A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Go down

A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke Empty A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke

Témanyitás by Thorhalla on Hétf. 13 Ápr. 2015, 11:52

Lassanként véget ér a 7. kaland, így úgy gondoltam, hogy lassan ideje lenne kiírni ezt. Annak a vége még nem biztos, a játékosoktól függ, hogy mi lesz a vége, hogy lesz-e nekünk is őrültek által uralt elmegyógyintézetünk, mint a DC-ben ismert Arkham elmegyógyintézet, vagy éppen felszabadul a hely. Majd a játékosok által kiderül ^^

Az előző kalandokban történt:
Az első Hydra kaland során a SHIELD-hez eljutóknak a tudomására jutott, hogy a Hydra az, ami elkezdett mozgolódni, Miller ezredestől megtudták, hogy tud a SHIELD a szervezet létezéséről, azonban hiába kutatják őket lassan két éve, semmit sem tudnak róluk, nem találják őket ezen a bolygón, mintha nem is léteznének.
A diákok elrablása is a Hydra rovására volt írható és a hazatérő diákoknak hála kiderült, hogy azért nem találják a Hydra-t sehol, mert másik realitásokban rejtőznek, mert a diákokat is ott tartották fogva, és kísérleteket végeztek rajtuk valamilyen oknál fogva.
A második kaland során a Hydra tagjai egy chipet loptak el a SHIELD-től a saját géphadseregük számára, illetve a diákokon kikísérletezett vírust bevetették az egyik arénában, egyelőre szerencsére sikertelenül, de egy biztos volt, hogy mindez csak a kezedet.
A harmadik kaland során a Hydra megtámadta teljes New Yorkot, hogy teszteljék a robotjaikat, a támadás egyik célpontja többek között az egyik nemzetközi tudományos expo volt, hogy onnan prototipusokat és új technológiákat raboljanak, ezzel egy időben a Kéz egyik bázisát is megtámadták Japánban és Osborn Angyalai is veszteségeket szenvedtek.
A negyedik kaland során kirobbant a maffia háború New Yorkban, hála az Orvgyilkosok Ligájának, Thorhalla hiába nevezett ki egy Kingpint nincs egyesített alvilág. A Hydra végre szerzett egy igencsak jól védhető bázist magának, az alelnök parancsára az Amerikai hadsereg lebombázott egy kisvárost New York államban. Az X-men és a mutáns iskola a diákok biztonsága érdekében elhagyta NY-ot és Salembe, az eredeti Xavier birtokra ment. Osborn pedig bevetette az őrszemeit hosszú idő után. Illetve a hosszú ideje rejtőző AIM színre lépett végre.
Az ötödik kaland során a Hydra megismert egy új ellenséget, aki igazából annyira nem is volt új, egy régi került elő. Egy őrült tudós halálos vírust engedett rá Raten szigetére, de az AIM segítségével sikerült megfékezni azt. New Yorkban időlegesen összefogott a Hydra és ahelyi alvilág, majd az Orvgyilkosok ligája által a városba behozott drogot tesztelték rajtuk. SF-ben pedig a SHIELD remélhetőleg felszámol egy vallási szektát.
A hatodik kaland során kiderült, hogy az AIM-nek felbukkant egy új ellensége az egyelőre rejtélyes Roxxon cég személyében és ők voltak, akik bioterrorizmussal csaptak le Chromix-land-re is. A Hydra emberei továbbra is Arnin Zola-ra vadásznak és egy új világra/dimenzióba is elkerültek ezen idő alatt. Avalonban Merlin korábbi ellensége, Naporcájú Nimue próbál kiszabadulni a börtönéből és ezt kell a hősöknek megakadályoznia. Ezen felül a Hydra próbálta elvarrni a szálakat és megöletni azokat, akik túlélték a víz alatti kísérletezést, eddig nem sok sikerrel.

Az nyolcadik kaland is nagyjából folytatása az előzőeknek és összefügg velük tovább építve a korszakot. A hetedik kalandot nem írtam bele, mert nem tartozott a korszakhoz különösebben.

