Myzzrim ház, Hawaii

A családi házban most csak a testvér pár volt, akik készültek egy kicsit pihenni. Az eredményeik miatt a legnagyobb egyetemek kapkodtak utánuk szóval úgy érezték ideje előrántani az xboxot és lazítani. Ahogy a popcorn a mikróban ropogott William /Neveket mindig jelezzétek nekem!/ a tévét kapcsolta be. A békés délutánon, csendes volt minden. A szülök még munkában így az egész ház az övék volt. A tévében egy tudós a mutáció elméletéről beszélt. Az elmélete szerint a mutánsok képességének manifesztálódását az is segíti, hogy ha közel vannak egymáshoz, ahogy gyakorta a fiatalok egyszerre mennek át a pubertáson úgy ez a genetikai ébredés is gerjeszti a közelében lévőkét. A ropogás lassan elnyomja a szöveget és itt az ideje, hogy a fiúk kivegyék a mikróból, meg eldöntsék mit is játszanak.

~Max Myzzrim~

Unottan lógattam a lábam a szerény, visszafogott Myzzrim házban. Az iskola elvégzésével anyáék ragaszkodtak hozzá, hogy hazalátogassak, és a családdal töltsek egy kis időt, amit én meg is tettem, hiszen nem mertem kockáztatni, hogy elvágják anyagi forrásaim. A szín ötös jegyeimnek hála volt választék, hogy merre menjek tovább, de ugyan ezt elmondhatta magáról Wil is. A család üdvöskéje, aki már jelentős saját vagyonnal rendelkezett, és ezt apánk nem győzte az orrom alá dörgölni. Nem mintha számított volna, ha mostantól a családban senki nem dolgozna, akkor se lenne gondja még az ükunokámnak se, és ezt mindenki tudta. Mindegy is, most felesleges ezen rágódni, és nem is ezért jöttem haza. Odakint parkolt a legújabb Lambóm, apám országot vehetne magának, és én arra kényszerülök, hogy gyalog menjek ki a kukoricáért. Legalábbis Wil úgy tűnik elvárta volna, mert nem igazán mozdult még, hogy kivegye a mikróból.
- Consuela, hozd már be a kukoricát. – kiáltottam a cselédnek. Érdekelt, amiről a faszi beszélt, a mutációkról. Úgy gondolta, hogy a mutálódás nagyon hasonló a pubertáshoz, és hogy egymás közelében nagyobb eséllyel folyik le egyszerre a dolog. Ez vicces. Tehát ha én most elkezdenék mutálódni, akkor átterjeszteném Willre is? Persze csak ha ő is mutáns lenne. Milyen abszurd gondolat.
Ha Consuela még mindig nem jelzett hogy hallotta, és hozza akkor Willre néztem, és rámorogtam, hogy én vagyok az idősebb, szóval tipli a kukoricáért.Közben lehajoltam a tévéhez, és tüntetően nem vettem tudomást öcsémről, ha továbbra se mozdult.
- Mortal Kombat jó lesz öcskös? – néztem fel, miután beletúrtam a dobozok hegyébe, és kiemeltem egyet random. Nem sok játékot szerettem, de a verekedősök és a shooterek bejöttek.

~Will Myzzrim~

Békés délután a családi fészkünkben. Még a tékozló fiú is hazatért a középsuli elvégzése után. Ő is szín ötös lett, úgy tűnik mama nem nevelt hülyéket. legjobb egyetemek kapkodtak utánunk, de személy szerint semmi kedvem nem volt még tovább az iskolában ülni. Lehet, hogy majd elmegyek mondjuk költészetből diplomázni, ahhoz legalább még nem értek. De ráérünk ezen rágódni. Ma csak lazítunk, xboxozunk meg talán majd megnézünk valami filmet. Bekapcsolom a tévét. Éppen a mutációról beszélgetnek. Egy ideje már érdekel a téma. Egyrészt, biztos van valami üzleti lehetőség benne, de ez csak egy dolog. Nem használnám ki őket, nem vagyok én valamilyen szuper gonosz. Bár megvan a szükséges pénzem. Meg az intelligenciám. Meg a kapcsolataim. De ezért is fontos, hogy jóra használjam. Másodszorra, most komolyan, MENNYIRE menő lenne már repülni, vagy lézert lőni vagy gondolatot olvasni. Minden gyerek álma. Sőt, inkább mindenkié. Aki mást mond hazudik. De mindegy, valami olyasmit mondott, hogy egymás közelébe lévő tiniknél egyszerre jelentkezik a mutáció. Érdekes. Mostanra már biztos behozta Consuela a kukoricát, ha nem akkor sóhajtok egyet és behozom én.
- Nekem tökéletes, ha téged nem zavar, hogyha Moszkváig rugdosom a segged, mint a régi szép időkben.- colt egy időszakom, amikor nagyon-nagy MK kocka voltam. Sajnos már felhagytam vele, de biztos vagyok benne, hogy még így is nyerhetek. Felveszem a kontrollert a kezembe és kényelembe helyezem magamat a kanapén.

