Sandy Lewis szobája

~Sam Lewis ~

Úgy mondja mint akit cserben hagytak, mire kérdőn nézek rá.
- Szeretnéd hogy menjek? - teszem fel a nagy kérdést, ha nem akarja egyedül lekezelni, akkor végül is hazamehetek segíteni, de akkor ne az legyen, hogy csak az van amit ő kigondolt meg én csak asszisztálni kellek, hanem akkor én is szervezhessek programot meg ilyesmi. A tanácsomat leszólja, és elkezdi sorolni hogy ő mire gondolt, meg mit akar, mire megvonom a vállam, és egyenesen a szemébe nézek.
- Azt hittem azt szeretnéd, hogy jól is érezze magát, és nem csak "edzeni". Lehet, hogy az én társaságom ezért élvezi jobban, mert én arra is figyelek hogy ő mit szeretne? - a kérdés végén kinyújtom a nyelvem, hogy ne vegye teljesen komolyan, de azért tudja, hogy félig van igazság a kérdésemben. Hiába dobja be, hogy nem fogja erőltetni a dolgokat, nekem akkor is elég fura ez a fajta hozzáállás, mintha direkt szivatni akarná, én nem így állnék a dolgokhoz.
- Egyébként meg az amit leírtál pont annak minősül, hogy hazamegy hozzánk, szerintem az épp elég kihívás, és nem kell nagyon ragozni. - Végül viszont belegyezik a galériába, aminek azért örülök, így legalább egy program biztosan lesz, amit Kayla élvezni fog. Ez kicsit megnyugtat azért, és így már nem félek annyira a látogatásától.

~ Sandy Lewis ~

- Nem kell, hogyha nem akarsz. - válaszolok nyugodtan, a körmeimet nézegetve - Sőt, ha nem akarsz, akkor inkább tényleg ne is gyere. - többet ártana mint segítene.
Közben tervezek, ha Kayla belemegy, össze kell szednem az összes olyan programot ami érdekes, aztán oda adom neki, hogy húzgálja ki, ami totál esélytelen, illetve egészítse ki, ha akarja és akkor csak azokban gondolkodok, szerintem ez egész jó ötlet és akkor azt csinálunk amit ő aka és Samnek sem lehet kifogása. Jup, ezt fogom tenni!
De nagyon remélem, hogy nem utasít el mindent. Agyalok, de attól független hallom mit mond, viszont részben elengedem a fülem mellett.
- Jól fogja érezni magát. - válaszolom nyugodtan - Az is lehet mire vissza jövünk rá se fogsz ismerni.
Jön itt azzal, hogy a környezetváltozás épp elég kihívás neki.
- Komolyan? Majd én azt tudom. Relax. Jó lesz.
Belegondolok, nem is baj, hogy nem jön, csak lenyúlná tőlem a lehetőséget, mint a boldog helyemet, Kaylához is én mentem oda, én találtam! Nem hagyom, hogy elvegye őt is, ez a hét a miénk lesz és arra fogom használni, hogy jobban kijöjjünk és jobban összebarátkozzunk. Akkor lesz sikeres az út, ha a rajzfüzetére, rá se gondol amíg nálunk van, kivéve a repcsin. Nem edzeni viszem, fel akarom szabadítani. És én majdnem feladtam! Fel is pattanok és felnyújtom az ég felé az öklöm.
- Soha nem adom fel! - oké kicsit túlzásba vittem az elkalandozást, de ez jól esett, megállíthatatlannak érzem magam.