Játékszabályok
Ez most két szálas lesz, ha van rá igény és ennyi jelentkező lesz. Két teljesen külön helyszínen. Mivel úgy hallottam Morsus-tól, hogy sokan panaszkodtak neki, hogy jellemzően csak street levelt mesélek és elérhetetlen a Hydra. (igaz nekem meg mindenki azt mondja, hogy az ő epikusaival van a gond, hogy nem lehet beleélni magadat…) Így, az egyik szál street level lesz New Yorkban, a maffiaháború keretében, a másikban pedig közelebb kerülhetnek a karakterek a Hydra-hoz és egy nagy titokra is fény derül őket illetően, hogy miért is nem találja őket a SHIELD.

Ingyen NJK-t maximum a Hydra részre fogadok el, máshova nem. A feltételek ide (Z szabályai szerint):
- A karaktered csakis elhunyt karakter vagy ingyen njk lehet.
- Ha már van természetfelettije, vagy valahogy visszatért az élők közé az se számít csak az, hogy egyszer valahol ténylegesen meghalt. Ez lesz a karaktered utolsó emléke. IGEN! Ez esettben kettő azaz KÉT darab fog rohangálni egy karakterből, hogy az hogyan lehetséges arra nektek kell rájönnötök a kalandban.
- Lehet hozni ingyen njk-t, de csakis emberi karakter lehet, aki valahol valamiben meghalt és a rövid úgy fél - 1 oldalas előtöri ezzel érjen véget.

Szóval ilyen karit lehet még pluszban ide hozni. Megjegyzés, hogy ezek a karakterek máshol lesznek, mint a rendes JK-k. Aki túléli a kalandot az megkapja ezt a karaktert ingyen és bérmentve.

Amit még kérek, hogy mindenki írja majd oda, hogy 3, vagy 5 naponta szeretne körváltást, és attól függően, hogy melyik rész hány naponta szeretne körváltást, úgy fog zajlani az adott rész. Én a 3 naponta résznek örülnék jobban, az 5 napnál túlságosan elkényelmesedtek és a többség mindig kicsúszik a határidőből, vagy az utolsó pillanatban ír mindenki. Ha nagyjából fele-fele arányban lesznek jelentkezők, akkor ismét 4 naponta fogok váltani, mint a mostani alatt. Illetve, ha valahova korábban írtok, akkor ott értelemszerűen korábban is lesz körváltás.

Minden kalandra min 3-4 jelentkezőt várok ahhoz, hogy elkezdjem a kalandszálat.

A kaland néhány egy-két belül kezdődik majd, nem biztos, hogy akkor, ha vége van az előzőnek, lehet, hogy előtte is, aztán utána lehet majd becsatlakozni onnan.

1. Hydra:
Mint feljebb említettem, ebben a kalandban több dolog ki fog derülni a Hydra-ról, többek közt az is, hogy miért olyan érinthetetlenek mindenki számára. Ez a kaland nem NY-ban fog játszódni, hanem egy ismeretlen helyen. Bárki jöhet a kalandra, a fent sorolt szabályok szerint is, ahol a halál az utolsó emlék, illetve ez főleg a SHIELD ügynököknek lehet még igencsak jó kaland, vagy azoknak, akik már szenvedtek a Hydra miatt. A kaland akció kaland lesz, de nem olyan szinten, hogy mész és ölsz, lősz, mert abba könnyedén el lehet hullani, gondolkodni is kell, hogy életben maradjanak a játékosok, ennek ellenére nem fogok arra utazni, hogy mindenkit megöljek a kaland során, korrekt leszek, mint mindig. Smile

2. Maffiaháború:
Ez sokkalta ember közelibb kaland és nem olyan nagyágyús, mint a másik. Ettől függetlenül nem kevésbé fontos. Főleg maffia közeli embereket várok, és olyanokat, akik kapcsolatban lehetnek ilyenekkel, vagy az egyszerű utca emberét. Mivel a maffia nem SHIELD ügy, így nem feltétlen ajánlom nekik, de nincs megtiltva értelemszerűen. Elöljáróban annyit, hogy az Orvgyilkosok Ligája fog keményebben odacsapni a maffiaszervezeteknek, és mivel azok ugyebár szinte teljesen lefedik NY-ot, így a civileknek is roppant kellemetlen lesz és ők maguk is tűz közé, alá kerülnek. Itt is lesz elég sok akció, de természetesen a játékosoktól függ, hogy merre megy el. Örömmel látnék végre alvilági embereket is, akiknek tényleg érdeke is a háború ilyen, vagy olyan szempontból.