Consuela ma pont nincsen bent és ezt Max elfelejtette így Will hozza a popcornt. A játék elkezdődik. Az első meccs egyenlően megy egészen ameddig Max lábain fájdalom nem szalad végig és ettől elengedi a controllert annyira, hogy Will kiüsse. Az első kör az övé. Max megnézheti a lábát, de nem lát rajta semmit. picit, mintha begörcsölt volna. Az izom megfeszült, de pár pillanat múlva elmúlik a görcs. Utána a két másik kör már gond nélkül megy, de Will tényleg rutinosabban játszik, mint a testvére. 3-0-ra nyer.

~Max Myzzrim~
Miután kiválasztottuk a játékot, Wil szépen kimegy kukoricáért, ahogy illi. Bár, az se érdekel, ha morogva teszi mindezt. Én vagyok az idősebb, szóval ő kell kiszolgáljon engem. Amíg visszajön, addig a telefonomon chatelek, van egy csaj, aki régóta próbál bekerülni az ágyamba – és ez a szerencsétlensége. Igazából jól elszórakozom vele, de nem szeretem, amikor valaki kihívás nélkül tolná le a bugyiját, mi abban az élvezet? Épp ezért most is csak trollkodok vele kicsit, de azért nem akarom megbántani. Mire a tesó visszaér, már el is köszöntem, elég hamar meguntam szegényt.
- Nem is baj, a Swissotel Krasnye kiszolgálása állítólag fejedelmi, és orosz csajjal még úgyse voltam. – válaszolom, és kézbe veszem a kontrollert. Skorpiont választom, a kedvenc karimat. Vajon Wil kihozza rá válaszul Subit? Nem is érdekel, inkább belemarkolok a kukoricába, amíg elkezdődik az összecsapás. A kontroller gombjai halkan kattognak, ahogy ujjaim gyorsan váltakozva nyomogatják azokat. Megannyi partnerem regélhetne ezekről az ujjakról… Az első roundot behúzza, de a másodikban valahogy – épphogy – sikerül egy szép kombóval kiütnöm. A harmadik menetre készülünk, és egész meglepődök azon, hogy tudtam hozni egy roundot.
Egész kiegyenlített a harc, mindketten blokkolgatunk és támadunk, felváltva, tökéletes ütemben, amíg hirtelen valamilyen fájdalom fut végig a lábamon. Ki is zökkenek az ütemből, és elejtem a kontrollert, amit Wil kihasznál, és áttöri a védelmem, aztán már szinte esélyt se ad, egy gyors sorozattal kivégez, mielőtt még felvehetném az irányítót. Ezzel megnyeri az első kört.
- Ha másképp nem megy… – morgom, és ráérősen lenyúlok az irányítóér, miközben kinyújtom a lábam, hogy enyhítsem a fájdalmat. Érzem, hogy begörcsölt, úgyhogy feszítek egy sort, miközben eltűröm, ha Wil esetleg oltani kezdene. A következő két játéknál is hasonlóan kiegyenlített a harc, de Wil rendre felém kerekedik, érezhetően lassan engedve fel, és mindig csak egy kicsivel okozva több sebzést. A harmadik játék alatt viszont esélyem sincs. 5 roundot nyert testvérem, és egyet én nagy nehezen, ezzel 3-0ra vezet a szemét.