~Sam Lewis ~

Most elkezdi játszani a sértődöttet, de nem dőlök be neki, tudom hogy ha tényleg bántotta volna a dolog az nem így nézne ki. Sokkal jobban látszódna rajta, és inkább támadna, mint hagyná a fenébe. Látom, hogy el is barangol közben, annyira jellegzetes az arca amikor máshol jár, gondolom gondolatban már otthon van Kaylával. Tudom, hogy sokkal jobban fogja érezni magát így, hogy én nem vagyok ott mellette feleslegesen. Megnyugtat, hogy jól fogja érezni magát, mire elégedetten bólintok.
- Ez a lényeg, nem? - mosolygok, és most már ideje felbontani az energiaitalt, de mielőtt beleinnék felé nyújtom, hogy kér-e. Mondjuk ő is most kávézott, de azért az illem meg minden. Ha elfogadja, akkor odasétálok és adok neki, aztán visszaülök a földre. Aztán jön a hősies póz, mutatva hogy nem adja fel és elszánt, na, ez az igazi Sandy, nem az a hülyegyerek aki besértődik hogy nem akar a barátja lenni valaki. Igazából nem is tudom miért izgultam ennyire, tuti hogy minden rendben lesz velük.
- Annyira fura amikor visszajövünk. Hiányzik az otthoni setupom, hiába van itt is pélóán felépítve a gépem, azért otthon mégis minden jobb. A monitorok, a hang, a székem... mindig hiányzik a székem amikor idejövünk. Az pont úgy van kiülve ahogy kényelmes. - panaszkodom.

~ Sandy Lewis ~

Ja, nem kell nekem Sam, menni fog egyedül is, úgyis mindent csak leszavaz, múzeum...hát persze, max ami érdekesebb. Aztán utolsó nap ha úgy néz ki, összekapom a bandát és kimegyünk a Battlefield-re, egy kis lézer harc, fhu, de régen voltam, de ha a sötét hercegnő megvétózza, akkor majd legközelebb.  Végül hiába magyaráz nekem Sam csak leseprem, hogy nyugi van, jó lesz, jól fogjuk érezni magunkat, NÉLKÜLED IS, tudom mit csinálok, úgy néz ki ő is belenyugszik végül. Közben fel se tűnik, hogy kivesz még egy energia italt és bontja, nyújtja nekem, nagy kalandozásban csak megrázom a fejem. A végén vágok egy magabiztos győzelmi pózt és elkiáltom magam, Sandy Lewis-t nem lehet ilyen könnyen lenyomni, úgyhogy készülj kis lány, muhaha. Samből meg előtör a honvágy, legalábbis a cuccai hiányoznak neki.
- Nekem a szabadság jobban hiányzik, ezek a hülye szabályok, hiába nem dohányzok, kedvem lenne rá gyújtani itt helyben és ez csak egy dolog. De most kajak, egy rohadt sört nem ihatok meg a dög melegben a hasam süttetve a tó parton. Börtön. És valaki úgymond ki se tud szabadulni innen, ellenben veled, de te lusta vagy utazni, más ölne, hogy kiszabadulhasson innen. - közben tudatosul hogy mi van a kezében - Héhéhééé, az az enyém! Te pofátlan, csak úgy benyúlod? Kérdezni? Neked is van b*szki, ne fosszál már ki! Adtam kaját! - fújok egy nagyot morogva - AAAj, mindig ez van, a kis ujjad adod, de már a karod húzzák! - nézek rá morcosan - De most már idd meg! Már tök mindegy! - mielőtt lerakná vagy vissza akarná adni rá szólok - Azért máskor nyisd ki a szád ha kell valami.

~Sam Lewis ~

Az italból nem kér, elég határozott bólogatással jelzi mindezt, úgyhogy én bontom meg és kezdem el iszogatni. Közben másra tereltem a témát, és nem is tereli vissza, úgy néz ki hagyjuk a Kayláról való beszélgetést, aminek azért egy kicsit örülök. Elmondja, hogy őt mi zavarja igazán, ezek a szabályok, na igen, ez eleinte engem is nagyon zavart. Sőt, még most is igazából, de már jobban viselem mint az elején. Emlékszem, akkor olyan érzés volt mintha fojtogatnának, nagyon utáltam, azt hittem megfulladok a sok szabály közepette.
Aztán elkezd lebaszni, hogy iszom az italát, na erre már azért kérdőn nézek rá.
- Kínáltam. Láttad. Nem szóltál. Így jártál. - közlöm az egyszerű tényeket, és jól eső érzéssel kortyolok még egyet a dobozból. Amúgy nem is figyeltem, hogy az övé, azt hittem nekem van még a táskájában energiaitalom, de most már nem érdekel. Majd ha annyira zavarja kimegyek Salembe és hozok neki egy k-rva kartonnal, ne idegesítsen már fel, hogy egy doboznyin elkezd vergődni.
- De ne haragudj, majd kapsz az enyémből, vagy hozok Salemből. Nem akarlak kifosztani. - mondom ki hangosan is a gondolataimat, és iszok még egy kortyot, aztán fújok egy mérgeset Sandyre nézve. Utána elnevetem magam. Kiéget.

