Atum
1 / 1 oldal • Megosztás
Atum
Adatok:
Név: Azeltz Thro'grik Ukrylhing M'ryttelle;
Egyéb név(i): Atum;
Faj: Klyntar (szimbionta);
Nem: nemtelen;
Jellem: Kíváncsi, alkalmazkodó, udvarias, nyugodt, megfontolt;
Személyazonosság: Titkos;
Születési helye és idő: Ismeretlen;
Kor: Ismeretlen;
Család: Nincsenek;
Foglalkozás: Fejvadász (szerű);
Testmagassága: Változó;
Testsúlya: Változó;
Szeme színe: Fehér;
Haja színe: Nincs;
Bőre színe: Fekete, fehér foltokkal;
Különleges ismertetőjel: Minden;
Egészségi állapot/ betegségek: Egészséges;
Életrajza:
Évezredekkel ezelőtt érkeztem először a Föld nevű bolygóra. Akkor még gyermekcipőben járt az emberi faj és az egész civilizáció. Akkor még fiatalnak mondható voltam. Egy skrull nő volt a gazdatestem abban az időben, de szegény már a végét járta egy ideje. Mondhatni minden testemmel szinte az utolsó pillanatig együtt maradtam. A hajó egy sivatagban landolt csendesen és nyugodtan, természetesen álcázva, hisz nagy gondot jelentett volna, ha bármelyik földlakó észreveszi.
Napokat bolyongtam a sivatagban. Kerestem és kutattam, ahogy azt a feladatom megkívánta. Saját fajom egyik képviselőjét követtem egészen eddig a bolygóig. Az én feladatom az volt, hogy fajunk közös tudatához visszakapcsoljam őt is, hogy ne maradjon sokáig a rossz és veszélyes oldalon, amit azok járnak akik nincsenek kapcsolatban a közös tudattal.
Éreztem, hogy a testem gyengül, de tovább kellett mennem. Ekkor találkoztam azzal a személlyel aki miatt megszerettem ennek a bolygónak a lakóit. Egy fiatalember volt aki pihenési lehetőséget és ellátást biztosított.
A társalgással az elején nagyon nehéz dolgunk volt. Egyikőnk sem beszélte a másik nyelvét és leginkább mutogatásokból és a homokba készített rajzokból próbáltuk megértetni magunkat egymással. Ennek is megvoltak a maguk problémái, hisz mindkettőnknek voltak olyan rajzai amit a másik sehogy sem tudott megérteni. Akkor még nem.
Aztán nehezebb napok következtek. A skrull nő teste már nagyon kezdett gyengülni, én pedig ez ellen semmit nem tehettem. Nem voltam isten, hogy a természetes halállal fel tudjam venni a versenyt. Éppen ezért a férfivel való „beszélgetéseket” igyekeztem más témába terelni. Tudott a létezésemről és azt is sikerült valahogy elmagyarázzuk, hogy külön lény vagyok én is és a skrull is. Most pedig azt kellett megmagyaráznom neki, hogy új testre van szükségem, mert hanem nagyon hamar a mostani után fogok halni én magam is. Természetesen én már kiszemeltem magamnak őt, mint következő gazdatest, de ha nem egyezik ebbe bele önként akkor én biztosan meghalok.
Szerencse, véletlen, vagy előre elrendeltetett volt? Nem tudom, de az egy napos haladék után, amit kért, beleegyezett az egyesülésbe. Nagy kő esett le a szívemről, hogy túl fogom élni ezt és folytathatom a küldetésemet. Egy pillanat volt az egész, hogy elbúcsúztam a haldokló nőtől, majd átmásztam a férfira.
Egy új világ nyílt meg előttem. Igazán elvárható lenne tőlem, hogy egy olyan faj képviselőjeként amelyik más fajokkal él szoros szimbiózisba, ne lepődjön meg ilyen „apróságokon”, de számomra ez sohasem tudott természetes lenni. Az újabb és újabb tudás mindig lenyűgözött, és mindig úgy éreztem, hogy az amit így megtudtam csak egy töredék, hisz biztos volt olyan amit a gazdatest eltitkolt előttem, lévén sohasem voltam az aki uralkodni akar felettük és mindent nem akartam megszerezni belőlük.
