Weirdworld

4 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4

Go down

Weirdworld - Page 4 Empty Re: Weirdworld

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 26 Jún. 2017, 00:00



2048. május 1., péntek




A Lovag kastélya, Weirdworld dimenzió


Részvevő: Hjuchia Algernon

Algernon eltudott aludni, az alvását semmi sem zavarta meg, így reggel a felületes alvás ellenére is kipihenten tudott felkelni. Amint összeszedte magát neki is vágott az útnak, hogy odamenjen a hatalmas sárkányfejhez. Mindezt megtudta tenni minden nehézség nélkül. Ahogyan odaért, akkor láthatta, tapasztalhatta, hogy a hatalmas koponya nem valódi, vagyis nem csontból volt, hanem sziklából kifaragva. A lépcsők úgyszintén sziklából kivájva, azok szélén pedig több fáklya is volt, mindegyik teljesen leégve, de már nagyon régóta nem használhatták, mert belepte a por és a pókhálók is. a lépcsők egy ideig felfelé vezettek, majd mikor már az egész rész teljes sötétségbe ért, akkor még a beszűrődő fények alapján látszott, hogy elkezd meredeken a hegy gyomrába mélyedni, süllyedni az egész. Azonban több helyen törött volt már a lépcső és nem is egyforma nagyságú közök voltak a fokok között, így ezt világtó eszközök nélkül öngyilkosság volt megpróbálni. Még úgyis, hogy Algernonnak volt regenerációja.
Remélhetőleg ez a kisebb apró fennakadás nem fogja a fiatal fiú lelkesedését letörni.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Weirdworld - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Weirdworld - Page 4 Empty Re: Weirdworld

Témanyitás by Ammon Einarson Pént. 30 Jún. 2017, 23:01

Hjuchia Algernon

Weirdworld - Page 4 21dkjug

>>Weirdworld
>>2048. május 1., péntek
>>Játékos társa(k): -
Felszerelés:
Képességek/egyéb:

Az este nyugodtan telt el ahogyan a reggel is nyugodtan jött el. Semmi sem akart megenni sem az este és ki is tudtam magamat pihenni. Össze pakoltam a cuccaimat majd elintéztem, hogy a tábortűz ne gyújtson ki semmit míg elmegyek a barlanghoz megnézni azt.
Ahogy kívül már látszott a bejárat az ember munkája volt és nem természetes, belül lépcsők különbözően faragva mintha csak olyan sötétben tették volna mint amibe elveszik a lépcsősor alja. Nem kockáztatom meg, hogy gyorsan veszem lefelé a lépcsőket véletlenül még ha a sötétben félre lépnék. Kétlem, hogy túlélném. Regenerálódás ide vagy oda egy törött nyakat nem feltétlen tudok helyre tenni.
Megfordultam és kisétáltam a barlangból. Kelleni fog fáklya, hogy le tudjak menni a lépcsőn, számítottam rá, hogy kelleni fog de nem hittem volna, hogy lépcső is lesz a barlang gyomrába lefelé. Elintéztem a fáklyát a táborban aztán a meggyújtott fáklyával a jobbomban, a karddal a balomban megindultam vissza.
Már biztos szídna a mester oda meg vissza, nem tehetek róla. Egy levakarhatatlan vigyorral megyek le a fáklyával világítva az utat magamnak, óvatosan szedve a lépcsőfokokat lefelé. Bár az is igazán gizda lehetett volna ha a barlang szájában megállhattam volna a sárkányért be kiabálva de ez se kutya egy érzés. Kezd tetszeni ez az egész baleset dolog, hogy ebbe a világba kerültem át. Mondhatni felügyelet nélkül kiélhetem magam itt.
 

 




_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

Weirdworld - Page 4 Empty Re: Weirdworld

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 03 Júl. 2017, 00:01



2048. május 1., péntek




Sárkány hegye, Weirdworld dimenzió


Részvevő: Hjuchia Algernon

Algernon visszament a táborba, hogy fáklyát készítsen. Ez azért nem volt olyan könnyű dolog, mert ugye olyan anyag kellett, ami sokáig ég, és nem alszik ki hamar. Emiatt hamar rájöhetett, hogy a legjobban akkor járt, hogyha korábban látott fáklyákat használja, az abban még meglévő minimális kátrányt, a szöveteket. Ha így tett, akkor sikerült is összehoznia egy fáklyára valót, amit aztán meg is tudott gyújtani. A másik kezében a karddal indult el. Ahogyan haladt lefelé rá is kellett jönnie, hogy jobban élvezi a dolgot, mint kellene és tetszik neki a helyzet. Jó nagyjából negyed órát kellett lefelé haladnia, az út végig ilyen kiszámíthatatlan volt és végig meredeken haladt lefelé. Egy idő után már érezhetően melegebb volt, mint fent és párásabb is a levegő. Noha jó kondiban volt, de mire leérkezett a fiatal férfi eléggé megizzadt. Itt egy 90 fokos kanyaron kellett még átmennie és ekkor egy nagyobb csodaszép csarnok, vagyis inkább tárult a szeme elé.
Weirdworld - Page 4 11514324._SX540_
Már látható volt, hogy a pára és a fülledtség honnan is jött, a víz, ami idelent csordogált láthatóan gőzölgött. A fentről lógó akármik – nem tudta meghatározni a fiú így messzebbről – pedig kellően bevilágították a helyet, hogy a fáklya fényére se legyen szükség.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Weirdworld - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Weirdworld - Page 4 Empty Re: Weirdworld

