Utcák

A negyed utcái.

Láthatja hogy nem nagyon izgatom magam azon hogy belekeveredtem e vagy sem és hogy mennyire, vállrántás, ez van. A B tervet pedig kiegészítettem hogy kiemeltem az egyik képességem, bár szerintem tudhatta azért így biztos.
Aztán még mielőtt elindultunk utunkra még megosztottam vele egy észrevételt, de mielőtt reagálhatna rá vagy ilyesmi, ne adj isten, készüljünk a legrosszabbra, egy rövid dühöngést megelőzendő gyorsan elindulok a Társaság területe felé.
Hát igen, pár sarok után mire oda érünk már annyira nem szimpatikus a hely, mintha útközben is kezdett volna egy kis rossz érzés elfogni, itt pláne. Kicsit olyan mintha, heh tudom, tudok paranoid lenni, de most komolyan, olyan mintha...figyelnének, és szörnyű érzés. Azt is utálom ha valaki túl sokáig néz valahol, elkezd zsibbadni a  halántékom és irritál, igaz ez más volt, nagyon más. Közelebb is léptem Mich-hez és szorítani kezdtem kissé a karját. Csak az utat néztem, nem tudtam, illetve mertem körülnézni hogy ki figyelhet. Félelem, az kezd egyre inkább erősödni ahogy haladunk, ezt észlelve kissé lassítottam is a tempót ösztönösen. De haladtunk, egészen addig amíg valami meg nem csapta az orrom, valami...amit nem igazán tudnék körbe írni, de éreztem a hideget végig futni a hátamon, mintha a kaszás húzta volna végig finoman a pengét. Halál szag, amihez kezd szép lassan érkezni a halál félelem is, egyből földbe gyökerezett a lábam, egyszerűen nem bírok tovább menni. Főleg nem úgy hogy ez a fenyegetés előhoz dolgokat, régi dolgokat. Többször voltam már, hát elég veszélyes helyzetben, de életemben eddig egyszer volt halál félelmem, 7 évvel ezelőtt...Az agyam mintha lezárta volna az emlékeket amik ahhoz az esethez fűződtek, csak halványan voltak meg, hogy mi történhetett. Itt most mintha kicsit benyilallt volna a fejem, a homlokomra is tettem az egyik kezem és szorítottam, még a szemem is becsuktam és hagytam hogy menjen a film. Tisztán emlékezve arra az érzésre, az anyám remegő hangjára és az erőre amivel ki taszigált, arra is ahogy futottam és sokáig hallottam még, de egyre halkabban a kiáltásokat és a lövések hangját. Az is visszhangzik a fejemben amit mondott, nem csak futnom kellett volna hanem segítséget is hívni, most emlékszem csak hogy még a kezembe nyomott egy rohadt...Oké, oké mielőtt ez folytatódna és még inkább felébredne a bűntudatom, annak ellenére hogy tudom már változtatni nem tudok a dolgon, megrázom a fejem hogy kizökkentsem magam, és megállítsam a "felvételt, aminek tudom mi a vége de arra végképp nem akarok tisztán emlékezni, főleg nem újra feldolgozni, bár sejtem egy ideig nem fogok nyugodtan aludni így se. Még mintha halkan sípolna egy kicsit a fülem, utálom ezt, kívülről ez az egész talán pár másodpercet ölelhetett fel, én sokkal többnek éreztem, "kissé" ingerült is lettem tőle, nem hinném hogy csodálkoznának rajta ha belelátnának a fejembe. Lassan el is kezdek hátrálni, egyre gyorsítva a lépteket.
- Sajnálom, de nem bírom, akkor se tudok tovább menni, sőt még itt maradni se ha...belepusztulok se. Nekem elég volt, én vissza megyek, ne haragudj! Nem megy! -ugyan próbáltam leplezni az enyhe kiborulást azért érezhető volt, tényleg k*rvára nem bírok tovább menni még akkor se ha megfeszülök. Aztán lehetőség szerint fordulok is sarkon hogy vissza ügessek a semleges területre ahol újra kapok majd rendesen levegőt és talán kienged a görcs a gyomromból. Hiába, ha egyszer a halál megcirógatott a csontos ujjaival arra örökké emlékezni fogsz és az ösztöneim is erősen jeleznek ha közelít a kedves, valszeg taréjban állnak a bundám ha "ki lenne engedve" és ez az egy ösztön amin nem próbálok uralkodni hanem inkább hallgatok rá.
Na meg az a fény is baszta kicsit a szemem, meg a tekintetek amiket végig éreztem magamon, mintha kicsit égettek is volna, remélem sikerült kijutnom. Lehet ha elkezdtem volna futni rám vetődik valami, szerencse hogy vissza tudtam fogni magam és csak gyorsan szedtem a lábaim, ember legyen a talpán aki meg bírt állítani abban a lendületben. Ahogy észrevettem nem csak engem feszélyezett az a hely, soha többet nem akarok oda vissza menni ha lehet, soha. Nincs túl jó hatással az idegeimre még ilyen rövidtávon sem, rendesen rosszul lettem.

