Elmhurst - Kórház (Queens)

by **Thorhalla** Szer. 23 Feb. 2011, 16:08

A NY-i nagy kórház a legfelszereltebb kórház az egész államban. Négy emeletes és az alagsorban található a hullaház.

by **Thorhalla** Szer. 09 Május 2012, 14:08

2046. november 30. péntek – New York, Elmhurst kórház (Queens)
Résztvevők: David Ethan és Daniel Hamilton

Daniel az apjától kapott egy üzenetet, miszerint valami hatalmas gond történt és olyasmi, aminek nem lett volna szabad. Az Elődök Földjével kapcsolatos gond és baj. Többre nem maradt idő, mert az üzenet, ami kommunikátoron keresztül jött megszakadt. Egyetlen nyoma volt az egésznek, az, hogy az üzenetet az Elmhurst kórházból küldték. Mivel a csapatból David a másik, akinek az apja mágikus ügyekkel foglalkozik és felhívható segítségre, ha kell ezért Daniellel együtt Davidet küldték ide, nem törődve azzal, hogy a páros nem igazán szívleli egymást. Tömegközlekedéssel, de taxival is mehettek, kettejüket nem köröztette és nem vadásztatta Magneto, így ők könnyedén tudtak bárhol közlekedni. Végül bárhogyan is a felszerelésükkel együtt mind a ketten megérkeztek New York legnagyobb kórházának bejárata elé.

by **Sarah** Csüt. 10 Május 2012, 19:18

Jó, tehát nem nagyon értem a helyzetet, a narancsot kereste az apja, valami mit tudom én hogy mi az isten miatt, és most pedig azért jövünk ide mert nem tudjuk hogy mi van az öreggel, azt mondtam hogy nem nagyon értem, de igazából nem is az előbb felsorolt részét, mert addig tiszta, igaz csak gyorsan összehadarták nekem a dolgot, amit tényleg nem értek, az-az, hogy nekem miért kell itt lennem, és ha már muszáj, akkor miért pont vele?! Apám foglalkozik mágiával, szögezzék őt ide mellé, ne nekem kelljen majd megint kihúzni a retkes hátsóját a tűzből, ha úgy adódik, mert amilyen ostoba, képes lenne integetve kisétálni egy busz elé, és ahogy ismerem a toronylakókat, tuti hogy az én nyakamba varrnák a dolgot, hogy miért nem vigyázok rá, mert már így is van egy nagy veszteségünk Lorna képében, és nem, ezzel most nem azt mondtam hogy a srác nagy veszteség lenne, kb. annyit érhet mint egy… Pattanás. Visszatérve kicsit Lornára: eléggé sajnálatos, hogy így kellett történnie, és kissé haragszom a többiekre hogy képesek lettek volna csendben lenni, és ott hagyni engem a, hogy is mondjam, tudatlanság ködében, nem ezért fedeztem a seggüket és unatkoztam kb egy órát amíg ők bent cserélgettek, és ezzel pedig nem értek egyet, biztos hogy lett volna más út, megint csak ostobaság hogy így tettek. Amúgy még viszonylag jó kedvem is van, nem sokat aludtam az este, most nem ment, kissé be kell hogy lássam: aggódok, jó persze Lornáról beszélünk, meg tudja védeni magát, és nem mellesleg Logan lánya, már sajnálom azt a.. Blastaart, vagy hogyishívjákot, de magának kereste a bajt ezzel a lépésével, szóval így járt. Valamilyen szinten jókedvem azonban azért van, mert be kell látnom, jó indult a napom, reggeli edzés, hulla fáradtan, de kibírtam, világ életemben erre neveltek, legyél erős, szívós, és pontos, na meg ha kell akkor rohadtul halk, edzés után jött a jó üde hideg zuhany, és ez feldobta a napomat, jó eztán meg „összezártak” ezzel a sárga bundás majommal, de amíg nem kezd el értetlenkedni addig még tűrhető. Hogy ne következzen be az a félelmem, amit már korábban leírtam, a biztonság kedvéért buszra ültettem, mivel minket még… Sajnos csak még nem köröznek, és közben lassan, részletesen, és érthetően elmagyaráztam neki, hogy miért nem megyünk ki a járművek elé, és akkor is ugyan így magyaráztam, ha közben megpróbált félbeszakítani azzal hogy ő tudja, mert nem tudja, mert egy idióta. A felszerelésem nálam van, a ruha is rajtam, csak felé vettem valami mindennaposat, hogy azért ne legyen feltűnő, a maszk része pedig egy hátitáskában, kesztyű a kezeimen, szóval ja, tökéletes álca, csak kicsit meleg van idebent, de még nem baj, ó a pisztoly pedig az oldalamon, ahol a helye van, elrejtve a kíváncsi tekintetek elől.
- Nah. - Mondom kissé unottan, ahogy végignézek az épületen, ez amolyan „ végre itt vagyunk „ jellegű megjegyzés, majd pedig intek neki, és belépek.
- Meg tudod mondani hogy merre? - Kérdem továbbra is unottan, majd pedig ha igen, akkor arra indulok, és remélem hogy a kommunikátor alapján be tudták lőni az irányt, mert ha nem akkor így kb eltévedtünk, vagy csak vakon keresgélünk.

by **Steven** Pént. 11 Május 2012, 01:06

Amióta Lorna ottmaradt a Negatív Zónában, Daniel-nek kisebb koncentrációs nehézségekkel kellett megküzdenie. Nagyon megzavarta a Zónában történtek és emiatt, a legalapvetőbb gyakorlatokat is elrontotta. Úgy döntött meditálással próbálja meg orvosolni a helyzetet, valamint felkereste Viktoria Millert, hogy valakivel megbeszélhesse a történteket. Bár valamelyest segítettek ezek neki, régi formáját csak akkor nyerte vissza, mikor megtudta, hogy Bard hamarosan visszatér és indul a mentőcsapat majd Lornáért. A két hét alatt többször is megpróbált kapcsolatba lépni apjával, hogy jöjjön segíteni kihozni a hátra maradt társát, bár jól tudta hogy ez nem fog megtörténi. Nem kételkedet afelől, hogy apja tudta hogy hívja, de jól tudta hogy Razielként az a feladata, hogy csak akkor szóljon bele a dolgok alakulásába, ha valaki olyan erőket bolygat meg, melyeknek elzárva kell maradniuk. Ennek ellenére úgy érezte, hogy apja tartozik neki annyival, hogy segítsen egyik társán, cserébe azért, hogy gyakorlatilag nem volt gyerekkora. Így hát mikor megkapta apja üzenetét, még mindig mérges volt rá, azonban azt is tudta, hogy nem üzent volna, ha nem lenne tényleg komoly baj. Már pedig ha a segítségét kéri, akkor tényleg nagy baj lehet.