~Will Myzzrim~
Sajnos Consuela pont szabadnapos volt, így nekem kellett mennem a kukoricáért. Mondjuk nem tudom, hogy mért csak egy cselédünk van, de mindegy. Mikor visszahozom, akkor végre elkezdhetjük. Kezembe veszem a gyémántokkal kirakott arany kontrollerem és neki kezdünk. Scorpiont választja, semmi különös counter, ezért úgy döntök ideje, hogy legyen elég epikus és Subzerot választom. Eléggé fej-fej mellett haladunk, meglepően jól nyomja Max. El is felejtettem milyen jó ezekben. Egyszer csak megáll és nem mozdul. Későn veszem észre, gamer reflexeim gyorsan beütnek és én még gyorsabban kiütöm. Már éppen beszólnék neki, de ekkor látom, hogy elejtette a kontrollert.
- Bocsi, nem vettem észre- mondtam bocsánat kérően miközben megvakartam a fejem hátulját, közben kihagyva a kivégzést.-- Még egyszer ugyan ezzel? Nem mintha te sose csináltál volna ilyet. - teszem hozzá. A következő meccsen már eldől, hogy bizony, én vagyok a jobb. A harmadik meccsre pedig ideje előhozni a Caget, ezzel elpusztítva Max minden esélyét a győzelemre. Bár régen játszottam, de még mindig megy a 91%-os kombó. A Cage ellen nem tud mit csinálni, nem mintha bárkinek lenne esélye ellene. Hiszen ő a Cage.

A játék egyre hevesebb. Will gyomra megremeg. Úgy érzi mindjárt kihányja a belét, de az öklendezés helyett csak köhögni kezd. Max ha lép a testvére felé a lábai erőtlenül elengedik őt. Max lávai fájni kezdenek. A teste deréktól lefelé ropog és a kín semmihez se fogható. A csontok törnek, az izom szakad. Üvöltését egy hatalmas mennydörgés halkítja el. A villám a közelbe csap be és az elektromos gépek leállnak.
Az égen a fekete felhők kitakarják a mindig napos utcát. A mennydörgésben Will mellkasa lüktetni kezd és valami kiemelkedik a pólója alatt. Max nadrágja szárából vér folyik a földre. Újabb villámlás. Will pólója szétszakad és egy bőrbe takart húszcenti átmérőjű húsgombóc landolt a földön pontosan előtte. A mellkasa sértetlen, de átkozottul fáj. Max nadrágja szétszakad és egy hatalmas szőrös csáp nyúl ki belőle. Újabb mennydörgés.
Will most látja meg, hogy Maxet az új szőrös lábai feltolják a plafonig, ahol betöri azt egy kicsit. A beütéstől Max hátra zuhan. Will hiába nyúlna utána újabb hullám következik. Most a hátánál érzi két tumor emelkedik ki. ugyanaz mégis rosszabb. A villámlás fehér fényében látja az árnyékát, mint egy púpos. Akaratlanul is összeborul a sokktól.
Egy vad mennydörgés és szinte utána egy villámlás. A fényben ébred fel a testvérpár. Will körül a húsgolyókat lassan fém borítja be és elkezdenek felemelkedni. Hiába mozdul el tölük, azok mindig olyan félmétere tőle lebegnek. Max ébredezve látja, hogy deréktól lefelé már nem ember. Pók lábai és potroha van. A lábai másfél méter hosszúak, még ki se tudja magát húzni a lakásban.

~Max Myzzrim, a Drider~
A játék közben egyre jobban fájnak a lábaim, és egyszerre ez az érzés a tetőfokára hág, amikor érzem, hogy sorra törnek a csontjaim. Önkéntelenül is felordítok, mire mintegy válaszul az ég is megdörren. A földön fekve szenvedek, miközben alig érzékelem, az elmém határán csupán, hogy elmegy az áram. Odanyúlok a lábaimhoz, mire ragacsos lesz a kezem, amit szemem elé emelek, és egy villám kíséretében meglátom, hogy mibe nyúltam – vér. Kiszakad a nadrágom, miközben valami megindul a földön, valami szőrös, és hosszú.
Hirtelen szinte csillagokat látok, ahogy a plafon ráomlik a fejemre, majd megdől az egész szoba. Mi ez az egész? Úgy döntök inkább elegánsan elájulok egy kicsit, majd utána adok választ a kérdésemre.
Mire magamhoz térek, már visszajött az áram. Kinyújtanám a lábam, de valami szokatlan módon nem igazán vagyok ura testemnek.
- Mózes szakállára! – ordítok fel, ahogy lenézek, és meglátom hogy mi lett belőlem. Kérdő tekintettel nézek Willre, és az őt körülvevő golyókra.
- Tehát én egy Elise vagyok, te pedig Syndra. - foglalom össze gyorsan a helyzetet.

~Will Myzzrim~
Játékot viszonylag gyorsan abba kell hagynunk, mert annyira görcsölt a hasam, hogy azt hittem mindjárt kihányom a beleimet. Gyorsan elkaptam a tálat, hogyha jönni kell valaminek, akkor hagy jöjjön. De nem jött semmi, inkább köhögni kezdtem, de úgy ahogy sosem köhögtem még. Érzem, hogy valami kezd kiemelkedni a pólóm alól. Közben elment az áram is, ami nem segít azon az érzésemen, hogy hirtelen és Alien filmben vagyok és mindjárt egy mellkasrobbantó tör ki belőlem. Valami ki is tör, szétszakítva a pólómat, de szerencsére nem egy kis Alien. Még a mellkasom is sértetlen, ami elég fura. Csupán egy húsgolyó. Még furább. No meg gusztustalan. De nem annyira mint a vérzős szőrös lábú Max.
- Tesó jól vagy? Mi történi- a hirtelen fellépő fájdalom ezúttal a hátamból jön. Duplán, mert két púpot láttam kiemelkedni onnan az egyik villám által adott fényben. Ezután a fájdalomtól és sokktól egyszerűen elájulok, úgy tűnik eddig bírtam.
Amikor felébredek az első dolog amit meglátok az a három lebegő labda, amiket épp most borít be valamilyen fura anyag. Felkelek és velem együtt emelkednek fel a kis labdák is. Hátra lépek és jönnek utánam. Előre és akkor is. Megkocogtattam a golyókat, hogy  ellenőrizzem miből vannak. Valami fémcuccnak nézett ki. Szerves fém, igazi sci-fi. Ekkor ébred fel Max és ijedten hátraugrok. Elég durván nézett ki. De úgy tűnik jól viselten hiszen már viccelődött.
- Úgy tűnik, bár ezek a golyók fémből vannak.- válaszolok neki, miközben végig nézek a testén. - Elég jól viseled, hogy gyakorlatilag egy szörnyé változtál. Szóval most mi lesz?- kérdésem közben megpróbálom az egy, vagy akár össze golyót beleállítani a falba. Igazából az irányíthatóságra vagyok kíváncsi és ez jónak tűnik.

A golyók követik Will akaratát. Mikor koncentrál rá az egyik átmegy a falon full sebességgel. Majd vissza repül mellé. Az újabb villámláskor a golyók mind Will feje fölé röpülnek, hogy védjék őt. Max érzi, hogy erősebb, mint valaha. A teste csupa izom, de az átalakulástól nagyon kifordult magából. A gyomra furcsa és kavargó.

~Pókanya gyermeke, Max~
Elég rosszul vagyok, miközben Will a golyókkal szórakozik. Tényleg olyan, mint Syndra, én viszont közel sem nézek ki olyan jól, mint Elise. Főleg, hogy elég undorítóan nézek ki, ebben igaza van az öcskösnek. Ettől függetlenül mégsem ismerhetem el, hogy egy szörny lettem, ezért kihúzom a felsőtestem - a lábaim nem tudom kinyújtani - és büszkén próbálok megbirkózni a hányingerrel.
- Amíg nem kezdek el lepetézni, nincs para. Egyébként szerinted így kinéznének a zsinagógából péntek este? - kérdezem színlelt aggodalommal. Tényleg elég para a szituáció, főleg, hogy kezdenek elzsibbadni a póklábaim. Zavar, hogy nem tudom kinyújtani őket.
- Amúgy hadd próbáljak meg valamit. - mondom, majd erősen összpontosítani kezdek. Hálót akarok szőni, de még nem tudom, hogy kell. Pedig elég epic lenne, ha tudnék. Ezért jobb híján erősen nyomni kezdek, mintha csak szarni akarnék, és reménykedek, hogy nem fosom össze a drága perzsa szőnyeget.

~Will Myzzrim, Mr. Terrific~

Úgy tűnik a golyók követik az akaratomat. Nem rossz, főleg ha nem tűnnek el randomra és kell újra kiszülnöm őket. Ahogy villámlik rögtön a fejem fölé repülnek, mintha védenének. Valószínűleg ez a helyzet, logikus lenne. Ahogy Max kihúzza magát, el kell ismernem, eléggé izmos lett. De attól is egy pók. Legalább még tud viccelődni.
- Lehet, de nem biztos. Megszoknak majd.- válaszolom neki. Kíváncsi vagyok, hogy van-e öntudatuk ezeknek a golyóknak. Nem elképzelhetetlen, de valószínűleg csupán a gondolataimra reagálnak. Közben Max megpróbál a szőnyegre üríteni. Egy pillanatra kérdően nézek rá, de aztán leesik, hogy mit akar. Ha képes hálót szőni akkor valószínűleg a világ leggazdagabb embereként végzi. A pók fonál rendkívüli erősségű és ezzel együtt könnyű, ha képes nagy mennyiségben előállítani, akkor lesz egy-két vevője. Közben azon gondolkodom, hogy mit kéne tenni. Minden bizonnyal mutánsok lennénk, hacsak nem volt valami fura dolog a viharban, ami ezt előidézhette. Nem jut eszembe ilyen, úgyhogy marad a mutáns. Nos, akkor nem marad sok lehetőségünk.
- Amíg te a dolgodat végezted én gondolkodtam. Úgy néz ki mutánsok vagyunk. Beállunk az X-menbe?- dobom fel neki a kérdést. Gondolom nem utasítanak el két szuper gazdag mutánst. Vagy ha igen, legalább megmutatják, hogyan nem ölök meg mindent és mindenkit az erőmmel, akármilyen valószínűtlennek tűnik.