Hamar megtettük az utat, továbbra se akadályozott minket senki, és rövid időn belül meg is érkeztünk a Társaság területére. Bár ne tettük volna. Ami itt fogadott minket, az több volt mint zavaró, az egész hely atmoszféráját átitatta valami, ami kellemetlen érzéssel töltött el. Olyan volt, mintha mindenhonnan figyelnének minket, mégse láttunk sehol senkit. Mégis biztos voltam benne, hogy nem vagyunk egyedül. Az egész városrész olyan volt, mintha a huszas évek Londonjába érkeztünk volna, legalábbis ahogy a tévékben ábrázolják a helyet. Alig pislákoló, félhomályt nyújtó lámpák, üres, kihalt városnegyed, ráadásul a Mafiaváros jellegéből adódóan megvoltak a szűk kis utcák is. Ha valaki kiugrott volna elénk, és közli, hogy ő Hasfelmetsző Jack, meg se lepődök. Próbálom türtőztetni magam, és mutatni, hogy nincs para, nem félek, én vagyok itt a csapatvezető, meg az alfahím, de szerencsére nincs rá szükség, Jenna egyből közli, hogy neki ez nem megy, és tiplizzünk. Megállok, és pár pillanatig gondolkodom, nem akarom itt hagyni a nyomozást, de őt se akarom kínozni.
- Azért annyit árulj el, hogy érzed-e a korábbi nyomot? - teszem fel a kérdést, és a válaszától függően döntök, hogy menjünk tovább, vagy nem. Ha azt mondja, hogy érzi, akkor megkérem árulja el merre, aztán az egyik minotaurusszal engedem, hogy visszamenjen a lakásomra, még a kulcsot is odaadom neki. Ha viszont nem érez semmit, akkor kézen fogva próbálok megindulni vele kifelé, valamiért van egy olyan érzésem, hogy ez lesz a nehezebb a két lehetőség közül.

Besokkolt a hely vagy nem tudom, de fél másodperc alatt leépítette, hát nem tudom mi lenne ha tovább maradnék. Ki is jelentettem hogy nekem eddig tartott ez a fejezet, nem bírja a gyomrom és kezdtem "farolni" visszafelé. Erre még jött egy kérdés, érzék e valamit.
-Semmit...csak a pusztulatot. -rázom meg a fejem kissé undorodva és még mindig éreztetve a feszültséget amit kiváltott belőlem a környezet.
és most kib*szottul tipli mert megbolondulok. Sarkon is fordultam és kezdtem futólépésben szedni a lábam, próbáltam elnyomni a zsibbadást amit a sok követő tekintet kezdett előidézni és bár lelassítottam volna hogy Mich beérjen úgy döntöttem inkább szedje ő a lábait, ha félmásodperccel kevesebbet kell itt töltenem már az is nagy "öröm". De nem...sőt mielőtt elhagyhatnánk a helyet egy alak áll ott....Sápadt, vörösek a szemei és a fülei...fiatalnak tűnik mégis sejtem hogy több száz éves lehet. De kit érdekel a kora, ahogy megszólal majdnem kiráz a hideg, lassan oldalazok is be félig Michael mögé önkéntelenül. ÜdvözölTÖK, mi? Akkor miért jár táncot a jégverés a hátamon...fhuuu, utálom a rohadt vérszívókat meg azt a fura rothadó aurát ami körbeveszi őket meg a helyeket ahova betelepednek.
- A rohadt életbe...- ki is csúszik halkan a számon.
Tudom hogy nem szabadna ilyen feltűnően kiakadnom, mert ez csak, hogy mondjam, buzdítja őket, de nem tudok vele mit csinálni, a színlelésnek sincs sok értelme, azt még én is kiszagolom.
Viszont ez volt minden amit ki bírtam mondani, Mich-re marad a további beszéd és a magyarázat, bár lenne ötletem, elmondjuk hogy erre vezetett egy nyom de úgy néz ki zsákutcába futottunk úgyhogy lépünk is, ja és baromira nyájasan bocsánatot kérünk, nem szokásom, utálom de itt, itt kihozná belőlem a helyzet...heh ha megbírnék szólalni. Bár ha annyira erőlködnék biztos menne. Rángatnám szerencsétlen srác karját, de próbálom türtőztetni magam, közben kántálom magamban ~Menjünkmármenjünkmármenjünkmármenjünkmáháár!

