Sötét Jövő 2.: Kutatás (Alternatív)
1 / 1 oldal • Megosztás
Sötét Jövő 2.: Kutatás (Alternatív)
A Sötét jövő második kalandja lesz mindez.
Szóval ez egy alternatív kaland, ami 5 évvel később, 2033 elején kezdődik, és egy olyan világ, ahol a kree invázió a lehető legrosszabb forgatókönyv szerint alakult az emberiségnek.
Első kalandban történt:
A korábbi AIM Birodalom két miniszterét, Zield-et és Erwint sikerült az Ellenállásnak beszerveznie, akik egy külön dimenzióban, a régi WAND főépület dimenziójában szervezkednek. Kiderült, hogy az Alsóvárosban Zield korábbi lemmingszérumának alternatív verzióját használják arra, hogy nyugton és kezelhetőként tartsák az egyre inkább lázongó embereket. Egy idegen faj képviselőjét „szerezte” meg az Ellenállás, a Kertészt, akit az Építők azért küldték, hogy helyrehozza a bolygót. Az Ellenállás azonban bizonytalan és megegyeztek a két tudóssal, hogy az Alsóvárosba kiküldik ügynökeiket, hogy megkeressenek valakit, aki tudhat az Építőkről valamit.
A második kaland már belecsap a lecsóba, főleg az Alsó Városban lenne a kaland, persze, ha valaki hoz olyan karaktert, aki Felsővárosi és nincs az Ellenállásban és nem is akar csatlakozni, akkor neki is megoldom a dolgokat
Szóval Alsóvárosban lesz a kaland és mit az első rész tartalmából látszik valakit kell megkeresni mintegy 250 millió ember között, ami azért nem kis feladat. Lesz benne sok csavar és továbbra is darkos, nyomasztó világgal találkozhattok.
FONTOS!
Ide nem kell új karaktert írni, mindössze egy rövid pár mondatos bővítést a saját karakteredhez, akivel szeretnél jönni. A későbbiekben az egész korszak során lesznek itt kalandok, nem csak tőlem, a többiektől is lehetséges mindez.
A karakterek bármelyik részen lakhatnak, lehetnek Alsó- vagy Felsőváros tagok, Felsővárosnál kérek szépen okot, hogy miért is van a kree-kkel, megzsarolták, önként lett kollaboráns stb. A világról annyit, hogy roppant nyomasztó és darkos hely, így a kaland is nyomasztó, komor lenne, akció és egyebek attól függnek, hogy Ti mit hoztok ki a helyzetből
A karakterek rövid pár mondatos bővítéséhez itt van a kronológia:
Játékszabályok
Mivel ez egy alternatív kaland, így természetesen nincs befolyása a Reneszánsz síkon levő dolgokra, mégis szerves részét képzik a korszaknak.
Néhány mondatos bővítést szeretnék a jelentkezőktől, tényleg elég pár mondat, amiben írja le akár két-három mondatban, hogy miként élte túl a dolgot, és éppen mit dolgozik, ha Alsóvárosban van, Felsővárosnál miért került oda (zsarolták, önként, vagy mert cége volt, befolyásos személy) és csak élvezi az életet, esetleg politizál, megvan még a cége stb.

