Romos templom

~ Ló...n@bzd meg. ~ Érkezett villámcsapásként a gondolat Cahal fejébe, mikor meglátta a lovat és tudatosult benne, hogy azzal kell közlekednie. Már-már emelte volna a szavát, de gyorsan meggondolta magát és segítő kezet kérve ő maga is felmászott a lóra. Kísérője mögé. Az ezt követő órákat békés nézelődés helyett azzal töltötte, hogy életben maradjon a ló hátán. Ahogy egyre feljebb baktattak, kezdte hatalmába keríteni a nyugtalanság. Elég sokat járt különböző terepeken katonaként, de egy hátasállat hátán nem érezte magát biztonságban. Így viszont nem maradt ideje megnézni a környezetet. Egészen addig amíg nem érkeznek meg a helyszínre. Amikor azonban megszemléli ideiglenes lakhelyét eláll a lélegzete.
- Városi srác vagyok. De bevallom ez tetszik. - Nem csűri tovább, inkább folytatja az útját. Kicsit lassabban halad ha lehet és próbálja kiélvezni a környezet nyújtotta vizuális extázist.

Felszerelés:

Cahal folytatta a nézelődést és pofátlanul megbámulta az embereket. Csak később jött erre rá, mert az elején még nagyon új volt neki a környezet. Egy kicsit megnyugodott. Az elején volt egy olyan rémképe, hogy egy teljesen egyedül kell majd botorkálnia egy kihalt, ősi templomban. Emlékei szerint a "Shaolin" vagy milyen filmben David Carradinenal valami hasonló volt a helyzet. A férfiak, nők és a gyerekek viszont elég társaság lesz számára a szabadidejében. Ha lesz egyáltalán szabadideje, mivel a kísérője szerint gyorsan kell előre lépnie, mielőtt eltűnne az egész barlangbéli világ újra 88 évre. Meglepő gyorsasággal érkeztek meg a helyszínre, ahol Cahal félelmei beigazolódnak. Egy elhagyatott templom. Jól megnézi magának az épületet, majd leszáll a lóról és jelentőségteljesen a kísérőjére néz.
- Pont az emberi gyarlóságom. - dörzsölte meg ujjai végét, majd tett pár bátortalan lépést a bejárat felé. Aztán nagy levegőt vett és bátran folytatta az útját és ha semmi sem gátolta, belépett.

Felszerelés:

~ Én már nem fogok meglepődni semmin se. ~ Döntötte el magában nagyon gyorsan, miután meglátta a zöld embert. Nem kérdezett, nem gondolkodott tovább a világ és a saját dolgain. Egyszerűen elindult és sodródott az árral. Érezte eddig a pontig, hogy még visszafordulhatna. Innen azonban nincs visszaút. Végig kell járnia azt az utat, amin elindult. Üdvözlésképpen meghajol a Mestere felé. Aztán kérdés vagy akár egyetlen szó nélkül követte. Nem számított, hogy megbízik-e az eddig elé siető idegenekben vagy sem. Az élete rajtuk múlott, nélkülük pedig elveszett lenne egy olyan világban, ami számára teljesen ismeretlen. A bolyongás utáni érkezés sem lepte meg. Az első utasítások után gyorsan kibújik a fölösleges ruháiból és felszereléséből. ~ Van egy olyan érzésem, hogy a fegyvereim nem sokat fognak segíteni. ~ Elmélkedik röviden, miközben előveszi két tomahawkját és felkészül a küzdelemre.
- Készen állok.

Felszerelés:

//Szerdán lesz új kör.//

//Vasárnap lesz új kör.//

Unka magában morogva követi a nő a parancsait, aztán válaszolt a nő pofátlan kérdésére.
- Meditáltam, tudja nagyon jó idegnyugtató elfoglaltság. Magának is tudom ajánlani. Igaz, kicsit túltoltam.
Semmilyen csapdára utaló nyomot nem talált a falban, megdörzsölte az állát, és megrázta a fejét.
Egyszer látott már embereket csak úgy eltűnni, sőt ő is köddé vált villámok kíséretében. Akkor átkelt egy párhuzamos realitásba, Avalonba, ahol Arthur királlyal együtt harcolt, és persze Svaroggal.
Miután magához vette a felszerelését, elkezdett leereszkedni a mélységbe, a nő előtt. Óvatosan megvetette a lábát, az egyensúlyára koncentrált.
Felkészült az esetleges omlásokra.
- Egyébként járt már itt? - kérdezte a nőt.