Témanyitás by Ammon Einarson Hétf. 10 Júl. 2017, 19:52

Hjuchia Algernon

Weirdworld - Page 4 21dkjug

>>Weirdworld
>>2048. május 1., péntek
>>Játékos társa(k): -
Felszerelés:
Képességek/egyéb:

A fáklya készítés nem úgy ment mint gondoltam volna. Nem annyira egyszerű azt csinálni így inkább egyet a barlang bejáratból hozva és felhasználva csináltam egyet, felújítottam használatra. Azt meggyújtva pedig már könnyedén tudtam leereszkedni a lépcsőkön a barlang gyomrába lefelé egészen addig amíg egy nagyobb nyitott terembe, térbe értem le ahol viszont már volt egy elég jó fényforrás. Az egész terem csodaszépen néz ki, a világító gyöngyszem szerű dolgok amik lógnak lefelé az egész helyet szépen bevilágítja.
Már idelent jóval melegebb van és a levegő is párásabb sokkal mint fent és ez valamennyire rám is fekszik, fárasztó volt leérni idáig hiába az, hogy edzésben vagyok. A nagy teremben pedig már látom is, hogy miért is lett ennyire meleg idelent. A víz ami a nagy terem alján van láthatóan forr meg, száll felfelé belőle a gőz meg.
A fáklyára meg nagyon itt már nincsen szükség de ki tudja mi fog lenni a termen túl. Egyenlőre még nem oltom el ezért csak megyek tovább át a termen a vizet meg a vízgőzt próbálva elkerülni. Nyitva tartva a szememet esetleges vízkitörésekre is. Ha van valami út amit tudok követni itt a barlangban akkor azt követem, ha nincs akkor csak körbe nézve a falakat vizsgálom szemmel végig, hogy van-e valahol tovább vezető út és, hogy hogyan tudok eljutni oda.
 

 




_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

Weirdworld - Page 4 Empty Re: Weirdworld

Témanyitás by Thorhalla Szer. 12 Júl. 2017, 00:00



2048. május 1., péntek




Sárkány hegye, Weirdworld dimenzió


Részvevő: Hjuchia Algernon

Ahogyan Algernon végignézett a helyen szerencsére látott utat, amin eltudott oda jutni, ahova akart. Az egyetlen kisebb gond az volt, hogy a mohától csúszott mindez egy kicsit. De szerencsére a fal mellett ment az út egy ideig, így kapaszkodni tudott. Utána pedig ha úgy közlekedett, ahogyan az emberek szoktak a jégen, akkor nem volt gond. Sikerült a másik teremig eljutnia, onnan is hasonló fények világítottak, mint amilyen ez a helység volt. Amikor a patak felett haladt el, akkor érezte a felszálló gőzt, hogy mennyire forró is a víz az, valószínűleg valamilyen termálenergia fűthette. A vízben természetesen élőlényeket nem látott, de a levegőben jó néhány a szentjánosbogárhoz hasonlatos világító bogár, vagy rovar repkedett. A patak partján pár békára hasonlító csontváz látszott, valahol több egymásra hordva, máshol csak leszórva ezek. A következő helységbe a járat természetesnek tűnt, ez nem volt olyan sima felületű, mint az a folyosó, amin lejött. Azonban mielőtt belépett volna ezen átjáróba és át a másik helységbe, hangos üvöltést hallott meg.

Az egész igencsak hangos volt és még a barlang is megremegett, több helyről por és apró kövecskék szálltak alá. Úgy nézett ki, hogy megvolt odaát a sárkány, aki már most roppant dühös lehetett valamire. Egyébként a másik helységből elég nagy fény áradt ki, így nem tudott mindent kivenni a fiatal férfi, az biztos volt, hogy a forró vizű patak ott is folyt és ugyanolyan világító növények voltak, mint itt is, de hogy a barlang miként is nézett ki pontosan még nem látta.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Weirdworld - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Weirdworld - Page 4 Empty Re: Weirdworld

Témanyitás by Ammon Einarson Csüt. 20 Júl. 2017, 19:30

Hjuchia Algernon

Weirdworld - Page 4 21dkjug

>>Weirdworld
>>2048. május 1., péntek
>>Játékos társa(k): -
Felszerelés:
Képességek/egyéb:

Volt út amit tudtam követni át a termen ám egy idő után már ez is egy kicsit jobban megnehezedett a kövek mohássága miatt elég csúszósak voltak, mintha csak jégen kéne lépkedni. Óvatosan is szedtem tovább a lábaimat át ezen a szakaszon. Bár a fény megfelelő mennyiségű volt a fáklyát azért nem oltottam el mert vissza a lépcsőn felfelé is kell majd valamivel világítani de a kardot azért eltettem tokba hogy egy kézzel kapaszkodhassak is.
Végül is óvatos léptekkel átérek az egészen és egy másik terembe érek vele el. A víz igen csak forró lehetett, érzem már a felszálló gőzből is, semmi élő sincsen benne és csak apró csontvázkák vannak össze hordva a partjára, békáké valószínűleg többnyire. Hát nem hozza meg ez a kedvemet a pancsolásra, nem mintha azért lennék itt egyébként is. Inkább haladok tovább amíg a következő szakasz amihez elérek már simábbnak fog tűnni átjárás tekintetében valami megtorpantat az elején, méghozzá egy igen csak hangos valami.
Eltéveszthetetlen ebben a helyzetben, hogy mi is közölte a jelenlétét éppen. Szélesedő vigyorral és libabőrösen hallgatom a sárkány üvöltését ami az egész barlangot megrázva víz hangzik. Némi omlást is tesz én meg elő rántom a kardomat. Erős fény áradt kifelé onnan is, a fáklyámat eldobom, nem fog kelleni. Majd ha visszafelé valamivel világítani kell a lépcsőn felfelé majd tépek a mindent bevilágító gyöngyös gazból ami lóg a plafonról. Most viszont ideje, hogy végre bemutatkozzak az első áldozatomnak a hazajutásomhoz.
Óvatosan téve a lépéseimet, hogy el ne csússzak és bár biztos vagyok benne, hogy tudhatja már szagról a sárkány, hogy jövök azért feltétlen nagy zajt se akarok csapni, hogy végig csörtetek mindenen. Így hát lelkesen, céltudatosan és fegyverrel a kezemben csatára készen haladok át az új terembe ahol bizonyosan megtalálom végre a sárkányt.
 