- kronológia:
- 2027 második felétől:
Immáron kicsivel több, mint három hónapja, hogy a Hydra puccsának vége lett Amit végül is a Hydra elbukott, bár sok helyen nagy károkat tudott okozni. Így ennyi idő alatt értelemszerűen a felújítások, építkezések lezajlottak szerte a világon. Azonban ez a világ nem éppen a nyugodtságáról és békésségéről híres és ez most sem volt máshogy.
Szerte a világban újabb és újabb terroristacselekmények történnek, ami nem fogható senkire sem.
A befolyásosabb embereket megkörnyékezik ismeretlen személyek, vagy épp megölik őket.
Attilan-t is több támadás éri és ott is történnek terrorista cselekmények.
2028.
A furcsa támadások tovább folytatódnak a legsúlyosabb incidens, ami igencsak nagy érvágás, hogy 2028 tavaszán az ENSZ székházat is megmerénylik egy ülés közepén. Az összes ENSZ követ meghal a támadás során, Raten eltűnik.
Tavasztól kezdve a támadások erősödtek, most már komoly károkat okoztak mindezek, energiaellátó központokat érték ezek, nagy kórházakat, kommunikációs központokat, média központokat, katonai támaszpontokat, kiképzőtelepet, védelmi feladatokat ellátó központok stb.
Nyárra ezek miatt szinte az egész világon eluralkodott a paranoia, lassanként nyilvánvaló lett, hogy nem is a földi szervezetek, terroristák/ellenállók felelősek mindezért, hanem kívülről jött a fenyegetés.
Minderre a tényleges bizonyíték július 4-n lett, ugyanis űrből jött fenyegetések ekkor pusztítják el a bolygó körül levő összes műholdat, a Destroyer-t (Ko hajója) és a SWORD-ot is.
A bolygón a kommunikáció igencsak megcsappan, totális zűrzavar, káosz és pánik van odalent.
Mire elült a pánik odalent és a kommunikáció nagyjából helyreállt – újra vezetékes hálózaton a műholdak nélkül – a megérkező kree hadsereg minden létező kommunikációs csatornán bejelentette az inváziót és, hogy megszállják a bolygót, amit aztán saját maguknak kellő módon átalakítják.
Ezek után lőni kezdték a nagyvárosokat és a stratégiailag fontos pontokat. Azokra a nagyvárosokra, környékekre, amik nem voltak fontosak könnyedén bombákat dobtak, amik kozmikus sugárzásúak voltak.
A flotta megállítására induló Bosszú Angyalokat szétverték, egy részük ugyan el tudott menekülni, de sokan meghaltak, többségük fogságba került.
A bombázások az év végéig tartottak, szinte teljesen felőrölve a bolygó lakosságának ellenállását.
2029.
Az év elején, mikor már nem igen volt senki, hogy ellenálljon kezdődött meg a földi invázió.
A megmaradt országok, városok szinte mindegyike egymás után adta meg magát, miután látták, hogy aki ellenáll ott a kree-k mindenkit az utolsó szálig kiirtanak.
Miután minden város, ország megadta magát a kree-k blokkolták a dimenziók közötti utazást (nem tudták teljesen, de elég nehézkesen megy, ezért nem igen van utánpótlás Avalonból, a görögöktől, túlvilágokról, vagy asgardról).
Amint megszilárdították a hatalmukat (tavasz közepére tehető), nekiláttak annak, hogy az emberiséget összegyűjtsék és kategorizálják.
Aki nem volt jó a feladataikra, céljaikra azt egyszerűen kivégezték, a bolygó népességét így nagyjából 1,5 milliárdra redukálták.
A megmaradt embereket szétszórták a világon és hatalmas városokat kezdtek építtetni/építeni, nagyban az emberekkel.
2030-31.
Az emberiség ebben a két évben kettőbe szakadt. A hatalmas városok felépültek, amiket a kree-k emeltek és mindenki ezekbe lett elhelyezve. Kontinensenként 1-1 darab, és minden város két részből állt.
A hatalmas kietlen egyhangú városban éltek az egyszerű emberek, akiknek a kree-k osztották ki, hogy mi is a feladatuk. Lényegében eléggé szegénynegyedes, pusztulat hangulat van ezekben, az Alsóváros nevet kapta a hely. A másik fele azonban luxusban él a kree-knek is fenntartott városrészekben. Ők a befolyásos személyek, korábbi gyártulajdonosok, megzsarolt személyek, akiket erővel tartanak ott, tudósok, stratégák stb. és olyanok, akik kollaboránsok és kiérdemelték a helyet, ez a hely lett a Felsőváros.
A városokat egy-egy kree Vádló vezeti és úgy 100-100 fős létszámban a kree elit is jelen van.
A városokban többször is előfordult ezen időszakban is szabotázs, is történt, amit a kree-k mindig megtoroltak. Ennek ellenére 2030. végére a nagy városok többségéből kivonultak, mert nem érezték szükségesnek a jelenlétüket, helyette robotokat, őrszemeket küldenek be.
2031. tavaszának közepére a teljes bolygót terraformálták, légzőkészülék nélkül a városokból nem igen lehetett kimenni, az embereket a légkör és a sugárzás is megölhette.
A terraformálás végén lett bevett szokása a kree-knek, hogy az ellenük lázadókat nem kivégzik, hanem csak kihajítják a városokon kívülre.
Mivel kevesebb lett a kree a városokban 2031 őszétől egyre több ellenállási mozgalom kezdett szerveződni.
2032.
A mozgalmak tovább növekednek az Alsóvárosban, egyre több „terrorista”/ellenálló sejt jön létre.
Azonban a jobb élet reményében egyre több besúgó is van az Alsóvárosban, akik titokban kollaborálnak a kree-kkel és a Felsővárosban élőkkel.
A Felsővárosban a jólét és a gazdagság soha sem látott méreteket öltött, több embernek azt is hagyták, hogy elhagyják a bolygót és a Holdon létrehozott bázison, vagy bárhol az univerzumban telepedjenek le.
Külsőre úgy tűnik ebben az évben, hogy az emberek beletörődtek a sorsukba és nem fognak lázadást szítani már.
2033.
2033 eleje, napjaink.
Innen indulnak a kalandok, tudom, hogy picit előre rohantam 2-3 hónappal, de egyszerűbb így, mintha ott hirtelen az első kaland után váltanánk évet.
Játékszabályok
Mivel ez egy alternatív kaland, így természetesen nincs befolyása a Reneszánsz síkon levő dolgokra, mégis szerves részét képzik a korszaknak.
Néhány mondatos bővítést szeretnék a jelentkezőktől, tényleg elég pár mondat, amiben írja le akár két-három mondatban, hogy miként élte túl a dolgot, és éppen mit dolgozik, ha Alsóvárosban van, Felsővárosnál miért került oda (zsarolták, önként, vagy mert cége volt, befolyásos személy) és csak élvezi az életet, esetleg politizál, megvan még a cége stb.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Sötét Jövő 2.: Kutatás (Alternatív)
Ide is várom a lelkes jelentkezőket

