hogy a robotok is ilyen gyorsan tudtak mozogni és reagálni rá, volt egy olyan érzése, hogy mindez gyorsabb reakcióidő volt, mint egy sima embertől elvárható lett volna és máris tüzet nyitott rá az ellenség. Ő maga egyet le tudott gyorsan szedni, de egy lövés még őt is hasba találta. A páncél szerencsére megvédte, azonnal próbált ő maga is kitérni a lehető leggyorsabban és fedezékbe vetődni. Ezalatt rálőtt az androidokra is, hogy időt nyerjen vele és megzavarja őket a lövöldözésben. Ha betudott érni fedezékbe, akkor úgy helyezkedik azonnal, hogy ki tudjon lesni onnan és felmérhesse a környezetet. Lehetőleg olyan rejtekhelyet próbál kinézni magának, amit a lézerlövedék, vagy egyéb, amivel lőhetnek az ellenfelei nem viszik át egyből, ha nem volt ilyen, akkor maximum fedezékről fedezékre halad majd később. Ha ez megvolt és kilesett óvatosan, akkor próbálja az androidok mellkasát becélozni és ott meglőni őket. Ha időközben azok is fedezéket kerestek és viszonylag közel vannak egymáshoz, akkor a gránátot veszi a kezébe. Gyors számítást végez, hogy aktiválás után meddig kell a kezében tartania ahhoz, hogy valahol pont a robotok felett robbanjon majd fel, hogy a lökéshullám elintézze őket. Ha mindez megvolt, akkor aktiválta a gránátot és amikor kellett eldobta azt. Összébb húzza magát ezek után és a fülét is betapasztja, hogy a robbanás zaja ne okozzon fülkárosodást pillanatokra sem.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Pride - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Pride - Page 2 Empty Re: Pride

Témanyitás by Bishop Szer. 25 Jún. 2014, 19:44

~ Karakter: Yrsa Catherina Miller; Helyszín: Pride, Pride (főváros); Kaland: Pride - Egy éjszaka ~

A teremben Yrsa négy fedezéket lát, az egyik a középen lévő alacsony fal másik végén lévő sarak, ha oda lehasal vagy lefekszik akkor ott fedezékben lehet, de csak amíg a robotok nem mennek arrébb és látnak rá nagyobb szögből, ezen kívül mindegyik oldalon van négy-négy beugró, mivel az ajtók nem közvetlenül nyílnak a terembe, van előtte egy kis rész, ahova be lehet húzódni. Mérlegeli a helyzetet és úgy látja, hogy a terem jobb oldalán lévő ajtósor utolsó ajtajához vetődik, mivel az a legvédettebb és egyben legközelebbi is hozzá. Sajnos a lövésekkel nem sikerül magát fedeznie, nyílt tűzharcban az ellenségei folyamatosan lőnek rá, és nem törődnek vele, hogy őket is eltalálhatja Miller sugara, előbb akarják ártalmatlanítani a lányt, minthogy az előbb megtehetné. Yrsa végül sérülések nélkül vetődik be az ajtó mögé. Innen kihajol és lő, de a robotok is hátrébb húzódnak ez idő alatt, ezért nem találja el őket. A gránát mellett dönt, élesíti, visszaszámol magában majd a megfelelő pillanatban hajítja ki. A zárt teremben a robbanás hangja többszörösen felerősödik, de szerencsére Yrsa időben védi a fülét. Ha kinéz a fedezékből, akkor nem csak a lángok és a lökéshullám okozta károkat látja, hanem éles fémrepeszeket, amelyek végig bizonyos magasságban beterítik a falakat, abban a magasságban, ahol gránát felrobbant. A fegyver módosított volt. Mielőtt azonban bármi mást tehetne, a mellette lévő fal, aminek részben támaszkodik hirtelen széthasad és a darabjai szétrepülnek. Néhány másodperc múlva látja, hogy egy nagy méretű kalapács szerű tárgy csapódott a falba és az zúzta össze. Miután elül a por Yrsa megláthatja a robotot is, ami vele szemben áll, kezében a nagyméretű bontókalapáccsal. A karjainál nincs ruha és van rajta egy extra fém burkolat, amin vörössel implantátum felirat van, jelezve, hogy az szándékosan nem emberi erősségű része a gyakorlógépnek. Joe bácsi egy szimulált kiborgot is berakott a gyakorlatba. Yrsa most a félig szétrombolt fedezék mögött van, az arcán karcolások vannak, amik beforrnak, tőle öt méterre sréhen jobbra az ellenfele, aki már emeli a fegyvert.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Pride - Page 2 Empty Re: Pride