A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke 00120

A jelentkezés pedig így nézzen ki, mint mindig:
Kód:
Karakter neve:
Kalandrész:
Hány naponta legyen körváltás:

A hozzászólást Thorhalla összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd 14 Ápr. 2015, 00:04-kor.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14943
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 56
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke Empty Re: A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke

Témanyitás by Jenna Collins on Hétf. 13 Ápr. 2015, 15:59

Karakter neve: Jenna Collins
Kalandrész: 2 Maffiaháború
Hány naponta legyen körváltás: 5
Hogyan került oda a karakter: Fegyverügy vagy magánjellegű dolog, majd még elválik :3

//Sikerült kiszabadulnom...aaa gépmentes állapotból, úgyhogy újra tudom aktivizálni magam, elnézést a hirtelen eltűnésért! v.v Very Happy //

A hozzászólást Jenna Collins összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. 13 Ápr. 2015, 16:56-kor.
Jenna Collins
Jenna Collins
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 680
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 24

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke Empty Re: A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke

Témanyitás by Thorhalla on Hétf. 13 Ápr. 2015, 16:03

Közben frissítettem a kalandkiírást, szóval kérlek írd oda, hogy melyik szál, bár gondolom a Maffiásra Smile

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14943
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 56
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke Empty Re: A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke

Témanyitás by Jenna Collins on Hétf. 13 Ápr. 2015, 16:58

Igen Embarassed és közben frissítve! Very Happy
Éreztem hogy valami hiányzik... Neutral
Jenna Collins
Jenna Collins
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 680
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 24

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke Empty Re: A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke

Témanyitás by Dr. Zield Jones on Hétf. 13 Ápr. 2015, 21:27

Karakter neve: Dr. Zield Jones
Kalandrész: Hydra
Hány naponta legyen körváltás: 4
Hogyan került oda a karakter: nem tudom, hova kerülnek a civilek, tehát mindegy:)

Karakter neve: Blokk
Kalandrész: Hydra
Hány naponta legyen körváltás: 4
Hogyan került oda a karakter: Hydra-tag, küldetést teljesít 

Karakter neve: Szorin Ivanov (ingyen njk)
Kalandrész: Hydra
Hány naponta legyen körváltás: 4
Hogyan került oda a karakter: meghalt:)

A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke Stock-photo-german-soldier-drink-beer-historical-military-reenacting-in-kiev-ukraine-24757018

Név: Szorin Ivanov
Egyéb név: Voda
Faj: ember
Nem: férfi
Jellem: emberbarát
Személyazonosság: nyílt
Születési helye és idő: Odessza (Ukrajna), 1996.
Kor: 30 év
Család: egy exbarátnő, akivel 6 éves lányuk él
Foglalkozás: testőr
Testmagassága: 170 cm
Testsúlya: 60 kg
Szeme színe: nagyon világos kék
Haja: nagyon rövid, barna
Bőre színe: átlagos emberi
Különleges ismertetőjel: nincs
Egészségi állapot/ betegségek: egészséges 