~Nem értem. Ha tényleg baj van, akkor miért nem személyesen jött el hozzám? Jó a torony védet, de minden védelemnek van gyenge pontja. Biztos lett volna rá mód hogy bejusson, plusz biztosra veszem hogy amúgy is beengedték volna… Nem értem miért egy kommunikátoron keresztül üzent és miért pont innét.~ Gondolkodtam miközben egy buszon ülök és hallgatom ahogy David arról papol, hogy ne menjek ki a kocsik közé, mint ha ezt alapból nem tudnám. Kedvem lett volna elmondani neki, hogy tökéletesen tisztában vagyok a közlekedés szabályaival, csak épp még sosem kellett használnom tömegközlekedési eszközt. Legalább is ha nem számítjuk apám portáljait. Ahhoz voltam szokva, hogy mindenhová gyalog megyek, a saját két lábamon, és kicsit kellemetlenül is éreztem magam amiatt, hogy most egy buszon utazom. De hát ebbe most bele kellett törődnöm, így hát csak néztem ki az ablakon, miközben David beszélt, míg aztán meg nem érkeztünk a kórházhoz. Ahogy beléptünk már kérdezte is hogy merre tovább. Az üzenetből nem derült ki hogy pontosan hol is volt az apám, csak annyit tudtunk meghatározni, hogy valahol a kárházban volt, mikor küldte, így hát azt leszámítva, hogy az egész területet átfésüljük csak egy lehetőségünk maradt.
- Én nem, de talán ő igen. – Válaszolok Davidnek miközben szememmel megkeresem a recepciós pultot, majd az ott lévő nővérhez sétálok.
- Jó napot. Elnézést a zavarásért, de mostanában nem látott véletlenül egy középkorabeli férfit ugyan olyan vagy hasonló frizurával, mint amilyen nekem is van?

by **Thorhalla** Pént. 11 Május 2012, 10:08

2046. november 30. péntek – New York, Elmhurst kórház (Queens)
Résztvevők: David Ethan és Daniel Hamilton

Davidnek közben leesik, hogy miért is nem az apját küldték egy ilyen feladatra, hiszen George eredetileg ember volt és most mutáns is, azaz ő is befolyásolható volt Magneto által, sokkal biztonságosabb volt, hogyha ők ketten jönnek.
A páros besétált az épületbe és hamarosan meg is találták a recepciós pultot. A nővér egy fiatal, kissé duci leányzó volt, akkor kedvesen mosolyogva nézett fel a beérkező párosra. Mikor Daniel kérdezte a lány érdeklődve figyelte a már-már narancssárga hajat, de a szemében nem csillant felismerés. Megcsóválta a fejét.
- Sajnálom, de nem ismerős – mondta, majd előzékenyen folytatta. – De ha mond egy nevet megnézhetem az adatbázisban, hogy felvették-e. Az én munkaidőm csak egy órája kezdődött.
Amíg a lány a választ várta a két fiútól, amikor azok furcsán kezdték érezni magukat. Daniel mágikus jelenlétet érzett szinte robbanásszerűen egy pillanatra, valahonnan az emeletek felől, míg David egy igencsak erőteljes érzést a telepátiája révén, konkrét üzenetet nem, de a félelem, segélykérés és hívás, amit megérzett már-már elemi erejű volt, ez is az emeletek felől érkezett. Az egész néhány pillanatig tartott csak, utána semmi más, az egész megszűnt.

by **Sarah** Szomb. 12 Május 2012, 12:02

Oké, közben megvan hogy miért is nem lehet apámat ideküldeni, kár, pedig tényleg ő az egyetlen mágus a családból, legalább is többről nem tudok, és így belegondolva, ő ért az ilyen dolgokhoz, akkor engem hogy-hogy sosem tanított rá? Jó igaz ott van az hogy én se kértem tőle sose, hogy tanítson meg varázsolni, valahogy annyira nem az én világom, és a nem is annyira távoli múltban eléggé jól bebizonyosodott számomra, hogy a mágusokkal csak a baj van, mert egyszerűen pocsékul csinálják amit csinálnak, legalább is a legtöbben, és több problémát okoznak maguknak, valamint a társaiknak, mint az ellenségnek. Amúgy így belegondolva, nem is tudom hogy apám mire képes, mármint azt vágom hogy mágia terén mire, de azt nem hogy miután mutáns lett, milyen erőt kapott, talán meg kéne majd tőle érdeklődnöm ha adódik majd rá egy jó alkalom, most azonban más dolgunk van. A sárga sem tudja hogy merre lehet az apja, kár, s már megy is kérdezni a recepcióst, aki kötve hiszem hogy tudna segíteni nekünk bármiben is, általában nem tudnak, és csak fölösleges időpazarlásnak látom, de mindenesetre is odamegyünk, mert neki nagyon muszáj, s már teszi is fel a kérdést, amire mondhatni a várt válasz jön, a semmi, meg a kifogás hogy nemrég érkezett ide, mert persze, mindig ez van. Mielőtt bármelyikünk is válaszolhatna, megcsap egy különös érzés, ismerem, tudom mi ez, többször is volt már benne részem, de ilyen erőset még sosem éreztem, kissé talán kellemetlennek mondható, habár közel sem annyira mint a sok körülöttünk lévő ember tudatát érzékelni, és folyamatosan tudni hogy ott vannak… Mindenesetre is sokatmondóan tekintek a dinnyére, a tekintetemből pedig egyértelműen leolvasható hogy „ te is érezted ezt? „, igazából azt várom hogy bólintson, vagy nyögje ki azt hogy „ mivan? „ s ha valóban így történne, és nem értene az arckifejezések színes világából, akkor szóban is a tudtára adom hogy:
- Te is érezted?... - Persze csak halkan, meg kissé lesajnálóan, hogy ennyit nem volt képes megtanulni amíg itt volt, de ha érti akkor ez elkerülhető, és ajánlom hogy értse. A nő lerázását rá bízom, én mindenesetre is megindulok a lépcső felé, gyorsabb mint a liftet idehívni, várni, beszállni és felmenni vele, mire az ideérne mi már fel érnénk lépcsőn, szóval jobb az, és remélem hogy ez a szerencsétlen töketlen is jön mellettem, nem sok kedvem lenne keresgélni, ha valami olyan dolog adódna hogy mégiscsak szükség van rá.

by **Steven** Vas. 13 Május 2012, 00:04

A nővér nem látott olyan férfit aki hasonlított volna az apámra, bár állítása szerint még csak nem rég váltotta le az előtte itt dolgozót. Ezen felül egy kicsit furcsának is tartottam a lányt. Tudtam hogy vannak elhízott emberek, mert hát láttam is már néhányat képeken meg idefele jövet, de egyiket se nézte meg közelebbről. Furcsák voltak a zsírpárnák a testén.
~ Talán így jár az aki inkább a tömegközlekedést használja a lábai helyet az utazáshoz. Furcsa hogy ennek ellenére még is inkább azokat a kényelmetlen járműveket választják.~ Már épp bemondtam volna apám nevét, amikor megéreztem az erőteljes mágikus aurát fentről. Ám amilyen gyorsan megjelent olyan gyorsan el is tűnt. Érdekes. Olyan volt mint ha egy lökéshullám lett volna vagy hasonló. Tekintetem továbbra is a nőre meredt, majd hátranéztem David-re, akiről elég egyszerű volt leolvasni, hogy ő is érezte, amire én úgy reagáltam, hogy felhúztam a szemöldökömet. Örültem hogy nem kell külön elmondanom neki, de furcsálltam, hogy megérezte a mágikus aurát. Azt hittem, hogy ő erre nem képes. Visszafordultam a nővérhez végül, majd a fejemre csaptam és mosolyogva válaszoltam.
- Ohh.. nem kell köszönöm, már eszembe jutott, hogy mit mondtak merre találom. Azért köszönjük. – Válaszoltam neki egy mosoly kíséretében, majd követtem Davidet a lépcső felé.
- Várj egy kicsit!- szóltam neki mikor már a recepciós halló és látó távolságán kívül voltunk. – Ne rohanjunk bele ismét óvatlanul egy csapdába. – jegyeztem meg. Nem tetszett ugyan is a szituáció. Először is apám egy kommunikációs linken keresztül üzen, nem pedig mágikus úton, vagy személyesen. Másodszor az üzenet az hogy valami komoly baj van az Elődök Földjével, ami már önmagában is lehetetlennek hangzik, elvégre elképzelni sem tudok olyan problémát, ami veszélyeztetni tudná azt a világot. Harmadjára pedig ez a hirtelen megjelenő majd eltűnő mágikus aura. Ezek után nem árthat egy kis óvatosság.