A vihar továbbra is tombol és őrjöng. Max küszködésével képes pókhálót termelni a potrohából. Ez a vöröses hamar megszilárduló anyag különleges, mert mikor a teste bármely része megérinti a hálót akkor érzi annak a rezdüléseit. Szinte vakon és süketen is tudná, hogy kb mi is érintette meg vagy ragadt bele a hálójába. Kint a zápor egyre erősebb lesz szinte függönyként takarja el a szomszédos házakat.

~Lolth Kiválasztottja, Max Myzzrim~
Mikor nyomni kezdek, érzem, hogy valami megindul kifelé. Ahogy lenézek, látom, hogy sikerült a művelet, és szerencsére nem piszkítottam a drága, szinte már műtárgynak minősülő szőnyegre. Az anyag vöröses, és hamar megszilárdul, mikor pedig hozzáérek, szinte egyé válok vele. Érzem a rezdüléseit, a mozgását, és ösztönösen tudom, hogy ezt mi okozhatja, illetve hogy merre van. Király.
- X-men? Nem hangzik rosszul. Anyáék szerinted hogy reagálnak majd ha meglátnak? - kérdezem vigyorogva, és a falhoz próbálok sétálni. A következő kérdés, hogy tudok-e a falon mászni. Odaérintem a lábam a falra, és próbálok elindulni felfelé rajta. Ha sikerül feljutnom a plafonig, akkor elkezdek hálót szőni, miközben fentről figyelem Willt.
- Kicsit átdekorálom a kecót. - teszem még hozzá ez esetben, mintha magyarázkodnom kéne. Akár ezt a műveletet folytatom, akár sikertelen a falra mászás, folytatom az előbb elkezdett párbeszédet.
- Gondolod, hogy jó ötlet beállni az X-ekhez? Mármint, én nem sokat tudok róluk, csak amit a média nyomat. Az meg tudjuk jól, hogy elfogult. - vetem fel aggályaimat.
- Ráadásul ott az egyetem. Apa tuti kiakad, ha nem megyek el egyetemre. Rád nem annyira, neked ott a kis vállalkozásod, te már így is a család üdvöskéje vagy, de az én számlámat lehet még le is tiltja.

~Will Myzzrim, Mr. Terrific~

És úgy tűnik sikerült neki. A szerencsés. Csak el kell hallgatnia, hogy honnan jó a háló. Lehet, hogy nem sok ember szeretne mutáns hálót. Sőt, lehet, hogy nem is rendes háló. Meg kell vizsgálni.
- Gyors szívroham, majd elfogadás. Nem hiszem, hogy ezzel probléma lenne a mi családunkban. Persze a befektetőkkel vigyázni kell és a sötétben kell tartani őket. Ebből még gond lehet. - válaszolom Maxnak. Én viszonylag könnyen el tudom rejteni a mutáns valómat, hiszen csak egy táska kell. Maxnak nincs ekkora szerencséje.  A következő kérdései elgondolkodtattak. Nekem logikusnak tűnt, hogy megfelelő hely lenne. Nincs sok lehetőségünk.
- Nos, először is nincs sok lehetőségünk. Kettő, mutass egy egyetemet aki elfogadna egy félig pók diákot nappalin. Három, a második okot apa is érti majd. - válaszolom. Nem igazán értem, hogy miért nem gondolt bele ebbe. - Szerinted mit kéne csinálnunk?- kérdem tőle. Komolyan érdekel mi a terve.

