A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Go down

tükörvilág - A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág Empty A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 06 Júl. 2015, 14:53

Mivel éppen nyár van és így a kalandok is kicsit lassúbbak, többen mondták, hogy szívesen játszanának a kalandon felül is a karaktereikkel, vagy épp akik szabadon vannak becsatlakoznának egybe.
Nos ez mindkettőre jó. A kaland párhuzamos, azonban mégis teljes mértékben a Reneszánszos karaktereitekkel tudtok itt játszani. Hogyan? A kaland egy olyan alternatív realitásban játszódik, ahol minden pontosan ugyanúgy történt, mint a mienkben. Annyi a különbség, hogy ebben a világban nem ismerik a Hydra-t, minden, ami nálunk történt és azért a Hydra a felelős, azt itt Arnim Zola tette (egykori Hydra tag, a Hydra játékosok már vadásztak többször utána).
Szóval a jelentkezés annyi, hogy jelentkeztek, változtatni sem kell a karaktereken. Aki mégis szeretne, az megteheti, de írja le, hogy miben is más abban a világban a karaktere. Ez lehet képesség, faj, vagy nembeli változás, akár jellem is. Képességben maradjon olyan erős, mint ami eredetileg volt, gyengébb lehet, de erősebb ne.

Ezt a realitást a mi Hydránk is megtalálta és teszttelepnek akarja használni. A hogyan és miként egyelőre maradjon titok, mert ez a kalandból ki fog derülni nagyon hamar.
Reneszánszos Hydra karikat elfogadok, őket úgy küldik, hogy felügyeljék a kísérletet (mivel mind2 éppen az ARMOR-nál van, így valószínűleg a klónjaikat küldik, ha akarnak jönni). Mármint csak létező Hydrás karikat, pluszt most nem lehet írni, mivel a lényeg, hogy mindenki a saját karijával jönne.

Röviden ennyi, úgy 4-5 napos körváltásokra gondoltam, ez kellemesen laza és könnyed tempó. Így remélem lesz érdeklődő a kalandra.


A hozzászólást Thorhalla összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd 07 Júl. 2015, 20:02-kor.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
tükörvilág - A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

tükörvilág - A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág Empty Re: A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 06 Júl. 2015, 17:53

Ah és még megjegyezném, egyszerűbb, ha új reagba írom, mert valószínűleg már olvasták többen az eredetit és nem vennétek észre a beírást.
Az X diákok sincsenek kizárva a kalandról, ide ők is hozhatóak és természetesen ők is az e világi verziók lesznek és nem az igaziak utaznak realitást. Smile

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
tükörvilág - A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

tükörvilág - A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág Empty Re: A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág

Témanyitás by Adrian Sommerfield Hétf. 06 Júl. 2015, 18:04

Ad-et hozhatom? Ha igen akkor hoznám.

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus  Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
Adrian Sommerfield
Adrian Sommerfield
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1440
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 110
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Little SW, VH

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2531-adrian-sommerfield https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#73048

Vissza az elejére Go down

tükörvilág - A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág Empty Re: A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág

Témanyitás by Belial Hétf. 06 Júl. 2015, 21:59

Bár a démonka még ismerkedik a mai korral, így érdekes menet lesz neki belerázódásnak, de nem bírom megállni, próbára teszem, mi fog kisülni ebből. Very Happy Szóval én is jelentkezek. Smile
Belial
Belial
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 7
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Jul. 03.
Tartózkodási hely : New York; Hell's Kitchen

Karakteradatok
Főkarakter: Belial
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

tükörvilág - A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág Empty Re: A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág

Témanyitás by Thorhalla Kedd 07 Júl. 2015, 00:04

Mind a ketten elfogadva.

Elfogadott karakterek:
Adrian Sommerfield
Warren Crowell / Belial

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
tükörvilág - A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

tükörvilág - A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág Empty Re: A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág

Témanyitás by Jenna Collins Kedd 07 Júl. 2015, 21:22

Küldöm a rókámlányom! Smile
+ egy kis változtatás (elnézést, most kaptam "ihletet")
Ebben a világban Jenna nem lupin hanem felin, tehát rókalány helyett tigrislány, és nem igyekszik titkolni a mutáns lényét hanem nyíltan vállalja.
Kinézete:


A hozzászólást Jenna Collins összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. 10 Júl. 2015, 00:05-kor.
Jenna Collins
Jenna Collins
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 680
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

tükörvilág - A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág Empty Re: A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág

Témanyitás by Nautia Kedd 07 Júl. 2015, 23:14

Nautia is jönne, némi változtatással:
Ebben a realitásban csak jóval később menekült meg a fogságból, ennek eredményeként a felszíniek iránt hevesebb ellenszenvet érez, illetve továbbra is aktív tagja az atlantiszi "szabadságharcosok" társaságának.
Nautia
Nautia
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 112
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Jun. 16.