by **Thorhalla** Vas. 13 Május 2012, 07:51

2046. november 30. péntek – New York, Elmhurst kórház (Queens)
Résztvevők: David Ethan és Daniel Hamilton

Közben még telefont is kapott a recepciós és mások is érkeztek oda, így a páros könnyedén hátrébb tudott húzódni, amire a lány csak egy kisebb bólintással felelt. A váró tömve volt, nagyon sokan voltak itt a kórházban, sokan igencsak feltűnő jelenségek voltak a mutációjuknak hála, így Daniel a narancs hajával nagyon ki sem lógott a tömegből. David elindult volna azonnal a lépcsőhöz, de a társa megállította. Gyors körbenézés után mindketten megállapíthatták, hogy senki sem figyeli őket, mindenki teljesen mással, egészen pontosan magukkal, vagy a kísérőjükkel van elfoglalva, a két egészséges fiatallal senki sem törődik, révén nem látszik semmilyen sérülés rajtuk. Így teljesen nyugodtan több olyan helyet is találni a folyosókon, az udvaron, vagy a főcsarnokban is találni, ahol nyugodtan megbeszélhetik a folytatást, hogy mit is tegyenek óvatosan.

by **Sarah** Szer. 16 Május 2012, 05:20

Tovább haladunk, igazából probléma nélkül, úgy tűnik hogy a recepciósnak is van elég dolga, így nem érdekli különösebben hogy csak így tovább állunk, ami nem is baj, s én már venném is az irányt a lépcsőhöz, azonban még mielőtt rá tehetném a lábamat, valaki sikeresen megakadályoz benne, egy pillanatra meglepődök, és felvont szemöldökkel tekintek hátra, és egyből realizálódik bennem a dolog.
-Aha... Na jó elismerem, talán... De ismétlem csak talán, sikerült most valami okosat mondanod. - Mondom neki amikor már valami olyan helyre értünk, ahol mások nagy valószínűséggel, vagy mondhatni tutira nem hallanak minket, mert ugye ez a dolog teljesen a mi problémánk, más nem is igazán tudhatna talán segíteni, vagy legalább is Magnetó emberei, vagyis kényszermutánsai közül biztos hogy nem, szóval az ő finom és érzékeny lelki világát nem akarom megbolygatni, nem úgy mint másokét.
- Azonban akár van csapda, akár nincs, más cselekvési lehetőségünk nincs, felmehetünk lifttel, vagy a lépcsőn, vagy logikátlanul, annak az érzésnek az ellenére megindulhatunk másfelé, de nem hiszem hogy azzal előrébb jutnánk, az egyetlen amit tehetünk hogy aktívan nézelődünk, és lassabban haladunk. - Azt már nem mondom hogy a lépcsőn kizártnak tekintem a csapdát, mivel azt személyre lekorlátozni nem lehet, legalább is itt nincsenek olyan körülmények, hogy lehessen, és azért csak egy nagy kórházról beszélünk, szóval aki nem lusta, az valószínűleg azt használja, és azok az emberek sem lehetnek kevesen.
- Megfelel? - Teszem még fel a kérdést, nem mintha különösebben érdekelne a válasz, mert már indulok is a lépcső felé, de ha nagyon nem tetszik neki akkor persze megállok, de csak azért adok a véleményére mert a csapat része, máskülönben, nos nem is tudom, lehet már megszabadultam volna tőle, ott lebegne a negatív zónában... Hehe. Mindenesetre is most megkísérlek végre felmenni a lépcsőn, óvatosan, és ha lehet azért nem valami feltűnően, mert hát az úgy eléggé cinkes lesz, legalább is szerintem, de na, ha pedig sikerül felérni, akkor egy gyors körülnézés, veszélyforrás, esetleg észrevehető, bár úgy értelmetlen csapdák után kutatás, majd pedig folytatom az utam a hívás irányába.... Csapdák után való kutatás?... Úgy érzem magam mint egy fűrész filmben, már megint, még jó hogy az csak kitaláció.

by **Steven** Vas. 20 Május 2012, 22:17

Végül nem kellett magyarázkodnom a nővérnek, mert így is elég sok dolga volt. Sikerül David-et utolérnem és megállítani mielőtt belerohant volna valamibe. Bár rossz érzésem volt az egész üggyel kapcsolatban a sok megválaszolatlan kérdés miatt, de még nem voltam biztos hogy jelenleg nagy veszélyben lennénk, így nem tartottam indokoltnak, hogy David felvegye a maszkját és használja az álcázását. A sértést ismét elengedtem a fülem mellett, már furcsa is lenne, ha valamelyik percben nem mondana valami számomra teljesen értelmetlent és csak a tényleges mondanivalójára figyelek.
- Ennél többre egyelőre azt hiszem nincs is szükség. Illetve csak annyi, hogy készülj fel ha esetleg gyorsan kellene majd felvenned a maszkodat. – Felelem és követem. A lépcsőnél David mögött nem sokkal haladok hasonló tempóban és szememmel folyamatosan a falakat és a padlót fürkészem, abban reménykedve, hogy még az előtt szemelek ki valami rendhagyót, mielőtt az végezhetne velünk.
~Lehet kicsit túlzásba viszem az óvatosságot, de ha valami elkapta az apámat, akkor azzal szemben senki nem lehet elég óvatos. Ha szerencsénk van, akkor csak apám önteltsége miatt keveredet bajba, bár kétlem, hogy akkor hozzám fordult volna.

by **Thorhalla** Hétf. 21 Május 2012, 09:25

2046. november 30. péntek – New York, Elmhurst kórház (Queens)
Résztvevők: David Ethan és Daniel Hamilton