~ Sandy Lewis ~

Elkezdtünk normálisan beszélni a suliról, aztán feltűnik valami hiba, nem ugyanaz a doboz van a kezében amit még oda adtam, ja azt még ki is dobta, A POFÁTLAN! Le is b*szom érte egy kicsit, mert azért ne már, nagyon el tud szállni, azért kell zárjam a rohadt kajám, mert simán megeszik, mert közös. Aha, közös, mármint az enyém, mert az övét se perc alatt elpusztítja, aztán jön kunyerálni, az még a jobbik eset. "Jaj, majd veszek neked másikat!" NEM ÉRDEKEL, NEKEM AZ KELL! Pfuu! Most is, majd kapok az övéből, pff, viccnek is rossz, vesz másikat, aha, majd az utolsó pillanatban és még nevet is, emelkedik az agyvizem szintje.
- Most nevetsz, de ha majd nem lesz amikor kell, mert pont azaz egy hiányzik, a te nyakadra fogok ülni nyávogni és nem foglak békén hagyni! Tudod, hogy milyen vagyok amikor nyűgös vagyok, úgyhogy óvatosan az ilyenekkel. - a hadarás után, drámaian hátra dobom a hajam - Ezt most vedd figyelmeztetésnek! - majd leülök szembe, morcosan előre hajolok és kiveszem a kezéből a dobozt, beleiszok majd visszahelyezem a kezébe.
- Amúgy tényleg, olyan köcsög szokás, hogy találsz valami fogyaszthatót a szobámban azt egyből megeszed, meg megiszod. Megtudnálak ölni olyankor, amikor kieszem a gumicukorból amiket annyira nem szeretek és direkt elrakom a többit, hogy majd este milyen jó lesz, erre csak az üres zacsit találom. El sem tudod képzelni csalódott felháborodásomban hányféle módon képzelem el a rituális kivégzésed. Mert az az én kis aranytartalékom, kincsecském, tiszta örömöm, amiért megdolgoztam, erre jössz te és csak úgy megeszed mint valami...radnom sz*rt. - megrázom a fejem - De most hogy mondod, nekem is ennem kéne. - felkelek és alapos válogatás után, hogy mit szeretnék enni, helyet foglalok az asztalnál a kiszemeltemmel.

~Sam Lewis~

Nos, el is jutottunk oda ahova ilyenkor szoktunk, jönnek a fenyegetések. "Majd ha nem lesz..." Higgadj ember, lesz, nem most rögtön fog kelleni.
- Akkor jobb lesz zárva tartsam az ajtómat. - vágok vissza, ha már húzni akarja az agyam, én is fogom az övét. Nem játszunk olyat hogy csak ő cseszegethet engem, ezt nagyon jól tudja. Végül csak iszik a saját üdítőjéből is, és utána elmondja hogy mekkora bunkó vagyok, aki csak élősködik rajta. Dehát nem ez a testvérek dolga? Főleg az idősebb fiú testvéreké. Mindenhol ez ment egész gyerekkoromban, az összes sorozat, film ezt mutatta. Bocsi húgi, de így nevelkedtem. Jó kicsit paraszt vagyok, de könyörgöm, majdnem 2 évtizede volt megszokni. Megvonom a vállam, aztán odaül az asztalkájához hogy ő is egyen, kiváncsi leszek miképp reagál ha kiderül, hogy nem látta azt se, hogy a teljes ételhordónyi kaját felzabáltam. Talán addigra le kéne lépni, de nem... bunkó vagyok, az tény, de gyáva nem.
- Ne haragudj... de most hoztam én is haza édességet, majd átdobok 1-2 zacskóval hogy kiengeszteljelek, mit szólsz? - dobom be a nagylelkű ajánlatomat. - Vagy ha az nem elég, bejöhetsz velem legközelebb Salemre, és fizetem a készleted újra töltését. - na jó, ezt már csak azért dobom be mert előbb vitatkoztunk, előtte felzabáltam a kajáját, utána megittam az energiaitalát. Azért az én pofátlanságomnak is van határa.

