Celine Ryder Szobája

Amikor Charlie magyarászkodni kezdett Celine a szemébe nézett de egy hosszu pillanatit a fiú farkát és testét. Nem tudta irányitani eszt az ösztönt. Még mindig vonzónak találta a fiú de nem volna szabad. " Tudom... és jó hogy inkább öszinte vagy. Chak én... csak... nekem nem jó igy ahogy most vagyok... egész eletemben kivül állo voltam és szinte nem is volt barátom senki... chak ketten... de ök meg utáltak. " Szolt egy kicsi fintorral. Egyedül volt, és nem tudta hogy kell szoros kapcsolatot csinálni.
Amikor az annya kérdésére mind a két fiú motogatott és Akva még hangosan szolt, ekkor jelent meg egy kicsi mosoj Centanna arcán. Nagyon jol esett neki hogy ennyire izlik az annya által csinált étel. Nézte amint játékosan össze vesznek amitöl a lány kedve kezdett egy kicsit jobb lenni. " Chak egymást ne egyétek meg. " Szolt nem mosojogva de halhatoan jobb kedvel.
Amikor Akva szolt kicsit fintorgott. " Nem Akva... nekem nem szép a hangom... nagyon egyedi, de erröl nem tehetek... és a studioban elég nehéz volt még közel kerülni az eredeti énekesek hangjához,még ugy is hogy feldolgozás... de szerencsére a leg több szám az én szerzeményem. " Monta elöször kicsit fintorogva, majd égy váll vonással de egy fél mosoj is volt az arcán már.
De amit Charlie kérdezett attol egy másodpercre nagyon komoly lett, és elkezdett kicsit szorongani. " Nem, nem, Charlie... nem az elutasitásrol van most szo. " Amikor eszt monta ismét minta a lelkébe tapostak volna, de fojtatta. " Csak... a származásom miatt... lehet hogy... nem leszek mindig barátságos és jó... de igérem mindent meg teszek hogy jó maraggyak... és nem akarom hogy... hogy ti ketten vagy a kuriában... bárki is... féljetek tölem " Szolt elöször egy kicsit félösen... majd csorsan sietett hogy probálja nyugtatni a fúkat hogy nincs baj. Ezután maga elé nézett, emlékezve arra a percre amikor meg áktozták öt. Szolt de, szinte akaratlanul is, és nem is vette észre hogy mondott valamit. " Most még nem nektek kell félnetek... csak nekem. " Monta sötéten. Egy hosszú pillanat mulva viszont scend lett, vége lett az eggyik számnak és ettöl vissza tért az emlekekböl.
Nem tudta eldöteni hogy meg mutassa hogy mi lehet belöle... még nem akarta, nem most.
"Meddig szeretnétek maradni? Az a hejzet hogy eléggé fáratt vagyok... de ha maradnátok, at sem baj... és ha maradtok, akkor üljetek már le. " Monta, és egy kicsit fárattak tünt, de a fáradság se zavarta sokszor. Valahol már megszokta a fárattságott. Amint aszt akarta hogy üljenek le a fiúk, a két sarokban állitott székre mutatott.