A páros elindul felfelé végre a lépcsőkön, ahol a folyamatos figyelgetésük miatt nem kevesen néznek igencsak furcsán rájuk. Nem ők az egyetlenek, akik lépcsőznek, nagyon sokan használták ezt, mivel a lifteken az erre képtelenek közlekedtek és az így folyamatosan tele volt. Igencsak lassan haladtak, de végül felértek a tizenötödik emeletre, ahonnan megérezték korábban mind a ketten azt a furcsa érzését. Ahogyan kilépnek a folyosóra a fejük felett meglátják a kiírást, hogy merre is lehet menni és mi van a két szinten. Egy hosszabb épületről volt szó és a lépcsőház pontosan a felénél ért fel, így két irányba lehetett menni. az egész szint gyerekosztály volt, balra a baleseti sebészet, belgyógyászat és minden olyan hely, ahol a nem halálos sebekkel voltak a gyerekek. Míg a jobb oldali a rákos betegeké és gyermek intenzívosztály volt. A két fiatal férfi pedig némileg szerencsére a bal oldali irányból érezték a hívást és a jelenlétet. Ha tovább mennek, akkor a sebészethez érnek és kórteremig, ahol odabent egy tucat öt-hat éves gyermek volt. Innen érkezett a hívás.

by **Sarah** Hétf. 21 Május 2012, 21:20

Megindulunk felfelé, és hát most erre mi mást is mondhatnék? Megyünk, nem állunk meg, persze lassan haladunk, túlságosan is lassan, és a nézelődésünk kicsit sem feltűnő, így cinikusan szólva, én mondtam hogy idiótaság hogy a lépcsőre csapdát szerelnek, hiszen nem csak mi használjuk ezt az istenverte sz@rt, de nem, nekünk le kell égetni magunkat, vagy legalább is hülyének kell tűnnünk, talán mint aki még nem is járt kórházban, vagy bármi ilyen helyen, mert valahogy úgy nézhettünk ki, csak éppen a csodálkozás hiányozhatott a tekintetünkből, idióta narancs, kell neki itt túlbonyolítani a dolgokat.
- Először is, ne keverj össze magaddal, ne nézz hülyének, másodszor pedig... Na most boldog vagy? Még ilyen baromságot hogy csapda egy közlépcsőn... - Végig olyan hangon beszélek hogy csak ő hallhassa, a végét pedig már csak mormogom, hihetetlen hogy van aki ennyire összecsinálja magát minden kis tényezőtől, közterületen vagyunk ember, ha meg akarnának minket ölni akkro hozzánk vágnának egy gránátot, vagy lőnének ránk, vagy már rég a levegőbe repítették vonla az egész kócerájt, nem törődve azzal hogy miféle szerencsétlen betegek vannak még itt, mert hát a gonoszok már csak ilyenek. Két felé lehet most menni, betegek meg halálos betegek, igazából engem egyik sem érdekel, nem ismerem ezeket, mármint akik itt vannak, szóval nem is igazán tud érdekelni hogy mi van velük, ha eljött az idejük, akkor eljött az idejük, ennyi, nem vagyok szívtelen, de a halál valahogy még mindig nem tud annyira megilletni, egész életemben így neveltek, jó persze azt sajnálnám ha a csapatból valaki elpatkolna, kivéve a narancs, azt csak azért bánnám mert engem vennének elő érte, persze nem kívánom a halálát én senkinek, elvileg én egy jó srác vagyok szóval khm... Ja. Egy kis séta után beérünk egy szobába, nem meglepően egy rakat beteg gyerek, mégiscsak az ő emeletükön vagyunk, vagy legalább is az erre kijelölt részlegen, és hát azt hiszem tán elérkezhettünk oda, ahova hívtak minket, sőt mi több, biztosan.
- Nos, hókuszpókuszolj össze valamit. - S ezzel hátba is verem jó erősen Danielt, az ő apja, adok neki elsőbbséget, ha nem sikerül rájönnie hogy miért is vagyunk itt, akkor beszállok én is, szóval ja, rábízom most a keresést és kutatást.

by **Steven** Csüt. 24 Május 2012, 22:16

A lépcsőn lassan felértünk a 15.-re. Szerencsére nem ütköztünk semmilyen akadályba, bár néhány járókelő furcsán nézett ránk. Engem ez nem zavart, de láthatólag Davidet sikeresen felhúzták ezzel. A megjegyzésre ismételten csak nem tudok érdemlegeset válaszolni, hiába mondanám hogy én nem néztem hülyének, nem segítene a helyzeten, így figyelmen kívül hagyom. Végül a gyermek osztályon kötünk ki, ami elégé meglepő volt számomra.
~ Mi okból hívhatott innét engem? Ha sérült volt, akkor nem ide szállították volna, ha meg magától jött volna, a veszély miatt soha nem kockáztatta volna meg azt, hogy gyermekek közelében legyen. Esetleg talán azért mert ők az egyedüliek akik csak valami mumusként gondolnának rá, mikor hirtelen megjelenik a sötétben, és így a felnőttek nem hittek volna nekik, hogy tényleg itt járt valaki.~ Amikor az ajtóhoz értünk, David előre engedett hogy valahogy előhívjam az apámat.
- Én nem tudom rávenni hogy ide jöjjön, majd jön ha ő úgy akarja. Remélhetőleg figyeli ezt a helyet. Az egyetlen amit tehetünk, hogy szétnézünk itt, amíg várunk, de az is lehet hogy nem is azért hívott ide minket, hogy vele találkozzunk. Én körbe nézek odabent, addig kérlek állj őrt, nehogy az orvosok meglássanak. Kétlem hogy örülnének annak hogy itt mászkálunk. – Válaszolok neki, majd lassan bemegyek a teremben. Valójában most vagyok először egy légtérben ilyen sok gyerekkel, ezért kicsit ideges vagyok, hogy meg ne ijesszem őket, pláne hogy betegek. Amennyiben figyelmen kívül hagynak minket, szemmel mindegyiket végignézem, majd aztán a teremben is körbe nézzek, hátha találok valami szokatlant, vagy valamit, ami nyomként szolgálhatna.

by **Thorhalla** Pént. 25 Május 2012, 09:52

2046. november 30. péntek – New York, Elmhurst kórház (Queens)
Résztvevők: David Ethan és Daniel Hamilton

A páros végül megállt az ajtóban és némi tanakodás után Daniel lépett be a helységbe. Így már látszott, hogy nem csak gyerekek voltak odabent, hanem szülők is és a saját gyerekükkel foglalkoztak. Semmilyen gyanús dolog nem volt odabent, és kint sem, látogatási idő volt, így orvosok, nővérek, betegek és látogatok sétáltak fel és alá a folyosókon. Egy teljesen átlagos nap a kórházban, semmi egyéb. Daniel pedig odabent egy „furcsaságot” fedezhetett fel, az ablaknál volt egy ágy a bejárattól bal oldalon, ahol egy kisfiú ült az ágyon, labdát szorongatva és kifelé nézve az ablakon a belső kertbe, ahol néhány gyerek labdázgatott.
Elmhurst - Kórház (Queens) 763549-mk_super

Elmhurst - Kórház (Queens) 763549-mk_super

Ahogyan Daniel közeledett a kisfiú hátrafordult és egyenesen ránézett, a fiú és odakint David is újra megérezte azt, amit lent a földszinten is éreztek. Ez a gyerek volt az, aki hívta és szólította őket, neki volt az a furcsa kisugárzáse.