Miután közölte, hogy nem érzi a nyomot, úgy döntöttem hogy hiszek neki, és követtem kifelé erről a helyről. Azonban a megérzésem bejött, és tényleg nem engedték, hogy ilyen könnyedén távozzunk erről a helyről. A terület határán várt ránk egy férfi, vörös szem és hegyes fül, hosszú fehér haj, meg hihetetlenül sápadt bőr. Nem tudtam, hogy vámpír vagy mutáns, bár a hely alapján valamiért inkább az előbbire tippeltem volna. Nem tehetek róla, ez az egész hely, meg a nyomasztó aura teheti, szinte éreztem Kafka szorítását a torkomon. Halál, melankólia, dráma, valamiért ezek az érzések jártak át, és most itt ez a tag, ha még denevérré is változik se lepne meg. Éreztem, ahogy Jenna ösztönösen közeledett, megnyugtatóan és egyszerre védelmezően próbáltam átkarolni a lányt, és közben a férfit néztem, majd higgadtsággal a hangomban feleltem.
- Üdvözöljük, Michael Nikostratos vagyok, és nem akartam megsérteni a határaikat, vagy magukat. Az időpont egyeztetést természetesen bánjuk, azonban nyomozunk egy gyilkosság ügyében, és ezért hatoltunk be hívatlanul. Érdeklődnék, hogy tudnak-e valamit O'Keeffee haláláról, illetve tudnának-e segíteni. A nyomok sajnos megszűntek nem messze a határaiktól, és gondoltam útmutatást kérek. - próbálok természetes, mégis tisztelettudó lenni, illetve ügyelek rá, nehogy vádaskodásnak érezze amit mondok.

A nyomás, vagyis a nyomasztó érzés mintha picit enyhülne, de nem lettem nyugodtabb, jött más ideghúzó faktor, a pasi aki elállja az utat. Amúgy már itt se lennék, azt a lehetőséget hogy el viharzok mellett számba se vettem, még az hiányozna hogy adjak neki okot hogy elkapjon vagy mit tudom én. Jobb híján itt állok a párom takarásában, aki túl nyugodt, hozzám képest legalábbis biztosan és várom mi sül ki ebből a beszélgetésből. Abban igazat adok hogy ide biztos nem menekült be senki, hacsak nem tartozik közéjük, de jobb ha nem gyanúsítgatjuk őket, mi is csak bábuk vagyunk ugye a szemükben, vagy annyi se. Más részt ha valakinek mégis akkora akarat ereje van hogy bejöjjön hát azt biztosan észrevették volna, mindahányan vannak és most is figyelnek, vagy ez csak ilyen védelmi célú fosatás és valójában....de az elején többes számban üdvözölt, szóval ezt el is vethetjük.
Mi lenne az ő érdekük abban hogy segítenek, hát ez jó kérdés nekem ötletem sincs, nem tudom Mich-nek lesz e valami épp kéz láb ötlete, inkább ne legyen, vagy olyan legyen amivel tovább lehet állni. Én továbbra sem terveztem megszólalni, max majd ha muszáj. Közben vetek egy pillantást a minotauruszokra, róluk egy meg is feledkeztem egy kicsit. Kíváncsi lettem hogy ők is vannak-e olyan "idegesek" mint én? Fogadok hogy ők is szabadulnának már innen. Ki kéne találni valamit amivel gyorsan léphetnénk, mondjuk nem hinném hogy itt az ilyen manőverek túl ömm előnyösek. Jobb híján továbbra is várok Michael (fel)karját szorongatva és ha nem lennék ennyivel alacsonyabb és kényelmesen átlátnék a válla fölött onnan "kukucskálnék", így viszont a karja mellett vagyok kénytelen. Utálatos az az érzés ami átjár a fickó tekintetétől, a többiekről nem is beszélve.