A férfi az Onuris nevet viselte és pap volt. Sokkal furcsább volt vele gondolati úton kommunikálni, mint rajzok által. Sokkal bensőségesebbnek hatott, mintha nagyon szoros érzelmi kapcsolatban lennénk.
Igazából mindenkivel ilyen volt a természete. Egyszerűen felnéztek rá az emberek és tisztelték. Természetesen bőven tett is azért, hogy ezt kiérdemelje, hisz rengeteg embernek segített, akár a tanácsaival, akár gyógyítással, és a munkája végzése közben még arra is talált időt és módot, hogy az én küldetésembe segédkezzen. Ezzel pedig az én tiszteletemet és megbecsülésemet is kiérdemelte. A csodálatomat pedig azzal amire képes volt. Sokan mágusnak nevezték, és a képességeket amiknek a birtokában volt én is láthattam, de lemásolni nem tudtam őket. Nem fizikai eredetűek voltak. Azt sohasem mondta el, hogy honnan szerezte ezeket, mindig csak azt mondta, hogy isteni ajándék.
Viszont nem csak jó emberek vették körül. Egyrészt sok varázspárbajt vívott meg más mágusokkal, másrészt volt egy féreg a közelében aki folyamatosan fúrta az oldalát. Hataloméhes és szánalmas ember volt, aki folyton arra próbálta biztatni Onuris-t, hogy hatalmát felhasználva ragadja meg az ország vezetését a fáraó megölésével. Sohasem hallgatott rá, de a kis embert mindig maga mellett tartotta. Ezt sokáig nem értettem, hogy miért, hisz nekem sem árulta el soha. Ahogy azt sem, hogy egy földbe vájt kamrában miféle szertartásokat végzett.
Évekkel később viszont mindenre megkerült a magyarázat. Lassan pedig minden szándékát és tervét megértettem a férfinek. Amivel mindent elindított az egy beszélgetés volt azzal a szánalmas emberrel. Az elején minden a szokványos rendben ment, ugyanúgy meg akart győzni minket, hogy törjünk hatalomra, mint máskor. Most viszont Onuris kibillentette a biztonsági pozíciójából. Nem értettem pontosan, hogy mit mondott neki, mármint értettem, de nem tudtam, hogy ez miért volt rá hatással. Nekem teljesen hétköznapi dolognak tűnt, a kis emberke viszont dühös lett. Ekkor értettem meg, hogy miért tartotta maga mellett eddig, hisz az én küldetésemnek egyik lépése teljesült. Megtaláltam a szimbiontát aki miatt idejöttem. Csak annyit kérdezett tőlem a gazdatest, hogy mi a fajunk gyenge pontja. Nem is tudom, a bizalom miatt, vagy csak mert olyan volta hanglejtése, de azonnal válaszoltam, és a következő pillanatban a másik szimbionta körül már egy tűzkarika volt. Mágia.
- Engedd, hogy kapcsolatba lépjek vele. - mindössze ennyit kértem tőle. Valami varázsigét mormolhatott el, majd elindultunk a kör felé. Egy kis ideig rossz ötletnek tartottam, mert nekem is gyenge pontom volt a tűz, de mikor elértük az valamiért ránk nem volt hatással. Feltehetőleg ez ügyben intézkedett indulás előtt. Az ellenfelünk nem igen tudott mozogni a tűz hatására, így nagy ellenállásra nem kellett számítanunk. Ám a két szimbionta mentális harca így sem volt egyszerű. Sok időt eltöltött a tudat nélkül és nehéz volt odáig elvonszolni, nagyon küzdött. Órákba telt amíg sikerült megnyernem a harcot és a külvilág is lenyugodott.