 




_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

Weirdworld - Page 4 Empty Re: Weirdworld

Témanyitás by Thorhalla Vas. 23 Júl. 2017, 00:00



2048. május 1., péntek




Sárkány hegye, Weirdworld dimenzió


Részvevő: Hjuchia Algernon

Algernon úgy döntött, hogy belép a másik csarnokba, amiből még semmit sem látott. A talaj valóban csúszott, de erre ügyelt a fiú, így nem csúszott el és nem zuhant le sehova. Még mindig erősebb fénytől vakon szárnysuhogást hallott, majd valami erősen nekirepült az oldalának. Ha akart volna, akkor sem tudott volna megállni és leesett arról a párkányról, ahol volt. Szerencséjére először valami puhára esett, majd onnan a földre, de ez már kicsi esés volt. Ha most felnézett, akkor láthatta, hogy hatalmas 3-4 méter magas világító gombákkal, virágokkal, bokrokkal és fákkal volt tele ez a hely. Gyönyörű látványt nyújtott, a fáklyát, amit esés közben kiejtett a kezéből nem látta, de a növények fénye kellően erős volt ahhoz, hogy a környezetét lássa. Ám mielőtt feltudott volna kelni ismét hallotta a szárcsapásokat, ha próbált volna felállni, akkor a tulajdonos ismét nekirepült, amitől Algernon újra a földre zuhant, majd a lény, ami ezt adta ki két-három méterre tőle leszállt a földre.
Weirdworld - Page 4 WrcznK6
A sárkány nagyjából egy nagyobb macska termetével rendelkezett, ahogyan kitárta a szárnyait sem tűnt igazán félelmetesnek, hiába próbálkozott vele. Azonban, ahogyan kinyitotta a száját azonnal látszott a torkában, ahogyan tűzgömb gyűlt, amivel szinte teljesen biztosan le akarta okádni Algernon-t és megsütni. Azt pedig ki tudhatta, hogy milyen erős tüzet is képes köpni, főleg ebben a világban…

méretre ekkora:

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Weirdworld - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Weirdworld - Page 4 Empty Re: Weirdworld

Témanyitás by Ammon Einarson Csüt. 10 Aug. 2017, 15:50

Hjuchia Algernon

Weirdworld - Page 4 21dkjug

>>Weirdworld
>>2048. május 1., péntek
>>Játékos társa(k): -
Felszerelés:
Képességek/egyéb:

Alig hogy átértem valami nekem repült. Nehéz lenne másképp megnevezni de amellett, hogy nekem szállt valami más is történt méghozzá az, hogy lelökött az a valami ahol álltam. Szerencsémre óriás gombák tompították a zuhanásomat ami már magában valami, értetlenül keltem fel és néztem körbe, hogy még is mi volt ez mikor megint nekem repült, az oldalamnak ment és felborultam, megint. Majd a szárnycsapások hangja után, tőlem pár méterrel alrébb landolt a kis dög. Kis...dög?
- Ne szórakozz velem...
Nézem a kis nyamvadékot ahogy gyűjteni kezdi a kis tűz köpetét a szájába. Én felülök félig és hacsak nincs a kartávolságomban egy marokra fogható kő darab akkor a kardomat forgatom meg a kezemben, hogy azt eltudjam hajítani a kis dög felé. Bármelyik is legyen, a kő vagy a kard, a kis dög torkába célzok. Nem fog hülyét csinálni belőlem a kis nyamvadék az tuti.
Ugrásra persze készre is helyezem magamat ha nem találnám el mert kitér vagy hamarabb köpné a tüzét minthogy én azt megállítanám a támadásommal akkor ugorni tudjak az útjából. Nem tudom mekkorát tud ez köpni de nem szeretném tapasztalataimhoz mérni, mint például, hogy jobban éget-e mint egy bomba robbanásának lángjai amit egyszer már sikerült éreznem és ilyenek. Először fő a biztosíték, ha csak egy semmire sem jó nyamvadék akkor meg majd megverem puszta kézzel ha kell. Bár első ránézésre elég cukinak fest. Lehet megtartom, már ha túléli a verést.
 

 




_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

Weirdworld - Page 4 Empty Re: Weirdworld

Témanyitás by Thorhalla Vas. 13 Aug. 2017, 00:02



2048. május 1., péntek




Sárkány hegye, Weirdworld dimenzió


Részvevő: Hjuchia Algernon

Algernon szeretett volna találni követ, vagy a kardját, de csak aprócska kavicsok voltak a közelben és azok is főleg azok, amik vele együtt estek le föntről, de olyan nagy, amit akart nem volt. Így a félreugrásra valóban szükség volt. amilyen pici volt a sárkány olyan nagyot tudott köpni. Elsőként egy jó kosárlabda nagyságú tűzgolyó szakadt ki a torkából, ez majdnem akkora volt, mint ő maga. Majd ezek után kezdett tényegesen tüzet okádni jó 1,5-2 méter széles részen és ugyanilyen távolságra volt tőle a vége. A tűz igencsak forró volt, ez még kissé távolabb is érezhető volt, így igencsak jól tette a fiatal fiú, hogy félre állt és még mozognia is kellett, mert a kis lény fordult utána, hogy eltalálja. Nagyjából fél percig okádta a tüzet a sárkány, a végén pedig némi füstös köhögéssel fejezte azt be. Látható volt, hogy ez elég sokat kivett belőle, még füstölt az orra és levegő után kapkodott, azonban még figyelte Algernon-t és a szárnyait is igyekezett a lehető legjobban széttárni és két lábra állt, hogy a lehető legijesztőbbnek tűnjön. Ezáltal pedig távol tudja magától tartani a kétlábú számára furcsa lényt, azaz Algernon-t. A környék egyébként most füstölgött, néhány növény, gomba még égett is a kis sárkány mutatványa nyomán, az égő növényeknek meg furcsa szúrós és kellemetlen szaga volt, ami némileg fullaszthatta a fiút.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Weirdworld - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Weirdworld - Page 4 Empty Re: Weirdworld

Témanyitás by Ammon Einarson Pént. 18 Aug. 2017, 19:45

Hjuchia Algernon

Weirdworld - Page 4 21dkjug

>>Weirdworld
>>2048. május 1., péntek
>>Játékos társa(k): -
Felszerelés:
Képességek/egyéb:

Nem akadt a kezembe semmi sem ami jó lett volna a terveimhez így maradt a vetődés és kerülése a tűznek. Ami úgy fest így utólag, hogy a jobbik döntés volt is az, hogy kitérjek mert a tűz hője érződik, és erről már egyértelmű, hogy bizony égetett is volna komolyabban ha ott maradok. Egy ideig követ a lángcsóva majd kissé kifújva a ki sárkány fattyú abba hagyja és pózolva mered rám a tekintetével. Mellékhatása a kis mutatványának, hogy amiket megégetett növények kellemetlen szagot kezdtek el árasztani magukból. Remélem, hogy semmi komolyan mérgező nem száll fel belőle és remélem, hogy ha mégis akkor a szervezetem elfogja bírni. Bármennyire is  kiábrándító a mérete a kis dögnek úgy fest, hogy elég veszélyes tud lenni ha nem figyelek oda eléggé. Ami kissé nehezebb így erősen kiábrándulva a méreteiből...Végül is akartam egy kiskedvencet beszerezni és csak a fogai kellenek szóval ha túléli a verést akkor már is van egy új kis kedvencem, heh!
Amíg a kis sárkány nyújtja magát, hogy nagyobb legyen és nagyban liheg az előbbi tűzokádó mutatványa után én lépek, nem akarok adni neki időt, hogy erőre kapjon a tűzokádás után és elrepüljön vagy újra tüzet köpjön így mindent beleadóan rugaszkodom el felé. Nincs túl messze tőlem és az erőmmel megspékelve a sok edzést amit folyton csinálok biztos be fogom tudni zárni a távolságot közöttünk elég gyorsan, hogy elkaphassam a kis dögöt.
Ha kell akkor utána kapok, próbálok úgy is érkezni, hogy hamar talpon legyek megint ha elugrott volna előlem vagy felrepült volna és nem ostobán csak hasra vetődök a körülbelüli irányába elsőre sem. Ha pedig sikerült is megragadnom akkor elsőre is össze szorítom a száját és a testét meg magamhoz szorítom, hogy minél kevesebbet tudjon ficánkolni majd a kezeim között és mivel a száját meg zárva tartanám inkább így egy kézzel kell megoldanom a teste többi részét, hogy azért engem az egész mutatvány közben pedig ne kaparjon cafatokra.
 

 




_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

Weirdworld - Page 4 Empty Re: Weirdworld

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 21 Aug. 2017, 00:00



2048. május 1., péntek




Sárkány hegye, Weirdworld dimenzió


Részvevő: Hjuchia Algernon

Algernon rövid teketóriázás után úgy döntött, hogy megtámadja a sárkányt és próbálja elkapni. Ahogyan a fiatal férfi a sárkány felé vetődött az valóban próbált elrugaszkodni és elrepülni, így a fiúnak még utána kellett kapnia. Szerencsére erre készült, így sikerült a lény farkát elkapni és úgy lerántani a földre. Így sikerült őt lefogni úgy, hogy csak ficánkolni tudjon, de karmolni nem nagyon, a száját pedig be lehetett fogni, pont egy maroknyi nagyságú volt. Egyelőre a lény nagyon morgott és ficánkolt, de Algernon tudta tartani. A lefogást csak úgy lehetett megoldani, hogy a fiú magához szorította erősen a másikat. Szerencsére a lény súlya sem volt nagyobb egy négy-öt kilós macskánál és az ereje is azzal egyezett, igaz egy macska nem szokott tüzet okádni és kevésbé élesek a fogai, nah meg szőrös, de úgy a paramétereiben egyezett. Időnként egy-egy nagyobb rúgása-rántása volt a dögnek, de sikerült tartani, az is érezhető volt, hogy valószínűleg pár perc kell ahhoz, hogy a sárkány kifáradjon. Érezhető volt, hogy az előbbi tűzokádás tényleg nagyon sokat kivett belőle, Algernon szerencséjére.
A növények bűze pedig kezdett egyre jobban elviselhetetlen lenni, most, hogy már percek óta ezt lélegezte be a fiatal férfi már voltak tünetei is. Marta az orrát, a szemét és kaparta a torkát is. A szeme könnyezett tőle és az orra is folyt, leginkább olyan volt, mint valamilyen allergiás reakció, amivel a regenerációja miatt eddig nem találkozott soha sem, de itt meg nem volt mit legyűrni, mert a füst okozta mindezt.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Weirdworld - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Weirdworld - Page 4 Empty Re: Weirdworld