Életrajza:
Szorin az ukrán gyerek életét élte, viszonylagos jólétben. Az iskolaévek alatt már az odesszai ifjúsági futballválogatottban játszott, itt szerezte meg sportos testalkatát és kondícióját, majd jelentkezett a katonai főiskolára, ahol valóságos alkoholista lett belőle sok más társával együtt. A seregben pedig nem tűrtek meg olyat, aki nem iszik! 4 év kemény kiképzés után a határőrséghez került, ahol a legkülönbözőbb szituációkkal találkozott. Megismerte a vámosok korruptságát, a tiltott határátkelők furfangjait és a „zöld határt” alkotó erdők lehetőségeit, ugyanakkor a lőfegyverek használatát is alaposan begyakorolta. Megmaradt annak az egyszerű, de jószándékú gyereknek, aki volt. Nem tört nagyra, nem akart nagyot szakítani csalásokkal, hanem tette a dolgát és csak afelett húnyt szemet, ami felett mindenképpen kellett.
26 évesen ismerkedett meg egy amerikai lánnyal, aki Odesszában tanult. Összeköltöztek, nemsokára jött a gyerek is. Amikor a lány tanulmányai befejeztével visszaköltözött az Államokba, Szorin úgy döntött, vele tart. Énekesek testőreként kezdett dolgozni, így főleg hétvégén volt távol. A sorozatos távolléteket megunva barátnője szakított vele és vitte a kicsit is. Szorinnak maradt az üveg és a munka. Egy nap arra ébredt, hogy az előző esti biztosítás, énekesnő őrzés után nem a szobájában, sörösüvegek között, hanem inkubátorban van és sok más ember is így járt. Megpróbáltak megszökni, az sem derült ki pontosan, honnan, csak annyira emlékszik, hogy japánul kiabáló őröket iktattak ki, majd a folyosón valamilyen ismeretlen szörny két kivétellel mindenkit lemészárolt. Így halt meg Voda.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke Empty Re: A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke

Témanyitás by Szürke Eminenciás on Hétf. 13 Ápr. 2015, 22:08

Karakter neve: Szürke Eminenciás
Kalandrész: Maffia (régebben a Társaság tagja volt, remélem, ez elég:)
Hány naponta legyen körváltás: 4
Hogyan került oda a karakter: egy régi vámpír üzlettárs babrált ki vele:)

Karakter neve: Szergej Stakis (ingyen njk)
Kalandrész: Hydra
Hány naponta legyen körváltás: 4
Hogyan került oda a karakter: meghalt:)

Szergej Stakis

A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke 2054328-colonel_stakis

Kor: 45 év

Vaskalapos államhívők, KGB-ügynökök voltak a szülei és Szergejt is erre a pályára szánták. Elvégezte a katonai egyetemet nemzetbiztonsági szakiránnyal és a protekciónak hála fel is vették az Állambiztonsági Bizottsághoz. A Hetedik Főcsoportfőnökségnél teljesített szolgálatot, megfigyelve mindent és mindenkit, akit kellett. A legkülönbözőbb személyazonosságokról szóló papírt is meg tudta szerezni és az eszközökben sem válogatott. Ha valakit meg kellett kínozni vagy ölni, gond nélkül megtette. Az egyik legkönyörtelenebb és legmegbízhatóbb alkalmazottnak számított a szervezet megszűnéséig.
1991-től a Felderítő Főcsoportfőnökségnél volt, ami az orosz katonai hírszerzés feladatait látja el. Itt is megfigyeléssel foglalkozott, de a módszerekkel már finomabban kell bánnia, mert már más szelek fújnak a világban és Oroszországban is. Persze ez csak addig érdekli, amíg van esély rá, hogy lebukik. Ha mégis marad a régi, jól bevált erőszakos módszereknél, akkor a lehető legnagyobb titokban tartja azokat.
Lánya, Daniella mutánsként született és az öreg inkább elküldte Amerikába, minthogy Oroszországban élje meg a gyerek a képességgel rendelkezők balsorsát. A nő egy Dialin nevű férfihoz ment hozzá és sikeres vállalkozást indított. Ők a Pokoltűz Klub tagjai és nem voltak különösebben jóban az öreg orosszal. Az unokáját, a nagyon is problémás gyereknek számító Charles Dialint nem is látta soha, de nem ő lett volna, ha nem informálódott volna a kinti forrásaiból a családja után.
Két éve be kellett épülnie egy projektbe, ahol bizonyos különleges képesség megszerzése volt a cél. A fitt öregember képzettsége és lelkesedése nem volt elég. Szökni próbáltak és Szergej lőtt mindenre, ami mozgott, a japán őrökre és az inkubátorban ébredt egyetlen női tagra (Reena Reynolds) is, a végzet azonban utolérte. Egy ismeretlen szörny, húsevő valami ölte meg őt is a társaival együtt, ez volt az utolsó emléke.

