Albert Einstein Gimnázium (Queens)

Albert Einstein Gimnázium, egy régi több évtizede működő, híres állami intézmény. A diáksereg elég vegyes, hiszen ide járatja minden olyan szülő a gyermekét, aki nem tudja megfizetni a drága elit magán iskolákat. Az épület külseje vakítóan fehér, az hatalmas udvar pedig ápolt, nagy kosárpályákkal, és egy kis zöld résszel, ahol leterülhetnek az idős nagy lombú fák árnyékában a diákok. Viszont az épület beljese már annál inkább elhanyagolt. A folyosók kövei hiányoznak, a falakról itt-ott letépett tapéták lógnak le. A szekrények, amelyet kupák, érmék tárolására használnak, be van rácsozva, és el van zárva a vandál diákok elől. A szekrények két oldalt, legtöbbje már régen fel van feszítve.
A tantermek sem festenek másképp, a padok kényelmetlenek, kopottak. A táblák régiek, a számítógépekről nem is beszélve. Az igazság az, hogy az iskolára szánt pénz nagy része az igazgató zsebébe vándorol, és nem is törődnek nagyon azzal, hogy megállítsák a vén fószert. A tanárok mindent megtesznek, hogy még ezek között a körülmények között is megfelelően megtartsák az órát. Több tehetséges tanuló kerül innen ki felsőbb oktatásba.

Remek, iskola! Még pont ez hiányzott azok után, ami történt. Azóta sem alszom túl jól, ráadásul még mindig nem tudom, mit jelentenek a képek, amiket álmomban láttam. Például hová futottam? Mi volt az a villogás? Nem beszélve a maszkról. Tudom, hogy apuhoz is köze van, de nem tudom, hogy kérdezhetnék rá erre. Mindegy, talán a suli majd eléggé lefáraszt, és akkor majd remélhetőleg tudok majd aludni este. Ahogy kiszállok a kocsiról, azonnal meglátom a többieket a suli előtt, beszélgetve, röhögve. Biztos megint az erejükkel menőznek egymásnak, úgyis szinte minden nap csak azt csinálják. Nekem pedig még ennyi szerencsém sincs, mert persze nehéz rémálmokkal menőnek lenni.
Azért elköszönök anyutól, majd elindulok a bejárat felé, amikor hátam mögül ismerős hangot hallok. Azonnal tudtam, hogy Martin az, így hát megálltam, megfordultam, és bevártam a srácot. Ő már első óta kibír engem, szóval jó arc.
- Hé, Martin! Bocs, elég hamar kidőltem tegnap este.
Kamuzom be Martinnak a dolgot, ami persze már csak azért sem igaz, mert mostanában inkább megmaradtam annál, hogy minél később alszom el, annál kevesebb ideig kell elviselnem ezeket a bevillanó képeket. Viszont így meg eléggé fáradt vagyok, csak be ne aludjak órán... nem hinném, hogy ki tudnám magyarázni.
- Kösz, már jobban vagyok! Na és volt valami, amiről lemaradtam?
Kérdezem Martint és miközben a választ várom, elindulok vele az épület felé, a többi srácot figyelve, és hát... igen, némileg irigyelve is őket, mert nekik nincs problémájuk azzal, hogy este lefeküdjenek aludni. Nem úgy, mint nekem, aki meg már a gondolattól is ideges lesz! Mindegy, hacsak nem matek az első óránk, talán ébren tudok majd maradni. Talán! Miért érzem úgy, hogy ez egy hosszú nap lesz?