A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Go down

A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Empty A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 05 Dec. 2015, 20:31

Mivel az Avaloni kaland közel sincs a végén, a Maffiavárosos rész viszont igen, így gondoltam ideje kiírni ezt, ha már olyan sok embernek/karakternek nincs amúgy sem kalandja.

Az előző kalandokban történt:

Játékszabályok
Ez most négy (három) szálas lesz, ha van rá igény és ennyi jelentkező lesz. Mindegyik teljesen külön helyszínen, ezek most nem fognak összeérni, és teljesen különállóak egymástól. Lesz egy maffiás, egy felszíni kaland, egy Hydra-s, és egy tudósos, már ha lesz érdeklődő mindezekre.

Amit még kérek, hogy mindenki írja majd oda, hogy 3, vagy 5 naponta szeretne körváltást, és attól függően, hogy melyik rész hány naponta szeretne körváltást, úgy fog zajlani az adott rész. Én a 3 naponta résznek örülnék jobban, az 5 napnál túlságosan elkényelmesedtek és a többség mindig kicsúszik a határidőből, vagy az utolsó pillanatban ír mindenki. Ha nagyjából fele-fele arányban lesznek jelentkezők, akkor ismét 4 naponta fogok váltani, mint a mostani alatt. Illetve, ha valahova korábban írtok, akkor ott értelemszerűen korábban is lesz körváltás.

Minden kalandra min 3-4 jelentkezőt várok ahhoz, hogy elkezdjem a kalandszálat.

1. A Roxxon titkai:
Az egyik korábbi kalandon a Roxxon ugyebár kb. hadat üzent AIM-nek azáltal, hogy megfertőzte Chromix-landet, noha erre nem volt 100%-an megdönthetetlen bizonyíték, mert aki elárulta volna ezeket megölték.
Ide a főleg AIM-hoz köthető személyek jelentkezését várom, ide fogadok el ingyen NJK-kat is, akik mindenképp az AIM köreiből kerülnek ki. Lehetnek tudósok, vagy pedig katonák, úgy egy fél oldalas előtöri kell ebben az esetben, ha valaki írna ide karit.
A Nyugati parton korábban felbukkant Roxxon cég után kell utána járniuk és a lehető legtöbb információt ellopni a cégtől, illetve felgöngyölíteni, hogy mi az Y project.
Szóval egy Black Ops küldi, gondolkodós, nyomozós és harci stílusú.

2. „Take over”/Hatalomátvétel:
Ez egy Hydra kaland lesz, röviden és tömören a megszokott csapásmérő egységnek ezúttal nem kisebb feladatot kell végrehajtania, mint elfoglalni a német kancellár épületét a parlamenttel együtt és a Hydra kezére juttatni az országot. A kancellárról már úgyis tudják a Hydra tagok, hogy valójából Arnim Zola az, szóval tulajdonképpen őt kell megfosztani a hatalomtól teljes mértékben és az országot visszaterelni oda, ahova valók, a Hydra kezébe.
Itt is elfogadok ingyen NJK-kat is, akik mindenképp az Hydra köreiből kerülnek ki. Tudósok, katonák lehetnek, mindenképpen emberek/szuperhumánok. Mutáns semmiképp sem, lehetőleg évek óta legyenek a Hydra szolgálatában már. fél oldalas előtöri itt is elég, a fontos dolgokat belevéve.
(Itt megjegyezendő, ha nem lesz olyan kari, aki parancsok szerű, akkor Reena lesz a parancsnok Bishi Hydra-s karija javaslatára)

3. Az első hullám:
Ez az a kaland, ami New York felszínén játszódik, a Bosszú Angyalai éppen nincsenek a városban, a világ legalább hat-nyolc pontján vannak szanaszét, különböző dolgokat kell leküzdeniük, a Hydra pedig éppen ezt az alkalmat választotta arra, hogy lecsapjon, ráadásul igencsak keményen.
Ide főleg SHIELD ügynököket, Angyal Programosok jelentkezését várom, de természetesen önjelölt szuperhősök, igazságosztók, gonoszak is épp ott lehetnek, ahol az események történnek, akárcsak civilek. Szóval mindenkit örömmel látok a kalandon.