A szimbionta szinte azonnal elhagyta a férfi testét, és egy, a hajóról elhozott tartályba tettük, hisz nem lett volna annyi időnk, hogy megfelelő testet találjunk a számára. Ami ezt követte viszont még jobban meglepett.
Visszatértünk abba a földalatti kamrába. Most, hogy úgymond véget ért a küldetésem vegyes érzelmek voltak bennem, mert maradtam volna a bolygón is, meg azért a csillagok és a világűr is vonzott. Lehet, hogy ezt Onuris is megérezte.
- Vissza kívánkozol a csillagok közé. - szólalt meg, miközben egy, leginkább mumifikált testhez hasonló, dologhoz lépett és ismét valamiféle rituáléba kezdett.
- Igen. Ne érts félre, szeretem a bolygótokat és a lakosokkal sincs bajom. Biztos, hogy a szívembe zárom ezt a helyet amíg csak élek, de vonz a tudás amit odakinn szerezhetek. Ráadásul a szimbiontának is új gazdatestet kell szereznem. Kötelességem. - feleltem, bár meglepett, hogy ennyire tudta, hogy mit érzek, hisz nem igazán osztottuk meg azokat egymással.
- Gondoltam, hogy ha befejezed a küldetésedet akkor ilyen érzések gyötörnek majd. Végtére is neked a világűr az otthonod, nekem pedig ez a föld. Ezért úgy döntöttem, hogy felkészülök erre a pillanatra, hisz te sem maradhatsz és én sem mehetek el. - egyszerűen nem értettem, hogy mire gondol, hisz azt, hogy én elmegyek és ő itt marad azt csak úgy lehet megoldani, ha elhagyom a testét. Viszont abban az állapotban egyáltalán nem vagyok képes űrhajót vezetni, sőt, hosszú távon túlélni sem. Aztán valami varázsigét kezdett mormolni és a következő pillanatban ott állt előttem. Nem úgy, mint egy ember, leginkább olyan volt, mint valami szellem.
- Ezt hogyan? - most már végképp nem értettem a dolgot, hisz az alapján amit ezen a bolygón tanultam az a bizonyos lélek csak a test halála után hagyja el a testet és határozottan úgy éreztem, hogy Onuris teste életben van, semmi változást nem éreztem benne.
- Ez a lelkem, de nevezheted ba-nak is. Mint mondtam, én nem hagyhatom el ezt a földet. Az én tudásomra szüksége lesz majd a leszármazottaimnak. A testemre ugyan ez viszont nem vonatkozik. Az immáron a tiéd lesz amíg meg nem hal. - felelte olyan természetességgel, mintha ez teljesen megszokott dolog lenne, nem pedig olyasmi amiről életemben nem hallottam.
- És veled mi lesz? - sokkal jobban érdekelt az ő állapota, hisz tudtam milyen test nélkül lenni és egy lélek is hasonlóképp érezhetett, mint én olyankor. Hogy lassan gyengül amíg teljesen meg nem hal.
- Itt fogok várni. Ezt az egészet azért hoztam létre, hogy a gyermekeim gyermekei majd megszerezhessék mindazt a tudást amivel rendelkezem. Amíg pedig az az idő eljön, hogy valamelyikük felnyitja ezt a kamrát, addig őrködöm majd. Remélem, hogy majd egyszer újra ellátogatsz hozzánk, arról tettem, hogy az utódaim várjanak majd rád és illően köszöntsenek. Csupán annyira kérnélek meg, hogy azt a nyakláncot tartsd meg, mondhatni, mintegy emléktárgyat. Az ankh az életet szimbolizálja. Jó utat kívánok neked és azt, hogy sok tudást halmozz fel. - a szavait követve szellemkezével olyan gesztust tett, mintha csettintett volna, aminek köszönhetően a test amiben voltam elindult a kijárat felé.