Zavart, hogy olyan érzésem volt, mintha a vámpír lenne a vadász, aki csak a vadat méregeti, mintha bármikor mozdulhatna hogy levadásszon. Próbáltam természetes testtartást erőltetni feszülő testemre, ahogy ösztönösen pattanásig feszültek az izmaim, és úgy éreztem egy halk köhintésre is ösztönösen a fegyveremet rántanám elő. Ettől függetlenül próbáltam az arcomra is kellemes mimikát erőltetni, hogy megtarthassuk a kellemes társalgás látszatát.
- Azonban a legjelentéktelenebb sakkfigura is jelentős szereplővé válhat, ha a pálya végére érve tiszt* lesz belőle. - mondom, és miközben Jenna a karomat markolássza, folytatom.
- Nem tudok sok mindent felajánlani, anyagi juttatások hallatán csak kinevetnének a gazdag üzletemberek, hiszen már minden az övék amire vágynak. - óvatos seggnyalás, megy ez. - És nem tudom, hogy milyen más juttatásokat ajánlhatnék. Viszont az biztos, hogy ha segítenének, leköteleznének és szívességgel is tartoznék Önök felé. Jelenleg lehet, hogy csak egy gyalog vagyok, de lehetek még királynő. - mondom, és remélem, hogy nem értik félre.

Természetesen végighallgattam a férfit, nem akartam félbe szakítani a világért sem. Mondja csak, mondja, miközben érzem ahogy felforr a vérem, a szívem dobogása szinte elnyomta a hangját. Tisztességes voltam, és megadtam neki a tiszteletet, erre ezt kapom, szívem szerint nekiugrottam volna, leszarva hogy hányan fognak rám támadni. Természetesen volt csípős válaszom, már ott volt a nyelvemen, és biztos voltam benne, hiába tűnt el, hogy hallaná amit mondok. Szépen válaszolnék neki, kitérve rá hogy én legalább nem az árnyékok között bujdosok és szopkodom mások pélóát, hogy nekem legalább van vér a pucámban, és velük ellentétben még feláll a farkam és az agyam is működik ami úgy tűnik náluk a vér hiányában teljesen leállt. Volt egy szép kis monológ a fejemben, és a végén leköptem volna a követ, de még mindig itt volt Jenna, és szorította a karomat. Éppen ezért nem tettem egyiket se, csak vigyorra rándult a szám, és kitört belőlem egy nevetés, hangosan kiröhögtem a vámpírokat, és utána ha hagyták, egyszerűen visszamentem a semleges területre, és magamban egy életre megjegyeztem a vámpír arcát.
- Menjünk, irány a kocsma. - mondtam Jennának még mindig fel-felkuncogva, ha hagyták hogy elinduljunk.Nem tudnak ezek lóf@szt se, csak túl nagy az egójuk hogy elismerjék.