4. Maffiaváros:
A Maffiavárosban hónapokig igencsak nyugodt volt a légkör, egészen addig, amíg egy gyilkosság nem történt odalent. Ez igencsak nagy gond, ugyanis, ha valamelyik szervezet érintett a dologban, akkor azt minden tagjával együtt kizárják a városból jobb esetben. Rosszabban lemészárolják őket. A kaland ott indul, hogy megtalálják a holttestet, mindenki gyanúsított a városban, így utána kell járni, ki kell nyomozni, hogy ki volt a valódi gyilkos, illetve minden szervezetnek tisztára mosni a nevét. Persze mindenki a másikra mutogat, a helyzet roppant feszült és igencsak fontos lenne, hogy mihamarabb tisztázva legyen a helyzet.
A játékosok véletlenül, vagy szándékosan (maffia érintettségű karik) kerülnek ide, street level kaland, nagyon sok titok van szétszórva a városban, amit fel lehet fedni most különösen a történések fényében. A maffia érintettségű kariknak pedig lehetősége van a szervezetükön belüli előrelépésre.

A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám 00120

A jelentkezés pedig így nézzen ki, mint mindig:
Kód:
Karakter neve:
Melyik kaland rész:
Hány naponta legyen körváltás:

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Empty Re: A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám

Témanyitás by Adrian Sommerfield Vas. 06 Dec. 2015, 01:51

Akkor én ide jelentkeznék.


Karakter neve: Samuel McShuibhne
Melyik kaland rész:Maffiaváros
Hány naponta legyen körváltás:3

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus  Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
Adrian Sommerfield
Adrian Sommerfield
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1440
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 110
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Little SW, VH

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2531-adrian-sommerfield https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#73048

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Empty Re: A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám

Témanyitás by Malacus Vas. 06 Dec. 2015, 11:01

Karakter neve: Ermac Quinn
Melyik kaland rész: 3. Első hullám
Hány naponta legyen körváltás:
legyen 4

_________________
A múltban elkövetett hibák magvai a jelenben szökkennek szárba.



Meg kell bocsájtanunk az ellenségeinknek, de csak miután felkötötték őket. "Heinrich Heine"

Ha az emberek látják, hogy Isten vérezni kezd, akkor nem hisznek benne. És akkor véres lesz a víz.
Malacus
Malacus
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 93
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Sep. 12.
Tartózkodási hely : nem tudom

Karakteradatok
Főkarakter: Timofei
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Empty Re: A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám

Témanyitás by Strelok Vas. 06 Dec. 2015, 13:09

Karakter neve: Agyar (King Bradley)
Melyik kaland rész: 3. Első hullám
Hány naponta legyen körváltás: 3

_________________
Akarok pénzt, akarok nőket,
Kell hatalom, rang és dicsőség
ÉS MINDEN, AMI LÉTEZIK!

Kapzsi
Strelok
Strelok
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 9
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Nov. 15.
Tartózkodási hely : Kicsit itt is, meg ott is

Karakteradatok
Főkarakter: Timofei
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Empty Re: A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám

Témanyitás by Aegis Vas. 06 Dec. 2015, 18:33

// Viszatérek!!! Be most tényleg lol! //

Karakter Neve: Ulysses J. Forge / Aegis
Melyik kaland rész: 3. Az első hullám
Hány naponta legyen körváltás:
3-4

_________________
A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Iron-man-3-fb-banner
Aegis
Aegis
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 317
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 8
Join date : 2013. Feb. 06.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Aegis
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Empty Re: A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 07 Dec. 2015, 00:02

Mindenki elfogadva Smile
Aegis: merem ajánlani Twisted Evil

Elfogadott karakterek:
1. A Roxxon titkai:

2. „Take over”/Hatalomátvétel:

3. Az első hullám:
Ermac Quinn (4 nap)
King Bradley / Agyar (3 nap)
Ulysses J. Forge / Aegis (4 nap)

4. Maffiaváros:
Samuel McShuibhne (3 nap)

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Empty Re: A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám

Témanyitás by Thorhalla Szer. 09 Dec. 2015, 08:51

Egyékbént előreláthatóan a 2 ünnep között kezdünk, úgy 2-2,5 hét múllva magyarul. Így eddig is van időtök jelentkezni, illetve, ha valaki a 2 helyre ingyen NJK-t hozna, akkor annak a megírására is bőven van még idő Smile

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Empty Re: A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám

Témanyitás by Franklin Webster Szer. 09 Dec. 2015, 14:02

Irány Németország. Jönnék a Hydra részre.
Név: Franklin Webster
Rész: "Take Over"
Váltás: 3 nap
Franklin Webster
Franklin Webster
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 11
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Dec. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Franklin Webster
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Empty Re: A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám

Témanyitás by Michael Nikostratos Szer. 09 Dec. 2015, 17:04

Mielőtt elfelejteném, Michael természetesen jönne Maffiára, és lehetőség szerint Jennával lenne egy helyen a kezdéskor
Név: Michael Nikostratos
Kaland: Maffiaváros
Körváltás: 5

Név: Tomas Burton
Kaland: Az első hullám
Körváltás: 5

Név: Joseph Soltzbauer
Kaland: Take over
Körváltás: 5


A hozzászólást Michael Nikostratos összesen 4 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. 09 Dec. 2015, 22:37-kor.

_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Empty Re: A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám

Témanyitás by Jenna Collins Szer. 09 Dec. 2015, 19:40

Oooké, jövök én is.
Név: Jenna Collins
Kaland: Maffiaváros
Körváltás: 4

_________________
Multik:
Reneszánsz:  Irina Shane
X-diák: Kayla Felice Norwood
Out: x-diák: Roxan
Csatavilág: Mangaverse: Nobuko
Jenna Collins
Jenna Collins
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 680
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Empty Re: A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 10 Dec. 2015, 00:07

Ismét mindenki elfogadva.

Elfogadott karakterek:
1. A Roxxon titkai:

2. „Take over”/Hatalomátvétel:
Franklin Webster (3 nap)
Joseph Soltzbauer (5 nap)
Reena Reynolds

3. Az első hullám:
Ermac Quinn (4 nap)
King Bradley / Agyar (3 nap)
Ulysses J. Forge / Aegis (4 nap)
Tomas Burton (5 nap)

4. Maffiaváros:
Samuel McShuibhne (3 nap)
Michael Nikostratos (5 nap)
Jenna Collins (4 nap)

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Empty Re: A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám

Témanyitás by Svarog Csüt. 10 Dec. 2015, 07:31

Karakter neve: Svarog
Melyik kaland rész: Maffiaváros
Hány naponta legyen körváltás: 4 nap

Ha nem probléma, akkor ebben a kalandban hoznám vissza az Unka nevű mutáns NJK-mat, csak egy kicsit megváltozva (ezt az előtörténetének esetleges bővítésében kifejtem), és persze maffia érintettségű karinak számítana.

_________________
Főkarakter: Svarog
NJK-k: Toxin. Dane Montrose, Jason Weltman, Unka; X-Diák: Vaszilij Dragunov
Alternatív verziók: Svarog (Outsiders), Svarog (Apokalipszis kora). Svarog (Exiles).
Svarog, a makulan A mentális erősítő 9. és a 4. a dezintegráló gyűrű hordozója
Ben Grim (Gótika), Nathan Soric -  Fagyos Sötétség Kora, Rostyck Pearlwater - Égkövek birodalma
Svarog
Svarog
Bannolt

Hozzászólások száma : 964
Hozzászólások régi : 344
Korábbi szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 57
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Empty Re: A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 10 Dec. 2015, 08:21

Akkor most Svarog, vagy Unka jön? Smile
Avalon nem fog véget érni eddig, így Svarogot nem tudnád hozni.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Empty Re: A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám

Témanyitás by Svarog Csüt. 10 Dec. 2015, 19:46

Akkor Unka.Very Happy

_________________
Főkarakter: Svarog
NJK-k: Toxin. Dane Montrose, Jason Weltman, Unka; X-Diák: Vaszilij Dragunov
Alternatív verziók: Svarog (Outsiders), Svarog (Apokalipszis kora). Svarog (Exiles).
Svarog, a makulan A mentális erősítő 9. és a 4. a dezintegráló gyűrű hordozója
Ben Grim (Gótika), Nathan Soric -  Fagyos Sötétség Kora, Rostyck Pearlwater - Égkövek birodalma
Svarog
Svarog
Bannolt

Hozzászólások száma : 964
Hozzászólások régi : 344
Korábbi szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 57
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Empty Re: A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám

Témanyitás by Thorhalla Pént. 11 Dec. 2015, 00:05

Okés, akkor Unka Smile

Elfogadott karakterek:
1. A Roxxon titkai:

2. „Take over”/Hatalomátvétel:
Franklin Webster (3 nap)
Joseph Soltzbauer (5 nap)
Reena Reynolds

3. Az első hullám:
Ermac Quinn (4 nap)
King Bradley / Agyar (3 nap)
Ulysses J. Forge / Aegis (4 nap)
Tomas Burton (5 nap)

4. Maffiaváros:
Samuel McShuibhne (3 nap)
Michael Nikostratos (5 nap)
Jenna Collins (4 nap)
Steven Penicott / Unka (4 nap)

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Empty Re: A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám

Témanyitás by Ammon Einarson Vas. 13 Dec. 2015, 22:31

Karakter neve: Dr. Bryant Strongholl
Melyik kaland rész: 1. Roxxon
Hány naponta legyen körváltás: 3 nap 4 nap is jó

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Empty Re: A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 14 Dec. 2015, 08:09

Elfogadva.

Elfogadott karakterek:
1. A Roxxon titkai:
Dr. Bryant Strongholl (4 nap)

2. „Take over”/Hatalomátvétel:
Franklin Webster (3 nap)
Joseph Soltzbauer (5 nap)
Reena Reynolds

3. Az első hullám:
Ermac Quinn (4 nap)
King Bradley / Agyar (3 nap)
Ulysses J. Forge / Aegis (4 nap)
Tomas Burton (5 nap)

4. Maffiaváros:
Samuel McShuibhne (3 nap)
Michael Nikostratos (5 nap)
Jenna Collins (4 nap)
Steven Penicott / Unka (4 nap)

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Empty Re: A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám

Témanyitás by Kira Sign Hétf. 14 Dec. 2015, 13:07

Karakter neve: Peter Calm
Melyik kaland rész: Roxxon titkai vagy Maffiaváros
Hány naponta legyen körváltás: 4 nap


Igazából semelyikhez sincs sok köze, max annyi, hogy az anyja tudós csak azt régebben elfelejtetem kikötni az előtörténetben, hogy hol is. Ezért próbálkozom oda jelentkezni lévén mondtátok, talin, hogy egy kölyök nem lenen túl feltűnő. Very Happy de ha nem engeditek akkor a maffiaváros is megteszi.

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Sexymechanicbyparkleggy A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Girloffantasybymanofins A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Jinx_by_fazie69-d6o4rki A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Empty Re: A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 14 Dec. 2015, 13:15

Öööö a Maffiavároshoz mi köze van Peternek és mióta? Hol került kapcsolatba a maffiával oylan szinten, hogy a legtitkosabb helyükre elvigyék? Bérgyilkos vagy, informátor, valamelyik maffia tagja, nekik dolgozik a karid?
A karidnak az utcai rész lenne a legjobban passzoló, ezt mondtam tegnap egyébként. A Roxxon-nál meg AIM kaland, max az lehet h civil a karid és úgy van ott, de abban meg nincs semmi ipari kémkedés (csak szülőlátogatás), ami egyébként sem lehetne, mert nem vagy AIM alkalmazott, max állampolgár, ha a szüleid is ott élnek az AIM Birodalomban.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Empty Re: A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám

Témanyitás by Kira Sign Hétf. 14 Dec. 2015, 19:34

Lehet én vagyok ma sügér, mert megint csak 3 órát aludtam, és a tanáraim kedves benyögésének köszönhetően ma este is tanulni fogok és 3 órát alszom, de MELYIK ezek közül a civil egyáltalán? kb roxxon:aim, take over: hydra, első hullám: shield, és ugye a maffia.
Mert én nem vágtam le melyikre tudnám őt hozni, mert természetesen oda hoznám ahova tudnám Petert.