Témanyitás by Ammon Einarson Vas. 27 Aug. 2017, 19:17

Hjuchia Algernon

Weirdworld - Page 4 21dkjug

>>Weirdworld
>>2048. május 1., péntek
>>Játékos társa(k): -
Felszerelés:
Képességek/egyéb:

Ahogy gondoltam próbált menekülni de sikerült elkapnom és egy jó fogást is találnom a kis dögön, hogy ne tudjon szabadulni sem. A száját össze szorítottam is és a testét is sikerült lefogni így nem kapar össze a kis nyamvadék sem. Más gondom viszont bőven akadt. A növények amiket megégetett valami hihetetlen kellemetlenné váltak. Majdnem mint egy könnygáz, olyan lett a hely körülöttem. Remélem, hogy nem az egész helyet lepte be.
- Idefigyelj te kis dög, ha viselkedsz nem tekerem ki a nyakad.
Majd ezzel gyorsan körbenézek és próbálok kimozogni az egész kellemetlen füstfelhőből ami elkezdett jócskán gyötörni itt orrfolyással és a szemem is könnyezik. Szóval az első célom az a mindenképpen kijutás ebből a füstből. Nem tudom milyen magasra kéne vissza ugranom, esetleg a gombákra is fel, hogy vissza jussak oda ahonnan leestem így fogva a kis nyamvadékot. Nem is hiszem, hogy menne csak úgy hisz minden rohadt egy csúszós is volt szóval marad az elsődleges lépés egyenlőre. Kijutni a keletkezett fojtogató szagból aztán majd meglátom mivel tudom megnevelni a sárkányt, hogy ne ficánkoljon amíg nem jutok ki is a barlangból.
Nem akarom megölni hisz egy nagyon jó kis házi kedvencet lehetne nevelni belőle, már ha érti amit mondok neki vagy legalább idomítható viszont ezek közül egyik sem épp a szituációhoz megfelelő, hogy kipróbáljam. Meg nem ez a legfontosabb is, bármennyire is tetszik az ötlete ha kell akkor meg kell nyuvasztanom és úgy kimásznom innen utána.
 

 




_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

Weirdworld - Page 4 Empty Re: Weirdworld

Témanyitás by Thorhalla Kedd 29 Aug. 2017, 00:03



2048. május 1., péntek




Sárkány hegye, Weirdworld dimenzió


Részvevő: Hjuchia Algernon

A sárkányról nem lehetett tudni, hogy megértette-e, amit Algernon mondott neki, mert eléggé félt és pánikolt attól, hogy le volt fogva. Azt a fiú jól realizálta, hogy mennie kell innen és a gombákra nehéz ugrálni főleg füstben, de látta, hogy hátrafelé vezet el egy sima út a többi gomba között. Ha elindult arra, akkor itt köves volt az út, a mohák csak kicsit voltak nedvesek, így nagyon kicsit csúszott csak az egész. Miközben fogta a sárkányt ezen tudott haladni, kissé emelkedett mindez, majd egy egyenes barlangjáratba vitt fel. Ez úgy 15-20 méter hosszú és két méter széles, hozzá három méter magas volt. Amint átért a fiú, itt egy sokkalt nagyobb barlangba került, már nem volt forró a levegő sem, hanem kellemesen hűvös, a füst sem irritálta már őt. A nagy csarnok is tele volt világító növényekkel, így legalább belátta a helyet. A csarnok mélyén meg is látta azt, amiért jött, egy hatalmas nagy sárkány csontváza terült el ott, aminek a feje nagyobb, magasabb volt, mint ő maga. Könnyedén le lehetett oda menni, ha akart, eddigre a kis sárkány is megnyugodott némileg, lehet, hogy őt is a füst zavarta. Már nem akart szabadulni és a lefogást is tűrte. Patak itt is folydogált, afelől pedig kellemes hűvösséget érezhetett Algernon, nem a forróságot, mint a kintieknél.
Weirdworld - Page 4 Dragon-skeleton-sculpture-in-england-celebrates-game-of-thrones-1-617436086
(Ezek az arányok kb. csak a teljes csontváz ott van, nem csak a fej.)

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Weirdworld - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Weirdworld - Page 4 Empty Re: Weirdworld