Szakértelmek:
- katonai képzettség: közelharci és lőfegyverek ismerete, robbantási alapismeretek (gránát és különböző robbanóanyagok)
- informatikai tudás: jól ért a számítógépekhez, okostelefonokhoz, de a régebbi műszaki eszközöket is ismeri
- megfigyelés, felderítés, álcázás: összeköti a látott és hallott információkat, képes szinte észrevétlenül követni másokat és lerázni a saját követőit (nem emberfeletti módon, csak tapasztalatból és odafigyelésből fakadóan)
- meggyőzőkészség, jó kommunikációs képességek: akár üzletember is lehetne, nagyon hihetően tudja előadni a fedőtörténeteket is és ugyanilyen jól szed ki másokból információt, nem csak vallatással - hamar az emberek bizalmába tud férkőzni
- jól beszél angolul

- jó kondiban van, kitartó és erős (ma is le tud menni spárgába, a félmaratont rendszeresen lefutja)

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke Empty Re: A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke

Témanyitás by Thorhalla on Kedd 14 Ápr. 2015, 00:07

Elfogadva mindenki, szerkesztettem még 1x az egészet, a ki hogyan került oda nem kell, elfelejtettem kihúzni az előzőből... bocsánat.

Hydra:
Dr. Zield Jones (4 nap)
Tiger Greyson / Blokk (4 nap)
Szorin Ivanov (4 nap)
Szergej Stakis (4 nap)

Maffiaháború:
Jenna Collins (5 nap)
Philippe Lerois / Szürke Eminenciás (4 nap)

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14943
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 56
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke Empty Re: A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke

Témanyitás by Adrian Sommerfield on Kedd 14 Ápr. 2015, 14:46

Karakter neve: Samuel McShuibhne
Kalandrész: Maffiaháború
Hány naponta legyen körváltás: 4

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus  Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
Adrian Sommerfield
Adrian Sommerfield
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1423
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 108
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Little SW, VH

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2531-adrian-sommerfield https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#73048

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke Empty Re: A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke

Témanyitás by Auaritia on Kedd 14 Ápr. 2015, 21:06

Karakter neve: Auaritia
Kalandrész: Maffiaháború
Hány naponta legyen körváltás: 3 nap

Karakter neve: Esther Lake
Kalandrész: Hydra
Hány naponta legyen körváltás: 3 nap
Halála: A Ravencroft intézetben halt meg. Eltörték a gerincét, majd éhen halt.

Smile Smile Smile

_________________
Theresa Stone------Vetlanda------Colona Walding------Vara Vallis------Iris Demargon------Amazon------Wilda Huang --Esther Lake
Auaritia
Auaritia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 378
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 23.

Karakteradatok
Főkarakter: Auaritia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke Empty Re: A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke

Témanyitás by Emily Johanson on Kedd 14 Ápr. 2015, 21:22

Karakter neve: Emily Johanson
Kalandrész: Hydra
Hány naponta legyen körváltás: 5

_________________
Reneszánsz: Emily Johanson;
Küldetés NJK: Thema Adebayo
Emily Johanson
Emily Johanson
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 184
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Mar. 30.

Karakteradatok
Főkarakter: Serenity
Főkari/multi: Multi
Síkok:

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2609-emily-johanson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#74669

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke Empty Re: A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke

Témanyitás by Svarog on Kedd 14 Ápr. 2015, 21:32

Karakter neve: Svarog
Kalandrész: Hydra
Hány naponta legyen körváltás: 5 nap

_________________
Főkarakter: Svarog
NJK-k: Toxin. Dane Montrose, Jason Weltman, Unka; X-Diák: Vaszilij Dragunov
Alternatív verziók: Svarog (Outsiders), Svarog (Apokalipszis kora). Svarog (Exiles).
Svarog, a makulan A mentális erősítő 9. és a 4. a dezintegráló gyűrű hordozója
Ben Grim (Gótika), Nathan Soric -  Fagyos Sötétség Kora, Rostyck Pearlwater - Égkövek birodalma
Svarog
Svarog
Bannolt

Hozzászólások száma : 964
Hozzászólások régi : 344
Korábbi szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 57
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke Empty Re: A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke

Témanyitás by Thorhalla on Kedd 14 Ápr. 2015, 21:43

Svarog: melyik Svarog, a mostani természetfeletti, vagy pedig a halála után kalandon ébredő rendes mutáns darab?