- Mit csinálsz? Várj! - bármennyire próbálkoztam is, a test nem engedelmeskedett nekem, megállíthatatlanul haladt kifele. Onuris pedig csak mosolygott és integetett. Mikor elhagytuk a kamrát annak az ajtaja bezárult és az egész templomra hasonlító épületet elnyelte a homok, mintha soha ott sem lett volna. Ekkor már tudtam irányítani a testet amit ajándékba kaptam, de csak annyi volt, semmi más. Egy tudat nélküli test ami az én parancsaimnak engedelmeskedett, nem volt önálló tudata. Habár értettem és fel tudtam dolgozni, hogy a férfi miért tette azt amit tett, érzelmileg mégis zavaros volt az egész, de már nem volt mit tennem. Ő döntött és én ezen nem tudtam változtatni.
Visszatértem a hajómhoz és elhagytam a bolygót, de tudtam, hogy egyszer még biztos visszatérek, és hogy amennyire csak lehet figyelemmel követem majd a bolygó és a rajta élők sorsát.
Amíg a test életben volt, utazgatással töltöttem az időt, és a Földön elkapott szimbiontának is sikerült egy megfelelő gazdatestet találnom. A váltás okán pedig ismét bekerültem egy régóta tartó háborúba, csupán most a másik oldalon. Egy kree katona lett az új gazdatestem, majd egy újabb és egy újabb. Tetszett ahogy ezek a katonák az életet előrébb tartották, mint a háborút. Úgy, hogy mind a két oldalát ismertem a háborúnak számomra értelmetlennek tűnt, de azt is tudtam, hogy egyedül úgysem tudok véget vetni ennek, viszont akit tudtam és lehetett azt megmentettem. Civileket, bajtársakat. Mondhatni mindenik gazdatest hős volt, és mindenik segített az én személyes küldetésemben is.
Aztán évezredek után újabb váltás következett gazdatestek ügyében. A Shi'ar fajhoz kerültem. Az itt eltöltött évezredek sokkal nyugodtabban teltek, és arra is volt időm és lehetőségem, hogy a Földről gyűjtsek információkat szabadidőmben. Egy-két évezred telhetett el így, mígnem úgy döntöttem, hogy eljött az idő arra, hogy ismét meglátogassam a bolygót. Az aktuális gazdatestem idős volt és szerencsére neki sem volt ellenvetése azzal kapcsolatban, hogy az utolsó útja a Földre vezesse.
Hajót könnyű volt szerezni, és a beépített álcázó berendezésnek köszönhetően az sem okozhatott gondot, hogy belépjen a bolygó légterébe, majd sikeresen landoljon.
Képességei:
- Alakváltás (képes elbújni a gazdateste bőre alá, testének keménységét és állagát tetszés szerint változtathatja, és egyszerűbb ruházati cikkek alakját is fel tudja venni);
- Képességimitálás/másolás (A képességmásolás hosszú hetek, hónapok alatt történik meg.);
- Szín és forma másolás;
- Testszilárdság változtatás;
- Karmok és csápok létrehozása;
- Képes 1 tonnát felemelni és kinyomni;
- Képességfokozás és regeneráció (könnyebb sérüléseket pár perc alatt begyógyít saját magán és a gazdatestén, a súlyosabbak órákba vagy akár napokba is beletelhetnek. Levágott végtagokat nem tud visszanöveszteni);
- Roppant érzékeny a tűzre és a magas frekvenciájú hangokra;
- Anyabolygóján képes telepatikusan beszélni a kaptártudattal, azon kívül maximum csak jelentést tud tenni aktuális hollétéről és tevékenységéről;
- Meg tudja javítani más szimbionták kapcsolatát a kaptár tudattal;
Szakértelmei:
- Ürhajó vezérlés;
- Lézerfegyver használat;
- Különböző közelharci képzések (pusztakezes, fegyveres);
- Shi'ar, Skrull, Kree, nyelvek értése-beszélése-írása;
- Óegyiptomi nyelv ismerete-beszélése, hieroglifák olvasásának képessége;
Felszerelés:
- Shi'ar gazdatest;
- Shi'ar hajó;[/color]
Név: Azeltz Thro'grik Ukrylhing M'ryttelle;
Egyéb név(i): Atum;
Faj: Klyntar (szimbionta);
Nem: nemtelen;
Jellem: Kíváncsi, alkalmazkodó, udvarias, nyugodt, megfontolt;
Személyazonosság: Titkos;
Születési helye és idő: Ismeretlen;
Kor: Ismeretlen;
Család: Nincsenek;
Foglalkozás: Fejvadász (szerű);
Testmagassága: Változó;
Testsúlya: Változó;
Szeme színe: Fehér;
Haja színe: Nincs;
Bőre színe: Fekete, fehér foltokkal;
Különleges ismertetőjel: Minden;
Egészségi állapot/ betegségek: Egészséges;
Életrajza:
Évezredekkel ezelőtt érkeztem először a Föld nevű bolygóra. Akkor még gyermekcipőben járt az emberi faj és az egész civilizáció. Akkor még fiatalnak mondható voltam. Egy skrull nő volt a gazdatestem abban az időben, de szegény már a végét járta egy ideje. Mondhatni minden testemmel szinte az utolsó pillanatig együtt maradtam. A hajó egy sivatagban landolt csendesen és nyugodtan, természetesen álcázva, hisz nagy gondot jelentett volna, ha bármelyik földlakó észreveszi.
Napokat bolyongtam a sivatagban. Kerestem és kutattam, ahogy azt a feladatom megkívánta. Saját fajom egyik képviselőjét követtem egészen eddig a bolygóig. Az én feladatom az volt, hogy fajunk közös tudatához visszakapcsoljam őt is, hogy ne maradjon sokáig a rossz és veszélyes oldalon, amit azok járnak akik nincsenek kapcsolatban a közös tudattal.
Éreztem, hogy a testem gyengül, de tovább kellett mennem. Ekkor találkoztam azzal a személlyel aki miatt megszerettem ennek a bolygónak a lakóit. Egy fiatalember volt aki pihenési lehetőséget és ellátást biztosított.
A társalgással az elején nagyon nehéz dolgunk volt. Egyikőnk sem beszélte a másik nyelvét és leginkább mutogatásokból és a homokba készített rajzokból próbáltuk megértetni magunkat egymással. Ennek is megvoltak a maguk problémái, hisz mindkettőnknek voltak olyan rajzai amit a másik sehogy sem tudott megérteni. Akkor még nem.
Aztán nehezebb napok következtek. A skrull nő teste már nagyon kezdett gyengülni, én pedig ez ellen semmit nem tehettem. Nem voltam isten, hogy a természetes halállal fel tudjam venni a versenyt. Éppen ezért a férfivel való „beszélgetéseket” igyekeztem más témába terelni. Tudott a létezésemről és azt is sikerült valahogy elmagyarázzuk, hogy külön lény vagyok én is és a skrull is. Most pedig azt kellett megmagyaráznom neki, hogy új testre van szükségem, mert hanem nagyon hamar a mostani után fogok halni én magam is. Természetesen én már kiszemeltem magamnak őt, mint következő gazdatest, de ha nem egyezik ebbe bele önként akkor én biztosan meghalok.
Szerencse, véletlen, vagy előre elrendeltetett volt? Nem tudom, de az egy napos haladék után, amit kért, beleegyezett az egyesülésbe. Nagy kő esett le a szívemről, hogy túl fogom élni ezt és folytathatom a küldetésemet. Egy pillanat volt az egész, hogy elbúcsúztam a haldokló nőtől, majd átmásztam a férfira.
Egy új világ nyílt meg előttem. Igazán elvárható lenne tőlem, hogy egy olyan faj képviselőjeként amelyik más fajokkal él szoros szimbiózisba, ne lepődjön meg ilyen „apróságokon”, de számomra ez sohasem tudott természetes lenni. Az újabb és újabb tudás mindig lenyűgözött, és mindig úgy éreztem, hogy az amit így megtudtam csak egy töredék, hisz biztos volt olyan amit a gazdatest eltitkolt előttem, lévén sohasem voltam az aki uralkodni akar felettük és mindent nem akartam megszerezni belőlük.