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Sexymechanicbyparkleggy A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Girloffantasybymanofins A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Jinx_by_fazie69-d6o4rki A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Empty Re: A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 14 Dec. 2015, 20:00

Thorhalla írta:3. Az első hullám:
Ide főleg SHIELD ügynököket, Angyal Programosok jelentkezését várom, de természetesen önjelölt szuperhősök, igazságosztók, gonoszak is épp ott lehetnek, ahol az események történnek, akárcsak civilek. Szóval mindenkit örömmel látok a kalandon.

Szóval oda. Elfogadva.

Elfogadott karakterek:
1. A Roxxon titkai:
Dr. Bryant Strongholl (4 nap)

2. „Take over”/Hatalomátvétel:
Franklin Webster (3 nap)
Joseph Soltzbauer (5 nap)
Reena Reynolds

3. Az első hullám:
Ermac Quinn (4 nap)
King Bradley / Agyar (3 nap)
Ulysses J. Forge / Aegis (4 nap)
Tomas Burton (5 nap)
Peter Calm (4 nap)

4. Maffiaváros:
Samuel McShuibhne (3 nap)
Michael Nikostratos (5 nap)
Jenna Collins (4 nap)
Steven Penicott / Unka (4 nap)

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Empty Re: A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám

Témanyitás by Thorhalla Szer. 16 Dec. 2015, 19:09

Jövő hét végén fogom a mesélést kezdeni, addig várom a jelentkezőket még Smile

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Empty Re: A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám

Témanyitás by Edward Cahal O'Grady Csüt. 17 Dec. 2015, 12:36

Edward Cahal O'Grady, Maffiaváros, 4 nap
Edward Cahal O'Grady
Edward Cahal O'Grady
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 136
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 10
Join date : 2015. Sep. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Patrick Hale Brandt
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Little SW

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Empty Re: A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 19 Dec. 2015, 10:25

Elfogadva.


Elfogadott karakterek:
1. A Roxxon titkai:
Dr. Bryant Strongholl (4 nap)

2. „Take over”/Hatalomátvétel:
Franklin Webster (3 nap)
Joseph Soltzbauer (5 nap)
Reena Reynolds

3. Az első hullám:
Ermac Quinn (4 nap)
King Bradley / Agyar (3 nap)
Ulysses J. Forge / Aegis (4 nap)
Tomas Burton (5 nap)
Peter Calm (4 nap)

4. Maffiaváros:
Samuel McShuibhne (3 nap)
Michael Nikostratos (5 nap)
Jenna Collins (4 nap)
Steven Penicott / Unka (4 nap)
Edward Cahal O'Grady (4 nap)

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Empty Re: A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám

Témanyitás by Svarog Szomb. 19 Dec. 2015, 20:53

Karakter neve: Dane Montrose
Melyik kaland rész: Maffiaváros
Hány naponta legyen körváltás: 4 naponta

_________________
Főkarakter: Svarog
NJK-k: Toxin. Dane Montrose, Jason Weltman, Unka; X-Diák: Vaszilij Dragunov
Alternatív verziók: Svarog (Outsiders), Svarog (Apokalipszis kora). Svarog (Exiles).
Svarog, a makulan A mentális erősítő 9. és a 4. a dezintegráló gyűrű hordozója
Ben Grim (Gótika), Nathan Soric -  Fagyos Sötétség Kora, Rostyck Pearlwater - Égkövek birodalma
Svarog
Svarog
Bannolt

Hozzászólások száma : 964
Hozzászólások régi : 344
Korábbi szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 57
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám Empty Re: A Hydra felemelkedése 11: Az első hullám

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.