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 26 Jún. 2014, 08:55

~ Karakter: Yrsa Catherina Miller; Helyszín: Pride, Pride (főváros); Kaland: Pride - Egy éjszaka ~
Most a kint használt ötlete annyira nem volt használható, akkor a lövésekre visszább húzódott az ellenség, de most láthatóan mindezt nem akarták megtenni. Most ugyanúgy lőttek rá, mint ahogyan a lány is rájuk. De végül is Yrsa beért egy fedezékbe és még újabb lövést sem kapott. Ennyi előnye legalább volt, igaz, ha a páncélját találják el, az most is megvédte volna, mint a haslövés esetében. A fedezék mögül, amikor kihajolt látta, hogy most már az androidok is visszahúzódtak fedezékbe és nem akartak odakint maradni, hogy könnyedén leszedhesse őket a lány. Mivel mindenki fedezékben volt és hacsak nem mozdult volna ki valaki, akkor úgy ítélte meg, hogy lényegében lehetetlen lett volna egymást eltalálni, így emiatt maradt annál a lehetőségnél, hogy használja a gránátot. Mindezt megtette és noha befogta a fülét, hogy védje azt még mindig hallotta a robbanást. Mikor ennek a zaja elült nézett csak ki a fegyverével a fedezékből és látta meg, hogy nem csak sima egyszerű gránát volt az, amit eldobott, hanem aljas módon és közel sem tisztességesen módosított. Nyelt egyet, amikor meglátta a falban a megannyi fémrepeszt is a falban, ez még őt magát is csúnyán szétkapta volna, ha a korábbi androidok dobták volna rá. Még szerencse, hogy nem volt erre lehetőség, csak abban reménykedett most, hogy nem tette nagyon tönkre Joe bácsi androidjait azzal a gránáttal, ha igen, akkor lesz néhány plusz órája az öregnél, hogy rendbe hozza azokat. Már éppen lépett volna ki, hogy ennek igazából meggyőződjön, vagy cáfolatot szerezzen a gondolatára, amikor valami becsapódott hozzá a falba. Köhögni kezdett a portól és az még a szemét is csípte, gyorsan pislogott, hogy alkalmazkodjon ehhez, majd hamarosan végre meglátta, hogy mi is van vele szemben. Egy nem emberi erejű és képességű android, amit még betett Joe bácsi, a karján levő implantátum felirat és az egész kinézete pontosan erről árulkodott. Ahogyan az android újra emelte a fegyverét Yrsa gyorsan körbenézett, hogy felmérje maga körül a helyet, az ellenfele ismét emelte a fegyverét, hogy lesújtson, már az előbb is szétszedte a falat, most sem lett volna jobb az eredmény. Így esze ágában sem volt kivárni, hogy lesújthasson a másik, nem voltak messze egymástól, ezt a lány úgy ítélte meg, hogy könnyedén át tudja hidalni. Nem próbált kitérni, inkább újra felgyorsította magát és szemberohant az androiddal. Ha kellően közel ért úgy három méterre, akkor becsúszással próbálkozott, hogy végigcsússzon a földön, át az android fegyvere alatt és átcsússzon a lába alatt, ha a lábai alatt volt már, akkor próbálta az egyiket megragadni a kezével és kirántani, a másik kezében a fegyverrel pedig alulról meglőni, vagy a dőlő felsőtestét, vagy pedig ahol éri, hogy így semlegesítse. Arra ügyel, hogy a rántással ne rá essen a robot, illetve a rántás után elengedi az android lábát, hogy a lendületével tovább tudjon csúszni a földön már biztos távolságra ellenfelétől.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Pride - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Pride - Page 2 Empty Re: Pride