A férfi az Onuris nevet viselte és pap volt. Sokkal furcsább volt vele gondolati úton kommunikálni, mint rajzok által. Sokkal bensőségesebbnek hatott, mintha nagyon szoros érzelmi kapcsolatban lennénk.
Igazából mindenkivel ilyen volt a természete. Egyszerűen felnéztek rá az emberek és tisztelték. Természetesen bőven tett is azért, hogy ezt kiérdemelje, hisz rengeteg embernek segített, akár a tanácsaival, akár gyógyítással, és a munkája végzése közben még arra is talált időt és módot, hogy az én küldetésembe segédkezzen. Ezzel pedig az én tiszteletemet és megbecsülésemet is kiérdemelte. A csodálatomat pedig azzal amire képes volt. Sokan mágusnak nevezték, és a képességeket amiknek a birtokában volt én is láthattam, de lemásolni nem tudtam őket. Nem fizikai eredetűek voltak. Azt sohasem mondta el, hogy honnan szerezte ezeket, mindig csak azt mondta, hogy isteni ajándék.
Viszont nem csak jó emberek vették körül. Egyrészt sok varázspárbajt vívott meg más mágusokkal, másrészt volt egy féreg a közelében aki folyamatosan fúrta az oldalát. Hataloméhes és szánalmas ember volt, aki folyton arra próbálta biztatni Onuris-t, hogy hatalmát felhasználva ragadja meg az ország vezetését a fáraó megölésével. Sohasem hallgatott rá, de a kis embert mindig maga mellett tartotta. Ezt sokáig nem értettem, hogy miért, hisz nekem sem árulta el soha. Ahogy azt sem, hogy egy földbe vájt kamrában miféle szertartásokat végzett.
Évekkel később viszont mindenre megkerült a magyarázat. Lassan pedig minden szándékát és tervét megértettem a férfinek. Amivel mindent elindított az egy beszélgetés volt azzal a szánalmas emberrel. Az elején minden a szokványos rendben ment, ugyanúgy meg akart győzni minket, hogy törjünk hatalomra, mint máskor. Most viszont Onuris kibillentette a biztonsági pozíciójából. Nem értettem pontosan, hogy mit mondott neki, mármint értettem, de nem tudtam, hogy ez miért volt rá hatással. Nekem teljesen hétköznapi dolognak tűnt, a kis emberke viszont dühös lett. Ekkor értettem meg, hogy miért tartotta maga mellett eddig, hisz az én küldetésemnek egyik lépése teljesült. Megtaláltam a szimbiontát aki miatt idejöttem. Csak annyit kérdezett tőlem a gazdatest, hogy mi a fajunk gyenge pontja. Nem is tudom, a bizalom miatt, vagy csak mert olyan volta hanglejtése, de azonnal válaszoltam, és a következő pillanatban a másik szimbionta körül már egy tűzkarika volt. Mágia.
- Engedd, hogy kapcsolatba lépjek vele. - mindössze ennyit kértem tőle. Valami varázsigét mormolhatott el, majd elindultunk a kör felé. Egy kis ideig rossz ötletnek tartottam, mert nekem is gyenge pontom volt a tűz, de mikor elértük az valamiért ránk nem volt hatással. Feltehetőleg ez ügyben intézkedett indulás előtt. Az ellenfelünk nem igen tudott mozogni a tűz hatására, így nagy ellenállásra nem kellett számítanunk. Ám a két szimbionta mentális harca így sem volt egyszerű. Sok időt eltöltött a tudat nélkül és nehéz volt odáig elvonszolni, nagyon küzdött. Órákba telt amíg sikerült megnyernem a harcot és a külvilág is lenyugodott.