Max elsőre nehezen majd egyre könnyebben tapad a falhoz. A póklábain lévő apró szőrszálak a fal legkisebb részeibe akadnak bele és így képes a fiú könnyedén mászni a fal bármilyen részén legyen az fa, kő, tégla, mész vagy fém. Úgy fest csak elsőre volt nehéz, mert utána teljesen természetessé válik. Ellenben az emberekkel még a vér sem megy a fejébe így képes akár a falon vagy plafonon is aludni bármilyen gond nélkül, hisz a tapadása automatikus. Pontosan ezért még a tetőre is képes felmászni és fejjel lefelé sétálgatni rajta, mint egy valódi pók.

~A hím Arachné, Max Myzzrim~
- Egy kis szívroham, az ő korukban… reméljük nem lesz súlyos. – mondom, miközben felmászok a falon. Először elég természetellenes a dolog, de hamar belejövök, és olyan, mintha csak a padlón járnék. A testem is egész jól alkalmazkodik a dologhoz, egyrészt simán megtartom a felsőtestem, miközben a függőleges falon mászok, nem kell komolyan erőlködjek – erő izom, van potrohom. Másrészt, amikor már fejjel lefelé lógok, se tűnik úgy, mintha a fejembe szállna a vér, van egy olyan érzésem, hogy bármeddig így maradhatnék. Tetszik.
- Tök szar, hogy a mutánsoknak még nincs rasszizmus kártyájuk. Gondolod, hogy foghatom a bőrszínemre, ha elutasítanak ezek után? Na jó, viccet félretéve, tényleg nincs sok esélyünk… de ha a szobámon osztoznom kell valakivel, akkor reggelre tojásokat rakok… – sóhajtok, és elkezdem beszőni a plafont, ha sikerül. Szerencsére olvastam arról, hogy a pókok hogyan szövik a hálójukat, és most próbálom ennek megfelelően létrehozni az én kis „emeletem”. Erről jut eszembe, egész kajás vagyok.
- Van valami kaja a hűtőben? Én most építek. – nézek az öcsémre munkálkodás közepette, és próbálom a hálómat úgy formálni, hogy szép selyem legyen, amit tényleg fel tudok használni a hálószövéshez. Ha pélóán belejövök, saját szobrokat fogok csinálni pókfonálból - sőt, vajon házat is tudok belőle csinálni? Mármint, rendes házat, ami nem rogy össze? Elméletileg meg kéne tudjam csinálni, a kérdés csak az, hogy tudok-e annyi anyagot kiadni magamból.

~Will Myzzrim, Mr. Terrific~

Nézem a testvéremet, ahogy felmászik a falon a szőrös póklábaival. Elég bizarr. De ez van. Nem lehet már segíteni rajta. Legalábbis most, hiszen valószínűleg elég gyorsan rá tudnánk jönni ketten valamire. De most még nem ez a prioritás.
- Mivel még nem ismerték el őket embereknek, ezért nehéz lenne. Mondjuk foghatod a bőrszínedre, csak senkit sem fog érdekelni, ha nyolc darab póklábon teszed.- válaszolom neki.
Közben Max elkezd hálót szőni. Szegény Consuellának sokat kell majd takarítania. Kíváncsi vagyok mennyit fizetnek neki, de biztosra veszem, hogy nem eleget. De végül is Max ki kell próbálnia mit tud. Meg úgy is kell majd egy kis felújítás, a vihar meg képesség aktiválás után. A testvérem kérésére először visszaszólnék, de aztán rájövök, hogy nekem is kell tesztelnem. A konyha ajtajába állok és megpróbálom a labdáimmal kinyitni a hűtőajtót. Ha ez kivitelezhetetlen, akkor kinyitom kézzel. De a pizzát, ami természetesen mindig van, már a golyókon egyensúlyozva viszem be, még ha kézzel is kell kivennem. Nem baj, ha párszor leesik, ez van. Természetesen lassan próbálom, ilyen műveletet nem lehet gyorsan végezni.