Karakteradatok
Főkarakter: Nautia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

tükörvilág - A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág Empty Re: A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág

Témanyitás by Thorhalla Szer. 08 Júl. 2015, 00:00

Mindketten elfogadva Smile
Nautia: nem tudom, hogy egyértlemű volt-e, inkább megemlítem, rendes fősíkon is mehetsz játszani attól függetlenül, hogy ide is jössz Smile Kérhetsz kalandmestert, vagy kereshetsz játékostársat is.

Elfogadott karakterek:
Adrian Sommerfield
Warren Crowell / Belial
Jenna Collins
Nautia

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
tükörvilág - A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

tükörvilág - A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág Empty Re: A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág

Témanyitás by Theon Lupin Szer. 08 Júl. 2015, 01:34

Énisénisénisénis....
Theon Lupin
Theon Lupin
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 193
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 48
Join date : 2015. Jun. 30.

Karakteradatok
Főkarakter: Patrick H. Brandt
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

tükörvilág - A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág Empty Re: A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág

Témanyitás by Dr. Zield Jones Szer. 08 Júl. 2015, 08:14

Hoznám Hannaht és az állatfarmot, ha beleférnek (2 mosómaci és a kakadu:), Blokkot és Charles Dialin X-diákot.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

tükörvilág - A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág Empty Re: A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág

Témanyitás by Thorhalla Szer. 08 Júl. 2015, 12:53

Teisteisteisteis elfogadva Smile
Zield is mindenkivel.

Elfogadott karakterek:
Adrian Sommerfield
Warren Crowell / Belial
Jenna Collins
Nautia
Theon Lupin
Dr. Zield Jones
Hanna Jones-Rider
Tiger Greyson / Blokk
Charles Dialin / Zűrzavar

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
tükörvilág - A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

tükörvilág - A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág Empty Re: A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág

Témanyitás by Adrian Sommerfield Szer. 08 Júl. 2015, 13:28

Itt akkor mi Hanna-val nem ismerjük egymást?

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus  Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
Adrian Sommerfield
Adrian Sommerfield
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1440
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 110
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Little SW, VH

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2531-adrian-sommerfield https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#73048

Vissza az elejére Go down

tükörvilág - A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág Empty Re: A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág

Témanyitás by Thorhalla Szer. 08 Júl. 2015, 13:41

De-de, ismeritek. Az megtörtént itt is Smile

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
tükörvilág - A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

tükörvilág - A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág Empty Re: A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág

Témanyitás by Svarog Csüt. 09 Júl. 2015, 08:06

Svarog jön.... Ja, és ez a kari legyen annyiban alternatív, hogy minden olyan legyen, mint a halála előtt. Tehát SHIELD ügynök, pirokinetikus, és lila....

_________________
Főkarakter: Svarog
NJK-k: Toxin. Dane Montrose, Jason Weltman, Unka; X-Diák: Vaszilij Dragunov
Alternatív verziók: Svarog (Outsiders), Svarog (Apokalipszis kora). Svarog (Exiles).
Svarog, a makulan A mentális erősítő 9. és a 4. a dezintegráló gyűrű hordozója
Ben Grim (Gótika), Nathan Soric -  Fagyos Sötétség Kora, Rostyck Pearlwater - Égkövek birodalma
Svarog
Svarog
Bannolt

Hozzászólások száma : 964
Hozzászólások régi : 344
Korábbi szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 57
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

tükörvilág - A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág Empty Re: A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 09 Júl. 2015, 09:40

Okés, akkor ebben a világban nem halt meg magyarul Smile Tervezed megvenni és áthozni Reneszászra, hogy legyen újra egy régi Svarogod? Wink

Elfogadott karakterek:
Adrian Sommerfield
Warren Crowell / Belial
Jenna Collins
Nautia
Theon Lupin
Dr. Zield Jones
Hanna Jones-Rider
Tiger Greyson / Blokk
Charles Dialin / Zűrzavar
Borisz Dragunov / Svarog

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
tükörvilág - A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

tükörvilág - A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág Empty Re: A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág

Témanyitás by Svarog Csüt. 09 Júl. 2015, 10:21

Uhhh, hát hogy a viharba ne! Mint NJK? Svarog hatalmasakat fog bulizni, magában.Very Happy

_________________
Főkarakter: Svarog
NJK-k: Toxin. Dane Montrose, Jason Weltman, Unka; X-Diák: Vaszilij Dragunov
Alternatív verziók: Svarog (Outsiders), Svarog (Apokalipszis kora). Svarog (Exiles).
Svarog, a makulan A mentális erősítő 9. és a 4. a dezintegráló gyűrű hordozója
Ben Grim (Gótika), Nathan Soric -  Fagyos Sötétség Kora, Rostyck Pearlwater - Égkövek birodalma
Svarog
Svarog
Bannolt

Hozzászólások száma : 964
Hozzászólások régi : 344
Korábbi szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 57
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

tükörvilág - A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág Empty Re: A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 09 Júl. 2015, 12:33

Jaja úgy gondoltam, mint NJK.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
tükörvilág - A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

tükörvilág - A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág Empty Re: A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág

Témanyitás by King Raten Chromixen Csüt. 09 Júl. 2015, 21:29

Hát, Joseph sajnos nem sikerült teljesítse az előző küldetést, ezért komoly lelkiismereti dilemmákkal küzdve jelentkezik.