A szimbionta szinte azonnal elhagyta a férfi testét, és egy, a hajóról elhozott tartályba tettük, hisz nem lett volna annyi időnk, hogy megfelelő testet találjunk a számára. Ami ezt követte viszont még jobban meglepett.
Visszatértünk abba a földalatti kamrába. Most, hogy úgymond véget ért a küldetésem vegyes érzelmek voltak bennem, mert maradtam volna a bolygón is, meg azért a csillagok és a világűr is vonzott. Lehet, hogy ezt Onuris is megérezte.
- Vissza kívánkozol a csillagok közé. - szólalt meg, miközben egy, leginkább mumifikált testhez hasonló, dologhoz lépett és ismét valamiféle rituáléba kezdett.
- Igen. Ne érts félre, szeretem a bolygótokat és a lakosokkal sincs bajom. Biztos, hogy a szívembe zárom ezt a helyet amíg csak élek, de vonz a tudás amit odakinn szerezhetek. Ráadásul a szimbiontának is új gazdatestet kell szereznem. Kötelességem. - feleltem, bár meglepett, hogy ennyire tudta, hogy mit érzek, hisz nem igazán osztottuk meg azokat egymással.
- Gondoltam, hogy ha befejezed a küldetésedet akkor ilyen érzések gyötörnek majd. Végtére is neked a világűr az otthonod, nekem pedig ez a föld. Ezért úgy döntöttem, hogy felkészülök erre a pillanatra, hisz te sem maradhatsz és én sem mehetek el. - egyszerűen nem értettem, hogy mire gondol, hisz azt, hogy én elmegyek és ő itt marad azt csak úgy lehet megoldani, ha elhagyom a testét. Viszont abban az állapotban egyáltalán nem vagyok képes űrhajót vezetni, sőt, hosszú távon túlélni sem. Aztán valami varázsigét kezdett mormolni és a következő pillanatban ott állt előttem. Nem úgy, mint egy ember, leginkább olyan volt, mint valami szellem.
- Ezt hogyan? - most már végképp nem értettem a dolgot, hisz az alapján amit ezen a bolygón tanultam az a bizonyos lélek csak a test halála után hagyja el a testet és határozottan úgy éreztem, hogy Onuris teste életben van, semmi változást nem éreztem benne.
- Ez a lelkem, de nevezheted ba-nak is. Mint mondtam, én nem hagyhatom el ezt a földet. Az én tudásomra szüksége lesz majd a leszármazottaimnak. A testemre ugyan ez viszont nem vonatkozik. Az immáron a tiéd lesz amíg meg nem hal. - felelte olyan természetességgel, mintha ez teljesen megszokott dolog lenne, nem pedig olyasmi amiről életemben nem hallottam.
- És veled mi lesz? - sokkal jobban érdekelt az ő állapota, hisz tudtam milyen test nélkül lenni és egy lélek is hasonlóképp érezhetett, mint én olyankor. Hogy lassan gyengül amíg teljesen meg nem hal.
- Itt fogok várni. Ezt az egészet azért hoztam létre, hogy a gyermekeim gyermekei majd megszerezhessék mindazt a tudást amivel rendelkezem. Amíg pedig az az idő eljön, hogy valamelyikük felnyitja ezt a kamrát, addig őrködöm majd. Remélem, hogy majd egyszer újra ellátogatsz hozzánk, arról tettem, hogy az utódaim várjanak majd rád és illően köszöntsenek. Csupán annyira kérnélek meg, hogy azt a nyakláncot tartsd meg, mondhatni, mintegy emléktárgyat. Az ankh az életet szimbolizálja. Jó utat kívánok neked és azt, hogy sok tudást halmozz fel. - a szavait követve szellemkezével olyan gesztust tett, mintha csettintett volna, aminek köszönhetően a test amiben voltam elindult a kijárat felé.