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14943
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 56
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke Empty Re: A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke

Témanyitás by Svarog on Kedd 14 Ápr. 2015, 22:00

A mostani természetfeletti. Egyszer nehéz volt a búcsú a lángoktól, másodszor már nem akarom végigélni.:'(

_________________
Főkarakter: Svarog
NJK-k: Toxin. Dane Montrose, Jason Weltman, Unka; X-Diák: Vaszilij Dragunov
Alternatív verziók: Svarog (Outsiders), Svarog (Apokalipszis kora). Svarog (Exiles).
Svarog, a makulan A mentális erősítő 9. és a 4. a dezintegráló gyűrű hordozója
Ben Grim (Gótika), Nathan Soric -  Fagyos Sötétség Kora, Rostyck Pearlwater - Égkövek birodalma
Svarog
Svarog
Bannolt

Hozzászólások száma : 964
Hozzászólások régi : 344
Korábbi szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 57
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke Empty Re: A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke

Témanyitás by Thorhalla on Szer. 15 Ápr. 2015, 00:11

Samuel-en kívül mindenki elfogadva. Adrian, egyelőre 1 kredites csak azaz NJK, 3 kredit alatt pedig nem mehet kalandra, Így javaslom vegyél valamilyen hátrányt Adriannek, amivel meglesz a 2 kredited és eltudod költeni Sam-re. Ha ez megvan jelezd kérlek és elfogadom a jelentkezésedet.
Emily vicces lesz, erre jó nehéz lesz kitalálni, hogy a Hydra miért lopkodja a "saját" embereit  Very Happy

Hydra:
Dr. Zield Jones (4 nap)
Tiger Greyson / Blokk (4 nap)
Szorin Ivanov (4 nap)
Szergej Stakis (4 nap)
Esther Lake (3 nap)
Emily Johanson (5 nap)
Boris Dragunov / Svarog (5 nap)

Maffiaháború:
Jenna Collins (5 nap)
Philippe Lerois / Szürke Eminenciás (4 nap)
Auaritia (3 nap)

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14943
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 56
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke Empty Re: A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke

Témanyitás by Thorhalla on Szer. 15 Ápr. 2015, 17:23

Most már Samuel is elfogadva.

Hydra:
Dr. Zield Jones (4 nap)
Tiger Greyson / Blokk (4 nap)
Szorin Ivanov (4 nap)
Szergej Stakis (4 nap)
Esther Lake (3 nap)
Emily Johanson (5 nap)
Boris Dragunov / Svarog (5 nap)

Maffiaháború:
Jenna Collins (5 nap)
Philippe Lerois / Szürke Eminenciás (4 nap)
Auaritia (3 nap)
Samuel McShuibhne (4 nap)

Témanyitás by Thorhalla on Szer. 22 Ápr. 2015, 07:19

Terveim szerint május 1-n kezdünk majd reggel, szóval addig tessék bátran jelentkezni. Smile

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14943
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 56
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke Empty Re: A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke

Témanyitás by Peregrin on Pént. 24 Ápr. 2015, 21:46

/ Tekintve, hogy a raktáras kaland, sajnálatosan halasztásra, vagy megszüntetésre került, így égek a vágytól, hogy csatlakozzak Very Happy  :f42: , és szerencsére nem a napsütéstől  mrgreen . /

Karakter neve: J. Maun Janus Jack Connor
Kalandrész: Maffiaháború
Hány naponta legyen körváltás: 1 nap / affraid  clown bounce
Hogyan került oda a karakter: Tagja az Öltönyös vámpíroknak.
Peregrin
Peregrin
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 279
Hozzászólások régi : 10
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2014. Sep. 10.
Tartózkodási hely : Egy darabig itt, majd máshol.