Témanyitás by Ammon Einarson Pént. 08 Szept. 2017, 11:14

Hjuchia Algernon

Weirdworld - Page 4 Gintok10

>>Weirdworld
>>2048. május 1., péntek
>>Játékos társa(k): -
Felszerelés:
Képességek/egyéb:
Sikerült kijutni a füstből anélkül, hogy a gombákon kellene fel ügyeskednem magamat mert közöttük elvezetett egy út amint végig is mentem. Közben végre lenyugodott a kezeim között a sárkány ami azért megkönnyíti a dolgomat. Ez egy sokkal nagyobb barlangba vezetett át, a levegő sem volt már olyan forró és a fullasztó füst se volt már idebent ami remek hír volt. Átvettem a jobb hónom alá a sárkányt és a jobbommal fogtam meg a száját össze át, hogy csak az egyik kezemet foglalja le a tartása és meg is törlöm az arcomat egy kicsit. Itt is voltak azok a világító füzérek amik lógtak mindenhol így teljesen be is világította a helyet és így meg is láttam a hatalmas csontvázat ott terpeszteni. Közelebb is megyek a sárkány csontvázhoz, a csordogáló patak hűvösnek hat már ránézésre is. Sokkalta kellemesebb itt az idő mint ahol a kis sárkány dekkolt eddig. Pár lépésre állok meg a sárkány koponyájától. Ezért jöttem, a fogait erről le tudom majd szedni. Viszont egy nagyon rossz érzésem van. Ezen a világon semmi sem normális és félek, hogy mindjárt meg fog mozdulni a csontváz. A már szabad kezemet ráteszem a fejére a kis sárkánynak és megsimogatom azt mintha csak egy macska lenne.
- Végre lenyugodtál, nem szeretném eltörni semmid szóval tartsuk is így.
Úgy számoltam, hogy majd szépen belevágom a zsákba vagy felteszem a teherhordó lóra a fogat ha túl nagy mert még is csak sárkányról beszélünk, de most már eléggé lefoglaltam az egyik kezemet így kicsit másképp kell majd megoldanom. Mondjuk csak egy foga kell a sárkánynak nem a készlet. Hát várok egy kicsit és ha nem akar megtámadni a csontváz sárkány akkor közelebb is megyek hozzá már és körbe nézek, hogy van-e a földön kiesve már fog és ha van azt veszem fel, ha nincs akkor kihúzom az egyiket a koponyából.
 

 




_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

Weirdworld - Page 4 Empty Re: Weirdworld

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 09 Szept. 2017, 00:00



2048. május 1., péntek




Sárkány hegye, Weirdworld dimenzió


Részvevő: Hjuchia Algernon

A korábban hallottak alapján Algernon most igencsak aggódott, hogy a sárkány élőholt sárkány lehet és mindjárt megtámadja. Megsimogatta a kifáradt kissárkányt, akinek nem volt ereje támadni, csak egy adag füstöt pöfékelt ki az orrából minderre. A fiatal férfi várt egy ideig, hogy támad-e a nagy, vagy pedig sem. Most a gyanúja szerencsére nem jött be a sárkány tényleg csontváz volt. Így úgy határozott, hogy odamegy és kiszedi az egyik fogát. Ahogyan hozzáért a csontvázhoz semmi sem történt, azonban a fogak kiszedése keményebb munka volt annál mintsem hozzáér és kijön. Célszerűbb volt egy kisebb fogat választania Algernonnak, és nem azt, ami vele egyforma nagyságú. Le kellett tennie a sárkányt ahhoz, hogy két kézzel rátudjon fogni valamelyik hátsó fogra különben nem tud kellő erőt kifejteni. Ha leteszi a sárkányt, az felugrál az egyik közelben levő kőre és onnan figyelte érdeklődve, hogy a fiú mit csinál. Néhány másodperccel később a sárkány orrára repült és onnan nézett tovább. Többször is neki kellett veselkedni ennek, teljes erőből rángatni, húzni és vonni. Több hatalmas reccsenés után, nagyjából tíz perc után egy reccsenés után a fog, ami jó egy méteres volt, megadta magát és kitört a helyéről, a mozdulat nyomán Algernon is a földre esett, de legalább a fog megvolt, a kissárkány meg odarepült mellé és barátságosan a fejével oldalba bökte, hogy álljon fel.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Weirdworld - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Weirdworld - Page 4 Empty Re: Weirdworld

Témanyitás by Ammon Einarson Hétf. 11 Szept. 2017, 12:44


Weirdworld - Page 4 Gintok10
>>Hjuchia Algernon
>>Weirdworld
>>2048. május 1., péntek
>>Játékos társa(k): -
Felszerelés:
Képességek/egyéb:
Úgy fest a fejvakargatás tetszhetett neki, vagy hasonló mert nem vergődik csak pöffent egy adag füstöt az orrán át ki. Rendesen lefárasztotta magát azzal a kis tűzköpéssel, nem mondom a frászt is rám hozta szóval szerencsém, hogy ez nem megy neki még ennyire nagyon.
Szerencse vagy csak túlaggódtam az egészet de megkönnyebbülve tapasztalom, hogy a csontváz az nem mozdul meg. Hozzáérek és még akkor sem viszont a fogai hatalmasok, az elsők ütik az én magasságomat is inkább a hátsók közül kell megragadom egyet ha ki is akarom vinni innen. Korához képest viszont még mindig rendesen a helyén vannak a fogai, nem csoda, hogy egy ép szett van még mindig és nem kihullva vannak a földön ám hátrány, hogy egy kézzel nem fog menni így kénytelen vagyok letenni a kis sárkányt amit eddig még mindig tartottam viszont már megnyugodott. Finoman leteszem a földre és ő alrább megy némileg de nem menekül el. Ez jó eddig mert nekem se jön megint. Így neki is feszülök az egyik hátsó fognak és meglepve tapasztalom, hogy még az én nem normális erőmmel is jól meg kell cibálni a fogat mire kijön a helyéről. Mi féle ellenálása meg ereje lehetett ennek életében ha már halála után jóval is ilyen nehéz megszabadítani egy fogától! Lehet kissé nagyképű voltam azzal, hogy majd levadászok egy igazi sárkányt mint ami ez is lehetett. Erre még edzenem kell majd biztosan.
A fogat végül csak sikerül kirántanom a helyéről és a lendülettel együtt seggelek le a földre is a kezemben a foggal. Az eddig csak innen - onnan figyelő kis sárkány meg oda jön mellém és megbök, hogy kelljek fel. Elsőre meglep, de inkább örülök neki, hogy ennyire hozzám szokott máris. Már ami azt a részét érinti, hogy nem menekült el vagy kezdett el harapdálni rögtön, hogy elengedtem. Megfogom a csontot a balommal majd a jobbommal ráütögetek a bal vállamra.
- Na gyere.
Megvárom a reakcióját, reményeim szerint felugrik a vállamra vagy a hátamra mászik. Várok egy kicsit még hátha csak szégyenlős elsőre de ha nem akar akkor csak körbe nézek a teremben, hogy van-e innen kijárat elsőre. Nem mennék vissza szívesen abba a füstbe ha nem muszáj.
 