- Mit csinálsz? Várj! - bármennyire próbálkoztam is, a test nem engedelmeskedett nekem, megállíthatatlanul haladt kifele. Onuris pedig csak mosolygott és integetett. Mikor elhagytuk a kamrát annak az ajtaja bezárult és az egész templomra hasonlító épületet elnyelte a homok, mintha soha ott sem lett volna. Ekkor már tudtam irányítani a testet amit ajándékba kaptam, de csak annyi volt, semmi más. Egy tudat nélküli test ami az én parancsaimnak engedelmeskedett, nem volt önálló tudata. Habár értettem és fel tudtam dolgozni, hogy a férfi miért tette azt amit tett, érzelmileg mégis zavaros volt az egész, de már nem volt mit tennem. Ő döntött és én ezen nem tudtam változtatni.
Visszatértem a hajómhoz és elhagytam a bolygót, de tudtam, hogy egyszer még biztos visszatérek, és hogy amennyire csak lehet figyelemmel követem majd a bolygó és a rajta élők sorsát.
Amíg a test életben volt, utazgatással töltöttem az időt, és a Földön elkapott szimbiontának is sikerült egy megfelelő gazdatestet találnom. A váltás okán pedig ismét bekerültem egy régóta tartó háborúba, csupán most a másik oldalon. Egy kree katona lett az új gazdatestem, majd egy újabb és egy újabb. Tetszett ahogy ezek a katonák az életet előrébb tartották, mint a háborút. Úgy, hogy mind a két oldalát ismertem a háborúnak számomra értelmetlennek tűnt, de azt is tudtam, hogy egyedül úgysem tudok véget vetni ennek, viszont akit tudtam és lehetett azt megmentettem. Civileket, bajtársakat. Mondhatni mindenik gazdatest hős volt, és mindenik segített az én személyes küldetésemben is.
Aztán évezredek után újabb váltás következett gazdatestek ügyében. A Shi'ar fajhoz kerültem. Az itt eltöltött évezredek sokkal nyugodtabban teltek, és arra is volt időm és lehetőségem, hogy a Földről gyűjtsek információkat szabadidőmben. Egy-két évezred telhetett el így, mígnem úgy döntöttem, hogy eljött az idő arra, hogy ismét meglátogassam a bolygót. Az aktuális gazdatestem idős volt és szerencsére neki sem volt ellenvetése azzal kapcsolatban, hogy az utolsó útja a Földre vezesse.
Hajót könnyű volt szerezni, és a beépített álcázó berendezésnek köszönhetően az sem okozhatott gondot, hogy belépjen a bolygó légterébe, majd sikeresen landoljon.
Képességei:
- Alakváltás (képes elbújni a gazdateste bőre alá, testének keménységét és állagát tetszés szerint változtathatja, és egyszerűbb ruházati cikkek alakját is fel tudja venni);
- Képességimitálás/másolás (A képességmásolás hosszú hetek, hónapok alatt történik meg.);
- Szín és forma másolás;
- Testszilárdság változtatás;
- Karmok és csápok létrehozása;
- Képes 1 tonnát felemelni és kinyomni;
- Képességfokozás és regeneráció (könnyebb sérüléseket pár perc alatt begyógyít saját magán és a gazdatestén, a súlyosabbak órákba vagy akár napokba is beletelhetnek. Levágott végtagokat nem tud visszanöveszteni);
- Roppant érzékeny a tűzre és a magas frekvenciájú hangokra;
- Anyabolygóján képes telepatikusan beszélni a kaptártudattal, azon kívül maximum csak jelentést tud tenni aktuális hollétéről és tevékenységéről;
- Meg tudja javítani más szimbionták kapcsolatát a kaptár tudattal;
Szakértelmei:
- Ürhajó vezérlés;
- Lézerfegyver használat;
- Különböző közelharci képzések (pusztakezes, fegyveres);
- Shi'ar, Skrull, Kree, nyelvek értése-beszélése-írása;
- Óegyiptomi nyelv ismerete-beszélése, hieroglifák olvasásának képessége;
Felszerelés:
- Shi'ar gazdatest;
- Shi'ar hajó;[/color]
Re: Atum
Elfogadva Ezüstön írom mi lesz a kalandod
_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.