Charlie elszomorodott, hogy Celinet emlékeztette arra, hogy milyen rossz volt neki lótesttel és hogy senki nem fogja szeretni. A rókafiú nem így gondolta.
- Mi barátok maradunk, ahogy mondtad és én soha nem foglak megutálni. Biztos, hogy nem.
A rókafiú bátran jelentette ki az örök barátságot. Ha Celineből a démoni rész jobban megmutatkozik és gonosz dolgokat művel, akkor nehéz lesz majd ezt tartani. Charlie kedvelte őt, lehet, hogy akkor sem adná fel a reményt. Apokalipszis Lovasait sem utálta. Félt tőlük, elítélte a tetteiket és szerette volna, ha felszabadulnak a lelki elnyomás alól, amivel kényszerítve vannak.
- De-de, nagyon szép a hangod, én hallottam. Ugye, Charlie?
Akva kérdésére a rókafiú mosolyogva bólogatott. Neki is tetszett. Attól megijedt, amit a kentaur eztán mondott.
- A féldémoni származásod miatt mondod? Itt sokan vannak, akik tudnak segíteni - mondta a rókafiú.
- Nekem meg nem tudsz ártani, tűz a víznek? Ettől ne félj!
A fiúk már megették az adagjukat és észrevették, hogy Celine elfáradt. Nekik is  jólesett volna a pihenés.
- Köszönjük a finom rizseshúst! Akkor várom a receptet és ne feledd, Celine! Te vagy a helyzet kulcsa, úgy lesz, ahogy csinálod. Csak akarni kell - búcsúzott Akva és intett a lánynak és Charlienak is, hogy jöjjön.
- Igen, köszi az ételt! Aludj jól, Celine! - mondta a rókafiú és ő is távozott.
A fiúk még beszélgettek egy kicsit, megbeszélték, milyen aranyos lány volt ez a kentaur és hogy mennyi problémája volt. Végül mentek a szobájukba egy nagyot aludni.

Amikor Trouble is be jött, Celine becsukta az ajtot és oda meng az asztala mögé.  " Ha te is egy tüzes mutánst vagy akkor lehetnénk szoba társak is... ennek a szobának azbeszt szigetelése is van. " Mosojgott le a helyes lányra.
" Nézte egy pár másodpercig, és gondolkodot. "A dühöd miatt lett a lángod... értem. " Szolt és elvett asz asztalárol egy kicsit használt gyertyát és regi parir lapot ami nem kellet neki. "Gyere... üjjünk le. " Motatott a szönyegére. Oda meng és egy kicsit ügyetlenül letérdelt a szönyegre. A gyertyát le tette a szönyegre, de a papirt össze gyürte és a zsönyeg mellé rakta.
" Mitöl vagy dühös? " Kérdeszte Celine és a lány szemeibe nézett. Meg akarta tudni hogy hogy jön ki a lánybol az ereje és hogy milyen érzés.
" Miket tudsz a tüzzel csinálni?... probáld meg meg gyujtani a papirt... de nem baj ha nem megy. " Szolt és bolintott.

(juj... remélem nem nagyon rosz, vagy igen? )

Szobatársak valakivel, akit alig tizenöt perce ismerek? Egyelőre meredeknek hangzik, de meglátjuk a dolgok alakulását. Kedves lány, meg minden, de én félek még egy kicsit. Az évek bizonytalanságra neveltek.
Meglepődöm, mikor azt kéri, mondjam el mi tesz dühössé. Próbálok épkézláb mondatok egymás után rakni, több-kevesebb sikerrel.
- Hát, nem is tudom. Ami akkor dühössé tett, ma már nincs különösebb hatással. Legalábbis remélem.
Azt mondja, próbáljak meg gyújtogatni. Nem nagyon tudom, mit tegyek. Megnyugtat a tény, hogy lángálló a szoba, túl nagy kárt nem okozhatok. Viszont Celine-ért aggódom. Mi van, ha neki baja esik? Semmit nem tudok kontrollálni. Ajaj.
Minden esetre kézbe veszem a papírdarabot. Nézem, forgatom egy kicsit, mintegy időhúzásképpen. Behunyom a szemem, emlékeim közt turkálok. Egy kisebb, jelentéktelen kép jut eszembe.
Általános hatodikban nagyon magányos voltam, senki sem akart befogadni. Egy szünetben minden bátorságomat összeszedve odasomfordáltam egy kisebb beszélgető társasághoz. Mikor hallótávon belül értem, elhallgtattak. Félénk én rájuk emeltem tekintetem, ők pedig nevetni kezdtek. Összezavarodva sétáltam el, mélységesen megszégyenülve. Később megtudtam, hogy versenyt rendeztek azon, hogy ki tud rám nagyobb sértést mondani. Dühös voltam rájuk.
Az emlék megtette hatását. Forróság áramlott szét mellkasomból. Tudatom bepánikolt, megint be akarta zárni ezt az érzést. Az egészet sikerült fenntartanom egy darabig, az ujjai míg elért a meleg, a közöttük lévő papírdarabról vékony füstcsík szállt fel. Orromba csap az égett szag, és ebben a pillanatban győz a józan eszem. Riadtan tuszkolom vissza a tüzet oda, ahonnan jött. Csak bámulom magam előtt a szőnyeget, meg az itt-ott szenes papírt és nem bírok megszólalni.

Figyelem hogy mit és hogy csinál a lány. Amikor elkezd füstölni a papir, Celine kezd mosojogni. Figyelem hogy mit csinál. Amikor eldodja a papirt és megszünteti a tuzet... kicsit csalodott vagyok de még mindig mosojgom de egy pár másodperc után elkezdek komojodni... nem akarok csn, nem tehetek rola. "Trouble... erös vagy... nagyon erös... nagyon jo volt elsöre. " Mondom neki és a szemébe nézek. "De nem szabad vissza tartani... mért zártad el a tüzedet? " Mondom és utána kérdezem.
"Trouble... én Tüzben születtem... a Tüz és meleg ben... a Pokolban. " Mondom kicsit szégyelve de nem tudok más lenni. "Azért van a szobám aszbeszt el szigetelve. De a lényeg az hogy nem kell itt eltitkolnod a eröidek, nem kell félned hogy mások meg tudják, nem kell félned hogy mit tudsz, nem kell félnek hogy mi vagy... Trouble... egy mutáns vagy... nem egy szörnyeteg.... mutáns. " Mondom és végid a szemeibe nézek, és ez az igasság. " Nekem... sokkal nehezeb beilleszkedni az emberek közé... és évek oda vagyok ilyen de, én nem tudom megszoni és elfogadni magam... nagyon irigyellek Trouble... minden két lábut nagyon irigyelek. " Mondom kicsit szomoruan.

Kicsit szégyenkezve hallgatom a lány történetét. Neki nehezebb. Én meg rinyálok. A francba is, kicsi lány, szedd már össze magad! Hová lett a régi energia? Hol van az az őrült, aki mindenre képes volt, akitől féltek és irigyelték, mert nem tartott semmitől?! Hozd ki a börtönből, és fejezd be a jajgatást. Celine segíteni fog, hidd el végre!
A gondolatbeli felpofozó agykontroll jó hatással van idegeimre. De a másik nyugtató hangja is jót tesz. Az ég szerelmére, muszáj lesz bízni!
Mikor befejezi a monológot, finoman megérintem a kezét, együttérzőn szemébe nézek. Ha azt mondanám, tudom mit érez, meg hogy fogadja el magát, az tök felesleges lenne. Ráadásul hazugság is. Nem szólok. Ujjaim valószínűleg forróak még, de szerintem Celine-t ez nem zavarja. Lángálló.
A kezembe veszem a papírdarabkát. Rábámulok. Beszív, kifúj. Nyugi. Relaxálj. Te válsztottad ezt, ez a te utad. Nem szabad elfelejtened. Soha. Sikerülni fog. Gyerünk.
Felgerjesztem a haragot, még mindig a régi emlékkel. Könnycsepp indul útnak arcomon, majd sisteregve elpárolog. Bemelegedtem. A papír is. Újra lángra kap. Pár pillanat alatt elég, de a narancsszín lángnyelvek nem tűnnek el. Ott maradnak, kis gömbbe rendeződve a tenyerem közepe felett, intenzíven lobogva.
Furcsa érzet fog el. Mintha az a kis labda... Nem is tudom. Mintha valahogy a részem lenne. Ha mozdítanám a kezem, vele mozdulna. Fejem lüktetni kezd, az agyam egy része hevesen tiltakozik. Pontosan le tudnám rajzolni, hol fekszenek az erek, amelyek falán ütemes dobolásba kezdett a vérem. Szép lassan elhalványulnak a lángjaim is, mikor az utolsó szikra is elillan, félve tekintek fel Celine-re.