Hozzácsapnék még egy Michaelt, néhány apró változtatással:
mafiát tekintve a Görögökhöz csatlakozott, itt megtudta hogy félisten
a metróban történtek után elviitte Jennát randizni, ami jól alakult, azóta is együtt vannak
mivel a Görögökhöz csatlakozott, így nem ment el Ravencroftba, tehát nem halt meg


A hozzászólást King Raten Chromixen összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. 09 Júl. 2015, 22:59-kor.

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
King Raten Chromixen
King Raten Chromixen
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 923
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 3
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, FSK

ratenka87

Vissza az elejére Go down

tükörvilág - A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág Empty Re: A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág

Témanyitás by Irina Shane Csüt. 09 Júl. 2015, 21:47

Jön egy vámpír ember bőrben, 22 évesként, 38 helyett. Very Happy
Irina Shane
Irina Shane
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 407
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 29.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

tükörvilág - A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág Empty Re: A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág

Témanyitás by Thorhalla Pént. 10 Júl. 2015, 00:00

Mind2 elfogadva.

Elfogadott karakterek:
Adrian Sommerfield
Warren Crowell / Belial
Jenna Collins
Nautia
Theon Lupin
Dr. Zield Jones
Hanna Jones-Rider
Tiger Greyson / Blokk
Charles Dialin / Zűrzavar
Borisz Dragunov / Svarog
Joseph Soltzbauer
Michael Nikostratos
Irina Shane

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
tükörvilág - A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

tükörvilág - A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág Empty Re: A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 11 Júl. 2015, 11:56

Szerdán szándékozok kezdeni, addig örülnék, ha mindenki, aki jönni szeretne jönne az addig tegye meg, hogy ne utána kelljen azon törnöm a fejem, hogy miként mesélem be Smile

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
tükörvilág - A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

tükörvilág - A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág Empty Re: A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág

Témanyitás by Ammon Einarson Hétf. 13 Júl. 2015, 11:14

Yo, én is benevezek. Elég sok különbség lesz mondjuk nállam Very Happy.
A bukáskor sosem és az után se fedte fel magát. Maradt a Múmia és a képességei is e szerint csak azok vannak meg amik akkori s voltak, azon a szinten persze.(gyógy,reg,bet,csáp) A csápok meg mindig körbetekerve a testén mint egy fásli lenne.(innen meg Tao-tól jön a gúnynév xD)
Az AIMville-hez ugyan úgy bekerült a vihar után és ott is maradt mindvégig. És egyik istennel se paktált le Razz.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

tükörvilág - A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág Empty Re: A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág

Témanyitás by Yochike Hiraoka Hétf. 13 Júl. 2015, 21:35

Jelentkeznék a küldetésre! :3

_________________
tükörvilág - A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág 8vu7uo tükörvilág - A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág 2yvl92u]  tükörvilág - A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág Fp2pec
Yochike Hiraoka
Yochike Hiraoka
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 12
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Jul. 05.

Vissza az elejére Go down

tükörvilág - A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág Empty Re: A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág

Témanyitás by Thorhalla Kedd 14 Júl. 2015, 00:00

Mindketten elfogadva.

Elfogadott karakterek:
Adrian Sommerfield
Warren Crowell / Belial
Jenna Collins
Nautia
Theon Lupin
Dr. Zield Jones
Hanna Jones-Rider
Tiger Greyson / Blokk
Charles Dialin / Zűrzavar
Borisz Dragunov / Svarog
Joseph Soltzbauer
Michael Nikostratos
Irina Shane
Hjuchia Sakura
Yochike Hiraoka

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
tükörvilág - A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

tükörvilág - A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág Empty Re: A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág

Témanyitás by Charles Wilson Kedd 14 Júl. 2015, 16:02

Ugyan Skype-on már szóltam, de akkor legyen itt is szólva róla. ( vagy chaten ki emlékszik már arra )
Szó, mint száz. Egy Shieldes vámpír jelentkezik. Különbség itt annyi, hogy még nem volt akcióban a Hydra ellen.

_________________
Főkarakter: Fuchida Kenjirou
Charles Wilson
Charles Wilson
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 38
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Jul. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Fuchida Kenjirou
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

tükörvilág - A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág Empty Re: A Hydra felemelkedése 9: A tükörvilág

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.