Témanyitás by Bishop Pént. 27 Jún. 2014, 00:53

~ Karakter: Yrsa Catherina Miller; Helyszín: Pride, Pride (főváros); Kaland: Pride - Egy éjszaka ~

Nem védekezik, hanem azonnal mozgásba lendül és támad. A becsúszás sikeres, a kalapács feje a padlónak csapódik és onnan pattan vissza, hangos csattanással, de Yrsában nem okoz kárt. Elkapja a robot lábát és megrántja azt, a robot ettől kizökken, de nem esik el, hátra veti a lábát, majd stabil pozíciót vesz fel, Miller azonban lelassul és csak néhány métert csúszik tovább. Ez nem akadályozza azonban, rögtön megfordul és az éppen egyensúlyba álló gépre tiszta lövést ad le, jó ponton találja el, azért az a többihez hasonlóan egyszerűen összeesik. Ha körülnéz a terembe a többi robotot is megtalálhatja mozdulatlanul heverve a földön. Már nincs ellenfél, senki sincs rajta kívül. Jelenleg visszamehet abba az irányba, ahonnan jött, vagy haladhat tovább a nyolc ajtó egyikén. Ha a nyolc ajtó egyike közül bármelyiken is tovább megy, szűk folyosókon kell végighaladnia, ízléstelen sárga, kék, szürke színű, büdös, kicsempézett helyeken. Végül kiér az egyetlen kijárathoz, ami egy fém csapóajtó, ezen kell felmennie. Fent egy kissé lerombolt, homokos helyre ér ki. Egy nagyjából száz méter hosszú tér, középen két kerítéssel, mindegyik fém, rácsos, a tetején szöges drót, a másodikban áram is folyik a táblák szerint. A két kerítés között van egy őrtorony, bal szélen, fából készült, fém elemekkel, annak a tetején áll egy robot, puska szerű fegyverrel. Hátrébb, a tér másik, ellentétes felén van egy romosabb kőépület, annak ablakéban van még egy robot. Azt már felmérheti Yrsa első látásra, hogy a talajon nem tud tovább jutni, a kerítések túl magasak és túl jól védettek. Ellenben oldalt, a teret körülzáró épületek oldalán vannak létrák, kiálló fémgerendák, kifeszített drótok. Nehéz mászásnak látszik, de kivitelezhető. Jobb és bal oldalon egyaránt haladhat, még olyan rész is van ahol a második, harmadik emeletre be tud ugrani. Ha elindul egy tábla figyelmezteti, hogy az őrtoronyból rálátnak az oldalsó falakra.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Pride - Page 2 Empty Re: Pride