Én csak megfigyelő voltam és vártam hogy vége legyen már és menjünk innen. Valahogy éreztem hogy nem jutunk velük előrébb, fölösleges időhúzás volt ez a látogatás. érdekes ki hogy viszonyul a másikhoz, Michael olyan óvatos volt meg szépen beszélt, a másik tag, talán a ragja miatt elég...mindegy, legalább vége, megnyugodhat, többet biztos nem fogok itt megfordulni még akkor se ha hívnak, utálat egy az egész hely mindennel együtt, egyáltalán ki az a normálatlan aki szívesen jön ide, rajtuk kívül. Ahogy a pasi eltűnt sóhajtok talán picit megkönnyebbülve, engedtem is a szorításomon amikor Mich-et elkezdte rázni a nevetés, kicsit erősebben megszorítottam a karját és megindultam, nem akartam lódítani rajta de lehet hogy véletlenül mégis megtörtént.
- Ne, légyszi ne! - érezni lehetett egy kis élességet a hangomban miközben gyors lépésekben mondhatjuk hogy vágtattam kifelé, el nem engedtem a karját. Mondjuk ha nem ő lenne itt akkor leütném vagy durvábban lemorognám, őt viszont nem akarom bántani se így se úgy, ez is kicsit durvábbra sikerült mint akartam, ha rosszul vette később bocsánatot kérek max.
Jelezte közben hogy kövi megálló a kocsma lesz.
- Nekem mindegy csak húzzunk már el innen. - jegyeztem meg morcosan.
A semleges területen fogom elengedni, már ha nem vették szívükre a nevetést a vérszívók, illetve időben abba hagyta és kijutottunk.
- Azzal tudsz nekik majd vissza vágni hogy bizonyítasz és előrébb jutsz...
Nem igazán értékeltem ezt a nevetést, önuralom ember, nem tudom milyenek, higgadtnak tűnek és ha minden igaz nem foglalkoznak ilyen dolgokkal, erősen bízok benne, de pl én személy szerint utálom ha valaki így kiröhög, felforr tőle az agyvizem és legszívesebben kitépném a nyelvét, de mint mondtam önuralom és ignorálom a baj kerülése végett, az esetek nagy részében. Ha kijutunk valszeg elmúlik a zsibbadás és kiengednek az izmaim, már csak abban kell reménykedni hogy a kocsmában simán mennek majd a dolgok, amire nem vennék mérget, eddig nem állunk valami fényesen.

Cahal magabiztosan tért vissza a nyomok végéhez, ahonnan először a Valkűrök felé indult. Onnan aztán közel ellenkező irányba tartott tovább a "Társaság" néven ismert és hírhedt bűnszervezet területe felé. Még sosem járt ott korábban, de elszántsága töretlen. Inkább csak csökkenő. Ahogy próbál egyre beljebb és beljebb hatolni...ami jelenleg lépésről-lépésre történik, amik egyre rövidebbre sikerülnek, úgy érzi kiújult a paranoiája. Nehezére esik tovább haladni s olyat érez, amit régen. Félelmet. Bár nem egészen érti honnan ered, hiszen nincs veszteni valója. Amikor lábai már ólom súlyúak észrevesz egy alakot, akiről azt feltételezi, hogy rá vár. Cahal felé fordul és megindul a férfi irányába.
- Elnézését kérem a zavarásért. Ha lett volna más mód a kapcsolatfelvételre, nem jöttem volna hívatlanul. - mikor elég közel jut, hogy kényelmes társalgó távolságba kerüljön, kissé meghajol. - De A gyilkosság ügyében nyomozok a béke érdekében.

Cahal szinte érzi a bőrén a férfi hűvös és halott leheletét ahogy szinte korholja, oktatja őt. Tudja, hogy most csak a szép szavakkal, jól megválogatott gondolatokkal tud célt elérni. Azzal is tisztában van már, hiszen összerakta a képet, hogy nem lehet biztos az azonnali hatásban. Ha el akar valamit érni a halhatatlanoknál, időt kell nekik adnia. Ugyanakkor nem veszíthet a határozottságából. Persze csak tisztelettel. Szemben azzal a módszerrel amit a görög-olaszból nézett ki, aki ismét feltűnt a színen, még ha nem is személyesen csak a közelmúlt emlékeiben, de hasonló helyen. ~ Vajon már a Valkűröknél van? ~ Fut át a kérdés gyorsan az agyán, de nem foglalkozik most többet azzal a félnótással.
- A feltaláló zsarolásra használta a sakktáblát amin a parasztok hullanak. Ahogy a tettes megzsarolta a maffiavárost és ahogy a gyilkosság után is hullani fognak az itteniek, ha nem oldom meg az ügyet. Mivel nem lehet közük hozzá, ezért gondoltam, hogy érdekegyezésből segíthetnének nekem ebben. Ezt kérem tehát. Az egész város és status quo érdekében. - Vár néhány másodpercet, majd kissé meghajol. Kiegyenesedik és elindul a semleges területek felé. - Igen, a kiutat ismerem, uram. - Mondta és elindult a semleges területek felé. Terve szerint a Nyugati városrész, korábban megjelölt ír kocsmája felé vette az irányt.