Akkor Svarog jönne...
Bővítés:
Dragunov a Madripoori események után, bármi is történt ott, nem beszél róla újra önmaga lett. Elvesztette új képességeit, és újra rendelkezik mutáns erejével.
Azonban ezek után elszabadult pokol. A Hydra után a kék kree-k rohanták le a Földet és törték meg az ellenállást. Miután a kree-k átalakították a bolygót, és az emberiséget hatalmas városokba zárták, Dragunov az Alsóvárosban lévő szegénynegyedbe szorult. Itt hamar visszatért, régi életmódjához és bűnöző lett. Pénzbehajtó, zsaroló bármit elvállal, hogy életben maradjon. Mellette pedig kihasználva régi, tűzszerész képességeit, még bombagyáros is lett. Még hozzá elég tehetséges, az ellenállók közül többen is bármit megadnának, hogy a soraikban tudják.
Viszont a kree-ket, mint megszállókat, nem komálja, de úgy érzi, hogy nem érdemes ellenük harcolni.

Főkarakter: Svarog
NJK-k: Toxin. Dane Montrose, Jason Weltman, Unka; X-Diák: Vaszilij Dragunov
Alternatív verziók: Svarog (Outsiders), Svarog (Apokalipszis kora). Svarog (Exiles).
Svarog, a makulan A mentális erősítő 9. és a 4. a dezintegráló gyűrű hordozója
Ben Grim (Gótika), Nathan Soric - Fagyos Sötétség Kora, Rostyck Pearlwater - Égkövek birodalma
Svarog- Bannolt
- Hozzászólások száma : 964
Hozzászólások régi : 344
Korábbi szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 57
Join date : 2011. Aug. 08.
Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Sötét Jövő 2.: Kutatás (Alternatív)
Hurrá jelentkező \ o / Természetesen elfogadva.
Elfogadott karakterek:
Boris Dragunov / Svarog
Elfogadott karakterek:
Boris Dragunov / Svarog
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Sötét Jövő 2.: Kutatás (Alternatív)
Szeretnék jelentkezni dr. Erwin Vaynenel, de most Pókemberként. Régi ruha és az ellenállásnál gyorsan összerakott egy háló vetőt. Még emlékezett a tapadó kesztyűre és lábbelikre, valamint a Bluetooth alapú irányítására.
_________________
"We do what we must because we can"
"Research is what I'm doing when I don't know what I'm doing."
dr. Erwin Vayne- 6. szint - 14 kredit
- Hozzászólások száma : 450
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 15.
Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Sötét Jövő 2.: Kutatás (Alternatív)
Eflogadva.
Elfogadott karakterek:
Boris Dragunov / Svarog
dr. Erwin Vayne / Pókember
Elfogadott karakterek:
Boris Dragunov / Svarog
dr. Erwin Vayne / Pókember
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Sötét Jövő 2.: Kutatás (Alternatív)
Jelentkezem én is, nem mással mint Ammon-al ahogy beszéltük is akkor
Meg annyi kérdésem lenne, hogy rá is ugyan olyan hatással van a kinti légkör és sugárzás mint az emberekre, vagy ellenálló(bb)?
A változás a reneszánszos változatához képest:
Név: Ammon Einarson (Ammon)
Külső: Bőrszíne hamuszürke, kék csík az arca két oldalán ami a szájának a sarkából indul ki. Szeme és a haja fekete, semmi különleges.
Kora csupán 8 év de testileg és mentálisan is gyorsabbak kezdett el fejlődni nem sokkal 3 éves kora után így 16 éves jellemzőkkel bír. 1,61 magasságra testsúlyilag egy 60 kiló körül mozog.
Képességek most hogy idősebb:
- mint Apokalipszis a karjait módosítani és magába olvasztgatni dolgokat, hogy erősebb legyen, illetve ruhákat/páncélokat képes magából létrehozni saját bőrfelületén
- 1. szintű kozmikus energia manipulálás.
(Képes elnyelni a kozmikus energiákat, ezáltal több különböző képességre is szert tehet.)
És akkor a bővítés része is:
A kezdetekkor csak a hírek tudtak eljutni, már amennyire hozzám. Kicsi voltam, 3 éves még csak alig múltam. Nem sokkal később viszont már elkezdem gyorsabban felnőni, idősödni így egyre többet tudtam meg arról is, hogy mi történik a világban ha nem is tudtam semmit se csinálni ellene. Az X-suli biztonságosabbnak bizonyult és a képességem, képességeim is felbukkantak miközben a világ többi részén meg egyre jobban eluralkodott a káosz mindenhol amíg végül el nem kezdődtek a bombázások ami már mindent a földdel tett egyenlővé és a megszállása is megkezdődött a földnek a Kreek által. Nem tudtam sokat se a világról, se semmiről eleget, hogy bármit is tehessek ezek ellen és messze erőm se volt hozzá így az egyik alsó városban kötöttem ki ahogy a legtöbben. Ott túlélni próbálva bármilyen módon is, képességemet bevetve is, hogy erősebbé és ellenállóbbá tegyem magamat magamba olvasztva is akár olyan ruhát vagy páncélt ami hasznosnak is bizonyul.

REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.
Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate
Re: Sötét Jövő 2.: Kutatás (Alternatív)
Eflogadva.
Elfogadott karakterek:
Boris Dragunov / Svarog
dr. Erwin Vayne / Pókember
Ammon Einarson
Elfogadott karakterek:
Boris Dragunov / Svarog
dr. Erwin Vayne / Pókember
Ammon Einarson
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Sötét Jövő 2.: Kutatás (Alternatív)
Én is jönnék.
David az ellenállás szerves részét képezi. Továbbra is S.H.I.E.L.D ügynökként viselkedik noha a szervezet elbukott a támadáskor. Megmaradt társaival az ellenállást segítve minden erejükkel harcba szállnak a Kree ellen, gerillaakciókat végrehajtva. Bázisuk az Alsóváros, de az akcióikat a Felsővárosba tervezik a Kreek vagy szövetségeseik ellen.

David Armiger- 1. szint - 4 kredit
- Hozzászólások száma : 7
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2017. Mar. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: David Armiger
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Sötét Jövő 2.: Kutatás (Alternatív)
Eflogadva, jövő hét elején kezdünk!
Mindössze annyi, hogy az Ellenállásnak nem pont az Alsóvárosban van a bázisuk, de majd ezt meglátod
Elfogadott karakterek:
Boris Dragunov / Svarog
dr. Erwin Vayne / Pókember
Ammon Einarson
David Armiger
Mindössze annyi, hogy az Ellenállásnak nem pont az Alsóvárosban van a bázisuk, de majd ezt meglátod
Elfogadott karakterek:
Boris Dragunov / Svarog
dr. Erwin Vayne / Pókember
Ammon Einarson
David Armiger
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Sötét Jövő 2.: Kutatás (Alternatív)
Megvan, hogy miként kezdünk:
Hétfő: Sötét Jövő, Avalon
Kedd: X-men (itt még a futó kozmik is van)
Szerda: Maffia, Hydra

A kaland itt kezdődött:
https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3270-163-ellato-epulet#66882
https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3270-163-ellato-epulet#66882
_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Similar topics
» Sötét Jövő 1.: Prológus (Alternatív)
» Sötét Jövő 3.: Börtönbetörés (Alternatív)
» New York, 2043. (Alternatív jövő II.)
» Lansing, 2043. (Alternatív jövő II.)
» Galaxis Védelmezői 5.: Kutatás az emlékek után (Kozmikus kaland)

1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|