Témanyitás by Thorhalla Pént. 27 Jún. 2014, 11:35

~ Karakter: Yrsa Catherina Miller; Helyszín: Pride, Pride (főváros); Kaland: Pride - Egy éjszaka ~
Úgy tűnt Yrsa számára, hogy az örök mondás, hogy a legjobb védekezés a támadás sikeres volt. noha nem tudta, hogy ez a mondás honnan jutott eszébe, de nem is foglalkozott most vele, megvolt a saját dolga és a feladata, amit nem akart félbehagyni, sem hagyni, hogy elterelje bármi is a figyelmét. A csúszás közben megragadta az ellenfél lábát és próbálta kirántani, de nem sikerült neki, azonban a továbbcsúszás után fordulás és az ellenfél lelövése már igen. Néhány pillanatig annak elterülése után is a földön maradt hasalva, hogy megvárja, hogy felkel-e a másik, vagy sem. De most már tényleg néma csend ereszkedett rá a helységre. Ekkor kelt fel csak és még átnézte azt, hogy mi is van ezeknél az androidoknál. Azokat a holmikat, amiket ismét úgy vél, hogy hasznára lehetnek később felveszi és magához veszi és azokat is elhelyezi a páncéljával kialakított részeken, majd indul tovább az egyik ajtón. A magához legközelebbit választja, továbbra is óvatosan és lopakodva halad. Ahogyan tovább ment többször is elfintorodott, amikor meglátta és megérezte, hogy hol van. A csapóajtón kiment és amint a szabadba ért egyből hasra vágta magát, nehogy valaki is észrevegye, így mérte fel a környéket, hatalmas tér, homokos, kerítések és még egy őrtorony is, annak a tetején egy robot. Oldalra látott mindenféle mászásra alkalmas tárgyat és még az is megoldható volt, hogy bejusson az egyik épületbe. Egyelőre azonban még nem akart indulni, csak felmérni a helyet. Már most látta, hogy odalent nem fog tudni haladni muszáj lesz oldalra mennie, azonban még indulás előtt látta, hogy a torony tetején levő robot rá fog látni, még azt is csodával határonsak vélte, hogy nem vette az észre azonnal akkor, amikor megérkezett ide. Így megvolt az első feladat, leszedni az őrt. Keresett egy olyan pontot, ahol biztosan nem érzékelheti az android, ellenben ő maga rálát tökéletesen. Ha sikerült ilyen pozíciót felvennie, akkor ott fél térdre ereszkedik, amennyiben erre van lehetősége és úgy célozta be a fent levő alakot. A biztonság kedvéért beljebb zoomolt a szemével, hogy pontosan betudja az andorid mellkasát célozni és amint ez megtörtént… még nem húzta meg a ravaszt. Így bezoomolva végigpróbálta kémlelni a tornyot, ha voltak lejjebb ablakok, majd az épületeket is, további ellenfelek után kutatva. Ha valakiket talált, akik ráláttak volna, akkor próbált úgy helyezkedni, hogy ez ne történjen meg, majd az egész helyszín felmérése után újra célkeresztbe vette az őrszemet és egyelten lövéssel a mellkasára próbálta leszedni őt. Időközben, ha támadás éri, akkor az elől próbál kitérni még a visszatámadás előtt, hogy felmérhesse majd újra azt, hogy milyen lehetőségei vannak.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Pride - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Pride - Page 2 Empty Re: Pride

Témanyitás by Bishop Szomb. 28 Jún. 2014, 00:57

~ Karakter: Yrsa Catherina Miller; Helyszín: Pride, Pride (főváros); Kaland: Pride - Egy éjszaka ~

Yrsa most is átnézi a robotok felszerelését. Azt azonnal megállapíthatja, hogy könnyen felszerelt ellenfelei voltak, nagyrészt csak a fegyvereik vannak náluk. Ott van a földön a rövid kard, a láncfegyver a hőgenerátorral, a vas ütőfegyver, összesen négy lézerpisztoly, egy szórófegyver, két kés, három tőr és még egy láthatóan verésre tervezett ütő. A felszerelések között talál még némi kötelet és egy kézi ion-forrasztópákát. Ezek közül bármit eltehet amit szeretne, van még elég hely nála, nem akadályozza a mozgásban. Átérve a folyosók hálózatán, már a kinti részen nyugodtan felmérheti a terepet. Oldalt talál egy felborított konténert az egyik fal tövében, az megfelelő rejtekhely, ő rálát a toronyban lévő őrre, az viszont nem tud rá közvetlenül tüzelni. Célra tart a fegyverével és közelít a szemével, így méri fel az őrt és a tornyot. A toronyban nem lát más gépet, ami ráláthatna, csak hátrébb, leghátul a romos épületben van még egy őr. A közelebbi őrt megvizsgálva láthatja, hogy annak már komolyabb páncélzata és fegyverzete van, a mozgása is professzionálisabb. Felismerheti a hasonlóságot a robot és a kinti valós őrük megjelenése között, valószínűleg ez az ellenfél egy olyan kinti képzett Pride katonát hivatott szimulálni. Yrsa pontosan becélozza és rálő a robotra, azonban a lövése nem találja el a célpontot, a pisztollyal nem elég pontos, mellé megy a vörös sugár. Ellenben az őr azonnal észreveszi, felé fordul, behúzódik fedezék mögé és pontos lövéseket kezd rá leadni a puskájával. Ha Yrsa időben visszahúzódik, akkor nem találja el egy lövés sem. A találatok egyelőre a konténer oldalát érik, változó részeken, változó időközönként. Már tudhatja, hogy sikerült átmenetileg eltűnnie az őr szeme elől, nem tudja hol van csak próbálkozásként lövi a fedezéket. Nagyjából egy méter hosszú két méter széles rész az ahol védve van, más fedezék nincs, viszont az épületek oldalai ott vannak mellette.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Pride - Page 2 Empty Re: Pride