~ Sandy Lewis ~

Figyelmeztettem, hogy mi lesz ha ezt folytatja, de egyelőre még tényleg csak figyelmeztettem, ha nem vesz komolyan majd akkor lesz bünti, pl, hogy hallgathatja a rinyálásom mert fáradt vagyok és nincs cukor ami újra töltene. Erre egyszerűen annyit mond majd bezárja az ajtót, nehogy azt hidd ez ilyen egyszerű, megtalálom a módját, hogy szenvedj te is, bár azt még ki kell találnom, mert az ajtót ugye nem törhetem be. Utána jön egy kis rámutatás, hogy milyen sz*r amikor csak úgy cápázik a szobámban, erre jön a "jaj ne hari, majd kiengesztellek" szöveg, ezt nem lehet megoldani ennyivel.
- Nem engesztelni kell, egyszerűen szokj le róla! Szörnyű szokás. Értem én, hogy haspók pasi vagy, de na, uralkodj az ösztöneiden, légyszíves. - közben sikerült kaját választani, csak az a baj, hogy hideg és mikró viszont nincs a szobámban.
Hidegen nem esik olyan jól a kaja, nem az, megeszem, de ehh. Le kell menjek a konyháig, gondolkodom, hogy ér e annyit, de hát csak éhes vagyok.
- Szerintem én lemegyek az étkezőbe. Mondjuk te is jöhetnél és legalább elmoshatnád azt, - biccentek a fejemmel az üres kajáz dobozra és piszkos evőeszközre - magad után, ha már voltam olyan cuki és adtam neked kaját.
Várom, hogy mit felel, attól független úgyis lemegyek, most szerintem nem bírná el a gyomrom a hideg ételt, ennem meg muszáj, a ropi édes kevés.

~Sam Lewis~

Szóval szokjak le a kajájának a pusztításáról, ez igazából érthető kérés, hiába nem tetszik túlságosan. Nem baj, azt hiszem annyit megadhatok neki, legalább, hogy kevesebbet fogyasztok majd, és többet kárpótlom. Az utóbbit fel is ajánlom, de nem nagyon akar élni vele, na mindegy, majd ha ténylegesen helyzet lesz akkor ismét bedobom, szerintem nem fog nemet mondani.
- Ígérem, hogy megpróbálom, ha mást nem legalább csökkenteni a gyakoriságát. - jelentem ki feltartott kézzel, és kört is rajzolok a szívem fölé, hogy ezzel ünnepélyesen is hivatalossá tegyem az esküt. Aztán Nézegeti nagyon a kajáját, fel is ajánlanám hogy besegítek, de inkább nem kísértem a sorsom, inkább csöndben kivárok, és iszogatom az italkáját, aztán végre megszólal. A felvetése jogos, és teljesen egyet értek vele, főleg hogy nem egyedül kell lemenjek, így legalább annyira sem lesz unalmas, lesz társaságom. Sőt, extrém bevágódok nála, az ő tálkáját is elmosom majd, és egy szava sem lehet!
- Rendben, csak hadd szaladjak be a szobámba előtte, hozok egy kólát. - mondom, és kidobom a kiürült energiaitalt, aztán ha beleegyezik, akkor itt hagyom a szobáját, és átsétálok a sajátomba, hogy elővegyem az említett italt. A folyosón megvárom, és együtt mehetünk le.