by **Sarah** Szomb. 26 Május 2012, 22:54

- Ja-ja persze, csak menjél már… - Intek Danielnek, majd figyelem ahogy bentebb lépdel, jómagam összefont karokkal, és vállal támasztva az ajtót, figyelem ahogy lépdel, majd pedig hallatok egy halk, fáradt sóhajt.
- Üldözésmániás idióta… - Mormogom halkan, csak azért nem vágom hozzá a sráchoz ezt hangosan, mert másokat zavargatni nem akarok vele, nem mintha annyira nagyon érdekelne a dolog, de viszont magamra vonni nem akarom a figyelmet, mert ez sajnos akkor is nagyon jól megy az embernek, ha egy tök átlagos dolgot csinál, egy kisebb csoport figyelmét biztos hogy magára vonja, és igen, ezt tapasztalatból mondom, mert az emberek nagy része elég pofátlanul tud ám kíváncsiskodni, és ha rejtegetni próbálja a hirtelen félrenézésekkel, nos az már számomra szánalmas, szóval, ja, nem akarom hogy valakinek felkeltsem a figyelmet. Amúgy minden teljesen átlagos, orvosok járkálnak, na meg persze nővérek, de mindenféle, az orosz medve kategóriától kezdve az egészen csinos darabokig, amelyeknek különösebben is utána nézek, aztán ha visszafordul akkor had lássa hogy mi a véleményem, nem azon a paraszt módon, csak én nem fogom elkapni a tekintetem, felvállalom a dolgaimat, igen, de az a probléma hogy mindegyik siet a dolgára, vagy úgy „ dolgára „, lehet mennek falni, vagy pihenni valamerre, esetleg beteghez, sosem tudhatja az ember, így hát szép lassan én is vissza terelgetem a szemeimet a nyomorékra, s pont sikerül elkapnom, ahogy megközelít egy szerencsétlen gyereket, majd pedig ahogy az ránéz… Megérzem ugyan azt a hívást, és ez most meglep, oké hogy gyerekekkel van tele ez a hely, de arra mégsem számítottam, hogy egy kölyök az, aki ilyen erősen képes kibocsájtani ezt, ráadásul egyenesen nekünk célozva, vagy legalább is valószínűleg nekünk szánva a hívást, mivel más nem igazán reagál rá, úgy tényleg észre sem veszik. Meglepettségem tükrözi a tekintetem pár pillanatra, de hamar visszaállítom a rendesre.
~ Remek, egy gyerek, franc, nem értek hozzájuk… ~ Elmélkedek magamban, miközben közelebb lépek, majd pedig ha van szék akkor helyet foglalok az ágya mellett, majd megdörzsölöm a tarkómat, azon agyalok hogy mit mondjak neki, de tényleg, nem értek a fiatalokhoz, ha rám bíznának valakit akit nevelni kéne, tudom hogy nem kerül erre sok, csak egy példa, de tényleg ha rám bíznának valakit hogy neveljem, valószínűleg ugyan olyan embert csinálnék belőle mint amilyen én magam vagyok, hiszen mindenki azt adja végül is tovább, amit a szülei mutattak neki, és ez alól nincs kivétel, az sem, aki meg van róla győződve hogy az, mert mindenkinél ott vannak ugyan azok a hibák és a gyengeségek, de ezt azt hiszem most itt hanyagolom.
- Szevasz öcsém… Miért hívtál? - Halkan beszélek, másra ez nem tartozik, és úgy döntöttem hogy egyből a lényegre térek.

by **Steven** Kedd 29 Május 2012, 20:50

Eleinte nem találtam semmi rendkívülit, legalább is ami mások számára az lenne. Gyerekek és szüleik, látogatóik voltak együtt kisebb csoportokban, amiről tudtam hogy nem szokatlan, még is én annak éreztem. Ha én voltam beteg, általában saját magamat kellett ellátnom gyógynövényekkel, vagy miután már megtanultam használni, akkor a Mérleg varázslattal. Apám csak akkor jelent meg ha az életem forgott veszélyben. Az hogy a gyerekek együtt mind egy épületben vannak és a családjuk, ami ráadásul egy főnél többől áll, folyamatosan látogatja őket, elégé idegennek tűnt számomra és eddig elképzelni se tudtam igazán. Ugyan az az érzés fogott el, mint ami akkor is, mikor arról tanultam, hogy a normális emberek hogyan élnek, akkor is nehezemre esett elképzelni. Végül egy az ablak melletti ágyon ülő gyermeken ragadt meg a szemem, aki a kinti kertben labdázó gyerekeket figyelte, miközben ő maga is egy labdát szorongatva. Úgy tűnt hozzá nem jöttek látogatók. Ahogy közeledtem ő is felfigyelt rám, majd ismét megéreztem azt a mágikus aurát, amit lent a recepciósnál is éreztünk. Egy rövid időre farkas szemet néztünk. Furcsának tűnt a gyerek, de csak a mágikus aura miatt tudtam biztosra azt, hogy nem átlagos, még is a tétlenségem oka leginkább az volt, hogy ötletem nem volt, hogy hogyan beszéljek egy gyerekkel. Végül úgy döntöttem, hogy ugyan úgy fogom kezelni, mint mindenki mást. Ekkor azonban David érkezet oda hozzánk és szólította meg, amin én elégé elcsodálkoztam.
- Ő a testvéred? – Kérdeztem Davidtől a meglepő új információt, majd visszafordultam a gyermekhez.
- Szia. Daniel vagyok. – Mutatkoztam be neki és kezemet nyújtottam felé.

by **Thorhalla** Szer. 30 Május 2012, 08:48

2046. november 30. péntek – New York, Elmhurst kórház (Queens)
Résztvevők: David Ethan és Daniel Hamilton

A fiú meglepetten nézett az először beérkező Davidre, főleg a kérdés után, és arra is, hogy itt még Daniel is ott volt mellette. Mintha kicsit zavart lett volna és valahogyan nem volt hozzászokva ahhoz, hogy másokat lásson maga körül. A bemutatkozásokra integetni kezdett, ahogyan ezt egy gyerek szokta tenni.
- Abraham vagyok – mondta az igen vékonyka hangján.
Lepetten nézett egyik fiúról a másikra, míg végül újra megszólalt.
- Nekem nincs testvérem, se anyu, se apu – mondta szomorúan. – Hívni? Én nem tudok senkit sem hívni.
Rázta meg a fejét, lehetséges, hogy nem tudott róla, de mindkét fiú határozottan érezte, hogy a hívás tényleg tőle eredt.
- Még soha sem volt látogatóm, miért vagytok itt? – kérdezte.