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 28 Jún. 2014, 09:42

~ Karakter: Yrsa Catherina Miller; Helyszín: Pride, Pride (főváros); Kaland: Pride - Egy éjszaka ~
A legyőzött androidoktól a rövidkardot, a kötelet és a forrasztópákát vette csak el, a többi dolgot otthagyta azokra nem volt szüksége. Csak ezekre. Ezek után érkezett ki a szabadba és ott mérte fel az őrt magának és a helyet. Más nem volt a toronynál, ezt jó pontnak vélte, csak legesleghátul látott még egyet. Az őrön a tetőn viszont ismerős öltözetet látott, kint, miközben idejött már látott effélét, az őrökön, akik elzavarták azt a férfit is, aki szándékosan fellökte a lányt. Ettől kezdve pedig már nem is tartotta olyan biztosnak, hogy jó ötlet volt meglőni ezt, de arra viszont esélyt sem látott, hogyha megindulna, akkor ez ne tüzelne rá. mások is lövöldöztek odakint az ilyesfajta katonákkal, belháborúk voltak. És ezek, ha tényleg odamegy ki, ahova Joe bácsi akarja majd küldeni, akkor szinte biztos, hogy fog még ilyenekkel találkozni, akiket nem fog érdekelni az, hogy kicsoda és honnan jött, ugyanúgy rálőnek majd. Ezzel a gondolattal vette célba, de túl messze volt és nem tudta pontosan, ellenben azt, hogy itt volt már felfedte az android előtt. Nem várta meg, hogy a másik visszalőjön rá, azonnal bevetődött a fedezékbe, így az őr az épületről csak vaktában tudott rá tüzelni. A fémkonténer falát érte csak a lövés időnként, még ez sem volt szabályos és egyforma időközönként. Itt már átkozta magát, hogy nem hozta el magával az egyik puskát, azzal könnyebb dolga lett volna, mert messzebbre visz. Egyelőre kivárt néhány pillanatot, majd nekilátott annak, hogy körbenézzen és felmérje a helyet, hogy mi volt számára most elérhető és mit is tudott volna tenni ebben a helyzetben. Meg kellett Yrsa-nak állapítania, hogy nem sok mindent. A kontéren kívül, ahol most volt nem volt más fedezéke, de az épület ott volt mellette, már csak meg kellett oldania, hogy oda be tudjon jutni. Azt igyekezett megnézni, hogy volt-e a közelben olyan hely, ahol könnyedén be tudott volna jutni az épületbe. Eközben utasította a gondolati úton a ruházatát, hogy az vegyen fel olyan színeket, mint ami a terep volt, hogy a lehető legjobban beleolvadhasson a környezetbe, hogy az android nehezebben észlelhesse majd. Ha volt a közelben olyan rész, ahova fel, vagy be tudott ugrani az épületen és elérhető volt, akkor az elhozott jelzőfáklyát igyekezett meggyújtani, majd a fedezékéből pontosan az ellenkező irányba kidobni, mint amerre menni készült, remélve, hogy elvonja kellő időre az android figyelmét, amíg ő képes lesz bejutni az épületbe. Arra figyel, hogy az android arra kapja-e a fejét, és ha tüzel-e arra, ami ott megjelent, ha igen, akkor ismét felgyorsítja magát és így teljes sebességgel próbálja elérni azt a helyet, hogy betudjon az épületbe ugrani, vagy vágódni.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Pride - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Pride - Page 2 Empty Re: Pride

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 8 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.