 




_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

Weirdworld - Page 4 Empty Re: Weirdworld

Témanyitás by Thorhalla Kedd 12 Szept. 2017, 00:01



2048. május 1., péntek




Sárkány hegye, Weirdworld dimenzió


Részvevő: Hjuchia Algernon

A sárkány felszállt Algernon vállára, hátára, a hátsó lábaival a hátában kapaszkodott, a körmei némileg belevágtak a fiú hátába, a mellső mancsaival pedig a vállba kapaszkodott. Mivel nem akart visszamenni arra, amerre jött, hogy ne kelljen a füstbe visszatérnie, és feltehetőleg ne kelljen olyan magasra visszamásznia. Ahogyan elindult körbenézni itt az egyik ponton hideg szelet érzett, huzatot. A huzat egy barlangnyílásba vezetett, amit ha követett, akkor szűkösebb járatokban kellett mennie labirintusszerűen. Szerencsére a légmozgást követve olyan jó negyed óra múlva fényeket látott a fiatal férfi és már erős szelet is. A fény igencsak erős volt, így kintre nem látott, csak a napot, ami vakította. Ha haladt tovább és kiment a barlangból, akkor amint a szeme hozzászokott a fényekhez, akkor megláthatta, hogy hol van. A vízesések aljában volt, az egész hegy lábánál. Láthatta innen azt a részt, ahol bement a hegy belsejébe száz-százötven méter magasan volt az a rész. Itt nem látott mást csak a vizet, illetve további vízeséseket, amik még mélyebbre vezettek, de pont olyan látószög volt itt, amivel nem lehetett lelátni annak az aljára. Az a rész is látható volt, ahol éjszaka aludt és ahol a pegazusokat hagyta mielőtt elindult. A kissárkány fészkelődni kezdett, leugrott a földre és odaugrált a vízhez, amiből lelkesen és gyorsan kezdett inni.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Weirdworld - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Weirdworld - Page 4 Empty Re: Weirdworld

Témanyitás by Ammon Einarson Vas. 15 Okt. 2017, 17:23


Weirdworld - Page 4 Gintok10
>>Hjuchia Algernon
>>Weirdworld
>>2048. május 1., péntek
>>Játékos társa(k): -
Felszerelés:
Képességek/egyéb:

A kis sárkány noszogatás nélkül fel is ugrik az első jelzésem után a vállamra ámbár hagy némi kivetni valót maga után ahogy egy kissé a hátsó lábainak a karmai beleállnak a hátamba. Ezen majd még javítani kell de most csak megindultam a kezemben a foggal. Volt egy másik kivezető út is innen és így nem kellett vissza mennem a gázba és úgy azon át felmászni aminek igazán örültem most.
A hideg huzatot miután megéreztem szépen követni is kezdtem el ami hiába volt egy kis labirintusos út sikerült egészen a kiútig lekövetnem. Az erős fény elvakított amíg nem értem ki teljesen így a szememet kímélve "nézelődtem" a fénybe és mikor kiértem pedig csak örülni tudtam elsőre. Végre kint a barlangból egy részről, másfelől pedig a vízesés lábánál voltam, vagyis nem messze a táboromtól, csak...fel kell másznom. A kis sárkány leugrik a vállamról némi fészkelődést követően én meg nézem, hogy mit művel. Neki állt inni a vízből. Nem rossz ötlet, leguggolok mellette és megmosom az arcomat először is. Az a füst rendesen marta a szemem meg irritált mint a fene. Arcom után meg egy marék vizet még megiszom majd guggolva a víz mellett nézek végig, hogy még is hogyan jussak vissza fel a táboromhoz először is. Párkányt amin végig tudok sétálni esetleg vagy egy olyan szakaszt ahol fel tudnék mászni is jó lenne. Elfordulok a sárkányhoz és félmosolyra húzom a számat.
-Gondolom nem tudod a felvezető utat..
Bár csak megjegyzem neki, nem igazán várok választ rá, bár ezen a ponton csak remélem, hogy most egy kis frissítő víz után a torkának nem fog megint tüzet köpni rám mert akkor kénytelen leszek megnevelni.
 

 




_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

Weirdworld - Page 4 Empty Re: Weirdworld

Témanyitás by Thorhalla Szer. 18 Okt. 2017, 00:02



2048. május 1., péntek




Sárkány hegye, Weirdworld dimenzió


Részvevő: Hjuchia Algernon

Odakint a szabadban az arc és szemmosás valóban sokat segített, mert így legalább már a csípő és maró érzés kiment belőle és végre rendesen is látott Algernon, anélkül, hogy a korábbi füst marta volna a szemét és ettől könnyezett volna. Az ivás is igencsak kellemes volt, a benti meleg és egyebek mellett minderre már szüksége volt a fiúnak. Amint ezzel végzett nekilátott annak, hogy végignézzen a környéken, hogy hol is tudna feljutni. A látótávolság nagyon rossz volt itt, minden tiszta vízpermet, vízköd volt a lezúduló megannyi vízesésnek köszönhetően. Még annak a padkának sem látta a végét, amin jelenleg volt, mert az is köbe veszett. De amit itt helyben látott az alapján nem volt felvezető út, a sziklafalak voltak, azokon néhány növény, de ezek jó hatvan-nyolcvan méteres szinte egyenes falak voltak, amiket mászó felszerelés nélkül nem lenne túl egészséges megmászni. Azonban valami felhívhatta magára a figyelmet, ez pedig az volt, mintha a vízesések mögött nem a sziklafal lett volna, hanem valami sokkalta sötétebb látszott, olyan volt, mintha valamilyen „bemélyedés”, barlang lett volna ott. Igaz már ahhoz, hogy oda jusson és megtudja nézni ezt is mindenképpen be kell mennie a vízbe és átúszni oda, mert azok a helyek, ahol a vízesések vannak is nagyjából ötven-száz méterre voltak tőle. Szerencsére mindegyiknél volt egy kisebb földpadka is, ahol ki tudna kászálódni a vízből.