by **Sarah** Vas. 03 Jún. 2012, 14:17

Óh igen, miért is feltételeztem én, hogy a gyermek tudja hogy ki vagyok? Na várjunk csak, egyáltalán feltételeztem én ilyesmit?... Nem rémlik, egyértelműen nem, szóval igen, a bemutatkozás része maradt el a dolognak, és máris mindenki beszélni kezd, ki erről, ki arról, a gyerek zavarodottnak tűnik, de ez végül is nem probléma, ha két személy csak így ide jönne hozzám, én is az lennék, bár lehet hogy csak egy nagyon jó álca az, amit felvett, ki tudja, bár ő csak egy fiatal srác, miért értene az ilyenekhez? Mivel nem vagyok üldözési mániás, ezért egy percig sem feltételezem hogy ez egy csapda, és erről már megint ez az idióta jut az eszembe, aki itt ácsorog mellettem, a sárgadinnye, akinek köszönhetően kénytelen voltam átélni ma is pár kellemetlen percet, mint mindig, de rohadtul gyűlölöm, és máris benyögött valami otromba nagy hülyeséget, és a gyerek pedig neki igazol végül is, most tényleg ennyire érthetetlen vagyok, vagy csak ők nem vágják azt a beszédi és viselkedési stílust amiben én felnőttem?
- Nem az öcsém. - Nézek Danielre, és mivel a gyerek sem tudta, és tényleg csak miatta, szóval mert a gyermek is félreértette, nem fogom itt most lecseszni a srácot, aki hülye, az hülye, végül is nem tehet róla hogy saját logikából eredően nem tudja értelmezni, na de nem is lényeg, tényleg csak a kissrácnak köszönheti hogy nem kezdem el különösebben kioktatni, vagyis „ agresszíven „ felvilágosítani erről.
- Ez csupán egy megszólítás, általában a fiatalabbakat szoktuk így, vágod?.... Ez pedig azt jelenti hogy érted? - S amint jelét adja annak, hogy felfogta a dolgot, vissza fordulok a fiatalhoz, aki miatt végül is ebben a szobában vagyunk, továbbra is értetlennek tűnik, szerencsétlen valószínűleg tényleg nem tudja hogy ő hívott ide minket, vagy legalább is olyan erőket sugároz, ami felhívta magára a figyelmünket…. Náh, hívott és kész.
- David Ethan. - Mutatkozok be végül így röviden és tömören, majd pedig megvakargatom az államat, mit lehetne ebben a helyzetben kezdeni? Nos igen, az ilyenekben nem vagyok jártas, ha egy idősebb személyről lenne szó, akkor oké lenne, na de egy ilyen kölyökkel most tényleg, mi a francot kezdjünk? A neve pedig, nos igen, arról pedig egy történelmi alak jut az eszembe, és igaz, ez sehogyan sem vág ide ebbe a helyzetbe, de meg kellett jegyeznem, végül is nagy kaliberű történelmi alakról van szó, kíváncsi vagyok hogyan alakultak volna a dolgok, ha nem lövik le… Na de tényleg nem lényeg, azt hiszem talán eszembe jutott egy jó kis téma, igaz lehet, hogy nem itt kéne most csesznünk az időt, de ha már ide jöttünk, biztos hogy nem csak a véletlen műve volt… Vagyis lehet hogy de, viszont akkor már kezdjünk vele valamit.
- Azért vagyunk itt mert… Nos… Hívtál, nem tudom, hogy hogyan csináltad, de éreztük a fejünkben, és jöttünk, még ha ez furcsának is hangzik. - A végére kissé elmosolyodom, próbálok kedves lenni, de pocsék is ez így.
- S mond csak, egy ilyen jóképű fiatalember, mint te, mit keres egy ilyen helyen? - Istenem ez a szar szöveg… Hová süllyedtem?

by **Steven** Csüt. 07 Jún. 2012, 16:45

Érdeklődve figyeltem az eseményeket, izgalmasnak találtam életem első beszélgetését olyannal, aki ennyivel fiatalabb nálam.. legalább is olyan emberrel. Abraham átlagos gyermeknek tűnt külsőleg és egyelőre azt hiszem ugyan úgy is viselkedet mint bármelyik másik vele egy idős srác.
~ Szegény fiú. Se család se látogatók.. de akkor hol él egyáltalán. Biztos nem itt.~ Gondoltam miközben David el kezdte magyarázkodni, hogy hogyan is értette az előbbi megjegyzését. Nem értettem a viselkedését, hogy ha úgy értette, akkor miért nem képes azt mondani, de ezt már megszoktam. Ami viszont új és egy kicsit kellemes érzés volt az az hogy ezúttal nem én voltam az egyedüli aki nem értette, hogy mire is akart célozni. Mindenesetre szokás szerint rá hagytam a dolgot.
- Van aki gondoskodik rólad így, hogy szüleid nincsenek? Egy nagynéni vagy egy nagybácsi? –
~ Hívás? Én nem éreztem hívást. Én csak a Mágikus aurát éreztem, ami idevezetett. Azt hittem David is azt érzi, de ezek szerint ő valami mást érzet.~
- David úgy érti, hogy mi képes vagyunk megérezni dolgokat. Különlegese dolgokat és egy ilyen érzés vezetett ide hozzád is. Ma vagy az elmúlt napok folyamán nem láttál valami furcsát vagy rendkívülit? Esetleg valakit, aki hasonlított rám csak öregebb volt? Valakit akinek olyan volt a hajszíne mint az enyém? - Kérdezgettem tőle, miközben leültem mellé, a minimális távolságot tartva tőle az ágyra.
~ Jóképű?.. Még is mire céloz ezzel David, hogy vonzódik a gyermekhez? Vagy megint csak valami szleng-ről lenne szó amit nem értek?~

by **Thorhalla** Csüt. 07 Jún. 2012, 17:25

2046. november 30. péntek – New York, Elmhurst kórház (Queens)
Résztvevők: David Ethan és Daniel Hamilton

A kisfiú David szavain felnevetett, majd és felhúzta a pólóját, hogy a hasán levő sebet mutassa meg büszkén.
- A nővérek azt mondták, hogy már nagyfiú vagyok – mondta. – Kivették a vakbelemet, az volt begyulladva. Vagyis ilyesmit mondtak.
A következő kérdésnél Daniel felé nézett.
- Árvaházban lakom – mondta. – Mi az a nagybácsi és nagynéni?
Nézni kezdte Danielt, a fejét kissé oldalra biccentve, hogy felismer-e, vagy sem, de a szemeiben semmilyen felismerés nem csillant. Csak a fejét rázta meg újra és újra.
- Nem hívtam senkit sem – mondta. – Nem tudom, hogy miként kell. Én ilyet tudok csak!
Ezzel egyszerűen átnyúlt az ágyon, majd kihúzta a kezét onnan.
- Jókat szoktunk a többiekkel játszani, hogy kinek mi a képessége – utalt a többi itt levő gyerekre. – Nem láttam ilyen fura hajszínű senkit, kellett volna?
A mosolygás eltűnt a fiú arcáról és a hasához kapott, a szemei könnyesek lettek és összerándult mintha fájdalmai lettek volna, ekkor mindkét fiú újra ugyanazt érezte, amit odalent a földszinten, csak most sokkal erősebben.