A háló szívós és könnyen kezelhető, de úgy fest a gyártása időigényes. Nem tud valami képregényhősként csak úgy tömegesen háló lőni, kell koncentráció, idő és a hálót formázni elégé nehéz. Még nehezebb, hogy megszokja mennyi idő alatt kezd szilárdulni az anyag, meddig tudja formázni és alakítani mielőtt eléri a végső állapotát. Úgy fest még nincs sok ideje. Képes mondjuk egy ajtókeretet behálózni pár fél perc alatt és pár pillanaton belül megkötözni valakit, de bonyolultabb formákhoz sokkal több idő kell, ah sikerülnek egyáltalán.
Will kezd rájönni hogyan működnek a gömbök. Úgy fest követik az akaratát, de elsődlegesen az életösztönét. Ha fél védik attól, amitől fél. Méretű és súlyuk miatt viszont a hűtőajtót nem tudják rendesen kinyitni, csak a hűtő szélét dörzsölik. Ám a pizzát három gömb együtt könnyedén egyensúlyozza és viszi.
Eltelik egy tíz perc mire a vihar kezd enyhülni, Max étvágya annál nagyobb minél több pókhálót termel. Egy kopasz alak megjelenik a szobában. Charles Francis Xavier, az X-men rejtélyes vezetője.
- Üdvözletem. A Nevem Charles Xavier professzor. Kérem ne rémüljenek meg, telepatikusan köszöntöm önöket és egy képet vetítek ki magamról, hogy kevésbé legyen rémisztő az élmény.

~Will, Mr. Terrific~
A teszt teljes siker. Kell majd egy kis kampót szerelni a hűtőre, hogy később ne kelljen kimennem, de egyénként sikeres. Úgy tűnik, hogy a golyók az akaratomat követik, ami nem meglepő. Bár, amikor megijedtem a vihartól, akkor hirtelen felém ugrottak. Lehet, hogy ösztönösen védenek? Lehetetlennek nem lehetetlen, sőt valószínű. A következő tíz percben lekezdem ellenőrizi, hogy okozott-e a vihar vagy mi bármi súlyos kárt. Elektronikai rendszer, meg ilyenek. Ha minden rendben van, akkor visszaülök a kanapéra és különböző zsonglőr trükköket próbálok a három labdával. Először csak egyszerűeket de ha jól megy, akkor egy kicsit nehezebb trükkökkel próbálkozok. Teljesen jól elvagyok, amíg hirtelen megjelenik egy kopasz a házban, csak úgy véletlenszerűen. Rögtön kap is 3 labdát egyenesen a fejébe. Nem tehetek róla, élet ösztön. Megesik. Xavierként mutatkozik be.
- Üdvözlöm, Will Myzzrim vagyok. Elnézést a labdák miatt, de megijedtem. Egyébként a telefont elvből nem ismeri/használja?- kérdem az idegentől. Aztán jövök rá, hogy hopp, ez bunkó volt. - Bocsánat, nem akartam mogorva lenni. Minek köszönhetjük ezt a rendhagyó látogatást?-

~Vizimax, csodamax~

Hálót szőni nehezebb, mint hittem, úgy tűnik több gyakorlatra lesz szükségem. Nem baj, amúgy is mérnöki csoda, és hihetetlenül szép egy két pókháló, majd ha én is gyártom a sajátjaim, akkor menőzök velük. Tényleg, modern művészet... ezt meg kell osztanom az öcsémmel.
- Will! Szerinted milyen sikerem lenne művészként? Pókhálókat fogok gyártani, és kiállítani. Saját művészeti galériám lesz, tele egyedi cuccokkal, amiket majd drágán adok el, mit szólsz? - vigyorgok az említett beszélgetőpartneremre. Miközben továbbra is a hálóval szórakozok, William behozza a pizzát a gömbjein, mire kordul egyet a gyomrom, és megindulok az említett étel felé, hogy ezt orvosoljam, miközben a fiatalabbik Mizzrym teszi a fiatalabbik testvér dolgát, azaz a ház körül térül-ferdül, miközben én eszek. Ezek után ő zsonglőrködni próbál a labdákkal, én viszont megpróbálok letelepedni, és megpihenni, amikor megjelenik egy kopasz fickó a szobában. Will pedig, mint egy házőrző kutya, egyből harap - jelen esetben ez három labdát jelent, amit az idegen felé indít - kevés sikerrel. Miután ezzel megvolt, civilizált ember módjára kezd beszélni - talán kezdhette volna egyből ezzel.
- Üdvözlöm, én Max vagyok, és kérem nézze el az öcsém viselkedését. Próbáltuk civilizált emberként nevelni, de néha az ember be kell lássa, hogy túl nagy fába vágta a fejszéjét. Honnan tudta hogy itt vagyunk, és hogyan vetíti magát az elménkbe? - teszem fel a fontosabb kérdést, mint azt, hogy miért van itt.