//Bocsi a rövidségért.//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Weirdworld - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Weirdworld - Page 4 Empty Re: Weirdworld

Témanyitás by Ammon Einarson Szomb. 21 Okt. 2017, 15:03


Weirdworld - Page 4 Gintok10
>>Hjuchia Algernon
>>Weirdworld
>>2048. május 1., péntek
>>Játékos társa(k): -
Felszerelés:
Képességek/egyéb:

A kis arc mosás és ivás is több mint felfrissítő volt. Egy nagyot nyújtózok is a felfrissülésre. Bár nagy sárkány nem volt, az első feladatot sikeresen kipipálhatom magamnak és még egy kis sárkányt is találtam. Talán még marad is továbbra is melelttem ahogyan eddig fest. Miközben nézelődtem jobban belegondoltam a szituációmba. Mármint a felszerelésbe amit hoztam. Annyira lázasan felkészültem a sárkánra, hogy semmi máshoz nem hoztam semmit. Talán vissza kéne mennem egy kitérőt téve a Lovag felé, hogy szerezzek zsákokat. Talán nem. Inkább érdekelne az, hogy vajon van-e könyve háziállat tartásról meg nevelésről. Kétlem, hogy lenne egy 'így neveld a sárkányod' kézikönyve, de ki tudja, végül is pegazusokon lovagolok és egy sárkányt akarok nevelni. Szóval akár még lehet is, és igazából az extra táskákat amit felraktam a málhásra biztos el fog férni minden.
A körbenézést követően pedig, ha csak nem akarok egy nagyot esni és pedig nem igazán, akkor csak egy irányt látok csak haladásnak. Úgy néz ki, hogy a vízesés mögött mintha járat lenne. Remélem, hogy így van és ezzel a tudattal meg is indulok az irányba miután intettem a kis sárkánynak. - Gyere. - tettem még hozzá.
Remélhetőleg a vízben nem akar majd megenni semmi sem amíg átúszom, vagy ha igen akkor az etikett diktálja, hogy vissza hívjam vacsorára.
Remélhetőleg az átúszás könnyen fog menni és a kis sárkány is követni fog vagy vissza kapaszkodik a hátamra. Bárhogy is csak azt remélem, hogy ő nem próbál meg vízbe fojtani menet közbe mert a fejemen ugrál. Ha pedig sikerült átérnem akkor szemügyre veszem a víz esés mögötti részt, hogy van-e járat. És ha van és veszély sincsen akkor pedig be is megyek jobban felmérni a lehetőségeimet.
 

 




_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

Weirdworld - Page 4 Empty Re: Weirdworld

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 23 Okt. 2017, 00:02



2048. május 1., péntek




Sárkány hegye, Weirdworld dimenzió


Részvevő: Hjuchia Algernon

A gondolkodás közben eszébe juthatott Algernonnak, hogy a Lovag nagyjából ezer éve volt itt, így akár vezethetett is ilyet, illetve ott volt a kislány is, akinek úgyszintén volt sárkánya. Noha roppant gyerekes volt, de tanácsot azért csak tudott adni. A vízben nem látszott semmi sem, ahogyan elkezdett a fiatal férfi átúszni se támadta meg semmi. A kissárkány a hívásra nem csobbant bele a vízbe, hanem csak átrepült a vízfelület felett, többször játékosan belekapva Al hajába a karmaival, mígnem végül odaát a másik parton a partszélen szállt és várta be újdonsült gazdáját. Végül Algernon is átjutott, ezúttal szerencsére nem támadta meg semmi sem. Oda is tudott menni a vízeséshez, kissé oldalról a lezúduló víztömegtől be lehetett jutni annak a háta mögé és valóban volt egy barlang odabent. A sárkány is követte, megrázta magát, amint bejutott. A talaj itt csúszott, igencsak, moszatos, mohás volt és vizes, nyálkás, de egy kis ügyességgel és apró csúszkálós léptekkel talon lehetett maradni.
A barlangjárat leginkább cseppkőre hasonlított, több oszlopszerű „cseppkőcsap” – mint a jégcsap csak cseppkőből és nagyobb – nyúlt alá, de azért bőven volt hely a haladásnak. Huzat érződött, ami mindig jót jelentett, hiszen volt egy másik kijárata is a barlangnak. Itt is voltak világító mohák és növények a falakon, így messzire el lehetett látni. Így Algernon láthatta, hogy a barlang lépcsőszerűen - de ez sokkal inkább természetes képződménynek hatott, mint a másik barlang lépcsője – halad felfelé, igencsak meredeken és itt sajnos kapaszkodó sem nagyon volt. Az egyetlen szerencse, hogy jó 3-4 méterrel beljebb a vízeséstől már nem volt nyálkás a talaj és már szilárd, nem csúszós talaj volt a barlang alja.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Weirdworld - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Weirdworld - Page 4 Empty Re: Weirdworld

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

4 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4

Vissza az elejére

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.