Karakteradatok
Főkarakter: J. Maun Janus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke Empty Re: A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke

Témanyitás by Thorhalla on Szomb. 25 Ápr. 2015, 10:24

Elfogadva.

Hydra:
Dr. Zield Jones (4 nap)
Tiger Greyson / Blokk (4 nap)
Szorin Ivanov (4 nap)
Szergej Stakis (4 nap)
Esther Lake (3 nap)
Emily Johanson (5 nap)
Boris Dragunov / Svarog (5 nap)

Maffiaháború:
Jenna Collins (5 nap)
Philippe Lerois / Szürke Eminenciás (4 nap)
Auaritia (3 nap)
Samuel McShuibhne (4 nap)
J. Maun Janus / Jack Connor (1 nap)

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14943
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 56
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke Empty Re: A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke

Témanyitás by Aegis on Szer. 29 Ápr. 2015, 00:06

Karakter neve: Ulysses J. Forge/Aegis
Kalandrész: Maffiaháború
Hány naponta legyen körváltás: 4
Hogyan került oda a karakter: A Maffia próbál rá nyomást gyakorolni, hogy pénzmosodának használhassák a cégét és személyesen próbál utána járni a dolognak. Vagy csak éppen arra járt. Wink

_________________
A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke Iron-man-3-fb-banner
Aegis
Aegis
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 317
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 8
Join date : 2013. Feb. 06.
Age : 24

Karakteradatok
Főkarakter: Aegis
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke Empty Re: A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke

Témanyitás by Thorhalla on Szer. 29 Ápr. 2015, 00:17

Akkor szólok a srácoknak, akiket megrugdostam, hogy mégsem kell elvinni Téged kalandra Smile

Elfogadva.

Hydra:
Dr. Zield Jones (4 nap)
Tiger Greyson / Blokk (4 nap)
Szorin Ivanov (4 nap)
Szergej Stakis (4 nap)
Esther Lake (3 nap)
Emily Johanson (5 nap)
Boris Dragunov / Svarog (5 nap)

Maffiaháború:
Jenna Collins (5 nap)
Philippe Lerois / Szürke Eminenciás (4 nap)
Auaritia (3 nap)
Samuel McShuibhne (4 nap)
J. Maun Janus / Jack Connor (1 nap)
Ulysses J. Forge / Aegis (4 nap)

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14943
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 56
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke Empty Re: A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke

Témanyitás by Dr. Zield Jones on Szer. 29 Ápr. 2015, 17:40

Nem írtam a jelentkezésbe, de szeretném hozni a 3 njk-t is (2 mosómaci és a kakadu:), ha lehet:)

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke Empty Re: A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke

Témanyitás by Thorhalla on Szer. 29 Ápr. 2015, 18:01

Hááááááááááááááááááááááát (min. 10x ennyi á-t akartam írni) azt fogalmam sincs, hogy miként oldom meg, hogy ők is ott legyenek, a hogyan és miért a jó kérdés. Igyekszem, max lehet, hogy később csatlakoznak, ha az is megfelel és nem a legelején.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14943
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 56
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke Empty Re: A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke

Témanyitás by Thorhalla on Csüt. 30 Ápr. 2015, 10:12

Ez a két kaland is holnap kezdődik, így még tessék bátran jelentkezni Smile

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14943
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 56
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke Empty Re: A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke

Témanyitás by Lady Gaia-Vell on Pént. 01 Május 2015, 09:38

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2517
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 57
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke Empty Re: A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke

Témanyitás by Michael Nikostratos on Pént. 01 Május 2015, 12:33

Megkesve bar, de torve nem, feltamadnek mint a phoenixmadar, es jelentkeznek kalandra.

Karakter neve: Michael Nikostratos
Kaland: Hydra
Korvaltas: mindegy

Karakter neve: Joseoh Soltzbauer (elotorit ha otthon leszek meg elso poszt elott beteszem az njk-khoz)
Kaland: Hydra
Korvaltas: mindegy

_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke Empty Re: A Hydra felemelkedése 8: A kígyók fészke

Témanyitás by Ajánlott tartalom

Ajánlott tartalom

Vissza az elejére Go down

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Vissza az elejére

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.