Xavieren átrepülnek a gömbök és a férfi békésen elmosolyodik.
- Bocsássatok meg, én magam is mutáns vagyok, mint ti és képes vagyok telepatikus módon kommunikálni. mikor a gépem érzékelt titeket azonnal kapcsolatot akartam felvenni veletek, hogy segíthessek a mutációtok okozta lehetséges sokkot kontrollálni. Ritkán van esélyem ilyen hamar reagálni egy mutáns manifesztációra.
Mondja a férfi.
- A vihar és a távolság miatt nem tudom mikor lehetek ott személyesen,d e gondoltam könnyebb, ha valaki tud válaszolnia kérdésikre. Egy iskolát vezetek mutánsok számára, ahol örömmel látnám önöket, megtanulják az erőik használatát és elvégezve az iskolát távozhatnak a nagyvilágba.

~Mad Max~

Meghallgatom a férfi szavait, és megértően bólintok. A kopasz csóka csak jót akar, ezt jó tudni.
- Mégis milyen gép? - teszem fel érdeklődve a kérdést, láthatja rajtam, hogy tényleg csak érdekel a dolog, szinte gyermeki kíváncsiság villog a szememben. - Egyébként köszönjük, hogy segíteni próbál. Épp az előbb láttunk a mutánsokról egy beszámolót a tévében. Mondja, az átlag rosszabbul fogadja ezt az egészet? - kérdezem, mert még én is belátom, hogy elég lazán álltam a pókká változásomhoz. Lehet, hogy csak így dolgozom fel a sokkot és a fájdalmat, azzal, hogy nem is gondolok bele jobban, hogy ezek után milyen életem lesz? Mármint, így elég para lesz csajozni... bár, a suliban talán nem lesznek tele előítéletekkel. Tényleg, a nemi szervem meg van még? Aggódva nézek le az említett pontra, és keresem a vizelést megkönnyítő szervemet. Ha nem találom, akkor felteszem a kezem, mint az iskolában, ha jelentkeznek, és ha rám néz a férfi, akkor felteszem a kérdést.
- Hova tűnt a szaporodószervem? Hogy fogok mostantól könnyíteni magamon?

Mr. Terrific

Max elmés megjegyzéseire nem is reagálok. Akár milyen szép selymet sző, egy mutáns művésznek is nehézsége lenen hát még olyannak, aki félig pók. Nem hiszem, hogy rajonganának érte. A zsonglőrködés teljes siker, ami nem meglepő mivel az akaratomat követik. Remélem Mr. Xavier nem veszi annyira tiszteletlennek. Mikor abba hagyom a kezeim mozgatását, a gömbökkel tovább játszok, mert mért ne?
- Milyen távolságból képes erre, ha szabad érdeklődnöm? - nem akartam indiszkrét lenni, de az akcentusából ítélve az államokból van. Ha onnan képes velünk ilyen tisztán kapcsolatba lépni, akkor biztos nagyon tapasztalt és/vagy erős mutáns. Így már értelme is van az iskolájába menni. Max gépes kérdésére érdeklődve várom a választ, hiszen egy mutáns érzékelő igen erős fegyver lehet. Vigyázni kell ilyesmikkel. Max következő kérdésére először undor ugrik az arcomra, de aztán rájövök, hogy végül is jogos. Egy pillanatra nekem is megfordul a fejemben, hogy mit tudok a pókok szaporodásáról, de aztán rájövök, hogy semmit. Nem tudom, hogy Xavier mennyire szakértő ebben a témában, de hátha. Végül is ezért jött. Hogy kérdésekre válaszoljon.
- Van esélye a testvéremnek, hogy elrejtse a pók részeket?- kérdezem az új tanácsadónktól. Szeretném, hogy legalább egy kicsit el tudjon majd vegyülni a "normálisok" közt.

Max kérdésére a férfi kicsit keserű arcot vág.
- A világ még nincs mindenre felkészülve ezért is nem nyilvános az iskolám helye és kiléte, de hiszek benne ez csak időkérdése. Ez az iskolám célja, a békés együttlét és elfogadás.
Will távolságra vonatkozó kérdésére a férfi elmosolyodik.
- Én jelenleg New York államban vagyok. Ezt a távolságot csak egy képességemet támogató géppel tudom megtenni.
A kinti vihar erősebb lesz. Az áram teljesen lekapcsol az egész városban. A villámok kint félelmetes közelségekben csapódnak be, de Xavier meg se rezzen. Egyértelműen ő nem látja mi is történik ott.
- Sajnos Maximillien fizikai állapotát illető kérdésekre nem tudok válaszolni ameddig nem tudtam személyesen is megvizsgálni őt. Kérem...
A férfi szavai elakadnak és a képe eltűnik. A szél berobbantja az ablakok egyikét.