by **Sarah** Pént. 08 Jún. 2012, 13:31

Akármilyen nyomorék szöveg is volt, de bevált, a gyerek felbátorodott és végül is büszke lett, és pont ez volt a célom, ha két idegen odasétál egy kisgyerekhez, és csak úgy kérdezni kezdenek egy csomó olyan dologról amit esetleg fel sem tud fogni, nos az eléggé ijesztő lehet egy fiatal számára, mi pedig nem azért jöttünk hogy gyerekeket riogassunk, habár igaz, nem is azért hogy beszélgetni álljunk le velük, de ha már így alakult, akkor miért ne? És mégis mi baj lehetne belőle? A narancs természetesen máris „tolmácsolni” kezdi a szavaimat, nem mintha a srác nem értené, süt a gyerekről hogy sokkal okosabb mint a dinnye akivel ideküldtek, néha mennyivel könnyebb lenne megszabadulni tőle, csak egy golyó a fejbe és vége… Igen, sok idegeskedés véget érne ott nekem, csak az a baj hogy meg is csesznének érte, magam alatt meg nem szokásom vágni a fát, tudatosan legalább is nem, hacsak nem olyan a szituáció, hogy kihagyhatatlan számomra, mert egyszerűen oly erős a késztetés.
- Ez igen. - Jegyzem meg a sebre, nem mintha lenyűgözne, de ha már egyszer felvettem a szerepet, akkor miért törjem meg érdektelenséggel?
- Jókora harci sérülés, egy igazi kis katona. - Továbbra is mosolygok, de erőteljesen ég a pofámról a bőr, utálok ilyen dolgokat mondani, gyűlölök, és el sem hiszem hogy ezt csinálom, utálatos, GÁH!... Mindenesetre is alakulnak a témák, sok hozzáfűznivalóm úgy igazából nem akad, bólogatok, meg persze gondolkodom azon, hogy mik lehetnek azok a szavak, melyeket esetleg ez a szerencsétlen nyomorék itt mellettem nem ért, mert oly nagyon tudatlan. Az árvaház lehet az talán, ami egy olyan szó, de most nem is akarom lefordítani neki, a gyereknek nincsenek szülei, valószínűleg ő is felfogta, de ettől függetlenül nincs kedvem itt leállni magyarázkodni, hogy milyen hely az és hogy miért kerülhetett oda, mi történhetett és még ilyesmik, ó és ha már itt járunk, kérdezősködni sem terveztem, ezt ráhagyom a narancsra, amilyen ostoba kinézem belőle, hogy megkérdi a sráctól, de végül is ez már az ő dolga. Arról hogy „ hívott minket „, úgy tűnik nem is tud, de a képességéről már igen, s tart is egy kis bemutatót, nos, nem szívesen idegeskednék a helyében, még a végén bezuhan a föld magjába, vagy hát mit tudom én, hogy miként is működik ez nála, de ha egyszer átnyúlt az ágyon, akkor nem látom lehetetlennek, ha szerencsétlenül jár akkor megáll valahol a földben, és akkor még elég pocsék halála is lehet, nem csak simán megsül a magnál, ami lássuk be, gyorsabb mint a földben eltemetve, annak súlyától, vagy a levegő hiányától meghalni. Rövidke filozofálásomból az térít hirtelen magamhoz, hogy a gyerek hirtelen… Nos úgy tűnik hogy eléggé fáj a gyomra, meg hát könnyezik is, szóval nem valami jó a helyzet, én pedig azt teszem természetesen, amit bárki más tenne ilyen helyzetben, szétnézek a szobában gyorsan, s ha van nővér akkor szólok neki, hogy nézze meg mi van vele, ha pedig nincs a szobában, nos akkor sietős léptekkel a folyosóra veszem az irányt, és oda érve kiáltom el magam, hogy:
- Nővér! Egy gyerek rosszul van! - Persze ez is csak akkor, ha addigra nem múlt el nála a dolog, és nem, továbbra sem aggódok igazából érte, azt tudom hogy nem véletlen, hogy azt a valamit csak mi érezzük, amit kibocsájt, így pedig nem kéne hogy valami baja legyen, nem igaz?

by **Steven** Szomb. 09 Jún. 2012, 22:44

Szóval egy árvaházból való. Hallottam ezekről az intézményekről, ahol azokat a gyerekeket nevelik, akik valamilyen úton módon elvesztették a szüleiket. Sokat gondoltam arra, hogy vajon milyen is lehet egy ilyen intézmény, és hogy ha apám nem foglalkozott volna velem, és egy olyanba kerülök miben változtam volna meg. Valószínűleg jobban szót értenék a többi emberrel, és jobban érezném magam itt a városban is, de kíváncsi lennék mi változott volna még meg ezen kívül. Azon is elgondolkodtam, hogy elmondjam-e végül is ki is az a nagybácsi és nagynéni bár én se igazán voltam vele tisztában, azt tudtam hogy valamilyen rokonok.
- Rokonok. – Válaszoltam végül, majd hallgattam tovább. A képessége igen csak szemre méltó. Nagyon hasznos, ha a tulajdonosa jól tudja használni, ám biztosra veszem hogy nagyon veszélyes is.
- Egyáltalán nem. – Válaszoltam megint a kérdésére majd folytattam. – Ezt nevezem. Ha nekem is ilyen hasznos képességem lenne sokkal könnyebb lett volna az életem. – Mondom mosolyogva, majd hirtelen felpattanok, mikor a fiú a hasához kap. Egy pillanatig azt hittem, hogy én tettem valamit, de hamar rájövök, hogy a sebéhez kapott így valószínűleg az fáj valamilyen okból neki. Egy pillanatra nem tudtam, hogy mit csináljak, de szerencsére David hamar kapcsolt és már hívott is egy orvost. Amikor azonban megéreztem ismét a mágikus aurát ráébredtem, hogy ide most komolyabb kell holmi fájdalomcsillapítónál, elvégre a fiú erőteljes mágikus erővel bírt, ami igen veszélyes lehet, ha nem kontrolálják megfelelően. Körbe tekintettem ismét a teremben hátha van valahol valamilyen nagyobb szobanövény. A fájdalom csillapításához talán elég lenne. Ha nincs, akkor maradok a fiú közelében és próbálom megnyugtatni.
- David már hívott segítséget, az orvosok mindjárt itt lesznek.

by **Thorhalla** Vas. 10 Jún. 2012, 17:42

2046. november 30. péntek – New York, Elmhurst kórház (Queens)
Résztvevők: David Ethan és Daniel Hamilton

A kiáltásokra mindjárt befutott egy orvosnő és egy nővér is, azonnal mentek a fiúhoz, hogy megnézzék, meglepetten néztek a két fiúra és az orvosnő kérdezett tőlük.
- Maguk is az árvaházból vannak? – kérdezte. – Mi történt?
A kisfiú felnézett és rámutatott a hasára.
- Fáj a hasam – mondta.
A nő nekilátott annak, hogy megvizsgálja a gyereket, akinek úgy tűnt, hogy lassan már kezdett enyhülni a fájdalom. Ahogyan a vizsgálat zajlott a két fiúnak úgy tűnt, mintha a gyerek hófehér fényben kezdett világítani a hasától kiindulva. Azonban úgy tűnt, hogy a két kórházi dolgozónak nem tűnt fel mindez.
- Nem tűnik gyulladásnak, a seb rendesen gyógyul – magyarázta a két fiúnak. – A has sem kemény, egy teljes vizsgálatnak alá kell még vetni, hogy kiderüljön mi okozza ezt. Itt tudnak vele maradni addig? Láthatóan jól érzi magukkal Abraham.

by **Sarah** Vas. 10 Jún. 2012, 21:48

Nos, a kiabálás nem, talál süket fülekre, igazából el is vártam hogy így történjen, nem csak azért mert egy kórházban vagyunk, és itt nyüzsögnek mindenfelé az orvosok meg a nővérek, na jó ha annyira még csak nem is nyűzsgés ez, akkor is itt eléggé megtalálhatóak, főleg most hogy ebédidő sincsen, vagy legalább is... Tényleg mennyi lehet az idő? Na nem lényeg, ami fontos az most nem más, mint hogy itt vannak, és már amúgy kérdezősködnek is, amin bár kissé elgondolkodom, nem szándékozom hazudni, vagy köntörfalazni, mert miért kéne? Fölösleges erőfeszítés, és ha most azt mondanám, hogy " igen, az árvaháztól vagyunk, bizony, aha. " akkor valószínűleg előállnának egy olyan kérdéssel, amire nem tudnék válaszolni, és akkor megszívtuk, vagy utána járnának, és akkor is megszívtuk, szóval ja, hazudni fölösleges, meg amúgy sem szokott az erősségeim közé tartozni, bár erről nem tudok biztosan nyilatkozni, "élesben" még sosem próbáltam, lehet össze tudnék rögtönözni egy stressz helyzetben egy olyan hazugságot, ami kihúzhatja esetleg a seggemet a bajból, de amúgy erősen kétlem hogy csak úgy különösebb ok nélkül menne, úgy értem az ilyesmit is gyakorolni kell, vagy érzék kell hozzá, szóval ja.
- Nem. - Tömör és mindent eláruló válasz az első kérdésre, és azt hiszem hogy ennél jobban valóban nem kell bonyolítani, most olyan helyzet van, hogy a sok szó csak fölösleges zavaró tényező csupán, nem más.
- Beszélgettünk, majd a fájlalni kezdte a hasát, igazából ennyi. - Eztán pedig csak nézem ahogyan ellátják, hogy jól érzem-e magamat a látványtól, meg attól hogy én hívtam ide ezt a két nőt, akiket még igazából meg sem néztem jobban? Igen, kicsit jobban érzem magam a dologtól, de valahogy nem érinti meg a szívemet, olyan nagyon legalább is nem, az érzelgés annyira nem az erősségem, vagy legalább is ilyen téren nem, végül is gyereket nevelni még sosem próbáltam, és lehet azért nem megy nekem ez annyira, sőt, valószínűleg, vagy csak egyszerűen nem tudom sajnálni őket, akik itt vannak, ezen a részlegen azok úgy is élni fognak, ha a másik irányba mentünk volna sem hiszem hogy rosszul érezném magam a látott dolgok miatt. Miközben vizsgálják persze, igyekszem felmérni a női idomokat, kort besaccolni, és persze ezt nem elrejtve, jó persze azért nem is úgy, hogy ilyen könnyedén látható legyen, de na, kíváncsi vagyok, főleg arra, hogy most olyan doktornőt és nővért küldtek aki jóféle, vagy inkább az ilyen " Ursula az orosz vodkás medve " típusba tartoznak-e bele, esetleg valahol a kettő között? Miután ezzel megvagyok tűnik csak fel, hogy a gyermek furcsa fényben kezd el izzani, és hát nem tűnik úgy, mintha azt mások észlelnék, vagyis tényleg, senkinek sem tűnik fel, látszólag, én pedig csak felvonom az egyik szemöldökömet, majd pedég kérdőn Danielre nézek, remélhetőleg ő is rám, s akkor pedig pár arcvonással próbálom kifejezni, meg egy kis tátogással, hogy " Te is látod? " majd pedig ha reagált valamit, nos egyszerűen visszaterelem a tekintetemet, és úgy csinálok, mintha nem látnék valami igencsak különöset, tehát csak nézem hogy mit csinálnak.
- Persze. - Válaszolok a kérdésre, igen, itt kell maradnunk, kíváncsi vagyok hogy mi ez, hogy mi történhet, s ha nem leszek útban, akkor helyet is foglalok a srác ágya mellett, csak akkor, és persze odafordulok a gyerekhez, azzal a kérdéssel hogy:
- Minden rendben? -

by **Steven** Kedd 12 Jún. 2012, 22:58

David hamar hozz orvosokat is, akik aztán kínos kérdést tesznek fel, de szerencsére túl elfoglaltak ahhoz, hogy komolyabban foglalkozhassanak, azzal mit is válaszolunk rá. David gyorsan röviden és tömören válaszol, de később lehet ebből problémánk fog adódni. Mindenesetre ez egyelőre most nem fontos. Ami fontos az, hogy hogyan is kezeljük a helyzetet. Abraham egyre fényesebb kezd el izzani, és mivel ennek a kiinduló pontja a seb volt, ezért logikus következtetés hogy ahhoz van köze. David reakcióján látom, hogy neki is feltűnt a szokatlan jelenség, és.. mint ha várna tőlem valamit. Esetleg valami jelet hogy én is látom-e? Nem tudom eldönteni, mindenesetre reménykedem benne, hogy képes leolvasni az arcomról azt hogy mit is láttok. Ami viszont furcsa, hogy az ápolók viselkedésén egyáltalán nem látszik, hogy feltűnt volna nekik a szokatlan jelenség. Ezek szerint ez vagy minden napi Abraham-nál, vagy nem látják. Jó lenne kideríteni. Mindenesetre úgy tűnik, hogy a fiú fájdalmai kezdenek enyhülni, szóval hagyni kell az orvosokat, hogy had csinálják azt amit eddig is tettek. Amíg David beszél Abraham-mal, addig én csendben figyelek és próbálok rájönni, hogy pontosan miért hívhatott ide minket apám, elvégre bár ez a gyerek más mint a többi, és valami van vele, de nem látom hogy ez hogyan is veszélyeztethetné az Elődök Földjét, vagy bármi mást ha már itt tartunk. Nekem eddig úgy tűnik, hogy egyedül a fiú van veszélyben.

by Ajánlott tartalom

Elmhurst - Kórház (Queens)

Elmhurst - Kórház (Queens)

Re: Elmhurst - Kórház (Queens)

Re: Elmhurst - Kórház (Queens)

Re: Elmhurst - Kórház (Queens)

Re: Elmhurst - Kórház (Queens)

Re: Elmhurst - Kórház (Queens)

Re: Elmhurst - Kórház (Queens)

Re: Elmhurst - Kórház (Queens)

Re: Elmhurst - Kórház (Queens)

Re: Elmhurst - Kórház (Queens)

Re: Elmhurst - Kórház (Queens)

Re: Elmhurst - Kórház (Queens)

Re: Elmhurst - Kórház (Queens)

Re: Elmhurst - Kórház (Queens)

Re: Elmhurst - Kórház (Queens)

Re: Elmhurst - Kórház (Queens)

Re: Elmhurst - Kórház (Queens)

Re: Elmhurst - Kórház (Queens)

Re: Elmhurst - Kórház (Queens)

Re: Elmhurst - Kórház (Queens)

Re: Elmhurst - Kórház (Queens)

Re: Elmhurst - Kórház (Queens)

Re: Elmhurst - Kórház (Queens)

Re: Elmhurst - Kórház (Queens)

Re: Elmhurst - Kórház (Queens)

Re: Elmhurst - Kórház (Queens)