Cahal első gondolatai már-már beigazolódni látszódtak. ~ Az erőszak ellen...akkor ez valami spirituális út lesz...a fszom! ~ meglepődik, amikor meglátja a gomolygó füstöt s igazán akkor amikor észreveszi, hogy belőle szivárog. Próbál tenni néhány lépést hátra, de csak nem akar szűnni a testéből álló métely. Aztán feláll önmagával szemben. Nincs sok ideje azonban, hiszen épp öngyilkosságba hajszolják. Az első csapás elől hátra, a következő elől a támadás irányába, oldalra tér ki. ~ Amatőr... ~ Villan át az agyán. Innentől azt a stratégiát követi önmagával szemben, hogy amíg széleseket vág, addig ő maga a vágás érkezésének irányába lép ki és közben ellentétes kezében lévő tomahawk lapjával vezeti tovább a lesújtó támadást. Így folyamatosan külső oldalon tud maradni, a széles vágásokat így lehet a legkönnyebben, ámbár időt nyerve, kitérni a támadások elől. Megvárja azt a pillanatot, amíg az egyik támadás közben ő nem csak oldalra, hanem haránt módon előre tudjon kilépni. Majd az elvezetést követően a másik kezével, a saját...azaz sötét énjének fejére próbál lesújtani. Azonban csak odacsap és visszarántja fegyverét. Majd tesz egy lépést hátra s ha kell folytatja a kitéréseket és a csapásokat. Addig amíg legyőzi önmagát vagy amíg a másik énje taktikát nem vált, mert akkor ő is módosítja az elképzelését.

Felszerelés:

//Hétfőn lesz új kör.//

//Pénteken lesz új kör.//

Penicott elgondolkodva nézett végig a hatalmas teremben, és az előtte tornyosuló ajtóra. Megvakargatja a tarkóját, és a nőre pillantott, aki a saját elmondása szerint még soha nem jutott át az ajtón.
Pedig már egy ideje kutatta a romokat. Unka némán körbepillantott a termen, és aztán óvatosan nekilátott végigtapogatni a falakat, megfigyelve minden apró bemélyedést, és kitüremkedést.
Szemei elrejtett szimbólumot után kutattak, amik talán a nő figyelmét elkerülték.
- Amúgy maga tanult régészetet egyetemen, vagy olvasott pár kalandregényt, és mellé végigjátszotta a Tomb Raidert?
Nem tudta, hogy a Cahal nevű fickó hol lehet, vagy hova került, és vajon mi lehet az ajtó mögött, amit ennyire jól őriznek. Csak remélte, hogy sok pénzt és hatalmat érhet, vagy valami még jobbat, belépőt az Orvgyilkosok Ligájába.
Az lenne a legjobb lehetőség.

//Itt most én kérek elnézést, hogy nem írok. Szombaton lesz új kör.//

~ Hol a fenében vagyok? Mi történt? ~ Az első másodpercekben még csak tisztulni kezdett előtte a kép. Feküdt, De már nem a templomban a kövön. Valahol máshol. Távolról ismerős hangokat hallott, de egyelőre nem tudta beazonosítani őket, tehát nem túl közeli ismerősök. Aztán megszólalt valami távolabbról...egy hang aminek a forrását nem tudta beazonosítani. Egészen addig ameddig éles fájdalomként nem realizálódott a fejében valami, amit egyelőre nem értett. Szerencséjére lassan enyhül. Legalábbis kezdi elviselni a fájdalmat, de ettől függetlenül legszívesebben kettétépné a koponyáját és kivenné a fél agyát. Leginkább a templom padlóján érzett különösen erős, belső fájdalomra emlékezteti a mostani érzete. Ugyanakkor közben elkezdte felismerni a közelebb lévő, távoli ismerőseit. Velük jött ide.
- Kibszottul fáj a fejem. - válaszol kvázi röviden, majd megpróbál felülni és közben, számára logikus választ ad. - Elbuktam a próbát.....azt hiszem.

Felszerelés: